1. 

A jelen fellebbezéssel az Európai Bizottság az Európai Unió Törvényszéke MOL kontra Bizottság ítéletének ( 2 ) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel a Törvényszék megsemmisítette a Magyarország által a MOL Nyrt. részére nyújtott C 1/09 (korábbi NN 69/08) számú állami támogatásról szóló, 2010. június 9‑i 2011/88/EU bizottsági határozatot. ( 3 )

2. 

A jelen ügyben a Bíróságnak elsősorban azt kell eldöntenie, hogy a Törvényszék jogosan semmisítette‑e meg a vitatott határozatot azon az alapon, hogy a Bizottság nem bizonyította a vitatott intézkedés szelektív jellegét, amely intézkedés azzal az újszerű vonással rendelkezik, hogy az állam és egy vállalkozás között járadékok tárgyában létrejött megállapodás, és egy későbbi, a járadékok emelésére irányuló és az említett vállalkozásra nem alkalmazandó jogszabály‑módosítás együttese alkotja. A jelen ügy általánosabban véve lehetőséget kínál bizonyos pontosítások megfogalmazására azon paramétereket illetően, amelyeket az „állami támogatás” EUMSZ 107. cikk (1) bekezdéséből eredő fogalmának részét képező szelektivitás feltételére vonatkozó vizsgálat során figyelembe kell venni.

3.

A jogvita előzményei a megtámadott ítélet alapján a következőképpen foglalhatók össze.

4.

A MOL Magyar Olaj‑ és Gázipari Nyrt. (a továbbiakban: MOL) Budapesten (Magyarország) székhellyel rendelkező olyan társaság, amelynek fő tevékenységei a következők: kőolaj, földgáz és gázipari termékek feltárása és gyártása; kőolajtermékek kis‑ és nagykereskedelmi szintű szállítása, tárolása és forgalmazása; földgázszállítás, valamint olefinek és poliolefinek előállítása és értékesítése.

5.

Magyarországon az összes bányászati tevékenységet, köztük a szénhidrogénekkel kapcsolatos tevékenységeket a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény ( 4 ) szabályozza. E törvény szerint a szabályozási hatásköröket a bányászati ügyekért felelős miniszter és a bányafelügyelet gyakorolja, amely a bányászati tevékenységeket felügyelő központi hatóság a közigazgatáson belül.

6.

A bányászati törvény akként rendelkezik, hogy a bányászati feltárás és kitermelés két különböző jogi keretben végezhető. A bányászati törvény 8–19. §‑a az e törvény 9. §‑ának (1) bekezdése szerinti „zárt területnek” minősülő olyan területek esetében, amelyeken az ásványi nyersanyagok kitermelése többek között geológiai adatok alapján kedvezőnek ígérkezik, koncessziós rendszert alakít ki, amely koncessziót minden egyes zárt terület vonatkozásában pályázati eljárást követően ítélnek oda, a bányászati ügyekért felelős miniszter és a pályázaton nyertes vállalkozás által aláírt szerződés alapján (a bányászati törvény 10–12. §‑a). Ami a „nyílt területnek” minősülő, kitermelhető ásványi nyersanyagban előzetes becslések szerint kevésbé gazdag területeket illeti, azokon a kitermelés a bányafelügyelet által kiadott engedély alapján végezhető, amint a kérelmező megfelel a jogszabályi feltételeknek (a bányászati törvény 5. §‑a (1) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése).

7.

Az államnak fizetendő bányajáradék meghatározásának szabályait a bányászati törvény 20. §‑a állapítja meg. A bányászati törvény 20. §‑ának (11) bekezdése akként rendelkezik, hogy a bányajáradék összege az adott esettől függően a törvényben, a koncessziós szerződésben vagy a bányászati törvény 26/A. §‑ának (5) bekezdése alapján megkötött szerződésben meghatározott százalék. A koncessziók esetében a bányajáradék mértékét a bányászati ügyekért felelős miniszter állapítja meg, aki figyelembe veszi a bányászati törvény 20. §‑ának (8) bekezdésében meghatározott egyes paramétereket. A bányászati törvény 26/A. §‑ának (5) bekezdése szerinti szerződés esetében a bányajáradék mértékét e § rendelkezéseinek alkalmazásával kell meghatározni. A bányajáradék mértékét a bányászati törvény határozza meg, amennyiben a kitermelési tevékenységet a kitermelési engedély szerinti rendszerben végzik (a bányászati törvény 20. §‑ának (2)–(7) bekezdése).

8.

2008‑ig a szénhidrogének, a kőolaj és a földgáz engedély alapján történő kitermeléséért fizetendő bányajáradék mértéke az 1998. január 1‑jétől termelésbe állított mezők esetében a kitermelt mennyiség értékének 12%‑ában volt meghatározva, illetve az 1998. január 1‑jét megelőzően termelésbe állított mezők esetében olyan matematikai képlet alkalmazásával kellett levezetni, amely figyelembe vette többek között a közüzemi gázszolgáltató által vásárolt földgáz átlagárát, a minimális mértéke azonban 12% volt (a bányászati törvény 20. §‑a (3) bekezdésének b) pontja).

9.

A bányászati törvény 26/A. §‑ának (5) bekezdése akként rendelkezik, hogy amennyiben a tevékenységét kitermelési engedély alapján, vagyis nyílt területen lévő bányatelkeken végző bányavállalkozó az engedély kiadását követő öt éven belül nem kezdi meg a kitermelést, egy alkalommal kérheti a bányafelügyelettől e határidő öt évvel történő meghosszabbítását. A bányafelügyelettel történő megállapodás esetén a bányászati ügyekért felelős miniszter és a bányavállalkozó között létrejött szerződés a meghosszabbítással érintett bányatelkek vonatkozásában meghatározza a bányajáradék számításának alapjául szolgáló ásványianyag‑mennyiséget, és a járadék mértékét, amelynek magasabbnak kell lennie a kérelem időpontjában alkalmazott százalékos mértéknél, de nem haladhatja meg annak 1,2‑szeresét (a továbbiakban: meghosszabbítási járadék). Ha a meghosszabbítás iránti kérelem kettőnél több bányatelket érint, a meghosszabbítási járadék alkalmazását legalább ötéves időtartamra szóló szerződésben kiterjesztik a bányavállalkozó valamennyi bányatelkére (a továbbiakban: megnövelt bányajáradék). Ha a meghosszabbítás iránti kérelem ötnél több bányatelket érint, legfeljebb a megnövelt bányajáradék alapján fizetendő összeg 20%‑ának megfelelő egyszeri térítés állapítható meg.

10.

2005. szeptember 19‑én a MOL tizenkét olyan szénhidrogénmezőre vonatkozóan kérte a bányászati jogainak meghosszabbítását, amelyek tekintetében kitermelési engedélyt adtak ki, és amelyeken az engedélyek kiadásától számított ötéves határidőn belül nem kezdték meg a kitermelést.

11.

2005. december 22‑én a bányászati ügyekért felelős miniszter és a MOL a bányászati törvény 26/A. §‑ának (5) bekezdése alapján a tizenkét szénhidrogénmezőre vonatkozó meghosszabbítási megállapodást írt alá (a továbbiakban: 2005. évi megállapodás), amelynek az 1. pontja öt évvel meghosszabbítja az e tizenkét mezőn történő kitermelés megkezdésének határidejét, és meghatározza a MOL által ezen öt év során minden évben az állam részére fizetendő meghosszabbítási járadékot (12% × 1,050 az első évre, vagyis 12,600%; 12% × 1,038 a második évre, vagyis 12,456%; 12% × 1,025 a harmadik évre, vagyis 12,300%, valamint 12% × 1,020 a negyedik és az ötödik évre, vagyis 12,240%).

12.

A 2005. évi megállapodás 4. pontja értelmében a megnövelt bányajáradékot e megállapodás hatálybalépésének időpontjától számított tizenöt éven át a MOL minden, a kitermelési engedély hatálya alatt már termelésbe állított mezőjére alkalmazni kell, vagyis 44 olyan szénhidrogénmezőre, amelyeken a termelést 1998. január 1‑jét követően kezdték meg, valamint 93 olyan földgázmezőre, amelyeken a termelést ezen időpontot megelőzően kezdték meg. A meghosszabbítási időszak ötödik éve szerinti megnövelt bányajáradék mértéke a tizenötödik évig alkalmazandó. Azon földgázmezőket illetően, amelyeken a termelés 1998. január 1‑jét megelőzően megkezdődött, az ötéves meghosszabbítás során az egyes évekre megállapított növelési együtthatót (lásd a jelen indítvány 11. pontját) kell alkalmazni a bányászati törvény 20. §‑a (3) bekezdésének b) pontjában megállapított matematikai képletre, azzal, hogy az ötödik évre vonatkozó növelési együttható a tizenötödik évig alkalmazandó.

13.

A 2005. évi megállapodás 6. pontja 20 milliárd forint (HUF) egyszeri térítés fizetéséről rendelkezik.

14.

A 2005. évi megállapodás 9. pontja akként rendelkezik, hogy a meghosszabbítási járadék mértéke, a megnövelt bányajáradék mértéke, a számítási alap, a százalékos kulcs és bármely, e járadék összegét meghatározó tényező az említett megállapodás időbeli hatálya alatt kizárólag e megállapodás rendelkezései szerint kerülhet megállapításra, továbbá hogy a 2005. évi megállapodás időbeli hatálya alatt változatlanul az e megállapodásban rögzített mérték marad.

15.

A 2005. évi megállapodás a 11. pontja szerint a bányafelügyelet határozatának jogerőre emelkedésével lép hatályba. Ugyanezen rendelkezés megtiltja, hogy a felek egyoldalúan megszüntessék a 2005. évi megállapodást, kivéve azt az esetet, ha harmadik személy 25%‑ot meghaladó befolyást szerez a MOL‑ban.

16.

A 2005. évi megállapodás tárgyában a bányafelügyelet 2005. december 23‑án határozatot hozott, amely megerősíti a jelen indítvány 10. pontjában említett tizenkét szénhidrogénmező esetében a kitermelés megkezdésére megállapított határidő meghosszabbítását, valamint a MOL által fizetendő és az említett megállapodásban meghatározott térítéseket.

17.

A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról szóló 2007. évi CXXXIII. törvény, ( 5 ) amely 2008. január 8‑án lépett hatályba, megváltoztatja a bányajáradék mértékét.

18.

Különösen, a módosított bányászati törvény 20. §‑ának (3) bekezdése a következőket írja elő: az 1998. január 1‑je és 2007. december 31. között termelésbe állított mezők esetében a kitermelt mennyiség értékének 30%‑os mértékét; az 1998. január 1‑jét megelőzően termelésbe állított földgázmezők esetében a bányászati törvény szerinti rendszerben már meglévő matematikai képlet alkalmazását, minimum azonban 30% mértékű járadékot; az olyan mezők esetében pedig, amelyeken a termelés 2008. január 1‑je után kezdődött, a kitermelt kőolaj vagy földgáz mennyiségétől függően differenciált mértékű bányajáradék alkalmazását, vagyis 12%‑ot, ha a kitermelt földgáz mennyisége évente a 300 millió m3‑t, kőolaj esetében az 50 kilotonnát (kt) nem haladja meg; 20%‑ot a 300 millió m3 és 500 millió m3 közötti földgáztermelés, valamint az 50 kt és 200 kt közötti kőolajtermelés esetén, és 30%‑ot az 500 millió m3‑t meghaladó földgáztermelés és a 200 kt‑t meghaladó kőolajtermelés esetén. Végül a kitermelés megkezdésének időpontjától függetlenül valamennyi mező esetében a fizetendő bányajáradék mértéke 3 százalékponttal emelkedik, ha a Brent kőolaj ára meghaladja a 80 amerikai dollárt (USD), illetve 6 százalékponttal, ha ez az ár meghaladja a 90 USD‑t.

19.

Az egyes adó‑ és járuléktörvények módosításáról szóló 2008. évi LXXXI. törvény ( 6 ) 235. §‑a akként módosítja a bányászati törvényt, hogy az 1998. január 1‑je és 2007. december 31. között termelésbe állított mezők esetében a bányajáradék mértékét, valamint az 1998. január 1‑jét megelőzően termelésbe állított földgázmezők esetében fizetendő bányajáradék minimális mértékét 12%‑ra szállítja le. E módosítás 2009. január 23‑án lépett hatályba.

20.

Miután 2007. november 14‑én panaszt nyújtottak be hozzá, a Bizottság 2009. január 13‑i levelében értesítette a magyar hatóságokat azon határozatáról, hogy megindítja az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást a 2005. évi megállapodással kapcsolatban, amely állítólag mentesítette a MOL‑t a módosított bányászati törvényből eredő bányajáradék‑emelés alól (a továbbiakban: eljárást megindító határozat). A Bizottságnak az volt a véleménye, hogy a 2005. évi megállapodás és a módosított bányászati törvény rendelkezései a kialakításuk módját figyelembe véve egyazon intézkedés részének minősültek, együttes hatásuk mérlegelését követően pedig arra a következtetésre jutott, hogy a 2005. évi megállapodás és a módosított bányászati törvény együttesen azt eredményezi, hogy a MOL illetéktelen előnyben részesül. A Bizottság szerint az intézkedés megfelelt az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti feltételeknek, és állami támogatásnak kellett tekinteni, továbbá semmi nem utalt arra, hogy a közös piaccal összeegyeztethető lehetett volna. A Bizottság az eljárást megindító határozatot az érdekelt feleknek szóló azon felhívással együtt közzétette, hogy tegyék meg észrevételeiket.

21.

2009. április 9‑i levelében Magyarország megtette az eljárást megindító határozattal kapcsolatos észrevételeit. A magyar hatóságok úgy vélték, hogy az intézkedés nem minősült állami támogatásnak, mivel a 2005. évi megállapodás nem biztosított semmilyen előnyt a MOL‑nak, továbbá nem volt szelektív, amennyiben az említett megállapodás alkalmazásából a MOL részére nem származott semmilyen kedvező elbánás.

22.

A MOL és a Magyar Bányászati Szövetség 2009. április 27‑én kelt két levelében megtette az eljárást megindító határozattal kapcsolatos észrevételeit. A MOL úgy vélte, hogy a 2005. évi megállapodás alkalmazása semmilyen módon nem hozta őt kivételes helyzetbe, mivel olyan mértékű bányajáradékot fizetett, amely jóval meghaladta a versenytársai által fizetett járadék mértékét, valamint azt a mértéket, amelyet megállapodás hiányában fizetett volna, e megállapodás pedig összhangban volt a bányászati törvény rendelkezéseivel és logikájával. A Magyar Bányászati Szövetség a maga részéről kiemelten hangsúlyozta, hogy az államnak – különösen jogalkotóként eljárva – tiszteletben kell tartania a gazdasági szereplők jogos elvárásait és a jogbiztonság elvét az olyan mezőkre vonatkozó bányajáradék hosszú távú stabilitását illetően, amelyekre nézve már kiadták a kitermelési engedélyt.

23.

2010. június 9‑én a Bizottság elfogadta a vitatott határozatot, amely szerint egyrészt a Magyarország által tett intézkedés, vagyis a MOL által fizetendő bányajáradék 2005. évi megállapodásban való rögzítésének és a módosított bányászati törvényből eredő módosításoknak a társítása az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett olyan állami támogatásnak minősül, amely az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése szerint a közös piaccal összeegyeztethetetlen, másrészt pedig Magyarországnak a MOL‑lal vissza kell téríttetnie az említett támogatást.

24.

A Bizottság a vitatott határozatban megállapította, hogy a vizsgált támogatási intézkedés a 2005. évi megállapodás és a módosított bányászati törvény társítása volt, amelyek közül az első mentesítette a MOL‑t a bányajáradék tekintetében a második által bevezetett változtatások alól (a (19) és a (20) preambulumbekezdés). A Bizottság szerint, még ha a 2005. évi megállapodás összhangban is volt az ekkor hatályban lévő bányászati törvénnyel, és még ha a bányajáradékokat a tagállam állapíthatta is meg, az így kiváltott hatások nem feltétlenül voltak összeegyeztethetők a Szerződés állami támogatásokkal kapcsolatos szabályaival, jóllehet külön‑külön vizsgálva sem a 2005. évi megállapodás, sem pedig a módosított bányászati törvény nem volt ellentétes e szabályokkal (az (52) és az (53) preambulumbekezdés).

25.

Az intézkedés szelektivitásával kapcsolatos kritériumot illetően a Bizottság a megtámadott határozatban úgy ítélte meg, hogy a viszonyítási alapként szolgáló rendszer a kitermelési engedélyek rendszere volt, elutasítva az azzal kapcsolatos érveket, hogy az ilyen engedélyeket meghosszabbító megállapodások külön viszonyítási rendszert képezhetnek (a (61)–(65) preambulumbekezdés). A Bizottság szerint a meghosszabbítási megállapodás „nyilvánvalóan” szelektív jellegű volt, mivel a magyar hatóságok mérlegelési mozgástérrel rendelkeztek a tekintetben, hogy kössenek‑e ilyen megállapodást, vagy sem, továbbá hogy e megállapodásban rögzítsék a térítés elemeit (a (66) preambulumbekezdés). A Bizottság kiemelte az azzal kapcsolatos körülményeket, hogy egyrészt, a MOL‑nak 2020‑ig a kitermelési engedély alá tartozó majdnem minden mezője után alacsonyabb járadékokat kell fizetnie, míg az ugyanezen rendszer hatálya alá tartozó és a termelést a jogszabályi határidőn belül megkezdő versenytársainak magasabb járadékokat kell fizetniük (a (67) preambulumbekezdés), másrészt pedig, hogy a szénhidrogének területén a MOL az egyetlen olyan gazdasági szereplő, amely az engedély keretében biztosított kitermelési jogainak meghosszabbításában részesült, mivel a többi meghosszabbítás szilárd ásványi nyersanyagokat kitermelő vállalkozásokat érintett, amely nyersanyagok tekintetében a bányajáradékok nem módosultak (a (68) preambulumbekezdés). A Bizottság úgy vélte, hogy a szóban forgó cselekvések sorozata – vagyis a bányászati törvény 26/A. §‑a (5) bekezdésének megfogalmazása, az ennek alapján kötött 2005. évi megállapodás és a módosított bányászati törvényben foglalt módosítások – szelektív jellegű volt (a (69) preambulumbekezdés). A Bizottság szerint egyedül a MOL tartozott olyan külön rendszer hatálya alá, amely megvédte őt a bányajáradékok bármilyen emelésétől (a (70) preambulumbekezdés).

26.

A Törvényszék Hivatalához 2010. október 8‑án érkezett keresetlevelével a MOL elsődlegesen a vitatott határozat megsemmisítésére, másodlagosan e határozatnak annyiban történő megsemmisítésére irányuló kérelmet nyújtott be, amennyiben az elrendeli az érintett összegek visszatéríttetését.

27.

Keresetének alátámasztása érdekében a MOL három jogalapra hivatkozott, nevezetesen az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének megsértésére, az EUMSZ 108. cikk (1) bekezdésének, és a 659/1999/EK rendelet ( 7 ) 1. cikke b) és v) pontjának megsértésére, és végül ugyanezen rendelet 14. cikke (1) bekezdésének megsértésére.

28.

Az első jogalap keretében a MOL vitatta a szóban forgó intézkedés állami támogatásnak minősítését.

29.

A Törvényszék ezen első jogalapon belül különösen a második kifogást vizsgálta, amely arra vonatkozott, hogy a vitatott intézkedés nem szelektív jellegű.

30.

Ezzel összefüggésben a Törvényszék a Bizottság által a vitatott határozatban levezetett mérlegelés ismertetését és a felek által e tekintetben a Törvényszék előtt előadott érvek bemutatását követően a megtámadott ítélet 54. pontjában többek között megállapította, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazása annak meghatározását követeli meg, hogy adott jogrendszer keretében az állami intézkedés alkalmas‑e arra, hogy „bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését” előnyben részesítsen olyan más vállalkozásokkal vagy árukkal szemben, amelyek az említett jogrendszer által követett célra tekintettel hasonló ténybeli és jogi helyzetben vannak.

31.

Ezt követően, miután a megtámadott ítélet 56–61. pontjában ismertette a közigazgatási eljárás során Magyarország és a MOL által előadott érveket, a Törvényszék az ítélet 62. pontjában emlékeztetett arra, hogy a szóban forgó ügyben a vitatott intézkedés két elemből állt, vagyis egyrészt a 2005. évi megállapodásból, amely a MOL valamennyi, termelésbe állított vagy meghosszabbítással érintett mezője vonatkozásában a megállapodás időtartamának mind a tizenöt évére meghatározza a bányajáradék mértékét, másrészt pedig a módosított bányászati törvényből, amely a kitermelési engedély hatálya alá tartozó összes szénhidrogénmező esetében megnöveli a bányajáradékot, anélkül hogy olyan rendelkezést tartalmazna, amely a már meghosszabbítási megállapodás tárgyát képező mezőkre vonatkozik.

32.

A Törvényszék szerint ilyen körülmények között a vitatott intézkedés állami támogatásnak minősíthető, amennyiben megállapítást nyer, hogy a megkötött megállapodás kikötéseit az állam nem az általános hatályú jogszabályból eredő és valamennyi gazdasági szereplőre irányadó objektív kritériumok alapján, hanem szelektív módon kínálta fel egy vagy több gazdasági szereplőnek (lásd a megtámadott ítélet 66. pontját). A Törvényszék így a megtámadott ítélet 67. pontjában megállapította többek között, hogy az elemek társítása állami támogatásnak minősíthető, amennyiben az állam a piacon már jelen lévő egy vagy több gazdasági szereplő védelmében jár el oly módon, hogy a megállapodás egész időtartamára garantált járadékmértékeket biztosító megállapodást köt velük, ennek során pedig az a szándéka, hogy a járadék mértékének növelésével utólag oly módon gyakorolja a szabályozási hatáskörét, hogy a többi piaci szereplő hátrányos helyzetbe kerüljön, akár a megállapodás megkötésének időpontjában a piacon már jelenlévő gazdasági szereplőkről, akár pedig újabb gazdasági szereplőkről legyen szó.

33.

A jelen ügyben a Törvényszék, figyelembe véve először is a meghosszabbítási megállapodások megkötését szabályozó jogi háttér szelektív jellegének hiányát, valamint a járadékok mértékével kapcsolatos tárgyalások során a magyar hatóságokat megillető mérlegelési mozgástér biztosítását igazoló megfontolásokat (lásd a megtámadott ítélet 70–74. pontját), másodszor pedig bármi olyan valószínűsítő körülmény hiányát, amely szerint e hatóságok a hasonló helyzetben lévő minden más vállalkozáshoz képest előnyben részesítették volna a MOL‑t (lásd a megtámadott ítélet 75–80. pontját), a megtámadott ítélet 81. pontjában megállapította, hogy a 2005. évi megállapodás szelektív jellege nem tekinthető bizonyítottnak.

34.

Végül a megtámadott ítélet 82. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a járadékoknak a – 2008‑ban hatályba lépett – módosított bányászati törvény értelmében történő emelésére a kőolaj világpiaci árának emelkedésével összefüggésben került sor. A Törvényszék ebből azt a következtetést vonta le, hogy mivel a Bizottság nem hivatkozott arra, hogy a 2005. évi megállapodást a bányajáradékok emelkedésére számítva kötötték volna meg, e megállapodásnak és a bányászati törvénynek a társítása jogszerűen nem minősíthető az EUMSZ 107. cikk értelmében vett állami támogatásnak.

35.

A Törvényszék ennélfogva helyt adott a MOL keresetének és megsemmisítette a vitatott határozatot.

36.

Fellebbezésében a Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

37.

A MOL elsődlegesen kéri a fellebbezés elutasítását és a Bizottság kötelezését a költségek viselésére.

38.

A felek álláspontjukat írásban, illetve a 2014. november 13‑án tartott tárgyaláson szóban ismertették.

39.

A Törvényszék, noha – kétségtelenül tömören – foglalkozott ( 8 ) a Bizottság által vizsgált beavatkozások sorozata között fennálló esetleges kapcsolatok kérdésével, a vitatott intézkedés szelektivitására vonatkozó feltétel vizsgálatának ellenőrzése során egyfajta bizonytalanságot is keltett, amennyiben olykor csupán a 2005. évi megállapodás szelektív jellegére, ( 9 ) olykor pedig a „vitatott intézkedés” egészének szelektív jellegére ( 10 ) hivatkozott.

40.

A jelen fellebbezés keretében a Bizottság egyetlen jogalapra hivatkozik, amely a vitatott intézkedés EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett szelektivitására vonatkozó feltétel vizsgálata során elkövetett téves jogalkalmazásra vonatkozik.

41.

A Bizottság úgy véli, hogy – amint az a megtámadott ítélet több bekezdéséből kiderül – a Törvényszék ezt a feltételt félreértelmezte és tévesen alkalmazta. Érvelése lényegében a megtámadott ítélet négy aspektusára irányul.

42.

A Bizottság érvelése egyes vetületeinek vizsgálata előtt véleményem szerint elengedhetetlen az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdéséből eredő szelektivitás követelményének jelentésére és annak a jelen ügyben fennálló körülmények közötti alkalmazási körére vonatkozó néhány megfontolás kifejtése.

43.

Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében, ha a Szerződések másként nem rendelkeznek, a közös piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.

44.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének értelmében vett támogatásnak minősítéshez az e rendelkezésben írt valamennyi feltétel teljesülése szükséges. ( 11 )

45.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint tehát ahhoz, hogy valamely állami intézkedést az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak lehessen minősíteni, először is állami beavatkozásról vagy állami forrásból történő beavatkozásról kell, hogy szó legyen, másodszor ennek a beavatkozásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet, harmadszor a kedvezményezettjét szelektív előnyben kell részesítenie, negyedszer pedig torzítania kell a versenyt vagy a verseny torzításával kell fenyegetnie. ( 12 )

46.

A jelen ügyben csak a harmadik feltétel, pontosabban a „szelektivitás” követelményének értelmezése és alkalmazása vitatott.

47.

A szelektivitás vagy – egy másik gyakran használt kifejezéssel élve – az intézkedés „egyediségének” e követelményét világosan el kell határolni a gazdasági előny kimutatásától. Másként fogalmazva, a közvetlenül vagy közvetetetten valamely intézkedésből eredő, tágabb értelemben vett előny fennállásának megállapítását követően a Bizottságnak még bizonyítania kell, hogy ez az előny kifejezetten egy vagy több vállalkozásra irányul. Így különösen a Bizottság feladata azt kimutatni, hogy az intézkedés különbségtételt vezet be a követett célra tekintettel hasonló helyzetben lévő vállalkozások között. ( 13 ) Nem az előny mint olyan biztosítása a követelmény, hanem az, hogy ez az előny, amelyet hátrányosan megkülönböztető és szelektív módon nyújtottak, alkalmas legyen arra, hogy bizonyos vállalkozásokat másokénál kedvezőbb helyzetbe hozzon.

48.

Ennek pontosítása ellenére azonban a szelektivitás követelményét véleményem szerint nem lehet teljes mértékben elválasztani a gazdasági előny azzal együtt járó, noha attól különálló azonosításától.

49.

E tekintetben két általános jellegű megfontolást kell megfogalmazni.

50.

Először is, elég nyilvánvalónak tűnik számomra, hogy a szelektivitás e követelménye nem játszik ugyanolyan szerepet attól függően, hogy a szóban forgó intézkedés egyedi támogatásként, vagy általános támogatási programként került kialakításra.

51.

Egy egyedi jellegű intézkedés értékelése során ugyanis a gazdasági előny azonosítása elvben lehetővé teszi az előny „egyediségének” vélelmezését, és így azon következtetés levonását, hogy az szelektív jellegű is.

52.

Ezzel szemben valamely általános jellegű támogatási program (támogatási rendszerek, díjszabási rendszer, adókedvezmények, a fizetésképtelenséggel kapcsolatos általános szabályoktól való eltérést engedő rendszer, adók vagy különböző díjak megfizetésére vonatkozó könnyítések stb.) vizsgálata során a szelektivitás teszi lehetővé annak azonosítását, hogy az állítólagos előny, noha valamennyi gazdasági szereplőre irányul, nem szolgál‑e valójában az általa alkalmazott objektív szempontok alapján csupán bizonyos típusú vállalkozások vagy vállalkozások csoportjai előnyére.

53.

Ez annak meghatározásával jár, hogy a szóban forgó intézkedés, annak ellenére, hogy általános jellegű előnyt biztosít, ezt „bizonyos vállalkozások vagy tevékenységi ágazatok kizárólagos előnyére” teszi‑e. E megközelítés egy másik megfogalmazás szerint az arról való meggyőződést szolgálja, hogy az állami intézkedések ne vezessenek be a vállalkozások – vagy pontosabban, a szóban forgó nemzeti program céljára tekintettel hasonló ténybeli és jogi helyzetben lévő gazdasági szereplők – közötti olyan különbségtételt, amelyet a szóban forgó rendszer jellege és felépítése nem igazol.

54.

A tagállamok, noha adó‑, ipar‑ vagy akár szociálpolitikájuk kialakítása során rendelkeznek bizonyos mérlegelési mozgástérrel, az állami támogatásokra vonatkozó jog szempontjából nem járhatnak el hátrányos megkülönböztetést megvalósító módon. Ebben az értelemben hangsúlyozni kell, hogy a szelektivitás fogalma összefügg a hátrányos megkülönböztetés ( 14 ) fogalmával, és így azt is, hogy megállapítható, hogy nem feltétlenül tilos olyan intézkedéseket hozni, amelyek keretében a hatóság bizonyos fokú mérlegelési lehetőséggel rendelkezik.

55.

Másodszor, abban az esetben, ha támogatási programról van szó, először meg kell határozni, hogy önmagában a program mennyiben jelent olyan eszközt, amely alkalmas arra, hogy enyhítse a vállalkozások költségvetésére általában nehezedő terheket.

56.

Ez jelenti a teljességgel egyedülálló jellegű állami intézkedésre vonatkozó jelen ügyben mutatkozó nehézséget.

57.

Mindenekelőtt, jóllehet ezt a következtetést a MOL a Törvényszék előtti keresetében ( 15 ) vitatta, megjegyzendő, hogy a vitatott intézkedés két elemből áll, vagyis egyrészt a 2005. évi megállapodásból, amely a felperes valamennyi, termelésbe állított vagy meghosszabbítással érintett mezője vonatkozásában a megállapodás időtartamának mind a tizenöt évére meghatározza a bányajáradék mértékét, másrészt pedig a módosított bányászati törvényből, amely a kitermelési engedély hatálya alá tartozó összes szénhidrogénmező esetében megnöveli a bányajáradékot, a már meghosszabbítási megállapodás tárgyát képező mezőkre azonban nem vonatkozik. ( 16 )

58.

Továbbá, mivel a Bizottság a vitatott határozatban nem foglalkozott kifejezetten a 2005. évi megállapodás és a 2008. évi jogszabály‑módosítás között fennálló kapcsolatokkal, bizonytalanság áll fenn a vitatott intézkedés szelektív jellegének vizsgálata szempontjából releváns viszonyítási alap meghatározását illetően.

59.

Meg kell állapítani ugyanis, hogy a Bizottság úgy tekintette, hogy az említett intézkedést a 2005. évi megállapodás és a 2008. évi jogszabály‑módosítás együtt alkotja, ( 17 ) azonban nem jelezte, hogy a beavatkozások e sorozata között időbeli és funkcionális szempontból, valamint összefüggéseikre tekintettel milyen okokból állnának fenn szoros kapcsolatok. ( 18 ) A Bizottság egyébiránt csupán azt értékelte, hogy a szelektivitás feltétele a 2005. évi megállapodás megkötésekor alkalmazandó engedélyezési rendszerre tekintettel teljesül‑e. ( 19 )

60.

Így a Bizottság, annak ellenére, hogy „az állam cselekvéseinek teljes sorozatát”, ( 20 ) vagyis a 2005. évi megállapodást a bányászati törvény későbbi módosításaival együtt tekintette vitatottnak, az említett intézkedés szelektív jellegét csak a 2005. évi megállapodás tekintetében értékelte, ( 21 ) azzal, hogy viszonyítási alapként az említett megállapodás megkötésekor alkalmazandó engedélyezési rendszert határozta meg.

61.

E megközelítést követve a Törvényszék, véleményem szerint helyesen, elemzésében arra összpontosított, hogy a 2005. évi megállapodás szelektív jellegű volt‑e.

62.

A 2005. évi megállapodás ezen elkülönített vizsgálata, miközben a Törvényszék átvette azt az értékelést, amely szerint a vitatott intézkedés két elemből áll, nevezetesen a 2005. évi megállapodásból és a 2008‑ban módosított bányászati törvényből, a jelen ügyben mindazonáltal nem minden nehézségtől mentes.

63.

Ugyanis, amint azt a Bíróság a Bouygues és Bouygues Télécom kontra Bizottság és társai és Bizottság kontra Franciaország és társai ügyben ( 22 ) hangsúlyozta, mivel az állami beavatkozások különböző formákat öltenek, és a hatásaik szerint kell azokat elemezni, nem zárható ki, hogy az állam több egymást követő beavatkozását az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából egyetlen beavatkozásnak kell tekinteni. Ez lehet a helyzet többek között akkor, ha az egymást követő beavatkozások – többek között az időbeli sorrendjükre, a céljukra és a vállalkozás ezen beavatkozások időpontjában fennálló helyzetére tekintettel – olyan szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hogy nem lehet azokat elválasztani. ( 23 )

64.

A Törvényszék azzal, hogy először nem foglal állást ( 24 ) abban a kérdésben, hogy a Bizottság – amint arra a Bíróság ítélkezési gyakorlata kötelezné – megfelelően bizonyította‑e a jelen ügy tárgyát képező állami beavatkozások közötti szoros kapcsolatok fennállását, fenntartja a bizonytalanságot a vitatott intézkedések szelektív jellegének megállapítása érdekében figyelembe veendő viszonyítási alapot illetően. Márpedig valamely program szelektív jellegének értékelése szempontjából a viszonyítási alap meghatározása, amint arra a Bizottság egyébiránt rávilágított, ( 25 ) alapvető jelentőséggel bírhat. ( 26 )

65.

Ugyanakkor a vitatott intézkedés szelektivitásának a 2005. évi megállapodásra irányadó jogi háttérre tekintettel történő ezen vizsgálatát a jelen fellebbezés nem vonta kétségbe.

66.

Erre tekintettel a jelen fellebbezés alapján a Bíróságnak kizárólag azt kell eldöntenie, hogy a Törvényszék nem alkalmazta‑e tévesen a jogot, amikor azt a következtetést vonta le, hogy a Bizottság nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon, amint az feladata lett volna, hogy az állítólagos támogatási intézkedés szelektív jellegű volt.

67.

Amint erre a későbbiekben még visszatérek, a szóban forgó intézkedés teljességgel egyedülálló jellegére tekintettel óvakodni kell az uniós bíróság által eddig vizsgált programok szelektivitása vizsgálatával való mindenfajta elsietett analógiától.

68.

A megtámadott ítélettel szemben megfogalmazott kifogásokat az alábbiakban ezen megfontolások fényében fogom megvizsgálni.

69.

Első kifogásával a Bizottság a Törvényszéknek a magyar hatóságok mérlegelési mozgásterére vonatkozó elemzését kifogásolja, amely mérlegelési mozgástérrel e hatóságok egyrészt azon döntést illetően rendelkeznek, hogy kössenek‑e meghosszabbítási megállapodást, vagy sem, ha egy bányavállalkozó ez iránti kérelmet nyújt be, másrészt pedig a járadék ezen megállapodásban rögzítésre kerülő mértékét illetően. A Bizottság kifogásolja továbbá azt a következtetést, amelyet a Törvényszék a vitatott támogatási intézkedés szelektív jellegét illetően ebből levont.

70.

A Bizottság véleménye szerint a Törvényszék a vitatott intézkedés szelektív jellegének meghatározása során figyelmen kívül hagyta a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok mérlegelési mozgásterét illetően az ítélkezési gyakorlatból ( 27 ) eredő tanulságokat.

71.

A Bizottság mindenekelőtt előadja, hogy a magyar hatóságok abban az esetben, ha a bányászati törvény 26/A. §‑ának (5) bekezdése szerinti kérelemmel fordulnak hozzájuk, bizonyos mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a tekintetben, hogy kötnek‑e a bányászati jogok meghosszabbításáról szóló megállapodást, vagy sem. A Törvényszéknek a megtámadott ítélet 70–74. és 79–81. pontjában található elemzése téves, és ez érvényteleníti az említett ítélet 83. pontjában szereplő következtetést, amely szerint az intézkedés szelektív jellege nem nyert megállapítást.

72.

A Bizottság ezenkívül úgy véli, hogy még annak feltételezése esetén is, hogy a jelen ügyben a magyar hatóságok kötelesek lettek volna a bányászati jogok meghosszabbításáról szóló megállapodást kötni, amennyiben egy vállalkozás ez iránti kérelmet terjeszt elő, a Törvényszék elemzése nem kevésbé téves, mivel figyelmen kívül hagyja azt a „korlátlan” mérlegelési mozgásteret, amellyel e hatóságok az általuk meghatározásra kerülő bányajáradék mértékét illetően rendelkeztek, noha e megállapítást a Törvényszék egyébiránt, legalábbis részben, a megtámadott ítélet 72. pontjában átvette. Annak megállapításával, hogy a jogszabályi háttér által a nemzeti hatóságok részére a bányajáradék mértéke tekintetében biztosított mérlegelési jogkör alkalmas volt arra, hogy a 2005. évi megállapodást szelektív jellegűvé tegye, a Törvényszék – a Bizottság véleménye szerint – figyelmen kívül hagyta saját ítélkezési gyakorlatát.

73.

Először is pontosítást kell megfogalmazni a Bíróság által itt elvégzendő felülvizsgálatot illetően. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis, amint a Törvényszék megállapította vagy értékelte a tényállást, az EUMSZ 256. cikk értelmében a Bíróság csak a tények jogi minősítésének és az abból a Törvényszék által levont jogi következtetéseknek a felülvizsgálatára rendelkezik hatáskörrel. A tények értékelése tehát, a Törvényszék előtt bemutatott bizonyítékok elferdítésének esetét kivéve, nem minősül a Bíróság felülvizsgálatának hatálya alá tartozó jogkérdésnek. ( 28 )

74.

A jelen ügyben felmerül a kérdés, hogy a bányászati jogok meghosszabbításáról szóló megállapodás megkötését illetően a nemzeti hatóságok számára biztosított mérlegelési mozgástér értékelésével összefüggésben megállapítható‑e a tények elferdítése, a téves jogalkalmazás vagy a tények téves jogi minősítése.

75.

Véleményem szerint erre nemleges választ kell adni.

76.

Először is, a tények elferdítése fennállásának vizsgálatát illetően elegendő megállapítani, hogy a Bizottság nem hivatkozott az elferdítés fennállására. Véleményem szerint mindenesetre semmi nem enged arra következtetni, hogy a Törvényszék olyan megállapításokat tett volna, amelyek nyilvánvalóan ellentétesek a magyar jog szóban forgó rendelkezéseinek tartalmával, vagy olyan jelentést tulajdonított volna e rendelkezések valamelyikének, amellyel az utóbbi nyilvánvalóan nem rendelkezik az iratokban szereplő többi bizonyítékra tekintettel.

77.

Másodszor, ellenőrizni kell, hogy a Törvényszéknek a magyar hatóságokat megillető mérlegelési mozgástérre vonatkozó elemzése, amely a megtámadott ítélet 70–74. és 79–81. pontjában található, tartalmaz‑e téves jogalkalmazást vagy a tények téves jogi minősítését.

78.

Nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez lenne a helyzet.

79.

Mindenekelőtt, ami a megtámadott ítélet 70–74. pontját illeti, emlékeztetni kell arra, hogy e pontok célja a 2005. évi megállapodás megkötése jogi háttérének elemzése. Ebből a nézőpontból, és a 2005. évi megállapodás megkötése tekintetében a magyar hatóságokat megillető mérlegelési mozgástér vizsgálata során a Törvényszék a bányászati jogok meghosszabbításáról szóló megállapodások megkötése paramétereinek és feltételeinek részletes vizsgálata alapján csupán azt állapította meg, hogy a bányászati törvény 26/A. §‑ának (5) bekezdése, amely minden bányavállalkozó számára lehetővé teszi, hogy a kitermelési engedély kiadásától számított öt éven belül az általa termelésbe még nem állított egy vagy több mező vonatkozásában a bányászati jogainak meghosszabbítását kérje, nem tűnik szelektív jellegű rendelkezésnek.

80.

A Bizottság által előadottakkal ellentétben nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez az értékelés a tények téves jogi minősítését vagy téves jogalkalmazást valósítana meg.

81.

E tekintetben a jelen ügyet egyértelműen meg kell különböztetni azoktól az ügyektől, ( 29 ) amelyekre a Bizottság a bányászati jogok meghosszabbításáról szóló megállapodások megkötése során a magyar hatóságokat megillető mérlegelési mozgástér értékelésének megkérdőjelezésére irányuló érvelése alátámasztása érdekében hivatkozik. A Bizottság által fellebbezésében hivatkozott ítélkezési gyakorlat a nemzeti jog azon rendelkezéseire vonatkozik, amelyek adó‑ vagy egyéb díjkedvezményeket biztosítanak, vagy a fizetésképtelenséggel összefüggésben eltéréseket engednek.

82.

Így a Franciaország kontra Bizottság ítélet (EU:C:1996:353) alapjául szolgáló ügyben, amelynek tárgyát a Bizottságnak a Kimberly Clark Sopalin társaságnak nyújtott támogatásról szóló határozata képezte, a Bíróság megállapította, hogy a Fonds national de l’emploi (FNE) szociális tervek megvalósításába való vitatott beavatkozása alkalmas volt arra, hogy bizonyos vállalkozásokat másokénál kedvezőbb helyzetbe hozzon, mivel az FNE mérlegelési mozgástérrel rendelkezett, amely lehetővé tette számára, hogy beavatkozását különböző megfontolásokra tekintettel alakítsa. Ahogy azt Jacobs főtanácsnok ebben az ügyben megjegyezte, az FNE mérlegelési mozgástere és annak terjedelme a szóban forgó támogatási eszköz kezelését illetően azt jelentette, hogy az FNE beavatkozásai nem feltétlenül voltak minden vállalkozás számára azonos feltételek mellett elérhetőek. ( 30 )

83.

Ugyanígy az Ecotrade‑ítélet (EU:C:1998:579, 43. pont) alapjául szolgáló ügyben a Bíróság megállapította, hogy a fizetésképtelenséggel kapcsolatos általános szabályoktól eltérést engedő rendszer, amely az alapeljárás tárgyát képezte, eleget tett az egyediség feltételének, és az állami hatóságok által a fizetésképtelenséggel kapcsolatos általános szabályok alkalmazásához képest biztosított különböző előnyök formájában „az állam számára további terhet jelenthetett”.

84.

A jelen ügyben teljességgel eltérő helyzetről van szó. A tény, hogy a jogok meghosszabbításáról szóló megállapodás csak egyetlen vállalkozásra vonatkozott, nem feltétlenül annak szelektív jellegéről tanúskodik. A vitatott intézkedés szelektív jellegének megállapításához a megfelelő összehasonlítási tényezőt annak vizsgálata jelentené, hogy a bányászati jogok meghosszabbításáról szóló megállapodás megkötésére és feltételei meghatározására irányuló eljárás a hasonló helyzetben lévő vállalkozások számára nyitva állt‑e.

85.

Véleményem szerint csak egyetérteni lehet a megtámadott ítélet 72. pontjában szereplő pontosítással, amely szerint „[t]ágabb értelemben meg kell jegyezni, hogy a jelenleg tárgyalt mérlegelési mozgástér jellegét tekintve különbözik attól az esettől, amelyben az ilyen mozgástér gyakorlása a valamely gazdasági szereplő javát szolgáló előny biztosításához kötődik. A jelen esetben a magyar hatóságokat megillető mérlegelési mozgástér a gazdasági szereplőkre háruló további teher kiegyensúlyozására szolgál annak érdekében, hogy figyelembe vegye az egyenlő bánásmód elvéből eredő követelményeket.”

86.

Véleményem szerint alapvető különbség áll fenn a mentességeket vagy kedvezményeket biztosító általános programok –amelyek jellegükből eredően automatikusan biztosítanak előnyt –, illetve a további díjak kiszabását előíró fakultatív nemzeti jogi rendelkezések szelektív jellegének vizsgálata között. Abban az esetben, ha a nemzeti hatóságok a gazdasági szereplők közötti egyenlő bánásmód biztosítása érdekében ilyen díjakat szabnak ki, a puszta tény, hogy a nemzeti hatóságok bizonyos, törvényben meghatározott – és a Bizottság fellebbezésében állítottakkal ellentétben nem korlátlan – mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek, nem elegendő az adott program szelektív jellegének megállapításához.

87.

Így tehát a Törvényszék véleményem szerint nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 74. pontjában megállapította, hogy „az a körülmény, hogy az említett megállapodás érvényességének évei szerint meghatározott mértékek tárgyalás eredményei, nem elegendő ahhoz, hogy e megállapodást szelektív jellegűvé tegye”, valamint, hogy „ez csak akkor lett volna másképp, ha a magyar hatóságok [...] akként éltek volna a mérlegelési mozgásterükkel, hogy a felperest előnyben részesítik azáltal, hogy a kitermelési engedély meghosszabbítása esetén történő járadéknövelés célját figyelembe véve objektív indokok nélkül fogadnak el alacsony szintű járadékot, mindezt pedig az összes többi olyan gazdasági szereplő hátrányára, amelyek megpróbálták meghosszabbítani a bányászati jogaikat, illetve ilyen gazdasági szereplő hiányában olyan konkrét valószínűsítő körülmények fennállása mellett, amelyek alátámasztják a felperesnek biztosított indokolatlanul előnyös elbánást”.

88.

Ami a megtámadott ítélet 79–81. pontját illeti, amelyek lényegében ténymegállapításokat tartalmaznak a járadékok mértékének a bányászati jogok meghosszabbításáról szóló szerződésekben történő meghatározásához kapcsolódóan, véleményem szerint e pontok sem tartalmaznak téves jogalkalmazást vagy a vitatott intézkedés szelektív jellegének vizsgálata szempontjából releváns körülmények téves jogi minősítését.

89.

Következésképpen úgy vélem, hogy – a megtámadott ítélet részrehajló értelmezése nélkül – a Bizottság egyetlen jogalapja keretében előadott érvelése első részének nem lehet helyt adni.

90.

Második kifogásával a Bizottság azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte a jogot, amikor a megtámadott ítélet 76–78. pontjában megállapította, hogy az objektív kritériumok fennállása szükségképpen kizárja a szelektív jelleg fennállását. Ez az állítás ugyanis egyértelműen ellentétes a Bíróság és a Törvényszék ítélkezési gyakorlatából ( 31 ) eredő tanulságokkal. Következésképpen ezeket a bekezdéseket, valamint az ítélet 81. és 83. pontjában szereplő következtetést, amely szerint a szóban forgó intézkedések szelektív jellege nem tekinthető bizonyítottnak, a Bizottság szerint törölni kell az ítéletből.

91.

Ez az érvelés véleményem szerint a megtámadott ítélet ezen részének téves értelmezését valósítja meg, amely rész pusztán a bányavállalkozókkal kötött meghosszabbítási megállapodásoknak a bányászati törvény 26/A. §‑ának (5) bekezdéséből eredő és a MOL tekintetében 2005‑ben alkalmazott mechanizmusára vonatkozik. A Bizottság által hivatkozott ítélkezési gyakorlattal ellentétben itt elsősorban nem azon kérdés vizsgálatáról volt szó, hogy az állami támogatási programok kedvezményezettjeit objektív kritériumok alapján jelölték‑e ki, vagy sem.

92.

E tekintetben a Törvényszék a megtámadott ítélet 76. pontjában mindenekelőtt emlékeztetett arra, hogy a bányászati törvény általános megfogalmazást tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy mely bányavállalkozások részesülhetnek a meghosszabbítás előnyeiben.

93.

Ezt követően a Törvényszék a megtámadott ítélet 77. pontjában megállapította, hogy az, hogy a MOL ténylegesen az egyetlen olyan vállalkozás volt, amely a szénhidrogének ágazatában meghosszabbítási megállapodást kötött, nem feltétlenül jelent döntő körülményt. Mivel az ilyen megállapodás megkötésére vonatkozó kritériumok objektívek, és minden potenciálisan érdekelt gazdasági szereplőre alkalmazandók, a további ilyen típusú megállapodások hiánya nem feltétlenül az intézkedés szelektív jellegére világít rá, hanem a vállalkozások azon saját döntésének következménye is lehet, hogy nem kérnek hosszabbítást.

94.

Végül a megtámadott ítélet 78. pontjában a Törvényszék rávilágított, hogy a megállapodás időtartamára rögzített megnövelt bányajáradék pusztán a bányászati törvény rendelkezéseinek alkalmazásából ered.

95.

E megfontolások összessége a Törvényszék arra vonatkozó vizsgálatának részét képezi, hogy a bányajáradék mértékének rögzítésére objektív, minden potenciálisan érdekelt gazdasági szereplőre alkalmazandó kritériumok alapján került‑e sor.

96.

E megfontolások egyáltalán nem ellentétesek a Bizottság által hivatkozott ítélkezési gyakorlattal, amely szerint valamely támogatási program szelektív jellege nem zárható ki pusztán annak alapján, hogy a kedvezményezetteket objektív kritériumok alapján jelölik ki.

97.

Így a Spanyolország kontra Bizottság ítéletben (EU:C:2003:92) a Bíróság, amelynek olyan támogatási programról kellett állást foglalnia, amely lényegében a spanyol hatóságok által haszongépjárművek beszerzésének támogatása érdekében alkalmazott, kedvezményes feltételek mellett nyújtott kölcsönt magában foglaló rendszerből állt, arra szorítkozott, hogy hatástalanként elutasítsa a Spanyol Királyság által előadott azon érvet, amely szerint „a megállapodást horizontálisan alkalmazandó objektív feltételek határozzák meg”. A Bíróság rámutatott, hogy ez az érv csak annak kimutatására alkalmas, hogy a vitatott támogatások egy támogatási programhoz tartoznak, és nem egyedi támogatást jelentenek. ( 32 )

98.

Ami a GEMO‑ítéletet (EU:C:2003:622) illeti, amely az elhullott állomány és a vágóhídon keletkezett hulladék ingyenes összegyűjtésének és ártalmatlanításának biztosítására irányuló programra vonatkozott, a Bíróság megállapította továbbá, hogy a program kedvezményezettjeinek a nemzeti törvényben rögzített objektív és állítólagosan általános kritériumok alapján történő kijelölése ellenére a program hatásai lényegében a tenyésztők és a vágóhidak részére jelentettek előnyt. ( 33 )

99.

Hasonló megfontolások találhatók az Olaszország kontra Bizottság ítéletben (EU:T:2009:49), amely a gyengén vagy átlagosan tőkésített társaságok részvényeivel foglalkozó befektetési szervezetek jövedelmeire csökkentett adómérték alkalmazását biztosító programra vonatkozott. A Törvényszék úgy vélte ugyanis, hogy „önmagában az a tény, hogy a szóban forgó intézkedés jelentette előny az előírt feltételeknek megfelelő valamennyi befektetési szervezetet megillet, vagyis annak alkalmazási köre objektív kritériumok alapján kerül meghatározásra, nem alapozza meg a szóban forgó intézkedés általános jellegét, és nem zárja ki, hogy a szóban forgó intézkedés szelektív jellegű legyen”. ( 34 )

100.

A jelen ügyben a Törvényszék egyáltalán nem hagyta figyelmen kívül az ezen ítélkezési gyakorlatból eredő tanulságokat. Annak ellenére, hogy a MOL volt az egyetlen vállalkozás, amely bányászati jogai meghosszabbítását kérte, a bányászati törvény 26/A. §‑a nem azonosítja a kitermelők valamely kategóriáját valamely másik kategóriához képest.

101.

Következésképpen javaslom a Bizottság második kifogásának elutasítását.

102.

Harmadik kifogásával a Bizottság lényegében azt sérelmezi, hogy a Törvényszék, különösen a megtámadott ítélet 67. és 82. pontjában, a vitatott intézkedés szelektív jellegének értékelését összekapcsolta a tagállamnak a 2005. évi megállapodás megkötése során fennálló azon szándékával, hogy egy vagy több gazdasági szereplőt megvédjen a járadékok – a jelen ügyben a bányászati törvény 2008. évi módosításával kialakított – új rendszerének alkalmazásától.

103.

A Bizottság véleménye szerint a Törvényszék figyelmen kívül hagyta az állami támogatásokra alkalmazandó szabályok egy alapvető vonását, nevezetesen azt a követelményt, amely szerint az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami beavatkozást a vitatott intézkedés hatásai alapján kell meghatározni. ( 35 ) Következésképpen a Bizottság szerint hatályon kívül kell helyezni a megtámadott ítélet ezen bekezdését, valamint az ítélet 83. pontjában szereplő következtetést, amely szerint a vitatott intézkedés szelektív jellege nem tekinthető bizonyítottnak.

104.

A Bizottság érvelésének e harmadik része szintén nem meggyőző.

105.

Kétségtelen, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése nem tesz különbséget az állami beavatkozás okai vagy célkitűzései szerint, hanem azt annak hatásai alapján határozza meg. Ez különösen azt jelenti, hogy valamely nemzeti intézkedés szelektív jellegét annak hatásai alapján kell értékelni, és nem az érintett tagállam azon – bizonyított vagy feltételezett – szándéka alapján, hogy egy vagy több gazdasági szereplőt védelemben részesítsen. ( 36 )

106.

Véleményem szerint a Törvényszék mindazonáltal nem hagyta figyelmen kívül ezt az elvet, amikor a megtámadott ítélet 67. pontjában arra a kérdésre hivatkozott, hogy „az állam a piacon már jelen lévő egy vagy több gazdasági szereplő védelmében jár[‑e] el oly módon, hogy a megállapodás egész időtartamára garantált járadékmértékeket biztosító megállapodást köt velük, ennek során pedig az a szándéka, hogy a járadék mértékének növelésével utólag oly módon gyakorolja a szabályozási hatáskörét, hogy a többi piaci szereplő hátrányos helyzetbe kerüljön, akár a megállapodás megkötésének időpontjában a piacon már jelenlévő gazdasági szereplőkről, akár pedig újabb gazdasági szereplőkről legyen szó”.

107.

E ponttal, amint az a Bouygues és Bouygues Télécom kontra Bizottság és társai és Bizottság kontra Franciaország és társai ítélet ( 37 ) alapjául szolgáló ügyre való kifejezett hivatkozásból is kiderül, a Törvényszék a teljesség kedvéért ( 38 ) és a vitatott intézkedés szelektív jellegének tulajdonképpeni vizsgálatától függetlenül a 2005. évi megállapodás és a 2008. évi jogszabály‑módosítás közötti esetleges összefüggések kérdését veti fel.

108.

Ugyanígy a megtámadott ítélet 82. pontjában a Törvényszék, véleményem szerint továbbra is annak érdekében, hogy meggyőződjön arról, a 2005. évi megállapodás és a bányászati törvény 2008. évi módosítása nem feltétlenül tekinthető egy és ugyanazon intézkedésnek, tekintettel az e két beavatkozás közötti időbeli és funkcionális összefüggés hiányára, megállapította először is, hogy a járadékok mértékének 2008‑ban hatályba lépett emelésére a világpiaci árak emelkedésével összefüggésben került sor, és másodszor, hogy a Bizottság nem hivatkozott arra, hogy a 2005. évi megállapodást a bányajáradékok emelkedésére számítva kötötték volna meg.

109.

Még ha kifogásolható is, hogy – amint arra korábban rámutattam (lásd a jelen indítvány 58. és 61. pontját) – a Törvényszék nem különböztette meg egyértelműbben a vitatott intézkedés pontos azonosításának vizsgálatát (amely a megtámadott ítélet 67. és 82. pontjában található) az így azonosított intézkedés szelektív jellegének értékelésétől, véleményem szerint nem lenne pontos azt állítani, hogy a Törvényszék a vitatott intézkedés szelektív jellegének értékelését a tagállam azon szándékának bizonyításával kapcsolta össze, hogy egy vagy több gazdasági szereplőt védelemben részesítsen.

110.

Ezért véleményem szerint a Bizottság harmadik kifogását is el kell utasítani.

111.

A Bizottság véleménye szerint a Törvényszék tévedett, amikor a megtámadott ítélet 64. és 65. pontjában úgy vélte, hogy nem lehet a szelektív előny fennállására következtetni pusztán azon tény alapján, hogy valamely gazdasági szereplő a többi gazdasági szereplőhöz képest előnyösebb helyzetbe kerül, mivel a jelen ügyben az érintett tagállam pusztán a piaci fejleményeket követve, objektíven igazolt módon gyakorolta a szabályozási hatáskörét. A Bizottság lényegében azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a 2005. évi megállapodás külső feltételei utólagos módosításának felidézése során figyelmen kívül hagyta azon ítélkezési gyakorlatot, amely szerint az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából közömbös, hogy az intézkedés feltételezett kedvezményezettjének helyzete javult vagy romlott az idővel. ( 39 ) Ami jelentőséggel bír, az az, hogy 2008. január 8‑át követően a MOL volt az egyetlen vállalkozás, amely a szénhidrogénmezőkre alkalmazandó járadék mértékét illetően előnyben részesült.

112.

Mindenesetre, hangsúlyozza a Bizottság, a Törvényszék által megfogalmazott megfontolások nem relevánsak, mivel az a változás, amelyről a jelen ügyben szó van, egy jogszabály‑módosítás, amelyről az állam belátása szerint dönthet. Ez a megközelítés, amely feljogosítaná a tagállamokat arra, hogy az általuk alkalmazott beavatkozási módszerek vagy technikák tekintetében a szelektivitás hiányára hivatkozzanak, a Bizottság szerint figyelmen kívül hagyja az e tárgykörre vonatkozó ítélkezési gyakorlatból eredő tanulságokat. ( 40 )

113.

A megtámadott ítélet 64. és 65. pontjának figyelmes olvasata alapján itt is a Bizottság által előadott kifogás elutasítására jutok.

114.

Noha kétségtelen, hogy bizonyos fokú pontatlanság kifogásolható a Törvényszék érvelésében, amely keveri az előzetes megfontolásokat a 2005. évi megállapodás szelektív jellegének érdemi vizsgálatával, úgy tűnik, hogy e két pont szűkebb értelemben nem a 2005. évi megállapodás szelektív jellegének vizsgálatára vonatkozik, hanem, ahogy az a megtámadott ítélet 66. és 67. pontjában tovább folytatott érvelésből kiderül, a 2005. évi megállapodás és a későbbi jogszabály‑módosítások közötti összefüggések külön kérdésének tárgyalására irányul. Véleményem szerint a Törvényszék ez utóbbi kérdéskörre tekintettel ítélte hasznosnak megjegyezni a megtámadott ítélet 64. pontjában, hogy „ha az állam valamely gazdasági szereplővel olyan megállapodást köt, amely nem tartalmaz az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatási elemet, az a körülmény, hogy az ilyen megállapodás külső feltételei utóbb akként változnak, hogy a szóban forgó gazdasági szereplő a többi, hasonló megállapodást nem kötő gazdasági szereplőhöz képest előnyösebb helyzetbe kerül, nem lehet elegendő ahhoz, hogy a megállapodást és a külső feltételeinek utólagos módosítását állami támogatásnak lehessen tekinteni”.

115.

A Bizottság azon állítása, amely szerint „ami jelentőséggel bír, az az, hogy 2008. január 8‑át követően a MOL volt az egyetlen vállalkozás, amely […] előnyben részesült”, figyelmen kívül hagyja, hogy csak a 2005. évi megállapodás szelektív jellegének kérdése került tárgyalásra, tekintet nélkül a vitatott intézkedésnek a 2008. évi módosításból eredő esetleges szelektivitására. Másként fogalmazva, a fentiekben felidézettek folytatásaként, véleményem szerint a Bizottság téved, amikor a szelektivitás jelen ügyben elvégzett vizsgálatát összekapcsolja a 2008. évi jogszabály‑módosításból állítólagosan eredő előny fennállásával.

116.

Véleményem szerint a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor megjegyezte, hogy amennyiben megállapítást nyert, hogy valamely intézkedés, a jelen ügyben a magyar hatóságok és a MOL között a bányajáradékok tárgyában létrejött megállapodás, nem szelektív jellegű, ezt már nem kérdőjelezheti meg az a tény, hogy a piaci fejlemények következtében a MOL kedvezőbb helyzetbe kerül, mint azok a piaci szereplők, amelyek nem kötöttek ilyen megállapodást.

117.

A fenti megfontolások összességére tekintettel úgy vélem, hogy ezen utolsó kifogást el kell utasítani, és ennélfogva a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

118.

A fenti megfontolások fényében azt javasolom a Bíróságnak, hogy a következőképpen határozzon: