1. 

A jelen ügyben az Európai Unió Törvényszékének a 2013. július 9‑i Lito Maieftiko Gynaikologiko kai Cheirourgiko Kentro kontra Bizottság ítéletével ( 2 ) szemben nyújtottak be fellebbezést a Bíróság elé, amely ítélettel a Törvényszék egyrészt, mint megalapozatlant, elutasította a Lito Maieftiko Gynaikologiko kai Cheirourgiko Kentro ( 3 ) által a Bizottság azon terhelési értesítésével szemben benyújtott megsemmisítés iránti keresetet, amellyel az Európai Bizottság felhívta, hogy térítse vissza azokat az összegeket, amelyeket a Bizottság álláspontja szerint jogosulatlanul folyósított számára egy kutatási szerződés keretében, másrészt pedig teljes mértékben helyt adott a Bizottság annak érdekében előterjesztett viszontkeresetének, hogy elérje a vitatott összegek és a késedelmi kamatok visszatérítését.

2. 

A Törvényszék a jelen esetben úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó terhelési értesítés elválaszthatatlan attól a szerződéses összefüggéstől, amelyben azt kibocsátották, és ennélfogva az nem minősül az EUMSZ 263. cikk alapján keresettel megtámadható aktusnak.

3. 

A Bíróságot tehát mindenekelőtt arra kérik fel, hogy a Törvényszék egy olyan viszonylag állandó ítélkezési gyakorlatával kapcsolatban hozzon döntést, amelyet még soha nem volt alkalma megvizsgálni, és amely szerint az intézmények által a természetes, illetve jogi személyekkel kötött szerződések teljesítésével összefüggésben hozott, a szóban forgó terhelési értesítéshez hasonló egyoldalú aktusok – mivel nem választhatók el szerződéses összefüggésüktől, és annak ellenére, hogy az EUMSZ 299. cikk értelmében végrehajthatók – nem támadhatók meg az EUMSZ 263. cikkben foglalt megsemmisítés iránti keresettel, hanem azokat az EUMSZ 272. cikk szerint szerződésen alapuló keresettel kell megtámadni. Ebből következően – ez a fellebbező első fellebbezési jogalapjában szereplő elvi kérdés – a Bíróságnak kell eldöntenie, hogy el kell‑e fogadni, el kell‑e utasítani vagy viszonylagossá kell‑e tenni ezt az ítélkezési gyakorlatot.

4. 

Másként fogalmazva annak a kérdésnek az eldöntéséről van szó, hogy az uniós jogban az Európai Unió intézményeivel, szerveivel és hivatalaival szerződéseket kötő természetes vagy jogi személyeket az előbbiek által e szerződések teljesítésével összefüggésben hozott egyoldalú jogi aktusokkal szemben megillető védelem a megsemmisítés tekintetében eljáró bíróság hatáskörébe tartozhat‑e, és adott esetben milyen feltételek mellett, vagy pedig ellenkezőleg, rögzíteni kell‑e, hogy az EUM‑Szerződés által kialakított jogorvoslati rendszerben szigorúan elválik a szerződéses keresetek és a megsemmisítés iránti keresetek területe, és ennélfogva létezik az, amit egyes nemzeti jogrendszerekben párhuzamos jogorvoslatra vonatkozó kifogásnak ( 4 ) neveznek.

5. 

A Bíróságnak ezen elvi kérdésre adandó választ követően meg kell vizsgálnia a fellebbező által fellebbezésében hivatkozott kilenc másik jogalapot, és azt a kérdést is, hogy a jelen ügyben a Törvényszék joggal ítélhette‑e megalapozottnak az állítólagosan jogosulatlanul folyósított, késedelmi kamattal növelt összeg visszatérítésére irányuló kérelmet.

6.

A megtámadott ítélet 1–8. pontjából, valamint a felek által előterjesztett írásbeli észrevételekből kitűnik, hogy a Lito Maieftiko szülészet egy konzorcium tagja, amely a transzeurópai hálózatok politikájába illeszkedő e‑TEN program keretében 2004. május 12‑én megkötötte a Bizottsággal a C510743. sz. szerződést egy egészségügyi együttműködés területén létrehozott, kutatásra vonatkozó egyedi programra, a „Ward In Hand” (WIH) projektre ( 5 ) vonatkozóan.

7.

Az említett szerződés II. mellékletében található általános feltételek 19. cikke ( 6 ) a következőket rögzítette:

„(1)   Ha valamilyen összeget igazolatlanul fizetnek ki egy résztvevő részére, vagy ha a szerződés feltételei szerint indokolt a visszatéríttetés, a kedvezményezett vállalja, hogy visszatéríti a Bizottság részére a szóban forgó összeget, az utóbbi által meghatározott feltételek mellett és időpontban.

(2)   Amennyiben a kedvezményezett a Bizottság által meghatározott időpontban nem teljesíti a kifizetést, az összeget [az általános feltételek 3. cikkének (6) bekezdésében] meghatározott mértékű kamat terheli. A késedelmi kamat a fizetésre kijelölt időpontot követő napon kezdődő, és azon a napon végződő időszakra terjed ki, amelyen a Bizottsághoz a fizetendő összeg egészét megfizették.

Bármely részletfizetést először a költségekre és késedelmi kamatokra számolnak el, és csak ezután a tőketartozásra.”

8.

Ennek a 2004. május 1‑jén kezdődött és 2006. január 31‑én befejeződött projektnek a végrehajtása keretében a Lito Maieftiko összesen 99349,50 euró összegű pénzügyi támogatást kapott az Európai Uniótól.

9.

2009. április 29‑i levelével a Bizottság arról tájékoztatta a Lito Maieftikót, hogy a WIH projektben való részvételével összefüggésben pénzügyi ellenőrzést végeznek nála, valamint hogy be kell mutatnia az e keretben alkalmazott személyi állomány által teljesített, a költségek megtérítése iránti kérelme tárgyát képező munkaidőt tartalmazó jelenléti íveket. A 2009. augusztus 4. és 6. között végzett ellenőrzés során a Lito Maieftiko e jelenléti íveket nem tudta bemutatni.

10.

2009. október 20‑i levelével a Bizottság közölte a fellebbezővel az ellenőrzésről készült, a kért jelenléti ívek hiányát rögzítő jelentés tervezetét, és felhívta, hogy tegye meg az azzal kapcsolatos észrevételeit.

11.

A 2009. november 13‑i és 16‑i levéllel a fellebbező előterjesztette az ellenőrzésről készült jelentés tervezetével kapcsolatos észrevételeit, és benyújtotta a projekttel kapcsolatos munkákra vonatkozó jelenléti íveket.

12.

2009. december 23‑i levelével a Bizottság megküldte a fellebbezőnek az ellenőrzésről készült végleges jelentést, fenntartva a jelentéstervezet megállapításait.

13.

2010. október 25‑én a Bizottság a fellebbezőnek címzett, a visszatéríttetési eljárást megelőző tájékoztató levelében 93778,90 euró visszatérítendő összeget rögzített.

14.

Figyelembe véve a fellebbező által megfogalmazott észrevételeket, a Bizottság a 2011. május 24‑i levelében 83001,09 euróra csökkentette a visszatérítendő összeget. A fellebbező e tekintetben 2011. június 17‑i levelében észrevételeket nyújtott be.

15.

2011. szeptember 16‑án a Bizottság egy szeptember 9‑én kiállított terhelési értesítést ( 7 ) küldött a fellebbező részére, és felhívta, hogy 2011. október 24‑éig térítsen vissza részére 83001,09 euró összeget.

16.

A „Fizetési feltételek” cím alatt a vitatott terhelési értesítés a következőket rögzítette:

„Fizetési feltételek:

17.

2011. november 3‑i levelével a Bizottság emlékeztette a fellebbezőt tartozására, hangsúlyozva, hogy azt évi 5%‑ig terjedő kamat terheli, amely késedelmi naponként 11,37 eurónak felel meg, így 2011. november 18‑án az esedékes kamatok 284, 25 eurót tettek ki.

18.

A Törvényszék Hivatalához 2011. október 24‑én érkezett keresetlevelében a fellebbező a vitatott terhelési értesítés megsemmisítését kérte.

19.

Ugyanaznap benyújtott külön keresetében a Lito Maieftiko a vitatott terhelési értesítés végrehajtásának felfüggesztését is kérte, amit a Törvényszék elnöke Lito Maieftiko Gynaikologiko kai Cheirourgiko Kentro kontra Bizottság végzésével elutasított. ( 8 )

20.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék mindenekelőtt elutasította a Lito Maieftiko megsemmisítés iránti keresetét mint elfogadhatatlant (a megtámadott ítélet 19–31. pontja), a korábbi Lito Maieftiko Gynaikologiko kai Cheirourgiko Kentro kontra Bizottság végzéssel ( 9 ) összhangban lényegében többek között úgy ítélve meg, hogy a Lito Maieftiko és a Bizottság között fennálló szerződés összefüggésébe illeszkedő vitatott terhelési értesítés nem tartozik azon aktusok közé, amelyek megsemmisítését az EUMSZ 263. cikk alapján az uniós bíróságoktól kérni lehet.

21.

A Törvényszék ezt követően megvizsgálta a Bizottság által az EUMSZ 272. cikk alapján benyújtott viszontkeresetet, amelyben a Bizottság azt kérte, hogy kötelezze a fellebbezőt arra, hogy fizessen meg neki 83944,80 eurót, ebből 83001,09 eurót tőketartozásként, 943,71 eurót pedig a 2012. január 15‑én esedékes késedelmi kamatként.

22.

A Törvényszék, miután megvizsgálta e viszontkereset elfogadhatóságát, és az elbírálását illetően fennálló hatáskörét (35–41. pont), helyt adott annak (42–81. pont). Ebből következően arra kötelezte a Lito Maieftikót, hogy fizessen meg a Bizottság részére 83001,09 eurót tőketartozásként, napi 11,37 eurót pedig a 2011. október 25‑től a főtartozás megfizetéséig járó késedelmi kamatként. Kötelezte továbbá a Lito Maieftikót valamennyi költség viselésére, beleértve az ideiglenes intézkedés iránti eljáráshoz kapcsolódó költségeket is.

23.

A megtámadott ítélet indokolását a szükséges mértékben a különböző fellebbezési jogalapok vizsgálatánál közöljük.

24.

A Bíróság Hivatalához 2013. szeptember 11‑én benyújtott beadványával a fellebbező előterjesztette a jelen fellebbezést.

25.

A Bíróság Hivatalához 2013. szeptember 23‑án benyújtott külön beadványával a fellebbező az EUMSZ 278. cikk és az EUMSZ 279. cikk alapján ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtott be, amellyel a megtámadott ítélet végrehajtásának felfüggesztését kérte.

26.

A Bíróság alelnöke 2013. december 19‑i végzésével elutasította az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet. ( 10 )

27.

A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

28.

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

29.

A jelen fellebbezés összetettsége annak a következménye, hogy a megtámadott ítéletben a Törvényszék egyetlen és egységes bírósági határozattal döntött egyrészt megsemmisítési ügyben eljáró bíróságként egy, EUMSZ 263. cikk alapján előterjesztett megsemmisítés iránti keresetről, azt elfogadhatatlannak nyilvánítva, másrészt pedig a Bizottság által az EUMSZ 272. cikk alapján előterjesztett, és a Bizottság álláspontja szerint a fellebbező részére jogosulatlanul kifizetett összegek visszatérítésére irányuló viszontkeresetről, amelyet szerződéses ügyben eljáró bíróságként elfogadhatónak nyilvánított, és annak érdemben helyt is adott.

30.

Fontos ugyanis kiemelni, hogy a Törvényszék – anélkül, hogy e tekintetben kifejezetten döntött volna, valamint eltérve saját ítélkezési gyakorlatától ( 11 ) – nem adott helyt a fellebbező által az elsőfokú eljárás során előterjesztett viszonválaszban megfogalmazott kérelemnek, ( 12 ) amely a megsemmisítés iránti keresete szerződéses keresetté való átminősítésére irányult.

31.

A jelen ügyben a Törvényszék megállapította, hogy fennáll a hatásköre a Bizottság viszontkeresetének elbírálására, ( 13 ) lényegileg az eljárásgazdaságosság érdekeire, valamint a megelőzésre hivatkozva, ( 14 ) utalva e tekintetben a Bizottság kontra IAMA Consulting végzésre. ( 15 )

32.

Mindazonáltal ezt az eléggé szokatlan eljárást, ( 16 ) amelyet a fellebbező sikertelenül próbált meg válaszában kifogásolni a Törvényszék előtti eljárás során, a jelen fellebbezés keretében nem vitatják.

33.

Ebből következik, hogy a fellebbező által fellebbezése keretében hivatkozott jogalapok és érvek egyszerre irányulnak az ítélet azon része ellen, amely elutasítja a megsemmisítés iránti keresetét mint elfogadhatatlant, és az ítélet azon része ellen, amely megalapozottnak nyilvánítja a viszontkeresetet. Ugyanakkor, míg a fellebbező első jogalapjával egyértelműen és kizárólagosan azt kifogásolja, hogy a Törvényszék elutasította megsemmisítés iránti keresetét mint elfogadhatatlant, a többi jogalap jóval kevésbé egyértelmű. Bár azok lényegében a Bizottság viszontkeresete tekintetében a Törvényszék által végzett érdemi értékelés hatályon kívül helyezésére irányulnak, közülük egyesek valójában a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatatlanság miatti elutasítását és ennek következményeit kifogásolják, ami bonyolítja a jelen fellebbezés elbírálását.

34.

A fenti körülmények folytán valamennyi fellebbezési jogalapot meg fogom vizsgálni, noha úgy vélem, hogy amennyiben a Bíróság javaslatomnak megfelelően úgy döntene, hogy a fellebbező első fellebbezési jogalapjának helyt kell adni, és a Törvényszék ítéletét hatályon kívül kell helyezni, akkor ennek az egész ítéletre ki kell terjednie, és ily módon logikusan nem kell határozni a többi jogalapról.

35.

A Törvényszék mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy felhívta a fellebbezőt arra, hogy foglaljon állást azzal a kérdéssel kapcsolatban, fennállnak‑e olyan különleges körülmények, amelyek indokolják, hogy a Törvényszék eltérően értékelje a fellebbező keresetének elfogadhatóságát, mint ahogy egy korábbi, hasonló tárgyú ügyben előterjesztett, és abban az ügyben a 2011. október 12‑i Lito Maieftiko Gynaikologiko kai Cheirourgiko Kentro kontra Bizottság végzésben ( 17 ) elfogadhatatlannak nyilvánított megsemmisítés iránti kereset értékelésénél eljárt.

36.

Ugyanezen végzésre visszautalva a Törvényszék ezt követően emlékeztetett ítélkezési gyakorlatára, amely szerint az EUMSZ 263. cikk értelmében az uniós bíróságok az intézmények azon aktusainak jogszerűségét vizsgálják meg, amelyek harmadik személyekre nézve joghatással járnak, jelentős mértékben megváltoztatva jogi helyzetüket. ( 18 ) Rámutatott egyrészt arra, hogy ez a hatáskör kizárólag az EUMSZ 288. cikkben említett, az intézményeknek a Szerződésben meghatározott feltételek alapján hatósági jogkörükből eredő jogosultságaik gyakorlásával meghozott aktusaira vonatkozik. ( 19 ) Másrészt hozzátette, hogy az intézmények által tisztán szerződéses jogviszony keretében hozott, annak elválaszthatatlan részét képező aktusok jellegükből adódóan nem tartoznak az EUMSZ 288. cikkben felsorolt azon aktusok közé, amelyek megsemmisítését lehet kérni az EUMSZ 263. cikk alapján. ( 20 )

37.

A Törvényszék ebből azt a következtetést vonta le, hogy az EUMSZ 263. cikk alapján csak akkor lehet érvényesen keresetet előterjeszteni, ha a vitatott terhelési értesítés olyan kötelező joghatások kiváltására irányul, amelyek túlmutatnak a szerződésből fakadó joghatásokon, és amelyek a Bizottságra ruházott hatósági jogkörből eredő jogosultságok gyakorlását jelentik. ( 21 )

38.

A Törvényszék ebben az esetben mindenekelőtt azt állapította meg, hogy a vitatott terhelési értesítés a Bizottság és a fellebbező között fennálló szerződéses kapcsolat kereteibe illeszkedik, mivel annak tárgya a szerződés rendelkezésein alapuló tartozás behajtása. ( 22 )

39.

A Törvényszék ezt követően megállapította, hogy a fellebbező előadásával ellentétben a vitatott terhelési értesítés elválaszthatatlan volt attól a szerződéses összefüggéstől, amelybe illeszkedett, mivel semmilyen tényező nem engedett arra következtetni, hogy a Bizottság hatósági jogköréből eredő jogosultságait gyakorolta volna. ( 23 )

40.

A Törvényszék végül úgy ítélte meg, hogy a vitatott terhelési értesítésben „Fizetési feltételek” cím alatt szereplő elemek nem egyértelmű jellegük ellenére sem teszik lehetővé a vitatott értesítés „végleges aktusnak” minősítését. ( 24 )

41.

A fellebbező előadja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 28–31. pontjában úgy ítélte meg, hogy a vitatott terhelési értesítés nem végrehajtható jellegű, és hogy ebből következően az nem képezheti az EUMSZ 263. cikk alapján megsemmisítés iránti kereset tárgyát. Álláspontja szerint e terhelési értesítés pontosan megfelel annak a végrehajtható határozatnak, amely elfogadására a Bizottság az általános feltételek 19. cikkének (5) bekezdése értelmében fenntartotta magának a jogot.

42.

E terhelési értesítés végrehajtható jellegét megerősíti az a tény, hogy egyrészt egyoldalúan határoz meg egy esedékességi időpontot a követelt összeg kifizetése tekintetében, amelytől kezdődően a késedelmi kamatok felszámítása megkezdődik, másrészt pedig kifejezetten hivatkozik arra, hogy a Bizottság alkalmazhatja az EUMSZ 299. cikkben szereplő eljárást.

43.

A Bizottság mindenekelőtt előadja, hogy ezt az első jogalapot el kell utasítani, mint megalapozatlant, mivel az az elsőfokon hozott ítélet felülvizsgálatát kívánja elérni. Álláspontja szerint a jogalap mindenképpen megalapozatlan, mivel a Törvényszék megalapozottan és az állandó ítélkezési gyakorlatban ( 25 ) rögzítetteknek megfelelően állapította meg, hogy a vitatott terhelési értesítés nem egy végrehajtható aktus, hanem egy tisztán szerződéses jellegű jogvita keretében hozott, tisztán tájékoztató jellegű előkészítő aktus volt. A Bizottság ehhez hozzáteszi, hogy a vitatott terhelési értesítés nem a hatósági jogkörből eredő jogosultságok kifejeződése, és ennélfogva nem tekinthető elválaszthatónak attól a szerződéses összefüggéstől, amelybe illeszkedik. ( 26 )

44.

A Bizottság egyébként hangsúlyozza, hogy az a körülmény, hogy a vitatott terhelési értesítés meghatározza a fizetési feltételeket, és megállapítja a késedelmi kamatot, nem teszi megkérdőjelezhetővé annak „nem végrehajtható aktusnak” minősítését.

45.

Mindenekelőtt rá kell mutatni, hogy ellentétben a Bizottság által előadottakkal, a fellebbező első jogalapja nem nyilvánítható elfogadhatatlannak. A Bizottság ugyanis lényegileg úgy véli, hogy a fellebbező valójában a Törvényszék ítéletének felülvizsgálatát kívánja elérni. Ugyanakkor a fellebbező annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a vitatott terhelési értesítés nem tartozik azok közé az aktusok közé, amelyek megsemmisítését az EUMSZ 263. cikk alapján az uniós bíróságoktól kérni lehet. Márpedig ez az értékelés a tények jogi minősítésének körébe tartozik, amely a Bíróság által a fellebbezés keretében gyakorolt felülvizsgálat körébe esik. ( 27 )

46.

A Törvényszék, emlékeztetek rá, a megtámadott ítélet első részében elutasította a fellebbező megsemmisítés iránti keresetét mint elfogadhatatlant, azzal az indokkal, hogy a vitatott terhelési értesítés nem tartozik azok közé az aktusok közé, amelyek megsemmisítését az EUMSZ 263. cikk alapján az uniós bíróságoktól kérni lehet. ( 28 )

47.

Kiindulásként leszögezem, hogy álláspontom szerint e következtetés téves jogalkalmazás eredménye.

48.

Hangsúlyozni kell, hogy a megtámadott ítélet olyan ítélkezési gyakorlatban illeszkedik, amelyet a Törvényszék régóta kialakított, ( 29 ) és azóta rendszeresen alkalmaz ( 30 ) – még ha eltérő indokolás alapján is ( 31 ) – a jelen ügyben szereplőhöz hasonló szerződéses összefüggésekben az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok által elfogadott aktusok megsemmisítése iránti keresetek tekintetében, különösen a Bizottság által a támogatási vagy finanszírozási programokkal összefüggésben a szerződő felek részére jogosulatlanul folyósított összegek visszatéríttetése érdekében kibocsátott terhelési értesítések megsemmisítése iránti keresetek vonatkozásában. ( 32 ) A Törvényszék minden ilyen határozatban ( 33 ) nagyon általános jelleggel úgy véli, hogy a szóban forgó terhelési értesítések nem választhatók el attól a szerződéses összefüggéstől, amelyben azokat elfogadták, és ennélfogva nem támadhatók meg megsemmisítés iránti keresettel.

49.

A Bíróságnak ugyanakkor soha nem nyílt alkalma ezen ítélkezési gyakorlat és alapvető tételei vizsgálatára, amely körülmény teljességgel indokolja annak részletes vizsgálatát, valamint azt, hogy a Bíróság döntsön konkrétabban azon okfejtésről, illetve szempontokról, amelyek alapján a Törvényszék úgy dönthetett, hogy a vitatott terhelési értesítés jellegzetességeit hordozó és annak tartalmával rendelkező aktusok az EUMSZ 263. cikk alapján nem támadhatók meg.

50.

A vitatott terhelési értesítéssel a Bizottság azt követelte a fellebbezőtől, hogy térítse vissza azokat az összegeket, amelyeket a Bizottság szerint a WIH projekt keretében a fellebbező részére jogosulatlanul folyósítottak, és megállapította azt a határidőt, amelytől kezdődően ezen összegek után kamatot kellett fizetni. A terhelési értesítés egyébként végrehajthatónak mutatkozott, amennyiben a fellebbezőt az EUMSZ 299. cikk alapján végrehajtással fenyegette. ( 34 ) Éppen ezek azok a körülmények, amelyekre a fellebbező annak bizonyítása érdekében hivatkozott, hogy a vitatott terhelési értesítés megtámadható aktus.

51.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően a megsemmisítés iránti keresetnek az intézmények által hozott valamennyi olyan rendelkezéssel szemben rendelkezésre kell állnia, függetlenül azok jellegétől vagy formájától, ( 35 ) amelyek joghatások kiváltására irányulnak, illetve pontosabban olyan kötelező joghatásokat váltanak ki, amelyek a felperes érdekeit érinthetik, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét. ( 36 )

52.

Annak eldöntése során, hogy egy aktus az EUMSZ 263. cikk rendelkezéseinek hatálya alá tartozik‑e, következésképpen annak lényegét, vagyis a tulajdonképpeni tartalmát kell figyelembe venni. Ezzel szemben egy aktus jellege, formája, elfogadásának alapja, módja, illetve összefüggése főszabály szerint közömbös annak megsemmisítés iránti keresettel megtámadható aktusnak minősítése szempontjából. ( 37 )

53.

Fontos e tekintetben kiemelni, hogy a Bíróság ezen állandó megközelítését az indokolja, hogy biztosítani kell a jogalanyok hatékony bírói jogvédelmét az intézmények által elfogadott aktusokkal szemben, ( 38 ) ezen aktusok megtámadhatósága ugyanis a jogon alapuló Unió alapját képezi. ( 39 )

54.

Márpedig a Törvényszék nem a vitatott terhelési értesítés lényegét, vagyis az általa kiváltani kívánt hatásokat figyelembe véve tekintette úgy, hogy az nem minősül megtámadható aktusnak, hanem kizárólag annak tárgyát, ( 40 ) kibocsátásának összefüggését és azon szerződéses rendelkezés tartalmát figyelembe véve, amelynek végrehajtása érdekében, illetve amelynek alapján azt meghozták. ( 41 )

55.

A Törvényszék ugyanis először egyrészt kifejtette, ( 42 ) hogy az uniós bíróságoknak az Unió intézményei, szervei és hivatalai által hozott jogi aktusok jogszerűségének felülvizsgálatára vonatkozó hatásköre „kizárólag az EUMSZ 288. cikkben említett aktusokra vonatkozik” – ami a Bíróság ítélkezési gyakorlatával formálisan ellentétes pontosítás ( 43 ) –, és csak annyiban, amennyiben ezeket az aktusokat „az intézményeknek a Szerződésben meghatározott feltételek alapján” és „hatósági jogkörükből eredő jogosultságaik gyakorlásával” hozták meg, amely pontosítások ismeretlenek a Bíróság ítélkezési gyakorlatában.

56.

A Törvényszék másrészt hozzátette, ( 44 ) hogy az intézmények által tisztán szerződéses jogviszony keretében hozott, attól elválaszthatatlan aktusok „jellegükből adódóan nem tartoznak az EUMSZ 288. cikkben felsorolt azon aktusok közé, amelyek megsemmisítését lehet kérni az EUMSZ 263. cikk alapján”.

57.

Ez is olyan állítás, amely ellentétes a Bíróság ítélkezési gyakorlatával, ( 45 ) amely ismételten kimondta, hogy nem a megtámadott aktus jellege számít, hanem annak lényege, valamint azok a joghatások, amelyeket harmadik személyek irányában ki kíván váltani.

58.

Főként azt kell megjegyezni, hogy ez a Törvényszék okfejtésének kiinduló tételét képező állítás egyszersmind a Törvényszék következtetése is, valamint, hogy az nem jelöli meg pontosan sem azt, hogy a vitatott terhelési értesítés mennyiben elválaszthatatlan szerződéses összefüggésétől, sem a fortiori azt, hogy melyek az elválaszthatóság kritériumai.

59.

E két összekapcsolódó elem alapján a Törvényszék végül a megtámadott ítélet 24. pontjában „újradefiniálta” a „megtámadható aktus” fogalmát.

60.

A Törvényszék ugyanis kifejti, hogy a vitatott terhelési értesítéshez hasonló aktus megtámadása iránti kereset csak akkor nyilvánítható elfogadhatónak, ha az olyan kötelező joghatásokra irányul, amelyek túlmutatnak a szerződésből fakadó joghatásokon, és a Bizottságra ruházott hatósági jogkörből eredő jogosultságok gyakorlását jelenti.

61.

Álláspontja szerint a jelen esetben nem ez a helyzet, három okból. Az első ok az, hogy a vitatott összegeket „a szerződés alapján” folyósították. A második az, hogy a jogosulatlanul folyósított összegek visszakövetelése az általános feltételek 19. cikkének (5) bekezdésében előírt egyik jognak felel meg. Végül a harmadik ok az, hogy a vitatott terhelési értesítés a jogszerűtlenül folyósított összegek visszatérítését szó szerint „az általános feltételek 19. cikkének megfelelően” követelte. A Törvényszék ebből azt a következtetést vonja le, hogy a vitatott terhelési értesítés célja a Bizottságnak szerződésben foglalt rendelkezésekből fakadó jogai érvényesítése volt, és az nem irányult arra, hogy olyan joghatásokat váltson ki, amelyek a Bizottság uniós jog alapján fennálló hatósági jogköréből eredő jogosultságai gyakorlásából származnak.

62.

A Törvényszék csak célzásszerűen utal a megtámadott ítélet 29. pontjában arra a körülményre, hogy a vitatott terhelési értesítés végrehajthatónak mutatkozik, amennyiben az EUMSZ 299. cikkre hivatkozik. A Törvényszék e tekintetben annak kiemelésére szorítkozik, hogy a terhelési értesítésben „Fizetési feltételek” cím alatt szereplő elemek alapján, azok nem egyértelmű jellege ellenére nem lehet a vitatott terhelési értesítést „végleges aktusnak” minősíteni.

63.

Hangsúlyozni kell, hogy e pontosítás – amely finom, ám egyértelmű utalást tartalmaz az IBM ítéletben ( 46 ) kialakított ítélkezési gyakorlatra, amely szerint az előkészítő aktusokat nem lehet megtámadni – nehezen érthető, mivel nem kapcsolódik a korábbi magyarázatokhoz.

64.

A legfontosabb azonban az, hogy a Törvényszék valójában elutasította annak vizsgálatát, hogy a vitatott terhelési értesítést – a fenti értelemben vett lényege, és különösen a végrehajtással való fenyegetése alapján – nem kell‑e alkalmasnak tekinteni arra, hogy önálló joghatásokat váltson ki, és mint ilyet, pusztán e tény alapján szerződéses összefüggésétől elválaszthatónak, és ennélfogva az EUMSZ 263. cikk alapján megsemmisítés iránti keresettel megtámadhatónak minősíteni.

65.

A Törvényszék ily módon úgy tekintette, hogy a vitatott terhelési értesítés nem megtámadható, mivel nem választható el szerződéses összefüggésétől, noha lényegére, és különösen arra a körülményre figyelemmel, hogy végrehajthatónak mutatkozott, a Törvényszéknek olyan döntést kellett volna hoznia, hogy az szerződéses összefüggésétől elválasztható, és ebből következően megtámadható.

66.

Meg kell ugyanis állapítani, hogy Bizottság azáltal, hogy végrehajthatónak mutatkozó terhelési értesítést küldött a fellebbezőnek, nem szerződéses félként járt el, hanem hatósági jogköréből eredő jogosultságait gyakorolta annak érdekében, hogy elérje azon összegek kifizetését, amelyeket vissza kívánt téríttetni.

67.

Az a körülmény, hogy egy ilyen végrehajtható határozat meghozatalát az általános feltételek 19. cikkének (5) bekezdése kifejezetten előírja, nem kérdőjelezheti meg azt a következtetést, amely szerint a vitatott terhelési értesítést megtámadható aktusnak kell tekinteni. Hacsak nem tekintjük úgy, hogy a Bizottság a szóban forgó szerződés teljesítésével összefüggésben egyszerre lehet bíró és fél, a vele szerződő felet megillető bírói jogvédelem a másik oldalról megköveteli, hogy a Bizottság számára ilyen módon biztosított „előjognak” a megsemmisítés iránti kereset előterjesztéséhez való jog feleljen meg.

68.

Ebből következően úgy vélem, hogy a Törvényszék azáltal, hogy azt állapította meg, hogy a vitatott terhelési értesítés nem vált ki joghatásokat, eltért a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatától, és tévesen alkalmazta a jogot. A fellebbező által hivatkozott első jogalap tehát megalapozott, és a megtámadott ítéletet ezért hatályon kívül kell helyezni.

69.

Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikke első bekezdésének megfelelően, ha a fellebbezés megalapozott, az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti, ha a per állása megengedi, illetve határozathozatalra visszautalhatja a Törvényszékhez.

70.

Mivel a Törvényszék a vitatott terhelési értesítéssel szemben a fellebbező által benyújtott megsemmisítés iránti keresetet elfogadhatatlannak nyilvánította, nem vizsgálta meg érdemében a fellebbező által annak alátámasztása érdekében előterjesztett jogalapokat és érveket, így határozathozatalra vissza kell elé utalni az ügyet.

71.

Ahogy fent rámutattam, ( 47 ) az a következtetés, amelyre jutok, a megtámadott ítélet egészének hatályon kívül helyezésével jár, beleértve tehát azt is, hogy a Törvényszék a szerződés ügyében eljáró bíróságként elismeri a Bizottság viszontkeresetének elfogadhatóságát, és megállapítja annak megalapozottságát.

72.

E körülmények között nem szükséges döntést hozni a fellebbezés egyéb jogalapjait illetően, amely jogalapok mindegyike általános jelleggel a Bizottság viszontkeresete megalapozottságának a Törvényszék részéről végzett értékelését vitatja.

73.

Úgy vélem azonban, hogy a jelen ügy sajátos körülményei között, illetve arra az esetre, ha a Bíróság úgy döntene, hogy nem követi elsődleges következtetésemet, célszerű számára teljes mértékben megvilágítani a jelen ügyet, vagyis elemezni kell a fellebbező által hivatkozott kilenc másik jogalapot. ( 48 )

74.

Második, ötödik és hetedik jogalapjával a fellebbező lényegileg a Bizottság viszontkeresetének mint megalapozatlannak az elutasítása érdekében előterjesztett kérelmek alátámasztása céljából általa benyújtott bizonyítékok Törvényszék általi értékelését vitatja. Konkrétabban, a Törvényszék a fellebbező szerint tévesen alkalmazta a „jogosulatlanul folyósított összeg” fogalmát (második jogalap). Egyébként hibákat követett el a jelenléti ívek (ötödik jogalap) és a költségszámítási módszerek („cost models”) (hetedik jogalap) jogi természetének értékelése során.

75.

Harmadik és hatodik jogalapjával a fellebbező lényegileg azt kifogásolja, hogy a Törvényszék megsértette a tisztességes eljáráshoz való jogot, mivel nem vette figyelembe a fellebbező egyes érveit, valamint megsértette a védelemhez való jog és a fegyveregyenlőség tiszteletben tartásának elvét.

76.

Nyolcadik jogalapjával a fellebbező előadja, hogy a Törvényszék tévesen értékelte a Bizottság által elkövetett hatáskörrel való visszaélést.

77.

Kilencedik jogalapjával a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék elutasította a vitatott terhelési értesítés indokolásának hiányára alapított jogalapját.

78.

Végül a fellebbező tizedik jogalapja azon a téves jogalkalmazáson alapul, amelyet szerinte a Törvényszék a fellebbező bizalomvédelem elvének megsértésére vonatkozó jogalapjának értékelése során követett el.

79.

A Bizottság a maga részéről úgy véli, hogy valamennyi jogalapot mint elfogadhatatlant el kell utasítani, mivel a fellebbező általános jelleggel az ügy érdemi felülvizsgálatát kívánja elérni, és a Törvényszék előtt előterjesztett jogalapok és érvek megismétlésére szorítkozik, anélkül, hogy pontosan megjelölné azokat a jogszabályokat, amelyeket a Törvényszék szerinte megsértett, illetve feltüntetné a megtámadott ítélet azon pontos indokait, amelyeket kifogásol. A Bizottság mindazonáltal érdemben elemzi a jogalapokat, ( 49 ) és megállapítja, hogy azokat el kell utasítani, mint mindenféleképpen megalapozatlanokat.

80.

Második jogalapjában a fellebbező előadja, hogy a Törvényszék elferdítette a belga code civil (polgári törvénykönyv) 1376. cikke értelmében vett „jogosulatlanul folyósított összeg” jogi fogalmát, amikor a megtámadott ítélet 26. és 47–69. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Bizottság a fellebbező részére jogosulatlanul folyósította a 83001,09 euró összeget. Úgy véli egyrészt, hogy e rendelkezésnek megfelelően ezen összeg beszedésének időpontjában kellett volna megállapítani annak jogalap nélküliségét. Másrészt álláspontja szerint ahhoz, hogy e rendelkezés feltételei teljesüljenek, az szükséges, hogy a jogosulatlan kifizetésre szándékosan vagy tévedésből kerüljön sor.

81.

Márpedig nem nyert bizonyítást, hogy a jelenléti íveket nem a projekt végrehajtásának időszakában állították ki, amely a vitatott kifizetés jogalap nélküliségének értékelése szempontjából a kizárólagosan releváns időszak.

82.

A fellebbező által a fentiek szerint előterjesztett érveknek nem lehet helyt adni.

83.

A Törvényszék ugyanis mindenekelőtt megállapította, hogy a fellebbezőnek nem sikerült megkérdőjeleznie az ellenőrzésről készült végleges jelentésben tett azon megállapításokat, amelyek alapján a Bizottság úgy vélte, hogy a WIH projekt tekintetében elszámolt személyzeti költségek az általános feltételek 13. cikkének (1) bekezdése és 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján nem voltak támogathatók. ( 50 ) E jelentés a jelen esetben azt állapította meg, hogy a fellebbező nem tartotta be azokat a kötelezettségeket, amelyek az általános feltételek 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján terhelték, és amelyek értelmében havonta legalább egyszer nyilvántartásában rögzítenie és igazolnia kellett a szerződés alapján elszámolt teljes munkaidőt.

84.

A kapcsolódó költségeket a Bizottság ebből következően nem támogathatónak nyilvánította és elutasította.

85.

A megtámadott ítélet 56. pontjából egyébként kitűnik, hogy a Törvényszék mindazonáltal megvizsgálta a fellebbező által az ellenőrzést követően, 2009. november 13‑án benyújtott jelenléti íveket, és azt állapította meg, hogy azok nem használhatók fel a WIH projekt keretében teljesített munkaórák bizonyítékaként, mivel azokon nem szerepelt dátum, és nem igazolta őket az általános feltételek 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjában megjelölt valamelyik személy.

86.

A Törvényszék ennek során önállóan értékelte a tényeket és a fellebbező által annak bizonyítása érdekében előterjesztett bizonyítékokat, hogy a Bizottság tévesen nyilvánította nem támogathatónak azokat az összegeket, amelyek visszatérítését kéri.

87.

Márpedig a fellebbező nem terjesztett elő olyan körülményt, amely alkalmas lenne annak bizonyítására, hogy a Törvényszék ennek során elferdítette az említett bizonyítékokat.

88.

Következésképpen a fellebbező második jogalapját az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdése és a Bíróság alapokmánya 58. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának ( 51 ) megfelelően el kell utasítani, mint elfogadhatatlant.

89.

Ötödik jogalapjával a fellebbező előadja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a jelenléti ívek jellegének és a felperest terhelő rendszeres jelentési kötelezettség tartalmának értékelése során. Hangsúlyozza, hogy e rendszeres jelentések, amelyeknek tartalmazniuk kell a támogatott program által biztosított munkaidőt minden egyes munkavállaló tekintetében, lehetővé teszik egyrészt az ellátott munka rögzítését, másrészt pedig olyan objektíven mérhető értékelési alapot szolgáltatnak, amely alapján igazolni lehet a működési költségeket. Ekképpen lényegileg úgy véli, hogy a rendszeres jelentések hiányos tartalma, figyelemmel azok céljára, nyilvánvaló aránytalanság nélkül nem azonosítható a munka teljesítésének elmaradásával. Ehhez hozzáteszi, hogy a rendszeres jelentés fogalmát sem jogszabály, sem az ítélkezési gyakorlat nem határozza meg, így annak sajátos tartalmát az ügy körülményeire figyelemmel konkrétan kell meghatározni.

90.

Mindenekelőtt azt kell hangsúlyozni, hogy a fellebbező lényegileg az általa elsőfokon előadott érvelést ismétli meg, ahogy az kitűnik többek között a megtámadott ítélet 43. pontjából.

91.

Mindenesetre rá kell mutatni, hogy a megtámadott ítélet 59. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a szóban forgó rendszeres jelentések csak egy negyedéves kimutatást tartalmaztak az összes, a fellebbező által a projekt egyes részei tekintetében elszámolt munkaórákat illetően, nem pedig a projektre szánt munkaórák munkavállalókra vetített havi bontását. A Törvényszék ebből következően úgy ítélte meg, hogy e kimutatások nem felelnek meg az általános feltételek 14. cikke (1) bekezdése a) pontjának harmadik albekezdésében meghatározott formai követelményeknek, valamint hogy azok semmiképpen sem alkalmasak arra, hogy érdemi szempontból helyettesítsék a jelenléti íveket.

92.

A Törvényszék ennek során önállóan értékelte a tényeket és a fellebbező által annak bizonyítása érdekében előterjesztett bizonyítékokat, hogy a Bizottság tévesen nyilvánította nem támogathatónak azokat az összegeket, amelyek visszatérítését kéri.

93.

Mivel a fellebbező nem terjesztett elő olyan körülményt, amely alkalmas lenne annak bizonyítására, hogy a Törvényszék elferdítette az említett bizonyítékokat, ebből következően ötödik jogalapját mint elfogadhatatlant az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdése és a Bíróság alapokmánya 58. cikkének (1) bekezdése alapján szintén el kell utasítani.

94.

Hetedik jogalapjában a fellebbező előadja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a költségszámítási módszerek („cost models”) jogi természetének értékelése során.

95.

E jogalapot el kell utasítani, mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant.

96.

Egyrészt ugyanis a fellebbező nem jelöli meg, hogy a megtámadott ítélet indokolásának mely pontját kifogásolja. Másrészt a fellebbező nem fejti ki, hogy a Törvényszék e tekintetben mennyiben alkalmazta tévesen a jogot.

97.

E hiányosságokat ugyanakkor az a körülmény magyarázza, hogy a Törvényszék nem foglalt állást e kérdést illetően a Bizottság viszontkeresetének értékelése során.

98.

A megtámadott ítélet 42. pontjából ugyanis kitűnik, hogy a Bizottság viszontkeresete egyrészt azon alapult, hogy a fellebbező nem tartotta be „az általános feltételek 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt, arra vonatkozó kötelezettségét, hogy vezesse a jelenléti íveket és rögzítse a személyzete által a projekt céljára fordított munkaórákat”, másrészt pedig azon, hogy a fellebbező „tévesen hivatkozott az »összköltség módszerére« a WIH projektnél beszámított közvetett költségek számításánál”.

99.

A megtámadott ítéletből (47–64. pont) ugyanakkor kitűnik, hogy a Törvényszék azt követően döntött úgy, hogy a viszontkereset megalapozott, hogy megállapította, a Bizottság megalapozottan vonta le azt a következtetést, hogy a fellebbező által a projektnél beszámított személyzeti költségek nem jelentettek az általános feltételek 13. cikkének (1) bekezdése értelmében vett támogatható költségeket. Ezzel szemben nem vizsgálta meg a Bizottság által hivatkozott második jogalapot.

100.

A fellebbező által hivatkozott hetedik jogalapot ebből következően el kell utasítani, mint mindenféleképpen hatástalant.

101.

Nyolcadik jogalapjában a fellebbező állításának lényege az, hogy a Bizottság magatartása visszaélésszerű, amennyiben kizárólag azzal az indokkal követelte a vitatott összegek visszatérítését, hogy a fellebbező nem nyújtotta be a megszabott határidőben az előírt jelenléti íveket, noha munkavállalói részt vettek a WIH projektben. E jelenléti ívek benyújtása nem tekinthető a szerződésből következő lényeges kötelezettségnek, mivel annak tárgya a projekt eredményeinek elérése, amire sor került, és ez tanúsítja a fellebbező munkavállalóinak tényleges részvételét a projektben. A Bizottság ilyen módon visszaélésszerűen kezelte az említett jelenléti ívek be nem nyújtását azonosan az eredmények elérésének elmaradásával. A Törvényszék tehát szerinte tévesen alkalmazta a jogot, amikor elutasította a fellebbező hatáskörrel való visszaélésre alapított érvét.

102.

A Bizottság előadja, hogy a pénzügyi támogatásban részesülő programokra vonatkozó szerződések esetén a kedvezményezettet jogi kötelezettség terheli költségei rögzítésére és bejelentésére. A fellebbezőre telepített, költségei elfogadhatóságának igazolására vonatkozó kötelezettség ilyen módon teljes mértékben független a projekt végrehajtására vagy teljesítésére vonatkozó kötelezettségtől.

103.

A Bizottság ehhez hozzáteszi, hogy soha nem kérdőjelezte meg WIH projekt megfelelő végrehajtását, hanem csupán érvényesítette a fellebbező részéről azáltal elkövetett szerződésszegések következményeit, hogy nem sikerült bizonyító erővel alátámasztania a személyzete által ténylegesen a WIH projektre fordított munkaidőt.

104.

Úgy vélem, hogy e nyolcadik jogalapot, még ha fel is tételezzük, hogy az hatásos lehet egy szerződéssel kapcsolatos jogvita keretében, ( 52 ) el kell utasítani, mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant. A fellebbező ugyanis pusztán a hatáskörrel visszaélésre való hivatkozásra szorítkozik anélkül, hogy megjelölné, miben áll e visszaélés, illetve anélkül, hogy a legcsekélyebb valószínűsítő körülményt szolgáltatná ahhoz, hogy a Bizottság kizárólag vagy legalábbis elsősorban a hivatkozott céltól eltérő cél elérése, vagy a konkrét tényállás kezelésére a Szerződés által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében járt el. ( 53 )

105.

Harmadik jogalapjával a fellebbező előadja, hogy amikor a Törvényszék a megtámadott ítélet 73–77. pontjában kimondta, hogy a Bizottság jogszerűen követeli tőle 83001,09 euró 2011. október 25‑étől számított 5%‑os késedelmi kamattal növelt összegének visszatérítését, nem vette figyelembe az érveit, és ezzel megsértette az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikke és az uniós jog általános elvei által garantált tisztességes eljáráshoz való jogát.

106.

A Törvényszék által a tárgyalás érdekében feltett kérdésekre válaszul a fellebbező ugyanis előadta, hogy mivel a vitatott terhelési értesítést előkészítő aktusként, vagyis olyan tájékoztató jellegű szerződéses dokumentumként terjesztették elő és értelmezték, amely nem alkalmas a jogi helyzete módosítására, így a tőle követelt késedelmi kamatok számításának kezdő időpontjaként érvényesen nem rögzíthető az e terhelési értesítésben megjelölt határidő lejáratának napja, vagyis a jelen esetben 2011. október 25‑e. Márpedig a fellebbező szerint ezt az érvet a Törvényszék nem vizsgálta, mivel nem értékelte azon változás jogszerűségét, amelyet a puszta terhelési értesítés a fellebbező jogi helyzetében előidézett.

107.

Hatodik jogalapjában a fellebbező előadja, hogy a Törvényszék megsértette a tisztességes eljáráshoz való jogát, konkrétabban a védelemhez való jogát és a fegyveregyenlőség elvét, amikor egyrészt a megtámadott ítélet 56. pontjában úgy döntött, hogy az általa benyújtott jelenléti ívek nem felelnek meg a szerződés által előírt követelményeknek, és azokat nem lehet a WIH projekt érdekében teljesített munkaórák bizonyítékaként elfogadni, másrészt pedig amikor a megtámadott ítélet 63. pontjában azt állapította meg, hogy a fellebbező által benyújtott levelezés nem alkalmas a munkavállalói által ténylegesen az e programra fordított munkaidő bizonyítására. A Törvényszék ezen eljárásával megfosztotta a fellebbezőt minden bizonyítási lehetőségtől, ezzel nyilvánvalóan megsértve a fegyveregyenlőség elvét.

108.

Ehhez hozzáteszi a fellebbező, hogy az általa a Bizottsággal kötött szerződés visszaélésszerű, amennyiben aránytalanul korlátozza azokat az eszközöket, amelyek személyzete WIH projektben való tényleges részvételének bizonyítását szolgálják.

109.

Egyebekben előadja, hogy a jelen ügyhöz hasonló helyzetben – amelyben a Bizottság egy ellenőrzés révén egyoldalúan megállapítja a szerződéses kötelezettségek megsértését, majd ezt követően viszontkeresetet nyújt be a jogosulatlanul felvett összegek visszatéríttetése érdekében – a Bizottság egyszerre tölti be a bíró és a fél szerepét, továbbá olyan előnnyel rendelkezik, amely sérti a fegyveregyenlőség elvét.

110.

A Bizottság úgy véli, hogy a fellebbező által hivatkozott harmadik jogalapot el kell utasítani, mint teljességgel megalapozatlant. Egyrészt a Törvényszék a viszontkeresettel összefüggésben a pervezető intézkedések keretében pontos kérdést tett fel a feleknek az igényelt kamatlábbal kapcsolatban, ezáltal lehetőséget biztosítva a fellebbező számára, hogy e tekintetben nyilatkozzon. Másrészt a fizetési késedelem és a késedelmi kamat számítása nem szükségképpen kapcsolódik a terhelési értesítés végrehajthatóságához.

111.

A Bizottság úgy véli, hogy a hatodik jogalapot is el kell utasítani, mint teljességgel megalapozatlant. E tekintetben hangsúlyozza, hogy a fellebbező kezdettől fogva ismerte a szerződés valamennyi rendelkezését, így többek között a pénzügyi kérdésekre vonatkozó rendelkezést is. Az, hogy megsértett több szerződéses rendelkezést, nem teheti e feltételeket visszaélésszerűvé és aránytalanná.

112.

A megtámadott ítéletből kitűnik, hogy a Törvényszék a jelen esetben úgy döntött, hogy a Bizottság jogosult volt 2011. október 25‑től kezdődően késedelmi kamat fizetését követelni, ( 54 ) miután megállapította, hogy az általános feltételek 19. cikkének (2) bekezdése szerint a jogosulatlan összegek Bizottság által megjelölt időpontra történő visszatérítésének elmaradása esetén a fizetendő összeget az e feltételek 3. cikkének (6) bekezdésében rögzített kamat terheli. ( 55 )

113.

A Törvényszék ennek során egyszerűen végrehajtotta az általános feltételek 19. cikke (2) bekezdésének, valamint 3. cikke (6) bekezdésének rendelkezéseiben együttesen szereplő előírásokat, ezáltal érvényesítve azon értékelésének következményeit, amely szerint egyrészt a felek közötti jogvita szerződéses jellegű, másrészt pedig a Bizottság visszatérítési igénye megalapozott.

114.

Az, hogy a Törvényszék formálisan nem foglalt állást a fellebbező érveit illetően, e körülmények között nem tekinthető a fellebbező tisztességes eljáráshoz való joga megsértésének.

115.

A fellebbező ugyanis azt kifogásolja harmadik jogalapjában, hogy a Törvényszék nem vette figyelembe azon érvét, amely szerint a vitatott terhelési értesítés nem állapíthatta meg a késedelmi kamatfizetési kötelezettség kezdetét, ezáltal módosítva a fellebbező jogi helyzetét, úgy, hogy ezzel egyidejűleg a Bizottság azt pusztán előkészítő aktusnak állítja be. Ily módon azt kifogásolja, hogy nem vették figyelembe a terhelési értesítés megtámadhatósága és a késedelmi kamat megállapítása közötti kapcsolatot, amelynek fennállását álláspontja szerint bizonyította. A fellebbező ezzel szemben formálisan soha – sem eredeti keresetében, sem a válaszában, sem az általa a Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszban – nem kérdőjelezte meg a jelen ügyben alkalmazott szerződéses rendelkezések érvényességét.

116.

A fellebbező által hivatkozott harmadik jogalapot tehát e körülmények között mindenféleképpen el kell utasítani, mint megalapozatlant.

117.

A fellebbező által hivatkozott hatodik jogalapot szintén el kell utasítani, mint a jelen ügyben nyilvánvalóan megalapozatlant.

118.

A megtámadott ítéletből ugyanis kitűnik, hogy a Törvényszék nem kizárólag a fellebbező által 2009. november 13‑án benyújtott jelenléti íveket, ( 56 ) illetve az általa a Bizottság részére megküldött rendszeres jelentéseket ( 57 ) vizsgálta meg, hanem azt a 3656 oldalnyi elektronikus levelezést is, amelyet a fellebbező a munkavállalói által a projektre fordított idő valóságosságának bizonyítása érdekében benyújtott. ( 58 ) Ebből a Törvényszék azt a következtetést vonta le, hogy e különböző körülmények nem voltak alkalmasak az ellenőrzésről készült végleges jelentésben szereplő megállapítások megkérdőjelezésére.

119.

Ebből következik, hogy a Törvényszék távolról sem fosztotta meg a fellebbezőt minden bizonyítási eszköztől, hanem ellenkezőleg, aprólékosan megvizsgálta a fellebbező által előterjesztett érveket, és az e tekintetben benyújtott bizonyítékokat.

120.

Ehhez hozzá kell tenni, hogy a fellebbező valójában a Törvényszék e bizonyítékokat érintő értékelését vitatja. Márpedig, amint azt felidéztem, a tényeknek és bizonyítékoknak az értékelése – feltéve, hogy nem ezek elferdítéséről van szó – nem minősül olyan jogkérdésnek, amelyet a fellebbezés keretében a Bíróságnak felül kell vizsgálnia.

121.

Végül a fellebbező nem kifogásolhatja azt, hogy a Törvényszék a Bizottság viszontkeresetének értékelése során nem állapította meg egy olyan szerződés visszaélésszerű jellegét, amelynek az érvényességét egyébként a fellebbező sem vitatta.

122.

Kilencedik jogalapjával a fellebbező előadja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor elutasította az általa elsőfokon hivatkozott, a terhelési értesítés indokolásának hiányára alapított érvet. E tekintetben rámutat, hogy vitatott terhelési értesítés nem tartalmaz semmilyen olyan indokolást, amely lehetővé tenné az elvégzett számítások ellenőrzését, a Bizottság hivatkozása a 2011. május 24‑i és 2011. augusztus 17‑i levelekre ugyanis nem tekinthető elégséges indokolásnak.

123.

A Bizottság erre azt válaszolja, hogy a terhelési értesítés kibocsátását megelőző, 2009. október 20‑i levelével indult eljárás során, és különösen a megtámadott ítélet 26. pontjában említett 2011. május 24‑i és 2011. augusztus 17‑i levelében, továbbá az ellenőrzésről készült jelentésben ismertette a ténybeli hátteret, valamint a határozatot indokoló okokat. Megjegyzi, hogy mindenesetre a Törvényszék a megtámadott ítélet 29. pontjában úgy döntött, hogy a vitatott terhelési értesítés nem végleges aktus, és ebből következően utal az első jogalapra adott válaszában ismertetett érvekre.

124.

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy e kilencedik jogalappal a fellebbező lényegileg azt kifogásolja, hogy a Törvényszék elmulasztott dönteni az általa a Törvényszék előtt elsőfokon, a vitatott terhelési értesítés megsemmisítése iránt benyújtott kérelem keretében hivatkozott második jogalapról.

125.

Márpedig, mivel a fellebbező által a vitatott terhelési értesítéssel szemben előterjesztett megsemmisítés iránti keresetet mint elfogadhatatlant a Törvényszék elutasította, valóban azt kell megállapítani, hogy ez utóbbi nem vizsgálta meg az említett jogalapot, és a Bizottság viszontkeresete megalapozottságának vizsgálata során formálisan nem hozott döntést a vitatott terhelési értesítés indokolását illetően.

126.

A megtámadott ítéletből ( 59 ) ugyanakkor kitűnik, hogy a Törvényszék a Bizottság által szolgáltatott, megállapítottan nem vitatott adatok alapján megvizsgálta a felperestől követelt 83000,09 eurós összegre vonatkozó számítást.

127.

A megtámadott ítéletből ( 60 ) az is kitűnik, hogy a Törvényszék megvizsgálta, hogy a Bizottság megjelölte‑e a fellebbezőtől követelt összeg „visszatérítési feltételeit és kifizetésének idejét”. Úgy ítélte meg, hogy a jelen esetben ez fennállt, e tekintetben hivatkozva egyrészt a 2011. május 24‑i levélre, másrészt pedig a vitatott terhelési értesítésben „Fizetési feltételek” cím alatt szereplő elemekre.

128.

A fellebbező kilencedik jogalapját tehát e körülmények között mindenféleképpen el kell utasítani, mint nyilvánvalóan megalapozatlant.

129.

Tizedik jogalapjával a fellebbező előadja, hogy öt évvel a program lezárása után a program utolsó részének megfelelő összeget még mindig nem folyósították a részére, holott nem vitatott, hogy e részt teljesítették, valamint hogy negyedéves jelentéseit elfogadták. Álláspontja szerint a Bizottság ezen eljárása sérti a bizalomvédelem elvét, és ugyanezen indok miatt a Törvényszék ítéletét is hatályon kívül kell helyezni.

130.

Meg kell állapítani, hogy bár e jogalap révén a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Bizottság megsértette a bizalomvédelem elvét, nem jelöli meg, hogy a Törvényszék mennyiben hagyta figyelmen kívül ezt az elvet. E tizedik jogalapot ennélfogva, e szempontból és ezen indok alapján el kell utasítani, mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant.

131.

Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy e tizedik jogalap a fellebbező által a megsemmisítés iránti keresetében elsőfokon hivatkozott ötödik jogalapot ismétli meg, amelyről tehát a Törvényszék nem döntött. Meg kell ugyanakkor állapítani, hogy az abban szereplő kérelem, noha a jelen ügyben szereplő szerződés teljesítésére vonatkozik, mindazonáltal semmilyen módon nem kapcsolódik a vitatott terhelési értesítés tárgyához, és így a jogvitához.

132.

Következésképpen a tizedik jogalapot el kell utasítani, mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant.

133.

A fenti okfejtések fényében, és abban az esetben, ha a Bíróság nem osztaná elsődleges következtetésemet, úgy vélem, hogy a fellebbező fellebbezését el kell utasítani.

134.

Mivel elsődlegesen azt javaslom, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és az ügyet utalja vissza a Törvényszékhez, ezért elsődlegesen azt is javaslom, hogy a jelen fellebbezéshez kapcsolódó költségekről ne határozzon.

135.

Ugyanakkor abban az esetben, ha a Bíróság nem követné elsődleges következtetésemet, és úgy döntene, hogy elutasítja a fellebbezést, akkor a Bíróság eljárási szabályzata 184. cikke (1) bekezdésének és 138. cikke (1) bekezdésének együttes rendelkezései alapján a fellebbezőt kell kötelezni a teljes költség viselésére.

136.

Figyelemmel a fenti okfejtések összességére, elsődlegesen azt javaslom, hogy a Bíróság a következő döntést hozza:

137.

Másodlagosan azt javaslom, hogy a Bíróság a következő döntést hozza: