1.

Közismert, hogy a nők – statisztikailag – várhatóan tovább élnek, mint a férfiak. Kizárólag emiatt és az egyedi ügy konkrét vizsgálata nélkül alacsonyabb összegű ellátást kell‑e azonban kapniuk a férfiaknak, mint a nőknek, ha a munkavállalói baleset‑biztosítás egyszeri átalánykifizetés formájában élethossziglani egészségügyi problémák után nyújt kártalanítást?

2.

E kérdés áll a jelen ügy középpontjában. A jelen ügy a „Test‑Achats”‑ügyben hozott ítélethez ( 2 ) kapcsolódóan lehetőséget kínál a Bíróság számára arra, hogy egy további biztosítási jogi tényállás összefüggéseiben pontosítsa a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód uniós jogi elvével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát.

3.

A jelen ügyben először azt kell megvizsgálni, hogy ellentétesek‑e az említett elvvel az olyan nemzeti jogszabályok, amelyek a biztosításra való jogosultság mértékének meghatározásakor olyan tényezőket vesznek alapul, amelyek alapjául döntően a férfiak és a nők statisztikailag eltérő várható élettartama szolgál. Másodszor, abban az esetben, ha a nemzeti jog ellentétesnek bizonyul az uniós joggal, felmerül a tagállami felelősség kérdése, és harmadszor adott esetben az ítélet időbeli hatálya korlátozásának kérdése.

4.

A 79/7 irányelv 3. cikke értelmében ezt az irányelvet kell alkalmazni azokra a törvényileg szabályozott rendszerekre, amelyek rokkantság, munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések ellen nyújtanak védelmet.

5.

A 79/7 irányelv 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az egyenlő bánásmód elve azt jelenti, hogy semmilyen nemi megkülönböztetés [helyesen: nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetés] nem állhat fenn, sem közvetlenül, sem közvetetten […] a következő területeken:

(2)   Az egyenlő bánásmód elve nem sérti a nők anyasági védelmére vonatkozó rendelkezéseket.”

6.

Megsemmisítése ( 5 ) előtt a 2004/113 irányelv 5. cikkének (2) bekezdése bizonyos feltételek mellett lehetővé tette a nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetést az alábbiak szerint:

„Az (1) bekezdéstől eltérve a tagállamok 2007. december 21. előtt dönthetnek úgy, hogy megengednek arányos különbségeket az egyének biztosítási díjaiban és juttatásaiban, ha a vonatkozó és pontos biztosításmatematikai és statisztikai adatok alapján a nemi hovatartozás alkalmazása a kockázatelemzésben meghatározó tényező. […]”

7.

A 2006/54 irányelv „A megkülönböztetés [helyesen: hátrányos megkülönböztetés] tilalma” címet viselő 5. cikke a következőképpen rendelkezik a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerek ( 7 ) tekintetében:

„A 4. cikk[ ( 8 )] sérelme nélkül, a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerekben semmilyen közvetlen vagy közvetett nemi alapon történő megkülönböztetés [helyesen: hátrányos megkülönböztetés] nem állhat fenn, különösen a következők tekintetében:

[…]

[…]”

8.

A 2006/54 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Az egyenlő bánásmód elvével ellentétes rendelkezések közé azok a rendelkezések tartoznak, amelyek akár közvetlenül, akár közvetetten a nemre tekintettel:

[…]

[…]”

9.

A finn kormány tájékoztatása szerint a finn munkáltatók számára jogszabály írja elő, hogy munkavállalóikat magán‑biztosítótársaságoknál biztosítsák a munkahelyi balesetekből eredő, maradandó egészségkárosodás kockázatával szemben.

10.

A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosítási szolgáltatásokat időszakonként visszatérő kifizetés, vagy átalánykártalanítás (a továbbiakban: munkahelyi baleseti kártalanítás) formájában nyújtják. Kevésbé súlyos károsodás esetén a kártalanítást kötelezően egyszeri átalánykifizetés formájában kell nyújtani. ( 9 )

11.

Az említett átalánykártalanítás mértéke a károsult átlagos várható élettartamától függ. E tekintetben egyrészt a károsult életkora, másrészt – a hátralévő élettartamra vonatkozó becslés szempontjából – a károsult neme bír jelentőséggel. Mivel a férfiak esetében statisztikailag rövidebb várható élettartamot kell alapul venni, a nők a finn jog alapján egyébként hasonló helyzetekben magasabb kártalanítást kapnak, mint a férfiak.

12.

X‑nek, aki férfi, a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező társadalombiztosítási intézmény 2005‑ben egyszeri átalányösszeg formájában munkahelyi baleseti kártalanítást ítélt meg egy 1991‑ben elszenvedett munkahelyi baleset miatt. Egy nő pusztán neme és nemének statisztikailag magasabb várható élettartama alapján egyébként hasonló körülmények között 278,89 euróval többet kapott volna annál, mint amennyit X‑nek kifizettek. ( 10 )

13.

X arra irányuló kérelmet tartalmazó keresetét, hogy az ő munkahelyi baleseti kártalanítását is a nőkre vonatkozó kedvezőbb szempontok szerint számítsák ki, 2008‑ban jogerősen elutasította az ezen ügyben legfelsőbb fokon eljáró társadalombiztosítási bíróság.

14.

2009‑ben indított keresetével X jelenleg a részére meg nem fizetett különbözet késedelmi kamatokkal növelt összegének megfelelő összegű kártérítést követel a finn államtól.

15.

A kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

16.

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné megtudni, hogy ellentétesek‑e a 79/7 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésével az olyan nemzeti jogszabályok, amelyek eredményeként a férfiakat a munkahelyi baleseti átalánykártalanítások esetében csak azért kezelik kedvezőtlenebbül, mint a nőket, mert a férfiak tekintetében statisztikailag alacsonyabb várható élettartamot vesznek alapul.

17.

Mindenekelőtt azt kell megvizsgálni, hogy releváns‑e a jelen ügyben a 79/7 irányelv, amelyet annak 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében a rokkantság, valamint a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések kockázata ellen védelmet nyújtó, törvényileg szabályozott rendszerekre kell alkalmazni. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre ugyanis csak akkor adható hasznos válasz, ha ez a helyzet. Az említett kérdés máskülönben semmilyen kapcsolatban nem áll az alapjogvita tényállásával.

18.

A finn kormány kifejti, hogy a 79/7 irányelv ratione temporis nem alkalmazható, mert a kérdéses baleset 1991‑ben, tehát a Finn Köztársaság 1995‑ös csatlakozása előtt történt. Az alapeljárást ezért az 1991‑ben hatályos jogi helyzet alapján kell értékelni. E helyzet nem ítélhető meg a 79/7 irányelv alapján, mert ez utóbbi nem alkalmazható a Finn Köztársaság csatlakozása előtti tényállásokra.

19.

A munkahelyi baleseti kártalanítás mindazonáltal az 1991‑es baleset jövőbeli következményeit hivatott kompenzálni. A jelen ügyben tehát nem a tagállam csatlakozása előtt már végérvényesen befejezett tényállás értékeléséről van szó. ( 11 )

20.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azonban a későbbi jogi helyzet alapján értékelendők a még a régi jogszabály hatálya alatt megvalósult tényállás jövőbeli következményei. ( 12 ) Ugyanennek kell vonatkoznia az olyan tényállás jövőbeli következményeire is, amely ugyan még a tagállam csatlakozása előtt valósult meg, de az azt követő időszak tekintetében további következményekkel jár.

21.

Mivel a Finn Köztársaság csatlakozásával a 79/7 irányelv alkalmazhatóvá vált annak területén, ( 13 ) az irányelv annak időbeli hatályára tekintettel alkalmazandó a jelen ügyben szóban forgó munkahelyi baleseti kártalanításra.

22.

A 79/7 irányelv tárgyi relevanciáját illetően ezen túlmenően arra tekintettel merülhetnek fel kétségek, hogy a szóban forgó irányelv csak „törvényileg szabályozott rendszerekre” alkalmazható a szociális biztonság területén, a jelen ügyben azonban a kártalanításra a finn kormány tájékoztatása szerint bizonyos magán‑biztosítótársaságokon keresztül kerül sor, amelyek kötelező baleset‑biztosítási feladatokat látnak el.

23.

A finn munkahelyi baleseti kártalanítást ennélfogva nem közvetlenül erre hatáskörrel rendelkező állami hatóságok, hanem magán‑biztosítótársaságok fizetik ki, törvényileg szabályozott kötelező biztosítási rendszer keretében. Az ellátásnyújtás módja azonban nem bír jelentőséggel annak szempontjából, hogy az ellátás a 79/7 irányelv hatálya alá tartozik‑e. Sokkal inkább az bír jelentőséggel, hogy a jogszabályi rendelkezésben rögzített ellátás közvetlenül és ténylegesen az irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében felsorolt kockázatok egyike elleni védelemmel függ‑e össze. ( 14 ) A károsultnak a baleset‑biztosításról szóló törvény alapján közvetlenül folyósított munkahelyi baleseti kártalanítás esetében ez a helyzet.

24.

A szóban forgó finn jogszabályok ennélfogva a rokkantság és a munkahelyi balesetek kockázata elleni védelmet szolgáló, törvényileg szabályozott rendszernek tekintendők, és ezért azokat a 79/7 irányelv alapján kell megítélni. Nem releváns ezzel szemben a 2004/113 és a 2006/54 irányelv, mivel az előbbi annak 3. cikkének (4) bekezdése értelmében „nem alkalmazandó foglalkoztatási és szakmai ügyekre”, az utóbbi pedig annak 2. cikke (1) bekezdésének f) pontja értelmében egyedi foglalkoztatási nyugdíjrendszereket szabályoz, nem alkalmazható azonban egy országos baleset‑biztosítási rendszerre.

25.

Mivel a 79/7 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése az ellátás kiszámítása tekintetében azt írja elő, hogy „semmilyen nemi megkülönböztetés [helyesen: nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetés] nem állhat fenn, sem közvetlenül, sem közvetetten”, a következőkben azt kell megvizsgálni, hogy biztosításmatematikai szempontok alkalmazása a nemen alapuló eltérő bánásmódot jelent‑e (2. pont), és hogy ez igazolható‑e adott esetben (3. pont).

26.

A munkahelyi baleseti átalánykártalanítás összegének eltérő kiszámítása közvetlenül a jogosultak neméhez, és az adott nem statisztikailag várható élettartamához kapcsolódik.

27.

A finn kormány véleménye szerint mindazonáltal ez nem jelent a férfi jogosultakkal szembeni kedvezőtlenebb bánásmódot. A nemi alapon történő különbségtételre sokkal inkább azért van szükség, hogy a nők ne kerüljenek a férfiakhoz képest hátrányos helyzetbe. A nők várható élettartama statisztikailag magasabb, ezért a nők esetében magasabbnak kell lennie az elszenvedett kárt a várhatóan hátralévő élettartamra átalányjelleggel kompenzálni hivatott kártalanításnak, mint a férfiak esetében.

28.

A férfiak és a nők között ezért nem áll fenn eltérő bánásmód, hanem mindenki az őt biztosításmatematikai szempontból megillető összeget kapja.

29.

E kifogással azonban legfeljebb az átalány‑ellátásnyújtás tekintetében igazolható a férfiak és a nők közötti eltérő bánásmód, azzal nem vitatható azonban az, hogy a férfiakkal és a nőkkel szemben a finn jogszabályok alapján eltérő bánásmódot alkalmaznak.

30.

A következőkben a lehetséges igazoló okokat kell megvizsgálni.

31.

Annak vizsgálata keretében, hogy milyen tényezők vehetők figyelembe a munkahelyi baleseti kártalanítás tekintetében megvalósuló eltérő bánásmódot igazoló okokként, először a 79/7 irányelvet kell megvizsgálni.

32.

Az irányelv 4. cikke egyértelmű és kimerítő szabályozást tartalmaz azzal, hogy – az anyaság esetétől eltekintve – az ellátásnyújtás tekintetében főszabály szerint kizárja a nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetést.

33.

A finn szabályozás ennélfogva már csak azért sem lenne igazolható, mert – az egyenlő bánásmódnak az irányelvben rögzített elvével ellentétben – a nemek várható élettartamával olyan megkülönböztetési szempontot vezet be, amely az uniós jogalkotó szándéka szerint nem érvényesülhet a 79/7 irányelv tekintetében.

34.

Az a tény ugyanis, hogy az irányelv nem tiltja meg kifejezetten a nemek várható élettartamának statisztikai figyelembevételét, nem értelmezhető úgy, hogy a finn jogalkotónak ezért lehetősége van ilyen szempontot bevezetni az ellátásnyújtás tekintetében. Ez ellen szól a 79/7 irányelv szövege mellett a 2004/113 és a 2006/54 irányelv szabályozásával való összehasonlítás is. Ez utóbbi két irányelvben az uniós jogalkotó bizonyos feltételek mellett aggálymentesnek tekintette a nemi hovatartozáshoz kapcsolódó „biztosításmatematikai tényezők” ( 15 ), illetve „biztosításmatematikai számítások” ( 16 ) megengedését, ehhez azonban ennek konkrét megállapítását vélte szükségesnek. Mivel a 79/7 irányelv nem tartalmaz ilyen különleges, eltérést megengedő kikötést, nyilvánvaló az a következtetés, hogy már csak az uniós jogalkotó szándéka szerint sem megengedettek a nemi hovatartozáshoz kapcsolódó biztosításmatematikai megfontolások a 79/7 irányelv keretében.

35.

A finn kormány véleménye szerint mindazonáltal az eltérő ellátási összeg igazolható, mert az az átalánykártalanítások esetében a rendszer jellegéből adódóan a nemek eltérő várható élettartamából következik. Máskülönben a nők, akik statisztikailag tovább élnek, hátrányos helyzetbe kerülnének a férfiakhoz képest, mivel az egyszeri kifizetés a baleset következményeinek a biztosított teljes hátralevő életére történő kompenzálását szolgálja.

36.

A finn kormány tehát visszájukra fordítja az ellene felhozott érveket, és úgy véli, hogy az elsődleges jog mintegy arra kötelezi, hogy az átalánykártalanítás folyósításakor alacsonyabb összeget fordítson a férfiakra, mint a nőkre.

37.

Ezen érv mindazonáltal – amint azt a következőkben kifejtem – végső soron nem meggyőző.

38.

Az elsődleges jogra figyelemmel a nemi alapon történő, közvetlen egyenlőtlen bánásmód – a valamely hátrányos helyzetű csoport tagjai javára alkalmazott különleges támogatási intézkedésektől eltekintve – csak akkor megengedhető, ha bizonyossággal megállapítható, hogy a férfiak és a nők között olyan releváns eltérések állnak fenn, amelyek e bánásmódot megkívánják. ( 17 )

39.

A férfiak és a nők közötti olyan releváns eltérések, amelyek a baleset‑biztosítás általi ellátásnyújtásra hatást gyakorolhatnak, akkor állapíthatók meg, ha a konkrét eset tekintetében kizárólag a nemi hovatartozás függvényében megdönthetetlenül vélelmezhető, hogy fennállnak vagy hiányoznak bizonyos, az ellátásnyújtás szempontjából lényeges körülmények. ( 18 )Jogi szempontból azonban ebben az esetben is csak akkor relevánsak az ilyen eltérések, ha e megkülönböztetés összhangban áll az uniós jogrend alapvető elveivel. ( 19 )

40.

A finn szabályozás kivétel nélkül azt veszi alapul, hogy a nők várható élettartama statisztikailag magasabb, mint a férfiaké, és erre tekintettel a biztosított nemét az élettartamfüggő átalányellátások szempontjából releváns tényezőnek tekinti.

41.

E nemi alapon történő becslés azonban nem veszi figyelembe a várható élettartam minden szempontját. Az ezért egyrészt már tisztán ténybeli szempontból is túl általános, és nem vezet kiegyensúlyozott eredményre. Ezen túlmenően másrészt elsődleges jogi megfontolások is az ellen szólnak, hogy a nemi hovatartozást az ellátásnyújtás szempontjából releváns tényezőnek tekintsük.

42.

A következőkben először azokkal a ténybeli, majd jogi ellenvetésekkel kell foglalkozni, amelyek a nemi alapon történő becslés relevanciája ellen szólnak az ellátásnyújtás szempontjából.

43.

A finn kormány álláspontjával ellentétben már az sem jelenthető ki bizonyossággal, hogy a munkahelyi baleseti kártalanítás esetében valamely biztosított várható élettartama minden esetben magasabb egy azonos életkorú biztosítottéhoz képest.

44.

A finn szabályozás ugyanis már azt sem veszi kellőképpen figyelembe, hogy a konkrét károkozó körülmények miként hatnak a további várható élettartamra: bizonyos, a baleset által előidézett egészségügyi problémák esetében aligha feltételezhetjük, hogy a nők várható élettartama magasabb lehet, mint a hasonló helyzetben lévő férfiaké.

45.

A tisztán nemi szempont ezen túlmenően azért is elégtelen a várható élettartamra vonatkozó becslés szempontjából, mert fontos szempontokat – a baleset következményei mellett például az érintett személy földrajzi származását, életvitelének központját, ( 20 ) életmódját és jellegzetes gazdasági és szociális helyzetét – figyelmen kívül hagy, és a valóságot ezért csak ferdén tükrözi vissza.

46.

Önmagában a nemi hovatartozás tehát elvont megközelítésben sem jelenthet releváns eltérést az ellátásnyújtás vonatkozásában.

47.

Az, hogy a tisztán nemi alapon történő becslés hibás megközelítést képez az átalánykártalanítás kiszámítása szempontjából, még világosabbá válik, ha a biztosítottak konkrét eseteit vesszük szemügyre, és elképzeljük, hogy a finn szabályozás belső logikája szerint – amint azt a finn kormány a tárgyaláson elismerte – kizárólag nemi hovatartozása alapján még egy halálos betegségben szenvedő nő is magasabb összegű kártalanítást kapna alacsonyabb konkrét várható élettartama ellenére, mint egy azonos életkorú, de nyilvánvalóan egészségesebb férfi. Ha a finn jog ezen esetek tekintetében nem tartalmaz a konkrét tényállásnak megfelelő szabályozást, hanem mechanikus módon a nemi hovatartozást veszi alapul, az nem lehet releváns szempont a munkahelyi baleseti átalánykártalanítás kiszámítása szempontjából.

48.

A nemi szempont ellen szóló ezen ténybeli megfontolásoktól függetlenül azonban annak megengedhetősége ellen jogi ellenvetések is szólnak, amelyekkel a következőkben kell foglalkozni.

49.

Az élettartam nemi alapon történő becslésére vonatkozó, finn szempontnak megítélhetőnek kell lennie az elsődleges uniós jogból eredő jogi szempontok alapján. Az elsődleges uniós jog alapelveihez tartozik az EUSZ 2. cikk értelmében többek között a nők és a férfiak közötti egyenlőség elve, amelyet ezen túlmenően alapvető jogként a Charta 21. cikke is rögzít.

50.

A nők és a férfiak közötti egyenlőség elve kiemelkedő jelentőségének megfelelően – amint azt már az Association belge des Consommateurs Test‑Achats és társai ügyre vonatkozó indítványomban kifejtettem – az uniós jog értékrendjére tekintettel nem helytálló az az álláspont, amely szerint a nemi hovatartozás, mint statisztikai általánosító tényező mintegy helyettesítő kritériumként alkalmazható egyéb, nehezen azonosítható, de biztosítási szempontból végső soron valóban releváns megkülönböztető jellemzők helyett.

51.

Ha bizonyos jellemzők valóban relevánsak a várható élettartam szempontjából, ( 21 ) azokat sokkal inkább meg kell határozni, megfelelően értékelni kell, és a nemi hovatartozástól függetlenül személyek konkrét csoportjaihoz kell rendelni azokat. Az említett jellemzők nem rendelhetők tehát mechanikusan egy bizonyos nemhez, kivéve ha nem változó, biológiailag sajátos jellemzőkről van szó. Máskülönben az egyes érintetteket, akikre nem illik az adott jellemző, nyomós indok nélkül, kizárólag nemi hovatartozásuk alapján hátrányban vagy előnyben részesítenék.

52.

Ezenkívül a biztosításmatematikai nemi szempontok jogi értékelésekor figyelembe kell venni, hogy a Charta 21. cikke a nem alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmát mintegy a faj, a szín és az etnikai származás alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmával együtt említi.

53.

A közvetlenül a nemi hovatartozáshoz kapcsolódó szabályok ezért – csak a kétségtelen biológiai sajátosságoktól, mint például az anyaságtól eltekintve – az uniós jogalkotó értékelése szerint éppoly kevésbé elfogadhatók, mint a fajon vagy a színen alapuló szabályok, és azok ezért esetleges statisztikai felmérések ellenére sem megengedettek a társadalombiztosítási jog területén. ( 22 )

54.

Máskülönben fennállna egyrészt a Charta szerinti, hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó tilalmak statisztikai alapú kiüresítésének veszélye, másrészt az egyedi ügyben méltánytalan eredmények kockázata, ha sablonosan végső soron nem a tárgyhoz tartozó statisztikákat alkalmaznánk a becslések tekintetében a valóban releváns érdemi szempontok helyett.

55.

Ennélfogva sem a 79/7 irányelvből, sem az elsődleges jogból nem vezethetők le a nemi vonatkozású statisztikákon alapuló eltérő bánásmód szempontjából releváns igazoló okok.

56.

Ezért úgy kell értelmezni a 79/7 irányelv 4. cikkének (1) bekezdését, hogy azzal ellentétesek az olyan nemzeti jogszabályok, amelyek alapján a férfiak és a nők eltérő várható élettartamát biztosításmatematikai szempontként alkalmazzák a munkahelyi baleset miatt fizetendő, törvényileg szabályozott szociális biztonsági ellátások kiszámításához, ha e szempont alkalmazása esetén a valamely férfinak fizetendő egyszeri kártalanítás összege alacsonyabb, mint az a kártalanítási összeg, amelyet egy azonos életkorú, egyébként hasonló helyzetben lévő nő kapna.

57.

Erre tekintettel a finn bíróságok a társadalombiztosítási bírósági eljárásban – legalábbis amennyiben ezen eljárás valamely állami szerv vagy egy azzal egy tekintet alá eső intézmény ellen irányul – tulajdonképpen kötelesek mellőzni a hátrányosan megkülönböztető rendelkezés alkalmazását, és X‑nek ehelyett hátrányos megkülönböztetéstől mentes nemzeti szabályozás hiányában megítélni a magasabb és a finn jog által a nőknek biztosított összeget. ( 23 )

58.

Erre azonban nem került sor.

59.

Mivel a társadalombiztosítási bírósági eljárás időközben jogerősen lezárult, felmerül annak a kérdése – legalábbis amennyiben a Bíróság jelen ügyben hozandó ítélete nem alapoz meg perújítást, ( 24 ) amely útján biztosítható, hogy a finn bíróságok X ügyében az uniós joggal összhangban álló határozatot hozzanak –, hogy jelenleg a finn állam köteles‑e megfizetni a különbözet összegét, amelytől a finn jog az uniós joggal ellentétesen megfosztotta X‑et, valamint annak kamatait.

60.

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné megtudni, hogy felróható‑e a Finn Köztársaságnak a munkahelyi baleseti átalánykártalanításra vonatkozó, az uniós joggal ellentétes szabályozás tekintetében az uniós jog kellően súlyos, a Finn Köztársaság felelősségét megalapozó megsértése.

61.

A kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint nyilvánvalóan az ilyen jogsértés ellen szól a 79/7 irányelvre vonatkozó ítélkezési gyakorlat hiánya, a „Test‑Achats”‑ügyben hozott ítéletben biztosított átmeneti időszak, valamint az a körülmény, hogy a nemzeti jogalkotó a 2004/113 és a 2006/54 irányelvre tekintettel feltételezte, hogy jogilag nem kifogásolhatók a nemi vonatkozású biztosításmatematikai megfontolások (2. pont).

62.

E szempontok részletes értékelése előtt azonban (1. pont) tisztázni kell, hogy mely időpontot kell alapul venni az uniós jognak a Finn Köztársaság általi esetleges megsértése szempontjából. E kérdés jelentőséggel bír azon uniós jogi keretfeltételek meghatározása szempontjából, amelyek alapján a súlyos jogsértés fennállása értékelendő.

63.

A munkahelyi baleset időpontja (1991), a társadalombiztosítási intézmény általi ellátásnyújtás időpontja (2005), valamint a kereset társadalombiztosítási bíróság általi jogerős elutasításának időpontja (2008) jöhet szóba.

64.

E tekintetben először azt kell figyelembe venni, hogy a finn bíróság jogerős határozatával csak 2008‑ban konkretizálódott az X‑et érintő uniós jogi jogsértés.

65.

Másodszor meg kell állapítani, hogy az említett időpontban nem állt rendelkezésre az azon kérdéssel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat, hogy megengedettek‑e a nemi vonatkozású biztosításmatematikai megfontolások a 79/7 irányelv keretében, mivel a Bizottság egyetlen egyszer sem vélte indokoltnak, hogy kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást indítson a Finn Köztársasággal szemben.

66.

Ezen túlmenően megjegyzendő, hogy az uniós jogalkotó a 79/7 irányelvvel rokon biztosítási jogi összefüggésekben – mégpedig a 2004/113 és a 2006/54 irányelv vonatkozásában – 2004‑ben és 2006‑ban bizonyos feltételek mellett lehetővé tett biztosításmatematikai nemi vonatkozású megfontolásokat, és a Bizottság 2010‑ben, az Association belge des Consommateurs Test‑Achats és társai ügyben még maga is vehemensen szállt síkra ezen álláspont mellett. Úgy tűnik, hogy az álláspont utólag először az említett ügy összefüggésében változott meg gyökeresen, amely ügyben az ítélet mindazonáltal csak 2011‑ben, tehát körülbelül három évvel a finn társadalombiztosítási bíróság jogerős határozata után, született meg.

67.

E körülmények között meg kell vizsgálni, hogy megállapítható‑e az uniós jog 2008‑ban elkövetett, felelősséget megalapozó súlyos megsértésének fennállása.

68.

Az uniós jog megsértésével magánszemélyeknek okozott kárt meg kell téríteni, ha egyrészt a megsértett jogszabály célja, hogy a magánszemélyeket jogokkal ruházza fel, másrészt a jogsértés kellően súlyos, és ha harmadrészt fennáll a közvetlen okozati összefüggés a kötelezettség állam általi megsértése és a sérelmet szenvedett személyek kára között. ( 25 )

69.

A kérdést előterjesztő bíróság csak a másodikra kérdez rá a fent említett felelősségi feltételek közül. Ezért csak azt kell tisztázni, hogy mit jelent a „kellően súlyos” jogsértés, és hogy megállapítható‑e a jelen ügyben annak fennállása.

70.

A megkeresett nemzeti bíróság által vizsgálandó azon kérdés esetében, hogy az uniós jog kellően súlyos, felelősséget megalapozó megsértése megállapítható‑e a nemzeti bíróságnak átfogó értékelés keretében, az alábbiakat kell figyelembe venni: egyrészt a megsértett szabály egyértelműségének és pontosságának fokát, másrészt a megsértett szabály által a nemzeti vagy uniós hatóságok részére biztosított mérlegelési jogkör terjedelmét, harmadrészt hogy az elkövetett mulasztás, illetve a károkozás szándékos‑e vagy gondatlan, negyedrészt hogy az esetleges téves jogalkalmazás menthető‑e, vagy sem, és ötödrészt hogy valamely uniós intézmény által tanúsított magatartás hozzájárulhatott‑e az uniós joggal ellentétes mulasztáshoz vagy az uniós joggal ellentétes nemzeti intézkedés, illetve gyakorlat elfogadásához, illetve fenntartásához. ( 26 )

71.

E szempontokat kell a következőkben megvizsgálni és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésben említett szempontok bevonása mellett átfogóan értékelni.

72.

Míg a 70. pontban felsorolt szempontok közül az első kettő a jelen ügyben kellően súlyos jogsértésre utalhat, addig a három következő szempont inkább az ellen szól.

73.

Ugyanis, még ha a 79/7 irányelv szövege és szabályozási összefüggései kellő egyértelműséggel és pontossággal – és mérlegelési jogkörnek a nemzeti jogalkotó számára való biztosítása nélkül – zárják is ki az érintett neméhez kapcsolódó biztosításmatematikai megfontolásokat, a finn jogalkotónak és a finn igazságszolgáltatásnak 2008 tekintetében nem tulajdonítható szándékos vagy teljes mértékben menthetetlen jogsértés.

74.

Ellenkezőleg, egyrészt a vonatkozó ítélkezési gyakorlat és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megfelelő megsértését kifogásoló, kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárások hiánya, másrészt az uniós jogalkotó 2004‑től megnyilvánuló azon szándéka, hogy széles körben lehetővé tegye a biztosításmatematikai megfontolásokat, amellett szólnak, hogy legalábbis 2008‑ban – tehát a „Test‑Achats”‑ügyben hozott ítéletet megelőzően – a finn szabályozás tekintetében a 79/7 irányelv egyértelmű szövege ellenére nem merült fel az uniós joggal való, olyan nyilvánvaló összeegyeztethetetlenség, hogy a finn szervek szándékos vagy teljesen menthetetlen téves jogalkalmazását meg lehessen állapítani.

75.

Igaz, hogy a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás megindítása a Bizottság mérlegelési jogkörébe tartozik. A kötelezettségszegés megállapítása iránti releváns eljárás megindítása esetén azonban már csak emiatt is nyomós indokok szólhatnak amellett, hogy a tagállam folyamatos jogsértések esetén belenyugszik az uniós jog megsértésének lehetőségébe. Kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás hiányában ezzel szemben a szóban forgó tagállamot ez ugyan még nem menti fel önmagában, de nem is vádolható azzal, hogy tudatosan fenntartotta volna az uniós jog esetleges megsértését.

76.

A jelen ügyben ezen túlmenően nehezen róható fel a tagállamnak olyan nem menthető és felelősséget megalapozó jogsértés, amelyet maga az uniós jogalkotó is elkövetett más, de hasonló összefüggésben, mégpedig a 2004/113 irányelvben. Túl messzire vezetne, ha a tagállamoktól megkívánnánk, hogy nemzeti jogalkotási tevékenységük keretében körültekintőbben és lelkiismeretesebben járjanak el, mint az uniós jogalkotó. Különösen az uniós jogalkotó 2004 és 2008 közötti jogalkotási tevékenysége abba a hamis biztonságba ringathatta a finn jogalkotót, hogy az általa választott tényezők a társadalombiztosítási jogban is összhangban állnak az uniós joggal.

77.

Erre tekintettel azt a választ kell adni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre, hogy a tagállami felelősség feltételeinek értékelése a nemzeti bíróságok feladata, annak kérdése esetében azonban, hogy fennáll‑e az uniós jog kellően súlyos megsértése, az érintett tagállam javára különösen figyelembe kell venni azt,

78.

E körülmények között végezetül annak kérdését kell megvizsgálni, hogy a jelen ügyben szóba jöhet‑e az ítélet időbeli hatályának korlátozása.

79.

E tekintetben mindenekelőtt fel kell idézni, hogy azon értelmezés, amelyet a Bíróság az ítéletében valamely uniós jogi rendelkezés kapcsán fejt ki, e rendelkezés jelentésének és hatályának magyarázatára és pontos meghatározására vonatkozik, amely szerint azt a hatálybalépésének időpontjától értelmezni és alkalmazni kellett volna. Egy ilyen ítélet időbeli hatályának korlátozása erre tekintettel olyan kivételes intézkedésnek minősül, amely többek között feltételezi, hogy máskülönben súlyos gazdasági következmények felmerülésének kockázata áll fenn. ( 27 )

80.

E tekintetben az eljárás résztvevői semmi elfogadhatót nem hoztak fel.

81.

Sokkal inkább a súlyos gazdasági következmények ellen szól a jelen ügyben az, hogy a baleset‑biztosításról szóló finn törvény uniós joggal ellentétes szabályozása elsősorban jelentéktelen ügyekre vonatkozik. Ezek esetében valószínűtlen, hogy a szociális biztonsági rendszert rendkívüli többletköltségek terhelnék, ha már a férfiakra is az eddig csak nőkre alkalmazandó kedvezőbb átalányértéket alkalmaznák.

82.

Az eddigi megfontolásokból következik, hogy a jelen ítélet időbeli hatályát nem szükséges korlátozni.

83.

Mindezek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett két kérdésre az alábbi választ adja: