1

A jelen ügy az ukrajnai helyzetre tekintettel bizonyos személyekkel, bizonyos szervezetekkel és bizonyos szervekkel szembeni korlátozó intézkedések keretébe illeszkedik.

2

A felperes, Oleksandr Klymenko, bevételekért és adókért felelős ukrajnai miniszter volt.

3

2014. március 5‑én az Európai Unió Tanácsa az EUSZ 29. cikk alapján elfogadta az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 2014/119/KKBP határozatot (HL 2014. L 66., 26. o.; helyesbítés: HL L 70., 35. o.).

4

A 2014/119 határozat 1. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Be kell fagyasztani a mellékletben felsorolt, Ukrajnában az ukrajnai állami vagyon hűtlen kezeléséért felelősként megnevezett személyekhez és az emberi jogok megsértéséért felelős személyekhez, valamint a velük kapcsolatban álló természetes vagy jogi személyekhez, szervezetekhez vagy szervekhez tartozó, a tulajdonukat képező, általuk birtokolt vagy ellenőrzött valamennyi pénzeszközt és gazdasági erőforrást.

(2)   A mellékletben felsorolt természetes vagy jogi személyek, szervezetek és szervek rendelkezésére vagy javára – sem közvetlenül, sem közvetve – nem bocsátható pénzeszköz vagy gazdasági erőforrás.”

5

A szóban forgó korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos általános szabályokat ugyanezen cikk következő bekezdései határozzák meg..

6

A Tanács az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdése alapján ugyanaznap elfogadta az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 208/2014/EU rendeletet (HL 2014. L 66., 1. o.; helyesbítés: HL L 70., 36. o.).

7

A 2014/119 határozatnak megfelelően a 208/2014 rendelet előírja a szóban forgó korlátozó intézkedések elfogadását, valamint az említett határozatban szereplőkkel lényegében azonos kifejezésekkel meghatározza az említett korlátozó intézkedések részletes szabályait.

8

A 2014/119 határozattal és a 208/2014 rendelettel érintett személyek neve – többek között a jegyzékbe vételük indokolásával – az említett határozat mellékletében, valamint az említett rendelet I. mellékletében szereplő jegyzékben (a továbbiakban: jegyzék) jelenik meg. A felperes neve eredetileg nem szerepelt ebben a jegyzékben.

9

2014. március 6‑án a Tanács közzétette az Európai Unió Hivatalos Lapjában a 2014/119 határozatban és a 208/2014 rendeletben előírt korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek részére szóló értesítést (HL 2014. C 66., 1. o.). Ezen értesítés szerint „[a]z érintett személyek a Tanácsnál kérvényezhetik annak a határozatnak a felülvizsgálatát, amellyel felkerültek a[...] jegyzékre. A kérvényt az igazoló dokumentumokkal együtt [...] kell [el]küldeni”. Az értesítés felhívja az érintett személyek figyelmét „arra a lehetőségre [is], hogy a Tanács határozata ellen az [EUMSZ] 275. cikk[...] második bekezdésében, valamint [az EUMSZ] 263. cikk[...] negyedik és hatodik bekezdésében meghatározott feltételekkel összhangban jogorvoslati kérelmet nyújthatnak be a[...] [Törvényszék[...]hez]”.

10

A 2014/119 határozatot és a 208/2014 rendeletet a 2014/119 határozat végrehajtásáról szóló, 2014. április 14‑i 2014/216/KKBP tanácsi végrehajtási határozat (HL 2014. L 111., 91. o.) és a 208/2014 rendelet végrehajtásáról szóló, 2014. április 14‑i 381/2014/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2014. L 111., 33. o.) módosította.

11

A 2014/216 végrehajtási határozattal és a 381/2014 végrehajtási rendelettel a felperes nevét a „korábbi, bevételekért és díjakért [helyesen: adókért] felelős miniszter” azonosító információkkal és a következő új indokolással vették fel a jegyzékbe:

„Ukrajnában ukrán közpénzek sikkasztásával és Ukrajnából való illegális kivitelével összefüggő bűncselekményekben való részvételre vonatkozó nyomozás alatt álló személy [helyesen: állami pénzeszközök hűtlen kezelésével és az Ukrajnából való jogellenes kivitelükkel összefüggő bűncselekményekben való részvétel miatt Ukrajnában nyomozás alatt álló személy].”

12

2014. április 15‑én a Tanács az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett egy, az általa 2014. március 6‑án közzétettel (fenti 9. pont) lényegében megegyező értesítést, amelynek címzettjei azok a személyek voltak, akikre a 2014/216 végrehajtási határozattal végrehajtott 2014/119 határozatban és a 381/2014 végrehajtási rendelettel végrehajtott, az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 208/2014 rendeletben előírt korlátozó intézkedések vonatkoztak.

13

A 2014/119 határozatot a 2014/119 határozat módosításáról szóló, 2015. január 29‑i (KKBP) 2015/143 tanácsi határozat (HL 2015. L 24., 16. o.) is módosította, amely 2015. január 31‑én lépett hatályba. Ami a szóban forgó korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékbe vételi kritériumait illeti, az említett határozat 1. cikkéből kitűnik, hogy a 2014/119 határozat 1. cikkének (1) bekezdését a következő szöveg váltotta fel:

„(1)   Be kell fagyasztani a mellékletben felsorolt, az ukrajnai állami vagyon hűtlen kezeléséért felelősként azonosított személyekhez és az emberi jogok Ukrajnában történő megsértéséért felelős személyekhez, valamint a velük kapcsolatban álló természetes vagy jogi személyekhez, szervezetekhez vagy szervekhez tartozó, a tulajdonukat képező, általuk birtokolt vagy ellenőrzött valamennyi pénzeszközt és gazdasági erőforrást.

E határozat alkalmazásában az ukrajnai állami vagyon hűtlen kezeléséért felelősként azonosított személyek az ukrán hatóságok által az alábbiak végett folytatott nyomozás alatt álló személyek:

14

A 208/2014 rendelet módosításáról szóló, 2015. január 29‑i (EU) 2015/138 tanácsi rendelet (HL 2015. L 24., 1. o.) a 2015/143 határozatnak megfelelően módosította a 208/2014 rendeletet.

15

A 2014/119 határozatot és a 208/2014 rendeletet később módosította a 2014/119 határozat módosításáról szóló, 2015. március 5‑i (KKBP) 2015/364 tanácsi határozat (HL 2015. L 62., 25. o.) és a 208/2014 rendelet végrehajtásáról szóló, 2015. március 5‑i (EU) 2015/357 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2015. L 62., 1. o.). A 2015/364 határozat úgy módosította a 2014/119 határozat 5. cikkét, hogy – a felperes esetében 2016. március 6‑ig – meghosszabbította a korlátozó intézkedéseket. A 2015/357 végrehajtási rendelet következésképpen felváltotta a 208/2014 rendelet I. mellékletét.

16

E jogi aktusokkal a felperes nevét a „korábbi, bevételekért és adókért felelős miniszter” azonosító információkkal és a következő új indokolással tartották fenn a jegyzéken:

„Az ukrán hatóságok büntetőeljárást folytatnak ellene állami vagyon vagy egyéb eszközök [helyesen: pénzeszközök] hűtlen kezelése, valamint közhivatalt ellátó személy által, saját részre vagy egy harmadik fél számára jogosulatlan előny szerzésének céljával elkövetett hivatali visszaélés, és ezáltal az ukrán állami vagyon vagy egyéb eszközök [helyesen: pénzeszközök] megkárosítása miatt”.

17

A 2015/364 határozattal és a 2015/357 végrehajtási rendelettel szemben a felperes 2015. május 15‑én új keresetet terjesztett a Törvényszék elé (T‑245/15. sz. ügy, Klymenko kontra Tanács).

18

A Törvényszék Hivatalához 2014. június 30‑án benyújtott keresetlevelével a felperes megindította a jelen keresetet.

19

A Törvényszék Hivatalához ugyanezen a napon benyújtott külön beadványával a felperes kérelmet nyújtott be az iránt, hogy a Törvényszék 1991. május 2‑i eljárási szabályzata 76a. cikkének megfelelően a Törvényszék gyorsított eljárásban hozzon határozatot a jelen keresetről. A Tanács benyújtotta az e kérelemre vonatkozó észrevételeit. 2014. augusztus 11‑i határozatával a Törvényszék (kilencedik tanács) elutasította a gyorsított eljárás iránti kérelmet.

20

A Törvényszék Hivatalához 2014. szeptember 29‑én benyújtott külön beadványával a Tanács elfogadhatatlansági kifogást terjesztett elő az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 114. cikkének 1. §‑a alapján.

21

A Törvényszék (kilencedik tanács) 2015. január 7‑i végzésével úgy határozott, hogy – 1991. május 2‑i eljárási szabályzata 114. cikkének 4. §‑a értelmében – az elfogadhatatlansági kifogást az eljárást befejező határozatban bírálja el.

22

A Törvényszék hivatalvezetőjének szóló szolgálati utasítások 18. cikke (4) bekezdésének megfelelően a Tanács 2015. február 24‑én indokolással ellátott kérelmet is benyújtott annak érdekében, hogy a viszonválasz mellékletének tartalmát ne idézzék ezen ügy azon irataiban, amelyek a nyilvánosság számára hozzáférhetők.

23

2015. április 15‑i levelében a felperes a Tanács által az ügy irataihoz még nem csatolt dokumentumok megszerzésére irányuló pervezető intézkedés elrendelését kérte. 2015. május 4‑én a Tanács csatolta az iratokhoz a felperes által kért dokumentumokat, és – a Törvényszék hivatalvezetőjének szóló szolgálati utasítások 18. cikke (4) bekezdésének megfelelően – indokolással ellátott kérelmet nyújtott be annak érdekében, hogy ezek tartalmát ne idézzék a jelen ügy azon irataiban, amelyek a nyilvánosság számára hozzáférhetőek.

24

2015. november 25‑i levelében a Törvényszék Hivatala kérte a feleket, hogy fejtsék ki álláspontjukat a Törvényszék eljárási szabályzata 132. cikkének a jelen ügyben való alkalmazhatóságáról, tekintettel a 2015. október 26‑iPortnov kontra Tanács ítéletre (T‑290/14, EU:T:2015:806), amellyel a Törvényszék az említett ügy felperesét érintő részükben megsemmisítette a 2014/119 határozatot és a 208/2014 rendeletet. A felek erre az előírt határidőn belül válaszoltak.

25

A felperes lényegében azt kéri, hogy a Törvényszék:

26

A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

27

Az eljárási szabályzat 132. cikke értelmében, ha a Bíróság vagy a Törvényszék már határozott egy vagy több, a kereseti jogalapokban felhozott jogkérdésekkel megegyező jogkérdésről, a Törvényszék pedig megállapítja, hogy a tényállás bizonyított, az eljárás írásbeli szakaszának befejezése után, a felek meghallgatását követően határozhat úgy, hogy a keresetet indokolt végzéssel – amelyben utal a vonatkozó ítélkezési gyakorlatra – nyilvánvalóan megalapozottnak nyilvánítja.

28

A jelen ügyben a Tanács külön beadványában elfogadhatatlansági kifogást nyújtott be, amelyről a Törvényszéknek továbbra is határoznia kell, noha úgy döntött, hogy azt az eljárást befejező határozatban bírálja el. A Törvényszék – mivel úgy véli, hogy az iratok alapján megfelelő információkkal rendelkezik – úgy dönt, hogy az eljárás mellőzésével hoz határozatot.

29

A Tanács azon az alapon hivatkozik a 2014/216 végrehajtási határozattal és a 381/2014 végrehajtási rendelettel szemben benyújtott jelen kereset elfogadhatatlanságára, hogy azt határidőn túl nyújtották be. Még konkrétabban: az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdésére emlékeztetve, és a 2013. április 23‑iGbagbo és társai kontra Tanács ítéletre (C‑478/11 P–C‑482/11 P, EU:C:2013:258) hivatkozva a Tanács úgy véli, hogy a két hónapos keresetindítási határidő a felperes nevének a jegyzékbe vételére vonatkozó határozat felperessel történő közlésekor kezdődött, amelyre értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában (lásd: fenti 12. pont) való közzétételével került sor, tekintettel arra, hogy a Tanács nem ismerte a felperes címét.

30

E tekintetben előadja, hogy az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 102. cikkének 1. §‑át – amelynek értelmében a határidőt a jogi aktus kihirdetésétől számított tizennegyedik nap végétől kell számítani – csak akkor kell alkalmazni, ha a valamely jogi aktussal szembeni kereset megindításának határideje az említett jogi aktus közzétételével kezdődik, a jelen ügyben pedig nem ez a helyzet. A 2013. április 23‑iGbagbo és társai kontra Tanács ítéletből (C‑478/11 P–C‑482/11 P, EU:C:2013:258) egyébként kitűnik, hogy amennyiben valamely intézkedést az érintett személyekkel és szervezetekkel értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzétételével közöltek, e személyek vagy szervezetek nem hivatkozhatnak az említett közzétételre a keresetindítási határidő kezdetének elhalasztása céljából.

31

Ennélfogva a jelen ügyben az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdésében előírt – az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 102. cikkének 2. §‑a szerinti, a távolságra tekintettel járó tíznapos átalány‑határidővel meghosszabbított – két hónapos keresetindítási határidő 2014. június 25‑én lejárt. A 2014. június 30‑án benyújtott jelen kereset ennélfogva elfogadhatatlan.

32

A felperes vitatja a Tanács érvelését, és arra hivatkozik, hogy a kereset nincs elkésve.

33

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdése értelmében a megsemmisítés iránti kereseteket, az esettől függően, a megtámadott aktus kihirdetésétől vagy a felperessel történő közlésétől, illetve ennek hiányában attól a naptól számított két hónapon belül kell megindítani, amikor arról a felperes tudomást szerzett.

34

Az ítélkezési gyakorlat szerint a hatékony bírói jogvédelem elve magában foglalja, hogy azon uniós hatóság, amely olyan aktust fogad el, amely valamely személlyel vagy szervezettel szemben korlátozó intézkedéseket von maga után, közölje az érintett személlyel vagy szervezettel az aktus alapjául szolgáló indokokat, lehetőség szerint vagy ezen aktus elfogadásának időpontjában, vagy legalábbis a lehető leggyorsabban az elfogadásuk után, annak érdekében, hogy lehetővé tegye e személynek vagy szervezetnek a jogorvoslathoz való joguk gyakorlását (lásd: 2011. november 16‑iBank Melli Iran kontra Tanács ítélet; C‑548/09 P, EU:C:2011:735, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

Ez a helyzet a valamely személlyel vagy szervezettel szemben korlátozó intézkedéseket előíró jogi aktusok különleges jellegéből következik, amelyek egyfelől az általános hatályú jogi aktusokhoz hasonlók, mivel általános jelleggel és absztrakt módon meghatározott címzettek valamely csoportjának megtiltják többek között a pénzeszközök és gazdasági erőforrások azon személyek és szervezetek rendelkezésére bocsátását, akik, illetve amelyek neve szerepel a mellékleteikben szereplő jegyzékekben, másfelől az e személyekkel és szervezetekkel szemben hozott egyedi határozatok csoportjához hasonlók (lásd: 2013. április 23‑iGbagbo és társai kontra Tanács ítélet; C‑478/11 P–C‑482/11 P, EU:C:2013:258, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

A jelen ügyben a hatékony bírói jogvédelem elvét a 2014/119 határozat 2. cikkének (2) bekezdése és a 208/2014 rendelet 14. cikkének (2) bekezdése pontosítja, amelyek előírják, hogy a Tanács döntését és a jegyzékbe vétel okait közli – amennyiben a cím ismert, közvetlenül, egyéb esetben értesítés közzététele útján – a korlátozó intézkedésekkel érintett személyekkel és szervezetekkel, lehetővé téve számukra, hogy észrevételeket tegyenek.

37

Ily módon a valamely személlyel vagy szervezettel szemben korlátozó intézkedéseket előíró jogi aktus megsemmisítése iránti kereset benyújtásával kapcsolatos határidő csak abban az időpontban kezdődik, amikor egyedileg közölték ezt a jogi aktust az érintettel, amennyiben a címe ismert, vagy pedig ellenkező esetben az erről szóló értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzétételétől (lásd ebben az értelemben: 2013. április 23‑iGbagbo és társai kontra Tanács ítélet; C‑478/11 P–C‑482/11 P, EU:C:2013:258, 59–62. pont).

38

E tekintetben pontosítani kell, hogy a Tanács nem választhatja meg önkényesen határozatai érintett személyekkel való közlésének módját. A 2013. április 23‑iGbagbo és társai kontra Tanács ítélet (C‑478/11 P–C‑482/11 P, EU:C:2013:258) 61. pontjából ugyanis kitűnik, hogy a Bíróság úgy vélte, hogy kizárólag abban az esetben megengedett a korlátozó intézkedéseket előíró jogi aktusoknak valamely értesítés Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzététele útján történő, közvetett közlése, ha a Tanács nem tudja a jogi aktust egyedileg közölni. Más következtetések levonása lehetővé tenné a Tanács számára, hogy könnyedén kivonja magát az egyedi közlésre irányuló kötelezettsége alól (2014. július 3‑i2014. július 3‑iZanjani kontra Tanács ítélet, T‑155/13, nem tették közzé, EU:T:2014:605, 36. pont; Sorinet Commercial Trust Bankers kontra Tanács ítélet, T‑157/13, nem tették közzé, EU:T:2014:606, 38. pont; Sharif University of Technology kontra Tanács ítélet, T‑181/13, nem tették közzé, EU:T:2014:607, 31. pont).

39

Ezen túlmenően akkor tekinthető úgy, hogy a Tanács nem tudja egyedileg közölni a valamely természetes vagy jogi személlyel vagy valamely szervezettel az őket érintő korlátozó intézkedéseket tartalmazó jogi aktusokat, amikor e személy vagy szervezet címe nem nyilvános és azt nem közölték a Tanáccsal, vagy amikor a Tanács által ismert címre történő közlés az ilyen közlés teljesítéséhez szükséges minden gondosság és a Tanács által tett lépések ellenére meghiúsul (2014. november 5‑iMayaleh kontra Tanács ítélet, T‑307/12 és T‑408/13, EU:T:2014:926, 61. pont).

40

A jelen ügyben a Tanács azt állítja, hogy a 2014/216 végrehajtási határozat és a 381/2014 végrehajtási rendelet elfogadásának időpontjában nem ismerte a felperes címét, amit az érintett fél nem is vitat.

41

Mivel a Tanácsnak nem volt más választása, mint hogy a felperes nevének a jegyzékbe vételét értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzétételével közölje, a jelen ügyben ezen értesítés közzétételének időpontja képezi a keresetindítási határidő kezdő időpontját.

42

A határidő‑számítást illetően emlékeztetni kell arra, hogy az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 102. cikkének 1. §‑a értelmében, ha intézmény által hozott jogi aktus elleni eljárás kezdeményezésére nyitva álló határidő a jogi aktus kihirdetésével kezdődik, ezt a határidőt ennek a jogi aktusnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésétől számított tizennegyedik nap végétől kell számítani. Az említett szabályzat 102. cikkének 2. §‑ában szereplő rendelkezéseknek megfelelően ezt a határidőt a távolságra tekintettel tíznapos átalány‑határidővel meg kell hosszabbítani.

43

Ezzel összefüggésben nem lehet helyt adni a Tanács azon érvének, amely szerint a jelen ügyben nem kell alkalmazni az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 102. cikkének 1. §‑át.

44

Mindenekelőtt, az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 102. cikke 1. §‑ának szövegéből kitűnik, hogy a határidő tizennégy napos meghosszabbítása azokra a jogi aktusokra vonatkozik, amelyek esetében a keresetindítási határidő a közzétételükkor kezdődik, ami kizárólag azokat a jogi aktusokat zárja ki e cikk hatálya alól, amelyek értesítés tárgyát képezik. Ez a rendelkezés ugyanis semmiféle különbségtételt nem alkalmaz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett jogi aktus típusától függően. Ennélfogva megállapítható, hogy alkalmazni kell az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 102. cikkének 1. §‑át, amennyiben a jogi aktust közzétették, valamint hogy a közzététel időpontja képezte az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdésében előírt keresetindítási határidő kezdő időpontját (lásd ebben az értelemben: 2014. július 3‑iZanjani kontra Tanács ítélet, T‑155/13, nem tették közzé, EU:T:2014:605, 40. és 41. pont; Sorinet Commercial Trust Bankers kontra Tanács ítélet, T‑157/13, nem tették közzé, EU:T:2014:606, 42. és 43. pont).

45

Ezután, az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 102. cikkének 1. §‑ában előírt tizennégy napos határidő célja az, hogy az érintett személyek számára elegendő időt biztosítson ahhoz, hogy keresetet indítsanak valamely kihirdetett jogi aktussal szemben, és így tiszteletben tartsa a hatékony bírói jogvédelemhez való jogot, amelyet immár az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke rögzít (2013. szeptember 26‑iPPG és SNF kontra ECHA, C‑625/11 P, EU:C:2013:594, 35. pont).

46

Ezen túlmenően megjegyzendő, hogy a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek és szervezetek neveinek jegyzékbe vételére vonatkozó értesítés Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzététele nem hasonlítható az ezen intézkedéseknek az érintett személyekkel és szervezetekkel való közléséhez. Valamely jogi aktus közlése esetén vélelmezhető, hogy azt a közlés napján a címzett rendelkezésére bocsátották. Nem így van azonban akkor, amikor korlátozó intézkedésekhez hasonló, egyedi hatállyal bíró jogi aktusokat közvetetten, értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzététele útján közölnek az érintett személyekkel és szervezetekkel. Márpedig az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 102. cikkének 1. §‑a tizennégy napos határidőt ír elő, amelynek lejártakor észszerűen vélelmezhető, hogy az Európai Unió Hivatalos Lapja ténylegesen valamennyi tagállamban és a harmadik országokban is hozzáférhető. Ennélfogva a határidőnek az említett rendelkezésben előírt tizennégy napos meghosszabbítását az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzététel útján közölt valamennyi jogi aktusra – köztük az érintett személyekkel egy értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzététele révén közölt, egyedi hatállyal bíró jogi aktusokra is – alkalmazni kell (2014. július 3‑iZanjani kontra Tanács ítélet, T‑155/13, nem tették közzé, EU:T:2014:605, 42. és 43. pont; Sorinet Commercial Trust Bankers kontra Tanács ítélet, T‑157/13, nem tették közzé, EU:T:2014:606, 44. és 45. pont).

47

Végezetül, az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 102. cikke 1. §‑ának alkalmazása az érdekelteknek a velük szemben elfogadott korlátozó intézkedések – adott esetben egy értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzététele útján történő – közléséhez való jogára irányuló célkitűzést szolgálja (2014. július 3‑iZanjani kontra Tanács ítélet, T‑155/13, nem tették közzé, EU:T:2014:605, 44. pont; Sorinet Commercial Trust Bankers kontra Tanács ítélet, T‑157/13, nem tették közzé, EU:T:2014:606, 46. pont).

48

Amennyiben ugyanis a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek vagy szervezetek címe nem ismert, illetve lehetetlen velük közvetlenül közölni ezeket az intézkedéseket, az ilyen intézkedéseknek – egy értesítés Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzététele útján történő – közvetett közlésére pedig a határidő‑számításnak az egyedi értesítésekre alkalmazandó rendszere vonatkozna, az megfosztaná az érintetteket a keresetindítási határidőnek a jogi aktus közzétételétől számított, az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 102. cikkének 1. §‑ában előírt tizennégy napos meghosszabbításától, emellett pedig a közvetlen közlésből eredő biztosítékok előnyeit sem élvezhetnék. E körülmények között a korlátozó intézkedéseknek értesítés közzététele révén történő, közvetett közlésére irányuló kötelezettség – amely főszabály szerint arra irányul, hogy további biztosítékokat nyújtson az érintetteknek – paradox módon azzal a hatással járna, hogy az érintettek a megtámadott jogi aktusoknak az Európai Unió Hivatalos Lapjában való puszta közzétételéből eredőnél kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnek (lásd ebben az értelemben: 2014. február 4‑iSyrian Lebanese Commercial Bank kontra Tanács ítélet, T‑174/12 és T‑80/13, EU:T:2014:52, 65. és 66. pont; 2014. július 3‑iZanjani kontra Tanács ítélet, T‑155/13, nem tették közzé, EU:T:2014:605, 45. pont; Sorinet Commercial Trust Bankers kontra Tanács ítélet, T‑157/13, nem tették közzé, EU:T:2014:606, 47. pont).

49

A fentiekből következik, hogy a Tanács nem alapíthatja érvényesen érvelését a 2013. április 23‑iGbagbo és társai kontra Tanács ítéletre (C‑478/11 P–C‑482/11 P, EU:C:2013:258), amelyben a Bíróság éppen azt hangsúlyozta, hogy az egyedi közlésre irányuló kötelezettség inkább a jogalanyok védelmét szolgálja. Ennélfogva az említett ítéletre nem lehet a jogalanyok annál kedvezőtlenebb bánásmódban való részesítése érdekében hivatkozni, mint amely a rájuk vonatkozó korlátozó intézkedéseket tartalmazó jogi aktusok puszta közzétételéből következne (lásd ebben az értelemben: 2014. február 4‑iSyrian Lebanese Commercial Bank kontra Tanács ítélet, T‑174/12 és T‑80/13, EU:T:2014:52, 67. pont).

50

Egyebekben azt is meg kell állapítani, hogy a Tanács tévesen alapítja egyik érvét a 2014. július 9‑iAl‑Tabbaa kontra Tanács ítéletre (T‑329/12 és T‑74/13, nem tették közzé, EU:T:2014:622), különösen ezen ítélet 59. pontjára hivatkozva. Ebben a pontban ugyanis a Törvényszék mindenekelőtt arra emlékeztetett, hogy a szóban forgó jogi aktusokat egyfelől a felperes jogi képviselői számára kézbesített levél, másfelől pedig értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzététele útján közölték a felperessel, erre a két eseményre pedig ugyanaznap került sor. A Törvényszék ezután úgy vélte, hogy az e jogi aktusokkal szembeni kereset nem volt elkésve, mivel azt a legrövidebb keresetindítási határidő, azaz a felperes képviselőjéhez történő kézbesítéstől számított határidő lejárta előtt nyújtották be. Ebből következik, hogy abban az ügyben nem volt szükség a keresetindítási határidő számításának kifejtésére, amely határidő az értesítés közzétételekor indult meg, és amelyre az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 102. cikkének 1. §‑át kellett alkalmazni.

51

Ezen utóbbi megállapítást nem kérdőjelezi meg az, hogy a 2014. július 9‑iAl‑Tabbaa kontra Tanács ítélet (T‑329/12 és T‑74/13, nem tették közzé, EU:T:2014:622) említett 59. pontja kifejti, hogy a keresetindítási határidők – az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 102. cikkének 2. §‑a értelmében – mindkét esetben meghosszabbodtak egy tíznapos átalány‑határidővel. Egyrészről ugyanis ezt a rendelkezést a keresetindítási határidőt elindító esemény jellegétől függetlenül kell alkalmazni, másrészről pedig e rendelkezés alkalmazása nem zárja ki az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 102. cikke 1. §‑ának alkalmazását, amint azzal a Tanács érvel.

52

A jelen ügyben a Tanács a felperes nevének jegyzékbe vételére vonatkozó értesítést tett közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjának2014. április 15‑i számában. Az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 102. cikkének 1. §‑ában előírt tizennégy napos határidővel, valamint az ugyanezen cikk 2. §‑ában előírt tíznapos átalány‑határidővel meghosszabbított két hónapos határidő tehát 2014. július 9‑én járt le.

53

Mivel a jelen keresetet a Törvényszék Hivatalához 2014. június 30‑án nyújtották be, azt a jogszabályban előírt határidőn belül indították, ily módon pedig el kell utasítani a Tanács által felhozott elfogadhatatlansági kifogást.

54

Keresetének alátámasztására a felperes négy jogalapra hivatkozik. Az első jogalap a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésén alapul. A második jogalap a bizonyítékok nyilvánvalóan téves értékelésén alapul. A harmadik jogalap az indokolás hiányán, a 2014/119 határozat 1. cikkének (1) bekezdésében előírt kritériumok tiszteletben tartásának elmulasztásán, illetve a hatáskörrel való visszaélésén alapuló három részre tagolódik. Végül a negyedik jogalap a felperes tulajdonhoz való jogának és az arányosság elvének megsértésén alapul.

55

A Törvényszék célszerűnek tartja először együttesen a második jogalapot és a harmadik jogalap második részét vizsgálni, amelyek alátámasztására a felperes lényegében azzal érvel, hogy a rá vonatkozó korlátozó intézkedéseket kellően szilárd ténybeli alap nélkül fogadták el.

56

A második jogalap és a harmadik jogalap második része ugyanis olyan jogkérdést vet fel, amely megegyezik azzal, amelyről a Törvényszék a 2015. október 26‑iPortnov kontra Tanács ítéletben (T‑290/14, EU:T:2015:806), valamint a 2016. január 28‑iAzarov kontra Tanács ítéletben (T‑331/14, EU:T:2016:49), az Azarov kontra Tanács ítéletben (T‑332/14, nem tették közzé, EU:T:2016:48), a Klyuyev kontra Tanács ítéletben (T‑341/14, EU:T:2016:47), az Arbuzov kontra Tanács ítéletben (T‑434/14, nem tették közzé, EU:T:2016:46) és a Stavytskyi kontra Tanács ítéletben (T‑486/14, nem tették közzé, EU:T:2016:45) már határozatot hozott, amely ítéletek jogerőssé váltak, ekként pedig abszolút anyagi jogerővel bírnak.

57

A jelen ügyben a felperes azzal érvel, hogy nem bizonyosodott be, hogy felelős volna állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért, illetve hogy ilyen személlyel állt volna kapcsolatban, sem pedig az, hogy nyomozást folytattak volna ellene. A felperes szerint az ügy irataiban semmi nem utal azokra a releváns tényszerű adatokra, amelyek alapján a Tanács eljárt. Egyebekben figyelemmel arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog nem követeli meg bizonyítékoknak a vagyon befagyasztására vonatkozó intézkedéseket megelőző közlését, a bizonyítékok fennállását vagy elégséges jellegét az uniós bíróságnak mélyrehatóan kell vizsgálnia.

58

A felperes válaszában – miután tudomást szerzett az ukrán legfőbb ügyészi hivatal által az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjéhez intézett 2014. március 7‑i levélről (a továbbiakban: 2014. március 7‑i levél) – arra hivatkozott, hogy ez a levél képezi az egyetlen fennálló bizonyítékot, amely alapján a Tanács úgy dönthetett, hogy felveszi a felperes nevét a jegyzékbe, valamint hogy az említett levél nem képez kellően szilárd ténybeli alapot. Egyébként a 2014. március 7‑i levélben említett bűncselekmény – azaz a hatáskörrel való visszaélés – nem támasztja alá a felperes nevének jegyzékbe vétele céljából előterjesztett indokot, mivel az ukrán büntetőtörvénykönyv szerint a pénzeszközök hűtlen kezelése ettől eltérő bűncselekmény. A Tanács nem bizonyította a felperes nevének jegyzékbe vételét igazoló konkrét bizonyítékok vagy kellően szilárd ténybeli alap fennállását, amint azt az uniós bíróság ítélkezési gyakorlata megköveteli. E tekintetben nem elegendő az, hogy a2014. március 7‑i levél egyetlen sorban megemlítette, hogy a felperessel szemben „hatáskörrel való visszaélés” miatt eljárás van folyamatban. A Tanács ugyanis köteles bizonyítani, hogy ellenőrizni tudta azt, hogy az ukrán hatóságok által folytatott eljárás komoly.

59

A Tanács szerint viszont a felperes nevének a jegyzékbe vételével kapcsolatos indokok szilárd ténybeli alappal bírnak. Ezek az indokok ugyanis a 2014. március 7‑i levélen alapulnak, amely levél jelzi, hogy a felperes állami pénzeszközök hűtlen kezelésével és az Ukrajnából való jogellenes kivitelükkel összefüggő bűncselekményekben való részvétel miatt nyomozás alatt álló személy, ami megfelel a felperesre vonatkozóan a 2014/216 végrehajtási határozatban és a 381/2014 végrehajtási rendeletben kifejtett indokolásnak. A Tanács e tekintetben pontosítja, hogy a konkrét bizonyítékok előterjesztésének szükségessége nem terjedhet addig, hogy bizonyítania kelljen azon bűncselekmények valóságnak való megfelelését, amelyeknek elkövetésével az ukrán hatóságok a felperest gyanúsítják. Elegendő ugyanis, ha a Tanács az ukrán állam pénzeszközeinek állítólagos hűtlen kezelésére irányuló nyomozások tényét igazoló bizonyítékokkal szolgál, anélkül, hogy olyan bizonyítékokat terjesztene elő, amelyek tanúsítják, hogy a felperes ténylegesen bűnös, amit az ukrán igazságügyi hatóságoknak kell megállapítaniuk. E tekintetben egyébként meg kell különböztetni egymástól egyrészt az Ukrajnában folyamatban lévő büntetőeljárásokat (amelyek a nyomozásokat is magukban foglalják), amelyek keretében a felperesnek az ukrán büntetőeljárási szabályok szerint módjában áll majd védekezni, másrészt az Európai Unió szintjén a vagyonának befagyasztására vonatkozó ideiglenes és megelőző intézkedéseket, amelyek elfogadásához a Tanács nem köteles bizonyítani azokat a bűncselekményeket, amelyek miatt a felperessel szemben nyomozást folytatnak. Ily módon a Tanács akkor, amikor korlátozó intézkedések előírásáról dönt, eljárhat a folyamatban lévő nyomozás puszta ténye alapján.

60

A Tanács a viszonválaszban azzal érvel, hogy a felperes állításával ellentétben a 2014/216 végrehajtási határozat és a 381/2014 végrehajtási rendelet elfogadásakor három tényezőt vett figyelembe, azaz az ukrajnai helyzet konkrét kontextusát, a 2014. március 7‑i levél képezte indokoltságot, valamint [bizalmas] ( 1 ). A Tanács tehát kellő pontosításokkal szolgált az említett jogi aktusok ténybeli alapjára vonatkozóan, ekként pedig nem követett el értékelési hibát.

61

Márpedig a 2015. október 26‑iPortnov kontra Tanács ítélet (T‑290/14, EU:T:2015:806) 38. pontjában felidézetteknek megfelelően, jóllehet a Tanács széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a korlátozó intézkedések elfogadása érdekében figyelembe veendő általános kritériumokat illetően, az Alapjogi Charta 47. cikkében biztosított bírósági felülvizsgálat hatékonysága megköveteli, hogy azon indokok jogszerűségének a felülvizsgálata címén, amelyeken valamely meghatározott személy nevének a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékébe való felvételére vagy a jegyzékben történő fenntartására vonatkozó határozat alapul, az uniós bíróság meggyőződjön arról, hogy e határozat, amely e személy tekintetében egyedi hatállyal rendelkezik, kellően biztos ténybeli alappal rendelkezik. Ez magában foglalja az említett határozat alapjául szolgáló indokolásban hivatkozott tények ellenőrzését, amely folytán a bírósági felülvizsgálat nem a hivatkozott indokok absztrakt valószínűségének értékelésére korlátozódik, hanem arra irányul, hogy ezen indokok – vagy legalább azok közül egy, ugyanezen határozat alátámasztására önmagában elengedőnek tekintett indok – kellően pontosan és konkrétan megalapozottak‑e (lásd: 2015. április 21‑iAnbouba kontra Tanács ítélet; C‑605/13 P, EU:C:2015:248, 41. és 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

62

Amint a 2015. október 26‑iPortnov kontra Tanács ítélet (T‑290/14, EU:T:2015:806, 39. pont) alapjául szolgáló ügyben, a jelen ügyben is a 2014/119 határozat 1. cikkének (1) bekezdésében előírt kritérium akként rendelkezik, hogy a korlátozó intézkedéseket az állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért felelősként azonosított személyek tekintetében fogadják el. Az említett határozat (2) preambulumbekezdéséből egyébiránt kitűnik, hogy a Tanács a következők miatt fogadta el ezeket az intézkedéseket: „a jog érvényesülésének [...] helyreállítása és támogatása érdekében Ukrajnában”.

63

A felperes nevét azzal az indokkal vették fel a jegyzékbe, hogy „Ukrajnában állami pénzeszközök hűtlen kezelésével és az Ukrajnából való jogellenes kivitelükkel összefüggő bűncselekményekben való részvétel miatt Ukrajnában nyomozás alatt álló személy”. Ebből az tűnik ki, hogy a Tanács úgy vélte, hogy a felperessel szemben legalábbis olyan előzetes vizsgálat vagy nyomozás volt folyamatban, amely nem (vagy még nem) vezetett az állami pénzeszközök hűtlen kezelésében való állítólagos részvétele miatti hivatalos vádemeléshez.

64

A 2015. október 26‑iPortnov kontra Tanács ítélet (T‑290/14, EU:T:2015:806, 41. pont) alapjául szolgáló ügyhöz hasonlóan a felperes neve jegyzékbe vételének indokaként a Tanács az ukrán legfőbb ügyészi hivatal által az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjéhez intézett levélre, a jelen ügyben a 2014. március 7‑i levélre (lásd: fenti 58. pont), valamint egyéb, a 2014/216 végrehajtási határozathoz és a 381/2014 végrehajtási rendelethez képest későbbi bizonyítékokra hivatkozik.

65

A 2014. március 7‑i levél jelzi, hogy „[a]z ukrajnai bűnüldöző szervek több büntetőeljárást indítottak olyan bűncselekmények alapján, amelyeket volt magas rangú tisztviselők követtek el”. A felperes neve közvetlenül ez után szerepel annak a bűncselekménynek a megjelölésével, amelynek elkövetésével az ukrán büntetőtörvénykönyv értelmében gyanúsítják (a jelen ügyben súlyos következményeket okozó, hatáskörrel való visszaélés). A levél azt is pontosítja, hogy „[a] fent említett bűncselekményekkel kapcsolatban folytatott nyomozás keretében vizsgálják a jelentős összegű állami pénzeszközök hűtlen kezelését, valamint az Ukrajnából való későbbi jogellenes kivitelüket”.

66

Nem vitatott, hogy a 2014/119 határozat 1. cikkének (1) bekezdésében kizárólag ez alapján azonosították a felperest „az ukrán állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért felelős [személy]ként”.

67

Ugyanis amint a 2015. október 26‑iPortnov kontra Tanács ítélet (T‑290/14, EU:T:2015:806, 42. pont) alapjául szolgáló ügyben, a jelen eljárás során is a Tanács által előterjesztett bizonyítékok közül az ukrán legfőbb ügyészi hivatal levele, a jelen ügyben a 2014. március 7‑i levél az egyetlen, amely korábbi a 2014/216 végrehajtási határozatnál és a 381/2014 végrehajtási rendeletnél.

68

Márpedig a 2015. október 26‑iPortnov kontra Tanács ítéletben (T‑290/14, EU:T:2015:806, 43. és 44. pont) a Törvényszék által megállapítottakkal való analógia útján meg kell állapítani, hogy az említett levél ugyan valamely harmadik ország legfőbb igazságügyi hatóságától származik, az csak egy olyan általános megállapítást tartalmaz, amely a felperes nevét más volt magas rangú tisztviselők nevével együtt összefüggésbe hozza azzal a nyomozással, amely lényegében annak vizsgálatára irányul, hogy fennáll‑e az állami pénzeszközök hűtlen kezelésének tényállása. A 2014. március 7‑i levél ugyanis – noha jelzi azt a bűncselekményt, amelynek elkövetésével a felperest az ukrán büntetőtörvénykönyv értelmében gyanúsítják, azaz az említett törvénykönyv 364. cikkének 2. szakasza által büntetni rendelt, hatáskörrel való visszaélést – egyáltalán nem szolgál részletekkel az ukrán hatóságok által lefolytatott nyomozás tárgyát képező tényállások bizonyításáról, még kevésbé pedig a felperesnek az azok tekintetében fennálló, akár csak feltételezett, egyéni felelősségéről (lásd még ebben az értelemben: 2016. január 28‑iAzarov kontra Tanács ítélet, T‑434/14, nem tették közzé, EU:T:2016:46, 39. pont; Stavytskyi kontra Tanács ítélet, T‑486/14, nem tették közzé, EU:T:2016:45, 44. pont).

69

Azt is meg kell állapítani, hogy a fellebbezés keretében a 2015. március 5‑iEzz és társai kontra Tanács ítélettel (C‑220/14 P, EU:C:2015:147) helybenhagyott, 2014. február 27‑iEzz és társai kontra Tanács ítélettől (T‑256/11, EU:T:2014:93, 57–61. pont) eltérően – amely ítéletekre a Tanács hivatkozik –, a jelen ügyben egyrészről a Tanács nem rendelkezett információkkal az ukrán hatóságok által a felperessel szemben konkrétan felrótt tényállásokról vagy magatartásokról, másrészről pedig hogy a 2014. március 7‑i levél – még abban az összefüggésben vizsgálva sem, amelybe illeszkedik – nem képezhet a fenti 61. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett kellően szilárd ténybeli alapot a felperes nevének azzal az indokkal történő jegyzékbe vételéhez, hogy őt az állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért „felelős [személy]ként” azonosították (lásd ebben az értelemben: 2015. október 26‑iPortnov kontra Tanács ítélet, T‑290/14, EU:T:2015:806, 46–48. pont).

70

Függetlenül attól, hogy milyen szakaszban volt a felperessel szemben folytatandó eljárás, a Tanács nem fogadhatott el vele szemben korlátozó intézkedéseket az állami pénzeszközökre vonatkozó hűtlen kezelési tényállások ismerete nélkül, amelyet vele szemben konkrétan felróttak az ukrán hatóságok. A Tanács ugyanis csak e tényállás ismeretében lehetett volna képes egyrészt annak megállapítására, hogy azok az állami pénzeszközök hűtlen kezelésének minősülhetnek‑e, másrészt hogy megkérdőjelezhetik‑e az ukrajnai jogállamiságot, amelynek helyreállítása és támogatása képezte – amint arra a Törvényszék a fenti 62. pontban emlékeztetett – a szóban forgó korlátozó intézkedések elfogadásával elérni kívánt célkitűzést (lásd ebben az értelemben: 2016. január 28‑iAzarov kontra Tanács ítélet, T‑434/14, nem tették közzé, EU:T:2016:46, 55. pont; Stavytskyi kontra Tanács ítélet, T‑486/14, nem tették közzé, EU:T:2016:45, 48. pont).

71

Egyébiránt, vitatás esetén, az Unió hatáskörrel rendelkező hatóságának kell az érintett személlyel szemben felhozott indokok megalapozottságát bizonyítani, és nem az érintett személynek kell az említett indokok megalapozottságának hiányára vonatkozó bizonyítékot szolgáltatni (lásd: 2015. október 26‑iPortnov kontra Tanács ítélet, T‑290/14, EU:T:2015:806, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

72

Meg kell tehát állapítani, hogy a 2015. október 26‑iPortnov kontra Tanács ítélet (T‑290/14, EU:T:2015:806, 50. pont) alapjául szolgáló ügyben a Törvényszék által megállapítottakhoz hasonlóan a felperes nevének jegyzékbe vétele nem felel meg a szóban forgó korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékbe vétele 2014/216 végrehajtási határozatban rögzített kritériumainak.

73

Ebből következik, hogy a jelen keresetet – az eljárási szabályzat 132. cikkének megfelelően – nyilvánvalóan megalapozottnak kell nyilvánítani.

74

Ezt a megállapítást nem kérdőjelezhetik meg a Törvényszék egyik kérdésére (lásd: fenti 24. pont) válaszul a Tanács által felhozott és az e cikk jelen ügyre történő alkalmazásának vitatására irányuló érvei.

75

A Tanács elsősorban azzal érvel, hogy a 2015. október 26‑iPortnov kontra Tanács ítéletben (T‑290/14, EU:T:2015:806) a Törvényszék határozatot hozott arról a kérdésről, hogy az ukrán legfőbb ügyészi hivatal levele kellően szilárd ténybeli alapot képez‑e A. Portnov nevének azon az alapon való jegyzékbe vételéhez, hogy az állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért felelős személyként azonosították, holott a jelen ügyben a Tanács egyúttal [bizalmas] alapul vett. [bizalmas] Következésképpen a 2015. október 26‑iPortnov kontra Tanács ítélet (T‑290/14, EU:T:2015:806) alapjául szolgáló ügyben és a jelen ügyben vizsgált tényállás és jogkérdés eltérő. A Tanács másodsorban emlékeztet arra, hogy elfogadhatatlansági kifogást hozott fel, valamint hogy azt a Törvényszék az eljárást befejező határozatban bírálja el.

76

Az első kifogást illetően mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a 2015. október 26‑iPortnov kontra Tanács ítéletben (T‑290/14, EU:T:2015:806) a Törvényszék nem az ukrán legfőbb ügyészi hivatal levelének megbízhatóságát vagy érvényességét kérdőjelezte meg, hanem azt, hogy pusztán ez a bizonyíték a fenti 61. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett, kellően szilárd ténybeli alapot képezhet‑e a felperes nevének azon az alapon való jegyzékbe vételéhez, hogy az állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért „felelős személyként” azonosították (lásd: fenti 66–70. pont).

77

Egyébként egyrészről [bizalmas] anélkül hogy a legcsekélyebb mértékben is foglalkozott volna a felperesre irányuló nyomozás jellegével és annak állásával, illetve a felperes büntetőjogi felelősségének megállapítását igazoló ténybeli elemekkel. [bizalmas]

78

Márpedig e két tényező alapján nem lehet megkülönböztetni azt a jogkérdést, amellyel kapcsolatban a Törvényszék a 2015. október 26‑iPortnov kontra Tanács ítéletben (T‑290/14, EU:T:2015:806), valamint a fenti 56. pontban említett ítéletekben már határozatot hozott, a jelen ügyben a második jogalap keretében és a harmadik jogalap második része keretében felhozott jogkérdéstől, amennyiben e két tényező semmiféle hatással nem jár a kellően szilárd ténybeli alap fennállásával kapcsolatos feltételek jogi értékelésére. Ezek ugyanis pusztán megerősítik a 2014. március 7‑i levél érvényességét, valamint korlátozó intézkedések felperessel szembeni elfogadásának célszerűségét. Tehát továbbra is az említett levél az egyetlen olyan bizonyíték, amely igazolja az érintett személyek nevének azon az alapon való jegyzékbe vételét, hogy őket az állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért „felelős személyként” azonosították, amit a Törvényszék nem talált elegendőnek annak megállapításához, hogy a Tanács eleget tett a bizonyítási tehernek (lásd ebben az értelemben: 2015. október 26‑iPortnov kontra Tanács ítélet, T‑290/14, EU:T:2015:806, 43–48. pont; 2016. január 28‑iStavytskyi kontra Tanács ítélet, T‑486/14, EU:T:2016:45, 43–47. pont).

79

A tényállást illetően egyébként emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 132. cikke értelmében a Törvényszéknek kell megállapítania, hogy a tényállás bizonyított. E tekintetben megjegyzendő, hogy ellentétben azzal, amit – úgy tűnik – a Tanács állít, a bizonyított tényállási elemeknek nem kell megegyezniük azokkal, amelyek relevanciáját a 2015. október 26‑iPortnov kontra Tanács ítélet (T‑290/14, EU:T:2015:806) alapjául szolgáló ügyben megállapították. A jelen ügyben a felek nem vitatják jelentőségükben azokat a tényállási elemeket, amelyek alapján a Tanács felvette a felperes nevét a jegyzékbe, azaz többek között azt, hogy a 2014. március 7‑i levél szerint az ukrán hatóságok állami pénzeszközök hűtlen kezelése miatt előzetes vizsgálatot vagy nyomozást folytattak a felperessel szemben, ekként pedig ez a tényállási elem bizonyítottnak tekinthető.

80

Az a körülmény ugyanakkor, hogy a vizsgálatokra vagy nyomozásokra hivatkozó, a 2014. március 7‑ihoz hasonló valamely levél önmagában nem tekinthető elegendőnek a felperes nevének jegyzékbe vételére vonatkozó indokok alátámasztására, annak a jogi értékelésnek a központi elemét képezi, amely arra irányul, hogy a Tanács miként teljesítette a bizonyítási terhet (lásd: fenti 78. pont), ami nem jelenti az említett levélben szereplő tények megkérdőjelezését.

81

A második kifogást illetően meg kell állapítani, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében valamely kereset mint elfogadhatatlan indokolt végzéssel, ekként pedig tárgyalás mellőzésével történő elutasításának lehetőségét nem zárja ki az, hogy a Törvényszék korábban végzést fogadott el arról, hogy az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 114. cikke alapján benyújtott kifogást az eljárást befejező határozatban bírálja el (lásd ebben az értelemben: 2008. február 19‑iTokai Europe kontra Bizottság végzés, C‑262/07 P, nem tették közzé, EU:C:2008:95, 26–28. pont). Márpedig ennek megállapítása az elfogadhatatlansági kifogás elutasításának lehetőségére is vonatkozik, amennyiben a Törvényszék az eljárási szabályzat 132. cikke értelmében a keresetet nyilvánvalóan megalapozottnak kívánja nyilvánítani – mint a jelen ügyben –, amely cikk kifejezetten előírja, hogy a Törvényszék az eljárás kizárólag írásbeli szakaszának befejezése után is hozhat határozatot.

82

A fenti megfontolások összességére tekintettel tehát helyt kell adni az eljárási szabályzat 132. cikke értelmében nyilvánvalóan megalapozott keresetnek, amennyiben az a 2014/216 végrehajtási határozatnak a felperest érintő részében való megsemmisítésére irányul.

83

Ugyanezen indokokból a felperest érintő részében meg kell semmisíteni a 381/2014 végrehajtási rendeletet.

84

A Tanács szükségesnek véli, hogy abban az esetben, ha a Törvényszék a felperest érintő részében megsemmisíti a 2014/216 végrehajtási határozattal módosított 2014/119 határozatot, az EUMSZ 264. cikk második bekezdésének megfelelően a jogbiztonság, valamint a jogrend koherenciájának és egységességének biztosítása érdekében a 381/2014 végrehajtási rendelettel módosított 208/2014 rendelet részleges megsemmisítésének hatálybalépéséig a felperes tekintetében maradjanak fenn annak joghatásai.

85

A felperes vitatja ezt az érvelést.

86

Emlékeztetni kell arra, hogy a 2014/216 végrehajtási határozattal módosított 2014/119 határozatot módosította a 2015/364 határozat, amely utóbbi határozat 2015. március 7‑től felváltotta a jegyzéket, és a felperes esetében 2016. március 6‑ig meghosszabbította a korlátozó intézkedések alkalmazását. E módosításokat követően a felperes nevét, a jegyzékbe vételre vonatkozó új indoklással, a jegyzéken tartották (lásd: fenti 16. és 17. pont).

87

Következésképpen a felperessel szemben jelenleg új korlátozó intézkedés van hatályban. Ebből következik, hogy a 2014/216 végrehajtási határozattal módosított 2014/119 határozatnak a felperest érintő részében történő megsemmisítése nem jár a felperes nevének a jegyzékről való lekerülésével (lásd ebben az értelemben: 2016. január 28‑iAzarov kontra Tanács ítélet, T‑331/14, EU:T:2016:49, 71. pont).

88

Következésképpen nincs szükség arra, hogy továbbra is fennmaradjanak a 2014/216 végrehajtási határozattal módosított 2014/119 határozat felperest érintő részének joghatásai.

89

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Tanács pervesztes lett, a felperes kérelmeinek megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kilencedik tanács)

a következőképpen határozott:

Luxembourg, 2016. június 10.