1.

A rechtbank Den Haag zittingsplaats Haarlem (a Haarlemben tárgyalást tartó hágai bíróság, Hollandia) által a Bíróság Hivatalához 2017. február 1‑jén és 3‑án benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek az egy harmadik ország állampolgára által a tagállamok egyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó szempontok és eljárási szabályok megállapításáról szóló 343/2003/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló, 2003. szeptember 2‑i 1560/2003/EK bizottsági rendelet ( 2 ) 5. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkoznak.

2.

E kérelmeket két menedékkérő és a Staatssecretaris van Veiligheid en Justitie (bel‑ és igazságügyi államtitkár, Hollandia; a továbbiakban: államtitkár) között folyamatban lévő jogvitákban terjesztették elő.

3.

A 604/2013/EU rendelet ( 3 ) a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételeket és eljárási szabályokat határozza meg. ( 4 ) E rendelet releváns cikkei a következők:

4.

A 3. cikk (2) bekezdése:

„Amennyiben az e rendeletben felsorolt feltételek alapján egyetlen tagállam sem jelölhető ki felelősként, a nemzetközi védelem iránti kérelem elbírálásáért [helyesen: megvizsgálásáért] azon tagállam felelős, amelynél először nyújtották be azt.

[…]

Amennyiben az átadás e bekezdés értelmében nem lehetséges egyetlen, a III. fejezetben meghatározott feltételek alapján kijelölt tagállamnak sem, illetve annak az első tagállamnak sem, amelyben a kérelem benyújtásra került, a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást lefolytató tagállam lesz a felelős tagállam.”

5.

A 17. cikk (1) bekezdése:

„A 3. cikk (1) bekezdésétől eltérve minden tagállam határozhat úgy, hogy megvizsgálja a valamely harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által hozzá benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet akkor is, ha annak megvizsgálásáért az e rendeletben megállapított feltételek szerint nem felelős.

[…]”

6.

A 20. cikk (1) és (5) bekezdése:

„(1)   A felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárás azonnal kezdetét veszi, amint a nemzetközi védelem iránti kérelmet először benyújtják a tagállamhoz [helyesen: valamely tagállamhoz].

[…]

(5)   Azt a kérelmezőt, aki egy másik tagállamban tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik, vagy aki ott nyújt be nemzetközi védelem iránti kérelmet azt követően, hogy egy másik tagállamban benyújtott első kérelmét a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárás során visszavonta, a 23., 24., 25. és 29. cikkben megállapított feltételek szerint visszafogadja az a tagállam, amelyben a nemzetközi védelem iránti kérelmet először benyújtotta, azzal a céllal, hogy a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást lefolytassa.

[…]”

7.

A 21. cikk:

„(1)   Amennyiben az a tagállam, amelyben nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, úgy véli, hogy egy másik tagállam felelős a kérelem megvizsgálásáért, haladéktalanul, de minden esetben a 20. cikk (2) bekezdése értelmében benyújtott kérelem időpontját követő három hónapon belül megkeresheti e másik tagállamot, hogy vegye át a kérelmezőt.

Az első albekezdéstől eltérően, a [{»Dublin III. «} rendelet hatékony alkalmazása érdekében az ujjlenyomatok összehasonlítását szolgáló Eurodac létrehozásáról, továbbá a tagállamok bűnüldöző hatóságai és az Europol által az Eurodac‑adatokkal való, bűnüldözési célú összehasonlítások kérelmezéséről, valamint a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség nagy méretű IT‑rendszereinek üzemeltetési igazgatását végző ügynökség létrehozásáról szóló 1077/2011/EU rendelet módosításáról szóló, 2013. június 26‑i] 603/2013/EU [európai parlamenti és tanácsi] rendelet[ ( 5 )] 14. cikke alapján nyilvántartott adatokra vonatkozó Eurodac‑találat esetén a megkeresést az említett rendelet 15. cikke (2) bekezdésének megfelelően a találat beérkezését követő két hónapon belül be kell nyújtani.

Amennyiben a kérelmező átvétele iránti megkeresésre az első és második albekezdésben meghatározott időszakon belül nem kerül sor, a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért az a tagállam felelős, ahol a kérelmet benyújtották.

(2)   A megkereső tagállam sürgős választ kérhet olyan esetekben, amikor a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtására a belépési vagy tartózkodásra jogosító engedély elutasítását, jogtalan tartózkodás miatt letartóztatást vagy kiutasítást elrendelő határozat kézbesítését vagy végrehajtását követően került sor.

A megkereső tagállam a megkeresésben kifejti a sürgős választ igénylő indokokat, és megjelöli azt az időtartamot, amelyen belül választ vár. Ezen időtartam nem lehet rövidebb egy hétnél.

(3)   Az (1) és (2) bekezdésben említett esetekben a kérelmezőnek egy másik tagállam által történő átvétele iránti megkeresést formanyomtatványon kell előterjeszteni, amelynek tartalmaznia kell a 22. cikk (3) bekezdésében említett két listán szereplő bizonyítékokat és közvetett bizonyítékokat, és/vagy a kérelmező nyilatkozatának olyan lényeges elemeit, amelyek alapján a megkeresett tagállam ellenőrizheti, hogy az e rendeletben megállapított feltételek alapján felelős‑e.

A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján elfogadja az átvétel iránti megkeresések elkészítésének és benyújtásának egységes feltételeit. […]”.

8.

A 22. cikk:

„(1)   A megkeresett tagállam elvégzi a szükséges ellenőrzéseket, és a kérelmező átvétele iránti megkeresésről annak kézhezvételétől számított két hónapon belül határozatot hoz.

[…]

(3)   A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján összeállítja és időszakosan felülvizsgálja [a] […] bizonyítékok és közvetett bizonyítékok releváns elemeit megjelölő két listát. […]

[…]

(6)   Amennyiben a megkereső tagállam […] sürgős eljárást kért, a megkeresett tagállam mindent megtesz a megjelölt határidő betartására. Kivételes esetekben, ha bizonyítható, hogy a kérelmező átvétele iránti megkeresés megvizsgálása különösen összetett, a megkeresett tagállam válaszolhat a megjelölt határidőt követően, de minden esetben egy hónapon belül. […]

(7)   Az (1) bekezdésben említett két hónapos határidő és a (6) bekezdésben említett egy hónapos határidő be nem tartása a kérelem elfogadásával egyenértékű, és az adott személy átvételének kötelezettségét vonja maga után, beleértve a megérkezésével kapcsolatos megfelelő intézkedések meghozatalára vonatkozó kötelezettséget.”

9.

A 23. cikk:

„(1)   Amennyiben az a tagállam, amelyben a 18. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontjában említett személy új nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, úgy véli, hogy – a 20. cikk (5) bekezdése, valamint a 18. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontja szerint – egy másik tagállam felelős, megkeresheti e másik tagállamot, hogy vegye vissza a kérelmezőt.

(2)   A visszavétel iránti megkeresést haladéktalanul, de minden esetben a 603/2013/EU rendelet 9. cikkének (5) bekezdése szerinti Eurodac‑találat beérkezését követő két hónapon belül kell megtenni.

Ha a visszavétel iránti megkeresés az Eurodac‑rendszerből kapott adatoktól eltérő bizonyítékon alapul, a 20. cikk (2) bekezdése értelmében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásának időpontját követő három hónapon belül el kell küldeni a megkeresett tagállamnak.

(3)   Amennyiben a visszavétel iránti megkeresésre nem kerül sor a (2) bekezdésben meghatározott határidőkön belül, a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért az a tagállam felelős, amelyben az új kérelmet benyújtották.

(4)   A visszavétel iránti megkeresést formanyomtatványon kell benyújtani, mellékelve a 22. cikk (3) bekezdésében említett két listában leírt bizonyítékokat vagy közvetett bizonyítékokat, és/vagy az érintett személy nyilatkozatainak olyan lényeges elemeit, amelyek alapján a megkeresett tagállam hatóságai ellenőrizni tudják, hogy az adott tagállam‑e a felelős az e rendeletben meghatározott feltételek alapján.

A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján elfogadja a visszavétel iránti megkeresések elkészítésének és benyújtásának egységes feltételeit. […]”

10.

A 25. cikk:

„(1)   A megkeresett tagállam elvégzi a szükséges ellenőrzéseket, és haladéktalanul, de minden esetben a megkeresés beérkezésének időpontjától számított egy hónapon belül határozatot hoz az érintett személy visszavétele iránti megkeresésről. Amennyiben a megkeresés az Eurodac‑rendszerből származó adatokon alapul, ez a határidő két hétre csökken.

(2)   Az egy hónapos határidő vagy az (1) bekezdésben említett kéthetes határidő be nem tartása a kérelem elfogadását jelenti, és az érintett személy visszavételének kötelezettségét vonja maga után, ideértve a megérkezésével kapcsolatos megfelelő intézkedésekre vonatkozó rendelkezéseket is.”

11.

A 29. cikk:

„(1)   A kérelmezőnek […] a megkereső tagállam részéről a felelős tagállamnak történő átadása a megkereső tagállam nemzeti joga szerint történik az érintett tagállamok egymás közötti konzultációját követően, a lehető leghamarabb kivitelezhető időpontban, de legkésőbb hat hónappal az érintett személy átvétele vagy visszavétele iránti megkeresés másik tagállam általi elfogadását, vagy a […] halasztó hatály esetén hat hónappal a fellebbezéssel vagy felülvizsgálattal kapcsolatos jogerős határozatot követően.

[…]

(2)   Amennyiben az átadásra nem kerül sor a hat hónapos határidőn belül, a felelős tagállam mentesül az érintett személy átvételére vagy visszavételére vonatkozó kötelezettség alól, és a felelősség a megkereső tagállamra hárul. E határidő legfeljebb egyéves időtartamra meghosszabbítható, ha az átadásra az érintett személy szabadságvesztése miatt nem kerülhetett sor, illetve legfeljebb tizennyolc hónapra, ha az érintett személy ismeretlen helyen tartózkodik.

[…]”

12.

A 37. cikk:

„(1)   Amennyiben a tagállamok egy e rendelet alkalmazásával kapcsolatos kérdésre vonatkozó vitát nem tudnak megoldani, a (2) bekezdésben előírt egyeztetési eljáráshoz folyamodhatnak.

(2)   Az egyeztetési eljárást a jogvitában álló egyik tagállam kérésére kell kezdeményezni a 44. cikkben létrehozott bizottság elnökénél. Az egyeztető eljárás alkalmazásához történő hozzájárulásukkal a tagállamok vállalják, hogy a javasolt megoldást a lehető legnagyobb mértékben figyelembe veszik.

A bizottság elnöke kijelöli a bizottság három olyan tagját, akik három, a vitában részt nem vevő tagállamot képviselnek. A kijelölt személyek írásban vagy szóban megkapják a felek érveit, valamint – amennyiben szükséges – szavazást követően egy hónapon belül javaslatot tesznek a megoldásra.

[…]

A javasolt megoldás – akár elfogadják, akár elutasítják azt a felek – végleges és megváltoztathatatlan.”

13.

Az 1560/2003 rendelet 5. cikke a következőket írja elő:

„(1)   Amennyiben az ellenőrzések elvégzése után a megkeresett tagállam úgy véli, hogy a benyújtott bizonyítékok nem alapozzák meg felelősségét, a megkereső tagállamnak küldött elutasító válasza teljeskörűen és részletesen megindokolja a visszautasítást.

(2)   Amennyiben a megkereső tagállam úgy véli, hogy a visszautasítás tévedésen alapul, vagy ha kiegészítő bizonyítékkal rendelkezik, amelyek benyújthatásra [helyesen: benyújtásra] alkalmasak, kérheti megkeresésének ismételt vizsgálatát. Ezzel a lehetőséggel az elutasító válasz kézhezvételétől számított három héten belül élhet. A megkeresett tagállam törekszik arra, hogy két héten belül választ adjon. Ez a kiegészítő eljárás semmilyen esetben sem hosszabbítja meg a [»Dublin II«] rendelet 18. cikkének (1) és (6) bekezdésében és 20. cikke (1) bekezdésének b) pontjában megállapított határidőket.”

14.

A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv ( 6 ) 31. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok biztosítják, hogy a vizsgálati eljárások a kérelem benyújtásától számított hat hónapon belül lezárulnak.

Azon esetekben, amelyekben a kérelemre a [»Dublin III«] rendeletben előírt eljárás alkalmazandó, a hat hónapos határidő attól az időponttól számítandó, amikor a vizsgálatért felelős tagállamot az említett rendelettel összhangban meghatározták, a kérelmező az adott tagállam területén tartózkodik, és az illetékes hatóság a kérelmezőt átvette.

A tagállamok az e bekezdésben előírt hat hónapos határidőt legfeljebb további kilenc hónappal meghosszabbíthatják, amennyiben:

[…]

Kivételesen, kellően indokolt körülmények esetén a tagállamok legfeljebb három hónappal túlléphetik az ezen bekezdésben előírt határidőt, amennyiben az a nemzetközi védelem iránti kérelem megfelelő és teljes körű vizsgálatának biztosításához szükséges.”

15.

Az Algemene wet bestuursrecht (a közigazgatási eljárásról szóló általános törvény, a továbbiakban: Awb) releváns cikkei a következők:

16.

A 4:17. cikk (1) bekezdése:

„Amennyiben a közigazgatási hatóság nem dönt megfelelő időben egy kérelemről, kényszerítő bírságot kell fizetnie a kérelmező számára minden késedelemmel érintett nap után, ez az időtartam azonban nem haladhatja meg a 42 napot.”

17.

A 6:2. cikk b) pontja:

„A keresetindításra és a panaszra vonatkozó törvényi rendelkezések alkalmazása szempontjából a megfelelő időben történő döntéshozatal elmulasztása határozatnak minősül.”

18.

A 6:12. cikk (2) bekezdése:

„Keresetet akkor lehet benyújtani, amikor a közigazgatási hatóság nem hozott megfelelő időben döntést, és lejárt az a kéthetes határidő, amely annak a napnak a másnapján kezdődött, amikor az érdekelt fél írásban jelezte a közigazgatási hatóságnak a mulasztását.”

19.

A 8:55b. cikk (1) bekezdése:

„Amennyiben a keresetet a megfelelő időben történő döntéshozatal elmulasztása miatt indítják, a közigazgatási bíróság az Awb 8:54. cikke alapján a keresetlevél beérkezésétől és az Awb 6:5. cikkében előírt feltételek teljesítésétől számított nyolchetes határidőn belül dönt, kivéve ha szükségesnek ítéli az ügy tárgyaláson történő vizsgálatát.”

20.

A 8:55c. cikk:

„A közigazgatási bíróság kérelemre és a kereset megalapozottsága esetén megállapítja a fizetendő kényszerítő bírság összegét is.”

21.

Az Awb 8:55d. cikkének (1) bekezdése alapján, ha a kereset megalapozott, és még nem közöltek semmilyen határozatot, a közigazgatási bíróság arra kötelezi a közigazgatási hatóságot, hogy az ítélet kézbesítésének napját követő naptól számított két héten belül közölje a határozatot. A (2) bekezdés alapján a közigazgatási bíróság ítéletében további kényszerítő bírságot ír elő minden késedelemmel érintett nap után, amikor a közigazgatási hatóság késedelmesen hajtja végre az ítéletet.

22.

2016. január 24‑én az alapeljárás felperese, aki szír állampolgár, a hollandiai államtitkárhoz menedékkérők tartózkodási engedélye iránti kérelmet nyújtott be. Ugyanezen a napon az államtitkár Eurodac‑találatot („hit”) kapott e felperest illetően, amely szerint utóbbi 2016. január 22‑én nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be a Németországi Szövetségi Köztársaságban. ( 7 )

23.

2016. március 24‑én az államtitkár a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján megkeresést terjesztett elő az alapeljárás felperesének visszavétele iránt a német hatóságoknál.

24.

2016. április 7‑én a német hatóságok elutasították a visszavétel iránti megkeresést. ( 8 )

25.

2016. április 14‑én az 1560/2003 rendelet 5. cikke (2) bekezdésének megfelelően az államtitkár ismételt vizsgálat iránti kérelmet nyújtott be a német hatóságokhoz, amelyre nem érkezett válasz.

26.

2016. augusztus 29‑i levelével az alapeljárás felperese arra kérte az államtitkárt, hogy vizsgálja meg kérelmét, valamint hogy a német hatóságok 2016. április 7‑i elutasítását tekintse véglegesnek. Az államtitkár érdemben nem válaszolt e kérelemre.

27.

2016. november 14‑én az alapeljárás felperese éhségsztrájkba kezdett (nem evett, és nem ivott).

28.

2016. november 17‑én az alapeljárás felperese keresetet indított a kérdést előterjesztő bíróság előtt a menedékkérők tartózkodási engedélye iránti kérelmét illetően a megfelelő időben történő döntéshozatal elmulasztása miatt, és kérte a kérdést előterjesztő bíróságtól, hogy a döntés elmulasztásának napjától kezdődően szabjon ki kényszerítő bírságot az államtitkárral szemben, valamint kötelezze arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által megállapított határidőn belül hozzon döntést, e kötelezettség elmulasztása esetén pedig írjon elő napi 100 euró további kényszerítő bírságot. ( 9 )

29.

2016. november 23. körül az alapeljárás felperese ismét elkezdett enni és inni.

30.

2016. december 22‑én az államtitkár arról tájékoztatta a kérdést előterjesztő bíróságot, hogy a német hatóságoknál előterjesztett visszavétel iránti megkeresést 2016. december 14‑én visszavonta, valamint hogy az alapeljárás felperesének menedékjog iránti kérelmét ezentúl a Nederlandse Algemene Asielprocedure (holland általános menekültügyi eljárás) alapján vizsgálják meg.

31.

A 2017. január 26‑i határozattal az alapeljárás felperese menekült jogállást kapott.

32.

Az alapeljárás felei között vitatott, hogy az a határidő, amelyen belül az államtitkárnak döntenie kellett az alapeljárás felperese által 2016. január 24‑én benyújtott, a menedékkérők tartózkodási engedélye iránti kérelemről, mindeközben lejárt‑e.

33.

Ebben a tekintetben az alapeljárás felperese többek között arra hivatkozik, hogy a „Dublin III” rendelet 23. és 25. cikkében a visszavételre irányuló eljárás tekintetében megállapított határidők lejárta után a felelős tagállam meghatározásának már meg kell történnie. Ha a megkeresett tagállam a határidőn belül nemleges választ ad a visszavétel iránti megkeresésre, a felelősség ezen időponttól kezdve a megkereső tagállamra hárul. Ennélfogva a menedékjog iránti kérelem elbírálására nyitva álló hat hónapos határidő ekkor kezdődik. Mivel 2016. április 7‑én a német hatóságok elutasították a visszavétel iránti megkeresést, ugyanezen időponttól fogva a Holland Királyság a felelős a felperes menedékjog iránti kérelemének megvizsgálásáért, így az e kérelemmel kapcsolatos döntéshozatalra előírt határidő 2016. október 7‑én lejárt.

34.

Ugyanakkor az államtitkár szerint az említett kérelem elbírálására nyitva álló határidő csak 2016. december 14‑től kezdődött, amely időpontban a Holland Királyság megállapította, hogy ő a felelős annak megvizsgálásáért.

35.

E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

36.

2015. szeptember 22‑én az alapeljárás felperese, aki eritreai állampolgár, menedékkérők tartózkodási engedélye iránti kérelmet nyújtott be Hollandiában. Az Eurodac‑adatbázis alapján 2015. június 9‑én Svájcban már benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet.

37.

Bár az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem tartalmaz erre vonatkozó információt, a nemzeti ügyiratokból az tűnik ki, hogy az alapeljárás felperese 2015. május végén a Földközi‑tengeren érkezett Olaszországba, ahol azonban nem vettek tőle ujjlenyomatot. Ezt követően Svájcba utazott, ahova 2015. június 8‑án érkezett meg. 2015. szeptember 17‑én elhagyta Svájcot, és Franciaországon keresztül Hollandiába ment.

38.

2015. november 20‑án az államtitkár megkeresést terjesztett elő a felperes visszavétele iránt a svájci hatóságoknál a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján.

39.

2015. november 25‑én a svájci hatóságok elutasították ezt a megkeresést, azzal az indokkal, hogy a Svájci Államszövetség korábban átvétel, illetve visszavétel iránti megkeresést terjesztett elő az Olasz Köztársasághoz, amelyre nem érkezett válasz, így 2015. szeptember 1‑jétől az Olasz Köztársaság vált a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelőssé.

40.

2015. november 27‑én az államtitkár megkeresést terjesztett elő az alapeljárás felperesének átvétele, illetve visszavétele iránt az olasz hatóságoknál a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján.

41.

Az olasz hatóságok 2015. november 30‑án elutasították ezt a megkeresést.

42.

2015. december 1‑jén az államtitkár ismételt vizsgálat iránti kérelmet nyújtott be az olasz hatóságokhoz az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése alapján, 2016. január 18‑án pedig emlékeztető levelet küldött e hatóságoknak.

43.

2016. január 26‑án az olasz hatóságok elfogadták az alapeljárás felperesének visszavétele iránti megkeresést. ( 10 )

44.

A 2016. április 19‑i határozatával az államtitkár elutasította az alapeljárás felperese által benyújtott, menedékkérők tartózkodási engedélye iránti kérelem megvizsgálását, azzal az indokkal, hogy az Olasz Köztársaság felelős a kérelem megvizsgálásáért.

45.

Az alapeljárás felperese keresetet indított e határozattal szemben a kérdést előterjesztő bíróság előtt. Ezenkívül azt kérte az ideiglenes intézkedésről határozó bírótól, hogy ideiglenes intézkedések útján tiltsa meg az államtitkárnak, hogy őt a keresetnek a kérdést előterjesztő bíróság általi elbírálásának napjától számított négyhetes határidő lejárta előtt kiutasítsa. A 2016. június 30‑i végzésével az ideiglenes intézkedésről határozó bíró helyt adott ennek az ideiglenes intézkedés iránti kérelemnek.

46.

Az alapeljárás felei között többek között vitatott, hogy az államtitkár felelőssé vált‑e az alapeljárás felperese által 2015. szeptember 22‑én benyújtott, menedékkérők tartózkodási engedélye iránti kérelem megvizsgálásáért amiatt, hogy az olasz hatóságok – miután először elutasították az államtitkár által benyújtott átvétel, illetve visszavétel iránti megkeresést – az előírt határidőn belül nem válaszoltak az ismételt vizsgálat iránti megkeresésre.

47.

E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

48.

Az eljárás írásbeli és szóbeli szakaszának lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából a Bíróság elnöke a 2016. február 13‑i határozatával egyesítette a C‑47/17. sz. és a C‑48/17. sz. ügyeket, mivel az e két ügyben ugyanazon bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések lényegében azonosak voltak. ( 11 )

49.

Írásbeli észrevételeket nyújtott be a C‑47/17. sz. ügy felperese, a holland és a magyar kormány, az Egyesült Királyság és a Svájci Államszövetség kormánya, valamint a Bizottság.

50.

A Bíróság 2017. október 16‑i levelével a Bíróság alapokmányának 23. cikkében megnevezett érdekelteket írásbeli kérdések rövid megválaszolására hívták fel.

51.

Írásbeli válaszokat nyújtottak be a C‑47/17. és a C‑48/17. sz. egyesített ügyek felperesei, a holland és a német kormány, valamint a Bizottság.

52.

A C‑47/17. és a C‑48/17. sz. egyesített ügyek felperesei, a holland és a német kormány, az Egyesült Királyság kormánya, valamint a Bizottság szóbeli észrevételeket terjesztettek elő a 2018. január 16‑án tartott tárgyaláson.

53.

A közös európai menekültügyi rendszert megalapozó kölcsönös bizalmi elvre építve fogadta el az uniós jogalkotó többek között a „Dublin III” rendeletet először is annak érdekében, hogy észszerűsítsék a nemzetközi védelem iránti kérelmek elbírálását, és hogy elkerüljék azt, hogy a rendszer megakadjon amiatt, hogy az államoknak ugyanazon kérelmező által benyújtott több kérelmet is el kell bírálniuk, továbbá hogy a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős állam meghatározását illetően növeljék a jogbiztonságot, és ezáltal elkerülhetővé váljék a „forum shopping”, és mindezeknek az a fő célja, hogy mind a menedékkérők, mind a résztvevő államok érdekében felgyorsítsa a kérelmek megvizsgálását. ( 12 )

54.

A „Dublin III” rendeletnek tehát az 1. cikke értelmében az a célja, hogy megállapítsa valamely harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételeket és eljárási szabályokat. ( 13 )

55.

„[A] »Dublin III« rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által bármely tagállam területén benyújtott menedékjog iránti kérelmet főszabály szerint az a tagállam köteles megvizsgálni, amely az e rendelet III. fejezetében előírt feltételek szerint felelős”. ( 14 ) A „Dublin III” rendelet 7. cikkének (1) bekezdése kifejti, hogy a felelős tagállam meghatározásának feltételeit az e rendelet III. fejezetében megállapított sorrendben kell alkalmazni. Ugyanakkor a „Dublin III” rendelet III. fejezetében foglalt feltételeken kívül – annak érdekében, hogy csak egyetlen tagállam legyen a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállamként kijelölve – e rendelet VI. fejezete a valamely másik tagállam által történő átvételre, illetve visszavételre irányuló eljárásokat hoz létre, amelyek az említett rendelet III. fejezetében meghatározott feltételekkel azonos módon hozzájárulnak a felelős tagállam meghatározásához. ( 15 )

56.

A „Dublin III” rendelet által létrehozott, átvételre, illetve visszavételre irányuló eljárásokat szabályozó rendelkezések egy sor kötelező határidőt, valamint az e határidők lejártára vonatkozó következményeket írnak elő. Véleményem szerint a nemzetközi védelem iránti kérelmek megvizsgálásának mind a menedékkérők, mind pedig a résztvevő államok érdekében történő felgyorsítására irányuló cél alapozza meg a „Dublin III” rendelet VI. fejezetében meghatározott kötelező határidőket.

57.

Így a „Dublin III” rendelet 21. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy egy tagállamnak a valamely másik tagállam által történő átvétel iránti megkeresését haladéktalanul, de minden esetben a nemzetközi védelem iránti kérelem időpontját követő három hónapon belül kell előterjeszteni. ( 16 ) Az uniós jogalkotó e határidők lejártának joghatásait akként határozta meg, hogy a „Dublin III” rendelet 21. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdésében pontosította, hogy amennyiben az említett megkeresést az említett határidőkön belül nem terjesztik elő, a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért az a tagállam felelős, ahol a kérelmet benyújtották. ( 17 )

58.

A 2017. július 26‑iMengesteab ítélet (C‑670/16, EU:C:2017:587) 62. pontjában a Bíróság megállapította, hogy a „Dublin III” rendelet 27. cikkének (1) bekezdése alapján a nemzetközi védelmet kérelmező személy az őt érintő, átadásra vonatkozó határozat elleni jogorvoslat keretében hivatkozhat az említett rendelet 21. cikkének (1) bekezdésében meghatározott határidő lejártára.

59.

Ezenkívül a „Dublin III” rendelet 22. cikke (1) bekezdése szerint a megkeresett tagállamnak két hónapja van arra, hogy az átvétel iránti megkeresést kifejezetten elfogadja. ( 18 ) A „Dublin III” rendelet 22. cikkének (7) bekezdése értelmében ha a megkeresett tagállam erre a kérelemre az (1) bekezdésben említett két hónapos határidő lejártáig nem válaszol, ( 19 ) az a kérelem hallgatólagos elfogadásával egyenértékű, és az adott személy átvételének kötelezettségét vonja maga után.

60.

A „Dublin III” rendelet 23. cikke (2) bekezdésének első albekezdése alapján a visszavétel iránti megkeresést haladéktalanul, de minden esetben az Eurodac‑találat beérkezését követő két hónapon belül kell megtenni. E rendelet 23. cikke (2) bekezdésének második albekezdése szerint ha a visszavétel iránti megkeresés az Eurodac‑rendszerből kapott adatoktól eltérő bizonyítékon alapul, a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásának időpontját követő három hónapon belül el kell küldeni a megkeresett tagállamnak. A „Dublin III” rendelet 23. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy amennyiben a visszavétel iránti megkeresésre nem kerül sor a (2) bekezdésben meghatározott határidőkön belül, a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért az a tagállam felelős, amelyben az új kérelmet benyújtották.

61.

A „Dublin III” rendelet 25. cikkének (2) bekezdése alapján ha a megkeresett tagállam a visszavétel iránti megkeresésre az egy hónapos határidő vagy a kéthetes határidő lejártáig nem válaszol – ha a megkeresés az Eurodac‑rendszerből származó adatokon alapul – ez a kérelem hallgatólagos elfogadását jelenti, és az érintett személy visszavételének kötelezettségét vonja maga után.

62.

Ugyanakkor ki kell emelni, hogy amikor a megkeresett tagállam az átvétel vagy visszavétel iránti megkeresésre a „Dublin III” rendelet 22. cikkének (1) és (6) bekezdésében, valamint a 25. cikkének (1) bekezdésében meghatározott határidőkön belül elutasító választ ad, ez a rendelet nem határozza meg, hogy ez a válasz milyen hatásokkal jár. ( 20 )

63.

Ebben a tekintetben a „Dublin III” rendelet nem írja elő azt, hogy az ilyen elutasító válaszok szükségszerűen azt eredményezik, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért a megkereső tagállam lesz a felelős. ( 21 ) Ilyen körülmények között továbbá a „Dublin III” rendelet nem fejti ki, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásért felelős tagállamot milyen határidőn belül kell meghatározni. ( 22 )

64.

A pontosítás e hiánya ellenére úgy vélem, hogy amennyiben valamely tagállam a „Dublin III” rendeletet hajtja végre, a megfelelő ügyintézéshez való jogot – többek között azt a minden személyt megillető jogot, hogy ügyeiben észszerű időn belül járjanak el, amely az uniós jog egyik alapelve – alkalmazni kell az illetékes nemzeti hatóságok által folytatott eljárások során. ( 23 ) Következésképpen annak ellenére, hogy bizonyos esetekben nincs kötelező határidő, a felelős tagállamot észszerű határidőn belül kell meghatározni.

65.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeiben a kérdést előterjesztő bíróság többször hivatkozik a „Dublin III” rendelet 29. cikkében előírt átadási rendszerre, valamint az e rendelet 27. cikkében előírt jogorvoslathoz való jogra.

66.

A „Dublin III” rendelet 29. cikke (1) bekezdésének első albekezdése alapján az érintett személy átadása a lehető leghamarabb kivitelezhető időpontban, de legkésőbb hat hónappal az e személy átvétele vagy visszavétele iránti megkeresés másik tagállam általi elfogadását, vagy halasztó hatály esetén hat hónappal a fellebbezéssel vagy felülvizsgálattal kapcsolatos jogerős határozatot követően történik.

67.

E rendelet 29. cikkének (2) bekezdése kifejti, hogy amennyiben az átadásra nem kerül sor a hat hónapos határidőn belül, ( 24 ) a felelős tagállam mentesül az érintett személy átvételére vagy visszavételére vonatkozó kötelezettség alól, és a felelősség a megkereső tagállamra hárul. A Bíróság szerint a felelősség anélkül hárul át ipso iure a megkereső tagállamra, hogy szükség volna az érintett személy átvételének vagy visszavételének a felelős tagállam általi megtagadására. ( 25 )

68.

A „Dublin III” rendelet 27. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a nemzetközi védelmet kérelmezőnek joga van az átadásra vonatkozó határozatok elleni hatékony jogorvoslathoz, amelyet bírósághoz tény‑ vagy jogkérdésben benyújtott fellebbezés vagy felülvizsgálati kérelem formájában gyakorolhat. Ezenkívül a „Dublin III” rendelet 27. cikke (3) bekezdésének c) pontja alapján ha a nemzeti jog előírja, hogy az érintett személy kérelmezheti a bíróságtól az átadásra vonatkozó határozat végrehajtásának felfüggesztését a fellebbezés vagy felülvizsgálat elbírálásáig, az eljáró bíróságnak erről a kérelemről észszerű határidőn belül kell határoznia, és a határozatát indokolnia kell, ha ezt a kérelmet elutasítja.

69.

Ami a „Dublin III” rendelet 29. cikkének (1) és (2) bekezdésében előírt hat hónapos határidőt illeti, a 2017. október 25‑iShiri ítélet 44. pontjából (C‑201/16, EU:C:2017:805) következik, hogy a nemzetközi védelmet kérelmezőnek tudnia kell rendelkezni olyan hatékony és gyors jogorvoslattal, amely lehetővé teszi számára, hogy e határidő lejártára hivatkozzon.

70.

Mivel a C‑47/17. sz. ügyben a német hatóságok elutasították az államtitkárnak az érdekelt fél átvételére, illetve visszavételére vonatkozó megkeresését, ( 26 ) és nem is válaszoltak az államtitkárnak az ismételt vizsgálat iránti megkeresésére, ( 27 ) számomra úgy tűnik, hogy a felelős tagállam meghatározásának hiányában a „Dublin III” rendelet 29. cikke alapján történő átadás kérdése túl korai, sőt nem is releváns.

71.

Rámutatok arra is, hogy a C‑48/17. sz. ügyre vonatkozó írásbeli észrevételeiben a Bizottság megjegyezte, hogy „2016. március 31‑én a holland hatóságok az érdekelt fél ügyvédjével tudatták, hogy az érdekelt fél menedékjog iránti kérelmét nem kívánják megvizsgálni, és nem kívánják őt Olaszországba átadni. […] 2016. április 8‑án az érdekelt fél ügyvédje megjegyezte, hogy az Olasz Köztársaság nem 2016. január 26‑án, hanem 2015. szeptember 1‑jén vált felelőssé. A »Dublin III« rendelet 29. cikkében foglalt, átadásra nyitva álló hat hónapos határidő tehát már lejárt. […] 2016. szeptember 27‑én az érdekelt fél ügyvédje a keresete indokolásának kiegészítéseként azt javasolta, hogy egy előzetes döntéshozatal iránti kérelem hasznos lenne az 1560/2003 rendelet 5. cikke, valamint a »Dublin III« rendelet 29. cikkének értelmezéséhez – valójában az a kérdés merül fel, hogy az Olasz Köztársaság mennyiben felelős az érdekelt fél menedékjog iránti kérelméért, mivel nem bizonyított, hogy a Svájci Államszövetség a 29. cikkben előírt határidőt meghosszabbította, és az Olasz Köztársaságot országot tájékoztatta arról, hogy az érdekelt felet a Svájci Államszövetség nem tudja átadni, mert az országból ismeretlen helyre távozott.”

72.

Ugyanakkor ki kell emelni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság semmilyen kérdést nem tett fel a „Dublin III” rendelet 29. cikkével kapcsolatban. A kérdései ugyanis csak az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdésével kapcsolatosak. Ebből következik, hogy a Bíróság elé nem terjesztették azt a kérdést, hogy a C‑47/17. sz. és a C‑48/17. sz. egyesített ügyekben a „Dublin III” rendelet 29. cikkében előírt átadási határidőket betartották‑e.

73.

A 2013/32 irányelv 31. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy „[a] tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelmeket vizsgálati eljárásban dolgozzák fel” […]. Ezenkívül ezen irányelv 31. cikke (3) bekezdésének megfelelően „[a] tagállamok biztosítják, hogy a vizsgálati eljárások a kérelem benyújtásától számított hat hónapon belül lezárulnak”. Ugyanezen rendelkezés szerint a hat hónapos határidő attól az időponttól számítandó, amikor a vizsgálatért felelős tagállamot a „Dublin III” rendelettel összhangban meghatározták, a kérelmező az adott tagállam területén tartózkodik, és az illetékes hatóság a kérelmezőt átvette.

74.

Ebből következik, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmek megvizsgálása egyértelműen a felelős tagállamnak a „Dublin III” rendelet alapján történő meghatározása és adott esetben az érdekelt fél átadása után következik. ( 28 ) Ugyanakkor annak ellenére, hogy a „Dublin III” rendelet kötelező határidőket állapít meg, ez a meghatározás és átadás a gyorsaság követelménye ellenére viszonylag hosszú lehet, ha az átvételre vagy a visszavételre irányuló eljárásokat és az átadási eljárást megkezdik, és az érdekelt fél él a rendelkezésére álló fellebbezési vagy felülvizsgálati lehetőségekkel. ( 29 ) A kérdést előterjesztő bíróság által ebben a tekintetben tett erőfeszítések ellenére nem lehetséges tehát általánosságban meghatározni egy maximális vagy akár észszerű határidőt erre a meghatározásra. ( 30 ) Minden egyes ügyet esetről esetre kell értékelni.

75.

Azt is meg kell jegyezni, hogy a 2017. július 26‑iMengesteab ítéletben (C‑670/16, EU:C:2017:587, 102. pont) a Bíróság kiemeli, hogy a „Dublin III” rendelet, valamint a 2013/32 irányelv rendelkezései különböző eljárásokat hoznak létre, amelyekre saját követelmények jellemzők, és amelyekre különösen a határidőket illetően eltérő szabályok vonatkoznak.

76.

Ebben az összefüggésben kell megvizsgálni a kérdést előterjesztő bíróság által az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdésében előírt, ismételt vizsgálatra irányuló eljárással kapcsolatban feltett kérdéseket.

77.

Az első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy a megkeresett tagállam a „Dublin III” rendelet, valamint a 2013/32 irányelv céljára, tartalmára és hatályára tekintettel köteles‑e az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdésében előírt, ismételt vizsgálat iránti kérelemre kéthetes határidőn belül válaszolni. E kérdés többek között annak meghatározására irányul, hogy az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdésében előírt, ismételt vizsgálati kérelemre vonatkozó válaszadási határidő a megkeresett tagállam számára olyan kötelező határidőnek minősül‑e, amelynek be nem tartása miatt e tagállam válik felelőssé a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért.

78.

E kérdés vizsgálata előtt meg kell vizsgálni az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése által létrehozott eljárás jellegét, valamint annak esetleges jogalapját. ( 31 )

79.

Az 1560/2003 rendelet (1) preambulumbekezdéséből következik, hogy ez a rendelet a „Dublin III” rendelet hatékony végrehajtására vonatkozó néhány különleges rendelkezés pontosítására irányul annak érdekében, „hogy elősegítsék a rendelet végrehajtásáért felelős tagállami hatóságok közötti együttműködést az átvétel vagy visszavétel iránti megkeresések továbbítása és feldolgozása, az információkérések, valamint az átadások végrehajtása tekintetében”.

80.

Ahogyan azt a magyar kormány megjegyzi, „az 1560/2003 rendeletnek nem célja, hogy a [»Dublin III«] rendeletben nem szabályozott felelősségi szabályokat állapítson meg”. ( 32 )

81.

Az 1560/2003 rendelet által létrehozott, ismételt vizsgálati eljárást ugyanis a „Dublin III” rendelet kifejezetten nem írta elő, amely – ahogyan azt a német kormány a Bíróság írásbeli kérdéseire adott válaszában kiemeli – semmilyen kifejezett felhatalmazást nem tartalmaz az ilyen eljárás lefolytatását illetően. ( 33 ) Az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése kifejti, hogy az általa létrehozott eljárás egy kiegészítő eljárás, amelynek célja álláspontom szerint az, hogy lehetővé tegye a „Dublin III” rendelet jobb alkalmazását. ( 34 ) Ez magában foglalja azt, hogy az ismételt vizsgálat iránti kérelem nem jelent átvétel, illetve visszavétel iránti új kérelmet. ( 35 ) Ezenkívül a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó szabályokat csak a „Dublin III” rendelet határozza meg. ( 36 )

82.

Igaz, hogy az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (1) bekezdése szerint a megkeresett tagállamnak, ahol az átvételre, illetve a visszavételre irányuló megkeresést benyújtották, az elutasítását indokolnia kell, és ugyanezen cikk (2) bekezdése kimondja, hogy amennyiben a megkereső tagállam úgy véli, hogy a visszautasítás tévedésen alapul, vagy ha kiegészítő bizonyítékkal rendelkezik, amelyek benyújtásra alkalmasak, kérheti megkeresésének ismételt vizsgálatát, mégpedig az elutasító válasz kézhezvételétől számított kötelező ( 37 ) három héten belül. ( 38 ) Ugyanezen rendelkezés ezenkívül előírja, hogy a megkeresett tagállam „törekszik ( 39 ) arra, hogy két héten belül választ adjon”. ( 40 )

83.

Ehhez még két gondolatot fűzök hozzá. Először is azonkívül, hogy a szöveg megfogalmazása alapján a kéthetes határidő nem kötelező, ( 41 ) az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése alapján semmilyen jogkövetkezménye nincs sem e határidő be nem tartásának, sem pedig az ismételt vizsgálat iránti kérelemre történő válaszadás hiányának. ( 42 ) Az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése ugyanis a „Dublin III” rendelet 22. cikke (7) bekezdésével, valamint a 25. cikke (2) bekezdésével ellentétben nem írja elő, hogy a megkeresett tagállam köteles az érintett személyt átvenni, illetve visszavenni.

84.

Másodszor, a „Dublin III” rendelet nem határozza meg azt, hogy milyen hatással jár az átvétel, illetve a visszavétel iránti kérelemre a „Dublin III” rendelet 22. cikke (1) és (6) bekezdésében, valamint a 25. cikk (1) bekezdésében megállapított határidőkön belül adott elutasító válasz. Véleményem szerint az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdésében előírt ismételt vizsgálat iránti eljárás a hasonló elutasító választ követően a megkereső tagállam és a megkeresett tagállam között csak egy konzultációt vagy strukturált párbeszédet hoz létre a „Dublin III” rendeletnek megfelelően a felelős tagállam meghatározásának megkönnyítése, valamint ezáltal a „Dublin III” rendelet céljainak megvalósítása érdekében. Ha ezt a kiegészítő eljárást észszerű határidőn belül fejezik be, és ennélfogva az nem sérti a nemzetközi védelem iránti kérelmek megvizsgálásának gyorsaságára vonatkozó célt, amely a menedékkérők és a résztvevő államok érdekét egyaránt szolgálja, az egy olyan eszközt jelent, amely a „Dublin III” rendelet hatékony alkalmazása felé vezet. Véleményem szerint az 1560/2003 rendelet 5. cikke (2) bekezdése kötelező jellegének hiánya ( 43 ) és annak a „Dublin III” rendelet alkalmazásának megkönnyítésére irányuló célja valamennyi érvénytelenségi kifogás elkerülését lehetővé teszi.

85.

Következésképpen úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre nemleges választ kell adni: bár a megkeresett tagállamnak törekednie kell arra, hogy az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdésében előírt ismételt vizsgálat iránti kérelemre kéthetes határidőn belül válaszoljon, jogilag nem köteles e határidőn belül válaszolni. Ezenkívül az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése alapján semmilyen jogkövetkezménye nincs az ismételt vizsgálat iránti kérelem e határidőn belül történő megválaszolása elmulasztásának.

86.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével – amelyet arra az esetre tesznek fel, ha az első kérdésre nemleges válasz adandó – a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy az 1560/2003 rendelet 5. cikke (2) bekezdésének utolsó mondatára tekintettel alkalmazni kell‑e a „Dublin III” rendelet 25. cikkének (1) bekezdésében előírt egy hónapos maximális határidőt.

87.

Az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése az ismételt vizsgálat iránti kérelem benyújtására háromhetes kötelező határidőt, annak megválaszolására pedig kéthetes kívánt határidőt ír elő. Meg kell jegyezni, hogy e rendelkezés utolsó mondata előírja, hogy a „Dublin III” rendelet 22. cikkének (1) és (6) bekezdésében, valamint a 25. cikkének (1) bekezdésében előírt határidőket ( 44 ) az e rendelet által előírt „kiegészítő” eljárás semmilyen esetben nem hosszabbíthatja meg, illetve nem módosíthatja.

88.

Az ismételt vizsgálati eljárás ugyanis egyértelműen különbözik a „Dublin III” rendeletben foglalt átvételre, illetve visszavételre irányuló eljárásoktól, és az semmilyen hatást nem gyakorol az e rendelet rendelkezéseiben megállapított határidőkre.

89.

Ezen egyértelmű és tiszta elkülönítésre tekintettel úgy vélem, hogy az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdésében megállapított határidőket többek között nem módosítja a „Dublin III” rendelet 25. cikkében foglalt visszavételre irányuló eljárás. ( 45 ) A „Dublin III” rendelet 25. cikkében előírt határidők tehát nem alkalmazandóak az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdésében meghatározott ismételt vizsgálati eljárásra.

90.

Következésképpen úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre nemleges választ kell adni: a „Dublin III”‑rendelet 25. cikkének (1) bekezdésében előírt egy hónapos maximális határidő az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdésében előírt ismételt vizsgálat iránti eljárás keretében nem alkalmazandó.

91.

A harmadik kérdésével – amelyet arra az esetre tesz fel, ha a másodikra nemleges a válasz – a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy a megkeresett tagállamnak észszerű határidő áll‑e a rendelkezésére ahhoz, hogy az ismételt vizsgálat iránti kérelemre válaszoljon. A negyedik kérdésével – amelyet arra az esetre tesz fel, ha a harmadik kérdésre igenlő a válasz – a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy egy hét és fél hetes, ( 46 ) illetve egy hat hónapos határidő ( 47 ) észszerű határidőnek minősül‑e. A negyedik kérdésre adott nemleges válasz esetén a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy mi az észszerű határidő.

92.

Az egymás közötti összefüggésekre tekintettel úgy vélem, hogy ezt a két kérdést együttesen célszerű megvizsgálni.

93.

Az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a megkeresett tagállamnak törekednie kell arra, hogy az ismételt vizsgálat iránti kérelemre kéthetes határidőn belül válaszoljon. Ezzel a felszólítással a megkeresett tagállamot arra hívják fel, hogy az együttműködés szellemében járjon el a felelős tagállam gyors meghatározása érdekében. ( 48 ) Nyilvánvaló, hogy ha a megkeresett tagállam nem tartja be ezt az indikatív jellegű határidőt, az ismételt vizsgálat iránti kérelemre mindenesetre észszerű határidőn belül kell válaszolnia annak érdekében, hogy ne veszélyeztesse a nemzetközi védelem iránti kérelmek megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározásának gyorsaságára vonatkozó célkitűzést, és hogy tiszteletben tartsa a megfelelő ügyintézés, valamint a tényleges érvényesülés elvét.

94.

Ennélfogva az, hogy mi minősül az 1560/2003 rendelet 5. cikke (2) bekezdésének alkalmazása keretében észszerű határidőnek, nem határozható meg előzetesen, és azt esetről esetre, az ügy különleges körülményeire ( 49 ) tekintettel, a „Dublin III” rendelet vezérfonalát jelentő gyorsaság követelményét betartva kell értékelni. ( 50 ) Mivel ez az elemzés a szóban forgó körülmények ténybeli értékelését teszi szükségessé, úgy vélem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy a konkrét esetben, valamennyi releváns körülmény figyelembevétele mellett ( 51 ) értékelje azt, hogy a megkeresett tagállam észszerű határidőt tartott‑e be az ismételt vizsgálat iránti kérelem megválaszolása érdekében. Ezzel ellentétben, ahogyan az az általam az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik és hatodik kérdésre adott válaszból következik, az ismételt vizsgálat iránti kérelemre észszerű határidőn belül történő válaszadás hiánya magában foglalja azt, hogy a megkereső tagállamnak kell vállalni a felelősséget a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért. ( 52 )

95.

Ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése semmilyen jogkövetkezményt nem fűz a kéthetes határidő, sem pedig egyébként a megkeresett tagállam számára fennálló észszerű határidő be nem tartásához.

96.

A fentiekből következik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik és negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a megkeresett tagállamnak törekednie kell arra, hogy az ismételt vizsgálat iránti kérelemre kéthetes határidőn belül, és mindenesetre észszerű határidőn belül válaszoljon. A kérdést előterjesztő bíróság feladata az összes releváns körülmény értékelését követően minden egyes konkrét esetben meghatározni, hogy az a határidő, amelyen belül a megkeresett tagállam eljárt, észszerű‑e.

97.

Az ötödik és a hatodik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arról kérdez, hogy milyen következményekkel jár az, ha a megkeresett tagállam nem válaszol az ismételt vizsgálat iránti kérelemre, és konkrétan arról, hogy ebben az esetben a megkereső vagy a megkeresett tagállam‑e a felelős a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért.

98.

A C‑47/17. sz. ügyben az alapeljárás felperese úgy véli, hogy ha a megkeresett tagállam nem a kéthetes határidőn belül válaszol, ( 53 ) vagy egyáltalán nem válaszol, a megkereső tagállam válik véglegesen a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelőssé. Úgy véli, hogy „[m]ivel a visszavétel iránti eredeti kérelemmel kapcsolatos határozat késedelmes elfogadásának következményei a [»Dublin III«] rendelet 25. cikkének (2) bekezdésében kifejezetten elő vannak írva, ez a rendelkezés implicit módon nem alkalmazandó az ismételt vizsgálat iránti eljárásra. Következésképpen meg kell […] állapítani, hogy mivel a felelősség tagállamra történő átruházása rendkívül radikális, csak egy kifejezett rendelkezés írhatja elő ezt az átruházást. Olyan konkrét rendelkezés hiányában, amely szerint egy ismételt vizsgálat iránti eljárás keretében a válaszadás hiánya a megkeresett tagállam felelősségét eredményezi, a megkereső tagállam marad felelős. Ezenkívül rámutat, hogy alapvető különbség van a két eljárás között. Ugyanis egy ismételt vizsgálati eljárás keretében már van egy kifejezett elutasítás a visszavétellel kapcsolatban, amely ezáltal a megkereső tagállam felelősségét határozza meg. Csak az ismételt vizsgálat iránti kérelemre (észszerű határidőn belül) adott igenlő válasz eredményezheti mindennek ellenére a megkeresett tagállam felelősségét.”

99.

A Bíróság írásbeli kérdéseire adott válaszaiban a C‑48/17. sz. ügyben az alapeljárás felperese ( 54 ) úgy véli, hogy a megkeresett tagállamnak az átvétel, illetve visszavétel iránti kérelemre adott elutasító válasza esetén főszabály szerint a megkereső tagállam a felelős a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért. Úgy véli, hogy az a körülmény, hogy a megkeresett tagállam a későbbiekben megváltoztatja az álláspontját, és készen áll arra, hogy az érintett személyt átvegye vagy visszavegye, nem változtathat a nemzetközi védelem iránti kérelem vizsgálatáért fennálló felelősségen. ( 55 ) A C‑48/17. sz. ügyben az alapeljárás felperese azt az álláspontot képviseli, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem vizsgálatáért felelős tagállam az adott esettől függően legkésőbb a védelem iránti kérelem benyújtása után két és fél, három és fél, négy vagy öt hónappal meghatározásra kerül. Véleménye szerint a 2013/32 irányelv 31. cikkének (3) bekezdése értelmében a vizsgálati eljárást hat hónapon belül be kell fejezni. Ezenfelül úgy véli, hogy a felülvizsgálati eljárás a „Dublin III” rendelet 22. cikkének (1) és (6) bekezdésében, valamint 25. cikkének (1) bekezdésében meghatározott határidők eltelte után nem alkalmazható.

100.

A C‑48/17. sz. ügyben az alapeljárás felperese úgy véli, hogy az ismételt vizsgálatra irányuló további eljárást, amelyet az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése vezetett be, nem a „Dublin III” rendelet 21. cikkének (3) bekezdése, 23. cikkének (3) bekezdése, 23. cikkének (4) bekezdése vagy 24. cikkének (5) bekezdése alapján fogadták el, mely rendelkezésekre az 1560/2003 rendelet preambuluma jogalapként hivatkozik. „Tekintettel arra, hogy a »Dublin III« rendelet a Bizottságra nem ruház hatáskört arra vonatkozóan, hogy ismételt vizsgálati eljárást állapítson meg, az [1560/2003] rendelet 5. cikkének (2) bekezdése érvénytelen, mivel ellentétes az EUMSZ 290. cikkel és az EUMSZ 291. cikkel.” E felperes továbbá úgy véli, hogy e rendelkezés érvénytelen azon további oknál fogva, hogy az abban előírt ismételt vizsgálati eljárás ellentétes a „Dublin III” rendelet (5) preambulumbekezdésében előírt céllal, ( 56 ) valamint annak szükségességével, hogy hatékony védelemben részesüljön a menedékjog, valamint a valamennyi személyt megillető, ahhoz fűződő jog, hogy az ügyeit pártatlanul, méltányosan és észszerű határidőn belül kezeljék. Végezetül e felperes álláspontja szerint a „Dublin III” rendelet 37. cikkében előírt egyeztetési eljárás nem alkalmazható abból a célból, hogy egy nemzetközi védelem iránt kérelmet előterjesztő személy konkrét esetében rendezzék a nézeteltéréseket.

101.

A holland kormány szerint „[a] megkeresett tagállamot – ha megfelelő időben nem ad választ az ismételt vizsgálat iránti kérelemre – nem lehet felelős tagállamként kijelölni”. „[A]bból, hogy az [1560/2003] rendelet 5. cikkének (2) bekezdése nem említ ilyen egyértelmű következményt, az következik, hogy a megkeresett tagállam a válaszadási határidő lejártát követően nem válik a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelőssé.”„Hasonlóképpen, a megkereső tagállam nem válik közvetlenül a felelős tagállammá, ha a megkeresett tagállam az [1560/2003] rendelet 5. cikkének (2) bekezdésében előírt határidőn belül nem válaszol. Sem az [1560/2003] rendelet, sem pedig a [»Dublin III«] rendelet nem írja elő konkrétan azt, hogy a megkereső tagállam a felelős az ismételt vizsgálat iránti kérelem megválaszolására nyitva álló határidő lejárta esetén.”

102.

Ugyanezen kormány úgy véli, hogy a „Dublin III” rendelet által létrehozott rendszerből következik, „hogy a megkereső tagállam felelőssége nem következik szükségszerűen az [1560/2003] rendelet 5. cikkének (2) bekezdésében előírt határidő lejártából. [A] megkereső tagállam ugyanis más lehetőségekkel is rendelkezik, ha az ismételt vizsgálat iránti kérelmet a megkeresett tagállam nem fogadja el. […] a megkereső tagállam például az újonnan kapott információk alapján megállapíthatja, hogy egy másik tagállam a felelős […]. Ez az eset állt fenn a C‑48/17. sz. ügyben, amelyben a holland hatóságok olyan információk alapján nyújtottak be visszavétel iránti kérelmet Olaszországban, amelyeket a svájci hatóságoktól kaptak egy visszavétel iránti kérelemre adott válaszul. Hasonlóképpen, még az ismételt vizsgálati eljárás során kerülhetnek elő olyan új információk, amelyek alapján egy másik tagállam a felelős. […] A megkereső tagállamnak először azt kell bizonyítania, hogy a [»Dublin III«] rendeletben említett kritériumok alapján egyetlen felelős tagállam sem jelölhető ki, vagy hogy az első tagállamnak történő átadás, amely tagállamban a kérelmet előterjesztették, nem lehetséges. A felelős tagállam meghatározását kezdeményező tagállam csak ebben a pillanatban válik felelős tagállammá (a [»Dublin III«] rendelet 3. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdése).”

103.

Az Egyesült Királyság kormánya úgy véli, hogy „az ismételt vizsgálat iránti kérelemre történő válaszadásra azt követően kerül sor, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért való felelősség kérdését eldöntötték. A megkeresett tagállam az átvétel, illetve a visszavétel iránti kérelmet fogalmilag már elutasította, amely a megkereső tagállam felelősségét eredményezte. A »Dublin III«‑nak nevezett rendszer tehát elérte a kitűzött célt, amely annak meghatározását jelenti, hogy melyik a felelős tagállam. Az [1560/2003] rendelet 5. cikkének (2) bekezdésében meghatározott ismételt vizsgálat iránti eljárás a megkereső tagállam számára annak lehetőségéről rendelkezik, hogy vitassa a megkeresett tagállam döntését, azonban – és ez lényeges pont – erre olyan összefüggésben kerülhet sor, amikor a felelősséget már megállapították.”

104.

A magyar kormány szerint „ha egy tagállam nem válaszol a visszavétel iránti megkeresés ismételt vizsgálatára vonatkozó kérelemre, akkor a visszavétel iránti első megkeresésre kifejezetten vagy hallgatólagosan adott válasz határozza meg a nemzetközi védelemre irányuló kérelem megvizsgálására vonatkozó felelősséget. Amennyiben a megkeresett tagállam az átvétel, illetve a visszavétel iránti megkeresésre egy hónapon, illetve kéthetes határidőn belül nem válaszol, akkor az a [»Dublin III«] rendelet 25. cikkének megfelelően tehát a kérelem elfogadását jelenti, és magával vonja a megkeresett tagállam visszavételi kötelezettségét. Ezzel szemben az elutasító válasz nyilvánvalóan nem eredményezi a megkeresett tagállam felelősségét.”

105.

A Bizottság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre adott válaszának megfelelően úgy véli, hogy „az, hogy a megkeresett tagállam az ismételt vizsgálat iránti kérelemre észszerűtlenül hosszú határidőn belül válaszolt, nem eredményezheti a felelősség átszállását.” Úgy véli, hogy „a C‑47/17. sz. ügybelihez hasonló körülmények között a megkeresett tagállam számára semmilyen jogi következménnyel nem jár az, ha az ismételt vizsgálat iránti kérelemre kéthetes, illetve észszerű határidőn belül azért nem válaszol, mert ez a megkeresett tagállam a visszavétel iránti kérelmet a [»Dublin III«] rendelet 25. cikkének (1) bekezdésében előírt határidőn belül már elutasította, és hogy ezt követően a felelősségnek időmúlás miatt a megkeresett tagállamra történő semmilyen automatikus átszállására sem kerül sor.” Az alapügyekben felmerült jogvitákhoz hasonló körülmények között nem kerül sor a felelősségnek a megkereső tagállamra a [»Dublin III«] rendelet vagy az 1560/2003 rendelet alapján történő átszállására sem: a C‑48/17. sz. ügyben a felelősséget az átvétel iránti kérelem hallgatólagos elfogadása alapján már meghatározták, míg a C‑47/17. sz. ügybelihez hasonló körülmények között a megkereső tagállamnak joga volt ahhoz, hogy az Eurodac által adott pozitív eredményt megbízható bizonyítéknak tekintse, amely szerint a megkeresett tagállam a felelős azon tagállamként, ahol először terjesztettek elő menedékjog iránti kérelmet.

106.

A Bizottság szerint „[a] kérdést előterjesztő bíróság látszólagos álláspontjával ellentétben a holland hatóságoknak nem kellett a felelősségüket a megkeresett tagállam számára az ismételt vizsgálat iránti kérelem megválaszolására megállapított kéthetes indikatív jellegű határidő lejártát követően azonnal megállapítani. Hollandia egyáltalán nem tanúsított észszerűtlen magatartást azzal, hogy több hónapot várt arra, hogy a német hatóságok megoldják azt a problémát […], amelyet számukra az ismételt vizsgálat iránti kérelmek jelentettek. Végül Hollandia 2016. december 14‑én megállapította a hatáskörét, ami a »Dublin III« rendelet 3. cikkének (1) bekezdése, illetve a 17. cikke alapján igazolható.”

107.

A Bíróság írásbeli kérdéseire adott válaszaiban a német kormány úgy véli, hogy „a megkeresett tagállamnak az átvétel, illetve visszavétel iránti megkeresésre a »Dublin III« rendelet 22. cikkének (1) és (6) bekezdésében, valamint 25. cikkének (1) bekezdésében megállapított határidőkön belül adott elutasító válasza főszabály szerint azt eredményezi, hogy a megkereső tagállam lesz a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam. Ez a felelősség akkor áll be, amikor a megkereső tagállam átveszi a megkeresés elutasítását”. Hozzáteszi, hogy ha „a tagállam az [1560/2003] rendelet 5. cikkének (2) bekezdésében előírt kéthetes határidőn belül nem válaszol, […] ez nem jár azzal a következménnyel, hogy a felelősség átszáll a megkeresett tagállamra. A megkereső állam marad a felelős. Ha már nem lehetséges új körülmények esetében a megkeresett tagállamtól újból kérni az átvételt, illetve a visszavételt […], az ismételt vizsgálat elutasításának vagy az [1560/2003] rendelet 5. cikkének (2) bekezdésében előírt válaszadási határidő eredménytelen leteltének időpontja igazolja az ismételt vizsgálat iránti eljárás végét, és elindítja a vizsgálatra a [2013/32] irányelv 31. cikkének (3) bekezdésében előírt határidőt.”

108.

Úgy vélem, hogy mivel a „Dublin III” rendelet 22. cikkének (1) és (6) bekezdése, valamint 25. cikkének (1) bekezdése nem határozza meg, hogy milyen jogkövetkezményei vannak annak, ha a megkeresett tagállam az átvétel, illetve visszavétel iránti megkeresésre elutasító választ ad, a megkereső tagállam nem válik ebben a pillanatban automatikusan a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelőssé. ( 57 )

109.

Ugyanis – feltéve, hogy a „Dublin III” rendelet 21. és 23. cikkében előírt kötelező határidőket betartják – a megkereső tagállam új átvétel, illetve visszavétel iránti kérelmet nyújthat be az első megkeresett tagállamtól eltérő tagállamhoz, amely kérelem esetleg azt eredményezheti, hogy ez utóbbi tagállam lesz a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam.

110.

Ezenkívül a megkereső tagállam – amennyiben úgy véli, hogy a visszautasítás tévedésen alapul, vagy ha kiegészítő bizonyítékkal rendelkezik, amelyek benyújtásra alkalmasak – ( 58 ) az elutasító válasz kézhezvételétől számított három héten belül kérheti az átvétel, illetve visszavétel iránti megkeresésének ismételt vizsgálatát az 1560/2003 rendelet 5. cikke (2) bekezdésének megfelelően.

111.

Úgy vélem továbbá, hogy – feltéve, hogy a felelős tagállamot meghatározó, a „Dublin III” rendeletben és többek között a III. fejezetében foglalt kritériumok teljesülnek – a megkeresett tagállam az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése alapján felelős a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért, ha ezt a felelősséget észszerű határidőn belül kifejezetten elfogadja ( 59 ) az adott ügy különleges körülményeire tekintettel. ( 60 )

112.

Felvetődik tehát az a kérdés, hogy mi számít az ismételt vizsgálat iránti kérelemre történő válaszadás észszerű határidejének. Ahogyan azt a jelen indítvány 94–96. pontjában megállapítottam, véleményem szerint nem lehet előre és általánosságban meghatározni, hogy mi számít észszerű határidőnek. Ugyanakkor a jogbiztonság lehető legnagyobb mértékben történő biztosítása érdekében hasznosnak mutatkozik néhány támpontot ( 61 ) adni ebben a témában a nemzeti bíróság számára.

113.

Mivel a megkeresett tagállam már adott elutasító választ az átvétel, illetve a visszavétel iránti megkeresésre, és mivel az ismételt vizsgálat iránti kérelemre egy kéthetes indikatív jellegű határidőn belül kell válaszolni, úgy vélem, hogy ha egy ismételt vizsgálat iránti kérelemre, amely ugyanarra a személyre vonatkozik, egy hónapon belül nem válaszolnak, amely határidő kivételes körülmények között két hónap is lehet, a megkereső tagállamnak kell a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelősnek lennie. Ugyanakkor, ha a megkeresett tagállam ezt a felelősséget észszerű határidőn belül kifejezetten elfogadja, ő lesz a felelős a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért.

114.

Ebben a tekintetben emlékeztetek arra, hogy a C‑48/17. sz. ügyben az olasz hatóságok 2016. január 26‑án elismerték az érintett személy nemzetközi védelem iránti kérelméért való felelősséget, az államtitkár 2015. december 1‑jei ismételt vizsgálat iránti kérelmét, valamint a 2016. január 18‑i emlékeztetőt követően, azaz az említett kérelem benyújtását követő kevesebb mint két hónapon belül.

115.

Még ha a kérdést előterjesztő bíróságra is tartozik annak ellenőrzése, hogy az adott ügy különleges körülményei között az államtitkár a megkívánt gyorsasággal cselekedett‑e, számomra mindenesetre úgy tűnik, hogy amikor a megkeresett tagállam kifejezetten elfogadja a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért való felelősséget, ahogyan az a jelen ügyben is történt, a megkereső tagállamnak erről az érintett személyt haladéktalanul tájékoztatnia kell.

116.

A holland hatóságok 2016. március 31‑én, azaz több mint két hónappal azt követően, hogy az olasz hatóságok 2016. január 26‑án elismerték a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért való felelősséget, tájékoztatták a C‑48/17. sz. ügyben az alapeljárás felperesének ügyvédjét arról, hogy nem kívánják megvizsgálni a nemzetközi védelem iránti kérelmét, és át akarják őt adni Olaszországnak.

117.

Számomra úgy tűnik – de ezt a kérdést előterjesztő bíróságnak ellenőriznie kell –, hogy a holland hatóságok ebben a tekintetben nem jártak el a megkívánt gyorsasággal. Adott esetben a kérdést előterjesztő bíróság feladata a nemzeti jog által előírt szankciókat alkalmazni.

118.

Mivel az 1560/2003 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése semmilyen jogkövetkezményt nem fűz az ismételt vizsgálat iránti kérelemre történő válaszadás tekintetében fennálló észszerű határidőnek a megkeresett tagállam általi be nem tartásához, a válaszadás e hiánya nem jelenti azt, hogy ez a tagállam elismerte a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálására vonatkozó felelősségét.

119.

Véleményem szerint ha a megkeresett tagállam egy ismételt vizsgálat iránti kérelemre észszerű határidőn belül nem válaszol, ( 62 ) vagy ha elutasítja a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért való felelősség elismerését, ( 63 ) a megkereső tagállam felel ezért a vizsgálatért, ( 64 ) és az érintett személyt haladéktalanul tájékoztatnia kell, különben őt egyfajta joghézagban ( 65 ) hagyja, amelyben sem a megkereső tagállam, sem pedig a megkeresett tagállam nem felelős a nemzetközi védelem iránti kérelmének megvizsgálásáért. Egy ilyen helyzet teljes mértékben elfogadhatatlan lenne a „Dublin III” rendszer keretében, amelyre az jellemző, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmek megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározása során biztosítani kell a jogbiztonságot, és amely ennélfogva egy gyorsaságra vonatkozó feltételt határoz meg.

120.

Meg kell jegyezni, hogy a C‑47/17. sz. ügyben nyolc hónap telt el az államtitkárnak a holland hatóságokhoz címzett, 2016. december 14‑i ismételt vizsgálat iránti kérelme és 2016. április 14. között, amely időpontban Hollandia végül megállapította, hogy ő a felelős a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért, ( 66 ) mivel a német hatóságok nem válaszoltak az ismételt vizsgálat iránti kérelemre. ( 67 )

121.

Úgy vélem – de ezt a kérdést előterjesztő bíróságnak ellenőriznie kell –, hogy ez a határidő aránytalan, és még akkor sem igazolható, ha a tagállamok a nemzetközi védelmet kérelmezők jelentős áradatával állnak szemben, és mindez pénzügyi szankcióval jár a nemzeti szabályozásban előírtak szerint.

122.

A fentiekből az következik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik és hatodik kérdésre a következő válaszokat kell adni:

123.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a rechtbank Den Haag zittingsplaats Haarlem (a Haarlemben tárgyalást tartó hágai bíróság, Hollandia) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon: