1.

A jelen ügy a Sabina Simma Federspiel (a továbbiakban: S. S. Federspiel) és a Provincia Autonoma di Bolzano (Bolzano autonóm megye, Olaszország; a továbbiakban: megye) közötti, 68515,24 euró összegnek kamatokkal együtt történő visszafizetésére irányuló jogvitáról szól.

2.

S. S. Federspiel ösztöndíjat kapott a megyétől az ausztriai innsbrucki egyetem teljes idejű szakorvosi képzéséhez. S. S. Federspiel, annak érdekében, hogy a neurológia és pszichiátria területén szakorvosi képzettség szerzését lehetővé tevő ösztöndíjban részesülhessen, aláírt egy nyilatkozatot, amelyben kötelezettséget vállalt arra, hogy miután ausztriai szakképzését befejezte, hivatását legalább öt évig a megye közegészségügyi szolgálatánál fogja gyakorolni. Azt is elfogadta, hogy e kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén a megye a kifizetett ösztöndíj legfeljebb 70%‑át visszakövetelheti.

3.

Ezzel összefüggésben az a kérdés merül fel, hogy ellentétes‑e az uniós joggal a nemzeti jog alapján előírt azon feltétel, amely az orvosi szakképzési ösztöndíj odaítélését a megye közegészségügyi szolgálatánál végzett ötéves szolgálathoz köti, és ennek elmulasztása esetén a kapott ösztöndíj egy részének a visszafizetését írja elő. Konkrétabban, a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az említett feltétel a 75/363 irányelvvel, ( 2 ) illetve az EUMSZ 45. cikkel összeegyeztethető‑e.

4.

A jelen ügy ebben a vonatkozásban alkalmat biztosít a Bíróságnak, hogy meghatározza a szóban forgó irányelvből eredő kötelezettségek korlátait és újból foglalkozzon azzal a kérdéssel, hogy mi minősül a Szerződésekben foglalt alapvető szabadságok korlátozásának.

5.

A 75/363/EGK irányelv az orvosok tevékenységével kapcsolatos törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket hangolja össze. Meghatározza azokat a normákat, amelyeket a tagállamoknak az orvosi képzések területükön történő szervezése során be kell tartaniuk.

6.

A 75/363 irányelv első preambulumbekezdése kifejti, hogy a 75/362/EGK irányelvben ( 3 ) meghatározott orvosi oklevelek, bizonyítványok és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok kölcsönös elismerésének elérése céljából a tagállamokban a képzések összehasonlítható jellege azt jelenti, hogy ezen a területen az összehangolás arra a követelményre korlátozódhat, hogy a minimumszabályokat betartsák, ami azután meghagyja a tagállamok szervezési szabadságát az oktatás terén.

7.

A második preambulumbekezdés pontosítja, hogy szükségesnek látszik a szakorvosi képzés követelményeinek bizonyos mértékű összehangolása a szakorvosi képesítés kölcsönös elismerésének, valamint annak biztosítása érdekében, hogy a szakma minden tagja, aki valamely tagállam állampolgára, egyenlő bánásmódban részesüljön az Unión belül. Ennek érdekében ugyanezen preambulumbekezdés kifejti, hogy e célból meg kell állapítani bizonyos minimumkövetelményeket a szakképzés megkezdésének jogával, a minimális képzési idővel, a képzés nyújtásának módjával és helyével, illetve felülvizsgálatával kapcsolatban. A preambulumbekezdés szerint továbbá ezek a szempontok csak az összes, illetve két vagy több tagállam esetében közös jellemzőket érintik.

8.

A 75/363 irányelv 1. cikke meghatározza azokat a követelményeket, amelyeket a tagállamoknak elő kell írniuk az orvosi hivatást elkezdeni és folytatni kívánók számára.

9.

Az irányelv 2. cikke meghatározza azokat a minimumkövetelményeket, amelyeket a szakorvosi képzésnek teljesítenie kell. Konkrétabban, a 2. cikk (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a szakorvosi oklevélhez, bizonyítványhoz vagy a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványhoz vezető képzés megfelel legalább a következő követelményeknek:

10.

A melléklet, amellyel a 82/76 irányelv egészítette ki a 75/363 irányelvet, a teljes és részidejű szakképzés jellemzőiről szól. A következőképpen hangzik:

Az ilyen képzést a hatáskörrel rendelkező hatóságok által elismert speciális állások keretében biztosítják.

A képzés magában foglalja a képzést biztosító osztály összes orvosi tevékenységében történő részvételt, ideértve az ügyeleteket is, hogy a hallgató szakmai tevékenységét ennek a gyakorlati és elméleti képzésnek szentelhesse a szokványos munkahét teljes időtartama alatt és egész évben a hatáskörrel rendelkező hatóságok által jóváhagyott rendelkezések szerint. Ennek megfelelően ezekkel az állásokkal megfelelő díjazás is jár.

[…]” [nem hivatalos fordítás]

11.

A 75/363 irányelv helyébe a 93/16/EGK irányelv ( 4 ) lépett, amely az orvosok szabad mozgásának terén több irányelvet foglal egybe. A jogszabályi változás a jelen ügy szempontjából releváns rendelkezéseket illetően nem hozott jelentős változást.

12.

A Legge provinciale 3 gennaio 1986 (1/1986. sz. megyei törvény) ( 5 ) 1. cikke a következőket írja elő:

13.

Az 1/1986. sz. megyei törvény 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1) A szakorvosok iránti igényt a megyei egészségügyi ellátási szükségletekre figyelemmel valamennyi szakorvosi ág tekintetében a megyei tanács határozza meg a megyei egészségügyi tervben foglalt célok alapján az Ordine dei medici (orvosi kamara) és a Consiglio provinciale di sanità (megyei egészségügyi tanács) véleményének kikérését követően.”

14.

Az 1/1986. sz. megyei törvény 3. cikke a következőképpen szól:

[…]”

15.

Az 1/1986. sz. megyei törvény 7. cikke a következőt írja elő:

16.

Az 1/1986. sz. megyei törvény 7. cikkének végrehajtására irányuló rendelet, azaz a megyei tanács elnökének 6/1988. sz. rendelete, ( 6 ) a következőképpen rendelkezik:

17.

S. S. Federspiel olasz állampolgár, aki a megyétől ösztöndíjat kapott abból a célból, hogy az innsbrucki (Ausztria) egyetemen az 1992 és 2000 közötti időszakban a neurológia és pszichiátria területén szakorvosi képzést végezzen el.

18.

Mivel a megyében nincsen szakképzést nyújtó orvosi egyetemi kar, a megye az 1/1986. sz. megyei törvény alapján egyebek mellett olasz egyetemekkel és osztrák állami intézményekkel szerződéseket kötött a szakorvosi képzéshez kapcsolódó új munkahelyek létesítésére vonatkozóan ezen országokban. E munkahelyek díjazását ösztöndíjak révén a megye végzi. Az ösztöndíj ellenében a megye előírja, hogy az érintett orvos a szakorvosi képzés elvégzését követően egy bizonyos ideig a megye közegészségügyi szolgálatánál gyakorolja hivatását (vagy adott esetben megtegye az annak gyakorlásához szükséges lépéseket).

19.

S. S. Federspiel 1992. december 21‑én aláírt egy nyilatkozatot, amelyben kötelezettséget vállalt arra, hogy a szakorvosi képzés elvégzését követő tíz éven belül hivatását legalább öt évig a megye közegészségügyi szolgálatánál fogja gyakorolni. A nyilatkozat értelmében, amennyiben a vállalását nem teljesíti, az ösztöndíj legfeljebb 70%‑át vissza kell fizetnie. Amennyiben a szóban forgó kötelezettség teljesítését részlegesen mulasztja el, az ösztöndíj legfeljebb 14%‑át kell visszafizetnie a mulasztással érintett minden évre vagy hat hónapot meghaladó töredékévre vonatkozóan.

20.

Miután az innsbrucki egyetemen a szakképesítést 2000‑ben megszerezte, S. S. Federspiel Bregenzben (Ausztria) telepedett le, és hivatását azóta ott folytatja.

21.

2013. február 20‑án a megye hivatala azt kérte S. S. Federspieltől, hogy nyújtson be igazolást arról, hogy az 1992‑ben aláírt nyilatkozatnak megfelelően végzett tevékenységet a megyében. Másodlagosan annak bizonyítását kérték tőle, hogy felvételét kérte a megye közegészségügyi szolgálatához, alkalmasnak ítélték, vagy felvették a szerződéskötésre jogosultak rangsorába, de a szolgálatnál nem ajánlották fel foglalkoztatását.

22.

E felszólításra válaszul S. S. Federspiel tájékoztatta a megyét, hogy nem folytatott tevékenységet a megyében a szakorvosi képzés elvégzését követően.

23.

A megyei tanács tanácsosa 2013. augusztus 5‑én hozott 259/23.5. sz. határozata (a továbbiakban: határozat) értelmében a megye hivatala a kapott támogatás 70%‑át kitevő összeg, azaz 68515,24 euró tőkeösszeg és 51418,63 euró kamat visszafizetését kérte S. S. Federspieltől. Vagyis összesen 119933,87 euró visszafizetésére szólították őt fel.

24.

A kérdést előterjesztő bíróság előtt S. S. Federspiel azon az alapon kéri e határozat megsemmisítését, hogy az az uniós joggal ellentétes.

25.

A kérdést előterjesztő bíróság, mivel e tekintetben kétségei támadtak, úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

26.

Írásbeli észrevételt S. S. Federspiel, a megye és a Bizottság terjesztett elő, és a 2017. június 15‑i tárgyaláson mindegyikük szóbeli érvelést is előadott.

27.

A megyében nincs olyan orvosi egyetemi kar, ahol a kétnyelvű (német és olasz) megyében a megfelelő orvosi személyzeti állomány és szakértelem biztosításához szükséges szakorvosi képzést nyújtanának. Emiatt a megye szakképzéseket támogat Olaszország más megyéiben, Németországban és Ausztriában. A megye által biztosított támogatás révén egyebek mellett az innsbrucki egyetemen új munkahelyeket létesítettek azon orvosok számára, akik a megyétől az említett egyetemen szakképzés végzésére ösztöndíjat kaptak.

28.

A megye által nyújtott ösztöndíj azonban feltételhez van kötve. Az ösztöndíjban részesülő orvosnak a megye által biztosított szakorvosi képzés elvégzését követő tíz éven belül legalább öt éven keresztül a megye közegészségügyi szolgálatánál kell dolgoznia (vagy adott esetben erre irányuló lépéseket kell tennie). Emellett, ha az illető nem teszi meg a szükséges lépéseket ahhoz, hogy a megyében dolgozzon, a díjazást finanszírozó megye a nyújtott támogatás legfeljebb 70%‑át kitevő összeget, valamint az egyes hozzájárulásoknak a hatóság által történt átutalása időpontjától számított törvényes kamatokat együtt visszakövetelheti (a továbbiakban: szóban forgó feltétel).

29.

Ez a feltétel – és annak a másodlagos joggal (első kérdés) és az elsődleges joggal (második kérdés) való összeegyeztethetősége – képezi jelen ügy lényegét.

30.

Amint azt az alábbiakban kifejtem, a szóban forgó feltétel összeegyeztethető az uniós joggal.

31.

Első kérdésével a nemzeti bíróság azt kérdezi, hogy a 75/363 irányelvvel ellentétes‑e az a nemzeti jogi rendelkezés, amely az orvosi szakképzéshez nyújtott ösztöndíj odaítélését a szóban forgó feltételhez köti.

32.

Véleményem szerint S. S. Federspiel nem tudja segítségül hívni a 75/363 irányelvet. Hogy miért, ahhoz fel kell idéznünk a 75/363 irányelvet és az ezen irányelvvel létrehozott rendszert alátámasztó indokokat.

33.

A 75/363 irányelv – és utódja, a 93/16 irányelv – célja, hogy az orvosi oklevelek, bizonyítványok és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok kölcsönös elismerését az egész Európai Unióban biztosítsa. E cél elérése érdekében előírja az e területre irányuló tagállami jogalkotás koordinációját és minimumharmonizációját. Konkrétabban, az a célja, hogy a képzéssel és a különböző orvosi szakterületekhez való hozzáféréssel kapcsolatos feltételeket a szakorvosi képesítés kölcsönös elismerésére tekintettel harmonizálja.

34.

Egyszerűbben szólva, az irányelv meghatároz bizonyos szabályokat, amelyeket a tagállamoknak az orvosi képzési programjuk szervezése során be kell tartaniuk.

35.

Az irányelv hatálya alá tartozó szakorvosi területeket ( 7 ) illetően a 2. cikk kritériumokat ír elő a szakképzés megkezdésének jogával, a minimális képzési idővel, a képzés nyújtásának módjával és helyével, illetve felülvizsgálatával kapcsolatban.

36.

E kritériumok célja annak biztosítása, hogy a képzési programok teljes harmonizációja nélkül biztosítsa a képesítések kölcsönös elismerhetőségét, és az uniós állampolgárok az Európai Unión belül egyenlő bánásmódban részesüljenek az orvosi szakmai képesítést illetően. ( 8 ) Az irányelv célja tehát, hogy megkönnyítse az orvosi szakmát gyakorló uniós állampolgárok szabad mozgását. Más szóval, ezen irányelv a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságának fokozását szolgáló eszköznek minősül az orvostudomány területén.

37.

E konkrét cél érdekében az irányelv melléklete leírja a teljes idejű szakképzés jellemzőit. Ezzel összefüggésben határozzák meg a „megfelelő díjazás” juttatásának általános kötelezettségét. E kötelezettség azon célkitűzés logikus következménye, hogy a képzés teljes idejű elfoglaltság legyen. Ugyanis a melléklet értelmében a szakorvosjelöltnek a teljes szakmai tevékenységét ennek a gyakorlati és elméleti képzésnek kell szentelnie a szokványos munkahét teljes időtartama alatt és egész évben.

38.

Egyértelmű, hogy ez megfelelő díjazás nélkül nem lenne lehetséges.

39.

Amint azt a Bíróság kimondta, a 75/363 irányelvben a szakképzés idejére járó megfelelő díjazás biztosítására vonatkozóan meghatározott követelmény azért szükséges, hogy elkerülhető legyen az olyan helyzet, amikor a nem fizetett szakorvosjelölteknek kiegészítő munkát kell vállalniuk azért, hogy a szakmai gyakorlatukat kifizessék, és ezzel a képzésüket veszélyeztetik. ( 9 ) Ebben az értelemben a megfelelő díjazás a szakmai képesítések tagállamok közötti kölcsönös elismerésének szükséges előfeltétele. ( 10 )

40.

Másfelől, a Bíróság azt is elismerte, hogy a 75/363 irányelv nem határozza meg, hogy mely intézménynek kell a díjazást fizetnie, mi minősül „megfelelő” díjazásnak, vagy hogy milyen módszerrel kell a szóban forgó díjazást megállapítani. ( 11 ) Mivel az irányelv ezekről a kérdésekről nem rendelkezik, a tagállamok széles mozgástérrel rendelkeznek erre vonatkozóan.

41.

Konkrétabban, a Bíróság megállapította, hogy a 75/363 irányelv a tagállamok számára egyértelmű és feltétel nélküli kötelezettséget ír elő az orvosi szakképzés díjazására. Az irányelv azonban a tagállamok hatáskörében hagyja annak eldöntését, hogy milyen feltételek mellett kell biztosítani ezt a díjazást. ( 12 )

42.

A fentiek elvezetnek a jelen ügyhöz.

43.

A kérdést előterjesztő bíróságnak a szóban forgó feltétel és a 75/363 irányelv közötti összeegyeztethetőséggel kapcsolatos kételyei abból erednek, hogy a megyének az innsbrucki egyetem teljes idejű szakorvosi képzésére nyújtott ösztöndíja feltételhez van kötve: amennyiben az ösztöndíj kedvezményezettje nem teljesíti azt a kötelezettséget, hogy legalább 5 évig a megye közegészségügyi szolgálatán folytatja hivatását, a megyének jogában áll visszakövetelni az ösztöndíj összegének 70%‑át. Ebben az értelemben lehet úgy érvelni, hogy az említett 70% csupán egy olyan kölcsönnek minősül, amelyet a képzési program befejeztével az orvosnak vissza kell fizetnie. Ebből a szempontból nézve lehet úgy érvelni, hogy az ösztöndíj nem felel meg a 75/363 irányelvben a teljes idejű szakképzésre megállapított „megfelelő” díjazás követelményének.

44.

Ez a következtetés azonban tévedésen alapul.

45.

Először is, S. S. Federspiel az ausztriai innsbrucki egyetemen végezte el teljes idejű szakorvosi képzését. Ezt a megye és a Land Tirol (Tirol tartomány) közötti megállapodás alapján tehette meg. E megállapodásnak megfelelően az innsbrucki egyetemen új munkahelyeket létesítettek. E munkahelyeket azon orvosok számára tartják fenn, akik ösztöndíjat kaptak a megyétől abból a célból, hogy az egyetemen szakképzést végezzenek.

46.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kiderül, hogy a megye a szakképzési ösztöndíjat az innsbrucki egyetemi klinikának utalta. Vagyis a gyakorlatban a támogatásokat S. S. Federspiel részére az egyetemi klinika fizette ki, és később azokat az egyetem részére a megye visszatérítette. Ezenkívül a tárgyaláson az is megerősítést nyert, hogy a képzéssel kapcsolatos költségeket az innsbrucki egyetem és a megye megosztotta egymás közt: a tárgyaláson S. S. Federspiel elismerte, hogy a megye az éves összköltség körülbelül 39%‑ával járult hozzá a képzés költségeihez. A maradékot az innsbrucki egyetem viselte.

47.

Amint fent már megállapításra került, a 75/363 irányelv meghatározza azokat a szabályokat, amelyeket a tagállamoknak az orvosi képzések területükön történő szervezése során be kell tartaniuk. E szabályokat annak biztosítása indokolja, hogy az így szerzett képesítést a többi tagállamban el lehessen ismerni. Nyilvánvaló okokból kizárólag a képzés helye szerinti tagállam teheti meg az irányelvből eredő kötelezettségeknek való megfeleléshez szükséges lépéseket, mivel a tagállamoknak nincs hatáskörük más tagállamokban képzéseket szervezni.

48.

Az irányelvben nem találok semmit, ami alátámasztaná azt az állítást, miszerint az irányelv a valamely másik állam orvosi szakképzéséhez való hozzáférésre irányuló, tagállamok közötti (vagy, amint Olaszország és Ausztria esetében 1995‑ig, tagállamok és harmadik államok közötti) megállapodásokat és az ilyen együttműködés mögötti pénzügyi megegyezéseket is szabályozná.

49.

A 75/363 irányelv által létrehozott koordinációs rendszer belső következetességének megőrzése érdekében a képzés helye szerinti tagállam kell, hogy teljesítse az irányelv mellékletében annak biztosítására meghatározott kötelezettséget, hogy a képzési program során a szakorvosjelöltek megfelelő díjazásban részesülnek.

50.

A jelen ügyben ez a tagállam – miután Ausztria 1995‑ben csatlakozott az Európai Közösséghez – Ausztria.

51.

Amint azt a Bíróság megjegyezte, az irányelv által előírt díjazást az elvégzett munka ellenében, annak elismeréseként juttatják. E díjazás azon szakorvosjelölteknek jár, akik a képzés helye szerinti részleg valamennyi orvosi tevékenységében részt vesznek. ( 13 ) Amint az már említésre került, mindennek célja annak biztosítása, hogy a szakorvosjelölt minden idejét a gyakorlati és elméleti képzésnek szentelhesse, anélkül hogy kiegészítő munkát kellene vállalnia.

52.

Ez pedig az összehasonlíthatóság és a kölcsönös elismerés előfeltétele.

53.

Az ügyiratban semmi nem utal arra, hogy ez ebben az esetben ne így lenne. Éppen ellenkezőleg, az észrevételt előterjesztő felek mindegyike, S. S. Federspielt is beleértve, egyetért abban, hogy az ez utóbbi által az ausztriai szakképzésének elvégzéséhez kapott díjazás ebből a szempontból elegendő volt.

54.

Még ha S. S. Federspiel azt is állította volna, hogy a képzési program során – akár a megyétől, akár az innsbrucki egyetemtől, akár mindkettőtől – kapott díjazása a 75/363 irányelv értelmében nem volt megfelelő, továbbra is tény, hogy a szakképzés helye szerinti tagállam az, amelyik az irányelv szerint köteles biztosítani, hogy a szakorvosjelölt megfelelő díjazásban részesül.

55.

Más szavakkal, az irányelv nem befolyásolhatja a szóban forgó feltétel érvényességét. ( 14 )

56.

Ennek ellenkezője mesterségesen kiterjesztené a 75/363 irányelv hatályát a jogalkotó szándéka szerinti mértéken túlra. Fontos megjegyezni, hogy amint a 75/363 irányelv preambuluma egyértelművé teszi, ( 15 ) az irányelvnek nem volt célja, hogy az orvosi képzést az orvosi oklevelek és bizonyítványok kölcsönös elismeréséhez szükséges mértéken felül összehangolja, ahogy az sem, hogy a teljes idejű képzés díjazását szabályozó feltételek meghatározására irányuló tagállami hatáskört korlátozza. Egyértelmű, hogy Ausztria a megyével kötött támogatási szerződés révén teljes mértékben élt ezzel a lehetőséggel.

57.

Ezenfelül, még ha egyértelmű is, meg kell állapítani, hogy tagállamok semmiképpen nem vállalhatnak közösen felelősséget az irányelvből eredő kötelezettségek teljesítéséért, amint azt a Bizottság a tárgyaláson javasolta. Ez a szakorvosjelölt megfelelő díjazását biztosítani hivatott megállapodás részleteitől függetlenül így van. Szükségtelen megjegyezni, hogy annak elfogadása, hogy valamely tagállam felelősségre vonható azért, mert nem biztosította, hogy valamely másik tagállam megfelel az irányelvből eredő kötelezettségeknek, messzemenő következményekkel járna számos alapvető uniós jogi elvre, ideértve egyebek mellett a közvetlen hatályt és az állami felelősséget is.

58.

Ezért úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdést úgy kell megválaszolni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előtti ügyben fennálló körülmények között a 75/363 irányelvvel nem ellentétes az a nemzeti jogi rendelkezés, amely a szakorvosi képzést folytató orvosok részére a díjazás folyósítását azon kötelezettség teljesítéséhez köti, hogy a kedvezményezettnek a szakorvosi képzés elvégzésétől számított tíz éven belül legalább öt évig a megye közegészségügyi szolgálata keretében kell dolgoznia.

59.

Most rátérek a második kérdésre, amely a szóban forgó feltételnek az elsődleges uniós joggal való összeegyeztethetőségére irányul.

60.

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné megtudni, hogy a szóban forgó feltétel összeegyeztethető‑e az EUM‑Szerződéssel. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság kifejezetten az EUMSZ 45. cikkben meghatározott munkavállalók szabad mozgására hivatkozik.

61.

Elöljáróban, az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kiderül, hogy S. S. Federspiel Bregenzben (Ausztria) lakik, és ott folytatja hivatását. Az azonban nem egyértelmű, hogy munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként folytatja‑e orvosi hivatását. Azonban, amint arra a Bizottság helyesen rámutatott, ez az információ nem döntő jelentőségű. Az ugyanis a nemzeti intézkedéseknek az EUMSZ 45. és EUMSZ 49. cikk (letelepedés szabadsága) szerinti vizsgálatán nem változtat.

62.

Ebből a szempontból előzetesen el kell dönteni, hogy a szóban forgó feltétel a mozgás szabadságának korlátozását jelenti‑e. Ha igen, el kell dönteni, hogy e korlátozás igazolható‑e, illetve az elérni kívánt céllal arányos‑e.

63.

A kérdést előterjesztő bírósághoz hasonlóan az észrevételt előterjesztő felek is abból indulnak ki, hogy a szóban forgó feltétel a mozgás szabadságának korlátozását jelenti. Abban azonban nem értenek egyet, hogy ez a korlátozás igazolt‑e.

64.

A szóban forgó feltétel (az a kötelezettség, hogy a szakorvosi képesítés megszerzését követő tíz éven belül legalább öt évig teljes munkaidőben a megye közegészségügyi szolgálatánál kell dolgozni, vagy pedig a kapott összeg legfeljebb 70%‑át kamatokkal együtt vissza kell fizetni) első olvasatra minden bizonnyal az érintett orvos szabad mozgása egyértelmű korlátozásának tűnik.

65.

Ugyanis a Bíróság tág, szinte mindenre kiterjedő meghatározása szerint azok a rendelkezések, amelyek megakadályozzák valamely tagállam állampolgárát abban vagy visszatartják attól, hogy a szabad mozgásra vonatkozó jogukat gyakorolva elhagyják származási országukat, e szabadság korlátozásának minősülnek, még abban az esetben is, ha azok az állampolgárságtól függetlenül, semlegesen alkalmazandóak. A Bíróság azt is hozzátette, hogy az EUMSZ 45. cikk korlátozza azon nemzeti szabályok alkalmazását, amelyek akadályozzák az adott államnak valamely másik államban kereső foglalkozást folytatni szándékozó állampolgárainak szabad mozgását. ( 16 )

66.

Ennek a tesztnek az alkalmazása itt kétségkívül egyszerű feladatnak tűnik. A szóban forgó feltétel, még ha formálisan nem is akadályozza meg ebben az orvosokat, a hivatás más tagállamban való folytatásának lehetőségét a szakképzés elvégzését követő tízéves időszakban kevésbé vonzóvá teszi. A szóban forgó feltétel célja ugyanis annak biztosítása, hogy az ösztöndíjak kedvezményezettjei teljesítik azon vállalást, amelynek értelmében a szakképzés befejezését követő legalább öt évben a megyében folytatják hivatásukat.

67.

Azonban már az elején szeretném kifejezni azzal kapcsolatos kétségeimet, hogy a szóban forgó feltétel a szabad mozgás korlátozásának minősülne.

68.

A Bíróság megállapításaihoz hasonlóan, amelyeket mindig összefüggéseikben kell értelmezni, a szóban forgó feltételt sem lehet elszigetelve vizsgálni. E feltételt a 1/1986. sz. megyei törvény (a „vitatott intézkedés”) tágabb kontextusában kell értelmezni. Ebből a szempontból nézve a szóban forgó feltétel egy tágabb intézkedés részét képezi, és ennek következtében szorosan összekapcsolódik új szakorvosi képzési munkahelyek megyén kívüli létesítésével. Ezeket a munkahelyeket, amelyek nem lettek volna elérhetőek a megyétől kapott támogatás nélkül, a szóban forgó feltétel mellett kínálják az ösztöndíjak kedvezményezettjeinek. Így tehát a vitatott intézkedés, azáltal, hogy az orvosoknak lehetőséget ad arra, hogy szakorvosi képesítést szerezzenek (valamely másik tagállamban), az orvosok szakorvosként való szabad mozgásának előfeltételét, nem pedig korlátozását jelenti. ( 17 ) Ebben az összefüggésben a szóban forgó feltétel egyszerűen a megye által kínált lehetőség (jövőbeli és bizonytalan ( 18 )) ellentételezését jelenti, figyelemmel arra, hogy a megye nem hasznosíthatja a szakorvosjelölt munkáját a képzési program ideje alatt.

69.

Az a kérdés, hogy a szóban forgó feltétel a szabad mozgás korlátozásának minősül‑e, habár elemzési és elméleti szempontból fontos, szigorú értelemben véve nem döntő fontosságú jelen ügy megoldása szempontjából. Ezt bizonyítja, hogy, amint azt fent említettük, sem a kérdést előterjesztő bíróság, sem az észrevételt előterjesztő felek nem hozták fel ezt a kérdést. Ezt szem előtt tartva jelen ügy nem alkalmas arra, hogy elméletibb jelleggel kerüljenek megvitatásra a korlátozás fogalmának normatív alapjai, vagy konkrétabban az, hogy melyik a legmegfelelőbb a szabad mozgáshoz való jog különböző területeken megjelenő korlátozásának feltárására irányuló megközelítések közül. ( 19 )

70.

Miután ezt tisztáztuk, még ha el is fogadható, hogy a szóban forgó feltétel a szabad mozgás korlátozásának minősül, ez nem jelenti automatikusan azt, hogy az a szabad mozgásra vonatkozó uniós szabályokkal ellentétes. A közismert formula szerint az állampolgársági alapon történő hátrányos megkülönböztetés nélkül alkalmazandó korlátozó intézkedés nyomós közérdekkel igazolható azzal a feltétellel, hogy alkalmas az általa elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és nem haladja meg az e cél megvalósításához szükséges mértéket. ( 20 )

71.

Mivel az ügyiratban semmi nem utal arra, hogy a szóban forgó feltételt hátrányos megkülönböztetést megvalósítva alkalmazták volna, közvetlenül rátérek a szóban forgó feltétel lehetséges igazolására és arányosságára.

72.

A megye kifejti, hogy a szóban forgó feltétel a közegészségügy védelmét és előmozdítását szolgálja. Konkrétabban, e feltétel arra irányul, hogy a helyi lakosság mindenki számára elérhető, magas színvonalú, stabil szakorvosi ellátást vehessen igénybe. Emellett a szóban forgó feltétel célja, hogy a szociális biztonsági rendszer pénzügyi stabilitásának jelentős kockázatát elkerüljék. A megye továbbá azt állítja, hogy a szóban forgó feltételre szükség van annak biztosításához, hogy a szakorvosi ellátás a kétnyelvű megyében mindkét hivatalos nyelven elérhető legyen.

73.

A közegészségügy és az egészségügyi szolgáltatások nyújtása terén a tagállamok tág mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek. Ezért, valamint a szabályozási autonómia bizonyos szintű megőrzése érdekében a tagállamok főszabály szerint korlátozhatják a szabad mozgást közegészségügyi okokból. ( 21 )

74.

A Bíróság például már kimondta, hogy a kiegyensúlyozott és mindenki számára hozzáférhető orvosi és kórházi ellátás fenntartásának célja közegészségügyi alapon az eltérések közé tartozhat, amennyiben hozzájárul a közegészség‑védelem magas szintjének eléréséhez. ( 22 ) A Bíróság azt is megállapította, hogy a közegészség‑védelem magas szintjének elérése érdekében a tagállam jogosult megtervezni egészségügyi ellátásának megszervezését. E politikának kettős célt kell szolgálnia. A tervezésnek egyfelől biztosítania kell „az adott tagállam területén a minőségi és kiegyensúlyozottan sokrétű ellátásokhoz való megfelelő és állandó hozzáférést”. Másfelől, a tagállamoknak eleget kell tenniük a „költséghatékonyság biztosításának, valamint az anyagi, műszaki és emberi erőforrások pazarlása lehetőség szerinti elkerülésének” ( 23 ).

75.

Jelen ügyben a megye azzal érvel, hogy a szóban forgó feltétel a legmegfelelőbb intézkedés annak biztosítására, hogy a szakorvosi ellátás a megyében németül és olaszul is elérhető legyen, valamint, hogy ez nem haladja meg az e cél megvalósításához szükséges mértéket.

76.

A kérdés tehát az, hogy ez az állítás igaznak bizonyul‑e.

77.

Habár végső soron a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megítélnie a szóban forgó feltétel arányos voltát, a következő észrevételeket teszem azon elemekkel kapcsolatban, amelyeket e bíróságnak értékelése során figyelembe kellene vennie.

78.

Véleményem szerint a szóban forgó feltétel megfelelő egyensúlyt teremt a szabad mozgásnak a vitatott intézkedés által előidézett sérelme és a kiegyensúlyozott és jól működő egészségügyi rendszer fenntartására irányuló közös szükséglet között.

79.

E tekintetben előzetesen megjegyezném, hogy az arányosság vizsgálatának (amelybe beletartozik a megfelelőség és a szigorú értelemben vett arányosság értékelése) az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló korlátozó szabályozás elfogadását és végrehajtását kísérő körülmények átfogó értékelésén kell alapulnia.

80.

A Bíróság többször úgy ítélte meg, hogy a közegészségügy területén a tagállamok számára bizonyos mérlegelési mozgásteret kell engedni. Ennek oka lényegében az, hogy a tagállam döntheti el, milyen szinten óhajtja a közegészség védelmét biztosítani, és ezt a szintet milyen módon kell elérni. ( 24 )

81.

Ezt szem előtt tartva a következő szempontokat kell figyelembe venni az arányosság különböző vonatkozásainak értékelésével kapcsolatban.

82.

Először is, számomra úgy tűnik, hogy az intézkedés a közegészség védelmére és előmozdítására irányuló célkitűzés megvalósításához megfelelő.

83.

Egyfelől, a megye finanszírozta a szakorvosképzéshez szükséges új munkahelyek létesítését az innsbrucki egyetemen. E munkahelyeket azon orvosok számára tartják fenn, akik a megyétől ösztöndíjat kaptak. Másfelől, a szóban forgó feltétel kétségtelenül arra sarkallja az ösztöndíjból részesült szakorvosokat, hogy ott vállaljanak munkát. Ebből a szempontból nézve számomra egyértelműnek tűnik, hogy a szóban forgó feltétel a vitatott intézkedés részeként hozzájárul annak biztosításához, hogy a megyében elegendő szakorvos álljon rendelkezésre.

84.

Másodszor, az intézkedés szükségességét és észszerűségét illetően egyetértek a Bizottsággal és a megyével.

85.

Az olyan kötelezettség, amely szerint az illető csupán öt év fizetett munkavégzésre köteles a megyében a szakképzés elvégzését követő tíz éven belül, észszerűnek tűnik.

86.

Ugyanis szem előtt kell tartani, hogy habár a megye biztosítja, hogy az érintett orvosok díjazást kapjanak a szakképzés alatt, nem hasznosíthatja a szakorvosjelöltek munkáját a képzési program ideje alatt.

87.

Emellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy a szóban forgó kötelezettség időben két különböző szempontból is korlátozott. Egyfelől az orvos legalább öt évig köteles a megyében munkát vállalni. Másfelől a kötelezettség a képzési program elvégzését követő első tíz évre vonatkozik, és így túlnyomórészt a pályakezdő orvosokat érinti.

88.

A megyében való munkavégzésre vonatkozó kötelezettséget tovább árnyalja az, hogy az adott időben a megyében kell, hogy legyen szabad állás és azt az orvosnak fel kell, hogy ajánlják. Ez úgy tűnik, megfelelően biztosítja, hogy a szóban forgó feltételre csak akkor hivatkozzanak, ha igény merül fel szakorvosok iránt: az ügyirat, valamint a megye által a tárgyaláson kifejtett magyarázat alapján úgy értelmezhető, hogy a megye csak akkor szólítja fel az orvosokat, hogy a szóban forgó feltétel alapján ott folytassák hivatásukat, ha az adott szakorvosi területen valós szükségletet észlelnek.

89.

Ezért a megye a vitatott intézkedés alapján létrehozott egy tartaléklistát, amelyen azok az orvosok szerepelnek, akiket szükség esetén felszólíthatnak a munkavégzésre. Amennyiben nincs betöltendő állás, az orvos korlátozás nélkül folytathatja hivatását.

90.

Harmadszor, az alternatív, kevésbé beavatkozó jellegű intézkedéseket illetően, minden bizonnyal igaz, hogy a szakképzett személyzetet pénzügyi eszközökkel is ösztönözni lehetne arra, hogy a megyében folytassák hivatásukat. Azonban nem elképzelhetetlen, hogy egy ilyen intézkedés jelentős hatással lenne az állami költségvetésre. E tekintetben elegendő rámutatni, hogy a Bíróság figyelmét nem kerülték el a közegészségügyi szolgáltatások nyújtása során szükséges költséghatékonyságra vonatkozó érvek. ( 25 )

91.

Ezzel összefüggésben nem szabad elfelejteni, hogy a megyében sajátos nyelvi rendszer van érvényben. Annak szükségessége, hogy mindkét nyelven biztosítva legyen a magas színvonalú egészségügyi ellátás, minden bizonnyal nehezíti képzett szakorvosok felvételét. Ezt szem előtt tartva nehéz a vitatott szabály helyett olyan alternatívát elképzelni, amely azonos mértékben biztosíthatná, hogy a megye elegendő olyan szakorvost vehessen fel, aki németül és olaszul is folytatni tudja hivatását.

92.

Végezetül, lezárásképpen megjegyzem, hogy a vitatott intézkedés célkitűzésének, vagyis annak megvalósítása érdekében, hogy a megyében mindkét hivatalos nyelven elérhető legyen a szakorvosi ellátás, érthető, hogy a megyei ösztöndíj kedvezményezettjeinek szakképzéséhez szükséges új munkahelyek létesítéséhez olyan mechanizmus társul, amely biztosítja a megállapodás feltételeinek betartását. Egyébként értelmetlen lenne az, hogy a megye az innsbrucki egyetemen szakképzési munkahelyeket „vásárol”.

93.

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróságnak a szóban forgó feltétel és az uniós jog összeegyeztethetőségére vonatkozó kétségei úgy tűnik, hogy legalábbis részben abból erednek, hogy az S. S. Federspiel által visszafizetendő teljes összeg meghaladja a képzésért kapott ösztöndíj összegét. Amennyiben az ösztöndíj kedvezményezettje nem teljesíti a megyében való munkavégzésre vonatkozó vállalást, nemcsak a kapott összeg 70%‑át kell visszafizetnie, hanem az egyes támogatások átutalásának időpontjától számított kamatokat is. Ezért, amint S. S. Federspiel esetében is, az érintett orvosnak lehet, hogy az eredetileg kifizetett összegnél névértékét tekintve jelentősen magasabb összeget kell visszafizetnie.

94.

Ezzel kapcsolatban elegendő annyit megjegyezni, hogy az orvos, amennyiben nem tesz eleget a megyében való munkavállalásra vonatkozó vállalásnak, csupán az ösztöndíj 70%‑át köteles visszafizetni. Ha így nézzük, az orvos valójában az ösztöndíj 30%‑át ellentételezés nélkül megkapja. Emellett az orvos orvosi szakképesítést szerez, amely nagy valószínűséggel megkönnyíti majd a szabad mozgás gyakorlását. Másfelől, hangsúlyoznom kell, hogy semmi nem utal arra, hogy a felszámított kamat észszerűtlen lenne. A (törvényi) kamat fizetésére vonatkozó követelmény egyszerűen a késedelmes teljesítésből adódik, és mint ilyen, logikus következménye annak, hogy az illető nem teljesítette azon (szerződéses) kötelezettségét, hogy a megyében munkát vállaljon, vagy hogy az ösztöndíjat időben visszafizesse.

95.

Ennek megfelelően a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 49. cikkel és az EUMSZ 45. cikkel nem ellentétes az alapügyben alkalmazandóhoz hasonló olyan nemzeti rendelkezés, amely a szakorvosi képzést folytató orvosok részére a díjazás folyósítását azon kötelezettség teljesítéséhez köti, hogy a kedvezményezettnek a szakorvosi képzés elvégzésétől számított tíz éven belül legalább öt évig a megye közegészségügyi szolgálata keretében kell dolgoznia, és amely e kötelezettség teljesítésének teljes körű elmulasztása esetén kifejezetten lehetővé teszi a díjazást finanszírozó megye részére, hogy a nyújtott támogatás legfeljebb 70%‑át kitevő összeget a törvényes kamatokkal együtt visszatéríttesse.

96.

A kérdést előterjesztő bíróság előtti ügyben fennálló körülmények között nem ellentétes az orvosi oklevelek, bizonyítványok és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok kölcsönös elismeréséről, valamint a letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadsága eredményes gyakorlásának elősegítésére vonatkozó intézkedésekről szóló 75/362/EGK irányelv, valamint az orvosok tevékenységével kapcsolatos törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló 75/363/EGK irányelv módosításáról szóló, 1982. január 26‑i 82/76/EGK tanácsi irányelvvel módosított, az orvosok tevékenységével kapcsolatos törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1975. június 16‑i 75/363 tanácsi irányelvvel az a nemzeti jogi rendelkezés, amely a szakorvosi képzést folytató orvosok részére a díjazás folyósítását azon kötelezettség teljesítéséhez köti, hogy a kedvezményezettnek a szakorvosi képzés elvégzésétől számított tíz éven belül legalább öt évig a megye közegészségügyi szolgálata keretében kell dolgoznia, és amely e kötelezettség teljesítésének teljes körű elmulasztása esetén kifejezetten lehetővé teszi a díjazást finanszírozó megye részére, hogy a nyújtott támogatás legfeljebb 70%‑át kitevő összeget a törvényes kamatokkal együtt visszatéríttesse.

Az EUMSZ 49. cikkel és az EUMSZ 45. cikkel nem ellentétes az alapügyben alkalmazandóhoz hasonló olyan nemzeti rendelkezés, amely a szakorvosi képzést folytató orvosok részére a díjazás folyósítását azon kötelezettség teljesítéséhez köti, hogy a kedvezményezettnek a szakorvosi képzés elvégzésétől számított tíz éven belül legalább öt évig a megye közegészségügyi szolgálata keretében kell dolgoznia, és amely e kötelezettség teljesítésének teljes körű elmulasztása esetén kifejezetten lehetővé teszi a díjazást finanszírozó megye részére, hogy a nyújtott támogatás legfeljebb 70%‑át kitevő összeget a törvényes kamatokkal együtt visszatéríttesse.