1

Keresetével az Európai Unió Tanácsa a Svájci Államszövetség által nyújtott pénzügyi hozzájárulásra vonatkozó egyetértési megállapodás kiegészítésének aláírásáról szóló, 2013. október 3‑i C(2013) 6355 final európai bizottsági határozat (a továbbiakban: megtámadott határozat) megsemmisítését kéri a Bíróságtól.

2

Az Európai Gazdasági Térségről szóló 1992. május 2‑i megállapodás (HL 1994. L 1., 3. o.) Svájci Államszövetség általi 1992. december 6‑i elutasítását követően a Svájci Államszövetség egyes konkrét területeken számos kétoldalú megállapodást kötött az Európai Unióval és annak tagállamaival. 2003 áprilisában a Tanács és a tagállamok kormányainak képviselői következtetéseket fogadtak el, amelyek az Európai Bizottságot arra hatalmazták fel, hogy az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Svájci Államszövetség között létrejött, a személyek szabad mozgásáról szóló megállapodásnak (HL 2002. L 114., 6. o.) az Unió 2004. májusi bővítésére tekintettel szükséges kiigazításairól tárgyalásokat folytasson a Svájci Államszövetséggel. Ezenkívül a Tanács ugyanezen következtetésekben felhatalmazta a Bizottságot arra, hogy az említett következtetések mellékletében szereplő tárgyalási irányelveknek megfelelően és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás munkacsoporttal (a továbbiakban: EFTA munkacsoport) egyeztetve a kibővített Unió gazdasági és társadalmi kohéziójához való pénzügyi hozzájárulásról szóló megállapodásról folytasson tárgyalásokat.

3

E tárgyalási irányelveknek megfelelően a cél „a kibővített [Unión] belüli gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére irányuló pénzügyi hozzájárulás” megtárgyalása volt. Az említett tárgyalási irányelvek azt is leszögezték, hogy „[a] kibővült belső piachoz való hozzáféréséért cserébe a [Svájci Államszövetségnek] Norvégiához, Izlandhoz és Liechtensteinhez hasonló módon pénzügyi hozzájárulást kellene nyújtania a kibővített [Unión] belüli gazdasági és társadalmi kohézióhoz”.

4

A Svájci Államszövetséggel folytatott tárgyalások során ezen állam arra hivatkozott, hogy belső kötöttségei miatt az ilyen pénzügyi hozzájárulást illetően semmilyen kötelező erejű megállapodás nem köthető meg, így a tárgyalások végén egyetértési megállapodást kell kidolgozni, amelyet az összes kedvezményezett tagállammal kötendő kétoldalú megállapodásoknak kell követniük.

5

2006. február 27‑én az egyetértési megállapodást aláírta a svájci szövetségi tanácsos, a Tanács elnöke, valamint a Bizottság (a továbbiakban: egyetértési megállapodás). Ezen egyetértési megállapodás 1. pontja értelmében a Tanács elnöke és a Svájci Szövetségi Tanács „iránymutatásokat” dolgozott ki, amelyek értelmében ez utóbbi az egyetértési megállapodásban felsorolt tíz új tagállammal megállapodásokat tárgyal meg a svájci pénzügyi hozzájárulás öt éven keresztül történő fizetéséről, onnan kezdve, hogy a svájci parlament jóváhagyja az összességében egymilliárd svájci franknak (CHF) (hozzávetőleg 905422671,45 euró) megfelelő hozzájárulás fedezetét.

6

Az említett egyetértési megállapodás 8. pontja szerint a Svájci Szövetségi Tanács azt javasolja a svájci parlamentnek, hogy hagyja jóvá az egymilliárd CHF (hozzávetőleg 905422671,45 euró) pénzügyi hozzájárulást. Ezen egyetértési megállapodás 2. pontja értelmében e hozzájárulással regionális és nemzeti projektek és programok finanszírozása lehetséges. Az egyetértési megállapodás 5. pontja előírja, hogy a Svájci Szövetségi Tanács és a Bizottság vállalják, hogy rendszeresen tájékoztatják egymást a svájci pénzügyi hozzájárulás végrehajtásáról. Ezenkívül a Bizottság vállalja, hogy értékeli a javasolt projekteknek és programoknak az uniós célokkal való összeegyeztethetőségét és értesíti erről a Svájci Szövetségi Tanácsot.

7

2008. június 25‑én a Svájci Államszövetség szövetségi tanácsosa, a Tanács elnöke, valamint a Bizottság aláírta az egyetértési megállapodásnak a Bolgár Köztársaság és Románia Európai Unióhoz való csatlakozásához való svájci pénzügyi hozzájárulás kiigazításáról szóló, a Tanács elnökének a Bizottság segítségével letárgyalt kiegészítését.

8

2012. december 20‑án a Tanács és a tagállamok kormányainak képviselői elfogadták a következtetéseket, amelyekben többek között rögzítik, hogy a Horvát Köztársaság a 2006 és 2008 során a többi tagállam részére megállapított összegekkel arányos pénzügyi hozzájárulásban kíván részesülni. Ezenkívül felhívták a Bizottságot, hogy a Tanács elnökségével szoros együttműködésben „kezdje meg a szükséges tárgyalásokat” a Svájci Szövetségi Tanáccsal annak érdekében, hogy a Horvát Köztársaság svájci pénzügyi hozzájárulásban részesüljön, és a tárgyalások előrehaladásáról rendszeresen egyeztessen az EFTA munkacsoporttal (a továbbiakban: 2012. évi következtetések).

9

Ugyanezen a napon a Bizottság az Állandó Képviselők Bizottsága (Coreper) ülésének jegyzőkönyvébe foglalt nyilatkozatot tett, amelyben kifejezte azon véleményét, amely szerint az említett következtetések az EUSZ 16. cikk szerinti politikai döntésnek minősülnek, amely az uniós politikameghatározási hatáskört a Tanácsra ruházza, és így e következtetéseket a Tanács, és nem a tagállamok politikai döntésének kell tekinteni.

10

2013. július 25‑én a Bizottság tájékoztatta az EFTA munkacsoportot, hogy a Svájci Államszövetséggel folytatott tárgyalások eredményesen zárultak le.

11

2013. október 3‑án a Bizottság az EUSZ 17. cikk alapján elfogadta a megtámadott határozatot, amelynek (8) preambulumbekezdése kimondja, hogy „[a] javasolt kiegészítés nem teremt egyik fél oldalán sem, sem a belső jog, sem a nemzetközi jog alapján semmiféle kötelező erejű vagy jogi kötelezettséget, és nem is irányul annak megteremtésére” [nem hivatalos fordítás]. E határozat egyetlen cikke azt írja elő, hogy a Bizottság jóváhagyja az [egyetértési megállapodásnak] a Horvát Köztársaság javára nyújtott svájci pénzügyi hozzájárulásról szóló kiegészítését (a továbbiakban: 2013. évi kiegészítés), és a Bizottság felhatalmazza a külkapcsolatokért felelős alelnökét, valamint a regionális politikáért felelős biztost e kiegészítésnek az Unió nevében történő aláírására.

12

Az EFTA munkacsoport 2013. október 15‑i és 23‑i ülése során a tagállamok és a Tanács vitatták a 2013. évi kiegészítésnek a Tanács előzetes jóváhagyása nélküli aláírására vonatkozó bizottsági határozatot. Azt állították, hogy a Bizottság figyelmen kívül hagyta a tagállamok e téren játszott szerepét. E munkacsoport a 2013. október 31‑i ülésén megfogalmazta a következtetések tervezetét annak érdekében, hogy azt a Tanács és a tagállamok kormányainak képviselői elé terjesszék, amely tervezet a Tanács elnökét bízza meg a 2013. évi kiegészítés aláírásával, továbbá megerősíti, hogy a koordinációs és felügyeleti feladatok ellátásával, valamint e kiegészítés aláírásával a Bizottságot bízza meg. Ezen ülés során az európai külügyi szolgálat jelezte, hogy a Bizottság nem értett egyet a tervezett következtetésekkel.

13

2013. november 7‑én a Bizottság külkapcsolatokért felelős alelnöke és a regionális politikáért felelős biztos az Unió nevében aláírta a 2013. évi kiegészítést.

14

E kiegészítés értelmében a Svájci Szövetségi Tanács hajlandó tárgyalásokat folytatni a Horvát Köztársasággal egy, a fedezet svájci parlament általi jóváhagyásától számított ötéves időszak során folyósított 45 millió CHF (hozzávetőleg 40744020,22 euró) pénzügyi hozzájárulásról és kifejezi e hozzájárulás 2017. május 31‑ig történő teljesítésére vonatkozó szándékát. Ezenkívül a Svájci Szövetségi Tanács hajlandó javasolni a svájci parlamentnek, hogy az említett hozzájárulást hagyja jóvá.

15

2013. november 19‑én a Tanács és a tagállamok kormányainak képviselői hivatalosan elfogadták a Tanács következtetéseit, amelyben az az elnökét a 2013. évi kiegészítés aláírásával, a Bizottságot pedig a koordinációs és felügyeleti feladatok ellátásával bízza meg. 2013. december 9‑én a Tanács állásfoglalást fogadott el, amelyben többek között egyet nem értését fejezte ki azzal kapcsolatban, ahogy a Bizottság eljárt.

16

2015. június 30‑án Svájci Államszövetség és a Horvát Köztársaság aláírt egy, a kibővített Unión belüli gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére irányuló svájci–horvát együttműködési program végrehajtásáról szóló kétoldalú keretmegállapodást.

17

A Tanács azt kéri, hogy a Bíróság:

18

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

19

A Cseh Köztársaság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Francia Köztársaság, a Litván Köztársaság, Magyarország, a Holland Királyság, a Lengyel Köztársaság, a Finn Köztársaság, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága beavatkozását megengedte a Bíróság a Tanács kérelmeinek támogatása végett. A Holland Királyság azonban nem vett részt a jelen eljárás egyetlen szakaszában sem.

20

Keresetének alátámasztása érdekében a Tanács két jogalapra hivatkozik. Az első jogalapot a hatáskörmegosztás EUSZ 13. cikk (2) bekezdésében kimondott elvének, valamint az intézményi egyensúly elvének megsértésére alapítja. A második jogalapot a jóhiszemű együttműködés ugyanezen rendelkezésben kimondott elvének megsértésére alapítja.

21

A beavatkozó tagállamok összessége által támogatott Tanács szerint a megtámadott határozat Bizottság általi elfogadása és a 2013. évi kiegészítésnek a Tanács előzetes jóváhagyása nélküli aláírása a hatáskörmegosztás EUSZ 13. cikk (2) bekezdésében kimondott elvének, és ezáltal az intézményi egyensúly elvének megsértését valósítja meg.

22

A svájci pénzügyi hozzájárulást előíró egyetértési megállapodás és az ahhoz fűzött kiegészítések a Tanács szerint a felek politikai kötelezettségvállalását tartalmazó, nem kötelező erejű megállapodások. Az EUMSZ 218. cikk tehát alkalmazandó és az EUM‑szerződés nem ír elő semmilyen, azok megtárgyalásával és megkötésével kapcsolatos különös eljárást. E rendelkezés ugyanakkor annyiban releváns, amennyiben az az intézmények közötti – az EUSZ 16. és EUSZ 17. cikk szerinti – általános hatáskörmegosztást tükrözi.

23

A Tanács a Bíróság 2004. március 23‑iFranciaország kontra Bizottság ítéletére (C‑233/02, EU:C:2004:173, 40. pont) támaszkodva arra hivatkozik, hogy az, hogy valamely jogi aktus nem rendelkezik kötelező erővel, nem elegendő ahhoz, hogy felruházza a Bizottságot az annak elfogadására vonatkozó hatáskörrel. Ezen intézmény ugyanis az EUSZ 17. cikk értelmében nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy az Unió nevében a Tanács előzetes jóváhagyása nélkül olyan nem kötelező erejű nemzetközi megállapodást írjon alá, mint a 2013. évi kiegészítés. Így a Bizottság a Tanács szerint saját magát ruházta fel az uniós politikáról való döntéshozatalra vonatkozó hatáskörrel és megsértette a hatáskörmegosztás EUSZ 13. cikk (2) bekezdésének első mondatában kimondott elvét, és ezáltal az intézményi egyensúly elvét.

24

Így a Bizottság az uniós politikát olyan módon alakította ki, hogy egyoldalúan döntött arról, hogy engedélyezi a 2013. évi kiegészítés aláírását és ezzel tartalmának elfogadását, anélkül hogy a Tanácsnak lehetősége lett volna kialakítani az ezzel kapcsolatos álláspontját. Ezenkívül a Bizottság az uniós álláspontot alakított ki azáltal, hogy úgy döntött, hogy a 2013. évi kiegészítést olyan módon kezeli, mintha az az Unió kizárólagos hatáskörébe tartozna, továbbá megváltoztatja e kiegészítés aláíróit és egyedül írja azt alá az Unió nevében. A Bizottság a 2013. évi kiegészítés aláírásával a Tanács kifejezetten kinyilvánított álláspontjával ellentétesen járt el.

25

A Bizottság egyetért a Tanács és a tagállamok által kifejezett azon állásponttal, amely szerint az egyetértési megállapodás, valamint az ahhoz fűzött kiegészítések nem kötelező erejű dokumentumok, és ezen állásponttal a Svájci Államszövetség is egyetértett. A Tanácshoz hasonlóan a Bizottság is úgy érvel, hogy az EUMSZ 218. cikk szerinti eljárás tehát nem alkalmazható a jelen ügyben, így az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésében, az EUSZ 16. cikk (1) bekezdésében és az EUSZ 17. cikk (1) bekezdésében kimondott hatáskörmegosztás elvét kell tiszteletben tartani. Az intézmények közötti egyetértés hiánya csak az ilyen dokumentumok jóváhagyásának és aláírásának eljárására vonatkozik.

26

E tekintetben a Bizottság arra hivatkozik, hogy az EUSZ 16. cikk (1) bekezdésének megfelelően a Tanács az uniós politikát határozza meg és az Unió külső tevékenységének összhangját biztosítja. Magának a Bizottságnak e politikát kell végrehajtania és biztosítania kell az Unió külső képviseletét. Az EUSZ 17. cikk (1) bekezdése által ráruházott feladat e téren megköveteli, hogy bizonyos önállósággal rendelkezzen. E rendelkezés közvetlenül felhatalmazza arra, hogy uniós politikát hajtson végre és az Unió nevében nem kötelező erejű, politikai jellegű dokumentumokat írjon alá anélkül, hogy szükség lenne tanácsi jóváhagyásra, mivel az a Tanács által kialakított álláspontot tükrözi. Ezenkívül az olyan nem kötelező erejű dokumentum aláírása, mint a 2013. évi kiegészítés, az EUSZ 17. cikk (1) bekezdésének értelmében a Tanács által korábban meghatározott politikai álláspont külső képviseletét megvalósító aktus. Amint az a Bíróság 2010. április 20‑iBizottság kontra Svédország ítéletében (C‑246/07, EU:C:2010:203, 77. pont) kialakított ítélkezési gyakorlatból következik, a közös álláspont fennállásához nem szükséges, hogy az konkrét formát öltsön.

27

A jelen esetben a 2012. évi következtetések az EUSZ 16. cikk (1) bekezdése értelmében vett uniós politikai döntést képeznek, amellyel a Tanács a kialakult uniós politika vonatkozásában meghatározta, hogy a Horvát Köztársaság javára nyújtott svájci pénzügyi hozzájáruláshoz az annak a számításnak megfelelő számítást kell alkalmazni, amelyet a 2008. június 25‑én aláírt egyetértési megállapodásban és kiegészítésében használtak és megállapítottak. A megtámadott határozat nem tért el ettől az állásponttól, és erre a Tanács egyébként nem hivatkozott. Ezenkívül a Tanács semmilyen kifogást nem hozott fel sem a Svájci Államszövetséggel folytatott tárgyalások eredményét, sem a megtámadott határozat érdemét illetően, mivel kifogásai kizárólag eljárási jellegűek voltak.

28

Egyébiránt a 2013. évi kiegészítés aláírása a végrehajtási és igazgatási feladatok közé tartozik, amelyeket a Bizottság az egyetértési megállapodás és kiegészítései keretében vállalt. E végrehajtási és igazgatási feladatokat az EUSZ 17. cikk (1) bekezdése is a Bizottságra ruházza.

29

Végül a Bizottság előadja, hogy a 2013. évi kiegészítés tartalmával, valamint az azzal kapcsolatos tanácsi érvelés, hogy e tartalom nem felel meg a 2012. évi következtetéseknek, elfogadhatatlan, mivel a Tanács azt először a válaszban hozta fel. Ezen érvelés mindenesetre nem a Tanács hatásköréhez, hanem a 2013. évi kiegészítés jellegéhez kapcsolódik, és így az EUSZ 16. cikk azt egyáltalán nem alapozza meg.

30

A beavatkozó tagállamok összessége által támogatott Tanács első jogalapjával lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság a Tanács előzetes jóváhagyása hiányában nem rendelkezett hatáskörrel a 2013. évi kiegészítésnek az Unió nevében történő aláírásának engedélyezéséről szóló megtámadott határozat meghozatalára, és ennek következtében e határozat meghozatalával megsértette a hatáskörmegosztás EUSZ 13. cikk (2) bekezdésében kimondott elvét, valamint az intézményi egyensúly elvét.

31

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződések az Unió különböző intézményei közötti hatáskörmegosztás olyan rendszerét hozták létre, amely az Unió intézményi szerkezetén belül és az Unióra bízott feladatok megvalósítása terén minden egyes intézményre saját feladatkört ruház (lásd ebben az értelemben: 1990. május 22‑iParlament kontra Tanács ítélet, C‑70/88, EU:C:1990:217, 21. pont).

32

Ennek megfelelően az EUSZ 13. cikk (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az egyes uniós intézmények a Szerződésekben rájuk ruházott hatáskörök határain belül, az ott meghatározott eljárások, feltételek és célok szerint járnak el. E rendelkezés az Unió intézményi struktúrájára jellemző intézményi egyensúly elvét közvetíti, amely elv magában foglalja, hogy valamennyi intézmény úgy gyakorolja hatásköreit, hogy közben a többi intézmény hatáskörét tiszteletben tartja (2015. április 14‑iTanács kontra Bizottság ítélet, C‑409/13, EU:C:2015:217, 64. pont; 2015. október 6‑iTanács kontra Bizottság ítélet, C‑73/14, EU:C:2015:663, 61. pont).

33

A Tanács hatásköreit illetően az EUSZ 16. cikk (1) bekezdésének második mondata úgy rendelkezik, hogy a Tanács a Szerződésekben meghatározott feltételek szerint politikameghatározási és koordinatív feladatokat lát el. Az Unió külső tevékenységével kapcsolatban az EUSZ 16. cikk (6) bekezdésének harmadik albekezdése azt írja elő, hogy a Külügyek Tanácsa az Európai Tanács által meghatározott stratégiai iránymutatások alapján kidolgozza az Unió külső tevékenységét, és gondoskodik tevékenységeinek összhangjáról.

34

A Bizottság hatásköreit illetően az EUSZ 17. cikk (1) bekezdésének első, ötödik és hatodik mondata azt írja elő, hogy a Bizottság előmozdítja az Unió általános érdekeit, és ennek érdekében megteszi a megfelelő kezdeményezéseket, a Szerződésekben meghatározott feltételek szerint koordinatív, végrehajtó és igazgatási feladatokat lát el, és a közös kül‑ és biztonságpolitika, valamint a Szerződések által meghatározott más esetek kivételével ellátja az Unió külső képviseletét.

35

A Bizottság azt az álláspontot képviseli, hogy a nem kötelező erejű megállapodás aláírása az EUSZ 17. cikk (1) bekezdése értelmében az Unió külső képviseletét megvalósító aktus, mivel e nem kötelező erejű megállapodás a Tanács által már kialakított uniós álláspontot vagy politikát tükröz. Ilyen esetben az ilyen, nem kötelező erejű eszköz aláírásához nem szükséges a Tanács előzetes jóváhagyása. A jelen esetben a Bizottság szerint a Tanács a 2012. évi következtetésekben „uniós álláspontot” alakított ki. A 2013. évi kiegészítés megfelel ezen álláspontnak, így a Bizottság a véleménye szerint az említett kiegészítést aláírhatta anélkül, hogy beszerezte volna ehhez a Tanács előzetes jóváhagyását.

36

E tekintetben rá kell mutatni, hogy pusztán az, hogy a Bizottság az EUSZ 17. cikk (1) bekezdése értelmében az Unió külső képviseletére vonatkozó hatáskörrel rendelkezik, nem elegendő a Tanács első jogalapjával felvetett azon kérdés megválaszolásához, hogy a hatáskörmegosztás az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésében foglalt elvének tiszteletben tartása megkövetelte‑e, hogy a 2013. évi kiegészítésnek a Bizottság által az Unió nevében történő aláírását a Tanács előzetesen jóváhagyja (az EUMSZ 335. cikket illetően lásd analógia útján: 2015. október 6‑iTanács kontra Bizottság ítélet, C‑73/14, EU:C:2015:663, 59. és 60. pont).

37

A 2012. évi következtetések felhatalmazzák a Bizottságot arra, hogy „megkezdje a szükséges tárgyalásokat” a Svájci Szövetségi Tanáccsal a Horvát Köztársaság részére nyújtandó pénzügyi hozzájárulásról, ugyanakkor – amint azt a főtanácsnok indítványának 115. pontjában kiemelte – nem hatalmazza fel a Bizottságot az e tárgyalások során kidolgozott kiegészítésnek az Unió nevében történő aláírására. E tekintetben a Bizottság arra utaló bizonyítékokat sem mutatott be, hogy a Tanács a 2012. évi következtetésekben felruházta őt a 2013. évi kiegészítés aláírására vonatkozó hatáskörrel.

38

Ilyen körülmények között a Bizottság az EUSZ 17. cikk (1) bekezdése szerinti külső képviseletre vonatkozó hatásköre alapján nem tekinthető jogosultnak a valamely harmadik országgal folytatott tárgyalások során kidolgozott, nem kötelező erejű megállapodás aláírására.

39

A valamely harmadik országgal kötött, uniós hatáskörbe tartozó megállapodás aláírásáról szóló határozat – függetlenül attól, hogy e megállapodás kötelező erejű‑e vagy sem –, ugyanis azt vonja maga után, hogy az Európai Tanács által meghatározott stratégiai iránymutatások, valamint az Unió külső tevékenységére vonatkozó – az EUSZ 21. cikk (1) és (2) bekezdésében említett – elvek és célkitűzések tiszteletben tartásával az érintett harmadik országgal való viszony keretében értékeljék az Unió érdekeit, továbbá mérlegeljék az e viszonyokba tartozó különböző érdekeket.

40

Ennélfogva egy olyan nem kötelező erejű megállapodás aláírásáról szóló határozat, mint amilyenről a jelen ügyben szó van, az EUSZ 16. cikk (1) bekezdésének második mondata, valamint (6) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében az uniós politika meghatározásának és az Unió külső tevékenysége kidolgozásának aktusai közé tartozik.

41

Az a körülmény, hogy a Tanács az Unió érdekeit már a nem kötelező erejű megállapodás kidolgozását eredményező tárgyalások megkezdésére vonatkozó határozat meghozatalakor mérlegelte, nem kérdőjelezi meg ezt az elemzést.

42

Egy nem kötelező erejű megállapodás aláírása ugyanis azt vonja maga után, hogy az Unió mérlegeli azt, hogy e megállapodás továbbra is megfelel‑e a Tanács által különösen a megállapodás megkötésére irányuló tárgyalások megindításáról szóló határozatban meghatározott érdekeinek.

43

E mérlegelés többek között egy harmadik országgal folytatott tárgyalások során kidolgozott olyan nem kötelező erejű megállapodás konkrét tartalmának ellenőrzését követeli meg, mint amilyen a 2013. évi kiegészítés, amely az ilyen tárgyalások megindításáról szóló határozat meghozatalakor nem határozható meg és nem is látható előre. Így pusztán az, hogy a Bizottság által valamely harmadik országgal megtárgyalt nem kötelező erejű megállapodás tartalma megfelel a Tanács által adott tárgyalási megbízásnak, nem elegendő ahhoz, hogy a Bizottságot az ilyen nem kötelező erejű aktusnak a Tanács előzetes jóváhagyása nélküli aláírására hatalmazza fel azzal az indokkal, hogy arra már vonatkozik a Tanács előzetesen kialakított álláspontja.

44

A jelen ügyben hozzá kell tenni, hogy – amint arra a Bizottság is hivatkozott – kétségtelen, hogy a Svájci Államszövetség a 2013. évi kiegészítésben említett többlet‑hozzájárulásához annak fedezetét illetően a svájci parlament hozzájárulására volt szükség. Ezenkívül e hozzájárulás részletszabályait a Svájci Államszövetség és a Horvát Köztársaság közötti későbbi tárgyalások során kellett meghatározniuk.

45

Mindenesetre a jelen ítélet 39–43. pontjában hangsúlyozottakon kívül az ezen kiegészítés 1. pontjában szereplő, éppen az említett hozzájárulás – 45 millió CHF (hozzávetőleg 40744020,22 euró) – összegére, valamint időtartamára vonatkozó információk az uniós politikának a Svájci Államszövetségnek a kibővült belső piachoz való hozzáféréséért nyújtott svájci pénzügyi hozzájárulásnak a Horvát Köztársaság Unióhoz való csatlakozása folytán történő kiigazítása vonatkozásában történő meghatározására vonatkozó lényeges szempontjait képezik.

46

A fenti megfontolásokból az következik, hogy a 2013. évi kiegészítésnek a Bizottság által az Unió nevében történő aláírásához szükség volt a Tanács előzetes jóváhagyására. Így a Bizottság azáltal, hogy a 2013. évi kiegészítést az Unió nevében a Tanács előzetes jóváhagyása nélkül írta alá, megsértette az EUSZ 13. cikk (2) bekezdése szerinti hatáskörmegosztás, valamint az intézményi egyensúly elvét.

47

Következésképpen az első jogalap megalapozott.

48

Ezért tehát a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni anélkül, hogy a Tanács által a keresete alátámasztásául hivatkozott második jogalapot vizsgálni kellene.

49

A Tanács, amelyet e tekintetben a Cseh Köztársaság, a Francia Köztársaság, Magyarország és a Finn Köztársaság támogat, azt kéri, hogy a Bíróság, amennyiben a megtámadott határozatot megsemmisíti, annak joghatásait tartsa fenn az új határozat elfogadásáig.

50

Az EUMSZ 264. cikk második bekezdése értelmében, ha a Bíróság szükségesnek ítéli, megjelöli a semmisnek nyilvánított jogi aktusnak azokat a joghatásait, amelyek továbbra is fennmaradnak.

51

E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a jogbiztonsággal kapcsolatos okokra tekintettel egy ilyen jogi aktus joghatásai fenntarthatók, különösen ha a megsemmisítésének azonnali hatásai súlyosan hátrányos következményeket idéznének elő az érintett személyek számára, és ha a megtámadott jogi aktus jogszerűsége nem a célja vagy a tartalma miatt vitatott, hanem a kibocsátója hatáskörének hiánya vagy lényeges eljárási hiba miatt (2014. november 26‑iParlament és Bizottság kontra Tanács ítélet, C‑103/12 és C‑165/12, EU:C:2014:2400, 90. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

A jelen esetben ki kell emelni, hogy a megtámadott határozat tette lehetővé a 2013. évi kiegészítés aláírását, amellyel a Bizottság az Unió nevében jóváhagyta a közte és a Svájci Államszövetség között folytatott tárgyalások lezárását, valamint a Svájci Államszövetségnek az ezen kiegészítésben foglalt politikai kötelezettségvállalását.

53

A megtámadott határozat joghatásainak fenntartása nélküli megsemmisítése az Unió Svájci Államszövetséghez fűződő viszonyára súlyosan hátrányos következményekkel járhat.

54

Következésképpen a Bíróságnak gyakorolnia kell az EUMSZ 264. cikk második bekezdése által ráruházott hatáskört, és fenn kell tartania a megtámadott határozat joghatásait az annak helyébe lépő új határozat észszerű időn belül történő hatálybalépéséig.

55

A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Bizottság pervesztes lett, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

56

Ugyanezen szabályzat 140. cikkének (1) bekezdése alapján a jelen eljárásba beavatkozó Cseh Köztársaság, Németországi Szövetségi Köztársaság, Görög Köztársaság, Francia Köztársaság, Litván Köztársaság, Magyarország, Holland Királyság, Lengyel Köztársaság, Finn Köztársaság, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott: