1

Alexios Anagnostakis a fellebbezésével az Európai Unió Törvényszéke 2015. szeptember 30‑iAnagnostakis kontra Bizottság ítélet (T‑450/12, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2015:739) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítélettel a Törvényszék elutasította a fellebbezőnek az „Egymillió aláírás a szolidáris Európáért” európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vétele iránti, a Bizottsághoz 2012. július 13‑án benyújtott kérelmet elutasító, 2012. szeptember 6‑i C(2012) 6289 final bizottsági határozat (a továbbiakban: vitatott határozat) megsemmisítésére irányuló keresetét.

2

A polgári kezdeményezésről szóló, 2011. február 16‑i 211/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2011. L 65., 1. o.; helyesbítés: HL 2012. L 94., 49. o.) (1), (2), (4) és (10) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

[…]

[…]

3

A 211/2011 rendelet 1. cikke a következőképpen szól:

„Ez a rendelet a polgári kezdeményezésre alkalmazandó eljárásokat és feltételeket állapítja meg az EUSZ 11. cikkében és az EUMSZ 24. cikkében meghatározottak szerint.”

4

E rendelet 2. cikke értelmében:

„E rendelet alkalmazásában:

[…]

5

Az említett rendelet 4. cikkének (1)–(3) bekezdése előírja:

„(1)   A javasolt polgári kezdeményezés aláíróitól származó támogató nyilatkozatok összegyűjtésének megkezdését megelőzően a szervezőknek a II. mellékletben meghatározott információk rendelkezésre bocsátása révén nyilvántartásba kell vetetniük a polgári kezdeményezést a Bizottsággal, különös tekintettel a javasolt polgári kezdeményezés tárgyára és céljaira.

Az információkat az Unió valamelyik hivatalos nyelvén kell eljuttatni a Bizottsághoz, a Bizottság által erre a célra rendelkezésre bocsátott online nyilvántartás (»a nyilvántartás«) segítségével.

A szervezők a nyilvántartás számára és adott esetben a honlapjukon rendszeresen naprakész információt nyújtanak a javasolt polgári kezdeményezés támogatási és finanszírozási forrásairól.

A (2) bekezdésnek megfelelő nyilvántartásba vétel visszaigazolását követően a szervezőknek módjukban áll a javasolt polgári kezdeményezést az Unió más hivatalos nyelvein is nyilvántartásba vetetni. A javasolt polgári kezdeményezés lefordítása az Unió más hivatalos nyelveire a szervezők feladata.

A Bizottság létrehoz egy kapcsolattartó pontot, amelynek feladata a tájékoztatás és segítségnyújtás.

(2)   A Bizottság a II. mellékletben foglalt információk kézhezvételétől számított két hónapon belül a javasolt polgári kezdeményezést egyedi nyilvántartási szám alatt nyilvántartásba veszi, és erről visszaigazolást küld a szervezőknek az alábbi feltételek teljesülése esetén:

[…]

[…]

(3)   A Bizottság visszautasítja a nyilvántartásba vételt, ha a (2) bekezdésben meghatározott feltételek nem teljesülnek.

A javasolt polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételének elutasítása esetén a Bizottság tájékoztatja a szervezőket az elutasítás okairól, valamint a rendelkezésükre álló valamennyi lehetséges peres és peren kívüli jogorvoslatról.”

6

A jogvita előzményei a megtámadott ítélet alapján a következőképpen foglalhatók össze.

7

2012. július 13‑án A. Anagnostakis „Egymillió aláírás a szolidáris Európáért” címet viselő európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatot nyújtott be a Bizottságnak.

8

E javaslat arra irányult, hogy az uniós jog keretében szabályozzák a „szükségállapot elvét, amely szerint, ha valamely állam pénzügyi és politikai fennállása veszélybe kerül valamely szégyenletes adósság visszafizetése miatt, ezen adósság megfizetésének megtagadása szükséges és igazolt”.

9

A szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat az elfogadása jogalapjaként a „gazdaság‑ és monetáris politikára (EUMSZ 119–EUMSZ 144. cikk)” utalt.

10

A vitatott határozatban a Bizottság, miután emlékeztetett a 211/2011 rendelet 4. cikkének (2) bekezdésére, és jelezte, hogy megvizsgálta az EUM‑Szerződésnek a szóban forgó európai polgári kezdeményezésben hivatkozott rendelkezéseit, különösen az EUMSZ 136. cikk (1) bekezdését, valamint „minden egyéb lehetséges jogalapot”, megtagadta e javaslat nyilvántartásba vételét, abból az okból, hogy az nyilvánvalóan nem tartozik azon hatáskörébe, amely alapján a Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktus elfogadására irányuló javaslatot terjeszthet elő.

11

A Törvényszék Hivatalához 2012. október 11‑én benyújtott keresetlevéllel A. Anagnostakis a vitatott határozat megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő.

12

Keresete alátámasztása érdekében a felperes egyetlen, több részre osztott jogalapra hivatkozott, amelyet arra alapított, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a 211/2011 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján megtagadta a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat nyilvántartásba vételét. E tekintetben lényegében azt állította, hogy a Bizottság helyt adhatott volna e javaslatnak, valamint az EUMSZ 122. cikk (1) és (2) bekezdése, az EUMSZ 136. cikk (1) bekezdésének b) pontja és a nemzetközi jog szabályai alapján javaslatot tehetett volna jogi aktus elfogadására.

13

A megtámadott ítéletben a Törvényszék az indokolás hiányára vagy elégtelenségére alapított jogalap hivatalból történő vizsgálata alapján megállapította, hogy a Bizottság a vitatott határozat elfogadásakor tiszteletben tartotta az indokolási kötelezettséget. Ezenkívül rámutatott, hogy a Bizottság nem alkalmazta tévesen a jogot akkor, amikor megállapította, hogy a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat nyilvánvalóan nem tartozik azon hatáskörébe, amely alapján e tekintetben jogi aktus elfogadására irányuló javaslatot terjeszthet elő. Következésképpen a Törvényszék a keresetet mint megalapozatlant elutasította.

14

Fellebbezésében A. Anagnostakis azt kéri, hogy a Bíróság:

15

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és A. Anagnostakist kötelezze a költségek viselésére.

16

Fellebbezésének alátámasztása érdekében a fellebbező négy jogalapra hivatkozik. Az első jogalap téves jogalkalmazáson alapul annyiban, amennyiben a Törvényszék megállapította, hogy a Bizottság a vitatott határozat elfogadásakor teljesítette az indokolási kötelezettséget. A második, harmadik és negyedik jogalap e határozat megalapozottságának felülvizsgálatával kapcsolatos, és az EUMSZ 122. cikk, az EUMSZ 136. cikk (1) bekezdésének és a nemzetközi jogi szabályoknak a téves értelmezésén alapul.

17

Az első jogalapjával a fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 28–32. és 34. pontjában megállapította, hogy a vitatott határozat megfelelt az EUMSZ 296. cikk szerinti indokolási kötelezettségből fakadó követelményeknek.

18

Először is a Törvényszék a megtámadott ítélet 28. pontjában tévesen ítélt úgy, hogy az indokolási kötelezettségre vonatkozó ítélkezési gyakorlatra tekintettel elegendő indokolásnak minősül az, hogy a Bizottság a vitatott határozatban mindössze a 211/2011 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontjára utal. Az ilyen hivatkozás ugyanis nem képez részletes és egyértelmű indokolást a Bizottság hatáskörének az említett rendelkezés értelmében vett „nyilvánvaló” hiánya vonatkozásában.

19

Ezt követően a fellebbező szerint e tekintetben nem elegendő a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 27. pontjában tett azon megállapítása, miszerint a Bizottság elvégezte „a Szerződésnek [a] kezdeményezésben említett rendelkezéseinek ([EUMSZ] 119–EUMSZ 144. cikk), illetve minden egyéb lehetséges jogalapnak a részletes [vizsgálatát]”.

20

Ugyanez vonatkozik az EUMSZ 136. cikk (1) bekezdésére vonatkozó, a vitatott határozatban foglalt utalásra.

21

Végül a Törvényszék tévesen állapította meg a megtámadott ítélet 30. és 31. pontjában, hogy a vitatott határozat indokolása elegendő volt tekintettel e határozat jellegére, valamint elfogadásának körülményeire. A Törvényszék ezen érvelése ugyanis egyrészt nincs kapcsolatban a Bizottság hatáskörének nyilvánvaló hiányával, másrészt téves okozati összefüggést hoz létre egyfelől a megtámadott ítélet 30. pontjában hivatkozott azon tény, miszerint „[az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat] nem volt egyértelmű és pontos a Bizottság azon hatáskörének állítólagos jogalapját illetően, hogy a Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktusra irányuló javaslatot nyújtson be”, másfelől azon kötelezettség között, hogy meg kell jelölni a vitatott határozat indokait.

22

A Bizottság, egyetértve a Törvényszék első jogalappal támadott érvelésével, úgy véli, hogy e jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

23

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Lisszaboni Szerződéssel bevezetett EUSZ 11. cikk (4) bekezdése elismeri az uniós polgárok azon jogát, hogy bizonyos körülmények között kezdeményezzék, hogy a Bizottság – hatáskörén belül – terjesszen elő megfelelő javaslatot azokban az ügyekben, amelyekben e polgárok megítélése szerint a Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktus elfogadására van szükség.

24

Az európai polgári kezdeményezéshez való jog – többek között a Parlamenthez benyújtható petícióhoz való joghoz hasonlóan – a polgárok ahhoz való jogára vonatkozó, az EUSZ 10. cikk (3) bekezdésében biztosított eszköz, hogy részt vegyenek az Unió demokratikus életében, hiszen lehetővé teszi számukra, hogy közvetlenül forduljanak a Bizottsághoz olyan kéréssel, amelyben a Szerződések végrehajtása céljából uniós jogi aktusra irányuló javaslat beterjesztésére hívják fel a Bizottságot.

25

Az EUMSZ 24. cikk első bekezdésének megfelelően az európai polgári kezdeményezésekre alkalmazandó eljárásokat és feltételeket a 211/2011 rendelet határozza meg. Ennek 4. cikke állapítja meg az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat Bizottság általi nyilvántartásba vételének feltételeit.

26

Az említett feltételek között e rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja előírja, hogy a Bizottság az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatot nyilvántartásba veszi, amennyiben az „nem esik nyilvánvalóan a Bizottság azon hatáskörén kívül, hogy a Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktusra irányuló javaslatot nyújtson be”.

27

E rendelkezés alapján tagadta meg a Bizottság a vitatott határozatban a fellebbező által hozzá benyújtott, európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat nyilvántartásba vételét.

28

E tekintetben, mivel a fellebbező az első jogalapjában azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy e határozat elegendő indokolást tartalmazott, hangsúlyozni kell, hogy a 211/2011 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének második albekezdésében foglalt azon kötelezettség, hogy a szervezőket tájékoztatni kell az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatuk nyilvántartásba vétele megtagadásának okairól, az EUMSZ 296. cikkben a jogi aktusok tekintetében előírt indokolási kötelezettségnek az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatra vonatkozó különös kifejeződése. Az e cikkre vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlat szerint az indokolásnak igazodnia kell a szóban forgó jogi aktus természetéhez, és világosan és egyértelműen ki kell fejtenie a jogi aktust megalkotó intézmény érvelését úgy, hogy az érintettek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és a bíróság felülvizsgálatot gyakorolhasson (lásd különösen: 2003. március 6‑iInterporc kontra Bizottság ítélet, C‑41/00 P, EU:C:2003:125, 55. pont).

29

Ahogy az az állandó ítélkezési gyakorlatból szintén kitűnik, az indokolás követelményét az ügy körülményeire figyelemmel kell értékelni. Nem követelmény az indokolással szemben, hogy a releváns tény‑ és jogkérdések minden részletére kitérjen, amennyiben nem csupán ezen aktus szövege, hanem egyben kontextusa, valamint a tárgyra vonatkozó jogszabályok összessége alapján döntendő el az a kérdés, hogy az indokolás megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek (2011. szeptember 29‑iElf Aquitaine kontra Bizottság ítélet, C‑521/09 P, EU:C:2011:620, 150. pont; 2016. december 21‑iClub Hotel Loutraki és társai kontra Bizottság ítélet, C‑131/15 P, EU:C:2016:989, 47. pont).

30

Ezen, a megtámadott ítélet 22–24. pontjában helyesen felidézett elvek mentén kell megvizsgálni, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta‑e a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a Bizottság a vitatott határozat elfogadásakor tiszteletben tartotta az indokolási kötelezettséget.

31

A jelen esetben – ahogy azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 28. pontjában megállapította – nem vitatott, hogy e határozatból kiderül, a Bizottság az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat nyilvántartásba vételének megtagadását a 211/2011 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt feltétel teljesülésének a hiányával indokolta. E tekintetben az említett határozat rámutatott, hogy a Bizottság szerint sem az e javaslatban hivatkozott, az uniós gazdaság‑ és monetáris politikára vonatkozó rendelkezések, azaz az EUMSZ 119–EUMSZ 144. cikk, sem bármely egyéb jogalap nem hatalmazta fel ezen intézményt arra, hogy a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat tárgyának megfelelő, a Szerződések végrehajtását célzó uniós jogi aktusra irányuló javaslatot terjesszen elő. Ebben az összefüggésben a Bizottság konkrétan említette az EUMSZ 136. cikk (1) bekezdését, és megjelölte azon okokat, amelyek miatt megállapította, hogy e rendelkezés e célból nem minősülhet megfelelő jogalapnak.

32

Ellentétben azzal, amit a fellebbező sugallni látszik, a Törvényszék nem azt állapította meg, hogy a vitatott határozat mindezen elemei egyenként elegendő indokolásnak minősültek az indokolási kötelezettségre vonatkozó ítélkezési gyakorlatban támasztott követelményeknek való megfelelés szempontjából. A megtámadott ítélet 30. és 31. pontjában nem is azt mondta ki, hogy az ilyen indokolás önmagából a szóban forgó jogi aktus jellegéből és elfogadásának körülményeiből következik.

33

Ezzel szemben a Törvényszék a Bíróság a jelen ítélet 28. és 29. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatának megfelelően megvizsgálta, hogy a vitatott határozat indokolása megfelelt‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, figyelembe véve a benne foglalt tényezők összességét és az adott ügy körülményeit, különösen e határozat jellegét és elfogadásának körülményeit.

34

E tekintetben a Törvényszék a megtámadott ítélet 25. és 26. pontjában lényegében hangsúlyozta, hogy figyelemmel magára az európai polgári kezdeményezéshez való jog jellegére, és arra a hatásra, amelyet az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat nyilvántartásba vételét megtagadó határozat az Unió demokratikus életére gyakorolhat, a Bizottságnak az ilyen javaslat nyilvántartásba vételét megtagadó határozatát úgy kell indokolnia, hogy egyértelműen feltüntesse e megtagadást igazoló okokat. Következésképpen amennyiben az említett megtagadás – a jelen esethez hasonlóan – a 211/2011 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontján alapul, ezen indokolásnak fel kell tüntetnie azon okokat, amelyek miatt a Bizottság úgy véli, hogy az említett javaslat nyilvánvalóan azon hatáskörén kívül esik, hogy a Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktusra irányuló javaslatot nyújtson be.

35

E keretben, amennyiben a 211/2011 rendelet II. melléklete alapján az európai polgári kezdeményezés szervezői a javaslatuk mellékletében bővebb információkat is megadnak a javaslat tárgyával, céljaival és hátterével kapcsolatban, a Bizottság köteles gondosan és pártatlanul megvizsgálni ezen információkat.

36

A Törvényszék mindazonáltal a megtámadott ítélet 30. és 31. pontjában hangsúlyozta, hogy a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat igen rövid és nem egyértelmű annyiban, amennyiben az e javaslatban érintett uniós jogi aktus jogalapját illetően lényegében mindössze együttesen utal az uniós gazdaság‑ és monetáris politikára vonatkozó EUMSZ 119–EUMSZ 144. cikkre, anélkül hogy a legcsekélyebb magyarázatot vagy pontosítást adott volna az említett javaslat tartalma és az abban hivatkozott EUM‑Szerződés 26. cikke közötti kapcsolat vonatkozásában.

37

E tekintetben, jóllehet a Bizottság internetes oldala csupán azt teszi lehetővé, hogy „A gazdaság‑ és monetáris politika EUMSZ 119–EUMSZ 144. cikk” sort egyben válasszák ki, hangsúlyozni kell, hogy a 211/2011 rendelet II. melléklete értelmében a szervezők mellékelhettek volna részletesebb információkat a tekintetben, hogy e cikkek mennyiben relevánsak a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat tartalmára; a szervezők nem állítják, hogy ezt megtették.

38

Márpedig ilyen körülmények között nem róható fel a Törvényszéknek, hogy nem vette figyelembe a jelen ítélet 28. és 29. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatot akkor, amikor a megtámadott ítélet 31. pontjában megállapította, hogy a Bizottság jogosan határozott az említett javaslatban együttesen hivatkozott rendelkezések közül kizárólag arról, amely álláspontja szerint a legkevésbé volt irreleváns, vagyis az EUMSZ 136. cikk (1) bekezdéséről, és nem kellett külön indokolást adnia valamennyi említett rendelkezésről, sem a fortiori indokolnia az EUM‑Szerződés bármely egyéb rendelkezése relevanciájának hiányát.

39

E körülmények között a Törvényszék jogosan állapíthatta meg a megtámadott ítélet 32. pontjában, hogy a vitatott határozat, figyelemmel az elfogadásának összefüggéseire, elegendő olyan elemet tartalmaz, amelyből a felperes a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat nyilvántartásba vétele megtagadásának igazolását megismerheti, és az uniós bíróság felülvizsgálatot gyakorolhat.

40

Ez utóbbi tekintetben a megtámadott ítéletből egyértelműen kiderül, hogy a Törvényszék el tudta végezni e határozat felülvizsgálatát, beleértve azt a kérdést is, hogy az EUMSZ 122. cikk szolgálhat‑e a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat tárgyát képező intézkedés jogalapjaként, jóllehet e cikket e javaslat konkrétan nem említette.

41

A fentiekből következően a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 34. pontjában úgy határozott, hogy az adott ügy körülményei között a Bizottság tiszteletben tartotta a vitatott határozat elfogadásakor őt terhelő indokolási kötelezettséget.

42

A fellebbező ezenkívül annyiban vitatja e határozat indokolását, amennyiben a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat az említett határozatban érintett rendelkezések értelmében nem esett nyilvánvalóan a Bizottság hatáskörén kívül. Meg kell azonban állapítani, hogy ezen érv nem az indokolási kötelezettséggel mint lényeges eljárási szabállyal, hanem az indokolás megalapozottságának külön kérdésével kapcsolatos, amely a vitatott határozat érdemi jogszerűségére vonatkozik (2011. szeptember 29‑iElf Aquitaine kontra Bizottság ítélet, C‑521/09 P, EU:C:2011:620, 146. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezt tehát a második, harmadik és a negyedik jogalapra vonatkozó válasz keretében kell vizsgálni.

43

A fenti megfontolásokra tekintettel az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

44

A második, harmadik és negyedik jogalappal a fellebbező kifogásolja, hogy a Törvényszék az EUMSZ 122. cikk, az EUMSZ 136. cikk (1) bekezdésének és a nemzetközi jogi szabályok téves értelmezése miatt állapította meg, hogy a 211/2011 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltétel az adott ügyben nem teljesült.

45

Előzetesen meg kell állapítani, hogy ami először is az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat nyilvántartásba vételét illeti, a Bizottságnak a 211/2011 rendelet 4. cikke értelmében meg kell vizsgálnia, hogy az ilyen javaslat megfelel‑e a többek között az e cikk (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott nyilvántartásba vételi feltételeknek. Figyelembe kell tehát venni az említett cikk (1) és (2) bekezdése értelmében az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat tárgyát és céljait, amelyeket az európai polgári kezdeményezés szervezői jelölnek meg az említett rendelet II. melléklete értelmében kötelezően vagy fakultatívan.

46

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy – amint az a 211/2011 rendelet (4) preambulumbekezdéséből és a 4. cikke (1) bekezdésének utolsó albekezdéséből kitűnik – a Bizottság e nyilvántartásba vételi eljárás keretében köteles segítséget nyújtani és tanácsot adni az európai polgári kezdeményezés szervezőinek, különös tekintettel a nyilvántartásba vételi feltételekre.

47

Hangsúlyozni kell ezután, hogy – amint arra e rendelet (10) preambulumbekezdése emlékeztet – az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat nyilvántartásba vételére vonatkozó határozatot az említett rendelet 4. cikke értelmében a megfelelő ügyintézés elve szerint kell elfogadni, amelyhez különösen a hatáskörrel rendelkező intézmény azon kötelezettsége kapcsolódik, hogy gondos és pártatlan vizsgálatot folytasson le, amely figyelembe veszi ezenkívül az adott ügy valamennyi releváns tényezőjét.

48

A megfelelő ügyintézés elvéhez kapcsolódó ezen követelmények általános jelleggel alkalmazandók az uniós adminisztráció által a nyilvánossággal fennálló kapcsolatai során tanúsított tevékenységre (lásd ebben az értelemben: 2017. április 4‑iOmbudsman kontra Staelen ítélet, C‑337/15 P, EU:C:2017:256, 34. pont), és ebből következően az európai polgári kezdeményezés benyújtásához való joggal – mint a polgároknak az Unió demokratikus életében való részvételére szolgáló eszközzel – összefüggésben.

49

Ráadásul az ezen eszköz által követett, a 211/2011 rendelet (1) és (2) preambulumbekezdésében megfogalmazott, továbbá többek között a polgárok részvételének bátorítására és az Unió elérhetőbbé tételére irányuló céloknak megfelelően az e rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt nyilvántartásba vételi feltételt az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatot elbíráló Bizottságnak oly módon kell értelmeznie és alkalmaznia, hogy biztosítsa az európai polgári kezdeményezés könnyű elérhetőségét.

50

Következésképpen a Bizottság a 211/2011 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján csak akkor tagadhatja meg az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat nyilvántartásba vételét, ha az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat – tekintettel a szervezők által az e rendelet II. melléklete alapján nyújtott kötelező vagy adott esetben kiegészítő információkból következő tárgyára és céljaira – nyilvánvalóan azon hatáskörön kívül esik, hogy a Bizottság Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktusra irányuló javaslatot nyújtson be.

51

Ezen pontosítást követően másodsorban meg kell határozni azon felülvizsgálat határait, amelyre a Bíróság a jelen fellebbezés keretében jogosult.

52

Ahogy azt ugyanis a főtanácsnok indítványának többek között a 7., 31. és 40. pontjában megállapította, a fellebbező a Bíróság előtti jelen eljárás során jelentősen módosította a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat tárgyára és az ennek megfelelő jogalapra vonatkozó magyarázatait, valamint azt állította, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletben e kérdésről több ízben helytelen vagy hiányos megállapításokat tett.

53

Márpedig – amint azt a főtanácsnok indítványának többek között a 30. pontjában megállapította – hangsúlyozni kell elsőként, hogy a vitatott határozat megalapozottságának felülvizsgálata keretében a Törvényszék által a megtámadott ítéletben kialakított érvelés megalapozottságának értékelése csak azon információk alapján végezhető el, amelyeket a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat szervezői a javaslatuk nyilvántartásba vétele iránti, a Bizottságnak címzett kérelmükben nyújtottak, nem pedig azon pontosításokra tekintettel, amelyet a fellebbező csupán a jelen fellebbezés keretében adott elő.

54

Ahogy azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 3. pontjában és konkrétabban ezen ítélet több részében megállapította, ezen információk e javaslat tárgyát mindössze úgy írták le, mint amely arra irányult, hogy az uniós jog keretében szabályozzák a „szükségállapot elvét, amely szerint, ha valamely állam pénzügyi és politikai fennállása veszélybe kerül valamely szégyenletes adósság visszafizetése miatt, ezen adósság megfizetésének megtagadása szükséges és igazolt”, valamint az elfogadásának jogalapjaként csupán együttesen hivatkoztak az EUMSZ 119–EUMSZ 144. cikkre.

55

Másodikként szintén az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a fellebbezési eljárás keretében a Bíróság hatásköre főszabály szerint az első fokon megtárgyalt jogalapokról hozott jogi döntés megítélésére korlátozódik (lásd ebben az értelemben: 2014. április 30‑iFLSmidth kontra Bizottság ítélet, C‑238/12 P, EU:C:2014:284, 42. pont; 2014. május 22‑iASPLA kontra Bizottság ítélet, C‑35/12 P, EU:C:2014:348, 39. pont).

56

Márpedig a jelen ügyben – ahogy azt a jelen ítélet 12. pontja hangsúlyozta – a fellebbező a Törvényszék előtti keresete keretében felhozott egyetlen jogalap alátámasztásaként az EUMSZ 122. cikk (1) és (2) bekezdésére, az EUMSZ 136. cikk (1) bekezdésére, valamint a nemzetközi jog szabályaira hivatkozott.

57

Következésképpen a Bíróság az annak bizonyítására irányuló érvekre vonatkozó vizsgálatának, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy az uniós jogban nincs megfelelő jogalap a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatban említett elv elfogadására, azon érvekre kell korlátozódnia, amelyek célja annak bizonyítása, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte az EUMSZ 122. cikket, az EUMSZ 136. cikk (1) bekezdését, valamint a nemzetközi jog szabályait.

58

A négy részből álló második jogalapjával a fellebbező kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 41–43. és 47–50. pontjában tévesen értelmezte az EUMSZ 122. cikk (1) és (2) bekezdését, amikor a 211/2011 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontját megsértve megállapította, hogy e rendelkezések nyilvánvalóan nem képeznek jogalapot arra, hogy uniós jogszabályok keretében elfogadják a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat tárgyát képező elvet.

59

Elsőként az EUMSZ 122. cikkének elkülönített, az EUMSZ 119–EUMSZ 126. cikk összefüggésén kívül eső értelmezésével a Törvényszék nem vette figyelembe az EUM‑Szerződés harmadik része VIII. címe „Gazdaságpolitika” címet viselő 1. fejezetének szellemiségét, amelynek alapelve értelmében a tagállamok gazdaságpolitikája a nemzeti kormányok hatáskörébe tartozik, és azokat össze kell hangolni.

60

A fellebbező azt állítja többek között, hogy az EUMSZ 122. cikk (1) és (2) bekezdéséből kitűnik, azon intézkedések, amelyek meghozatalát a Bizottság a cikk alapján javasolhatja a Tanácsnak, lehetnek korrekciósok vagy megelőzők, és céljuk az Unió céljainak elérését veszélyeztető súlyos nehézségekkel vagy ezek komoly veszélyével való szembenézés. Márpedig a Törvényszék, mivel az említett cikket kiragadta az összefüggéséből, tévesen alkalmazta a jogot.

61

Másodikként a fellebbező hangsúlyozza, hogy EUMSZ 122. cikk (1) bekezdése – amely egyébiránt a tagállamok közötti szolidaritási elvet rögzíti – széles mérlegelési jogkört biztosít a Bizottságnak ahhoz, hogy a valamelyikük súlyos nehézségeivel való szembenézéshez megfelelő intézkedések elfogadását javasolja. A szükségállapot elvének uniós jogszabályban való elfogadása ilyen megfelelő intézkedésnek minősülne. A Törvényszék tévesen értelmezte az EUMSZ 122. cikket annyiban, amennyiben mindezek ellenére megállapította, hogy a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat nyilvánvalóan kívül esik a Bizottság hatáskörén.

62

Harmadikként a fellebbező először is vitatja a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 41. cikkében foglalt, a 2012. november 27‑iPringle ítéleten (C‑370/12, EU:C:2012:756) alapuló érvelését. A Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor összehasonlította a szóban forgó európai polgári kezdeményezésben javasolt intézkedést és az említett ítélet tárgyát képező Európai Stabilitási Mechanizmust (a továbbiakban: ESM), amely alapvetően eltér az említett intézkedéstől. A szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat tárgya mindössze a szükségállapot elvének az uniós szabályozásba való belefoglalása, tekintettel a Görög Köztársaságnak az adósságából fakadó súlyos nehézségeire, nem pedig az ESM‑hez hasonló pénzügyi mechanizmus létrehozása.

63

Másodsorban a fellebbező azzal érvel, hogy jogilag téves a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 42. pontjában foglalt és azon alapuló értékelése, hogy az EUMSZ 122. cikk (1) bekezdéséből az következik, hogy az említett rendelkezésben foglalt intézkedések „a tagállamok közötti támogatáson alapulnak”. E cikk értelmezéséből kiderül, hogy a tagállamok közötti, említett cikkben hivatkozott szolidaritás – ellentétben a Törvényszék megállapításával – nem felel meg a tagállamok közötti pénzügyinek szánt segítségnek.

64

Negyedikként a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 47–49. pontjában újra a 2012. november 27‑iPringle ítéletre (C‑370/12, EU:C:2012:756) hivatkozott azon következtetés érdekében, hogy a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat céljára az EUMSZ 122. cikk (2) bekezdése nyilvánvalóan nem vonatkozik.

65

Először is a szükségállapot elvének az uniós szabályozásba való belefoglalása sok tekintetben nem hasonlítható az ESM‑hez. Másodsorban a Törvényszék helytelenül állapította meg, hogy a szükségállapot bejelentésére irányuló eljárást a tagállamok, nem pedig az Unió kezdeményezi. A szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat ugyanis azt állította, hogy a szolidaritás szellemében az Unió hagyja jóvá az ilyen nyilatkozatot. Harmadsorban a Törvényszék a megtámadott ítélet 49. pontjában helytelenül állapította meg, hogy a szükségállapot elvének elfogadása nemcsak a tagállamok Unió felé fennálló adósságára, hanem az említett tagállam egyéb jogi és természetes személyek, közjogi személyek és magánszemélyek felé fennálló adósságaira is vonatkozna. Ezen elv elfogadása valójában kizárólag a tagállam Unió felé fennálló tartozását érintené. Mindenesetre a Bizottság adhatott volna részleges választ a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatra, lehatárolva annak tárgyát kizárólag ezen adósságra, amely nyilvánvalóan az EUMSZ 122. cikk (2) bekezdésének hatálya alá tartozik.

66

A Bizottság szerint a második jogalapot el kell utasítani elfogadhatatlanként, mivel az új érveket tartalmaz, vagy mindenesetre megalapozatlanként.

67

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében valamely uniós jogi aktus jogalapja megválasztásának olyan objektív elemeken kell alapulnia, amelyek alkalmasak a bírósági felülvizsgálatra, ilyen elemnek számít többek között az aktus célja és tartalma (2004. április 29‑iBizottság kontra Tanács ítélet, C‑338/01, EU:C:2004:253, 54. pont; 2012. július 19‑iParlament kontra Tanács ítélet, C‑130/10, EU:C:2012:472, 42. pont; 2014. december 18‑iEgyesült Királyság kontra Tanács ítélet, C‑81/13, EU:C:2014:2449, 35. pont).

68

Elsőként, mivel a második jogalapjával – amelynek részeit együttesen kell vizsgálni – a fellebbező kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 40–43. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy határozott, hogy az EUMSZ 122. cikk (1) bekezdése nyilvánvalóan nem képez megfelelő jogalapot a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat tárgyát képezőhöz hasonló intézkedés elfogadásához, emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés szerint a Tanács a Bizottság javaslata alapján, a tagállamok közötti szolidaritás szellemében határozhat a gazdasági helyzetnek megfelelő intézkedésekről, különösen ha egyes termékekkel való ellátásban – ideértve különösképpen az energia területét – súlyos nehézségek merülnek fel.

69

E tekintetben először is – ahogy azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 41. pontjában helyesen megállapította – a Bíróság a 2012. november 27‑iPringle ítélet (C‑370/12, EU:C:2012:756) 116. pontjában kimondta, hogy az EUMSZ 122. cikk (1) bekezdése nem minősül megfelelő jogalapnak az Unió által a súlyos finanszírozási zavarokkal küzdő, illetve ilyen zavarok veszélyének kitett tagállamoknak történő esetleges pénzügyi támogatáshoz.

70

Jóllehet a fellebbező azzal érvel, hogy az ESM, amely az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy tárgya volt, több tekintetben is különbözik a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatban foglalt intézkedéstől, az említett ítéletből kitűnik, hogy az EUMSZ 122. cikk (1) bekezdése nem olyan intézkedésekre vonatkozik, amelyek alapvető célja, hogy valamely tagállam pénzügyi nehézségeinek súlyosságát enyhítse.

71

Másodszor meg kell állapítani, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot annak a megtámadott ítélet 42. és 43. pontjában való megállapításával, hogy figyelembe véve különösen a tagállamok közötti szolidaritás szellemét – amelynek az EUMSZ 122. cikk (1) bekezdésének szövege értelmében elsődlegesen érvényesülnie kell az említett rendelkezésen alapuló, gazdasági helyzetnek megfelelő intézkedések elfogadásakor – az említett rendelkezés nem minősülhet megfelelő jogalapnak ahhoz, hogy elfogadjanak egy olyan intézkedést vagy elvet, amely alapján valamely tagállam egyoldalúan lényegében úgy dönthetne, hogy az adósságát részben vagy egészben nem fizeti vissza.

72

Annyiban, amennyiben a fellebbező vitatja konkrétan a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 43. pontjában foglalt azon megállapítását, miszerint a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat lehetővé tenné, hogy valamely tagállam, súlyos finanszírozási problémákkal szembesülve, „egyoldalúan” úgy döntsön, hogy az adósságát részben vagy egészben nem fizeti vissza, meg kell állapítani, hogy a fellebbező csupán jelen fellebbezés keretében utalt arra, hogy az ilyen tagállam azon lehetőségét, hogy a szükségállapotra hivatkozzon, a Bizottság által meghatározandó feltételeknek lehetne alávetni. Márpedig, ahogy azt a jelen ítélet 53. pontja hangsúlyozza, az ilyen utalás nem vehető figyelembe a Törvényszék által a megtámadott ítélet 43. pontjában végzett értékelés megalapozottságának értékelésekor.

73

Következésképpen a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy ítélte meg a megtámadott ítélet 40–43. pontjában, hogy az EUMSZ 122. cikk (1) bekezdése nem képez megfelelő jogalapot a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat tárgyát képezőhöz hasonló intézkedés elfogadásához.

74

Másodikként annyiban, amennyiben a fellebbező a második jogalapjában kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 47–50. pontjában megállapította, hogy az EUMSZ 122. cikk (2) bekezdése nem képez megfelelő jogalapot az ilyen intézkedés elfogadásához, emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés szerint, ha egy tagállam természeti csapások vagy általa nem befolyásolható rendkívüli események folytán nehézségekkel küzd, vagy súlyos nehézségek komoly veszélye áll fenn, a Tanács a Bizottság javaslata alapján az érintett tagállamnak bizonyos feltételek mellett uniós pénzügyi támogatást nyújthat.

75

E tekintetben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 48. pontjában helyesen állapította meg, hogy a Bíróság a 2012. november 27‑iPringle ítélet (C‑370/12, EU:C:2012:756) 65., 104. és 131. pontjában már kimondta, hogy az EUMSZ 122. cikk (2) bekezdése hatáskört biztosít az Uniónak arra, hogy ad hoc pénzügyi támogatást nyújtson valamely tagállamnak, amely a fent említett helyzetben van, azonban e rendelkezés nem igazolhatja az adósság visszafizetését a szükségállapot elve alapján elengedő mechanizmus jogszabályba való foglalását, figyelemmel többek között az ilyen mechanizmus általános és állandó jellegére.

76

Ami ezenkívül azon téves jogalkalmazást illeti, amelyet a Törvényszék a fellebbező szerint a megtámadott ítélet 49. pontjában valósított meg az EUMSZ 122. cikk (2) bekezdésében említett pénzügyi támogatás jellegét illetően, meg kell állapítani – ahogy azt a Törvényszék a megtámadott ítélet említett pontjában teszi –, hogy a 2012. november 27‑iPringle ítélet (C‑370/12, EU:C:2012:756) 118. pontjából kitűnik, hogy e rendelkezés kizárólagos tárgya az Unió, nem pedig a tagállamok által nyújtott pénzügyi támogatás.

77

Következésképpen a Törvényszék jogosan állapíthatta meg a megtámadott ítélet 49. pontjában, hogy a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat tárgyát képező szükségállapot elvének elfogadása az említett rendelkezés alapján nem minősülhet az „Unió által nyújtott támogatási intézkedésnek”, mivel egy ilyen elv elfogadása nem kizárólag a tagállamnak az Unió felé fennálló adósságára vonatkozna, hanem más közjogi vagy magánszemélyekkel, és így többek között a tagállamokkal szembeni adósságaira is.

78

Annyiban, amennyiben a fellebbező ezzel összefüggésben vitatni kívánja a Törvényszék azon megállapítását, miszerint a szükségállapot elvének a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat szerinti elfogadása nem kizárólag a tagállam Unió felé fennálló tartozását érintené, meg kell állapítani, hogy a jelen fellebbezési eljárás előtt a fellebbező soha nem állította, hogy e javaslat a tagállam Unió felé fennálló tartozására korlátozódik. Ezenkívül az érve ellentmond a fellebbezésben foglalt egyéb állításoknak, amelyek szerint az említett javaslat célja, hogy a szükségállapotban lévő tagállamoknak lehetővé váljon – nemcsak az Unió, hanem a többi tagállam felé fennálló – adósságuk részbeni felfüggesztése vagy eltörlése. Következésképpen az említett érv nem állja meg a helyét.

79

Ami végül az arra alapított érvet illeti, hogy a Bizottság részben helyt adhatott volna a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatnak, ezen érvet elfogadhatatlanként el kell utasítani a jelen ítélet 55. pontjában felidézett állandó ítélkezési gyakorlat értelmében, mivel azt első alkalommal a fellebbezési eljárás során adták elő.

80

Ebből következik, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy ítélte meg a megtámadott ítélet 50. pontjában, hogy az olyan intézkedés, mint amelyet a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat előirányzott, nyilvánvalóan nem tartozik azon pénzügyi támogatási intézkedések közé, amelyeket a Tanács a Bizottság javaslata alapján az EUMSZ 122. cikk (2) bekezdése értelmében meghozhat.

81

A fenti megfontolásokból következik, hogy a második jogalapot el kell utasítani.

82

A harmadik jogalapjával a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 57–60. pontjában tévesen értelmezte az EUMSZ 136. cikk (1) bekezdését. Ellentétben azzal, amit a Törvényszék megállapított, a szükségállapot elvének az uniós szabályozásban való kimondása alapulhat az EUMSZ 136. cikkén, amelynek célja többek között hozzájárulni „a gazdasági és monetáris unió megfelelő működéséhez”.

83

E vonatkozásban a fellebbező azt állítja, hogy jogilag téves a megtámadott ítélet 58. pontjában foglalt azon állítás, miszerint a szükségállapot elvének elfogadásának az a hatása, hogy a szerződő felek szabad akaratát az államadósság egyoldalú eltörlésének jogszabályi mechanizmusával helyettesíti, amit ez a rendelkezés nyilvánvalóan nem enged meg. Az említett elv elfogadása ugyanis lehetővé tenné a súlyos nehézségekkel szembesülő tagállamnak, hogy átmenetileg felfüggessze valamennyi adósságának fizetését annak érdekében, hogy a gazdaságpolitikáját a növekedésre összpontosítsa a növekedést elősegítő gazdasági befektetések ösztönzésével, ami vitathatatlanul hozzájárulna a gazdasági és monetáris unió megfelelő működéséhez, az EUMSZ 136. cikk (1) bekezdésének megfelelően. A fellebbező ezzel összefüggésben és ennek szemléltetésére az Európai Tanács 2011. július 21‑i határozatára hivatkozik, amelyből következik, hogy az uniós jog szolgálhat valamely tagállam államadósságának eltörlésére vonatkozó határozat alapjául.

84

Ráadásul az EUMSZ 136. cikk (1) bekezdése kifejezetten felhatalmazza a Tanácsot arra, hogy intézkedéseket fogadjon el a gazdaságpolitikai iránymutatások megállapítására. Következésképpen a Bizottság is jogosult arra, hogy javasolja a Tanácsnak ilyen intézkedések elfogadását.

85

Ebből kifolyólag a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat a 211/2011 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján nem esik nyilvánvalóan a Bizottság hatáskörén kívül, és a Törvényszék helytelenül állapította a megtámadott ítélet 59. pontjában, hogy a szükségállapot elvének elfogadása nyilvánvalóan nem tartozik az EUMSZ 136. cikk (1) bekezdése által előírtak alá.

86

Ezenkívül a fellebbező szerint a stabilitási mechanizmus és a pénzügyi támogatás mechanizmusa, amelyet az EUMSZ 136. cikk (3) bekezdése hagy jóvá, magában foglalja, hogy egy tagállam, amennyiben szükségállapotba kerül, a tagállamok egyetértése alapján felfüggeszti adóssága megfizetését. Mindenesetre az EUMSZ 352. cikk feljogosítja a Bizottságot, hogy olyan intézkedésre tegyen javaslatot, mint amely az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat tárgya, és szükséges a Szerződésekben foglalt célkitűzések valamelyikének, mint például az euróövezet stabilitásának megvalósításához.

87

A Bizottság szerint a harmadik jogalapot részben mint elfogadhatatlant, a fennmaradó részben pedig mint megalapozatlant el kell utasítani.

88

Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 136. cikk (1) bekezdése értelmében a gazdasági és monetáris unió megfelelő működésének biztosítása érdekében és a Szerződések vonatkozó rendelkezéseivel összhangban a Tanács intézkedéseket fogadhat el azon tagállamokra vonatkozóan, amelyek pénzneme az euró, egyrészt e rendelkezés a) pontja szerint ezen tagállamokban a költségvetési fegyelem és a költségvetési felügyelet összehangolásának erősítésére, másrészt az említett rendelkezés b) pontja értelmében a gazdaságpolitikai iránymutatások megállapítására ezen tagállamokra vonatkozóan, biztosítva egyúttal ezeknek az Unió egészére vonatkozóan elfogadott iránymutatásokkal való összeegyeztethetőségét és felügyeletét.

89

A Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 57. és 58. pontjában úgy ítélt, hogy a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat tárgyát képező szükségállapot elvének elfogadása nyilvánvalóan nem minősülhet az előző pontban körülírt intézkedésnek.

90

A Törvényszék ugyanis a megtámadott ítélet 57. pontjában helyesen mondta ki, hogy semmi nem enged arra következtetni, és a felperes egyáltalán nem bizonyította, hogy a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat tárgyát képező szükségállapot elvének elfogadása a költségvetési fegyelem összehangolásának erősítésére irányulna, vagy azon gazdaságpolitikai iránymutatások közé tartozna, amelyeket a Tanács a gazdasági és monetáris unió megfelelő működésének biztosítása érdekében kidolgozhat.

91

A Törvényszék a megtámadott ítélet 58. pontjában is helyesen járt el, amikor egyrészt emlékeztetett arra, hogy a 2012. november 27‑iPringle ítélet (C‑370/12, EU:C:2012:756) 51. és 64. pontjából kiderül, az Unió szerepe a gazdaságpolitika területén koordinációs intézkedések elfogadására korlátozódik, másrészt megállapította, hogy az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatban előirányzotthoz hasonló intézkedés elfogadásának – távol attól, hogy az EUMSZ 136. cikk (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „gazdaságpolitikai iránymutatás” fogalma alá tartozna – a valóságban az a hatása, hogy a szerződő felek szabad akaratát az államadósság egyoldalú eltörlésének jogszabályi mechanizmusával helyettesíti, amit ez a rendelkezés nyilvánvalóan nem enged meg.

92

Ebből következően a Törvényszék a megtámadott ítélet 59. pontjában helyesen hagyta helyben a Bizottság azon következtetését, hogy a fellebbező értelmezése szerinti szükségállapot elvének szabályozására irányuló javaslat nyilvánvalóan nem tartozik az EUMSZ 136. cikk (1) bekezdése által előírtak alá.

93

Annyiban, amennyiben a felperes a végül a harmadik jogalap keretében azt javasolja, hogy a szóban forgó európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatban előirányzott szükségállapot elvét az uniós jogban el lehet fogadni az – adott esetben az EUMSZ 352. cikkel összefüggésben értelmezett – EUMSZ 136. cikk (3) bekezdése alapján, elegendő azt megállapítani, hogy ezen érvet első alkalommal csupán a jelen fellebbezési eljárás során adták elő, így az a jelen ítélet 55. pontjában felidézett állandó ítélkezési gyakorlat értelmében nem képezheti a Bíróság vizsgálatának tárgyát a jelen ügyben.

94

A fentiekre tekintettel a harmadik jogalapot el kell utasítani.

95

A negyedik jogalappal a felperes kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte a nemzetközi jogot, amikor a megtámadott ítélet 65. pontjában megállapította, hogy az olyan nemzetközi jog elv létezése, mint jelen esetben a szükségállapot elve, mindenesetre nem elégséges a Bizottság jogalkotási kezdeményezésének megalapozásához. Ezenkívül a Törvényszék nem vizsgálta azon érvek megalapozottságát, amelyek ezen elvnek a nemzetközi jogban való fennállására vonatkoztak.

96

A Bizottság szerint, mivel a fellebbezés nem tartalmaz egyetlen, a Törvényszék azon értékelését vitató érvet sem, miszerint a Szerződéseknek és nem valamely nemzetközi jogi szabálynak kell biztosítania a Bizottság szükséges hatáskörét, e jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

97

Emlékeztetni kell arra, hogy az EUSZ 5. cikk (1) és (2) bekezdésében szereplő hatáskör‑átruházás elvének megfelelően az Unió kizárólag a tagállamok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörök határain belül jár el az e Szerződésekben foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében.

98

Ami különösen az uniós intézményeket illeti, az EUSZ 13. cikk (2) bekezdése pontosítja, hogy ezek mindegyike a Szerződésekben rájuk ruházott hatáskörök határain belül, az ott meghatározott eljárások, feltételek és célok szerint járnak el.

99

Következésképpen a Bizottság csak akkor javasolhatja uniós jogi aktus elfogadását, ha e tekintetben a Szerződések hatáskört biztosítanak.

100

Ebből kifolyólag a Törvényszék nem alkalmazta tévesen jogot, amikor a megtámadott ítélet 65. pontjában megállapította, hogy önmagában valamely nemzetközi jogi elvnek a létezése – feltételezve, hogy ez megállapítható – mindenesetre nem lenne elégséges a Bizottság jogalkotási kezdeményezésének megalapozásához.

101

Ilyen körülmények között nem kifogásolható az sem, hogy a Törvényszék nem vizsgálta az említett érv nemzetközi jogban való fennállásával kapcsolatos érv megalapozottságát.

102

Ennélfogva a negyedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

103

Mivel a Bíróság a fellebbező által előterjesztett egyik jogalapnak sem adott helyt, a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

104

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről.

105

Ugyanezen szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése, amelyet e szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, akként rendelkezik, hogy a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A fellebbezőt, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a jelen fellebbezéssel kapcsolatos költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott: