1. 

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet olyan eljárás keretében terjesztették elő, amelynek tárgya egy büntetőjogilag elítélt személy kérelme, amely arra irányul, hogy az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállamban (Lengyel Köztársaság) letöltendő szabadságvesztés teljes időtartamába számítsák be azt az időtartamot, amelynek során az elfogatóparancsot végrehajtó állam (Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága) elektronikus felügyelettel párosuló házi őrizetet és egyéb korlátozó intézkedéseket alkalmazott.

2. 

Előzetes döntéshozatal iránti kérelmével a Sąd Rejonowy dla Łodzi‑Śródmieścia w Łodzi (Łódź‑Śródmieście‑i kerületi bíróság, Lengyelország) lényegében azt kívánja megtudni, hogy az alapügyben szóban forgókhoz hasonló intézkedések minősülhetnek‑e a 2002/584/IB kerethatározat ( 2 ) 26. cikkének (1) bekezdése szerinti „fogva tartásnak”, e kérdés folytán a Bíróságnak első alkalommal kell állást foglalnia e rendelkezés értelmezésével kapcsolatban.

3. 

Bár első ránézésre arra a következtetésre juthatunk, hogy a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése szerinti „fogva tartás” fogalma csak a szigorú értelemben vett szabadságvesztést foglalja magában, e rendelkezésnek az EUSZ 6. cikkben biztosított és az Európai Unió Alapjogi Chartájában (a továbbiakban: Charta) is kifejezésre juttatott arányosság elvének tiszteletben tartása mellett történő értelmezéséből az következik, hogy a fogva tartás ezen fogalma magában foglalhatja azokat a szabadság korlátozásával járó intézkedéseket, amelyek súlyuk miatt a szabadságtól való megfosztással azonos módon kezelhetők.

4. 

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata alapján kell értékelni, hogy a jelen ügyben a végrehajtó tagállam által hozott intézkedések – a halmozódásuk, a súlyosságuk és az időtartamuk miatt – a fogva tartáshoz hasonló szabadságkorlátozást foglalnak‑e magukban, és ennélfogva azokat az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállamban letöltendő szabadságvesztés teljes időtartamába be kell‑e számítani.

5.

Az EUSZ 6. cikk a következőkről rendelkezik:

„(1)   Az Unió elismeri [a Chartában] foglalt jogokat, szabadságokat és elveket; e Charta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések.

A Charta rendelkezései semmilyen módon nem terjesztik ki az Uniónak a Szerződésekben meghatározott hatásköreit.

A Chartában foglalt jogokat, szabadságokat és elveket a Charta VII. címében foglalt, az értelmezést és alkalmazást szabályozó általános rendelkezéseknek megfelelően kell értelmezni, kellően figyelembe véve a Chartában említett azon magyarázatokat, amelyek meghatározzák az egyes rendelkezések eredetét.

(2)   Az Unió csatlakozik az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló [1950. november 4‑én Rómában aláírt] európai egyezményhez [a továbbiakban: EJEE]. Ez a csatlakozás nem érinti az Uniónak a Szerződésekben meghatározott hatásköreit.

(3)   Az alapvető jogok, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek, az uniós jogrend részét képezik mint annak általános elvei.”

6.

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának Lengyelországra és az Egyesült Királyságra történő alkalmazásáról szóló 30. jegyzőkönyv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében „[a] Charta nem terjeszti ki az Európai Unió Bíróságának, Lengyelország vagy az Egyesült Királyság bármely bíróságának vagy törvényszékének hatáskörét az annak megállapítására való lehetőségre, hogy Lengyelország vagy az Egyesült Királyság törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései, gyakorlatai vagy intézkedései nincsenek összhangban azokkal az alapvető jogokkal, szabadságokkal és elvekkel, amelyeket a Charta újólag megerősít”.

7.

A Charta 6. cikke biztosítja, hogy „[m]indenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz”.

8.

A Charta 49. cikkének (3) bekezdése értelmében „[a] büntetések súlyossága nem lehet aránytalan a bűncselekményhez mérten”.

9.

Ahogyan azt a Charta 50. cikke előírja, „[s]enki sem vonható büntetőeljárás alá és nem büntethető olyan bűncselekményért, amely miatt az Unióban a törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték”.

10.

A kerethatározat (12) preambulumbekezdése kifejti, hogy e kerethatározat tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és összhangban van az EUSZ 6. cikkben elismert, és a Chartában, különösen annak VI. fejezetében kifejezésre juttatott alapelvekkel.

11.

A kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése emlékeztet arra, hogy e kerethatározat „nem érinti az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkében biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét”.

12.

A kerethatározatnak „A végrehajtó tagállamban töltött fogva tartás beszámítása” című 26. cikke az (1) bekezdésben a következőkről rendelkezik:

„A kibocsátó tagállam az európai elfogatóparancs végrehajtásából eredő fogva tartás teljes időtartamát beszámítja a kiszabott szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés következtében a kibocsátó tagállamban letöltendő szabadságvesztés [helyesen: szabadságelvonás] teljes időtartamába.”

13.

Az 1997. június 6‑i kodeks karny ( 3 ) (büntető törvénykönyv) 63. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az elítélt személy tényleges szabadságelvonásának időtartamát, amelyre az eljárás során került sor, be kell számítani a szabadságvesztés‑büntetés teljes időtartamába.

14.

Az 1997. június 6‑i kodeks postępowania karnego ( 4 ) (a büntetőeljárásról szóló törvény) 607f. cikke a kerethatározat 26. cikkét végrehajtó rendelkezést tartalmaz. Szövege azonos a büntető törvénykönyv 63. cikke (1) bekezdésének szövegével. Hatálya ugyanakkor az európai elfogatóparancs végrehajtásához kapcsolódó szabadságvesztésre korlátozódik.

15.

2007‑ben Z.‑t egy lengyel bíróság 3 év 2 hónap szabadságvesztés‑büntetésre ítélte. Miután az elítélt elhagyta Lengyelországot, a hatáskörrel rendelkező bíróság európai elfogatóparancsot bocsátott ki. 2014. június 18‑án Z.‑t az egyesült királysági hatóságok ezen európai elfogatóparancs végrehajtása keretében elfogták.

16.

A 2014. június 19‑től 2015. május 14‑ig terjedő időszakban Z. a mozgás elektronikus nyomon követésével (electronic monitoring condition) párosuló házi őrizetben (curfew condition) volt.

17.

2015. május 14‑én Z.‑t átadták a lengyel hatóságoknak. Az elítélt ezt követően kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, amelyben kérte a mozgás elektronikus nyomon követésével párosuló egyesült királysági házi őrizete időtartamának a Lengyelországban letöltendő szabadságvesztés teljes időtartamába történő beszámítását.

18.

Ebben az összefüggésben a Sąd Rejonowy dla Łodzi‑Śródmieścia w Łodzi (Łódź‑Śródmieście‑i kerületi bíróság, Łódź) úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni [a kerethatározat] 26. cikkének (1) bekezdését az [EUSZ 6. cikk] (1) és (3) bekezdésével, valamint [a Charta] 49. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben, hogy a »fogva tartás« fogalma a végrehajtó tagállamnak az elfogatóparancs által érintett személy mozgásának elektronikus nyomon követésével párosuló házi őrizetben megnyilvánuló intézkedéseit is magában foglalja?”

19.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy bár egyes szabadságvesztés‑büntetéseknek a mozgás elektronikus nyomon követésével párosuló házi őrizet formájában történő végrehajtása nem ismeretlen a lengyel jogrendben, az azonban nem minden büntetés esetében lehetséges. Ezenkívül a mozgás elektronikus nyomon követésével párosuló házi őrizet a lengyel jogrendben nem szerepel biztonsági intézkedésként. Kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy lehetőség van‑e egy ilyen intézkedés alkalmazási időszakainak a szabadságelvonás teljes időtartamába történő beszámítására.

20.

Úgy tűnik, hogy a nemzeti bíróságok a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése szerinti „fogva tartás” fogalmát a vonatkozó nemzeti jogi rendelkezések, nevezetesen a büntető törvénykönyv 63. cikkének (1) bekezdése alapján értelmezik. Ennélfogva, mivel az ott használt fogalomnak, nevezetesen a „tényleges szabadságelvonás” fogalmának inkább korlátozott hatálya van, megfigyelhető, hogy a nemzeti bíróságok bizonyos mértékben vonakodnak a mozgás elektronikus nyomon követésével párosuló házi őrizet időtartamának a szabadságvesztés‑büntetés időtartamába történő beszámítására vonatkozó lehetőséggel élni. Mindenesetre a lengyel alkotmánybíróság számos határozatban nem zárta ki ezt a lehetőséget. Ugyanakkor kiemelte, hogy az adott ügyben adandó válasz attól függ, hogy egy ilyen intézkedés végrehajtásának feltételei lehetővé teszik‑e, hogy azt a tényleges szabadságelvonással azonosan kezeljük.

21.

A kérdést előterjesztő bíróság az Emberi Jogok Európai Bíróságának az EJEE 5. cikke szerinti „szabadságtól való megfosztás” fogalmának értelmezésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatára is hivatkozik annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet az erre a nemzetközi bíróságok által értelmezett fogalomra vonatkozó különböző megközelítésekre. A kérdést előterjesztő bíróság hivatkozik továbbá a Charta rendelkezéseire, többek között a 49. cikkének (3) bekezdésére, és azt kérdezi, hogy az alapeljárásban szereplő kérelem esetleges elutasítása nem sérti‑e az említett cikk szerinti arányosság elvét.

22.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet 2016. május 25‑én nyújtották be a Bírósághoz. A lengyel kormány és az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtott be.

23.

A Bíróság 2016. július 4‑én tárgyalást tartott, amelyen az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikke szerinti érdekelteket, különösen a lengyel kormányt és az Egyesült Királyság kormányát a következő kérdések megválaszolására hívta fel:

24.

Ezenkívül a Bíróság az Egyesült Királyság kormányát felhívta arra, hogy adjon további tájékoztatást a Bíróságnak a jelen ügyben alkalmazott nemzeti jogi rendelkezésekről, valamint a Z.‑vel szemben hozott pontos intézkedésekről.

25.

A lengyel és a német kormány, az Egyesült Királyság kormánya, valamint a Bizottság az említett tárgyaláson szóbeli észrevételeket terjesztettek elő.

26.

A lengyel kormány véleménye szerint a kerethatározat 26. cikke (1) bekezdésének szó szerinti értelmezése nem zárja ki, hogy úgy tekintsük, hogy bizonyos feltételek mellett a fogva tartás fogalma hatálya alá tartozhatnak a szabadságelvonás klasszikus formáitól eltérő intézkedések is, mint például az eljárás alá vont személy mozgásának elektronikus felügyelet alá helyezése, amely házi őrizettel párosul.

27.

A lengyel kormány kiemeli, hogy a kerethatározat értelmezése során figyelembe kell venni azokat a jogokat és elveket, amelyekre a kerethatározat maga is utal, többek között azokat, amelyeket az EUSZ 6. cikk biztosít és a Charta is kifejezésre juttat. Ebben az összefüggésben ez a kormány utal az Emberi Jogok Európai Bíróságának az EJEE 5. cikke szerinti „szabadságtól való megfosztás” fogalmának értelmezésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatára. Ezen ítélkezési gyakorlat alapján a lengyel kormány szerint meg kell állapítani, hogy a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése nem csak az őrizetet, az ideiglenes fogva tartást, illetve a szabadságelvonás egyéb klasszikus formáit foglalja magában. Az e rendelkezésben foglalt fogva tartás fogalmát tágabban kell értelmezni, mégpedig úgy, hogy az minden olyan intézkedést magában foglal, amely lényegében tényleges szabadságelvonással jár.

28.

Egy ezzel ellentétes álláspont elfogadása a tényleges szabadságelvonás egyes időszakai beszámításának mellőzését jelentheti, ami ellentétes lenne a Charta 49. cikkének (3) bekezdésében biztosított arányosság elvével. Ebben az összefüggésben a Lengyel Köztársaság úgy véli továbbá, hogy a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése az arányosság elvének a kifejeződése. Ez a bekezdés ugyanis előírja, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásából eredő fogva tartás időszakait be kell számítani a kibocsátó tagállamban letöltendő szabadságelvonás teljes időtartamába, mivel az eljárás alá vont személlyel szemben kétszer nem szabható ki ugyanazzal a hatással járó büntetés ugyanazért a büntetőjogilag üldözendő magatartásért.

29.

Az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállam bíróságának feladata tehát annak eldöntése, hogy történik‑e tényleges szabadságelvonás a szabadságelvonás klasszikus formáitól eltérő intézkedések alkalmazása folytán. E bíróság feladata annak meghatározása is, hogy az elfogatóparancsot végrehajtó tagállamban alkalmazott intézkedés súlya és korlátozó hatása elegendő mértékű‑e ahhoz, hogy azt a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése szerinti szabadságelvonással azonosan kezeljük, és ennélfogva a kiszabott büntetés időtartamába beszámítsuk.

30.

A fenti megfontolások alapján a Lengyel Köztársaság úgy véli, hogy a fogva tartás fogalma a végrehajtó tagállamnak az elfogatóparancs által érintett személy mozgásának elektronikus nyomon követésével párosuló házi őrizetben megnyilvánuló intézkedéseit is magában foglalja, feltéve, hogy ezen intézkedések súlya és korlátozó hatása olyan mértékű, hogy azok a szabadságvesztéssel azonos intézkedésnek minősülnek.

31.

A német kormány kiemeli, hogy az elektronikus nyomon követéssel kapcsolatos intézkedések önmagukban nem szabadságelvonással járó intézkedéseknek minősülnek, hanem egy ilyen szabadságelvonás letöltése ellenőrzésének módjait jelentik.

32.

A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdést illetően a német kormány csatlakozik a Bizottságnak az írásbeli észrevételeiben kifejtett és a jelen indítvány 42. pontjában összefoglalt álláspontjához.

33.

A Bíróság által feltett kérdéseket illetően a német kormány egyrészt kétségeit fejezi ki a Charta 49. cikke (3) bekezdésének a kerethatározat 26. cikke (1) bekezdésének értelmezésére gyakorolt hatásával kapcsolatban, másrészt pedig előadja, hogy a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése nem biztosít mérlegelési mozgásteret azon időszakoknak a kibocsátó államban történő beszámítása tekintetében, amelyek alatt az alapügyben szóban forgó intézkedéseket a végrehajtó tagállamban alkalmazták.

34.

Az Egyesült Királyság kormányának véleménye szerint a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése szerinti „fogva tartás” fogalma főszabály szerint csak a szigorú értelemben vett szabadságelvonással járó intézkedéseket foglalja magában. Ez a következtetés vonható le az említett cikk szövegéből, a kerethatározat jogi hátteréből (amellyel kapcsolatban utalni kell a 12. cikkre) és az uniós jogból (többek között a 2009/829/IB kerethatározatból ( 5 )), valamint a Charta 6. cikkéből.

35.

Az Egyesült Királyság kormánya úgy véli, hogy a Charta 49. cikkének (3) bekezdése nem releváns a kerethatározat 26. cikke (1) bekezdésének értelmezése szempontjából, és nincs mérlegelési mozgástér azon időszakok beszámítása tekintetében, amelyek alatt az alapügyben szóban forgó intézkedéseket a végrehajtó tagállamban alkalmazták, amennyiben arra a következtetésre jutunk, hogy azok a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése szerinti „fogva tartásnak” minősülnek.

36.

A Bizottság megjegyzi, hogy a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdését az e kerethatározat által megállapított átadási eljárás rendszerének összefüggésében kell szemlélni és értelmezni. Véleménye szerint e rendszerből az következik, hogy az átadási eljárás és az európai elfogatóparancs hatásai a tagállamok igazságügyi hatóságai közötti együttműködésen alapulnak, ez szükségessé teszi a „fogva tartáshoz” hasonló kulcsfogalmak közös értelmezését, amely a jelen ügy megoldása szempontjából mérvadó.

37.

Mivel a fogva tartás fogalma sem a kerethatározatban, sem pedig egyéb releváns uniós jogszabályban nincs meghatározva, azt a kerethatározat rendszerében a szóban forgó rendelkezés szövegére, felépítésére és céljára tekintettel kell értelmezni.

38.

A Bizottság szerint, bár a „fogva tartás” – a szó szerinti értelmezésének megfelelően – a személynek a szabad mozgástól a letartóztatását és a bebörtönzését követően történő megfosztására korlátozódik, a rendszertani értelmezés szempontjából a kerethatározat 12. cikkéből az következik, hogy különbséget kell tenni egyrészt a „fogva tartás”, másrészt pedig az „ideiglenes szabadon bocsátás” között, mely utóbbi olyan intézkedésekkel párosul, amelyek „a szökés megakadályozása érdekében” szükségesek. Lényegében tehát ez a rendelkezés különbséget tesz a szabad mozgástól való megfosztással járó intézkedések (fogva tartás) és az olyan, szabadságelvonással nem járó intézkedések között, amelyek azonban korlátozzák ezt a szabadságot, adott esetben a szökés megakadályozása érdekében.

39.

A Bizottság felhívja a figyelmet arra, hogy ugyanez a gondolatmenet található meg a 2008/947/IB kerethatározatban ( 6 ) és a 2008/909/IB kerethatározatban, ( 7 ) amelyek az elítélt személyekre vonatkoznak, valamint a 2009/829 kerethatározatban azon személyekkel kapcsolatban, akik ellen büntetőeljárás van folyamatban, amelyekben megállapítható, hogy az elektronikus felügyelethez hasonló ellenőrzési, illetve felügyeleti intézkedések a szabadságelvonással nem járó intézkedések rendszerébe illeszkednek.

40.

A Bizottság egyébként megjegyzi, hogy az ellenőrzési, illetve felügyeleti intézkedések halmozódása, súlyossága és időtartama eredményezheti azt, hogy „a mennyiség minőséggé alakul át”, mivel a szabad mozgásnak az ezen intézkedések összességéből eredő korlátozásait – jelentőségüknél fogva – a szabadságelvonással járó intézkedéssel azonos módon kell kezelni.

41.

A teleologikus értelmezést illetően a Bizottság előadja, hogy a kerethatározat 26 cikkének az a célja, hogy orvosolja a korábbi többoldalú kiadatási rendszer hiányosságát, amely rendszerben – ahogyan azt a kerethatározatra vonatkozó COM(2001) 522 végleges javaslat ( 8 ) kimondta – „a kiadatási őrizetben töltött időszaknak a büntetés teljes tartamába való beszámításának lehetősége nem volt mindig biztosított”. Ennélfogva ez a 26. cikk a kibocsátó tagállam igazságügyi hatóságát arra kötelezi, hogy a végrehajtó tagállamban letöltött fogva tartás teljes időtartamát számítsa be a büntetésbe. Ebben az összefüggésben és a kölcsönös elismerés elvére tekintettel a kerethatározat 26. cikkét a klasszikus értelemben vett fogva tartás helyébe lépő intézkedések fejlődésére tekintettel kell értelmezni.

42.

A Bizottság ebből azt a következtetést vonja le, hogy a kerethatározat 26. cikke szerinti „fogva tartás” fogalma magában foglalja a végrehajtó tagállam igazságügyi hatósága által az európai elfogatóparancs végrehajtása érdekében elrendelt, szabadságelvonással járó intézkedéseket. A büntetés‑végrehajtási intézetben történő fogva tartáson kívül a szabadságelvonással járó intézkedésekkel azonos módon kell kezelni az európai elfogatóparanccsal érintett személy tartózkodásával kapcsolatos ellenőrzési és felügyeleti intézkedéseket, amikor ezek az intézkedések – a halmozódásuk, a súlyosságuk és az időtartamuk miatt – ezt a személyt a fogva tartással összehasonlítható módon a fizikai szabadságától fosztják meg. A kibocsátó tagállam igazságügyi hatóságának feladata a végrehajtó igazságügyi hatóság által közölt információk alapján az ügy összes körülményének figyelembevétele mellett eldönteni azt, hogy ez az eset áll‑e fenn.

43.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint Z.‑t 2014. június 18‑án tartóztatták le az Egyesült Királyságban, és 2014. június 19‑ig tartották fogva, amikor 2000 font sterling (GBP) óvadék ellenében szabadon bocsátották, és ezzel egyidejűleg arra kötelezték, hogy 22 és 7 óra között – mozgásának elektronikus nyomon követése mellett – az általa megadott címen tartózkodjon. Az elítéltet ezen túlmenően (i) arra kötelezték, hogy 10 és 12 óra között kezdetben hetente hétszer, majd 3 hónap elteltével hetente háromszor jelentkezzen valamelyik rendőrségen; (ii) megtiltották számára, hogy a külföldre utazást lehetővé tevő okmányokat kérjen, és (iii) arra kötelezték, hogy mobiltelefonját folyamatosan tartsa bekapcsolva és üzemképes állapotban. Ezen intézkedéseket az elítéltnek a lengyel hatóságok részére történő 2015. május 14‑i átadásának napjáig alkalmazták.

44.

Ebben az összefüggésben merül fel a Sąd Rejonowy dla Łodzi‑Śródmieścia w Łodzi (Łódź‑Śródmieście‑i kerületi bíróság, Łódź) előzetes döntéshozatali kérelmében az a kérdés, hogy a Z. számára a 2014. július 19‑től 2015. május 14‑ig terjedő időszakban előírt feltételek a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése szerinti „fogva tartásnak” minősülnek‑e, vagy sem.

45.

Miként az az uniós jogban megszokott, az olyan kategóriák használata, amelyek valamennyi nemzeti végzésre kihatással lehetnek, csak akkor megvalósítható, ha azokat egy valamennyi tagállamban egységesen és egyformán alkalmazott fogalomra szűkítjük le.

46.

Ugyanis ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság kiemelte, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint „az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést általában az egész Európai Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni, ami úgy érhető el, ha figyelembe veszik a rendelkezés összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját”. ( 9 )

47.

A kerethatározat szerinti „fogva tartás” fogalmának magának is az alapvető jogok, valamint az EUSZ 6. cikkben biztosított és a Chartában is kifejezésre juttatott elvek tiszteletben tartásán kell alapulnia, figyelembe véve azt, hogy az EJEE‑ben biztosított és a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból eredő alapvető jogok az uniós jog részét képezik mint annak általános elvei az EUSZ 6. cikk (3) bekezdése értelmében. ( 10 )

48.

Ez az elvi álláspont a kerethatározat középpontját alkotja, amelynek 1. cikkének (3) bekezdése emlékeztet arra, hogy e kerethatározat – amelynek célja az elítéltek vagy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak átadásának új, egyszerűsített és hatékonyabb rendszerének bevezetése – „nem érinti az […] alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét”.

49.

Ez még inkább így van a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése esetében, mivel e rendelkezés célja az európai elfogatóparanccsal érintett személy szabadsághoz való jogának védelme, hiszen tartalmazza azt a kötelezettséget, hogy az ezen elfogatóparancs végrehajtása érdekében történő fogva tartásnak a végrehajtó tagállamban már letöltött időszakait be kell számítani a kibocsátó tagállamban letöltendő szabadságelvonás teljes időtartamába.

50.

Ahogyan az a címéből is következik, a kerethatározat 26. cikkének célja teljesen egyértelmű: a „végrehajtó tagállamban töltött fogva tartás beszámításáról”, többek között „az európai elfogatóparancs végrehajtásából eredő fogva tartás teljes időtartamának” beszámításáról van szó (az említett 26. cikk (1) bekezdése). Az „európai elfogatóparancs végrehajtásából eredő fogva tartás” nem más, mint a kerethatározat 11. cikkében meghatározott fogva tartás, amely cikk a keresett és ebben a tekintetben „az európai elfogatóparancs végrehajtása érdekében elfogott” személy jogaira vonatkozik (az említett 11. cikk (2) bekezdése).

51.

A kerethatározatnak egyrészt a 26. cikkének (1) bekezdése, másrészt pedig a 11. és 12. cikke közötti kapcsolat alapját képező jelentésbeli összefüggésre tekintettel az előbbi rendelkezés különböző nyelvi változatai közötti eltérések véleményem szerint nem befolyásolják annak megfelelő megértését. ( 11 )

52.

A kerethatározat jogalkotója szerint „az európai elfogatóparancs végrehajtása érdekében” történő elfogás és a „fogva tartás” fogalma azonos. Ugyanis a kerethatározat 12. cikke szerint „[h]a egy személyt európai elfogatóparancs alapján fognak el, a végrehajtó igazságügyi hatóság dönt arról, hogy a keresett személyt a végrehajtó tagállam jogával összhangban továbbra is fogva tartják‑e”, ( 12 ) e „fogva tartás” alternatívája az „ideiglenes szabadon bocsátás”, ( 13 ) amely e 12. cikk szerint „bármikor” lehetséges.

53.

A „fogva tartás” tehát nem más, mint a „szabadságtól való megfosztás” meghosszabbítása, amely együtt jár az ítélettel. Ezenkívül a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése az európai elfogatóparancs végrehajtása miatt bekövetkező szabadságvesztésnek a kiszabott szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés következtében a kibocsátó tagállamban letöltendő szabadságelvonásba való beszámítását írja elő.

54.

Következésképpen úgy vélem, hogy a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése szerinti „fogva tartás” csak a szabadságvesztéssel járó eseteket foglalja magában, és ezzel főszabály szerint kizárja azokat a helyzeteket, amelyek csak a szabadság korlátozását foglalják magukban.

55.

Ezt az értelmezést erősítik az uniós jog más rendelkezései, mint például a 2009/829 kerethatározat, amelynek „célja a szabadságelvonással nem járó intézkedések […] alkalmazásának előmozdítása az előzetes letartóztatás alternatívájaként”, ( 14 ) és amelynek 8. cikke ilyen jellegű intézkedésként („felügyeleti intézkedések”) határozza meg a következő intézkedéseket: „a) az érintett személy kötelezése arra, hogy értesítse a […] hatáskörrel rendelkező hatóság[ot] lakóhelye megváltoztatásáról; b) arra vonatkozó tilalom, hogy az érintett személy […] belépjen bizonyos helyekre, helységekbe vagy meghatározott területekre; c) az érintett személy kötelezése arra, hogy – adott esetben – meghatározott időpontokban meghatározott helyen tartózkodjon; d) a végrehajtó állam területének elhagyásával kapcsolatos korlátozás; e) az érintett személy kötelezése arra, hogy meghatározott időpontokban egy meghatározott hatóságnál jelentkezzen; f) az érintett személy kötelezése arra, hogy kerülje a kapcsolatot […] meghatározott személyekkel”. ( 15 )

56.

Az „elfogás” és a „szabadságelvonás” közötti azonosság következtében – amelyet az előző pontokban kiemeltem – elfogadható, hogy főszabály szerint a szabadságelvonás, amelyet a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése említ, az, amely az elfogott személynek az igazságügyi és/vagy közigazgatási hatóságok részére történő állandó és huzamos jellegű rendelkezésre bocsátását jelenti, azaz e személynek valamely közintézményben történő elzárását olyan körülmények között, amelyek a személyes autonómiáját lényegesen korlátozzák.

57.

Kétségtelen, hogy a szabadságelvonás ezen fogalmához képest a korlátozás fogalma inkább fokozatbeli, nem pedig természetbeli vagy lényegi különbséget jelent. Mindenesetre itt is a személyes autonómia korlátozásairól van szó, azonban ezek a korlátozások nem olyan lényegesek, mint a fogva tartási létesítményekben elzárt személyek által elszenvedett korlátozások.

58.

A kérdést előterjesztő bíróság az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatára hivatkozik, és megjegyzi, hogy a jelen ügy szempontjából hasznos értelmező iránymutatások állapíthatók meg e bíróságnak az EJEE 5. cikkével kapcsolatos ítélkezési gyakorlata alapján.

59.

Valójában hasznos iránymutatások helyett az EJEE 5. cikkének és ennélfogva a Charta 6. cikkének értelmezésére vonatkozó valódi szempontok határozhatók meg, amelyek alapján a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdését értelmezni szükséges.

60.

A 26. cikkel az uniós jogalkotó a kerethatározattal kapcsolatban az alapvető jogok – többek között a Charta 6. cikkében biztosított, szabadsághoz való alapvető jog – tiszteletben tartására vonatkozó általános kötelezettségét kívánta teljesíteni, amely jogok tiszteletben tartásának elmulasztása bizonyos mértékig magában foglalhatja a büntetések arányosságához való jog (a Charta 49. cikkének (3) bekezdése), ( 16 ) valamint az ugyanazon bűncselekmény kapcsán történő kétszeres büntetés tilalmára vonatkozó jog (a Charta 50. cikke) ( 17 ) tiszteletben tartásának elmulasztását is.

61.

Következésképpen a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése szerinti „fogva tartás” fogalmának értelmezése összhangban kell, hogy álljon a Charta 6. cikkének tartalmával, az itt található elismert jogok a Chartához fűzött Magyarázatok szerint – amelyeket az Unió és a tagállamok bíróságainak kellően figyelembe kell venniük Charta értelmezésére vonatkozó iránymutatásként (a Charta 52. cikkének (7) bekezdése) – „megegyeznek az EJEE 5. cikkében megállapított jogokkal, és a Charta 52. cikkének (3) bekezdése értelmében tartalmuk és terjedelmük az EJEE által biztosítottakkal azonos”.

62.

Ebben az értelemben említést kell tenni az Emberi Jogok Európai Bíróságának 1980. november 6‑i Guzzardi kontra Olaszország ítéletéről, ( 18 ) amelyben ez a bíróság megjegyezte, hogy mivel a „megfosztás” és a „szabadság korlátozása” közötti különbség fokozatbeli, nem pedig természetbeli jellegű, „[a]z ezen kategóriák egyikébe vagy másikába történő besorolás olykor nehéz, mivel bizonyos ritka esetekben ez pusztán mérlegelés kérdése” ( 19 ). Ebben az ügyben az Emberi Jogok Európai Bírósága azt állította, hogy annak meghatározása érdekében, hogy az egyént megfosztották‑e a szabadságától, „az egyén konkrét helyzetéből kell kiindulni, és olyan feltételek összességét kell figyelembe venni, mint az érintett intézkedés típusa, időtartama, hatásai és végrehajtásának módjai” ( 20 ). Ebből kiindulva az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy bár nem beszélhetünk szabadságtól való megfosztásról, ha az elemeket egyesével, egymástól elkülönítve vesszük figyelembe, azok halmozódása felveti az EJEE 5. cikke esetleges alkalmazásának kérdését. A felperes Asinara szigetén történő tartózkodását egy „nyitott börtönben” vagy egy fegyelmi intézményben való fogva tartáshoz hasonlítva a strasbourgi bíróság azt a következtetést vonta le, hogy az az elbánás, amelyet a felperessel szemben alkalmaztak, szabadságtól való megfosztásnak minősül. ( 21 )

63.

A 2006. november 2‑i Dacosta Silva kontra Spanyolország ítéletben ( 22 ) az Emberi Jogok Európai Bírósága azt is megállapította, hogy a Guardia Civil tisztje ellen az elöljárója által, fegyelmi vétség miatt elrendelt hatnapos lakhelyelhagyási tilalom szabadságtól való megfosztásnak minősül, mivel ez az őrizet a lakóhelyen való tartózkodásra vonatkozó kötelezettséget foglalja magában azzal, hogy annak elhagyása gyógyszer és egyéb nélkülözhetetlen termékek megvásárlása, valamint vallási szertartásokon való részvétel céljából engedélyezett.

64.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ezen ítélkezési gyakorlatával összhangban kell értelmezni a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése szerinti „fogva tartás” fogalmát, amely szükségessé teszi azt, hogy az érintett személy konkrét helyzetéből induljunk ki, valamint figyelembe vegyük azon körülmények összességét, amelyek az európai elfogatóparancs végrehajtása érdekében a végrehajtó tagállamban letöltött szabadságelvonással járó intézkedések végrehajtását jellemzik.

65.

Lényegében a kérdést előterjesztő bíróság feladata megvizsgálni, hogy az alapügy felperesével szemben a végrehajtó tagállamban kiszabott intézkedések tényleges szabadságelvonással járó intézkedésnek minősülnek‑e, és amennyiben igen, azt beszámítani a kibocsátó tagállamban letöltendő szabadságelvonás teljes időtartamába.

66.

Ebben a tekintetben a kerethatározat 26. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy „a végrehajtó igazságügyi hatóság […] továbbít […] a keresett személy európai elfogatóparancs alapján történt fogva tartásának időtartamára vonatkozó minden információt”, ami lehetővé teszi a kibocsátó igazságügyi hatóság számára, hogy megvizsgálja a végrehajtó tagállam hatóságai általi „fogva tartás” időtartama alatt a keresett személy konkrét helyzetét jellemző körülmények valós jellegét is.

67.

A nemzeti bíróságnak ezen információkra tekintettel meg kell vizsgálnia, hogy egyrészt a szigorú értelemben vett szabadságelvonással járó intézkedések, másrészt pedig az alapügy felperesével szemben alkalmazott intézkedések egyenértékűek‑e annak megállapítása érdekében, hogy ez utóbbi intézkedések teremtettek‑e az előbbi intézkedésekkel együtt járó helyzettel ténybeli szempontból összehasonlítható helyzetet.

68.

Mindazonáltal az ügyben eljáró bíróság (és közvetetten a tagállamok többi bírósága) számára az alapügybeli jogvita megoldása érdekében történő hasznos válaszadás céljából véleményem szerint a Bíróságnak arról kellene állást foglalnia, hogy a kerethatározat 26. cikke szempontjából hogyan minősülnek a Z.‑vel szemben az Egyesült Királyságban történő szabadon bocsátását követően elfogadott intézkedések. Az általam javasolt válasz pedig az, hogy a Sąd Rejonowy dla Łodzi‑Śródmieścia w Łodzi (Łódź‑Śródmieście‑i kerületi bíróság, Łódź), valamint az Egyesült Királyság kormánya által a tárgyaláson nyújtott információk szerint azok nem minősülhetnek szabadságelvonással járó intézkedéseknek.

69.

Ezen intézkedések közül a legkorlátozóbb az a kötelezettség volt, hogy 22 óra és 7 óra között az általa megadott címen tartózkodjon a mozgásának elektronikus nyomon követése mellett. Más, kevésbé szigorú intézkedések voltak a következők: ( 23 ) (i) az a kötelezettség, hogy 10 és 12 óra között kezdetben hetente hétszer, majd 3 hónap elteltével hetente háromszor jelentkezzen valamelyik rendőrségen, valamint (ii) az arra vonatkozó tilalom, hogy a külföldre utazást lehetővé tevő okmányokat kérjen. Ezeket az intézkedéseket 2014. június 19‑től 2015. május 14‑ig alkalmazták, amikor Z.‑t átadták a lengyel hatóságoknak.

70.

Olyan intézkedésekről van tehát szó, amelyek tartalma és terjedelme megfelel a 2009/829 kerethatározatban előírt intézkedéseknek, amelyekre a jelen indítvány 55. pontjában utaltam, és amelyeket az uniós jogalkotó olyan intézkedésekként határozott meg, amelyek nem járnak szabadságelvonással. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatára tekintettel sem gondolom azt, hogy az alapügy felperesének helyzete szabadságelvonással azonos helyzetnek minősülhet.

71.

Ugyanis azokhoz az esetekhez képest, amelyekkel kapcsolatban az Emberi Jogok Európai Bírósága állást foglalt, az alapügy felperesének körülményei csak a szabadsága korlátozásának minősíthető korlátozásokat foglaltak magukban, mivel az érintett személy az általa megjelölt címen tartózkodhatott, és nem fosztották meg őt az arra vonatkozó szabadságától, hogy az Egyesült Királyságban utazzon. Kétségtelen, hogy 22 óra és 7 óra között otthon kellett maradnia, jelentkeznie kellett a rendőrségen először mindennap, majd az érintett időszak nagy részében hetente háromszor, és mobiltelefonját folyamatosan magánál kellett tartania. Véleményem szerint „korlátozásokról” van szó, amelyeket – még ha azokat kumulatívan vesszük is figyelembe – nem lehet összehasonlítani az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti, fent említett ügyek felpereseivel szemben alkalmazott intézkedésekkel. Mindenesetre nem gondolom, hogy azok olyan lényeges mértékben korlátozták Z. személyes autonómiáját, hogy érzékelhető módon csökkentették azt a képességet, hogy magatartását saját maga határozza meg.

72.

Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy ez a megállapítás csak a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdésében meghatározott beszámítási kötelezettségnek a jelen ügyre történő alkalmazásával kapcsolatos kötelezettségre vonatkozik. Semmi nem gátolja meg azt, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kizárólag a nemzeti jog alapján úgy döntsön, hogy a jelenleg még végrehajtás alatt álló szabadságvesztésbe be kell számítani azokat az időtartamokat, amelyeket a végrehajtó tagállamban határoztak meg, de amelyek nem szabadságvesztéssel járó intézkedéseknek, hanem a szabadság korlátozásának minősülnek.

73.

Egyszerűbben megfogalmazva, az uniós jog ezen a területen csak egy minimálisnak minősíthető kötelezettséget ír elő: a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése szerinti „fogva tartás” időtartamainak beszámítására vonatkozó kötelezettséget, és a nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a felperessel szemben a végrehajtó tagállamban alkalmazott intézkedések valódi szabadságelvonással járó intézkedéseknek minősülnek‑e. Ha a büntetések végrehajtására hatáskörrel rendelkező bíróság ezeket az intézkedéseket szabadságelvonással járó intézkedéseknek minősíti (és ez az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata által meghatározott kritériumok tiszteletben tartása mellett történik), azokat figyelembe kell vennie a kibocsátó tagállamban letöltendő szabadságelvonásba történő beszámításuk érdekében a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdésével összhangban.

74.

Ezzel ellentétben a nemzeti bíróság a kerethatározat 26. cikkének (1) bekezdése szerinti szabadságelvonással járó intézkedésektől eltérő egyéb intézkedéseket is figyelembe vehet a kibocsátó tagállamban letöltendő szabadságelvonás végrehajtására vonatkozó előírások csökkentése vagy enyhítése érdekében, amennyiben azt a nemzeti jog lehetővé teszi.

75.

A fenti megállapításokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg: