—

W. Larcher képviseletében R. Buschmann,

—

a német kormány képviseletében T. Henze és J. Möller, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében D. Martin és M. Kellerbauer, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 45. cikk és az 1996. december 2‑i 118/97/EK tanácsi rendelettel (HL 1997. L 28., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 3. o.) módosított és naprakésszé tett, valamint a 2006. december 18‑i 1992/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 392., 1. o.) módosított, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i 1408/71/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1408/71 rendelet) 3. cikke (1) bekezdésének az értelmezésére irányul.

2

E kérelmet a W. Larcher és a Deutsche Rentenversicherung Bayern Süd között korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás utáni öregségi nyugdíj („Altersrente nach Altersteilzeitarbeit”) megítélése tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő.

3

Az 1408/71 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése szerint:

„E rendelet vonatkozik azokra a munkavállalókra vagy önálló vállalkozókra és diákokra, akik egy vagy több tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartoznak vagy tartoztak, és akik a tagállamok egyikének állampolgárai, valamint azokra a hontalanokra vagy menekültekre, akiknek a lakóhelye valamely tagállam területén található, és ezek családtagjaira és túlélő hozzátartozóira.”

4

Az említett rendelet 3. cikkének (1) bekezdése az alábbiak szerint került megfogalmazásra:

„E rendelet különös rendelkezéseire is figyelemmel az e rendelet hatálya alá tartozó személyeket bármely tagállam jogszabályai szerint ugyanolyan kötelezettségek terhelik és ugyanolyan előnyök illetik [helyesen: kedvezmények illetik meg], mint az adott tagállam állampolgárait.”

5

Ugyanezen rendelet 4. cikke (1) bekezdésének megfelelően e rendelet alkalmazandó többek között az öregségi ellátások és a munkanélküli‑ellátások szociális biztonsági ágát érintő valamennyi jogszabályra.

6

Az 1408/71 rendelet 45. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ha a tagállam jogszabályai az ellátásokra való jogosultság megszerzését, fenntartását vagy feléledését a (2) vagy (3) bekezdés értelmében különleges rendszernek nem számító rendszer keretében biztosítási vagy tartózkodási idő megszerzésétől teszik függővé, az adott tagállam illetékes intézménye – ha szükséges – figyelembe veszi a más tagállamok jogszabályai szerint szerzett biztosítási vagy tartózkodási időt, akár általános, akár különleges rendszer keretében szerezték azokat, akár munkavállalóként, akár önálló vállalkozóként. E tekintetben ugyanúgy veszi figyelembe ezeket az időszakokat, mintha azt az általa alkalmazott jogszabályok szerint szerezték volna meg.”

7

Az alapügyben szóban forgó tényállás szempontjából releváns német jogi rendelkezések egyfelől a 2004. július 21‑i törvénnyel (BGB1. 2004 I, 1791. o.) módosított, szociális biztonságról szóló törvénykönyvben (Sozialgesetzbuch, a továbbiakban: SGB), másfelől a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatásról szóló törvénynek (Altersteilzeitgesetz) a 2004. április 23‑i törvényből (BGBl. 2004 I, 602. o., a továbbiakban: AltTZG) következő változatában szerepelnek.

8

Az SGB 237. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen került megfogalmazásra:

„A biztosított öregségi nyugdíjra jogosult, ha

9

Az AltTZG 2. §‑a (1) és (2) bekezdésének első mondata ekképpen rendelkezik:

„(1)   Az ellátások azon munkavállalónak járnak, aki

(2)   Ha a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatásról szóló megállapodás eltérő heti munkavégzési időszakokat ír elő, vagy a heti munkaidőnek eltérő megosztásáról rendelkezik, az (1) bekezdés 2. pontja szerinti feltétel teljesül akkor is, ha:

10

Az AltTZG 3. §‑ának (1) bekezdése ekképpen rendelkezik:

„A 4. § szerinti ellátásokhoz való jogosultság feltétele, hogy:

[...]”

11

Az AltTZG 4. §‑a úgy rendelkezik, hogy a nemzeti munkaügyi hatóság közpénzből nyújtott támogatásban részesíti a munkáltatót azon pénzügyi terhek alapján, amelyeket a munkavállaló korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatása miatt viselt. Az SGB 237. §‑a (1) bekezdése 3. pontjának b) alpontjában előírt, korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás utáni öregségi nyugdíjra való jogosultság megnyílásának azonban nem feltétele, hogy a munkaügyi hivatal kifizesse ezt a támogatást a szóban forgó munkáltatónak, vagy hogy részére bármilyen pénzügyi segítséget nyújtson. Az említett támogatás folyósításának az volt a feltétele, hogy a felszabadult álláshelyet olyan munkavállalóval töltsék be, aki a munkaügyi hivatal nyilvántartásában munkanélküliként szerepel, vagy olyan munkavállalóval, aki a szakképzését befejezte, és hogy a munkáltató a korra való tekintettel részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalónak a díjazását egészítse ki. E kiegészítés megfizetése szempontjából nem volt jelentősége annak, hogy a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás okán felszabadult álláshelyet ténylegesen újból betöltötték‑e.

12

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az alapügyben releváns időszakban a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozó osztrák jogi rendelkezések a 2003. december 30‑i törvénnyel (BGB1 I, 128/2003) módosított munkanélküli‑biztosításról szóló 1977. évi törvényben (Arbeitslosenversicherungsgesetz 1977, a továbbiakban: AlVG) szerepelnek. Így az AlVG 27. §‑a (2) bekezdése 1. pontjának megfelelően azon idős – férfiak esetében 55 éven felüli – munkavállalók kérhetik a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatásukat, akiket az utolsó 25 évben legalább 15 éven át kötelezően munkanélküli‑biztosítottként foglalkoztattak.

13

Az AlVG 27. §‑a (2) bekezdésének 2. pontja értelmében a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás szerződéses megállapodás tárgyát képezi, amelynek a rendes munkaidő 40 és 60%‑a közötti csökkentéséről kell rendelkeznie. Az AlVG 27. §‑ának (5) bekezdése szerint a munkaórákat rendszeres jelleggel meg lehet osztani a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás időtartama alatt, vagy ettől el lehet tekinteni.

14

A munkáltató a rendes munkaidő csökkentését megelőző utolsó évben fizetett átlag díjazás és a csökkentett munkaidőnek megfelelő díjazás közötti különbözet legalább 50%‑ának megfelelő összegű jövedelemkiegészítést fizet a korra való tekintettel részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére. E jövedelemkiegészítés alapján például a munkaidő 50%‑ára történő csökkentése esetén e munkavállaló a korábbi díjazásának 75%‑át kapja meg a munkáltatójától.

15

Az A1VG 27. §‑a (2) bekezdése 3. pontjának a) és b) alpontja értelmében az említett munkavállaló munkáltatójának a rendes munkaidő csökkentése előtti járulékalapnak megfelelően kell társadalombiztosítási járulékot fizetnie. Az AlVG 27. §‑ának (1) és (4) bekezdése szerint a foglalkoztatási szolgálat által folyósított, a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatással kapcsolatos támogatásnak meg kell térítenie a munkáltató többlet terheinek 50%‑át. E megtérített összeg a 100%‑ot is elérheti, ha egy korábban munkanélküli személyt alkalmaznak, illetve egy újabb tanulót képeznek ki.

16

W. Larcher 1946. május 19‑én született osztrák állampolgár, aki Ausztriában lakik. Több mint 29 évet dolgozott Németországban a társadalombiztosítási rendszerben kötelezően biztosított munkavállalóként. 2000. december 1‑jén Ausztriában kezdett dolgozni, teljes munkaidős, a társadalombiztosítási rendszerben kötelezően biztosított munka keretében. 2004. március 1‑jétől korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatásról szóló megállapodás alapján az addigi heti 38,5 óra rendes munkaidőről heti 15,4 órára csökkent a munkaideje. Ez a 15,4 óra a W. Larcher addigi heti rendes munkaideje 40%‑ának felelt meg. Az említett órák a hét négy napján oszlottak meg. 2006. szeptember 30‑án W. Larcher megszüntette a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozó szabályozás keretében végzett munkaviszonyát. 2006. október 4‑től W. Larcher társadalombiztosítási szempontból már csak csekély mértékben foglalkoztatottként dolgozott.

17

A korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás időszaka alatt W. Larcher munkáltatója a csökkentett és a csökkentés előtti munkaidőnek megfelelő bruttó havi díjazás közötti különbözet felének megfelelő összegű jövedelemkiegészítést fizetett a részére, és továbbra is fizette az osztrák nyugdíjbiztosítónak a rendes munkaidő csökkentése előtti járulékalapnak megfelelően kiszámított járulékokat. Az osztrák foglalkoztatási szolgálat a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatással kapcsolatos támogatást nyújtott e munkáltatónak a W. Larcher ilyen foglalkoztatása miatt rá háruló pénzügyi terhek részleges ellensúlyozása céljából.

18

2006. október 1‑je óta W. Larcher 370,25 euró összegű, „hosszú biztosítási időszak esetén nyújtott előrehozott öregségi nyugdíj” elnevezésű osztrák nyugdíjban részesül. Ezenkívül 2009. június 1‑je óta 696,81 euró összegű, „hosszú biztosítási időszak esetén nyújtott öregségi nyugdíj” elnevezésű német nyugdíjban részesül. E nyugdíjak nem képezik az alapeljárás tárgyát.

19

2006 februárjában W. Larcher korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás utáni öregségi nyugdíj folyósítása iránti kérelmet terjesztett a Deutsche Rentenversicherung Bayern Süd elé. E kérelmet elutasították abból az okból, hogy W. Larcher korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatása nem a német jogszabályi rendelkezések értelmében valósult meg. Tekintve, hogy W. Larcher közigazgatási jogorvoslati kérelmét elutasították, a német bíróságokhoz fordult. Mind az első fokon benyújtott keresetét, mind a fellebbezését elutasították.

20

A Bayrisches Landessozialgericht (Bajorország tartományi társadalombiztosítási bírósága, Németország) a fellebbezés elbírálása során különösen azon érvre támaszkodott, amelynek értelmében az említett nyugdíj nem jár, mivel W. Larcher – ellentétben azzal, amit az AltTZG előír – az osztrák, korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatása keretében munkaidejét nem az addigi heti munkaidejének 50%‑ára, hanem ezen idő 40%‑ára csökkentette.

21

Az uniós jogi rendelkezések alkalmazása alapján sem lehet W. Larcher számára kedvező következtetésre jutni. Ekképpen W. Larcher osztrák, korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatását nem lehet figyelembe venni az 1408/71 rendelet 45. cikkének (1) bekezdése alapján, mivel jelen esetben nem biztosítási idő kiszámításáról, hanem a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás figyelembevételéről van szó, a nyugdíjra való jogosultság fennállásának előfeltételeként. Nem áll fenn az e rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett olyan közvetett hátrányos megkülönböztetés sem, mint amilyenről az Öztürk‑ítélet (C‑373/02, EU:C:2004:232) alapjául szolgáló ügyben van szó. Az osztrák jog szerint ugyanis W. Larcher a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatása alatt munkaidejét 40 és 60% közötti mértékben csökkenthette. Következésképpen választhatta volna azt is, hogy ezen időt csupán a rendes munkaidő 50%‑ára csökkenti, ily módon tiszteletben tartva a német jog által szabott feltételeket. Következésképpen nincsen akadálya annak, hogy a munkavállalók a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorolják.

22

A Bundessozialgericht (szövetségi társadalombiztosítási bíróság) előtt benyújtott „Felülvizsgálat” iránti jogorvoslati kérelme alátámasztása érdekében W. Larcher azt állítja, hogy a fellebbviteli bíróság megsértette az SGB 237. §‑a (1) bekezdése 3. pontjának b) alpontját, azáltal hogy azt az uniós joggal összhangban nem álló módon értelmezte. Az uniós joggal összhangban álló értelmezés szerint ez a rendelkezés csupán azt írja elő, hogy a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás az érintett tagállam jogszabályainak megfelelően valósuljon meg. Az elfogadott értelmezés sérti az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát és a munkavállalók szabad mozgásának elvét. A Bíróság ítélkezési gyakorlata – illetve konkrétan az Öztürk‑ítélet (EU:C:2004:232) – alapján nem igazolható közvetett hátrányos megkülönböztetés áll fenn. Az alapügyben a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 166., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.) 5. cikkének b) pontját kell alkalmazni. Következésképpen az osztrák jog alapján megvalósult, korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatást a német jog által előírt ilyen foglalkoztatással azonosan kell kezelni.

23

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a Bíróság ez idáig nem ítélkezett az öregségi nyugdíj folyósításának feltételeként az olyan korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás figyelembevételéről, amely más tagállamokban valósult meg, mint amelyben a nyugdíj iránti kérelmet előterjesztették, és hogy az alapügyben feltett kérdéseket nem lehet kizárólagosan az eddigi ítélkezési gyakorlat alapján megválaszolni. Egyébiránt az alapügyet – ellentétben azzal, amit W. Larcher állít – nem lehet kizárólag az Öztürk‑ítéletre (EU:C:2004:232) támaszkodva elbírálni.

24

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy a gyakorlatban a legtöbb munkavállaló a nyugdíja kezdetéig kizárólag egy tagállamban dolgozik, így tehát könnyebben teljesíti a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás utáni nemzeti öregségi nyugdíj folyósításának feltételeit, mint az olyan munkavállaló, mint W. Larcher, akit különböző tagállamokban foglalkoztattak. Ha egy munkavállaló egy másik tagállamban vállal munkát, a nyugdíjra való jogosultságának érvényesítésekor valószínűleg hátrány éri a rá alkalmazandó jogszabályok között fennálló különbségek miatt azokhoz a nyugdíjasokhoz képest, akiknek a pályafutása egyetlen tagállamhoz kötődik. A korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozó rendelkezések tartalma ugyanis tagállamról tagállamra változhat, és kevéssé valószínű, hogy valamely adott, korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozó szabályozás alkalmazási feltételei teljes mértékben megfelelnek egy másik tagállam öregségi nyugdíj folyósítása tekintetében előírt alkalmazási feltételeinek.

25

Az EUMSZ 45–EUMSZ 48. cikknek és az 1408/71 rendeletnek mindazonáltal meg kell gátolnia, hogy a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorló és több tagállamban foglalkoztatott migráns munkavállalókat objektív ok nélkül hátrány érje azon munkavállalókkal szemben, akiknek teljes szakmai pályafutása egyetlen tagállamban valósult meg. Márpedig a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásának ilyen akadálya állhat fenn az alapügyben, mivel W. Larchernek, aki származási országában fejezi be a szakmai pályafutását, az ebben a tagállamban alkalmazandó jogszabályi rendelkezések alapján korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatására kerül sor, de egy másik tagállamban, ahol szakmai pályafutása legnagyobb részét megvalósította, megtagadják tőle a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás utáni öregségi nyugdíj folyósítását.

26

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az ilyen eltérő bánásmód igazolásának vizsgálatából következik egy második kérdés. E módszertani jellegű kérdés azokra az elemekre vonatkozik, amelyeket figyelembe kell venni két, korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozó nemzeti rendelkezés összehasonlítása érdekében. Így e bíróság az alapügyben kész többek között annak megvizsgálására, hogy az osztrák, korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatási rendszer funkcióját és struktúráját tekintve összehasonlítható‑e a Németországban alkalmazandó ilyen rendszerrel.

27

E körülmények között a Bundessozialgericht felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

28

Az első kérdés megválaszolásához emlékeztetni kell arra, hogy a munkavállalók szabad mozgására vonatkozóan a hátrányos megkülönböztetésnek az EUMSZ 45. cikkben előírt tilalmát a migráns munkavállalók szociális biztonságával kapcsolatban az 1408/71 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése konkretizálta.

29

Mivel nem vitatott, hogy az olyan ellátások, mint amilyenekről az alapügyben szó van az 1408/71 rendelet hatálya alá tartoznak, e rendelet, és különösen annak 3. cikke (1) bekezdése fényében kell megvizsgálni a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdéseket.

30

Amint azt a Bíróság már többször kimondta, az 1408/71 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének célja az EUMSZ 45. cikkel összhangban a rendelet hatálya alá tartozó személyek szociális biztonsága terén az állampolgárságukra való tekintet nélkül történő egyenlőség biztosítása, megszüntetve a nemzeti jogszabályokból eredő bármiféle hátrányos megkülönböztetést e tekintetben (lásd többek között: Mora Romero ítélet, C‑131/96, EU:C:1997:317, 29. pont; Borawitz‑ítélet, C‑124/99, EU:C:2000:485, 23. pont és Celozzi‑ítélet, C‑332/05, EU:C:2007:35, 22. pont).

31

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az is következik, hogy az említett 3. cikk (1) bekezdésében előírt egyenlő bánásmód elve nemcsak a szociális biztonsági rendszerek kedvezményezettjeinek állampolgársága alapján történő nyilvánvaló hátrányos megkülönböztetést tiltja, hanem minden rejtett módon való hátrányos megkülönböztetést is, amelyek egyéb megkülönböztető kritériumok alkalmazása által végül ténylegesen ugyanarra az eredményre vezetnek (Celozzi‑ítélet, EU:C:2007:35, 23. pont).

32

A Bíróság ekképpen úgy ítélte meg, hogy a nemzeti jogszabályi rendelkezés – kivéve, ha azt objektív okok indokolják és arányos az elérni kívánt céllal – közvetetten hátrányosan megkülönböztetőnek tekintendő, amennyiben jellegénél fogva inkább más tagállamok állampolgárait érintheti, mint az adott tagállam állampolgárait, következésképpen azzal a kockázattal jár, hogy különösen az előbbieket hozza hátrányosabb helyzetbe (lásd ebben az értelemben: O’Flynn‑ítélet, C‑237/94, EU:C:1996:206, 20. pont; Meints‑ítélet, C‑57/96, EU:C:1997:564, 45. pont; Borawitz‑ítélet, EU:C:2000:485, 27. pont és Celozzi‑ítélet EU:C:2007:35, 26. pont).

33

Ezzel kapcsolatban nem szükséges bizonyítani, hogy a szóban forgó rendelkezés a gyakorlatban sokkal jelentősebb mértékben érinti a migráns munkavállalókat. Elegendő megállapítani, hogy e rendelkezés alkalmas ilyen hatás előidézésére (lásd ebben az értelemben: O’Flynn‑ítélet, EU:C:1996:206, 21. pont; Öztürk‑ítélet, EU:C:2004:232, 57. pont és Celozzi‑ítélet, EU:C:2007:35, 27. pont).

34

A jelen esetben nem vitatott, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti jogszabályi rendelkezések az érintett munkavállalók állampolgárságától vagy lakóhelyüktől függetlenül alkalmazandók, és egyáltalán nem tartalmaznak az ország területén való kötelező tartózkodásra vonatkozó feltételt. Az említett rendelkezések önmagukban tehát semmilyen érzékelhető eltérő bánásmódot nem állapítanak meg a nemzeti munkavállalók és valamely másik tagállamból származó munkavállalók között.

35

Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy – amint azt a főtanácsnok az indítványának 40–43. pontjában megjegyezte – ugyanezen rendelkezések, amennyiben azt írják elő, hogy annak a munkavállalónak, aki korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás utáni öregségi nyugdíjban kíván részesülni, kizárólag a német jog alapján valósulhatott meg az ilyen foglalkoztatása, különösen azon munkavállalókat hozhatja hátrányosabb helyzetbe, akik gyakorolták a szabad mozgáshoz való jogukat.

36

Egyfelől ugyanis az ilyen jogszabály az alapügyben is szóban forgóhoz hasonló olyan migráns munkavállalót, aki miután pályafutása legnagyobb részét egy adott tagállamban valósította meg, valamely másik tagállamban végez munkát, ahol korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatására kerül sor, emiatt hátrányosabb helyzetbe hozza az olyan munkavállalóhoz képest, aki egész pályafutását egyetlen tagállamban valósította meg, és ott kerül sor korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatására.

37

Másfelől – amint azt a főtanácsnok az indítványának 45. pontjában megjegyezte – az ilyen jogszabály a Németországi Szövetségi Köztársaságtól eltérő tagállamban letelepedett munkáltatókat visszatarthatja attól, hogy a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozó nemzeti szabályozásuk keretében olyan személyt alkalmazzanak, aki szakmai pályafutása nagy részét Németországban valósította meg, ha e nemzeti szabályozás előírásai eltérnek a német korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás szabályaiétól.

38

E körülmények között ellenőrizni kell továbbá azt, hogy az ilyen nemzeti jogszabály mindazonáltal igazolható‑e. E tekintetben a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az alapügyben szóban forgóhoz hasonló típusú nemzeti intézkedések csak azzal a feltétellel fogadhatók el, hogy közérdekű célt szolgálnak, alkalmasak e célok megvalósításának biztosítására, és nem haladják meg az elérni kívánt cél eléréséhez szükséges mértéket (lásd különösen: van den Booren‑ítélet, C‑127/11, EU:C:2013:140, 45. pont).

39

Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyezte, az alapügyben szóban forgó szabályozás célja egyfelől a lehető legjobb feltételek mellett biztosítani a nyugdíj felé való átmenetet azon munkavállalók számára, akik ezt kérelmezik, másfelől ösztönözni a munkanélküliek vagy a tanulók alkalmazását.

40

Noha – amint azt a főtanácsnok az indítványának 48. pontjában megjegyezte – e két, jelen esetben elválaszthatatlanul összefüggő célkitűzés a szociálpolitika legitim céljainak minősülhet (lásd ebben az értelemben: Palacios de la Villa ítélet, C‑411/05, EU:C:2007:604, 64. pont, valamint Caves Krier Frères ítélet, C‑379/11, EU:C:2012:798, 50. és 51. pont), ellenőrizni kell továbbá azt, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti intézkedések alkalmasak‑e ezek megvalósításának biztosítására, és nem haladják‑e meg az említett célkitűzések eléréséhez szükséges mértéket.

41

Márpedig, noha nem lehet vitatni, hogy az említett intézkedések alkalmasak a célkitűzések megvalósításának biztosítására, meg kell állapítani, hogy mivel ezen intézkedések azt követelik meg, hogy a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatásra kizárólag a német jog alapján kerüljön sor – így tehát kizárva azt, hogy azon munkavállalók, akiknek valamely másik tagállamban hatályos rendelkezések alá tartozó korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatása valósult meg, ilyen foglalkoztatás utáni nyugdíjban részesüljenek – meghaladják az ezen célok eléréséhez szükséges mértéket.

42

Ugyanis – amint azt írásbeli észrevételeiben maga a német kormány is elismeri – valamely másik tagállamban megvalósult, korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás egyszerű kizárása a német nemzeti öregségi nyugdíj folyósításának megítélésekor nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy e másik tagállam korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatási rendszere adott esetben a német jogi rendszerével azonos, vagy ahhoz hasonló célkitűzéseket követhet, e jog szintén azonos vagy hasonló szabályai szerint, úgyhogy e rendszer alkalmazása jellegénél fogva szintúgy megvalósítja a szóban forgó legitim célkitűzést vagy célkitűzéseket.

43

Ebből következően az 1408/71 rendelet 3. cikkének (1) bekezdésével ellentétes az alapügyben is szóban forgóhoz hasonló nemzeti jogszabály, ha azt a kérdést előterjesztő bíróság által többek között az első kérdésben ismertetett módon értelmezik és alkalmazzák.

44

Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy a belső jog alkalmazásakor a nemzeti bíróságok kötelesek e jogot az uniós joggal a lehető legteljesebb mértékig összhangban értelmezni, annak érdekében, hogy hatáskörüknek megfelelően az előttük folyamatban lévő ügyekben történő határozathozatal során biztosítsák az uniós jog hatékony érvényesülését (lásd ebben az értelemben többek között: Pfeiffer és társai ítélet, C‑397/01–C‑403/01, EU:C:2004:584, 113. és 114. pont).

45

Következésképpen, noha – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi – az alapügyben szóban forgó nemzeti rendelkezéseket lehet úgy értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az, ha a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás utáni nyugdíjat folyósíthatják olyan esetekben, amikor az ilyen foglalkoztatásra valamely másik tagállam rendelkezései alapján került sor, a nemzeti jog összhangban álló értelmezésének elve megköveteli a nemzeti közigazgatási hatóságoktól és bíróságoktól, hogy ezt az értelmezést kövessék.

46

E megfontolások összességére tekintettel azt kell válaszolni az első kérdésre, hogy az 1408/71 rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében rögzített egyenlő bánásmód elvével ellentétes az olyan tagállami rendelkezés, amely szerint a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás utáni öregségi nyugdíj folyósításának feltétele, hogy a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatásra kizárólag e tagállam nemzeti rendelkezései alapján kerüljön sor.

47

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy az 1408/71 rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében rögzített egyenlő bánásmód elvét úgy kell‑e értelmezni, hogy adott tagállamban a valamely másik tagállam jogszabályai alapján megvalósult, korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás elismerése érdekében összehasonlító vizsgálatot kell végezni e két tagállam ilyen foglalkoztatásával kapcsolatos szabályozásának alkalmazási feltételeire vonatkozóan, és igenlő válasz esetén e szabályozásoknak milyen mértékben kell egyezniük.

48

E kérdés megválaszolása érdekében emlékeztetni kell arra, hogy az említett rendelettel létrehozott rendszer csupán koordinációs rendszer, amely különösen a különböző körülmények között a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorló munkavállalókra vagy önálló vállalkozókra alkalmazandó jogszabály vagy jogszabályok meghatározására irányul, és hogy az ilyen rendszer szükségszerű következménye, hogy az öregségi nyugdíj folyósításának feltételei tagállamonként eltérők (lásd ebben az értelemben: Tomaszewska‑ítélet, C‑440/09, EU:C:2011:114, 25. és 26. pont).

49

Mindazonáltal az említett feltételek meghatározásakor a tagállamoknak a lehető legnagyobb mértékben biztosítaniuk kell, hogy a területükön foglalkoztatott valamennyi munkavállaló egyenlő bánásmódban részesüljön, illetve hogy közülük azokat, akik a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorolják, ne érje hátrány (lásd ebben az értelemben: Piatkowski–ítélet, C‑493/04, EU:C:2006:167, 19. pont; Nikula‑ítélet, C‑50/05, EU:C:2006:493, 20. pont és Derouin‑ítélet, C‑103/06, EU:C:2008:185, 20. pont).

50

Márpedig, noha – amint az a jelen ítélet 41–43. pontjából kitűnik – az 1408/71 rendelet 3. cikkének (1) bekezdésével ellentétes az, hogy valamely tagállam az öregségi nyugdíjnak a területén való folyósításához rendszeresen megtagadja valamely másik tagállam jogszabályai alapján megvalósult, korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás figyelembevételét, e rendelkezés nem kötelezi az előbbi államot arra, hogy automatikusan a saját nemzeti jogszabályai által előírt korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatással egyenértékűnek ismerje el az ilyen foglalkoztatást.

51

Ugyanis az említett rendelkezés minden olyan értelmezése, amely a tagállamokat arra kötelezné, hogy automatikusan ilyen azonos kezelésre kerüljön sor, megfosztaná ez utóbbiakat a szociális biztonság területén meglévő hatáskörüktől.

52

Ebből következően a nemzeti hatóságoknak el kell végezniük a szóban forgó két korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatási rendszer összehasonlító vizsgálatát.

53

Mivel egy adott tagállam hatóságai ilyen vizsgálatának alapvetően annak értékelését kell lehetővé tennie, hogy valamely másik tagállamban megvalósult, korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatási intézkedés alkalmazási feltételei lehetővé teszik‑e az ilyen foglalkoztatás előbbi tagállambeli legitim célkitűzéseinek elérését, e hatóságok nem követelhetik, hogy e feltételek azonosak legyenek.

54

Egyfelől ugyanis nem kizárt, hogy egy és ugyanazon célkitűzést különböző módokon el lehessen érni, és hogy a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatási intézkedések alkalmazási feltételei egymástól tehát eltérők lehetnek.

55

Másfelől, e feltételek azonosságára vonatkozó követelmény de facto ahhoz vezetne, hogy a szóban forgó vizsgálatot megfosztja hatékony érvényesülésétől, mivel kevéssé tűnik valószínűnek, hogy két tagállam jogszabályi rendelkezései teljes mértékben azonosak.

56

Hangsúlyozni kell, hogy az 1408/71 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének ilyen értelmezése az egyetlen, amely egyszerre teszi lehetővé egyfelől annak az elvnek a tiszteletben tartását, amely szerint a tagállamok rendelkeznek továbbra is hatáskörrel a szociális ellátások nyújtása feltételeinek meghatározására, másfelől annak biztosítását, hogy egy adott tagállam területén foglalkoztatott valamennyi munkavállaló egyenlő bánásmódban részesüljön, úgy hogy nem éri hátrány közülük azokat, akik a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorolják vagy gyakorolták.

57

Ami közelebbről két különböző tagállamban a korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozó szabályozások egyes feltételei hasonlóságának az értékelését illeti, meg kell jegyezni, hogy azt esetről esetre kell elvégezni, és hogy az olyan csekély különbségeket, amelyeknek nincsen jelentős hatása a célkitűzések megvalósítására, nem lehet figyelembe venni annak megtagadásához, hogy az olyan korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatást, amely valamely másik tagállam jogszabályi rendelkezései alapján valósult meg, egyenértékűnek ismerjenek el a nemzeti, korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatással.

58

Hangsúlyozni kell, hogy az alapeljárásban nem vitatott, hogy az alapügyben szóban forgó két, korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozó szabályozás ugyanazokat a célkitűzéseket követi, azaz a nyugdíj felé való megfelelő átmenet biztosítását a munkavállalók számára, valamint a munkanélküliek vagy a tanulók alkalmazásának ösztönzését, és hogy e szabályozások alkalmazási feltételei nagyon hasonlók, mivel a német szabályozás keretében előírt munkaidő csökkentés 50%‑os, az osztrák szabályozás keretében előírt ilyen csökkentés pedig 40–60%‑os. Márpedig egy 10%‑os mértékű munkaidő‑eltérés nem elég jelentős ahhoz, hogy veszélyeztesse az AltTZG szociálpolitikai célkitűzéseinek a megvalósítását.

59

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt kell válaszolni a második kérdésre, hogy az 1408/71 rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében rögzített egyenlő bánásmód elvét úgy kell értelmezni, hogy adott tagállamban a valamely másik tagállam jogszabályai alapján megvalósult, korra való tekintettel történő részmunkaidős foglalkoztatás elismerése érdekében összehasonlító vizsgálatot kell végezni e két tagállam ilyen foglalkoztatásával kapcsolatos szabályozásának alkalmazási feltételeire vonatkozóan, annak esetről esetre való meghatározása érdekében, hogy a feltárt különbségek veszélyeztethetik‑e az előbbi tagállam szóban forgó jogszabályai legitim célkitűzéseinek megvalósítását.

60

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: