1)

A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26-i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 52. cikkének első bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az lehetővé teszi valamely tagállam számára, hogy előírja az ezen irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontját átültető nemzeti rendelkezésnek az olyan menedékjog iránti kérelmekre való azonnali alkalmazását, amelyeket jogerősen még nem bíráltak el, és amelyeket 2015. július 20. előtt és e nemzeti rendelkezés hatálybalépése előtt nyújtottak be. Ellenben ezen 52. cikknek a többek között az említett 33. cikkel összefüggésben értelmezett első bekezdésével ellentétes az ilyen azonnali alkalmazás egy olyan helyzetben, amikor mind a menedékjog iránti kérelmet, mind pedig a visszavétel iránti megkeresést a 2013/32 irányelv hatálybalépése előtt terjesztették elő, és azok az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26-i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 49. cikkének megfelelően még teljes mértékben az egy harmadik ország állampolgára által a tagállamok egyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2003. február 18-i 343/2003/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartoznak.

2)

A C-297/17., a C-318/17. és a C-319/17. sz. ügyek tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben a 2013/32 irányelv 33. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az lehetővé teszi a tagállamok számára valamely menedékjog iránti kérelem elfogadhatatlanként történő elutasítását e 33. cikk (2) bekezdésének a) pontja alapján, anélkül hogy ez utóbbiaknak elsődlegesen a 604/2013 rendeletben előírt átvételi vagy visszavételi eljárásokat kellene vagy lehetne alkalmazniuk.

3)

A 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az, hogy valamely tagállam gyakorolja az e rendelkezéssel biztosított azon lehetőséget, hogy a menekültjogállás megadása iránti kérelmet elfogadhatatlanként elutasítja azzal az indokkal, hogy a kérelmezőnek egy másik tagállam már biztosított kiegészítő védelmet, ha azok az előre látható életkörülmények, amelyekkel az említett kérelmező kiegészítő védelemben részesülő személyként ebben a másik tagállamban szembesül, nem teszik ki az Európai Unió Alapjogi Chartájának 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód komoly veszélyének. Az a körülmény, hogy az ilyen kiegészítő védelemben részesülő személyek az említett tagállamban nem részesülnek a megélhetést biztosító semmilyen ellátásban vagy a más tagállamokban biztosítottakhoz képest egyértelműen korlátozottabb terjedelemben részesülnek ilyen ellátásban, azonban az e tagállam állampolgáraihoz képest nem kezelik őket eltérően, csak akkor vezethet ahhoz a megállapításhoz, hogy ez a kérelmező ott ilyen veszélynek lenne kitéve, ha az azzal a következménnyel jár, hogy a kérelmező különös kiszolgáltatottsága miatt — akaratától és személyes választásától függetlenül — súlyos anyagi nélkülözéssel szembesül.

A 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az, hogy valamely tagállam ezt a lehetőséget gyakorolja, ha a menekültügyi eljárás a kérelmezőnek kiegészítő védelmet biztosító másik tagállamban ahhoz vezet, hogy tényleges vizsgálat nélkül rendszeresen megtagadják a menekültjogállás biztosítását az olyan nemzetközi védelmet kérelmezőktől, akik teljesítik a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13-i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv II. és III. fejezetében előírt feltételeket.