1

Fellebbezésében az InnoLux Corp. (a továbbiakban: InnoLux) az Európai Unió Törvényszéke InnoLux kontra Bizottság ítéletének (T‑91/11, EU:T:2014:92, a továbbiakban: megtámadott ítélet) részleges hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletben a Törvényszék egyrészt az [EUMSZ] 101. cikk és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás 53. cikke szerinti eljárásban (COMP/39.309 – „LCD”‑ügy) 2010. december 8‑án hozott C(2010) 8761 végleges bizottsági határozatot – amelyről összefoglalót tettek közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2011. október 7‑i számában (HL C 295., 8. o.; a továbbiakban: vitatott határozat) – akként változtatta meg, hogy az e határozat 2. cikkében az Inno Luxszal szemben kiszabott bírság összegét 288000000 euróban állapította meg, másrészt pedig ezt meghaladó részében elutasította az InnoLux által az említett határozatnak az őt érintő részében történő megsemmisítése, valamint e bírság összegének csökkentése iránt előterjesztett keresetet.

2

Az [EUMSZ 101. cikkben] és az [EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 23. cikkének (2) és (3) bekezdése így rendelkezik:

„(2)   A Bizottság határozattal bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy vállalkozások társulásaira, amennyiben azok akár szándékosan, akár gondatlanságból:

[...]

A jogsértésben részt vevő vállalkozások […] tekintetében a bírság egyenként nem haladhatja meg az előző üzleti év teljes forgalmának 10%‑át.

[...]

(3)   A bírság mértékének meghatározásakor tekintetbe kell venni mind a jogsértés súlyát, mind annak időtartamát.”

3

Az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás (HL 2006. C 210., 2. o.; a továbbiakban: bírságkiszabási iránymutatás) 13. pontja „Az eladások értékének meghatározása” cím alatt az alábbiakat tartalmazza:

„A kiszabásra kerülő bírságok alapösszegének meghatározásához a Bizottság a jogsértés által közvetlenül vagy közvetve […] érintett, a vállalkozás által az [Európai Gazdasági Térségen (EGT)] belül, az érintett földrajzi területen értékesített áruk és szolgáltatások eladásának értékét alkalmazza. [...]”

4

A jogvita előzményeit és a vitatott határozatot a megtámadott ítélet 1–27. pontja alapján a következőképpen lehet összegezni.

5

A Chi Mei Optoelectronics Corp. (a továbbiakban: CMO) a tajvani jog hatálya alá tartozó azon társaság volt, amely a világszerte telephelyekkel rendelkező és aktív mátrix folyadékkristályos kijelzőket („Liquid Crystal Displays”, a továbbiakban: LCD‑k) gyártó cégcsoportot irányította.

6

2009. november 20‑án a CMO összefonódási megállapodást kötött az InnoLux Display Corp. és a TPO Displays Corp. társaságokkal. E megállapodás értelmében a TPO Displays Corp. és a CMO 2010. március 18‑án megszűnt. A jogutód jogi személy két alkalommal is megváltoztatta a nevét, először InnoLux Display Corp.‑ról Chimei InnoLux Corp.‑ra, végül pedig InnoLux Corp.‑ra, amely a jelen fellebbezést előterjesztő fellebbező.

7

2006 tavaszán a Samsung Electronics Co. Ltd (a továbbiakban: Samsung), a koreai jog hatálya alá tartozó társaság a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.) alapján bírság alóli mentesség iránti kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz. Ez alkalommal a Samsung bejelentette, hogy az LCD‑k egyes típusaira vonatkozóan kartell áll fenn több vállalkozás – köztük a fellebbező – között.

8

2006. november 23‑án a Bizottság az említett közlemény 15. pontja alapján a Samsungnak feltételes mentességet biztosított, míg a kartell egy másik résztvevőjével, vagyis a koreai jog hatálya alá tartozó másik társasággal, a LG Display Co. Ltd‑vel (a továbbiakban: LGD) szemben megtagadta azt.

9

2009. május 27‑én a Bizottság megindította a közigazgatási eljárást, és kifogásközlést fogadott el, amelyet a CMO‑nak és az ez utóbbi kizárólagos tulajdonában álló két európai leányvállalatnak, vagyis a Chi Mei Optoelectronics BV‑nek és a Chi Mei Optoelectronics UK‑nak címzett. E kifogásközlés kifejtette többek között azokat az indokokat, amelyek alapján a Törvényszék ítélkezési gyakorlata értelmében a CMO e két leányvállalatát a CMO által elkövetett jogsértésekért egyetemleges felelősség terhelte.

10

A kifogásközlés címzettjei a velük szemben felhozott kifogásokkal kapcsolatos észrevételeiket az előírt határidőn belül írásban benyújtották a Bizottsághoz. Másfelől e címzettek közül többen – köztük a fellebbező is – a 2009. szeptember 22‑én és 23‑án tartott meghallgatás során éltek a szóbeli meghallgatáshoz való jogukkal.

11

A 2010. március 4‑i információkérésben és a 2010. április 6‑i levélben a feleket többek között arra kérték fel, hogy nyújtsák be a bírságok kiszámításakor figyelembe veendő eladások értékére vonatkozó adatokat és az e kérdéssel kapcsolatos észrevételeiket. A CMO az említett levélre 2010. április 23‑án válaszolt.

12

2009. december 8‑án a Bizottság elfogadta a vitatott határozatot. E határozatot a kifogásközlés tizenhat címzett társasága közül hatnak, köztük a fellebbezőnek, az LGD‑nek és az AU Optronics Corp.‑nak (a továbbiakban: AUO) címezte. Ezzel szemben a fellebbező leányvállalatai már nem szerepeltek a címzettek között.

13

A vitatott határozatban a Bizottság megállapította, hogy hat nagy nemzetközi LCD‑gyártó – köztük a fellebbező, az LGD és az AUO – között kartell jött létre a tizenkét col vagy azt meghaladó méretű e termékek következő két kategóriájára vonatkozóan: a számítástechnikai LCD‑k mint a hordozható számítógépek kijelzői és a számítógépek képernyői, valamint a televíziós LCD‑k (a továbbiakban együtt: a kartellel érintett LCD‑k).

14

A vitatott határozat szerint e kartell az EUMSZ 101. cikkbe és az Európai Gazdasági Térségről szóló, 1992. május 2‑i megállapodás (HL 1994. L 1., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 52. kötet, 3. o., a továbbiakban: EGT‑Megállapodás) 53. cikkébe ütköző egységes és folyamatos jogsértés formáját öltötte, amely legalább 2001. október 5. és 2006. február 1‑je között tartott. Ebben az időszakban a kartell résztvevői számos többoldalú, általuk „kristálytalálkozónak” nevezett találkozót tartottak. E találkozók tisztán versenyellenes célra irányultak, mivel a résztvevők számára lehetővé tették többek között a kartellel érintett LCD‑k minimumárainak rögzítését, az árcsökkenés elkerülése érdekében az árakra vonatkozó előrejelzéseik egyeztetését, és az áremeléseknek, valamint a termelés mértékének az összehangolását. A jogsértés időszaka alatt a kartell résztvevői kétoldalú találkozókat is szerveztek, és a„kristálytalálkozók” alkalmával megvitatott kérdésekkel kapcsolatban gyakran cseréltek információt. Egyébiránt intézkedéseket fogadtak el az e találkozók alkalmával meghozott döntéseknek való megfelelés ellenőrzése érdekében.

15

A vitatott határozatban kiszabott bírságok megállapításához a Bizottság a bírságkiszabási iránymutatást alkalmazta. Ezen iránymutatás alapján a Bizottság meghatározta a jogsértés által közvetlenül vagy közvetetten, kartellel érintett LCD‑k eladásának értékét. Ennek érdekében a kartell résztvevői által teljesített eladások alábbi három kategóriáját határozta meg:

16

Ugyanakkor a Bizottság úgy vélte, hogy elegendő az előző pontban említett első két kategóriát figyelembe vennie, mivel a harmadik kategóriát nem kell szükségszerűen belefoglalnia ahhoz, hogy a kiszabott bírságok elérjék a kellően elrettentő mértéket.

17

A fellebbezőt illetően a Bizottság elutasította a többek között arra vonatkozó kifogásait, hogy a releváns eladások értékét a „feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladás[ait]” figyelmen kívül hagyva kellett volna kiszámítani.

18

Másfelől a Bizottság a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény alkalmazásával megerősítette a Samsungnak nyújtott teljes bírságmentességet. Ezzel szemben úgy ítélte meg, hogy a fellebbező együttműködése nem biztosította számára a bírságcsökkentés lehetőségét.

19

Figyelembe véve különösen e megfontolásokat, a Bizottság a vitatott határozat 2. cikkében a fellebbezővel szemben 300000000 euró bírságot szabott ki.

20

A Törvényszék Hivatalához 2011. február 21‑én benyújtott keresetlevelével a fellebbező keresetet indított a vitatott határozat részleges megsemmisítése, valamint az e határozatban vele szemben kiszabott bírság összegének csökkentése iránt.

21

Keresetének alátámasztása érdekében a fellebbező három jogalapra hivatkozott, amelyek közül különösen az elsőt arra alapította, hogy a Bizottság a „feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladások” jogilag téves fogalmát alkalmazta a bírság kiszámítása tekintetében releváns eladások értékének meghatározásakor, a harmadikat pedig arra, hogy a Bizottság által az ő tekintetében alapul vett releváns eladások értéke tévesen foglalta magában a kartellel érintett LCD‑ken kívüli eladásokat.

22

A megtámadott ítéletben a Törvényszék helyt adott ez utóbbi jogalapnak, következésképpen pedig a fellebbezővel szemben kiszabott bírság összegét korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében 288000000 euróra csökkentette. A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasította.

23

Fellebbezésében a fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

24

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.

25

A főtanácsnok indítványának ismertetését követően a Bizottság a Bíróság Hivatalához 2015. május 6‑án benyújtott iratban kérte, hogy a Bíróság rendelje el az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását. E kérelem alátámasztásaként a Bizottság lényegében azt állította, hogy a főtanácsnok indítványa elferdíti bizonyos érveit, és a fellebbezés olyan szövegrészein alapul, amelyek megtévesztőek, és ténybeli hibákat tartalmaznak.

26

Emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bíróságának alapokmánya és a Bíróság eljárási szabályzata nem teszi lehetővé, hogy a felek a főtanácsnoki indítványra válaszként észrevételeket tegyenek (lásd: Vnuk‑ítélet, C‑162/13, EU:C:2014:2146, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

27

Az EUMSZ 252. cikk második bekezdése értelmében a főtanácsnok feladata, hogy teljesen pártatlanul és függetlenül eljárva, nyilvános tárgyaláson indokolással ellátott indítványt terjesszen elő azokban az ügyekben, amelyek esetében a Bíróság alapokmánya szerint a főtanácsnok részvételére van szükség. A Bíróságot nem köti sem a főtanácsnok indítványa, sem pedig az annak alapjául szolgáló indokolás (lásd: Bizottság kontra Parker Hannifin Manufacturing és Parker‑Hannifin ítélet, C‑434/13 P, EU:C:2014:2456, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

28

Következésképpen az, ha a fél nem ért egyet a főtanácsnok indítványával, bármilyen kérdéseket is vizsgáljon a főtanácsnok az indítványban, önmagában nem indokolhatja a szóbeli szakasz újbóli megnyitását (E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, C‑89/11 P, EU:C:2012:738, 62. pont).

29

Mindamellett a Bíróság az eljárási szabályzata 83. cikkének megfelelően a főtanácsnok meghallgatását követően bármikor elrendelheti az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását, különösen, ha úgy ítéli meg, hogy az ügy körülményei nincsenek kellően feltárva, vagy ha az ügyet olyan érv alapján kellene eldönteni, amelyet a felek vagy az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikke szerinti érdekeltek nem vitattak meg (Nordzucker‑ítélet, C‑148/14, EU:C:2015:287, 24. pont).

30

A jelen ügyben nem ez a helyzet. A fellebbezőhöz hasonlóan ugyanis a Bizottság az eljárásnak mind az írásbeli, mind pedig a szóbeli szakasza során kifejtette az állításainak alátámasztására szolgáló valamennyi ténybeli és jogi érvét. Így a Bíróság – a főtanácsnok meghallgatását követően – úgy ítéli meg, hogy a határozathozatalhoz szükséges valamennyi adat a rendelkezésére áll, és hogy ezeket az adatokat megvitatták előtte.

31

Az eddigi megfontolásokra tekintettel a Bíróság úgy ítéli meg, hogy az eljárás szóbeli szakaszát nem szükséges újból megnyitni.

32

Fellebbezésének alátámasztása érdekében a fellebbező két jogalapot hoz fel. Az első jogalap téves jogalkalmazáson alapul, amennyiben a Törvényszék a bírság összegének számítása során – az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikkét megsértve – a „feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladások” fogalmának használata révén figyelembe vette a jogsértéssel érintett termékeknek a fellebbező által az EGT‑n kívül teljesített belső eladásait is, egyedül abból az okból, hogy e termékeket beépítik az EGT‑beli független harmadik személyek részére történő eladásra szánt késztermékekbe. A második jogalap téves jogalkalmazáson alapul, amennyiben a Törvényszék azáltal, hogy az említett fogalmat a kartell minden egyes vertikálisan integrált résztvevőjére alkalmazta, megsértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét.

33

Először is, a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a bírság kiszámítása során figyelembe vett eladások értékébe – a bírságkiszabási iránymutatás 13. pontjának megsértésével – a késztermékek EGT‑n belüli eladását mint „feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladásokat” is beleszámította, miközben ezek az eladások nem állnak az e rendelkezés szerinti összefüggésben a jogsértéssel.

34

A fellebbező szerint ugyanis, mivel a vitatott határozatban megállapított jogsértés csak az LCD képernyőkre, nem pedig azokra a késztermékekre vonatkozik, amelyekbe e képernyőket beépítették, a jogsértéssel az említett 13. pont szerinti összefüggésben álló, EGT‑n belüli eladásokat egyedül azok az eladások képezik, amelyek keretében LCD‑ket értékesítettek harmadik személyeknek vagy szállítottak a csoporton belüli kapcsolt ügyfeleknek. Még ha az LCD a késztermék egyik összetevőjét is képezi, a fellebbező szerint az eladás tárgyának nem a késztermékbe való beépítésre szánt LCD, hanem maga a késztermék minősül. Márpedig a késztermékek eladásait nem a jogsértéssel érintett piacon teljesítik. Következésképpen a késztermékek EGT‑n belüli eladásai nem korlátozhatják a versenyt az LCD‑k EGT‑n belüli piacán. Ezek az eladások tehát a fellebbező szerint nem tartoznak a jogsértésnek a vitatott határozatban történő megállapítása körébe.

35

A fellebbező azt is előadja, hogy a Törvényszék a kartell vertikálisan integrált résztvevői által teljesített belső szállítások között tévesen tett különbséget aszerint, hogy e résztvevők egyetlen vállalkozást képeznek‑e azzal a vevővel, amelyhez kapcsolódnak, megfeleltetve ezt a „feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladások” kategóriájának, vagy pedig nem képeznek ilyen egyetlen vállalkozást az ilyen vevővel, megfeleltetve ezt az „EGT‑beli közvetlen eladások” kategóriájának. A jogsértés megállapításában ugyanis semmi nem igazolja e különbségtételt, mivel e megállapítás felöleli a csoporton belüli eladásokat.

36

E tekintetben a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 48. és 49. pontjában tévesen ítélte úgy, hogy a „feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladások” figyelembevételére irányuló döntés annál is inkább igazolt, hogy a bizonyítékokból kitűnik, hogy a kartellel érintett LCD‑knek a kartellben részt vevő vállalkozások részére történő belső eladására a kartell által befolyásolt áron került sor, továbbá hogy e résztvevők tisztában voltak azzal, hogy a kartellel érintett LCD‑k ára hatással van az ezeket tartalmazó késztermékek árára. E megállapítások ugyanis a kartell valamennyi résztvevőjére vonatkoznak. Következésképpen a fellebbező szerint teljesen mesterkélt a bírság számítása szempontjából önmagukban figyelembe vehető „valós” belső eladások, valamint azon nem „valós” eladások közötti különbségtétel, amelyek figyelmen kívül hagyhatók, és a késztermékbe beépített LCD képernyők harmadik személyek részére történő „valós” eladásaival helyettesíthetők.

37

Másodszor, a fellebbező úgy véli, hogy a Bizottság megsértette a Törvényszéknek az Europa Carton kontra Bizottság ítéletből (T‑304/94, EU:T:1998:89) eredő, a Bíróság által a Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítéletben (C‑580/12 P, EU:C:2014:2363) megerősített ítélkezési gyakorlatát, amennyiben ahelyett, hogy a belső eladásokat ugyanúgy kezelte volna, mint a harmadik személyek részére történő eladásokat, a Bizottság a vitatott határozat egyes címzettjeire vonatkozóan eltérő kritériumot alkalmazott a belső eladásaik helyének meghatározásakor.

38

A fellebbező szerint az LCD‑k harmadik személyek részére történő eladásai esetén a Bizottság által alkalmazott kritérium a késztermékekbe beépítésre szánt LCD‑k kiszállításának helye, függetlenül a késztermékek eladásának helyétől. Ezzel szemben az LCD‑k InnoLux által teljesített belső szállításait illetően e kritérium azon késztermék szállításának helyére utal, amelybe az LCD‑t beépítették, függetlenül az LCD‑k késztermékekbe történő beépítésének helyétől. Így a fellebbező szerint a Bizottság a vertikálisan integrált egyes címzettek által teljesített belső LCD‑szállításokat eltérő, kedvezőtlenebb bánásmódban részesítette. Valójában, mivel a kartell a belső eladásokra ugyanúgy vonatkozott, mint a harmadik személyek részére történő eladásokra, az Europa Carton kontra Bizottság ítéletet (T‑304/94, EU:T:1998:89) helyesen akként kellett volna alkalmazni, hogy a kartell bármely résztvevője által az EGT‑n belül teljesített összes LCD‑szállítást figyelembe kellett volna venni, függetlenül attól, hogy e szállításokra a csoporton belül vagy harmadik személyek javára kerül sor.

39

Harmadszor, a fellebbező azt állítja, hogy az Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság ítéletből (C‑89/85, C‑104/85, C‑114/85, C‑116/85, C‑117/85 és C‑125/85–C‑129/85, EU:C:1993:120) kitűnik, hogy az Európai Unió hatásköre nem terjed ki az EGT‑n belüli valamennyi eladásra, hanem az kizárólag a jogsértés megállapításának tárgyát képező összehangolt magatartással összefüggő releváns termék EGT‑n belül megvalósult eladásaira vonatkozik. Márpedig a jelen ügyben a jogsértés kizárólag az LCD‑kre, nem pedig az azokat magukban foglaló származtatott késztermékekre vonatkozik. Ezért a fellebbező szerint a Törvényszék tévedett, amikor a megtámadott ítélet 70. pontjában úgy ítélte meg, hogy az Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság ítélet (C‑89/85, C‑104/85, C‑114/85, C‑116/85, C‑117/85 és C‑125/85–C‑129/85, EU:C:1993:120) lehetővé tette az LCD‑knek a fellebbező által az EGT‑n kívül teljesített belső szállításai figyelembevételét, ezen LCD‑knek az ugyanazon vállalkozáshoz tartozó társaságok által a késztermékekbe történő beépítése és e vállalkozás által az EGT‑n belüli eladása folytán.

40

A fellebbező azt is előadja, hogy amikor a Törvényszék a megtámadott ítélet 46. pontjában megjegyzi, hogy az LCD‑ket magukban foglaló késztermékek eladásai „károsít[já]k az EGT‑beli versenyt”, figyelmen kívül hagyja az Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság ítéletben (C‑89/85, C‑104/85, C‑114/85, C‑116/85, C‑117/85 és C‑125/85–C‑129/85, EU:C:1993:120) meghatározott kritériumot. A késztermékek ezen eladásait ugyanis nem a jogsértéssel érintett EGT‑beli piacon teljesítik. Ezért a fellebbező szerint az említett eladások per definitionem nem korlátozhatják a versenyt e piacon. Az „EGT‑vel összefüggésben álló eladások” azonosítása nem elegendő ahhoz, hogy az Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság ítéletben (C‑89/85, C‑104/85, C‑114/85, C‑116/85, C‑117/85 és C‑125/85–C‑129/85, EU:C:1993:120) kialakított kritériumnak megfelelően megalapozzák az Unió hatáskörét. Ezzel szemben bizonyítani kell, hogy sor került a jogsértéssel érintett termékeknek, vagyis az LCD‑knek az EGT‑n belüli eladásaira.

41

Negyedszer, a fellebbező úgy véli, hogy az Istituto Chemioterapico Italiano és Commercial Solvents kontra Bizottság ítélet (6/73 és 7/73, EU:C:1974:18) 33. pontjával ellentétes az a megállapítás, amely szerint az LCD‑knek az EGT‑ben található gyártó létesítmények részére történő belső szállításai – ahogy az a Samsung esetében is történt – nem minősülnek EGT‑beli eladásoknak akkor, ha azon késztermékek, amelyekbe az LCD‑ket beépítik, az EGT‑n kívül kerülnek eladásra. A fellebbező szerint téves az az álláspont, amely szerint az LCD‑k EGT‑n belüli belső eladása e területen belül kizárólag akkor korlátozza a versenyt, ha az a késztermék, amelybe az LCD‑ket beépítik, az EGT‑n belül kerül eladásra.

42

Ötödször, a fellebbező azt állítja, hogy a Bizottság és a Törvényszék által alkalmazott, a fellebbező belső szállításai helyének meghatározását lehetővé tévő kritérium magában hordozza a párhuzamos szankciók és a más versenyhatóságokkal való hatásköri összeütközés kockázatát, amennyiben azt eredményezheti, hogy ugyanazon művelet tekintetében a világ több versenyhatósága is megállapítja a jogsértést és szankciót alkalmaz. Így, ha a jelen ügyben a Bizottság bírságot szab ki az EGT‑n kívül leszállított összetevővel kapcsolatos művelet vonatkozásában azzal az indokkal, hogy az említett összetevőt tartalmazó készterméket az EGT‑n belül értékesítették, akkor előfordulhat, hogy ugyanazt a műveletet egyszerre szankcionálják az EGT‑n kívül és azon belül is.

43

A Bizottság úgy véli, hogy a Törvényszék által a felperes érvelése elutasításának alapjaként előadott okfejtés jogilag nem téves. Következésképpen az első jogalap nem megalapozott. Másfelől az e jogalap keretében előadott utolsó érv új, következésképpen pedig elfogadhatatlan, mivel azt első alkalommal a jelen fellebbezés keretében hozták fel.

44

Első jogalapja keretében a fellebbező lényegében azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vele szemben kiszabott bírság kiszámítása során figyelembe vett eladások értékébe a „feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladásokként” a késztermékek EGT‑n belüli azon eladásait is beleszámította, amelyeket a kartellel érintett LCD‑knek a késztermékekbe történő beépítését követően a fellebbező EGT‑n kívül található és a fellebbező kizárólagos tulajdonában álló leányvállalatai teljesítettek, miközben ezek az eladások nem állnak összefüggésben a jogsértéssel. A Törvényszék ezáltal figyelmen kívül hagyta mind a bírságkiszabási iránymutatás 13. pontját, mind a Bíróság és a Törvényszék releváns ítélkezési gyakorlatát, mind pedig a Bizottság területi illetékességét.

45

Emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének második albekezdése akként rendelkezik, hogy a jogsértésben részt vevő vállalkozások és vállalkozások társulásai tekintetében a bírság egyenként nem haladhatja meg az előző üzleti év teljes forgalmának 10%‑át.

46

Amint azt a Bíróság már megállapította, a Bizottságnak az említett rendelet által előírt szabályozás által létrehozott szankciórendszer szövegkörnyezetét, illetve célkitűzéseit is figyelembe véve kell minden egyes esetben mérlegelnie az érintett vállalkozásra gyakorolni szándékozott hatást, és különösen figyelembe kell vennie e vállalkozásnak a jogsértés elkövetése időszakában fennállt tényleges gazdasági helyzetét tükröző forgalmat (Britannia Alloys & Chemicals kontra Bizottság ítélet, C‑76/06 P, EU:C:2007:326, 25. pont; Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítélet, C‑580/12 P, EU:C:2014:2363, 53. pont; LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ítélet, C‑227/14 P, EU:C:2015:258, 49. pont).

47

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bizottság a bírság összegének meghatározása érdekében figyelembe veheti nem csupán a vállalkozás teljes forgalmát, amely – még ha hozzávetőleges és hiányos is – információval szolgál a vállalkozás méretéről és gazdasági erejéről, hanem e forgalomnak a jogsértés tárgyát képező termékekből származó részét is, amely tehát a jogsértés terjedelméről nyújt tájékoztatást (Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság ítélet, 100/80–103/80, EU:C:1983:158, 121. pont; Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítélet, C‑580/12 P, EU:C:2014:2363, 54. pont; LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ítélet, C‑227/14 P, EU:C:2015:258, 50. pont).

48

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy jóllehet az 1/2003 rendelet 2. cikkének (2) bekezdése a Bizottságnak mérlegelési mozgásteret enged, a Bizottság által tiszteletben tartandó, objektív kritériumok megállapításával korlátozza annak gyakorlását. Így egyrészről a vállalkozással szemben kiszabható bírság összegének számszerűsíthető és abszolút felső határa van, ily módon az adott vállalkozással szemben kiszabható bírság maximális összege előre meghatározható. Másrészről e mérlegelési jogkör gyakorlását a Bizottság által többek között a bírságkiszabási iránymutatásban saját magával szemben felállított magatartási szabályok is korlátozzák (Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítélet, C‑580/12 P, EU:C:2014:2363, 55. pont; LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ítélet, C‑227/14 P, EU:C:2015:258, 51. pont).

49

Az említett iránymutatás 13. pontja értelmében „[a] kiszabásra kerülő bírságok alapösszegének meghatározásához a Bizottság a jogsértés által közvetlenül vagy közvetve […] érintett, a vállalkozás által az EGT‑n belül, az érintett földrajzi területen értékesített áruk és szolgáltatások eladásának értékét alkalmazza”. Ugyanezen iránymutatás a 6. pontjában pontosítja, hogy „[a] jogsértéssel összefüggő eladások értékének és [a jogsértés időtartamának] a kombinációja megfelelő helyettesítő értéknek tekinthető, mely tükrözi a jogsértés gazdasági jelentőségét, valamint a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások egymáshoz viszonyított súlyát”.

50

Így a bírságkiszabási iránymutatás 13. pontjának célja az, hogy a vállalkozással szemben kiszabott bírság számításának a kiindulópontja olyan összeg legyen, amely tükrözi a jogsértés gazdasági jelentőségét és e vállalkozás abban való viszonylagos súlyát (Team Relocations és társai kontra Bizottság ítélet, C‑444/11 P, EU:C:2013:464, 76. pont; Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítélet, C‑580/12 P, EU:C:2014:2363, 57. pont; LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ítélet, C‑227/14 P, EU:C:2015:258, 53. pont).

51

Következésképpen az eladások értékének e 13. pontban szereplő fogalma felöleli az EGT‑n belül a jogsértéssel érintett piacon teljesített eladásokat, anélkül hogy meg kellene határozni, hogy e jogsértés ténylegesen kihatott‑e ezen eladásokra, mivel a forgalomnak a jogsértés tárgyát képező termékek eladásából származó része tükrözheti a legjobban e jogsértés gazdasági jelentőségét (lásd ebben az értelemben: Team Relocations és társai kontra Bizottság ítélet, C‑444/11 P, EU:C:2013:464, 75–78. pont; Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítélet, C‑580/12 P, EU:C:2014:2363, 57–59. pont; Dole Food és Dole Fresh Fruit Europe kontra Bizottság ítélet, C‑286/13 P, EU:C:2015:184, 148. és 149. pont; LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ítélet, C‑227/14 P, EU:C:2015:258, 53–58. és 64. pont).

52

A jelen ügyben – amint az a megtámadott ítélet 73. és 90. pontjából kitűnik – nem vitatott, hogy a fellebbezőnek a bírságösszeg megállapítása szempontjából a „feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladások” címén figyelembe vett eladásait nem a jogsértéssel érintett termék – a jelen esetben a kartellel érintett LCD‑k – piacán, hanem az attól elkülönülő piacon, vagyis a kartellel érintett LCD‑ket tartalmazó késztermékek downstream piacán teljesítették, a kartellel érintett LCD‑k pedig ilyen esetben a fellebbező és a vertikálisan integrált leányvállalatai közötti, az EGT‑n kívüli belső eladás tárgyát képezték.

53

A megtámadott ítélet 45. pontjából azonban kitűnik, hogy a Bizottság a kartellel érintett LCD‑ket tartalmazó késztermékek eladásainak nem a teljes értékét vette figyelembe, hanem ezen értéknek csupán a késztermékekbe beépített, kartellel érintett LCD‑k értékének megfelelő hányadát, feltéve hogy ez utóbbiakat az a vállalkozás értékesítette az EGT‑beli független harmadik személyek részére, amelyhez a fellebbező tartozik. Ezt a megállapítást nem vitatták.

54

A fellebbező állításával ellentétben a Törvényszék egyáltalán nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítéletnek többek között a 47. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Bizottság a bírság összegének számítása során figyelembe vehette a késztermékek ilyen eladásait.

55

Jóllehet az „eladások értékének” a bírságkiszabási iránymutatás 13. pontja szerinti fogalma kétségkívül nem terjedhet odáig, hogy magában foglalja a szóban forgó vállalkozás által teljesített olyan eladásokat, amelyek nem tartoznak a kifogásolt kartell alkalmazási körébe (lásd: Team Relocations és társai kontra Bizottság ítélet, C‑444/11 P, EU:C:2013:464, 76. pont; Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítélet, C‑580/12 P, EU:C:2014:2363, 57. pont; LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ítélet, C‑227/14 P, EU:C:2015:258, 53. pont), mindazonáltal sértené az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése által követett célkitűzést, ha valamely kartell vertikálisan integrált résztvevői esetében csupán azon az alapon, hogy e résztvevők a jogsértés tárgyát képező termékeket az EGT‑n kívül építették be késztermékekbe, a bírság számításából ki kellene zárni az e késztermékek EGT‑n belül általuk teljesített eladásai értékének azt a hányadát, amely a jogsértés tárgyát képező termékek értékének felelhet meg.

56

Mint azt ugyanis a Törvényszék a megtámadott ítélet 71. pontjában lényegében megállapította, és mint azt már a Bíróság is kimondta, a vertikálisan integrált vállalkozások az EUMSZ 101. cikk megsértésével megkötött horizontális árrögzítő megállapodás esetén a független harmadik személyek részére teljesített eladások során nem csupán az e jogsértés tárgyát képező termék piacán juthatnak haszonhoz, hanem azon feldolgozott termékek downstream piacán is, amelyek összetételébe a jogsértés tárgyát képező termékek beépülnek, mindezt pedig két különböző címen. Vagy úgy, hogy e vállalkozások az inputoknak a jogsértés tárgyából eredő áremelkedéseit továbbgörgetik a feldolgozott termékek árában, vagy pedig úgy, hogy azokat nem görgetik tovább, ami viszont költségelőnyt keletkeztet számukra azon versenytársaikhoz képest, amelyek ugyanezeket az inputokat a jogsértés tárgyát képező termékek piacán szerzik be (Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítélet, C‑580/12 P, EU:C:2014:2363, 60. pont).

57

Ebből következik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 70. és 71. pontjában helyesen állapította meg, hogy ha valamely vertikálisan integrált vállalkozás a jogsértés tárgyát képező termékeket az EGT‑n kívül található termelési egységeiben építi be a késztermékekbe, e késztermékeknek e vállalkozás által az EGT‑n belül, független harmadik személyek részére történő eladása érintheti a versenyt e termékek piacán, következésképpen pedig az ilyen jogsértés úgy tekinthető, hogy az kihatott az EGT‑re, még akkor is, ha a kérdéses késztermékek piaca az említett jogsértéssel érintett piactól elkülönülő piacot képez.

58

E tekintetben a Törvényszék egyébiránt a megtámadott ítélet 48. és 49. pontjában megállapította egyrészt, hogy a többek között a vitatott határozat (394) preambulumbekezdése szerinti, a Törvényszék által kétségbe nem vont bizonyítékokból kitűnik, hogy a kartellel érintett LCD‑knek a kartellben részt vevő vállalkozások részére történő belső eladására a kartell által befolyásolt áron került sor, másrészt pedig, hogy e határozatnak többek között a (92) és (93) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az említett résztvevők tisztában voltak azzal, hogy a kartellel érintett LCD‑k ára hatással van az ezeket tartalmazó késztermékek árára.

59

Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Törvényszék kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a tényállás megállapítására és mérlegelésére, valamint – főszabály szerint – az általa e tényállás alátámasztása érdekében elfogadott bizonyítékok megvizsgálására. Amennyiben ugyanis a bizonyítékok megszerzése szabályszerűen történt, valamint az általános jogelveket és a bizonyítási teherre és a bizonyításfelvételre vonatkozó eljárási szabályokat tiszteletben tartották, kizárólag a Törvényszék feladata annak mérlegelése, hogy a hozzá benyújtott bizonyítékoknak milyen bizonyító erőt tulajdonít. E mérlegelés tehát, eltekintve e bizonyítékok elferdítésétől, nem minősül a Bíróság felülvizsgálata alá tartozó jogkérdésnek (E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, C‑89/11 P, EU:C:2012:738, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

60

Márpedig, jóllehet a fellebbező az első jogalapjának alátámasztása érdekében azt állítja, hogy a megtámadott ítélet 48. és 49. pontjában elfogadott bizonyítékok nem csupán azokra a vertikálisan integrált vállalkozásokra vonatkoztak, amelyek tekintetében a Bizottság a „feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladások” fogalmát alkalmazta, hanem a kartell egyéb résztvevőire is, sőt azok mindegyikére, a fellebbező mindamellett nem kifogásolja, hogy a Törvényszék e bizonyítékokat elferdítette volna.

61

E feltételek mellett a Törvényszék a megtámadott ítélet 46., 70. és 84. pontjában helyesen állapította meg, hogy a késztermékek eladásai – jóllehet azokat nem a jogsértéssel érintett termék piacán teljesítették – az EUMSZ 101. cikket megsértve, különösen a fogyasztók hátrányára torzították a versenyt az EGT‑ben. A Törvényszék tehát nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor ezen ítéletnek különösen a 47. és 87. pontjában megállapította, hogy a késztermékek eladásai a bírságkiszabási iránymutatás 13. pontja szerinti összefüggésben álltak az EGT‑beli jogsértéssel.

62

Másfelől meg kell jegyezni, hogy ezen eladások kizárása azzal járna, hogy mesterségesen csökkentené az adott vállalkozás által elkövetett jogsértés gazdasági jelentőségét, mivel pusztán az a tény, hogy kizárják a kartell által az EGT‑n belül ténylegesen érintett ilyen eladások figyelembevételét, azt eredményezné, hogy a Bizottság végül olyan bírságot szabna ki, amely nem áll valós kapcsolatban e kartell e területen való alkalmazási körével (lásd analógia útján: Team Relocations és társai kontra Bizottság ítélet, C‑444/11 P, EU:C:2013:464, 77. pont; Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítélet, C‑580/12 P, EU:C:2014:2363, 58. pont; LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ítélet, C‑227/14 P, EU:C:2015:258, 54. pont).

63

Különösen, mint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 46., 47., 71. és 74. pontjában megállapította, az említett eladások értékének figyelembe nem vétele szükségképpen azt eredményezné, hogy azokat a vertikálisan integrált vállalkozásokat, amelyek – a fellebbezőhöz hasonlóan – a jogsértés tárgyát képező termékek jelentős részét az EGT‑n kívüli termelési egységeikben építik be, indokolatlanul előnyben részesítenék azáltal, hogy lehetővé tennék számukra az e termékek piacán betöltött jelentőségükkel és a magatartásuknak az EGT‑beli versenyre gyakorolt káros hatásával arányos szankció elkerülését.

64

E tekintetben nem kifogásolható a Törvényszékkel szemben, hogy a kartell résztvevői által teljesített eladások között aszerint tett különbséget, hogy e résztvevők egyetlen vállalkozást képeznek‑e, vagy sem, azokkal a társaságokkal, amelyek a jogsértéssel érintett termékeket beépítették a késztermékekbe.

65

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis a vállalkozás fogalmát versenyjogi összefüggésben úgy kell értelmezni, mint amely gazdasági egységet jelent, még akkor is, ha jogi szempontból ez az egység több természetes vagy jogi személyből áll (lásd többek között: Hydrotherm Gerätebau ítélet, 170/83, EU:C:1984:271, 11. pont; Arkema kontra Bizottság ítélet, C‑520/09 P, EU:C:2011:619, 37. pont).

66

Következésképpen, mint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 90. pontjában helyesen megállapította, a kartell azon résztvevői, amelyek – a fellebbezőhöz hasonlóan – az EUMSZ 101. cikk értelmében vett egyetlen vállalkozást képeznek azokkal a termelési egységekkel, amelyek az érintett termékeket beépítik a késztermékekbe, objektíve eltérő helyzetben vannak a kartell azon résztvevőihez képest, amelyek – az LG Display és LG Display Taiwan ítélet (C‑227/14 P, EU:C:2015:258, 46. és 47. pont) felpereseihez hasonlóan – az említett beépítést végző vállalkozástól e rendelkezés értelmében külön vállalkozást képeznek. Amíg ugyanis az első esetben az érintett termék eladásai belső eladásoknak minősülnek, addig a második esetben az említett eladásokat független harmadik vállalkozások részére teljesítik. Ezért ez az objektív helyzetbeli különbség igazolja, hogy ezeket az eladásokat eltérően kezeljék. Márpedig a fellebbező a jelen fellebbezés keretében semmilyen módon nem vitatta a Törvényszék által a megtámadott ítéletnek többek között a 70. és 90. pontjában arra vonatkozóan tett megállapításokat, hogy a kartellben részt vevő vállalkozások egyetlen vállalkozásnak minősülnek‑e, vagy sem.

67

Kétségtelen, mint azt a fellebbező is állítja, hogy a Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítéletben (C‑580/12 P, EU:C:2014:2363, 59. pont) a Bíróság az EGT‑n belüli összefüggésben úgy ítélte meg, hogy az eladásoknak az EUMSZ 101. cikk megsértéséért kiszabott bírságok összegének számítása során figyelembe veendő értékének meghatározása szempontjából nem lehet különbséget tenni aszerint, hogy ezeket az eladásokat független harmadik személyekkel, vagy pedig az ugyanezen vállalkozáshoz tartozó jogalanyokkal bonyolították le.

68

A fenti ítéletből ugyanakkor – a Bíróság tárgyalásán a fellebbező által megfogalmazott állítással ellentétben – nem következik, hogy a belső eladásokat olyan értelemben kellene a független harmadik személyek részére teljesített eladásokkal azonos módon kezelni, hogy mivel az utóbbiakat illetően csak azokat vették figyelembe, amelyeket az EGT‑n belül teljesítettek, a bírság számítása során ugyanígy csak az EGT‑n belül lebonyolított belső eladásokat kellene figyelembe venni.

69

Mint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 73. és 74. pontjában lényegében megállapította, a Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítéletből (C‑580/12 P, EU:C:2014:2363) kizárólag az következik, hogy az eladásoknak a vertikálisan integrált vállalkozással szemben kiszabott bírság számítása során figyelembe veendő értékének főszabály szerint magában kell foglalnia a jogsértéssel érintett termékre vonatkozó valamennyi EGT‑beli eladást, ideértve e terméknek az e vállalkozáson belül bonyolított belső eladásait is.

70

Ezzel szemben semmi nem zárja ki, hogy a jelenlegihez hasonló olyan esetben, amelyben a jogsértéssel érintett termékre vonatkozó, egy vertikálisan integrált vállalkozáson belüli belső eladásokat az EGT‑n kívül bonyolították, az e vállalkozáshoz tartozó valamely kartellrésztvevővel szemben kiszabandó bírság összegének meghatározása során figyelembe vegyék a késztermékek e résztvevő által az EGT‑n belül független harmadik személyek részére teljesített eladásait. Épp ellenkezőleg, mint azt a jelen ítélet 56. pontja felidézte, a Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítélet (C‑580/12 P, EU:C:2014:2363) 60. pontjából pontosan az következik, hogy ezeket az eladásokat főszabály szerint figyelembe kell venni, mivel azokra mindenképpen kihatott e jogsértés.

71

E tekintetben a fellebbező által a Bizottság területi illetékességével kapcsolatban felhozott érveknek egyáltalán nincs jelentőségük.

72

Mint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 58. pontjában felidézte, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kétségkívül az következik, hogy amennyiben az EGT‑n kívül letelepedett vállalkozások, amelyek az EGT‑ben letelepedett harmadik személyeknek eladandó termékeket gyártanak, megállapodnak azon árakban, amelyeket az EGT‑ben letelepedett vevőikkel szemben alkalmazni fognak, és ezt a megállapodást végre is hajtják úgy, hogy ténylegesen összehangolt árakon értékesítenek, akkor e vállalkozások olyan megállapodásban vesznek részt, amelynek célja és hatása a belső piacon belüli verseny korlátozása a EUMSZ 101. cikk értelmében, és hogy a Bizottság illetékes az eljárásra (lásd ebben az értelemben: Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság ítélet, C‑89/85, C‑104/85, C‑114/85, C‑116/85, C‑117/85 és C‑125/85–C‑129/85, EU:C:1993:120, 13. és 14. pont).

73

A jelen ügyben ugyanakkor nem vitatott, hogy a Bizottság illetékes volt arra, hogy az EUMSZ 101. cikket a szóban forgó kartellre alkalmazza, mivel – mint az a megtámadott ítélet 42. és 66. pontjából kitűnik – e kartell résztvevői, köztük a fellebbező, e világszintű kartellt az EGT‑ben hajtották végre azáltal, hogy a jogsértéssel érintett terméket e területen független harmadik személyek részére értékesítették.

74

Ezzel szemben a jelen fellebbezési jogalap ettől eltérő kérdésre, vagyis a fellebbezővel szemben az EUMSZ 101. cikk megsértése miatt kiszabandó bírság összegének számítására vonatkozik. E tekintetben a jelen ítélet 46–51. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlattal összhangban az eladások figyelembe veendő értékét annak érdekében kell meghatározni, hogy e bírság összege tükrözze a jogsértés gazdasági jelentőségét, valamint a fellebbező e jogsértésben betöltött viszonylagos súlyát. Márpedig, mint az a jelen ítélet 52–70. pontjából következik, a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy amikor a jogsértéssel érintett termék belső eladásait a fellebbező az EGT‑n kívül bonyolította, a Bizottság a fentiek érdekében figyelembe vehette a késztermékeknek a fellebbező által az EGT‑n belül független harmadik személyek részére bonyolított eladásait.

75

E tekintetben a fellebbező azon állítását illetően, amely szerint az említett eladásoknak az EUMSZ 101. cikk megsértése címén kiszabott bírság számítása szempontjából történő figyelembevétele azt eredményezheti, hogy ugyanazon versenyellenes magatartásért valamely harmadik állam versenyhatóságai párhuzamos szankciókat fognak alkalmazni, meg kell jegyezni, hogy a Bizottság álláspontjával ellentétben ez az állítás az eljárási szabályzat 170. cikkének (1) bekezdésére tekintettel a jelen fellebbezés szakaszában elfogadható, mivel semmilyen módon nem változtatja meg a jogvita tárgyát. Ugyanakkor elegendő emlékeztetni arra, hogy – mint azt a Bíróság már megállapította – a Bizottság sem a ne bis in idem elve, sem pedig bármely más jogelv alapján nem kötelezhető arra, hogy figyelembe vegye a vállalkozással szemben harmadik államokban folytatott eljárásokat és kiszabott szankciókat (lásd: Showa Denko kontra Bizottság ítélet, C‑289/04 P, EU:C:2006:431, 52–58. pont; SGL Carbon kontra Bizottság ítélet, C‑308/04 P, EU:C:2006:433, 28–34. pont; SGL Carbon kontra Bizottság ítélet, C‑328/05 P, EU:C:2007:277, 24–35. pont).

76

A fellebbező által az Istituto Chemioterapico Italiano és Commercial Solvents kontra Bizottság ítélet (6/73 és 7/73, EU:C:1974:18) 33. pontjára alapított érvet illetően elegendő megállapítani, hogy ennek az ítéletnek a jelen jogalap keretében nincs semmilyen jelentősége, mivel ez az ítélet – mint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 87. pontjában helyesen megállapította – nem az EUM‑Szerződésben foglalt versenyszabályok megsértéséért kiszabott bírságok összegének meghatározására, hanem az erőfölénnyel való visszaélés EUMSZ 102. cikkben meghatározott tilalmának alkalmazási feltételeire, különösen a tagállamok közötti kereskedelem érintettségével kapcsolatos feltételre vonatkozott.

77

A fenti megfontolásokra tekintettel az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

78

Először is, a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék által a vertikálisan integrált vállalkozások között aszerint alkalmazott különbségtételnek, hogy e vállalkozások a kapcsolt jogalanyokkal egyetlen vállalkozást képeznek‑e, vagy sem, nincs semmilyen releváns eltérésbeli alapja. Így az LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ítéletben (T‑128/11, EU:T:2014:88) a Törvényszék azon érv elutasítása érdekében, amely szerint az ezen ügy felpereseinek anyavállalatai részére történő LCD‑eladásokat ki kell zárni, nem hivatkozott arra, hogy a kérdéses eladásokat egyetlen vállalkozáson belül bonyolították le. Épp ellenkezőleg, ezen ítélet 89. pontjában a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a kérdéses eladások valójában a kapcsolt jogalanyok részére teljesített, ezen a címen a jogsértés megállapítása körébe tartozó eladások voltak, csupán azért, mert a kartell kiterjedt a csoporton belüli eladásokra. Márpedig a fellebbező szerint e szempontból nincs semmilyen különbség az említett LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ítélet (T‑128/11, EU:T:2014:88) alapjául szolgáló ügy felperesei által bonyolított csoporton belüli szállítások és a fellebbező által bonyolított, a jelen ügyben vizsgált szállítások között.

79

A fellebbező szerint e különbségtétel az objektivitást és a koherenciát is nélkülözi. Az LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ítélet (T‑128/11, EU:T:2014:88) 140. pontjában a Törvényszék pontosítja, hogy „a 100%‑os tulajdonban lévő leányvállalatokat [a Bizottság] úgy tekintette, hogy azok ugyanazon vállalkozáshoz tartoznak, mint a kartell résztvevői, miközben a kartell részét képező leányvállalatokban tagsági részesedéssel rendelkező társaságokat nem tekintette anyavállalatoknak, mivel nem került bizonyításra, hogy az ennek érdekében az ítélkezési gyakorlatban meghatározott feltételek teljesülnek”. A fellebbező szerint azonban nehezen érthető a vertikálisan integrált társaságok között aszerint történő különbségtétel logikája, hogy a releváns eladásokat a kapcsolt leányvállalatok vagy a kapcsolt anyavállalatok részére teljesítik.

80

Másodszor, a fellebbező úgy véli, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 93. és 94. pontjában a jogszerűség elvére támaszkodott a fellebbező egyenlő bánásmód elvére alapított érveinek elutasítása érdekében. Az Alliance One International és Standard Commercial Tobacco kontra Bizottság és Bizottság kontra Alliance One International és társai ítéletből (C‑628/10 P és C‑14/11 P, EU:C:2012:479) ugyanis az következik, hogy valamely féllel szemben csak akkor lehet az általa kért kedvezmény elutasítása érdekében a jogszerűség elvére hivatkozni, ha e fél jogellenes bírságszámítási módban megnyilvánuló kedvezményt kér. Márpedig a jelen ügyben a fellebbezőt egy teljesen jogszerű bírságszámítási módban megnyilvánuló kedvezménytől fosztották meg. Az LGD és az AUO által bonyolított csoporton belüli LCD‑szállításokra alkalmazott módszer ugyanis olyan módszer, amelynek a megalapozottságát a Törvényszék és a Bíróság is megerősítette a Törvényszék Europa Carton kontra Bizottság ítéletében (T‑304/94, EU:T:1998:89) és a Bíróság KNP BT kontra Bizottság ítéletében (C‑248/98 P, EU:C:2000:625). A Törvényszék az LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ítéletben (T‑128/11, EU:T:2014:88) e módszernek még a jogszerűségét is megerősítette, következésképpen pedig a megtámadott ítéletben ellentmondott önmagának.

81

A Bizottság úgy véli, hogy e jogalap megalapozatlan, következésképpen pedig el kell utasítani.

82

Mivel a második jogalap lényegében a Törvényszék által a kartell résztvevői között aszerint történő különbségtétel megkérdőjelezésére irányul, hogy e résztvevők egyetlen vállalkozást képeznek‑e, vagy sem, azokkal a társaságokkal, amelyek a jogsértéssel érintett termékeket beépítették a késztermékekbe, e jogalapot megalapozatlanként el kell utasítani ugyanazon indokok alapján, mint amelyeket a jelen ítélet 64–66. pontja az első jogalap vonatkozásában kifejtett.

83

Mindazonáltal, amennyiben a jelen jogalap a megtámadott ítélet 93. és 94. pontjára irányul, azt hatástalanként el kell utasítani, mivel az az indokolás olyan mellékes részére vonatkozik, amely nem eredményezheti ezen ítélet hatályon kívül helyezését (lásd többek között: Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, C‑189/02 P, C‑202/02 P, C‑205/02 P–C‑208/02 P és C‑213/02 P, EU:C:2005:408, 148. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

84

A megtámadott ítélet 92. pontjában ugyanis a Törvényszék – anélkül, hogy ezt a jelen fellebbezés keretében kétségbe vonnák – megállapította, hogy még ha feltételezzük is, hogy a Bizottság tévesen mulasztotta el annak megállapítását, hogy az LGD és az AOU egyetlen vállalkozást képezett azokkal a vállalkozásokkal, amelyekhez kapcsolódtak, e körülmény egyáltalán nem szól a fellebbező javára, mivel még ha be is igazolódnának ezek az állítólagos tévedések, akkor sem bizonyítanák, hogy a „feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladások” fogalma önmagában téves, mivel e fogalom meghatározása független attól, hogy milyen esetre alkalmazták vagy nem alkalmazták. Következésképpen, mivel a Törvényszék e kérdésben az eljáráshoz fűződő érdek hiánya folytán elfogadhatatlanként elutasította a fellebbező érvelését, a megtámadott ítélet 93. és 94. pontjában szereplő, ezen érvelés megalapozottságával kapcsolatos megfontolásokat csak másodlagosan fejtette ki, mint az egyébként kitűnik az említett pontokat bevezető „mindenesetre” kifejezésből is.

85

A fentiekre tekintettel a második jogalapot mint részben megalapozatlant és részben hatástalant el kell utasítani.

86

Az eddigi megfontolások összességéből következik, hogy a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

87

Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése alapján a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

88

Az InnoLuxot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott: