Szociálpolitika – Jogszabályok közelítése – A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén – 2008/94 irányelv – Hatály – A munkaviszony megszüntetése semmisségének eseteit kivéve a felmondás jogellenességének megállapítására irányuló eljárás megindításának időpontját követő 60. munkanap után esedékessé vált munkabér kifizetését előíró nemzeti szabályozás – Egyenlő bánásmód – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 51. cikkére tekintettel történő értékelés – Kizártság
(Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 20. cikk, 51. cikk, (1) bekezdés; 2008/94 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 3., 4. és 11. cikk, első bekezdés)
Nem tartozik a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló 2008/94 irányelv hatálya alá, ekként pedig nem vizsgálható az Európai Unió Alapjogi Chartájában – és különösen annak 20. cikkében – garantált alapvető jogok tükrében azon nemzeti szabályozás, amely szerint a munkáltató az érintett tagállamtól kérheti a felmondás jogellenességének megállapítására irányuló eljárás során, a kereset benyújtását követő 60. munkanap után esedékessé vált munkabérek kifizetését, és amennyiben a munkáltató nem fizette meg ezeket a munkabéreket és átmenetileg fizetésképtelenné nyilvánították, az érintett munkavállaló – törvényi engedményezés alapján – közvetlenül az államtól kérheti az említett munkabérek megfizetését.
Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 51. cikke szerint ugyanis az Unió jogrendjében garantált alapvető jogok tiszteletben tartásának kötelezettsége csak akkor terheli a tagállamokat, ha az uniós jogot hajtják végre. E tekintetben az „uniós jog végrehajtása” Charta 51. cikke szerinti fogalmának előfeltétele az érintett területek közötti közelséget, illetve az egyik terület által a másikra gyakorolt közvetett hatásokat meghaladó, valamely uniós jogi aktus és a szóban forgó nemzeti intézkedés közötti bizonyos fokú kapcsolat fennállása. A Bíróság többek között megállapította, hogy amiatt nem lehet az uniós alapvető jogokat valamely nemzeti szabályozásra alkalmazni, hogy az érintett területen meglévő uniós rendelkezések nem írtak elő semmiféle kötelezettséget a tagállamokra nézve az adott helyzet tekintetében. Az a puszta tény, hogy valamely nemzeti intézkedés olyan tárgykörbe tartozik, amelyben az Unió hatáskörökkel rendelkezik, nem vonhatja azt az uniós jog hatálya alá, ekként pedig nem járhat a Charta alkalmazandóságával. Annak meghatározása céljából, hogy valamely nemzeti intézkedés az uniós jognak a Charta 51. cikkének (1) bekezdése szerinti végrehajtásába tartozik‑e, egyebek között azt kell megvizsgálni, hogy a nemzeti szabályozás uniós jogi rendelkezés végrehajtására irányul‑e, hogy milyen jellegű ez a szabályozás, és hogy az uniós jog hatálya alá tartozó célokon kívül más célok elérésére is irányul‑e – még akkor is, ha közvetetten érintheti az uniós jogot –, valamint hogy létezik‑e olyan uniós jogi különös szabályozás, amely az adott területre vonatkozik, vagy amely azt érintheti.
Először, az említett nemzeti szabályozás jellemzőiből következik, hogy az a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók minimális védelmének garantálására vonatkozó, a 2008/94 irányelvben említettől eltérő célkitűzésre, azaz a hatvan munkanapot meghaladó bírósági eljárások időtartamából eredő károk tagállam általi megtérítésének előírására irányul. Ezenkívül a károk e megtérítése nem érinti és nem is korlátozza azt a minimális védelmet, amelyet a munkavállalók számára e tagállam ezen irányelv 3. és 4. cikkének megfelelően a bérgarancia‑alapon keresztül nyújt. Ami az irányelv 11. cikkének első bekezdését illeti, ez a rendelkezés annak megállapítására szorítkozik, hogy a 2008/94 irányelv „nem érinti a tagállamok azon lehetőségét, hogy a munkavállalókra nézve kedvezőbb törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket alkalmazzanak vagy vezessenek be”. Az „Általános és záró rendelkezések” címet viselő V. fejezetben szereplő ezen rendelkezés, szövegére figyelemmel, nem ruházza fel a tagállamokat az uniós jog alapján történő jogalkotás lehetőségével, hanem – az említett irányelv I. és II. fejezetében előírt lehetőségektől eltérően – arra korlátozódik, hogy elismerje a tagállamok azon lehetőségét, hogy kedvezőbb rendelkezéseket írjanak elő a nemzeti jog alapján, az ezen irányelvvel létrehozott rendszer keretén kívül. Következésképpen nem tekinthető a 2008/94 irányelv hatálya alá tartozónak az olyan nemzeti jogi rendelkezés, amely arra szorítkozik, hogy az ezen irányelv 11. cikkének első bekezdésében megerősített kizárólagos tagállami hatáskör gyakorlásából eredő kedvezőbb védelmet biztosítsa a munkavállalók számára. Végezetül a hivatkozott szabályozás az uniós jog egységessége, elsőbbsége és hatékonysága csorbulásának veszélyét sem idézi elő, mivel nem érinti és nem is korlátozza a 2008/94 irányelv 3. és 4. cikkében garantált minimális védelmet.
(vö. 33–37., 41., 43–45., 47., 49. pont és a rendelkező rész)
C‑198/13. sz. ügy
Víctor Manuel Julian Hernández és társai
kontra
Reino de España (Subdelegación del Gobierno de España en Alicante) és társai
(a Juzgado de lo Social no 1 de Benidorm [Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén — 2008/94/EK irányelv — Hatály — A munkáltató kártérítéshez való joga valamely tagállammal szemben a munkáltatói felmondás jogellenességének megállapítására irányuló eljárás alatt a munkáltatói felmondás jogellenességének megállapítására irányuló kereset benyújtását követő 60. munkanapon túl a munkavállaló részére fizetett munkabérek alapján — A kártérítéshez való jog hiánya semmis felmondás esetén — A munkavállaló kártérítéshez való jogának engedményezése munkáltatójának átmeneti fizetésképtelensége esetén — Semmis felmondással érintett munkavállalókkal szembeni megkülönböztetés — Az Európai Unió Alapjogi Chartája — Hatály — 20. cikk”
Összefoglaló – A Bíróság ítélete (ötödik tanács), 2014. július 10.
Szociálpolitika – Jogszabályok közelítése – A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén – 2008/94 irányelv – Hatály – A munkaviszony megszüntetése semmisségének eseteit kivéve a felmondás jogellenességének megállapítására irányuló eljárás megindításának időpontját követő 60. munkanap után esedékessé vált munkabér kifizetését előíró nemzeti szabályozás – Egyenlő bánásmód – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 51. cikkére tekintettel történő értékelés – Kizártság
(Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 20. cikk, 51. cikk, (1) bekezdés; 2008/94 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 3., 4. és 11. cikk, első bekezdés)
Nem tartozik a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló 2008/94 irányelv hatálya alá, ekként pedig nem vizsgálható az Európai Unió Alapjogi Chartájában – és különösen annak 20. cikkében – garantált alapvető jogok tükrében azon nemzeti szabályozás, amely szerint a munkáltató az érintett tagállamtól kérheti a felmondás jogellenességének megállapítására irányuló eljárás során, a kereset benyújtását követő 60. munkanap után esedékessé vált munkabérek kifizetését, és amennyiben a munkáltató nem fizette meg ezeket a munkabéreket és átmenetileg fizetésképtelenné nyilvánították, az érintett munkavállaló – törvényi engedményezés alapján – közvetlenül az államtól kérheti az említett munkabérek megfizetését.
Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 51. cikke szerint ugyanis az Unió jogrendjében garantált alapvető jogok tiszteletben tartásának kötelezettsége csak akkor terheli a tagállamokat, ha az uniós jogot hajtják végre. E tekintetben az „uniós jog végrehajtása” Charta 51. cikke szerinti fogalmának előfeltétele az érintett területek közötti közelséget, illetve az egyik terület által a másikra gyakorolt közvetett hatásokat meghaladó, valamely uniós jogi aktus és a szóban forgó nemzeti intézkedés közötti bizonyos fokú kapcsolat fennállása. A Bíróság többek között megállapította, hogy amiatt nem lehet az uniós alapvető jogokat valamely nemzeti szabályozásra alkalmazni, hogy az érintett területen meglévő uniós rendelkezések nem írtak elő semmiféle kötelezettséget a tagállamokra nézve az adott helyzet tekintetében. Az a puszta tény, hogy valamely nemzeti intézkedés olyan tárgykörbe tartozik, amelyben az Unió hatáskörökkel rendelkezik, nem vonhatja azt az uniós jog hatálya alá, ekként pedig nem járhat a Charta alkalmazandóságával. Annak meghatározása céljából, hogy valamely nemzeti intézkedés az uniós jognak a Charta 51. cikkének (1) bekezdése szerinti végrehajtásába tartozik‑e, egyebek között azt kell megvizsgálni, hogy a nemzeti szabályozás uniós jogi rendelkezés végrehajtására irányul‑e, hogy milyen jellegű ez a szabályozás, és hogy az uniós jog hatálya alá tartozó célokon kívül más célok elérésére is irányul‑e – még akkor is, ha közvetetten érintheti az uniós jogot –, valamint hogy létezik‑e olyan uniós jogi különös szabályozás, amely az adott területre vonatkozik, vagy amely azt érintheti.
Először, az említett nemzeti szabályozás jellemzőiből következik, hogy az a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók minimális védelmének garantálására vonatkozó, a 2008/94 irányelvben említettől eltérő célkitűzésre, azaz a hatvan munkanapot meghaladó bírósági eljárások időtartamából eredő károk tagállam általi megtérítésének előírására irányul. Ezenkívül a károk e megtérítése nem érinti és nem is korlátozza azt a minimális védelmet, amelyet a munkavállalók számára e tagállam ezen irányelv 3. és 4. cikkének megfelelően a bérgarancia‑alapon keresztül nyújt. Ami az irányelv 11. cikkének első bekezdését illeti, ez a rendelkezés annak megállapítására szorítkozik, hogy a 2008/94 irányelv „nem érinti a tagállamok azon lehetőségét, hogy a munkavállalókra nézve kedvezőbb törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket alkalmazzanak vagy vezessenek be”. Az „Általános és záró rendelkezések” címet viselő V. fejezetben szereplő ezen rendelkezés, szövegére figyelemmel, nem ruházza fel a tagállamokat az uniós jog alapján történő jogalkotás lehetőségével, hanem – az említett irányelv I. és II. fejezetében előírt lehetőségektől eltérően – arra korlátozódik, hogy elismerje a tagállamok azon lehetőségét, hogy kedvezőbb rendelkezéseket írjanak elő a nemzeti jog alapján, az ezen irányelvvel létrehozott rendszer keretén kívül. Következésképpen nem tekinthető a 2008/94 irányelv hatálya alá tartozónak az olyan nemzeti jogi rendelkezés, amely arra szorítkozik, hogy az ezen irányelv 11. cikkének első bekezdésében megerősített kizárólagos tagállami hatáskör gyakorlásából eredő kedvezőbb védelmet biztosítsa a munkavállalók számára. Végezetül a hivatkozott szabályozás az uniós jog egységessége, elsőbbsége és hatékonysága csorbulásának veszélyét sem idézi elő, mivel nem érinti és nem is korlátozza a 2008/94 irányelv 3. és 4. cikkében garantált minimális védelmet.
(vö. 33–37., 41., 43–45., 47., 49. pont és a rendelkező rész)