1. 

Az Európai Unió Tanácsa fellebbezést terjesztett elő a Törvényszék T‑208/11. és T‑508/11. sz. egyesített ügyekben hozott ítéletével ( 2 ) (a továbbiakban: megtámadott ítélet) szemben, amely számos tanácsi végrehajtási jogi aktust megsemmisített annyiban, amennyiben azok a terrorizmus leküzdése érdekében a Liberation Tigers of Tamil Eelam (a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei; a továbbiakban: LTTE) szervezetet felvették azon személyek, csoportok és szervezetek listájára, akiknek, illetve amelyeknek vagy akik, illetve amelyek javára tilos pénzügyi szolgáltatásokat nyújtani. A Törvényszék többek között e jogi aktusok elégtelen indokolása, valamint a Tanács által felhozott, az LTTE e listán való további szerepeltetésének indokai miatt semmisítette meg e jogi aktusokat.

2. 

A Tanács azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletben tévesen alkalmazta a jogot, amikor:

3.

A 2001/931/KKBP tanácsi közös álláspontot ( 4 ) az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa (a továbbiakban: ENSZ BT) 1373. (2001) számú határozatának végrehajtása érdekében fogadták el. E határozattal összhangban valamennyi államnak el kell hárítania és meg kell akadályoznia a terrorcselekmények finanszírozását, és késedelem nélkül be kell fagyasztania többek között azon személyek pénzeszközeit, egyéb vagyoni értékeit vagy gazdasági erőforrásait, akik terrorcselekményeket követnek el vagy kísérelnek meg elkövetni, illetve ilyen cselekmények elkövetésének részesei vagy elősegítői. ( 5 )

4.

Az 1. cikk (1) bekezdése szerint „[a] következő cikkek rendelkezéseivel összhangban ezt a közös álláspontot kell alkalmazni a terrorcselekményekben részt vevő és a mellékletben felsorolt személyekre, csoportokra és szervezetekre” ( 6 ).

5.

Az 1. cikk (2) bekezdése a következőképpen határozza meg a „terrorcselekményekben részt vevő személyek, csoportok és szervezetek” fogalmát: „az ilyen személyek közvetett vagy közvetlen tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló szervezetek [helyesen: csoportok és szervezetek]; az ilyen személyek és szervezetek [helyesen: az ilyen személyek, csoportok és szervezetek] nevében vagy irányítása alatt eljáró személyek [helyesen: személyek, csoportok és szervezetek], ideértve az ilyen személyek és a velük kapcsolatban álló személyek és szervezetek [helyesen: az ilyen személyek és a velük kapcsolatban álló személyek, csoportok és szervezetek] közvetlen [helyesen: közvetlen vagy közvetett] tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló vagyonból származó vagy abból keletkezett pénzeszközöket is”. Az 1. cikk (3) bekezdése meghatározza a „terrorcselekményt” a 2001/931 közös álláspont alkalmazásában. ( 7 )

6.

Az 1. cikk (4) bekezdése kimondja, hogy a mellékletben található listát

„[…] az idevágó ügyiratok pontos információi, illetve anyagai alapján kell összeállítani, amelyek értelmében az illetékes [helyesen: hatáskörrel rendelkező] hatóság határozatot hozott az érintett személyekről, csoportokról és szervezetekről, függetlenül attól, hogy a határozat terrorcselekményre irányuló nyomozás vagy vádemelés [helyesen: büntetőeljárás] megindítására, komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy jelek [helyesen: bizonyítékok vagy valószínűsítő körülmények] alapján ilyen cselekmény elkövetésének kísérletére, abban való részvételre vagy annak elősegítésére, vagy ilyen bűntettek [helyesen: cselekmények] miatt kiszabott ítéletekre vonatkozik‑e. A listába felvehetők azok a személyek, csoportok és szervezetek, akikről, illetve amelyekről az [ENSZ BT] megállapította, hogy kapcsolatban állnak a terrorizmussal, és velük szemben szankciókat rendelt el.

Ennek a bekezdésnek az alkalmazásában az »illetékes [helyesen: hatáskörrel rendelkező] hatóság« az igazságügyi hatóság, vagy ha az nem rendelkezik az e bekezdés hatálya alá tartozó területen illetékességgel, akkor az e téren illetékességgel rendelkező megfelelő hatóság.”

7.

Az 1. cikk (6) bekezdése szerint „[a] mellékletben található listában szereplő személyek és szervezetek nevét rendszeresen és legalább hat hónaponként felül kell vizsgálni annak érdekében, hogy biztosítva legyen a listában való fenntartásuk megalapozottsága [helyesen: a mellékletben található listán szereplő személyek és szervezetek nevét rendszeresen és legalább hat hónaponként felül kell vizsgálni az arról való meggyőződés érdekében, hogy továbbra is indokolt‑e a listán való fenntartásuk]”.

8.

A 2., illetve a 3. cikkel összhangban az (akkori) Európai Közösség, az Európai Közösséget létrehozó (akkori) szerződésben ráruházott hatáskör keretén belül eljárva, „elrendeli a mellékletben felsorolt személyek, csoportok és szervezetek pénzeszközeinek és egyéb vagyoni értékeinek vagy gazdasági erőforrásainak a befagyasztását”, valamint „biztosítja, hogy pénzeszközöket, vagyoni értékeket vagy gazdasági erőforrásokat vagy pénzügyi vagy ezzel kapcsolatos egyéb szolgáltatásokat sem közvetve, sem közvetlenül nem bocsátanak a mellékletben felsorolt személyek, csoportok és szervezetek rendelkezésére”.

9.

A 2001/931 közös álláspont melléklete tartalmazza az 1. cikkben említett személyek, csoportok és szervezetek eredeti listáját. Ezen a listán nem szerepel az LTTE.

10.

A 2580/2001/EK tanácsi rendelet ( 8 ) (3) és (4) preambulumbekezdése hivatkozik az ENSZ BT 1373. (2001) számú határozatára. Az (5) preambulumbekezdés megállapítja, hogy a 2001/931/KKBP közös álláspont közös kül‑ és biztonságpolitikai (KKBP) szempontjainak végrehajtásához az (akkori) Közösség fellépésére van szükség. A (6) preambulumbekezdés szerint e rendelet (akkori) közösségi szinten szükségessé vált intézkedés, amely kiegészíti a terrorista szervezetekkel szembeni közigazgatási és bírósági eljárásokat az Európai Unióban és harmadik országokban.

11.

A 2580/2001 rendelet 1. cikkének (2) bekezdése a következőképpen határozza meg a „pénzeszközök, egyéb vagyoni értékek és gazdasági erőforrások befagyasztása” fogalmát: „a pénzeszközök mozgásának, átutalásának, módosításának, felhasználásának vagy bármiféle olyan kezelésének a megakadályozása, amely bármilyen változást vagy olyan módosulást eredményezne a vagyoni értékek volumene, összege, elhelyezkedése, tulajdonlása, birtoklása, jellege, rendeltetése tekintetében, amely lehetővé tenné a vagyoni értékek [helyesen: pénzeszközök] felhasználását, ideértve a portfóliókezelést is”. Az 1. cikk (4) bekezdése szerint a 2580/2001 rendeletnek az alkalmazásában a „terrorcselekmény” meghatározását a 2001/931/KKBP közös álláspont 1. cikkének (3) bekezdése tartalmazza.

12.

A 2. cikk (3) bekezdése értelmében a Tanács a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4), (5) és (6) bekezdésében megállapított rendelkezéseivel összhangban eljárva, megállapítja, felülvizsgálja és módosítja azoknak a személyeknek, csoportoknak és szervezeteknek a listáját (a továbbiakban: a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott lista), akikre, illetve amelyekre a 2580/2001 rendelet vonatkozik. Megállapítja különösen, hogy ez a lista a következőket tartalmazza:

„[…]

[…]”

13.

Az LTTE‑t először a 2006/380/KKBP közös álláspont ( 9 ) vette fel a 2001/931 közös álláspont mellékletében szereplő listára. A 2006/379/EK tanácsi határozattal ( 10 ) ugyanazon a napon felkerült a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listára. Az LTTE nem kifogásolta a hivatkozott eredeti felvételt. Számos, az elődjét hatályon kívül helyező, illetve felváltó határozat és rendelet (beleértve a megtámadott rendeleteket is ( 11 )) eredményeképpen az LTTE a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán maradt. Amikor az LTTE előterjesztette első keresetét ( 12 ) a Törvényszék előtt, a 83/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet ( 13 ) LTTE‑t érintő részében való megsemmisítését kérte. Abban az időpontban a hivatkozott rendelet volt hatályban, és az a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott lista 2. pontjának 17. bejegyzéseként vette fel az LTTE‑t. Amikor az LTTE előterjesztette második keresetét, ( 14 ) a (többek között a 83/2011 végrehajtási rendeletet hatályon kívül helyező) 687/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet ( 15 ) LTTE‑t érintő részében való megsemmisítését kérte.

14.

Valamennyi megtámadott rendelet preambulumbekezdései arra utalnak, hogy a Tanács valamennyi szóban forgó személy, csoport és szervezet számára – amennyiben ez gyakorlatilag lehetséges volt – indokolást adott arról, hogy miért kerültek fel az előző rendeletben szereplő listára. Az szerepel bennük, hogy a Tanács tájékoztatta az előző rendeletben listára vett személyeket, csoportokat és szervezeteket azon döntéséről, hogy továbbra is szerepelteti őket a listán. Ezen túlmenően kifejtik, hogy arról is tájékoztatták az érintett személyeket, csoportokat és szervezeteket, hogy kérhetik a Tanács indokolását a listára való felvételükkel kapcsolatban (amennyiben arról még nem kaptak tájékoztatást). A hivatkozott preambulumbekezdésekkel összhangban a Tanács a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott lista teljes körű felülvizsgálata során figyelembe vette az érintett személyek, csoportok és szervezetek által hozzá benyújtott észrevételeket.

15.

A Törvényszék a következőképpen írta le a 83/2011 végrehajtási rendelettel összefüggő indokolás tartalmát:

16.

2011. április 11‑én az LTTE keresetet terjesztett (amelyet a T‑208/11. számon vettek nyilvántartásba) a Törvényszék elé, és kifogásolta a 83/2011 végrehajtási rendelettel a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listára való felvételét. Azt követően, hogy továbbra is szerepelt a 687/2011 végrehajtási rendelethez mellékelt listán, az LTTE új keresetet terjesztett elő a hivatkozott rendelet azonos indokokkal való megsemmisítése érdekében (amely keresetet a T‑508/11. számon vettek nyilvántartásba). Miután a hivatkozott rendeletet hatályon kívül helyezte és felváltotta az 1375/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet, ( 16 ) és az LTTE továbbra is szerepelt a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán, az LTTE kérte a T‑208/11. és a T‑508/11. sz. ügyek egyesítését. Kérte a két ügyben a kereseti kérelmek módosítását, hogy azok az 1375/2011 végrehajtási rendeletre is vonatkozzanak. A két ügyet a 2012. június 15‑én hozott végzéssel egyesítették. Az eljárás során, mivel új végrehajtási jogi aktusokat fogadtak el, az LTTE kérte a megsemmisítés hatályának kiterjesztését az 542/2012/EU tanácsi végrehajtási rendeletre, ( 17 ) az 1169/2012/EU tanácsi végrehajtási rendeletre, ( 18 ) a 714/2013/EU tanácsi végrehajtási rendeletre, ( 19 ) a 125/2014/EU tanácsi végrehajtási rendeletre ( 20 ) és a 790/2014/EU tanácsi végrehajtási rendeletre. ( 21 ) A többi végrehajtási rendelettel együtt ezek alkotják a „megtámadott rendeleteket”. A Törvényszék elfogadta a kiterjesztés iránti ezen kérelmeket.

17.

Az Európai Bizottság és a holland kormány beavatkozott a két ügybe a Tanács kérelmeinek alátámasztására, aki azt kérte, hogy a Törvényszék utasítsa el az LTTE keresetét, és kötelezze a költségek viselésére. A T‑208/11. sz. ügyben az Egyesült Királyság is beavatkozott a Tanács kérelmeinek alátámasztására.

18.

Az LTTE a két ügy vonatkozásában hat jogalapot vetett fel; egy további jogalap csupán a T‑508/11. sz. ügyben releváns. A jelen fellebbezés tekintetében csupán a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik jogalap releváns.

19.

Harmadik jogalapjával (amely a hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozat hiányán alapul) az LTTE azzal érvelt, hogy a megtámadott rendeletek indokolása hivatkozást tartalmaz az Egyesült Királyság és India hatóságainak határozataira, amelyek nem minősülnek a 2001/931 közös álláspont szerinti hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozatoknak. Amennyiben a Törvényszék megállapítja, hogy az Egyesült Királyság határozatai hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozatok, úgy az LTTE azt kifogásolja, hogy a hivatkozott határozatok nem alapulnak komoly és hitelt érdemlő bizonyítékokon vagy ténykörülményeken; indokolásuk sem pontosítja a hivatkozott határozatok jogalapjait. Amennyiben a Törvényszék megállapítja, hogy a harmadik állam (nevezetesen India) hatósága által hozott határozat hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozatnak minősül, úgy az LTTE azt állítja, hogy az őt jogellenesnek minősítő indiai határozatokat nem vizsgálta felül indiai bíróság, ahogyan azt az indiai jog előírja. Az indokolás sem hivatkozik arra a tényre, vagy utal más módon arra, hogy az indiai határozatok hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozatok. Mindenesetre az indiai határozatok nem alapulnak komoly és hitelt érdemlő bizonyítékokon vagy ténykörülményeken, és azok jogalapjait nem jelölték meg az indokolásban. Az LTTE azzal is érvelt, hogy az indiai hatóságok nem tekinthetők megbízható információforrásnak, mivel nem pártatlanok.

20.

A Törvényszék elutasította az LTTE arra irányuló kifogását, hogy az Egyesült Királyság és India hatóságai nem hatáskörrel rendelkező hatóságok. ( 22 ) A Törvényszék az azt megerősítő ítélkezési gyakorlatra hivatkozott, hogy a közigazgatási hatóság minősíthető hatáskörrel rendelkező hatóságnak, és az a körülmény, hogy valamely határozat közigazgatási határozatnak minősül, önmagában nem meghatározó. ( 23 ) A Törvényszék megállapította, hogy noha előnyben részesítik az igazságügyi hatóságoktól származó határozatokat, a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének második albekezdése „egyáltalán nem zárja ki a közigazgatási hatóságoktól származó határozatok figyelembevételét, amikor egyrészt e hatóságok a nemzeti jogban ténylegesen hatáskörrel rendelkeznek a terrorizmusban részt vevő csoportokkal szembeni korlátozó határozatok elfogadására, másrészt pedig amikor e hatóságok – jóllehet csak közigazgatási hatóságok – mindazonáltal az igazságügyi hatóságokkal »egyenértékűeknek« tekinthetők” ( 24 ). Ezen túlmenően a fennálló ítélkezési gyakorlatból az is kiderül, hogy a 2001/931 közös álláspont nem követeli meg, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság határozata büntetőeljárás részét képezze; ilyen határozat megelőző jellegű intézkedések tárgyát képező eljárás részét is képezheti. ( 25 ) A szóban forgó ügyben az Egyesült Királyságban és az Indiában meghozott határozatok a terrorizmus elleni küzdelem céljából megelőző vagy megtorló jellegű intézkedés meghozatalára irányuló nemzeti eljárás részét képezték.

21.

Miután a Törvényszék megállapította, hogy a Home Secretary hatáskörrel rendelkező hatóság, úgy határozott, hogy valamely harmadik állam hatósága tekinthető a 2001/931 közös álláspont szerinti hatáskörrel rendelkező hatóságnak. ( 26 ) A Törvényszék a harmadik államok hatóságai által hozott határozatok esetén lényeges előzetes feltételként még fontosabbnak tartotta annak ellenőrzését, hogy van‑e olyan nemzeti hatósági határozat, amely megfelel az 1. cikk (4) bekezdésében szereplő fogalommeghatározásnak. Megjegyezte, hogy számos harmadik államot nem köt az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény, valamint egyikük sem tartozik az Európai Unió Alapjogi Chartája rendelkezéseinek hatálya alá. A Törvényszék megállapította tehát, hogy a Tanács feladata – mielőtt a harmadik állam hatóságának a határozatára alapozna – annak gondos ellenőrzése, hogy ezen állam releváns szabályozása biztosítja a védelemhez való jognak és a hatékony bírói jogvédelemhez való jognak az uniós szinten biztosítottal egyenértékű védelmét. Nem létezhetnek azt bizonyító körülmények, hogy a harmadik állam a gyakorlatban sérti e szabályozást. A Törvényszék hozzátette, hogy a harmadik állam szabályozása által biztosított és az uniós szinten biztosított védelmi szint közötti egyenértékűség hiányában a 2001/931 közös álláspont értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóság minőségnek a harmadik állam nemzeti hatósága esetében történő elismerése a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó uniós intézkedések által érintett személyek közötti eltérő bánásmódhoz vezet, aszerint hogy az ezen intézkedések alapjául szolgáló nemzeti határozatok harmadik államok hatóságaitól vagy tagállami hatóságoktól származnak‑e. ( 27 )

22.

A szóban forgó ügyben a Törvényszék megállapította, hogy a megtámadott rendeletek indokai nem tartalmaznak semmilyen olyan körülményt, amelyből azt lehetne megállapítani, hogy a Tanács ilyen gondos vizsgálatot végzett. ( 28 ) A Törvényszék elutasította a Tanács arra irányuló érvét is, hogy amennyiben eredeti felvételről (és nem a listán való fenntartásról) van szó, úgy az indiai szabályozás mélyrehatóbb eredeti értékelését tükröző részletesebb indokolás készült volna. Mindezek alapján a Törvényszék helyt adott a harmadik jogalapnak annyiban, amennyiben az az indiai hatóságokra vonatkozik, és elutasította annyiban, amennyiben az a brit hatóságokat érinti. ( 29 )

23.

A Törvényszék ezt követően a negyedik, ötödik és hatodik jogalapot a második jogalappal együtt vizsgálta. Ezek a jogalapok a következők:

24.

A Törvényszék úgy jellemezte a hivatkozott jogalapokat, hogy azok azt a kifogást támasztják alá, miszerint a Tanács a megtámadott rendeleteket nem annyira a hatáskörrel rendelkező hatóságok határozataira, hanem az általa az LTTE‑nek közvetlenül betudott cselekmények listájára alapította. A második és negyedik jogalap arra a kifogásra vonatkozott, hogy a listán szereplő terrorcselekmények LTTE‑nek való betudásának nincs elegendő ténybeli vagy jogi alapja. Az ötödik és hatodik jogalap tárgya az a kifogás volt, hogy a megtámadott rendeletek indokai túlságosan hiányosak ahhoz, hogy lehetővé tegyék a felperes számára a hatékony védelem megszervezését, valamint az uniós bíróságok számára a bírósági felülvizsgálat gyakorlását. ( 30 )

25.

A Törvényszék először ( 31 ) meghatározta azokat az elveket és ítélkezési gyakorlatot, amelyek alapján megvizsgálja a Tanács által a megtámadott rendeletekben megfogalmazott indokolást. ( 32 ) Megállapította, hogy a Tanács a megtámadott rendeleteket nem a hatáskörrel rendelkező hatóságok határozataiban szereplő értékelésekre, hanem a sajtóból és az internetről származó információkra alapította. ( 33 ) A Törvényszék szerint a Tanács a következőképpen indokolt: i. a Tanács saját maga terrorista szervezetként minősítette az LTTE‑t, és olyan erőszakos cselekmények sorozatát rótta fel neki, amelyeket a Tanács a sajtóban és az interneten talált; ii. a Tanács ezt követően megállapította, hogy az általa az LTTE‑nek betudott cselekmények a 2001/931 közös álláspont szerinti terrorcselekmények, valamint hogy az LTTE terrorista csoport; és iii. végül, a Tanács idézi a brit és indiai hatóságok azon határozatait, amelyek a 83/2011–125/2014 végrehajtási rendeletek tekintetében a betudott cselekményeknél korábbiak. ( 34 )

26.

A Törvényszék megállapította, hogy a Tanács a végrehajtási rendeletek indokolásában nem azonosított a későbbi felülvizsgálatokra vonatkozó olyan nemzeti határozatokat vagy a hatáskörrel rendelkező hatóságok egyéb olyan határozatait, amelyek ténylegesen megvizsgálták és figyelembe vették az említett indokolás elején szereplő konkrét cselekményeket. A Tanács megelégedett az eredeti nemzeti határozatok idézésével, valamint annak megjelölésével – és nem többel –, hogy azok továbbra is hatályban vannak. A Tanács csak a 790/2014 végrehajtási rendelet indokolásában említette az LTTE‑nek konkrétan betudott cselekményeknél későbbi nemzeti határozatokat. A Tanács azonban nem igazolta, hogy e határozatok ténylegesen megvizsgálták és figyelembe vették az említett indokolás elején szereplő konkrét cselekményeket. ( 35 ) Mindezek alapján a Törvényszék megkülönböztette a szóban forgó ügyet, amelyben a Tanács a sajtó vagy az internet alapján maga végezte el a betudással kapcsolatos saját önálló ténybeli értékelését, azoktól az ügyektől, amelyekben a Tanács rendeleteinek ténybeli alapja a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok határozataiból származott. ( 36 ) Így a Törvényszék szerint a Tanács a hatáskörrel rendelkező hatóság feladatainak gyakorlását tartotta fenn magának. Mindazonáltal ezek a feladatok a 2001/931 közös álláspont szerint nem tartoznak a hatáskörébe, és nincsenek meg hozzá az eszközei. ( 37 )

27.

A Törvényszék megállapította, hogy a Tanács e megközelítése ellentétes a 2001/931 közös álláspont által létrehozott kétszintű rendszerrel. A Törvényszék szerint minden új terrorcselekménynek – amelyet a Tanács e felülvizsgálat alkalmával indokolásába illeszt –vizsgálatnak és a hivatkozott közös álláspont értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóság határozatának tárgyát kell képeznie. ( 38 )

28.

A Törvényszék elutasította a Tanács arra irányuló érvét, hogy (a megtámadott rendeletek indokolásában) a hatáskörrel rendelkező hatóságok pontos határozataira – amelyek az említett indokolás elején szereplő tényeket konkrétan megvizsgálták és figyelembe vették – való hivatkozás hiánya a felperesnek róható fel, aki vitathatta, és akinek vitatnia kellett volna a nemzeti szinten vele szemben meghozott korlátozó intézkedéseket. Ezen elutasítás indoka a következő volt: i. az arra vonatkozó kötelezettség, hogy a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó határozatokat ténybeli alapra alapítsák, nem függ az érintett személy vagy csoport magatartásától; ii. az érv megerősítette, hogy a Tanács valójában az általa a sajtóban és az interneten talált információkra alapozott; és iii. az érv azt feltételezte továbbá, hogy a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó azon nemzeti határozatok tekintetében, amelyekre a Tanács hivatkozott, előfordulhat – amíg az érintett fél azokat nemzeti szinten nem vitatja –, hogy maguk e határozatok sem alapulnak semmilyen konkrét terrorcselekményen. ( 39 )

29.

A Törvényszéket nem győzte meg a Tanács és a Bizottság érve, miszerint a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó rendeletek ténybeli alapjának a hatáskörrel rendelkező hatóságok határozataira való alapításának kötelezettsége az ilyen határozatok hiányában személyeknek vagy csoportoknak a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listáról való igazolatlan törléseihez vezethet, tekintettel arra is, hogy a tagállami felülvizsgálatok különbözhetnek az uniós szinten alkalmazandó hathavi ütemezéstől. A hivatkozott érv ellentétes a 2001/931 közös állásponttal, amely megköveteli, hogy az uniós határozat ténybeli alapja a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok határozataiban konkrétan megvizsgált és figyelembe vett körülményeken alapuljon.

30.

A kétszintű rendszerben a tagállamok feladata az, hogy rendszeresen továbbítsák a Tanácsnak – az utóbbi feladata pedig az, hogy összegyűjtse – a hatáskörrel rendelkező hatóságok említett tagállamokban elfogadott határozatait, valamint e határozatok indokait. Amennyiben az információk e továbbítása ellenére a Tanács nem rendelkezik a hatáskörrel rendelkező hatóság határozatával egy meghatározott olyan cselekmény tekintetében, amely terrorcselekménynek minősülhet, a Törvényszék megállapította, hogy saját nyomozási eszközök hiányában a Tanács feladata a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságtól e cselekménnyel összefüggésben értékelés kérése e hatóság határozatának meghozatala érdekében. Ennek érdekében a Tanács az Unió 28 tagállamához fordulhat, közülük pedig különösen azokhoz, amelyek esetlegesen már megvizsgálták az érintett személy vagy csoport helyzetét, valamint olyan harmadik államhoz is, amely teljesíti a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog védelme tekintetében szükséges feltételeket. A Törvényszék elfogadta, hogy a szóban forgó határozatot nem kell szükségszerűen az érintett személy vagy csoport pénzeszközök befagyasztását előíró nemzeti listára történt felvételének időszakos felülvizsgálatát végző nemzeti hatóságnak meghoznia. Mindenesetre az időszakos felülvizsgálatnak az uniós szinten hatályban lévőtől eltérő nemzeti szintű időbeli ütemezése nem igazolhatja azt, hogy az érintett tagállam elhalasztja a szóban forgó cselekmény Tanács által kért vizsgálatát. A kétszintes rendszer, valamint a jóhiszemű együttműködés elve azt jelenti, hogy a tagállamoknak haladéktalanul teljesíteniük kell a Tanács olyan tény értékelése iránti kérelmeit, amely terrorcselekménynek minősülhet, és adott esetben a hatáskörrel rendelkező hatóságnak el kell fogadnia a 2001/931 közös álláspont értelmében vett határozatot. ( 40 )

31.

A Törvényszék azzal folytatta, hogy minden új terrorcselekmény hiánya adott hat hónapos időszak tekintetében egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Tanácsnak törölnie kellene az érintett személyt vagy csoportot a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listáról. A Tanács fenntarthatja az érintett személyt a hivatkozott listán, még a szó szoros értelmében vett terrorista tevékenység befejezését követően is, ha a körülmények ezt igazolják. ( 41 )

32.

A Törvényszék hozzátette, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok határozataira alapított ténybeli alap szükségessége nem veti fel a valamely személynek vagy csoportnak a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán történő igazolatlan fenntartásának kockázatát. A 2001/931 közös álláspont nem tartalmaz a hatáskörrel rendelkező hatóságok határozataira való hivatkozásra irányuló kötelezettséget annak érdekében, hogy ne tartsanak fenn valamely személyt vagy csoportot a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán. Az ilyen határozatra nem vonatkoznak ugyanazok az eljárási követelmények, jóllehet e fenntartás hiánya a legtöbb esetben a nemzeti szinten elfogadott kedvező határozatokra tekintettel következik be. ( 42 )

33.

A Törvényszék ezért megsemmisítette a megtámadott rendeleteket annyiban, amennyiben azok az LTTE‑re vonatkoznak, arra hivatkozva, hogy a 2580/2001 rendelet (a jelen fellebbezés tekintetében nem releváns ( 43 )) fegyveres konfliktus esetére alkalmazandó, valamint hogy a Tanács megsértette a 2001/931 közös álláspont 1. cikkét és az indokolási kötelezettséget. ( 44 )

34.

A Bizottság által támogatott Tanács, ( 45 ) a francia és a holland kormány, valamint az Egyesült Királyság Kormánya azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, hozzon végső döntést a fellebbezés tárgyában a keresetek elutasításával, valamint kötelezze az LTTE‑t a Tanácsnak a T‑208/11. és T‑508/11. sz. egyesített ügyek és a jelen fellebbezés során felmerült költségei viselésére. Az LTTE azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, hagyja helyben a megtámadott ítéletet, és kötelezze a Tanácsot a költségek viselésére.

35.

A 2016. május 3‑án tartott tárgyaláson valamennyi fél szóbeli észrevételeket is tett.

36.

Első jogalapjával a Tanács azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításakor, hogy a Tanácsnak az LTTE részére küldött indokolásban bizonyítania kellett annak ellenőrzését, hogy a harmadik állam listára felvevő hatósága elegendő garanciákkal gyakorolta tevékenységét. A Tanács fő érveit a következőképpen lehet összefoglalni: az indokolásnak olyan információra kell vonatkoznia, amely lehetővé teszi az LTTE számára annak a megértését, hogy miért vették fel a listára, különösen pedig a felvételre okot adó magatartást. Az indokolásnak nem kell kiterjednie más információkra, beleértve a Tanácsnak az azon releváns eljárási garanciákkal kapcsolatos értékelésére vonatkozó információkat, amelyek a harmadik állam hatáskörrel rendelkező hatósága által hozott, a Tanács által hivatkozott határozatra alkalmazandók. Ebből az is következik, hogy a hivatkozott értékelésre vonatkozó információk indokolásból való kihagyása nem jelenti azt, hogy a Tanács elmulasztotta elvégezni az értékelést.

37.

Az LTTE azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el az első jogalapot. A Törvényszék helyesen állapította meg, hogy az indokolás sehol nem hivatkozott a védelemhez való jogra vagy a hatékony bírói jogvédelemhez való jogra. Az LTTE úgy véli, hogy a 2001/931 közös álláspont jogalapot teremt annak megkövetelésére, hogy a Tanács ellenőrizze a harmadik állam jogszabályait és gyakorlatát is annak megállapítása érdekében, hogy a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog követelményei összhangban állnak‑e az uniós jogban biztosítottakkal. Valójában az uniós jog általános elvei alkalmazandók a 2001/931 közös álláspontra és a végrehajtási rendeletekre. Az 1. cikk (4) bekezdése szerinti bármely határozatot ezért a hivatkozott jogokkal összhangban kell meghozni. Nem várható el az egyénektől, hogy ismerjék a harmadik államok által biztosított eljárási garanciákat. A harmadik államokra vonatkozó értékelés továbbá csak akkor szerepel az indokolásban, ha a Tanács értékelésének eredménye pozitív.

38.

Második jogalapjával a Tanács azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a köztudomású információk felhasználását értékelte.

39.

Először, a Törvényszék tévesen feltételezte, hogy a Tanácsnak rendszeresen új indokokat kell előadnia annak igazolásához, hogy miért áll a felperes továbbra is korlátozó intézkedések hatálya alatt, és hogy – az Egyesült Királyság 2001. évi betiltást elrendelő végzése és a vagyonnak az Európai Unió által előírt befagyasztása ellenére – a nemzeti hatóságoktól egyenletes ütemben érkeztek olyan határozatok, amelyeket a Tanácsnak figyelembe lehetett és kellett volna vennie a hat hónapos felülvizsgálata során.

40.

Másodszor, a Törvényszék elutasította a nyilvános forrásból származó információknak a Tanács által olyan körülmények között való felhasználását, amelyekben a Tanács által felhozott információkat annak meghatározásához használták fel, hogy – annak ellenére, hogy a Tanács továbbra is szerepeltetheti a listán az LTTE‑t a hatáskörrel rendelkező hatóságok meglévő határozatai alapján – továbbra is szerepeltetni kell‑e az LTTE‑t a listán.

41.

Harmadszor, jóllehet a Törvényszék megállapította, hogy a Tanácsnak fel kellett volna kérnie a hatáskörrel rendelkező hatóságot a sajtócikkek felülvizsgálatára, a 2001/931 közös álláspontban, a Bíróság Al‑Aqsa‑ítéletében és máshol sincs jogalapja ilyen eljárásnak. Mindenesetre kezelhetetlen helyzethez vezetne a Törvényszék álláspontja.

42.

Negyedszer, a Törvényszék tévesen következtetett arra, hogy szükségszerűen a megtámadott rendeletek megsemmisítéséhez vezet, ha megtagadja a Tanács nyilvános forrásból származó információkra való hivatkozásának fenntartását.

43.

Az LTTE válaszában kifejti, hogy az indokolásban felsorolt cselekmények nem a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatokból következnek, mivel a nemzeti határozatok megelőzik valamennyi felsorolt cselekményt. Ez megerősíti azt, hogy csak a sajtóból és az internetről származó információkon alapulhat az LTTE‑nek a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán való fenntartása. A Törvényszék nem mondta ki, hogy a Tanácsnak rendszeresen új indokokat kell szolgáltatnia annak igazolásához, hogy miért kell a felperesnek továbbra is korlátozó intézkedések hatálya alatt állnia. Pusztán meghatározta, hogy amennyiben a Tanács új indokok szolgáltatása mellett dönt, akkor ezeknek az indokoknak hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatokon kell alapulniuk. A Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a Tanács a sajtóból és az internetről származó információkon alapuló független értékeléssel valójában a hatáskörrel rendelkező hatóságok feladatának ellátására törekedett.

44.

Harmadik jogalapjával a Tanács azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem arra következtetett, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése szerinti, érvényes határozatként szolgálhat az Egyesült Királyság 2001. évi betiltást elrendelő végzése. Először, a Törvényszék a PMOI‑ítéletben ( 46 ) megállapította, hogy az ilyen végzés hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság határozatának minősül. Másodszor, a Törvényszék előírta, hogy a Tanács rendelkezésére kell állnia a Home Secretary által az LTTE betiltásakor hivatkozott valamennyi információ.

45.

Az LTTE azzal érvel, hogy ha a Tanács előtt nem volt ismert azon terrorcselekmények egyike sem, amelyek a Home Secretaryt az LTTE betiltásához vezették, akkor a Tanács nem ellenőrizhette, hogy az Egyesült Királyság 2001. évi betiltást elrendelő végzése teljesíti‑e a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében szereplő követelményeket. Ebben az esetben a Törvényszék sem vizsgálhatja a hivatkozott bizonyítékok tárgyi pontosságát, megbízhatóságát és koherenciáját. Ez azt is jelentené, hogy a részt vevő felek egyike sem vizsgálhatná, hogy az 1. cikk (4) bekezdése szerinti határozatot hoztak‑e. Ezen túlmenően hipotetikus jellegű a Tanács azon érve, hogy reálisan nem elvárható a nemzeti határozat alapját képező bizonyos információk megosztásának megkövetelése. A szóban forgó eljárásban nem tűnik úgy, hogy az Egyesült Királyság 2001. évi betiltást elrendelő végzésének alapjául szolgáló információk (ha voltak ilyenek) korlátozottan hozzáférhetők voltak.

46.

A jelen fellebbezés keretében lényegében arra kérik a Bíróságot, hogy (ismét) vizsgálja meg annak a mechanizmusnak a szerkezetét, amelyen keresztül a 2001/931 közös álláspont és a 2580/2001 rendelet szerinti uniós korlátozó intézkedéseket fenntartják, valamint a tagállamok és harmadik államok e rendszerben betöltött szerepét.

47.

E rendszeren belül meg kell különböztetni egyrészt az eredeti felvételt, és másrészt a valamely személy, szervezet vagy csoport 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán való fenntartásáról szóló határozatot. Az első határozatfajta tekintetében a 2001/931 közös álláspont meghatározza a Tanács által alkalmazandó eljárást és azokat a bizonyítékokat, amelyekre a Tanács hivatkozhat. A második határozatfajta tekintetében nem került sor ilyen szabályok megállapítására. A határozatok ilyen második fajtája képezte tárgyát az LTTE által a Törvényszék előtt indított keresetnek és a szóban forgó fellebbezésnek.

48.

A 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése csupán azt írja elő, hogy a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán szereplő személyek és csoportok nevét rendszeresen felül kell vizsgálni az arról való meggyőződés érdekében, hogy léteznek‑e indokok a listán való fenntartásukat illetően. A szóban forgó fellebbezés központi kérdése, hogy a Tanács hogyan állapíthatja meg ilyen indokok fennállását, és a Tanácsnak mit kell közölnie az érintett személyekkel vagy csoportokkal.

49.

A 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdéséből következik, hogy a valamely személynek vagy csoportnak a hivatkozott listán való fenntartásával kapcsolatos indokok hiányában a Tanácsnak törölnie kell vagy „le kell vennie a listáról” őket, illetve azokat. ( 47 ) E tekintetben nem vitatott, hogy az LTTE maga nem nyújtott be olyan észrevételeket és bizonyítékokat a Tanácshoz, amelyek érinthetik a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listára való felvételének indokait, és esetlegesen a listáról való levételét eredményezhetnék. Egy más típusú korlátozó intézkedéssel összefüggésben a Bíróság megállapította, hogy amennyiben valamely személy jegyzékbe vételének indokait a KKBP keretében elfogadott határozatban módosítják azért, hogy figyelembe vegyék a benyújtott észrevételeket és bizonyítékokat, ennek a módosításnak az EUMSZ keretében elfogadott rendeletben is meg kell történnie. ( 48 )

50.

Egyik fél sem kifogásolta az ítélet mindkét ügyre vonatkozó, az LTTE első jogalapjával foglalkozó részét, miszerint a 2580/2001 rendelet nem alkalmazandó az LTTE és a Srí Lanka‑i kormány közötti konfliktusra, mivel a hivatkozott fegyveres konfliktus (és tehát az ennek keretében elkövetett cselekmények is) csak a nemzetközi humanitárius jog hatálya alá tartozhat. Az A. és társai ügyben (C‑158/14) azonban felmerült ez a kérdés.

51.

Beadványaiban a Tanács jelentős hangsúlyt fektet arra, hogy az LTTE soha nem kifogásolta a Tanács által hivatkozott nemzeti határozatok egyikét sem, és azokat a tanácsi rendeleteket sem, amelyekkel eredetileg felvették a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listára, majd továbbra is szerepelt ott. Mindazonáltal úgy látom, hogy valamely tanácsi rendelet felülvizsgálata magában foglalja annak vizsgálatát, hogy a Tanács figyelembe vette‑e az alkalmazandó uniós jogszabályokat, beleértve a 2001/931 közös álláspontban szereplő feltételeket és az alapvető jogokat. A hivatkozott szabályokban semmi nem utal arra, hogy e felülvizsgálat attól függne, hogy az érintett félnek először a megfelelő nemzeti fórum előtt kell kifogásolni a hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozatot.

52.

A tárgyaláson megkérdezték a Tanácstól, hogy szükséges‑e foglalkozni az első jogalappal. A hivatkozott jogalap a korlátozó intézkedések elfogadásával kapcsolatos határozatok indokolási kötelezettségére vonatkozik. Az igaz, hogy amennyiben a Bíróság úgy ítéli meg, hogy az említett indokok legalább egyike kellően pontos és konkrét, az a körülmény, hogy a többi indok nem ilyen, nem igazolhatja az említett határozat megsemmisítését. ( 49 ) Ez azt jelenti, hogy a szóban forgó ügyben, amennyiben a Bíróság (a második és/vagy a harmadik jogalappal összefüggésben) úgy határoz, hogy a Törvényszék tévedett, és megállapítja, hogy a megtámadott rendeletek alapját helyesen képezte például az Egyesült Királyság 2001. évi betiltást elrendelő végzése, és azok kellően indokoltak voltak, úgy nem kell azt is megvizsgálni, hogy kellően indokolták‑e a harmadik államok határozataira hivatkozást. Figyelembe véve mindazonáltal az első jogalapban szereplő kérdés rendszerszintű jelentőségét és más ügyekre vonatkozó lehetséges relevanciáját, a többi jogalap megalapozottságától függetlenül megvizsgálom az első jogalapot.

53.

Az első jogalap a Tanács arra irányuló indokolási kötelezettségének terjedelmére vonatkozik, hogy miért alapozza valamely harmadik állam hatósága által hozott határozatra az LTTE‑hez hasonló szervezetnek a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán való fenntartását. Ez a jogalap feltételezi, hogy amennyiben a Tanács – mielőtt a hivatkozott határozat alapján eljár – gondosan ellenőrizte, hogy a hivatkozott harmadik állam releváns szabályozása biztosítja a védelemhez való jognak és a hatékony bírói jogvédelemhez való jognak az uniós szinten biztosítottal egyenértékű védelmét, úgy a Törvényszék helyesen fogadta el, hogy az ilyen határozat a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése szerinti hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozatnak minősülhet. A jelen fellebbezés keretében a Bíróság előtt nem azok a kérdések merülnek fel, hogy a Tanács egyáltalán hivatkozhat‑e valamely harmadik állam hatósága által hozott határozatra, és ha igen, akkor milyen feltételek mellett.

54.

A 2001/931 közös álláspont nem írja elő kifejezetten az indokolási kötelezettséget. Ennek a kötelezettségnek máshol találjuk a jogalapját. Ennek alapján az EUMSZ 296. cikk szerint a Tanácsnak kifejezetten és részletesen ki kell fejtenie azokat a konkrét indokokat, hogy miért szerepelteti tovább az LTTE‑hez hasonló csoportot a 2. cikk (3) bekezdésben meghatározott listán. Ennek a magyarázatnak elegendő tájékoztatást kell nyújtania, lehetővé téve az aktussal hátrányosan érintett csoport számára a hivatkozott listán való fenntartása indokainak megértését, az uniós bíróságok számára pedig a határozat felülvizsgálatát. ( 50 ) Ez a kötelezettség a Charta 47. cikkében szereplő megfelelő alapvető jog további kifejeződése. ( 51 )

55.

Az indokolási kötelezettség lényeges eljárási szabály. Elkülönül az állítólagos magatartás bizonyításának kérdésétől. Az a szóban forgó jogi aktus érdemi jogszerűségéhez tartozik, és magában foglalja az ezen jogi aktusban említett tények helytállóságának vizsgálatát, valamint ezen tényeknek az érintett személlyel szembeni korlátozó intézkedések alkalmazását igazoló tényeknek történő minősítését. ( 52 )

56.

Különösen, amikor a Tanács a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedést ír elő, ezen aktus indokolásának „[…] meg kell határozni[a] azokat az egyedi és konkrét okokat, amelyek miatt a Tanács mérlegelési jogköre gyakorlása során úgy ítéli meg, hogy az érintettel szemben ilyen intézkedést kell hozni.” ( 53 ) A Tanácsnak továbbá meg kell határoznia „[…] azon egyedi, különös és konkrét okokat, amelyek alapján a[hatáskörrel rendelkező] hatóságok úgy vélik, hogy az érintett személlyel szemben korlátozó intézkedéseket kell hozni […]” ( 54 ). Az, hogy az indokolási kötelezettségnek sajátos követelményeknek kell‑e e megfelelnie, az eset összes körülményétől függ, így különösen a jogi aktus tartalmától, a felhozott indokok jellegétől és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekétől. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen. Ennek oka, hogy az indokolás megfelelőségét nemcsak a szövegére, hanem az összefüggéseire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére figyelemmel is meg kell vizsgálni. ( 55 )

57.

Azzal célszerű tehát kezdeni, hogy megvizsgáljuk a szóban forgó aktus típusát, valamint azokat az indokokat, amelyeken alapulhat.

58.

Valamely személynek vagy csoportnak a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listára való felvétele és az abban való további szerepeltetése magában foglalja annak a kockázatnak az értékelését, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (3) bekezdésében meghatározott terrorcselekményben vesz vagy vehet részt. A 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésével összhangban az eredeti értékelést „az idevágó ügyiratok pontos információi, illetve anyagai” alapján kell összeállítani, amelyek értelmében a hatáskörrel rendelkező hatóság határozatot hozott az érintett személyekről, csoportokról és szervezetekről. Az 1. cikk (4) bekezdésének szövege némi iránymutatást nyújt a hivatkozott határozatok tárgyáról. Az számít, hogy a határozatot hatáskörrel rendelkező hatóság hozta, „függetlenül attól”, hogy e határozat egyrészt terrorcselekményre irányuló nyomozás vagy büntetőeljárás megindítására, komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy valószínűsítő körülmények alapján ilyen cselekmény elkövetésének kísérletére, abban való részvételre vagy annak elősegítésére, vagy másrészt terrorcselekmény miatti elítélésre vagy ilyen cselekmény elkövetésének kísérletére, abban való részvételre vagy annak elősegítésére vonatkozik‑e. Természetesen e határozatnak is komoly és hitelt érdemlő bizonyítékokon kell alapulnia. ( 56 ) A Tanácsnak mindenesetre meg kell győződnie a „komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok és valószínűsítő körülmények” fennállásáról. ( 57 ) Ez magában foglalja azt, hogy a Tanácsnak nem kell, hogy a rendelkezésére álljon az összes olyan információ, amelyre a hatáskörrel rendelkező hatóság a (közigazgatási vagy bírósági) határozat elfogadásakor hivatkozott, mint a szóban forgó ügyben az Egyesült Királyság 2001. évi betiltást elrendelő végzése. Ennek oka, hogy a Tanács de novo nem tudja felülvizsgálni a hatáskörrel rendelkező hatóság határozatának alapjául szolgáló bizonyítékok vagy valószínűsítő körülmények komolyságát és hitelességét. Felülvizsgálhatja és felül is kell vizsgálnia azonban azt, hogy a határozat bizonyítékon alapult‑e, és hogy a hatóság komolynak és hitelt érdemlőnek tekintette‑e ezt a bizonyítékot. A Tanács azt nem teheti meg, hogy maga vizsgálja meg a bizonyítékot. Helyette, a hatáskörrel rendelkező (tagállami és harmadik országbeli) hatóságok által hozott határozatok Tanács általi felülvizsgálatának célja annak vizsgálatára korlátozódik, hogy az uniós jogra tekintettel az ilyen határozatok elegendő alapot jelentenek‑e az uniós korlátozó intézkedések alkalmazásához.

59.

Következésképpen kizárólag az intézkedés tartalmát alapul véve, a valamely személynek vagy csoportnak a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listára való felvételéről szóló eredeti határozat indokolásának legalább a következőket kell tartalmaznia: i. azon egyedi, különös és konkrét okokat, amelyek alapján úgy vélik, hogy fennáll a kockázata annak, hogy valamely személy vagy csoport részt vehet az 1. cikk (3) bekezdésében meghatározott terrorcselekményekben, és ezért meg kell hozni a hivatkozott korlátozó intézkedéseket, ( 58 ) és ii. a hivatkozott indokok alapját képező, az 1. cikk (4) bekezdése szerinti, hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatokat. Mindkét információ érinti az intézkedés jogszerűségét. A két információ közlése nélkül az érintett személy vagy csoport nem tudja, hogy milyen érdemi okok alapján vették fel a listára, és hogy a Tanács eleget tett‑e a felvételre alkalmazandó kötelező feltételeknek; a Bíróság pedig nem végezheti el a felülvizsgálatot. Nem értek tehát egyet a Tanáccsal abban, hogy az indokolást arra a magatartásra vonatkozó információra kell korlátozni, amely alapján a Tanács felvette az LTTE‑t a listára, jóllehet a Tanácsnak igaza van abban, hogy az indokolási kötelezettség olyan követelmény, amely elkülönül az állítólagos magatartás bizonyításának kérdésétől. ( 59 )

60.

Az első jogalap a második információra vonatkozik: harmadik állam hatáskörrel rendelkező hatósága által hozott határozatra hivatkozáskor elegendő megnevezni csupán az 1. cikk (4) bekezdésének második albekezdése szerinti, hatáskörrel rendelkező hatóság határozatát?

61.

Véleményem szerint nem elegendő.

62.

Amikor a Tanács az uniós jog területén eljáró, hatáskörrel rendelkező tagállami hatóságok által hozott határozatokra hivatkozik, kétségtelen, hogy a hivatkozott hatóságoknak tiszteletben kell tartaniuk az Európai Unióban alkalmazandó alapvető jogokat. Ennek alapján a védelemmel kapcsolatos követelmények és a védelem szintje – az uniós jogban – pontosan meghatározottak és a Bíróság felülvizsgálatának tárgyát képezik. Az e hatóságok határozataira való hivatkozáskor a Tanács rendszerint igazoltan vélelmezi, hogy ezeknek a határozatoknak a meghozatalára az alkalmazandó alapvető jogokkal, különösen pedig a védelemhez való joggal és a hatékony bírói jogvédelemhez való joggal összhangban került sor. Ez a vélelem azonban nem abszolút. A 2/13 véleményében a Bíróság megállapította, hogy a tagállamok közötti kölcsönös bizalom elve, különösen a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében, mindegyik államtól megköveteli, hogy – kivételes körülményektől eltekintve – úgy tekintse, hogy az összes többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot, és különösen az uniós jog által elismert alapvető jogokat. ( 60 ) Más szavakkal: az elv a kölcsönös bizalom, de nem a vak kölcsönös bizalom, bármi történjék is.

63.

Ugyanezen megfontolásoknak kell alkalmazhatóknak lenniük a szóban forgó összefüggésben. Így, amennyiben a Tanács úgy véli, hogy valós veszélyre utaló bizonyíték áll fenn a tekintetben, hogy valamely konkrét szóban forgó ügyben nem a hivatkozott jogokkal összhangban fogadták el a hatáskörrel rendelkező hatóság határozatát, akkor további értékelés nélkül nem hivatkozhat a határozatra a 2001/931 közös álláspont szerinti korlátozó intézkedések elfogadása érdekében. Ezt úgy fogalmaztam meg a People’s Mojahedin Organization of Iran ügyre vonatkozó indítványomban, hogy „[m]ivel a Tanács saját pénzeszközök befagyasztásával kapcsolatos határozatának tiszteletben kell tartania ezeket a jogokat, ha ki akarja állni az uniós bíróság előtti megtámadás próbáját, úgy vélem, hogy a Tanácsnak a határozata elfogadását megelőzően kell erről [a hivatkozott uniós szintű jogokkal való összhangról] megbizonyosodnia” ( 61 ). Más (megszokottabb) körülmények között vélelmezheti a releváns alapvető jogokkal való összhangot, és így hivatkozhat e határozatra valamely személynek vagy csoportnak a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listára való felvétele érdekében.

64.

Következésképpen a valamely tagállam hatáskörrel rendelkező hatósága által hozott határozat tekintetében elegendő, ha a Tanács az indokolásában megjelöli az általa hivatkozott határozatot, és elmagyarázza, hogy az miért minősül a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének második albekezdése szerinti, hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozatnak. A hivatkozott indokolás alapján az érintett személy vagy csoport tudomást szerez arról, hogy a Tanács abból a vélelemből indult ki, hogy tiszteletben tartották az alkalmazandó alapvető jogokat, és hogy nem állnak fenn olyan kivételes körülmények, amelyek miatt nem támaszkodhat e vélelemre. Amennyiben a Tanácsnak valós veszélyre utaló bizonyíték áll rendelkezésére a tekintetben, hogy az alapvető jogokat nem tartják tiszteletben, úgy igazolnia kell, hogy meggyőződött az alapvető jogokkal való összhangról, és ezt egyértelműen fel kell tüntetnie az indokolásban.

65.

Más a helyzet akkor, amikor a Tanács úgy dönt, hogy valamely harmadik állam hatáskörrel rendelkező hatósága által hozott határozatra hivatkozik. Ezek a hatóságok nem ugyanazon követelmények alapján járnak el az alapvető jogok védelme tekintetében mint a tagállamok, jóllehet az alapvető jogok részesülhetnek jogrendjükben az uniós jogban biztosítottal legalább egyenértékű védelemben. A Tanács maga is elismeri, hogy meg kell győződnie arról, hogy a harmadik állam hatósága által hozott határozatot olyan körülmények között hozták meg, amelyekben az alapvető jogoknak az uniós jog értelmében alkalmazandóval (és a tagállami hatóságok megfelelő határozataira vonatkozóval) legalább egyenértékű védelmet biztosítottak.

66.

Attól az általános vélelemtől eltekintve, hogy a harmadik államok tiszteletben tartják a nemzetközi jog alapján rájuk háruló kötelezettségeket (amelyek magukban foglalhatják az emberi jogokkal kapcsolatos kötelezettségvállalásokat is), alaptalan feltételezni a harmadik állam által biztosított, az alapvető jogokra vonatkozó védelem szintjét, és azt, hogy az „legalább egyenértékű” az Európai Unióban biztosítottal. Míg a harmadik államra nézve kötelező nemzetközi jogi szabályok (beleértve különösen az emberi jogok európai egyezményét) iránymutatást nyújthatnak, figyelembe kell venni a nemzeti jogot is. A Tanács feladata annak ellenőrzése, hogy az alapvető jogoknak biztosított védelem szintje legalább egyenértékű‑e az uniós jogban biztosítottal, és hogy utal‑e valamely bizonyíték annak az eshetőségére, hogy a szóban forgó határozatot nem a releváns és alkalmazandó védelmi követelményekkel összhangban fogadták el.

67.

Véleményem szerint ez azt jelenti, hogy a Tanács köteles megvizsgálni azt, hogy i. e harmadik állam melyik nemzeti jogszabálya alkalmazandó a szóban forgó határozatra (beleértve a nemzeti jog részét képező bármely nemzetközi jogi szabályt is); ii. a hivatkozott szabályok milyen követelményeket és védelmi szintet biztosítanak (beleértve azt is, hogy biztosított‑e a határozat közigazgatási vagy bírósági felülvizsgálata, garantálva ezáltal a hatékony bírói jogvédelemhez való alapvető jogot), és hogy egyenértékűek‑e az uniós jogban biztosított védelemmel; valamint iii. hogy utal‑e valamely bizonyíték annak az eshetőségére, hogy a szóban forgó határozatot nem a releváns és alkalmazandó védelmi követelményekkel összhangban fogadták el. A Törvényszéktől eltérően azonban nem látom szükségességét annak, hogy a Tanács rendszeresen ellenőrizze, hogy a harmadik állam gyakorlatilag elmulasztja‑e alkalmazni a védelemhez való jogot védelemben részesítő és a hatékony bírói jogvédelmet biztosító jogot garantáló jogszabályait. Ez nem szükséges és nem is elegendő annak megállapításához, hogy valamely adott ügyben a Tanács igazoltan hivatkozik‑e valamely hatáskörrel rendelkező hatóság konkrét határozatára.

68.

Nem értek egyet a Tanács azon aggodalmával sem, hogy fennáll a harmadik állam politikai rendszerébe való beavatkozás kockázata, és azon javaslattal sem, hogy ez a kockázat elkerülhető, ha a Tanácsnak engedélyeznék, hogy későbbi bírósági eljárások során, különösen a Bíróság alapokmánya 20. cikkének második bekezdésében ( 62 ) szereplő írásbeli beadványok keretében az ezen állam jogrendszerével kapcsolatos észrevételeket tegyen. Úgy látom, hogy a Tanács értékelése a harmadik állam joga és az uniós jog közötti egyenértékűség ellenőrzésére, valamint a valamely konkrét ügyben elérhető garanciákra korlátozódik. Célja nem annak ellenőrzése, hogy a harmadik állam tiszteletben tartja‑e a rá nézve kötelező nemzetközi jogi szabályokat vagy más államok nemzeti jogát. Ezen túlmenően csak akkor közlik az érintett személlyel vagy csoporttal azokat a megfontolásokat, amelyek a Tanácsot arra ösztönözhetik, hogy a harmadik állam hatósága által hozott határozatra hivatkozzon, ha a Tanács megállapítja az egyenértékűséget. Ha az értékelés eredménye negatív, a Tanács nem hivatkozhat a harmadik állam hatósága által hozott határozatra, és a Tanács értékelésének egyetlen része sem jut az érintett személy vagy csoport tudomására, vagy kerül nyilvánosságra.

69.

Ugyanezen okokból alaptalan csupán a Törvényszék előtti eljárásban benyújtott írásbeli észrevételekben közölni az indokolást. Az indokolási kötelezettség mindenesetre magában foglalja a hátrányosan érintett félnek az indokok megismeréséhez való kapcsolódó jogát: ez a jog nem függhet attól, hogy először az uniós bíróságok előtt kifogásolják a Tanács rendeletét. Ez a jog lehetővé teszi az érintett személy számára az őt hátrányosan érintő intézkedés alapjául szolgáló lényeges információk megismerését, és ezzel a hivatkozott intézkedés kifogásolását; nem pedig fordítva. ( 63 )

70.

Pozitív értékelés esetén a Tanácsnak az indokolásban meg kell jelölnie azon döntésének okait, hogy a harmadik állam hatáskörrel rendelkező hatósága által hozott határozatot úgy fogadták el, hogy az arra vonatkozó, az alapvető jogok védelméhez kapcsolódó követelmények egyenértékűek a tagállamok hatóságai által hozott határozatokra az uniós jog alapján alkalmazandó követelményekkel. Nem elegendő tehát pusztán hivatkozni a határozatra.

71.

Ez nem azt jelenti, hogy a Tanácsnak az indokolásban nyilvánosságra kell hoznia vizsgálatának teljességét, valamint elő kell adnia a harmadik állam alkotmány‑ és büntetőjogának, valamint gyakorlatának általános és teljes értékelését. Sokkal inkább egyértelműen meg kell állapítania, hogy – a jelen ügyben a valamely hatáskörrel rendelkező hatóság különös határozatával összefüggésben – a harmadik állam joga miért biztosít egyenértékű védelmet legalább a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelem tekintetében, és közölnie kell az általa hivatkozott jogok jogforrásait.

72.

Első jogalapjának alátámasztásaként úgy tűnik, hogy a Tanács megkülönbözteti azt a határozatot, amellyel eredetileg felvett a listára valamely személyt vagy csoportot, valamint az azt követő határozatokat, amelyekkel továbbra is szerepelteti őket a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán. Ezt a megkülönböztetést a második jogalappal összefüggésben részletezem. A jelen indítvány említett részében ( 64 ) bemutatott okokból úgy vélem, hogy amikor a Tanács a valamely harmadik állam hatáskörrel rendelkező hatósága által hozott határozatra hivatkozik a valamely személynek vagy csoportnak a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán való további szerepeltetéséről való döntés során, úgy kellő indokolással kell szolgálnia az e határozatra való hivatkozást illetően.

73.

Nem értékelem tehát tévesnek a Törvényszék azon megállapításának alapjául szolgáló értelmezést, hogy a Tanács nem értékelte a védelemhez való jog vagy a hatékony bírói jogvédelemhez való jog indiai jogszabályok által biztosított védelmének szintjét, és hogy nem elegendő az, ha pusztán hivatkoznak a jogszabályok szakaszaira és az indiai belügyminiszter időszakos felülvizsgálatára. Ezen a következtetésen nem változtat a tény, hogy úgy vélem, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annyiban, amennyiben úgy ítélte meg, hogy a Tanácsnak általános kötelessége gyakorlatban és elméletben megvizsgálni azt, hogy a harmadik ország hatékonyan alkalmazza‑e a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog védelmét biztosító jogszabályait.

74.

Az első jogalapot tehát el kell utasítani mint megalapozatlant.

75.

A Tanács második jogalapja elsősorban azokkal az okokkal foglalkozik, amelyek alapján a Tanács úgy dönthet, hogy továbbra is szerepeltet valamely személyt vagy csoportot a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán, és azzal a követelménnyel, hogy ezeket az okokat fel kell tüntetni az indokolásban. A hivatkozott jogalap lényegében három érvre támaszkodik: i. a Törvényszék tévesen feltételezte, hogy a Tanácsnak rendszeresen új indokokkal kell szolgálnia annak igazolásához, hogy az érintett személynek miért kell továbbra is korlátozó intézkedések hatálya alatt állnia; ii. a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a Tanács nem hivatkozhat olyan köztudomású információkra, amelyeket nem tartalmaz a hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozat; és iii. a Törvényszék tévesen döntött a megtámadott rendelet azzal az indokkal való megsemmisítése mellett, hogy a Tanács nem hivatkozhat köztudomású információkra.

76.

Egymás után megvizsgálom az egyes érveket.

77.

Egyetértek a Tanáccsal abban, hogy a valamely személynek vagy csoportnak a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán való további szerepeltetéséről szóló döntés meghozatala során a Tanácsnak nem kell mindig új indokokat felhoznia (abban az értelemben, hogy az valamely hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozatban szereplő új tény, vagy az ilyen hatóság olyan tényekre vonatkozó új határozata, amelyekre a Tanács korábban hivatkozott) ahhoz, hogy a listán tartsa ezt a felet. Ez néha, de nem szükségszerűen minden esetben elvárt.

78.

A 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésével összhangban álló felvétel alapja a hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozat „az érintett személyekről, csoportokról és szervezetekről, függetlenül attól, hogy a határozat terrorcselekményre irányuló nyomozás vagy büntetőeljárás megindítására, komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy valószínűsítő körülmények alapján ilyen cselekmény elkövetésének kísérletére, abban való részvételre vagy annak elősegítésére, vagy ilyen cselekmények miatt kiszabott ítéletekre vonatkozik‑e”. A bizonyítéknak pontos információból vagy anyagból kell állnia.

79.

Az eredeti felvétel alapja tehát a múltbeli tényekre vonatkozó határozat. A nemzeti határozatra történő hivatkozás „[arra] irányul, hogy a Tanács határozatát kellő ténybeli alapon hozzák meg, amely lehetővé teszi a Tanács számára, hogy megállapíthassa azon veszély meglétét, hogy a korlátozó intézkedések meghozatalának hiányában az érintett személy folytatja a terrorista tevékenységekben való részvételét” ( 65 ). Szerepe „az érintett személy terrorista tevékenységekben való részvételére vonatkozó, azon komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy ténykörülmények létezésének bizonyítása, amelyeket a nemzeti hatóságok megbízhatónak tekintenek” ( 66 ). Az eredeti felvétel esetében a terrorcselekmények vagy az ilyen cselekményekben való részvétel jövőbeli kockázatának értékeléséhez használják fel tehát a hivatkozott határozatokat. ( 67 ) Ha (már) nem áll fenn a veszélye ilyen cselekmények bekövetkezésének, akkor nem indokolt a (terror)cselekményekhez használt pénzeszközök befagyasztása.

80.

Ezen értékelés alapján a Tanács feladata annak eldöntése, hogy hova helyezi a hivatkozott kockázat elleni védelem szintjét, és annak értékelése, hogy valamely meghatározott személy vagy csoport ilyen kockázatot jelent‑e (esetleg akkor is, ha egy ideje nem követtek el terrorcselekményeket). ( 68 ) Ez igazolja tehát a megelőző jellegű intézkedések alkalmazását. Valamely konkrét ügyben a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatokban szereplő tényekre és információkra kell alapozni a kockázat értékelését. Figyelembe véve a 2001/931 közös álláspont alapjául szolgáló kétszintű rendszert, a hivatkozott határozatok képezik az egyetlen alapját annak igazolásához, hogy indokolt valamely személy, szervezet vagy csoport felvétele. A Tanácsnak ellenőriznie kell, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése szerinti határozat kellően pontos‑e ahhoz, hogy i. azonosítsa az érintett személyt vagy csoportot, és ii. megállapítsa az esetleges kapcsolatot (ahogy az e közös álláspont 1. cikkének (2) bekezdésében felvázolásra került) az érintett személy vagy csoport és az 1. cikk (3) bekezdésében meghatározott terrorcselekmények között. A Tanácsnak meg kell állapítania továbbá a határozat és az annak alapjául szolgáló tények időpontját is annak meghatározása érdekében, hogy azok a korlátozó intézkedések elfogadását indokoló aktuális (és esetlegesen jövőbeli) terrorveszélyt jelentenek‑e.

81.

Következésképpen, míg a Tanács mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a terrorizmus veszélyének értékelése, a védelem szintjének meghatározása és az ezen veszéllyel való szembenézés eszközeinek kiválasztása tekintetében, csak akkor vehet fel személyeket, csoportokat és szervezeteket a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listára, ha elegendő indokkal rendelkezik annak megállapításához, hogy a hivatkozott személyek, csoportok és szervezetek a megkövetelt kapcsolatban állnak terrorcselekményekkel vagy terrorista tevékenységekkel. A Tanács tehát mérlegelési jogkört gyakorol a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatok és az azok alapjául szolgáló tények és bizonyítékok vizsgálata során. A 2001/931 közös álláspont azonban nem írja elő, hogy az eredeti felvételről szóló határozat meghozatala során maga a Tanács nyomozati vagy vizsgálati jogkörökkel rendelkezik. ( 69 ) Következésképpen a Tanács nem rendelkezik mérlegelési jogkörrel a felvétel indokainak megállapításául szolgáló alap megválasztása során. Ezt az alapot a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatokban kell megtalálni.

82.

A 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése előírja a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott lista rendszeres időközönként (legalább hat hónaponként) történő felülvizsgálatát. A hivatkozott felülvizsgálat célja az arról való meggyőződés, hogy továbbra is léteznek indokok a személynek vagy csoportnak listán való fenntartását illetően. Nem nyújt további iránymutatást a tekintetben, hogy mik ezek az indokok és mire kell azokat alapozni.

83.

Álláspontom szerint az első felvétel indokainak (azaz okai) és azután a személynek vagy csoportnak a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán való további szerepeltetése indokainak azonosaknak kell lenniük: csak annyiban lehet e listán tartani valamely személyt, szervezetet vagy csoportot, amennyiben továbbra is fennáll a terrorcselekmények és a terrorista tevékenységek, valamint az azokban való részvételük kockázata. A felvételi mechanizmus kétszintű kialakításának értelme azonos, tekintet nélkül arra, hogy valamely személy vagy csoport milyen hosszú ideig szerepel a listán. Más szavakkal kifejezve, az eredeti felvételt követően a listán szereplő személy vagy csoport nem tekinthető a felvétel indokait teljesítőnek, kivéve, ha kéri a listáról való törlését és új tényekre alapozott bizonyítékot terjeszt elő e kérelme alátámasztására.

84.

A Tanács valóban rendelkezik mentesítésre jogosító felügyeleti funkcióval. A Tanács feladata felülvizsgálatával összefüggésben annak ellenőrzése, hogy tényeken és bizonyítékokon alapulva továbbra is indokolt‑e a listán való szerepeltetés. Az Al‑Aqsa‑ítéletben a Bíróság megállapította, hogy valamely személy vagy csoport további szerepeltetésének vizsgálata során az a kérdés fontos, „hogy e személy nevének az említett listára történő felvétele vagy az előző felülvizsgálat óta a ténybeli helyzet oly módon változott‑e, hogy az már nem teszi lehetővé ugyanazon következtetés levonását az érintett személynek a terrorista tevékenységekben való részvételével kapcsolatban” ( 70 ). Az számít tehát, hogy új tények vagy bizonyítékok merülnek fel, vagy módosul a fél terrorizmusban (illetve annak finanszírozásában) való részvételének a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok által történő értékelése. ( 71 ) A hivatkozott ítélet másik pontjában a Bíróság azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy léteztek‑e arra utaló ténykörülmények, hogy „[…] a ténybeli helyzet vagy annak a nemzeti hatóságok általi értékelése változott volna a fellebbezőnek a terrorista tevékenységek finanszírozásában való részvételére vonatkozóan” ( 72 ).

85.

Értelmezésem szerint az Al‑Aqsa‑ítélet hivatkozott pontjai különösen arra összpontosítanak, hogy mi ösztönözheti a Tanácsot arra, hogy töröljön valamely személyt vagy csoportot a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listáról. A hatáskörrel rendelkező hatóság dönthet tehát úgy, hogy az új tények és bizonyítékok ismeretében valamely személy vagy csoport már nem vesz részt a terrorizmus finanszírozásában. Vagy maga a Tanács bukkanhat olyan tényekre, amelyek révén újragondolja korábbi határozatát, és esetleg törli a személyt vagy csoportot a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listáról.

86.

A jelen ügyben a második jogalap azt a kérdést veti fel, hogy a Tanácsnak új indokokat kell‑e előadnia (és indokolásában szerepeltetnie) ahhoz, hogy valamely személyt vagy csoportot továbbra is szerepeltessen a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán. Véleményem szerint egyrészt nem létezhet olyan szigorú és rögzített szabály, amely csak akkor jogosítja fel a Tanácsot valamely személynek vagy csoportnak a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán való további szerepeltetésére, ha az eredeti vagy a megelőző felvételt követően a hatáskörrel rendelkező hatóságok határozatot hoznak vagy a Tanács tudomást szerez erről. Másrészt az eredeti felvétel alapjául használt eredeti határozat(ok) nem mindig elegendőek.

87.

Az, hogy megkövetelt‑e a hatáskörrel rendelkező hatóság új határozata, és ennélfogva szükséges‑e annak az indokolásban való szerepeltetése, számos tényezőtől függ.

88.

Amikor a Tanács úgy hoz az 1. cikk (6) bekezdése szerinti határozatot, hogy nem hivatkozik valamely hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott új határozatra, akkor meg kell győződnie arról, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság azon határozata, amelyre az eredeti határozat vagy a, valamely személyt vagy csoportot a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán továbbra is szerepeltető későbbi határozat elfogadása érdekében korábban hivatkozott, továbbra is elegendő alapot jelent a tekintetben, hogy indokoltan jár el. Ezért a hatáskörrel rendelkező hatóság korábbi határozatának (határozatainak) alapjául szolgáló tények és bizonyítékok alapján a Tanácsnak (akkor is, ha a hivatkozott határozatokat később hatályon kívül helyezték a terrorcselekményekben vagy a terrorista tevékenységekben való részvételt igazoló hivatkozott tényektől és bizonyítéktól független okok miatt ( 73 )) igazolnia kell, hogy azok a tények és bizonyítékok, amelyeken a hatáskörrel rendelkező hatóság (eredeti vagy korábbi) határozata alapult vagy határozatai alapultak, továbbra is igazolják azt az értékelését, miszerint az érintett személy vagy csoport a terrorizmus veszélyét hordozza, és hogy következésképpen igazoltak a megelőző jellegű intézkedések. Egyszerűbben kifejezve: továbbra is fenn kell állnia a kockázatnak és a megelőző jellegű intézkedések abból fakadó szükségességének.

89.

Mivel a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatok szükségszerűen a meghozatalukat megelőző tényekre vonatkoznak, következésképpen minél hosszabb idő telik el egyrészt a hivatkozott tények és a hivatkozott határozatok, és másrészt a személynek vagy csoportnak a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán való további szerepeltetéséről szóló új határozat között, annál erősebb a Tanács kötelezettsége annak gondos ellenőrzésére, hogy felülvizsgálatának időpontjában következtetése továbbra is érvényesen alapozható‑e a hivatkozott határozatra és az annak alapjául szolgáló tényekre. ( 74 ) Ha a hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozatot megújítják vagy kiterjesztik, a Tanácsnak ellenőriznie kell, hogy ez milyen alapon történt. Következésképpen a Tanács elemzése nem lehet teljes mértékben azonos azzal, amit a korábbi, az 1. cikk (6) bekezdése szerinti határozat elfogadásakor a hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott ugyanazon határozat alapján végzett. Legalább az időmúlást szükséges figyelembe venni. Ennek az indokolásból is ki kell tűnnie.

90.

Amennyiben a hátrányosan érintett személy vagy csoport információkat bocsátott a Tanács rendelkezésére a korábbi felvételről szóló határozattal vagy a következő felvételről szóló határozat indokolásával kapcsolatban, a Tanácsnak figyelembe kell vennie ezt az információt is, ( 75 ) és a felvételről szóló új határozat indokolásában ki kell fejtenie, hogy a hivatkozott információ miért nem változtat az értékelésén.

91.

Amikor a hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott új releváns határozat rendelkezésre áll és a Tanács tudomást szerez róla, akkor ennek az intézménynek ellenőriznie kell, hogy milyen tényeken és bizonyítékokon alapul ez a határozat, és hogy felhasználható‑e annak bizonyítására, hogy továbbra is indokolt valamely személynek vagy csoportnak a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán való szerepeltetése. E tekintetben a Tanács kötelezettségei (beleértve az indokolási kötelezettségét) eltérnek attól függően, hogy a nemzeti határozat pusztán megismétli vagy kiterjeszti a hatáskörrel rendelkező hatóság azon korábbi határozatát, amelyre a Tanács korábban hivatkozott, vagy olyan teljesen új határozat, amelyet esetlegesen valamely (esetlegesen másik) tagállam hatáskörrel rendelkező másik hatósága hozott, és amely más tényeken és bizonyítékokon alapul.

92.

Már kifejtettem, ( 76 ) hogy álláspontom szerint melyek azok a feltételek, amelyek esetében valamely harmadik állam hatáskörrel rendelkező hatósága által hozott határozat alapján valamely személy vagy csoport felvehető a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listára. Ugyanezt az álláspontot képviselem az 1. cikk (6) bekezdése szerinti határozatok tekintetében. Ha a felvételről szóló korábbi határozatok már ilyen harmadik állambeli határozat(ok)on alapultak, és a Tanács korábban bizonyította, hogy teljesülnek a hivatkozott feltételek, akkor nem gondolom, hogy a Tanácsnak az új indokolásában ismét be kell mutatnia valamennyi hivatkozott tényt és bizonyítékot, amikor továbbra is a hivatkozott határozatokra támaszkodik. A Tanácsnak sokkal inkább azt kell kifejtenie, hogy i. a valamely személynek vagy csoportnak a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán való további szerepeltetéséről szóló döntés meghozatalakor a hivatkozott határozatok miért bizonyítják még mindig, hogy indokolt e személy vagy csoport listán való további szerepeltetése, és ii. miért van meggyőződve továbbra is arról, hogy a hivatkozott határozatokat úgy fogadták el, hogy az azokra vonatkozó, az alapvető jogok védelmével kapcsolatos követelmények legalább egyenértékűek a tagállamok hatóságai által hozott határozatokra az uniós jog alapján alkalmazandó követelményekkel. Amikor a Tanács ugyanazon harmadik állam új határozatára hivatkozik, akkor ismét attól függ a releváns tények és bizonyítékok Tanács általi kifejtésének mértéke, hogy a hivatkozott új határozat mennyiben felel meg a korábbi határozatnak. Mindenesetre azonban a Tanácsnak bizonyítania kell, hogy továbbra is teljesülnek azok a feltételek, amelyek alapján valamely személy vagy csoport ilyen határozat alapján felvehető a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listára.

93.

A jelen ügyben igaz, hogy úgy tűnt, hogy a Törvényszék (a megtámadott ítélet 175–177. pontjában) anélkül követelte meg a Tanácstól több új nemzeti határozat bemutatását és e határozatok indokaira való hivatkozást, hogy először megvizsgálta volna azt, hogy a Tanács bizonyította‑e, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott meglévő, és a Tanács által korábban hivatkozott határozatok alapján továbbra is indokolt az LTTE szerepeltetése a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán.

94.

Amennyiben azonban a megtámadott ítélet 196. pontjával összefüggésben értelmezzük a hivatkozott pontokat, egyértelművé válik, hogy a Törvényszék azt is megállapította, hogy a Tanács csupán idézte a hatáskörrel rendelkező hatóságok eredeti határozatait, és csupán annyit állapított meg, hogy azok továbbra is hatályban vannak; valamint hogy a Tanács az általa azonosított (és a hivatkozott határozatokat követően bekövetkezett) konkrét cselekmények tekintetében nem hivatkozott hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatokra. Ilyen körülmények között a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott bármely hivatkozott határozatnak egyértelműen eltérőnek és későbbinek kell lennie, mint az eredeti határozatoknak, amelyekre a Tanács hivatkozott. A Törvényszék elismerte, hogy a 790/2014 végrehajtási rendelettel összefüggésben újabb határozatokat említettek, de megállapította, hogy a Tanács nem bizonyította, hogy azok a határozatok hogyan vizsgálták és erősítették meg a Tanács által hivatkozott konkrét cselekményeket. A megtámadott ítélet 204. pontjában a Törvényszék még egyértelműbbé tette, hogy a Tanács nem igazolhatja a valamely személynek vagy csoportnak a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán való fenntartását új terrorcselekmények alapján, anélkül hogy megvizsgálta volna a hivatkozott cselekményeket, és hogy azok hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozat tárgyát képeznék.

95.

Mindezek alapján úgy vélem, hogy a Törvényszék igazoltan állapította meg, hogy mivel nem létezett hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott új vagy másik olyan határozat, amely olyan terrorcselekmények felsorolására vonatkozott, amelyre a Tanács kielégítő alapként hivatkozott annak fenntartása érdekében, hogy indokolt az LTTE felvétele, a Tanács nem támaszkodhatott a hivatkozott szervezet által állítólagosan elkövetett terrortámadások felsorolására anélkül, hogy azokat a tényeket hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozat igazolta volna.

96.

Következtetéseimből fakadóan a Tanács annak eldöntése során, hogy az LTTE‑t továbbra is szerepelteti a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán, nem hivatkozhatott az LTTE által állítólag elkövetett terrortámadásokra, anélkül hogy a hivatkozott tények szerepeltek volna a hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozatokban, és a Tanács főszabály szerint nem hivatkozhat köztudomású, az új támadásokra vonatkozó információkra (sem) annak bizonyítására, hogy indokolt valamely személy, szervezet vagy csoport 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán való fenntartása.

97.

A második jogalap alátámasztása érdekében a Tanács által felhozott második érv azt a kérdést veti fel, hogy léteznek‑e kivételek ezen elv alól. A valamely személynek vagy csoportnak a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán való fenntartásának eldöntése során hivatkozhat‑e mindenesetre a Tanács olyan tényeken és bizonyítékokon alapuló indokokra, amelyek a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatoktól eltérő forrásokban szerepelnek?

98.

Véleményem szerint nem teheti meg ezt.

99.

A 2001/931 közös álláspont által létrehozott kétszintű rendszer lényeges jellemzője, hogy a Tanács maga nem kutathat olyan tények után, amelyek később alapul szolgálhatnak ahhoz, hogy valamely személy vagy csoport az uniós megelőző jellegű intézkedések hatálya alatt álljon. Nem rendelkezik a szükséges nyomozati jogkörökkel sem. ( 77 ) Helyette csak akkor vehet fel valamely személyt vagy csoportot a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listára, amennyiben az ügyiratok arra utalnak, hogy valamely nemzeti igazságügyi hatóság, vagy bizonyos feltételek teljesülése esetén valamely közigazgatási hatóság határozatot hozott. E követelmény annak biztosítása érdekében létezik, hogy kizárólag kellően biztos ténybeli alappal kerüljön sor valamely személy vagy csoport felvételére. ( 78 ) A feltétel egyrészt az, hogy a hivatkozott hatóságok határozatai a nemzeti joggal összhangban megállapítsák vagy felülvizsgálják és fenntartsák azokat a komoly és hitelt érdemlő bizonyítékokat vagy ténykörülményeket, amelyek alapján valamely személy vagy csoport terrorcselekményekben vagy terrorista tevékenységben vesz részt. Másrészt az érintett személyt vagy csoportot megilleti e határozatok tekintetében a védelemhez és a hatékony bírói jogvédelemhez való alapvető jog.

100.

Úgy látom, hogy ez az érvelés ugyanúgy lényeges azon határozat tekintetében is, amellyel valamely személyt vagy csoportot fenntartanak a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán. A hivatkozott határozat indokainak kellően biztos ténybeli alappal kell rendelkezniük. A Tanács számára annak engedélyezése, hogy maga kutasson bizonyítékok vagy ténykörülmények után azon terrorcselekményekben és terrorista tevékenységekben való (múltbeli vagy jövőbeli) részvételt illetően, amelyek tekintetében a Tanács úgy vélte, hogy azok a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (2) bekezdésének és 1. cikke (3) bekezdésének hatálya alá tartoznak, eltérő bánásmódot eredményezne egyrészt a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatok alapján a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán továbbra is szereplő személyek vagy csoportok és azon személyek vagy szervezetek között, akiket, illetve amelyeket a Tanács által saját kezdeményezésére felkutatott tények alapján tartanak e listán (még akkor is, ha a Tanács bizonyos mértékig a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatokra is hivatkozott). Az érintettek ez utóbbi kategóriája kisebb mértékben élvezi a tisztességes eljáráshoz és a hatékony bírói jogvédelemhez való jogot a Tanács által felkutatott tények tekintetében. Csak az uniós bíróságokhoz fordulhatnak a Tanács által tett ténybeli megállapítások kifogásolása érdekében. A kétszintű rendszer alapján azonban főszabály szerint nemzeti szinten (a hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozat tekintetében) és uniós szinten (a Tanács felvételről rendelkező határozata tekintetében) is lehetőség van a kifogásolásra. A Tanács ilyen információkra vagy anyagra való közvetlen hivatkozása tehát azzal a kockázattal járna, hogy az érintett személyt vagy csoportot megfosztanák az őt hátrányosan érintő határozat nemzeti bíróság általi felülvizsgálatához való alapvető jogától (miközben hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozat esetén a személy vagy csoport élhet ezzel a joggal). Kizárólag az uniós bíróságok feladata lenne tehát ennek a felülvizsgálatnak az elvégzése. A Tanács tehát nem vehet fel valamely személyt vagy csoportot a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listára azért, mert rendelkezik egy olyan sajtócikkel, amelyben az szerepel, hogy „e személy ezt tette” vagy „e személy azt mondta, hogy ezt tette”. Ilyen határozat nem tesz eleget a 2001/931 közös álláspont szerinti feltételeknek. Nem egyeztethető össze a jogállamisággal sem.

101.

Felvethető az a kifogás, hogy túl formális és szigorú megközelítés azt feltételezni, hogy a Tanács nem hivatkozhat már köztudomásúvá vált terhelő információra. Véleményem szerint ez a kifogás alaptalan.

102.

Érdemes felidézni, hogy a felvétel következményei nagyon komolyak. Befagyasztják a pénzeszközöket, egyéb vagyoni értékeket vagy gazdasági erőforrásokat. A „pénzeszközök, egyéb vagyoni értékek és gazdasági erőforrások befagyasztása” a következőket jelenti: „a pénzeszközök mozgásának, átutalásának, módosításának, felhasználásának vagy bármiféle olyan kezelésének a megakadályozása, amely bármilyen változást vagy olyan módosulást eredményezne a vagyoni értékek volumene, összege, elhelyezkedése, tulajdonlása, birtoklása, jellege, rendeltetése tekintetében, amely lehetővé tenné a vagyoni értékek felhasználását, ideértve a portfóliókezelést is”. ( 79 ) A 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán felsorolt személy, szervezet vagy csoport esetében ez azt jelenti, hogy felfüggesztik a megszokott gazdasági életét. Nem tűnik észszerűtlennek annak az ösztönzése, hogy ilyen következmények esetén a lefolytatott eljárások szigorúak legyenek, és azok során tartsák tiszteletben a védelemhez és a hatékony bírói jogvédelemhez való alapvető jogokat.

103.

Nehéz továbbá elképzelni, hogy pontosan hogyan lehet „leválasztani” az azon elv alóli kivételt, hogy a Tanács nem hivatkozhat az új támadásokra vonatkozó köztudomású információra annak bizonyítására, hogy indokolt valamely személy, csoport vagy szervezet 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán való fenntartása. Hol kellene meghúzni a határt? Elég egyetlen „biztos” bizonyíték, vagy ha egynél több különálló bizonyíték szükséges, akkor mennyire van szükség? Rendelkezik‑e a szükséges bizonyító erővel a csoport ismert, megnevezett szóvivője (minden esetben feltételezve, hogy létezik ilyen személy) által tett nyilvános nyilatkozat, amely kifejezetten vállalja a felelősséget valamely támadásért? Feltételezhetjük‑e ugyanezt a bizonyító erőt olyan személy nyilvános nyilatkozata esetében, aki azt állítja, hogy a csoport nevében beszél? Milyen álláspontra kell helyezkedni, ha a sajtócikkek azt sugallják, hogy a támadást elkövető személy (aki az elkövetéskor életét vesztette, tehát nem hallgatható ki) állítólag a csoport „ösztönzésére” cselekedett vagy „hűséget esküdött” annak? Kellően felelőssé teszi‑e mindez a csoportot ahhoz, hogy nevét szerepeltessék a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán?

104.

Természetesen elkerülhetetlen, hogy a Tanács az események szokásos menete esetén információt szerez valamely személy vagy csoport terrorcselekményekben vagy terrorista tevékenységekben való (esetleges) részvételéről. Ezen információ nyilvános vagy magánjellegű forrásból származhat. A 2001/931 közös álláspont kétszintű rendszerének alapját képező jóhiszemű együttműködés kötelezettsége megköveteli, hogy a Tanács tájékoztassa a tagállamokat a tudomására jutott azon információkról és bizonyítékokról, amelyek álláspontja szerint lényegesek lehetnek a hatáskörrel rendelkező hatóságok számára. Az igaz, hogy a 2001/931 közös álláspont mint ilyen nem tartalmaz olyan követelményt, miszerint ha a tagállamok ilyen információt kapnak a Tanácstól, azonnal meg kell tenniük a szükséges lépéseket a hatáskörrel rendelkező hatóság hivatalos új határozatának meghozatala érdekében azon tények és személyek vonatkozásában, amelyekre, illetve akikre vonatkozik az az információ, amelyet a Tanács a tagállamokkal közölt. Mindazonáltal – véleményem szerint – a jóhiszemű együttműködés ugyanezen kötelezettsége a tagállamokat arra kötelezné, hogy megfelelően válaszoljanak a Tanácsnak a közölt információ értékelése iránti kérelmére. Nyilvánvaló, hogy a hat hónapos felülvizsgálati eljárás során a Tanácsnak ilyen esetekben kellő idővel kell számolnia az általa közölt információval összefüggésben e kérelemnek a kérdéses tagállam(ok)hoz való intézése és az arra való válasz tekintetében. Ez elfogadható árnak tűnik annak biztosításáért, hogy tiszteletben tartsák a védelemhez és a hatékony bírói jogvédelemhez való alapvető jogokat.

105.

Ha a Tanács hivatkozhatna a hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozattól eltérő forrásokból származó tényeken és bizonyítékokon alapuló indokokra, akkor kétségeim támadnak a tekintetben is, hogy ez a folyamat hogyan működik a gyakorlatban.

106.

Tegyük fel, hogy megbízható vagy eredeti forrásból a Tanács rendelkezésére áll olyan (köztudomású vagy nem ilyen) anyag, amelyben állítólag az érintett személy vagy csoport arra vonatkozó nyilatkozata szerepel vagy került rögzítésre, hogy elismeri az olyan terrorcselekményekben vagy terrorista tevékenységben való (múltbeli vagy jövőbeli) részvételt, amelyeket a Tanács a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (2) és (3) bekezdésének hatálya alá tartozónak minősít. A Tanács a hivatkozott anyag alapján legfeljebb előzetes megállapítást tehet a tekintetben, hogy kellően biztos ténybeli alappal rendelkezik annak eldöntéséhez, hogy továbbra is indokolt valamely személynek vagy csoportnak a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán való szerepeltetése (a hatáskörrel rendelkező hatóságok bármely releváns határozatára tekintet nélkül). A Tanácsnak ezt követően fel kellene tüntetnie ezt az információt és bizonyítékot a hátrányosan érintett féllel közölt indokolásban a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése szerinti későbbi határozat elfogadása előtt. ( 80 ) Valószínűsíthető‑e a gyakorlatban, hogy a hivatkozott fél kifejezetten elfogadja a Tanács által elé tárt (terhelő) tényeket? Mégis ez lenne az egyetlen alapja annak, hogy a Tanács érvényesen i. hivatkozhasson az említett tényekre a hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott (korábbi vagy új) határozat hiányában vagy ii. kombinálja az említett tényeket a hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott, általa már korábban hivatkozott korábbi határozattal. Bizonyos szintű szkepticizmust tanúsítok a tekintetben, hogy az érintett személy vagy csoport érdekében áll‑e a Tanács rendelkezésére bocsátani az ilyen alkalmas kifejezett megerősítést.

107.

Nem fogadhatom el tehát azt a megengedő szabályt, amely felhatalmazná a Tanácsot arra, hogy a valamely személynek vagy csoportnak a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán való fenntartása érdekében olyan köztudomású „tényekre” és az azokkal kapcsolatos olyan bizonyítékokra hivatkozzon, amelyeket sajtócikkekben vagy az interneten talált. A tény köztudomású jellege, és az annak alapjául szolgáló bizonyíték nyilvános hozzáférhetősége önmagában elégtelen alapot jelent azon főszabály alóli kivétel elfogadásához, hogy a Tanácsnak a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatokra kell hivatkoznia. Végül hangsúlyozom, hogy álláspontom csupán azon határozatokra alkalmazandó, amelyekkel a Tanács továbbra is szerepeltet valamely személyt vagy csoportot a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán. A Tanácsra nem vonatkozik ugyanez a korlátozás annak eldöntése során, hogy valamely személyt vagy csoportot töröl a hivatkozott listáról.

108.

Elutasítom tehát a második jogalap alátámasztása érdekében felhozott második érvet is.

109.

Második jogalapjának alátámasztása érdekében felhozott utolsó érvével a Tanács lényegében azt állítja, hogy ha nem hivatkozhatna köztudomású információkra, akkor arra a következtetésre kellett volna jutni, hogy a ténybeli helyzet nem változott, és ezért továbbra is szerepeltetheti a listán az LTTE‑t. Ha ez igaz, akkor ebből az következik, hogy a Törvényszéknek nem kellett volna megsemmisítenie a megtámadott rendeleteket azért, mert többek között elutasította a Tanács köztudomású információkra való hivatkozását.

110.

Nem értek egyet.

111.

Először, a Törvényszék azért semmisítette meg a megtámadott rendeleteket annyiban, amennyiben azok az LTTE–re vonatkoznak, mert a Tanács megsértette mind a 2001/931 közös álláspont 1. cikkét, mind pedig az indokolási kötelezettséget.

112.

Másodszor, nem fogadom el a Tanács érvének alapjául szolgáló azon logikát, hogy mivel nem lehet figyelembe venni a sajtóban megjelent újabb cselekményeket, következésképpen nem változott a ténybeli helyzet és az LTTE továbbra is a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán tartható. Már kifejtettem, hogy miért nem látom megalapozottnak az a feltételezést, hogy mindaddig indokolt valamely személy vagy csoport listán való további szerepeltetése, amíg olyan mértékben megváltozik a ténybeli helyzet, hogy kialakulnak a személy vagy csoport listáról való törlésének (pozitív) okai. A ténybeli helyzet szükségszerűen változik az idő múlásával. Még ha a hatáskörrel rendelkező hatóság nem is hoz (egyéb tényekre vonatkozó) más vagy újabb határozatot, a Tanácsnak akkor is felül kell vizsgálnia, hogy az általa korábban hivatkozott határozatban szereplő tények és bizonyítékok alapján továbbra is fennáll‑e a terrorcselekményekben való részvétel kockázata és ezért a listán való további szerepeltetés indoka. Ez magában foglalja azt is, hogy a jelen ügyben a Tanácsnak ki kellett fejtenie, hogy az Egyesült Királyság 2001. évi betiltást elrendelő végzése miért szolgál továbbra is elegendő alapul a határozatához, és a Törvényszéknek foglalkozni kellett ezzel az érvvel. A Törvényszéknek az Egyesült Királyság 2001. évi betiltást elrendelő végzése tekintetében tett megállapításai képezik a Tanács harmadik jogalapjának tárgyát.

113.

Ezért a második jogalapot mint megalapozatlant elutasítom.

114.

A Tanács harmadik jogalapja azzal foglalkozik, hogy a Törvényszék tévesen nem következtetett arra, hogy az LTTE listán való szerepeltetése alapulhat az Egyesült Királyság 2001. évi betiltást elrendelő végzésén. A Törvényszék előtt a Tanács azzal érvelt, hogy a hivatkozott végzés önmagában elegendő.

115.

A Tanács első érve e tekintetben az, hogy korábbi ügyekben ( 81 ) a Törvényszék ugyanezt a végzést már elfogadta a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése szerinti, hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozatként. Ez igaz (és nem is tűnik úgy, hogy azt vitatták), és valóban, a megtámadott ítélet 120. pontjában a Törvényszék kifejezetten hivatkozik erre az ítélkezési gyakorlatra annak elfogadásakor, hogy hatáskörrel rendelkező hatóság hozta a hivatkozott végzést. A megtámadott ítéletnek a Tanács által az ezen érv alátámasztása érdekében hivatkozott 205. és 206. pontja valójában a Törvényszék arra vonatkozó álláspontjával foglalkozik, hogy az LTTE‑nek a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán való további szerepeltetéséről szóló döntésének alátámasztásaként a Tanács olyan cselekményekre hivatkozott, amelyek nem szerepeltek a hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozatban.

116.

A Tanács második érve szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 206–208. pontjában tévedett annak megállapításakor, hogy a Tanács nem hivatkozhat az Egyesült Királyság 2001. évi betiltást elrendelő végzésére anélkül, hogy hozzáférne a hivatkozott határozat alapjául szolgáló tényekhez és megállapításokhoz. Véleményem szerint a Törvényszék ilyen megállapítást nem tett. A hivatkozott pontokban a Törvényszék a Tanács és a Bizottság azon érvével foglalkozott, hogy a megtámadott rendeletek indokai miért nem hivatkoznak a hatáskörrel rendelkező hatóságok azon cselekményeket vizsgáló és figyelembe vevő konkrét határozataira, amelyekre a Tanács indokolásának elején hivatkozott (a Törvényszék ezt úgy fogalmazta meg, hogy olyan erőszakos cselekmények sorozata, amelyeket a Tanács a sajtóban és az interneten talált és rótt fel az LTTE‑nek). Az intézmények azzal érveltek, hogy az LTTE vitathatta, és vitatnia kellett volna nemzeti szinten a korlátozó intézkedéseket. A Törvényszék azért utasította el ezeket az érveket, mert i. amikor a Tanács terrorcselekményekre hivatkozik saját határozatai ténybeli alapjaként, határozatának indokaiban meg kell jelölnie a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok azon határozatait, amelyek konkrétan megvizsgálták és bizonyítottnak minősítették a hivatkozott terrorcselekményeket; ( 82 ) ii. a hivatkozott érvek megerősítették, hogy a Tanács valójában az általa a sajtóban és az interneten talált információkra alapozott; ( 83 ) és iii. a hivatkozott érvek azt sugallták, hogy előfordulhat – amíg az érintett fél azokat nem vitatja –, hogy azon nemzeti határozatok, amelyekre a Tanács hivatkozott, maguk sem alapulnak semmilyen konkrét terrorcselekményen. ( 84 ) A Tanács állításaival ellentétben e pontokban (és bizonyosan nem a 206. pontban) semmi nem utal arra, hogy a Törvényszék megkövetelte, hogy a Tanács rendelkezésére álljon a Home Secretary által az LTTE betiltásakor hivatkozott valamennyi információ.

117.

Ezzel összefüggésben valószínű, hogy érthetőek a Tanács arra irányuló érvei, hogy az LTTE‑hez hasonló félnek kérnie kell a nemzeti bíróság általi felülvizsgálatot. Ezek az érvek azonban lényegtelenek a Tanács harmadik jogalapja tekintetében, amely lényegében arra irányul, hogy a Törvényszék elmulasztotta megállapítani, hogy a megtámadott rendeletek mindazonáltal érvényesek, hiszen az Egyesült Királyság 2001. évi betiltást elrendelő végzésén alapulnak.

118.

A Tanács harmadik jogalapja hallgatólagosan magában foglalja azt, hogy miután a Törvényszék az LTTE első jogalapjának csupán az indiai hatóságokkal összefüggésben adott helyt, és elutasította a Tanács azon cselekményekre való hivatkozását, amelyek a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatokban nem szerepeltek, mindazonáltal meg kellett volna állapítania, hogy az Egyesült Királyság 2001. évi betiltást elrendelő végzése megfelelő alapot képez a megtámadott rendeletek vonatkozásában. Ebből következően a többi indok hiányosságai nem igazolhatnák a hivatkozott rendeletek megsemmisítését.

119.

A Törvényszéknek a hivatkozott rendeletekben idézett, a nemzeti hatóságok által hozott határozatok (különösen az Egyesült Királyság 2001. évi betiltást elrendelő végzése) tekintetében tett megállapításai lényegében annak a kérdésnek a megválaszolására irányultak, hogy e határozatok tárgyát képezték‑e azok a cselekmények, amelyeket a Tanács a megtámadott rendeletek indokolásának első és második bekezdésében – amelyet a Törvényszék ténybeli indokolásnak minősített, és meghatározó szerepet játszónak tartott a Tanács értékelésében ( 85 ) – az LTTE‑nek tud be. Meglehetősen egyértelmű, hogy erre nemleges a válasz, hiszen a határozatok a betudott cselekményeknél korábbiak. ( 86 )

120.

Míg a Törvényszék elismerte, hogy a Tanács a 83/2011–125/2014 végrehajtási határozatok indokolásában idézte az eredeti nemzeti határozatokat (különösen az Egyesült Királyság 2001. évi betiltást elrendelő végzését), megállapította, hogy a Tanács csupán azt jelölte meg, hogy azok továbbra is hatályban vannak. ( 87 )

121.

A Törvényszék kifejezetten nem vont le semmilyen következtetést ebből a tényből. Így, míg a Tanács tévesen feltételezi, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításakor, hogy az Egyesült Királyság 2001. évi betiltást elrendelő végzése nem vagy már nem minősülhet hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott érvényes határozatnak, addig kevéssé egyértelmű, hogy a Törvényszék valóban elmulasztott‑e foglalkozni azzal a kérdéssel (amelyet egyértelműen a Törvényszék elé terjesztettek, és amely az LTTE‑nek a második jogalappal együttesen figyelembe vett negyedik, ötödik és hatodik jogalap alátámasztására hivatkozott érvein alapult), hogy a Tanács a megtámadott rendeleteket nem annyira a hatáskörrel rendelkező hatóságok határozataira, hanem inkább az általa az LTTE‑nek közvetlenül betudott cselekmények listájára alapította. ( 88 )

122.

A harmadik jogalap elutasítható lehetne azzal az indokkal, hogy mivel a Törvényszék megsemmisítette a megtámadott rendeleteket, hallgatólagosan arra kellett következtetnie, hogy az indiai határozatot és azon különböző cselekményeket leszámítva, amelyek az eredeti határozat elfogadásánál későbbiek, és amelyeket a Tanács az LTTE‑nek tudott be a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatokra hivatkozás nélkül, az Egyesült Királyság 2001. évi betiltást elrendelő végzése nem képezheti a megtámadott rendeletek független és elegendő alapját.

123.

Álláspontom szerint azonban a megtámadott ítélet ilyen értelmezése túlságosan nagyvonalú. Egyetértek a Tanáccsal abban, hogy a Törvényszék, miután megállapította, hogy az előnyben részesített indokok némelyike nem igazolhatja az LTTE listán való további szerepeltetéséről szóló határozatot, és ezért meg kell azt semmisíteni, nek kifejezetten meg kellett volna vizsgálnia a többi indokot, és értékelnie kellett volna, hogy ezen indokok valamelyike önmagában elegendő alapot képez‑e a határozat alátámasztásához. ( 89 ) A megtámadott rendeletet csak akkor lehet megsemmisíteni, ha a hivatkozott többi indok sem kellően pontos és konkrét ahhoz, hogy megalapozza a felvételt. A Törvényszék azonban nem tett ilyen megállapításokat. A Törvényszék indokolása lényegében ténymegállapításra szorítkozott, nevezetesen arra, hogy a Tanács megelégedett a korábbi nemzeti határozatok idézésével, valamint annak megjelölésével, hogy azok továbbra is hatályban vannak. Mindezek alapján helyt kell adni a harmadik jogalapnak, és hatályon kívül kell helyezni a Törvényszék határozatát.

124.

Szerencsére a jelen ügyben a Bíróság alapokmánya 61. cikke első bekezdésének második mondatával összhangban az eljárás állása megengedi, hogy az ügyet maga a Bíróság döntse el érdemben. Az ötödik és hatodik jogalappal összefüggésben az LTTE azzal érvelt, hogy a megtámadott rendeletek indokolása nem volt teljes; ez az indokolás nem tette lehetővé számára a hatékony védelem megszervezését, a Bíróság számára pedig a hivatkozott rendeletek felülvizsgálatát.

125.

A jelen indítványom másik részében kifejtettem, hogy miért vélem úgy, hogy a Törvényszék helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a Tanács annak eldöntése során, hogy az LTTE‑t továbbra is szerepelteti a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott listán, (indokolásában) nem hivatkozhatott i. harmadik államok hatóságai által hozott határozatokra azon döntésének az indokolása nélkül, hogy a hivatkozott határozatokat úgy fogadták el, hogy az arra vonatkozó, az alapvető jogok védelméhez kapcsolódó követelmények egyenértékűek a tagállamok hatóságai által hozott határozatokra az uniós jog alapján alkalmazandó követelményekkel, és ii. olyan különböző új cselekményekre, amelyeket nem értékeltek és állapítottak meg a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatok. Ennek alapján fennmarad a kérdés, hogy elegendő‑e az, ha a Tanács a megtámadott rendeletek indokolásában megállapítja, hogy továbbra is hatályban vannak a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatok, különösen az Egyesült Királyság 2001. évi betiltást elrendelő végzése, vagy hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság határozatot hozott.

126.

A már kifejtett ( 90 ) okokból arra következtetek, hogy ez nem volt elegendő. Arra következtetek tehát, hogy ez alapján meg kell semmisíteni a megtámadott jogi aktusokat. Ilyen körülmények között a Bíróságnak szükségtelen megvizsgálni az LTTE által első fokon előterjesztett többi jogalapot.

127.

A fenti megfontolások fényében azt javaslom a Bíróságnak, hogy a következőképpen határozzon: