1. 

A jelen ügy, amely pirotechnikai termékek kiskereskedőivel szemben folytatott büntetőeljárásokon alapul, lehetőséget nyújt a Bíróság számára, hogy állást foglaljon a pirotechnikai termékekre vonatkozó irányelvek hatályával, az 1 kilogrammos mértéket meghaladó pirotechnikai összetevőjű ( 2 ) pirotechnikai termékek értékesítését korlátozó nemzeti szabályozásnak az uniós joggal való összeegyeztethetőségével, valamint a pirotechnikai termékek tárolásához előírt kettős engedélyeztetés rendszerének a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12‑i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel ( 3 ) való összeegyeztethetőségével kapcsolatban.

2.

A „szolgáltatási” irányelv 1. cikkének (5) bekezdése értelmében:

„Ez az irányelv nem érinti a tagállamok büntetőjogi szabályait. A tagállamok ugyanakkor olyan büntetőjogi rendelkezések alkalmazásával, amelyek kifejezetten a szolgáltatási tevékenységek igénybevételét és gyakorlását szabályozzák vagy érintik, az ezen irányelvben meghatározott szabályok megkerülésével nem korlátozhatják a szolgáltatásnyújtás szabadságát”.

3.

Az említett irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Ez az irányelv a Közösség valamely tagállamában letelepedett szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokra alkalmazandó”.

4.

Az említett irányelv „A szolgáltatók letelepedésének szabadsága” című III. fejezetében az „Engedélyezési rendszerek” címet viselő 9. cikk a (1) bekezdésében így rendelkezik:

„A tagállamok a szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságot, illetve annak gyakorlását nem kötik engedélyezési rendszerhez, kivéve az alábbi feltételek teljesülése esetén:

5.

A „szolgáltatási” irányelv 10. cikke így rendelkezik:

„(1)   Az engedélyezési rendszereknek olyan feltételeken kell alapulniuk, amelyek megakadályozzák az illetékes hatóságokat abban, hogy vizsgálati jogkörüket önkényesen alkalmazzák.

(2)   Az (1) bekezdésben említett feltételek:

[…]

7.   Ez a cikk nem kérdőjelezi meg a tagállamok engedélyek kiadásával foglalkozó hatóságai között a hatáskörök megosztását regionális vagy helyi szinten”.

6.

A pirotechnikai termékek forgalomba hozataláról szóló, 2007. május 23‑i 2007/23/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv ( 4 ) (4) preambulumbekezdése megállapítja:

„A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek veszélyeinek ellenőrzéséről szóló, 1996. december 9‑i 96/82/EK tanácsi irányelv[ ( 5 )] meghatározza azoknak a létesítményeknek a biztonsági előírásait, ahol robbanóanyagok, ezeken belül pirotechnikai anyagok is jelen vannak”.

7.

Ezen irányelv 1. cikke megállapítja:

„(1)   Ez az irányelv meghatározza a pirotechnikai termékek belső piaci szabad mozgásához szükséges szabályokat, ugyanakkor magas szinten biztosítja az emberi egészség, a közbiztonság, valamint a fogyasztók védelmének és biztonságának védelmét, szem előtt tartva a vonatkozó környezetvédelmi szempontokat.

(2)   Ez az irányelv meghatározza azokat az alapvető biztonsági követelményeket, amelyeknek a pirotechnikai termékeknek meg kell felelniük a forgalomba hozatal céljából.

[…]”

8.

Ezen irányelv 2. cikke előírja:

„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában:

[…]

[…]

[…]”

9.

A 2007/23 irányelv 6. cikke ekként rendelkezik:

„(1)   A tagállamok nem tilthatják, korlátozhatják vagy akadályozhatják az ezen irányelv követelményeinek megfelelő pirotechnikai termékek forgalomba hozatalát.

(2)   Ennek az irányelvnek a rendelkezései nem zárják ki azon tagállami intézkedéseket, amelyek közrendi, közbiztonsági vagy környezetvédelmi okokból indokoltan tiltják vagy korlátozzák a 2. és 3. osztályba sorolt tűzijátékok, a színházi és egyéb pirotechnikai termékek birtoklását, használatát és/vagy lakossági értékesítését.

[…]”

10.

Az említett irányelv 20. cikkének első bekezdése szerint:

„A tagállamok megállapítják az ezen irányelv alapján elfogadott nemzeti rendelkezések megszegése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és biztosítják azok végrehajtását. A szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük”.

11.

A pirotechnikai termékek forgalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról szóló, 2013. június 12‑i 2013/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv ( 6 ) 45. cikke így szól:

„A tagállamok megállapítják az ennek az irányelvnek megfelelően elfogadott nemzeti rendelkezések gazdasági szereplők általi megsértése esetén alkalmazandó szankciók szabályait, és meghoznak minden szükséges intézkedést, hogy biztosítsák ezek végrehajtását. Ezek a szabályok a súlyos szabálysértések esetén büntetőjogi szankciókat is magukban foglalhatnak.

A megállapított szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük”.

12.

Az 1956. május 28‑i wet betreffende ontplofbare en voor de deflagratie vatbare stoffen en mengsels en de daarmede geladen tuigen (a robbanó‑ és gyúlékony anyagokról és keverékekről, illetve az azokkal töltött készülékekről szóló törvény) ( 7 ) 5. cikke értelmében:

„Az 1. cikk alapján elfogadott rendelkezések megsértése tizenöt naptól két évig terjedő szabadságvesztéssel és száz franktól ezer frankig terjedő pénzbüntetéssel vagy e büntetések egyikével büntetendő.”

13.

Az 1958. szeptember 23‑i koninklijk besluit houdende algemeen reglement betreffende het fabriceren, opslaan, onder zich houden, verkopen, vervoeren en gebruiken van springstoffen (a robbanóanyagok gyártásával, tárolásával, birtoklásával, forgalomba hozatalával, szállításával és használatával kapcsolatos általános szabályok bevezetéséről szóló királyi rendelet) ( 8 ) 200. cikke így rendelkezik:

„A 265. cikk értelmében a birtoklásra engedélyezettnél nagyobb mennyiségben bármilyen robbanóanyag őrzése kizárólag a megfelelő engedéllyel rendelkező üzletekben vagy raktárakban lehetséges.”

14.

E rendelet 257. cikke szerint:

„A magánszemélynél tartható és 265. cikkben engedélyezett mennyiséget meghaladó mennyiségű robbanóanyag értékesítésére kizárólag az alábbi feltételek megvalósulása esetén kerülhet sor:

A 2. pontban említett feltételt kizárólag abban az esetben kell alkalmazni, ha a termékek megvásárlására Belgium területén történő tárolásuk vagy birtoklásuk céljából került sor.

Az eladó köteles ellenőrizni és nyilvántartani a vevő által az első bekezdésben foglalt kötelezettségek teljesítésének igazolása céljából átadott iratokat. Ezeket az iratokat legalább három évig a Direction générale Qualité et Sécurité du Service public fédéral Économie, P. M. E., Classes moyennes et Énergie, a rendőrségi és igazságügyi hatóságok ügynökei számára az értékesítés szokásos helyén elérhetővé kell tenni”.

15.

Az ARS 260. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A robbanóanyag birtokosainak tárolási engedéllyel kell rendelkezniük; a legcsekélyebb mennyiséget sem tarthatják vagy tárolhatják, még akkor sem, ha a robbanóanyag nem szerepel a 261. cikkben megjelölt anyagok között.

A robbanóanyagok raktárait a 251. cikkben meghatározottak szerint kell elhelyezni és fenntartani.”

16.

E rendelet 261. cikke értelmében:

„A robbanóanyag birtokosainak őrizetében tartható robbanóanyagok típusát és mennyiségét minden egyes esetben az egyes raktárak biztonsági fokozatának megfelelően, az engedélyben kell meghatározni.

Ezek a termékek legfeljebb az alábbi mennyiségben tarthatók:

[…]

[…].”

17.

E rendelet 265. cikke kimondja:

„Engedély nélkül is tarthatók az alábbiak:

[…]

18.

Az ARS 300. cikkének első bekezdése szerint:

„A 295. cikk kivételével a jelen rendelet rendelkezéseinek, illetve az e rendelkezések végrehajtására hozott rendeletek, valamint az engedélyek rendelkezéseinek megsértése az 1956. május 28‑i törvényben megszabott büntetésekkel büntetendő.”

19.

Az alapügyben a vádlottak: a Van Gennip BVBA, az Original BVBA, valamint Antonius ten Velde és Antonius van der Schoot.

20.

Az Original egy olyan vállalkozás, amelynek székhelye a Hollandiától nem messze található Olen (Belgium) városban van, és amely tűzijáték‑behozatali, ‑nagykereskedelmi és ‑forgalmazási tevékenységet végez. Ezzel összefüggésben többek között két értékesítési ponttal rendelkezik a részben a Noord‑Brabant tartományban (Hollandia) található és a Baarle‑Nassau (Hollandia) településsel közös enklávét alkotó Baerle‑Duc (Belgium) településen; ezen értékesítési pontokat a Baerle‑Duc‑ban székhellyel rendelkező Van Gennip üzemelteti. A két értékesítési pont közül a Zena‑Tabak‑O‑Tiek nevű üzletet A. J. M. A. ten Velde vezeti, a Zena‑De Bunker nevűt pedig A. C. I. M. van der Schoot, mindketten holland állampolgárok.

21.

Az alapeljárás négy vádlottjával szemben lényegében pirotechnikai termékek kiskereskedőjeként a részükre a belga hatóságok által kiadott engedélyben szereplő mértéket meghaladó mennyiségű PTÖ‑t tartalmazó tűzijáték tárolása, tűzijátékok nem engedélyezett raktárokban történő tárolása és 1 kilogrammot meghaladó mennyiségű PTÖ‑t tartalmazó tűzijáték megfelelő engedéllyel nem rendelkező magánszemély részére történő árusítása miatt folyik eljárás.

22.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderül, hogy A. J. M. ten Velde és A. C. I. M. van der Schoot azt állította, hogy a belga szabályozásban e szabálysértések büntetendővé tétele ellentétes a 2013/29 irányelv 45. cikkével, amely szerint a büntetőjogi szankciók csak súlyos szabálysértések esetén állapíthatók meg, és hogy a nekik felrótt cselekmények egyike sem valósít meg ilyen típusú szabálysértést.

23.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint a vádlottak és az openbaar ministerie (ügyészség, Belgium) nem értenek egyet abban a kérdésben, hogy összeegyeztethető‑e a 2007/23 irányelvvel és a 2013/29 irányelvvel, valamint a „szolgáltatási” irányelvvel az a kötelezettség, mely szerint egyszerre kell rendelkezni szövetségi robbanóanyag‑engedéllyel és tartományi környezetvédelmi engedéllyel. Egyes vádlottak különösen azt állítják, hogy mivel a belga szabályozás ellentétes az uniós joggal, a tényállásban nekik felrótt cselekmények némelyike nem tekinthető jogellenesnek.

24.

Az uniós jog értelmezése kihatással lehet a vádlottakkal szemben felhozott cselekmények büntethetőségére.

25.

E körülmények között a rechtbank van eerste aanleg te Antwerpen (antwerpeni elsőfokú bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

26.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ a Bíróságtól, hogy azok a szabálysértések, amelyek elkövetése miatt eljárás folyik az alapügy vádlottjaival szemben, a 2013/29 irányelv 45. cikke értelmében vett súlyos szabálysértéseknek minősülnek‑e.

27.

E tekintetben, amint azt a tárgyaláson több fél kiemelte, azok a tények, amelyek miatt az alapügy vádlottjaival szemben eljárás folyik, 2010. november 22. és 2013. január 27. között következtek be, és ennek következtében időben megelőzik a 2013/29 irányelv elfogadását és hatálybalépését. ( 9 )

28.

Emellett, a 2013/19 irányelv 45. cikkével ellentétben a 2007/23 irányelv 20. cikke nem tartalmaz utalást arra, hogy a tagállamok büntetőjogi szankciókat írhatnak elő a súlyos szabálysértésekre, csupán annak megfogalmazására korlátozódik, hogy ez utóbbiak megállapítják az ezen irányelv alapján elfogadott nemzeti rendelkezések megszegése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és hogy a szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük.

29.

Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy nincs szükség a kizárólag a 2013/29 irányelvben szereplő súlyos szabálysértés kifejezés értelmezésére, mivel ez az irányelv időbeli hatálya okán nem alkalmazható az alapeljárásra.

30.

Másfelől, még ha feltételezzük is, hogy a 2013/29 irányelv 45. cikke olyan lex melior, amelyet visszamenőlegesen kell alkalmazni, mivel, a 2007/23 irányelv 20. cikkével ellentétben, kizárólagosan súlyos szabálysértés esetére hatalmazza fel a tagállamokat büntetőjogi szankciók előírására, véleményem szerint ez a megállapítás akkor sem állja meg a helyét.

31.

Előzetesen rá kell mutatni, hogy ezekből az egyes rendelkezésekből kiderül, hogy a tagállamok nemcsak arra kötelesek, hogy a nemzeti szabályozásnak a 2007/23 irányelv és a 2013/29 irányelv szerint elfogadott rendelkezései megsértése esetére szankciókat írjanak elő, hanem e szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek is kell lenniük. ( 10 )

32.

A tagállamok e kötelezettsége az uniós jog végrehajtásával és érvényesítésével összefüggő sajátosságokból ered. A végrehajtás és az érvényesítés ugyanis nagyrészt a tagállamok feladta, ( 11 ) és a pirotechnikai termékekre vonatkozó szabályozást, hatékonysága biztosítása érdekében egy büntetési rendszernek kell kísérnie, amelyet a tagállamoknak kell meghatározniuk. ( 12 )

33.

Ennek megfelelően az olyan rendelkezések, mint a 2007/23 irányelv 20. cikke vagy a 2013/29 irányelv 45. cikke, az uniós jog hagyományos rendelkezései, ( 13 ) mivel minden esetben csak az uniós jog végrehajtásának és érvényesítésének sui generis jellegét tükrözik. ( 14 )

34.

Márpedig e rendelkezéseknek az alapügy vádlottjai által javasolt értelmezése olyan hatállyal ruházná fel ezeket a rendelkezéseket, amelyekkel nem rendelkeznek.

35.

Meg kell állapítani ugyanis, hogy ezek a rendelkezések sem a büntetendővé tételt, sem az alkalmazandó szankciókat nem határozzák meg, ( 15 ) csupán annak kinyilvánítására szorítkoznak, hogy a tagállamok kötelesek ez utóbbiak szabályozására.

36.

E tekintetben ki kell hangsúlyoznom, hogy a 2007/23 irányelv az EK‑Szerződés 95. cikkén (jelenleg EUMSZ 114. cikk), a 2013/29 irányelv az EUMSZ 114. cikken alapul, nem pedig az EUMSZ 83. cikken. Ennélfogva az ez utóbbira épülő rendelkezésekkel ellentétben a 2007/23 irányelv és a 2013/29 irányelv olyan szabályokat alkalmaz, amelyek célja a pirotechnikai termékek szabad mozgásának biztosítása a belső piacon, nem pedig az, hogy minimumszabályokat állapítson meg egyes tényállások és magatartások büntetőjogi szankcióira. ( 16 )

37.

Másfelől, mivel a 2007/23 irányelv 20. cikke nem pontosítja, milyen jellegű szankciókat fogadhatnak el a tagállamok, e rendelkezés szövege szokatlan módon felhatalmazza ez utóbbiakat a szankciók jellegének meghatározására, és ennek következtében a 2007/23 irányelvnek megfelelően elfogadott nemzeti rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó büntetőjogi szankciók megállapítására. ( 17 )

38.

Végül, véleményem szerint ezt az értelmezést nem döntheti meg az sem, hogy a szöveget a jogalkotó a 2013/29 irányelv 45. cikkének megfogalmazása során módosította, mivel e szöveg nem járhat azzal a hatással, hogy korlátozza a tagállamoknak a 2007/23 irányelv 20. cikke alapján elfogadásra kerülő szankciók jellegével kapcsolatos mérlegelési jogkörét. ( 18 )

39.

Ezzel szemben, emlékeztetni kell arra, hogy az a körülmény, hogy valamely nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést formálisan bizonyos uniós rendelkezésekre hivatkozva fogalmazta meg, nem akadálya annak, hogy a Bíróság megadja e bíróság számára az értelmezés minden olyan elemét, amely szükséges az utóbbi előtt lévő ügy megítéléséhez, akár hivatkozott ezekre a kérdéseinek megfogalmazásában, akár nem. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége, és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló végzés indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a jogvita tárgyára figyelemmel szükséges ( 19 ).

40.

E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy mivel azok a tények, amelyek miatt az alapügy vádlottjaival szemben eljárás folyik, 2010. november 22. és 2013. január 27. között következtek be, a 2007/23 irányelv időbeli hatálya alá tartoznak. Következésképpen úgy vélem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság részére történő hasznos válaszadás érdekében újra kell fogalmazni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést annak megállapításához, hogy ezen irányelv 20. cikke lehetővé teszi‑e a tagállamok számára a büntetőjogi szankciók előírását.

41.

Márpedig, amint arra a jelen indítvány 37. pontjában rámutattam, erre a kérdésre vitathatatlanul igenlő választ kell adni. Ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak ellenőrzése, hogy az előírt szankciók hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek‑e.

42.

Másodszor, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésből kiderül, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem zárja ki, hogy a pirotechnikai termékek értékesítési célú tárolásához előírt kettős engedélyeztetés belgiumi rendszere a „szolgáltatási” irányelv hatálya alá tartozik. Emellett az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésben szereplő két szabálysértés az e kettős engedélyeztetési rendszer alapján kiadott engedélyek megsértésével valósult meg. Ennek következtében azt kell meghatározni, hogy a tagállamok előírhatnak‑e büntetőjogi szankciókat a szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságot, illetve annak gyakorlását szabályozó nemzeti jogszabály megsértése esetére.

43.

Márpedig, tekintve, hogy a „szolgáltatási” irányelv 1. cikkének (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy nem érinti a tagállamok büntetőjogi szabályait, amennyiben az ezen irányelvben meghatározott szabályok megkerülésével nem korlátozzák a szolgáltatásnyújtás szabadságát, erre a kérdésre igenlő választ kell adni.

44.

A fenti megfontolásokra tekintettel véleményem szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ kell adni, hogy – anélkül, hogy meg kellene vizsgálni, hogy a szóban forgó szabálysértések súlyosak‑e – a 2007/23 irányelv 20. cikkét és a „szolgáltatási” irányelv 1. cikkének (5) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a tagállamok büntetőjogi szankciókat írhatnak elő, amennyiben a 2007/23 irányelv vonatkozásában ezek a szankciók hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek, a „szolgáltatási” irányelv vonatkozásában pedig a nemzeti rendelkezések nem kerülik meg az ezen irányelvben meghatározott szabályokat, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell ellenőriznie.

45.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy ellentétben áll‑e a pirotechnikai termékek szabad mozgásának elvével a 2007/23 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében, adott esetben a „szolgáltatási” irányelv 10. cikkével összefüggésben, egy olyan nemzeti szabályozás, amely a 2007/23 irányelvnek megfelelő pirotechnikai készítmények kiskereskedelmi tárolási helyeit kettős követelmény alá vonja egyrészről egy, a robbanóanyagok gyártásával, tárolásával, birtoklásával, forgalomba hozatalával, szállításával és használatával kapcsolatos előírások keretében megadott engedély, másrészről a zavaró létesítmények számára környezetvédelmi előírások keretében megadott engedély előírásával, tekintve, hogy mindkét engedélyezési rendszer ugyanazt a célt szolgálja, vagyis a biztonsági kockázatok megelőző jellegű figyelembevételét, és az egyik engedélyezési rendszer alacsony felső határt ír elő a tűzijátékok tárolására.

46.

E tekintetben, noha a kérdést előterjesztő bíróság a 2007/23 irányelvre és a „szolgáltatási” irányelvre hivatkozik, véleményem szerint a szóban forgó nemzeti szabályozás nem tartozik ez előbbi hatálya alá.

47.

A 2007/23 irányelv ugyanis a pirotechnikai termékeknek a forgalomba hozatalukat megelőző kezelését és forgalomba hozatalát szabályozza. Ezzel szemben a tárolást csak annyiban szabályozza, amennyiben az közvetlenül érinti e termékek jellemzőit és biztonságát. Így, többek között a 2007/23 irányelv (4) preambulumbekezdéséből ( 20 ) és ezen irányelv 14. cikkének (1) és (2) bekezdéséből kiderül, hogy a tárolásra ez a szöveg csak annyiban vonatkozik, amennyiben a tárolás feltételei nem veszélyeztethetik a pirotechnikai terméknek az említett irányelvben meghatározott alapvető biztonsági követelményekkel való összeegyeztethetőségét.

48.

Márpedig a nemzeti szabályozás a 2007/23 irányelvnek megfelelő és kiskereskedelmi értékesítésre szánt pirotechnikai termékek tárolására vonatkozik.

49.

Mindenesetre, noha való igaz, hogy a jelen indítvány 23. pontjában említett kettős engedélyeztetés rendszere formálisan a pirotechnikai termékek tárolására, nem pedig az e termékekkel kapcsolatos kiskereskedelmi tevékenység – amely a „szolgáltatási” irányelv alkalmazásában „szolgáltatásnak” minősül – igénybevételére vagy gyakorlására vonatkozik, ( 21 ) az értékesítésre szánt pirotechnikai termékek tárolását e kiskereskedelmi tevékenység elengedhetetlen előfeltételének kell tekinteni.

50.

Egyfelől ugyanis a Bírósághoz benyújtott ügyiratokból kiderül, hogy az ARS szóban forgó rendelkezései a pirotechnikai termékek „birtokosaira”, és ennek következtében az értékesítési célú tárolásra vonatkoznak. Másfelől az, ha a pirotechnikai termékek adott mennyiségének kiskereskedelmi tevékenység keretében történő tárolása engedélyköteles, ez tagadhatatlanul befolyásolja mind e tevékenység nyújtására való jogosultságot, mind annak gyakorlását. Így a tárolási engedély hiánya vagy egy rendkívül alacsony mennyiség engedélyezése de facto korlátozhatja az e tevékenység nyújtására való jogosultságot vagy annak gyakorlását.

51.

Ennek következtében úgy vélem, hogy a „szolgáltatási” irányelv, és különösen annak 10. cikke ( 22 ) figyelembevételével kell választ adni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre.

52.

Azt is megjegyzem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés terjedelme végső soron korlátozott, mivel a kérdés a kettős engedélyeztetés belgiumi rendszerének az uniós joggal való összeegyeztethetőségére vonatkozik, nem a területi és a szövetségi rendszerek uniós joggal fennálló összhangjára.

53.

E tekintetben az alapügy vádlottjainak azon érve, mely szerint a két engedélyezési rendszernek azonos célja van, téves előfeltevésen alapul.

54.

A belga kormány által a tárgyaláson szolgáltatott magyarázatokból ugyanis kiderül, hogy az alapügy vádlottjai esetében a pirotechnikai termékek értékesítési célú tárolásához két engedélyre van szükség. Egyrészről a helyi környezetvédelmi feladatokat ellátó hatóságoknak kell környezetvédelmi engedélyt adniuk a meghatározott mennyiségű PTÖ‑t tartalmazó pirotechnikai termékek meghatározott mennyiségben történő tárolására. Másrészről, a lakosság biztonságáért és egészségéért felelős szövetségi hatóságok feladata a meghatározott mennyiségű PTÖ‑t tartalmazó pirotechnikai termékek meghatározott mennyiségben történő tárolására vonatkozó engedély kiadása.

55.

Ennek következményeként, az alapügy vádlottjainak állításával ellentétben, ezek az engedélyezési rendszerek szükségképpen eltérő cél megvalósítására irányulnak, és az e rendszerekben kiadott engedélyek megszerzése eltérő feltételektől függ. Ezzel összefüggésben, noha az ezekben az engedélyekben engedélyezett mennyiségek eltérhetnek egymástól, ezek a rendszerek mégsem annyira ellentmondásosak, mivel az alacsonyabb mennyiségről szóló engedély betartása szükségképpen a másik engedély betartását eredményezi.

56.

A szóban forgó kettős engedélyeztetési rendszer és a „szolgáltatási” irányelv 10. cikkének összeegyeztethetőségére vonatkozóan e rendelkezés (1) bekezdése előírja, hogy az engedélyezési rendszereknek „olyan feltételeken kell alapulniuk, amelyek megakadályozzák az illetékes hatóságokat abban, hogy vizsgálati jogkörüket önkényesen alkalmazzák”, míg a (2) bekezdés a feltételeket sorolja fel.

57.

Úgy gondolom, hogy a belga rendszer megfelel ezeknek a feltételeknek.

58.

Először, a Bíróság rendelkezésére álló információk alapján ugyanis azokat a feltételeket, amelyeken a belga rendszer alapul, szerintem a közérdeken alapuló kényszerítő indok, vagyis a közbiztonság és a környezet védelme támasztja alá, és a szövetségi és területi jogszabályok közzététele által azokat előzetesen nyilvánosságra hozták, átláthatók és hozzáférhetők.

59.

Másodszor, ezek a feltételek véleményem szerint világosak és egyértelműek. Ezzel összefüggésben, amint arra már rámutattam, a két engedélyezési rendszer között nincs átfedés, és különböző közérdekű célok megvalósítására irányulnak, ennélfogva nem mondható, hogy a szövetségi és a területi hatóságok fellépése kétségbe vonná ezt a megállapítást. Emellett az, hogy egyszerre kell rendelkezni egy szövetségi és egy területi engedéllyel, önmagában nem bizonyítja a „szolgáltatási” irányelvvel ellentétes jelleget, mivel az uniós jogalkotó kifejezetten rámutatott ezen irányelv 10. cikkének (7) bekezdésében, hogy ez a cikk „nem kérdőjelezi meg a tagállamok engedélyek kiadásával foglalkozó hatóságai között a hatáskörök megosztását regionális vagy helyi szinten”.

60.

Harmadszor, a Bíróság rendelkezésére álló bizonyítékok alapján nem lehet megítélni e feltételek megkülönböztetésmentes, arányos és objektív jellegét, következésképpen ennek ellenőrzése a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

61.

A fenti megfontolásokra tekintettel úgy vélem, hogy a pirotechnikai termékek tárolásához előírt kettős engedélyeztetés belgiumi rendszere nem ellentétes a „szolgáltatási” irányelv 10. cikkével, amennyiben az illetékes hatóságok mérlegelési jogkörének gyakorlását meghatározó szempontok megkülönböztetésmentesek, arányosak és objektívek. Ennek ellenőrzése a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

62.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra vár válasz a Bíróságtól, hogy ellentétben áll‑e a pirotechnikai termékek szabad mozgásának elvével a 2007/23 irányelv és a 2013/29 irányelv értelmében, adott esetben összefüggésben az EUMSZ 34., 35. és 36. cikkével, illetve összefüggésben az arányosság elvével, az olyan nemzeti szabályozás, amely a fogyasztók általi tűzijáték birtoklást és használatot, illetve a számukra történő értékesítést a több mint 1 kg PTÖ‑t tartalmazó termékek esetén megtiltja.

63.

Elsőként, a Bíróság előtti eljárásban azt állították, hogy a belga szabályozás a 98/34/EK irányelv ( 23 ) értelmében vett műszaki szabály, és hogy az Európai Bizottság részére küldött értesítés elmulasztása miatt ez a szabályozás nem alkalmazható. ( 24 )

64.

A tárgyaláson a belga kormány arra hivatkozott, hogy mivel a nemzeti szabályozás olyan, a 98/34 irányelv 1. cikkében szereplő intézkedés, amelyet „a termékeket használó személyek, különösen a munkavállalók védelme szempontjából szükségesnek ítélnek”, ezért ez utóbbi irányelv nem alkalmazható.

65.

Ezt az érvelést nem találom meggyőzőnek.

66.

Ugyanis, noha nyilvánvaló, amint azt az alábbiakban bemutatom majd, hogy a belga szabályozás célja a közbiztonság és a személyek biztonságának védelme, e szabályozás nem a termékek felhasználására, hanem az utóbbiak értékesítésére vonatkozik.

67.

A belga kormány ezenfelül azt állította, hogy mivel a korábbi szabály a pirotechnikai termékek értékesítését ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a vásárlónak engedéllyel kell rendelkeznie, amennyiben a szóban forgó termék PTÖ‑tartalma eléri az 500 grammot, a jelen esetben az érintett jogszabály egy korábbi intézkedés enyhítését jelenti, így az erről szóló értesítés nem kötelező.

68.

E tekintetben a Bíróság korábban megállapította, hogy a Bizottsággal a 98/34 irányelv 8. cikke (1) bekezdésének első albekezdése értelmében már közölt műszakiszabály‑tervezetben végzett módosítások, amelyek a közölt tervezethez képest mindössze az érintett termék használatára előírt feltételek könnyítését jelentik, és ezért a műszaki szabálynak a kereskedelemre gyakorolt esetleges hatásait csökkentik, nem minősülnek a tervezet jelentős módosításának, és így az ilyen módosításokra nem vonatkozik az előzetes értesítés kötelezettsége. ( 25 )

69.

Márpedig a jelen ügyben a Bíróság elé terjesztett információkból nem lehet biztosan megállapítani, hogy a korábbi szigorúbb szabályozást a 98/34 irányelvnek megfelelően bejelentették‑e a Bizottságnak.

70.

Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megállapítania, hogy ez megtörtént‑e, és így a belga kormány jogosult volt‑e az értesítés mellőzésére.

71.

Mindenesetre, véleményem szerint a belga szabályozás nem minősül a 98/34 irányelv 1. cikkének 11. pontja értelmében vett műszaki szabálynak.

72.

A Bíróság szerint a „műszaki szabály” fogalma négyféle intézkedési kategóriát foglal magában, így először is a 98/34 irányelv 1. cikkének 3. pontja értelmében vett „műszaki leírást”, másodszor az ezen irányelv 1. cikkének 4. pontjában meghatározott „egyéb követelményeket”, harmadszor az említett irányelv 1. cikkének 5. pontjában meghatározott „szolgáltatásra vonatkozó szabályt”, negyedszer pedig a „tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseit”, amelyek ugyanezen irányelv 1. cikkének 11. pontja szerint „megtiltják valamely termék gyártását, behozatalát, értékesítését vagy használatát, vagy valamely szolgáltatás nyújtását vagy használatát, illetve valamely szolgáltató létrehozását”. ( 26 )

73.

E tekintetben először is úgy vélem, hogy a szóban forgó szabályozás nem tartozik a szolgáltatásra vonatkozó szabályok kategóriájába, mivel nem vonatkozik az ezen irányelv 1. cikkének 2. pontjában szereplő információs társadalom szolgáltatásaira.

74.

Másodszor, a „műszaki leírás” fogalma egy dokumentumban szereplő részletes leírás, amely egy termék előírt tulajdonságait határozza meg, ilyen például a termék megnevezése, a csomagolás, a címkézés és a megfelelőségértékelési eljárások. A Bíróság szerint ez a fogalom azt feltételezi, hogy a nemzeti intézkedés feltétlenül a termékre vagy annak csomagolására vonatkozik, és ennélfogva a termék megkövetelt tulajdonságait határozza meg. ( 27 ) Márpedig a belga szabályozás nem hivatkozik a termékre vagy a csomagolására, így, amint arra a Bizottság a tárgyaláson hivatkozott, ez a szabályozás nem határozza meg egy termék valamely előírt tulajdonságát.

75.

Harmadszor, a Bíróság már pontosította, hogy ahhoz, hogy az érintett nemzeti intézkedések az e rendelkezés értelmében vett „egyéb követelményeknek” minősülhessenek, azoknak olyan feltételeket kell képezniük, amelyek jelentős módon befolyásolhatják az érintett termék összetételét, természetét vagy értékesítését. ( 28 )

76.

A szóban forgó szabályozás, amely az 1 kilogrammos mértéket meghaladó PTÖ‑jű pirotechnikai termékek értékesítését engedélytől teszi függővé, nem magával a termékkel, hanem a gazdasági szereplőkkel szembeni követelményt tartalmaz, és ennélfogva nem minősíthető a 98/34 irányelv ( 29 ) értelmében vett „egyéb követelménynek”.

77.

Negyedszer, az ítélkezési gyakorlatból kiderül, hogy a 98/34 irányelv 1. cikkének 11. pontjában szereplő kategória, vagyis valamely termék gyártásának, behozatalának, értékesítésének vagy használatának tilalma azt feltételezi, hogy a szóban forgó nemzeti rendelkezések hatálya egyértelműen túlmegy a termék néhány lehetséges felhasználásának korlátozásán, és nem szorítkozik azok használatának egyszerű korlátozására. Ez a kategória ugyanis különösen azokat a nemzeti intézkedéseket érinti, amelyek nem tesznek lehetővé az érintett terméktől észszerűen elvárható tisztán másodlagos használattól eltérő használatot. ( 30 )

78.

Márpedig meg kell állapítani, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás nem tiltja meg az 1 kilogrammos mértéket meghaladó PTÖ‑jű pirotechnikai termékek értékesítését, viszont a vásárlót engedély megszerzésére kötelezi. Következésképpen ilyen termék értékesíthető az ezen engedéllyel rendelkező fogyasztók, vagy kereskedők számára, ily módon, véleményem szerint, ez a szabályozás nem csak a tisztán másodlagos értékesítésnek enged teret.

79.

Másodsorban, a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseinek megválaszolásához azt kell megállapítani, hogy ellentétben állnak‑e a pirotechnikai termékek szabad mozgásának elvével, amely a 2007/23 irányelven és a 2013/29 irányelven alapul, adott esetben összefüggésben az EUMSZ 34., 35. és 36. cikkével, illetve az arányosság elvével az olyan nemzeti szabályok, amelyek a fogyasztók általi tűzijáték‑birtoklást és ‑használatot, illetve a számukra történő értékesítést a több mint 1 kilogramm PTÖ‑t tartalmazó termékek esetén megtiltják.

80.

E tekintetben először emlékeztetni kell arra, hogy A. C. I. M. van der Schoottal szemben a vád tárgyát többek között az 1 kilogrammos mértéket meghaladó PTÖ‑jű tűzijátékoknak és jelzőeszközöknek egy, a szükséges engedéllyel nem rendelkező magánszemély számára történő értékesítése képezi, és hogy, mivel a vád tárgyát képező cselekményt 2012. december 23‑án valósította meg, a 2007/23 irányelv időbeli hatálya okán alkalmazható e cselekményre, továbbá, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint a forgalmazott szóban forgó tűzijátékok a 2007/23 irányelv szerinti 2. és 3. osztályba tartoznak.

81.

Másodszor, mivel a 2007/23 irányelv teljeskörűen harmonizálta azokat az anyagi és az eljárási feltételeket, amelyeknek a pirotechnikai termékeknek meg kell felelniük ahhoz, hogy forgalomba kerüljenek, és ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése nemcsak a pirotechnikai termékek első forgalomba hozatalát, hanem szabad mozgását is biztosítja, ( 31 ) a vonatkozó belga intézkedést nem az elsődleges jog, hanem az említett irányelv alapján kell értékelni. ( 32 )

82.

Harmadszor, a szóban forgó szabályozás jellegéből adódóan, a 2007/23 irányelv 6. cikke értelmében minden kétséget kizáróan korlátozza az 1 kilogrammos mértéket meghaladó PTÖ‑jű tűzijátékok birtoklását, használatát és/vagy lakossági értékesítését. Ugyanakkor úgy vélem, hogy ez a szabályozás, amint arra a belga kormány hivatkozott, az e rendelkezés (2) bekezdésében említett érdekek, különösen a közrend és a közbiztonság védelmére irányul. ( 33 )

83.

Ami azt a kérdést illeti, hogy alkalmas‑e a szabályozás a közrend és közbiztonság védelmére, úgy vélem, hogy a szóban forgó intézkedés e célok megvalósításának biztosítására alkalmas. ( 34 )

84.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUSZ 4. cikk és az EUMSZ 72. cikk értelmében a tagállamok feladata a közrend fenntartása a területükön. Így ez utóbbiak szabadon, a nemzeti szükségleteiknek megfelelően, és sajátos időbeli vagy térbeli feltételektől függően határozhatják meg a közrend fenntartásával, ( 35 ) illetve a közbiztonság védelmével kapcsolatos követelményeket. ( 36 )

85.

Ugyanakkor a személyek szabad mozgásának alapelvétől való eltérést szolgáló közrendi vagy közbiztonsági kifogást megszorítóan kell értelmezni, és annak tartalmát a tagállamok nem határozhatják meg egyoldalúan. ( 37 ) Ennek következtében a tagállamokat megillető mérlegelési mozgásteret az uniós jog által előírt korlátok között kell gyakorolni. ( 38 )

86.

Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már kimondta: ahhoz, hogy a közrendre és a közbiztonságra mint igazoló okra lehessen hivatkozni, valódi és meglehetősen súlyos fenyegetettségnek kell fennállnia, amely a társadalom alapvető érdekét érinti. ( 39 )

87.

A jelen ügyben kétségtelenül a közrendet vagy a közbiztonságot veszélyeztető cselekmények megelőzésére szolgál az a körülmény, hogy az 1 kilogrammos mértéket meghaladó PTÖ‑jű pirotechnikai termékek magánszemélyek számára történő értékesítésének feltétele egy engedély megszerzése.

88.

A pirotechnikai termékek ugyanis, mivel „természetüknél fogva veszélyesek” ( 40 ), az összetételük alapján, többek között az 1 kilogrammos mértéket meghaladó PTÖ‑jű termékek esetén, veszélyeztethetik a személyek biztonságát. Ráadásul, a természetükből és a felhasználásuk körülményeiből adódóan a közrend megzavarására is alkalmasak.

89.

Emellett, mivel a közrend és a közbiztonság védelme, amint az a jelen indítvány 84. pontjából kiderül, alapvetően időbeli és térbeli körülményektől függ, nem tagadhatjuk le azt a tényt, hogy az 1 kilogrammos mértéket meghaladó PTÖ‑jű pirotechnikai termékekben rejlő veszély fokozottabb a terrorfenyegetettség által meghatározott jelenlegi helyzetben.

90.

Ilyen körülmények között véleményem szerint jogszerű, ha a tagállamok engedélytől teszik függővé a meghatározott felső határértéket meghaladó PTÖ‑jű termékek magánszemélyek általi megvásárlását, mivel egyrészről nem kizárt, hogy ezeket a termékeket önmagukban vagy más termékekkel együtt eredeti rendeltetésüktől eltérő célra, és nem szórakozásra használják fel, másrészről a nagy mennyiségű PTÖ‑t tartalmazó pirotechnikai termékek egyszerű használata a jelenlegi körülmények között tömeghisztériát vagy pánikot eredményezhet.

91.

Márpedig a szóban forgó nemzeti szabályozás kétségtelenül alkalmas a közrend és a közbiztonság védelmére, mivel lehetővé teszi az egyes személyek birtokában lévő PTÖ‑mennyiség ellenőrzését és adott esetben korlátozását.

92.

Ami a szóban forgó nemzeti szabályozás szükségességét illeti, figyelembe véve az előzetes döntéshozatalra utaló határozat hiányos voltát, azt, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megállapítania azt, hogy a nemzeti szabályozás arányos‑e, és adott esetben mennyire arányos az elérni kívánt közérdekű céllal, ( 41 ) továbbá azt, hogy a Bíróság az alapeljárás iratai alapján útmutatást adhat a nemzeti bíróságnak, ( 42 ) megelégszem egy olyan elemzési keret megadásával, amely alapján a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megítélése, hogy a szabályozás túllépi‑e a közrend és közbiztonság védelméhez szükséges mértéket.

93.

Először, a 2007/23 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése olyan értelmezést ad, amely széles körű mérlegelési jogkört biztosít a tagállamoknak az e rendelkezésben szereplő intézkedések vonatkozásában.

94.

E rendelkezés hatálya ugyanis meglehetősen tág, hiszen a tagállamok által esetlegesen követett célok igen különbözőek. Az intézkedések nemcsak tilalmak lehetnek, hanem akár korlátozások is, és az egyes pirotechnikai termékek birtoklása mellett a felhasználásukra és értékesítésükre is vonatkozhatnak.

95.

Véleményem szerint ezt az értelmezést alátámasztja az, hogy a 2007/23 irányelv (10) preambulumbekezdése ok‑okozati viszonyt állít fel aközött, hogy a pirotechnikai termékek, és többek között a tűzijátékok felhasználását az egyes tagállamok rendkívül eltérő szokásai és kulturális hagyományai határozzák meg, és annak szükségessége között, hogy a tagállamok közrendi vagy közbiztonsági okokból nemzeti rendelkezéseket állapíthassanak meg a meghatározott osztályokba tartozó tűzijátékok használatára vagy értékesítésére.

96.

Másodszor, a szóban forgó nemzeti szabályozás, mivel nem tartalmazza az értékesítés abszolút tilalmát, és az eladást attól a feltételtől teszi függővé, hogy a fogyasztó rendelkezik‑e előzetes engedéllyel, egyes termékeknek a fogyasztók számára történő értékesítésének korlátozására irányul. Emellett, ez a korlátozó intézkedés nem az összes pirotechnikai termékre alkalmazandó, hanem kizárólag azokra a termékekre, amelyek ebből a veszélyes összetevőből, vagyis a PTÖ‑ből meghatározott tömegű mennyiséget tartalmaznak.

97.

Harmadszor, a jelenlegi helyzetben a kevésbé korlátozó intézkedések, mint például a vásárlást követően meghatározott súlyú PTÖ‑t tartalmazó termékek nyilvántartásba vétele, véleményem szerint nem védik ugyanolyan hatékonyan a szóban forgó alapvető érdekeket. Jóllehet ugyanis, hogy egy ilyen formai előírás lehetővé teheti az egyes fogyasztó által megszerzett PTÖ mennyiségének megállapítását, ugyanakkor nem teszi lehetővé e mennyiség korlátozását, és ennek következményeként a belga kormány által hivatkozott alapvető érdekeket veszélyeztető cselekmények elleni hatékony küzdelmet.

98.

A fenti megfontolások fényében úgy ítélem meg, hogy egyfelől a belga szabályozás nem minősül a 98/34 irányelv értelmében vett műszaki szabálynak, másfelől ez a jogszabály korlátozza a tűzijátékok 2007/23 irányelv 6. cikke értelmében vett szabad mozgását, azonban elfogadására közrendi és közbiztonsági okokból került sor, és nem lép túl az ezen érdekek védelméhez szükséges mértéken, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell ellenőriznie.

99.

A fenti megfontolások alapján azt javasolom, hogy a Bíróság az alábbiak szerint válaszoljon a rechtbank van eerste aanleg te Antwerpen (antwerpeni elsőfokú bíróság, Belgium) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre: