C‑112/13. sz. ügy

A

kontra

B és társai

(az Oberster Gerichtshof [Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„EUMSZ 267. cikk — Nemzeti alkotmány — Kötelező jellegű, közbenső alkotmányossági felülvizsgálati eljárás — Annak vizsgálata, hogy valamely nemzeti jogszabály megfelel‑e mind az uniós jognak, mind pedig a nemzeti alkotmánynak — Joghatóság és a határozatok végrehajtása a polgári és kereskedelmi ügyekben — Az alperes valamely tagállam területén lévő ismert lakóhelyének vagy tartózkodási helyének hiánya — Joghatóságot keletkeztető alperesi perbebocsátkozás — Távol lévő alperes ügygondnoka”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (ötödik tanács), 2014. szeptember 11.

1. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – A Bírósághoz fordulás – A tagállami bíróságok hatáskörei – Olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a másod‑, illetve végső fokon eljáró rendes bíróságok kötelesek az Alapjogi Chartába ütköző jogszabályok megsemmisítése iránti kérelemmel fordulni az alkotmánybírósághoz – Az ilyen közbenső eljárás elsőbbségi jellege – A rendes bíróság számára annak lehetetlensége, hogy a jogvitát az említett jogszabály alkalmazásának mellőzésével azonnal eldöntse – Megengedhetőség – Feltételek – A nemzeti bíróság általi értékelés

   (EUMSZ 267. cikk; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 47. cikk)

2. Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Joghatóság és a határozatok elismerése a polgári és kereskedelmi ügyekben – 44/2001 rendelet – Megállapodás a joghatóságról – Az alperesnek a 44/2001 rendelet 24. cikke értelmében vett perbebocsátkozása – Fogalom – Távol lévő alperes ügygondnokának perbebocsátkozása – Kizártság – Feltételek

   (Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 47. cikk; 44/2001 tanácsi rendelet, 24. cikk)

1.  Az uniós jogot és konkrétan az EUMSZ 267. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a másod‑, illetve végső fokon eljáró rendes bíróságoknak, ha úgy vélik, hogy valamely nemzeti jogszabály az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkébe ütközik, az előttük folyamatban lévő eljárás keretében a jogszabály általános jellegű megsemmisítése iránti kérelemmel kell fordulniuk az alkotmánybírósághoz, ahelyett hogy beérnék a jogszabály alkalmazásának mellőzésével, amennyiben ezen eljárás elsődleges jellegének az a következménye, hogy – mind az ilyen kérelemnek a jogszabályok alkotmányossági vizsgálatát végző nemzeti bíróságnak való benyújtása előtt, mind az adott esetben e bíróságnak az említett kérelemről való határozata után – meggátolja, hogy e rendes bíróságok éljenek a Bírósághoz előzetes döntéshozatal iránti kérelem benyújtására vonatkozó lehetőségükkel, vagy teljesítsék erre irányuló kötelezettségüket. Ellenben az uniós jogot és konkrétan az EUMSZ 267. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az ilyen nemzeti szabályozás, amennyiben az említett rendes bíróságok továbbra is szabadon:

   —	fordulhatnak a Bírósághoz előzetes döntéshozatal céljából az általuk szükségesnek tartott bármely kérdéssel, az eljárás általuk megfelelőnek tartott bármely pillanatában, akár a jogszabályok általános jellegű vizsgálatára irányuló közbenső eljárást követően is,

   —	fogadhatnak el az uniós jogrend által biztosított jogok ideiglenes bírói védelmének biztosításához szükséges bármilyen intézkedést, valamint

   —	mellőzhetik – valamely ilyen közbenső eljárást követően – a szóban forgó nemzeti jogszabályi rendelkezés alkalmazását, ha azt az uniós joggal ellentétesnek ítélik.

   A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a nemzeti jogszabály értelmezhető‑e az uniós jog e követelményeinek megfelelően.

   (vö. 46. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2.  A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001 rendeletnek az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének fényében értelmezett 24. cikkét úgy kell értelmezni, hogy amennyiben valamely nemzeti bíróság ügygondnokot rendel az olyan távol lévő alperes részére, akinek ismert tartózkodási hely hiányában a keresetlevelet nem kézbesítették, ezen ügygondnok nemzeti jogszabálynak megfelelő perbebocsátkozása nem egyenértékű ezen alperesnek e rendelet e bíróság joghatóságát megállapító 24. cikke értelmében vett perbebocsátkozásával.

   Ugyanis a 44/2001 rendelet 24. cikkének első mondata szerinti, joghatóságról való hallgatólagos megállapodás az eljárás feleinek e joghatóságra vonatkozó tudatos döntésén alapul, ami azt feltételezi, hogy az alperesnek tudomása van a vele szemben indított eljárásról. Ellenben a távol lévő alperes, akinek a keresetlevelet nem kézbesítették, és akinek nincsen tudomása a vele szemben indított eljárásról, nem tekinthető úgy, mint aki hallgatólagosan elismeri az eljáró bíróság joghatóságát.

   Ezenkívül a távol lévő alperes, akinek nincs tudomása a vele szemben indított eljárásról, valamint a távol lévő alperes ügygondnokának kirendelése nem adhatja meg ezen ügygondnok számára az összes szükséges információt az eljáró bíróság joghatóságának értékeléséhez, és nem teszi számára lehetővé, hogy ezt a joghatóságot hatékonyan vitassa, vagy hogy azt megalapozottan elfogadja. Ilyen körülmények között az említett ügygondnok perbebocsátkozása sem minősülhet úgy, mint amely hallgatólagos elismerést jelent ezen alperes részéről.

   E tekintetben, abban az esetben, ha a keresetlevelet nem kézbesítették az alperesnek, aki az eljáró bíróság tagállamától eltérő tagállamban rendelkezett lakóhellyel, nem minősíthető kiszámíthatónak az eljáró bíróság joghatóságának az alperes számára kirendelt ügygondnok perbocsátkozása okán történő megállapítása.

   A felperesnek a Charta 47. cikkében biztosított hatékony jogorvoslathoz való joga – amelyet az alperesnek a 44/2001 rendelet keretében biztosított védelemhez való jogával együttesen kell érvényre juttatni – nem követeli meg e rendelet 24. cikkének eltérő értelmezését.

   A 44/2001 rendelet 24. cikkének olyan értelmezése, amely szerint a távol lévő alperes ügygondnoka ezen alperes nevében perbe bocsátkozhat e 24. cikke szerint, nem minősíthető úgy, hogy megfelelő egyensúlyt teremt a hatékony jogorvoslathoz való jog és a védelemhez való jog között. Ezen értelmezés ugyanis megfosztaná ezen alperest attól a lehetőségtől, hogy oly módon érvényesítése a védelemhez való jogát, hogy a 34. cikk 2. pontja alapján kifogást emel a vele szemben hozott ítélet elismerése ellen.

   (vö. 54., 55., 57., 58., 60., 61. pont és a rendelkező rész 2. pontja)