—

a Green Network SpA képviseletében V. Cerulli Irelli avvocato,

—

a Gestore dei Servizi Energetici SpA – GSE képviseletében G. Roberti, I. Perego és M. Serpone avvocati,

—

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. Gentili avvocato dello Stato,

—

az Európai Bizottság képviseletében K. Herrmann, E. White, L. Pignataro‑Nolin és A. Aresu, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a belső villamosenergia‑piacon a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia támogatásáról [helyesen: előmozdításáról] szóló, 2001. szeptember 27‑i 2001/77/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 283., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 121. o.) 5. cikkével, valamint az EK–Svájc Vegyes Bizottság 2000. október 25‑i 1/2000 határozatával (HL 2001. L 51., 1. o.) kiigazított, az Európai Gazdasági Közösség és a Svájci Államszövetség között 1972. július 22‑én létrejött megállapodással (HL L 300., 188. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 11. kötet, 105. o.; a továbbiakban: szabadkereskedelmi megállapodás) összefüggésben értelmezett EUMSZ 3. cikk (2) bekezdésének és az EUMSZ 216. cikknek az értelmezésére irányul.

2

Ezt a kérelmet a Green Network SpA (a továbbiakban: Green Network) és az Autorità per l’energia elettrica e il gas (a továbbiakban: AEEG) között az ezen utóbbi által a Green Networkkel szemben amiatt kiszabott közigazgatási bírság tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, hogy ez a társaság megtagadta, hogy az általa Svájcból Olaszországba behozott villamosenergia‑mennyiségek arányában zöld bizonyítványokat vásároljon.

3

Az Európai Gazdasági Közösség a szabadkereskedelmi megállapodást az EGK‑Szerződés közös kereskedelempolitikára vonatkozó 113. cikke – a későbbiekben az EK‑Szerződés 113. cikke, majd a módosításokat követően EK 133. cikk – alapján kötötte meg. Ezen utóbbi cikk rendelkezéseit jelenleg az EUMSZ 207. cikk tartalmazza. Az említett megállapodás 1. cikke szerint annak célja többek között, hogy a kölcsönös kereskedelem bővülése révén elősegítse a Közösség és a Svájci Államszövetség közötti gazdasági kapcsolatok harmonikus fejlődését, tisztességes versenyfeltételeket biztosítson a szerződő felek közötti kereskedelemben, valamint hogy ily módon hozzájáruljon a kereskedelem akadályainak felszámolásával a világkereskedelem harmonikus fejlődőséhez és bővüléséhez.

4

A 2001/77 irányelvet a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról [helyesen: előmozdításáról], valamint a 2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelv módosításáról és azt követő hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. április 23‑i 2009/28/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 140., 16. o.) 2012. január 1‑jei hatállyal hatályon kívül helyezte. Az alapeljárásbeli tényállás időpontjára figyelemmel azonban, időbeli hatályát tekintve a 2001/77 irányelvet kell alkalmazni.

5

A 2001/77 irányelv (1)–(3), (10), (11), valamint (14)–(16) preambulumbekezdése értelmében:

[...]

[...]

6

A 2001/77 irányelv 1. cikke ekként rendelkezett:

„Ezen irányelv célja, hogy a belső villamosenergia‑piacon ösztönözze a megújuló energiaforrásoknak az energiatermeléshez való nagyobb mértékű hozzájárulását, és alapot teremtsen azok majdani közösségi keretéhez.”

7

Az irányelv „Fogalommeghatározások” címet viselő 2. cikke kimondta:

„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában a következő fogalommeghatározásokat kell alkalmazni:

[...]

[...]”

8

Az említett irányelv 3. cikke a következőket írta elő:

„(1)   A tagállamok a (2) bekezdésben említett nemzeti célelőirányzatoknak megfelelően megteszik a szükséges lépéseket a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia fogyasztása fokozásának ösztönzésére. [...]

(2)   A tagállamok legkésőbb 2002. október 27‑ig, ezt követően pedig ötévente elfogadják és közzéteszik a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia fogyasztásának nemzeti célelőirányzatait tartalmazó, a következő 10 évre vonatkozó, a villamosenergia‑fogyasztás százalékában kifejezett jelentést. [...] A célok legkésőbb 2010‑ig történő meghatározásához a tagállamok:

[...]

(4)   A tagállamok (2) és (3) bekezdésben említett jelentései alapján a Bizottság felméri, hogy:

[...]”

9

Ugyanezen irányelv „Támogatási rendszerek” címet viselő 4. cikkének szövege a következő volt:

„(1)   A Bizottság a[z EK‑]Szerződés 87. és 88. cikkének sérelme nélkül értékeli a tagállamokban megvalósított mechanizmusok alkalmazását, amelyeknek megfelelően a villamosenergia‑termelők a hatóságok által kiadott rendelkezések értelmében közvetlen vagy közvetett támogatásban részesülnek, és amelyek korlátozó hatást gyakorolhatnak a kereskedelemre, azon az alapon, hogy e mechanizmusok hozzájárulnak a Szerződés 6. és 174. cikkében meghatározott célok megvalósításához.

(2)   A Bizottság legkésőbb 2005. október 27‑ig megfelelően dokumentált jelentést készít az (1) bekezdésben említett különböző mechanizmusok alkalmazásával és párhuzamos működésével kapcsolatban szerzett tapasztalatokról. A jelentés értékeli az (1) bekezdésben említett támogatási rendszerek eredményességét – beleértve a költséghatékonyságot is – a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia felhasználásának előmozdításában, a 3. cikk (2) bekezdésében említett nemzeti célelőirányzatoknak megfelelően. A jelentéshez szükség esetén a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia támogatási rendszereivel kapcsolatos közösségi keretre vonatkozó javaslatot mellékelnek.

A keretre vonatkozó javaslatoknak:

10

A 2001/77 irányelvnek „A megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia származási garanciája” címet viselő 5. cikke ekként rendelkezett:

„(1)   A tagállamok legkésőbb 2003. október 27‑ig biztosítják, hogy a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia származása ennek az irányelvnek az értelmében, az egyes tagállamok által megállapított objektív, átlátható és megkülönböztetésmentes feltételeknek megfelelően szavatolható legyen. A tagállamok ennek érdekében biztosítják, hogy kérésre az ennek igazolására szolgáló származási garanciát állítsanak ki.

(2)   A tagállamok egy vagy több, a termelési és elosztási tevékenységektől független illetékes szervet jelölhetnek ki e származási garanciák kiadásának felügyeletére.

(3)   A származási garancia:

(4)   A (2) bekezdésnek megfelelően kiadott, ilyen jellegű származási garanciát a tagállamok, kizárólag a (3) bekezdésben említett elemek bizonyítékaként, kölcsönösen elismerik. A származási garancia mint ilyen bizonyíték elismerése csak tárgyilagos, átlátható és megkülönböztetésmentes feltételek alapján tagadható meg, különösen, ha annak oka a csalás megakadályozása. A származási garancia elismerésének megtagadása esetén a Bizottság az elutasító felet kötelezheti annak elismerésére, különös tekintettel az ezen elismerés alapjául szolgáló objektív, átlátható és megkülönböztetésmentes feltételekre.

(5)   A tagállamok és az illetékes szervek megfelelő mechanizmusokat vezetnek be annak érdekében, hogy a származási garanciák pontosak és megbízhatók legyenek, és a 3. cikk (3) bekezdésében említett jelentésben ismertetik a garanciarendszer megbízhatóságának biztosítása érdekében tett intézkedéseket.

(6)   A Bizottság a tagállamokkal folytatott konzultációt követően, a 8. cikkben említett jelentésben mérlegeli azokat a formai és módszerbeli lehetőségeket, amelyeket a tagállamok betarthatnak annak érdekében, hogy bizonyítsák a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia származását. A Bizottság szükség esetén javasolja az Európai Parlament és a Tanács számára, hogy ebben a vonatkozásban közös szabályokat fogadjanak el.”

11

Amint az a 2001/77 irányelv mellékletének első bekezdéséből kitűnik, a melléklet – ezen irányelv 3. cikke (2) bekezdésének megfelelően – referenciaértékeket tartalmaz a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiára vonatkozó nemzeti célelőirányzatok megállapításához. Az e mellékletben szereplő táblázatból és az ahhoz kapcsolódó magyarázatokból kitűnik, hogy az említett referenciaértékek egyrészt az egyes tagállamokban az 1997. évi, „nemzeti [megújuló energiaforrásokból előállított villamosenergia‑]termelésre”, másrészt az 1997. és 2010. év tekintetében a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiának a villamosenergia‑felhasználás százalékában jelölt arányára vonatkoznak, az utóbbi rész pedig „a nemzeti [megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia] és a bruttó nemzeti villamosenergia‑felhasználás hányadosán alapul”.

12

A villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló 96/92/EK irányelv végrehajtásáról szóló, 1999. március 16‑i 79. sz. törvényerejű rendelet (decreto legislativo n. 79 – Attuazione della direttiva 96/92/CE recante norme comuni per il mercato interno dell’energia elettrica; a GURI 1999. március 31‑i 75. száma, 8. o., a továbbiakban: 79/1999. sz. törvényerejű rendelet) 11. cikkének (1) bekezdése arra kötelezi azokat a gazdasági szereplőket, akik villamos energiát állítottak elő vagy hoztak be, hogy a következő évben az említett rendelet hatálybalépését követően üzembe helyezett vagy termelésüket megnövelő létesítményekből származó, megújuló energiaforrásokból előállított villamosenergiára (a továbbiakban: zöld villamos energia) kvótát vezessenek be a nemzeti rendszerbe. Ugyanezen cikk (3) bekezdése értelmében lehetőség van többek között arra, hogy kötelezettségüket vagy úgy teljesítsék, hogy ezt a kvótát teljes egészében vagy részben más termelőktől szerzik be, amennyiben a nemzeti hálózatba bevezetett villamos energia zöld, vagy oly módon, hogy zöld bizonyítványokat vásárolnak a nemzeti hálózat kezelőjétől, azaz 2005. november 1‑je óta a Gestore servizi energetici GSE SpA‑tól (a továbbiakban: GSE). Az érintett termelőknek és importőröknek tehát vagy olyan igazolást kell bemutatniuk, amely bizonyítja, hogy az előállított vagy behozott energiakvótát megújuló energiaforrásokból állították elő, vagy zöld bizonyítványokat kell vásárolniuk.

13

A megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia területén az 1999. március 16‑i 79/1999. sz. törvényerejű rendelet 11. cikkének (1), (2) és (3) bekezdésében előírt rendelkezések végrehajtási szabályairól szóló, 1999. november 11‑i törvényerejű rendelet (decreto ministeriale – Direttive per l’attuazione delle norme in materia di energia elettrica da fonti rinnovabili di cui ai commi 1, 2 e 3 dell’articolo 11 del decreto legislativo 16 marzo 1999, n. 79; a GURI 1999. december 14‑i 292. száma, 26. o.; a továbbiakban: az 1999. november 11‑i miniszteri rendelet) 4. cikkének (6) bekezdése ekként rendelkezik:

„A [79/1999. sz.] törvényerejű rendelet 11. cikkének (1) és (2) bekezdésében előírt kötelezettség részben vagy teljes egészében teljesíthető az 1999. április 1‑jét követően üzembe helyezett, megújuló energiaforrással működő létesítmények által előállított villamos energia behozatalával, amennyiben e létesítmények olyan harmadik országok területén helyezkednek el, amelyek a megújuló energiaforrások előmozdítására és ösztönzésére alkalmas, piaci mechanizmusokon alapuló, és az Olaszországban elhelyezkedő létesítmények számára ugyanezen lehetőséget biztosító hasonló intézkedéseket fogadnak el. Ebben az esetben a kötelezett jogalany a (3) bekezdés szerinti kérelmet a létesítmény által előállított villamos energiára vonatkozó adásvételi szerződéssel és az energiának a nemzeti hálózatba történő bevezetésére feljogosító dokumentummal együtt nyújtja be. A létesítmény helye szerinti ország [a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló, 1996. december 19‑i] 96/92/EK [európai parlamenti és tanácsi] irányelv [HL 1997. L 27., 20. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 3. o.] 20. cikkének (3) bekezdése alapján kijelölt hatóságának valamennyi adatot tanúsítania kell. Az Európai Unión kívüli országok esetében a kérelem elfogadásának feltétele a nemzeti hálózat kezelője és a szükséges vizsgálatok részletes szabályait meghatározó, megfelelő helyi hatóság között megállapodás megkötése.”

14

A belső villamosenergia‑piacon a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia előmozdításáról szóló 2001/77/EK irányelv végrehajtásáról szóló, 2003. december 29‑i 387. sz. törvényerejű rendelet (decreto legislativo n. 387 – Attuazione della direttiva 2001/77/CE relativa alla promozione dell’energia elettrica prodotta da fonti energetiche rinnovabili nel mercato interno dell’elettricità; a GURI 2004. január 31‑i 25. számának rendes különszáma, a továbbiakban: 387/2003. sz. törvényerejű rendelet) 20. cikkének (3) bekezdése értelmében az Európai Unió más tagállamaiban előállított villamos energiát importáló gazdasági szereplők – a 2001/77 irányelv 5. cikkének megfelelően kibocsátott származási garancia megfelelő másolatának benyújtásával – a 79/1999. sz. törvényerejű rendelet 11. cikkében előírt zöld bizonyítványok megvásárlására irányuló kötelezettség alóli mentesség iránti kérelemmel fordulhatnak a GSE‑hez a zöld villamos energia behozott részét illetően. A valamely harmadik országban előállított villamos energia behozatala esetében az említett 20. cikk (3) bekezdése ezt a mentességet az Olasz Köztársaság és az érintett harmadik ország között olyan megállapodás megkötésétől teszi függővé, amely előírja, hogy az érintett villamos energiát megújuló energiaforrásokból állítják elő, és hogy ekként azt a 2001/77 irányelv 5. cikkében előírtakkal azonos módon szavatolják.

15

2007. március 6‑án a hatáskörrel rendelkező olasz minisztériumok, valamint a svájci környezetvédelmi, közlekedési, energiaügyi és hírközlési szövetségi minisztérium ilyen megállapodást kötött. Ez a megállapodás előírja a származási garanciák kölcsönös elismerését a 2006‑tól behozott villamos energiára vonatkozóan, amely évben a Svájci Államszövetség a 2001/77 irányelv rendelkezéseinek megfelelő szabályozást fogadott el.

16

A 387/2003. sz. törvényerejű rendelet 4. cikke értelmében a GSE feladata a 79/1999. sz. törvényerejű rendelet 11. cikkében előírt kötelezettség tiszteletben tartásának ellenőrzése és a kötelezettség teljesítésének elmulasztásával kapcsolatos esetekről az ilyen esetekben – a versenyszabályokról és a közüzemi szolgáltatások szabályozásáról, valamint a közüzemi szolgáltatásokat szabályozó hatóságok létrehozásáról szóló, 1995. november 14‑i 481. sz. törvényben (legge n 481 – Norme per la concorrenza e la regolazione dei servizi di pubblica utilità, Istituzione delle Autorità di regolazione dei servizi di pubblica utilità; a GURI 1995. november 18‑i, 270. számának rendes különszáma) előírt – szankciók kiszabására hatáskörrel rendelkező AEEG tájékoztatása.

17

2005‑ben a Green Network 873855 MWh villamos energiát hozott be Svájcból Olaszországba a svájci Aar e Ticino SA di Elettricità társasággal kötött szállítási szerződés alapján. Az e szerződésben előírt rendelkezések értelmében a villamos energiát megújuló energiaforrásokból állították elő Svájcban.

18

A 387/2003. sz. törvényerejű rendelet 20. cikkének (3) bekezdése értelmében a Green Network a Svájcból ekként behozott villamosenergia‑mennyiségeket illetően a 2006. évre vonatkozóan mentességet kért a GSE‑től a 79/1999. sz. törvényerejű rendelet 11. cikkében előírt, a zöld bizonyítványok megvásárlására irányuló kötelezettség alól.

19

A GSE a 2006. július 7‑i határozatában azon az alapon utasította el ezt a kérelmet, hogy 2005‑ben az Olasz Köztársaság és a Svájci Államszövetség között még nem jött létre az említett 20. cikk (3) bekezdése szerinti megállapodás. Következésképpen a GSE a Green Networköt 378 zöld bizonyítvány beszerzésére kötelezte összesen 2367792 euró összegben. Mivel a Green Network nem teljesítette kötelezettségét, vele szemben az AEEG 2011. január 21‑én hozott határozatában 2466450 euró összegű közigazgatási bírságot szabott ki.

20

Miután a Green Network által az e határozattal szemben indított keresetet a Tribunale amministrativo regionale per la Lombardia (lombardiai regionális közigazgatási bíróság) elutasította, ez a társaság az e bíróság által hozott ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be a Consiglio di Statóhoz (államtanács). E fellebbezés alátámasztására a Green Network újólag előadja – többek között – az első fokon előterjesztett azon érvét, amely szerint a 387/2003. sz. rendelet 20. cikkének (3) bekezdése összeegyeztethetetlen az EUMSZ 3. cikk (2) bekezdésével és az EUMSZ 216. cikkel, mivel az Unió az említett nemzeti jogi rendelkezésben előírthoz hasonló megállapodás megkötésére kizárólagos külső hatáskörrel rendelkezik.

21

A Green Network egyebek mellett azzal érvel, hogy – figyelemmel erre az összeegyeztethetetlenségre – ismét az 1999. november 11‑i miniszteri rendelet 4. cikkének (6) bekezdését kell alkalmazni. Ezzel összefüggésben a Green Network azt állítja, hogy az ezen utóbbi rendelkezésben megkövetelt, a bizonyítványok kölcsönös elismerésére vonatkozó, hálózatüzemeltetők közötti megállapodást a Gestore della Rete di Trasmissione Nazionale (GRTN) – a nemzeti hálózat üzemeltetője, amelynek a GSE a jogutódja – és a megfelelő svájci üzemeltető hallgatólagosan megkötötte.

22

A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben jelzi, hogy amennyiben az általa előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és második kérdésre a Bíróság azt a választ adja, hogy a 387/2003. sz. rendelet 20. cikkének (3) bekezdéséhez hasonló rendelkezés sérti az Unió kizárólagos külső hatáskörét, úgy a jelen ügyre ténylegesen az 1999. november 11‑i miniszteri rendelet 4. cikkének (6) bekezdése lenne az irányadó. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az ezen utóbbi nemzeti rendelkezésre vonatkozó harmadik és negyedik kérdést is a Bíróság elé kell terjeszteni előzetes döntéshozatal céljából.

23

E körülmények között a Consiglio di Stato felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

24

Amint az az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések szövegéből kitűnik, e kérdések lényegében az EUMSZ 3. cikk (2) bekezdésének és az EUMSZ 216. cikknek az értelmezésére vonatkoznak.

25

Meg kell azonban állapítani, hogy az alapeljárás az AEEG azon határozatának kifogásolására vonatkozik, amellyel az a Green Networkkel szemben azon az alapon szabott ki közigazgatási bírságot, hogy ezen utóbbi nem tett eleget a 2006. évre vonatkozóan a zöld bizonyítványok megvásárlására irányuló kötelezettségnek. E feltételek mellett, és tekintettel arra a körülményre, hogy a Lisszaboni Szerződés csak 2009. december 1‑jén lépett hatályba, az előterjesztett kérdésekben felmerülő problémák megválaszolása céljából nem az EUM‑Szerződésnek a kérdést előterjesztő bíróság által említett rendelkezéseit, hanem – amint arra többek között a GSE, az olasz kormány, és a Bizottság hivatkozik – az EK‑Szerződésből eredő, a Közösség kizárólagos külső hatásköréhez kapcsolódó szabályokat kell figyelembe venni.

26

E tekintetben meg kell állapítani, hogy az Unió kizárólagos külső hatáskörének – az immár az EUMSZ 3. cikk (2) bekezdésében szereplő – különböző esetei közül kizárólag az e rendelkezés utolsó tagmondatában említett eset képezi a kérdést előterjesztő bíróság által felvetett problémák alapját és bizonyul a jelen üggyel összefüggésben relevánsnak, azaz az a helyzet, amelyben valamely nemzetközi megállapodás megkötése „a közös szabályokat érintheti, vagy azok alkalmazási körét megváltoztathatja”.

27

Márpedig az említett utolsó tagmondatban alkalmazott kifejezések megfelelnek azoknak, amelyekkel a Bíróság a Bizottság kontra Tanács ügyben hozott, ún. AETR‑ítélet (22/70, EU:C:1971:32) 22. pontjában meghatározta azon nemzetközi kötelezettségek jellegét, amelyeket a tagállamok a közösségi intézmények keretein kívül nem vállalhatnak, amennyiben a Szerződés céljainak megvalósítása érdekében közös szabályokat fogadtak el (lásd: Bizottság kontra Tanács ítélet, C‑114/12, EU:C:2014:2151, 66. pont).

28

Következésképpen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a jelen ügyben úgy kell érteni, hogy azok a Közösségnek az említett AETR‑ítéletben (EU:C:1971:32) megállapított és annak alapján kialakított kizárólagos külső hatáskörére (a továbbiakban: az AETR‑ítélet értelmében vett kizárólagos külső hatáskör) vonatkoznak.

29

Az említett ítélkezési gyakorlat szerint akkor áll fenn annak kockázata, hogy a tagállamok nemzetközi kötelezettségvállalásai sértik a Közösség közös szabályait, vagy megváltoztatják e szabályok alkalmazási körét, ami alkalmas a Közösség kizárólagos külső hatáskörének igazolására, ha e kötelezettségvállalások az említett szabályok alkalmazási körébe tartoznak (lásd többek között: Bizottság kontra Tanács ítélet, EU:C:2014:2151, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; továbbá 1/13 vélemény, EU:C:2014:2303, 71. pont).

30

Az ilyen kockázat megállapítása nem feltételezi a nemzetközi kötelezettségvállalások és a közösségi szabályozás hatálya alá tartozó tárgykörök közötti teljes egybeesést (Bizottság kontra Tanács ítélet, EU:C:2014:2151, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; továbbá 1/13 vélemény, EU:C:2014:2303, 72. pont).

31

Különösen, a közös szabályok alkalmazási körét az ilyen kötelezettségvállalások akkor érinthetik vagy változtathatják meg, ha az utóbbiak az ilyen szabályok által jelentős részben már szabályozott tárgykörhöz tartoznak (Bizottság kontra Tanács ítélet, EU:C:2014:2151, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; továbbá 1/13 vélemény, EU:C:2014:2303, 73. pont).

32

Ezen túlmenően a tagállamok a közösségi intézmények keretein kívül még abban az esetben sem vállalhatnak ilyen kötelezettségeket, ha nem áll fenn lehetséges ellentmondás e kötelezettségvállalások és a Közösség közös szabályai között (Bizottság kontra Tanács ítélet, EU:C:2014:2151, 71. pont; valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

Ennek kapcsán, mivel a Közösség csak ráruházott hatáskörökkel rendelkezik, a hatáskör – ráadásul kizárólagos hatáskör – fennállásának a tervezett nemzetközi megállapodás és a hatályos közösség jog közötti viszony átfogó és konkrét elemzéséből levont következtetéseken kell alapulnia. Ezen elemzésnek ki kell terjednie a közösségi szabályok, illetve a tervezett megállapodás rendelkezéseinek hatálya alá tartozó tárgykörökre, az előrelátható továbbfejlődési perspektíváikra, valamint e szabályok és rendelkezések jellegére és tartalmára, annak megvizsgálása érdekében, hogy a szóban forgó megállapodás sértheti‑e a közösségi szabályok egységes és koherens alkalmazását és az általuk létesített rendszer megfelelő működését (lásd: 1/13 vélemény, EU:C:2014:2303, 74. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy tekintettel a 2001/77 irányelvnek és különösen 5. cikke rendelkezéseinek meglétére, az EK‑Szerződést akként kell‑e értelmezni, hogy a Közösség az AETR‑ítélet értelmében vett olyan kizárólagos külső hatáskörrel rendelkezik, amellyel ellentétes az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló azon nemzeti rendelkezés (a továbbiakban: első vitatott nemzeti rendelkezés), amely azon az alapon írja elő a zöld bizonyítványok megszerzésének kötelezettsége alóli mentesség megadását, hogy a nemzeti fogyasztási piacra harmadik államból behozott villamos energiát vezetnek be olyan megállapodásnak az érintett tagállam és harmadik állam között történt korábbi megkötése révén, amelynek értelmében az ekként behozott villamos energia zöld jellege – az említett 5. cikkben előírtakkal azonos részletes szabályok szerint – garantált.

35

Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a 2001/77 irányelvet az EK 175. cikk alapján fogadták el – amelynek rendelkezéseit megismétli a Közösség környezetpolitikájával kapcsolatos EUMSZ 192. cikk –, amely a Közösség és tagállamai között megosztott hatáskört írt elő (lásd többek között: Bizottság kontra Tanács ítélet, C‑370/07, EU:C:2009:590, 49. pont).

36

Ebben az összefüggésben – és amint az különösen a jelen ítélet 29–33. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból kitűnik – a jelen ügyben attól a kérdéstől függ a Közösség olyan kizárólagos külső hatáskörének esetleges fennállása, amely megakadályozhat az első vitatott nemzeti rendelkezéshez hasonló valamely szabályt, hogy sértheti‑e a 2001/77 irányelvben szereplő közös rendelkezéseket, vagy megváltoztathatja‑e az említett rendelkezések alkalmazási körét az olyan jellegű megállapodás, amelynek megkötését az említett rendelkezés előírja.

37

E tekintetben meg kell állapítani, hogy nem zárja ki a Közösség kizárólagos külső hatáskörének esetleges megsértését az a puszta körülmény, hogy az alapeljárásbeli tényállás idején az Olasz Köztársaság és a Svájci Államszövetség semmiféle ilyen jellegű megállapodást ténylegesen még nem kötött.

38

Az első vitatott nemzeti rendelkezéshez hasonló rendelkezés ugyanis – azzal, hogy a villamos energia importőreire ruházott előnyöket ilyen nemzetközi megállapodás korábbi megkötésétől teszi függővé – olyan folyamatot indít el, amely ehhez hasonló megállapodás megkötésének tényleges megvalósulását eredményezi, ami – amint arra a főtanácsnok indítványának 83–85. pontjában rámutatott – elegendő ahhoz, hogy sértse a Közösség kizárólagos külső hatáskörét, amennyiben van ilyen (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Görögország ítélet, C‑45/07, EU:C:2009:81, 21–23. pont).

39

Ami azon megállapodások hatálya alá tartozó területet illeti, amelyek megkötését tehát az első vitatott nemzeti rendelkezés előírja, továbbá azok tartalmát illetően, emlékeztetni kell arra, hogy e megállapodások célja lényegében annak meghatározása, hogy a valamely harmadik államban előállított és valamely tagállamba behozott villamos energiát milyen feltételek mellett és milyen részletes szabályok szerint kell az említett harmadik állam hatóságainak zöld villamos energiaként tanúsítaniuk ahhoz, hogy azt – különösen az e tagállam által létesített, a zöldenergia‑fogyasztás támogatását célzó nemzeti támogatási rendszer végrehajtásával összefüggésben – az említett tagállam belső villamosenergia‑fogyasztási piacán ilyenként lehessen elismerni.

40

Az e tekintetben a 2001/77 irányelvben szereplő releváns rendelkezések hatálya alá tartozó területet, valamint annak tartalmát illetően különösen az irányelv 3–5. cikkének rendelkezéseit kell figyelembe venni.

41

Egyrészről, az említett irányelv 5. cikkét illetően – amelyre az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések kifejezetten hivatkoznak – természetesen meg kell állapítani, hogy – amint az mind e cikk szövegéből, mind pedig szerkezetéből következik – az annak tanúsítására szolgáló és az említett cikk értelmében a tagállamok illetékes hatóságai által kiállítandó származási garanciák, hogy a villamos energiát megújuló erőforrásokból állították elő, kizárólag a joghatóságuk alá tartozó területeken előállított villamos energiára vonatkoznak, és nem arra, amelyet harmadik államokban állítottak elő.

42

Ez a körülmény ugyanakkor nem érinti azt, hogy az említett cikk célja azon feltételek és mechanizmusok összehangolása, amelyek mellett és amelyeknek megfelelően a tagállamokban és a Közösség területén a villamos energiát zöld villamos energiaként hitelesíteni lehet és kell, a belső villamosenergia‑fogyasztási piacon pedig ilyenként lehet és kell elismerni.

43

Ily módon a 2001/77 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy az ezen irányelv 2. cikkében meghatározott zöld villamos energia származása az egyes tagállamok által megállapított objektív, átlátható és megkülönböztetésmentes feltételeknek megfelelően szavatolható legyen, valamint hogy ennek érdekében biztosítsák, hogy kérésre az ennek igazolására szolgáló származási garanciát állítsanak ki.

44

Az említett irányelv 5. cikke (3) bekezdésének első francia bekezdése többek között előírja, hogy a származási garanciák megjelölik az energiaforrást, amelyből a villamos energia származik, valamint a termelés helyét és idejét. Ezen irányelv 5. cikkének (5) bekezdése értelmében a tagállamoknak vagy az általuk kijelölt illetékes szerveknek megfelelő mechanizmusokat kell bevezetniük annak érdekében, hogy a származási garanciák pontosak és megbízhatók legyenek.

45

Az említett származási garanciák célját illetően a 2001/77 irányelv (10) preambulumbekezdése kimondja, hogy azokra a zöld villamos energia kereskedelmének elősegítése, valamint az ilyen és a nem megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia közötti fogyasztói választás tekintetében az átláthatóság fokozása céljából van szükség. Ezen irányelv 5. cikke (3) bekezdésének második francia bekezdése pontosítja, hogy a származási garanciák célja annak lehetővé tétele, hogy a megújuló energiaforrásból előállított villamos energia termelője bizonyíthassa, hogy az általa forgalmazott villamos energiát megújuló energiaforrások hasznosításával állította elő.

46

A 2001/77 irányelv 5. cikkének (4) bekezdése értelmében a tagállamoknak a származási garanciákat az irányelv 5. cikkének (3) bekezdésében említett elemek kizárólagos bizonyítékaként, kölcsönösen el kell ismerniük.

47

Márpedig e tekintetben meg kell állapítani, hogy az olyan megállapodások, amelyeknek az Olasz Köztársaság és valamely harmadik állam közötti megkötését az első vitatott nemzeti rendelkezés előírja, éppen azt hivatottak biztosítani, hogy az e harmadik államok hatóságai által kibocsátott származási garanciákat – a tagállamokban a 2001/77 irányelv 5. cikkének rendelkezései alapján kiállított származási garanciákhoz hasonlóan és az említett rendelkezésekkel azonos feltételek tiszteletben tartása mellett – e tagállam fogyasztási piacán akként fogják elismerni, hogy azok az említett harmadik államból importált villamos energiának az ezen irányelv értelmében vett zöld jellegét tanúsítják.

48

Az ehhez hasonló megállapodás tehát azáltal terjesztheti ki a tagállamokban kibocsátott származási garanciák sajátos, a 2001/77 irányelv 5. cikkével létrehozott összehangolt tanúsítási rendszerének alkalmazási körét, hogy lehetővé teszi különösen azt, hogy az érintett tagállam belső villamosenergia‑fogyasztási piacán a harmadik államokban kibocsátott származási garanciák – többek között a jelen ítélet 45. pontjában felidézett, a kereskedelem elősegítésének és a fogyasztókkal szemben az átláthatóság megkönnyítésére irányuló különös célokból – a tagállamokban kiállított származási garanciákéhoz hasonló jogállást élvezzenek.

49

Következésképpen az ilyen típusú megállapodás megváltoztathatja a 2001/77 irányelv 5. cikkében szereplő közös szabályok alkalmazási körét.

50

Másrészről, és azt a körülményt illetően, hogy az olyan megállapodásnak megfelelő – amelynek megkötését az első vitatott nemzeti rendelkezés előírja – valamely harmadik állam hatóságai által kibocsátott származási garanciák célja többek között az, hogy azokat a zöld villamos energia fogyasztását célzó nemzeti támogatási rendszerek keretében annak révén ismerjék el, hogy lehetővé teszik birtokosuk számára a zöld bizonyítványok megszerzésének kötelezettsége alóli mentesülést, a következőket kell megállapítani.

51

A 2001/77 irányelv 4. cikkéből és (15) preambulumbekezdéséből ugyan kitűnik, hogy ez az irányelv – amellett, hogy ösztönzi a tagállamokat ilyen támogatási rendszerek elfogadására – azok vonatkozásában nem állapít meg közösségi szintű keretet (lásd: IBV & Cie ítélet, C‑195/12, EU:C:2013:598, 63. pont).

52

Ily módon a támogatási mechanizmusok lehetséges formáit illetően meg kell állapítani, hogy a 2001/77 irányelv (14) preambulumbekezdése az erre a célra a tagállamok által általában igénybe vett intézkedések – azaz a zöld bizonyítványok, a beruházási támogatások, az adómentesség, az adókedvezmények és az adóvisszatérítés, valamint a közvetlen ártámogatás rendszere – felsorolására szorítkozik (lásd: IBV & Cie ítélet, EU:C:2013:598, 64. pont).

53

Az említett irányelv 4. cikke nem tartalmaz semmilyen különleges információt a megújuló energiaforrásokra vonatkozó olyan támogatási intézkedések tartalma tekintetében, amelyek elfogadását a közösségi jogalkotó ily módon ösztönzi, leszámítva azt, amely szerint az ilyen intézkedések hozzájárulhatnak az EK 6. cikkben és az EK 174. cikk (1) bekezdésében meghatározott célkitűzések megvalósításához (lásd: IBV & Cie ítélet, EU:C:2013:598, 65. pont).

54

Ebből különösen az következik, hogy a 2001/77 irányelv az ilyen támogatási rendszerek elfogadása és végrehajtása céljából a tagállamok számára széles mérlegelési mozgásteret biztosít (lásd ebben az értelemben: IBV & Cie ítélet, EU:C:2013:598, 80. pont).

55

Azt is figyelembe kell ugyanakkor venni, hogy – amint az a 2001/77 irányelv 1. cikkéből kitűnik – az irányelv célja, hogy a belső villamosenergia‑piacon ösztönözze a megújuló energiaforrásoknak az energiatermeléshez való nagyobb mértékű hozzájárulását. Ezen irányelv (1) preambulumbekezdése hangsúlyozza, hogy napjainkban a Közösségben a megújuló energiaforrások kiaknázása elmarad a lehetőségektől, hogy a Közösség felismeri a megújuló energiaforrások előmozdításának elsődleges szükségességét, mivel ezek kiaknázása hozzájárul a környezetvédelemhez és a fenntartható fejlődéshez, valamint hogy ezenfelül helyi munkahelyeket teremthet, kedvezően hat a társadalmi kohézióra, biztonságosabbá teszi az energiaellátást, és lehetővé teszi a kiotói célkitűzések gyorsabb megvalósítását.

56

Egyebekben a 2001/77 irányelv mellékletével összefüggésben értelmezett 3. cikkének (1) és (2) bekezdéséből kitűnik, hogy a tagállamoknak többek között meg kell határozniuk a zöld villamos energia jövőbeni fogyasztásra vonatkozó nemzeti célelőirányzatokat, referenciaértékként figyelembe véve egyrészt a zöld villamos energia 1997. évi „nemzeti termelését”, másrészt az 1997. és 2010. év tekintetében a zöld villamos energiának a bruttó villamosenergia‑felhasználás százalékában jelölt arányát, mely „a nemzeti [zöld villamosenergia‑]termelés” és a bruttó nemzeti villamosenergia‑felhasználás hányadosán alapul (lásd: Essent Belgium ítélet, C‑204/12–C‑208/12, EU:C:2014:2192, 67. pont).

57

Ebből különösen az következik, hogy – főszabály szerint – a zöld villamos energia nemzeti termelésének megerősítését kell eredményezniük a 2001/77 irányelv 4. cikkében említett, azon villamosenergia‑termelők támogatását célzó nemzeti mechanizmusoknak, amely villamosenergia‑termelőknek hozzá kell járulniuk az e nemzeti célelőirányzatok tagállamok általi teljesítéséhez (Essent Belgium ítélet, EU:C:2014:2192, 68. pont).

58

A 2001/77 irányelv mellékletével összefüggésben értelmezett 3. cikke (4) bekezdésének második francia bekezdéséből egyébként kitűnik, hogy a nemzeti célelőirányzatoknak összhangban kell állniuk magának a Közösségnek a globális célelőirányzatával.

59

Márpedig, amint arra a Bizottság e tekintetben hivatkozik, az, hogy valamely tagállam azzal a céllal köt megállapodást valamely harmadik állammal, hogy a nemzeti támogatási rendszer működésével összefüggésben figyelembe lehessen venni az e harmadik államban előállított villamos energia zöld jellegét, összeütközésbe kerülhet egyfelől a 2001/77 irányelvnek a jelen ítélet 55. pontjában felidézett célkitűzéseivel, másfelől pedig a tagállamokra háruló azon kötelezettséggel, hogy zöldvillamosenergia‑termelésüket a velük szemben az ezen irányelv 3. cikkében előírt nemzeti célelőirányzatok eléréséhez hozzájáruló módon növeljék, és hogy ekként részt vegyenek maga a Közösség globális célelőirányzatának elérésében.

60

Ilyen megállapodásoknak a tagállamok általi megkötése – a 2001/77 irányelv ilyen értelmű felhatalmazásának hiányában – tehát sértheti az ezen irányelv által létrehozott rendszer megfelelő működését, valamint az irányelv által elérni kívánt célkitűzéseket.

61

Ezen túlmenően, amint az a jelen ítélet 33. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból kitűnik, azon kérdés értékelése, hogy valamely területet nagyrészt lefednek‑e a közösségi szabályok, különösen nemcsak az érintett területen a közösségi jog mindenkori állapotának, hanem továbbfejlődési perspektíváinak figyelembevételét is szükségessé teszi, amennyiben azok e kérdés értékelésekor előreláthatóak.

62

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy jóllehet a 2001/77 irányelv – amint arra a Bíróság fentebb emlékeztetett – nem állapít meg közös keretet a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia nemzeti támogatási rendszereit illetően, a közösségi jogalkotó ugyanakkor ezen irányelv (15) preambulumbekezdésében és 4. cikkének (2) bekezdésében kifejezetten előírta, hogy a Bizottság legkésőbb 2005. október 27‑ig köteles jelentést készíteni a különféle nemzeti támogatási mechanizmusok alkalmazásával és párhuzamos működésével kapcsolatban szerzett tapasztalatokról, amelyhez szükség esetén a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia támogatási rendszereivel kapcsolatos közösségi keretre vonatkozó javaslatot mellékelnek, és e tekintetben pontosította azokat a különféle jellemzőket, amelyeknek ennek a keretnek meg kell felelnie.

63

Márpedig az első vitatott nemzeti rendelkezést pontosan azon időszakban fogadták el, amely során a Bizottság egy ilyen jelentés benyújtása és az ilyen közösségi keret közösségi jogalkotó általi esetleges elfogadása céljából köteles volt megvizsgálni az említett tapasztalatokat.

64

Ebben az összefüggésben egyébként meg kell jegyezni, hogy – amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat – a 2001/77 irányelv alapján fennálló helyzettől eltérően és amint az a 2001/77 irányelv helyébe lépő 2009/28 irányelv (37) és (38) preambulumbekezdéséből, valamint ezen utóbbi 9. és 10. cikkéből kitűnik, a közösségi jogalkotó ezen új irányelv keretében különösen azon feltételeket pontosította, amelyek mellett a valamely harmadik államban előállított és valamely tagállamba importált zöld villamos energiát – az említett államok között létesített együttműködés keretében – az említett tagállam adott esetben figyelembe veheti az energia végső fogyasztásában a zöld energiának az említett irányelvben vele szemben megállapított arányára vonatkozó kötelező célkitűzés elérése tekintetében.

65

A fenti megfontolások összességére figyelemmel, az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EK‑Szerződést akként kell értelmezni, hogy – tekintettel a 2001/77 irányelv rendelkezéseire – a Közösség olyan kizárólagos külső hatáskörrel rendelkezik, amellyel ellentétes az első vitatott nemzeti rendelkezéshez hasonló rendelkezés.

66

Amint az a második kérdés szövegéből kitűnik, az – az első kérdéshez hasonlóan – az EUMSZ 3. cikk (2) bekezdése és az EUMSZ 216. cikk rendelkezéseinek értelmezésére irányul. Ennélfogva, és amint az a jelen ítélet 24–28. pontjában kifejtett megfontolásokból következik, ezt a kérdést – annak szövegére tekintettel – akként kell érteni, hogy az arra a kérdésre vonatkozik, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás fennállása okán a Közösség az AETR‑ítélet értelmében vett olyan kizárólagos külső hatáskörrel rendelkezik‑e, amellyel ellentétes az első vitatott nemzeti rendelkezéshez hasonló rendelkezés.

67

Mivel az első kérdésre adott válaszból az következik, hogy a Közösség a 2001/77 irányelv megléte miatt olyan kizárólagos külső hatáskörrel rendelkezik, amellyel ellentétes az ehhez hasonló nemzeti rendelkezés, nem tűnik szükségesnek határozatot hozni a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett második kérdésre vonatkozóan.

68

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy tekintettel a 2001/77 irányelvnek és különösen 5. cikke rendelkezéseinek meglétére, az EK‑Szerződést akként kell‑e értelmezni, hogy a Közösség az AETR‑ítélet értelmében vett olyan kizárólagos külső hatáskörrel rendelkezik, amellyel ellentétes az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló azon nemzeti rendelkezés (a továbbiakban: második vitatott nemzeti rendelkezés) elfogadása, amely azon az alapon írja elő a zöld bizonyítványok megszerzésének kötelezettsége alóli mentesség megadását, hogy a nemzeti fogyasztási piacra harmadik államból behozott villamos energiát vezetnek be olyan megállapodásnak a nemzeti hálózat kezelője és az e harmadik állam hasonló helyi hatósága között történt korábbi megkötése révén, amely meghatározza az annak tanúsítása céljából szükséges ellenőrzés részletes szabályait, hogy az ekként behozott villamos energia zöld villamos energia.

69

E tekintetben meg kell állapítani, hogy – figyelemmel a Bíróság rendelkezésére álló információkra – semmi nem utal arra, hogy a nemzeti hálózat kezelőjéhez hasonló szervek és valamely harmadik állam hasonló szerve között megkötendő, ekként előírt megállapodás olyan megállapodásnak minősülhetne, amely révén valamely tagállam az AETR‑ítélet értelmében vett, a Közösség közös szabályait esetlegesen sértő vagy azok alkalmazási körét esetlegesen megváltoztató „nemzetközi kötelezettségeket” vállalna az említett harmadik állammal szemben. Az említett információkra tekintettel különösen nem úgy tűnik, hogy egy ehhez hasonló megállapodás az érintett tagállamok arra irányuló szándékát fejezné ki, hogy a nemzetközi jog szerint kötelezettségeket vállaljanak (lásd ebben az értelemben többek között: 1/13 vélemény, EU:C:2014:2303, 39. pont).

70

A jelen üggyel összefüggésben ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy amennyiben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adott válasz tükrében megerősítést nyer, hogy az első vitatott nemzeti rendelkezést amiatt nem szabad alkalmazni, hogy sérti a Közösség valamely kizárólagos külső hatáskörét, a második vitatott nemzeti rendelkezést kellene alkalmazni az alapeljárásban.

71

Márpedig e tekintetben meg kell állapítani, hogy a második vitatott nemzeti rendelkezés célja hasonló az első vitatott nemzeti rendelkezéséhez. A második vitatott nemzeti rendelkezés ugyanis – az első vitatott nemzeti rendelkezéshez hasonlóan – lényegében a valamely harmadik államból behozott és az olasz fogyasztási piacon forgalomba hozott villamos energia zöld jellegének tanúsítását célzó, határokon átnyúló mechanizmusok létrehozására irányul.

72

Noha az érintett mechanizmusok – csakúgy, mint az első vitatott nemzeti rendelkezés kontextusában – már nem a két nemzetközi jogalany között megkötött és a nemzetközi jog által szabályozott nemzetközi megállapodás közvetlen eredményét képezik, továbbra is igaz az, hogy a második vitatott nemzeti rendelkezésben a nemzeti hálózat kezelője részére előírt jogszabályi felhatalmazás alapján történő létrehozásukra azzal a céllal kerül sor, hogy azokat az érintett harmadik állam hasonló helyi hatóságával tárgyalják meg.

73

Márpedig, amint arra a főtanácsnok indítványának 103. pontjában szintén rámutatott, a jóhiszemű együttműködésnek az EK 10. cikkben szereplő elvével – amely cikk rendelkezéseit, módosítást követően, az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése megismétli – ellentétes az, hogy az első vitatott nemzeti rendelkezéshez hasonló rendelkezés közösségi joggal való összeegyeztethetetlenségének megállapítását követően, és miután e rendelkezés alkalmazását valamely nemzeti bíróság következésképpen kizárta, helyettesítés révén olyan belső normát alkalmazzanak, amely – a második vitatott nemzeti rendelkezéshez hasonlóan – lényegében azonos azzal, amelynek alkalmazását ily módon kizárták.

74

A fenti megfontolásokra figyelemmel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az uniós joggal ellentétes az, hogy miután az első vitatott nemzeti rendelkezéshez hasonló rendelkezés alkalmazását valamely nemzeti bíróság azon az alapon zárta ki, hogy az nem felel meg az uniós jognak, az említett bíróság – helyettesítés révén – a második vitatott nemzeti rendelkezéshez hasonló olyan nemzeti rendelkezést alkalmazzon, amely lényegében azonos az említett rendelkezéssel.

75

Tekintettel a harmadik kérdésre adott válaszra, a negyedik kérdésre nem kell válaszolni.

76

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: