AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE

(első tanács)

2015. március 26.

Panagiotis Stamoulis

kontra

Európai Parlament

„Közszolgálat — Akkreditált parlamenti asszisztensek — Segítségnyújtás iránti kérelem — Lelki zaklatás”

Tárgy

:

Az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke értelmében alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben M. Stamoulis azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék semmisítse meg a felperes 2013. február 13‑i segítségnyújtás iránti kérelmét elutasító hallgatólagos európai parlamenti határozatot, a felperes 2013. augusztus 26‑i panaszát elutasító 2013. december 18‑i határozatot, és kötelezze a Parlamentet arra, hogy fizessen a felperes számára 7500 eurót vagyoni kártérítésként és 50000 eurót nem vagyoni kártérítésként.

Határozat

:

A Közszolgálati Törvényszék megsemmisíti az M. Stamoulis 2013. február 13‑i segítségnyújtás iránti kérelmét elutasító európai parlamenti hallgatólagos határozatot. A Közszolgálati Törvényszék megsemmisíti az M. Stamoulis 2013. augusztus 26‑i panaszát elutasító 2013. december 18‑i európai parlamenti határozatot. A Közszolgálati Törvényszék kötelezi az Európai Parlamentet, hogy fizessen M. Stamoulis részére 45785,29 eurót. Az Európai Parlament viseli saját költségeit és köteles viselni az M. Stamoulis részéről felmerült költségeket.

Összefoglaló

1. Tisztviselők – Lelki zaklatás – A zaklatás eredete – A zaklatás feltételezett elkövetője – Az Európai Parlament tagja – Bennfoglaltság

   (Személyzeti szabályzat, 12a. cikk, (1) és (2) bekezdés)

2. Tisztviselők – Az adminisztráció segítségnyújtási kötelezettsége – A lelki zaklatással kapcsolatban történő végrehajtás – A zaklatás elkövetőjének azonosítása – A segítségnyújtási kötelezettség terjedelme

   (Személyzeti szabályzat, 12a. cikk, 24. cikk, és 90. cikk, (2) bekezdés; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 31. cikk, (1) bekezdés)

3. Tisztviselők – Az adminisztráció gondoskodási kötelezettsége – A megfelelő ügyintézés elve – Terjedelem – Állítólagos lelki zaklatást érintő segítségnyújtás iránti kérelem – A döntéshozatal során figyelembe veendő tényezők

   (Személyzeti szabályzat, 12a. és 24. cikk)

1.  A személyzeti szabályzat 12a. cikkéből eredő jogok hatálya kiterjed arra az esetre, ha a zaklatás elkövetője az Európai Parlament tagja. Igaz ugyan, hogy a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (1) bekezdése csak a tisztviselőkre alkalmazható, azonban ugyancsak igaz, hogy e rendelkezés (2) bekezdése a lelki zaklatás áldozatává vált tisztviselőre utal, anélkül hogy bármilyen pontosítással szolgálna a zaklatás eredetére nézve. Ebből következően e rendelkezés (1) bekezdése önmagában nem tiltja a Parlament fellépését, amikor a zaklatás feltételezett elkövetője ezen intézmény tagja.

   (lásd a 36. pontot)

   Hivatkozás:

   Közszolgálati Törvényszék: CH kontra Parlament ítélet, F‑129/12, EU:F:2013:203, 51. pont.

2.  A munkahelyi zaklatással és annak megelőzésével foglalkozó tanácsadó bizottságra vonatkozó európai parlamenti belső szabályok értelmében a zaklatással foglalkozó tanácsadó bizottság, amennyiben az intézmény tisztviselője vagy alkalmazottja hozzá fordul, különös hatáskörrel rendelkezik a személyzeti szabályzat 12a. cikke rendelkezéseinek esetről esetre való végrehajtását illetően, feladata pedig az említett szabályok 5. cikke szerint mindenekelőtt az, hogy megelőzze és/vagy megszüntesse a zaklató magatartást, e tekintetben ugyanezen szabályok 7. cikke értelmében „a legteljesebb önállósággal, függetlenséggel és a leginkább bizalmas módon” járva el.

   A belső szabályok 10. és 11. cikkéből különösen kitűnik, hogy az intézmény valamennyi tisztviselője vagy alkalmazottja anélkül fordulhat a zaklatással foglalkozó tanácsadó bizottsághoz, hogy bármely, zaklatásra utaló bizonyítékkezdeményt kellene szolgáltatnia, és hogy ezzel szemben, amennyiben e bizottsághoz fordulnak, az köteles a rá bízott feladatokat ellátni, és e feladatok elvégzésének nem feltétele a kinevezésre jogosult hatóság bármiféle előzetes határozata, kivéve ha az említett bizottság maga fordul e célból a kinevezésre jogosult hatósághoz többek között a belső szabályok 14. cikke alapján.

   Következésképpen a belső szabályok nyilvánvaló megsértésének minősül egyrészt a tanácsadó bizottság hatáskörének megtagadása azzal az indokkal, hogy az akkreditált parlamenti asszisztens feltételezett zaklatója egyben a referencia‑képviselője volt, miközben a hatáskör ilyen kizárásáról az említett szabályok egyáltalán nem rendelkeznek, másrészt az érintett panaszának a Parlament általi elutasítása azzal az indokkal, hogy az érintett zaklatásra vonatkozó, az említett bizottság előtt az említett szabályok 9. cikke alapján előadott állításait nem támasztotta alá semmilyen bizonyítékkezdemény, noha e szabályok nem fogalmaznak meg ilyen elfogadhatósági feltételt ahhoz, hogy a zaklatással foglalkozó tanácsadó bizottság megvizsgálja a kérelmet.

   A fentiekből az is következik, hogy a személyzeti szabályzat 90. cikke (1) bekezdésének harmadik mondata alkalmazásában a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság hallgatólagos elutasító határozatával egyenértékű az, ha a zaklatással foglalkozó tanácsadó bizottság nem válaszol az alkalmazott által benyújtott kérelemre.

   A belső szabályoknak sem a célja, sem a tartalma nem igazol olyan értelmezést, miszerint a zaklatással foglalkozó tanácsadó bizottság nem rendelkezik hatáskörrel a magát zaklatás áldozatának érző akkreditált parlamenti asszisztens meghallgatására, és az ez utóbbi által e tekintetben előterjesztett segítségnyújtás iránti kérelem vizsgálatára.

   Sőt meg kell állapítani, hogy más értelmezés azzal a következménnyel járna, hogy teljesen megfosztaná a személyzeti szabályzat 12a. cikkét a hatékony érvényesüléstől, és megszüntetné az akkreditált parlamenti asszisztenseknek a képviselők által megvalósított lelki zaklatással szemben az e rendelkezés által biztosított védelmet. Márpedig az ilyen eredmény nyilvánvalóan ellentétes a személyzeti szabályzat e rendelkezésének céljával és terjedelmével, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikkének (1) bekezdésével, amely kifejezetten megállapítja, hogy minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez.

   (lásd a 40–43., 46. és 47. pontot)

   Hivatkozás:

   Közszolgálati Törvényszék: CH kontra Parlament ítélet, EU:F:2013:203, 59. pont.

3.  Az adminisztrációnak az alkalmazottaival szembeni gondoskodási kötelezettsége, valamint a megfelelő ügyintézés elve többek között magában foglalja, hogy az alkalmazott segítségnyújtás iránti kérelméről a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján való döntéshozatal során a hatáskörrel rendelkező hatóság tekintettel legyen a döntését befolyásoló összes körülményre, és így nemcsak a szolgálati érdeket vegye figyelembe, hanem az érintett alkalmazott érdekeit is.

   Következésképpen az adminisztráció nem utasíthatja el az állítólagos zaklatásra vonatkozó segítségnyújtás iránti kérelmet annak megállapításával, hogy az érintett alkalmazott nem szolgáltatott bizonyítékkezdeményt a megfogalmazott állítások alátámasztására, ha megállapítható, hogy az érintett esetleg az állítólagos zaklatásra utaló jeleknek minősülő más elemekkel rendelkezik. Az adminisztrációnak a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján való döntéshozatal során figyelembe kell vennie az ilyen kérelemre vonatkozó döntését befolyásoló összes körülményre.

   A Parlament, mivel rendelkezésére álltak olyan információk, amelyek a személyzeti szabályzat 12a. cikkében foglalt feltételek teljesülése tekintetében súlyos kételyt ébresztő jeleknek minősültek, megsértette az érintett alkalmazottal szemben őt terhelő gondoskodási kötelezettséget azzal, hogy elutasította a segítségnyújtás iránti kérelem hallgatólagos elutasításával szembeni panaszt kizárólag azon megfontolásból, hogy az érintett nem szolgáltatott bizonyítékkezdeményt az állítólagos zaklatást illetően, és még azt sem vizsgálta meg, hogy ilyen tényezők mellett kellett‑e megfelelő intézkedéseket tenni, nevezetesen vizsgálatot lefolytatni annak érdekében, hogy megállapítsák, hogy adott esetben a panaszra okot adó tények valódiak‑e, és hogy eloszlassák a kételyeket a fent hivatkozott személyzeti szabályzatbeli rendelkezések tiszteletben tartását illetően.

   (lásd az 51., 52., 56. és 57. pontot)

   Hivatkozás:

   Közszolgálati Törvényszék: Klug kontra EMEA ítélet, F‑35/07, EU:F:2008:150, 67. pont; Donati kontra EKB ítélet, F‑63/09, EU:F:2012:193, 94. pont; Radelet kontra Bizottság ítélet, F‑7/13, EU:F:2014:217, 97. pont.