1

A felperes, a Toshiba Corp. olyan világméretű vállalkozás, amely elektronikai és elektromos berendezéseket, köztük katódsugárcsöveket (a továbbiakban: CRT‑k) forgalmaz.

2

A CRT‑k vákuum alatt álló, elektronágyút és fluoreszcens ernyőt tartalmazó üvegburák, amelyeket általában az elektronok gyorsítására és eltérítésére szolgáló belső vagy külső berendezésekkel szerelnek fel. Amikor az elektronágyú által kibocsátott elektronok eltalálják a fluoreszcens ernyőt, fény keletkezik és kép jelenik meg az ernyőn. A tényállás megvalósulása idején a CRT‑knek két típusa létezett, vagyis a számítógép‑monitorokhoz való színes képcsövek (colour display tubes, a továbbiakban: CDT‑k) és a televíziókhoz való színes képcsövek (colour picture tubes, a továbbiakban: CPT‑k). A CDT‑k és a CPT‑k olyan egyedi alkatrészek, amelyeket egy vázzal és a számítógép‑monitorok, illetve színes televíziók előállításához szükséges egyéb alkatrészekkel szerelnek össze. A CDT‑k és CPT‑k különböző, colban számított méretekre (kis, közepes, nagy és jumbo) tagolódnak.

3

A felperes a CRT‑k előállításában és forgalmazásában mind közvetlenül, mind pedig a leányvállalatai, így többek között az Európában, Ázsiában és Észak‑Amerikában székhellyel rendelkező [bizalmas] ( 1 ) , [bizalmas], [bizalmas] és [bizalmas] útján részt vett. A [bizalmas] székhelyű és teljes egészében a [bizalmas] tulajdonában lévő [bizalmas] a felperes elektronikai alkatrészekkel kapcsolatos tevékenységéért felelős európai részlegként működött, valamint 1995‑től 2003. március 31‑ig a felperesnek az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belüli kizárólagos CDT‑ és CPT‑forgalmazója volt.

4

2003. március 31‑én a felperes a CRT‑k tárgyában folytatott valamennyi tevékenységét átruházta a Matsushita Electric Industrial Co. Ltd‑vel (a továbbiakban: MEI) létrehozott közös vállalkozásra, a Matsushita Toshiba Picture Display Co. Ltd‑re (a továbbiakban: MTPD). Az MTPD 64,5%‑ban a MEI, 35,5%‑ban pedig a felperes tulajdonában volt 2007. március 31‑ig, ekkor azonban a felperes a részesedését átruházta a MEI‑re, vagyis az MTPD teljes egészében a MEI leányvállalata lett, a nevét pedig MT Picture Display Co. Ltd‑re változtatta. A MEI 2008. október 1‑jén Panasonic Corp.‑ra változtatta a nevét.

5

A jelen eljárás a Chunghwa Picture Tubes Co. Ltd által a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2006. C 298., 17. o.) alapján 2007. március 23‑án benyújtott engedékenység iránti kérelem alapján indult.

6

A Samsung SDI Co. Ltd, a Samsung SDI Germany GmbH, a Samsung SDI (Malaysia) Berhad (a továbbiakban együtt: Samsung SDI), a MEI, a Koninklijke Philips Electronics NV (a továbbiakban: Philips) és a Thomson SA a fenti 5. pontban hivatkozott közlemény 5. pontjával összhangban engedékenység iránti kérelmeket nyújtott be.

7

Az Európai Közösségek Bizottsága 2009. november 23‑án kifogásközlést fogadott el, amelyet a felpereshez, valamint a Chunghwa Picture Tubes Co. Ltd, a Chunghwa Picture Tubes (Malaysia) Sdn. Bhd, a CPTF Optronics Co. Ltd (a továbbiakban együtt: Chunghwa), a Samsung SDI, a Philips, az LG Electronics, Inc. (a továbbiakban: LGE), a PT LG Electronics Indonesia Ltd, az LG Electronics European Holding BV, a Thomson, a Panasonic, a [bizalmas], a [bizalmas] és az MTPD vállalkozásokhoz címzett, 2010. május 26‑án és 27‑én e kifogásközlés valamennyi címzettjével meghallgatást tartott (a továbbiakban: meghallgatás).

8

A 2010. július 2‑i levelekben a Panasonic és a felperes kiegészítő észrevételeket nyújtott be, és bizonyítékokat terjesztett elő azon állítólagos meghatározó befolyás kérdését illetően, amelyet az MTPD piaci magatartása felett gyakoroltak.

9

A felperes a 2010. december 14‑i levelében megismételte azt a kérelmét, amelyet a korábbi, július 2‑i észrevételeiben terjesztett elő az iránt, hogy biztosítsanak neki hozzáférést a Panasonic által a meghallgatás keretében előadott észrevételekhez, valamint a kifogásközlés óta az iratanyagba felvett minden új bizonyítékhoz.

10

A Bizottság a 2010. december 22‑i levélben elküldte a Panasonicnak és a felperesnek az azon további bizonyítékokkal kapcsolatos tények ismertetését, amelyekkel adott esetben azt a megállapítását szándékozott alátámasztani, amely szerint a Panasonic és a felperes egyetemlegesen felelős az MTPD‑vel szemben az átfogó kartellben való részvételéért adott esetben kiszabandó szankcióért.

11

A meghallgatási tisztviselő 2011. január 19‑i levelében a Bizottság elutasította a felperesek 2010. december 14‑i és 23‑i azon kérelmeit, amelyekben hozzáférést kértek a többi vállalkozás által a kifogásközlésre adott válaszokhoz.

12

A felperes 2011. február 4‑i levelében válaszolt a Bizottság elküldött tényállás‑ismertetésre.

13

A Bizottság a 2011. március 4‑i levelében [az EUMSZ 101. cikkben] és [az EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 18. cikkének (2) bekezdése alapján információkérést intézett többek között a felpereshez, felhíva őt arra, hogy szolgáltasson információkat az eladásairól és a világszintű forgalmáról.

14

Az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39.437 – „Televízió‑ és számítógépmonitor‑képcsövek” ügy) 2012. december 5‑én hozott C(2012) 8839 végleges határozatban (a továbbiakban: megtámadott határozat) a Bizottság megállapította, hogy a CRT‑k legfőbb világszintű termelői megsértették az EUMSZ 101. cikket és az Európai Gazdasági Térség létrehozataláról szóló megállapodás (a továbbiakban: EGT‑Megállapodás) 53. cikkét, amikor két olyan külön jogsértésben vettek részt, amelyek mindegyike egységes és folyamatos jogsértésnek minősül. E jogsértések egyrészt a CDT‑k piacára (a továbbiakban: CDT‑kartell), másrészt pedig a CPT‑k piacára (a továbbiakban: CPT‑kartell) vonatkoztak. E jogsértések közül az előbbi 1996. október 24‑től 2006. március 14‑ig, az utóbbi pedig 1997. december 3‑tól 2006. november 15‑ig tartott, és a CRT‑k termelői közötti olyan megállapodásokban és összehangolt magatartásokban nyilvánultak meg, amelyek célja az árak rögzítése, a piacoknak és az ügyfeleknek az eladási mennyiségek, az ügyfelek és a piaci részesedések odaítélése révén történő felosztása, a termelés korlátozása, érzékeny kereskedelmi információk cseréje, valamint az összejátszásra irányuló megállapodások végrehajtásának ellenőrzése volt.

15

A CPT‑kartellt – amely a jelen kereset egyetlen tárgya – illetően a Bizottság megállapította, hogy a résztvevők a CPT‑k különböző méreteire vonatkozó célárakban, illetve küszöbárakban állapodtak meg, továbbá hogy az Európában és Ázsiában forgalmazott azonos termékek közötti árkülönbözet fenntartására törekedtek, valamint gondosan ellenőrizték a díjszabási megállapodásokat. Olyan megállapodásokat is kötöttek, amelyekben meghatározták, hogy melyik áremelést melyik ügyféllel melyik termelő fogja közölni. Másfelől a CPT‑termelők megállapodtak a piaci részesedéseikben, és összehangolt termelési korlátozásokban egyeztek meg a túlkínálat csökkentése, valamint az árak emelése vagy szinten tartása érdekében. Ezenkívül érzékeny kereskedelmi információkat cseréltek az előirányzott termeléssel és kapacitással, a lebonyolított és tervezett eladásokkal, a jövőbeli keresletre vonatkozó előrejelzésekkel, a díjszabással és árstratégiával, az általános értékesítési feltételekkel, az ügyfelekkel, valamint az árakról és a mennyiségekről velük folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban.

16

A megtámadott határozat (123) és (124) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy azon kezdeti időszak végén, amelynek során a CPT‑kről ugyanazon tárgyalások alatt folytattak megbeszéléseket, mint amelyek a CDT‑kre vonatkoztak, 1998 őszétől „CPT glass meetingsnek” nevezett rendszeres többoldalú találkozókat kezdtek szervezni, kezdetben Ázsiában, havonta vagy negyedévente, a kartell kemény magját képező ázsiai vállalkozások, vagyis a Chunghwa, a Samsung SDI, a [bizalmas], a [bizalmas] és az LGE között (a továbbiakban: ázsiai üvegtalálkozók), amelyekhez a termelők között világszinten is kétoldalú kapcsolatfelvételek és gyakori információcserék kapcsolódtak. Ezt követően, 1999‑től az ázsiai vállalkozások bővíteni igyekeztek a kartell tagjainak körét annak érdekében, hogy abba bevonják az összes fő ázsiai termelőt, valamint az európai termelőket. Így e vállalkozásokhoz csatlakozott a [bizalmas], a MEI, a Philips, a Thomson és a felperes. Az európai vállalkozások, vagyis a Philips és a Thomson részvétele azt követően nyert bizonyítást, hogy 1999 tavaszán Európában dömpingellenes eljárás indult a 14 colos ázsiai CPT‑k behozatalával kapcsolatban. Azóta bizonyítékok támasztják alá azt is, hogy üvegtalálkozókat (a továbbiakban: üvegtalálkozók) tartottak Európában (a továbbiakban: európai üvegtalálkozók). Másfelől a 2002–2003. években az ázsiai üvegtalálkozóknak megváltozott a formája, és azokat innentől kezdve az Ázsiában letelepedett CPT‑termelőknek szánt két olyan fórumon szervezték, amelyek a következőket foglalták magukban: egyrészt a Samsung SDI, az MTPD és az LG Philips Displays csoport (a továbbiakban: LPD csoport, az LGE és a Philips helyett eljárva, amelyek a CPT‑kel kapcsolatos tevékenységüket e csoportra ruházták át) közötti, úgynevezett SML‑találkozók, amelyek legnagyobb részükben a közepes és extra méretű CPT‑kre vonatkoztak, másrészt pedig a Samsung SDI, az LPD csoport, az MTPD, a Chunghwa és a [bizalmas] közötti, úgynevezett ASEAN délkelet‑ázsiai találkozók, amelyek legnagyobb részükben a kis‑ és közepes méretű CPT‑kre vonatkoztak.

17

A Bizottság megállapította, hogy jóllehet a CPT‑kre vonatkozó európai üvegtalálkozókat az Ázsiában tartott találkozóktól állítólag elkülönítve szervezték és bonyolították, ugyanezen vállalkozások leányvállalatai, továbbá alkalomszerűen ugyanazok a közreműködők mind Európában, mind pedig Ázsiában részt vettek a versenytársakkal tartott találkozókon. Így a Bizottság megállapította, hogy az európai üvegtalálkozók és az ázsiai üvegtalálkozók összekapcsolódtak, mivel azokon ugyanazokat a kérdéseket vizsgálták meg és ugyanolyan típusú információkat cseréltek ki, mindez pedig annak ellenére így van, hogy az iratanyagban foglalt dokumentumok nem tesznek említést közös központi szervezet létezéséről. E tekintetben a megtámadott határozat szövege szerint az európai üvegtalálkozók az ázsiai üvegtalálkozók kiterjesztései voltak, és azok konkrétabban az európai piaci feltételekre és árakra összpontosítottak, míg az ázsiai kartell keretében fenntartott kapcsolatok világméretűek voltak, vagyis Európára is kiterjedtek. Másfelől az európai piaccal kapcsolatos megállapodásokat olyan találkozók keretében kötötték meg, amelyeknek mind Európa, mind Ázsia a helyszíne volt, a felszámított árakat pedig rendszeresen követték, amennyiben az európai árszint vizsgálata során az Ázsiában felszámított árakat használták mutatókként.

18

Végül a felperes CPT‑kartellben való részvételét illetően a Bizottság először is megállapította, hogy a felperes közvetlenül részt vett a kartellben azáltal, hogy 2000. május 16. és 2002. április 11. között az említett kartell kemény magját képező vállalkozások többségével kétoldalú kapcsolatfelvételeket bonyolított, amelyek keretében ugyanolyan típusú megbeszélésekre került sor, mint bizonyos üvegtalálkozók során, valamint azáltal, hogy 2002. április 12‑től részt vett az említett üvegtalálkozók némelyikén. Másodszor, a Bizottság megállapította, hogy 2003. április 1‑jétől az MTPD – amely felett az MEI és a felperes meghatározó befolyást gyakorolt – megszakítás nélkül folytatta a CPT‑kartellben való részvételét, mind azáltal, hogy az európai üvegtalálkozókon részt vevő vállalkozásokkal történő kétoldalú kapcsolatfelvételek során a vele kapcsolatos érzékeny kereskedelmi információkat cserélt ki, mind pedig azáltal, hogy részt vett az SML és az ASEAN Ázsiában tartott világszintű találkozóin. Következésképpen a Bizottság megállapította, hogy a felperes felelős volt egyrészt a közvetlenül általa az MTPD létrehozatalát megelőzően elkövetett jogsértésért, másrészt pedig a Panasonickal egyetemlegesen az MTPD által az utóbbi létrehozatalától kezdve elkövetett jogsértésért.

19

A felperessel szemben kiszabott bírság összegének kiszámítását illetően a Bizottság az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatásra (HL 2006. C 2., 2. o., a továbbiakban: 2006. évi iránymutatás) támaszkodott.

20

Mindenekelőtt a bírság alapösszegének meghatározása érdekében a Bizottság megállapította, hogy a jogsértés által érintett eladások értékének a 2006. évi iránymutatás 13. pontja szerinti meghatározásához a CPT‑kartell teljes időtartama alatt bonyolított „valódi” eladások azon éves értékének átlagát kell figyelembe venni, amely a következőkből tevődik össze: egyrészt a megtámadott határozat egyik címzettje által az EGT‑beli ügyfeleknek közvetlenül eladott CPT‑khez kapcsolódó eladásokból (a továbbiakban: EGT‑beli közvetlen eladások), másrészt pedig az ugyanazon csoporton belül valamely késztermékbe beépített, majd a megtámadott határozat egyik címzettje által az EGT‑beli ügyfeleknek eladott CPT‑khez kapcsolódó eladásokból (a továbbiakban: feldolgozott termékek útján történő EGT‑beli közvetlen eladások). E határozat (1021), (1026) és (1029) preambulumbekezdése szerint a CPT‑k – önmagukban vagy késztermékekbe beépítve történő – első „valódi” eladása a CPT‑kartell időtartama alatt az EGT‑ben bonyolított és a megtámadott határozat egyik címzettje által valamely külső ügyfél javára teljesített eladásnak felelt meg. Ezzel szemben a Bizottság nem vette figyelembe a megtámadott határozat egyik címzettje által az EGT‑n kívüli olyan ügyfelek részére eladott CPT‑k értékének megfelelő „közvetett eladásokat”, akik ezt követően azokat az EGT‑n belül általuk eladott késztermékekbe építették be.

21

A Bizottság másfelől megállapította, hogy a Panasonic és a felperes már az MTPD létrehozatala előtt részt vett a CPT‑kartellben, az MTPD létrehozatalát követően pedig az MTPD közvetítésével továbbra is részt vettek abban. Így a Bizottság megállapította, hogy még ha a felperes CPT‑kartellben való részvétele nem is szakadt meg, a vele szemben kiszabott bírságok összegének kiszámítása szempontjából különbséget kell tenni a következő két időszak között: egyrészt az MTPD létrehozatalát megelőző időszak, amelynek címén a Panasonic és a felperes egyénileg felelős a CPT‑kartellben való közvetlen részvételük folytán, másrészt pedig az MTPD létrehozatalát követő időszak, amelynek címén a Panasonic és a felperes az MTPD‑vel egyetemlegesen felelős. Az MTPD létrehozatalát megelőző időszakot illetően a Bizottság az anyavállalatok egyéni „valódi” eladásainak átlagos értékét vette figyelembe, míg a létrehozatalát követő időszak vonatkozásában az MTPD eladásainak értékét vette figyelembe annak érdekében, hogy tükrözze e vállalkozás gazdasági erejét. Ez utóbbi eladások magukban foglalták mind az MTPD által teljesített közvetlen eladásokat, mind pedig az egyrészt az MTPD, másrészt pedig a Panasonic és a felperes közötti, a feldolgozott termékek útján történő EGT‑beli közvetlen eladásokat.

22

Ami az eladásoknak az alapösszegbe beépített, a Bizottság által az MTPD minden egyes anyavállalatának betudott kiegészítő összeg kiszámításához alapul vett értékét illeti, azt a Bizottság nem csupán az MTPD létrehozatalát megelőzően az egyes leányvállalatok által teljesített egyéni CPT‑eladások éves értékének átlagát, hanem az MTPD által teljesített CPT‑eladásoknak az MTPD tőkéjében az egyes anyavállalatokat megillető részvényállománynak megfelelő hányadát is figyelembe véve állapította meg.

23

E tekintetben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a jogsértés súlyosságára tekintettel az eladásoknak az alapösszeg meghatározása szempontjából figyelembe veendő értékének aránya az összes érintett vállalkozás vonatkozásában a CPT‑kartell esetében 18%‑nak, a CDT‑kartell esetében pedig 19%‑nak felelt meg, amit arányosan és a hónapok tekintetében lefelé kerekítve meg kellett szorozni a jogsértésben való részvételeik időtartamával. Másfelől a vállalkozások CPT‑kartellben való részvételének időtartamától függetlenül, valamint az árak rögzítésére és a piacok felosztására irányuló horizontális megállapodásokban való részvételtől történő elrettentésük érdekében a Bizottság a Panasonickal és a felperessel szemben kiszabandó bírságok alapösszegébe belefoglalta az eladásoknak a CPT‑kartell tekintetében releváns értékére alkalmazott 18%‑os arányból eredő kiegészítő összeget.

24

Ezenkívül a Bizottság úgy ítélte meg, hogy nem állnak fenn súlyosító körülmények, a felperes tekintetében pedig nem ismerte el olyan enyhítő körülmények fennállását sem, amelyek az alapösszeg kiigazítását indokolnák.

25

Végül tekintettel arra, hogy a Bizottság megítélése szerint a felperes a jogsértés által érintett áruk értékesítésén túl különösen jelentős forgalmat bonyolít, a Bizottság a vele szemben kiszabandó bírság összege tekintetében az elrettentés címén 10%‑os szorzót alkalmazott.

26

A megtámadott határozat rendelkező része 1. és 2. cikkének szövege a következő:

„1. cikk

(1) […]

(2)   A következő vállalkozások megsértették az EUMSZ 101. cikket és az EGT‑Megállapodás 53. cikkét azáltal, hogy a jelzett időszakokban a [CPT‑k] ágazatában megállapodások és összehangolt magatartások egységes és folyamatos együttesében vettek részt:

[…]

[…]

2. cikk

(1) […]

(2)   Az 1. cikk (2) [bekezdésében] említett jogsértés miatt az alábbi bírságok kerülnek kiszabásra:

[…]

[…]”

27

A Törvényszék Hivatalához 2013. február 20‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

28

Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót a harmadik tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyeket e tanács elé utalták.

29

Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (harmadik tanács) az eljárás szóbeli szakaszának megnyitásáról döntött, és az 1991. május 2‑i eljárási szabályzata 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében bizonyos kérdéseket intézett a felekhez. A Törvényszék felhívásainak a felek az előírt határidőn belül eleget tettek.

30

A Törvényszék a 2014. november 11‑én tartott tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és a Törvényszék kérdéseire adott válaszaikat. E tárgyalás során a Törvényszék felhívta a feleket, hogy a Bíróság C‑580/12. sz., Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ügyben 2014. november 12‑én hozott ítéletének kihirdetésétől számított tíz napon belül terjesszék elő az ezen ítélettel kapcsolatos esetleges észrevételeiket, amely határidőt a Törvényszék a Bizottság tekintetében a Bizottság kérésére 2014. november 28‑ig meghosszabbította.

31

A felperes a Törvényszék Hivatalához 2014. november 21‑én, a Bizottság pedig november 28‑án benyújtott beadványában eleget tett e felhívásnak.

32

Az eljárás szóbeli szakasza 2014. december 5‑én fejeződött be.

33

A Törvényszék a 2015. május 26‑i végzésben az 1991. május 2‑i eljárási szabályzatának 62. cikke alapján elrendelte az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását.

34

Az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében a Törvényszék felhívta a feleket, hogy terjesszék elő Wathelet főtanácsnok C‑231/14. P. sz., InnoLux kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványával kapcsolatos esetleges észrevételeiket. E felhívásnak a felek az előírt határidőn belül eleget tettek. Ezt követően a felek előterjesztették az említett pervezető intézkedés keretében adott válaszokkal, különösen pedig a bírságok összegének kiszámításával kapcsolatos észrevételeiket.

35

Az eljárás szóbeli szakasza 2015. július 10‑én fejeződött be.

36

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

37

A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

38

A felperes az első és második kereseti kérelmében elsődlegesen a megtámadott határozat részleges megsemmisítését, harmadik és negyedik kereseti kérelmében pedig másodlagosan az e határozattal vele szemben kiszabott bírság törlését vagy összegének csökkentését kéri.

39

Mindenekelőtt a megtámadott határozat részleges megsemmisítésére irányuló első és második kereseti kérelmet kell megvizsgálni.

40

E kereseti kérelmek alátámasztása érdekében a felperes öt jogalapra hivatkozik. Az első, a második és a harmadik jogalapot a felperes a megtámadott határozat annak következtében fennálló hibáira alapítja, hogy e határozat megállapítása szerint a felperes felelős volt a 2000. május 16‑tól 2002. április 11‑ig, a 2002. április 12‑től 2003. március 31‑ig és a 2003. április 1‑jétől 2006. június 12‑ig terjedő időszakban elkövetett jogsértésért. A negyedik jogalap a megtámadott határozat annak következtében fennálló hibáján alapul, hogy e határozat megállapítása szerint a felperes egyetemlegesen felelős volt az MTPD‑nek a 2003. április 1‑jétől 2006. június 12‑ig terjedő időszakban elkövetett jogsértésben való részvételéért. A másodlagosan felhozott ötödik jogalap a megtámadott határozat annak következtében fennálló hibáján alapul, hogy e határozat megállapítása szerint az MTPD felelős volt a 2003. április 1‑jétől 2006. június 12‑ig terjedő időszakban elkövetett jogsértésben való részvételért.

41

Először az első, majd a második, a negyedik és a harmadik, végül pedig az ötödik jogalapot kell megvizsgálni.

42

Ezen jogalap négy részből áll. Az első rész a védelemhez való jog megsértésén alapul, amennyiben a felperest a felrótt jogsértéshez való állítólagos csatlakozásának időpontjaként a megtámadott határozatban alapul vett időpontról nem hallgatták meg. A második és a harmadik rész az azzal összefüggő mérlegelési hibákon alapul, hogy a Bizottság egyes kétoldalú találkozókat az egységes és folyamatos jogsértés részét képezőnek minősített. A negyedik rész az egyenlő bánásmód elvének azáltal történő megsértésén alapul, hogy a Bizottság egy másik vállalkozás, a [bizalmas] CPT‑kartellben való részvételének kizárása érdekében eltérő bizonyítási szabályokat alkalmazott, annak ellenére, hogy ez utóbbi vállalkozás ugyanabban az időszakban, mint a felperes, Európában részt vett bizonyos kétoldalú találkozókon, valamint egyes európai üvegtalálkozókon is.

43

Mindenekelőtt a második és a harmadik részt kell együttesen megvizsgálni.

44

Az első jogalap második része keretében a felperes azt állítja, hogy még ha feltételezzük is, hogy a Törvényszék megállapítja, hogy a felperes és a Philips részvételével 2000. május 16‑án tartott találkozónak versenyellenes célja volt, e találkozó nem képezte részét a megtámadott határozatban megállapított egységes és folyamatos jogsértésnek.

45

A harmadik rész keretében a felperes előadja, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban összeírt, szórványos és egymással össze nem függő többi kétoldalú kapcsolatfelvétel közül egyik sem rendelkezett az ugyanezen időszakban állítólag lezajlott üvegtalálkozók jellemzőivel, sem pedig a kartell találkozói során megkötött megállapodásokról nem tartalmaztak információkat.

46

Meg kell állapítani, hogy a felek között nem vitatott, hogy a felperes nem vett részt sem 1997‑től 2002‑ig az ázsiai üvegtalálkozókon, sem 1999‑től 2005‑ig az európai üvegtalálkozókon, hanem 2000. május 16‑tól kezdve 2002. április 11‑ig kilenc kétoldalú kapcsolatfelvételt bonyolított le főleg az említett találkozók három résztvevőjével, vagyis az első találkozókat illetően a Samsung SDI‑vel, a második találkozókat illetően pedig a Thomsonnal és Philipsszel. A felperes viszont azt állítja, hogy még ha feltételezzük is, hogy az említett kapcsolatfelvételek a résztvevő vállalkozások részéről versenyellenes magatartással jártak, semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy e kapcsolatfelvételek alkalmával a felperest az állítólagos egységes és folyamatos jogsértés létezéséről tájékoztatták volna oly módon, hogy megállapítható lenne, hogy a felperes 2000 tavasza óta érintett volt e jogsértésben.

47

E tekintetben a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat (126), (274), (279), (287), (313), (502) és (686) preambulumbekezdésében a Bizottság a felperes CPT‑kartellhez való csatlakozásaként alapul vett időpontnál, vagyis 2000. május 16‑nál korábbi, bizonyos esetekben pedig a kifogásközlésben nem említett bizonyítékokra támaszkodott annak megállapítása érdekében, hogy egyrészt a felperesnek tudomása volt az üvegtalálkozók létezéséről, másrészt pedig az volt a stratégiája, hogy azokon kétoldalú találkozók útján részt vegyen. Ezenkívül azok a bizonyítékok, amelyekre a Bizottság annak megállapítása érdekében támaszkodott, hogy a felperes a CPT‑kartell fennállásáról tájékoztatást kapott az üvegtalálkozókon részt vevő egyik versenytársa, vagyis a [bizalmas] útján, túl közvetettek és általánosak voltak, miközben a versenytársainak azon állítólagos kísérletei, hogy bevonják őt az említett kartellbe, a [bizalmas]‑t érintették.

48

A felek beadványaiból kitűnik, hogy ellentétes álláspontot képviselnek a Bizottság által a megtámadott határozatban annak érekében alapul vett bizonyítékok bizonyító erejéről, hogy megállapítsa egyrészt, hogy a felperes tudott az ázsiai és európai üvegtalálkozók résztvevői által tervezett vagy ténylegesen megvalósított versenyellenes magatartásokról, valamint az e résztvevők által követett közös célkitűzésekről, illetve azokat ésszerűen előre láthatta, és kész volt azok kockázatát elfogadni, másrészt pedig, hogy a felperes saját magatartásával hozzá kívánt járulni ugyanezen célkitűzések megvalósításához.

49

Emlékeztetni kell arra, hogy tekintettel a szóban forgó jogsértések jellegére, valamint az e jogsértések címén kiszabott szankciók jellegére és súlyosságára, az ártatlanság vélelme – amely többek között az Európai Unió Alapjogi Chartája 48. cikkének (1) bekezdéséből, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4‑én aláírt egyezmény 6. cikkének (2) bekezdéséből ered – irányadó többek között a vállalkozásokra alkalmazandó versenyszabályok megsértésével kapcsolatos olyan eljárásokra, amelyek bírság vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezethetnek (lásd a Törvényszék T‑68/09. sz., Soliver kontra Bizottság ügyben 2014. október 10‑én hozott ítéletének 57. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

50

A fentiekből egyrészt az következik, hogy a Bizottságnak kell olyan bizonyítékokat előterjesztenie, amelyek a jogilag megkövetelt módon igazolják az EUMSZ 101. cikk megsértését megvalósító körülmények fennállását (a Bíróság C-185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben 1998. december 17-én hozott ítéletének [EBHT 1999., I-8417. o.] 58. pontja és C-49/92. P. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8-án hozott ítéletének [EBHT 1999., I-4125. o.] 86. pontja), másrészt ha a bíróságnak kétségei vannak, azt a jogsértést megállapító határozat címzettjének minősülő vállalkozás javára kell értelmezni (lásd a Törvényszék T‑379/06. sz., Kaimer és társai kontra Bizottság ügyben 2011. március 24‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 47. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ennek keretében a Bizottság feladata különösen, hogy minden olyan tényezőt bizonyítson, amely lehetővé teszi valamely vállalkozás ilyen jogsértésben való részvételének, valamint annak megállapítását, hogy a vállalkozás felelős az e jogsértést alkotó különböző tényezők tekintetében (a fent hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 86. pontja). Ebből következik, hogy valamely vállalkozás kartellben való részvételére nem lehet pontatlan bizonyítékok alapján végzett találgatásokból következtetni (lásd a fenti 49. pontban hivatkozott Soliver kontra Bizottság ítélet 58. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

51

Így meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban alapul vett bizonyítékok kellően hitelesek, pontosak és egybevágók‑e azon szilárd meggyőződés alátámasztásához, hogy a felperes részt vett a CPT‑kartellben.

52

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az egységes és folyamatos jogsértés létezése nem jelenti szükségképpen azt, hogy ha valamely vállalkozás a jogsértés egyik vagy másik megnyilvánulásában részt vesz, akkor e jogsértés egészéért felelősségre vonható. Az is szükséges, hogy a Bizottság bizonyítsa, hogy e vállalkozás tudott más vállalkozások európai szintű versenyellenes tevékenységeiről, vagy azokat ésszerűen előre láthatta. Kizárólag azon tény, hogy ugyanaz a célja azon megállapodásnak, amelyben a vállalkozás részt vett, és az átfogó kartellnek, nem elegendő annak megállapításához, hogy e vállalkozás részt vett az átfogó kartellben. Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése ugyanis csak akkor alkalmazható, ha az érintett felek között szándékegység áll fenn (lásd a fenti 49. pontban hivatkozott Soliver kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 62. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

53

Ezért csakis akkor jelentheti az érintett megállapodásban való részvétele annak kifejezését, hogy csatlakozik ezen átfogó kartellhez, ha az e megállapodásban részt vevő vállalkozás tudott vagy tudnia kellett arról, hogy ezzel bekapcsolódik e kartellbe (a Törvényszék T-28/99. sz., Sigma Tecnologie kontra Bizottság ügyben 2002. március 9-én hozott ítéletének [EBHT 2002., II-1845. o.] 45. pontja; a T‑59/06. sz., Low & Bonar és Bonar Technical Fabrics kontra Bizottság ügyben 2011. november 16‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 61. pontja, valamint a T-208/06. sz., Quinn Barlo és társai kontra Bizottság ügyben 2011. november 30-án hozott ítéletének [EBHT 2011., II-7953. o.] 144. pontja). Másképpen fogalmazva, bizonyítani kell, hogy az említett vállalkozás saját magatartásával hozzá kívánt járulni a valamennyi résztvevő által követett közös célkitűzésekhez, és tudott a más vállalkozások által azonos célok elérése végett tervezett vagy ténylegesen megvalósított jogsértő magatartásokról, illetve e magatartásokat ésszerűen előre láthatta, és kész volt azok kockázatát elfogadni (a fenti 49. pontban hivatkozott Soliver kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 63. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

54

Így az érintett vállalkozásnak tudnia kell az átfogó kartell általános érvényéről és lényeges jellemzőiről (lásd a fenti 49. pontban hivatkozott Soliver kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 64. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

55

A fentiekből következik, hogy a felperesnek a CPT‑khez kapcsolódó egységes és folyamatos jogsértésben való részvételének alátámasztásához a Bizottság nem szorítkozhat a felperes és a versenytársai között 2000. március 16. és 2002. április 11. között lebonyolított kapcsolatfelvételek versenyellenes jellegének bizonyítására, hanem azt is alá kell támasztania, hogy a felperes tudott, vagy ésszerűen feltételezhetően tudnia kellett egyrészt arról, hogy a kapcsolatfelvételek átfogó tervbe illeszkedtek, és az átfogó kartell által követett célkitűzés megvalósításához való hozzájárulásra irányultak, másrészt pedig ezen átfogó kartell általános érvényéről és lényeges jellemzőiről.

56

Mint azt ugyanis a felperes állítja, és mint azt a fenti 52. pont is felidézte, a felperesnek az üvegtalálkozók során létrejött megállapodások és összehangolt magatartások létezéséről vagy tartalmáról való tudomását alátámasztó valószínűsítő körülmények hiányában önmagában az, hogy a felperes részvételével tartott találkozóknak és az átfogó CPT‑kartellnek ugyanaz volt a célja, valamint az, hogy a felperes kapcsolatba lépett olyan vállalkozásokkal, amelyeknek az említett kartellben való részvétele megállapítást nyert, nem elegendő az e kartellről való ilyen tudomás bizonyításához (a Törvényszék T-25/95., T-26/95., T-30/95-T-32/95., T-34/95-T-39/95., T-42/95-T-46/95., T-48/95., T-50/95-T-65/95., T-68/95-T-71/95., T-87/95., T-88/95., T-103/95. és T-104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 15-én hozott ítéletének [EBHT 2000., II-491. o.] 4112. pontja).

57

Következésképpen meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban említett bizonyítékok alátámasztják‑e, hogy a felperes a CPT‑kartellhez való állítólagos csatlakozásának időpontjában, vagyis 2000. május 16‑án tudott, illetve a versenytársaitól ténylegesen tájékoztatást kapott a CPT‑kartell fennállásáról, továbbá saját magatartásával hozzá kívánt járulni az említett kartell valamennyi résztvevője által követett közös célkitűzésekhez.

58

E tekintetben azon megállapítás alátámasztása érdekében, amely szerint annak ellenére, hogy a felperes 2002 áprilisa előtt nem vett részt az üvegtalálkozókon, közvetetten mégis tájékoztatást kapott a CPT‑kartellről bizonyos olyan versenytársaitól (a megtámadott határozat (313), (498)–(500), (502), (511), (546) és (686) preambulumbekezdése), amelyek megpróbálták bevonni őt e kartellbe (az említett határozat (502) és (511) preambulumbekezdése), e határozatból kitűnik, hogy a Bizottság az e határozat (264)–(270), (273), (274), (278), (279), (287) és (502) preambulumbekezdésében említett bizonyítékokra, valamint az engedékenységet kérelmezők által tett, e határozat (126) preambulumbekezdésének 176. lábjegyzetében, valamint (549)–(552) preambulumbekezdésében szereplő nyilatkozatokra utal.

59

Először is, anélkül hogy állást kellene foglalni arról a kérdésről, hogy a Bizottság helyesen támaszkodott‑e a felperes CPT‑kartellhez való állítólagos csatlakozásának időpontját megelőző bizonyítékokra annak bizonyítása érdekében, hogy ebben az időpontban a felperes tudott e kartell létezéséről, vagy az abban részt vevő vállalkozások által tervezett vagy ténylegesen megvalósított versenyellenes magatartásokról, illetve azokat ésszerűen előre láthatta, elegendő megállapítani, hogy az 1998. január 14‑i találkozó – amelyen a felperes részt vett – kivételével az említett bizonyítékok a [bizalmas]‑ra, nem pedig a felperesre vonatkoznak.

60

Ellentétben ugyanis a megtámadott határozat (502) preambulumbekezdésében szereplő megállapítással, továbbá mint az ugyanezen határozat (273) és (279) preambulumbekezdéséből kitűnik, és mint azt a felperes helyesen állítja, a CPT‑kartell első évei alatt, vagyis 1998‑ban és 1999‑ben a kartellben részt vevő többi vállalkozás – köztük a [bizalmas] – azon kísérletei, hogy más vállalkozásokat is rábírjanak a kartellben való részvételre, szintén a [bizalmas]‑ra, nem pedig a felperesre irányultak. Márpedig a megtámadott határozat (69) és (926) preambulumbekezdésében felidézett azon körülményeken kívül, amelyek szerint egyrészt a felperes az e közös vállalkozásban 20–30%‑os részesedéssel rendelkező, a [bizalmas], a [bizalmas] és a [bizalmas] által létrehozott kisebbségi részvényes volt, másrészt pedig e vállalkozás maga is részt vett a CPT‑kartellben, a Bizottság az említett határozatban nem bizonyított semmilyen kapcsolatot a felperes és a [bizalmas] között. E tekintetben, jóllehet a Bizottság a kifogásközlést a [bizalmas]‑nak is címezte, meg kell állapítani, hogy ez utóbbi nem volt címzettje a megtámadott határozatnak. Másfelől, mint azt a felperes is állítja, az említett határozatból nem tűnik ki, hogy a Bizottság a [bizalmas] magatartását a felperesnek tudta volna be. A megtámadott határozatban ugyanis a Bizottság ügyelt arra, hogy e két jogalany között különbséget tegyen.

61

A fentiekből következik, hogy nem lehet helyt adni a Bizottság azon érvének, amely szerint a [bizalmas] képviselője az 1999. október 20‑i találkozón az egész csoport nevében járt el, amikor kinyilvánította a felperes azon szándékát, hogy „a Japánban található gyára 33 colos gyártósorát 2001‑ben Indonéziába helyezi át”. Ilyen megállapítás egyébként sem szerepel a megtámadott határozatban, amelyben a Bizottság annak kijelentésére szorítkozik, hogy e találkozó során a [bizalmas] tájékoztatta a Chunghwát a 14 és 20 colos CPT‑i konkrét ügyfelekkel szembeni áremeléseinek előrehaladásáról.

62

Másodszor, az 1999. május 10‑i és 20‑i, valamint augusztus 23‑i találkozókról készült beszámolóknak a megtámadott határozat (279) preambulumbekezdésében említett kivonatai, hasonlóképp az 1999. szeptember 21‑i találkozóról készült beszámolónak az említett határozat (287) preambulumbekezdésében említett kivonata a CPT‑kartell résztvevőinek azon egyszerű szándékáról tesz említést, hogy kapcsolatba lépjenek a [bizalmas]‑sal, amellyel a [bizalmas] rendszeresen érintkezett. Másfelől – ellentétben a megtámadott határozat (280) preambulumbekezdésében foglaltakkal – a [bizalmas] képviselője által az 1999. augusztus 23‑i találkozón tett azon nyilatkozat, amely szerint a [bizalmas] találkozót kívánt szervezni a „Toshiba” legmagasabb szintű vezetőivel annak érdekében, hogy meggyőzze őket a megállapodás tárgyát képező áremelés követéséről, nem a felperesre, hanem a [bizalmas]‑ra vonatkozott. E nyilatkozatot ugyanis az említett találkozóról készített beszámoló [bizalmas] című rovata idézi, amely az áremelés indonéziai végrehajtásának késedelmére utal. Az, hogy az e nyilatkozattal érintett vállalkozás nem a felperes volt, összhangban van a [bizalmas]‑ra ruházott feladattal is, amely abban állt, hogy a [bizalmas]‑nak naprakész információkkal szolgáljon a szóban forgó piacról.

63

Így a Bizottság által a megtámadott határozat (280) és (295) preambulumbekezdésében levont következtetéssel ellentétben e bizonyítékok nem támasztják alá, hogy a [bizalmas] ténylegesen tájékoztatta a felperest a CPT‑kartellről.

64

A megtámadott határozat 169. lábjegyzetében említett és a kifogásközlés 131. lábjegyzetében ismertetett, 1998. január 14‑i azon találkozót illetően, amelynek során a felperes alelnöke azt javasolta, hogy a CDT‑kartell találkozóin részt vevő vállalkozások küldjenek képviselőket Japánba, Koreába és Tajvanra annak érdekében, hogy létesítsenek kétoldalú kapcsolatokat az üvegtalálkozókon részt nem vevő japán vállalkozásokkal, meg kell állapítani, hogy e találkozó kizárólag a CDT‑kre vonatkozott, vagyis eltérő kartellt érintett. A megtámadott határozat (649)–(656) preambulumbekezdésében ugyanis a Bizottság megállapította, hogy a CPT‑kartell és a CDT‑kartell között fennálló kapcsolatok ellenére az azokhoz kapcsolódó megállapodások vagy összehangolt magatartások összetett együttese két külön egységes és folyamatos jogsértést képezett. Másfelől, mint azt a felperes a válaszban előadja, a szóban forgó találkozóról készített beszámolóban a „CPT” utalások a „Chunghwa Picture Tubes‑ra” vonatkoznak, amely részt vett az említett találkozón. E feltételek mellett, továbbá anélkül, hogy állást kellene foglalni e bizonyíték abból következő állítólagos elfogadhatatlansága tárgyában, hogy azt a kifogásközlés a CPT‑kartell tekintetében nem hozta fel, a Bizottság az említett beszámolóból kiindulva nem állapíthatta volna meg a megtámadott határozat (502) preambulumbekezdésében, hogy a felperesnek az volt a stratégiája, hogy kétoldalú kapcsolatfelvételek útján részt vegyen a CPT‑kartellben, következésképpen pedig azt sem állapíthatta volna meg, hogy a felperes tudott e kartell létezéséről.

65

Másfelől a Bizottság állításaival és a megtámadott határozatban tett megállapításokkal ellentétben az, hogy bizonyos üvegtalálkozók, így különösen az 1999. március 7‑i, május 10‑i és 20‑i, augusztus 23‑i, szeptember 21‑i és október 20‑i, valamint a 2001. március 20‑i és november 20‑i találkozó során az eladási mennyiségekre, a termelési kapacitásokra és a felperes által felszámított árakra vonatkozó, kereskedelmileg érzékeny információk hangzottak el, nem elegendő annak megállapításához, hogy a felperesnek tudomása volt a CPT‑kartell létezéséről, továbbá hogy hozzá kívánt járulni e kartell célkitűzéseihez. Végeredményben a Bizottság nem bizonyította, hogy az említett találkozók résztvevői által cserélt információk a felperes információi lettek volna, továbbá hogy az e találkozókról készített beszámolókban előforduló „TSB” utalások, amelyekre a Bizottság a felperes CPT‑kartellben való részvételének bizonyítása érdekében támaszkodott, valóban felperesre, és nem a [bizalmas]‑ra vonatkoztak.

66

E tekintetben meg kell állapítani, hogy az a körülmény, hogy ugyanazon beszámolókon belül néha a különböző társaságok neveinek megfelelő olyan betűszavakat használtak, mint például „TSB”, [bizalmas] vagy [bizalmas], nem elegendő annak megállapításához, hogy a résztvevők odafigyeltek volna arra, hogy rendszeresen különbséget tegyenek a felperes és a [bizalmas] között. E hivatkozásokat ugyanis összefüggéseikben kell olvasni. Márpedig meg kell állapítani, hogy az 1999. március 7‑i, szeptember 21‑i és május 10‑i találkozókról készített beszámolók olyan délkelet‑ázsiai televíziógyártókra utalnak, amelyek a [bizalmas] ügyfelei voltak, ami összhangban van a megtámadott határozat (279) preambulumbekezdésével, amely szerint az 1999. június 21‑i ázsiai üvegtalálkozó során a résztvevők az áremeléseket a [bizalmas]‑ra és az Aiwára hivatkozva is megvizsgálták, amelynek a [bizalmas] volt a legnagyobb szállítója.

67

Másfelől a [bizalmas] képviselője által a [bizalmas]‑sal 2000. március 6‑án tartott találkozón tett, a megtámadott határozat (330) preambulumbekezdésében idézett azon nyilatkozat, amely szerint „a TSB kétségkívül csatlakozna, ha a GSM az árainak emeléséről döntene”, nem értelmezhető akként, hogy a felperesre vonatkozik, mivel nehezen képzelhető el, hogy egy olyan vállalkozás stratégiája, amelyben a felperes kisebbségi részesedéssel rendelkezik, nagyobb súllyal érvényesüljön a felperes által kialakított árpolitika felett, még kevésbé pedig az, hogy kötelezze a felperest. Végeredményben a felperes által a kifogásközlésre adott válaszból kitűnik, hogy a [bizalmas] önállóan határozta meg az árait, továbbá hogy a munkavállalói rajta kívül nem rendelkeztek döntéshozatali jogkörrel. Ráadásul önmagában az alapján, hogy a [bizalmas] úgy döntött, hogy igazodni fog az üvegtalálkozók során kilátásba helyezett esetleges összehangolt áremeléshez, nem állapítható meg, hogy erről tájékoztatta volna a felperest. Végül az az utalás, amely szerint a „japán székhely” a Thaiföldön vagy Indonéziában található gyárai bizonyos gyártósorainak áthelyezését tervezte, szintén nem bizonyítja, hogy a felperes tájékoztatást kapott volna a CPT‑kartell résztvevői, köztük a Chunghwa által tervezett vagy ténylegesen megvalósított versenyellenes magatartásokról, valamint az általuk követett célkitűzésekről.

68

Harmadszor, a megtámadott határozatban a Bizottság sem állítja, hogy a [bizalmas] bármilyen módon tájékoztatta volna a felperest a CPT‑kartell létezéséről vagy az e kartell résztvevői által követett célkitűzésekről.

69

Negyedszer, még ha feltételezzük is, hogy – mint azt a Bizottság a megtámadott határozat (287) preambulumbekezdésében megállapította – a felperes úgy tekinthető, hogy tudott a CPT‑kartell találkozóiról, semmi nem támasztja alá, hogy saját magatartásával hozzá kívánt volna járulni az említett kartell valamennyi résztvevője által követett közös célkitűzésekhez.

70

E tekintetben – ellentétben azzal, amit a Bizottság a beadványaiban állít – a Chunghwa egyik munkavállalója által az 1999. szeptember 21‑i üvegtalálkozón készített azon feljegyzések kivonata, amelyekben arról számol be, amit a [bizalmas]egyik munkavállalója mondott a felperes („a TSB japán székhelye”) által a [bizalmas]‑nak küldött, őt az üvegtalálkozókon történő részvételtől való tartózkodásra kérő levélről, nem bizonyítja, hogy a felperes megfontoltan hozott volna olyan döntést, hogy az említett találkozókon nem vesz részt, és nem teszi lehetővé a Törvényszék T‑53/06. sz., UPM‑Kymmene kontra Bizottság ügyben 2012. március 6‑án hozott ítélete alapján annak megállapítását, hogy a felperes tudott a CPT‑kartell létezéséről, és hozzá kívánt járulni az e kartell résztvevői által követett célkitűzések megvalósításához. Mint azt a felperes állítja, e kivonat – épp ellenkezőleg – inkább azt bizonyítja, hogy a felperes nem akarta, hogy a [bizalmas] részt vegyen az üvegtalálkozókon.

71

Ötödször, a Bizottság által a megtámadott határozat (498), (499) és (995) preambulumbekezdésében levont következtetéssel ellentétben, a három engedékenységet kérelmező által tett azon szóbeli nyilatkozatokból, amelyeket e határozat (126) preambulumbekezdése „a felperes [CPT‑kartellben való], 2000 tavasza óta tartó részvétele egybevágó bizonyítékainak” minősít, és amelyeket az ugyanezen preambulumbekezdéshez fűzött 176. lábjegyzet is említ, szintén nem következik, hogy még ha a felperes csak ritkán is vett részt többoldalú találkozókon, a [bizalmas] révén általában tájékoztatást kapott azok eredményeiről.

72

Ezen állítás általános jellegén kívül meg kell állapítani egyrészt, hogy a Chunghwa 2007. november 28‑i szóbeli nyilatkozata a kétoldalú találkozók résztvevőjeként a [bizalmas]‑ra, nem pedig a felperesre utal. Az említett nyilatkozat szerint bizonyos vállalkozások az üvegtalálkozókon jelen lévő vállalkozásokkal kétoldalú találkozókon vettek részt, ami az utóbbiak számára lehetővé tette az üvegtalálkozókon részt nem vevő vállalkozásokkal kapcsolatos érzékeny kereskedelmi információk cseréjét, valamint az árakkal és a termeléssel kapcsolatos tárgyalásaiknak az említett vállalkozásokra való kiterjesztését. E tekintetben e nyilatkozat a CPT‑kartellben részt vevő vállalkozások közötti három találkozót említ, amelyekre 1996. november 25‑én, valamint 1999. augusztus 23‑án és október 27‑én került sor, és amelyek során megállapodtak abban, hogy kapcsolatba lépnek a részt nem vevő vállalkozásokkal. Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy – mint az a fenti 62. pontban megállapítást nyert – az 1999. augusztus 23‑án tartott, a megtámadott határozat (279) és (280) preambulumbekezdésében említett találkozóról készített beszámoló a [bizalmas]‑ra, nem pedig a felperesre vonatkozott. Hasonlóképp, az említett határozat (291) preambulumbekezdése szerint az 1999. október 27‑i találkozó résztvevői részletesen megvizsgálták azon vállalkozások naprakésszé tett alapszabályait, amelyek között a [bizalmas] is szerepelt, miközben a felperes itt nincs említve.

73

Másrészt, a Chunghwa az ezt követő, 2009. március 16‑i szóbeli nyilatkozatában annak kijelentésére szorítkozik, hogy a felperes kétoldalú és többoldalú találkozókon is részt vett. Ugyanakkor az említett nyilatkozat nem pontosítja, hogy a „Toshiba” vajon csak a társasági székhelyre, vagyis a felperesre utal, vagy más jogalanyokra is, mint például a [bizalmas]‑ra. Így nincs világosan eldöntve az a kérdés, hogy a „Toshibának” a „csoport” találkozóin, hasonlóképp a kétoldalú találkozókon való állítólagos részvétele a felperesre utal‑e.

74

Harmadrészt, a Samsung SDI 2008. február 13‑i azon szóbeli nyilatkozata, amelyre a megtámadott határozat (550) preambulumbekezdése utal, a Samsung SDI, az LGE és a [bizalmas] részvételével 1998. november 24‑én tartott olyan találkozóról tesz említést, amelynek során ez utóbbi vállalkozás felhívta a „Tosummit/Toshibát” az e találkozón való részvételre, az utóbbi pedig rendszeresen részt is vett ugyanilyen típusú találkozókon. Márpedig, mint azt a Bizottság a megtámadott határozat (273) preambulumbekezdésében elismerte, és mint az ugyanezen nyilatkozatból is kitűnik, e jogalany a [bizalmas]‑ra, nem pedig a felperesre utalt.

75

Másfelől ellentétben azzal, amit a Bizottság a megtámadott határozat (550) preambulumbekezdésében a Samsung SDI 2009. március 12‑i nyilatkozatára támaszkodva állít, a [bizalmas] a [bizalmas]‑hoz állt közel, mivel vele kötött műszaki segítségnyújtási megállapodást, nem pedig a felperessel.

76

Végül nincs kellően alátámasztva a Samsung SDI által a 2008. június 20‑i szóbeli nyilatkozatában megfogalmazott azon állítás, amely szerint a felperes a [bizalmas] révén általában tájékoztatásban részesült. Ráadásul a felperest állítólag tájékoztató vállalkozástól eltérő vállalkozástól származó e bizonyíték a közvetett jellegére tekintettel nem lehet elegendő annak megállapításához, hogy a felperes tudott a CPT‑kartell létezéséről.

77

A fentiekből következik, hogy a Bizottság által a megtámadott határozat (548) és (552) preambulumbekezdésében megfogalmazott állítással ellentétben a szóban forgó szóbeli nyilatkozatok nem erősítik meg a felperes CPT‑kartellben való részvételét, következésképpen pedig nem értelmezhetők akként, mint amelyek alátámasztanák az e kérdéssel kapcsolatos, a jogsértés időszakából származó bizonyítékokat (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-67/00., T-68/00., T-71/00. és T-78/00. sz., JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. július 8-án hozott ítéletének [EBHT 2004., II-2501. o.] 219. pontját, valamint T-38/02. sz., Groupe Danone kontra Bizottság ügyben 2005. október 25-én hozott ítéletének [EBHT 2005., II-4407. o.] 285. pontját). Másfelől a Bizottság a beadványaiban elismeri, hogy az említett szóbeli nyilatkozatok nem szolgálnak semmilyen adattal azon kétoldalú találkozókról, amelyek során a felperes a [bizalmas] révén állítólag tájékoztatásban részesült az üvegtalálkozók során kilátásba helyezett megállapodásokról és összehangolt magatartásokról.

78

Az eddigiek összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy azon bizonyítékokból, amelyekre a Bizottság annak bizonyítása érdekében támaszkodott, hogy a felperes 2002 áprilisa előtt tudott a CPT‑kartell létezéséről vagy tartalmáról, mind egyenként, mind pedig összességükben mérlegelve kitűnik, hogy a jogilag megkövetelt módon nem nyert bizonyítást, hogy a felperes tudott vagy a versenytársaitól ténylegesen tájékoztatást kapott az átfogó CPT‑kartell létezéséről, továbbá hogy saját magatartásával hozzá kívánt járulni az említett kartell valamennyi résztvevője által követett közös célkitűzésekhez. E feltételek mellett mindazonáltal nem szükséges megvizsgálni a kétoldalú kapcsolatfelvételek versenyellenes jellegével, valamint az e kapcsolatfelvételek és a CPT‑kartell között fennálló esetleges összefüggéssel kapcsolatos kérdést (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑287/11. P. sz., Bizottság kontra Aalberts Industries és társai ügyben 2013. július 4‑én hozott ítéletének 62. és 63. pontját).

79

Következésképpen az első jogalap második és harmadik részének, ebből következően pedig a jelen ügyben az egész első jogalapnak helyt kell adni, anélkül hogy határozni kellene a védelemhez való jognak és az egyenlő bánásmód elvének az említett jogalap első és negyedik részének alátámasztása érdekében hivatkozott megsértéséről.

80

E jogalap két részből áll, amelyek közül az első az EUMSZ 101. cikk szerinti jogsértés megállapításával kapcsolatos bizottsági joghatóság hiányán, a második pedig az azon megállapítással összefüggő hibán alapul, amely szerint a felperes egységes és folyamatos jogsértésben vett részt.

81

Az első rész keretében a felperes azt állítja, hogy az SML‑találkozókon való részvételénél fogva nem tehető felelőssé a jogsértésért, mivel a Bizottság nem bizonyította egyrészt, hogy az e találkozók során megkötött vagy kilátásba helyezett megállapodásokat az EGT‑ben végrehajtották, másrészt pedig, hogy e megállapodások a feldolgozott termékek eladásai révén azonnali, lényeges és előre látható hatást gyakoroltak az EGT piacára. Másfelől a felperes a védelemhez való jogának azáltal történő megsértésére hivatkozik, hogy a Bizottság ez utóbbi állításáról nem volt lehetősége állást foglalni.

82

A második rész keretében a felperes azt állítja, hogy a Bizottság tévedett, amikor felelősnek nyilvánította őt az egységes és folyamatos jogsértésért az Ázsiában, 2002. április 12‑én, május 27‑én és december 6‑án, valamint 2003. február 10‑én tartott azon négy SML‑találkozón való részvételénél fogva, amelyben a Samsung SDI és az LPD‑csoport is érintett volt. E tekintetben a felperes előadja, hogy a Bizottság a négy különböző találkozócsoportba, vagyis az SML‑találkozók, az ASEAN‑találkozók, az ázsiai üvegtalálkozók és az európai üvegtalálkozók körébe tartozó tevékenységeket tévesen vonta egy egységes és folyamatos jogsértés alá, miközben nem volt olyan bizonyíték, amely egységes gazdasági célt követő átfogó terv létezésére utalt volna, továbbá e találkozócsoportok nem voltak kellően egymást kiegészítők és egymáshoz kapcsolódók. A felperes másodlagosan azt állítja, hogy az átfogó megállapodásért nem tehető felelőssé, mivel nem tudott annak létezéséről, és az SML‑találkozókon való részvételével nem kívánt ahhoz hozzájárulni.

83

A jelen jogalapnak mindenekelőtt a második részét, különösen pedig azt a kérdést kell megvizsgálni, hogy a Bizottság helyesen állapította‑e meg, hogy a felperes a négy SML‑találkozón való, 2002. április 12. és 2003. február 10. közötti részvételénél fogva egységes és folyamatos jogsértésben vett részt. E tekintetben a megtámadott határozat (313) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy 2002 áprilisától a felperes rendszeresen, a saját forrásaiból vett részt a találkozókon, az e kapcsolatfelvételekre vonatkozó bizonyítékok pedig alátámasztják, hogy e kapcsolatokat azért tartották fenn, hogy a felperesnek naprakész információkkal szolgáljanak, továbbá hogy bevonják őt a fejleményekbe, valamint világszinten a kapacitással, az eladásokkal és az árakkal kapcsolatos jövőbeli projektekbe. Az említett határozat (502) preambulumbekezdése szerint e találkozók közül az első, vagyis a 2002. április 12‑i, a határozat (374) és (375) preambulumbekezdésében említett találkozón a résztvevők folyamatos együttműködésben, kéthavonkénti találkozókban, az árak szinten tartásában, illetve a 2002. év harmadik negyedévében történő emelésében, valamint az árakkal kapcsolatos iránymutatásokban állapodtak meg. Végül e határozat (387), (388) és (503) preambulumbekezdése szerint olyan bizonyítékok is vannak, amelyek alátámasztják, hogy a felperes tevékeny szerepet játszott a kartellben.

84

Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy eltekintve a felperes SML‑találkozókon való részvételét és e találkozók versenyellenes célját – amelyek nem vitatottak – alátámasztó bizonyítékoktól, a Bizottság a megtámadott határozatban nem jelölte meg azokat az adatokat, amelyekre annak megállapítása érdekében támaszkodott, hogy a felperes tudott a CPT‑kartell résztvevői által tervezett vagy ténylegesen megvalósított versenyellenes magatartásokról, továbbá hogy saját magatartásával hozzá kívánt járulni az e résztvevők által követett közös célkitűzésekhez.

85

Mindenesetre e tekintetben az SML‑találkozókról készített beszámolóknak a Bizottság által a megtámadott határozat (374), (375), (377), (384) és (387) preambulumbekezdésében lefolytatott elemzéséből nem vezethető le, hogy a felperes tudott az átfogó szintű CPT‑kartell létezéséről, továbbá hogy saját magatartásával hozzá kívánt járulni az e kartell résztvevői által követett közös célkitűzésekhez. A Bizottság ugyanis e találkozók tárgyának és világszintű kiterjedésének ismertetésére, valamint annak kijelentésére szorítkozott, hogy az első találkozó résztvevői állítólag elhatározták, hogy világszinten folytatják az együttműködésüket. Márpedig az ilyen körülmény, még ha bizonyítottnak is feltételezzük, nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a CPT‑kartell létezéséről való tudomás a fenti 52. és 53. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében bizonyítást nyert.

86

A fentiekből következően anélkül, hogy vizsgálni kellene, hogy az SML‑találkozók egy egységes és folyamatos jogsértés részét képezték‑e, meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon, hogy a felperes a négy SML‑találkozón való részvételénél fogva, a fenti 52–54. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a saját magatartásával hozzá kívánt járulni a CPT‑kartellben részt vevő vállalkozások által követett valamennyi közös célkitűzéshez, továbbá hogy tudott az említett résztvevők által ugyanezen célok érdekében tervezett vagy ténylegesen megvalósított jogsértő magatartásokról, illetve hogy e magatartásokat ésszerűen előre láthatta, és kész volt azok kockázatát elfogadni. Végeredményben az e magatartásokról való tudomás a megtámadott határozatban alapul vett bizonyítékok átfogó mérlegelése alapján nem vezethető le abból a körülményből sem, hogy a felperes első lépésben kétoldalú kapcsolatokat tartott fenn a CPT‑kartell bizonyos résztvevőivel, majd e résztvevők közül néhánnyal részt vett négy SML‑találkozón.

87

Következésképpen a második jogalap második részének helyt kell adni, anélkül hogy e szakaszban határozni kellene a Bizottságnak az EUMSZ 101. cikk azáltal történő megsértésének megállapításával kapcsolatos joghatóságáról, hogy a felperes részt vett az SML‑találkozókon.

88

E jogalap három részre oszlik, amelyek közül az első az indokolás hiányán, a második a közös vállalkozás magatartása felett a felperes általi meghatározó befolyás gyakorlásával kapcsolatos mérlegelési hibán, a harmadik pedig a védelemhez való jog azáltal történő megsértésén alapul, hogy a felperes nem tekinthetett be a Panasonic által a kifogásközlésre adott válaszként és a meghallgatást követően előterjesztett észrevételekbe.

89

Mindenekelőtt e jogalap második részét kell megvizsgálni.

90

A felperes azt állítja, hogy a MEI a 64,5%‑os többségi részesedése révén kizárólagos irányítással rendelkezett az MTPD felett, kinevezte az igazgatótanácsa tagjainak többségét, ezáltal irányítást gyakorolva a vezető szervei által elfogadott, egyszerű többséget igénylő valamennyi határozat felett, megválasztotta az elnökét, valamint igazgatta a napi szintű műveleteit. Következésképpen a felperes csak 35,5%‑os kisebbségi részesedéssel rendelkezett, ezzel szemben pedig nem voltak olyan jogai, amelyek meghaladnák a kisebbségi részvényeseknek rendes körülmények között biztosított jogokat. Márpedig a felperes szerint az e körülményt alátámasztó bizonyítékok ellenére, valamint a Bundeskartellamt (a német versenyhatóság) által hozott, az MTPD létrehozatalának tervezetét a közös vállalkozás feletti kizárólagos irányítás MEI általi megszerzéseként jóváhagyó határozattal ellentétesen a Bizottság tévesen úgy ítélte meg, hogy az MTPD alapszabályában és az MTPD létrehozataláról szóló megállapodásban (a tevékenységek összevonásáról szóló megállapodás [Business Integration Agreement], a továbbiakban: BIA) rögzített jogok a stratégiai intézkedések feletti blokkoló kisebbséget biztosítottak a felperesnek, vagyis az említett vállalkozás feletti közös irányítási joggal ruházták őt fel. A felperes szerint e jogok nem teszik lehetővé számára az MTPD napi szintű tevékenységeinek vagy a piaci magatartásának befolyásolását, sem pedig az áraknak, a forgalmazásnak vagy az MTPD üzletpolitikája bármely más vetületének ellenőrzését, és nem biztosítanak a felperesnek semmilyen igazgatási hatáskört.

91

A felperes azt állítja, hogy következésképpen a megtámadott határozat megállapításaival ellentétben ő nem képezett gazdasági egységet az MTPD‑vel, és nem állt módjában meghatározó befolyást gyakorolni az MTPD piaci magatartására, továbbá ténylegesen sem gyakorolt ilyen befolyást. E tekintetben a felperes előadja, hogy soha nem élt az állítólagos vétójogaival, a Bizottság pedig nem bizonyította, hogy a felperes tudott arról, hogy az MTPD a 2003. április 1‑jétől 2006. június 12‑ig terjedő időszakban részt vett a CPT‑kartellben.

92

A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

93

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az anyavállalatnak lehet betudni a leányvállalat magatartását különösen akkor, ha a leányvállalat – jóllehet külön jogi személyiséggel rendelkezik – nem önállóan határozza meg saját piaci magatartását, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat ad a számára, különös tekintettel az e két jogi személy közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra (lásd a Bíróság C‑172/12. P. sz., EI du Pont de Nemours kontra Bizottság ügyben 2013. szeptember 26‑án hozott ítéletének 41. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

94

Ilyen esetben ugyanis, mivel az anyavállalat és leányvállalata ugyanazon gazdasági egység részét képezi, és így az EUMSZ 101. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkot, a Bizottság a bírságokat kiszabó határozatot az anyavállalatnak címezheti, anélkül hogy bizonyítania kellene az utóbbinak a jogsértésben való személyes részvételét (a fenti 93. pontban hivatkozott EI du Pont de Nemours kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 42. pontja).

95

Meg kell jegyezni azt is, hogy a Bizottság ahhoz, hogy a leányvállalat magatartását betudhassa az anyavállalatnak, nem elégedhet meg annak megállapításával, hogy az anyavállalatnak módjában áll meghatározó befolyást gyakorolni a leányvállalat magatartása felett, hanem azt is meg kell vizsgálnia, hogy e befolyást ténylegesen gyakorolta‑e (a fenti 93. pontban hivatkozott EI du Pont de Nemours kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 44. pontja; lásd a Törvényszék T‑541/08. sz., Sasol és társai kontra Bizottság ügyben 2014. július 11‑én hozott ítéletének 43. pontját, továbbá T‑543/08. sz., RWE és RWE Dea kontra Bizottság ügyben 2014. július 11‑én hozott ítéletének 101. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. Főszabály szerint a Bizottságnak több ténybeli körülmény alapján kell bizonyítania az ilyen meghatározó befolyást (lásd a Törvényszék T-314/01. sz., Avebe kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 2006., II-3085. o.] 136. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

96

Az anyavállalat általában akkor képes ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolni a leányvállalatára, különösen pedig utóbbi piaci magatartására, ha a leányvállalat törzstőkéjének többségével rendelkezik. Így megállapítást nyert, hogy ha egy anyavállalat által azon leányvállalata fölött gyakorolt tényleges irányítás, amelynek törzstőkéjében 25,001%‑os részesedéssel rendelkezik, a többségtől nagyon távol eső kisebbségi részesedésnek minősül, azt nem lehet úgy tekinteni, hogy az anyavállalat és leányvállalata ugyanahhoz a csoporthoz tartozik, és azon belül gazdasági egységet képez (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-132/07. sz., Fuji Electric kontra Bizottság ügyben 2011. július 12-én hozott ítéletének [EBHT 2011., II-4091. o.] 182. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

97

A kisebbségi részesedés mindazonáltal lehetővé teheti az anyavállalat számára, hogy ténylegesen meghatározó befolyást gyakoroljon leányvállalata piaci magatartására, ha az olyan jogokat biztosít, amelyek túllépik a kisebbségi részvényesek számára pénzügyi érdekeik védelme érdekében általában biztosított jogokat, és amelyek az egy irányba mutató, jogi vagy gazdasági jellegű valószínűsítő körülmények együttesének módszere alapján vizsgálva alkalmasak annak bizonyítására, hogy a leányvállalat piaci magatartására meghatározó befolyást gyakorolnak. Így a meghatározó befolyás tényleges gyakorlását a Bizottság a valószínűsítő körülmények együttese alapján is bizonyíthatja, még akkor is, ha e valószínűsítő körülmények egyenként vizsgálva nem rendelkeznek megfelelő bizonyító erővel (a fenti 96. pontban hivatkozott Fuji Electric kontra Bizottság ítélet 183. pontja).

98

Tekintettel arra, hogy az EUMSZ 263. cikk értelmében a Törvényszék csak az abban foglalt indokok alapján vizsgálhatja felül a megtámadott határozat jogszerűségét, az anyavállalatnak a leányvállalata fölött ténylegesen gyakorolt irányítási jogkörét egyedül a Bizottság által a jogsértést az anyavállalatnak betudó határozatban összegyűjtött bizonyítékok alapján kell értékelni. Ezért egyedül az a kérdés releváns, hogy az említett bizonyítékokra tekintettel a jogsértés bizonyított‑e, vagy sem (lásd a fenti 96. pontban hivatkozott Fuji Electric kontra Bizottság ítélet 185. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

99

Továbbá emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már megállapította, hogy két, egymástól független anyavállalat által a leányvállalatuk felett gyakorolt közös irányításnak főszabály szerint nem mond ellent az, hogy a Bizottság megállapítsa, hogy gazdasági egység áll fenn az egyik anyavállalat és a szóban forgó leányvállalat között, még akkor is, ha az anyavállalat kisebb részesedéssel rendelkezik a leányvállalatban, mint a másik anyavállalat (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-480/09. P. sz., AceaElectrabel Produzione kontra Bizottság ügyben 2010. december 16-án hozott ítéletének [EBHT 2010., I-13355. o.] 64. pontját).

100

Az anyavállalat vagy anyavállalatok leányvállalatuk feletti irányítási jogkörének tényleges gyakorlása közvetlenül következhet az alkalmazandó jogszabályok végrehajtásából vagy az anyavállalatok között ugyanezen jogszabályoknak megfelelően közös leányvállalatuk irányításával kapcsolatban megkötött megállapodásból. Az anyavállalatnak a leányvállalata irányításában való jelentős részvételét tanúsíthatja a leányvállalat élén nagyszámú olyan személy jelenléte is, aki az anyavállalatban tisztséget visel. A tisztségek ilyen halmozása az anyavállalatot szükségszerűen olyan helyzetbe hozza, amelyben meghatározó módon képes befolyásolni leányvállalatának piaci magatartását, mivel ez lehetővé teszi az anyavállalat igazgatóságának tagjai számára azt, hogy a leányvállalatban betöltött tisztségeik gyakorlásának keretében ügyeljenek arra, hogy utóbbi piaci magatartása megfeleljen az anyavállalat vezető szervei iránymutatásainak. E cél eléréséhez nem szükségszerű, hogy az anyavállalatnak a leányvállalatban tisztséget viselő tagjai az anyavállalat társasági képviselői legyenek. Végül, az anyavállalat vagy anyavállalatoknak a leányvállalat irányításában betöltött szerepe azokból az üzleti kapcsolatokból is fakadhat, amelyeket az előbbiek tartanak fenn az utóbbival. Így ha egy anyavállalat egyúttal a leányvállalatának szállítója vagy ügyfele, különleges érdeke fűződik ahhoz, hogy ez utóbbi gyártási vagy forgalmazási tevékenységeit irányítsa annak érdekében, hogy teljes mértékben kiaknázhassa az így megvalósított vertikális egyesülésből származó nyereséget (lásd a fenti 96. pontban hivatkozott Fuji Electric kontra Bizottság ítélet 184. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

101

Végül, ha e rendelkezésekből az következik, hogy az anyavállalatok csak közösen jogosultak a közös vállalkozás nevében eljárni és harmadik személyekkel szemben kötelezettséget vállalni, továbbá a közös vállalkozás üzletpolitikájáért közösen tartoznak felelősséggel, az e vállalkozás üzleti magatartása feletti meghatározó befolyás tényleges gyakorlása vélelmezhető, hasonlóan az összefonódások ellenőrzése keretében elvégzett előretekintő vizsgálathoz (lásd ebben az értelemben a fenti 95. pontban hivatkozott Sasol és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 49. pontját).

102

Ugyanakkor, mivel a meghatározó befolyás tényleges gyakorlásával kapcsolatos vizsgálat visszatekintő jellegű, vagyis konkrét adatokon alapulhat, mind a Bizottság, mind pedig az érdekelt felek bizonyítékkal szolgálhatnak arra, hogy a közös vállalkozás üzleti döntéseit másként határozták meg, mint ami a közös vállalkozás működésével kapcsolatos megállapodások csupán elvont vizsgálatából következik (lásd ebben az értelemben a fenti 96. pontban hivatkozott Fuji Electric kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 194. és 195. pontját, valamint a Törvényszék T-141/07., T-142/07., T-145/07. és T-146/07. sz., General Rechnic-Otis és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. július 13-án hozott ítéletének [EBHT 2011., II-4977. o.] 115–117. pontját).

103

A negyedik jogalap második részének megalapozottságát a fenti körülményekre tekintettel kell elemezni.

104

A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozat (931)–(933) és (956) preambulumbekezdésében mindenekelőtt felsorolta az annak alátámasztására szolgáló objektív körülményeket, hogy az MTPD két anyavállalata aktív felügyeleti és igazgatási szerepet játszva meghatározó befolyást tudott gyakorolni az MTPD piaci magatartása felett. Ezt követően, a megtámadott határozat (934)–(936) preambulumbekezdésében a Bizottság az MTPD két anyavállalata közötti együttműködés olyan példáit említette, amelyek szerinte bizonyítják egyrészt az MTPD piaci magatartása feletti meghatározó befolyás ezen anyavállalatok általi tényleges gyakorlását, másrészt pedig azt a körülményt, hogy az MTPD‑vel kapcsolatos jelentős döntések meghozatalához ezen anyavállalatok együttes jóváhagyására volt szükség.

105

Elöljáróban meg kell állapítani: figyelembe véve, hogy a Törvényszék az első és a második kereseti jogalapnak helyt adott, nem lehet helyt adni a Bizottság azon állításának, amely szerint a felperes az MTPD létrehozatala előtti közvetlen érintettségére, következésképpen pedig az MTPD ezt követő részvételére tekintettel tudott a CPT‑kartell létezéséről. Mindazonáltal hangsúlyozni kell, hogy az MTPD által tanúsított magatartás felperesnek való betudhatóságával kapcsolatos kérdést illetően nincs jelentősége annak a megállapításnak, hogy a felperes tudott az MTPD‑nek az említett kartellben való részvételéről. A leányvállalat által végzett cselekmények anyavállalatnak való betudásához ugyanis nem szükséges bizonyítani, hogy az említett anyavállalat közvetlenül érintett volt a kifogásolt magatartásokban, vagy tudott azokról. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy nem a jogsértésre vonatkozó, az anyavállalat és a leányvállalat közötti felbujtói viszony, még kevésbé az anyavállalatnak a jogsértésben való érintettsége teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy bírság megfizetésére kötelező határozatot címezzen az anyavállalathoz, hanem az, hogy valamely anyavállalat és annak leányvállalata az EUMSZ 101. cikk értelmében ugyanazon vállalkozás részét képezi (lásd a Törvényszék T‑76/08. sz., EI du Pont de Nemours és társai kontra Bizottság ügyben 2012. február 2‑án hozott ítéletének 76. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

106

Az MTPD alapszabálybeli szerveinek részvényesi és döntéshozatali szerkezetét illetően először is meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (932) és (956) preambulumbekezdésében helyesen állapította meg, hogy az BIA rendelkezései értelmében a két anyavállalatot vétójog illette meg a stratégiai jelentőségű olyan kérdésekben, amelyek az MTPD tevékenységeinek gyakorlása szempontjából alapvető fontosságúak voltak, ami az MTPD feletti közös irányítás gyakorlását bizonyítja.

107

E tekintetben a felperes nem állíthatja, hogy a BIA 21. cikkének (2) bekezdésében felsorolt határozatok – amelyek elfogadásához a két anyavállalat kezességvállalása kellett –, valamint az említett BIA 23. cikkének (2) bekezdésében felsorolt határozatok – amelyekhez legalább egy, az egyes anyavállalatok által kijelölt igazgató hozzájárulása volt szükséges – által lefedett valamennyi terület a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 2004. január 20‑i 139/2004/EK tanácsi rendelet szerinti egységes jogalkalmazásról szóló bizottsági közlemény (HL 2008. C 95., 1. o.; a továbbiakban: egységes jogalkalmazásról szóló közlemény) 66. pontja szerinti, a kisebbségi részvényeseknek mint a közös vállalkozás befektetőinek a pénzügyi érdekeik védelme céljából általában biztosított jogok körébe tartozik. Ugyanis e közlemény (67) pontjából – amelynek a jelen ügy szempontjából fennálló jelentőségét a felperesek nem vitatják – kitűnik, hogy a közös irányítás gyakorlását lehetővé tevő vétójogok jellemzően az olyan kérdésekkel kapcsolatos döntésekre terjednek ki, mint a költségvetés, a vállalkozás fejlesztési terve, a nagyberuházások vagy a felső vezetés kinevezése. Másfelől az egységes jogalkalmazásról szóló közlemény (68)–(70) pontjából az következik, hogy a vállalkozás fejlesztési terve feletti vétójog önmagában elegendő lehet ahhoz, hogy a kisebbségi részvényeseknek még minden más vétójog hiányában is közös irányítást biztosítson a közös vállalkozás felett, míg a felső vezetés kinevezésével vagy leváltásával kapcsolatos, valamint a költségvetés jóváhagyására vonatkozó jogok nagyon jelentőseknek tekinthetők. Végül az említett közlemény (71) pontja szerint, ha a vétójog a közös vállalkozás beruházásaira vonatkozik, annak terjedelme az anyavállalatok jóváhagyását igénylő befektetések nagyságától, valamint attól függ, hogy a beruházások lényeges szerepet játszanak‑e, vagy sem, azon a piacon, amelyen a közös vállalkozás tevékenykedik.

108

Márpedig a BIA 23. cikkének (2) bekezdése vétójogokat biztosít a Toshibának mind a tárgyi beruházások (e rendelkezés 12. pontja), mind pedig valamely társaság alapítása, a tőkéjében való részesedésszerzés vagy felvásárlása, vagy az egymilliárd yen vagy azt meghaladó összeg előlegezésével járó egyéb tevékenységtípusok (e rendelkezés 8. pontja), illetve a leányvállalatok vagy egyéb jogalanyok részére egymilliárd yen vagy azt meghaladó összegben történő kölcsönnyújtás felett (e rendelkezés 9. pontja). Mint azt a Bizottság állítja, ezek az összegek nem tűnnek túlzottnak a felperes MTPD‑ben való, 26,5 milliárd euró összegű kezdeti beruházására tekintettel, vagyis az e tárgyra vonatkozó vétójog arra utaló valószínűsítő körülménynek minősülhet, hogy a felperesnek módjában állt meghatározó befolyást gyakorolni az MTPD piaci magatartása felett.

109

Másfelől, mint azt a Bizottság a megtámadott határozat (933) és (953) preambulumbekezdésében megállapította, a BIA 27. cikkének (1) bekezdésével összhangban a MEI és a felperes 2008. március 31‑ig érvényes, az MTPD‑t illetően az eladásokról, a termelésről, a fejlesztésről, a személyi állományról, a beruházásokról, a pénzügyi tervekről és a tőketörlesztésről információkat tartalmazó olyan dokumentumot fogadott el, amely az MTPD fejlesztési tervének alapját képezte. E rendelkezés előírta, hogy egy kétéves beindítási időszak – amelynek végét 2005. március 31‑ben határozták meg – során az MTPD kezdeti fejlesztési tervét az anyavállalatok fogadják el, e rendelkezés (2) bekezdésével összhangban pedig ezen időponttól az éves fejlesztési terveket az anyavállalatokkal történő egyeztetést követően az MTPD dolgozza ki. A BIA 27. cikkének (2) bekezdését módosító, 2004. december 7‑i megállapodási jegyzőkönyvvel viszont az anyavállalatok 2007. március 31‑ig meghosszabbították a beindítási időszakot, vagyis az MTPD létezésének teljes időtartama alatt megállapodásra kellett jutniuk az MTPD fejlesztési tervéről és annak későbbi módosításairól.

110

A fentiekből következően a Bizottság helyesen állapította meg, hogy az MTPD anyavállalatai döntöttek a BIA‑ról és a fejlesztési tervről, amelyek az MTPD fő működési és pénzügyi célkitűzéseit, valamint alapvető stratégiai tervét tartalmazták. Ugyanis, még ha feltételezzük is, hogy a felperes – mint azt a beadványaiban állítja – konkrétan nem működött közre az említett tervek kidolgozásában, a BIA 27. cikkének (2) bekezdése értelmében a felperesnek továbbra is jóvá kellett hagynia, valamint előzetesen át kellett tekintenie e terveket. Másfelől a felperes nem vitatja, hogy az MTPD valamennyi éves fejlesztési tervét ő hagyta jóvá.

111

Következésképpen anélkül, hogy meg kellene vizsgálni a beindítási időszak meghosszabbításának a felperes által hivatkozott okait, meg kell állapítani, hogy e meghosszabbítás azzal a hatással járt, hogy a felperesnek vétójogot biztosított az MTPD fejlesztési terve felett, amely kiterjedt a költségvetésére is, mindezt pedig az MTPD létezésének teljes időtartama alatt. Így a felperes állításaival ellentétben az említett fejlesztési terv feletti vétójogot nem fosztották meg a hatékony érvényesülésétől. Ráadásul az ilyen joggal való rendelkezés önmagában elegendő ahhoz, hogy az egységes jogalkalmazásról szóló közlemény (70) pontja alapján meg lehessen állapítani, hogy a felperes ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt a közös vállalkozás felett.

112

Az eddigiekre tekintettel, mint azt a Bizottság is megállapította, a BIA‑nak mind a 23. cikke (2) bekezdésében, mind pedig a 27. cikkében felsorolt bizonyos jogok olyan területekre tartoznak, amelyek lehetővé tették a felperes számára, hogy a Panasonickal együtt meghatározó befolyást gyakoroljon az MTPD üzleti stratégiája felett. Hasonlóképp, mint az kitűnik a megtámadott határozat (956) preambulumbekezdéséből, a jelen ügyben annak a kérdésnek, hogy a felperes ténylegesen valaha is gyakorolta‑e ezeket a jogokat, a felperes által az MTPD piaci magatartása feletti meghatározó befolyás gyakorlásának mérlegelése szempontjából nincs jelentősége. A többek között a BIA 23. cikkének (2) bekezdése szerinti területekre tartozó döntések meghozatala érdekében ugyanis a két anyavállalatnak előzetesen egyetértésre kellett jutnia. Következésképpen a szóban forgó vétójogok – még ha közvetetten is – szükségképpen kihatottak az MTPD igazgatására.

113

Végeredményben e vétójogok a BIA 21. cikkének (2) bekezdésében felsorolt, vagyis a kereskedelmi jog értelmében a részvényesek közgyűlésének különleges határozatait igénylő kérdésekkel, továbbá az új részvények kibocsátására, valamint az osztalékfizetésre vonatkozó kérdésekkel kapcsolatos jogokhoz adódtak hozzá. E jogok olyan további valószínűsítő körülményeket képeztek, amelyekre a Bizottság annak megállapítása érdekében támaszkodhatott, hogy a felperesnek módjában állt meghatározó befolyást gyakorolni az MTPD magatartása felett.

114

Másodszor, hangsúlyozni kell, hogy – mint az kitűnik a megtámadott határozatból – a Bizottság által a megtámadott határozatban kiemelt egyéb körülmények alapján megállapítható, hogy a felperesnek módjában állt meghatározó befolyást gyakorolni az MTPD magatartása felett.

115

E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy – mint azt a Bizottság a megtámadott határozat (975) preambulumbekezdésében megállapította – az MTPD tíztagú igazgatótanácsának azon négy tagja közül, akiket a BIA 22. cikkének (2) bekezdése alapján a felperes nevezett ki, az egyik ezzel egyidejűleg a felperesnél is igazgatósági beosztásban volt, amit a felperes nem vitat. Márpedig e tényező olyan valószínűsítő körülménynek minősült, amelyre a Bizottság támaszkodhatott annak a többi körülmény együttes figyelembevételével történő megállapítása érdekében, hogy a felperesnek módjában állt meghatározó befolyást gyakorolni az MTPD magatartása felett.

116

Másfelől a BIA 22. cikkének (3) bekezdése értelmében a felperesnek kellett kineveznie a közös vállalkozás képviseletére jogosult két tisztségviselő egyikét, aki egyben a közös vállalkozás alelnöke is volt. Márpedig, mint azt a Bizottság a megtámadott határozat (940) és (941) preambulumbekezdésében helyesen megállapította, az MTPD azon két alelnöke, akiket az MTPD létezése alatt neveztek ki, korábban a felperes vezetésében látott el magas beosztású feladatokat, utóbb pedig a felpereshez tért vissza. Ebből következik, hogy még ha nem is tartottak volna fenn szerződéses kapcsolatokat a felperessel, és nem is tartoztak már a felperes közvetlen fennhatósága alá, szükségképpen alapos ismeretekkel rendelkeztek a felperes üzletpolitikájáról és kereskedelmi céljairól, és módjukban állt az MTPD üzletpolitikáját a felperes érdekeivel egy irányba terelni. E megállapítást lényegében nem vonhatja kétségbe a felperes azon állítása, amely szerint az MTPD alelnöke állítólag jelképes szerepet töltött be.

117

Ráadásul – mint azt a Bizottság a megtámadott határozat (957) preambulumbekezdésében megállapította – az a körülmény, hogy az MTPD igazgatótanácsa soha nem ellenezte az MTPD‑nek a Panasonic által kinevezett elnöke által hozott döntéseket, nem a felperes által az MTPD piaci magatartása feletti meghatározó befolyás gyakorlásának hiányaként, hanem inkább az MTPD üzletpolitikájának jóváhagyásaként értelmezhető.

118

E feltételek mellett annak alapján, hogy egyrészt az MTPD‑nek a Panasonic által kinevezett elnöke felelt az MTPD napi szintű igazgatásáért, és ő hagyta jóvá az MTPD tevékenységére vonatkozó legtöbb jelentős döntést, másrészt pedig a BIA 20. cikkének (2) bekezdése alapján a Panasonic felelt az MTPD működtetéséért és vezetéséért, nem állapítható meg, hogy egyedül a Panasonic gyakorolt meghatározó befolyást az MTPD felett. Mint azt ugyanis a megtámadott határozat (956) preambulumbekezdése megállapította, a BIA 20. cikkének (3) bekezdésével együtt értelmezett fenti rendelkezés szerint a közös vállalkozás vezetéséhez szükség volt a felperes együttműködésére.

119

Ezenkívül, mint azt a Bizottság a megtámadott határozat (977) és (978) preambulumbekezdésében megállapította, a BIA 28. cikkének (3) bekezdésében foglalt azon kikötés, amely előírta, hogy a televíziók gyártásához az MTPD legyen az anyavállalatok preferenciális szállítója, ezzel egyidejűleg pedig az említett társaságok legyenek az MTPD preferenciális CRT‑alkatrész szállítói, további valószínűsítő körülményként szolgál a felperesnek az MTPD vezetésében való részvételére, és közöttük olyan szoros és tartós gazdasági kapcsolatok fennállását támasztja alá, amelyeket a meghatározó befolyás fennállásának mérlegelése során figyelembe kell venni (lásd ebben az értelemben a fenti 96. pontban hivatkozott Fuji Electric kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 184. pontját). E következtetést nem vonhatja kétségbe az, hogy a felperes más CPT‑szállítóktól is rendelt. Ráadásul a felperes nem állíthatja megalapozottan, hogy nem működött közre a késztermék MTPD általi forgalmazásában, mivel – mint azt a Bizottság is hangsúlyozta, anélkül hogy ezt megalapozottan vitatták volna – a felperes CRT‑vel kapcsolatos tevékenységeknek az MTPD‑re való átruházását követően az MTPD a felperes tulajdonában lévő [bizalmas]‑t (lásd a fenti 3. pontot) alkalmazta értékesítési csatornaként az Európai Unióban. Ezenkívül a felperes nem tudta eredményesen cáfolni a Bizottság által a megtámadott határozat (977) preambulumbekezdésében megállapított azon körülményt, amely szerint az ily módon eladott CPT‑k részben az MTPD gyáraiból származtak, és azokat részben a felperes Himejiben (Japán) található azon gyárának adták alvállalkozásba, amelyet nem ruháztak át az MTPD‑re.

120

Harmadszor, a Bizottság által a megtámadott határozatban alapul vett körülményekből kitűnik, hogy a felperes többek között azáltal vett részt az MTPD igazgatásában, hogy 2005 novemberében hozzájárulását adta két európai és egyesült államokbeli leányvállalatának bezárásához. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperes nem azt vitatja, hogy az említett gyárak bezárásához hozzájárulását adta, hanem annak állítására szorítkozik, hogy ez az intézkedés kivételes volt, és nem tartozott az MTPD üzletpolitikája körébe. Így a felperes szerint az ilyen döntés meghozatalában való részvétele nem bizonyítja, hogy tartósan befolyásolta volna az MTPD magatartását. Márpedig a felperes érveivel ellentétben a megtámadott határozat (936) és (964) preambulumbekezdésében megállapított azon körülmény, amely szerint a felperes hozzájárulása hiányában e bezárásra nem került volna sor, ami végeredményben a BIA 23. cikkének (2) bekezdéséből következik, valószínűsítő körülményt képez arra vonatkozóan, hogy a felperes ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt a közös vállalkozás üzletpolitikájára. E rendelkezés szerint ugyanis a közös vállalkozás nem hozhatott volna ilyen döntést anélkül, hogy az MTPD igazgatótanácsában a felperes által kinevezett igazgatók egyike ehhez jóváhagyását adja (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑77/08. sz., Dow Chemical kontra Bizottság ügyben 2012. február 2‑án hozott ítéletének 86. pontját).

121

A felperes azon érveit illetően, amelyekben azt vitatja, hogy gazdasági utasításokat adott volna az MTPD‑nek és közreműködött volna a napi szintű igazgatásában, emlékeztetni kell arra, mint azt a megtámadott határozat (958) preambulumbekezdésében a Bizottság is megállapította, és mint az kitűnik az ítélkezési gyakorlatból is, hogy a közös vállalkozás üzletpolitikája feletti meghatározó befolyás gyakorlásának lehetősége nem az említett vállalkozás tevékenységeinek napi szintű igazgatásába történő beavatkozásnak, és nem is az ilyen vállalkozás szigorú értelemben vett üzletpolitikája, így például a forgalmazási vagy árstratégiája befolyásolásának, hanem inkább azon általános stratégia befolyásolásának a bizonyítását követeli meg, amely meghatározza a vállalkozás irányvonalait. Különösen, valamely anyavállalat még anélkül is meghatározó befolyást gyakorolhat a leányvállalatai felett, hogy élne az ellenőrzési jogával, és konkrét utasításokat vagy iránymutatásokat adna az üzletpolitika bizonyos vetületeiről. Az ilyen utasítások csupán különösen szembetűnő valószínűsítő körülményt képeznek arra, hogy az anyavállalat meghatározó befolyással rendelkezik a leányvállalatának üzletpolitikája felett. Az ilyen utasítások hiányából semmiképp nem kell kötelezően a leányvállalat önállóságára következtetni. A csoporton belüli egységes üzletpolitika közvetetten is következhet az anyavállalat és a leányvállalatai közötti gazdasági és jogi kapcsolatok összességéből. Például az, ha az anyavállalat a vállalkozási stratégiát, a vállalkozási politikát, a működési projekteket, a beruházásokat, a kapacitásokat, a pénzügyi forrásokat, az emberi erőforrásokat és a jogi kérdéseket illetően befolyással rendelkezik a leányvállalatai felett, közvetetten kihathat a leányvállalatok és az egész csoport piaci magatartására is. Végső soron annak van meghatározó jelentősége, hogy az anyavállalat kellő befolyást gyakorol‑e ahhoz, hogy oly mértékben irányítsa a leányvállalat magatartását, hogy a kettőt gazdasági értelemben egyetlen egységnek kelljen tekinteni (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 10-én hozott ítéletének [EBHT 2009., I-8237. o.] 73. pontját, valamint a fenti 120. pontban hivatkozott Dow Chemical kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 77. pontját).

122

Így az eddigiekből következik, hogy tekintettel a felperest és az MTPD‑t egyesítő összes gazdasági, jogi és szervezeti kapcsolatra, a Bizottság nem tévedett, amikor megállapította, hogy a felperes az MTPD anyavállalataként a Panasonickal összhangban meghatározó befolyást gyakorolt a felperes által a CPT‑k piacán tanúsított magatartásra. Következésképpen a Bizottság nem tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy a felperes és az MTPD az EUMSZ 101. cikk értelmében vett ugyanazon vállalkozás részét képezte, ezáltal pedig a felperest és a Panasonicot egyetemlegesen felelősnek nyilvánította az MTPD által a 2003. április 1‑jétől 2006. június 12‑ig terjedő időszakban tanúsított magatartásért.

123

A fentiekből következik, hogy a negyedik jogalap második részét el kell utasítani.

124

A felperes azt állítja, hogy a Bizottság sem a kisebbségi részvényeseknek rendes körülmények között biztosított jogokat nem határozta meg, sem pedig a BIA 23. cikkének (2) bekezdésében felsorolt elemek közül azokat nem jelölte meg, amelyek meghaladják e szintet.

125

Meg kell állapítani ugyanakkor, hogy mivel a Törvényszék a negyedik jogalap második részét érdemben el tudta bírálni, a felperes pedig az állításával ellentétben gondoskodhatott a védelméről, a megtámadott határozat ezzel kapcsolatban megfelelő indokolást tartalmaz. Következésképpen az első rész alátámasztása érdekében felhozott kifogást megalapozatlanként el kell utasítani.

126

A felperes a védelemhez való jogának azáltal történő megsértésére hivatkozik, hogy az erre irányuló kérelmei ellenére nem tekinthetett be a Panasonic által a kifogásközlésre adott válaszként előterjesztett, az MTPD fejlesztési terve tárgyában tartott meghallgatást követően megfogalmazott észrevételekbe. A felperes e tekintetben azt állítja, hogy jóllehet a betekintés iránti kérelmeit a Bizottság azzal az indokkal utasította el, hogy nem állt szándékában e dokumentumokat a megtámadott határozatban vele szemben felhasználni, a Bizottság minden további nélkül alapul vette e dokumentumokat azon megállapításának alátámasztása érdekében, hogy az MTPD magatartása felett közös meghatározó befolyást gyakoroltak.

127

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartása minden olyan eljárásban, amely szankció, különösen bírság vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezethet, az uniós jog alapelvét képezi, amelyet akkor is biztosítani kell, ha közigazgatási jellegű eljárásról van szó (lásd a Bíróság C-194/99. P. sz., Thyssen Stahl kontra Bizottság ügyben 2003. október 2-án hozott ítéletének [EBHT 2003., I-10821. o.] 30. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

128

A védelemhez való jog tiszteletben tartása megköveteli, hogy az érintett vállalkozásnak a közigazgatási eljárásban alkalmat biztosítsanak arra, hogy érdemi észrevételeket terjesszen elő a Bizottság által felhozott tények és körülmények fennállásával és jelentőségével, valamint azon iratokkal kapcsolatban, amelyekre a Bizottság a vállalkozás állítólagos jogsértését alapítja (lásd a Bíróság C-407/04. P. sz., Dalmine kontra Bizottság ügyben 2007. január 25-én hozott ítéletének [EBHT 2007., I-829. o.] 44. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

129

Másfelől állandó ítélkezési gyakorlat, hogy valamely dokumentum közlésének elmulasztása csak abban az esetben sérti a védelemhez való jogot, ha az érintett vállalkozás bizonyítja egyrészről, hogy a Bizottság e dokumentummal támasztotta alá a jogsértéssel kapcsolatos kifogását, másrészről pedig azt, hogy e kifogás csak az említett dokumentumra történő hivatkozással bizonyítható. Ha léteznek egyéb olyan okirati bizonyítékok, amelyekről az érintett vállalkozások a közigazgatási eljárás során tudomást szereztek, és amelyek a Bizottság következtetéseit kifejezetten alátámasztják, a nem közölt terhelő bizonyítéknak minősülő dokumentum figyelmen kívül hagyása nem érinti a vitatott határozatban felhozott kifogások megalapozottságát. Az érintett vállalkozás kötelezettsége tehát annak bizonyítása, hogy azon következtetés, amelyre a Bizottság a határozatában jutott, eltérő lett volna, ha terhelő bizonyítékként nem kellett volna figyelembe venni azt a nem közölt dokumentumot, amelyre a Bizottság az érintett vállalkozással szemben támaszkodott (lásd a Bíróság C-407/08. sz., Knauf Gips kontra Bizottság ügyben 2010. július 1-jén hozott ítéletének [EBHT 2010., I-6375. o.] 13. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

130

A jelen ügyben a megtámadott határozat (933) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy az MTPD fejlesztési tervéről az anyavállalatok döntöttek, az 1821. lábjegyzetben pedig jelezte, hogy a Panasonic a kifogásközlésre adott válaszában megerősítette ezt a mérlegelést. Másfelől az említett határozat (934) preambulumbekezdésében a Bizottság a Panasonic által a kifogásközlésre adott válaszra utalva megállapította, hogy a meghallgatást követő észrevételeiben a Panasonic megerősítette, hogy az MTPD fejlesztési tervét együttesen határozták meg az anyavállalatai. Végül e határozat (948) preambulumbekezdésében a Bizottság megismételte e megállapítást, utalva a Panasonic által a meghallgatás során kiosztott azon dokumentumokra, amelyek bizonyítják, hogy az MTPD 2004‑ben kifejezetten kérte a felperes jóváhagyását a pénzügyi veszteségeinek folytatásához.

131

Emlékeztetni kell arra, hogy mint az e jogalap második része keretében megállapítást nyert (lásd a fenti 109. pontot), még ha feltételezzük is, hogy a felperes konkrétan nem működött közre az MTPD fejlesztési terveinek kidolgozásában, a BIA értelmében e terveket a felperesnek jóvá kellett hagynia, valamint előzetesen egyeztetni kellett vele. Egyrészt ugyanis a felperest mint az MTPD egyik anyavállalatát terhelő felelősség anélkül is kellően bizonyított, hogy fel kellene használni a Panasonic által a szóbeli meghallgatást követően benyújtott azon dokumentumokat, amelyekről a felperes azt állítja, hogy azokba nem tekinthetett be (lásd a fenti 104–123. pontot). Másrészt, a felperes nem állítja, hogy az említett dokumentumok olyan mentő körülményeket tartalmaznának, amelyekre ő hivatkozhatott volna. E feltételek mellett az említett dokumentumok közlésének elmaradása a fenti 129. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében nem minősül a védelemhez való jog megsértésének.

132

Következésképpen a harmadik részt, valamint az egész negyedik jogalapot el kell utasítani.

133

A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat hibát tartalmaz, amennyiben nem tesz különbséget a felperest a jogsértésben való állítólagos közvetlen részvétele folytán terhelő felelősség, valamint az MTPD állítólagos részvétele folytán a felperest terhelő származékos felelősség között. Márpedig a felperes szerint a Bizottságnak azt kellett volna megállapítania, hogy a felperesnek a jogsértésben való bármilyen részvétele befejeződött 2003. március 31‑én, vagyis akkor, amikor a CRT‑kkel kapcsolatos teljes tevékenységi ágazatát az MTPD‑re átruházva kilépett a CRT‑k piacáról. A felperes azt állítja, hogy a 2003. április 1‑jétől 2006. június 12‑ig terjedő időszak folyamán bármilyen felelősség csak az MTPD jogsértésben való részvételéből eredhet, a megtámadott határozat rendelkező részének pedig ezt világosan fel kellett volna tüntetnie.

134

A Bizottság nem ért egyet ezzel az érveléssel.

135

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat rendelkező része 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában a Bizottság megállapította, hogy a felperes 2000. május 16‑tól 2006. június 12‑ig vett részt a kartellben.

136

E tekintetben meg kell állapítani, hogy – mint az a negyedik jogalap keretében megállapítást nyert – a Bizottság az MTPD által 2003. április 1‑jétől 2006. június 12‑ig tanúsított jogsértő magatartást helyesen tudta be a felperesnek és a Panasonicnak, megállapítva, hogy azok egyetlen gazdasági egységet képeztek. Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy még ha az anyavállalat nem is vesz részt közvetlenül a jogsértésben, ilyen esetben is meghatározó befolyást gyakorol a jogsértésben részt vevő leányvállalatára vagy leányvállalataira. Ebből következik, hogy ebben az összefüggésben az anyavállalat felelőssége nem tekinthető objektív felelősségnek. Ilyen körülmények között az anyavállalatot olyan jogsértésért marasztalják el, amelyet úgy kell tekinteni, mintha ő maga követte volna el (lásd a Törvényszék T‑372/10. sz., Bolloré kontra Bizottság ügyben 2012. június 27‑én hozott ítéletének 52. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

137

Mindenesetre, mint az kitűnik a megtámadott határozat indokolásából, különösen pedig a többek között a (126), (303), (923)–(927), (993)– (996), (1000) és (1088) preambulumbekezdésében kifejtett indokokból, a Bizottság a felperes csoportjának részét képező vagy az irányítása alatt lévő jogalanyok felelősségének betudása szempontjából különbséget tett két időszak között (lásd a fenti 3. és 4. pontot), vagyis megkülönböztette egymástól a felperes CRT‑kkel kapcsolatos tevékenységeinek a közös vállalkozásra történő átruházását megelőző időszakot, amelynek tekintetében a felperest a kartellben való közvetlen részvétele folytán vonta felelősségre, valamint az említett átruházást követő időszakot, amelynek vonatkozásában a felperest az MTPD‑ben való részvétele folytán nyilvánította felelőnek, amelynek magatartása felett a Bizottság szerint meghatározó befolyást gyakorolt. Így a megtámadott határozat (1138) preambulumbekezdésében (12. táblázat, b) pont, 9. és 10. alpont) a Bizottság megállapította, hogy a felperessel szemben az MTPD létrehozatalát megelőző időszak tekintetében 28048000 euró bírságot, a közös vállalkozás időszaka tekintetében pedig a Panasonickal és az MTPD‑vel egyetemlegesen 86738000 euró bírságot kell kiszabni. E bírságok a megtámadott határozat 2. cikke (2) bekezdésének g) és h) pontjából erednek.

138

Meg kell állapítani, hogy az eddigiekből kitűnik egyrészt, hogy a Bizottság úgy tekintette a felperest, mint aki a megtámadott határozat rendelkező része 1. cikke (2) bekezdésének d) pontja szerinti teljes időszak tekintetében elkövette a jogsértést, másrészt pedig, hogy az említett határozat indokolása a rendelkező részének szükséges alátámasztását képezi.

139

A fentiekből következik, hogy a felperes nem állíthatja megalapozottan, hogy a megtámadott határozat hibát tartalmaz, amennyiben nem tesz különbséget a felperest a jogsértésben való állítólagos közvetlen részvétele folytán terhelő felelősség, valamint az MTPD e jogsértésben való állítólagos részvétele folytán a felperest terhelő származékos felelősség között, továbbá hogy el kell utasítani azt a kifogást, amely szerint a Bizottságnak azt kellett volna megállapítania, hogy a felperes 2003. március 31‑én a jogsértésben való minden részvételt megszüntetett.

140

Ennélfogva a harmadik jogalapot el kell utasítani.

141

Az ötödik jogalap két részre tagolódik.

142

E jogalap első része keretében a felperes azt állítja, hogy a 2003. április 1‑jétől 2006. június 12‑ig terjedő időszakra vonatkozó felelőssége nem haladhatja meg az MTPD felelősségét, tekintettel arra, hogy e felelősség az MTPD felelősségéhez képest csupán származékos és járulékos, és azt kéri, hogy rá is terjedjen ki az MTPD‑vel szemben kiszabott bírság törlésében vagy az összegének csökkentésében megnyilvánuló bármely olyan kedvezmény, amely a Panasonic és az MTPD által a Törvényszék előtt indított, T‑82/13. sz. alatt nyilvántartásba vett keresetből ered, különösen azzal az indokkal, hogy az MTPD nem vett részt az említett határozattal megállapított CPT‑kartellben.

143

E jogalap második része keretében a felperes azt állítja, hogy a Bizottság tévesen nyilvánította felelősnek az MTPD‑t a CPT‑kartellben való részvételért azon az alapon, hogy részt vett az SML‑ és az ASEAN‑találkozókon, valamint az állítólagos kétoldalú találkozókon. A felperes úgy véli, hogy a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni, amennyiben az az MTPD‑t felelősnek nyilvánítja az ezen időszakban elkövetett jogsértésért.

144

A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

145

Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy figyelembe véve, hogy a Törvényszék az első és a második kereseti jogalapnak helyt adott, a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni annyiban, amennyiben megállapítja, hogy a felperes az MTPD létrehozatala előtt közvetlenül részt vett a CPT‑kartellben. Ezzel szemben a negyedik jogalap vizsgálatából kitűnik, hogy a Bizottság az MTPD jogsértő magatartásáért való felelősséget helyesen tudta be a felperesnek. Ebből következik, hogy a felperes felelőssége csak az olyan anyavállalati minőségéből eredhet, amely a Panasonickal együtt meghatározó befolyást gyakorolt az MTPD piaci magatartása felett (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-382/06. sz., Tomkins kontra Bizottság ügyben 2011. március 24-én hozott ítéletének [EBHT 2011., II-1157. o.] 38. pontját).

146

Márpedig e tekintetben meg kell jegyezni, hogy a jelen ügy körülményei között a felperest és az MTPD‑t a velük és a Panasonickal szemben egyetemlegesen kiszabott bírság megfizetéséért terhelő egyetemleges felelősség olyan különleges helyzetbe hozza őket, amely a megtámadott határozat megsemmisítése vagy megváltoztatása esetén következményekkel jár a felperesre nézve, akinek a Bizottság az MTPD jogsértő magatartását betudta. Az MTPD jogsértő magatartása hiányában ugyanis sem az említett magatartás anyavállalatoknak való betudására, sem pedig az anyavállalatoknak a közös vállalkozásukkal együtt a bírság megfizetéséért való egyetemleges marasztalására nem kerülhetett volna sor (lásd ebben az értelemben a fenti 145. pontban hivatkozott Tomkins kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 45. pontját).

147

Meg kell továbbá állapítani, hogy a Törvényszék a T‑82/13. sz., Panasonic és MT Picture Display kontra Bizottság ügyben a mai napon hozott ítéletében (kivonatok) egyrészt elutasította a Panasonic és az MTPD által előterjesztett keresetet, amennyiben az a megtámadott határozat részleges megsemmisítésére irányul, másrészt pedig részben helyt adott az e vállalkozások által az említett határozat megváltoztatása iránt előterjesztett kérelemnek, csökkentve az MTPD‑vel és az anyavállalataival szemben az MTPD‑nek a CPT‑kartellben való, 2003. április 1‑jétől 2006. június 12‑ig tartó részvétele címén egyetemlegesen kiszabott bírságok összegét.

148

A fentiekből következik, hogy amennyiben a felperes azt kéri, hogy rá is terjedjen ki az MTPD‑vel szemben kiszabott bírság törlésében vagy az összegének csökkentésében megnyilvánuló, a fenti 147. pontban hivatkozott Panasonic és MT Picture Display kontra Bizottság ügyben hozott ítéletből eredő bármely kedvezmény, a kérelmének csak az MTPD‑vel, valamint a Panasonickal és magával a felperessel szemben egyetemlegesen kiszabott bírság összegének azon csökkentését illetően lehet helyt adni, amelyről a Törvényszék a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása és a megváltoztatás iránti kérelmek vizsgálata keretében határoz.

149

Ugyanakkor meg kell vizsgálni, hogy a felperes által a jelen jogalap második része keretében felhozott érvekre tekintettel a megtámadott határozat jogszerűségét kétségbe kell‑e vonni annyiban, amennyiben az megállapítja, hogy az MTPD részt vett a CPT‑kartellben.

150

Először is, a felperes előadja, hogy azok a bizonyítékok, amelyeket a Bizottság a megtámadott határozatban alapul vett, nem támasztják alá azt a következtetést, hogy az MTPD megsértette az EUMSZ 101. cikket azáltal, hogy részt vett az SML‑ és az ASEAN‑találkozókon, mivel e találkozók nem az európai piacot, hanem az ázsiai ügyfeleknek eladásra szánt CPT‑ket érintették, továbbá az említett találkozókon az EGT‑n belüli árakra, termelésre vagy piaci részesedésekre vonatkozó egyetlen megállapodást sem kötöttek. A felperes azt állítja, hogy következésképpen az EGT‑n belül végrehajtott vagy ott azonnali, lényeges és előrelátható hatással járó egyetlen megállapodást sem kötöttek e találkozók során, a Bizottság pedig tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy a jogsértés megállapítására joghatósággal rendelkezik.

151

Másodszor, a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat hibát tartalmaz, amennyiben azt állapítja meg, hogy azok az SML‑ és ASEAN‑találkozók, amelyeken a felperes részt vett, egységes és folyamatos jogsértés részét képezték, továbbá hogy e határozat nem tartalmaz semmilyen meggyőző bizonyítékot, amely alátámasztaná, hogy a felperes tudott az Európában megkötött megállapodásokról.

152

Harmadszor, a felperes egyrészt azt állítja, hogy az ASEAN‑találkozókon nem az MTPD vett részt, hanem a [bizalmas] jogutódja, az MT Picture Display Indonesia, amelynek tőkéjében az MTPD 53%‑os részesedéssel rendelkezett, másrészt pedig, hogy a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni, amennyiben nem fejti ki azokat az indokokat, amelyek alapján az MTPD‑t e részvételért felelősnek kell nyilvánítani.

153

Mindjárt az elején el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint az MTPD nem vett részt az ASEAN‑találkozókon. Mint azt ugyanis a Bizottság az ellenkérelemben előadja, anélkül hogy ezt a felperes a válaszban vitatná, az említett találkozókról – különösen pedig a 2004. február 16‑i, március 16‑i, május 18‑i, június 18‑i és november 5‑i, valamint a 2005. december 6‑i találkozóról – készített beszámolók vizsgálatából kitűnik, hogy egyrészt az MTPD egyéb leányvállalatai, így például az MTPD Indonesia képviselőin kívül az MTPD munkavállalói is ténylegesen részt vettek e találkozókon, másrészt pedig az ezen időszakban lebonyolított és a Bizottság által a megtámadott határozatban megállapított valamennyi ASEAN‑találkozón kivétel nélkül hivatkoztak az MTPD‑re.

154

A Bizottságnak a jogsértés megállapítására vonatkozó joghatóságát illetően emlékeztetni kell arra, hogy amikor az EGT‑n kívül székhellyel rendelkező, viszont az EGT‑n belül harmadik személyeknek értékesítendő termékeket gyártó vállalkozások megállapodnak azon árakban, amelyeket az EGT‑ben letelepedett vevőikkel szemben alkalmazni fognak, és ezt a megállapodást végre is hajtják úgy, hogy ténylegesen összehangolt árakon értékesítenek, akkor e vállalkozások olyan megállapodásban vesznek részt, amelynek célja és hatása a belső piacon belüli verseny korlátozása a EUMSZ 101. cikk értelmében, és a Bizottság joghatósággal rendelkezik az eljárásra (lásd a Törvényszék T‑91/11. sz., InnoLux kontra Bizottság ügyben 2014. február 27‑én hozott ítéletének 58. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

155

Az ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy az EUMSZ 101. cikk megsértése két összetevőből álló magatartást foglal magában, azaz a kartell létrehozását és annak végrehajtását. A versenyjogban megállapított tilalmak alkalmazásának a kartell létrehozásának helyétől való függővé tétele nyilvánvalóan azzal a következménnyel járna, hogy a vállalkozások könnyen kibújhatnának az említett tilalmak alól. Mérvadó tehát az a hely, ahol a kartellt végrehajtják. Egyébiránt annak meghatározásához, hogy ez a hely az EGT‑n belül található‑e, nincs jelentősége annak, hogy a kartell résztvevői igénybe vették‑e, vagy sem, az EGT‑ben letelepedett leányvállalatok, képviseletek, alképviseletek vagy fióktelepek közreműködését a köztük és az EGT‑ben letelepedett vevők közötti kapcsolatok kialakítása érdekében (lásd a fenti 154. pontban hivatkozott InnoLux kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 59. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

156

Amennyiben a végrehajtásra vonatkozó feltétel teljesül, a Bizottság arra vonatkozó joghatósága, hogy az ilyen magatartásokra az uniós versenyszabályokat alkalmazza, a területiség elvén alapul, amely a nemzetközi közjog általánosan elismert elve (a Bíróság 89/85., 104/85., 114/85., 116/85., 117/85. és 125/85-129/85. sz., Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1988. szeptember 27-én hozott ítéletének [EBHT 1988., 5193. o.] 18. pontja, valamint a fenti 154. pontban hivatkozott InnoLux kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 60. pontja).

157

Másfelől a kartell végrehajtásának ismérvét – mint a kartellt az Unió területéhez kapcsoló tényezőt – a kartellel érintett terméknek az Unióban történő puszta értékesítése is teljesíti, függetlenül a beszerzési források és a termelési létesítmények helyétől (lásd a fenti 154. pontban hivatkozott InnoLux kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 63. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

158

A Bizottság a fenti elvek alkalmazásával jutott arra a helyes megállapításra, hogy joghatósággal rendelkezik az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének alkalmazására. A megtámadott határozat (585)–(599) preambulumbekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy még ha az érintett vállalkozások közül néhánynak a jogsértés időpontjában az Unió területén kívül is volt a székhelye, és még ha nem is voltak az Unió területén letelepedett leányvállalataik, az összejátszásra irányuló magatartásokat e területen tanúsították, és azok azonnali, lényeges és előrelátható hatást gyakoroltak az Unióban. E tekintetben a Bizottság megállapította: annak ellenére, hogy a kartellmegállapodásokat az EGT‑n kívül kötötték, a fő célkitűzésük pedig nem Európa volt, e megállapodások résztvevői az e területen bonyolított CPT‑eladásaik, illetve az ezen eladásokat befolyásoló intézkedések révén hatást gyakoroltak az EGT‑beli ügyfelekre.

159

Különösen, a Bizottság először is – helyesen – megállapította, hogy a jogsértés azonnali hatással volt az EGT‑re, mivel egyrészt az összejátszásra irányuló megállapodások közvetlenül befolyásolták az e területen akár közvetlenül, akár feldolgozott termékek útján leszállított CRT‑k árainak és mennyiségeinek rögzítését, másrészt mind a CDT‑ket, mind pedig a CPT‑ket közvetlenül az EGT‑ben, a kartell tagjainak a világ más részein található termelési létesítményeiből kiindulva szállították és továbbították. Másodszor, a Bizottság – helyesen – úgy ítélte meg, hogy a jogsértés EGT‑re gyakorolt hatása előre látható volt, mivel a kartellel érintett áraknak és mennyiségeknek egyértelmű hatásuk volt a szabad versenyre mind a CRT‑termelők között, mind pedig a downstream piacon. Másfelől a Bizottság értékelésével összhangban meg kell állapítani, hogy a CPT‑kartell résztvevői nem csupán az árakban állapodtak meg, hanem a termelés összehangolt korlátozását is végrehajtották, ami ezáltal csökkentette az EGT‑ben rendelkezésre álló, az e területen vagy azon kívül található gyárakból származó kínálatot. Ezenkívül – mint azt a Bizottság megállapította – a szóban forgó kartellnek azonnali és előre látható hatása volt az EGT‑re azon vertikálisan integrált szállítókat illetően is, mint például a Philips, az LGE, a Panasonic és a felperes, ideértve a közös vállalkozások által az egyes leányvállalatok részére teljesített szállítások révén érvényesülő hatásokat is. Harmadszor, a Bizottság – helyesen – megállapította, hogy a CPT‑kartell hatása lényeges volt a jogsértés súlya, hosszú időtartama és az említett kartellben részt vevő felek által a CRT‑ket és a feldolgozott termékeket illetően az európai piacon játszott szerep folytán.

160

A fentiekből következik, hogy a felperes azon érve, amely szerint az SML‑ és az ASEAN találkozók az ázsiai piacra összpontosítottak, az e találkozók során kötött megállapodások pedig nem vonatkoztak az EGT‑re, nélkülözi a ténybeli alapot, mivel az említett találkozók résztvevői mind közvetlenül, mind pedig feldolgozott termékek révén teljesítettek CPT‑eladásokat az EGT‑beli független harmadik személyek számára.

161

E tekintetben, ha valamely vertikálisan integrált vállalkozás a jogsértés tárgyát képező termékeket az EGT‑n kívül található termelési egységeiben építi be a késztermékekbe, e késztermékeknek e vállalkozás által az EGT‑n belül, független harmadik személyek részére történő eladása érintheti a versenyt e termékek piacán, következésképpen pedig az ilyen jogsértés úgy tekinthető, hogy az kihatott az EGT‑re, még akkor is, ha a kérdéses késztermékek piaca az említett jogsértéssel érintett piactól elkülönülő piacot képez.

162

Azon megállapítást illetően, amely szerint az SML‑ és az ASEAN‑találkozók a CPT‑khez kapcsolódó egységes és folyamatos jogsértés részét képezték, meg kell állapítani, hogy a Bizottság szerint, még ha az említett találkozók az ázsiai eladásokra koncentráltak is, az e találkozók során lebonyolított megbeszélések akkor sem különültek el a más régiókban, különösen pedig Európában zajló eseményektől, hanem gyakran az egész világra kiterjedtek. Így a Bizottság a megtámadott határozat (478)–(490), (496), (499), (517), (518) és (521)–(523) preambulumbekezdésében kifejtett indokokra utalva helyesen állapította meg, hogy e találkozók számos módon összekapcsolódtak az európai üvegtalálkozókkal, és erőltetett lenne leválasztani azokat a CPT‑kartell egyéb kapcsolatfelvételeiről, amennyiben e találkozók szerves részét képezték annak az egységes és folyamatos jogsértésnek, amely mind Európában, mind pedig Ázsiában magában foglalt összejátszásra irányuló kapcsolatfelvételeket.

163

Így a Bizottság először is emlékeztetett arra, hogy az Ázsiában szervezett három találkozósorozat – a jelen esetben az üvegtalálkozók, továbbá az SML‑ és az ASEAN‑találkozók –, valamint az Európában tartott találkozók ugyanazokra a korlátozásokra terjedtek ki, vagyis az árak rögzítésére és az eladások megtervezésére, ami érzékeny kereskedelmi információk cseréjével járt. Másodszor, az érintett termékek, vagyis az összes méretű CPT‑k csoportjai az átfogóan vizsgált találkozók keretében hasonlók voltak. Harmadszor, átfedés volt a különböző találkozók keretében folytatott tárgyalások földrajzi kiterjedései között, amennyiben az SML‑ és az ASEAN‑találkozók az egész világra kiterjedtek, vagyis magukban foglalták az EGT‑t is, illetve utalásokat tartalmaztak Európára. Hasonlóképp, a Bizottság megállapította, hogy az európai üvegtalálkozók utalásokat tartalmaztak Ázsiára. Negyedszer, az SML‑ és az ASEAN‑találkozók – amelyek az ázsiai üvegtalálkozók kiterjesztései voltak – ugyanazon időszakban zajlottak, mint az európai üvegtalálkozók, amelyekre 1999‑től 2005‑ig került sor. Ötödször, a megszervezett találkozók különböző kategóriáinak – vagyis az európai üvegtalálkozóknak, az ázsiai üvegtalálkozóknak, valamint az SML‑ és az ASEAN‑találkozóknak – nagyrészt ugyanazok voltak a résztvevői. Hatodszor, a CPT‑kartellben részt vevő felek arra törekedtek, hogy ésszerű árkülönbözetet tartsanak fenn az EGT‑ben és Ázsiában forgalmazott azonos termékek között, valamint hogy Európában növeljék az árakat. Következésképpen a Bizottság helyesen állapíthatta meg, hogy a CPT‑kartell kiterjedt az EGT‑re is, továbbá hogy e kartellt az EGT területén hajtották végre, figyelembe véve az EGT‑beli közvetlen eladásokat, valamint a CPT‑k feldolgozott termékek útján történő EGT‑beli közvetlen eladásait.

164

Mint az a megtámadott határozatból kitűnik, e következtetések megfogalmazása érdekében a Bizottság megvizsgálta a három ázsiai találkozósorozat, vagyis az ázsiai üvegtalálkozók, továbbá az SML‑ és az ASEAN‑találkozók összefüggéseit, valamint az e találkozókról készített beszámolókat, majd mindezekből helyesen azt vezette le, hogy e találkozók kiegészítésképpen kötődtek az európai üvegtalálkozókhoz, vagyis összekapcsolódtak azokkal. E tekintetben az említett határozat (287) és (288) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az 1999. október 2‑án Glasgow‑ban tartott első európai többoldalú találkozóra azt követően került sor, hogy a Samsung SDI a Chunghwa, a Samsung SDI, az LGE, a [bizalmas] és a Philips részvételével 1999. szeptember 21‑én Tajvanon tartott többoldalú találkozó alkalmával olyan felhívásokat fogalmazott meg, amelyek az európai piaci együttműködés megerősítésére, valamint arra irányultak, hogy a kartellben részt vevő vállalkozások a piaci információk cseréje és az árak rögzítése érdekében szervezzenek rendszeres találkozókat. A 14 colos CPT‑kért Európában felszámított, az ázsiai árak szintjéhez képest túl alacsonynak tartott árszintet illetően ugyanis korábban aggodalmakat fogalmaztak meg. Az ezt követően 1999. október 27‑én Thaiföldön tartott, a megtámadott határozat (251) és (290) preambulumbekezdésében említett találkozó során az ázsiai vállalkozások elismerésüket fejezték ki egymásnak azért, hogy az európai és az amerikai piacokon alkalmazott árak az ázsiai CPT‑gyártók által vállalt termelési kapacitáscsökkentésnek köszönhetően növekvő tendenciát mutatnak.

165

Másfelől az ázsiai találkozókról készített beszámolókból kitűnik, hogy azok résztvevői összehasonlították az európai és az ázsiai piacok helyzetét, és rendszeresen megállapodtak az áraik és a kapacitásaik egymáshoz igazítása érdekében. A megtámadott határozat (486) preambulumbekezdése szerint az ázsiai találkozók résztvevői a kartelltagok által az EGT‑beli árak emelése érdekében tett erőfeszítéseket elősegítő kapacitáscsökkentésekben állapodtak meg, továbbá világszintű célértékeket határoztak meg a piaci részesedéseket és a szállítási kvótákat illetően. Ezenkívül az adott régióban alkalmazott árakat viszonyítási alapként használták a más régiókban irányadó árakban való megállapodáshoz. Így összefüggés állt fenn az Ázsiában és Európában alkalmazott árak között.

166

A fentiekből következik, hogy a felperes állításával ellentétben a termelés és az árak ázsiai szintje hatással volt az európai árakra. Másfelől, mint azt a megtámadott határozat is megállapította, a CPT‑kartell több ázsiai résztvevője európai gyártósorokkal is rendelkezett azon időszak meghatározó részében, amelynek során a versenytársak a különböző találkozók keretében összejöttek. Ezenkívül a megtámadott határozatból kitűnik, hogy bizonyos európai leányvállalatok tájékoztatták az ázsiai központjukat az európai piaci helyzetről és a CPT‑kartell keretében Európában megkötött megállapodásokról, továbbá ez fordítva is így történt, amit a felperes lényegében nem vitat.

167

Ráadásul a megtámadott határozat (413)–(415) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a CPT‑kartell 2004‑től 2006 novemberéig terjedő utolsó szakaszában az elsődleges többoldalú fórumoknak minősülő SML‑ és ASEAN‑találkozókon kívül a világszintű eladási és termelési tervekre vonatkozó több ad hoc kapcsolatfelvételre is sor került többek között Európában, amelyekben érintettek voltak az MTPD és az európai üvegtalálkozók résztvevői, így például a Samsung SDI, az LPD‑csoport és a Thomson. E tekintetben az 1074. lábjegyzet információcserével járó olyan kétoldalú találkozókról tesz említést, amelyekre az LPD‑csoport és az MTPD között 2004. december 6‑án, valamint 2005. február 21‑én és július 8‑án került sor. Ugyanezen lábjegyzet szerint az MTPD a Bizottság információkérésére adott válaszához olyan dokumentumokat csatolt, amelyekből kitűnik, hogy az MTPD‑nek a versenytársaitól származó, a CRT‑gyártók termelési kapacitásaira vonatkozó és 2006. novemberi keltezésű információkat, valamint világszintű adatokat, továbbá az eladásokkal, a kínálattal és a termeléssel kapcsolatos terveket, valamint a televíziókhoz való CRT‑kre vonatkozó és 2005. áprilisi keltezésű keresleti előrejelzéseket bocsátottak a rendelkezésére, amit a felperes végeredményben nem vitat.

168

E feltételek mellett a felperes megalapozottan nem állíthatja, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz semmilyen meggyőző bizonyítékot arról, hogy az MTPD tudott a CPT‑kartell létezéséről. Végül nincs jelentősége a felperes azon érvének, amely szerint – mint azt a Bizottság a megtámadott határozatban elismerte – nem volt olyan közös központi szervezet, amely az európai és ázsiai üvegtalálkozókat összekötötte volna az SML‑ és ASEAN‑találkozókkal. A megtámadott határozatban kifejtett fenti megfontolásokból következik ugyanis, hogy az említett találkozók kiegészítésképpen kötődtek egymáshoz és átfogó tervbe illeszkedtek, vagyis a Bizottság azokat helyesen minősíthette egységes és folyamatos jogsértésnek.

169

Ezenkívül – ellentétben a felperes állításaival, továbbá mint azt a Bizottság előadja, és mint az a beszámolókból kitűnik – az MTPD részvételével tartott egyes ASEAN‑találkozókon, köztük a 2004. február 16‑i, március 16‑i és november 5‑i találkozón az árakkal kapcsolatos, Európát lefedő, konkrét ügyfeleket érintő és aprólékos ellenőrzés mellett végrehajtott megállapodásra történő utalásokon kívül a jövőbeli kínálatról és keresletről, valamint a gyártósorokról és a kapacitásokról szóló tárgyalásokra is sor került, továbbá e találkozók a világpiacot érintették, ideértve az EGT‑t is. Hasonlóképp, a kereskedelmileg érzékeny információk versenytársak közötti olyan cseréi, mint amelyekre a 2004. június 18‑i és 2005. december 6‑i találkozó alkalmával sor került, olyan összehangolt magatartásoknak minősülnek, amelyek lehetővé tehetik a termelés korlátozását és a piaci részesedések felosztását. E tekintetben a jogsértés e két utóbbi vetületére vonatkozó alakszerű megállapodások hiánya nincs hatással a megtámadott határozat jogszerűségére, összhangban azon ítélkezési gyakorlattal, amely szerint elegendő, ha az információcsere az érintett piac működését illetően a bizonytalanság fokát csökkenti vagy megszünteti, aminek következménye a vállalkozások közötti verseny korlátozása (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-8/08. sz., T-Mobile Netherlands és társai ügyben 2009. június 4-én hozott ítéletének [EBHT 2009., I-4529. o.] 35. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Másfelől, mint azt a Bizottság is állítja: az, hogy a tárgyalások egy része Ázsiára vonatkozott, azzal a körülménnyel magyarázható, hogy a legtöbb termelési létesítmény e régióban volt.

170

Az SML‑találkozókat illetően a megtámadott határozatból, különösen pedig a 2003. november 28‑i, 2004. december 10‑i, valamint a 2005. március 15‑i és december 26‑i találkozóról készített beszámolókból kitűnik, hogy a jelen lévő vállalkozások – köztük az MTPD – Európával kapcsolatos információkat cseréltek, valamint világszinten elemezték a helyzetet, ideértve Európát is. Másfelől e találkozók résztvevői megvitatták annak lehetőségét, hogy az európai piacon – ideértve a kis‑ és közepes méretű CPT‑k piacát is – ellenőrizzék az árakat, és megállapították, hogy ellenőrizni kell a termelést, valamint össze kell hangolni egyes európai gyárak bezárását. Ezenkívül e találkozók közül kettő, vagyis a 2003. november 28‑i és a 2004. december 10‑i találkozó kifejezetten az európai árak rögzítésére irányult.

171

Így a felperes nem állíthatja, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz bizonyítékokat a piaci részesedések felosztására és arra vonatkozóan, hogy ezen időszak során az SML‑ és az ASEAN‑találkozók keretében korlátozták a CPT‑k termelését, mivel több ilyen találkozóról készített beszámolóból kitűnik, hogy a résztvevők e találkozók során világszinten olyan adatokat cseréltek a termelésről, az eladásokról, a kapacitásokról és az előrejelzéseikről, amelyeket fel lehetett használni a részt vevő vállalkozások piaci részesedéseinek kiszámításához és a megállapodás nyomon követéséhez, továbbá hogy a résztvevők világszinten iránymutatásokat határoztak meg a különböző méretű CPT‑k árait illetően.

172

Ebből következik, hogy a jelen jogalapot el kell utasítani.

173

Az eddigiekre tekintettel az első kereseti kérelemnek helyt kell adni, és a megtámadott határozat 1. cikke (2) bekezdésének d) pontját meg kell semmisíteni annyiban, amennyiben az kimondja, hogy a felperes megsértette az EUMSZ 101. cikket azáltal, hogy 2000. május 16‑tól 2003. március 31‑ig részt vett a CPT‑kartellben. E megsemmisítésből következően helyt kell adni a harmadik kereseti kérelemnek is, és meg kell semmisíteni a megtámadott határozat 2. cikke (2) bekezdésének g) pontját, amelyben a Bizottság a felperessel szemben 28048000 euró bírságot szabott ki azon a címen, hogy a felperes 2000. május 16‑tól 2003. március 31‑ig részt vett a kartellben.

174

Végül a megsemmisítés iránti kérelmeket egyebekben el kell utasítani.

175

Kereseti kérelmeinek alátámasztása érdekében a felperes egyetlen jogalapra hivatkozik, amelyet a megtámadott határozat annak következtében fennálló hibájára alapít, hogy e határozat a 2. cikke (2) bekezdésének g) és h) pontjában vele szemben bírságot szabott ki, másodlagosan pedig az e bírság összegének kiszámításával kapcsolatos hibára.

176

A megtámadott határozat 2. cikke (2) bekezdése g) pontjának megsemmisítésére tekintettel e jogalapot kizárólag annyiban kell megvizsgálni, amennyiben az annak bizonyítására irányul, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban hibát követett el azáltal, hogy e határozat 2. cikke (2) bekezdésének h) pontjában bírságot szabott ki a felperessel szemben, továbbá hogy e bírság összegének kiszámítása téves.

177

E jogalap, amelyben a felperes a korlátlan felülvizsgálati jogkörének alkalmazását kéri a Törvényszéktől, két részből áll.

178

Az első rész keretében és elsődlegesen a felperes azt kéri a Törvényszéktől, hogy vonja le a Bizottság által állítólag elkövetett azon hibákból eredő következményeket, amelyeket a Törvényszék a megsemmisítési jogalapok vizsgálata keretében esetleg megállapított. A második rész keretében és másodlagosan a felperes a bírság összegének kiszámításával kapcsolatos olyan hibákra hivatkozik, amelyek lényegében az arányosság és az egyenlő bánásmód elveinek megsértését, valamint a védelemhez való jog megsértését eredményezték.

179

Figyelembe véve, hogy a megtámadott határozat megsemmisítése iránti kereseti kérelmek alátámasztása érdekében felhozott jogalapok vizsgálata alapján a Törvényszék csak az első és a harmadik kereseti kérelemnek adott helyt (lásd a fenti 173. pontot), a jelen jogalap első részét nem kell megvizsgálni.

180

Következésképpen a Törvényszéknek a korlátlan felülvizsgálati jogköre gyakorlása keretében e jogalap második részét kell megvizsgálnia, tekintettel a negyedik kereseti kérelemre, amelyben a felperes azon bírság összegének csökkentését kéri a Törvényszéktől, amelyet a kartellben az MTPD útján történő részvétele címén a Panasonickal egyetemlegesen szabtak ki vele szemben.

181

A felperes a vele szemben kiszabott bírságok megváltoztatása iránti kérelmeinek alátámasztása érdekében négy további érvet hoz fel.

182

A felperes először is azt állítja, hogy az eladásoknak a bírságösszeg kiszámításához alapul vett értéke arányának meghatározását illetően a Bizottság által előadott okfejtés zavaros és szűkszavú, továbbá a felperes az arányosság elvének megsértésére hivatkozik. E tekintetben a felperes egyrészt azt állítja, hogy a bírság összege nem tükrözi a CDT‑kartell és a CPT‑kartell terjedelme közötti jelentős különbségeket, amennyiben az utóbbi nem volt annyira többrétegű, mint azt a Bizottság állítja, másrészt pedig, hogy az említett kartell súlyának figyelembevétele érdekében az alapösszeg meghatározása céljából megállapított 18%‑os mérték aránytalan.

183

E célból emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdése értelmében a bírság mértékének meghatározásakor tekintetbe kell venni a jogsértésnek mind a súlyát, mind az időtartamát.

184

Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a Bizottság az 1/2003 rendelet által előírt korlátokon belül széles mérlegelési jogkörrel bír az ilyen bírságok kiszabására vonatkozó hatáskörének gyakorlása során (a Bíróság C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P–C‑208/02. P. és C-213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28-án hozott ítéletének [EBHT 2005., I-5425. o.] 172. pontja, valamint a C‑125/07. P., C‑133/07. P., C‑135/07. P. és C-137/07. P. sz., Erste Group Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 24-én hozott ítéletének [EBHT 2009., I-8681. o.] 123. pontja). Ugyanakkor, amikor a Bizottság iránymutatásokat fogad el, amelyek célja a Szerződés betartása mellett azon szempontok pontosítása, amelyeket mérlegelési jogköre gyakorlása során alkalmazni kíván, ezzel e jogkör önkorlátozását eredményezi, amennyiben a saját maga által felállított szabályoknak köteles megfelelni (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-73/04. sz., Carbone Lorraine kontra Bizottság ügyben 2008. október 8-án hozott ítéletének [EBHT 2008., II-2661. o.] 192. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). A Bizottság ezektől egyes esetekre nézve nem térhet el anélkül, hogy olyan magyarázatot adna, amely összeegyeztethető az egyenlő bánásmód elvével, amely kizárja, hogy összehasonlítható helyzeteket különbözően kezeljenek, vagy hogy különböző helyzeteket egyenlően kezeljenek, hacsak objektív módon nem igazolt az ilyen bánásmód (lásd a Bíróság C-101/08. sz., Audiolux és társai ügyben 2009. október 15-én hozott ítéletének [EBHT 2009., I-9823. o.] 54. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

185

Ezenkívül a 2006. évi iránymutatás 4. pontja a következőket tartalmazza:

„A Bizottság azon hatásköre, hogy bírságot szabhat ki […], egyike a Bizottság rendelkezésére álló azon eszközöknek, melyek a Szerződés által a Bizottság hatáskörébe utalt felügyeleti feladatok ellátását teszik lehetővé. Ezek a feladatok nemcsak az egyéni jogsértések kivizsgálását és büntetését jelentik, hanem egy olyan általános politika követésének a kötelezettségét is magukban foglalják, melynek célja a Szerződésben meghatározott elvek alkalmazása a versenypolitika területén, valamint a vállalkozások magatartásának ilyen irányba történő terelése […]. Ennek érdekében a Bizottságnak fenn kell tartania tevékenységének elrettentő jellegét […]. Következésképpen, abban az esetben, ha a Bizottság [az EK 81. cikk] vagy [az EK 82. cikk] rendelkezéseibe ütköző jogsértést észlel, szükségesnek ítélheti a jogsértést elkövető feleket bírsággal sújtani. A bírságoknak elégséges elrettentő hatással kell rendelkezniük, nem csupán az érintett vállalkozásokat szankcionálva (speciális elrettentő hatás), hanem más vállalatokat is elriasztva [az EK 81. cikkel] és [az EK 82. cikkel] ellentétes magatartástól, illetve annak folytatásától (általános elrettentő hatás).”

186

Mint az kitűnik a 2006. évi iránymutatás 5–7. pontjából, e célok elérése érdekében a Bizottság a bírságok összege meghatározásának alapjaként a jogsértéssel érintett áruk vagy szolgáltatások eladásainak értékét, valamint a vállalkozás jogsértésben való részvétele éveinek számát veszi figyelembe, a bírság alapösszegébe beépítve olyan speciális összeget, amely a vállalkozások jogsértő magatartások megkezdésétől való elrettentésére szolgál.

187

Emlékeztetni kell arra, hogy a 2006. évi iránymutatás 19. pontja kimondja, hogy „[a] bírság alapösszege az eladások értékéhez bizonyos meghatározott mértékben aránylik; az arányszámot a jogsértés súlyosságának függvényében állapítják meg, és a jogsértés éveinek számával szorozzák meg”.

188

A jogsértés súlyával kapcsolatos szempontot illetően a 2006. évi iránymutatás 20. pontja kimondja, hogy „[a] súlyosságot minden egyes jogsértéstípusnál esetenként állapítják meg, valamennyi releváns körülmény figyelembevételével”.

189

Az eladások figyelembe veendő arányának meghatározását illetően a 2006. évi iránymutatás 21. pontja kimondja, hogy „]á]ltalános szabály szerint [azt] akár 30%‑ban is megállapíthatják”. Az iránymutatás 22. pontjából kitűnik, hogy „[a]nnak eldöntéséhez, hogy az eladások értékének adott esetben alkalmazandó aránya alacsonyabb vagy magasabb legyen ennél a mértéknél [helyesen: e skála alsó vagy felső értékéhez közelítsen], a Bizottság olyan tényezőket fog figyelembe venni, mint például a jogsértés jellege, az érintett felek összesített piaci részesedése, a jogsértés földrajzi kiterjedése, valamint az, hogy a jogsértés megvalósult‑e”. Végül az említett iránymutatás 23. pontja e tekintetben a következőket idézi fel:

„Az árak rögzítéséről, a piac felosztásáról és a termelés korlátozásáról szóló – általában titkos – horizontális megállapodások […] természetüknél fogva a legsúlyosabb versenykorlátozások közé számítanak. A versenypolitika elvei jegyében szigorú bírságokat kell ellenük alkalmazni. Ezért az ilyen jellegű jogsértések esetén az eladások arányát általában a legmagasabb szinten állapítják meg.”

190

A jelen ügyben a jogsértés súlyának meghatározása érdekében a Bizottság többek között – mint az kitűnik a megtámadott határozat (1059) preambulumbekezdéséből – azt vette figyelembe, hogy mind a CPT‑kartell, mind pedig a CDT‑kartell több formát öltött, amennyiben a cél‑ vagy minimumárak meghatározása, a piacok felosztása és a termelés korlátozása, valamint – a CDT‑kartellt illetően – az ügyfelek felosztása tárgyában kötött horizontális megállapodásokat foglaltak magukban. A Bizottság megállapította, hogy e jogsértések az EUMSZ 101. cikk rendelkezéseire tekintettel a jellegüknél fogva a legsúlyosabb versenykorlátozások egyik olyan típusának minősülnek, amelyre a 2006. évi iránymutatás az eladások értékének a skála felső értékében meghatározott aránya figyelembevételét írja elő. A Bizottság másfelől emlékeztetett arra, hogy az e jogsértésekben érintett vállalkozások tudtak a tevékenységeik jogellenes mivoltáról, illetve tudniuk kellett volna arról, amit az is bizonyít, hogy intézkedéseket tettek a kartell létezésének eltitkolása érdekében. A Bizottság ezenkívül megállapította, hogy mind a CDT‑kartell, mind pedig a CPT‑kartell földrajzi kiterjedése lefedte az egész EGT‑t, továbbá hogy a megtámadott határozat azon címzett vállalkozásainak EGT‑szintű összesített piaci részesedése, amelyek tekintetében a jogsértések bizonyítást nyertek, 80%‑nál alacsonyabb volt. A Bizottság végül megállapította, hogy a kartellek nagyon strukturáltak voltak, továbbá azokat szigorúan végrehajtották és ellenőrzéseknek vetették alá. A megtámadott határozat (1070) preambulumbekezdésében ebből azt a következtetést vonta le, hogy a jogsértés jellegét figyelembe véve az érintett eladások 18%‑os hányadát kell alkalmazni.

191

A felperes érveivel ellentétben e mérlegelés kellően meg van indokolva, mivel a Bizottság megfelelően figyelembe vette a 2006. évi iránymutatás 22. pontjában felsorolt szempontokat (lásd a fenti 189. pontot), vagyis a jogsértés jellegén kívül az érintett vállalkozásoknak a teljes piacot felölelő összesített piaci részesedését, az EGT‑nek megfelelő földrajzi kiterjedést, valamint azt, hogy a kartellt végrehajtották.

192

Másfelől nem vitatott, hogy a CPT‑khez kapcsolódó jogsértés a 2006. évi iránymutatás 23. pontja szerinti kategóriába tartozik, mivel magában foglalt különösen az árrögzítésre irányuló titkos horizontális megállapodásokat. Következésképpen figyelembe véve, hogy a 2006. évi iránymutatás 30%‑os felső határról rendelkezik, a Bizottság azáltal, hogy az eladások figyelembe vett arányát 18%‑ban, vagyis a skála középértékénél alig magasabb szintben határozta meg, megfelelt azoknak a szabályoknak, amelyet az említett iránymutatásban saját magával szemben megállapított. A versenyjog ilyen nyilvánvaló megsértése ugyanis jellegénél fogva különösen súlyos, és ellentétes az Unió legalapvetőbb céljaival (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑370/09. sz., GDF Suez kontra Bizottság ügyben 2012. június 29‑én hozott ítéletének 420. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

193

A felperes által előterjesztett bizonyítékok egyike sem alkalmas ezen értékelés megkérdőjelezésére.

194

A megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kereseti kérelmek alátámasztása érdekében felhozott negyedik és ötödik jogalap vizsgálata alapján ugyanis nem lehetett kétségbe vonni az érintett vállalkozásoknak az EUMSZ 101. cikk olyan egységes és folyamatos megsértésében való részvételét, amelynek hatása az EGT piacán fennálló verseny korlátozása volt, és amely különösen azt eredményezte, hogy a végrehajtás aprólékos ellenőrzése mellett rögzítették az árakat, valamint korlátozták a termelést, és a CPT‑kel kapcsolatos bizalmas információkat cseréltek. Márpedig – ellentétben a felperes állításaival – meg kell állapítani egyrészt, hogy annak, hogy a CPT‑kartell a CDT‑kartellhez képest mennyire volt kifinomult vagy összetett, nincs jelentősége a két kartell hatása szempontjából, amelyek az EGT piacán fennálló verseny korlátozásából álltak. Másrészt, mint az kitűnik a megtámadott határozat (1059) preambulumbekezdéséből, a CDT‑kartellt a Bizottság annak figyelembevételével minősítette súlyosabbnak, hogy az a CPT‑kartelltől eltérően az ügyfélkör felosztását is magában foglalta. Az ötödik jogalap második része keretében lefolytatott elemzést figyelembe véve nem lehet helyt adni azon érveknek sem, amelyek szerint a megtámadott határozat a termelési korlátozásokat és a piacok felosztását illetően nem tartalmaz elegendő bizonyítékot.

195

Végül a felperes azon állítását illetően, amely szerint a jogsértés három vetülete közül kettő, vagyis a termelés korlátozása és a piacok felosztása nem tartott a jogsértés egész időtartama alatt, meg kell állapítani, hogy még ha ez az állítás helytálló is, nem elegendő a Bizottság által a jogsértés létezésére, a jelen ügyben fennálló súlyára, következésképpen pedig az eladások értékének a bírság alapösszege meghatározásához figyelembe veendő arányára vonatkozóan lefolytatott mérlegelések megkérdőjelezésére (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑103/08. sz., Versalis és Eni kontra Bizottság ügyben 2012. december 13‑án hozott ítéletének 241. pontját).

196

A fentiekből következik, hogy a Bizottság nem lépte túl a mérlegelési jogkörének korlátait, amikor a 2006. évi iránymutatás alkalmazásával 18%‑ban állapította meg az eladások értékének a felperessel szemben kiszabandó bírság alapösszege meghatározásához figyelembe veendő arányát. El kell tehát utasítani azt az érvet, amely szerint e százalékos mérték a CDT‑kartell tekintetében meghatározott 19%‑os mértékkel aránytalan.

197

A felperes által a jogsértés végrehajtását és hatásait illetően előadott érveket is el kell utasítani, mivel a 2006. évi iránymutatás 23. pontja szerint a Bizottság az összeget egyedül a jogsértés jellege szerinti ismérvre tekintettel határozhatja meg (a fenti 192. pontban hivatkozott GDF Suez kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 423. pontja).

198

Végül semmilyen indok nem igazolja, hogy a Törvényszék a jogsértés súlyára figyelemmel a bírság összege tekintetében éljen a határozat megváltoztatására vonatkozó hatáskörével.

199

A fentiekből következik, hogy a jelen kifogást el kell utasítani.

200

Másodszor, a felperes azt állítja, hogy a Bizottság sem az eladások értéke arányának a bírság alapösszegének kiszámítása érdekében történő meghatározása, sem pedig az esetleges enyhítő körülmények mérlegelése során nem vette figyelembe a felperes, valamint az MTPD részvételének korlátozott jellegét.

201

Emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a bírság alapösszege csökkentésének elismerése szükségszerűen az adott ügy körülményeitől függ, amelyből következően a Bizottság akár úgy is dönthet, hogy a valamely jogellenes megállapodásban részt vevő vállalkozásra nem alkalmazható ez a csökkentés. Ha ugyanis a Bizottság olyan vállalkozást részesít az enyhítő körülményekkel járó jogkövetkezményekben, amely olyan nyilvánvalóan jogellenes megállapodásban vesz részt, amelynek jogellenességéről tudott, vagy amelyről tudnia kellett, hogy jogsértésnek minősül, ez nem járhat azzal a következménnyel, hogy a kiszabott bírságot megfossza az elrettentő hatásától, továbbá veszélyeztesse az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének hatékony érvényesülését (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-511/06. P. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 209. július 9-én hozott ítéletének [EBHT 2009., I-5843. o.] 104. és 105. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

202

Másfelől a 2006. évi iránymutatás 29. pontjából kitűnik, hogy a Bizottság nem köteles arra, hogy a felsorolt enyhítő körülmények mindegyikét külön‑külön szisztematikusan figyelembe vegye, sem pedig arra, hogy a bírság alapösszegét automatikusan tovább csökkentse, amint a vállalkozás az ilyen körülmények valamelyikének fennállására utaló adatokat terjeszt elő. Azt ugyanis, hogy enyhítő körülmény címén helyénvaló‑e a bírság összegének esetleges csökkentése, a jelentőséggel bíró körülmények teljessége alapján, átfogó értékeléssel kell megállapítani. Ily módon, mivel a bírságkiszabási iránymutatás nem írja kötelezően elő a figyelembe vehető enyhítő körülményeket, meg kell állapítani, hogy a Bizottság mérlegelési mozgástere bizonyos mértékben továbbra is fennáll arra vonatkozóan, hogy enyhítő körülmény címén átfogó módon értékelhesse a bírságösszeg esetleges csökkentésének mértékét (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑83/08. sz., Denki Kagaku Kogyo és Denka Chemicals kontra Bizottság ügyben 2012. február 2‑án hozott ítéletének 240. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

203

A jelen ügyben azon érvet illetően, amely szerint a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie, hogy az MTPD nem vett részt az európai üvegtalálkozókon, hanem csupán az SML‑ és az ASEAN‑találkozókon volt jelen, emlékeztetni kell arra, hogy – mint az az ötödik jogalap második részének elemzéséből következik – a Bizottság helyesen állapította meg, hogy az MTPD, amellyel a felperes és a Panasonic gazdasági egységet képezett, az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének olyan egységes és folyamatos megsértésében vett részt, amely az EGT egész területére kiterjedt, továbbá amely az árakban és a termelésben való megegyezésre, valamint az érzékeny kereskedelmi információk versenytársak közötti cseréjére irányuló megállapodásokból és összehangolt magatartásokból állt. Figyelembe véve azt a mérlegelési jogkört, amellyel a Bizottság az általa kiszabni szándékozott bírságok összegének meghatározása során rendelkezik, a Bizottság e körülmények összességére tekintettel jogosult volt úgy megítélni, hogy az enyhítő körülményekből eredő jogkövetkezmények alkalmazása nem volt indokolt.

204

A felperes azt sem bizonyította, hogy az MTPD oly mértékben ellenezte volna a kartellt, hogy zavarta volna a megfelelő működését, ami pedig az ítélkezési gyakorlat által annak elismerése alapjául támasztott követelménynek minősül, hogy a kartellt nem hajtották végre, ami a bírság összegének enyhítő körülmények címén történő csökkentését indokolná (lásd ebben az értelemben a fenti 202. pontban hivatkozott Denki Kagaku Kogyo és Denka Chemicals kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 248. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

205

A fentiekből következik, hogy a Bizottság nem lépte túl az e tárgykörben őt megillető mérlegelési jogkör korlátait, amikor a bírság összegének csökkentését indokoló enyhítő körülményként nem vette figyelembe azt az akár bizonyítottnak is tekinthető tényt, hogy az MTPD a szóban forgó kartellnek nem minden tényállási elemében vett részt. Magát a jogsértésért való felelősséget illetően ugyanis az ítélkezési gyakorlatból kitűnik: az, hogy valamely vállalkozás nem vett részt közvetlenül az átfogó kartell valamennyi tényállási elemében, nem mentesítheti őt az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének megsértéséért való felelősség alól, amennyiben – mint a jelen ügyben is – bizonyított, hogy a vállalkozásnak szükségszerűen tudnia kellett egyrészt arról, hogy az az összejátszás, amelyben részt vett, átfogó tervbe illeszkedett, másrészt pedig arról, hogy ez az átfogó terv a kartell valamennyi tényállási elemét lefedte (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-386/10. P. sz., Chalkor kontra Bizottság ügyben 2011. december 8-án hozott ítéletének [EBHT 2011., I-13085. o.] 91. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

206

Másfelől a felperes nem magyarázza meg, hogy a Bizottság miért sértette volna meg az arányosság elvét vagy az egyenlő bánásmód elvét azáltal, hogy a fenti tényt vele szemben nem vette figyelembe enyhítő körülményként.

207

Még ha feltételezzük is, hogy a felperes az érvelésével azt kívánja bizonyítani, hogy a kartellben kizárólag passzív szerepet játszott, meg kell állapítani egyrészt, hogy jóllehet e körülményt az 1998. évi iránymutatás még kifejezetten említette enyhítő körülményként, már nem szerepel azon enyhítő körülmények között, amelyek a 2006. évi iránymutatás alapján figyelembe vehetők. Így ez olyan átgondolt politikai döntésként jelenik meg, amelynek értelmében a Bizottság a továbbiakban nem kívánja „ösztönözni” a versenyjogi szabályok megsértésében részt vevők passzív magatartását. Márpedig e döntés a versenypolitika meghatározása és végrehajtása során a Bizottságot megillető mérlegelési mozgástér körébe tartozik.

208

Másrészt a vállalkozás által a jogsértés végrehajtásában betöltött „kizárólag passzív vagy követő” szerep per definitionem azt feltételezi, hogy az érintett vállalkozás „visszafogottabb magatartást” tanúsít, vagyis aktívan nem vesz részt a versenyellenes megállapodás vagy megállapodások kidolgozásában (a Törvényszék T‑220/00.2003., II‑2473. o.] 167. pontja). Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy valamely vállalkozás kartellen belüli passzív szerepének megítélésekor figyelembe vehető tényező lehet többek között az, ha a vállalkozás a kartell rendes tagjaihoz képest érezhetően ritkábban vesz részt a kartelltalálkozókon, hasonlóképp az, ha a jogsértésben részt vevő más vállalkozások képviselői kifejezett nyilatkozatot tesznek az e vállalkozás által a kartellben játszott szerepet illetően, tekintettel az adott ügy valamennyi releváns körülményére (lásd a fent hivatkozott Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 168. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

209

Márpedig a jelen ügyben az MTPD a CPT‑kartell nem elhanyagolható számú olyan találkozóján vett részt, amelyek versenyellenes jellege bizonyítást nyert, és amelyek során bizonyos érzékeny kereskedelmi információkkal szolgált a versenytársainak. Még ha ezek az információk tévesnek is bizonyultak, vagy máshol is hozzáférhetők voltak, akkor is azt a benyomást keltették a versenytársaiban, hogy az MTPD részt vett a kartellben, ezáltal pedig hozzájárult annak ösztönzéséhez. Ezenkívül a szóban forgó kartell egyetlen résztvevője sem jelezte, hogy a felperes a jogsértés folyamán „visszafogottabb magatartást” tanúsított volna. Ezen indokok alapján nem állapítható meg, hogy a szerepe kizárólag passzív lett volna.

210

A fentiekből következik, hogy a Bizottság nem lépte túl az e tárgykörben őt megillető mérlegelési jogkör korlátait, amikor a bírság összegének csökkentését indokoló enyhítő körülményként nem vette figyelembe az MTPD állítólag kizárólag passzív és érintőleges szerepét.

211

Harmadszor, a felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette a 2006. évi iránymutatását, amikor a releváns forgalom keretében a CRT‑knek nem csupán az EGT‑ben letelepedett ügyfelek részére történő eladásait vette figyelembe, hanem a feldolgozott termékek útján az EGT‑ben teljesített azon közvetlen eladásokat is, amelyek sem közvetlen, sem közvetett kapcsolatban nem álltak a jogsértéssel. E tekintetben a felperes egyrészt azt kifogásolja a Bizottsággal szemben, hogy nem bizonyította versenyellenes magatartás fennállását azon kötött értékesítések tekintetében, amelyek az SML‑ és ASEAN‑találkozók során folytatott tárgyalásokból kifejezetten ki voltak zárva, vagyis közvetlenül nem kapcsolódnak a jogsértéshez. A felperes másrészt azt állítja, hogy a Bizottság nem támaszkodhatott volna olyan vélelemre, amely szerint a jogsértés kihatott a televíziók EGT‑beli downstream piacára, vagyis a feldolgozott termékek útján történő EGT‑beli közvetlen eladások közvetett kapcsolatban sem álltak a jogsértéssel.

212

Emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének második albekezdése akként rendelkezik, hogy a jogsértésben részt vevő vállalkozások és vállalkozások társulásai tekintetében a bírság egyenként nem haladhatja meg az előző üzleti év teljes forgalmának 10%‑át.

213

Amint azt a Bíróság már megállapította, a Bizottságnak az említett rendelet által előírt szabályozás által létrehozott szankciórendszer szövegkörnyezetét, illetve célkitűzéseit is figyelembe véve kell minden egyes esetben mérlegelnie az érintett vállalkozásra gyakorolni szándékozott hatást, és különösen figyelembe kell vennie e vállalkozásnak a jogsértés elkövetése időszakában fennállt tényleges gazdasági helyzetét tükröző forgalmat (a C-76/06. P. sz., Britannia Alloys & Chemicals kontra Bizottság ügyben 2007. június 7-én hozott ítélet [EBHT 2007., I4405. o.] 25. pontja; a fenti 30. pontban hivatkozott Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 53. pontja, valamint a C‑227/14. P. sz., LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ügyben 2015. április 23‑án hozott ítélet 49. pontja).

214

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bizottság a bírság összegének meghatározása érdekében figyelembe veheti nem csupán a vállalkozás teljes forgalmát, amely – még ha hozzávetőleges és hiányos is – információval szolgál a vállalkozás méretéről és gazdasági erejéről, hanem e forgalomnak a jogsértés tárgyát képező termékekből származó részét is, amely tehát a jogsértés terjedelméről nyújt tájékoztatást (a Bíróság 100/80-103/80. sz., Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7-én hozott ítéletének [EBHT 1983., I-1825. o.] 121. pontja; a fenti 30. pontban hivatkozott Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 54. pontja, valamint a fenti 213. pontban hivatkozott LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 50. pontja).

215

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy jóllehet az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése a Bizottságnak mérlegelési mozgásteret enged, a Bizottság által tiszteletben tartandó, objektív kritériumok megállapításával korlátozza annak gyakorlását. Így egyrészről a vállalkozással szemben kiszabható bírság összegének számszerűsíthető és abszolút felső határa van, ily módon az adott vállalkozással szemben kiszabható bírság maximális összege előre meghatározható. Másrészről e mérlegelési jogkör gyakorlását a Bizottság által többek között a bírságkiszabási iránymutatásban saját magával szemben felállított magatartási szabályok is korlátozzák (a fenti 30. pontban hivatkozott Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 55. pontja, valamint a fenti 213. pontban hivatkozott LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 51. pontja).

216

A 2006. évi iránymutatás 13. pontja értelmében „[a] kiszabásra kerülő bírságok alapösszegének meghatározásához a Bizottság a jogsértés által közvetlenül vagy közvetve […] érintett, a vállalkozás által az EGT‑n belül, az érintett földrajzi területen értékesített áruk és szolgáltatások eladásának értékét alkalmazza”. Ugyanezen iránymutatás a 6. pontjában pontosítja, hogy „[a] jogsértéssel összefüggő eladások értékének és [a jogsértés időtartamának] a kombinációja megfelelő helyettesítő értéknek tekinthető, mely tükrözi a jogsértés gazdasági jelentőségét, valamint a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások egymáshoz viszonyított súlyát”.

217

Így a 2006. évi iránymutatás 13. pontjának célja az, hogy a vállalkozással szemben kiszabott bírság számításának a kiindulópontja olyan összeg legyen, amely tükrözi a jogsértés gazdasági jelentőségét és e vállalkozás abban való viszonylagos súlyát (a Bíróság C‑444/11. P. sz., Team Relocations és társai kontra Bizottság ügyben 2013. július 11‑én hozott ítéletének 76. pontja; a fenti 30. pontban hivatkozott Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 57. pontja, valamint a fenti 213. pontban hivatkozott LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 53. pontja).

218

Következésképpen az eladások értékének e 13. pontban szereplő fogalma felöleli az EGT‑n belül a jogsértéssel érintett piacon teljesített eladásokat, anélkül hogy meg kellene határozni, hogy e jogsértés ténylegesen kihatott‑e ezen eladásokra, mivel a forgalomnak a jogsértés tárgyát képező termékek eladásából származó része tükrözheti a legjobban e jogsértés gazdasági jelentőségét (lásd ebben az értelemben a fenti 217. pontban hivatkozott Team Relocations és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 75–78. pontját; a fenti 30. pontban hivatkozott Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 57–59. pontját; a Bíróság C‑286/13. P. sz., Dole Food és Dole Fresh Fruit Europe kontra Bizottság ügyben 2015. március 19‑én hozott ítéletének 148. és 149. pontját, valamint a fenti 213. pontban hivatkozott LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 53–58. és 64. pontját).

219

A jelen ügyben a kartell résztvevői – mint például az MTPD, amelynek magatartása felett a felperes meghatározó befolyást gyakorolt –, amelyek vertikálisan integrált vállalkozások voltak, a kartellel érintett CPT‑ket az EGT‑n kívül beépítették az EGT‑n belül eladott késztermékekbe. Mint azt a felperes állítja, a bírságösszeg megállapítása szempontjából a feldolgozott termékek útján megvalósuló EGT‑beli közvetlen eladások címén figyelembe vett eladásokat nem a jogsértéssel érintett termék – a jelen esetben a kartellel érintett CRT‑k – piacán, hanem az attól elkülönülő piacon, vagyis az említett CRT‑ket tartalmazó késztermékek downstream piacán teljesítették, a kartellel érintett CRT‑k pedig ilyen esetben az MTPD és a vertikálisan integrált leányvállalatai közötti, az EGT‑n kívüli belső eladás tárgyát képezték.

220

A megtámadott ítélet határozat (1026) és (1029) preambulumbekezdéséből azonban kitűnik, hogy a Bizottság a bírságok alapjául szolgáló összegek meghatározása szempontjából csak a televíziókba vagy számítógép‑monitorokba beépített CDT‑kért és CPT‑kért felszámított árat, nem pedig e televíziók vagy számítógép‑monitorok árát vette figyelembe. Következésképpen a kartellel érintett CRT‑ket tartalmazó késztermékek eladásainak nem a teljes értékét vette figyelembe, hanem ezen értéknek csupán a késztermékekbe beépített, kartellel érintett CRT‑k értékének megfelelő hányadát, feltéve hogy ez utóbbiakat a felpereshez tartozó vállalkozás értékesítette az EGT‑beli független harmadik személyek részére. Ezt a megállapítást nem vitatták.

221

Továbbá, a felperes állításával ellentétben a Bizottság a bírság összegének kiszámítása során helyesen vette figyelembe a televíziók és számítógép‑monitorok eladásait.

222

Jóllehet az „eladások értékének” a bírságkiszabási iránymutatás 13. pontja szerinti fogalma kétségkívül nem terjedhet odáig, hogy magában foglalja a szóban forgó vállalkozás által teljesített olyan eladásokat, amelyek nem tartoznak a kifogásolt kartell alkalmazási körébe (lásd a fenti 217. pontban hivatkozott Team Relocations és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 76. pontját; a fenti 30. pontban hivatkozott Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 57. pontját, valamint a fenti 213. pontban hivatkozott LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 53. pontját), mindazonáltal sértené az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése által követett célkitűzést, ha valamely kartell vertikálisan integrált résztvevői esetében csupán azon az alapon, hogy e résztvevők a jogsértés tárgyát képező termékeket az EGT‑n kívül építették be késztermékekbe, a bírság számításából ki kellene zárni az e késztermékek EGT‑n belül általuk teljesített eladásai értékének azt a hányadát, amely a jogsértés tárgyát képező termékek értékének felelhet meg.

223

Mint azt ugyanis a Bíróság már szintén kimondta, a vertikálisan integrált vállalkozások az EUMSZ 101. cikk megsértésével megkötött horizontális árrögzítő megállapodás esetén a független harmadik személyek részére teljesített eladások során nem csupán az e jogsértés tárgyát képező termék piacán juthatnak haszonhoz, hanem azon feldolgozott termékek downstream piacán is, amelyek összetételébe a jogsértés tárgyát képező termékek beépülnek, mindezt pedig két különböző címen. Vagy úgy, hogy e vállalkozások a jogsértés tárgyából eredő inputok áremelkedéseit továbbgörgetik a feldolgozott termékek áraiban, vagy pedig úgy, hogy azokat nem görgetik tovább, ami viszont költségelőnyt keletkeztet számukra azon versenytársaikhoz képest, amelyek ugyanezeket az inputokat a jogsértés tárgyát képező termékek piacán szerzik be (a fenti 30. pontban hivatkozott Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet pontja).

224

E feltételek mellett a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a feldolgozott termékek útján történő EGT‑beli közvetlen eladások – még ha azokat nem is a jogsértéssel érintett termék piacán teljesítették – az EUMSZ 101. cikket megsértve, különösen a fogyasztók hátrányára torzították a versenyt az EGT‑ben, továbbá hogy az említett eladások a 2006. évi iránymutatás 13. pontja szerinti összefüggésben álltak az EGT‑beli jogsértéssel.

225

A fentiekből következik, hogy a fenti 223. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatra tekintettel nem lehet helyt adni a felperes azon érvelésének, amely szerint a Bizottság nem támaszkodhatott volna azon vélelemre, hogy a jogsértés kihatott a televíziók EGT‑beli downstream piacára. Végeredményben, mivel – mint azt a fenti 220. pont felidézte – a Bizottság a feldogozott terméknek nem a teljes értékét, hanem csak az e termékbe beépített képcsövek értékét vette figyelembe, az ilyen érvelés mindazonáltal hatástalan.

226

Másfelől meg kell jegyezni, hogy a feldolgozott termékek útján történő EGT‑beli közvetlen eladások kizárása azzal járna, hogy mesterségesen csökkentené az adott vállalkozás által elkövetett jogsértés gazdasági jelentőségét, mivel pusztán az a tény, hogy kizárják a kartell által az EGT‑n belül ténylegesen érintett ilyen eladások figyelembevételét, azt eredményezné, hogy a Bizottság végül olyan bírságot szabna ki, amely nem áll valós kapcsolatban e kartell e területen való alkalmazási körével (lásd analógia útján a fenti 217. pontban hivatkozott Team Relocations és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 77. pontját; a fenti 30. pontban hivatkozott Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 58. pontját, valamint a fenti 213. pontban hivatkozott LG Display és LG Display Taiwan kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 54. pontját).

227

Különösen, mint azt a Bizottság a megtámadott határozat (1022) preambulumbekezdésében helyesen megállapította, továbbá ellentétben a felperes érveivel, az említett eladások értékének figyelembe nem vétele szükségképpen azt eredményezné, hogy azokat a vertikálisan integrált vállalkozásokat, amelyek – az MTPD‑hez hasonlóan – a jogsértés tárgyát képező termékek jelentős részét az EGT‑n kívüli termelési egységeikben építik be, indokolatlanul előnyben részesítenék azáltal, hogy lehetővé tennék számukra az e termékek piacán betöltött jelentőségükkel és a magatartásuknak az EGT‑beli versenyre gyakorolt káros hatásával arányos szankció elkerülését.

228

Következésképpen a Bizottság nem sértette meg a 2006. évi iránymutatás, amikor az MTPD‑vel a szemben a felperessel és a Panasonic‑kal való egyetemleges felelősség mellett kiszabott bírság összegének meghatározása szempontjából figyelembe vette a feldolgozott termékek útján történő EGT‑beli közvetlen eladásokat.

229

Negyedszer, a felperes azt állítja, hogy a Bizottság az egyenlő bánásmód elvével összeegyeztethető objektív indokolás nélkül eltért a 2006. évi iránymutatás 25. pontjától, amikor a felperessel mint az MTPD anyavállalatával szemben kiszabott bírság alapösszegébe beépített kiegészítő összeg (lásd a fenti 22. pontot) kiszámításához az eladások sajátos értékét vette alapul.

230

Meg kell állapítani, hogy ezzel az érveléssel a felperes a Bizottság által azon bírság összegének kiszámítása során alkalmazott módszert kérdőjelezi meg, amelyet a CPT‑kartellben való, az MTPD létrehozatalát megelőző közvetlen részvétele címén akként szabott ki vele szemben, hogy a kiegészítő összeg kiszámítása során a felperes saját eladásain kívül a közös vállalkozás által teljesített eladások értékének egy bizonyos hányadát is figyelembe vette. Mint azt a Bizottság a megtámadott határozat (1055) preambulumbekezdéséhez fűzött 1972. lábjegyzetben megjegyezte, ez azt jelentette, hogy nem állt fenn az anyavállalatoknak a kiegészítő összegekért való egyetemleges felelőssége. Másfelől az említett határozat (1076) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy amíg a Panasonickal és a felperessel szemben a Bizottság külön‑külön kiegészítő összegeket szabott ki, addig az MTPD‑vel szemben nem szabott ki semmilyen kiegészítő összeget.

231

Márpedig figyelembe véve a megtámadott határozat 1. cikke (2) bekezdése d) pontjának és 2. cikke (2) bekezdése g) pontjának megsemmisítését, a felperes ezzel kapcsolatos érvelését hatástalanként el kell utasítani.

232

A fentiekből következik, hogy mindazonáltal nem szükséges határozni a védelemhez való jog állítólagos megsértésére vonatkozó azon érvelés megalapozottságáról, amelyet a felperes arra alapít, hogy nem tekinthetett be a Panasonic által a kiegészítő összeg meghatározását illetően az MTPD nevében szolgáltatott adatokba.

233

E feltételek mellett a Törvényszék megállapítja, hogy a felperes által a jelen rész alátámasztása érdekében kifejtett érveléshez kapcsolódó egyetlen más indok alapján sem állapítható meg, hogy a bírságok összegei aránytalanok lennének egyrészt a felperes által elkövetett jogsértés súlyához és időtartamához, másrészt pedig annak szükségességéhez képest, hogy a felperessel szemben elrettentő összegű bírságokat szabjanak ki.

234

Egyebekben a Törvényszék úgy véli, semmilyen, imperatív jogalaphoz kapcsolódó indok, amelyre hivatalból köteles hivatkozni (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-272/09. P. sz., KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben 2011. december 8-án hozott ítéletének [EBHT 2011., I-12789. o.] 104. pontját), nem igazolja, hogy a határozat megváltoztatására vonatkozó hatásköre keretében törölje a bírságot.

235

Következésképpen – összhangban a fenti 143–145. pontban megfogalmazott következtetésekkel – a felperessel szemben a jogsértésben az MTPD útján való részvétele címén kiszabott bírság összegének csökkentése iránt előterjesztett negyedik kereseti kérelem alátámasztása érdekében hivatkozott jogalap második részének kizárólag annyiban kell helyt adni, amennyiben az arra irányul, hogy a felperesre is terjedjen ki a vele szemben a Panasonickal és az MTPD‑vel szemben egyetemlegesen kiszabott bírság összegének a fenti 147. pontban hivatkozott Panasonic és MT Picture Display kontra Bizottság ügyben hozott azon ítéletben megállapított csökkentéséből eredő kedvezmény, amely e bírság összegét 82826000 euróban állapította meg.

236

A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (3) bekezdése alapján részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit.

237

Mivel a jelen ügyben a Törvényszék a felperes keresetének részben helyt adott, mindegyik felet kötelezni kell saját költségei viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

A jogvita előzményei

A felperes és az érintett termék

A közigazgatási eljárás

A megtámadott határozat

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

Az elsődlegesen előterjesztett, a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kereseti kérelmekről

A megtámadott határozat annak következtében fennálló hibájára alapított első jogalapról, hogy e határozat megállapítása szerint a felperes felelős volt a 2000. május 16‑tól 2002. április 11‑ig terjedő időszakban elkövetett jogsértésért

A megtámadott határozat annak következtében fennálló hibájára alapított második jogalapról, hogy e határozat megállapítása szerint a felperes felelős volt a 2002. április 12‑től 2003. március 31‑ig terjedő időszakban elkövetett jogsértésért

A megtámadott határozat annak következtében fennálló hibájára alapított negyedik jogalapról, hogy e határozat megállapítása szerint a felperes egyetemlegesen felelős az MTPD‑nek a 2003. április 1‑jétől 2006. június 12‑ig terjedő időszakban elkövetett jogsértésben való részvételéért

– A második részről

– Az első részről

– A harmadik részről

A megtámadott határozat annak következtében fennálló hibájára alapított harmadik jogalapról, hogy e határozat megállapítása szerint a felperes felelős volt a 2003. április 1‑jétől 2006. június 12‑ig terjedő időszakban elkövetett jogsértésért

A másodlagosan felhozott, a megtámadott határozat annak következtében fennálló hibájára alapított ötödik jogalapról, hogy e határozat megállapítása szerint az MTPD felelős volt a 2003. április 1‑jétől 2006. június 12‑ig terjedő időszakban elkövetett jogsértésben való részvételért

– Az első részről

– A második részről

A bírság törlése vagy az összegének csökkentése iránt másodlagosan előterjesztett kereseti kérelmekről

A költségekről