C‑157/15. sz. ügy

Samira Achbita
és
Centrum voor gelijkheid van kansen en voor racismebestrijding

kontra

G4S Secure Solutions NV

(a Hof van Cassatie [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Szociálpolitika – 2000/78/EK irányelv – Egyenlő bánásmód – Valláson vagy meggyőződésen alapuló hátrányos megkülönböztetés – Vállalkozás belső szabályzata, amely tiltja a munkavállalók számára a politikai, filozófiai vagy vallási jellegű, látható jeleknek a munkahelyen történő viselését – Közvetlen hátrányos megkülönböztetés – Hiány – Közvetett hátrányos megkülönböztetés – Iszlám fejkendő viselésének munkavállalóval szemben való megtiltása”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (nagytanács), 2017. március 14.

1. Szociálpolitika–A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód–2000/78 irányelv–A vallás fogalma–Terjedelem

   (Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 10. cikk, (1) bekezdés, és 52. cikk, (3) bekezdés; 2000/78 tanácsi irányelv, 1. cikk)

2. Szociálpolitika–A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód–2000/78 irányelv–Valláson vagy meggyőződésen alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma–Egy magánvállalkozás olyan belső szabálya, amely tiltja mindenfajta politikai, filozófiai vagy vallási jelnek a munkahelyen, látható módon történő viselését–Iszlám fejkendő viselésére vonatkozó tilalom–A közvetlen hátrányos megkülönböztetés hiánya–Lehetséges közvetett hátrányos megkülönböztetés fennállása–Jogszerű cél követésére alapított igazolás–Az arányosság elvének tiszteletben tartása–A nemzeti bíróság általi vizsgálat

   (Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 16. cikk; 2000/78 tanácsi irányelv, 2. cikk, (2) bekezdés, a) és b) pont)

1.  A „vallás” fogalmát illetően, amely a 2000/78 irányelv 1. cikkében szerepel, meg kell állapítani, hogy ezen irányelv nem tartalmazza az említett fogalom meghatározását.

   Az uniós jogalkotó azonban a 2000/78 irányelv (1) preambulumbekezdésében az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt európai egyezményben (kihirdette: az 1993. évi XXXI. tv., a továbbiakban: EJEE) biztosított alapvető jogokra hivatkozik, mely egyezmény a 9. cikkében előírja, hogy mindenkinek joga van a gondolat‑, a lelkiismeret‑ és vallásszabadsághoz, és ez a jog magában foglalja többek között a vallásnak vagy meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben istentisztelet, oktatás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.

   Ugyanebben a preambulumbekezdésben az uniós jogalkotó a tagállamok közös alkotmányos hagyományaira is hivatkozik az uniós jog általános elveiként. Márpedig az ezen közös hagyományokból eredő, és az Európai Unió Alapjogi Chartájában (a továbbiakban: Charta) megerősített jogok között szerepel a Charta 10. cikkének (1) bekezdésében előírt lelkiismeret‑ és vallásszabadsághoz való jog. E rendelkezés értelmében ez a jog magában foglalja a vallás vagy a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben, istentisztelet, oktatás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatását. Amint az Alapjogi Chartához fűzött magyarázatokból (HL 2007. C 303., 17. o.) kitűnik, a Charta 10. cikkének (1) bekezdésében biztosított jog megfelel az EJEE 9. cikkében biztosított jognak, és a Charta 52. cikkének (3) bekezdésével összhangban azzal tartalma és terjedelme is megegyező.

   Mivel az EJEE, majd a Charta a „vallás” fogalmának tág jelentést biztosít, tekintve, hogy e fogalomba bevonják a vallás kifejezésre juttatásának a szabadságát is, meg kell állapítani, hogy az uniós jogalkotó ugyanezen megközelítést kívánta alkalmazni a 2000/78 irányelv elfogadásakor, így a „vallás” fogalmát, amely ezen irányelv 1. cikkében szerepel, úgy kell értelmezni, hogy az magában foglalja mind a forum internumot, azaz, a meggyőződés meglétének a tényét, mind pedig a forum externumot, azaz a vallási hit nyilvános kifejezésre juttatását.

   (vö. 25–28. pont)

2.  A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy az iszlám fejkendő viselésére vonatkozó tilalom, amely egy magánvállalkozás olyan belső szabályából következik, amely tiltja mindenfajta politikai, filozófiai vagy vallási jelnek a munkahelyen, látható módon történő viselését, nem minősül az ezen irányelv értelmében vett, a valláson vagy meggyőződésen alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek.

   A jelen ügyben az alapügy tárgyát képező belső szabály a politikai, filozófiai vagy vallási meggyőződés látható jeleinek a viselésére hivatkozik, tehát az ilyen meggyőződések valamennyi kifejezésére különbségtétel nélkül vonatkozik. Az említett szabályt így olyannak kell tekinteni, amely a vállalkozás valamennyi munkavállalóját azonos módon kezeli, velük szemben általános módon és különbségtétel nélkül előírva a többek között az öltözködést érintő, az ilyen jelek viselését tiltó semlegességet.

   Egy magánvállalkozás ilyen belső szabálya azonban a 2000/78 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősülhet, ha megállapított, hogy a szabály által előírt, látszólag semleges kötelezettség ténylegesen különleges hátrányt okoz valamely meghatározott vallással vagy meggyőződéssel rendelkező személyeknek, kivéve, ha azt objektív módon igazolja olyan jogszerű cél, mint a munkáltató azon törekvése, hogy az ügyfeleivel fenntartott kapcsolatok keretében politikai, filozófiai és vallási semlegességre vonatkozó politikát folytasson, és az e cél eléréséhez igénybe vett eszközök megfelelőek és szükségesek, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.

   Először is a jogszerű cél fennállására vonatkozó feltételt érintően meg kell állapítani, hogy a politikai, filozófiai vagy vallási semlegességre irányuló politikának az állami és a magán ügyfelekkel fenntartott kapcsolatok keretében való kifejezésre juttatására vonatkozó szándék jogszerűnek minősül.

   A munkáltató azon szándéka ugyanis, hogy semleges arculatot mutasson az ügyfelei felé, a vállalkozásnak a Charta 16. cikkében elismert szabadságához kapcsolódik, és főszabály szerint jogszerű, különösen ha a munkáltató e cél követésébe azokat a munkavállalókat vonja be, akiknek a munkáltató ügyfeleivel valószínűleg kapcsolatba kell lépniük.

   Ami másodszor az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló belső szabály megfelelő jellegét illeti, meg kell állapítani, hogy a politikai, filozófiai vagy vallási meggyőződés jeleinek a látható módon történő viselésére vonatkozó, munkavállalókkal szembeni tilalom alkalmas a semlegességi politika megfelelő alkalmazásának a biztosítására, feltéve hogy e politikát valóban koherens és rendszeres módon követik (lásd ebben az értelemben: 2009. március 10‑iHartlauer ítélet, C‑169/07, EU:C:2009:141, 55. pont; 2010. január 12‑iPetersen ítélet, C‑341/08, EU:C:2010:4, 53. pont).

   Harmadszor, az alapügy tárgyát képező tilalom szükséges jellege tekintetében meg kell vizsgálni, hogy e tilalom a szigorúan szükséges mértékre korlátozódik‑e. A jelen ügyben azt kell megvizsgálni, hogy a valamely vallási hithez vagy politikai vagy filozófiai meggyőződéshez kapcsolható jelek vagy ruhadarabok látható módon történő viselésére vonatkozó tilalom kizárólag a G4S azon munkavállalóira vonatkozik‑e, akik az ügyfelekkel kapcsolatba kerülnek. Ha ez így van, az említett tilalmat a követett cél eléréséhez szigorúan szükségesnek kell tekinteni.

   A jelen ügyben az iszlám fejkendőnek a G4S ügyfeleinél végzett szakmai tevékenységek során való viseléséről való lemondásnak az S. Achbitához hasonló munkavállalók általi megtagadása tekintetében a kérdést előterjesztő bíróságnak kell azt megvizsgálnia, hogy a G4S‑nek a vállalkozás inherens korlátait figyelembe véve, és további költségek felmerülése nélkül lehetősége volt‑e arra, hogy e megtagadásra tekintettel az elbocsátás helyett S. Achbitának olyan álláshelyet ajánljon fel, amely nem jár az említett ügyfelekkel való vizuális kapcsolattal. A kérdést előterjesztő bíróságnak az ügy irataiban foglalt valamennyi információra tekintettel figyelembe kell vennie az érintett érdekeket, és a szóban forgó szabadságjogok korlátozását a szigorúan szükséges keretek között kell tartania.

   (vö. 30., 37., 38., 40., 42–44. pont és a rendelkező rész)