C‑363/14. sz. ügy

Európai Parlament

kontra

az Európai Unió Tanácsa

„Megsemmisítés iránti kereset — Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés — Europol — Az Europol részéről megkötendő megállapodások által érintett harmadik államok és szervezetek jegyzéke — A jogalap meghatározása — A Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően alkalmazandó jogi háttér — Átmeneti rendelkezések — Másodlagos jogalap — Jogalkotási aktusok és végrehajtási intézkedések közötti különbségtétel — A Parlamenttel való konzultáció — Tagállami vagy bizottsági kezdeményezés”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (negyedik tanács), 2015. szeptember 10.

1. Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) – Harmadik államokkal való kapcsolatok létesítése – Azon harmadik államok és szervezetek jegyzékének módosításáról szóló 2014/269 határozat, amelyek részesei lehetnek az Europollal kötött megállapodásnak – Jogalap – Az EU 34. cikk hatályon kívül helyezése – A 2014/269 határozat jogszerűségére gyakorolt hatás hiánya

   (EU 34. cikk; 2009/371 tanácsi határozat, 26. cikk, (1) bekezdés, a) pont; 2009/934 tanácsi határozat, 5. és 6. cikk, 2009/935 és 2014/269 tanácsi határozatok)

2. Intézmények jogi aktusai – A jogalap megválasztása – Olyan döntés, amelynek olyan objektív elemeken kell alapulnia, amelyek bírósági felülvizsgálat tárgyát is képezhetik

   (EUSZ 5. cikk)

3. Intézmények jogi aktusai – Előkészítő eljárás – A Szerződések szabályai – Kógens jelleg – Valamely intézmény arra vonatkozó lehetősége, hogy másodlagos jogalapokat hozzon létre – Hiány

   (EUSZ 13. cikk, (2) bekezdés)

4. Intézmények jogi aktusai – Alapszabályozás és végrehajtási szabályozás – Végrehajtási szabályozás, amely nem módosíthatja és nem is egészítheti ki az alapszabályozás alapvető elemeit – Az alapvető elemek minősítése – Az érintett terület jellemzőinek és sajátosságainak figyelembevétele – Azon harmadik államok és szervezetek jegyzékének végrehajtási aktussal történő módosítása, amelyek részesei lehetnek az Európai Rendőrségi Hivatallal (Europol) kötött megállapodásnak – Megengedhetőség – Módosítás, amely nem minősül az alapszabályozás alapvető elemének

   (EUMSZ 290. cikk; 2009/371 tanácsi határozat, 23. cikk és 2009/934 tanácsi határozat, 5. cikk (4) bekezdés)

5. Megsemmisítés iránti kereset – Megtámadott jogi aktus – A jogszerűségnek a jogi aktus elfogadásának időpontjában rendelkezésre álló információk alapján történő vizsgálata

   (EUMSZ 263. cikk)

6. Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – Jogalap – EU 34. cikk – A tanácsi határozatok végrehajtási intézkedései – Valamely tagállamtól vagy a Bizottságtól származó előzetes kezdeményezéstől nem függő elfogadás

   (EU 34. cikk, (2) bekezdés, c) pont; 2009/371 tanácsi határozat, 23. cikk; 2009/934 tanácsi határozat, 5. cikk, (4) bekezdés és 6. cikk, 2009/935 tanácsi határozat, 1. cikk; és 2014/269 tanácsi határozat)

7. Uniós szerződések – Átmeneti rendelkezések – Az EU‑Szerződés alapján elfogadott jogi aktusok joghatásainak fenntartása – A Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően alkalmazandó eljárási szabályokkal való összeegyeztethetetlenség – Hatás hiánya

   (EUMSZ 290. cikk; az EU‑ és EUM‑Szerződéshez csatolt 36. jegyzőkönyv, 9. cikk; 2009/371 tanácsi határozat, 26. cikk, (1) bekezdés, a) pont)

8. Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) – Harmadik államokkal való kapcsolatok létesítése – Azon harmadik államok és szervezetek jegyzékének módosítása, amelyek részesei lehetnek az Europollal kötött megállapodásnak – A Parlamenttel való konzultációra vonatkozó kötelezettség – Terjedelem

   (EU 39. cikk, (1) bekezdés; EUMSZ 291. cikk; az EU‑ és EUM‑Szerződéshez csatolt 36. jegyzőkönyv, 9. cikk; 2009/371 tanácsi határozat, 26. cikk, (1) bekezdés, a) pont és 2009/935 tanácsi határozat)

9. Intézmények jogi aktusai – Előkészítő eljárás – A Parlamenttel való konzultáció – Fakultatív konzultációs eljárás téves alkalmazása – Jogszerűség – Feltételek

1.  A 2009/935 határozatnak az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) részéről megkötendő megállapodások által érintett harmadik államok és szervezetek jegyzéke tekintetében [történő módosításáról] szóló 2014/269 határozat szövegére figyelemmel, amelynek főszabály szerint az indokolási kötelezettség teljesítése érdekében fel kell tüntetnie a jogalapot, amelyen alapul, nem tekinthető úgy, hogy e határozat az EU 34. cikken alapul. Az említett határozat ugyanis nem hivatkozik az EU 34. cikkre, és bevezető hivatkozásai kifejezetten az Europol létrehozásáról szóló 2009/371 határozat 26. cikke (1) bekezdésének a) pontjára, valamint az Europolnak a partnerekkel fennálló kapcsolataira, többek közt a személyes adatok és minősített adatok cseréjére vonatkozó végrehajtási szabályok elfogadásáról szóló 2009/934 határozat 5. és 6. cikkére utalnak.

   Nem releváns e tekintetben az a – feltételezés szerint bizonyított – körülmény, hogy az EU 34. cikk (2) bekezdésének c) pontja minősült a 2014/269 határozathoz hasonló intézkedés elfogadásához az egyetlen lehetséges jogalapnak, mivel a Tanács azon kifejezett döntése, hogy az említett határozatban nem e rendelkezést említi, hanem inkább a 2009/371 határozat 26. cikke (1) bekezdésének a) pontját, valamint a 2009/934 határozat 5. és 6. cikkét, egyértelműen jelzi, hogy a 2014/269 határozat magukon ez utóbbi rendelkezéseken alapul. Ilyen körülmények között az EU 34. cikknek a Lisszaboni Szerződéssel való hatályon kívül helyezése nem fosztja meg jogalapjától a 2014/269 határozatot.

   (vö. 23., 24., 26., 28. pont)

2.  Lásd a határozat szövegét.

   (vö. 41. pont)

3.  Mivel az uniós intézmények akaratnyilvánítására vonatkozó szabályokat a Szerződések állapítják meg, és azokról sem a tagállamok, sem maguk az intézmények nem rendelkezhetnek, kizárólag a Szerződések hatalmazhatják fel valamely intézményt arra, hogy különleges esetekben eltérjen a Szerződésekben megállapított valamely döntéshozatali eljárástól. Ezért valamely intézmény arra vonatkozó lehetőségének elismerése, hogy jogalkotási aktusok vagy végrehajtási intézkedések elfogadását lehetővé tevő másodlagos jogalapokat hozzon létre, akár azért, hogy megszigorítsa, akár pedig azért, hogy megkönnyítse valamely aktus elfogadásának módjait, az adott intézmény számára olyan jogalkotási hatáskör biztosításához vezetne, amely túllép a Szerződésekben előírt hatáskörön.

   (vö. 43. pont)

4.  A rendőrségi együttműködéshez hasonló terület alapvető szabályainak elfogadása kizárólag az uniós jogalkotó hatáskörébe tartozik, és e szabályokat az alapszabályozásban kell elfogadni. Ebből következően az alapszabályozás alapvető elemeit megállapító rendelkezések, amelyeknek az elfogadásához az uniós jogalkotó saját felelősségi körébe tartozó politikai döntések szükségesek, nem képezhetik hatáskör‑átruházás tárgyát, továbbá nem szerepelhetnek végrehajtási jogi aktusokban. E tekintetben valamely terület alapvetőnek minősítendő elemei azonosításának olyan objektív elemeken kell alapulnia, amelyek bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhetik, és ez az azonosítás megköveteli az érintett terület jellemzőinek és sajátosságainak figyelembevételét.

   Ami azon harmadik államok és szervezetek jegyzékét illeti, amelyekkel az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) megállapodást köt, mint amilyen az említett jegyzék megállapításáról szóló 2009/935 határozathoz mellékelt jegyzék, a jegyzék módosítása nem minősül az Europol létrehozásáról szóló 2009/371 határozat által szabályozott terület alapvető elemének, így tehát az uniós jogalkotó előírhatja, hogy e módosításra végrehajtási aktus által is sor kerülhet. Ugyanis az Europol és a harmadik államok közötti kapcsolatok létesítése az Europol tevékenységeihez képest kiegészítő jellegű művelet, amennyiben egyébiránt – az a 2009/371 határozat 23. cikke (1) bekezdése szerint – együttműködési kapcsolatok ezen államokkal csupán az Europol feladatainak ellátásához szükséges mértékben létesíthetők és tarthatók fenn. Ezenkívül az uniós jogalkotó megállapította az ilyen kapcsolatok létesítésének és fenntartásának elvét, meghatározta e kapcsolatok célkitűzését, és pontosította, hogy az említett kapcsolatoknak milyen keretek között kell fennállniuk. Ennélfogva, még akkor is, ha a jegyzék módosításáról szóló határozat bizonyos, technikai és politikai dimenziókkal bíró döntéseket foglal magában, az ilyen határozatot nem lehet olyannak minősíteni, mint amelyhez az uniós jogalkotó saját felelősségi körébe tartozó politikai döntések szükségesek.

   Kétségkívül a személyes adatok továbbítása, amelyet a 2009/371 határozat 23. cikkének alkalmazásával kötött megállapodások engedélyezhetnek, beavatkozást jelenthet az érintett személyek alapvető jogaiba, és egyes ilyen beavatkozások olyan mértékűek lehetnek, hogy az szükségessé teszi az uniós jogalkotó beavatkozását. Mindazonáltal maga a jogalkotó szabályozta a személyes adatok bizonyos harmadik államoknak való továbbításának elvét, illetve azt a keretet, amelyben e továbbításnak történnie kell, oly módon, hogy a 2009/371 határozat 23. cikke (6) bekezdésének b) pontja és az Europolnak a partnerekkel fennálló kapcsolataira vonatkozó végrehajtási szabályok elfogadásáról szóló 2009/934 határozat 5. cikkének (4) bekezdése többek között előírja az annak értékelésére vonatkozó kötelezettséget, hogy az érintett harmadik állam megfelelő szintű adatvédelmet biztosít‑e. Mindenesetre valamely harmadik állam jegyzékbe történő felvétele önmagában semmiféle személyes adat továbbítását nem teszi lehetővé ez utóbbi állam számára, mivel az ilyen továbbítás csupán azután lehetséges, hogy az Europol és ezen állam köt egy olyan megállapodást, amely kifejezetten engedélyezi az ilyen adatok továbbítását.

   (vö. 46., 47., 49–51., 53–55., 57. pont)

5.  Lásd a határozat szövegét.

   (vö. 59. pont)

6.  Ami az Európai Unióról szóló szerződésnek a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködésre vonatkozó címe keretében elfogadott határozatok végrehajtásához szükséges intézkedések elfogadására vonatkozó eljárást illeti, az EU 34. cikk (2) bekezdésének c) pontja különbséget tesz egyfelől azon határozatok között, amelyeket a Tanács egyhangúlag eljárva fogadhat el, másfelől az e határozatok uniós szintű végrehajtásához szükséges intézkedések között, amelyeket a Tanács minősített többséggel eljárva fogad el. Ebben az összefüggésben, azon mondatok szerkezetének fényében, amelyekből az említett rendelkezés áll, a „bármely tagállam vagy a Bizottság kezdeményezésére” kifejezést úgy kell érteni, mint amely kizárólag az olyan alapintézkedésekre vonatkozik, amelyeket a Tanács egyhangúlag eljárva fogadhat el. Ugyanezen rendelkezés megszövegezéséből következik tehát, hogy azt úgy kell értelmezni, hogy valamely tagállam vagy a Bizottság kezdeményezése nem szükséges végrehajtási intézkedések elfogadásához.

   (vö. 60., 62–64. pont)

7.  Az Európai Unióról szóló szerződéshez csatolt, az átmeneti rendelkezésekről szóló (36. sz.) jegyzőkönyv 9. cikkét úgy kell értelmezni, mint amely azt foglalja magában, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt az EU‑Szerződés alapján szabályosan elfogadott jogi aktus azon rendelkezése, amely e jogi aktus végrehajtási intézkedéseinek elfogadási módjait írja elő, továbbra is kifejti joghatásait, amennyiben azt nem helyezték hatályon kívül, nem nyilvánították semmisnek vagy nem módosították, és az általa meghatározott eljárás alapján lehetővé teszi végrehajtási intézkedések elfogadását.

   Következésképpen ami azon érvet illeti, hogy az Europol létrehozásáról szóló 2009/371 határozat 26. cikke (1) bekezdésének a) pontja összeegyeztethetetlen a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően alkalmazandó eljárási szabályokkal, mivel az EUMSZ 290. cikk nem volt alkalmazható, az említett 26. cikk (1) bekezdésének a) pontja nem lehet összeegyeztethetetlen az EUM‑Szerződés e rendelkezésével.

   (vö. 68., 70., 71. pont)

8.  A Parlamenttel az uniós jog alkalmazandó szabályai által előírt esetekben történő rendszeres konzultáció olyan lényeges eljárási szabálynak minősül, amelynek megsértése az érintett jogi aktus semmisségét eredményezi.

   Ami azon harmadik államok és szervezetek jegyzékét illeti, amelyekkel az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) megállapodást köt, mint amilyen az említett jegyzék megállapításáról szóló 2009/935 határozathoz mellékelt jegyzék, az Europol létrehozásáról szóló 2009/371 határozat 26. cikke (1) bekezdésének a) pontjából következik, hogy a Tanács köteles konzultálni a Parlamenttel az említett jegyzék módosítása előtt. E tekintetben az EU 39. cikk (1) bekezdésének a Lisszaboni Szerződéssel való hatályon kívül helyezése nem kérdőjelezheti meg ezt a Parlamenttel való konzultációra vonatkozó kötelezettséget, mivel azt a 2009/371 határozat 26. cikke (1) bekezdésének a) pontja kifejezetten előírja. Hasonlóképpen nem releváns, hogy az EUMSZ 291. cikk nem írja elő a Parlamenttel való konzultációra vonatkozó kötelezettséget, amennyiben a Parlamenttel való konzultációra vonatkozó kötelezettség a 2009/371 határozat egyik olyan joghatását képezi, amely az Európai Unióról szóló szerződéshez csatolt, az átmeneti rendelkezésekről szóló (36. sz.) jegyzőkönyv 9. cikke értelmében a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően fennmaradt.

   (vö. 82., 84–86. pont)

9.  A Tanácsnak a Parlamenttel való konzultáció kötelező jellegével kapcsolatos tévedése az alkalmazandó jogalap értelmezése során önmagában nem minősül lényeges eljárási szabály megsértésének, mivel nem bizonyított, hogy e tévedés a gyakorlatban korlátozta volna a Parlamentnek a szóban forgó jogi aktus elfogadásában biztosított szerepet, vagy érintette volna ezen aktus tartalmát. Különösön így van, mivel a Parlament a jogi aktus elfogadását megelőzően ismertethette álláspontját a Tanáccsal. Ilyen körülmények között nem lehet úgy tekinteni, hogy a Tanács tévedése akadályozta volna a Parlamentnek a szóban forgó eljárásban való hatékony részvételét, vagy sértette volna azokat a feltételeket, amelyek mellett a Parlament a feladatait gyakorolja.

   Egyébiránt mivel a Parlamenttel való konzultációra kötelező jogalap téves helyettesítése egy olyan jogalappal, amely nem ír elő ilyen konzultációt, tisztán alaki hibának minősül, az a körülmény, hogy a Tanács téved azon jogi keret kapcsán, amelyben a Parlamenttel konzultál, nem olyan jellegű, amely hatást gyakorol az érintett eljárást követően meghozott határozat tartalmára.

   (vö. 89–91., 94., 96. pont)