C‑359/14. és C‑475/14. sz. egyesített ügyek

„ERGO Insurance” SE

kontra

„If P&C Insurance” AS

és

„Gjensidige Baltic” AAS

contre

„PZU Lietuva” UAB DK

(a Vilniaus miesto apylinkės teismas [Litvánia] és a Lietuvos Aukščiausiasis Teismas [Litvánia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek)

„Előzetes döntéshozatal — Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés — Az alkalmazandó jog megválasztása — 864/2007/EK rendelet és 593/2008/EK rendelet — 2009/103/EK irányelv — Pótkocsival ellátott tehergépkocsi által okozott baleset, amely járművek közül mindegyiket különböző biztosító biztosította — A biztosítási szerződések megkötésének helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban bekövetkezett baleset — A biztosítók közötti megtérítési igény érvényesítése iránti kereset — Alkalmazandó jog — A »szerződéses kötelezettségek« és a »szerződésen kívüli kötelmi viszonyok« fogalma”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (negyedik tanács), 2016. január 21.

1. Jogszabályok közelítése — Gépjármű‑felelősségbiztosítás — 2009/103 irányelv — Egyszeri biztosítási díj — A biztosítási szerződések esetében arra vonatkozó kötelezettség, hogy egyszeri biztosítási díj alapján nyújtsák az egyes tagállamok jogszabályai által vagy annak a tagállamnak a jogszabályai által megkövetelt fedezetet, ahol a gépjármű szokásos üzembentartási helye található — Az 593/2008 rendeletben és a 864/2007 rendeletben meghatározott kollíziós szabályokhoz képesti különös kollíziós szabályi jelleg — Hiány

   (593/2008 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 23. cikk, és 864/2007 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 27. cikk; 2009/103 európai parlamenti és tanácsi irányelv, (26) preambulumbekezdés, és 14. cikk, b) pont)

2. Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés — A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jog — 593/2008 rendelet — A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jog — 864/2007 rendelet — Az említett rendeletek hatálya — A „szerződéses kötelezettség” és a „szerződésen kívüli kötelmi viszony” fogalma — Önálló értelmezés

   (593/2008 európai parlamenti és tanácsi rendelet, (7) preambulumbekezdés és 1. cikk, és 864/2007 európai parlamenti és tanácsi rendelet, (7) preambulumbekezdés és 2. cikk; 44/2001 tanácsi rendelet, 5. cikk)

3. Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés — A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jog — 593/2008 rendelet — A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jog — 864/2007 rendelet — Vontatott pótkocsis vontatójármű által okozott baleset, amely járművek közül mindegyiket különböző biztosító biztosította — A biztosítók közötti megtérítési igény érvényesítése iránti kereset — Alkalmazandó jog

   (593/2008 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 7. cikk, és 864/2007 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 1. cikk, 4. és azt követő cikkek)

1.  A gépjármű‑felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló 2009/103 irányelv 14. cikkének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés nem tartalmaz olyan különös kollíziós szabályt, amelynek célja a vontatójármű biztosítójának, amely megtérítette az említett jármű vezetője által okozott baleset károsultjainak kárát, a baleset során vontatott pótkocsi biztosítójával szembeni megtérítési igény érvényesítése iránti keresetére alkalmazandó jog meghatározása. Ezért e rendelkezés nem felel meg a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról („Róma I”) szóló 593/2008 rendelet 23. cikkében, illetve a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról („Róma II”) szóló 864/2007 rendelet 27. cikkében foglalt feltételeknek.

   Sem a 2009/103 irányelv szövegéből, sem pedig a célkitűzéseiből nem tűnik ugyanis ki az, hogy az irányelv célja kollíziós szabályok megállapítása lenne. Közelebbről, az említett irányelv (26) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 14. cikke arra szorítkozik, hogy előírja a tagállamok számára azt, hogy hozzák meg a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a gépjármű‑felelősségbiztosítási szerződések fedezetet nyújtsanak egyszeri biztosítási díj alapján, a szerződés tartama alatt az Európai Unió teljes területére, valamint, hogy ugyanezen biztosítási díj alapján minden egyes tagállamban biztosítsák a tagállamok jogszabályai által megkövetelt fedezetet, illetve annak a tagállamnak a jogszabálya által megkövetelt fedezetet, ahol a gépjármű szokásos üzembentartási helye található, amennyiben ez a fedezet a magasabb. Ez a rendelkezés tehát kizárólag a területi hatályra és azon fedezeti szintre vonatkozik, amelynek nyújtására a biztosító köteles azért, hogy biztosítsa a közúti balesetek károsultjainak megfelelő védelmét. Ebből a rendelkezésből nem lehet olyan szabályra következtetni, amely szerint a tagállam így meghatározott jogszabályai a biztosítók közötti felelősség megosztását rendeznék.

   (vö. 38., 40–42., 63. pont és a rendelkező rész)

2.  A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról („Róma I”) szóló 593/2008 rendelet, illetve a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról („Róma II”) szóló 864/2007 rendelet hatályát illetően az e rendeletekben szereplő, a „szerződéses kötelezettség” és a „szerződésen kívüli kötelmi viszony” fogalmát önálló módon, elsősorban e rendeletek rendszerére és célkitűzéseire figyelemmel kell értelmezni. Amint az mindkét rendelet (7) preambulumbekezdéséből kitűnik, nemcsak az e rendeletek kölcsönös alkalmazásával kapcsolatos koherencia célkitűzését, hanem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001 rendeletet is figyelembe kell venni, amely többek között különbséget tesz 5. cikkében a szerződés vagy szerződéses igény, valamint a jogellenes károkozással, a jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy az ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyek között.

   Tehát egyrészt meg kell állapítani, hogy a „Róma I”‑rendelet 1. cikke szerinti „szerződéses kötelezettség” fogalma az egyik fél által a másik felé szabadon vállalt jogi kötelezettséget jelöl.

   Másrészt a „Róma II”‑rendelet szerinti „szerződésen kívüli kötelmi viszonyon” olyan kötelezettséget kell érteni, amely az e rendelet 2. cikkében felsorolt esetek egyikéből – nevezetesen jogellenes károkozásból, jogalap nélküli gazdagodásból, megbízás nélküli ügyvitelből vagy culpa in contrahendóból – ered.

   (vö. 43–46. pont)

3.  A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról („Róma I”) szóló 593/2008 rendeletet, és a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról („Róma II”) szóló 864/2007 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy a vontatójármű biztosítójának, amely megtérítette az említett jármű vezetője által okozott baleset károsultjainak kárát, a baleset során vontatott pótkocsi biztosítójával szembeni megtérítési igény érvényesítése iránti keresetére alkalmazandó jogot a „Róma I”‑rendelet 7. cikke alapján kell meghatározni, amennyiben a balesetre a „Róma II”‑rendelet 4. és azt követő cikkei értelmében alkalmazandó, a jogellenes károkozásért való felelősséggel kapcsolatos szabályok a kártérítési kötelezettség megosztását írják elő.

   Egyrészt ugyanis a vontatójármű biztosítójának – amely vontatójármű vezetője a balesetet okozta – a károsult kárának megtérítését követően a vontatott pótkocsi biztosítójával szembeni kereseti jogának magára a fennállására nem lehet a biztosítási szerződésből következtetni, hanem a kereseti jog e fennállása az említett pótkocsi használójának az ugyanezen károsulttal szembeni jogellenes károkozásért való felelőssége egyidejű megállapítását feltételezi. Tehát a pótkocsi használóját terhelő ilyen kártérítési kötelezettséget a „Róma II”‑rendelet 1. cikke szerinti „szerződésen kívüli kötelmi viszonynak” kell tekinteni. Következésképpen e rendelet rendelkezéseire tekintettel kell az említett kötelmi viszonyra alkalmazandó jogot meghatározni. Az említett rendelet 4. cikkének megfelelően, ha e rendelet másképp nem rendelkezik, a szerződésen kívüli ilyen kötelmi viszonyra azon ország jogát kell alkalmazni, amelyben a kár bekövetkezett, nevezetesen azon ország jogát, ahol a balesetből közvetlenül eredő kárt elszenvedték. Ugyanezen rendelet 15. cikkének a) és b) pontja szerint ez a jog határozza meg a felelősség alapját és mértékét, valamint e felelősség megosztásának indokait. Következésképpen a tényleges káresemény helye szerinti jogra tekintettel kell meghatározni a károsult kárának megtérítésére kötelezetteket, valamint adott esetben a pótkocsi használójának, illetve a vontatójármű használójának vagy vezetőjének a károsultnak okozott kárban való közreműködését.

   Másrészt a biztosító azon kötelezettsége, hogy megtérítse a károsultnak okozott kárt, nem a károsultnak okozott kárból, hanem e biztosító és a kárért felelős biztosított közötti szerződésből ered. Az ilyen kártérítés alapját tehát egy szerződéses kötelezettség képezi, az ilyen kötelezettségre alkalmazandó jogot pedig a „Róma I”‑rendelet rendelkezéseinek megfelelően kell meghatározni.

   Végezetül, azt a kérdést illetően, hogy a vontatójármű biztosítója, amely megtérítette a károsult kárát, terjeszthet‑e elő adott esetben a pótkocsi biztosítójával szemben törvényi engedményezés iránti keresetet, a „Róma II”‑rendelet 19. cikke különbséget tesz a jogellenes károkozással és a szerződésekkel kapcsolatos rendszer hatálya alá tartozó kérdések között. Ez a rendelkezés többek között arra a helyzetre alkalmazandó, amikor valamely harmadik személy, nevezetesen a biztosító, megtérítette a baleset károsultjának a kárát – amely károsult a gépjármű vezetőjével vagy használójával szemben egy jogellenes károkozás miatti kártérítési kötelezettség hitelezője – azért, hogy a károsultat kielégítse. Pontosabban, e rendelet 19. cikke előírja, hogy ebben az esetben a károsult jogai tekintetében az esetleges törvényi engedményezés kérdését az ezen károsult kárának harmadik személy – nevezetesen a felelősségbiztosítást nyújtó biztosító – általi megtérítési kötelezettségére alkalmazandó jog rendezi. Ezért a biztosító azon kötelezettsége, hogy a károsult tekintetében a biztosítottal kötött biztosítási szerződésből eredő felelősségbiztosítási fedezetet nyújtson, valamint azon feltételek, amelyek mellett a biztosító gyakorolhatja a baleset károsultjának jogait a balesetért felelős személyekkel szemben, az említett biztosítási szerződést rendező, a „Róma I”‑rendelet 7. cikke alapján meghatározott nemzeti jogtól függ. Ellenben a felelősségre vonható személyek meghatározására, valamint az e személyek és biztosítóik közötti felelősség esetleges megosztásra alkalmazandó jog a „Róma II”‑rendelet 19. cikkének megfelelően továbbra is e rendelet 4. és azt követő cikkeinek hatálya alá tartozik.

   (vö. 50–54., 56–59., 64. pont és a rendelkező rész)