13.4.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 118/6

A Bíróság (első tanács) 2015. február 12-i ítélete (a Satakunnan käräjäoikeus [Finnország] előzetes döntéshozatal iránti kérelme) – Sähköalojen ammattiliitto ry kontra Elektrobudowa Spółka Akcyjna

(C-396/13. sz. ügy) (1)

((Előzetes döntéshozatal iránti kérelem - EUMSZ 56. cikk és EUMSZ 57. cikk - 96/71/EK irányelv - 3., 5. és 6. cikk - Az „A” tagállamban székhellyel rendelkező társaság által foglalkoztatott, „B” tagállamba munkavégzés érdekében kiküldött munkavállalók - A „B” tagállam kollektív megállapodásai által előírt minimálbér - A „B” tagállamban székhellyel rendelkező szakszervezet kereshetőségi joga - Az „A” tagállamnak a bérkövetelések harmadik félre való átruházását tiltó szabályozása))

(2015/C 118/08)

Az eljárás nyelve: finn

A kérdést előterjesztő bíróság

Satakunnan käräjäoikeus

Az alapeljárás felei

Felperes: Sähköalojen ammattiliitto ry

Alperes: Elektrobudowa Spółka Akcyjna

Rendelkező rész

1)

Olyan körülmények között, mint amelyek az alapügyben is felmerültek, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkére tekintettel értelmezett, a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló, 1996. december 16-i 96/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel ellentétes, ha az azon vállalkozás székhelye szerinti tagállam szabályozása, amely munkavállalókat küldött ki egy másik tagállam területére, amelynek alapján tilos a munkaviszonyból származó követelések átruházása, akadályát képezheti annak, hogy az olyan szakszervezet, mint a Sähköalojen ammattiliitto, keresetet nyújtson be ezen második, a munkavégzés helye szerinti tagállam bírósága előtt a 96/71 irányelv értelmében vett minimálbérrel kapcsolatos és a részére átruházott bérköveteléseknek a kiküldött munkavállalók javára történő behajtása érdekében, mivel ezen átruházás összhangban van az utóbbi tagállam hatályos szabályozásával.

2)

A 96/71 irányelv 3. cikkének (1) és (7) bekezdését az EUMSZ 56. cikkre és az EUMSZ 57. cikkre tekintettel úgy kell értelmezni, hogy

—

azzal nem ellentétes a munkavállalók bércsoportokba történő besorolásán alapuló, időbér- vagy teljesítménybér-alapú, a fogadó tagállam vonatkozó kollektív megállapodásai által szabályozott minimálbér-számítás, azzal a feltétellel, hogy e számítást és az említett besorolást kötelező erejű és átlátható szabályok szerint végzik, aminek a vizsgálata a nemzeti bíróság feladata;

—

az olyan napidíjat, amelyről az alapügyben is szó van, úgy kell tekinteni, mint amely a minimálbér részét képezi, ugyanolyan feltételek szerint, mint amelyek mellett e díjat a helyi munkavállalók részére az érintett tagállamon belüli kiküldetésük esetén fizetett minimálbérbe belefoglalják;

—

az olyan útidőtérítést, amelyet azzal a feltétellel fizetnek a munkavállalók részére, hogy a napi oda-vissza utazás egy óránál többet vesz számukra igénybe, e feltétel teljesülése esetén – aminek a vizsgálata a nemzeti bíróság feladata – a kiküldött munkavállalók minimálbére részének kell tekinteni;

—

az érintett munkavállalók elszállásolása költségeinek megtérítése nem tekinthető a minimálbérüket alkotó egyik elemnek;

—

az említett munkavállalók részére átadott étkezési utalványok formáját öltő juttatások nem tekintendők e munkavállalók minimálbére részének;

—

a munkavállalók részére a minimális fizetett éves szabadság idejére fizetendő szabadságpénz azon minimálbérnek felel meg, amelyre e munkavállalók a referencia-időszak során jogosultak.

(1)  HL C 260., 2013.9.7.