A Törvényszék (negyedik tanács) T-261/00. sz., Sacaim SpA és társai kontra Európai Bizottság ügyben 2012. december 12-én hozott végzése ellen az Alfier Costruzioni Srl és társai által 2013. február 26-án benyújtott fellebbezés

(C-95/13. P. sz. ügy)

2013/C 129/14

Az eljárás nyelve: olasz

Felek

Fellebbezők: Alfier Costruzioni Srl és társai (képviselők: A. Vianello, A. Bortoluzzi és A. Veronese ügyvédek)

A többi fél az eljárásban: Európai Bizottság, Olasz Köztársaság, Sacaim SpA és társai

A fellebbezők kérelmei

Jogalapok és fontosabb érvek

Fellebbezésük alátámasztására a fellebbezők téves jogalkalmazásra hivatkoznak a Bíróság „Comitato Venezia vuole vivere” ügyben hozott ítéletében megállapított elvek során; egyfelől a Bizottság állami támogatások területén hozott határozataira vonatkozó indokolási kötelezettség, másfelől pedig a bizonyítási teher megosztásának tekintetében az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése feltételeinek vonatkozásában.

A jelen fellebbezéssel megtámadott végzésben a Törvényszék figyelmen kívül hagyta a Bíróságnak a „Comitato Venezia vuole vivere” ügyben 2011. június 9-én hozott ítéletében foglalt döntését, amelynek értelmében a Bizottság határozatának „önmagában tartalmaznia kell a nemzeti hatóságok általi végrehajtásához szükséges valamennyi lényeges adatot”. Annak ellenére, hogy a határozat nem tartalmazta a nemzeti hatóságok általi végrehajtásához szükséges lényeges adatokat, a Törvényszék nem állapított meg semmiféle hiányosságot a Bizottság által a vitatott határozatban elfogadott módszert illetően, amivel téves jogalkalmazást követett el.

A Bíróság által a „Comitato Venezia vuole vivere” ügyben hozott ítéletében megállapított elvek alapján a visszatéríttetés keretében a tagállamnak, és nem a kedvezményezettnek kell bizonyítania minden egyes esetben, hogy fennállnak az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében foglalt feltételek. A jelen ügyben azonban a Bizottság a vitatott határozatban elmulasztotta megjelölni az ilyen vizsgálat „módozatait”, következésképpen az Olasz Köztársaság, mivel nem rendelkezett az annak bizonyításához szükséges lényeges adatokkal a visszatéríttetés keretében, hogy a nyújtott előnyök a kedvezményezettek tekintetében állami támogatásoknak minősülnek, a 2012. december 24-i 228. sz. törvény által (1. cikk (351) és ezt követő bekezdések) a bizonyítási teher megfordítása mellett döntött, a közösségi ítélkezési gyakorlat által megállapítottakkal szemben.

Az olasz jogalkotó szerint különösen nem a tagállamra, hanem a támogatásokat adókedvezmény formájában elnyerő egyes kedvezményezett vállalkozásokra hárul annak bizonyítása, hogy az említett kedvezmények nem torzítják a versenyt és nincsenek hatással a tagállamok közötti kereskedelemre, aminek hiányában az odaítélt kedvezmény versenytorzító és a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatását vélelmezni kell. Mindez nyilvánvalóan ellentétes a Bíróság által a „Comitato Venezia vuole vivere” ügyben hozott ítéletében megállapított elvekkel.