1

2002. október 16‑i határozatával (HL 2002. C 280., 8. o.; a továbbiakban: eljárást megindító határozat) az Európai Közösségek Bizottsága megindította az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésében előírt hivatalos vizsgálati eljárást az abból következő előny kapcsán, hogy mérlegének 1997. évi átstrukturálásakor nem fizették meg a felperes Électricité de France (EDF) által a főellátási hálózat (a továbbiakban: FEH) felújítására adómentesen elkülönített és tőkejuttatásnak átminősített céltartalék egy része után fizetendő társasági adót.

2

A 2003. december 16‑i határozattal (HL 2005. L 49., 9. o.; a továbbiakban: eredeti határozat) a Bizottság megállapította, hogy az EDF részére nyújtott támogatási intézkedés összeegyeztethetetlen a belső piaccal, és elrendelte a támogatás kamatokkal növelt összegének visszatéríttetését. A támogatást 2004. februárban visszafizették a Francia Köztársaság részére.

3

A 2009. december 15‑i EDF kontra Bizottság ítéletben (T‑156/04, a továbbiakban: a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet, EU:T:2009:505) a Törvényszék megsemmisítette az eredeti határozat 3. és 4. cikkét. Ezen ítéletet követően a Francia Köztársaság visszatérítette az EDF részére a visszafizetett összeget.

4

2012. június 5‑i Bizottság kontra EDF ítéletében (C‑124/10 P, a továbbiakban: a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet, EU:C:2012:318) a Bíróság elutasította a Bizottság által a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet ellen benyújtott fellebbezést.

5

Az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése értelmében az észrevételek benyújtására felhívó 2013. május 2‑i határozatával (HL 2013. C 187., 73. o.; a továbbiakban: az eljárás kiterjesztéséről szóló határozat) a Bizottság kiterjesztette a hivatalos vizsgálati eljárást.

6

A főellátási hálózat felújítására adómentesen elkülönített céltartalék tőkévé átminősítése révén Franciaország által az EDF javára végrehajtott SA.13869 (C 68/2002) (korábbi NN 80/2002) számú állami támogatásról szóló, 2015. július 22‑i (EU) 2016/154 határozatával (HL 2016. L 34., 152. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat) a Bizottság ismét a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította az EDF részére nyújtott támogatási intézkedést, és elrendelte e támogatás kamatokkal növelt összegének visszatéríttetését. A támogatást 2015. október 13‑án visszafizették a Francia Köztársaság részére.

7

A Törvényszék Hivatalához 2015. december 22‑én benyújtott keresetlevelével az EDF előterjesztette a jelen keresetet.

8

Az EDF‑et a loi no 46–628 du 8 avril 1946 sur la nationalisation de l’électricité et du gaz (a villamos energia és a gáz államosításáról szóló, 1946. április 8‑i 46–628. számú törvény) (JORF, 1946. április 9., 2651. o.) hozta létre, amely az 1. cikke értelmében államosította a villamos energia franciaországi termelését, szállítását, elosztását, importját és exportját. Ez a törvény az államosított villamosenergia‑ipari vállalkozások irányítását az „Électricité de France (EDF), Service national” elnevezésű ipari és kereskedelmi jellegű közintézményre bízta.

9

A 46–628. számú törvény 16. cikke arról rendelkezett, hogy az EDF‑re ruházott javak, jogok és kötelezettségek nettó egyenlege képezi az EDF tőkéjét, az a nemzet tulajdona, elidegeníthetetlen, és működési veszteség esetén azt a későbbi üzleti években elért eredményből vissza kell pótolni. A décret no 56–493 du 14 mai 1956 relatif aux dotations en capital à EDF (az EDF‑nek biztosított tőkeinjekciókról szóló, 1956. május 14‑i 56–493. számú rendelet) (JORF, 1956, május 19., 4613. o.) 1. cikke értelmében a tőkeinjekciókra az említett törvény 16. cikkében meghatározott szabályok vonatkoznak. Ugyanezen rendelet 2. cikke értelmében e tőkeinjekciók után az államnak kamat és osztalék járhat.

10

A 46–628. számú törvény értelmében az EDF a létrehozása óta a részvénytársaságokra alkalmazandó rendelkezések hatályán kívül eső ipari és kereskedelmi jellegű közintézmény, és 1997‑ben is még az volt. A loi no 2004–803 du 9 août 2004 relative au service public de l'électricité et du gaz et aux entreprises électriques et gazières (a villamos energia és a gáz közszolgáltatásáról, valamint a villamosenergia‑ és gázipari vállalkozásokról szóló, 2004. augusztus 9‑i 2004–803. számú törvény) (JORF, 2004. augusztus 11., 14256. o.), módosította e jogállást, 24. cikkében azt írva elő, hogy az EDF, amely vállalkozás tőkéjének több mint 70%‑ával az államnak kell rendelkeznie, eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában a részvénytársaságokra alkalmazandó törvények hatálya alá fog tartozni. E törvény 47. cikke az EDF közintézmény későbbi részvénytársasággá alakításáról is rendelkezett, az új jogállásáról szóló rendelet közzétételére figyelemmel. Ugyanezen törvény 46. cikke pontosítja, hogy az EDF társaság 2004. december 31‑i mérlege az EDF közintézmény 2003. december 31‑i mérlege és 2004. évi eredménykimutatása alapján kerül megállapításra.

11

Az EDF részvénytársasággá átalakítása a décret no 2004–1224 du 17 novembre 2004 portant statuts de la société anonyme Électricité de France (az Électricité de France részvénytársaság alapszabályáról szóló, 2004. november 17‑i 2004–1224. számú rendelet) (JORF, 2004. november 19., 19505. o.) alkalmazásában vált hatályossá. Az említett rendelethez mellékletként csatolt alapszabály szerint az EDF a továbbiakban a gazdasági társaságokra alkalmazandó törvények és rendeletek, többek között a Code de commerce (kereskedelmi törvénykönyv) hatálya alá tartozó részvénytársaság, amennyiben különös rendelkezések – többek között maga az alapszabály – nem alkalmaznak eltérést a kereskedelmi törvénykönyvtől.

12

Az EDF alapszabályának 6. cikke arról rendelkezik, hogy az EDF eredetileg teljes egészében állami tulajdont képező alaptőkéjének összege 8,129 milliárd euró, amely 1625800000 darab, egyenként 5 euró értékű részvényből tevődik össze. Az új EDF részvénytársaság alaptőkéjét 2004 novemberében az EDF ipari és kereskedelmi jellegű közintézmény addig felhalmozott tőkéjével és tőkeinjekcióival megegyező összegben, azaz 8,1 milliárd euróban állapították meg. A tőke és a tőkeinjekciók ezen összegét a loi no 97–1026, du 10 novembre 1997, portant diverses mesures d’ordre économique et commercial (a különböző, gazdasági és kereskedelmi jellegű intézkedésekről szóló, 1997. november 10‑i 97–1026. számú törvény) (JORF, 1997. november 11., 16387. o.) alkalmazásában számították ki, és az 1997 óta változatlan volt a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában.

13

A 2004–803. számú törvény és az EDF alapszabálya egyébként kimondja, hogy az államnak mindenkor rendelkeznie kell a társaság tőkéjének több mint 70%‑ával. 2005 novemberében az Euronext tőzsdén történő jegyzésre engedélyezett új EDF‑részvényeket nyitóáron kínálták, ezáltal ténylegesen megnyitva az EDF tőkéjét az államtól eltérő részvényesek előtt.

14

A 46–628. számú törvény 36. cikke értelmében valamennyi államosított villamosenergia‑koncessziót az EDF‑re ruházták. Ugyanezen törvény 37. cikke szerint e koncessziók esetében a koncessziós jogosult köteles betartani az általános feladatmeghatározásokat. Az állam által az EDF‑re ily módon átruházott, villamosenergia‑átvitelre vonatkozó különféle koncessziókat 1958‑ban egyetlen – (FEH) elnevezésű – koncesszióban egyesítették.

15

A koncessziókra vonatkozó számviteli szabályok hiányában az EDF 1946‑tól a FEH részét képező javak tulajdonosának tekintette magát, és ezeket a javakat mérlegének eszközoldalán tüntette fel.

16

Az 1956. november 28‑i 56–1225. számú rendelettel jóváhagyott feladatmeghatározás 8. cikke alkalmazásában az EDF köteles volt saját költségén elvégezni a koncesszió részét képező műtárgyak működőképes állapotának fenntartásához szükséges valamennyi karbantartási és felújítási munkálatot.

17

Az általános számlatükör 1982‑ben történt módosítását követően, amely különleges számviteli szabályokat írt elő a koncesszió időszakának végén állami tulajdonba visszakerülő javakra, az EDF 1987‑ben módosította a FEH azon eszközeivel kapcsolatos számviteli gyakorlatát, amelyek addig saját eszközöknek minősültek, és ezeket az eszközöket a mérleg „Koncesszióba adott javak” megnevezésű tételébe sorolta. Az EDF tehát ezekre az eszközökre a koncesszióba adott, és a koncesszió lejártakor az államnak visszajuttatandó javakra Franciaországban érvényes különleges könyvelési szabályokat alkalmazta, és adómentesen tartalékot képzett a FEH felújítására.

18

A francia Cour des comptes (számvevőszék) egy 1994‑es jelentésében úgy ítélte meg, hogy mivel az államnak egyetlen és állandó, törvényben kijelölt koncessziós jogosultja van, az EDF, a FEH‑et képező javakat nehezen lehetett úgy tekinteni, hogy a koncesszió végén vissza kell kerülniük az államhoz, szemben a FEH saját javaival, amelyek az EDF tulajdonát képezték. Másképp fogalmazva: az EDF által 1987‑ben bevezetett számviteli módosítás – azaz az adómentesen végzett céltartalékképzés – nem tűnt indokoltnak a francia számvevőszék számára. Az EDF helyzetének rendezésére irányuló munkák tehát megkezdődtek a vállalkozás és a felügyeleti hatóságok között.

19

1997‑ben az EDF könyvelésében kétféle tartalék szerepelt, amelyeket a FEH felújítására adómentesen képeztek: a még fel nem használt 38,5 milliárd francia frank (FRF) összegű tartalék, valamint a koncesszióba adó 18,345 milliárd FRF összegű járandósága, amely a már megvalósított felújításoknak felel meg.

20

A 97–1026. számú törvény egyértelművé tette a FEH‑et képező javak helyzetét. E törvény 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

21

Nem vitatott, hogy a törvényt az EDF tőkéjével kapcsolatos valamennyi művelet esetében alkalmazni kellett, mivel a 46–628. számú törvény 1997‑ben hatályos változatának 16. cikke úgy rendelkezett, hogy az EDF tőkéje elidegeníthetetlen és a nemzet tulajdona. Így a FEH felújítására képzett céltartalékok átcsoportosításából fakadóan az EDF‑nek biztosított tőkeinjekciók a francia jogban törvény hatálya alá tartoztak.

22

A 97–1026. számú törvény megállapítja a FEH eszközeinek tulajdonjogát. Az EDF mérlegét ugyanez a törvény átstrukturálta. Az EDF által 1987 és 1996 között a FEH felújítására, az említett eszközök államnak történő visszaszolgáltatása céljából képzett céltartalékok – akár felhasználták azokat, akár nem – tárgytalanná váltak, mivel a FEH javainak tulajdonjoga az EDF‑ének minősült.

23

Az EDF mérlege felső részének átstrukturálását a ministre de l’Économie, des Finances et de l’Industrie, du secrétaire d’État au budget et du secrétaire d’État à l’industrie (gazdasági, pénzügy‑ és iparügyi miniszter, a költségvetési államtitkár és az iparügyi államtitkár, Franciaország) EDF‑hez intézett 1997. december 22‑i levelének (a továbbiakban: 1997. december 22‑i levél) 1. melléklete a 97–1026. számú törvény 4. cikkének alkalmazásában a következőképpen fejti ki:

„»A koncesszióba adó járandóságai« átcsoportosítása (18345563605 FRF):

24

Az EDF mérlegének átstrukturálása keretében a francia hatóságok az Országos Számviteli Tanácsnak (CNC) a könyvelési módszerek változásairól, a becslési változásokról, az adózási alternatívák változásairól és a hibák kijavításáról szóló, 1997. június 18‑i 97–06. számú véleményét (a továbbiakban: az Országos Számviteli Tanács véleménye) követték, amely többek között megállapítja, hogy a könyvelési hibák kijavítását, amelyek természetüknél fogva múltbeli műveletek lekönyvelésével kapcsolatosak, „a megállapításuk üzleti évének eredményében kell lekönyvelni”.

25

A 97–1026. számú törvény és a 1997. december 22‑i levél szerint az átértékelési különbözetek adózási következmény nélkül kerültek át a „Saját tőke” megnevezésű rovatba, mivel azok az 1959. évi és az 1976. évi átértékelési törvények nyomán adómentesen vagy adósemlegességi rendszer keretében realizált átértékelési többletnek feleltek meg.

26

Az 1997. december 22‑i levél 3. melléklete az EDF mérlege átstrukturálásának adózási következményeit is megállapítja. A jelentés megállapítja a nettó eszközállomány változását, ezen belül a felújításra képzett, fel nem használt –38,5 milliárd FRF – összegű tartaléknak a visszatartott nyereséghez történő átcsoportosítását, amelyre az 1997‑ben alkalmazandó 41,66%‑os társasági adót vetették ki. Így a még fel nem használt –38,5 milliárd FRF összegű – tartalékot a francia hatóságok megadóztatták. E melléklet alapján ezzel szemben úgy tűnik, hogy a tartalékoknak a FEH felújítására felhasznált, a koncesszióba adó járandóságainak megfelelő, szintén adómentesen képzett és tőkeinjekcióként konszolidált részét nem adóztatták meg.

27

A direction générale des impôts‑nak (adóügyi főigazgatóság, Franciaország) a francia hatóságok által a Bizottság részére megküldött, 2002. április 9‑i feljegyzésében (a továbbiakban: 2002. április 9‑i feljegyzés) az szerepel, hogy „a koncesszióba adónak a FEH‑hel kapcsolatos járandósága indokolatlan adósságtételt jelent, amelyet a tőkébe való besorolás jogtalanul mentesített az adó alól”, továbbá az, hogy „ezt a tartalékot a tőkébe való besorolása előtt az intézmény passzívájából, ahol hibásan szerepelt, egy nettó mérlegszámlára kellett volna átvezetni, ami [a code général des impôts {általános adótörvénykönyv}] 38–2. cikkének alkalmazásában a nettó adóköteles eszközállomány pozitív változását eredményezte volna”. A francia hatóságok pontosítják, hogy „az [EDF által 1997‑ben élvezett] adókedvezmény 5,88 milliárd FRF‑ra (14,119 × 41,66%) értékelhető”.

28

Az eljárást megindító határozattal a Bizottság megindította az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésében előírt eljárást az abból következő előny kapcsán, hogy mérlegének 1997‑es átstrukturálásakor az EDF nem fizette meg a társasági adót a tartalék koncesszióba adó járandóságainak megfelelő része után.

29

Rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat (52) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy ítélte meg, hogy mivel sem a Bíróság, sem a Törvényszék nem vélte szabálytalannak az eljárást megindító határozatot, az egy újabb jogerős határozat, vagyis a megtámadott határozat alapját képezhette.

30

Az eredeti határozatban a Bizottság az EDF‑nek biztosított támogatási intézkedést a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította, és előírta a támogatás kamatokkal együtt történő visszafizettetését.

31

A Bizottság által az eredeti határozat alátámasztása érdekében előterjesztett indokok közül különösen az alábbiakat kell hangsúlyozni:

32

A Francia Köztársaság által támogatott EDF a Bizottság 2003. december 16‑i határozatának megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő.

33

A T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélettel a Törvényszék megsemmisítette az eredeti határozat 3. és 4. cikkét.

34

A Törvényszék a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet 233–237. pontjában megállapította, hogy annak meghatározása érdekében, hogy a francia állam által az EDF tőkéjébe történő beavatkozást a Bizottságnak a magánbefektető kritériumára tekintettel kellett‑e vizsgálnia, vagy sem, azt kell eldönteni, hogy az említett beavatkozás a természetére és tárgyára tekintettel, valamint annak célját figyelembe véve magánbefektető által is megvalósítható befektetésnek minősült‑e, vagyis azt a francia állam a magánbefektetővel azonos minőségben eljáró gazdasági szereplőként teljesítette‑e, vagy pedig az állam mint közhatalmi szerv beavatkozásának kell‑e tekinteni, kizárva ezzel az említett kritérium alkalmazását. Közelebbről úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó intézkedést nem csupán a formája alapján kell vizsgálni, mivel az, hogy az állami beavatkozás törvényi formát ölt, önmagában nem elegendő annak kizárásához, hogy a vállalkozás tőkéjébe történő állami beavatkozás olyan gazdasági célt kövessen, amelyet magánbefektető is követhetne.

35

A Törvényszék a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet 240–242. pontjában emlékeztetett arra, hogy a „koncesszióba adó járandóságát” 14,119 milliárd FRF összegben közvetlenül a tőkejuttatások tételben szerepeltették, anélkül hogy az eredménykimutatásba átkerült volna. A Törvényszék hangsúlyozta, hogy a Bizottság megítélése szerint egyedül az említett járandóságok tőkejuttatás előtti megadóztatásának hiánya minősült állami támogatásnak, amennyiben mindegyik fél egyetértett abban, hogy ezt az összeget még azt megelőzően meg kellett volna adóztatni, hogy azt a „Tőkejuttatások” rovatba átvezették volna.

36

A Törvényszék a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet 243–245. pontjában úgy ítélte meg, hogy a 97–1026. számú törvény 4. cikke, amelynek célja az EDF mérlegének átstrukturálása és saját tőkéjének növelése volt, önmagában véve nem adójogi, hanem számviteli jellegű rendelkezésnek minősült, amelynek adójogi hatásai is voltak. Mindazonáltal a Törvényszék megállapította, hogy a Bizottság az említett intézkedésnek csak az adójogi hatásait vizsgálta meg, és kijelentette, hogy az általa azonosított előny adójogi jellege folytán sem a végrehajtott tőkeemelés, sem pedig a magánbefektetői kritérium figyelembevétele nem volt feladata, mivel a szóban forgóhoz hasonló adókövetelésről való lemondás a közhatalmi jogosítványok gyakorlásából eredt.

37

A Törvényszék a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet 247–250. pontjában megállapította, hogy a szóban forgó intézkedéssel megvalósítani kívánt, az EDF feltőkésítésére irányuló célkitűzést figyelembe véve a vitatott követelés adójellege önmagában nem tette lehetővé a Bizottság számára, hogy mellőzze a magánbefektető kritériumának alkalmazását. A Törvényszék szerint a Bizottság kötelezettsége volt, hogy meggyőződjék a szóban forgó befektetés gazdasági észszerűségéről, mérlegelve, hogy egy magánbefektető ugyanilyen körülmények között végrehajtott volna‑e hasonló összegű befektetést az EDF javára. A Bizottság e kötelezettsége ugyanis attól függetlenül fennáll, hogy az állam milyen formában nyújtotta a tőkét.

38

A Törvényszék a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet 251. és 252. pontjában kifejtette, hogy nem zárható ki, hogy a befektetés formája eltérésekhez vezethet a tőke mozgósításának költsége és hozama tekintetében, ami annak megállapítását eredményezi, hogy egy magánbefektető nem valósított volna meg ilyen befektetést. Ez viszont közgazdasági elemzés elvégzését feltételezi a magánbefektető kritériumának alkalmazása keretében. A Törvényszék szerint ugyanis indokolt volt az ilyen elemzés, mivel egyrészt a tőkeemelés megvalósulhatott valamely magánrészvényesnek a vállalkozással szemben fennálló követelése alaptőkébe történő besorolásával, másrészt pedig a törvényi szabályozás ebből a célból való alkalmazása azon tény szükségszerű következményének tekinthető, hogy az EDF tőkéjére vonatkozó szabályok maguk is törvényben voltak rögzítve.

39

Következésképpen a Törvényszék a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet 253. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy tekintettel arra, hogy a vitatott intézkedést összefüggéseiben szükséges értékelni, a Bizottság nem szorítkozhatott volna ezen intézkedés adójogi hatásainak vizsgálatára, hanem ezzel egyidejűleg meg kellett volna vizsgálnia azon érvelés megalapozottságát, mely szerint az adótartozásnak a mérleg átstrukturálására és az EDF tőkéjének megemelésére irányuló művelet keretében való elengedése megfelelhetett a magánbefektető kritériumának.

40

Ezt követően a Törvényszék a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet 254–259. pontjában elutasította a Bizottság azon érvét, mely szerint a magánbefektető kritériuma nem alkalmazható, mivel a jelen ügyben a francia állam közhatalmi jogosítványaival élt, amikor törvényben mondott le az adókövetelésről. Ezzel összefüggésben a Törvényszék megállapította, hogy a jelen ügyben nem állt fenn olyan kötelezettség, amely az államot a közhatalom gyakorlójaként terhelte volna, és nem volt szó az állam közhatalmi jellegéből következő kötelezettségeiből eredő bizonyos költségek értékeléséről.

41

A Törvényszék a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet 260–263. pontjában elutasította a Bizottság azon állításon alapuló érvét, hogy a magánbefektető kritériumát nem lehet az adótartozás tőkévé alakítására alkalmazni, mivel a magánbefektetőnek a vállalkozással szemben ilyen követelése nem, hanem kizárólag polgári jogi vagy kereskedelmi jogi jellegű követelése lehet. Márpedig a Törvényszék szerint a magánbefektető kritériuma annak ellenőrzésére irányul, hogy a magánbefektető ugyanazon körülmények között az államéhoz hasonló befektetési döntést hozott volna‑e meg, annak ellenére, hogy az államnak olyan eszközök is a rendelkezésére állnak, amelyekkel a magánbefektető nem rendelkezhet. Ezért közömbös a követelés természete, és következésképpen az a tény, hogy a magánbefektetőnek nem lehet adókövetelése.

42

A Törvényszék a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet 264–277. pontjában elutasította a Bizottság azon érvét, mely szerint a magánbefektetőnek hasonló helyzetben magának is adót kellett volna fizetnie, aminek következtében további költségei keletkeztek volna, hiszen 100 euró juttatásához a magánbefektetőnek valójában 141,66 eurót kellett volna mozgósítania.

43

Ezzel összefüggésben a Törvényszék először is megállapította, hogy az EDF és a Francia Köztársaság azt állította, továbbá a Bizottság az eljárást megindító határozat 51. pontjában maga is úgy ítélte meg, hogy a francia adójog értelmében a nettó eszközök olyan tőkeemelés következtében történő megváltozását, amely a vállalkozás egy részvényesének a vállalkozással szemben fennálló követelése tőkébe való besorolásával valósul meg, a társasági adó számításakor nem kell figyelembe venni, és következésképpen a követelés tőkévé való ilyen átalakítása nem keletkeztet a követelés összege után adókötelezettséget.

44

Másodszor, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Bizottság azon érve, mely szerint a magánbefektetőnek hasonló helyzetben magának is adót kellett volna fizetnie, ellentmond a vitatott határozatban általa azonosított előnynek, mivel ez az érv a magánbefektető által 14,119 milliárd FRF befektetése esetén viselt összes költség vizsgálatához vezetett, miközben a koncesszióba adó járandóságainak ilyen összegű átcsoportosítását a Bizottság nem tekintette támogatásnak.

45

Harmadszor, a Törvényszék a Bizottság azon érvét, mely szerint a magánbefektetőnek hasonló helyzetben magának is adót kellett volna fizetnie, következetlennek ítélte, mivel a Bizottság elismerte, hogy megvizsgálta volna a több milliárd FRF összegű kiegészítő tőkejuttatást, ha az EDF ezt az összeget adó jogcímén megfizette volna, majd a francia állam ugyanezt az összeget visszaadta volna, mivel a francia állam által viselt költségeket így – és csak ebben az esetben – a magánbefektető költségeihez lehetett volna hasonlítani. A Törvényszék viszont úgy ítélte meg, hogy az államot terhelő költség és az EDF‑nek juttatott összeg ez esetben is ugyanakkora lett volna, mint az az összeg, amelyben az EDF a vitatott intézkedés révén részesült.

46

Negyedszer, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy ha feltételezzük is, hogy a magánbefektetőnek ténylegesen meg kellett volna fizetnie az adót, a követelésének átsorolásával végrehajtott tőkejuttatás 5,88 milliárd FRF összegű, vagyis ugyanakkora költséggel járt volna számára, mint amelyet a jelen esetben a francia állam viselt. Ezenkívül egyedül a magánbefektető kritériumának alkalmazása tette volna lehetővé a költségek között adott esetben fennálló különbségek megállapítását.

47

Ötödször, a Törvényszék megállapította, hogy még ha a 14,119 milliárd FRF‑ot kitevő feltőkésítés költsége 0 FRF is lenne a francia állam számára, és 5,88 milliárd FRF egy magánbefektető számára, a költségek közötti különbség akkor sem akadályozná meg a magánbefektető kritériumának alkalmazását.

48

A Törvényszék a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet 283. pontjában elutasította a Bizottság azon érvét, mely szerint a magánbefektető kritériuma alkalmazásának megengedése a tagállamok által nyújtott adómentességek valamennyi formájának elfogadásához vezetne. Ezzel összefüggésben a Törvényszék egyrészt emlékeztetett arra, hogy a jelen esetben álláspontja szerint nem valamely vállalkozásnak nyújtott egyszerű adómentességről van szó, hanem adókövetelésről való olyan lemondásról, amely olyan vállalkozás tőkéjének emelése keretében történik, amelynek az állam az egyedüli részvényese, másrészt pedig úgy ítélte meg, hogy nem lehet e kritérium alkalmazásának eredményét előre megítélni, hiszen így e kritérium feleslegessé válna.

49

A Bizottság 2010. február 26‑án fellebbezést nyújtott be a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet ellen.

50

A C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítéletben a Bíróság elutasította ezt a fellebbezést, az alábbi indokok miatt:

[…]

[…]

[…]

[…]

51

A C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítéletet követően a Bizottság elfogadta az eljárás kiterjesztéséről szóló határozatot.

52

Közelebbről az eljárás kiterjesztéséről szóló határozat 58–73. pontját kell figyelembe venni, amelyekben a Bizottság megvizsgálja egyrészt a magánbefektető kritériumának alkalmazhatóságát, másrészt pedig, másodlagos jelleggel, ugyanezen kritérium alkalmazhatóságát a szóban forgó intézkedésre.

53

A kritérium alkalmazhatóságát illetően a Bizottság a következőket állapította meg:

54

A kritérium alkalmazását illetően a Bizottság a következőket állapította meg:

55

A Bizottság a megtámadott határozatban az EDF‑nek biztosított támogatási intézkedést a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította, és előírta a támogatás kamatokkal együtt történő visszafizettetését.

56

A Bizottság által e tekintetben a megtámadott határozatban rögzített indokok a következők.

57

Először, a Bizottság a megtámadott határozat (62)–(108) preambulumbekezdésében ismerteti a Francia Köztársaság és az EDF által előadott azon érveket, amelyeket az eljárás kiterjesztéséről szóló határozattal kiterjesztett eljárásban fejtettek ki.

58

Másodszor, miután felidézte a vitatott intézkedés tartalmát a megtámadott határozat (113)–(123) preambulumbekezdésében, a Bizottság úgy véli, hogy az adó kivetéséről való lemondás a koncesszióba adó járandóságainak tőkévé történő átminősítésekor prima facie szelektív előnynek minősül.

59

Harmadszor, a Bizottság a megtámadott határozat (124) preambulumbekezdésében felidézi a Francia Köztársaság által a 2002. december 11‑i észrevételeiben előadott érvelést, amely szerint az adó kivetéséről való lemondás olyan kiegészítő juttatásnak tekintendő, amelynek összege megegyezik az adóként megfizetendő összeggel.

60

Negyedszer, a Bizottság emlékeztet arra, hogy a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 99. pontjában a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Törvényszék nem prejudikált sem a körültekintő piacgazdasági befektető kritériumának a jelen esetben való alkalmazhatóságával, sem pedig e kritérium vitatott intézkedésre történő esetleges alkalmazásának eredményével kapcsolatban.

61

Ötödször, a Bizottság ezt követően a megtámadott határozat (126)–(153) preambulumbekezdésében megvizsgálja a körültekintő piacgazdasági befektető elvének alkalmazhatóságát a Bíróság által e tekintetben a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítéletben szolgáltatott pontosítások fényében. Ennek érdekében elemzi az állítólagos befektetési döntéssel kapcsolatos körülményeket, az e befektetés megtérülésének meghatározása érdekében végzett gazdasági értékeléseket, a vitatott intézkedés természetét és tárgyát, valamint az e döntés hátterét képező összefüggéseket és a rá vonatkozó szabályokat.

62

A Bizottság ezt az elemzést az alábbiak rögzítésével zárja:

63

A Bizottság ezt követően a megtámadott határozat (155)–(193) preambulumbekezdésében másodlagosan megvizsgálja, hogy a magánbefektető kritériuma, amennyiben azt alkalmazhatónak vesszük, teljesül‑e a jelen ügyben.

64

A Bizottság ezt az elemzést az alábbiak rögzítésével zárja:

65

Miután megállapította, hogy fennáll az állami források felhasználása (a megtámadott határozat (194) és (195) preambulumbekezdése), a verseny torzítása és a tagállamok közötti kereskedelem érintettsége (a megtámadott határozat (196)–(206) preambulumbekezdése), valamint a támogatás belső piaccal való összeegyeztethetetlensége (e határozat (207)–(215) preambulumbekezdése), a Bizottság megállapítja, hogy a vitatott intézkedés a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatásnak minősül és elrendeli annak visszatéríttetését.

66

Az EDF a Törvényszék Hivatalához 2015. december 22‑én benyújtott keresetlevelével megindította a jelen keresetet.

67

A Törvényszék Hivatalához 2016. április 20‑án érkezett beadványával a Francia Köztársaság kérte, hogy az EDF kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson. 2016. május 24‑i végzésében a Törvényszék harmadik tanácsának elnöke megengedte a beavatkozást. A beavatkozó benyújtotta beadványát, és a felek az előírt határidőn belül benyújtották az azzal kapcsolatos észrevételeiket.

68

A Törvényszék tanácsai összetételének módosulásakor az előadó bírót a harmadik tanácsba osztották be, és ezért a jelen ügyet a Törvényszék eljárási szabályzata 27. cikkének (5) bekezdése alapján e tanácsnak osztották ki.

69

Az eljárás írásbeli szakaszának befejezéséről 2016. szeptember 26‑án értesítették a feleket. Ezen értesítést követő háromhetes határidőn belül a felek nem terjesztettek elő tárgyalás tartása iránti kérelmet az eljárási szabályzat 106. cikkének (2) bekezdése alapján.

70

A felek részére 2017. május 19‑én kézbesített határozatban a Törvényszék, mivel úgy ítélte meg, hogy az ügy körülményei kellően fel vannak tárva, a felek e vonatkozásban előterjesztett kérelme hiányában úgy határozott, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakasza megnyitásának mellőzésével határoz, az eljárási szabályzat 106. cikke (3) bekezdésének megfelelően.

71

A Törvényszék Hivatalához 2017. május 19‑én érkezett beadványával a felperes tárgyalás tartását kérte, az ügy rá nézve képviselt jelentőségére és különösen pénzügyi következményeire figyelemmel.

72

A 2017. június 12‑én kézbesített irat révén megállapítást nyert, hogy a tárgyalás tartására irányuló kérelem benyújtására nyitva álló határidő 2016. október 31‑én lejárt, és hogy ennélfogva e kérelmet az eljárási szabályzat 106. cikkében előírt határidőn túl nyújtották be, továbbá a felperes nem hivatkozott olyan körülményekre, amelyek az Európai Unió Bírósága alapokmánya 45. cikkének megfelelően előre nem látható körülmények vagy vis maior fennállásának igazolására irányultak volna.

73

2017. szeptember 20‑án a Bíróság meghozta a Bizottság kontra Frucona Košice ítéletet (C‑300/16 P, EU:C:2017:706, a továbbiakban: Frucona Košice ítélet), elutasítva a 2016. március 16‑iFrucona Košice kontra Bizottság ítélet (T‑103/14, EU:T:2016:152) ellen benyújtott fellebbezést.

74

A Törvényszék Hivatalához 2017. október 3‑án érkezett beadványával a felperes kérte, hogy szóbeli vagy írásbeli vitára kerülhessen sor a felek között a Frucona Košice ítélet jelen ügyre vonatkozó következményeit illetően.

75

2017. október 12‑i határozatával a Törvényszék úgy döntött, hogy újra megnyitja az írásbeli eljárást, a felperes kérelmét felveszi az ügy iratanyagába, továbbá felhívta a feleket, hogy nyújtsák be írásbeli észrevételeiket azon következményeket illetően, amelyek álláspontjuk szerint a Frucona Košice ítéletből a jelen ügyre származnak.

76

A felek e felhívásnak az előírt határidőn belül eleget tettek.

77

2017. november 9‑én a harmadik tanács elnöke úgy döntött, hogy lezárja az eljárás írásbeli szakaszát. E határozatot azzal a pontosítással kézbesítették a feleknek, hogy a kézbesítéssel nem veszi kezdetét a tárgyalás tartása iránti kérelem benyújtására nyitva álló, az eljárási szabályzat 106. cikkében előírt határidő.

78

Az EDF, a Francia Köztársaság támogatásával, azt kéri, hogy a Törvényszék:

79

A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

80

Az EDF keresete alátámasztására négy elsődleges és két másodlagos jogalapot terjeszt elő.

81

Az elsődlegesen előterjesztett első jogalap az EUMSZ 266. cikk megsértésén alapul, amennyiben a Bizottság figyelmen kívül hagyta mind a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet rendelkező részét, mind az amögött meghúzódó indokokat.

82

Az elsődlegesen előterjesztett második jogalap az EUMSZ 107. cikk megsértésén alapul, amennyiben a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot és ténybelileg is tévedett a magánbefektető kritériuma alkalmazhatóságának vizsgálata során.

83

Az elsődlegesen előterjesztett harmadik jogalap az EUMSZ 107. cikk megsértésén alapul, amennyiben a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot és ténybelileg is tévedett a magánbefektető kritériuma alkalmazásának vizsgálata során.

84

Az elsődlegesen előterjesztett negyedik jogalap a megtámadott határozat hiányos indokolásán alapul.

85

A másodlagosan előterjesztett első jogalap egyrészt azon alapul, hogy a szóban forgó intézkedések többségét – feltéve, hogy támogatásnak minősülhetnek – az [EK 88. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22‑i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL 1999. L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) 1. cikke b) pontjának v. alpontja alapján létező támogatásnak kell tekinteni, mivel azokat a villamosenergia‑szektor tényleges liberalizálása előtt nyújtották, másrészt pedig azon, hogy ezeknek a nagy részét az említett rendelet 15. cikkének (1) bekezdése alapján elévültnek kell tekinteni.

86

A másodlagosan előterjesztett második jogalapjával az EDF azt állítja, hogy a megtámadott határozat mindenképpen több olyan számítási hibát is tartalmaz, amely azt érvénytelenné teszi.

87

A Francia Köztársaság úgy véli, hogy az EDF jogalapjai megalapozottak, de nem terjesztetett elő észrevételt az első három elsődlegesen előterjesztett jogalapot illetően.

88

A Francia Köztársaság által támogatott EDF előadja, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 266. cikket, amennyiben nem hajtotta végre a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítéletet, mivel egyrészt a megtámadott határozatban úgy tekintette, hogy az eljárást megindító határozat nem jogellenes, és hogy az ebből következően egy új határozat alapját képezheti, holott álláspontja szerint az eljárást megindító határozat a tényállás pontatlan ismertetésén alapul, és éppen emiatt semmisítette meg a Törvényszék a végleges határozatot, amely a tények ugyanezen téves ismertetésén alapult. A megtámadott határozatot tehát ugyanazok a hibák és tárgyi pontatlanságok terhelik, mint amelyek a végleges határozat megsemmisítését indokolták.

89

Másrészt az EDF szerint a Bizottság a megtámadott határozatban elemzését továbbra is egy intézkedésre, az EDF részére biztosított szabálytalan adókedvezményből származó adóelőnyre alapítja, holott a tényállás ezen ismertetését a Törvényszék kifejezetten elutasította a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítéletében.

90

Az EDF szerint a Bizottság ugyanis továbbra is, ellenkérelmében is elválasztja a ténylegesen végrehajtott intézkedést, vagyis tőkéjének a felújításra képzett tartalékok „tőkejuttatások” tételben szerepeltetéséből következő megemelését annak egyik adójogi következményétől, vagyis a koncesszióba adó járandóságai megadóztatásának elmaradásától, holott a Törvényszék elutasította e megközelítést, az 1997. december 22‑i levelet olyan dokumentumnak minősítve, amely a végrehajtott intézkedést, vagyis álláspontja szerint a vállalkozás 97–1026. számú törvénnyel végzett feltőkésítését magyarázza. Az EDF álláspontja szerint ugyanis a Törvényszék a feltőkésítési intézkedésen belül soha nem tett különbséget a felújításra képzett tartalékok különböző összetevőinek jellege és kezelése között.

91

Az EDF úgy véli, hogy a Bizottság okfejtése ily módon a vitatott intézkedés minősítésének, vagyis az állami támogatás fennállása vagy fenn nem állása kérdésének és az intézkedés megjelölésének összekeverésén alapul. Álláspontja szerint a Törvényszék ugyanis nem a vitatott intézkedésnek a magánbefektető kritériuma alkalmazhatóságának vagy alkalmazásának szempontjából történő minősítéséről döntött, hanem ellenkezőleg, pontosan megjelölte az említett intézkedést. Márpedig az ilyen ténybeli megállapítás nem pusztán elengedhetetlen előfeltétele minden későbbi jogi elemzésnek, hanem mindenekelőtt a Törvényszék, mint szuverén ténybíróság előjoga. Következésképpen nincs ténybeli alapja a Bizottság azon érvelésének, amely szerint a Törvényszék nem minősítette véglegesen a tényeket.

92

Az EDF rámutat, hogy e tekintetben meg kell vizsgálni, hogy a tényállásnak a megtámadott határozatban szereplő ismertetése mennyiben különbözik a Törvényszék által megállapított tényállástól, majd azt, hogy ezek az utóbbi által tett ténybeli megállapítások olyan indokot jelentenek‑e, amely az eredeti határozat Törvényszék által 2009‑ben kimondott megsemmisítésének szükséges alátámasztása.

93

Az EDF szerint a Törvényszék a szóban forgó intézkedésként a 97–1026. számú törvénnyel végzett feltőkésítését jelölte meg, anélkül hogy különbséget tett volna a tőkejuttatásnak átminősített tartalékok között, holott a Bizottság továbbra is csak az említett tartalékok egy részének meg nem adóztatását veszi figyelembe. Az EDF ebből azt a következtetést vonja le, hogy bár az igaz, hogy a Bizottság „figyelembe vette” az e törvény által végzett feltőkésítést, de csupán egyszerű összefüggési elemként, nem pedig olyan elemként, amely maga képezné a szóban forgó intézkedést.

94

Márpedig a szóban forgó intézkedés Bizottság általi részleges megjelölésének kritikája jelenti a Törvényszék által követett azon okfejtés kiindulópontját és feltételét, amely az eredeti határozat megsemmisítéséhez vezetett. Következésképpen az intézkedés megjelölése a Törvényszék által ténylegesen és szükségszerűen eldöntött jogkérdést jelent, és ennélfogva olyan indokot, amely a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet rendelkező részének szükséges alátámasztása.

95

A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

96

A jogerőt illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság kimondta, hogy mind a jog, mind a jogviszonyok stabilitásához, illetve az igazságszolgáltatás megfelelő működésének biztosításához fontos, hogy ne lehessen többé vita tárgyává tenni azokat a bírósági határozatokat, amelyek a rendelkezésre álló jogorvoslatok kimerülését, illetve az azok előterjesztésére nyitva álló határidők elteltét követően jogerőre emelkedtek (2012. április 19‑iArtegodan kontra Bizottság ítélet, C‑221/10 P, EU:C:2012:216, 86. pont).

97

Ezenkívül egyrészt az ítélt dolog minőség kizárólag azokhoz a ténybeli és jogi kérdésekhez kapcsolódik, amelyeket a szóban forgó bírósági határozat ténylegesen vagy szükségszerűen eldöntött. Másrészt ez a minőség nemcsak a határozat rendelkező részéhez vonatkozik, hanem kiterjed annak indokolására is, amely a rendelkező rész szükséges alátámasztását alkotja, és ennélfogva attól elválaszthatatlan (2012. április 19‑iArtegodan kontra Bizottság ítélet, C‑221/10 P, EU:C:2012:216, 87. pont).

98

A T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélettel megvalósult ítélt dolog minőség hatályát tehát a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélettel szemben a Bizottság által benyújtott fellebbezést követően a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet tükrében kell meghatározni (lásd ebben az értelemben: 2012. április 19‑iArtegodan kontra Bizottság ítélet, C‑221/10 P, EU:C:2012:216, 88. pont).

99

A jelen ügyben először arra kell emlékeztetni, hogy az eljárást megindító határozat 50. és 51. pontjában a Bizottság a következőket mondta ki:

100

Másodszor, az eredeti határozat (91) és (99) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy vélte, hogy „[…] a koncesszióba adó járandóságát is meg kellett volna adóztatni, egyidejűleg és ugyanazzal a kulccsal, mint a többi adómentesen képzett tartalékot”, hogy „[e]z azt jelenti, hogy a 14,119 milliárd FRF koncesszióba adói járandóságot hozzá kellett volna adni a 38,5 milliárd FRF fel nem használt tartalékhoz, hogy azt a francia hatóságok részéről az EDF mérlegének átstrukturálásakor 41,66%‑os kulccsal megadóztassák”, hogy „[a]zzal, hogy mérlegének átstrukturálásakor nem fizette meg az összes esedékes társasági adót, az EDF 888,89 millió eurót takarított meg”, valamint, hogy „[a]z EDF által 1997‑ben meg nem fizetett 888,89 millió euró adó tehát a vállalatcsoport részére fennálló előnyt képez”.

101

A Bizottság vizsgálata eredményeként megállapította, hogy „[f]őellátási hálózatának [FEH] felújítására adómentesen képzett tartalékainak a része után esedékes társasági adó meg nem fizetése az EDF részéről 1997‑ben, ami megfelelt a koncesszióba adó 14,119 milliárd [FRF‑os] járandóságának, amit tőkejuttatásként vezettek át, a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül” (az eredeti határozat 3. cikke).

102

Harmadszor, a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítéletben a Törvényszék kimondta, hogy:

103

A T‑156/04. sz. ügyben hozott ítéletben a Törvényszék ezt követően úgy döntött, hogy:

104

Meg kell állapítani, hogy a Törvényszék által megállapított vitatott intézkedés „a koncesszióba adó járandóságának adózás szempontjából történő [kezelésére vonatkozott] az EDF mérlegének […] átstrukturálása során”, valamint, hogy a Törvényszék azt szankcionálta, hogy a Bizottság elvetette a magánbefektető elvének mindennemű alkalmazását pusztán ezen intézkedés adójogi jellege miatt, amelyet álláspontja szerint a Francia Köztársaság közhatalmi minőségében hozott, illetve azt, hogy a Bizottság elmulasztotta ezen intézkedés összefüggésében történő (vagyis az EDF feltőkésítéséhez kapcsolódó) vizsgálatát, annak értékelése érdekében, hogy a magánbefektető kritériuma alkalmazható‑e a jelen ügyben, anélkül, hogy az intézkedés adójogi jellege főszabály szerint kizárná azt, hogy az állam erre a kritériumra hivatkozhasson.

105

Negyedszer, egyrészt figyelembe kell venni a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 16., 19., 21. és 35. pontját (lásd a fenti 50. pontot), amelyek felidézik a Bizottság és a Törvényszék által megjelölt előny tartalmát, másrészt pedig emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság az említett ítélet 99. pontjában azt mondta ki, hogy a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítéletben a Törvényszék nem prejudikált sem a magánbefektető kritériumának a jelen esetben való alkalmazhatóságával, sem pedig e kritérium esetleges alkalmazásának eredményével kapcsolatban.

106

Az EDF állításával ellentétben a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 87., 92., 93., 98–100. és 108. pontjának (lásd a fenti 50. pontot) fényében értelmezett T‑156/04. sz. ügyben hozott ítéletből nem lehet azt levezetni, hogy a megvizsgálandó intézkedés valójában nem a koncesszióba adó járandóságai után fizetendő adó beszedéséről való lemondás, hanem „az EDF 97–1026. számú törvény által anélkül végzett feltőkésítése, hogy megkülönböztették volna a tőkejuttatásnak átminősített tartalékokat” (a keresetlevél 9. pontja és a válasz 7. és 17. pontja) vagy „egy olyan vállalkozás feltőkésítése, amelynek az állam részvényese”, amit „jellegénél fogva [úgy tekintett volna a Törvényszék, mint amely] annak bizonyítására irányul, hogy »az állam a magánbefektetőével összehasonlítható befektetési célt követett«” (a keresetlevél 86. pontja).

107

A Bizottság tehát nem követett el hibát és nem sértette meg a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet jogerejét azáltal, hogy a közigazgatási eljárást folytatva a megtámadott határozatban megvizsgálta a magánbefektető kritériumának alkalmazhatóságát azon intézkedésre, amely révén a Francia Köztársaság lemondott az adó beszedéséről a koncesszióba adó járandóságának tőkejuttatássá való átminősítése során (a megtámadott határozat 117. és 188. pontja, valamint 1. cikke); ezt az intézkedést, amint arra a Bizottság emlékeztet, egyébként a Francia Köztársaság a Bizottsághoz intézett 2002. április 9‑i feljegyzésében egyértelműen és kétségtelenül úgy jelölte meg, mint a vitatott intézkedést (lásd a fenti 27. pontot).

108

A jelen jogalapot tehát el kell utasítani.

109

Az EDF által elsődlegesen előterjesztett második jogalap, amelyben az EDF lényegében azt adja elő, hogy a Bizottság tévesen ítélte meg úgy, hogy a magánbefektető kritériuma nem alkalmazható a jelen ügyben, öt részre oszlik.

110

Az első rész alátámasztása érdekében az EDF kifejti, hogy a Bizottság a magánbefektető kritériuma alkalmazhatóságának értékelése során anélkül elmulasztott figyelembe venni számos, vele közölt dokumentumot és mellékletet, hogy azt megindokolta volna.

111

A második rész azon alapul, hogy a Bizottság a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítéletet figyelmen kívül hagyva a Bizottság szisztematikusan összekeverte a magánbefektető kritériumának alkalmazhatósága, illetve e kritérium alkalmazása körébe tartozó körülményeket.

112

Az EDF a harmadik részben arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen zárta ki a magánbefektető kritériumának alkalmazhatóságát azzal az indokkal, hogy a Francia Köztársaság a részvényesi jogállásával kapcsolatos megfontolások mellett többek között a közhatalmi jogállásával kapcsolatos megfontolásokat is figyelembe vette.

113

A negyedik rész alátámasztására az EDF előadja, hogy a Bizottság tévesen tekintette úgy, hogy fennállt az arra vonatkozó kötelezettség, mely szerint a magánbefektető kritériuma alkalmazhatóságának igazolásához hivatalos üzleti tervvel kell rendelkezni.

114

Végül az ötödik rész alátámasztása érdekében az EDF arra hivatkozik, hogy ha nem került volna sor e különböző téves jogalkalmazásokra és ténybeli tévedésekre, akkor a Bizottság szükségképpen megállapította volna a magánbefektető kritériumának alkalmazhatóságát, figyelemmel ezen intézkedés jellegére és tárgyára, a hátterét képező összefüggésekre, valamint az ezen intézkedéssel elérni kívánt célra és a rá vonatkozó szabályokra.

115

Miután a megtámadott határozat (113)–(123) preambulumbekezdésében felidézte a vitatott intézkedés tartalmát, a Bizottság a határozat (126)–(154) preambulumbekezdésében megvizsgálta a magánbefektető kritériumának ezen intézkedésre való alkalmazhatóságát, a következők szerint:

116

Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság nem követett el hibát, amikor a megtámadott határozat (113) és azt követő preambulumbekezdéseiben lényegében úgy ítélte meg, hogy rá tartozik annak vizsgálata, hogy a magánbefektető kritériuma alkalmazható‑e a vitatott intézkedésre, amelyet egyértelműen úgy jelöltek meg, mint a Francia Köztársaság részéről a koncesszióba adó járandóságai után fizetendő adóról való lemondást, ahogy az a 2002. április 9‑i feljegyzésben szerepel (lásd a fenti 107. pontot).

117

Kiindulásként tehát el kell utasítani az EDF által második jogalapjának alátámasztása érdekében megismételt azon állításokat, amelyek szerint a Bizottságnak nem az ezen adó beszedéséről való lemondást kellett volna megvizsgálnia, hanem az EDF feltőkésítését, anélkül hogy megkülönböztetné a tőkejuttatásnak átminősített tartalékokat.

118

Az elsődlegesen előterjesztett második jogalap alátámasztására az EDF lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság, az arra irányuló kötelezettségét megsértve, hogy elemzésében mind a kritérium alkalmazhatósága, mint alkalmazása értékelésének szakaszában figyelembe vegyen minden releváns ténybeli és jogi körülményt, kizárólag a Francia Köztársaság által szolgáltatott információkra és bizonyítékokra támaszkodott, figyelmen kívül hagyva az EDF által közölteket, amit a Bizottság a francia állam és az EDF által benyújtott dokumentumok közötti állítólagos ellentmondásokkal indokolt.

119

Az EDF ugyanakkor elismeri, hogy „a Bizottság […] futólag megemlítette az EDF által részére benyújtott bizonyítékokat”, és utal e tekintetben a megtámadott határozat (66) preambulumbekezdésére, amely hivatkozik „az EDF által a könyvviteli nyilvántartásához csatolt mintegy negyven, akkori dokumentum[ra]”.

120

Az EDF ugyanakkor előadja, hogy az általa a Bizottságnak benyújtott 53 dokumentumból mintegy negyvenre nem utalnak a megtámadott határozatban, valamint, hogy azokat ebből következően nem elemezték, anélkül hogy a Bizottság kifejtené, hogy miért állnának ezek ellentmondásban a Francia Köztársaság által benyújtott dokumentumokkal, vagy miért lennének irrelevánsak.

121

E körülmények között nem vitatható, hogy a jelen ügyben a Bizottság kizárólag a Francia Köztársaság által benyújtott bizonyítékokat vizsgálta meg, ami azt bizonyítja, hogy a Bizottság, gondossági kötelezettségét megsértve, szándékosan megtagadta az EDF által benyújtott dokumentumok vizsgálatát.

122

Az EDF azt is előadja, hogy bizonyos, az általa a Bizottságnak benyújtott egyes dokumentumokból kitűnő körülmények azt igazolják, hogy amennyiben ezeket figyelembe vették volna, a Bizottság más következtetésekre jutott volna, mint amelyek a megtámadott határozatban szerepelnek. E tekintetben utal a 18. sz. dokumentumban (az EDF levele a ministre de l’Économie [gazdasági miniszter] részére az EDF számviteli és adózási rendszeréről) szereplő körülményekre, a 20. sz. dokumentumra (a ministère des Finances‑ban [pénzügyminisztérium] tartott 1995. október 27‑i megbeszélés emlékeztetője), a 22. sz. dokumentumra (az EDF által a ministère de l’Économie, des Finances et du Plan [gazdasági, pénzügyi és tervezési minisztérium] részére küldött levélre, amely tartalmaz egy „Az EDF 1994. 12. 31‑i mérlegének átdolgozása” című mellékletet), a 23. sz. dokumentumra (az EDF levele a ministère du Budget [költségvetési minisztérium] részére, amellyel megküld egy „Az EDF mérlegének átalakítására irányuló javaslat” című mellékletet), a 32. sz. dokumentumra (a ministre de l’Économie et des Finances [gazdasági és pénzügyminiszter] és a ministre de l’Industrie, de la Poste et des Télécommunications [ipari, postaügyi és távközlési miniszter] levele), azzal, hogy ezt a dokumentumot figyelembe vették az említett határozatban, az 50–56. sz. dokumentumokra (a hitelminősítő intézetek akkori véleményei, amelyeket figyelembe vettek az Oxera 2013‑as tanulmányában), valamint az 57. sz. dokumentumra (a „Pan‑European utilities” című tanulmány); e dokumentumokat a keresetlevél 77. pontjában szereplő táblázat sorolja fel.

123

Az EDF ehhez hozzáteszi, hogy valótlanok a Bizottság azon állításai, amelyek szerint figyelembe vette ezeket a dokumentumokat, valamint, hogy a megtámadott határozatban kizárólagosan hivatkozott két dokumentum, amelyeket az EDF által a Bizottságnak megküldött dokumentumként ismertettek, valójában a Francia Köztársaság által is megküldött dokumentumok.

124

Az EDF úgy véli, hogy a Bizottság nem állíthatja, hogy a pusztán az EDF által benyújtott dokumentumok figyelmen kívül hagyására vonatkozó döntés önmagában az elmélyült elemzés bizonyítéka.

125

Az EDF úgy véli, hogy a 2016. március 16‑iFrucona Košice kontra Bizottság ítélet (T‑103/14, EU:T:2016:152) és a 2016. május 26‑iFranciaország és IFP Énergies nouvelles kontra Bizottság ítélet (T‑479/11 és T‑157/12, fellebbezés alatt, EU:T:2016:320) alátámasztják azon állításait, amelyek szerint a Bizottságnak minden releváns adatot figyelembe kell vennie, még akkor is, ha azt az intézkedés kibocsátója, vagyis az érintett tagállam nem nyújtotta be.

126

Ezenkívül az EDF előadja, hogy a keresetlevél 80. pontjában hivatkozott dokumentumok tárgyilagos és pártatlan értelmezése egyértelműen bizonyítja, hogy a szóban forgó intézkedés a feltőkésítésére vonatkozó döntés, amelyet szerinte azonosít például az által a Bizottsághoz benyújtott 20. sz. dokumentum.

127

Végül, a Frucona Košice ítéletet követően előterjesztett észrevételei keretében a Francia Köztársaság által is támogatott felperes azt állítja, hogy az említett ítéletnek megfelelően, mivel a Bizottság köteles minden releváns körülményt figyelembe venni, ezért nem hagyhatja figyelmen kívül az állam és az EDF által vele közölt körülményeket, még ha kész is túllépni az állam által közölt körülményeken és figyelmen kívül hagyni az állam szubjektív véleményét.

128

A Francia Köztársaság az EDF érvelésének alátámasztása érdekében előadja, hogy a megtámadott határozat (87)–(108) preambulumbekezdése csak leírja azt a kilenc dokumentumot, amelyeket a francia hatóságok Bizottsághoz intézett 2013. július 1‑jei észrevételeihez csatoltak, de nem ismerteti azokat az indokokat, amelyek miatt e dokumentumok alapján a Bizottság úgy döntött, hogy a magánbefektető kritériuma nem alkalmazható a jelen ügyben.

129

A Francia Köztársaság benyújt egy táblázatot (a beavatkozási beadvány 10. melléklete), amelyben észrevételekkel ellátva felsorolja az általa és az EDF által benyújtott, a Bizottság által annak ellenére figyelmen kívül hagyott dokumentumokat, hogy álláspontja szerint azok alapvető fontosságú adatokat tartalmaztak a kritérium jelen ügyben történő alkalmazhatóságának értékelése szempontjából.

130

A Francia Köztársaság e tekintetben három példát említ.

131

Először, a Francia Köztársaság hivatkozott az EDF pénzügyi igazgatójának a pénzügyminisztérium irányítása alá tartozó, az Államkincstár finanszírozásért és részesedésekért felelős szolgálata vezetőjéhez intézett, 1997. február 19‑i levelére, amelyre a Bizottság csak utal a megtámadott határozat (88) és (91) preambulumbekezdésében, anélkül hogy okfejtésében figyelembe venné azt, holott e levél bizonyítja, hogy a francia állam és az EDF között 1997. április 8‑án kötött, az 1997–2000 közötti időszakra vonatkozó vállalkozási szerződés (a továbbiakban: vállalkozási szerződés) előkészítése során az említett állam megvizsgálta az általa részvényesként kapott díjat az 1997–2000 közötti időszakban, többek között gazdasági‑pénzügyi megfontolások alapján. E levél ugyanis ismerteti azokat az előrejelzéseket, amelyek az említett vállalkozási szerződés feltevésen alapulnak (a díjak alakulása, a részvényes állam díjazásának módja, befektetési és adósságcsökkentési célok).

132

Másodszor, a Francia Köztársaság hivatkozik az EDF által készített, a francia Szenátusnak kérésére 1997. szeptember 15‑én továbbított, 1996. július 27‑i elemző feljegyzésre, valamint arra, hogy azt a Bizottság csak megemlíti a megtámadott határozat (88) preambulumbekezdésében, holott e feljegyzés azt bizonyítja, hogy a szóban forgó intézkedés meghozatala során a francia állam aggodalmai egy nyilvános részvényesének feleltek meg. E feljegyzés különösen a nyilvános részvényes díjazásának perspektíváival foglalkozott, figyelemmel az ágazatban működő európai vállalkozások mérlegeire.

133

Harmadszor, a Francia Köztársaság hivatkozik az EDF által 1995. december 26‑án a gazdasági, pénzügyi és tervezési minisztérium részre küldött levélre, amely tartalmaz egy „Az EDF 1994. 12. 31‑i mérlegének átdolgozása” című mellékletet, amelyet a Bizottság a megtámadott határozatban nem vett figyelembe, és amely olyan számviteli elemzéseket tartalmaz, amelyek bizonyítják, hogy az EDF tőkéjének átcsoportosítását és ennek következményeit a francia állam részletesen megvizsgálta már 1995‑ben.

134

A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

135

Az EDF lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság a magánbefektető kritériumának a vitatott intézkedésre való alkalmazhatóságának vizsgálata során, gondossági kötelezettségét megsértve nem vett figyelembe számos, az EDF által részre benyújtott dokumentumot, és egyéb magyarázat nélkül azon dokumentumok vizsgálatára szorítkozott, amelyeket a Francia Köztársaság nyújtott be neki, holott az említett dokumentumokban feltárt körülmények alapján arra a következtetésre kellett volna jutnia, hogy az említett kritérium alkalmazható.

136

Először emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben egy tagállam a közigazgatási eljárás során a magánbefektető kritériumára hivatkozik, kétség esetén az ő feladata egyértelműen, objektív, ellenőrizhető és korabeli szempontok alapján bizonyítani, hogy a végrehajtott intézkedés az ő részvényesi minőségéből ered, valamint, hogy az előírt előzetes gazdasági értékeléseken alapul (lásd ebben az értelemben: C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet, 82., 85. és 104. pont).

137

Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy a gondossági kötelezettség, amely a megfelelő ügyintézés elvéhez kapcsolódik, és általános jelleggel alkalmazandó az uniós adminisztráció által a nyilvánossággal fennálló kapcsolatai során tanúsított tevékenységre, megköveteli, hogy az uniós adminisztráció gondosan és körültekintően járjon el (2017. április 4‑i ombudsman kontra Staelen ítélet, C‑337/15 P, EU:C:2017:256, 34. pont).

138

Azokban az esetekben, amikor az Unió intézményei mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, az uniós jogrend által a közigazgatási eljárás vonatkozásában előírt biztosítékok tiszteletben tartásának még nagyobb jelentősége van. E garanciák között szerepel különösen a hatáskörrel rendelkező intézmény azon kötelezettsége, hogy alaposan és pártatlanul megvizsgálja az adott ügy valamennyi releváns elemét, továbbá az érdekelt azon joga, hogy e határozat meghozatala előtt kifejthesse az álláspontját, valamint hogy megfelelően megindokolják a vele szemben meghozott határozatot. A Bíróság és a Törvényszék csak így tudja vizsgálni a mérlegelési jogkör gyakorlásának alapjául szolgáló ténybeli és jogi elemek együttes fennállását (1991. november 21‑iTechnische Universität München ítélet, C‑269/90, EU:C:1991:438, 14. pont).

139

Ezenkívül, a Bíróságnak az állami támogatások terén a bizonyításfelvételre vonatkozó elvekkel kapcsolatos állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bizottság köteles a kifogásolt intézkedések vizsgálatára irányuló eljárást alaposan és pártatlanul lefolytatni abból a célból, hogy a végleges határozat meghozatala során a lehető legteljesebb körű és legmegbízhatóbb információk álljanak rendelkezésére (lásd: 2014. április 3‑iFranciaország kontra Bizottság ítélet, C‑559/12 P, EU:C:2014:217, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

140

Harmadszor emlékeztetni kell arra is, hogy az uniós bíróságnak az állami támogatással kapcsolatos határozat jogszerűségét azon információk alapján kell megítélnie, amelyek a határozat meghozatalakor a Bizottság rendelkezésére álltak (2008. április 15‑iNuova Agricast ítélet, C‑390/06, EU:C:2008:224, 54. pont; 2010. szeptember 2‑iBizottság kontra Scot ítélet, C‑290/07 P, EU:C:2010:480, 91. pont).

141

Végül negyedszer, jóllehet az állami támogatások ellenőrzése keretében a tagállamnak az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése szerinti lojális együttműködési kötelezettség értelmében a Bizottság rendelkezésére kell bocsátania minden olyan adatot, amely lehetővé teszi a Bizottság számára a szóban forgó intézkedés államitámogatás‑jellegéről történő állásfoglalást, a Bizottságnak a gondos és pártatlan vizsgálatra irányuló kötelezettsége értelmében alaposan meg kell vizsgálnia a tagállam által a rendelkezésére bocsátott adatokat. A hivatalos vizsgálati eljárás szellemével összhangban – amely eljárás az érintett feleknek a Bizottság információs forrásának szerepét osztja – e kötelezettség azon információkkal kapcsolatban is terheli a Bizottságot, amelyeket az érintett felek közöltek vele (lásd: 2015. június 25‑iSACE és Sace BT kontra Bizottság ítélet, T‑305/13, EU:T:2015:435, 112. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

142

A jelen ügyben nem vitatott, hogy a Francia Köztársaság hivatkozott a magánbefektető kritériumára a közigazgatási eljárás során (lásd az eredeti határozat (95) preambulumbekezdését, a fenti 31. pont). Következésképpen az ő feladata egyértelműen, objektív, ellenőrizhető és korabeli szempontok alapján bizonyítani, hogy a végrehajtott intézkedés az ő részvényesi minőségéből ered, valamint, hogy az előírt előzetes gazdasági értékeléseken alapul (lásd ebben az értelemben: C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet, 82., 85. és 104. pont).

143

A Francia Köztársaság által is támogatott felperes ebben az első részben azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe az EDF által e tekintetben benyújtott összes bizonyítékot és kizárólag a Francia Köztársaság által benyújtott bizonyítékok összességét vagy egy részét vizsgálta meg.

144

Kiindulásként rá kell mutatni, hogy az EDF állításai rendkívül általános jellegűek és különösen kevéssé részletesek azon állítólagosan jelentős körülmények azonosítása tekintetében, amelyek az általa a Bizottságnak benyújtott, de a Bizottság által meg nem vizsgált dokumentumokban szerepelnek.

145

Az EDF ugyanis pusztán egy táblázat bemutatására szorítkozik a keresetlevél 77. pontjában, amelyben egy 50 (nem pedig 53, ahogy az a keresetlevél 78. pontjában szerepel), általa a Bizottságnak benyújtott dokumentumot tartalmazó listát közöl. E dokumentumok közül tíz vonatkozásában kiemeli, hogy azokra hivatkoznak a megtámadott határozatban, a többi vonatkozásában pedig annak előadására szorítkozik, hogy azokra a Bizottság nem hivatkozik és a fortiori nem is elemezte őket. Következésképpen e dokumentumokat indokolás nélkül figyelmen kívül hagyták, holott a Bizottságnak figyelembe kellett vennie minden releváns ténybeli és jogi körülményt.

146

Ezt követően, a keresetlevél 80. pontjában az EDF utal „egyes indokolás nélkül figyelmen kívül hagyott körülményekre”, amelyek a keresetlevél A‑7. mellékletéhez csatolt dokumentumokban szerepelnek, és amelyek alapján véleménye szerint a Bizottságnak úgy kellett volna tekinteni, hogy a magánbefektető kritériuma alkalmazható a vitatott intézkedésre:

147

Az EDF ebből azt a következtetést vonja le, hogy a Bizottság tudatosan és indokolás nélkül hagyta figyelmen kívül azokat a dokumentumokat, amelyek ellentmondtak az álláspontjának.

148

Először, a Bizottság a fenti 138. pontban felidézett gondossági kötelezettsége alapján nem lehet köteles arra, hogy a megtámadott határozatban megemlítsen minden olyan dokumentumot, illetve állást foglaljon minden olyan dokumentummal kapcsolatban, amelyet részére az EDF átadott, anélkül hogy alátámasztotta volna annak relevanciáját a Bizottság által végzendő vizsgálat szempontjából.

149

Nem lehet tehát azt kifogásolni, hogy a Bizottság e tekintetben megsértette gondossági kötelezettségét.

150

Ezenkívül, amennyiben az EDF arra is hivatkozik, hogy a Bizottság megsértette indokolási kötelezettségét, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az indokolási kötelezettség terjedelme a kérdéses jogi aktus természetétől, valamint elfogadásának körülményeitől függ. Az indokolásnak világosan és egyértelműen kell tartalmaznia az intézmény érvelését oly módon, hogy lehetővé tegye egyrészt az uniós bíróság számára a jogszerűség felülvizsgálatára vonatkozó hatásköre gyakorlását, másrészt az érdekeltek számára jogaik védelme és a döntés megalapozottságának megítélhetősége érdekében a meghozott intézkedés indokainak megismerését. Nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy azt a kérdést, hogy egy jogi aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk második bekezdése követelményeinek, nemcsak szövegére, hanem körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel kell vizsgálni. Így közelebbről a Bizottságnak nem kell állást foglalnia az érdekeltek által elé terjesztett minden érvet illetően, hanem elég, ha a határozat rendszerét illetően alapvető fontossággal bíró tényeket és jogi érveket ismerteti (lásd: 2003. március 6‑iWestdeutsche Landesbank Girozentrale és Land Nordrhein‑Westfalen kontra Bizottság ítélet, T‑228/99 és T‑233/99, EU:T:2003:57, 278–280. pont).

151

Ebből következik, hogy indokolási kötelezettsége alapján a Bizottságnak a megtámadott határozatban nem kell állást foglalnia minden egyes, az EDF által hozzá benyújtott dokumentumról.

152

Az EDF érvelésének annyiban sem lehet helyt adni, amennyiben az az indokolás esetleges hiányosságára vonatkozik.

153

Másodszor, az EDF által a keresetlevél 80. pontjában említett dokumentumokat illetően, amelyek vonatkozásában olyan „körülményekre” hivatkozik, amelyeket a Bizottság nem észlelt vagy figyelmen kívül hagyott, meg kell állapítani, hogy azok a legalábbis lakonikus hivatkozások, amelyekre az EDF utal, nem a Bizottság által vizsgált vitatott intézkedésre vonatkoznak, hanem legfeljebb az EDF által tévesen értelmezett intézkedésre, vagyis az EDF feltőkésítésére. Másrészt egyik hivatkozott dokumentum sem utal, még együttesen értelmezve sem a vitatott intézkedésre. Az EDF érvelése tehát ténybelileg hibás.

154

Ezenkívül meg kell állapítani, hogy az EDF semmi olyan magyarázatot nem terjeszt elő, amely lehetővé tenné annak megértését, hogy az általa a keresetlevél 80. pontjában hivatkozott „körülmények” mennyiben lennének alkalmasak arra, hogy állításának megfelelően radikálisan cáfolják, vagy akár megdöntsék a magánbefektető kritériumának Bizottság által végzett elemzését.

155

Harmadszor, rá kell mutatni, ahogy azt a Bizottság kifejti, hogy még ha nem is utal kifejezetten az EDF által hivatkozott valamennyi dokumentumra, mindazonáltal az EDF által előterjesztett és állítólagosan figyelmen kívül hagyott körülményeket figyelembe vették a megtámadott határozatban.

156

A francia állam különböző szerepeinek – részvényes, koncesszióba adó és szabályozó – tisztázására (a keresetlevél A‑7–18. sz. melléklete), valamint az állam díjazásával kapcsolatos „ambiciózus” célra (a keresetlevél A‑7–32. sz. melléklete) ugyanis hivatkozik a megtámadott határozat (89) preambulumbekezdése, valamint (95) preambulumbekezdésének harmadik francia bekezdése.

157

Az EDF feltőkésítésének műveletét, amely díjazási alapot biztosít a részvényes állam számára (a keresetlevél A‑7–20. sz. melléklete), a mérleg alakulására irányuló javaslatokat (a keresetlevél A‑7–22. sz. melléklete), valamint az EDF saját tőkéjének átcsoportosítását (a keresetlevél A‑7–23. sz. melléklete) a Francia Köztársaság által alkalmazott ügyleti módszereknek megfelelően a megtámadott határozat (25)–(30) és (100)–(103) preambulumbekezdése ismerteti.

158

Azon munkálatokra és találkozókra, amelyekre 1995 óta az EDF és felügyeleti hatóságai között került sor, és amelyekből az EDF által a keresetlevél 80. pontjában hivatkozott dokumentumok származnak, a megtámadott határozat (28), (89) és (90) preambulumbekezdése utal; ezekben a Bizottság inkább azok következtetéseivel, mintsem a lefolyásukkal foglalkozik, ami nem kifogásolható.

159

Egyébként a hitelminősítő intézeteknek az Oxera 2013. évi tanulmányának elkészítése során figyelembe vett, vitathatatlanul korabeli jelentéseit (a keresetlevél A‑7–50–A‑7–56. sz. melléklete) illeti, rá kell mutatni, hogy azok nem kifejezetten az EDF‑re vonatkoznak, és még kevésbé a vitatott intézkedésre.

160

Az első hitelminősítő intézettől származó jelentés címe „Rating methodology – European electric utilities”, és az 1999‑ben átalakulóban lévő ágazat általános elemzésére vonatkozik. Nem tartalmaz semmilyen kifejezetten az EDF‑nek a mérlege szerkezetéből és a felújításokra szánt céltartalékokból származó számviteli és adóügyi helyzetére vonatkozó elemzést. Még a vállalkozás feltőkésítésére és mérlegének átstrukturálására sem utal. Kizárólag a keresetlevél mellékleteinek 875. oldala mutat be sematikus jelleggel néhány általános jellegű információt a vállalkozás minősítését illetően.

161

A keresetlevél A‑7–51–A‑7–55. sz. mellékletét egy hitelminősítő intézet által készített öt elemzés képezi, amelyek az EDF‑től eltérő vállalkozásokra vonatkoznak.

162

E különböző jelentések tehát semmilyen módon nem hasznosak az indokolás kifejtése, illetve a tényleges vitatott intézkedés megértése szempontjából; legfeljebb olyan összefüggéssel kapcsolatos elemeket jelentenek, amelyekre az Oxera‑tanulmány támaszkodik.

163

Magát a konkrét, 2013‑ban készített Oxera‑tanulmányt a megtámadott határozat (144) preambulumbekezdésének harmadik francia bekezdése mutatja be, vagyis azt a Bizottság figyelembe vette.

164

Ami végül a teljes energiaágazatra, nem pedig konkrétan az EDF‑re vonatkozó banki jelentést (a keresetlevél A‑7‑57. sz. melléklete) illeti, rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat (144) preambulumbekezdésének harmadik francia bekezdésében a Bizottság kifejti azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélte, hogy az EDF‑től eltérő vállalkozások által fizetett osztalékok nem jelentettek viszonyítási alapot a francia állam részére az EDF tőkejuttatásai címén fizetett díjazásokat illetően, azzal, hogy a határozatát igazoló más megfontolásokat még a Francia Köztársaság szerint is megvizsgált (e tekintetben utal az említett határozat (87) preambulumbekezdésére, (102) preambulumbekezdésének harmadik francia bekezdésére, (107) preambulumbekezdésének nyolcadik francia bekezdésére és (161) preambulumbekezdésére).

165

Azt is meg kell állapítani, hogy a Francia Köztársaság által a beavatkozási beadványban hivatkozott három dokumentumot a Bizottság szintén figyelembe vette.

166

Meg kell ugyanis állapítani először azt, hogy az EDF pénzügyi igazgatójának 1997. február 19‑i levelét, amely „a vállalkozási szerződéshez kapcsolódó pénzügyi forgatókönyv feltevéseiről” szól, a megtámadott határozat (90) és (91) preambulumbekezdése ismerteti. E levél egyáltalán nem hivatkozik a vitatott intézkedésre, és a benne található elemek alapján nem lehet megállapítani a magánbefektető kritériumának alkalmazhatóságát, amit végeredményben a Bizottság is kifejt a megtámadott határozat (132) és azt követő preambulumbekezdéseiben.

167

Másodszor, az 1996. július 27‑i elemző feljegyzés csak igen általános fejtegetéseket tartalmaz a szabályozók magatartásáról és a részvényesek díjazásáról a külföldi villamosenergia‑ágazatban, az EDF‑re vonatkozó hasznos következtetés nélkül.

168

Végül harmadszor, az EDF 1995. december 26‑i levelét, közelebbről annak a „Az EDF 1994. 12. 31‑i mérlegének átdolgozása” című mellékletét illetően az alábbiakra kell rámutatni.

169

Az EDF 1995. december 26‑i leveléhez több dokumentumot csatoltak. Először is több diagram ábrázolja az átcsoportosítást megelőzően és azt követően a mérlegben a „nyilvános koncessziók” (más néven helyi önkormányzati koncessziók) pozícióját; e koncessziók eltérnek a FEH koncessziótól, ahogy azt a keresetlevél A‑7‑23. és A‑7‑24. sz. melléklete is tanúsítja, amelyekből egyértelműen kitűnik e két koncessziótípus eltérő kezelése, amelyre röviden utal a pénzügyi bizottság nevében eljáró Migaud főelőadó jelentése is (javított 204. sz., a továbbiakban: Migaud‑jelentés) (a beavatkozási beadvány I‑8. melléklete). Másodszor, ugyanezen koncessziókat illetően szerepel egy, „a jelenlegi számviteli rendszer és a tervezett új rendszer közötti összehasonlítás”. Harmadszor, továbbra is az említett koncessziók vonatkozásában tárgyalásra kerülnek „a koncesszióba adó és a koncessziós jogosult azon finanszírozásai, amelyek az avulás számításának, illetve az értékvesztés két fél által viselt megfelelő része meghatározásának alapjául szolgáltak”. Negyedszer, beterjesztenek egy „Az 1994. 12. 31‑i mérleg átdolgozása” című mellékletet. E melléklet három alrészből áll: az első „az EDF koncesszióval és mérlegátdolgozással kapcsolatos utolsó javaslatainak megfelelően átdolgozott mérleg”, amelyben megkülönböztetik az „F. H.” koncessziókat és a nyilvános koncessziókat (az ezen első részt bemutató táblázatot illetően, abban vitathatatlanul szerepelnek a mérleg forrásoldalán a FEH státuszának módosítását követően tervezett, az 1997‑ben bekövetkezettekhez hasonló módosításai, viszont a felhasznált céltartalékok átcsoportosításának adójogi következményeire nem hivatkoznak); a második „ugyanaz a mérleg, de oly módon bemutatva, amely kiemeli a [nyilvános] koncessziókhoz kapcsolódó átdolgozásokat”; a harmadik „egy harmadik táblázat, amely elkülönítve mutatja a mérleg [nyilvános] koncessziókhoz kapcsolódó rovatait (az előző táblázat kiszürkített elemei), annak érdekében, hogy kiemeljék a [nyilvános] koncessziókhoz kapcsolódó átdolgozások logikáját”. Ötödször bemutatják „az EDF mérlege [nyilvános] koncessziók számláinak hosszú távú alakulását”, néhány rövid előrejelzéssel 2015‑ig.

170

Egyrészt meg kell állapítani, hogy az EDF 1995. december 26‑i levelében és annak mellékleteiben egyáltalán nem hivatkoznak a vitatott intézkedésre.

171

Másrészt meg kell állapítani, hogy a Bizottság az EDF 1995. december 26‑i levelében található ritka releváns elemeket a megtámadott határozat (25)–(30) és (100)–(103) preambulumbekezdésében figyelembe vette; a határozat ezenkívül a (26), (89) és (90) preambulumbekezdésben utal a francia állam, valamint az EDF között 1995 óta folyt munkálatok és tartott találkozók tényére. E preambulumbekezdések részletesen ismertetik a vitatott intézkedés számviteli és adójogi vetületeit, amelyekről végeredményben nem is állítják, hogy hibásak lennének.

172

Végül nem lehet azt kifogásolni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban a 97–1026. számú törvény EDF és a francia állam között folyt előkészítő munkálatainak a következtetéseivel foglalkozott, nem pedig azok lefolyásával, annál is inkább, mivel ezek nem támasztják alá, hogy bármilyen módon figyelembe vették volna a vitatott intézkedést és annak állítólagos befektetési hatásait.

173

Egyebekben a beavatkozási beadvány 10. mellékletében szereplő, a figyelmen kívül hagyott dokumentumok észrevételekkel ellátott kivonatait tartalmazó táblázatot illetően, anélkül hogy szükség lenne arra, hogy a Törvényszék döntsön egy ilyen, a beavatkozási beadvány mellékletében szereplő táblázatra való hivatkozás elfogadhatóságáról, meg kell állapítani, hogy egyik idézett rész, illetve észrevétel sem utal a vitatott intézkedésre.

174

A fenti 173. pontban hivatkozott kivonatok legfeljebb arra az összefüggésre vonatkoznak, amelyben ezt az intézkedést meghozták, és amelyről nem állítják, hogy azt a Bizottság nem vette figyelembe.

175

Következésképpen az EDF nem támasztja alá, hogy a Bizottság nem tett eleget gondossági kötelezettségének, amikor nem vizsgálta meg vagy nem vette figyelembe az általa hozzá benyújtott dokumentumokat, ahogy azt sem bizonyítja, hogy a Bizottság nem tett eleget indokolási kötelezettségének.

176

Ebből következően az elsődlegesen előterjesztett második jogalap első részét el kell utasítani, részben mint ténybelileg alaptalant, egyebekben pedig mint megalapozatlant.

177

Második jogalapja második, arra alapított részének alátámasztása érdekében, hogy összekeverték a magánbefektető kritériumának alkalmazhatósága, illetve e kritérium alkalmazása körébe tartozó körülményeket, az EDF emlékeztet arra, hogy a Bizottság úgy vélte, hogy a magánbefektető kritériuma nem alkalmazható a jelen ügyben, mivel a Francia Köztársaság „a társasági adó megfizetésének mellőzéséből fakadó gazdasági előny biztosítása előtt vagy azzal egyidejűleg nem hozta meg azt a döntést, hogy adómentesség biztosításával befektet az EDF‑be”.

178

Márpedig az EDF szerint a Bizottság érvelése a releváns ténybeli és jogi elemek elemzésében szereplő különböző pontatlanságokon alapul, valamint figyelmen kívül hagyja a T‑156/04. és C‑124/10. P. sz. ügyekben hozott ítéletekből következő tanulságokat.

179

Az EDF szerint a Bíróság kimondta, hogy a magánbefektető kritériumának alkalmazhatósága attól függ, hogy az állam milyen minőségében jár el: részvényesként vagy közhatalomként.

180

Ezenfelül, mivel a szóban forgó intézkedés olyan vállalkozás feltőkésítése, amelynek az állam részvényese, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy ez az intézkedés jellegénél fogva annak bizonyítására irányult, hogy az állam a magánbefektetőével összehasonlítható befektetési célt követett.

181

A megtámadott határozat ily módon figyelmen kívül hagyja a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet tanulságait az „adókedvezmény” elképzelését illetően, ezenkívül pedig szinte szisztematikusan összekeveri a kritérium alkalmazhatóságára és alkalmazására vonatkozó feltételeket.

182

E tekintetben az EDF előadja, hogy a megtámadott határozatnak az állam díjazásának növeléséről szóló (132)–(135) preambulumbekezdése a kritérium alkalmazásának, nem pedig alkalmazhatóságának körébe tartozik, ahogy az említett határozatnak a szóban forgó befektetés megtérülését tárgyaló (140)–(144) preambulumbekezdése is.

183

Az EDF végül hozzáteszi, hogy egyrészt a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 82. és 84. pontjának tartalma nem az, amit a Bizottság nekik tulajdonít, valamint azok a kritérium alkalmazhatóságát ahhoz kapcsolják, hogy az állam milyen minőségében járt el, másrészt pedig, hogy a befektetési döntés megtérülésének kérdése elkülönül attól a kérdéstől, hogy az állam milyen minőségében járt el, és a teszt alkalmazásának körébe tartozik. Ennélfogva a Bizottság azáltal, hogy ennek az ellenkezőjét állítja, figyelmen kívül hagyja a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítéletet.

184

A Francia Köztársaság a maga részéről úgy véli, hogy a Bizottságnak mindenekelőtt önállóan el kellett volna döntenie, hogy az EDF feltőkésítésére vonatkozó döntés az állam által nyilvános részvényesként vagy közhatalomként hozott döntés volt‑e, majd meg kellett volna vizsgálnia a kizárólag a kritérium alkalmazásának körébe tartozó megtérülés kérdését.

185

A Bizottság úgy véli, hogy ez az érvelés megalapozatlan.

186

A Francia Köztársaság által is támogatott EDF lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság szisztematikusan összekeverte a magánbefektető kritériumának alkalmazhatóságát illetően megkövetelt elemzést az említett kritérium alkalmazására vonatkozó elemzéssel.

187

E tekintetben az EDF előadja az alábbiakat.

188

Egyrészt az EDF előadja, hogy a Bíróság kimondta, hogy a magánbefektető kritériumának alkalmazhatósága attól függ, hogy az állam részvényesi vagy közhatalmi minőségében járt‑e el. Álláspontja szerint, mivel a vitatott intézkedés egy olyan vállalkozás feltőkésítése volt, amelynek az állam részvényese, a Törvényszék a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet 259. pontjában azt mondta ki, hogy ez az intézkedés jellegénél fogva annak bizonyítására irányul, hogy az állam a magánbefektetőével összehasonlítható befektetési célt követett.

189

Ennek az érvelésnek nem lehet helyt adni.

190

A vitatott intézkedés ugyanis, ellentétben az EDF által előadottakkal, nem e vállalkozás feltőkésítése, hanem a koncesszióba adó járandóságai után fizetendő adó beszedéséről való lemondás (lásd a fenti 106. és 107. pontot). A szóban forgó érvelés tehát a T‑156/04. és C‑124/10. P. sz. ügyekben hozott ítéletek téves értelmezésén alapul.

191

Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a szóban forgó érvelés valójában azt kívánja elismertetni, hogy a T‑156/04. és C‑124/10. P. sz. ügyekben hozott ítéletekből az következik, hogy mivel az intézkedés a feltőkésítés, ebből következően az állam részvényesi minőségében járt el, ezáltal jellegénél fogva a magánbefektetőével összehasonlítható befektetési célt követett, aminek alapján a Bizottságnak meg kellett volna állapítania a kritérium alkalmazhatóságát.

192

Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy a T‑156/04. és C‑124/10. P. sz. ügyekben hozott ítéletek nem prejudikáltak a magánbefektető kritériumának alkalmazhatóságával kapcsolatban.

193

Éppen ellenkezőleg, a Bíróság a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítéletében kimondta, hogy:

194

Másként fogalmazva, nem elegendő, ha az állam azt állítja, hogy befektetés végrehajtására vonatkozó döntést hozott, valamint, hogy az intézkedés részvényesi minősége alá tartozik, hanem az ő feladata ezt egyértelműen, objektív, ellenőrizhető és korabeli szempontok alapján bizonyítani.

195

Ebből következően a szóban forgó érvelés a T‑156/04. és C‑124/10. P. sz. ügyekben hozott ítéletek téves értelmezésén alapul.

196

Másrészt a Francia Köztársaság által is támogatott EDF lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság a kritérium alkalmazhatósága vizsgálatának címén tévesen értékelte a francia állam díjazásának növekedését és az intézkedés megtérülését (amelyet az EDF tévesen minősített „befektetésnek”), mivel e kritériumok álláspontja szerint a magánbefektető kritériuma alkalmazásának körébe tartoznak.

197

Márpedig a Bíróság a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítéletében a következőket mondta ki:

198

Ennélfogva nem lehet azt kifogásolni, hogy a Bizottság a kritérium alkalmazhatóságának értékelésétől kezdve foglalkozott az állítólagos befektetés megtérülésével.

199

Ennélfogva el kell utasítani az elsődlegesen előterjesztett második jogalap második részét.

200

A Francia Köztársaság által is támogatott EDF elsődlegesen előterjesztett második jogalapja harmadik részének alátámasztására előadja, hogy a Bizottság tévesen zárta ki, hogy a magánbefektető kritériuma alkalmazható legyen a jelen ügyben, azzal az indokkal, hogy a Francia Köztársaság összekeverte közhatalmi és részvényesi minőségét, vagyis, hogy az intézkedést a részvényesi jogállásával kapcsolatos megfontolásokkal egyidejűleg a közhatalmi jogállásával kapcsolatos megfontolások alapján is hozta, amit a Bizottság szerint az is bizonyít, hogy a francia hatóságok által benyújtott dokumentumokban összefonódnak az állam díjazására vonatkozó, illetve az egyéb, az EDF mérlegének átstrukturálását követően a fizetendő adó összegére vonatkozó megfontolások.

201

Az EDF úgy véli, hogy ez az érv egyszerre alapul a dokumentumok téves és egyoldalú értelmezéséből fakadó ténybeli tévedéseken, valamint a magánbefektető kritériuma jellegével kapcsolatos téves jogalkalmazáson.

202

A ténybeli tévedéseket illetően az EDF úgy véli, hogy számos dokumentum – közelebbről a Bizottsághoz 2013. júliusban benyújtott észrevételeihez csatolt 23–25. mellékletre (a keresetlevél A‑7‑23–A‑7‑25 sz. mellékletei) hivatkozik – azt bizonyítja, hogy a mérlege tervezett átstrukturálása által az általa fizetendő adóra gyakorolt hatásokat párhuzamosan, de elkülönítve vizsgálták a részvényes állam díjazását érintő következményekkel, és ez nem támasztja alá, hogy bármilyen összefonódás állt volna fenn azon adóügyi és befektetési megfontolások között, amelyek az államot vezették.

203

A téves jogalkalmazást illetően az EDF előadja, hogy a megtámadott határozat (137)–(139) preambulumbekezdésében valójában azt kifogásolják, hogy a Francia Köztársaság megvizsgálta a mérlege átstrukturálása által a vállalkozás ebben az időszakban előrelátható adóügyi helyzetére és így a jövőbeli adókra gyakorolt hatásokat, annak ellenére, hogy bár vitathatatlanul elvégezte ezt a vizsgálatot, de a részvényes állam díjazását érintő következmények vizsgálatával párhuzamosan és attól elkülönítve. A Francia Köztársaság ehhez hozzáteszi, hogy az ilyen megközelítés megfelel a Törvényszék ítélkezési gyakorlatának (2008. szeptember 24‑iKahla/Thüringen Porzellan kontra Bizottság ítélet, T‑20/03, EU:T:2008:395).

204

A Bizottság érvelése az EDF szerint ily módon a magánbefektető kritériuma jellegének figyelmen kívül hagyását támasztja alá és az állam, valamint az ilyen befektető közötti egyenlő bánásmód megsértését jelenti. A kritérium célja ugyanis az, hogy lehetővé tegye az állam által befektetőként, illetve közhatalomként hozható döntések megkülönböztetését, de a kritérium alkalmazhatósága nem tagadható amiatt, hogy az előbbiek és az utóbbi egymás mellett létezhetnek. Az ilyen okfejtés a Bizottság részéről ismét csak olyan túlzott formalizmusról tanúskodik, amely a Törvényszék általi szankcionálást érdemel.

205

A magánbefektető kritériuma csak akkor zárható ki, ha az állam közhatalmi minőségében járt el, ha viszont befektetési döntése során több tényezőt is figyelembe vett, akkor a kritérium nem pusztán alkalmazható, hanem egyenesen nélkülözhetetlen ahhoz, hogy el lehessen különíteni az állami támogatásokra vonatkozó szabályok szempontjából releváns gazdasági tényezőket és az egyéb tényezőket, amint az az [EUMSZ 107. cikk] (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról szóló bizottsági közleményből (HL 2016. C 262, 1. o.) is kitűnik.

206

Az EDF szerint a Bizottságnak egyedül azt a kérdést kellett volna vizsgálnia, hogy egy magánbefektető, amely az államéhoz a lehető legközelebb álló helyzetben van, a vizsgált befektetés mellett döntött volna‑e, annak várható megtérülése miatt, az állam által külön vizsgálható adóügyi megfontolások figyelembevétele nélkül, vagy másként fogalmazva, hogy az intézkedés meghatározásához, kibocsátójának minőségéhez (a részvényesi minőségében eljáró állam által elhatározott feltőkésítés) és megtérüléséhez kapcsolódó elemeket elkülönítve a kritérium alkalmazható volt‑e és azt megfelelően alkalmazták‑e.

207

Az EDF ehhez hozzáteszi, hogy az ilyen közhatalmi és befektetői megfontolások együttes fennállása nem gátolta meg a Bizottságot a magánbefektető kritériumának alkalmazásában az Altrad javára nyújtott feltételezett támogatásról szóló 2015. július 7‑i C(2015) 4569 final határozatában, amelyben nem utasította el elvből a kritérium alkalmazhatóságát, hanem megvizsgálta annak helyes alkalmazását. Álláspontja szerint az ítélkezési gyakorlat ugyanis az említett kritérium alkalmazását attól teszi függővé, hogy az állam milyen minőségében fogadta el az intézkedést, de nem tiltja meg az állam számára, hogy párhuzamosan külön elemzésben megvizsgálja az abból fakadó valamennyi következményt.

208

Az EDF szerint a 2013. október 24‑iLand Burgenland és társai kontra Bizottság ítélet (C‑214/12 P, C‑215/12 P és C‑223/12 P, EU:C:2013:682) 52. pontjára figyelemmel a magánbefektető kritériumának alkalmazása során nem szabad figyelembe venni az állam közhatalmi minőségéhez kapcsolódó megfontolásokat, de ellentétes lenne az egyenlő bánásmód elvével, ha ebből azt a következtetést vonnánk le, hogy az említett kritérium nem alkalmazható pusztán azért, mert a gazdasági megfontolásokkal párhuzamosan vannak ilyen megfontolások is. Ily módon e megfontolások figyelembevételének elmaradása a kritérium alkalmazásának szakaszában nem jelenti azok fennállásának tagadását ugyanazon kritérium alkalmazhatóságának szakaszában.

209

Az EDF ezenkívül úgy véli, hogy a Bizottság azon állítása, amely szerint a gazdasági megfontolásoktól eltérő megfontolások nemigen választhatók el a 97–1026. számú törvény által rögzített intézkedéstől, körben forgó érvelés, továbbá ellentétes a tényekkel, mivel a feltőkésítést az említett törvény hajtotta végre, míg a többi megfontolások (árcsökkentések, foglalkoztatási támogatás) a vállalkozási szerződésben szerepelnek.

210

Végül, a Frucona Košice ítéletet követően előterjesztett észrevételei keretében a Francia Köztársaság által is támogatott EDF azt állítja, hogy a Bíróság ismét megerősítette az állami támogatás fogalmának objektív jellegét és úgy tekintette, hogy nem releváns az állam esetleges szubjektív észlelése az általa végrehajtott intézkedést illetően. Ebből a felperes szerint az következik, hogy még ha feltételezzük is, hogy a Francia Köztársaság nem tett egyértelmű különbséget az adóügyi megfontolások és a befektetési megfontolások között, ami nem áll fenn, e körülmény mindenféleképpen irreleváns azon elemzés szempontjából, amelyet a jelen ügyben kellett elvégezni.

211

Egyebekben a Francia Köztársaság úgy véli, hogy az általa a Bizottsághoz benyújtott különböző dokumentumok azt támasztják alá, hogy amikor meghozta a szóban forgó intézkedést, akkor mindenekelőtt részvényesi megfontolásokra támaszkodott.

212

A Francia Köztársaság először a vállalkozási szerződésre hivatkozik, amely az „A közszolgáltatási feladatok méltányos finanszírozása” című részében megkülönbözteti e feladatok finanszírozásának módjait, ami álláspontja szerint alátámasztja a Francia Köztársaság azon szándékát, hogy elkülönítse a közhatalmi megfontolásokat és a részvényesi minőségéből következő megfontolásokat.

213

Másodszor, a Francia Köztársaság a Migaud képviselő által 1997. szeptember 12‑én benyújtott, a 201. sz. törvénytervezetről szóló Migaud‑jelentésre hivatkozik, amelyben a képviselő elkülönítve tárgyalja a közhatalmi és a részvényesi megfontolásokat. A Francia Köztársaság álláspontja szerint e jelentés bemutatja az EDF mérlege átstrukturálása által a bruttó adósság/saját tőke és nettó adósság/saját tőke arányaira gyakorolt hatásokat, majd ezeket az arányokat – az átstrukturálással együtt és anélkül – összehasonlítja az EDF főbb európai versenytársaiéival, amiből kitűnik, hogy az EDF eladósodottsági aránya aránytalan saját tőkéje szintjéhez képest, az európai versenytársaihoz viszonyítva. E jelentés ily módon azt támasztja alá, hogy a francia állam mindenekelőtt részvényesi megfontolásokra támaszkodott.

214

A Francia Köztársaság ezt követően az EDF részére a ministre de l’Économie, de l’Industrie, des Postes et Télécommunications [gazdasági, ipari, postaügyi és távközlési miniszter] a ministre du Commerce extérieur (külkereskedelmi miniszter) és a ministre du Budget (költségvetési miniszter) kabinetfőnökei által 1995. április 4‑én küldött, egy koncessziókkal kapcsolatos munkaprogramról szóló levelére (a keresetlevél A‑7‑17. sz. melléklete, a továbbiakban: 1995. április 4‑i levél) hivatkozott, amelyet a Bizottság nem vett figyelembe, és amely azt bizonyítja, hogy a szóban forgó intézkedés elfogadása során a francia állam egyik aggodalma az volt, hogy az megfelel‑e a részvényes állam érdekeinek. Álláspontja szerint ugyanis többek között „adott esetben azon módosítások [megjelöléséről volt szó], amelyeket a fennálló struktúrában kell eszközölni annak érdekében, hogy a monopóliumok esetleges megnyílásának esetére jobban védjék a részvényes állam érdekeit”. Rámutat arra, hogy e vonatkozásban kérte az EDF‑től, hogy nyújtson be neki gazdasági elemzéseket.

215

Végül a Francia Köztársaság hivatkozik az EDF 1995. október 31‑i, a költségvetési miniszterhez intézett levelére (a keresetlevél A‑7‑23. sz. melléklete, a továbbiakban: 1995. október 31‑i levél), amely többek között egy „Az EDF mérlegének átalakítására irányuló javaslat” című mellékletet tartalmaz, amely azt bizonyítja, hogy a francia állam mindenekelőtt az EDF valódi jövedelmezőségére és a vállalkozás pénzügyi képének javítására törekedett.

216

A Bizottság vitatja ezeket az állításokat.

217

Az EDF lényegében azt állítja, hogy a Bizottság azáltal, hogy kizárta a magánbefektető kritériumának alkalmazhatóságát azzal az indokkal, hogy a Francia Köztársaság az intézkedést a részvényesi jogállásával kapcsolatos megfontolásokkal egyidejűleg a közhatalmi jogállásával kapcsolatos megfontolások alapján is hozta, egyszerre alkalmazta tévesen a jogot és hagyta figyelmen kívül a tényeket és az elé terjesztett különböző dokumentumokat.

218

Az EDF előadja egyrészt, hogy a Francia Köztársaság vitathatatlanul megvizsgálta a mérlege átstrukturálása által a jövőbeli adókra gyakorolt hatásokat, de ezt a vizsgálatot az ügylet által a francia állam díjazására gyakorolt következmények vizsgálatával párhuzamosan és attól elkülönítve végezte. Másrészt úgy véli, hogy a Bizottságnak annak vizsgálatára kellett volna szorítkoznia, hogy egy magánbefektető hasonló befektetés mellett döntött volna‑e, annak megtérülésére figyelemmel, az említett állam által külön vizsgálható adóügyi megfontolások figyelembevétele nélkül, az intézkedés meghatározásához és kibocsátójának minőségéhez (a jelen esetben a részvényesi minőségében eljáró állam által elhatározott feltőkésítés) kapcsolódó elemeket elkülönítve. A kritérium célja itt ugyanis az, hogy lehetővé kell tenni azon határozatok elkülönítését, amelyeket az állam befektetőként hozhat, és azon határozatokét, amelyeket közhatalomként hozhat, anélkül, hogy a kétfajta megfontolás párhuzamos létezése a kritérium alkalmazhatóságának kizárását eredményezhetné. Ezenkívül az EDF szerint az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy nem releváns az állam esetleges szubjektív észlelése az általa végrehajtott intézkedést illetően, ebből pedig az következik, hogy még ha fel is tételezzük, hogy a Francia Köztársaság nem tett egyértelmű különbséget az adóügyi megfontolások és a befektetési megfontolások között, ami nem áll fenn, e körülmény mindenféleképpen irreleváns azon elemzés szempontjából, amelyet a jelen ügyben kellett elvégezni.

219

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a vitatott intézkedés abból áll, hogy a Francia Köztársaság lemondott a koncesszióba adó járandóságai, vagyis az EDF által felhasznált, felújításra képzett tartalékok tőkévé átminősítése után fizetendő adó kivetéséről.

220

A Francia Köztársaság a közigazgatási eljárás során előadta, hogy az adó, amelyről lemondott, kiegészítő tőkejuttatásnak minősült, hogy az EDF részvényesének minőségében járt el, valamint, hogy ebből következően alkalmazni kell a magánbefektető kritériumát.

221

Először, figyelemmel a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet fenti 50. pontban felidézett 80. és 81. pontjára, meg kell különböztetni a részvényes államot és az államot mint közhatalmat, mivel a magánbefektető kritériumának alkalmazhatósága attól függ, hogy a vállalkozás részére az előnyt az állam részvényesi minőségében, nem pedig közhatalmi szervként nyújtotta.

222

Ennélfogva, a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 82. és 83. pontjának megfelelően, mivel a Francia Köztársaság a közigazgatási eljárás során a magánbefektető kritériumára hivatkozott, így az ő feladata volt egyértelműen, objektív és ellenőrizhető szempontok alapján bizonyítani, hogy a végrehajtott intézkedés az ő részvényesi minőségéből eredt, és e szempontokból világosan ki kellett tűnnie, hogy az előny nyújtását – vagyis a jelen esetben a koncesszióba adó járandóságai tőkévé átminősítése után fizetendő adó kivetéséről való lemondást – megelőzően vagy azzal egyidejűleg meghozta azt a döntést, hogy ezen intézkedéssel befektet az EDF‑be.

223

Ezenfelül, e vonatkozásban, a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 84. pontjának megfelelően, a Francia Köztársaság, fellépése gazdasági jellegének igazolása érdekében a Bizottság elé terjeszthette azokat a szempontokat, amelyekből kitűnik, hogy e döntés olyan gazdasági értékeléseken alapul, amelyek összemérhetők azokkal, amelyeket a jelen ügy körülményei között a Francia Köztársaságéhoz lehető legközelebbi helyzetben lévő, észszerűen gondolkodó magánbefektető az említett befektetés végrehajtása előtt lefolytatott volna annak érdekében, hogy meghatározza az ilyen befektetés jövőbeli jövedelmezőségét.

224

E szempontoknak időben egybe kell esniük a vitatott intézkedéssel. A C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 85. pontjának megfelelően ugyanis az említett előny nyújtása után lefolytatott gazdasági értékelések, az érintett tagállam által végrehajtott befektetés tényleges jövedelmezőségének visszamenőleges megállapítása, vagy a ténylegesen lefolytatott eljárás megválasztásának utólagos igazolásai nem lehetnek elegendőek annak bizonyításához, hogy e tagállam az előny nyújtása előtt vagy azzal egyidejűleg, részvényesi minőségében ilyen döntést hozott.

225

Ezenkívül a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 86. pontjának megfelelően, ha az érintett tagállam az elvárásoknak megfelelő jellegű adatokat juttat el a Bizottsághoz, a Bizottság feladata olyan átfogó mérlegelés lefolytatása, amely az e tagállam által szolgáltatott adatokon kívül figyelembe veszi az adott ügyben releváns minden egyéb olyan adatot, amely lehetővé teszi számára annak eldöntését, hogy a szóban forgó intézkedés az említett tagállam részvényesi vagy közhatalmi minőségéből ered. E szempontból különösen az intézkedés természete és tárgya, a hátterét képező összefüggések, valamint az elérni kívánt cél és az említett intézkedésre vonatkozó szabályok lehetnek relevánsak.

226

A jelen ügyben a Francia Köztársaság és az EDF különböző körülményeket terjesztett a Bizottság elé, annak alátámasztása érdekében, hogy a végrehajtott intézkedés a francia állam részvényesi minőségének körébe tartozik.

227

A Bizottság lényegében úgy ítélte meg, hogy a Francia Köztársaság és az EDF által elé terjesztett körülmények nem bizonyítják egyértelműen, hogy a francia állam befektetésre vonatkozó döntést hozott, amikor lemondott a koncesszióba adó járandóságai tőkévé átminősítése után fizetendő adó kivetéséről (lásd többek között a megtámadott határozat (128)–(131), (138) és (139) preambulumbekezdését).

228

A Bizottság ugyanis összességükben értékelte az elé terjesztett körülményeket, a Francia Köztársaság által szolgáltatott szempontokon kívül figyelembe véve az EDF által közölt releváns elemeket is, annak eldöntése érdekében, hogy a vitatott intézkedés a francia állam részvényesi vagy közhatalmi minőségének körébe tartozik‑e, és miután elemezte az elé terjesztett egyéb körülményeket, megvizsgálta többek között az intézkedés természetét és tárgyát, a hátterét képező összefüggéseket, valamint az elérni kívánt célt és az említett intézkedésre vonatkozó szabályokat (lásd a megtámadott határozat (145) és azt követő preambulumbekezdéseit).

229

A Bizottság tehát egyáltalán nem alkalmazta tévesen a jogot a magánbefektető kritériumának alkalmazhatóságát szabályozó feltételek alkalmazásának módja révén.

230

Az EDF és a Francia Köztársaság által képviselt álláspont ugyanis – amely szerint a Bizottságnak annak vizsgálatára kellett volna szorítkoznia, hogy egy magánbefektető hasonló befektetés mellett döntött volna‑e, annak megtérülésére figyelemmel, az említett állam által külön vizsgálható adóügyi megfontolások figyelembevétele nélkül, az intézkedés meghatározásához és kibocsátójának minőségéhez (a jelen esetben a részvényesi minőségében eljáró állam által elhatározott feltőkésítés) kapcsolódó elemeket elkülönítve –, a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 80–86. pontjának téves értelmezésén alapul.

231

A Bizottság ugyanis nem hagyhatja figyelmen kívül azokat a körülményeket, amelyek a közhatalmi megfontolások fennállására utalnak, és nem vizsgálhatja kizárólag azokat az elemeket, amelyek az esetleges befektetést támasztják alá. Az ilyen megközelítés azt eredményezné, hogy figyelmen kívül hagyjuk, hogy a releváns körülmények összességét kell elemezni annak eldöntése érdekében, hogy a szóban forgó intézkedés a tagállami részvényesi vagy közhatalmi minőségének körébe tartozik‑e; e körülmények közé tartozik többek között a vitatott intézkedés összefüggése és természete.

232

Vitathatatlanul nem kizárt, hogy adott esetben az esetleges közhatalmi megfontolások a részvényesi megfontolások mellett álljanak fenn, ezek ugyanakkor nem hathatnak ki azon kérdés mérlegelésére, hogy ugyanezen intézkedést rendes piaci feltételek mellett az államéhoz lehető legközelebbi helyzetben lévő magánbefektető is megtette volna‑e. Egyedül az állam részvényesi minőségéhez kapcsolódó előnyöket és kötelezettségeket kell ugyanis figyelembe venni, tekintet nélkül azokra, amelyek a közhatalmi minőségéhez kapcsolódnak (C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet, 79. pont).

233

A jelen ügyben sem a Francia Köztársaság, sem az EDF nem bizonyította, hogy az azon adó összegének megfelelő összeg nyújtását megelőzően vagy azzal egyidejűleg, amelyről a koncesszióba adó járandóságai tőkévé átminősítése kapcsán lemondott, a Francia Köztársaság meghozta azt a döntést, hogy a ténylegesen végrehajtott intézkedéssel befektetést végez, sem azt, hogy e döntés olyan előzetes gazdasági értékeléseken alapult, amelyek összemérhetők azokkal, amelyeket a jelen ügy körülményei között az említett tagállaméhoz lehető legközelebbi helyzetben lévő, észszerűen gondolkodó magánbefektető az említett befektetés végrehajtása előtt lefolytatott volna annak érdekében, hogy meghatározza az ilyen befektetés jövőbeli jövedelmezőségét (lásd ebben az értelemben: C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet, 83., 84. és 104. pont).

234

Ha az derül ki, hogy ezek a részvényei megfontolások hiányoznak, a Bizottságnak meg kell állapítania, hogy nem alkalmazható a magánbefektető kritériuma.

235

E következtetést nem kérdőjelezi meg az EDF által a 2013. október 24‑iLand Burgenland és társai kontra Bizottság ítélet (C‑214/12 P, C‑215/12 P és C‑223/12 P, EU:C:2013:682) kapcsán előterjesztett érvelés, amely valójában nem releváns, mivel a Bíróság által ezen ítélet 52. pontjában rögzített okfejtések kifejezetten a magánbefektető kritériumának alkalmazására, nem pedig annak alkalmazhatóságára vonatkoznak, ennélfogva nem igazolhatják azt, hogy kizárólag a részvényesi megfontolásokat vegyék figyelembe a kritérium alkalmazhatóságának elemzésénél.

236

E következtetést az EDF által előterjesztett, az Altrad javára nyújtott feltételezett támogatásról szóló 2015. július 7‑i C(2015) 4569 final bizottsági határozatra alapított érvek sem kérdőjelezik meg.

237

Egyrészt ugyanis a szóban forgó határozat alapjául szolgáló ügyben szereplő intézkedés az Altrad tőkéjében való közvetlen részesedésszerzés volt a stratégiai beruházási alap részéről, amelyhez egy kiegészítő összegre vonatkozó opció kapcsolódott, továbbá a Bizottság nem kérdőjelezte meg azt, hogy ez befektetésnek minősült.

238

Másrészt, még ha fel is tételezzük, hogy az ügyletek összehasonlíthatók voltak, ugyanakkor az állami támogatás fogalma olyan objektív fogalom, amely ahhoz, hogy valamely intézkedést állami támogatásnak lehessen minősíteni, azt feltételezi, hogy az intézkedés alkalmas arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet, és hogy torzítsa a versenyt vagy ezzel fenyegessen; ez a helyzet a bizottsági határozat meghozatalának időpontjában kerül mérlegelésre, és kizárólag attól a kérdéstől függ, hogy valamely állami intézkedés előnyt biztosít‑e, vagy sem, egy vagy több vállalkozás számára. A Bizottságnak az e tárgykört érintő határozathozatali gyakorlata, amellyel a felek végső soron nem értenek egyet, tehát nem minősülhet meghatározónak (lásd: 2009. március 4‑iAssociazione italiana del risparmio gestito és Fineco Asset Management kontra Bizottság ítélet, T‑445/05, EU:T:2009:50, 145. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd még ebben az értelemben: 2010. május 20‑iTodaro Nunziatina & C. ítélet, C‑138/09, EU:C:2010:291, 21. pont).

239

E következtetést az EDF által a Frucona Košice ítéletet követően előterjesztett érvek sem kérdőjelezik meg, amelyek szerint az intézkedés Francia Köztársaság általi „szubjektív észlelése” nem releváns, ami kizárná a vitatott intézkedés elfogadása során a részvényesi megfontolások és a közhatalmi megfontolások közötti megkülönböztetés esetleges hiánya következményeinek érvényesülését.

240

A Frucona Košice ítélet következményei illetően ugyanis emlékeztetni kell arra, hogy a magánhitelező vagy magánbefektető kritériuma nem minősül csak valamely tagállam kérelmére alkalmazható kivételnek, amennyiben fennállnak a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatás fogalmának az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében meghatározott alkotóelemei. E kritérium ugyanis – amennyiben alkalmazható – azon elemek egyikét képezi, amelyeket a Bizottság az ilyen támogatás fennállásának megállapítása során köteles figyelembe venni (Frucona Košice ítélet, 23. pont, valamint a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet, 103. pont).

241

Következésképpen, amennyiben a magánhitelező kritériuma alkalmazhatónak tűnik, a Bizottság feladata, hogy megvizsgálja ezen eshetőséget, függetlenül attól, hogy az érintett tagállam előterjesztett‑e bármilyen, erre irányuló kérelmet, ennélfogva semmi nem zárja ki azt, hogy a támogatás kedvezményezettje hivatkozhasson e kritérium alkalmazhatóságára (lásd ebben az értelemben: Frucona Košice ítélet, 25. és 26. pont).

242

A Bíróság végül kiemelte, hogy a két utóbbi esetben, amelyekben a tagállam nem hivatkozott a magánbefektető kritériumára, annak eldöntése során, hogy alkalmazandó‑e ez a kritérium, a kiindulási pontnak a tagállam fellépése gazdasági jellegének kell lennie, nem pedig annak, hogy e tagállam, szubjektív értelemben, miként kívánt eljárni, vagy milyen alternatív eljárási módokat vett számításba a szóban forgó intézkedés elfogadását megelőzően (lásd ebben az értelemben: Frucona Košice ítélet, 12. és 27. pont).

243

A Bíróság ezzel szemben úgy döntött, hogy ha valamely tagállam a közigazgatási eljárás során a magánbefektető kritériumára hivatkozik, kétség esetén az ő feladata egyértelműen, objektív és ellenőrizhető szempontok alapján bizonyítani, hogy a végrehajtott intézkedés az ő részvényesi minőségéből ered, azzal, hogy e szempontokból világosan ki kell tűnnie, hogy az érintett tagállam a gazdasági előny nyújtását megelőzően vagy azzal egyidejűleg meghozta azt a döntést, hogy a ténylegesen végrehajtott intézkedéssel befektet az ellenőrzött állami vállalkozásba (lásd ebben az értelemben: a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet, 82. és 83. pont).

244

Ezzel szemben az említett előny nyújtása után lefolytatott gazdasági értékelések, az érintett tagállam által végrehajtott befektetés tényleges jövedelmezőségének visszamenőleges megállapítása, vagy a ténylegesen lefolytatott eljárás megválasztásának utólagos igazolásai nem lehetnek elegendőek annak bizonyításához, hogy e tagállam az előny nyújtása előtt vagy azzal egyidejűleg, részvényesi minőségében ilyen döntést hozott (lásd ebben az értelemben: a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet, 85. és 104. pont).

245

Ezenkívül, amint arra a Törvényszék a fenti 232. pontban emlékeztetett, azon kérdés mérlegelése során, hogy ugyanezen intézkedést rendes piaci feltételek mellett az államéhoz lehető legközelebbi helyzetben lévő magánbefektető is megtette volna‑e, egyedül az állam részvényesi minőségéhez kapcsolódó előnyöket és kötelezettségeket kell figyelembe venni, tekintet nélkül azokra, amelyek a közhatalmi minőségéhez kapcsolódnak (a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet, 79. pont).

246

Ennélfogva annak eldöntése érdekében, hogy a magánbefektető kritériuma ténylegesen alkalmazandó‑e a jelen ügyben, a Bizottságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy a Francia Köztársaság egyértelműen, objektív, ellenőrizhető és korabeli szempontok alapján bizonyította‑e, hogy a végrehajtott intézkedés az ő részvényesi minőségéből eredt, valamint, hogy olyan szempontokat terjesztett‑e elő ennek érdekében, amelyekből világosan kitűnik, hogy az előny nyújtását megelőzően vagy azzal egyidejűleg, a megtérülés előírt előzetes gazdasági értékelése alapján hozta meg azt a döntést, hogy a ténylegesen végrehajtott intézkedéssel befektet az EDF‑be.

247

Meg kell állapítani, hogy a Bizottság ezt a vizsgálatot a megtámadott határozat 126–154. pontjában elvégezte.

248

Az EDF Francia Köztársaság által támogatott érvelésének tehát nem lehet helyt adni.

249

Végül el kell utasítani az EDF azon állítását, mint ténybelileg hibásat, amely szerint a Bizottság kizárólag a részvényesi megfontolások és a közhatalmi megfontolások „összefonódására” hivatkozva nyilvánította alkalmazhatatlannak a magánbefektető kritériumát.

250

A Bizottság ugyanis átfogó értékelés eredményeként, minden esetlegesen releváns elem vizsgálatát követően állapította meg, hogy az intézkedés nem jelentett befektetést a Francia Köztársaság részéről a Bíróság által a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 82–85. pontjában előírt objektív, ellenőrizhető és korabeli szempontok alapján megállapított részvényesi megfontolások hiányában.

251

Az EDF és a Francia Köztársaság által a Bizottság téves jogalkalmazására alapított érvelést ebből következően el kell utasítani.

252

Az EDF előadja, hogy számos dokumentum – közelebbről a Bizottsághoz 2013. júliusban benyújtott észrevételeihez csatolt 23–25. melléklet (a keresetlevél A‑7‑23–A‑7‑25 sz. mellékletei) – azt bizonyítja, hogy a mérlege tervezett átstrukturálása által az általa fizetendő adóra gyakorolt hatásokat párhuzamosan, de elkülönítve vizsgálták a részvényes állam díjazását érintő következményekkel, és e dokumentumok nem támasztják alá, hogy összefonódott adóügyi és befektetési megfontolások vezették volna a francia államot. Egyebekben a Francia Köztársaság is előadja, hogy az általa a Bizottsághoz benyújtott különböző dokumentumok azt támasztják alá, hogy amikor meghozta a szóban forgó intézkedést, akkor mindenekelőtt részvényesi megfontolásokra támaszkodott.

253

Előzetesen ki kell emelni, hogy az EDF és a Francia Köztársaság által hivatkozott dokumentumok közül a Francia Köztársaság által 2002‑ben a Bizottság részére küldött választ megelőzően egy dokumentum sem utal arra, hogy az adót a koncesszióba adó járandósága, vagyis a tőkejuttatássá való átminősítésük során az EDF által felhasznált tartalékok után kell megfizetni, sem a fortiori arra, hogy az adó kivetéséről való lemondást az EDF tőkéjébe irányuló kiegészítő befektetésnek kellene tekinteni, amint arra a Bizottság a megtámadott határozat (128) és (129) preambulumbekezdésében rámutat.

254

Az EDF által hivatkozott, az adóhoz kapcsolódó megfontolások és az állam díjazásához kapcsolódó megfontolások közötti összefonódás hiányát alátámasztó dokumentumokat illetően a következőkre kell rámutatni.

255

A keresetlevél A‑7‑23. sz. melléklete az 1995. október 31‑i levél, amelyet kicsit több mint két évvel a 97‑1026. számú törvény elfogadását megelőzően küldtek meg a költségvetési minisztériumnak és amely két mellékletet tartalmaz, egy „Az EDF mérlegének átstrukturálására irányuló javaslatok” című háromoldalas dokumentumot és egy „Az EDF mérlege alakulására irányuló javaslat” című táblázatot.

256

Az 1995. október 31‑i levélhez csatolt háromoldalas dokumentum három pontból áll, amelyek tárgya általános jelleggel a „[s]aját tőke átcsoportosítása a mérleg forrásoldalára”, különösen a koncesszióba adó díjazásának tőkévé átminősítése, a „[nyilvános] koncessziók helyi önkormányzati koncesszióba adói díjazásának kiigazítása”, és végül az „adózási szempontból veszteségként elhatárolt visszatartott nyereség záróelszámolása”.

257

A szóban forgó dokumentum 1.1. pontja „az »állam« koncesszióba adó díjazásának és a kapcsolódó felújításra szánt tartalékok tőkévé való átcsoportosítására” vonatkozik. E pontban hivatkoznak „az EDF feltőkésítésére […] oly módon, hogy a koncesszióba adó FEH járandóságait és a kapcsolódó felújításokra szánt céltartalékokat tőkévé alakítják”, és e „művelet [eredményeként] visszatérnek az 1987 előtti számviteli elemzésre”.

258

A szóban forgó dokumentum „A tőkejuttatások EDF tőkéjével való konszolidációja” című 1.2. pontja utal arra, hogy „[a tőkejuttatások konszolidációja] megerősíti azok »részvényesi apport jellegét«”, mivel azoknak „tőkenövelés jellegük van, még ha az 1956. évi rendelet inkább kamattal terhelt kölcsönként is kezeli őket”.

259

A szóban forgó dokumentum 1.3. pontja „a két intézkedés következményeire” vonatkozik, és kiemeli, hogy azok „a következő két előnnyel” járnának:

260

Egyrészt rá kell mutatni, hogy az 1995. október 31‑i levélben teljesen megalapozottan felvetett „tőkeapport” kérdése semmiképpen sem vonatkozik a koncesszióba adó díjazása után fizetendő adóról való lemondásra, amelyet abban egyáltalán nem is tárgyalnak.

261

Másrészt meg kell állapítani, hogy a számviteli, adóügyi és részvényesi megfontolások szorosan egymás mellett szerepelnek az 1995. október 31‑i levélhez csatolt háromoldalas dokumentumban, amely ezenfelül a koncesszióba adó díjazása tőkévé átminősítésének semmilyen számszerűsítését vagy értékelését nem tartalmazza.

262

A keresetlevél A‑7‑24. sz. melléklete az EDF egy 1995. december 7‑i kétoldalas belső feljegyzése, amelynek címe „Az EDF mérlegének átstrukturálására irányuló javaslatok eredete, tartalma és következményei” (a továbbiakban: 1995. december 7‑i belső feljegyzés).

263

Miután az 1995. december 7‑i belső feljegyzés első részében felidézték a francia számvevőszék ellenőrzéseit és azok kihatását a felújításra képzett tartalékokra, valamint az adóhatóság 1994‑ben végzett ellenőrzését, majd a második részben, három francia bekezdésben a mérleg forrásoldalának átcsoportosítására irányuló, a minisztériumnak tett javaslatok céljait, a feljegyzés hivatkozik az EDF által javasolt „kettős megközelítésre”: egyrészt a mérlege felső részének átstrukturálása, ami többek között „az EDF és a [francia] állam közötti pénzügyi kapcsolatok szanálását jelenti. Az utóbbi ettől kezdve törekedhet az EDF valódi jövedelmezőségére, olyan osztalék formájában, amelyet a vállalkozás tőkéje indokol”. Másrészt „a nyilvános koncessziók számviteli bemutatásának egyértelművé tételéről” lenne szó.

264

Ismét meg kell állapítani, hogy a koncesszióba adó járandóságának tőkévé való átminősítését legfeljebb csak megemlítik az 1995. december 7‑i belső feljegyzésben, bármilyen értékelés nélkül, valamint, hogy ott semmiképpen se utalnak a koncesszióba adó említett járandóságát terhelő adó beszedéséről való lemondásra.

265

Még ha feltételezzük is, hogy az 1995. december 7‑i belső feljegyzés az EDF feltőkésítése hatásainak elkülönült és „párhuzamos” elemzése lehet, az nincs kihatással a vitatott intézkedés vizsgálatára, és legfeljebb csak az elfogadás összefüggésére utaló elem.

266

Egyebekben meg kell állapítani, hogy az 1995. december 7‑i belső feljegyzés, amelynek tartalma végső során hasonló az 1995. október 31‑i levélhez, semmivel nem igazolja jobban annál, hogy az állam által vagy részére elvégezték a részvényesi és a járandósággal vagy a megtérüléssel kapcsolatos megfontolások részletes elemzését az EDF feltőkésítésének szempontjából.

267

Végül, a keresetlevél A‑7‑25. sz. melléklete egy az EDF által a pénzügyminisztérium irodavezetőjének 1997. április 10‑én küldött levél (a továbbiakban: 1997. április 10‑i levél), amely egy egyoldalas, vázlatos mellékletet tartalmaz, melynek címe „Az állam részére 1997‑ben és 1998‑ban teljesítendő kifizetések előrejelzései”.

268

Noha az 1997. április10‑i levél utalhat arra, hogy a francia állam részére esetlegesen fizetendő díjazás minimalista bemutatására kerül sor, meg kell ugyanakkor állapítani, hogy e bemutatás ezzel párhuzamosan és teljes mértékben azokon a pénzügyi hatásokon alapul, amelyek az említett állam javára teljesített kifizetésekből következnek.

269

Hacsak nem minden második sort veszünk figyelembe, ebből következően nem lehet az 1997. április 10‑i levelet a részvényes állam díjazása elkülönült és „párhuzamos” elemzésének tekinteni, amint azt az EDF állítja.

270

Az EDF által hivatkozott dokumentumok ebből következően nem igazolják azt, hogy a francia állam részvényesi minőségében a vitatott intézkedéssel kapcsolatban követett megfontolásait elkülönülten és önállóan elemezték, ahogy e dokumentumok az adóhoz kapcsolódó megfontolások és az említett állam díjazásához kapcsolódó megfontolások összefonódását sem támasztják alá, ellentétben az EDF által előadottakkal.

271

Ami ezt követően a Francia Köztársaság által előadott körülményeket illeti, meg kell jegyezni, hogy az egyrészt egy, a beavatkozási beadvány 11. mellékletében szereplő táblázatra hivatkozik, amely szinte azonos átvétele azon hivatkozásoknak és észrevételeknek, amelyek az említett beadványnak az elsődlegesen előterjesztett második jogalap első részének alátámasztása érdekében benyújtott 10. mellékletében található táblázatban szerepelnek (e táblázatban különböző dokumentumok kivonatait idézik), másrészt pedig e beadványban több ilyen, „példaként” említett dokumentumra.

272

A példaként említett dokumentumok között első helyen szerepel a vállalkozási szerződés.

273

Meg kell állapítani, hogy a vállalkozási szerződésben a közhatalmi megfontolások nem pusztán kapcsolódnak a részvényesi megfontolásokhoz, hanem elsősorban és nyilvánvalóan uralják a szerződést.

274

A vállalkozási szerződésben szereplő közhatalmi megfontolások – amelyek többek között az állam energiapolitikájának végrehajtását, az ellátás biztonságának a környezet tiszteletben tartása és a legalacsonyabb díj melletti biztosítását, valamint a fogyasztó helyszíntől független minőségi ellátását, a foglalkoztatás és a gazdasági tevékenység támogatását, a leghátrányosabb helyzetben levők számára nyújtott szolidaritási szolgáltatásokat és a területrendezést érintik – az említett szerződés „A közvállalkozás alapvető feladatainak megerősítése” című I. címében szerepelnek; a cím három szakaszának címe: „Öt megújított és megerősített közszolgáltatási feladat”, „Részvétel a területrendezésben és a szolidaritásban” és „A villamosenergia‑ágazat új szabályozása felé”.

275

A vállalkozási szerződés II. címének címe „[a] vállalkozás jövőjének mai előkészítése”, franciaországi fejlődésének biztosításával (a teljesítmény növelése, és a termelékenység növelésének elsősorban az árcsökkentésre fordítása, valamint a díjak csökkentése révén, amit azok szerkezetének kiigazítását feltételezi, továbbá az EDF független termelőkkel fenntartott kapcsolatai és a szolgáltatások fejlesztése révén, többek között törzsfogyasztó‑akciók által, illetve a jobbi piaci pozicionálás révén a villamos energia piacán és a kapcsolt piacokon, megfelelően adaptált kereskedelmi eszközök, vagyis 2,8 milliárd FRD „kereskedelmi támogatás” segítségével), új, külföldi piacok meghódításával (ezek kapcsán csak arra utalnak, hogy figyelembe kell venni „a befektetett saját tőke megtérülését”, anélkül, hogy ezzel kapcsolatban további pontosításra kerülne sor), az innovációhoz és a technológiai fejlesztéshez való hozzájárulással (kutatás és fejlesztés, partnerség a francia vállalkozásokkal), valamint „az egész vállalat fejlesztéshez kapcsolásával” (e szakaszban az emberi erőforrásokkal kapcsolatos kérdéseket tárgyalják: emberierőforrás‑menedzsment, képzés, a munkaszervezés és a munkahelyi biztonság javítása, a személyzet bérezési politikája, társadalmi kohézió stb.).

276

A vállalkozási szerződés II. címében megjelenő közhatalmi megfontolások ily módon szorosan kapcsolódnak olyan eléggé általános megfontolásokhoz, amelyek a vállalkozás jövőbeli fejlődését érintik, de amelyek nem tekinthetők egy befektetés, még kevésbé egy, a vitatott intézkedés által végrehajtott befektetés megtérülésének értékelésére vonatkozó részvényesi megfontolásoknak.

277

Végül a vállalkozási szerződés „A vállalkozás megújult pénzügyi és intézményi keretbe illesztése” című III. címében három oldalon egymást követően a következő célok kerülnek kifejtésre: „[a] részvényesi állammal fenntartott kapcsolat stabilizálása”, „[a]z általános érdekű feladatok méltányos finanszírozása”, „[a] szabályozás fejlesztéséhez szükséges eszközök előkészítése”, „[f]orrások kialakítása a jövő előkészítése érdekében”, valamint „[a] célok és kötelezettségvállalások figyelemmel kísérésének módjai”.

278

A szóban forgó három oldalon csak két bekezdés foglalkozik az EDF mérlegének átstrukturálásával, amelyek közül az egyikben hivatkoznak legalábbis rejtélyes módon a francia állam díjazására.

279

Az első bekezdés, amelyből semmit nem tudhatunk meg, a vállalkozási szerződés III. címének bevezető részében szerepel, és a következőképpen szól:

„Az EDF mérlegének átstrukturálása kettős célt követ: egyrészt meg kell erősítenie a vállalkozás nettó helyzetét, másrészt a közjoghoz közelebbi alapokra építve stabilizálnia kell az állammal fennálló pénzügyi kapcsolatát”.

280

A vállalkozási szerződés III. címének „A részvényesi állammal fenntartott kapcsolat stabilizálása” című alcímében található második bekezdés szövege a következő:

„Az állam díjazása két tényezőből áll:

281

Rá kell mutatni, hogy a szóban forgó bekezdésekben, ezeknek az említett állam díjazására korlátozódó információknak a keretében egyáltalán nem utalnak egy a francia állam adókövetelésének megfelelő összegű kiegészítő befektetésre, ahogy annak megtérülésére sem.

282

A vállalkozási szerződés ebből következően teljesen irrelevánsnak tűnik annak bizonyítása szempontjából, hogy a francia állam díjazását ás a részvényesi megfontolásokat – a vitatott intézkedésre vonatkozó megfontolásokról nem is beszélve – önállóan és a közhatalmi megfontolásoktól elkülönítve elemezték.

283

A Francia Köztársaság által hivatkozott második dokumentum az Assemblée nationale (nemzetgyűlés, Franciaország) részére a 97–1026. számú törvény elfogadása érdekében előterjesztett Migaud‑jelentés egy kivonata.

284

A Migaud‑jelentés első része ismerteti a koncesszióba adott javak vagyonjogi jogállásának történeti körülményeit (a javak koncesszióba adása, számviteli következmények, valamint a számvevőszék álláspontja), amelyek a törvényjavaslat előterjesztéséhez vezettek.

285

A Migaud‑jelentés második része mutatja be a francia számvevőszék véleménye által előírt „adójogi átminősítést”, amely „az állam és az EDF közötti pénzügyi viszonyok módosítását” vonja maga után.

286

A Migaud‑jelentés első alrésze azokat a számviteli konzekvenciákat fejti ki, amelyeket a FEH tulajdonjogának elismeréséből, illetve az EDF saját forrásai szerkezetének ezzel járó módosulásából kell levonni: „a FEH koncesszió kapcsán a koncesszióba adott természetbeni eszközök ellenértéke, amelyek a saját forrásokon belül az »Egyéb saját források« között szerepel, átkerül a »Saját tőke« kategóriába, annak érdekében, hogy figyelembe vegyék a műtárgyak vagyonjogi helyzetének változását”.

287

A Migaud‑jelentés ezt követően ismerteti a vitatott intézkedés által megkövetelt szorosan vett számviteli műveleteket (amelyek a megtámadott határozat (28) és azt követő preambulumbekezdéseiben szerepelnek).

288

E ponton azonban egyáltalán nem utalnak a koncesszióba adó járandósága után fizetendő adó kivetéséről való lemondásra.

289

A Migaud‑jelentés második alrésze tárgyalja a francia állam és az EDF közötti pénzügyi kapcsolatok módosításait és rögzíti az említett állam díjazását a várható számviteli módosításokat követően:

„E díjazás két részből áll.

Egyrészt a tőkejuttatások évente tárcaközi rendelet által megállapított kamatláb melletti díja. A rendelet e kamatláb maximumát 8%‑ban állapítja meg. 1989 óta a kamatlábat 5%‑ban rögzítették.

Másrészt levonnak egy kiegészítő díjat (»az osztalékot«) az intézmény adózás és rögzített kamatfizetés utáni eredményéből.

Ennek mértékét rendelet állapítja meg az előzetes beszámoló eredménye alapján.

[…]

Mivel a tőkeinjekciók képezik a rögzített kamat alapját, fennáll az a kockázat, hogy a tőkeinjekciók e cikk miatti emelése növeli az EDF‑re kivetett adóterhet. Az 1997–2000 közötti időszakra kötött, 1997. április 8‑án aláírt vállalkozási szerződés tehát előirányozza a tőkeinjekciók díjazási feltételeinek módosítását.

Az alap hatásának ellensúlyozása érdekében a rögzített kamatláb 3%‑ra csökken. A rögzített kamatláb éves összege így 1816 millió FRF‑ról 1522 millió FRF‑ra csökken.

Az állam kiegészítő díjazása a vállalkozás nettó könyv szerinti eredménye 40%‑ának felel meg.

Végül, a két összetevő összesített összege nem haladhatja meg a tőkejuttatások 6%‑át (vagyis a jelen cikk szerinti juttatások esetében a 3044 millió FRF értékű felső határt).”

290

A Migaud‑jelentés ezt követően ismerteti az érvényesített módosítások adóügyi következményeit.

291

A Migaud‑jelentésben többek között az alábbiak szerepelnek:

„A tartalékoknak a FEH koncessziójához kapcsolódó emelkedése lehetővé teszi a számviteli és adózási szempontból veszteségként elhatárolt visszatartott nyereség egyszeri záróelszámolását.

Egyrészt a 38,5 milliárd FRF összegű közvetlen növekedés 18,3 milliárd FRF összegű visszatartott nyereséget eredményez, ami magukat az adóköteles nettó eszközöket is növeli [a társasági adó vonatkozásában]. A [code général des impôts] 38–2. cikke ugyanis úgy rendelkezik, hogy a nettó haszon a pénzügyi év kezdetén és végén fennálló nettó eszközérték különbsége. Mivel »a nettó eszköz kifejezi, hogy az eszközérték mennyivel haladja meg a harmadik személyek által nyújtott hitelekből, az értékcsökkenési leírásokból és az igazolt tartalékokból álló, a passzívumok oldalán feltüntetett teljes összeget«, a tartalékok növekedés mechanikusan a nettó haszon növekedését eredményezi.

Másrészt annak érdekében, hogy figyelembe vegyék a számvevőszék által a »Vízenergia« és a »Közmű« koncessziók kapcsán tett észrevételeket, az EDF az adójogi visszatartott nyereségének 14 milliárd FRF‑kal történő csökkentését eredményező számviteli kiigazításokat fog tenni.

Összességében az utóbbinak tehát 3,4 milliárd FRF pozitívumot kell mutatnia.

A ministère de l’Économie, des Finances et de l’Industrie [gazdasági, ipari és pénzügyminisztérium] által az Önök előadójának szolgáltatott információk szerint e reformokat [követően] a közintézmény által fizetendő társasági adó 3 milliárd FRF‑ra nőne 1997‑ben és 2,5 milliárd FRF‑ra 1998‑ban.”

292

Meg kell állapítani, hogy ahogy a számviteli kiigazítások esetében, a Migaud‑jelentésben sem utalnak az adóügyi következmények kapcsán a koncesszióba adó járandósága után fizetendő adó kivetéséről való lemondásra azok tőkejuttatássá történő átminősítése során, noha e tartozás, amint az a Francia Köztársaság által a 2002. április 9‑i feljegyzésben a Bizottság részére adott válaszból kitűnik, szintén a nettó eszközök változásából ered.

293

Egyébként a Migaud‑jelentés vitathatatlanul tartalmaz néhány adatot az állam által az EDF feltőkésítéséből várt díjazást illetően, amely a feltőkésítés eredményeként végeredményben nominálisan csökken. Ugyanakkor e dokumentum alapján teljesen egyértelmű, hogy e néhány adat csak csekély részét képezi azoknak a főként közhatalmi jellegű megfontolásoknak, amelyek a 97–1026. számú törvény elfogadásához vezettek.

294

Végül meg kell jegyezni, hogy a Migaud‑jelentés tartalma jelenti a megtámadott határozat (23) és azt követő preambulumbekezdéseinek alapját, valamint, hogy ezeket az értékelési elemeket a Bizottság ily módon figyelembe vette.

295

A Francia Köztársaság által említett harmadik dokumentum az 1995. április 4‑i levél. Egy négyoldalas dokumentumról van szó, beleértve a hozzácsatolt dokumentumot is, amelyet az EDF részére a gazdasági, ipari, postaügyi és távközlési miniszter, a külkereskedelmi miniszter és a költségvetési miniszter kabinetfőnökei küldtek, és amelynek a tárgya egy „munkaprogram” kialakítása, a francia számvevőszék által az EDF koncessziói kapcsán előírt intézkedések bemutatása és elfogadása érdekében.

296

A részvényes államot az 1995. április 4‑i levélben csak két alkalommal említik, és rendkívül röviden:

297

Az 1995. április 4‑i levélben (amely végeredményben csak egy munkaprogramról szól, nem pedig annak következtetéseiről) taglalt egyéb problémák valójában lényegében a közhatalmi megfontolások körébe tartoznak, és meg kell állapítani, hogy az említett levél nem támasztja alá a részvényesi megfontolások elkülönült és önálló elemzésének fennállását.

298

Végül a Francia Köztársaság által hivatkozott utolsó dokumentum az 1995. október 31‑i levél: e dokumentum elemzését illetően a Törvényszék visszautal a fenti 168. és azt követő pontokra.

299

Egyébként anélkül, hogy szükség lenne arra, hogy a Törvényszék döntsön egy ilyen, a beavatkozási beadvány mellékletében szereplő táblázatra való puszta hivatkozás elfogadhatóságáról, amelyben az említett beadványban nem szereplő dokumentumkivonatok szerepelnek, néha észrevételekkel ellátva, meg kell állapítani, hogy egyik idézett rész, illetve észrevétel sem utal a vitatott intézkedésre.

300

A fenti 299. pontban hivatkozott dokumentumkivonatok legfeljebb arra az összefüggésre vonatkoznak, amelyben ezt az intézkedést meghozták, és amelyről nem állítják, hogy azt a Bizottság nem vette figyelembe; az összefüggés ismertetése kapcsán a Bizottság többek között az említett dokumentumokra támaszkodott.

301

Ezenfelül tanulmányozásukat követően a Bizottsághoz hasonlóan meg kell állapítani, hogy a szóban forgó táblázatban szereplő, a fenti 299. pontban hivatkozott dokumentumkivonatok igencsak másodlagos jellegűek a közhatalmi megfontolásokhoz képest.

302

Végül e kivonatok semmilyen részleges okfejtést nem tartalmaznak azon részvényesi megfontolásokat illetően, amelyek célja egy befektetés, még kevésbé egy, a vitatott intézkedés által végrehajtott befektetés megtérülésének értékelése.

303

A Francia Köztársaság által hivatkozott dokumentumok, ahogy az EDF által hivatkozott dokumentumok sem igazolják tehát azt, hogy az állam részvényesi minőségében a vitatott intézkedéssel kapcsolatban követett megfontolásait „elkülönülten és önállóan” elemezték, ahogy e dokumentumok az adóhoz kapcsolódó megfontolások és az említett állam díjazásához kapcsolódó megfontolások összefonódását sem támasztják alá.

304

Következésképpen az elsődlegesen előterjesztett második jogalap harmadik részét el kell utasítani.

305

A Francia Köztársaság által is támogatott EDF előadja, hogy a Bizottság tévesen tekintette úgy, hogy a befektetési döntésnek az adómentesség összege tekintetében vett megtérülése nem képezte konkrét tanulmányok, hivatkozások, elemzések, illetve üzleti terv tárgyát, ami miatt a befektetés hatásai nehezen különíthetők el a Francia Köztársaság, illetve az EDF által továbbított információkban (a megtámadott határozat (130) preambulumbekezdése).

306

Az EDF szerint a Bizottság elemzése azon az előfeltevésen alapul, amely szerint a szóban forgó intézkedés kizárólag az adómentesség, ami, ellentétben az első jogalap keretében általa előadottakkal, nem az az intézkedés, amelyet meg kellett vizsgálni.

307

Ezenkívül a Bizottság lényegében a hivatalos üzleti terv hiányára vonatkozó megfontolása jogilag megalapozatlan, mivel egyrészt a Bíróság, illetve a Törvényszék ítélkezési gyakorlata nem követeli meg az ilyen terv meglétét, másrészt pedig ilyen tervre semmiképpen sem volt szükség, mivel a francia állam 100%‑os részvényes volt, tökéletesen ismerte a vállalkozást, valamint ilyen helyzetben egy magánbefektető sem folyamodott volna ilyen tervhez.

308

Ezenfelül a Bizottság lényegében a hivatalos üzleti terv hiányára vonatkozó megfontolása ellentétben áll a tényállással, mivel a különböző, in tempore non suspecto kidolgozott és a Bizottsággal 2013‑ban közölt észrevételek keretében benyújtott dokumentumok képezték e tervezett okfejtés lényegét. Ezek ugyanis egyértelműen azt tartalmazták, hogy a francia állam célja a vállalkozásba való befektetés volt, valamint, hogy számos, a jövőre vonatkozó elemzést és értékelést végzett.

309

A Francia Köztársaság e tekintetben hivatkozik a beavatkozási beadvány 12. mellékletében található 3. táblázatra, amely néha észrevételekkel ellátott, különböző dokumentumokból származó idézeteket tartalmaz, és a beadványban „példaként” kitér három ilyen dokumentumra.

310

A Francia Köztársaság először az 1997. április 10‑i levélre hivatkozik, valamint egy ahhoz csatolt, „Az állam részére 1997‑ben és 1998‑ban teljesítendő kifizetések előrejelzései” című feljegyzésre. E dokumentum azt támasztja alá, hogy az állam a díjazásának alakulására vonatkozó elemzést kért az EDF‑től, valamint, hogy a tervezett átstrukturálás gazdasági értékeléseit a szóban forgó intézkedés elfogadása céljából alakították ki és pontosították.

311

A Francia Köztársaság másodszor az EDF pénzügyi és jogi részlegeinek igazgatója által 1996. február 9‑én az EDF igazgatótanácsa részére küldött levélre hivatkozik, amely egy „Az EDF mérlegének átstrukturálása” című mellékletet tartalmaz (a keresetlevél A‑7‑30. sz. melléklete, a továbbiakban: 1996. február 9‑i levél); ez az EDF mérlege átstrukturálásának gazdasági értékelését tartalmazza.

312

Végül harmadszor, a Francia Köztársaság az 1996–1998 közötti stratégiai tervre hivatkozik (a keresetlevél A‑7–34. sz. melléklete, a továbbiakban: stratégiai terv), amelyet az állam figyelembe vett a szóban forgó intézkedés elfogadása során; az ilyen jellegű tervet általában figyelembe veszik a magánbefektető kritériumának alkalmazása során.

313

A Bizottság vitatja ezeket az állításokat.

314

A Francia Köztársaság által is támogatott EDF lényegében azt állítja, hogy először is a Bizottságnak a megtámadott határozat (130) preambulumbekezdésében szereplő elemzése téves előfeltevésen alapul, mivel a vitatott intézkedés nem az EDF által felhasznált felújításra képzett tartalékokat terhelő adó kivetéséről való lemondás egyetlen esete, másodszor, hogy a Bizottság tévesen követelte meg a jelen ügyben a hivatalos üzleti tervet, harmadszor pedig, hogy a Bizottság ilyen hivatalos üzleti terv hiányára vonatkozó megfontolása ellentétes a tényekkel, mivel különböző korabeli dokumentumok jelentik az említett hivatalos üzleti terv lényegét. A Francia Köztársaság e tekintetben négy dokumentumra hivatkozik, amelyek álláspontja szerint bizonyítják a befektetésre vonatkozó, jövőre irányuló elemzések és értékelések fennállását.

315

Kiindulásként el kell utasítani az EDF által előterjesztett első érvet, mivel a vitatott intézkedés a koncesszióba adó járandóságai tőkévé átminősítése után fizetendő adó kivetéséről való lemondás.

316

El kell utasítani az EDF arra alapított érvét is, hogy a Bizottság tévesen követelte meg a jelen ügyben a hivatalos üzleti tervet, mivel az a megtámadott határozat hibás értelmezésén alapul.

317

A Bizottság ugyanis a megtámadott határozatban lényegében azt állapítja meg, hogy egyáltalán nincs olyan korabeli dokumentum, amely a koncesszióba adó járandóságai után fizetendő adó kivetéséről való lemondás által jelentett állítólagos befektetés megtérülésének bármilyen értékelését tartalmazná.

318

Vitathatatlanul vannak olyan dokumentumok, amelyek meglehetősen tömören értékelik a francia államnak az EDF feltőkésítéséből következő díjazását, és ebből következően ezen ügylet megtérülését, de ez minden.

319

Márpedig, bár kétségtelenül az EDF feltőkésítése jelenti azt az összefüggést, amelybe a vitatott intézkedés értékelésének illeszkednie kell, mindazonáltal a C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítélet megfogalmazását követve a Francia Köztársaságnak kellett bemutatnia többek között „olyan szempontokat […], amelyekből kitűnik, hogy e döntés olyan gazdasági értékeléseken alapul, amelyek összemérhetők azokkal, amelyeket a jelen ügy körülményei között az említett tagállaméhoz lehető legközelebbi helyzetben lévő, észszerűen gondolkodó magánbefektető az említett befektetés végrehajtása előtt lefolytatott volna annak érdekében, hogy meghatározza az ilyen befektetés jövőbeli jövedelmezőségét”, ugyanakkor „az említett előny nyújtása után lefolytatott gazdasági értékelések, az érintett tagállam által végrehajtott befektetés tényleges jövedelmezőségének visszamenőleges megállapítása, vagy a ténylegesen lefolytatott eljárás megválasztásának utólagos igazolásai nem lehetnek elegendőek annak bizonyításához, hogy e tagállam az előny nyújtása előtt vagy azzal egyidejűleg, részvényesi minőségében ilyen döntést hozott” (ezen ítélet 84. és 85. pontja).

320

A Bizottság tehát nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott határozat (130) preambulumbekezdésében azt állapította meg, hogy „a befektetésnek az adómentesség összege tekintetében vett nyereségességére vonatkozó tanulmányok, hivatkozások, illetve elemzések hiánya miatt az állítólagos befektetés hatásai nehezen különíthetők el a [Francia Köztársaság], illetve az EDF által továbbított információkban”.

321

Ezenfelül el kell utasítani az EDF által azon párhuzam alapján előterjesztett érvelést, amelyet a 2015. június 25‑iSACE és Sace BT kontra Bizottság ítélettel (T‑305/13, EU:T:2015:435) kíván vonni, mivel ebben az ítéletben a részletes üzleti terv hiánya a gazdasági válság összefüggésébe illeszkedett. A Törvényszék vitathatatlanul úgy ítélte meg, hogy e helyzetben figyelembe kell venni azt, hogy a gazdasági helyzet alakulását és a különböző gazdasági szereplők eredményeit adott esetben nem lehet megbízhatóan és részletesen előre jelezni, ugyanakkor úgy döntött, hogy „a részletes és teljes körű előrejelzések lehetetlensége nem mentesíti az állami befektetőt az alól, hogy elvégezze a befektetése jövedelmezőségének olyan megfelelő előzetes értékelését, amely összehasonlítható azzal, amelyet egy hasonló helyzetben lévő magánbefektető a rendelkezésre álló és elfogadható adatok alapján elvégeztetett volna”.

322

Ezt követően meg kell vizsgálni azokat a dokumentumokat, amelyekről a Francia Köztársaság azt állítja, hogy azok azokkal összemérhető gazdasági értékeléseket jelentenek vagy tartalmaznak, amelyeket egy magánbefektető folytatott volna le a vitatott intézkedés végrehajtását megelőzően, a befektetés jövőbeli jövedelmezőségének meghatározása érdekében.

323

Először, a Francia Köztársaság az 1997. április 10‑i levélre hivatkozik, valamint az ahhoz csatolt, „Az állam részére 1997‑ben és 1998‑ban teljesítendő kifizetések előrejelzései” című levélre (a keresetlevél A‑7–25. sz. melléklete).

324

A három sorból álló 1997. április 10‑i levél pusztán megküldi a mellékletet a pénzügyminisztérium irodavezetőjének. Maga a melléklet egy oldalon, vázlatosan mutatja be az állam részére teljesítendő kifizetéseket, öt sorban, amelyet az egyes évekre vonatkozó adatok követnek: könyv szerinti adózás előtti eredmény és kiegészítő díjazás, adóköteles eredmény, tőkejuttatások díjazása, társasági adó és kiegészítő díjazások.

325

Az 1997. április 10‑i levél semmit sem tartalmaz a koncesszióba adó díjazását, illetve azon adót illetően, amelyet elméletben befektetéssé alakítottak, és amelyről a francia állam lemondott.

326

Meg kell tehát állapítani, hogy az 1997. április 10‑i levél egyáltalán nem releváns, és az nem jelent vagy tartalmaz azokkal összemérhető gazdasági értékeléseket, amelyeket egy magánbefektető folytatott volna le a vitatott intézkedés végrehajtását megelőzően, a befektetés jövőbeli jövedelmezőségének meghatározása érdekében.

327

A Francia Köztársaság ezt követően utal az 1996. február 9‑i levélre, amely egy „Az EDF mérlegének átstrukturálása” című mellékletet tartalmaz (a keresetlevél A‑7‑30. sz. melléklete); ez az EDF mérlege átstrukturálásának gazdasági értékelését tartalmazza.

328

Az 1996. február 9‑i levél, amely az EDF pénzügyi és jogi részlegeinek igazgatójától származik, pusztán megküld az EDF igazgatótanácsának elnöke részére egy egyoldalas „összefoglalót”, amely áttekinti „az állammal folytatott tárgyalást”.

329

Az 1996. február 9‑i levéllel megküldött „összefoglaló” az „Az EDF mérlege felső részének megerősítése” cím alatt az alábbiakat tartalmazza:

„A folyamatban lévő átstrukturálás három elemből áll:

Ezek az intézkedések lehetővé fogják tenni a vállalkozás pénzügyi helyzetének megerősítését, a tőke 2,6 milliárd FRF‑ról 85 milliárdra emelésével, illetve a nettó helyzet 20 milliárd FRF‑ról 90 milliárd FRF‑ra javításával, ami eszközorientáltabb, ezáltal a többi európai villamosenergia‑vállalathoz hasonló képet mutatva.

[…]

Immár több milliárd FRF összegű saját tőkéje révén, illetve azáltal, hogy egyértelművé válik koncesszióinak ismertetése, az EDF tehát a vállalkozás pénzügyi helyzetét jobban tükröző mérleggel rendelkezik majd.”

330

Az 1996. február 9‑i levélben nem utalnak a koncesszióba adó járandóságára, ahogy az adó kivetéséről való lemondásra sem annak a tőkébe sorolása során.

331

Ennélfogva meg kell állapítani, hogy az 1996. február 9‑i levél egyáltalán nem releváns, és az nem jelent vagy tartalmaz azokkal összemérhető gazdasági értékeléseket, amelyeket egy magánbefektető folytatott volna le a vitatott intézkedés végrehajtását megelőzően, a befektetés jövőbeli jövedelmezőségének meghatározása érdekében.

332

Végül a Francia Köztársaság utal a stratégiai tervre, amelyet figyelembe vett a szóban forgó intézkedés meghozatala során. Álláspontja szerint az ilyen jellegű tervet általában figyelembe veszik a magánbefektető kritériumának alkalmazása során.

333

A stratégiai terv egy 36 oldalas dokumentum, amely a vállalat irányvonalát és az 1998‑ig terjedő cselekvéseket mutatja be, láthatóan a vállalat személyzete számára.

334

A stratégiai terv egyáltalán nem utal sem arra, hogy a francia állam lemond a koncesszióba adó járandóságait terhelő adó kivetéséről, sem a koncesszióba adó járandóságára, sem a FEH koncesszióhoz kapcsolódó tartalékokra, sem a FEH vagyonjogi, számviteli és adóügyi helyzetére, sőt az EDF 97‑1026. számú törvény tárgyát képező feltőkésítésre sem.

335

A stratégiai terv tehát egyáltalán nem releváns, és az nem jelent vagy tartalmaz azokkal összemérhető gazdasági értékeléseket, amelyeket egy magánbefektető folytatott volna le a vitatott intézkedés végrehajtását megelőzően, a befektetés jövőbeli jövedelmezőségének meghatározása érdekében.

336

Egyébként anélkül, hogy szükség lenne arra, hogy a Törvényszék döntsön egy ilyen, a beavatkozási beadvány mellékletében szereplő táblázatra való puszta hivatkozás elfogadhatóságáról, amelyben az említett beadványban nem szereplő dokumentumkivonatok szerepelnek, néha észrevételekkel ellátva, meg kell állapítani, hogy az e beadvány 12. mellékletében bemutatott táblázatban szereplő egyik idézett rész, illetve észrevétel sem utal a vitatott intézkedésre.

337

Következésképpen el kell utasítani az elsődlegesen előterjesztett második jogalap negyedik részét.

338

A Francia Köztársaság által is támogatott EDF lényegében és végül azt állítja, hogy amint azt az elsődlegesen előterjesztett első két jogalapja alátámasztásaként előadott érvek bizonyítják, a Bizottság tévesen utasította el a magánbefektető kritériumának alkalmazhatóságát a jelen ügyben. Az intézkedés jellegére és tárgyára, a hátterét képező összefüggésekre, valamint az ezen intézkedéssel elérni kívánt célra és a rá alkalmazandó szabályokra vonatkozó tárgyilagos és nem egyoldalú elemzés alapján meg kellett volna állapítania a kritérium alkalmazhatóságát a szóban forgó intézkedésre.

339

A szóban forgó intézkedés jellegét és tárgyát illetően az EDF egyedüli részvényese, a Francia Köztársaság által végzett feltőkésítéséről van szó.

340

Az intézkedés elfogadásának összefüggését egyértelműen ismertette a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet 9–36. pontja, és azt 1997‑ben a villamos energia európai piacának a verseny előtti közelgő megnyitása jellemezte. Márpedig ebben az összefüggésben mérlege állapota korlátozta az EDF arra irányuló képességét, hogy szembenézzen ezzel a liberalizációval, valamint, hogy kihasználja a nemzetközi befektetési lehetőségeket.

341

Az intézkedéssel elérni kívánt célt illetően, a 97‑1026. számú törvénynek „az EDF mérlegének átstrukturálása és saját tőkéjének növelése [volt] a célja” és az „az EDF feltőkésítésére vonatkozó [célkitűzést]” követett a 156/04. sz. ügyben hozott ítélet szerint (243. és 247. pont).

342

Végül, az intézkedésre alkalmazandó jogszabályokat illetően, mivel az az EDF feltőkésítése és az EDF tőkéjét törvény határozza meg, az ügyletet is csak törvény hajthatja végre, amint azt a Törvényszék is elismerte a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítéletének 252. pontjában.

343

Az EDF megállapítja, hogy a feltőkésítésére irányuló, 97‑1026. számú törvény elfogadásával a Francia Köztársaság úgy járt el, ahogy egy részvényes tette volna, amit alátámasztanak a Bizottságnak átadott korabeli dokumentumok, a Bizottságnak pedig el kellett volna ismernie a magánbefektető kritériumának alkalmazhatóságát.

344

A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

345

A Francia Köztársaság által is támogatott EDF lényegében és végül azt adja elő, hogy amint azt az elsődlegesen előterjesztett első jogalapja és az elsődlegesen előterjesztett második jogalap első négy része alátámasztásaként előadott érvek bizonyítják, a Bizottság tévesen utasította el a magánbefektető kritériumának alkalmazhatóságát a jelen ügyben. Az intézkedés jellegére és tárgyára, a hátterét képező összefüggésekre, valamint az ezen intézkedéssel elérni kívánt célra és a rá alkalmazandó szabályokra vonatkozó tárgyilagos és nem egyoldalú elemzés alapján meg kellett volna állapítania a kritérium alkalmazhatóságát a szóban forgó intézkedésre.

346

Az EDF és a Francia Köztársaság által előadott érvelés valójában arra irányul, hogy megállapítást nyerjen a magánbefektető kritériumának alkalmazhatósága, pusztán az intézkedés jellegére és tárgyára, a hátterét képező összefüggésekre, valamint az ezen intézkedéssel elérni kívánt célra és a rá alkalmazandó szabályokra vonatkozó körülmények alapján.

347

Ugyanakkor az elsődlegesen előterjesztett második jogalap első négy részével összefüggésben előterjesztett indokok miatt e körülmények nem elegendőek a magánbefektető kritériuma alkalmazhatóságának bizonyításához. Az EDF és a Francia Köztársaság ugyanis nem terjesztettek elő olyan bizonyítékokat, amelyek alapján egyértelműen meg lehetett volna állapítani, hogy az előny nyújtását – vagyis a jelen esetben a koncesszióba adó járandóságai tőkévé átminősítése után fizetendő adó kivetéséről való lemondást – megelőzően, vagy azzal egyidejűleg meghozta azt a döntést, hogy ezen intézkedéssel befektet az EDF‑be, valamint, hogy e határozat meghozatalakor a Francia Köztársaság úgy értékelte az ezen előny EDF számára való biztosítása által jelentett befektetés megtérülését, ahogy azt egy magánbefektető tette volna.

348

Ennélfogva az elsődlegesen előterjesztett második jogalap ötödik részét is el kell utasítani.

349

A jelen jogalapot ebből következően teljes egészében el kell utasítani.

350

Az elsődlegesen előterjesztett harmadik jogalap az EUMSZ 107. cikk azon különböző hibák miatt történő megsértésén alapul, amelyeket a Bizottság a magánbefektető kritériuma alkalmazási feltételeinek vizsgálata során követett el.

351

Emlékeztetni kell ugyanakkor arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban úgy ítélte meg, hogy a magánbefektető kritériuma nem alkalmazható a jelen ügyben, valamint, hogy csak másodlagos jelleggel elemezte az említett kritérium alkalmazásának feltételeit.

352

Mivel az EDF nem bizonyította, hogy a Bizottság tévesen utasította el a magánbefektető kritériumának alkalmazhatóságát, valamint mivel ezért el kell utasítani a második jogalapot, a harmadik jogalapot el kell utasítani mint hatástalant.

353

Az EDF előadja, hogy a Bizottság, megsértve arra irányuló kötelezettségét, hogy valamennyi releváns körülményt figyelembe vegyen az előny elemzése során – amit az EDF az elsődlegesen előterjesztett első három jogalapban bizonyított –, indokolási kötelezettségének sem tett eleget. E tekintetben azt kifogásolja, hogy a Bizottság magyarázat nélkül elutasította egyrészt az azt bizonyító dokumentumokat, hogy a szóban forgó intézkedés nem egy állítólagosan a koncesszióba adó járandóságainak meg nem adóztatására vonatkozó döntés volt, másrészt pedig azokat a dokumentumokat, amelyek a magánbefektető kritériumának alkalmazása során követendő módszereket világították meg.

354

A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

355

Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az indokolási kötelezettség terjedelme a kérdéses jogi aktus természetétől, valamint elfogadásának körülményeitől függ. Az indokolásnak világosan és egyértelműen kell tartalmaznia az intézmény érvelését oly módon, hogy lehetővé tegye egyrészt az uniós bíróság számára a jogszerűség felülvizsgálatára vonatkozó hatásköre gyakorlását, másrészt az érdekeltek számára jogaik védelme és a döntés megalapozottságának megítélhetősége érdekében a meghozott intézkedés indokainak megismerését. Nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy azt a kérdést, hogy egy jogi aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk második bekezdése követelményeinek, nemcsak szövegére, hanem körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel kell vizsgálni. Így közelebbről a Bizottságnak nem kell állást foglalnia az érdekeltek által elé terjesztett minden érvet illetően, hanem elég, ha a határozat rendszerét illetően alapvető fontossággal bíró tényeket és jogi érveket ismerteti (lásd: 2003. március 6‑iWestdeutsche Landesbank Girozentrale és Land Nordrhein‑Westfalen kontra Bizottság ítélet, T‑228/99 és T‑233/99, EU:T:2003:57, 278–280. pont).

356

Az EDF azt kifogásolja, hogy a Bizottság indokolási kötelezettségét megsértve utasította el azokat a dokumentumokat, amelyek azt bizonyították, hogy a vitatott intézkedés nem a koncesszióba adó járandóságainak meg nem adóztatására vonatkozó döntés volt.

357

Meg kell ugyanakkor állapítani, hogy a megtámadott határozat (23)–(35), (74) és (112)–(123) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejtette azokat az okokat, amelyek miatt a Francia Köztársaság által közölt bizonyítékok és különösen a 2002. április 9‑i feljegyzés (lásd az említett határozat (35) preambulumbekezdését) alapján úgy ítélte meg, hogy az adó beszedéséről való lemondás a koncesszióba adó járandóságának tőkejuttatássá való átminősítése során az EDF számára biztosított előnynek minősült. E határozat tehát e tekintetben semmilyen módon nem sérti az indokolási kötelezettséget.

358

Az EDF egyébként azt kifogásolja, hogy a Bizottság indokolási kötelezettségét megsértve elutasította azokat a dokumentumokat, amelyek a magánbefektető kritériumának alkalmazása során követendő módszereket világították meg.

359

Mivel a magánbefektető kritériuma alkalmazási feltételeinek vizsgálatára csak másodlagosan került sor, és a Bizottság nem követett el hibát, amikor úgy ítélte meg, hogy az említett kritérium nem alkalmazandó a jelen ügyben, e tekintetben hatástalannak kell nyilvánítani az EDF érvelését.

360

Következésképpen el kell utasítani az elsődlegesen előterjesztett negyedik jogalapot mint részben megalapozatlant, részben pedig hatástalant.

361

A másodlagosan előterjesztett első jogalap egyrészt azon alapul, hogy bizonyos támogatásokat létező támogatásoknak kell minősíteni, másrészt pedig a 659/1999 rendelet 1. cikke b) pontja v. alpontjának és 15. cikke (1) bekezdésének megsértésén.

362

Az EDF úgy véli, hogy amennyiben a támogatásnak minősítés beigazolódik, a vitatott intézkedést mindenféleképpen létező támogatásnak kell minősíteni.

363

Az EDF előadja, hogy a 659/1999 rendelet 1. cikke b) pontjának v. alpontja szerint a verseny előtt eredetileg zárt ágazatban végrehajtott támogatások létező támogatásoknak minősülnek, amely minősítésüket csak az ágazat liberalizációjára előírt időpontban veszítik el.

364

Az EDF úgy véli, hogy a Törvényszék által a 2000. június 15‑iEDF Alzetta és társai kontra Bizottság ítéletének (T‑298/97, T‑312/97, T‑313/97, T‑315/97, T‑600/97–T‑607/97, T‑1/98, T‑3/98–T‑6/98 és T‑23/98, EU:T:2000:151) 143. pontjában hozott döntés átültethető a jelen ügyre. A villamosenergia‑ágazatot ugyanis liberalizálta a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló, 1996. december 19‑i 96/92/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1997. L 27., 20. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 3. o.), amely 1997. február 19‑én lépett hatályba, és amely egy 1999. február 19‑én lejáró átültetési határidőt rögzített. A Francia Köztársaság azonban ezt az irányelvet csak 2000. február 10‑én ültette át.

365

Az EDF előadja, hogy ebből következően minden ezen időpont előtt hozott vagy végrehajtott intézkedést, feltéve, hogy állami támogatásnak minősül, létezőnek kell tekinteni, így nem lehet visszatéríttetési rendelkezés tárgya. Álláspontja szerint a törvényt megelőző nemzeti átültetési intézkedés hiányában ez a helyzet a 97–1026. számú törvény esetében is, amelyet tizenöt hónappal az irányelvben rögzített átültetési határidő lejárta előtt fogadtak el.

366

A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

367

Emlékeztetni kell arra, hogy a 659/1999 rendelet (4) preambulumbekezdése szerint „[…] a jogbiztonság biztosítása érdekében indokolt meghatározni azon körülményeket, amelyek mellett egy támogatást létező támogatásnak kell tekinteni; […] a belső piac megvalósítása és fejlesztése fokozatos eljárás, amely az állami támogatási politika állandó fejlesztésében tükröződik; […] e fejlesztések következtében egyes intézkedések, amelyek hatálybalépésük időpontjában nem minősültek állami támogatásnak, azóta már támogatássá válhattak”.

368

A 659/1999 rendelet 1. cikke b) pontjának v. alpontja szerint létező támogatás az olyan támogatás, amelyet létező támogatásnak kell tekinteni, mert megállapítható, hogy a hatálybalépése idején nem minősült támogatásnak, és ezt követően – a közös piac fejlődésének eredményeként, és anélkül, hogy a tagállam módosította volna – vált támogatássá. Egyes intézkedéseknek egy tevékenység közösségi jog általi liberalizálását követő támogatássá válása során az ilyen intézkedések a liberalizációra megállapított időpontot követően már nem minősülnek létező támogatásnak.

369

A 659/1999 rendelet 1. cikke b) pontja v. alpontjának megfelelően tehát egy tevékenység közösségi jog általi liberalizációjának időpontját kizárólag annak kizárása céljából szabad figyelembe venni, hogy ezen időpontot követően egy olyan intézkedést, amely a közösségi jog általi liberalizációt megelőzően nem minősült támogatásnak, ezt követően létező támogatásnak minősítsenek. Ezzel szemben egy, a jelen ügyben szereplőhöz hasonló irányelvből következő liberalizációs időpont megléte nem elegendő annak kizárásához, hogy egy intézkedést új támogatásnak lehessen minősíteni, amennyiben a piaci fejlemények kritériuma alapján bizonyítható, hogy az intézkedést olyan piacon fogadták el, amely egészben vagy részben már az érintett tevékenység közösségi jog általi liberalizációjának időpontja előtt is nyitott volt a verseny előtt (lásd ebben az értelemben: 2001. április 4‑iRegione Autonoma Friuli‑Venezia Giulia kontra Bizottság ítélet, T‑288/97, EU:T:2001:115, 95. pont).

370

A Bizottság a megtámadott határozat (196)–(204) preambulumbekezdésében kifejtette – anélkül, hogy azt az a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló keresetben e tekintetben egy a Törvényszék által az említett ítélet 134–155. pontjában elutasított jogalapot előterjesztő EDF vitatta volna –, hogy a támogatást egy, a verseny előtt fokozatosan megnyíló ágazatban nyújtották, amelyben az EDF már 1997 előtt villamos energiát exportált más tagállamokba, leányvállalatok közvetítésével a verseny előtt nyitva álló piacokon működött, tényleges vagy potenciális versenyben állt más villamosenergia‑piaci szereplőkkel az Európai Unióban más tagállamokban, valamint Franciaországban versengett az olyan egyéb energiák szolgáltatóival, mint a földgáz.

371

E körülmények között a vitatott intézkedés nem tekinthető olyan fennálló intézkedésnek, amely hatálybalépése idején nem minősült támogatásnak, és amely a 92/96 irányelv átültetési idejének végén a piaci fejlemények eredményeként vált támogatássá.

372

Ebből következően el kell utasítani a másodlagosan előterjesztett első jogalap első részét mint megalapozatlant.

373

Az EDF mindenekelőtt emlékeztet arra, hogy a FEH vagyonjogi helyzetével kapcsolatos komplexitást és bizonytalanságokat megoldotta a 97–1026. számú törvény 4. cikkének (1) bekezdése, amely kimondja, hogy a FEH az EDF tulajdonában állónak tekintendő attól kezdődően, hogy az e hálózatra vonatkozó koncessziót a részére megadták.

374

Az EDF előadja, hogy ebből ennélfogva azt a következtetést kell levonni – amint azt a Bizottság is tette az eljárást megindító határozatban (45., 49. és 52. pont) –, hogy a felújításra 1987 és 1996 közötti időszakban képzett tartalékok létrehozásával valójában 1987 és 1996 között minden évben jogosulatlan adókedvezményhez jutott, amelyet az 1997‑ben végrehajtott számviteli helyesbítések és átminősítések csak részben tettek semmissé.

375

Mivel a Bizottság 2001. július 10‑én tette az első vizsgálati intézkedést, ebből következően az 1991. július 10. előtt létrehozott tartalékokat nem lehet figyelembe venni az EDF javára biztosított intézkedés számításánál, figyelemmel a 659/1999 rendelet 15. cikkének (1) bekezdésében előírt elévülésre.

376

A koncesszióba adó 1991. július 10‑ét követő járandóságai, amelyek új támogatásnak minősülhetnek, ebben az esetben csak 7,976 milliárd FRF‑et tesznek ki az összesen 14,119 milliárd FRF‑ból.

377

Az EDF ezenkívül előadja, hogy a Bizottság az eljárást megindító határozat és a megtámadott határozat között módosította a vitatott határozatra vonatkozó elemzését. Álláspontja szerint az eljárást megindító határozatból az tűnik ki, hogy a támogatást 1987 óta minden évben létrehozták. A megtámadott határozatban a Bizottság a támogatás összevonásának fogalmára támaszkodott, úgy ítélve meg, hogy a korábban létrehozott tartalékok meg nem adóztatása a meg nem adóztatás időpontjában, vagyis 1997‑ben nyújtott támogatásnak minősül.

378

Az EDF előadja, hogy az eljárást megindító határozat – amely a megtámadott határozat alapját jelenti (az utóbbi (52) preambulumbekezdése) – valójában átveszi az EDF részére 1987 és 1996 közötti nyújtott szelektív előnyre vonatkozó állítást, és kijelenti, hogy ezen előny összege „az ugyanezen időszakban a tartalékok után meg nem fizetett társasági adó tőkésített értéke és az [általa] a 97‑1026. számú törvény 4. cikkének hatálybalépését követően 1997‑ben kiegyenlített társasági adó összege közötti [különbség]”.

379

Márpedig a megtámadott határozatban végül alkalmazott számítási mód nem az ugyanezen időszakban a tartalékok után meg nem fizetett társasági adó tőkésített értéke és az EDF által 1997‑ben kiegyenlített társasági adó összege közötti különbségen alapult. Az említett határozat (220) preambulumbekezdésében ugyanis a Bizottság „a társaságiadó‑mentesség formájában nyújtott – a tartalékok egy részének 14119065335 FRF összegű tőkévé átminősítéséhez kapcsolódó –5882849762 FRF összegű jogellenes támogatás” összegét rögzítette.

380

Ezenfelül ezáltal a Bizottság megsértette a létező támogatás fogalmát, amikor új támogatásnak minősített egy olyan intézkedést, amelyet a korábban nyújtott előnyök csak részben tettek semmissé (az eljárást megindító határozat 49. pontja).

381

Végül az EDF lényegében előadja, hogy a Bizottság nem kifogásolhat egy nemzeti könyvviteli szabályt annak érdekében, hogy kifogásolja az új támogatás fennállására vonatkozó érvelését.

382

A Bizottság vitatja ezeket az állításokat.

383

Az EDF lényegében azt állítja, hogy a támogatás nagy része elévült, mivel az eljárást megindító határozatban (45., 49. és 52. pont) a Bizottság úgy tekintette, hogy a felújításra 1987 és 1996 közötti időszakban képzett tartalékok létrehozásával valójában 1987 és 1996 között minden évben jogosulatlan adókedvezményhez jutott, amelyet az 1997‑ben végrehajtott számviteli helyesbítések és átminősítések csak részben tettek semmissé, míg a megtámadott határozatban az említett intézmény szándékosan módosította elemzését, annak érdekében, hogy úgy tekinthesse, hogy az előnyt a 97‑1026. számú törvény egyesítette.

384

Először, emlékeztetni kell arra, hogy az EDF mérlegének átstrukturálása keretében a francia hatóságok az Országos Számviteli Tanács véleményét követték, amely megállapítja, hogy a könyvelési hibák kijavítását, amelyek természetüknél fogva múltbeli műveletek lekönyvelésével kapcsolatosak, „a megállapításuk üzleti évének eredményében kell lekönyvelni”. E körülményt a Francia Köztársaság sem vitatja.

385

Azt is meg kell jegyezni, hogy az 1997. december 22‑i levélből (lásd a fenti 23. pontot) kitűnik, hogy „az indokolatlanná vált felújításokra szánt céltartalékok (38520943408 FRF) [vagyis a fel nem használt tartalékok átsorolásra kerülnek] a visszatartott nyereséghez az [Országos Számviteli Tanács] véleményének megfelelően”.

386

Végül emlékeztetni kell arra, hogy a 2002. április 9‑i feljegyzésben (a viszonválasz D.2. melléklete) a Francia Köztársaság kiemelte, hogy „a koncesszióba adónak a FEH‑hel kapcsolatos [a felhasznált felújításra képzett tartalékoknak megfelelő, a mérlegben megjelenő] járandósága [olyan, az EDF részéről az állam felé fennálló] indokolatlan adósságtételt jelentett, amelyet a tőkébe való besorolás jogtalanul mentesített az adó alól”. Ugyanezen feljegyzésben pontosította, hogy „[a] FEH‑ot saját javakból képezték, ezért az EDF‑et semmilyen kötelezettség nem terhelte az állammal szemben ezen javak visszaszolgáltatására vonatkozóan, oly módon, hogy a »koncesszióba adó járandósága« tételben feltüntetett, ennek megfelelő összegek nem valós tartozást, hanem egy nem adómentes tartalékot [képeztek]”, valamint, hogy „[i]lyen feltételek mellett ezt a tartalékot a tőkébe való besorolása előtt az intézmény passzívájából, ahol hibásan szerepelt, egy nettó állapotszámlára kellett volna átvezetni, ami a nettó adóköteles eszközállomány pozitív változását eredményezte volna […] [a]z így elért adókedvezmény 5,88 [milliárd FRF‑ra] tehető (14,119 x 41,67%)”. Az adatok kapcsán egy lábjegyzet a következő pontosítást rögzíti: „Rendes társaságiadó‑kulcs (31,1/3%) az 1997. január 1. és 1999. január 1. közötti lezárt üzleti évek kapcsán hatályban lévő kiegészítő hozzájárulásokkal megemelve”.

387

Ebből következően nem kétséges, hogy a koncesszióba adó járandóságának 1997. január 1‑jei tőkejuttatássá való átminősítése képezte az adóztatandó tényállást.

388

E körülmények között az elévülés nem állt be, mivel a Bizottság 2001. július 10‑én tette az első vizsgálati intézkedést.

389

Másodszor, a teljesség kedvéért emlékeztetni kell arra, hogy a 659/1999 rendelet 4. cikkének megfelelően a Bizottság köteles hivatalos, az érdekeltek tájékoztatásáról is gondoskodó vizsgálati eljárást indítani, amennyiben az előzetes vizsgálat végeztével komoly kétségei vannak a kérdéses pénzügyi intézkedés közös piaccal való összeegyeztethetőségéről. Ebből következően a Bizottság nem kötelezhető arra, hogy az ezen eljárás megindításáról szóló közleményben a kérdéses támogatásra vonatkozó végleges elemzést terjesszen elő, hanem elegendő, ha a Bizottság kielégítően meghatározza vizsgálatának keretét annak érdekében, hogy tartalmilag ne üresítse ki az érdekeltek azon jogát, hogy észrevételeket tegyenek (lásd: a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet, 108. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

390

Továbbá emlékeztetni kell arra, hogy a 659/1999 rendelet 6. cikkének megfelelően, amikor a Bizottság hivatalos vizsgálati eljárás indításáról határoz, az eljárást megindító határozat szorítkozhat a vonatkozó ténybeli és jogi kérdések összefoglalására, a szóban forgó állami intézkedés támogatási jellegére vonatkozó előzetes értékelésre és a közös piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban felmerült kétségek ismertetésére (lásd: a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet, 109. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

391

Az eljárást megindító határozatnak így lehetővé kell tennie az érintett felek számára, hogy hatékonyan részt vegyenek a hivatalos vizsgálati eljárásban, amelynek során lehetőséget kapnak érveik kifejtésére. E célból elegendő, hogy az érintett felek megismerjék, hogy a Bizottság milyen érvelés alapján jutott előzetesen arra a megállapításra, hogy a szóban forgó intézkedés a közös piaccal összeegyeztethetetlen új támogatást jelenthet (lásd: a T‑156/04. sz. ügyben hozott ítélet, 110. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

392

Ebből következik, hogy az intézkedésnek az eljárást megindító határozatban szereplő elemzése ideiglenes elemzés, amelyet tehát a Bizottság a végső határozatban finomíthat vagy helyesbíthet.

393

A jelen ügyben a vitatott intézkedésnek az eljárást megindító határozatban szereplő elemzése tehát nem volt végleges és a Bizottság megalapozottan pontosíthatta vagy helyesbíthette ezt az elemzést a megtámadott határozatban.

394

Ezenkívül rá kell mutatni, hogy az eljárást megindító határozat 71. pontjában a Bizottság mindenesetre már úgy ítélte meg, hogy „a magas feszültségű FEH felújítására szabálytalanul képzett tartalék révén az EDF részére biztosított előny egy részét konszolidáló átminősítéseket és számviteli kiigazításokat 1997‑ben rögzítették, miután a francia parlament elfogadta az 1997. november 10‑i 97‑1026. számú törvény 4. cikkét”, hogy „[a]z említett átminősítések és kiigazítások által semmissé nem tett előny tőkésített értékéből álló támogatási elemet tehát a francia hatóságok hozzájárulásával a 659/1999 rendelet 15. cikkének (3) bekezdésében előírt tízéves elévülési időn belül belül és a Szerződés 88. cikkének (3) bekezdését megsértve konszolidálták”, valamint, hogy „[e]z az elem tehát új támogatást [jelentett]”.

395

Végül harmadszor, a jelen rész alátámasztása érdekében előadott, az új támogatás jellegre vonatkozó érvelés ezenfelül keveredik az EDF által a jelen jogalap első részének alátámasztása érdekében előadott érveléssel és azt ebből következően szintén el kell utasítani, a fenti 367–372. pontban kifejtett indokokra figyelemmel.

396

Ebből következően el kell utasítani a másodlagosan előadott első jogalap második részét.

397

Az EDF előadja egyrészt, egy első rész alátámasztása érdekében, hogy a Bizottság 56886 millió FRF összeget rögzített, összeadva az 1996. december 31‑i mérlegben szereplő, fel nem használt felújításra elkülönített tartalékok teljes összegét (38520 millió FRF) és a saját tőkévé átminősített összegeket (18345 millió FRF). Márpedig álláspontja szerint az 1987–1996 közötti időszak során felújításra elkülönített tartalékok összege 47943 millió FRF, amelynek átvezetése a következők szerint zajlott: 9423 millió FRF a koncesszióba adó járandóságai alá, a FEH műtárgyainak 1987 és 1996 között végzett felújításai kapcsán; az egyenleg, vagyis 38520 millió FRF‑ot egy tartalékszámlára, anélkül hogy az eredménykimutatásba átkerült volna, a mérleg átstrukturálása során.

398

Az EDF rámutat, hogy a saját tőkévé átminősített pénzösszegek teljes összege (18345 millió FRF) és a koncesszióba adó járandóságai alá sorolt felújításra elkülönített tartalék felhasználása (9423 millió FRF) az átértékelési különbözetből (4226 millió FRF) és a koncesszióba adó részéről a FEH egyes műtárgyainak finanszírozásából (4696 millió FRF) áll az 1987–1996 közötti időszak során.

399

Másrészt, a második rész alátámasztása érdekében az EDF előadja, hogy az a társaságiadó‑kulcs, amelyet a visszatérítés számításánál alkalmazni kellett volna, az 1996. évi, nem pedig az 1997. évi. Álláspontja szerint a 97‑1026. számú törvény 1. cikke új kiegészítő hozzájárulást vezetett be a társasági adó mellett, ezen adó 15%‑ának megfelelő összegben, az 1997. január 1‑je és 1998. december 31. között lezárt üzleti évekre, amely tehát korábban nem létezett. Kizárólag a társasági adó feletti 10%‑os kiegészítő hozzájárulás volt hatályban.

400

Az EDF azt állítja, hogy a mérlege átstrukturálása során történt elszámolásokat a társasági adó 1997. évi kulcsával, vagyis 33,33%‑kal adóztatták, megnövelve a két kiegészítő hozzájárulással – 10% és 15% – (a code général des impôts 235b. ZA. és ZB. cikke), vagyis összesen 41,67%‑os kulccsal.

401

Márpedig az elszámolást az 1996‑os üzleti év alapján kellett volna végrehajtani, összesen 36,67%‑os kulccsal. A 97‑1026. számú törvény 4. cikke kifejezetten kimondja, hogy a villamosenergia‑FEH műtárgyai az EDF tulajdonában állónak tekintendőek attól kezdődően, hogy az e hálózatra vonatkozó koncessziót a részére megadták.

402

Az EDF szerint tehát úgy kell eljárni, mintha mindig is a FEH tulajdonosa lett volna, vagyis mintha soha nem különített volna el tartalékokat egy vagyontárgyak felújítására. E körülmények között, ha nem különítette volna el e tartalékokat, úgy az 1996‑os üzleti év után keletkezett volna adókötelezettsége, mivel pénzügyi eredményébe a korábbi áthozatalok beszámítását követően 1996. december 31‑én számították volna bele a tartalékokat, figyelemmel egyébként a számviteli reformjához kapcsolódó egyéb korrekciókra. Álláspontja szerint tehát az 1996‑os üzleti évben hatályos adókulcsot kell alkalmazni az elszámolásra, és a fortiori az esetleges elégtelen adóztatás átfogó értékelésére.

403

Végül meg kell állapítani, hogy az átstrukturálás alapjául szolgáló mérleg az 1996. december 31‑i mérleg, hogy az 1997‑ben ezen átstrukturálás alapján fizetett adót az 1997‑es üzleti év figyelembevétele nélkül számították ki, valamint, hogy az 1996. december 31‑én rendelkezésre álló adójóváírásokat beszámították ebbe az adóba.

404

Következésképpen az EDF úgy ítéli meg, hogy a koncesszióba adó járandósága új támogatásnak minősíthető összege, ha követjük ezt az okfejtést, 7655 millió FRF, amelyre az 1996. évi társaságiadó‑kulcsot kell alkalmazni, ami 36,67%. Ebből az összegből le kell vonni a 38520 millió FRF összeg 36,67%‑os kulcs helyett 41,67%‑os kulccsal történő túladóztatásának összegét, vagyis 1926 millió FRF‑et. E körülmények között a támogatás összege: [7976 x 36,67%] – [38520 x (41,67 – 36,67)] = 998,80 millió FRF, vagyis 151 millió euró.

405

A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

406

A másodlagosan előterjesztett második jogalap első részének alátámasztására az EDF előadja, hogy a felújításra elkülönített tartalékok összegének meghatározása során számítási hibákat követtek el.

407

Az EDF egyebekben lényegileg előadja, a második rész alátámasztása érdekében, hogy tévesen alkalmazták az 1997. évi adókulcsot a részére biztosított adókedvezmény számításánál, valamint, hogy az 1996‑ban alkalmazandó adókulcsot kellett volna alkalmazni, amely rá nézve kedvezőbb.

408

Először, emlékeztetni kell arra, hogy az 1997. december 22‑i levél (lásd a fenti 23. pontot), a koncesszióba adó járandóságát illetően a következőket rögzíti: „A FEH koncesszióba adott természetbeni javai ellenértékének tőkeinjekciók formájában történő konszolidálása (14119065335 FRF)”.

409

Másodszor, a 2002. április 9‑i feljegyzésben (a viszonválasz D.2. melléklete) a Francia Köztársaság a következőket mondta ki:

„[…] meg kell különböztetni a felhasznált felújításra képzett tartalékok – amelyek az EDF által adott információk szerint a »Koncesszióba adó járandósága« tételben szerepelnek 14,119 [milliárd FRF], és nem 18,345 [milliárd FRF] összegben – újratárgyalását a még fel nem használt 38,5 [milliárd FRF] összegű tartalékokétól.

A koncesszióba adónak a FEH‑hel kapcsolatos [a felhasznált felújításra képzett tartalékoknak megfelelő, a mérlegben megjelenő] járandósága [olyan, az EDF részéről a francia állam felé fennálló] adósságtételt jelent, amelyet a tőkébe való besorolás jogtalanul mentesített az adó alól.

[…] A FEH‑et saját javakból képezték, ezért az EDF‑et semmilyen kötelezettség nem terhelte az állammal szemben ezen javak visszaszolgáltatására vonatkozóan, oly módon, hogy a »[K]oncesszióba adó járandósága« tételben feltüntetett, ennek megfelelő összegek nem valós tartozást, hanem egy nem adómentes tartalékot képeznek. Ilyen feltételek mellett ezt a tartalékot a tőkébe való besorolása előtt az intézmény passzívájából, ahol hibásan szerepelt, egy nettó állapotszámlára kellett volna átvezetni, ami a nettó adóköteles eszközállomány pozitív változását eredményezte volna, […] [a]z így elért adókedvezmény 5,88 [milliárd FRF‑ra] tehető (14,119 x 41,67%).”

410

A 2002. április 9‑i feljegyzés egy lábjegyzete ezen adatok kapcsán a következő pontosítást rögzíti: „Rendes társaságiadó‑kulcs (31,1/3%) az 1997. január 1. és 1999. január 1. közötti lezárt üzleti évek kapcsán hatályban lévő kiegészítő hozzájárulásokkal megemelve”.

411

Harmadszor emlékeztetni kell arra, hogy az EDF mérlegének átstrukturálása keretében a francia hatóságok az Országos Számviteli Tanács véleményét követték, amely megállapítja, hogy a könyvelési hibák kijavítását, amelyek természetüknél fogva múltbeli műveletek lekönyvelésével kapcsolatosak, „a megállapításuk üzleti évének eredményében kell lekönyvelni” (lásd a beavatkozási beadvány I‑8. mellékletét).

412

Az 1997. december 22‑i levél (lásd a fenti 23. pontot) e tekintetben kimondja, hogy „az indokolatlanná vált felújításokra szánt céltartalékok (38520943408 FRF) [átsorolásra kerülnek] a visszatartott nyereséghez az [Országos Számviteli Tanács] véleményének megfelelően”. Ezenkívül e levél 3. mellékletéből az következik, hogy a fel nem használt céltartalékok ezen átsorolása a nettó eszközök megváltozásával járt, amelyre 41,66%‑os társasági adó vonatkozott, ez pedig a felek által nem vitatottan az 1997‑ben alkalmazandó adókulcs volt.

413

Ebből következően nem lehet azt kifogásolni, hogy a Bizottság a szóban forgó támogatásösszegnek értékelése céljából azokra a többek között a felújításra képzett tartalékok összegére, illetve az alkalmazandó adókulcsra vonatkozó információkra támaszkodott, amelyeket vele a Francia Köztársaság a közigazgatási eljárás során közölt (lásd, ebben az értelemben: 2009. november 30‑iFrance és France Télécom kontra Bizottság ítélet, T‑427/04 és T‑17/05, EU:T:2009:474, 302. és 303. pont, fellebbezés nyomán helybenhagyta: 2011. december 8‑iFrance Télécom kontra Bizottság ítélet, C‑81/10 P, EU:C:2011:811, 102–104. pont).

414

Ennélfogva el kell utasítani a másodlagosan előterjesztett második jogalap két részét és ebből következően a jogalap egészét.

415

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen eljárási szabályzat 134. cikkének (2) bekezdése alapján egyebekben részleges pernyertesség esetén a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását. Ezenkívül az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdésével összhangban az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket.

416

A jelen ügyben az EDF‑et és a Francia Köztársaságot, mivel pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeik viselésén kívül a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

I. A jogvita előzményei

A. Bevezetés

B. A támogatás kedvezményezettje

C. A céltartalék elkülönítéséről a FEH felújítására

D. A céltartalékok átminősítéséről

E. A céltartalékok átminősítésének adózási következményéről

F. Az eljárást megindító határozatról

G. A Bizottság eredeti határozatáról

H. A T‑156/04. sz. ügyben hozott ítéletről

I. A C‑124/10. P. sz. ügyben hozott ítéletről

J. Az eljárás kiterjesztéséről szóló határozatról

K. A megtámadott határozatról

II. Az eljárás és a felek kérelmei

III. A jogkérdésről

A. Az elsődlegesen előterjesztett első jogalapról

1. A felek érvei

2. A Törvényszék álláspontja

B. Az elsődlegesen előterjesztett második jogalapról

1. A megtámadott határozat felidézése

2. Előzetes megfontolások

3. Az első részről

a) A felek érvei

b) A Törvényszék álláspontja

4. A második részről

a) A felek érvei

b) A Törvényszék álláspontja

5. A harmadik részről

a) A felek érvei

b) A Törvényszék álláspontja

1) Az állítólagos téves jogalkalmazásról

2) Az állítólagos ténybeli tévedésekről

6. A negyedik részről

a) A felek érvei

b) A Törvényszék álláspontja

7. Az ötödik részről

a) A felek érvei

b) A Törvényszék álláspontja

8. Az elsődlegesen előterjesztett második jogalapról szóló következtetés

C. Az elsődlegesen előterjesztett harmadik jogalapról

D. Az elsődlegesen előterjesztett negyedik jogalapról

1. A felek érvei

2. A Törvényszék álláspontja

E. A másodlagosan előterjesztett első jogalapról

1. A megtámadott határozat felidézése

2. A 659/1999 rendelet 1. cikke b) pontja v. alpontjának megsértésére alapított első részről

a) A felek érvei

b) A Törvényszék álláspontja

3. A 659/1999 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított második részről

a) A felek érvei

b) A Törvényszék álláspontja

F. A másodlagosan előterjesztett második jogalapról

1. A felek érvei

2. A Törvényszék álláspontja

A költségekről