1.

A pénzügyi felügyeleti hatóság megtagadhatja‑e a korlátozó intézkedés címzettje számára a mentő körülményeket tartalmazó, harmadik feleket érintő iratokhoz való hozzáférést a pénzügyi eszközök piacairól szóló 2004/39/EK irányelv ( 2 ) 54. cikke szerinti szakmai titoktartásra való hivatkozással? ( 3 )

2.

Ez a kérdés a luxemburgi pénzügyi felügyeleti hatóság határozatával összefüggésben merül fel, amely megállapította, hogy DV nem rendelkezik többé a befektetési vállalkozásban a vezető beosztás betöltéséhez szükséges jóhírnévvel. A határozat indoka a Madoff‑féle pénzügyi botrányba ( 4 ) keveredett vállalat megalapításában és vezetésében betöltött szerepe volt.

3.

A Bíróság a Cour administrative (közigazgatási fellebbviteli bíróság, Luxemburg) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján az előtt a kihívás előtt áll, hogy összhangba hozza a szakmai titoktartási kötelezettség védelmét és a védelemhez való jogot.

4.

Először azt kell megvizsgálni, hogy a jelen ügyhöz hasonló tényállásra kiterjed‑e a 2004/39 irányelv 54. cikkében foglalt, „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek[re]” vonatkozó kivétel. Másodszor a tisztességes eljárás és a hatékony jogorvoslat biztosítékai fényében azt kell megvitatni, hogy a szakmai titoktartási kötelezettségnek az irányelv 54. cikke szerinti megállapítása megfelelően figyelembe veszi‑e a jelen ügy körülményei között elfogadott intézkedés címzettjének iratbetekintési jogát.

5.

A jelen ügy uniós jogi hátteréül az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 41., 47. és 48. cikke, valamint a 2004/39 irányelv szolgál.

6.

Mindenekelőtt az irányelv (2), (44), (63) és (71) preambulumbekezdésére hivatkozom:

7.

Az irányelv II. címe szabályozza a befektetési vállalkozások engedélyezési és működési feltételeit.

8.

Az irányelv 5. cikkének (1) bekezdése megállapítja az engedélyezés követelményét:

„Valamennyi tagállam megköveteli, hogy a befektetési szolgáltatások rendes üzleti tevékenységként, szakmai alapon történő nyújtása, illetve e tevékenységek végzése e fejezet rendelkezéseivel összhangban előzetes engedélyezéshez legyen kötött. […].”

9.

Az irányelv 8. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében az illetékes hatóság visszavonhatja a befektetési vállalkozás számára kibocsátott engedélyt, amennyiben a befektetési vállalkozás „már nem felel meg azon feltételeknek, amelyek alapján az engedélyt kiadták […]”.

10.

Az irányelv 9. cikke (1) bekezdésének első albekezdése és (3) bekezdése az engedélyezés feltételeit állapítja meg a befektetési vállalkozást irányító személyek tekintetében:

„(1)   A tagállamok előírják, hogy a befektetési vállalkozás tényleges irányítását gyakoroló személyek megfelelően jó hírnévvel és kellő gyakorlattal rendelkezzenek a befektetési vállalkozás megalapozott és megbízható vezetésének biztosítására. […].

(3)   Az illetékes hatóság megtagadja az engedélyezést, ha nincs meggyőződve arról, hogy a befektetési vállalkozás üzletmenetét ténylegesen irányító személyek megfelelően jó hírnévvel és kellő gyakorlattal rendelkeznek, vagy, ha objektív és bizonyítható indokok állnak fenn annak vélelmezésére, hogy a vállalkozás vezetésében javasolt változások veszélyeztetik a megalapozott és megbízható vezetést.”

11.

Az irányelv 16. cikkének (1) bekezdése rögzíti, hogy az induló engedély feltételeinek – többek között az irányelv 9. cikke (3) bekezdésének – folyamatosan, minden időben meg kell felelni.

„A tagállamok megkövetelik, hogy a területükön engedélyezett befektetési vállalkozás folyamatosan, minden időben feleljen meg az e cím I. fejezetében az induló engedélyre megállapított feltételeknek.”

12.

Az irányelv IV. címének I. fejezete („Illetékes hatóságok”) az illetékes hatóságok kijelölésére és hatáskörére vonatkozó, valamint a jogorvoslati eljárások szabályait állapítja meg:

13.

Az irányelv 50. cikkének (1) bekezdése úgy szól, hogy az „illetékes hatóságokat fel kell ruházni minden olyan felügyeleti és vizsgálati hatáskörrel, amely feladataik ellátásához szükséges”. A (2) bekezdés l) pontja szerint a hatáskörükbe tartozik többek között az „ügyek büntetőeljárásra utalása”.

14.

Az irányelv 51. cikkének (1) bekezdése az irányelvben foglalt rendelkezések esetleges megsértésének következményeit határozza meg:

„(1)   Az engedély visszavonására irányuló eljárások, valamint a tagállamok büntetőszankciók megállapítására irányuló jogának sérelme nélkül a tagállamok nemzeti jogukkal összhangban biztosítják, hogy meg lehessen hozni a szükséges közigazgatási intézkedéseket, illetve közigazgatási szankciókat lehessen kiszabni azon személyekkel szemben, akik felelősek az ezen irányelv végrehajtása során elfogadott rendelkezések be nem tartásáért. A tagállamok biztosítják, hogy ezek az intézkedések hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek legyenek.”

15.

Az irányelv „Szakmai titoktartás” címet viselő 54. cikkének (1)–(3) bekezdése a következőképpen szól:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy szakmai titoktartási kötelezettség kösse az illetékes hatóságokat, mindazon személyeket, akik az illetékes hatóságok vagy azon szervezetek számára munkát végeznek vagy végeztek, amelyekre a 48. cikk (2) bekezdése szerint feladatokat ruháztak át, valamint az illetékes hatóságok által utasított könyvvizsgálókat és szakértőket. A feladataik ellátása során tudomásukra jutott bizalmas információt nem adhatják ki semmilyen más személynek vagy hatóságnak, az olyan összefoglalt vagy összesített formát kivéve, amelyből az egyes befektetési vállalkozások, piacműködtetők, szabályozott piacok vagy más személyek nem azonosíthatók a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek vagy ezen irányelv más rendelkezéseinek sérelme nélkül.

(2)   Amennyiben valamely befektetési vállalkozás, piacműködtető vagy szabályozott piac ellen csődeljárást vagy kötelező felszámolási eljárást indítanak, a harmadik feleket nem érintő bizalmas információkat a polgári vagy kereskedelmi eljárásokban ki lehet adni, ha az szükséges az eljárás lefolytatásához.

(3)   A büntetőjog hatálya alá tartozó esetek sérelme nélkül az illetékes hatóságok, illetve az illetékes hatóságokon kívüli azon testületek, természetes vagy jogi személyek, akik/amelyek ezen irányelv alapján bizalmas információkat kapnak, azokat kizárólag feladataik ellátása során és hatásköreik gyakorlása érdekében használhatják fel; az illetékes hatóságok esetében ezen irányelv hatályán belül, más hatóságok, testületek, természetes vagy jogi személyek esetében kizárólag arra a célra, amelyre az ilyen információkat számukra biztosították, és/vagy kifejezetten az ilyen hatáskörök gyakorlásához kapcsolódó közigazgatási vagy bírósági eljárások keretében. Amennyiben azonban az információkat átadó illetékes hatóság vagy más hatóság, testület vagy személy hozzájárul, az információkat fogadó hatóság azt más célra is felhasználhatja.”

16.

Az 1979. június 8‑i törvény ( 5 ) 11. cikke az iratbetekintési jogot, 13. cikke pedig a kivételeket szabályozza.

17.

A 2004/39 irányelv átültetése során módosított 1993. április 5‑i törvény ( 6 ) 19. cikke az irányelv 9. cikkéhez hasonlóan a jóhírnév követelményéről rendelkezik.

18.

A 2004/39 irányelv 54. cikkének átültetéseként a 2007. július 13‑i törvény ( 7 ) 32. cikke szabályozza a szakmai titoktartást.

19.

A UBS (Luxembourg) S. A. ( 8 ) (a továbbiakban: UBS) DV közreműködésével alapította a LUXALPHA SICAV (a továbbiakban: Luxalpha) befektetési társaságot, amelyben aztán DV vezető beosztást töltött be. A Luxalpha belekeveredett a Madoff‑féle pénzügyi botrányba, és 2009‑ben felszámolták.

20.

A Commission de Surveillance du Secteur Financier (pénzügyi felügyeleti hatóság, Luxemburg; a továbbiakban: CSSF) 2010. január 4‑i határozatával megállapította, hogy DV a Luxalpha létrehozásában és működtetésében játszott szerepe miatt nem méltó többé a bizalomra, és emiatt már nem képes ellátni egy, a CSSF által felügyelt jogi személynél egy igazgatói megbízatást vagy bármely más engedélyköteles beosztást. Ezért le kell mondania a tisztségeiről.

21.

A CSSF határozatával szemben DV keresetet indított a Tribunal administratif (közigazgatási bíróság, Luxemburg) előtt. Az alapeljárásban DV kérelmezte, hogy a CSSF adja át azokat a dokumentumokat, amelyekhez a CSSF a UBS és a Luxalpha vonatkozásában végzett felügyeleti tevékenysége keretében jutott.

22.

A CSSF ezt a kérelmet a szakmai titoktartási kötelezettségére, valamint arra a körülményre hivatkozással utasította el, hogy a 2010. január 4‑i határozatának meghozatala során egyszer sem hivatkozott a kért iratokra. Azt állítja, hogy az általa folytatott közigazgatási eljárással kapcsolatos összes iratot átadta DV részére.

23.

A CSSF elutasító határozatával szemben DV közbenső eljárás keretében keresetet nyújtott be a közigazgatási bírósághoz a dokumentumok kiadása iránt. Véleménye szerint a jogvita tárgyát képező iratokra a megfelelő védekezése érdekében van szüksége. Az iratok a Luxalpha alapításában részt vevő személyeknek a valójában betöltött szerepeiről adnak tájékoztatást. A közigazgatási bíróság csak kisebb mértékben adott helyt az adatkérésnek.

24.

Az ezzel szemben benyújtott fellebbezést a Cour administrative (közigazgatási fellebbviteli bíróság) 2014. december 16‑i ítéletében bírálta el. A közigazgatási fellebbviteli bíróság számos dokumentum átadására kötelezte a CSSF‑et az alapeljárás keretében. A UBS, a Luxalpha igazgatóságának korábbi tagjai, Alain Hondequin és társai a harmadik személyt megillető jogorvoslattal éltek ezen ítélettel szemben. A fellebbezők szerint a dokumentumok DV részére történő átadása sérti a 2004/39 irányelv 54. cikkében előírt szakmai titoktartási kötelezettséget.

25.

Ebben az összefüggésben a Cour administrative (közigazgatási fellebbviteli bíróság) az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

26.

A Bíróság előtti eljárásban a CSSF, a UBS, A. Hondequin és társai, valamint DV és társa ( 9 ) mint az alapeljárásban részt vevő felek, továbbá a Németországi Szövetségi Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Görög Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Lengyel Köztársaság és az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. A 2017. június 1‑jei tárgyaláson az alapeljárásban részt vevő felek mellett a Németországi Szövetségi Köztársaság és az Európai Bizottság vett részt.

27.

A jelen előzetes döntéshozatali eljárás a 2004/39 irányelv 54. cikkében foglalt szakmai titoktartási kötelezettségre vonatkozik.

28.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés tárgya az (1)–(3) bekezdésben foglalt, a „büntetőjog hatálya alá tartozó esetek[re]” vonatkozó kivétel. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a szakmai titoktartási kötelezettségnek az irányelv 54. cikke szerinti megállapítása a jelen ügyhöz hasonló intézkedés címzettjének az iratbetekintési jogára tekintettel a tisztességes eljárás és a hatékony jogorvoslat megfelelő biztosítékát jelenti‑e.

29.

Előzetesen meg kell jegyezni, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolása érdekében a 2004/39 irányelv által kitűzött célokat és az 54. cikk szövegkörnyezetét kell figyelembe venni.

30.

A 2004/39 irányelv célja a pénzügyi eszközök egységes piacának létrehozása, amely a befektetők magas szintű védelmét szolgálja, és egyben lehetővé teszi a befektetési vállalkozásoknak, hogy az Unió teljes területén szolgáltatást nyújtsanak a székhely szerinti tagállam felügyelete alapján. ( 10 ) Az 54. cikk emellett az ehhez szükséges zavartalan információcsere biztosítását írja elő. Mivel ez azt feltételezi, hogy a felügyelt befektetési vállalkozások és az illetékes hatóságok biztosak lehetnek abban, hogy a szolgáltatott bizalmas információk főszabály szerint megőrzik bizalmas jellegüket, ( 11 ) a felügyeleti hatóságok az irányelv 54. cikkének (1) bekezdése alapján a nem általánosított és nem anonimizált formájú bizalmas információkat főszabály szerint nem továbbíthatják harmadik feleknek.

31.

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a 2004/39 irányelv 54. cikkében a szakmai titoktartási kötelezettség alól megállapított kivétel, amely a „büntetőjog hatálya alá tartozó esetek[re]” vonatkozik, a megfelelő ügyintézéshez való jogra figyelemmel alkalmazható‑e a CSSF 2010. január 4‑i határozatának sajátosságaival rendelkező intézkedés tekintetében.

32.

A kifejezés az irányelv 54. cikkének (1) bekezdésében és e cikk (3) bekezdésének első mondatában is szerepel.

33.

Az irányelv 54. cikke (1) bekezdésének utolsó félmondata megállapítja, hogy a bizalmas információk harmadik felek részére történő kiadásának tilalma nem vonatkozik a „büntetőjog hatálya alá tartozó esetek[re]”. Az irányelv 54. cikkének (3) bekezdése a bizalmas információk illetékes hatóság általi felhasználását szabályozza. A felhasználásra – „[a] büntetőjog hatálya alá tartozó esetek sérelme nélkül” – csak bizonyos meghatározott célokból van lehetőség. ( 12 )

34.

Mindenekelőtt megjegyzem, hogy az irányelv nem határozza meg „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” fogalmát, és e tekintetben nem tartalmaz utalást a tagállami jogra sem.

35.

Ennélfogva a kifejezést a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az egész Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni. ( 13 )

36.

Ennek nem mond ellent az, hogy az irányelv 54. cikke (1) bekezdésének első mondata a tagállamokat a szakmai titoktartási kötelezettség biztosítására kötelezi anélkül, hogy annak tartalmát pontosan meghatározná. A „szakmai titoktartás” fogalmának meghatározására vonatkozó, a jelen ügy tárgyát nem képező ( 14 ) tagállami hatáskört ugyanis az uniós jog, különösen az irányelv 54. cikkében kimerítően szabályozott, a bizalmas információk kiadásának tilalma alóli kivételek ( 15 ) korlátozzák.

37.

Ezenkívül azoknak az eseteknek az uniós szintű egységes értelmezése nélkül, amikor a bizalmas információk harmadik felek részére történő átadása kivételes esetben engedélyezett, a különböző hatóságok és a befektetési vállalkozások közötti zavartalan információcsere veszélyeztetve lenne, mivel maguk az érintettek nem tudnák biztosítani, hogy a bizalmas információk főszabály szerint megőrizzék bizalmas jellegüket. Ez pedig ellentétes lenne a 2004/39 irányelv (2) preambulumbekezdésével, amely szerint ezen irányelv célja a befektetők magas szintű védelméhez szükséges harmonizáció megfelelő mértékének elérése, amely egyben lehetővé teszi a befektetési vállalkozásoknak, hogy az Unió teljes területén szolgáltatást nyújtsanak a székhely szerinti tagállam felügyelete alapján.

38.

„A büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” értelmezésére lényegében két lehetőség van. Egyfelől az „anyagi jogi” értelmezés jöhet szóba, amely szerint „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” alatt azok a tényállások értendők, amelyek bűncselekményt vagy büntetőjogi szankciót foglalnak magukban. Az alapügyben adott esetben ez a helyzet állhat fenn, mivel lehetséges, hogy a CSSF határozata büntetőjogi jellegű. Másfelől az „eljárásjogi szemléletű” értelmezés szerint e kivétel alapján a bizalmas információk átadása csak akkor engedhető meg, ha ez a nemzeti jog szerinti nyomozás vagy büntetőeljárás érdekében szükséges.

39.

Hogy melyik értelmezés helytálló, azt különösen azon szövegkörnyezet figyelembevételével kell meghatározni, amelyben a kifejezéseket használják, és azon szabályozás célkitűzéseit figyelembe véve, amelynek e kifejezések részét képezik,. ( 16 )

40.

A jelen esetben az a szövegkörnyezet, amely „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” kifejezést tartalmazza, kizárja az „anyagi jogi” értelmezést.

41.

Először is a kivételként ( 17 ) szabályozott, értelmezést igénylő megfogalmazás jellegéből és a „szigorú szakmai titoktartás[nak]” az irányelv (63) preambulumbekezdésében foglalt követelményéből az következik, hogy „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” kifejezést szigorúan kell értelmezni. Ha a kivételt minden olyan esetben alkalmaznák, amely bűncselekményre vagy büntetőjogi szankcióra vonatkozik, megfosztanák lényegi tartalmától az irányelv 54. cikkének (1) bekezdésében foglalt főszabályt, amely tiltja a bizalmas információk harmadik felek részére történő kiadását.

42.

Ezenkívül figyelembe kell venni, hogy az irányelv 54. cikke (1) bekezdésének szövege a büntetőjog hatálya alá tartozó esetekben további követelményt nem támaszt a szakmai titoktartási kötelezettség megszüntetéséhez.

43.

Ez éles ellentétben áll az irányelv 54. cikkének (2) bekezdésében foglalt kivétellel, amely a bizalmas információk továbbítását megkönnyíti, „ha a dolgok tényleg rosszra fordultak, és a szóban forgó szervezet megszüntette a szokásos tevékenységét”, ( 18 ) ugyanakkor további követelményeket is meghatároz. Az irányelv 54. cikkének (2) bekezdése tehát csak meghatározott esetekben alkalmazható (amennyiben a befektetési vállalkozás ellen csődeljárást vagy felszámolási eljárást indítottak), az átadást egy adott területre korlátozza (polgári vagy kereskedelmi eljárásokban), és csak meghatározott információk átadását engedélyezi (harmadik feleket nem érintő bizalmas információk, amelyek szükségesek az eljárás lefolytatásához).

44.

Az irányelv 54. cikke (1) és (2) bekezdésének összehasonlítása egyértelművé teszi, hogy „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” nem foglalják magukban az összes olyan tényállást, amelyek bűncselekményeket vagy büntetőjogi szankciókat érintenek. A további feltételek hiányára tekintettel ez az értelmezés ugyanis a szakmai titoktartásnak az irányelv 54. cikke által célul tűzött és az irányelv céljai szempontjából elengedhetetlen szigorú védelmét mindenfajta indok nélkül gyengítené. Egyidejűleg ilyen esetekben aláásná az 54. cikk (2) bekezdése szerinti korlátokat is. Különösen azt kell megállapítani, hogy a jogalkotó további feltételeket is meghatározott volna, ha „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” megfogalmazásnak olyan esetekre is ki kellene terjednie, amelyek értékpapír‑kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekményt vagy a jelen ügyhöz hasonló büntetőjogi jellegű intézkedést érintenek.

45.

„A büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” kifejezés célja is alátámasztja, hogy „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” kifejezés nem foglalja magában az összes olyan tényállást, amelyek bűncselekményeket vagy büntetőjogi szankciókat érintenek.

46.

Az irányelv 51. cikkének (1) bekezdése úgy szól, hogy „[a]z engedély visszavonására irányuló eljárások, valamint a tagállamok büntetőszankciók megállapítására irányuló jogának sérelme nélkül” megfelelő „közigazgatási intézkedéseket, illetve közigazgatási szankciókat” kell megállapítani, hogy szankcionálhassák az irányelv megsértéséért felelős személyeket.

47.

Véleményem szerint az 54. cikk (1) bekezdésében „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek […] sérelme nélkül”, valamint az 54. cikk (3) bekezdésében „[a] büntetőjog hatálya alá tartozó esetek sérelme nélkül” megfogalmazásokat éppúgy egyértelműsítésként kell értelmezni, mint annak megállapítását, hogy a tagállamok büntetőjogi szankciók megállapítására irányuló jogát tiszteletben tartják. A megfogalmazások világossá teszik, hogy a szakmai titoktartás nem akadálya az információk illetékes hatóságok részére történő továbbításának azokban az esetekben, amikor a tagállamok joga szerint büntetőjogi szankciókat szabnak ki, vagy erre irányuló eljárást indítanak. Ezzel összhangban az 50. cikk (2) bekezdésének l) pontja szerint abban az esetben, ha a tagállami hatóságok nem kezdeményezik, az illetékes hatóságok jogosultak az ügyeket büntetőeljárásra utalni.

48.

„A büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” kifejezés a tagállamok büntetőjogi szankciók megállapítására és érvényesítésére irányuló jogával való összeütközés elkerülésére irányul.

49.

Ez a célmeghatározás összhangban van az Altmann és társai üggyel, ( 19 ) amelynek alapja egy csalárd módon eljáró befektetési vállalkozás által megkárosított befektető információkérése volt. A Bíróság úgy döntött, hogy az eset nem tartozik a büntetőjog hatálya alá, mivel az információkhoz való hozzáférés iránti kérelmet a „[befektetési vállalkozás vezetőivel] szemben hozott büntetőjogi ítéleteket követően nyújtották be” ( 20 ). Sem az érintett vállalkozás csalásra irányuló üzleti modellje, sem a vezetők büntetőjogi elítélése nem eredményezte azt, hogy az ügy az irányelv értelmében a büntetőjog hatálya alá tartozott volna. ( 21 ) Jääskinen főtanácsnok az indítványában is ennek megfelelően érvelt azzal, hogy az információkhoz való hozzáférés iránti kérelem „nem [az információk] büntetőeljárásban történő felhasználására irányul[t]” ( 22 ). A kivétel célja pedig éppen az, hogy „bármikor lehetővé tegye a nyomozásokat és a büntetőeljárásokat, még a befektetési vállalkozás szokásos tevékenységének folytatása alatt is, és hogy ezáltal a felügyeleti hatóság számára lehetővé tegye az információk átadását az ilyen eljárások céljából” ( 23 ).

50.

Végül „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek[re]” vonatkozó kivétel céljának meghatározása tekintetében arra a körülményre is utalhatunk, hogy a kivétel további feltételeket nem állapít meg. „A büntetőjog hatálya alá tartozó esetek[re]” vonatkozó kivételnek nem lehet az a célja, hogy a bűncselekményekkel vagy büntetőjogi szankciókkal kapcsolatos esetekben az irányelv 54. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi mindenféle bizalmas információ átadását bármely összefüggésben bármely hatóság vagy személy részére. Ez az értelmezés aláásná a 2004/39 irányelv alapvető célkitűzését, vagyis a szakmai titoktartás szigorú védelmének biztosítását.

51.

„A büntetőjog hatálya alá tartozó esetek”„eljárásjogi szemléletű” értelmezése a következő megfontolásokkal is összhangban áll.

52.

Először is ez az értelmezés megfelel a 2004/39 irányelv rendszerének. Az irányelv 51. cikkének (1) bekezdése egyértelmű különbséget tesz a felügyeleti és közigazgatási jog irányelvben meghatározott intézkedései, valamint a tagállamok büntetőjogi szankciói között, amelyek nem sérülhetnek. E különbségtételbe ütközne a kivételre vonatkozó szabály azon anyagi jogi értelmezése, miszerint az intézkedés büntetőjogi jellege releváns, és ily módon a büntetőjogi jellegű közigazgatási intézkedések is a körébe tartoznak.

53.

Emellett az „eljárásjogi szemléletű” értelmezés összeegyeztethető azzal a körülménnyel, hogy „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” kifejezést számos különböző pénzügyi jogi aktus használja. ( 24 ) Ez azt támasztja alá, hogy e tekintetben a megfogalmazás célja inkább a kollízió elkerülése és az információcsere bűnüldözési célokra történő lehetővé tétele, és ezért kevésbé irányul – a jellegük és az irányelv szabályozási területe szerint különböző – intézkedések egyedi vizsgálatára.

54.

Végül ezt az „eljárásjogi szemléletű” megközelítést erősíti meg a 2004/39 irányelvet átdolgozó 2014/65/EU irányelv ( 25 ) 76. cikkének (1) bekezdése. Bár a 2014. július 2‑án hatályba lépett 2014/65 irányelv csak 2017. január 3‑i hatállyal váltotta fel a 2004/39 irányelvet, az átdolgozás figyelembe vehető a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek értelmezésének alátámasztására. A 2014/65 irányelv 76. cikkének (1) bekezdése alapján a bizalmas információk kiadásának tilalma „a nemzeti büntető‑ és adójogi követelmények […] sérelme nélkül” érvényesül. A rendelkezés nem a bizalmas információk felügyeleti intézkedések címzettjének történő kiadásáról vagy ezen intézkedések büntetőjogi jellegéről szól, hanem inkább azt mutatja, hogy a szakmai titoktartás nem akadálya az információk továbbításának, ha az a nemzeti büntető‑ vagy adójog céljából szükséges.

55.

Összefoglalva tehát meg kell állapítani, hogy „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” kifejezés nem zárja ki a szakmai titoktartási kötelezettség hatálya alól az összes olyan tényállást, amely bűncselekményeket vagy büntetőjogi szankciókat érint. Ehelyett a jelen ügyben vitatott kivétel lehetővé teszi a bizalmas információk átadását az illetékes nemzeti szerveknek nyomozás vagy büntetőeljárás céljából, amennyiben azt a nemzeti büntető‑ vagy adójog megköveteli. A jelen ügyhöz hasonló tényállások tehát nem „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek”.

56.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés keretében kell megvitatni, hogy mennyiben áll összhangban a megfelelő ügyintézésnek a Charta 41. cikkében rögzített általános jogelve ( 26 ) és az ezáltal biztosított iratbetekintési jog ( 27 ) az irányelv 54. cikkével.

57.

Amennyiben a Bíróság nem fogadja el a javaslatomat, hanem úgy dönt, hogy „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” kifejezés az összes olyan tényállást magában foglalja, amely bűncselekményeket vagy büntetőjogi szankciókat érint, meg kell vizsgálni, hogy a CSSF 2010. január 4‑i határozatához hasonló határozat büntetőjogi jellegű‑e.

58.

Azon kérdés tekintetében, hogy valamely intézkedést mikor kell a büntetőjog területéhez sorolni, a „bűncselekmény” és „büntetés” adott tagállam szerinti fogalmának alkalmazása vagy önálló értelmezés jön számításba.

59.

Az első lehetőség azonban a már a 34–37. pontban említett aggályokat veti fel.

60.

„A büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” önálló értelmezése a Bíróságnak a Charta 50. cikke szerinti kétszeres büntetés tilalmával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatával összhangban végezhető el. A Bíróság az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) által kidolgozott „Engel‑kritériumokra” ( 28 ) figyelemmel megállapította, hogy valamely intézkedés büntetőjogi jellegének mérlegelése szempontjából három kritériumnak van jelentősége: az első a jogsértés belső jog szerinti jogi minősítése, a második a jogsértés jellege, a harmadik pedig az érintett személlyel szemben kiszabható szankció természete és súlya. ( 29 )

61.

Az első kritériummal kapcsolatban megállapítható, hogy a luxemburgi jog a CSSF határozatához hasonló intézkedést a közigazgatási jog hatálya alá sorolja.

62.

A második kritérium tekintetében az intézkedés alapjául szolgáló szabályozás címzetti körét, célkitűzését és az általa védett jogi érdekeket kell figyelembe venni. ( 30 )

63.

A jelen ügy sajátosságaival rendelkező határozat – a büntetőjoggal ellentétben – nem mindenkire vonatkozik. A határozat egy meghatározott csoport tagjaira, nevezetesen egy szűk körre vonatkozik, akik saját elhatározásukból úgy döntöttek, hogy vezető beosztást töltenek be egy értékpapír‑kereskedelemmel foglalkozó engedélyköteles vállalkozásnál.

64.

A CSSF határozat célkitűzése tekintetében megállapítható hogy a 2004/39 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének első albekezdése szerinti jóhírnév kritériumának biztosítania kell „a befektetési vállalkozás megalapozott és megbízható vezetésé[t]” ( 31 ). A többi követelményhez hasonlóan, amelyet a befektetési vállalkozásnak teljesítenie kell, hogy megkaphassa az engedélyt, ennek a feltételnek is a befektetők védelme és a pénzügyi rendszer stabilitása a célja. ( 32 ) E védelem biztosítása érdekében a vezetők alkalmasságát az illetékes hatóság nemcsak az engedélyezési eljárás keretében, hanem azt követően is rendszeresen vizsgálja. ( 33 ) A CSSF azon megállapítása, hogy DV nem méltó többé a bizalomra abban az értelemben, hogy a befektetési vállalkozás megalapozott és megbízható vezetését megfelelően biztosítja, tehát nem DV szankcionálására, hanem a pénzügyi rendszert és a befektetőket fenyegető veszélyek megelőzésére irányul. E tekintetben a határozat is megállapítja, hogy DV emiatt már nem képes ellátni vezetői beosztást egy, a CSSF által felügyelt vállalkozásnál, így a határozat célja nem a büntetőjogra jellemző megtorlás. Ellenkezőleg, ez a jogkövetkezmény közvetlenül a 2004/39 irányelvből következik, amely szerint csak jóhírnévvel rendelkező személyek tölthetnek be ilyen beosztást. DV felszólítása a tisztségeiről való lemondásra a hatékony megelőzés értelmében vett szükségszerű következmény, és a befektetési vállalkozás engedélyének visszavonásához képest kevésbé szigorú megoldás.

65.

A jelen ügyben védett jogi érdekek sem eredményezik a CSSF 2010. január 4‑i határozatának büntetőjogi besorolását. A befektetők védelmét és a pénzügyi rendszer stabilitását ugyanis általában mind a büntetőjog, mind a közigazgatási jog biztosítja.

66.

Ami a harmadik „Engel‑kritériumot”, a kiszabott intézkedés természetét és súlyát illeti, az EJEB a jogsértésre absztrakt módon előírt büntetés felső határát veszi alapul. ( 34 ) E megközelítésnek a jelen ügyre történő alkalmazása során először gyakorlati nehézségekbe ütközünk, mivel az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből nem tűnik ki, hogy a határozat olyan szabályozáson alapul‑e, amely büntetési keretet határoz meg, vagy amely a határozatot más intézkedésekkel hierarchikus viszonyba helyezi. A határozat inkább az engedélynek az irányelv 9. cikke (1) bekezdésének első albekezdése szerinti feltételét hajtja végre. E tekintetben a jelen ügy különbözik az EJEB pénzügyi felügyeleti hatóságok szankcióival kapcsolatban hozott ítéleteitől is. ( 35 )

67.

A jelen ügyben hozott határozat jellegét szemügyre véve először az tűnik szembe, hogy a jóhírnév hiányának megállapítása és a vezető beosztásról lemondásra való felszólítás nem változtatható át pénzbüntetésre vagy szabadságvesztésre. A teljesítés elmulasztása esetére sem írják elő ezeket a büntetőjogra jellemző szankciókat. Ezen túlmenően ugyanakkor a büntetőjog ismeri a foglalkozástól eltiltást is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden olyan határozatot, amely negatív hatást gyakorol az érintett szakmai tevékenységének szabad megválasztására, automatikusan büntetőjoginak kellene minősíteni. A foglalkozás megválasztása szabadságának az engedély személyi feltételei révén történő korlátozása ugyanis a közigazgatási jogra, különösen a védelmi jogra is jellemző.

68.

A jelen ügyben hozott határozat súlyát szemügyre véve megállapítható, hogy az jelentős következményekkel jár az érintett számára. A címzett esetében hiányzik annak feltétele, hogy a befektetési vállalkozásban vezető beosztást tölthessen be, és e tisztségeiről le kell mondania. Ehhez pénzügyi veszteség és a címzett közmegítélésének romlása is társulhat.

69.

Figyelembe kell venni mindazonáltal, hogy a határozat egy adott szakterületen belül meghatározott tevékenységekre vonatkozik. Nem tiltja meg DV számára befektetési vállalkozásban más beosztás betöltését, sem az ügyvédi tevékenység gyakorlását. Továbbá a pénzügyi veszteség akkor is bekövetkezett volna, ha a felügyeleti hatóság nem DV‑t szólította volna fel lemondásra, hanem a befektetési vállalkozás engedélyét vonta volna vissza. Az irányelv 8. cikkének c) pontja alapján erre sor került volna, ha a befektetési vállalkozás a 2004/39 irányelv követelményei ellenére tovább foglalkoztatja DV‑t. Végül annak is jelentősége van, hogy a CSSF határozata nem jelentős időtartamra vagy véglegesen zárja ki a vezetői tevékenységek gyakorlásából. A határozat inkább a CSSF‑nek a határozat meghozatala idején képviselt jogi álláspontját tükrözi. DV alkalmasságáról ismét döntenek, ha egy őt vezető beosztásban foglalkoztató befektetési vállalkozás a CSSF‑től engedély megadását kéri, vagy egy engedéllyel rendelkező vállalkozás bejelenti azt a szándékát, hogy DV‑t ilyen beosztásban kívánja foglalkoztatni. Érdemes megjegyezni továbbá, hogy a CSSF határozatát nem hozták nyilvánosságra, amint azt e hatóság képviselője a tárgyaláson megerősítette. A határozatnak a címzett közmegítélésére gyakorolt negatív hatása tehát nem a határozat közvetlen következménye.

70.

E megfontolások fényében a jelen ügyben nem a büntetőjog hatálya alá tartozó foglalkozástól eltiltásról van szó. Ennélfogva a harmadik „Engel‑kritérium” alkalmazása sem vezet a CSSF 2010. január 4‑i határozata büntetőjogi jellegének megállapításához.

71.

Végső soron az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdést „anyagi jogi” értelmezés útján úgy kellene megválaszolni, hogy „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” kifejezés a jelen ügy tényállására nem terjed ki. Amennyiben a Bíróság megállapítaná a határozat büntetőjogi jellegét, ez azt eredményezné, hogy nem lenne ellentétes a 2004/39 irányelv 54. cikkével a bizalmas információk átadása. Mivel az 54. cikk „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek[ben]” az információk átadását nem köti további feltételhez, gyakorlatilag kiüresedne a szakmai titoktartás a büntetőjogi jellegű tényállások esetén. Elkerülhetetlen lenne továbbá az adott nemzeti nyomozásokba vagy büntetőeljárásokba történő beavatkozás. Ez ismét rámutat arra, hogy a 2004/39 irányelv 54. cikkében foglalt kifejezés, „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” értelmezése esetén nem az „anyagi jogi” értelmezést, hanem az „eljárásjogi szemléletű” megközelítést kell követni.

72.

A fenti megfontolásokkal összhangban az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdést a következőképpen kell megválaszolni:

73.

A 2004/39 irányelv 54. cikkének (1) és (3) bekezdésében foglalt, „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” kifejezés nem foglalja magában azokat a tényállásokat, amelyekben valamely nemzeti felügyeleti hatóság megállapítja, hogy valamely személy nem méltó a bizalomra, és emiatt már nem képes betölteni vezető beosztást a hatóság által felügyelt vállalkozásnál, és e tisztségeiről való lemondásra szólítja fel.

74.

A második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a szakmai titoktartási kötelezettségnek az irányelv 54. cikke szerinti megállapítása a jelen ügyhöz hasonló intézkedés címzettjének az iratbetekintési jogára tekintettel a Charta 47. és 48. cikke, valamint az EJEE 6. és 13. cikke szerinti tisztességes eljárás és hatékony jogorvoslat megfelelő biztosítékát jelenti‑e.

75.

Először is emlékeztetni kell arra, hogy az EJEE nem minősül az uniós jogrendbe szervesen beépülő jogforrásnak, ezért az irányelv 54. cikkét a Charta 47. és 48. cikke alapján kell értelmezni. ( 36 )

76.

A Charta 47. cikkének első bekezdése a bíróság előtti hatékony jogorvoslatról, második bekezdése pedig a tisztességes bírósági eljárásról rendelkezik.

77.

Az irányelv biztosítja a Charta 47. cikkének első bekezdése szerinti hatékony jogorvoslat követelményeinek betartását. Az irányelv 52. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az illetékes hatóság határozatához megfelelő indokolást kell fűzni, és biztosítani kell a bírósághoz való fordulás jogát. A Charta 47. cikkének első bekezdése akként biztosítja a hatékony jogorvoslatot, hogy előírja a bírósághoz való fordulás jogát, amely bíróság független a korlátozó határozatot hozó illetékes hatóságtól, és jogosult a határozat felülvizsgálatára. A CSSF 2010. január 4‑i határozatának indokolásából és az alapeljárásból az tűnik ki, hogy a jelen ügyben ezek a feltételek teljesülnek.

78.

A Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított tisztességes bírósági eljáráshoz való jog mindenekelőtt a kontradiktórius eljárás elvét foglalja magában. Ezen elv szerint az eljárásban részt vevő felek jogosultak megismerni a bírósághoz benyújtott összes bizonyítékot és észrevételt, valamint azokat megvitatni. ( 37 ) Ezt a jogot azonban a jelen ügyhöz hasonló esetek nem érintik. A felek ugyanis nem azokról az információkról vitatkoznak, amelyek a bírósági eljárásban merültek fel. Így nem kell attól sem tartani, hogy a bírósági határozat olyan tényeken vagy iratokon alapul, amelyekről valamelyik fél nem szerezhetett tudomást. ( 38 )

79.

A Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított tisztességes bírósági eljáráshoz való jog ezenkívül a védelemhez való jogot foglalja magában. Ez az általános uniós jogi elv a közigazgatási eljárások tekintetében a Charta 41. cikkében, a büntetőeljárások tekintetében a 48. cikk (2) bekezdésében fejeződik ki. A védelemhez való jog magában foglalja az iratbetekintési jogot is.

80.

Ez a jog, amint azt például a Charta 41. cikke (2) bekezdésének b) pontja mutatja, valamely személy tekintetében a „személyére vonatkozó” iratokra vonatkozik. Ezek közé tartozik mindenekelőtt az összes olyan terhelő információ és irat, amelyen a hatósági határozat alapul. ( 39 ) Emellett az iratbetekintési jog magában foglalja a mentő körülményeket tartalmazó iratokat, ( 40 ) valamint a határozat indokolásához fel nem használt, de azzal objektív kapcsolatban álló iratokat is. ( 41 ) Nincs jelentősége annak a kérdésnek, hogy fizikailag melyik dokumentáció tartalmazza az információkat.

81.

A jelen jogvita tárgyát képező iratok DV véleménye szerint a Luxalpha alapításában „valójában” betöltött szerepekről szolgálnak információkkal. Mivel a CSSF határozatát a címzettnek a Luxalpha alapításában betöltött szerepére is alapította, a kért információk között mentő körülményeket tartalmazó iratok lehetnek.

82.

A CSSF ezeket az iratokat a UBS és a Luxalpha vonatkozásában végzett felügyeleti tevékenysége keretében kapta. Nem zárja ki az iratbetekintési jogot az, hogy ezek az információk harmadik feleket érintenek. E felek alapvető jogait azonban tiszteletben kell tartani. Az iratbetekintési jog ugyanis nem abszolút, hanem – mint például a Charta 41. cikke (2) bekezdésének b) pontja mutatja – a bizalmas adatkezeléshez, illetőleg a szakmai és üzleti titokhoz fűződő jogos érdekek tiszteletben tartásának feltételéhez van kötve.

83.

Az iratbetekintési jogot és a szakmai titoktartást tehát egymással szemben kell mérlegelni. A 2004/39 irányelv esetében az 54. cikk az európai uniós jogalkotó általi mérlegelés eredménye. Azt kell vizsgálni, hogy e tekintetben a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében az ellentétes érdekek közötti megfelelő egyensúly megteremtése megvalósul‑e.

84.

Meg kell jegyeznem, hogy az irányelv 54. cikke a közigazgatási eljárásokban nem biztosít abszolút elsőbbséget a szakmai titoktartásnak az iratbetekintési joggal szemben. Az 54. cikk a bizalmas információk továbbításának főszabály szerinti tilalmát írja elő, az információk összefoglalt vagy összesített formában történő kiadását azonban minden esetben engedélyezi. ( 42 ) Emellett az 54. cikk több kivételt is felsorol – még ha kimerítő jelleggel is – e tilalom alól, többek között a már vitatott, „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek[et]” is.

85.

Az irányelv megalkotójának a szigorú szakmai titoktartással kapcsolatban hozott döntése azon a megfontoláson nyugszik, hogy ez nemcsak a közvetlenül érintett vállalkozásokat védi, hanem az uniós pénzügyi eszközök piacainak rendes működését is biztosítja. ( 43 )

86.

A befektetési vállalkozások által a felügyeleti hatóságoknak átadott információk minősége és a hatóságok közötti információcsere a továbbított információk bizalmas kezelésébe vetett bizalomtól függ. A szakmai titoktartás szigorú védelme nélkül veszélyben van tehát a befektetési vállalkozások információcserén alapuló felügyeleti rendszere és végeredményben az uniós piacokon a befektetők biztosítani kívánt védelme.

87.

Továbbá a felügyeleti hatóságok által összegyűjtött információk nagy gazdasági értéket képviselhetnek. A szakmai titoktartás védelmének gyengítése az iratbetekintési joggal való visszaéléshez vezethet annak érdekében, hogy a bizalmas információkat egyéb célokra használhassák.

88.

Egyidejűleg szem előtt kell tartani, hogy az irányelv 54. cikke szerinti szigorú szakmai titoktartás azt eredményezheti, hogy egy korlátozó intézkedés címzettje a védekezéséhez csak azokat az információkat kapja meg, amelyeket részére a megtámadott intézkedést elfogadó felügyeleti hatóság átad. Ez korlátozhatja a felügyeleti hatóság intézkedéseinek címzettjét megillető bírói védelemhez való jog terjedelmét. Kevésbé adna aggodalomra okot, ha a felügyeleti hatóságot és a korlátozó intézkedést elfogadó hatóságot szervezetileg elkülönítenék. A jelen esetben a CSSF a befektetési vállalkozások felügyeletéért felelős hatóság, a CSSF hozza meg a megfelelő intézkedéseket, és dönt az információhoz való hozzáférésről. ( 44 ) Mivel a közigazgatási eljárásban a hatóságok pártatlanságával kapcsolatban kétségek merülhetnek fel, ezért a határozataikkal szemben hatékony bírósági felülvizsgálatot kell biztosítani. ( 45 )

89.

Emellett figyelembe kell venni, hogy az illetékes hatóság már a határozata indokolásához felhasznált terhelő információk kiadásával megtöri a szakmai titoktartást. Ebben az összefüggésben elfogadhatatlannak tűnik, hogy a hatóság a határozattal összefüggő, esetlegesen mentő körülményeket tartalmazó információk kiadását a szakmai titoktartásra való általános hivatkozással megtagadhatja.

90.

Úgy vélem azonban, hogy a 2004/39 irányelv megfelelő egyensúlyt tesz lehetővé a védelemhez való jog és a szakmai titoktartás védelme között a jelen ügyhöz hasonló esetekben. A védelemhez való jog ugyanis a határozat címzettjének az esetlegesen mentő körülményeket tartalmazó iratokba történő betekintésén kívül más módon is biztosítható.

91.

Az irányelv 54. cikkének (1) bekezdése a megfogalmazása szerint előírja, hogy a bizalmas információkat nem adhatják ki „semmilyen más személynek vagy hatóságnak”. Ez alatt akár a nemzeti bíróság is érthető. Ennek ellentmond azonban az irányelv 54. cikkének (3) bekezdése, amely megállapítja, hogy az illetékes hatóság bírósági eljárásban felhasználhatja a kifejezetten a feladatai ellátásához kapcsolódó bizalmas információkat. Ezt támasztja alá az irányelv 50. cikke (2) bekezdésének l) pontja is, amely az ügyek bíróság elé utalására vonatkozó hatáskört szabályozza. Tehát nem ellentétes az irányelvvel az, hogy a jelen ügyhöz hasonló esetekben a hatóság a szóban forgó iratokat az illetékes bíróság rendelkezésére bocsátja. Az illetékes nemzeti bíróság feladata annak eldöntése, hogy az iratok mentő jellegűek‑e, és azok a nemzeti joggal összhangban az eljárásban felhasználhatók‑e.

92.

Kétségtelen, hogy a tisztességes eljárás elve főszabály szerint megköveteli, hogy ezeket az információkat adják ki az intézkedés címzettjének, hogy azokra a bírósági eljárásban megtehesse észrevételeit. E jog korlátozása azonban igazolható, amennyiben csak olyan információkról van szó, amelyek a címzett számára esetlegesen mentő jellegűek, és amelyeket egyébként egyáltalán nem használhatnának fel a bírósági eljárásban.

93.

Egyfelől ezáltal biztosítható a szigorú szakmai titoktartásnak a 2004/39 irányelvben kitűzött célja. Másfelől ez biztosítja a jelen ügyhöz hasonló intézkedés címzettje számára a tisztességes bírósági eljárást.

94.

A Charta 48. cikkével kapcsolatban megállapítható, hogy az ártatlanság vélelmét és a védelemhez való jogot védi, amelyek a „gyanúsított személyt” illetik meg, ( 46 ) tehát eredendően a büntetőeljárásra vonatkozik.

95.

Így ez az alapvető jog a jelen ügyben nem releváns. Ugyanis sem a CSSF megelőző jellegű közigazgatási határozatának meghozatalát eredményező felügyeleti eljárás, sem az e határozat felülvizsgálatával kapcsolatos közigazgatási bírósági eljárás nem minősül büntetőeljárásnak.

96.

Még ha ilyen eljárásról is lenne szó, nem ellentétes a Charta 48. cikkével az irányelv 54. cikkében megállapított szakmai titoktartási kötelezettség. Ebben az esetben ugyanis az 54. cikk (1) és (3) bekezdése értelmében vett, „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” kifejezés „eljárásjogi szemléletű” értelmezésére vonatkozó javaslatom lehetővé teszi a bizalmas információk átadását a bűnüldöző hatóságok részére. Ezt követően a bűnüldöző hatóságok feladata a gyanúsított részére a jogai védelme érdekében szükséges információk átadása a nemzeti büntetőeljárási joggal összhangban.

97.

Következésképpen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az illetékes felügyeleti hatóság megtagadhatja az esetlegesen mentő körülményeket tartalmazó bizalmas információk átadását a jelen ügyhöz hasonló intézkedés címzettjének az irányelv 54. cikkének (1) bekezdése szerinti szakmai titoktartásra hivatkozással, amennyiben az irányelv 54. cikkében foglalt kivételek egyike sem alkalmazható, és az intézkedés címzettjének védelemhez való joga más módon biztosítható.

98.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság a Cour administrativ (közigazgatási fellebbviteli bíróság, Luxemburg) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg: