C‑184/15. és C‑197/15. sz. egyesített ügyek

Florentina Martínez Andrés

kontra

Servicio Vasco de Salud

és

Juan Carlos Castrejana López

kontra

Ayuntamiento de Vitoria

(a Tribunal Superior de Justicia del País Vasco [Spanyolország] által benyújtott

előzetes döntéshozatal iránti kérelmek)

„Előzetes döntéshozatal — Szociálpolitika — 1999/70/EK irányelv — Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás — 5. és 8. szakasz — Egymást követő határozott idejű munkaszerződések alkalmazása — Az egymást követő határozott idejű munkaszerződések vagy munkaviszonyok visszaélésszerű igénybevételének megakadályozását célzó intézkedések — Szankciók — A határozott ideig tartó munkaviszony »határozatlan, nem állandó munkaszerződéssé« történő átminősítése — A tényleges érvényesülés elve”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (tizedik tanács), 2016. szeptember 14.

  1. Szociálpolitika – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás – 1999/70 irányelv – Az egymást követő határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű igénybevételének megakadályozását célzó intézkedések – A közigazgatási szerv által alkalmazott személyi állomány – Ilyen visszaélésszerű igénybevétel esetén azt előíró nemzeti szabályozás, hogy csak a munkajog hatálya alá tartozó személyeknek van joga a munkaviszony fenntartásához – Az ilyen jog biztosításának megtagadása a közigazgatási jog alapján alkalmazott személyi állomány esetében – Megengedhetetlenség – Kivétel – Az e személyi állománnyal szembeni visszaélés szankcionálására irányuló hatékony eszköz megléte – A nemzeti bíróság általi vizsgálat

    (1999/70 tanácsi irányelv, melléklet, 3. szakasz, 1. pont, és 5. szakasz, 1. pont)

  2. Szociálpolitika – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás – 1999/70 irányelv – Az említett irányelvből eredő kötelezettségek tiszteletben tartatására irányuló eljárások – A tényleges érvényesülés elve – A határozott időre alkalmazott munkavállalót arra kötelező nemzeti szabályozás, hogy új eljárást indítson a megfelelő szankció meghatározása céljából azt követően, hogy a határozott idejű szerződések visszaélésszerű alkalmazását a bíróság megállapította – Megengedhetetlenség az említett szabályozással okozott eljárási hátrányok esetében, amelyek rendkívül nehézzé teszik az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását – A hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartása – A kérdést előterjesztő bíróság általi vizsgálat

    (1999/70 tanácsi irányelv, melléklet)

  1.  Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló 1999/70 irányelv mellékletét képező, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontját akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, hogy egy nemzeti szabályozást az érintett tagállam nemzeti bíróságai úgy alkalmaznak, hogy egymást követő határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazása esetén a munkaviszony fenntartásához való jog biztosított a közigazgatási szerv által a munkajog hatálya alá tartozó munkaszerződéssel alkalmazott munkavállalók számára, ugyanakkor e jogot nem ismerik el általános jelleggel az e közigazgatási szerv által a közigazgatási jog alapján alkalmazott személyi állomány számára, kivéve, ha a nemzeti jogrendben létezik egyéb hatékony eszköz az e munkavállalókkal szembeni visszaélések szankcionálására, aminek vizsgálata a nemzeti bíróság feladata.

    Az érintett tagállam igazságügyi hatóságainak feladata ugyanis, hogy biztosítsák a keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának tiszteletben tartását, gondoskodva arról, hogy azok a munkavállalók, akik egymást követő, határozott idejű munkaszerződések alkalmazásából eredő visszaélést szenvedtek el, a közszektorban történő további foglalkoztatás reményében ne riadjanak vissza attól, hogy a nemzeti hatóságok előtt – az igazságügyi hatóságokat is ideértve – a nemzeti szabályozás által, és a keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontja szerinti valamennyi megelőző intézkedés végrehajtásából eredően számukra biztosított jogokat érvényesítsék.

    Konkrétabban az eljáró nemzeti bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy valamennyi munkavállaló, akit a keretmegállapodás 3. szakaszának 1. pontja értelmében véve határozott időre alkalmaznak, élni tud munkáltatójával szemben a nemzeti szabályozásban előírt szankciókkal, ha egymást követő szerződések alkalmazásából származó visszaélést szenvedett el, függetlenül attól, hogy szerződése a belső jog szerint hogyan minősül.

    Amennyiben nincs más, egyenértékű és hatékony intézkedés a közigazgatásban a közigazgatási jog alapján alkalmazott személyi állomány védelmére, ezen, határozott időre alkalmazott személyi állománynak a hatályos nemzeti ítélkezési gyakorlattal összhangban, határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállalóknak való tekintése tehát olyan eszköz lehet, amely alkalmas a határozott idejű szerződések visszaélésszerű alkalmazásának szankcionálására és a keretmegállapodás rendelkezéseinek megsértéséből eredő következmények megszüntetésére.

    (vö. 51–54. pont, és a rendelkező rész 1. pontja)

  2.  Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló 1999/70 irányelv mellékletét képező, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás rendelkezéseit, a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben, akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétesek az olyan nemzeti eljárási szabályok, amelyek arra kötelezik a határozott időre alkalmazott munkavállalót, hogy – amennyiben az egymást követő határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazását a bíróság megállapította – új eljárást indítson a megfelelő szankció meghatározása céljából, mivel ez e munkavállaló számára eljárási hátrányokat okoz, különösen költség, időtartam és a képviseletre vonatkozó szabályok tekintetében, rendkívül nehézzé téve az uniós jogrend által biztosított jogainak gyakorlását.

    A kérdést előterjesztő bíróságnak, és nem a Bíróságnak kell ugyanis vizsgálnia, hogy a tagállam minden szükséges rendelkezést meghozott‑e a hatékony bírói jogvédelemhez való jog biztosítása érdekében, az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartásával.

    Közelebbről a tényleges érvényesülés elvét illetően a nemzeti eljárási rendelkezést az eljárás egészéhez viszonyított helyzetét, valamint az eljárás lefolytatásának a különböző nemzeti fórumok előtti módját és sajátosságait figyelembe véve kell értékelni. Ebből a szempontból adott esetben azokat az elveket is figyelembe kell venni, amelyek a nemzeti bírósági rendszer alapjául szolgálnak, mint például a védelemhez való jog, a jogbiztonság elve, és az eljárás szabályos lefolytatásának elve.

    (vö. 60., 61., 64. pont, és a rendelkező rész 2. pontja)