1. 

A bpost Belgiumban a postai ágazatban működő egyetemes szolgáltató (a továbbiakban: ESZ). ( 2 ) A levélpostai szolgáltatásokra alkalmazandó szokásos díj mellett a bpost kétfajta árkedvezményt alkalmaz. A „működési engedményeket” akkor biztosítják, ha a bpost általi kezelést megelőzően az ügyfél előkészíti a küldeményeket (például formátum, csomagolás és súly szerint válogat, vagy előválogatott küldeményeket szállít a bpost postai központjaiba). A „mennyiségi engedményeket” tisztán a referencia‑időszak során a bpostnál az ügyfél után keletkező bevétel alapján számítják. 2010 előtt a közvetítők (a különböző feladók küldeményeit összegyűjtő vállalkozások) összesíthették az általuk kezelt küldeményeket annak érdekében, hogy nagyobb mennyiségi engedményekben részesüljenek. Ez a lehetőség megszűnt 2010‑ben, amikor a bpost úgy határozott, hogy az egyes feladók által feladott küldemények mennyisége alapján számítja ki a mennyiségi engedményeket.

2. 

A postai szolgáltatások belgiumi nemzeti szabályozóhatósága (Institut belge des services postaux et des télécommunications; a továbbiakban: IBPT) 2011 júliusában megállapította, hogy a bpost új számítási módszere összeegyeztethetetlen a postai szolgáltatásokról szóló irányelv ( 3 ) 12. cikkének ötödik francia bekezdésében szereplő hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét átültető belga jogi rendelkezésekkel. Ezt a határozatot lényegében arra a megállapításra alapozták, hogy eltérő bánásmódban részesítik a közvetítőket és az egyes tömeges küldeményeket feladókat, mivel a bpostnak átadott adott mennyiségű küldemény tekintetében az egyes tömeges küldeményeket feladó nagyobb mennyiségi engedményre jogosult, mint a közvetítő. A bpost e határozattal szemben fellebbezett a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság; a továbbiakban: a kérdést előterjesztő bíróság) előtt, amely azzal kapcsolatban vár iránymutatást, hogy egyrészt mi a postai szolgáltatásokról szóló irányelv 12. cikke ötödik francia bekezdésének tárgyi hatálya, másrészt pedig hogy a közvetítők és a tömeges küldeményeket feladók összehasonlítható helyzetben vannak‑e a mennyiségi engedmények tekintetében. Ezzel összefüggésben a Deutsche Post és társai ítélet ( 4 ) indokolása alkalmazási körének tisztázására kérik a Bíróságot, amelyben megállapította, hogy amennyiben valamely ESZ működési engedményeket biztosít az egyéni feladóknak, akkor a közvetítőkkel szemben is ugyanazon feltételek mellett ugyanazon engedményeket kell alkalmazni.

3.

Az 1997. évi irányelv elindította a postai szolgáltatások piaca fokozatos liberalizálásának folyamatát. Az említett irányelv közös szabályokat állapított meg különösen a Közösségen belüli egyetemes postai szolgáltatások nyújtása és az egyetemes szolgáltatás díjmegállapítási elvei vonatkozásában. ( 5 )

4.

A postai szolgáltatásokról szóló irányelv értelmében „postai hálózat” az a szervezeti rendszer és mindennemű forrás, amelyet az ESZ(‑ek) különösen a következő célokból vesz(nek) igénybe: az egyetemes szolgáltatási kötelezettséggel érintett postai küldemények gyűjtése a hozzáférési pontokról az egész területen, ezeknek a küldeményeknek a postai hálózati hozzáférési pontról a feldolgozó központba történő eljuttatása és kezelése, és a küldeményeken feltüntetett címekre történő kézbesítése. ( 6 ) Az „ESZ” fogalma köz‑ vagy magán postai szolgáltatóra vonatkozik, amely egyetemes postai szolgáltatásokat vagy azok egy részét nyújtja egy tagállamban, és amelynek személyét az Európai Bizottságnak bejelentették. ( 7 ) A „feladó” az a természetes vagy jogi személy, akitől a postai küldemény származik. ( 8 )

5.

A postai szolgáltatásokról szóló irányelv (26) preambulumbekezdése értelmében az egyetemes szolgáltatásra alkalmazott díjaknak objektíveknek, átláthatóaknak, megkülönböztetéstől menteseknek és a költségeken alapulónak kell lenniük az egyetemes szolgáltatás megfelelő ellátásának biztosítása és a versenytorzulás elkerülése érdekében. Ezeket az elveket tükrözi a postai szolgáltatásokról szóló irányelv 12. cikke. Az 1997. évi irányelvvel bevezetett eredeti változatban a hivatkozott rendelkezés a következőképpen szerepel:

„A tagállamok lépéseket tesznek annak biztosítására, hogy az egyetemes szolgáltatás részét képező egyes szolgáltatások díjai megfeleljenek a következő elveknek:

6.

A 2002. évi irányelv elfogadásához vezető javaslatában a Bizottság azt fogalmazta meg, hogy az 1997. évi irányelv javasolt módosításainak célja az, hogy „meghatározzák a közösségi postai ágazat további megnyitásának egyértelmű menetét és ütemtervét, de olyan pontosan, hogy elegendő időt biztosítsanak a piacnak teljes egészében és különösen az egyetemes szolgáltatóknak a modernizációs folyamatok befejezéséhez és ahhoz, hogy stabil és kiszámítható szabályozási környezetben alkalmazkodhassanak a nagyobb verseny feltételeihez”. ( 9 )

7.

A Bizottság ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy míg a különleges díjakat „az [ESZ‑ek] az elmaradó költségeikhez kapcsolódó számos tömeges küldeményeket feladónak vagy üzleti ügyfélnek és közvetítőnek” felajánlották, ezen a területen felmerültek bizonyos panaszok számos kapcsolódó szereplővel kapcsolatban, és hogy ennek megfelelően egyértelművé kellett tenni azt, hogy „a hivatkozott különleges díjak és valamennyi kapcsolódó feltétel alkalmazása tekintetében mindig tiszteletben kell tartani az átláthatóság és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét”. ( 10 ) Ezért a Bizottság azt javasolta, hogy illesszenek új francia bekezdést az 1997. évi irányelv („A nem fenntartott szolgáltatásokra és a hálózat hozzáférhetőségére vonatkozó feltételek[et]” tartalmazó 4. fejezet részét képező) 9. cikkébe, hangsúlyozva a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének alkalmazását a különleges díjakkal kapcsolatban.

8.

A javasolt francia bekezdést módosítás nélkül elfogadták, bár végül nem a 9. cikkbe illesztették be, hanem a 12. cikkbe (amely „A díjazás alapelvei és az elszámolások átláthatósága” című 5. fejezetben szerepel). A 2002. évi irányelv (29) preambulumbekezdése átveszi a 2000. évi bizottsági javaslat szóhasználatát, amikor megállapítja, hogy „[a]z [ESZ‑e]k rendszerint nyújtanak olyan szolgáltatásokat – például vállalkozásoknak, különböző ügyfelek postájának gyűjtését végző közvetítőknek és csoportos feladást igénybevevő ügyfeleknek –, amelyek lehetővé teszik az ilyen ügyfelek számára, hogy a szabványos levélpostai szolgáltatáshoz képest más pontokon és más feltételek mellett kapcsolódjanak be a postai munkafolyamatba”, és hogy „[e]nnek során […] a különböző harmadik személyek közötti viszonylatban, valamint harmadik személyek és az egyenértékű szolgáltatásokat nyújtó [ESZ‑e]k közötti viszonylatban is be kell tartaniuk az átláthatóság és a megkülönböztetés‑mentesség [helyesen: a hátrányos megkülönböztetés tilalma] elveit […]”.

9.

A 2002. évi irányelv általi módosítás eredményeként létrejött változatban a postai szolgáltatásokról szóló irányelv 12. cikkének új ötödik francia bekezdése ennek megfelelően a következőket tartalmazta:

„[H]a az egyetemes szolgáltató különdíjakat alkalmaz például a vállalkozások, csoportos feladást igénybevevő ügyfelek és különböző ügyfelek postájának gyűjtését végző közvetítők esetében, az átláthatóság és a megkülönböztetés‑mentesség [helyesen: a hátrányos megkülönböztetés tilalma] elvét kell alkalmaznia a díjakra és a kapcsolódó feltételekre egyaránt. A díjak megállapításánál tekintetbe kell venni az egyedi postai küldemények felvétele, továbbítása, feldolgozása és kézbesítése tekintetében minden lehetséges szolgáltatást magában foglaló standard szolgáltatáshoz képest elmaradó költségeket, és a díjak – csakúgy, mint a kapcsolódó feltételek – egyenlően alkalmazandók mind a különböző harmadik személyek közötti viszonylatban, mind a harmadik személyek és az egyenértékű szolgáltatásokat nyújtó egyetemes szolgáltatók közötti viszonylatban. Minden ilyen díjat elérhetővé kell tenni az olyan magánügyfelek számára is, akik hasonló feltételek mellett postáznak küldeményeket.”

10.

A 2008. évi irányelv célja az 1997. évi irányelvvel kezdeményezett liberalizációs folyamat befejezése, valamint a postai szolgáltatások belső piacának megvalósítására kitűzött céldátum megerősítése volt. ( 11 )

11.

A 2008. évi irányelv elfogadásához vezető javaslatában a Bizottság kiemelte különösen, hogy az ESZ‑ek számára létfontosságú a nagyobb árképzési rugalmasság annak érdekében, hogy reagálhassanak a versenynek való nagyobb kitettségükre – különösen a piac üzleti küldeményekhez hasonló, legjövedelmezőbb szegmensei területén –, amely a postai piacok teljes liberalizációjából fakad, másfelől annak érdekében, hogy csökkentsék az egyetemes szolgáltatás pénzügyi egyensúlyával összefüggő kockázatokat az új környezetben. ( 12 ) Így ezt a rugalmasságot az egyetemes szolgáltatás finanszírozását biztosító lényeges eszköznek tekintették; ez központi kérdés volt a 2008. évi irányelv elfogadásához vezető teljes jogalkotási folyamatban. Következésképpen a 12. cikk második francia bekezdésének második mondatát átfogalmazták annak érdekében, hogy az állam által előírt egységes díjakat főként a darabonkénti díjszabással rendelkező tételekre (például bélyegek) korlátozzák. ( 13 )

12.

A nagyobb árképzési rugalmasság igénye tükröződik a 2008. évi irányelv (39) preambulumbekezdésének első mondatában is, amely kimondja, hogy „[a] felhasználók mindegyike – beleértve a vállalkozásokat, a tömeges küldeményeket feladókat és a különböző felhasználóktól származó küldeményeket összegyűjtőket is – számára történő szolgáltatásnyújtás tekintetében az egyetemes szolgáltatók részére nagyobb árképzési rugalmasság biztosítható a költségalapúság elvével összhangban”.

13.

Ezen túlmenően a 12. cikk ötödik francia bekezdéséből törölték az ESZ‑ek azon kötelezettségére való hivatkozást, hogy a különleges díjakkal összefüggésben „tekintetbe kell venniük az elmaradó költségeket”, és ez jelenleg a következőket tartalmazza:

„[A]mennyiben az egyetemes szolgáltató speciális díjakat alkalmaz például a vállalkozások, tömeges küldeményeket feladók vagy a különböző felhasználóktól származó postai küldemények összegyűjtői esetében, akkor az átláthatóság és a megkülönböztetésmentesség [helyesen: a hátrányos megkülönböztetés tilalma] elvét kell alkalmaznia a díjakra és a kapcsolódó feltételekre egyaránt. A díjak és a kapcsolódó feltételek egyenlően alkalmazandók mind a különböző harmadik felek, mind a harmadik felek és az egyenértékű szolgáltatásokat nyújtó egyetemes szolgáltatók viszonylatában. Minden ilyen díjat elérhetővé kell tenni az olyan felhasználók – különösen az egyéni felhasználók, valamint a kis‑ és középvállalkozások – számára, akik hasonló feltételek mellett adnak fel küldeményeket.”

14.

Ahogyan korábban jeleztem, a postai ágazatban két árkedvezmény‑kategóriát biztosítanak az ESZ‑ek.

15.

A „működési engedményekkel” a (meghatározott minimális mennyiséget meghaladó) előválogatott küldemények feladását jutalmazzák az ESZ‑ek. Figyelembe kívánják venni az ESZ‑nél keletkező azon költségmegtakarítást, amely az ilyen küldemények például formátum, csomagolás és súly szerinti összegyűjtésének és válogatásának, valamint az ilyen küldemények ESZ postai központjaiba való elhelyezésének eredménye. A működési engedmények rendszerint „folyamatos hozzáférést” igényelnek az ESZ postai hálózatához, különösen annak feldolgozó és/vagy kézbesítő eszközeihez.

16.

A „mennyiségi engedmények” a nagy mennyiségű küldemények adott referencia‑időszakon belüli feladását jutalmazzák, tekintet nélkül arra, hogy ezt a küldeményt előválogatták‑e vagy sem az ESZ‑nek való átadáskor. Azok tisztán üzleti jellegűek. Céljuk a postai szolgáltatások iránti kereslet növelése.

17.

A bpost a postai szolgáltatások tekintetében háromfajta díjat alkalmaz: i. a szokásos díjat, amely küldeményenként határoz meg árat; ii. a csökkentett vagy kedvezményes díjakat, amelyeket azon ügyfeleknek biztosítanak, akik előválogatott küldemények minimális mennyiségét adják fel, és amelyek ezért működési engedménynek tekinthetők; valamint iii. a „szerződéses díjakat”, amelyek az igen nagy mennyiségű („tömeges”) küldeményekre vonatkoznak, és amelyekben a bpost és az ügyfél tárgyalás útján állapodik meg.

18.

A bpost főként „címzett reklámküldeményeket” és „adminisztratív küldeményeket” ( 14 ) érintő szerződéses díjai másfelől háromfajta szerződésen alapulhatnak: i. a közvetlenül az üzleti ügyfelekkel kötött „ügyféllel közvetlenül kötött” szerződések; ii. a feladók által küldeményeik kizárólagos kezelésével megbízott közvetítőkkel kötött „Proxy” szerződések; valamint iii. a szerződéskötéskor nem meghatározott, különböző feladók tömeges küldeményeit a bposthoz szállító közvetítőkkel kötött „közvetítői” szerződések. A Bizottság a postai ágazatban úgy határozta meg a „közvetítő” fogalmát, mint „gazdasági szolgáltató, aki a feladó és az [ESZ] között tevékenykedik azáltal, hogy gyűjti, elindítja és/vagy előzetesen feldolgozza a postai küldeményeket, mielőtt azonos vagy másik országban továbbítaná őket a nyilvános postai hálózatba”. ( 15 )

19.

2010‑ben a bpost mennyiségi engedményei az 50 grammnál kisebb tömegű küldemények esetében 10,4% (1. engedményosztály) és 39,7% (11. engedményosztály) közé estek, míg az 50 grammnál nagyobb tömegű küldemények esetében az engedmények 9,7% (1. engedményosztály) és 50,4% (12. engedményosztály) közé estek. ( 16 ) Az alkalmazott engedmények a bpostnál a részére a referencia‑időszak alatt átadott küldemények mennyisége alapján keletkezett bevételtől függtek, ( 17 ) tekintet nélkül a díjakról szóló szerződés fajtájára. ( 18 )

20.

2010‑ig a bpost lehetővé tette a mennyiségi engedményekkel összefüggésben az „összesítést”. Így a közvetítő összesíthette a különböző ügyfelektől kapott küldemények mennyiségét annak érdekében, hogy nagyobb mértékű mennyiségi engedményben részesüljön.

21.

2010‑ben a bpost felváltotta ezt a rendszert a „feladónkénti” modellel, amely alapján a közvetítő az egyes ügyfelei küldeményeinek elkülönített megfelelő mennyiségei alapján számított mennyiségi engedményre vált jogosulttá. A bpost jelezte, hogy ennek a változtatásnak az volt a célja, hogy kezelje a mennyiségi engedmények legmagasabb szintjeinek „mesterséges” kihasználása érdekében a különböző feladóktól származó küldeményeket tisztán igazgatási alapon összesítő (azaz előkészítő feladatokat nem végző), korlátozott számú közvetítő gyakorlatát.

22.

A két modell közötti különbség bemutatása érdekében tételezzük fel, hogy a közvetítő három különböző feladó küldeményeit vonta össze. A 2010 előtti rendszerben valamely adott referencia‑időszak összesített küldeményei tekintetében akkor is megszerezhetett például 20% engedményt, ha az egyes feladóktól származó küldemények mennyisége azok külön feladása esetén csak 10% engedményre jogosított volna fel. A 2010. évi rendszerben ugyanez a közvetítő csak 10% engedményre vált jogosulttá az egyes feladók küldeményei tekintetében.

23.

2011. július 20‑án az IBPT megállapította, hogy a „feladónkénti” modell eltérő bánásmódot eredményezett az egyes tömeges küldeményeket feladók és a közvetítők között a mennyiségi engedmények kiszámítása területén, bár a két kategória összehasonlítható helyzetben volt a bpost által nyújtott postai szolgáltatások tekintetében. Következésképpen 2250000 euró összegű bírságot szabott ki a bposttal szemben a postai szolgáltatásokról szóló irányelv 12. cikkének ötödik francia bekezdésében szereplő hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét átültető belga jogszabály megsértése miatt.

24.

A bpost e határozattal szemben fellebbezett a cour d’appel de Bruxelles előtt, amely felfüggesztette az eljárást és a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra:

25.

Írásbeli észrevételt terjesztett elő a bpost, Belgium, Olaszország, Svédország és a Bizottság. A 2014. június 11‑i tárgyaláson a bpost, Belgium, Franciaország és a Bizottság terjesztett elő szóbeli észrevételeket.

26.

Annak megvitatásával kezdem, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem szempontjából melyik a postai szolgáltatásokról szóló irányelv releváns változata. Ezt követően megvizsgálom, hogy a postai szolgáltatásokról szóló irányelv 12. cikkének ötödik francia bekezdése szabályozza‑e a mennyiségi engedményeket, mielőtt foglalkoznék azzal a központi kérdéssel, hogy a „feladónkénti” modell összeegyeztethető‑e azzal az elvvel, hogy az egyetemes postai szolgáltatások díjainak hátrányos megkülönböztetéstől mentesnek kell lenniük.

27.

Míg a kérdést előterjesztő bíróság a 2002. évi irányelvvel és a 2008. évi irányelvvel egyaránt módosított, a postai szolgáltatásokról szóló irányelv 12. cikke tekintetében vár iránymutatást, a bpost azzal érvel, hogy a(z „elmaradó költségekre” való hivatkozást továbbra is tartalmazó) 2002. évi irányelvből eredő változat alkalmazandó az alapügyben.

28.

A 2008. évi irányelv átültetésének határideje 2010. december 31. volt, és Belgiumban megfelelően átültették azt határidőre a nemzeti jogba. Mivel az alapügy a bpost által 2010‑ben biztosított mennyiségi engedményekre összpontosít, úgy tűnik számomra, hogy a jelen jogvitára formálisan a 12. cikk 2002. évi irányelvből eredő változata vonatkozik.

29.

A 2008. évi irányelv azonban 2008. február 27‑én hatályba lépett. Ahogyan arra az IBPT helyesen utalt az alapügyben megtámadott határozatban, ez a körülmény nem hagyható figyelmen kívül annak értékelése során, hogy a postai szolgáltatásokról szóló irányelv melyik változatát kell figyelembe vennie a Bíróságnak a jelen eljárásban. Valóban az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a valamely irányelv átültetésére rendelkezésre álló határidőn belül a címzett tagállamoknak tartózkodniuk kell az olyan jellegű rendelkezések meghozatalától, amelyek komolyan veszélyeztetnék a szóban forgó irányelv által meghatározott célt. ( 19 ) Következésképpen az irányelv hatálybalépésének napjától kezdve a tagállami bíróságok a lehető legteljesebb mértékben kötelesek tartózkodni a belső jog olyan értelmezésétől, amely az irányelv átültetésére előírt határidő leteltét követően jelentősen veszélyeztetheti az említett irányelv által elérni kívánt cél megvalósítását. ( 20 )

30.

Mivel a 2008. évi irányelv már hatályba lépett az alapügyre okot adó tényállás felmerülésének időpontjában, a cour d’appel de Bruxelles által kért értelmezést, amely a 12. cikk hivatkozott irányelvből eredő változatára irányul, a kérdést előterjesztő bíróság számára hasznosnak kell tekinteni ahhoz, hogy az előtte folyamatban lévő ügyben az általam az előbbiekben hivatkozott kötelezettség betartása mellett határozhasson. ( 21 )

31.

Következésképpen úgy vélem, hogy a Bíróságnak e változat alapján kell megválaszolnia az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket.

32.

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság a postai szolgáltatásokról szóló irányelv 12. cikke ötödik francia bekezdésének tárgyi hatálya tekintetében vár iránymutatást, és azzal kapcsolatban, hogy az hogyan viszonyul a negyedik francia bekezdésben szereplő azon alapelvhez, hogy az egyetemes postai szolgáltatások díjainak hátrányos megkülönböztetéstől mentesnek kell lenniük.

33.

Először jeleznem kell azt, hogy meglátásom szerint, az első kérdésre adott válasz nincs hatással a kérdést előterjesztő bíróság által a második és a harmadik kérdésben felvetett, a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó kérdésre. Ez azért van így, mert a 12. cikk negyedik francia bekezdése egyértelművé teszi, hogy az ESZ‑ek által az egyetemes szolgáltatás tekintetében alkalmazott valamennyi díjnak minden esetben hátrányos megkülönböztetéstől mentesnek kell lennie.

34.

Míg a postai szolgáltatásokról szóló irányelv eredeti változata már tartalmazta azt az alapelvet, hogy az egyetemes postai szolgáltatások díjának hátrányos megkülönböztetéstől mentesnek kell lennie, csak a 2002. évi módosítás adta a 12. cikkhez a „különleges díjakat” tartalmazó ötödik francia bekezdést. Ez a francia bekezdés azt írja elő az ESZ‑eknek, hogy az ilyen „különleges díjak” alkalmazása során vegyék figyelembe az átláthatóság és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét. A postai szolgáltatásokról szóló irányelv példaként említi a vállalkozásokat, tömeges küldeményeket feladókat vagy a különböző felhasználóktól származó postai küldemények összegyűjtőit.

35.

A Deutsche Post és társai ítéletben ( 22 ) a Bíróság megállapította, hogy a 12. cikk ötödik francia bekezdése olyan helyzet szabályozására irányul, amelyben valamely ESZ „a [postai szolgáltatásokról szóló irányelvben] előírtnál liberálisabban teszi lehetővé az üzleti ügyfelei számára a postai hálózaton a hagyományos hozzáférési pontoktól eltérő pontokon való hozzáférést és a különleges díjak ezen ügyfeleknek történő megadását”. Következésképpen ez a rendelkezés vonatkozik az azon ügyfeleknek biztosított működési engedményekre, akik előkészítő munkát végeznek a küldeményekkel, és ezért a hagyományos levélpostai szolgáltatástól eltérő feltételekkel és pontokon kérnek hozzáférést a postai küldeménykezelési lánchoz.

36.

A Deutsche Post és társai ügy mindazonáltal kizárólag a működési engedményekkel foglalkozott. A jelen esetben az a kérdés, hogy a 12. cikk ötödik francia bekezdése ugyanígy alkalmazandó‑e a mennyiségi engedményekre is. Beletartoznak azok a „különleges díjak” fogalmába?

37.

A kérdés különösen azért merül fel, mert a 12. cikk 2002. irányelvből eredő változata értelmében az ilyen különleges díjak „megállapításánál tekintetbe kell venni az egyedi postai küldemények felvétele, továbbítása, feldolgozása és kézbesítése tekintetében minden lehetséges szolgáltatást magában foglaló standard szolgáltatáshoz képest elmaradó költségeket”. Ezen túlmenően, bár a 2008. évi irányelv törölte ezt a mondatot a 12. cikkből, a hivatkozott irányelv (39) preambulumbekezdése továbbra is azt mondta ki, hogy „[a] díjak megállapításánál figyelembe kell venni az egyedi postai küldemények gyűjtése, feldolgozása, szállítása és szétosztása tekintetében minden lehetséges szolgáltatást magában foglaló standard szolgáltatáshoz képest elmaradó költségeket”.

38.

A bpost és a francia kormány lényegében azzal érvel, hogy az „elmaradó költségekre” való hivatkozás mind a 12. cikk ötödik francia bekezdésének 2002. évi változatában, mind a 2008. évi irányelv preambulumában arra utal, hogy ezt a francia bekezdést úgy kell érteni, hogy az kizárólag azon működési engedményekre alkalmazandó, amelyekkel a küldemények feladását megelőző előkészítő munkálatokat és az ESZ megfelelő költségmegtakarítását jutalmazzák. A belga, az olasz és a svéd kormány, valamint a Bizottság ellenben azzal érvel, hogy a mennyiségi engedmények hasonlóképpen magukban foglalják a „különleges díjak” ESZ általi alkalmazását: a működési és a mennyiségi engedmények is eltérnek a hagyományos levélpostai szolgáltatásra alkalmazandó „szokásos” díjaktól. A belga kormány számára az „elmaradó költségekre” való hivatkozás magában a 12. cikkben és/vagy a 2008. évi irányelv preambulumában csupán a költségalapúság elvének tükröződését jelenti a működési engedményekkel összefüggésben. Az nem értelmezhető úgy, hogy korlátozza a „különleges díjak” fogalmát.

39.

A postai szolgáltatásokról szóló irányelv nem határozza meg a „különleges díjak” fogalmát. A 12. cikk ötödik francia bekezdésében megadott három példa nem ad különösebb felvilágosítást. Igaz, hogy a „vállalkozásokra, tömeges küldeményeket feladókra vagy a különböző felhasználóktól származó postai küldemények összegyűjtőire” való hivatkozás arra utal, hogy a különleges díjak olyan felhasználókat érintenek, akik a szokásosnál több küldeményt adnak fel. Ahogyan azonban korábban kifejtettem, az ESZ‑hez szállított küldemények mennyisége olyan tényező, amely – még ha nagyon eltérő módon is – szerepet kap mind a működési engedmények, mind a mennyiségi engedmények kiszámítása során. ( 23 )

40.

Az ötödik francia bekezdés 2002. évi változatában szereplő azon szabály sem ad meghatározó iránymutatást, amely szerint a különleges díjak „megállapításánál tekintetbe kell venni az egyedi postai küldemények felvétele, továbbítása, feldolgozása és kézbesítése tekintetében minden lehetséges szolgáltatást magában foglaló standard szolgáltatáshoz képest elmaradó költségeket”. Ezt a mondatot vagy úgy lehet értelmezni, hogy magában foglalja magát a „különleges díjak” fogalmát – amely esetben a különleges díjak csak a működési engedményekre vonatkoznak –, vagy úgy, hogy csupán a működési engedmények területén hangsúlyozza a költségalapúság elvét az ötödik francia bekezdés mennyiségi engedményekre való alkalmazásának feltételezése nélkül. Ugyanez érvényes a 2008. évi irányelv preambulumában szereplő „elmaradó költségekre” való hivatkozásra is.

41.

A 2002. évi irányelv keletkezési története ( 24 ) mindazonáltal arra utal, hogy a „különleges díjak” csak arra a helyzetre vonatkoznak, amelyben az ESZ‑nél amiatt marad el költség, hogy az ESZ lehetővé teszi a postai munkák egy részét elvégző ügyfelei számára, hogy azok a nyilvános postai hálózatban postai küldemények elhelyezésére szolgáló szokásos pontoktól eltérő helyeken – például postai központokban – férjenek hozzá a postai küldeménykezelési lánchoz,. A 2000. évi bizottsági javaslatból kiderül, hogy az ötödik francia bekezdés 12. cikkbe illesztését azért tartották szükségesnek, mert ezzel számos olyan ESZ gyakorlatára kívántak reagálni, amelyek az ügyfelek különböző kategóriáit a működési engedmények tekintetében eltérően kezelték. A módosítás célja tehát annak egyértelművé tétele volt, hogy ilyen engedmények biztosítása esetén az ESZ‑eknek hátrányos megkülönböztetéstől mentes alapon kell eljárniuk, különösen a feladók és a közvetítők viszonylatában. Hasonlóképpen, az ötödik francia bekezdés előírja, hogy a működési engedményekkel kapcsolatos – például az engedményre jogosító előválogatott küldemények minimális vagy maximális mennyiségére vagy csomagolására vonatkozó – feltételek az ügyfél személyére tekintet nélkül alkalmazandóak. ( 25 )

42.

Ezt a következtetést álláspontom szerint nem befolyásolja az a tény, hogy az új francia bekezdést nem – a Bizottság javaslatának megfelelően – a 4. fejezetbe („A postai szolgáltatások nyújtására és a postai hálózathoz való hozzáférésre vonatkozó feltételek”), hanem az 5. fejezetbe („A díjazás alapelvei és az elszámolások átláthatósága”) illesztették be,. Ahogyan azt a Bíróság egyértelművé tette a Deutsche Post és társai ítéletben, az új rendelkezés nem arra irányult, hogy a postai hálózathoz való hozzáférést úgy szabályozza, hogy az ESZ‑eket a postai küldeménykezelési lánchoz a hagyományos levélpostai szolgáltatástól eltérő feltételekkel és pontokon való hozzáférés biztosítására kötelezte. ( 26 ) Az sokkal inkább a megkülönböztető díjazás elkerülésére irányult abban az esetben, ha valamely ESZ úgy dönt, hogy ilyen hozzáférést biztosít. Meglátásom szerint ez lehetett az oka annak, hogy a Tanács postai szolgáltatások munkacsoportja francia és portugál tagjának az volt az álláspontja, hogy az új francia bekezdés „jobb helyen lesz” a postai szolgáltatásokról szóló irányelv 12. cikkében, mint a 9. cikkben. ( 27 )

43.

Ezért álláspontom szerint a postai szolgáltatásokról szóló irányelv 2002. évi irányelvből eredő változatában a 12. cikk ötödik francia bekezdése kizárólag a működési engedményeket szabályozta.

44.

E következtetést, amelyet a 2002. évi irányelv (29) preambulumbekezdése is alátámaszt, nem kérdőjelezi meg a belga és az olasz kormánynak a Bizottság által támogatott azon érve, hogy ez a rendelkezés mindenképpen magában foglalja a mennyiségi engedményeket, mivel a nagyobb mennyiségű küldemények kezelése méretgazdaságosság formájában költségmegtakarítást eredményez az ESZ‑eknek.

45.

Nem vitatott, hogy a mennyiségi engedményekkel ösztönzött, nagyobb mennyiségű küldemények kezelése és kézbesítése méretgazdaságossági előnyökkel jár az ESZ‑ek számára azáltal, hogy nagyobb mennyiségű küldeményre osztják el a fix költségeket. Nem vagyok azonban meggyőződve arról, hogy az ilyen, szinte automatikus méretgazdaságosság a postai szolgáltatásokról szóló irányelv szerinti „elmaradó költségek” fogalma alá tartozna.

46.

Ahogyan említettem, az ötödik francia bekezdés 2002. évi változatában az „elmaradó költségekre” való hivatkozás a postai küldeménykezelési lánc egy részének harmadik felek általi végrehajtására vonatkozott. A méretgazdaságosság sokkal inkább az ESZ által kezelt küldemények teljes mennyiségének növekedéséből fakad, nem pedig az ezen ESZ által nyújtott hagyományos levélpostai szolgáltatás módosításából. Nem könnyű továbbá pontosan előre jelezni azt, hogy a postai szolgáltatások iránti kereslet hogyan fog növekedni a mennyiségi engedmények eredményeként. Az aktuális méretgazdaságosságot csak az ESZ által kezelt küldemények teljes mennyiségére hivatkozással lehet mérni. Következésképpen nehéznek, ha nem lehetetlennek tűnik számomra előre (a „különleges díjak” megállapításakor) kiszámítani azt, hogy az ilyen gazdaságosság (és az elmaradó költségek) mely része kapcsolódhat kifejezetten a postai szolgáltatások iránti kereslet mennyiségi engedményekből fakadó növekedéséhez. Ellenben könnyebb mérni az ESZ elmaradó költségeit akkor, ha valamely harmadik fél kiveszi a részét a postai küldeménykezelési láncból.

47.

Megváltoztatta‑e a hivatkozott rendelkezés hatályát az „elmaradó költségekre” való utalásnak a 12. cikk ötödik francia bekezdéséből történő, a 2008. évi irányelv általi törlése?

48.

Ebben a tekintetben megjegyzem, hogy a Bizottság 2008. évi irányelvre vonatkozó eredeti javaslata nem javasolt ilyen módosítást. Ezzel összefüggésben a Bizottság megjegyezte, hogy a „hálózat válogatással és kézbesítéssel kapcsolatos részei” tekintetében „a tagállamoknak továbbra is be kell tartaniuk a 12. cikk ötödik francia bekezdését, és – a nemzeti feltételektől függően – más intézkedéseket is bevezethetnek az állami postai hálózathoz való hozzáférés átlátható és megkülönböztetés mentes feltételek szerinti biztosítására”. ( 28 ) Álláspontom szerint ez megerősíti (jóllehet közvetetten) azt, hogy a Bizottság nem szándékozta átfogalmazni az ötödik francia bekezdésben szereplő „elmaradó költségek” fogalmát úgy, hogy az magában foglalja a mennyiségi engedményeket.

49.

Nincs okom arra következtetni, hogy ilyen átfogalmazást valósított meg az „elmaradó költségekre” való hivatkozás 12. cikkből való, végleges törlése.

50.

Először, ahogyan arra a bpost és a francia kormány helyesen rámutat, a 2008. évi irányelv (39) preambulumbekezdése továbbra is hivatkozik az „elmaradó költségekre” az ESZ által nyújtott szolgáltatások tekintetében, az egyedi postai küldemények gyűjtése, feldolgozása, szállítása és szétosztása tekintetében minden lehetséges szolgáltatást magában foglaló standard szolgáltatáshoz képest.

51.

Másodszor, a 2008. évi irányelv keletkezési története ( 29 ) nem tartalmaz utalást arra, hogy az „elmaradó költségekre” való hivatkozást annak biztosítása érdekében vették ki a 12. cikk ötödik francia bekezdéséből, hogy az utóbbi rendelkezés a jövőben magában foglalja mind a működési, mind a mennyiségi engedményeket.

52.

Meglátásom szerint, a keletkezési történet inkább a francia kormány által a tárgyaláson előadottakat támasztja alá, miszerint az ötödik francia bekezdés új tervezete megegyezést tükröz az ESZ‑ek ármeghatározás során élvezett rugalmassága tekintetében.

53.

Az említett kormány kifejtette, hogy a postai piacok további liberalizációjával összefüggésben számos ESZ hangsúlyozta az árképzés nagyobb rugalmasságának (például kevesebb hatóságok által meghatározott kényszer) szükségességét annak érdekében, hogy alkalmazkodni tudjanak a növekvő versenyhez.

54.

Bár figyelembe vette ezt az aggodalmat, a 2006. évi bizottsági javaslat mégsem javasolta azon szabály megszüntetését, hogy a különleges díjaknak tekintettel kell lenniük az ESZ‑nél elmaradó költségekre akkor, ha az ügyfél elvégzi a postai küldeménykezelési láncba tartozó egyik feladatot. Ilyen körülmények között számos ESZ tarthatott attól, hogy nem engedik meg számára, hogy a különleges díjaikat a változó versenyhelyzethez igazítsák, beleértve szükség esetén azt is, hogy a kiigazítást az elmaradó költségek figyelembevételéből automatikusan következőnél nagyobb működési engedmények biztosítása útján végezzék el. ( 30 ) Az Európai Parlament ezzel összefüggésben javasolta egy további preambulumbekezdés 2008. évi irányelvbe illesztését, hangsúlyozva, hogy „a vállalkozások, tömeges küldeményeket feladók és a különböző fogyasztók számára a küldeményeket összegyűjtők részére az [ESZ‑e]k által nyújtott szolgáltatások tekintetében szükségszerű a rugalmasabb díjszabások alkalmazásának lehetővé tétele”. ( 31 )

55.

A Tanácsban – a Bizottság és néhány tagállam ellenkező álláspontja ellenére – érvényre jutott megoldás az „elmaradó költségek” 12. cikk ötödik francia bekezdéséből való törlése volt az ESZ‑ek által élvezett fokozott árrugalmassággal összhangban. ( 32 ) A 2008. évi irányelv (39) preambulumbekezdésének végleges szövege azonban a Parlament javaslatához képest arra utal, hogy ez a törlés egy kompromisszum részét képezte: egyrészt a hivatkozott preambulumbekezdés egyértelművé teszi, hogy az ESZ‑ek részére nagyobb árképzési rugalmasság biztosítható, jóllehet „a költségalapúság elvével összhangban”; másrészt a hivatkozott preambulumbekezdés második mondata (csupán kisebb módosításokkal) megismétli a korábban a 12. cikk ötödik francia bekezdésében szereplő, az elmaradó költségekre való hivatkozást. ( 33 )

56.

Ezért arra következtetek, hogy az „elmaradó költségekre” való hivatkozásnak a 12. cikk ötödik francia bekezdéséből való, a 2008. évi irányelvből fakadó törlése nem módosította a hivatkozott rendelkezés alkalmazásának tárgyi hatályát, amely csupán a működési engedményekre vonatkozik.

57.

A fent hivatkozott keletkezési történet ugyancsak azt az álláspontomat támasztja alá, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által a hátrányos megkülönböztetés tekintetében felvetett alapvető kérdés nem arra vonatkozik, hogy a postai szolgáltatásról szóló irányelv 12. cikkének negyedik vagy ötödik francia bekezdését (annak valamelyik változatát) kell‑e alkalmazni. Az uniós jogalkotó szándéka az ötödik francia bekezdés hivatkozott rendelkezésbe illesztésével nyilvánvalóan nem az volt, hogy megváltoztassa az árak tekintetében való hátrányos megkülönböztetésnek a postai szolgáltatásokról szóló irányelv eredeti változatában már szereplő általános tilalmát. Ahogyan az a 2000. évi bizottsági javaslatból kikövetkeztethető, a cél sokkal inkább az volt, hogy megszüntessék a működési engedmények tekintetében számos ESZ által alkalmazott fennálló megkülönböztető gyakorlatot.

58.

Következésképpen amennyiben a Bíróság nem ért egyet az álláspontommal, és arra a következtetésre jut, hogy az ötödik francia bekezdés egyaránt alkalmazandó a mennyiségi engedményekre és a működési engedményekre, úgy a második kérdésre lent javasolt válaszom analógia útján alkalmazható a harmadik kérdés megválaszolására.

59.

Azzal az észrevétellel kezdem, hogy jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem kizárólag a bpost által 2010‑ben biztosított mennyiségi engedmények rendszerére összpontosít. ( 34 ) Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné megtudni, hogy a „feladónkénti” modell összeegyeztethető‑e a postai szolgáltatásokról szóló irányelv 12. cikkének negyedik francia bekezdésében szereplő egyenlő bánásmód elvével. Ahogyan azt a bpost előadja, az e kérdésre adandó válasz vélhetően nemcsak Belgiumban bír közvetlen jelentőséggel, hanem számos más tagállamban is, ahol az ESZ‑ek az egyes feladók által feladott küldemények mennyisége alapján számítják ki a mennyiségi engedményeket.

60.

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az egyenlő bánásmód elve, amely az uniós jog egyik alapelve, azt jelenti, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, hacsak ez a különbségtétel objektív módon nem igazolható, és hogy a nem összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon. ( 35 ) A helyzetek összehasonlíthatóságának értékelésekor valamennyi, az ezeket jellemző tényezőt figyelembe kell venni, beleértve azon szabályozási terület elveit és céljait, amely alá a szóban forgó uniós aktus tartozik. ( 36 )

61.

Számomra először úgy tűnik, hogy a bpost érvelésével ellentétben a mennyiségi engedmények alapügyben szóban forgó rendszere valóban eltérő bánásmódot foglal magában a küldemények közvetítői és az egyes tömeges küldeményeket feladók között. A korábban megadott példák ( 37 ) felhasználásával a „feladónkénti” modellben a közvetítő csak 10% engedményre jogosult három feladó elkülönített küldeményei tekintetében, míg az ESZ‑hez pontosan ugyanakkora mennyiségű küldeményt szállító – és ezzel alapvetően az ESZ számára ugyanannyi bevételt biztosító – egyes tömeges küldeményeket feladó 20% engedményre jogosult.

62.

A jelen esetben az a központi kérdés, hogy a (tömeges küldeményeket) feladók és a közvetítők összehasonlítható helyzetben vannak‑e a mennyiségi engedmények tekintetében, és ezért jogellenes‑e az ilyen eltérő bánásmód.

63.

A bpost és a francia kormány e tekintetben hangsúlyozza, hogy valójában csak a feladók hoznak létre a postai szolgáltatások iránti keresletet. A mennyiségi engedmények ennek a keresletnek a fokozására irányulnak. Következésképpen igazolható ezen engedmények oly módon történő kiszámítása, hogy csak a feladó több küldemény feladására irányuló döntését jutalmazzák, nem pedig a közvetítő azon képességét, hogy nagy mennyiségű küldeményt tud összegyűjteni különböző feladóktól. Ellenben a belga, az olasz és a svéd kormány, valamint a Bizottság azzal érvel, hogy a feladók és a közvetítők összehasonlítható helyzetben vannak, mivel a bpost által számukra nyújtott szolgáltatás ugyanaz.

64.

Először is egyértelművé kell tennem, hogy nem találom meggyőzőnek a belga, az olasz és a svéd kormány, valamint a Bizottság azon érvét, hogy a Bíróság Deutsche Post és társai ítéletben ( 38 ) kifejtett indokolása közvetlenül átültethető a jelen ügyre.

65.

A hivatkozott ügyben a Bíróságnak arról kellett döntenie, hogy a postai szolgáltatásokról szóló irányelv megakadályozta‑e a Deutsche Postot (a németországi ESZ) abban, hogy megtagadja az üzletszerűen és saját nevükben különböző feladóktól származó postai küldeményeket összegyűjtő vállalkozások tekintetében azon különleges díjak alkalmazását, amelyeket a hivatkozott ESZ alkalmazott az üzleti ügyfeleivel szemben az előválogatott küldemények minimális mennyiségének a központi postáin történő elhelyezésért. A Deutsche Post és társai ügy következésképpen a postai küldeménykezelési lánchoz a hagyományos levélpostai szolgáltatástól eltérő feltételekkel és pontokon való folyamatos hozzáférésre vonatkozott. A Bíróság lényegében megállapította, hogy bár a 12. cikk ötödik francia bekezdése nem szándékozik szabályozni azon elvi kérdést, hogy valamely ESZ‑nek kell‑e ilyen hozzáférést biztosítania, az, hogy a Deutsche Post nem terjesztette ki a közvetítőkre az (üzleti) feladók számára hozzáférhető működési engedmények rendszerét, összeegyeztethetetlen volt a hivatkozott rendelkezésben szereplő egyenlő bánásmód elvével. ( 39 ) Így a Bíróság bár hallgatólagosan, de szükségszerűen elismerte azt, hogy az egyes feladók és a közvetítők összehasonlítható helyzetben vannak a működési engedmények tekintetében.

66.

Álláspontom szerint a hivatkozott indokolás jelen ügyre való átültetése annak tagadását jelentené, hogy az egyes feladók és a közvetítők eltérő helyzetben vannak a mennyiségi engedményekre tekintettel azon tény miatt, hogy csak az egyéni feladók hoznak létre önálló levélpostai keresletet. Ezen eltérés szemléltetése érdekében hasznos feltárni a „feladónkénti” modell piacra gyakorolt valószínű hatásait, és összehasonlítani azokat az „összesítő” modell által várhatóan kifejtett hatásokkal.

67.

Tegyük fel, hogy az egyedi, tömeges küldeményeket feladó A (például egy nagy mennyiségű adminisztratív küldeményt feladó bank) 10% mennyiségi engedményre jogosult. Képzeljük el, hogy A úgy határoz, hogy pontosan ugyanekkora mennyiségű küldemény ESZ‑hez való továbbszállításával bízza meg X közvetítőt. A „feladónkénti” modellben ennek a döntésnek nincs hatása az A‑tól származó küldemény mennyisége által biztosított mennyiségi kedvezményre. X ezért e küldemények esetében 10% engedményt kap. Ellenben az „összesítő” modell esetében X az A‑tól származó küldemények után akkora mennyiségi engedményre válik jogosulttá (például 20%‑ra), amekkora megfelel a referencia‑időszakban az általa szállított, az összes ügyfelétől származó küldemény összesített mennyiségének.

68.

Most feltételezzük azt, hogy A pontosan ugyanekkora mennyiségű küldemény kezelésére és ESZ‑hez való szállítására irányuló szerződést köt az X‑nél nagyobb Y közvetítővel. A „feladónkénti” modellben Y ismét csak 10% engedményre válik jogosulttá az A‑tól származó mennyiségek után. Az „összesítő” modellben az A‑tól származó küldemények mennyisége után Y‑t megillető mennyiségi engedményt (például 30%‑ot) az ESZ‑nél az Y révén keletkezett teljes bruttó bevételre hivatkozással számítják ki.

69.

Képzeljük el végül az egyedi feladó B helyzetét, aki nem ad fel elég küldeményt ahhoz, hogy jogosult legyen a mennyiségi engedményre. A „feladónkénti” modellben nem lesz engedmény tekintet nélkül arra, hogy B maga szállítja‑e a küldeményeit az ESZ‑hez, vagy közvetítőt bíz meg ezzel a feladattal. Az „összesítő” modellben azonban nagyon más a helyzet: a B által biztosított küldemény mennyisége 20%‑os mennyiségi engedményre ad lehetőséget akkor, ha úgy dönt, hogy X közvetítővel működik együtt, és 30% mennyiségi engedményre akkor, ha úgy dönt, hogy Y közvetítővel működik együtt.

70.

Ezekből a példákból két tanulságot vonok le.

71.

Az első tanulság az, hogy csupán a „feladónkénti” modell alkalmas arra, hogy több küldemény feladására ösztönözze a feladókat, és arra, hogy ezáltal a mennyiségi engedmények üzleti célkitűzését szolgálja. A küldeményeket végső soron egyedül a feladók hozzák létre. A közvetítők feltételezhetően csak olyan korlátozott mértékben hoznak létre ilyen autonóm keresletet, amennyiben maguk is feladók. ( 40 ) B egyéni feladó helyzete ezt a pontot mutatja be: a „feladónkénti” modellben, bár valamennyi egyéb tényező azonos, B csak akkor kaphat mennyiségi engedményt, ha növeli az általa feladott küldemények mennyiségét. ( 41 )

72.

Meglátásom szerint az „összesítő” modellben gyakorlatilag eltűnik a több küldemény feladására irányuló ösztönzés: ekkor már nem a feladó által feladni szándékozott küldemény mennyisége lesz a fontos, hanem sokkal inkább az a döntés, hogy a közvetítővel kapcsolatba lépjen, illetve a különböző közvetítők között válasszon. Változatlan mennyiségű küldemény esetében ugyanis B szándéka a legjobb egységárat kínáló közvetítővel való együttműködésre irányul. A példámban ez a közvetítő valószínűleg Y lenne, aki X‑nél nagyobb mértékű mennyiségi engedményre jogosult, és aki szolgáltatását beárazhatja úgy, hogy X alá ígérjen. ( 42 )

73.

Mivel a mennyiségi engedményekre tekintettel eltérő a feladók és a közvetítők helyzete, az ESZ postai szolgáltatások iránti kereslet növelésére irányuló célkitűzését veszélyeztetheti az „összesítő” modell. Különösen fennállhat annak kockázata, hogy „tisztán adminisztratív” közvetítők jelennek meg a piacon, a lehető legnagyobb mennyiségű küldeményt kezelve – beleértve a kis feladóktól származó küldeményeket – annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékű mennyiségi engedményeket élvezhessék. ( 43 )

74.

Ahogyan azt a bpost helyesen előadja, az eredmény a klasszikus „vesztes‑vesztes” helyzet lesz. Ha az ESZ‑nek az „összesítő” modellt kell alkalmaznia, akkor pénzügyi egyensúlyának megőrzése érdekében arra kényszerülhet, hogy megszüntesse a mennyiségi engedmények rendszerét. A mennyiségi engedmények megszüntetése mindazonáltal vélhetően csökkentené a postai szolgáltatások iránti keresletet olyan alternatív kommunikációs módszerek javára, mint például a fax, az elektronikus levél, a közvetítés és az internet. ( 44 ) Másfelől ez az ESZ hátrányára befolyásolhatja az egyetemes szolgáltatás finanszírozását.

75.

Következésképpen nem tudok egyetérteni a belga kormány azon érvelésével, hogy a Bíróság Deutsche Post és társai ítélet 37. és 38. pontjában szereplő indokolása alkalmazandó a jelen ügyre. A Bíróság ott elutasította a Deutsche Post és a német kormány azon érvét, hogy a működési engedmények rendszerének közvetítőkre kiterjesztése veszélyeztetné az ESZ (Deutsche Post) pénzügyi stabilitását. A Bíróság megállapította, hogy a Deutsche Post valamennyi kedvezményezett tekintetében csökkenthetné a működési engedményeit akkor, „ha bebizonyosodna, hogy […] a Deutsche Post [közvetítőinek] biztosított díjengedmények nyújtása azzal jár, hogy […] a megspórolt költségeket meghaladják”. ( 45 ) Ahogyan az ebből a szövegből egyértelműen kitűnik, a Bíróság indokolása szorosan kapcsolódott a működési engedmények jellegéhez: mivel ez utóbbiakat az ESZ‑nek a levélpostai küldemények standard szolgáltatási költségeihez képest elmaradó költségei fejében biztosítják, a működési engedmények közvetítőkre való kiterjesztése első ránézésre nem jár az ESZ pénzügyi stabilitását érintő kockázattal. Ahogyan az imént kifejtettem, ez az indokolás azért nem alkalmazható a mennyiségi engedményekre, mert azok csökkentése vagy megszüntetése negatív hatással járhat a levélküldemények iránti keresletre és ezzel az ESZ pénzügyi egyensúlyára.

76.

Hozzáteszem, hogy az „összesítő” modell mennyiségi engedményekkel összefüggésben való alkalmazása nehezen egyeztethető össze azzal az árrugalmassággal, amelyet az uniós jogalkotás kifejezetten biztosított az ESZ‑ek részére a versenykitettségük növekedésének ellensúlyozása érdekében a postai szolgáltatásokról szóló irányelv 12. cikkében szereplő korlátozások mellett, amelyek általánosabban véve a Szerződésekből erednek (például az EUMSZ 102. cikk értelmében az erőfölénnyel való visszaélés tilalmából). ( 46 )

77.

A második tanulság a „feladónkénti” modell semlegességét érinti abban a tekintetben, hogy az milyen hatást gyakorol a postai piac különböző résztvevőinek versenyhelyzetére.

78.

Annak értékelése során, hogy hátrányosan megkülönböztető‑e vagy sem az alapügyben szóban forgóhoz hasonló mennyiségi engedmények rendszere, a Bíróságot álláspontom szerint a postai szolgáltatások versenyre való megnyitására irányuló célkitűzésnek kell vezérelnie. Ahogyan azt a postai szolgáltatásokról szóló irányelv (26) preambulumbekezdése megerősíti, szorosan kapcsolódik egymáshoz az az elv, hogy az egyetemes szolgáltatás díjainak hátrányos megkülönböztetéstől mentesnek kell lenniük, és az az elv, hogy el kell kerülni a versenytorzulást. Szükséges ezért, hogy az egyre inkább versengő környezetben „az [ESZ‑e]k számára kellő mértékű szabadságot biztosítsanak ahhoz, hogy a versenyhez alkalmazkodni tudjanak, de ugyanakkor a valószínű domináns piaci szereplő magatartását a valódi verseny megőrzése érdekében megfelelő módon figyelemmel kísérjék”. ( 47 )

79.

Mindezek alapján úgy tűnik számomra, hogy a „feladónkénti” modell nem alkalmas a verseny torzítására. E modellben a biztosított mennyiségi engedmények szintje kizárólag az ESZ‑eknél a referencia‑időszak alatt az egyes feladók révén keletkezett bevételtől függ. Ennek eredményeként a „feladónkénti” modell nem ösztönzi és nem is tartja vissza a tömeges küldeményeket feladókat attól, hogy közvetítőre bízzák küldeményeiket.

80.

A belga kormány által a tárgyaláson előadottakkal ellentétben nincs alapja annak a vélekedésnek, hogy a „feladónkénti” modell általánosságban veszélyezteti a közvetítők életképességét. Bár a hivatkozott modell megakadályozza a tisztán adminisztratív közvetítők megjelenését, nem érinti a tömeges küldemények feladójának esetleges arra irányuló érdekét, hogy „működési” közvetítőt vegyen igénybe. Tipikusan ez a helyzet akkor, ha ugyanazon „bélyegdíjért” maga a feladó csak nagyobb átlagos költségért tudja előkészíteni, előválogatni és/vagy feladni a küldeményeket. Több tényező megjelenik annak eldöntésekor, hogy kiszervezzék‑e vagy sem ezeket a feladatokat, mint például a belső infrastruktúra és az emberi erőforrások alkalmassága (alkalmatlansága), e források költségei, a feladni kívánt küldemények mennyiségének időszakos váltakozása vagy a közvetítő alkalmazásának egyszerű kényelmessége. Az a tény, hogy a „feladónkénti” modellben a közvetítő nem élvez az egyéni feladók által egyesével elérhetőnél magasabb szintű mennyiségi engedményeket (amelyeket vagy átengedhet a feladónak vagy nem), nem fosztja meg a kiszervezést annak lehetséges gazdasági érdekeitől.

81.

A „feladónkénti” modell hatásainak közvetítők versenyképességére tekintettel fennálló semlegessége egyértelműen különbözik a Deutsche Post és társai ügyben ( 48 ) szóban forgó gyakorlat torzító hatásaitól. Abban az ügyben az a tény, hogy a közvetítők nem élhettek azokkal a működési engedményekkel, amelyeket a Deutsche Post biztosított az egyes feladóknak az előválogatott küldemények minimális mennyiségének a postai központokban való elhelyezéséért, egyértelműen akadályozta az összegyűjtött küldemények piacán fennálló verseny fejlődését. A Bíróság hivatkozott ügyben hozott döntése támogatta a postai piacok liberalizálásának postai szolgáltatásokról szóló irányelvben szereplő célkitűzését. ( 49 )

82.

A „feladónkénti” modell ugyanúgy semleges a különböző közvetítők versenyképességére tekintettel is annyiban, amennyiben valamennyiükre következetesen alkalmazzák azt. ( 50 ) Ha a mennyiségi engedményeket kizárólag az egyéni feladók küldeményeire alapozzák, akkor (valamennyi egyéb tényező azonossága mellett) a feladó közvetítőre irányuló választása a kínált szolgáltatások minőségétől függ. Ez a minőség másfelől vélhetően olyan tényezőket fog tükrözni, mint a közvetítő megbízhatósága, a küldemények összegyűjtéséhez alkalmazott módszer kényelmessége, az, hogy milyen gyorsan kezeli és szállítja a küldeményeket az ESZ‑hez, és az, hogy mennyire képes vagy áll szándékában a feladó számára ésszerű áron kezelni a szállítandó küldemények mennyiségében felmerülő hirtelen növekedést vagy csökkenést.

83.

Az „összesítő” modellben ellenben vélhetően felmerülnek versenytorzulások.

84.

Először, a hivatkozott modell a legtöbb feladót arra ösztönzi, hogy közvetítőre bízza küldeményeit. ( 51 ) Ezt a következtetést nem kérdőjelezi meg az a tény, hogy nincs garancia arra, hogy a valamely közvetítő által megszerzett (teljes) engedményt átengednek az ügyfeleknek. Még a tisztán adminisztratív közvetítő alkalmazása is előnyös lehet gazdaságilag a feladó számára akkor, ha a közvetítő ajánlata lehetővé teszi a feladó számára a küldeményeknek az ESZ által egyébként kiszámlázottnál (akár csekély mértékben) alacsonyabb átlagáron való feladását. Például feltételezve, hogy Y közvetítő (aki az „összesítő” modellnek köszönhetően 30%‑os általános engedményre jogosult) pusztán 12%‑os engedményt ajánl a tömeges küldeményeket feladó A‑nak, utóbbi továbbra is késztetést érez az Y‑nal való együttműködésre, mivel A csak 10%‑os mennyiségi engedményt élvezhetne akkor, ha maga szállítaná küldeményeit közvetlenül az ESZ‑hez.

85.

Másodszor, az „összesítő” modell azon közvetítők előnyére szolgál, akik a legnagyobb mennyiségű küldeményt gyűjtik össze, és ezért a legmagasabb szintű engedményeket élvezik. ( 52 ) Ez különösen Y és X közvetítők versenyhelyzetének összehasonlításakor válik egyértelművé. ( 53 ) Az általam korábban megadott példában az összesítő modellben X 20%‑os mennyiségi engedményre, míg Y 30%‑os mennyiségi engedményre volt jogosult. Valamennyi egyéb tényező azonossága mellett ez azt jelenti, hogy ugyanazon szolgáltatásért Y jelentős versenyelőnyt élvez X‑hez képest a feladók megnyerése terén. Emellett Y X‑énél nagyobb működési rugalmasságot is élvez. Y kínálhat (például) kevésbé kidolgozott szolgáltatást, ám jobb engedményt; vagy ugyanazt a szolgáltatást kissé jobb engedménnyel és több nyereségre szert téve.

86.

Ha továbbá az ESZ nem alkalmazhatja a „feladónkénti” modellt, akkor végső soron lehet, hogy nem lesz más választása, csak az, hogy pénzügyi életképességének biztosítása érdekében teljes egészében megszüntesse a mennyiségi engedmények rendszerét. ( 54 ) Ez vélhetően negatív következményekkel jár a postai szolgáltatások valamennyi felhasználójára nézve.

87.

Az ilyen versenytorzítások és mellékhatásaik egyértelműen összeegyeztethetetlenek a postai szolgáltatásokról szóló irányelv által kitűzött célokkal.

88.

A kapcsolódó szereplőkkel fennálló verseny ösztönzését az uniós jogalkotó döntőnek tekintette a postai szolgáltatások belső piacának megvalósításában. ( 55 ) A Deutsche Post és társai ítélet ( 56 ) megmutatja a postai szolgáltatásokról szóló irányelv 12. cikkében szereplő hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve által az e célkitűzés megvalósításában játszott szerepet. Osztom mindazonáltal a francia kormány azon álláspontját, hogy az irányelv nem írja elő az ESZ‑nek a díjak olyan meghatározását, amely a nagy közvetítőket előnyben részesíti a kisebb közvetítőkkel és/vagy magával az ESZ‑szel szemben. ( 57 ) Ellenkezőleg, a nagy közvetítők pozitív megkülönböztetése vélhetően szembekerül a 12. cikk negyedik francia bekezdésével, amely annak biztosítását írja elő a tagállamoknak, hogy a postai szolgáltatások díjai nem részesítenek előnyben bizonyos (kategóriákba tartozó) ügyfeleket.

89.

Álláspontom szerint továbbá a mennyiségi engedmények olyan kiszámításának elkerülése, amely versenyelőnyt teremt a legnagyobb közvetítők számára, vélhetően hozzájárul olyan közvetítők felbukkanásához és sikeres fejlődéséhez, akik – méretüktől függetlenül – a legjobb szolgáltatásokat kínálják a végfelhasználóknak. Ebben az értelemben a „feladónkénti” modell összhangban állónak tűnik a postai szolgáltatásokról szóló irányelv azon célkitűzéseivel, hogy az Unióban javítsák a postai szolgáltatások minőségét, és ösztönözzék a postai szolgáltatások működő belső piacának megvalósítását. ( 58 )

90.

Ezért arra a következtetésre jutottam, hogy mivel a feladók és a közvetítők objektíve eltérő helyzetben vannak a mennyiségi engedmények tekintetében, a postai szolgáltatásokról szóló irányelv 12. cikkének negyedik francia bekezdésében szereplő hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, hogy valamely ESZ a közvetítőnek biztosított mennyiségi engedményeket a közvetítő egyes ügyfelei elkülönített küldeményeinek a referencia‑időszak alatti mennyiségei alapján számítsa ki, nem pedig a hivatkozott közvetítő által ugyanezen időszak alatt az ESZ‑hez szállított küldemények összesített mennyisége alapján.

91.

Az általam már kifejtett okok ( 59 ) alapján nem szükséges külön választ adni a harmadik kérdésre.

92.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a következő választ adja a cour d’appel de Bruxelles (Belgium) által előterjesztett kérdésekre: