Felek
Az ítélet indoklása
Rendelkező rész

Felek

A T‑505/12. sz. ügyben,

a Compagnie des montres Longines, Francillon SA (székhelye: Saint‑Imier [Svájc], képviseli: P. González‑Bueno Catalán de Ocón ügyvéd)

felperesnek

a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli kezdetben: F. Mattina, később: P. Bullock, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

a másik fél az OHIM fellebbezési tanácsa előtti eljárásban:

Xiuxiu Cheng (lakóhelye: Budapest [Magyarország]),

az OHIM ötödik fellebbezési tanácsának a Compagnie des montres Longines, Francillon SA és Xiuxiu Cheng közötti felszólalási eljárással kapcsolatban 2012. szeptember 14‑én hozott határozata (R 193/2012‑5. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács),

tagjai: A. Dittrich elnök, J. Schwarcz (előadó) és V. Tomljenović bírák,

hivatalvezető: J. Weychert tanácsos,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2012. november 19‑én benyújtott keresetlevélre,

tekintettel az OHIM‑nak a Törvényszék Hivatalához 2013. február 12‑én benyújtott válaszbeadványára,

tekintettel a 2013. március 25‑i határozatra, amely elutasította a válasz benyújtásának engedélyezését,

tekintettel a Törvényszék tanácsai összetételének változására,

a 2014. március 27‑i tárgyalást követően,

meghozta a következő

Az ítélet indoklása

Ítéletet

A jogvita előzményei

1. 2009. július 20‑án Xiuxiu Cheng a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK módosított tanácsi rendelet (HL 2009. L 78., 1. o.) alapján közösségi védjegybejelentést nyújtott be a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz (védjegyek és formatervezési minták) (a továbbiakban: OHIM).

2. A lajstromoztatni kívánt védjegy a következő fekete‑fehér ábrás megjelölés volt:

>image>25

3. A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 9. és 25. osztályba tartozó áruk vonatkozásában tették, amelyek az egyes osztályok tekintetében a következő leírásnak felelnek meg:

– 9. osztály: „Optikai napszemüvegek”;

– 25. osztály: „Ruházati cikkek, cipők”.

4. A közösségi védjegybejelentést a Közösségi Védjegyértesítő 2010. május 10‑i 84/2010. számában hirdették meg.

5. 2010. július 30‑án a felperes, a Compagnie des montres Longines, Francillon SA a 207/2009 rendelet 41. cikke alapján felszólalást nyújtott be a fenti 3. pontban meghatározott áruk vonatkozásában bejelentett védjegy lajstromozásával szemben.

6. A felszólalás az alábbiakban megjelenített 401319. lajstromszámú, többek között Németországra, Ausztriára, a Benelux‑államokra, Bulgáriára, Spanyolországra, Észtországra, Franciaországra, Görögországra, Magyarországra, Olaszországra, Lettországra, Litvániára, Portugáliára, a Cseh Köztársaságra, Romániára, Szlovákiára és Szlovéniára kiterjesztett, többek között a 14. osztályba tartozó, alábbi leírásnak megfelelő árukra vonatkozó korábbi nemzetközi ábrás védjegyen alapult: „Karórák; óraszerkezetek, óratokok, óralapok, óraszíjak karórákhoz; óraalkatrészek; kronométerek, versenyórák; kronográfok (órák); időmérő készülékek sporthoz; faliórák, asztali órák és ébresztőórák; mindenfajta időmérő készülék; ékszerórák; ékszerek; óraberendezések; idő kijelzésére szolgáló szerkezetek és táblák”.

>image>26

7. A felszólalás alátámasztásaként a felszólaló 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és 8. cikkének (5) bekezdésében foglalt okokra hivatkozott.

8. 2011. november 25‑i határozatával a felszólalási osztály teljes egészében elutasította a felszólalást azzal az indokkal, hogy a szóban forgó védjegyekkel érintett áruk különböznek, és ezért a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának alkalmazásához szükséges feltételek egyike nem teljesül. A felszólásnak a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdésére alapított jogalapját illetően megállapította, hogy a felperes nem bizonyította sikeresen valamennyi vonatkozó tagállam esetében, hogy a korábbi nemzetközi védjegy jóhírnévvel rendelkezik a 14. osztályba tartozó „órák és más időmérő eszközök” árukategória, azaz azon egyedüli kategória vonatkozásában, amelynek esetében a jóhírnévre hivatkoztak.

9. 2012. január 25‑én a felperes a 207/2009 rendelet 58–64. cikke alapján fellebbezést nyújtott be a felszólalási osztály határozata ellen az OHIM‑hoz.

10. 2012. szeptember 14‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az OHIM ötödik fellebbezési tanácsa a fellebbezést elutasította, és ezzel a felszólalási osztály határozatát teljes egészében helyben hagyta.

11. Először is a fellebbezési tanács azon releváns vásárlóközönség tekintetében, amelynek az ütköző védjegyekkel megjelölt árukat szánják, lényegében megállapította, hogy azt mind a széles vásárlóközönség, mind pedig az óraipari ágazat szakértő közönsége alkotja, és hogy mindkét esetben az említett vásárlóközönséget szokásosan tájékozottnak, ésszerűen figyelmesnek és körültekintőnek kell tekinteni.

12. Másodszor a fellebbezési tanács azt állította, hogy a szóban forgó áruk mind jellegükben, mind forgalmazási csatornáikat tekintve különböznek egymástól. Álláspontja szerint azok nem helyettesítik, és nem is egészítik ki egymást. Megállapította, hogy az áruk bármely hasonlóságának hiányában a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának alkalmazásához szükséges egyik feltétel nem teljesül, és ezért nem állhat fenn az említett rendelkezés értelmében vett összetéveszthetőség.

13. Harmadszor a 207/2009 rendelet 8. cikke (5) bekezdésének alkalmazását illetően először is a fellebbezési tanács azt állította, hogy azokat a kiegészítő bizonyítékokat is figyelembe veszi, amelyek a 14. osztályba tartozó „órák és időmérő eszközök” kategória körébe eső áruk jóhírnevére vonatkoznak, amelyeket a felperes elő ízben előtte terjesztett elő, és amelyek az e tekintetben a felszólalási osztály előtt előterjesztett bizonyítékokhoz adódnak hozzá.

14. Ezt követően a fellebbezési tanács megállapította, hogy a felperes által előterjesztett, fent említett bizonyítékok, jóllehet egyértelműen alátámasztják, hogy árui igen megbecsültek, és azokat az érintett piacon több mint egy évszázada forgalmazták, azt is bizonyítják, hogy ezen árukat szokásosan nem, illetve szinte soha nem jelölték önmagában véve csupán a jelen ügyben szóban forgó megjelöléssel. Ellenkezőleg, az árukon elhelyezett védjegy a felszólalás alapjául szolgáló ábrás védjegyből és a stilizált „longines” szóból állt.

15. Végül a fellebbezési tanács megállapította, hogy nem bizonyított, hogy a felszólalás alapjául szolgáló nemzetközi ábrás védjegyet a „longines” szó hiányában önmagában felismerné az „órák és időmérő eszközök” összefüggésében az érintett vásárlóközönség jelentős része Bulgária, a Benelux‑államok, a Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Spanyolország, Franciaország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Litvánia, Lettország, Portugália, Románia, Szlovákia és Szlovénia területének jelentős részén. A fellebbezési tanács szerint a felperes nem bizonyította, hogy az érintett vásárlóközönség különös erőfeszítés nélkül képes a szóban forgó ábrás védjegyet gondolati képzettársítás útján a fent említett kategóriába tartozó áruihoz kapcsolni.

A felek kérelmei

16. A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

– az OHIM‑ot és az OHIM fellebbezési tanácsa előtti eljárásban részt vevő másik felet kötelezze a költségek viselésére.

17. Az OHIM azt kéri, hogy a Törvényszék:

– teljes egészében utasítsa el a keresetet;

– a felperest kötelezze a költségek viselésére.

A jogkérdésről

18. A felperes keresetének alátámasztására két jogalapra hivatkozik. Az első jogalap a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésén alapul. A második jogalap az említett rendelet 8. cikke (5) bekezdésének megsértésén alapul.

A 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésén alapuló első jogalapról

19. A felperes lényegében azt állítja, hogy a fellebbezési tanács tévesen következtetett a szóban forgó védjegyekkel érintett áruk hasonlóságának hiányára, és elmulasztotta figyelembe venni azok hasonló vizuális és fogalmi jegyeit. Következésképpen a fellebbezési tanács tévesen állapította meg, hogy a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja nem alkalmazandó.

20. Az OHIM vitatja a felperes érveit.

21. A 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a korábbi védjegy jogosultjának felszólalása alapján a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha azt azon a területen, ahol a korábbi védjegy oltalom alatt áll, a fogyasztók összetéveszthetik a korábbi védjeggyel való azonossága vagy hasonlósága, valamint a védjeggyel megjelölt termékek vagy szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt. Az összetéveszthetőség magában foglalja azt az esetet is, ha a fogyasztók a megjelölést gondolati képzettársítás (asszociáció) útján kapcsolhatják a korábbi védjegyhez.

22. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint fennáll az összetévesztés veszélye, ha a vásárlóközönség azt hiheti, hogy a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások ugyanattól a vállalkozástól, vagy adott esetben gazdaságilag egymással kapcsolatban álló vállalkozásoktól származnak. Ugyanezen ítélkezési gyakorlat szerint az összetéveszthetőséget átfogóan kell értékelni az alapján, hogy az érintett vásárlóközönség milyen képet alkot a megjelölésekről és a szóban forgó árukról vagy szolgáltatásokról, és figyelembe kell venni valamennyi, az adott ügyre jellemző tényezőt, különösen a megjelölések és a megjelölt áruk vagy szolgáltatások hasonlósága közötti kölcsönös függőséget (lásd: 2003. július 9‑i Laboratorios RTB kontra OHIM – Giorgio Beverly Hills (GIORGIO BEVERLY HILLS) ítélet, T‑162/01, EBHT, EU:T:2003:199, 30–33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23. Ezen átfogó értékelés során az érintett áruk átlagos fogyasztóiról általában feltételezni kell, hogy szokásosan tájékozottak, ésszerűen figyelmesek és körültekintők. Figyelembe kell azonban venni azt a körülményt, hogy az átlagos fogyasztónak csak ritkán adódik lehetősége közvetlenül összehasonlítani a különböző védjegyeket, és így a védjegyről az emlékezetében őrzött tökéletlen képre kell hagyatkoznia. Tekintettel kell lenni arra is, hogy az átlagos fogyasztó figyelme változó lehet a kérdéses áruk vagy szolgáltatások kategóriájától függően (lásd: GIORGIO BEVERLY HILLS ítélet, fenti 22. pont, EU:T:2003:199, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

24. A 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának alkalmazásában az összetéveszthetőség előfeltétele, hogy az ütköző védjegyek azonosak vagy hasonlóak legyenek, és hogy az általuk megjelölt áruk vagy szolgáltatások azonosak vagy hasonlóak legyenek. E feltételeknek együttesen kell teljesülniük (lásd: 2009. január 22‑i Commercy kontra OHIM – easyGroup IP Licensing (easyHotel) ítélet, T‑316/07, EBHT, EU:T:2009:14, 42. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25. Egyébiránt az összetéveszthetőség annál nagyobb mértékű, minél jelentősebb a korábbi védjegy megkülönböztető képessége. Tehát azok a védjegyek, amelyek önmagukban vagy piaci ismertségüknél fogva erőteljes megkülönböztető képességgel rendelkeznek, kiterjedtebb oltalmat élveznek védjegyként, mint azok, amelyek csekélyebb megkülönböztető képességgel rendelkeznek. A korábbi védjegy megkülönböztető képességét, és különösen annak jóhírnevét tehát az összetéveszthetőség fennállásának értékelése érdekében figyelembe kell venni (lásd: 2008. április 17‑i Ferrero Deutschland kontra OHIM ítélet, C‑108/07 P, EU:C:2008:234, 32 és 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2010. október 28‑i Farmeco kontra OHIM – Allergan (BOTUMAX) ítélet, T‑131/09, EU:T:2010:458, 67. pont).

26. Végül emlékeztetni kell arra, hogy valamely közösségi védjegy lajstromozásának megtagadásához elegendő, ha az Európai Unió egy részében fennáll a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti valamely viszonylagos kizáró ok (lásd ebben az értelemben: 2006. december 14‑i Mast‑Jägermeister kontra OHIM – Licorera Zacapaneca (VENADO kerettel és más védjegyek) ítélet, T‑81/03, T‑82/03 és T‑103/03, EBHT, EU:T:2006:397, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

27. A fenti 21–26. pontban előadott elvekre tekintettel kell a jelen ügyben a felperes első jogalapját megvizsgálni.

Az érintett vásárlóközönségről és annak figyelmi szintjéről

28. Előzetesen meg kell állapítani, hogy a korábbi védjegy olyan nemzetközi védjegy, amelynek az oltalma többek között a fenti 6. pontban említett bizonyos uniós tagállamokra is kiterjed. Ezért az ütköző védjegyek közötti összetéveszthetőség esetleges fennállásának megállapításához az e tagállamok érintett vásárlóközönségének megközelítését figyelembe kell venni.

29. Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az érintett vásárlóközönség azokból a fogyasztókból áll, akik mind a korábbi védjegy, mind a bejelentett védjegy áruit vagy szolgáltatásait igénybe vehetik (lásd: 2010. szeptember 30‑i PVS kontra OHIM – MeDiTA Medizinische Kurierdienst (medidata) ítélet, T‑270/09, EU:T:2010:419, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Egyébiránt szintén emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a lajstromozást kizáró okok vizsgálatának a védjegybejelentésben szereplő valamennyi árura vonatkoznia kell (lásd ebben az értelemben: 2007. február 15‑i BVBA Management, Training en Consultancy ítélet, C‑239/05, EBHT, EU:C:2007:99, 34. pont).

30. A fellebbezési tanács a megtámadott határozat 15. pontjában azt állította, hogy a vitatott árukat mind a széles vásárlóközönségnek, mind pedig az óraipari ágazat szakértő közönségének szánták, akiket minden esetben szokásosan tájékozottnak, ésszerűen figyelmesnek és körültekintőnek tekintettek.

31. A felperes nem vitatja az érintett vásárlóközönség vagy annak figyelmi szintjének meghatározását, hanem kizárólag azt állítja, hogy a szóban forgó áruk „tényleges vásárlói” és potenciális vásárlói egymást átfedő kategóriákat alkotnak. Álláspontja szerint az a fogyasztó, amely a szóban forgó áruk közül egyeseket megvásárol, közülük másokat is megvásárolhat. A felperes különösen azt hangsúlyozza, hogy akik drága tárgyakat és luxuscikkeket vásárolnak, olcsó árukat is vásárolhatnak. A szóban forgó áruk fogyasztói tehát azonosak.

32. A Törvényszék megállapítja, hogy valamennyi szóban forgó áru címzettje a széles vásárlóközönség, és a korábbi védjegy árujegyzékében szereplő áruk emellett az óraipari ágazat szakértő közönségét is célozzák. Következésképpen a fellebbezési tanács helyesen vette figyelembe az ilyen összetételű vásárlóközönséget.

33. Az érintett vásárlóközönség figyelmi szintjét illetően meg kell állapítani, hogy a szóban forgó árukategóriák meghatározása kellőképpen széles körű ahhoz, hogy abba olyanok is beletartozzanak, amelyeket bárki, azaz még olyan fogyasztó is megvásárolhat, aki a vásárlás során nem tanúsít magas szintű figyelmet.

34. Ugyanis jóllehet a korábbi védjegy árujegyzékében szereplő árukat, valamint a védjegybejelentésben említett és a 9. osztályba tartozó optikai napszemüvegeket nagyrészt nem rendszeresen, és általában eladó közvetítésével vásárolják, azaz olyan körülmények között, amikor az átlagfogyasztó figyelmének szintjét a figyelem átlagos szintjénél magasabbnak, tehát eléggé magasnak kell tekinteni (lásd ebben az értelemben: 2006. január 12‑i Devinlec kontra OHIM – TIME ART (QUANTUM) ítélet, T‑147/03, EBHT, EU:T:2006:10, 63. pont), ez nem minden fenti áru esetében van így, mivel bizonyos karórák, bizonyos óraszíjak, bizonyos ébresztőórák, divatékszerek vagy akár bizonyos optikai napszemüvegek anélkül szerezhetők meg, hogy a fogyasztó akár különös figyelmet tanúsítana irántuk, kiváltképpen ha „olcsó” árukról van szó.

35. A védjegybejelentésben szereplő és a 25. osztályba tartozó ruházati cikkeket és cipőket vásárló közönség figyelmének szintjét illetően egyrészről meg kell említeni, hogy mivel ezen áruk olyan tömegáruk, amelyeket az átlagfogyasztó gyakran vásárol és használ, a figyelem szintje ezen áruk vásárlása során az átlagosnál nem magasabb. Másrészről meg kell állapítani, hogy a vásárlóközönség figyelmének szintje az átlagosnál nem alacsonyabb, mivel a szóban forgó cikkek divatcikkek, és a fogyasztó ezért bizonyos figyelmet szentel azok kiválasztásának (lásd ebben az értelemben: 2011. november 10‑i Esprit International kontra OHIM – Marc O’Polo International (Zseben elhelyezett betű ábrázolása) ítélet, T‑22/10, EU:T:2011:651, 45–47. pont).

Az áruk összehasonlításáról

36. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a szóban forgó áruk hasonlóságának értékelésénél figyelembe kell venni az azok kapcsolatát jellemző összes releváns tényezőt. Ezen tényezők körébe tartozik különösen az áruk vagy szolgáltatások természete, rendeltetése, használata, valamint helyettesítő vagy egymást kiegészítő volta. Olyan egyéb tényezőket is figyelembe lehet venni, mint például az érintett áruk forgalmazási csatornái (lásd 2007. július 11‑i El Corte Inglés kontra OHIM – Bolaños Sabri (PiraÑAM diseño original Juan Bolaños) ítélet, T‑443/05, EBHT, EU:T:2007:219, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37. A jelen ügyben a fellebbezési tanács helyben hagyta a felszólási osztálynak a szóban forgó áruk között fennálló különbségre vonatkozó megállapítását. Hangsúlyozta, hogy ezen áruk mind jellegük, mind forgalmazási csatornáik tekintetében különböznek egymástól, és kölcsönösen nem helyettesítik egymást. Megállapította, hogy fennáll „az áruk hasonlóságának teljes hiánya”.

38. Közelebbről, a védjegybejelentésben említett „optikai napszemüvegek” vonatkozásában a fellebbezési tanács megállapította, hogy azok célja teljes mértékben eltér a korábbi védjeggyel megjelölt kronométerek és ékszerek céljától. E megállapítást álláspontja szerint nem módosítja az a körülmény, hogy esetenként divatkiegészítőként viselhetők. Az „optikai napszemüvegek” esetében az esztétikai cél másodlagos marad a fő céljukhoz képest, amely álláspontja szerint a látáshibák korrekciója és a szem erős fénnyel szembeni védelme.

39. A védjegybejelentésben említett „ruházati cikkek és cipők” vonatkozásában a fellebbezési tanács rámutat, hogy ezen áruknak szintén fő célja az emberi test és láb öltöztetése. Álláspontja szerint a felperes „ékszereit” szintén a testen viselik, de kizárólag esztétikai okokból. Az említett két árukategória közötti kapcsolat tehát túl gyenge.

40. A fellebbezési tanács a felperes azon állítását is elutasítja, amely szerint a szóban forgó áruk egymást kiegészítő jellegűek azon okból, hogy divatkiegészítőkről van szó. Ellenkezőleg, álláspontja szerint az említett áruk közötti kapcsolat túl bizonytalan. A napszemüvegeket főként technikai jellemzőik alapján választják ki, és nem azért, mert szükségképpen illeniük kell a viselt karórához vagy fülbevalóhoz. Ugyanez érvényes a ruházati cikkek és a cipők esetében, amelyeket rendszerint nem a viselt karóra vagy ékszer stílusával szigorú összhangban vásárolnak. Noha attól függően, hogy valamely fogyasztó a divatnak milyen jelentőséget tulajdonít, az olyan áruk, mint a karórák és a napszemüvegek, divatkiegészítőknek tekinthetők, vagy sem, a fellebbezési tanács szerint fő céljuk különböző.

41. Végül a fellebbezési tanács a 2010. december 7‑i Nute Partecipazioni és La Perla kontra OHIM – Worldgem Brands (NIMEI LA PERLA MODERN CLASSIC) ítéletre (T‑59/08, EBHT, EU:T:2010:500, 36. pont) utal azt állítva, hogy abból kitűnik, hogy az ékszerek és a női ruhák egymással rokon piaci szegmensekhez tartoznak, és ezért a védjegyek között bizonyos mértékű hasonlóságnak kell fennállnia ahhoz, hogy a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdése alkalmazható legyen. Mindazonáltal a fellebbezési tanács szerint a Törvényszék nem állította és nem is erősítette meg a fent említett áruk közötti hasonlóság fennállását. Ellenkezőleg, egy másik, a 2010. március 24‑i 2nine kontra OHIM – Pacific Sunwear of California (nollie) ítélet (T‑363/08, EU:T:2010:114, 33–41. pont) alapjául szolgáló ügyben a Törvényszék helyben hagyta a fellebbezési tanács azon megállapítását, amely szerint a Nizzai Megállapodás szerinti 25. osztályba és 14. osztályba tartozó áruk különbözők, és pusztán esztétikai megfontolások alapján nem bizonyítható sem hasonlóságuk, sem állítólagos egymást kiegészítő jellegük.

42. A felperes azt állítja, hogy a védjegybejelentésben említett áruk és a korábbi védjegy árujegyzékében szereplő áruk hasonlók. Álláspontja szerint azok jellege hasonló, céljuk és rendeltetésük azonos, azok egymást kiegészítő jellegűek, felcserélhetők, tehát egymással helyettesíthetők, hasonló keresletet elégítenek ki, azonos forgalmazási csatornákon osztoznak, és gyakran azonos létesítményekben értékesítik őket. Végül egyrészről azt állítja, hogy a gyártók esetében gyakorivá vált, hogy tevékenységüket több kapcsolódó piacra is kiterjesztik, a ruházati cikkektől kezdve az ékszereken át a kozmetikumokig, másrészről pedig azt, hogy ezen áruk fogyasztói azonosak.

43. Az OHIM vitatja a felperes érveit.

44. Elöljáróban hangsúlyozni kell, hogy a fellebbezési tanács kizárólag a szóban forgó áruk összehasonlítása alapján állapította meg azt, hogy egyáltalán nem áll fenn az összetévesztés veszélye az érintett vásárlóközönség szempontjából. Ugyanakkor a szóban forgó termékek hasonlósága, még ha kis mértékű is, azt a kötelezettséget rója a fellebbezési tanácsra, hogy vizsgálja meg, hogy a megjelölések közötti esetleges nagyobb mértékű hasonlóság nem olyan jellegű‑e, amely a fogyasztók képzetében az áruk származását illetően összetéveszthetőségre adhat alapot (lásd ebben az értelemben: PiraÑAM diseño original Juan Bolaños ítélet, EU:T:2007:219, fenti 36. pont, 40. pont).

45. Ezen összefüggésben kell tehát megvizsgálni, hogy megalapozott‑e a fellebbezési tanács azon értékelése, amely szerint a szóban forgó áruk nem hasonlók.

46. E tekintetben elöljáróban meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben összehasonlítandó áruk, azaz egyrészről az egyenként a Nizzai Megállapodás szerinti 9. és 25. osztályba tartozó „optikai napszemüvegek”, valamint „ruházati cikkek és cipők”, másrészről pedig a fenti 6. pontban felsorolt, az említett megállapodás szerinti 14. osztályba tartozó különböző óra‑ és ékszeripari áruk egymáshoz közeli piaci szegmensekhez tartoznak.

47. Többek között annak alapján, amit a Törvényszék a 2012. szeptember 27‑i El Corte Inglés kontra OHIM – Pucci International (Emidio Tucci) ítélet (T‑373/09, EU:T:2012:500, 66. pont) alapjául szolgáló ügyben a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdésére vonatkozó értékelés keretében kimondott, analógia útján megállapítható, hogy még ha az említett árukategóriák különböznek is, mindegyikük magában foglal olyan árukat, amelyeket híres tervezők és gyártók ismert védjegyeivel ellátva luxuscikkekként értékesítenek. E körülmény egyértelművé teszi, hogy bizonyos közelség áll fenn a szóban forgó áruk között, különösen a luxuscikkek területén.

48. Hasonlóképpen a Törvényszék szintén a fenti 47. pontban említett rendelkezéssel kapcsolatos értékelés keretében a 2012. szeptember 27‑i Pucci International kontra OHIM – El Corte Inglés (Emidio Tucci) ítéletének (T‑357/09, EU:T:2012:499) 79. pontjában megállapította, hogy a luxuscikkek területén az olyan árukat, mint a szemüvegek, ékszerek és órák, szintén híres tervezők és gyártók ismert védjegyeivel ellátva értékesítik, és hogy a ruházati cikkek gyártói ezért az említett áruk piaca felé fordulnak. A Törvényszék ebből a szóban forgó áruk bizonyos közelségének fennállására következtetett.

49. Mindazonáltal függetlenül attól, hogy a védjegybejelentésben szereplő és a korábbi védjegy árujegyzékében szereplő, a fenti 46. pontban említett áruk egymáshoz közeli piaci szegmensekhez tartoznak, elsősorban meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács nem tévedett, amikor kimondta, hogy azok jellegükben, rendeltetésükben és használatukban különböznek egymástól.

50. Először is azon alapanyagok, amelyekből előállítják őket, különbözőek, egyes olyan anyagok közötti néhány hasonlóságtól eltekintve, amelyeket mind az optikai napszemüvegek, mind bizonyos óra‑ és ékszeripari áruk gyártásához használhatnak, mint például az üveg.

51. Másodszor a 25. osztályba tartozó ruházati cikkeket és cipőket annak érdekében gyártják, hogy az emberi testet befedjék, elrejtsék, védjék és ékesítsék. Az optikai napszemüvegeket mindenekelőtt azért állítják elő, hogy azok jobb látási feltételeket biztosítsanak, és komfortérzetet adjanak használóiknak bizonyos időjárási viszonyok között, különösen azáltal, hogy védik őket a napsugárzástól. A karórák és más óraipari áruk célja különösen az idő mérése és jelzése. Végül az ékszerek funkciója pusztán a díszítés (lásd ebben az értelemben: nollie‑ítélet, fenti 41. pont, EU:T:2010:114, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52. Másodszor meg kell említeni, hogy mivel a szóban forgó áruk jellege, rendeltetése és felhasználása eltérő, azok egymással nem helyettesíthetők, és nem is cserélhetők fel.

53. A felperes ugyanis nem bizonyította, hogy a fent említett különbségek dacára jellemző lenne, hogy a fogyasztó, aki például új órát vagy bizonyos ékszereket kívánt magának vásárolni, hirtelen úgy dönt, hogy mégis ruházati cikkeket, cipőket vagy optikai napszemüvegeket vásárol, és fordítva.

54. E vonatkozásban konkrétabban azt is meg kell állapítani, hogy nem bizonyított a felperes azon állítása, amely szerint a luxus‑ és a divatágazatban a valamely konkrét tárgy megvásárlására vonatkozó döntést általában a védjegy és annak a fogyasztók körében fennálló presztízse motiválja, nem pedig az említett tárgy – különösen funkcionális jellemzői miatt és valamely pontosan meghatározott szükséglet kielégítése céljából történő – megszerzésének valódi szükségessége. Ugyanebben az értelemben, mint bizonyítatlant el kell utasítani a felperes azon állítását, amely szerint a fogyasztók az érintett ágazatban főként nem konkrét árukat, hanem „hedonista igényeik” kielégítését keresik, vagy azon azonnali örömöt kívánják előidézni, amelyet az impulzív vásárlás nyújt, miközben az áruk megjelenése és értéke a jellegükkel kapcsolatos egyéb tényezőkhöz képest előtérbe kerül.

55. Egyébiránt meg kell állapítani, hogy a fenti állítások megalapozottságának elismerése lényegében hatástalanná tenné a luxuságazatba tartozó és az egyes védjegyek árujegyzékében szereplő áruk közötti minden különbségtételt, mivel a felperesnek a fogyasztók azonnali örömszerzését célzó impulzív vásárlásra vonatkozó álláspontja arra a következtetésre vezet, hogy az összetéveszthetőség az összehasonlított áruktól függetlenül ténylegesen fennállhat azon egyedüli feltétellel, hogy valamennyien az említett ágazathoz tartoznak. Márpedig e megközelítés, amellyel a felperes valójában valamennyi szóban forgó áru egymással való felcserélhetőségére céloz, nyilvánvalóan ellentétes a védjegyek specialitásának elvével, amelyet a Törvényszéknek a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megfelelően elvégzett elemzése során figyelembe kell vennie, és jogtalanul kiterjesztené azok oltalmi körét. Ugyanezen okokból mint irrelevánst el kell utasítani a felperes azon állítását, amely szerint az áruk egymással felcserélhetők, hiszen azok mindegyike ajándékként adható, és a fogyasztó azok közül impulzívan vagy az egyiket, vagy a másikat választja. E bizonytalan kapcsolat elfogadása ugyanis jellegükben és rendeltetésükben nyilvánvalóan különböző áruk hasonlóságának kimondására vezetne.

56. Ráadásul hangsúlyozni kell, hogy a releváns piac, amelynek területére a fent említett áruk tartoznak, nem korlátozható kizárólag a „luxuscikkek” vagy az „haute couture” piaci szegmensére, és hogy az utóbbi piaci szegmens sem kaphat különös jelentőséget a jelen ügyben, mivel az ütköző védjegyek árujegyzékébe tartozó árukategóriák meghatározása kellően tág ahhoz, hogy a „széles vásárlóközönségnek” szánt, általában elérhető árfekvésű árukat, valamint bizonyos „olcsó” árukat is magában foglaljon. Márpedig a felperes az e piaci szegmensekhez tartozó „alapárukkal” kapcsolatban nem állította, hogy azokat szintén impulzív és hedonista magatartást tanúsító fogyasztók vásárolnák oly módon, hogy e fogyasztók bizonyos árukat más árukkal helyettesítenének.

57. Harmadszor meg kell említeni, hogy a többi érvével a felperes lényegében a szóban forgó áruk egymást kiegészítő jellegét próbálja alátámasztani.

58. Emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, a kiegészítő áruk olyan, egymással szoros kapcsolatban álló áruk vagy szolgáltatások, amelyek egyike annyira nélkülözhetetlen vagy fontos a másik használatához, hogy a fogyasztók azt gondolhatják, hogy ugyanazon vállalkozás felel e termékek előállításáért vagy e szolgáltatások nyújtásáért. Főszabály szerint az eltérő közönségnek szánt áruk nem lehetnek egymást kiegészítő jellegűek (lásd ebben az értelemben: Emidio Tucci ítélet, fenti 48. pont, EU:T:2012:499, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

59. Ezenkívül az ítélkezési gyakorlat szerint az áruk közötti esztétikai kiegészítő jelleg folytán valamilyen szintű, a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett hasonlóság keletkezhet. Az ilyen esztétikai kiegészítő jellegnek tényleges esztétikai szükségszerűségből kell állnia, abban az értelemben, hogy az egyik áru nélkülözhetetlen vagy fontos egy másik áru használatához, és a fogyasztók szokásosnak és általánosnak tekintik az említett áruk együttes használatát. Ezen esztétikai kiegészítő jelleg szubjektív, és ezt a gyártók marketingtörekvései vagy egyszerű divatjelenségek által adott esetben kialakított fogyasztói szokások vagy preferenciák határozzák meg (lásd: Emidio Tucci ítélet, fenti 48. pont, EU:T:2012:499, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

60. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a szóban forgó áruk közötti esztétikai kiegészítő jellegű kapcsolat önmagában nem elegendő ezen áruk hasonlóságának megállapításához. Ehhez szükség van még arra is, hogy a fogyasztók ezen áruknak ugyanazzal a védjeggyel való forgalmazását szokásosnak tekintsék, amely általában azzal jár, hogy ezen áruk gyártóinak, illetőleg forgalmazóinak nagy része azonos (lásd: Emidio Tucci ítélet, fenti 48. pont, EU:T:2012:499, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61. A jelen ügyben a Törvényszék szerint indokolt a szóban forgó áruk hasonlóságait az áruk esetleges egymást kiegészítő jellege miatt két részben vizsgálni. Az első a védjegybejelentésben szereplő „ruházati cikkek és cipők”, valamint a korábbi védjegy árujegyzékébe tartozó és a fenti 6. pontban felsorolt különböző óraipari áruk, időmérő eszközök és ékszerek összehasonlítására vonatkozik. A második rész az utóbbi áruk és a védjegybejelentésben szereplő „optikai napszemüvegek” összehasonlítására vonatkozik.

62. Az első részt illetően meg kell állapítani, hogy a felperes érvei nem elegendők annak bizonyításához, hogy a szóban forgó áruk esztétikai szempontból egymást kiegészítő jellegűek.

63. E tekintetben a felperes egyrészről azt állítja, hogy a szóban forgó valamennyi áru a divatágazatba, sőt a „luxuscikkek” ágazatába tartozik, és hogy az érintett fogyasztók az általuk közvetíteni kívánt különleges stílust és imázst keresik, és ezért a megszerzett valamennyi ruházati cikket és kiegészítőt az ízlésük szerint válogatják össze annak érdekében, hogy ezen áruk egymást kölcsönösen kiegészítsék. Másrészről azt állítja, hogy az említett árukat gyakran egyidejűleg és együttesen vásárolják.

64. Márpedig először is meg kell említeni, hogy a Törvényszék korábban, nevezetesen a 2004. december 13‑i El Corte Inglés kontra OHIM – Pucci (EMILIO PUCCI) ítéletben (T‑8/03, EBHT, EU:T:2004:358, 42. pont) már kimondta, hogy az a körülmény, amely szerint a kérdéses áruk a szépséghez, a testápoláshoz, a külső megjelenéshez vagy a személyes imázshoz kapcsolódnak, még ha ez megállapításra is kerül, nem elegendő ahhoz, hogy hasonlóaknak lehessen őket tekintetni, ha egyébiránt jelentős mértékben különböznek a kapcsolatukat jellemző valamennyi egyéb releváns tényező tekintetében.

65. Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy noha a divat‑ és ruházati ágazat egészére általában véve jellemző bizonyos mértékű esztétikai harmóniára törekvés az öltözködésben, ez túl általános tényező ahhoz, hogy önmagában igazolni tudja az áruk, például egyrészről az ékszerek és órák, másrészről a ruházati cikkek egymást kiegészítő jellegét (lásd ebben az értelemben: nollie‑ítélet, fenti 41. pont, EU:T:2010:114, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

66. A jelen ügy körülményei között, a vizsgált áruk közötti különbségeket figyelembe véve (lásd a fenti 49–56. pont), a felperes feladata adott esetben annak bizonyítása, hogy a szóban forgó árukat esztétikai szempontból kellően erős kapcsolatok fűzik össze, különösen olyan konkrét bizonyítékok előterjesztésével, amelyekből a Törvényszék arra következtethet, hogy az érintett vásárlóközönség azok vásárlásával ténylegesen külső megjelenésének összerendezésére törekedett.

67. Márpedig először is a felperes nem bizonyította, és nem is köztudomású, hogy az órákat vagy más óraipari árukat vásárló fogyasztó döntésének meghozatala során döntő tényezőként azt venné figyelembe, hogy az említett áruk jól illenek‑e valamely ruhadarabjához vagy cipőjéhez, és fordítva, nem pedig főképpen az említett áruk belső jellemzőit, fő funkciójukhoz viszonyított tulajdonságait értékelné (lásd a fenti 51. pontot), valamint külsejüket és általános megjelenésüket ettől függetlenül venné figyelembe.

68. A felperes tárgyaláson előadott azon állítása, amely szerint Európában a fogyasztó már hozzászokott a szóban forgó áruk bizonyos szintű műszaki minőségéhez, és ezért azt „meglévőnek” tekinti, nem teszi érvénytelenné a fent említett következtetéseket, mivel a valóságban – még ha ezen állítást igaznak is tekintjük – a fogyasztók mindig indokoltnak tartják a különböző áruk összehasonlítását azon áruk megszerzése érdekében, amelyek minőségi szintje meghaladja a helyettesítő árukét, valamint azok kiválasztása céljából, amelyek jellemzői és külseje a leginkább megfelel elvárásaiknak, ráadásul e megfontolások a felperes állításaival ellentétben az áruk akár jelentős árbeli különbségeit is igazolhatják. Mindez analógia útján az „ékszerek” körébe tartozó árukra is alkalmazandó. Jóllehet egyrészről a szokásosan viselt ruházati cikkek és cipők, másrészről a ruházati kiegészítők, ékszerek és órák közötti bizonyos stílusbeli egység kérdése felmerülhet a divatot fokozottabban követő fogyasztók számára, nem áll fenn a vizsgált áruk között a fenti 59 és 60. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatban megkövetelt, kellően szoros kapcsolat. Ezenkívül a felperes állításaival ellentétben ugyanezen megfontolások alkalma zandók akkor is, ha az adott fogyasztó másik karórát vagy újabb napszemüveget vásárol, noha már rendelkezik ilyennel. Különösen nem bizonyították, hogy – ahogyan azt a felperes állítja – az érintett fogyasztók „többsége” a végezni kívánt tevékenységtől függően mindig a ruházatához igazítja óráját és napszemüvegét.

69. E körülmények között a Törvényszék kimondja, hogy nem bizonyították, hogy az órák, az egyéb óraipari termékek és az ékszerek „elengedhetetlenek vagy fontosak” a ruházati cikkek vagy cipők használata érdekében és fordítva, és ennek következtében az e termékek közötti esztétikai kiegészítő jelleg megállapítható.

70. Másodsorban azt sem bizonyították, hogy a fogyasztók ezen áruknak ugyanazzal a védjeggyel való forgalmazását szokásosnak tekintik, különösen azért, mert ezen áruk gyártóinak, illetőleg forgalmazóinak nagy része azonos.

71. Először is a felperes által adott, és arra vonatkozó példa, hogy egyes kereskedelmi sikert élvező divattervezők, amelyek közül néhánynak említi a nevét, és hivatkozik internetes oldalukra is, jelenleg nem csupán ruházati cikkeket és cipőket állítanak elő, hanem kiegészítőket is, órákat és ékszereket is beleértve, legfeljebb egy olyan újabb jelenségre mutat rá, amelyet jelenleg és ellenkező bizonyítékok hiányában a figyelembe vett piaci ágazat átfogó értékelése során inkább mellékes jelentőségűnek kell tekinteni.

72. E tekintetben ugyanis hangsúlyozni kell azokat a jelentős különbségeket, amelyek az összehasonlított áruk jellegében, előállításuk folyamatában, valamint azon szakértelem tekintetében állnak fenn, amely az egyes említett ágazatokba tartozó minőségi áru létrehozásához szükséges. Például meg kell említeni, hogy egy karóra előállításához vagy kézműves szakértelemre, illetve különösen specializált, automatizált vagy félig automatizált gyártósorokra van szükség, és ezért a fenti gyártási módok mindegyike nyilvánvalóan eltér a ruházati cikkek vagy cipők előállítási folyamatától, anélkül hogy egyébiránt megállapítható lenne, hogy valamely vállalkozásnak az összehasonlított áruk előállításában meglévő tapasztalata növelné a többi áru gyártására vonatkozó képességeit vagy hozzáértését.

73. E körülmények között, még annak megállapítása mellett is, hogy a kereskedelmi sikert élvező divattervezők bizonyos internetes oldalaira való hivatkozások (lásd a fenti 71. pont) alapján bizonyítottnak tekinthető, hogy a luxuscikkek ágazatában ugyanazon gyártó mind a védjegybejelentésben szereplő árukat, mind pedig a korábbi védjegy árujegyzékében szereplő árukat előállíthatja, és ily módon különösen bizonyos jóhírnévvel rendelkező védjegyeket valamely területről valamely másik területre kiterjesztheti, meg kell állapítani, hogy nem bizonyított, hogy a fogyasztók szükségképpen tájékozottak a nem a luxuscikkek piacára korlátozódó ilyen piaci gyakorlatról, és szokásosan számítanak arra, hogy az első látásra egymáshoz nem kapcsolódó és nem ugyanazon termékcsaládhoz tartozó különböző szóban forgó áruk előállításáért való felelősség ugyanazt a vállalkozást terhelheti. Ezenkívül a fenti megállapítást általános jellege és az azt alátámasztó bizonyítékok hiányában nem teszi érvénytelenné számos olyan híres gyártónak a felperes által a tárgyaláson történő felsorolása, amelyek a szóban forgó áruk összességét előállítják. Mindenesetre még annak megállapítása esetén is, hogy ezen előállítók általában megkísérlik sikerüket oly módon kiaknázni, hogy védjegyeikkel áruk széles választékát jelölik meg, abból nem vonható le az a következtetés, hogy mindez a luxucikkek piacán kívül is befolyásolja a fogyasztók várakozásait.

74. Következésképpen nem bizonyított, hogy az említett fogyasztók arra következtetnek, hogy bármilyen kapcsolat áll fenn az összehasonlított áruk között, vagy az utóbbiak azonos forrásból származó áruk szélesebb választékát képezik.

75. Másodszor a felperes állításaival ellentétben a szóban forgó áruk hasonlósága értékesítési helyük és forgalmazóik figyelembevételéből sem következik.

76. E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az ütköző védjegyekkel megjelölt áruk forgalmazásának kizárólag „objektív” körülményeit, azaz azokat kell figyelembe venni, amelyekre az említett védjegyekkel megjelölt árukategóriák esetében rendszerint számítani lehet (lásd analógia útján: 2009. szeptember 23‑i Phildar kontra OHIM – Comercial Jacinto Parera (FILDOR) ítélet, T‑99/06, EU:T:2009:346, 68 és 73. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

77. Ezt követően a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy noha kétségkívül nem kizárt, különösen a szóban forgó áruknak a luxuscikkek ágazatába tartozó része tekintetében, hogy azok egyazon helyeken, így például „többmárkás” luxusüzletek előcsarnokaiban, széles körben ismert üzletekben és „márkaüzletekben”, „vámmentes” üzletekben, de akár kiskereskedelmi áruházak egyes osztályain is értékesíthetők, nem bizonyított, és nem is köztudomású, hogy a szóban forgó áruk többsége, és különösen a mindenki számára elérhető olcsó áruk esetében ez az eset áll fenn. Mindenesetre nem vonható le az a következtetés, hogy az összehasonlított áruk jellegében, rendeltetésében és céljában álló különbség ellenére az érintett fogyasztók úgy vélik, hogy azokat szoros kapcsolatok fűzik össze, és hogy az előállításukért való felelősség ugyanazon vállalkozást terheli azon egyedüli oknál fogva, hogy bizonyos körülmények között ugyanazon üzlethelyiségekben értékesíthetők (lásd még az alábbi 79. pontot).

78. A fenti 61. pontban említett, az egyrészről a védjegybejelentésben említett optikai napszemüvegek, másrészről a korábbi védjeggyel megjelölt órák, óraipari áruk és ékszerek között esetlegesen fennálló esztétikai kiegészítő jellegre vonatkozó második részt illetően a fentiekben kifejtettekhez hasonlóan meg kell állapítani, hogy a felperes azt sem támasztotta alá. Közelebbről meg kell állapítani, hogy amennyiben az optikai napszemüvegek célja, hogy jobb látási feltételeket biztosítsanak, és komfortérzetet adjanak használóiknak bizonyos időjárási viszonyok között, különösen azáltal, hogy védik őket a napsugárzástól (lásd a fenti 51. pontot), a fellebbezési tanács jogosan mondta ki, hogy a fogyasztók figyelmüket különösen az említett szemüvegek optikai jellemzőire és védőképességeire, mintsem azoknak az órákkal és ékszerekkel összhangba hozott megjelenésére, más szavakkal azok esztétikai céljára összpontosítják. E körülmények között és a felperes által a napszemüvegeknek a saját vállalkozása általi előállítására vonatkozóan előterjesztett bizonyítékok ellenére a fent említett áruk nem elengedhetetlenek vagy fontosak az optikai napszemüvegek használata szempontjából, és fordítva.

79. Egyébiránt a felperesnek az említett áruk közös értékesítési helyére vonatkozó állításait illetően rá kell mutatni, hogy a Törvényszék a fenti 41. pontban hivatkozott nollie‑ítélet (EU:T:2010:114) 40. pontjában és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatban korábban már kimondta, hogy a tény, miszerint e két árukategóriát ugyanazokban a kereskedelmi létesítményekben, például áruházakban vagy szupermarketekben árusíthatják, nem különösebben jelentős, mivel ezen értékesítési helyeken belül meglehetősen eltérő jellegű árukat lehet megtalálni, anélkül hogy a fogyasztó azoknak automatikusan azonos származást tulajdonítana.

80. A fentiek összességére tekintettel sem az a körülmény, hogy a szóban forgó áruk fogyasztói egybeeshetnek, sem az a tény, hogy a luxuscikkek ágazatában példaként felhozhatók olyan gyártók, amelyek mind a védjegybejelentésben szereplő, mind pedig a korábbi védjeggyel megjelölt árukat előállítják, még a felperes más állításaival együttvéve sem elegendő ahhoz, hogy a szóban forgó áruk akár csekély mértékű hasonlósága is megállapítható legyen.

Az összetéveszthetőségről

81. Ahogyan a fenti 44. pontban már megállapításra került, a fellebbezési tanács kizárólag a szóban forgó áruk összehasonlítása alapján állapította meg, hogy egyáltalán nem áll fenn az összetévesztés veszélye az érintett vásárlóközönség szempontjából.

82. A felperes azt állítja, hogy a fellebbezési tanács helytelenül alkalmazta a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontját, és hogy az ütköző védjegyek hasonlósága az említett védjegyekkel megjelölt áruk hasonlóságával együttesen véve összetéveszthetőséget eredményez.

83. E vonatkozásban, amennyiben a fenti 80. pontban már szerepel annak megállapítása, hogy a fellebbezési tanács nem tévedett annak kimondásával, hogy a szóban forgó áruk még csekély mértékben sem hasonlók, és figyelembe véve az easyHotel ítélkezési gyakorlatot (fenti 24. pont, EU:T:2009:14, 42. pont) – amely szerint a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja alkalmazásában az összetéveszthetőség előfeltétele, hogy az ütköző védjegyek azonosak vagy hasonlóak legyenek, és hogy az általuk megjelölt áruk vagy szolgáltatások azonosak vagy hasonlóak legyenek, és e feltételeknek együttesen kell teljesülniük – a Törvényszék megállapítja, hogy a jelen ügyben a fellebbezési tanács azzal sem követett el tévedést, hogy kizárólag a szóban forgó áruk összehasonlítása alapján teljes mértékben kizárta az összetéveszthetőséget.

84. A kérdéses áruk hasonlóságának hiányában és a felperes által a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdésében foglalt rendelkezésre vonatkozóan előterjesztett második jogalap vizsgálatának sérelme nélkül a fentieket ki kell egészíteni azzal, hogy e megállapítást nem tehetik érvénytelenné a felperesnek a korábbi védjegy állítólagos jóhírnevére és annak a védjegy bejelentője általi tisztességtelen kihasználására vonatkozó különböző állításai, tekintettel arra, hogy azok hatástalanok, mivel a szóban forgó rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt együttes feltételek egyike nem teljesül. A szóban forgó áruk hasonlóságának hiányát ugyanis az összetéveszthetőség átfogó értékelése keretében nem egyenlítheti ki az, hogy a kérdéses védjegyek hasonlók vagy akár azonosak, tekintet nélkül arra, hogy az érintett fogyasztók azokról milyen szintű ismeretekkel rendelkeznek.

85. Végül a jelen ügy körülményeire tekintettel a Törvényszék megállapítja, hogy nem szükséges határozni azon hivatkozások elfogadhatóságáról, amelyeket a felperes tett az álláspontja szerint a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló ügyben a spanyol bíróságok által hozott két határozatra, azaz először is a Tribunal Superior de Justicia de Madrid (madridi fellebbviteli bíróság, Spanyolország) 2013. március 13‑i határozatára, majd a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) 2014. január 9‑i határozatára vonatkozóan, amellyel az említett Tribunal Supremo elfogadhatatlanként elutasítja a Tribunal Superior de Justicia de Madrid fent említett azon határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmet, amely egyrészről megsemmisítette az Oficina Española de Patentes y Marcas (spanyol szabadalmi és védjegyhivatal) azon határozatát, amely a jelen ügyben bejelentett védjeggyel azonos védjegy lajstromozására vonatkozott, másrészről pedig az említett lajstromozott védjegyet törölte annak kimondásával, hogy az nem jár joghatásokkal.

86. E tekintetben ugyanis – még ha az említett hivatkozásokat elfogadhatónak is kell tekinteni – emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, a lajstromozásról, és analógia útján a törlésről vagy a lajstromozás megtagadásáról a tagállamokban hozott nemzeti határozatok csupán olyan tényezőknek minősülnek, amelyeket a közösségi védjegyek lajstromozásakor csupán figyelembe lehet venni, azonban nem lehet nekik döntő súlyt tulajdonítani. Ugyanezen megfontolások érvényesek a tagállamok bíróságainak ítélkezési gyakorlatára is (lásd ebben az értelemben: 2000. február 16‑i Procter & Gamble kontra OHIM (egy szappan formájának ábrázolása) ítélet, T‑122/99, EBHT, EU:T:2000:39, 61. pont; 2001. szeptember 19‑i, Henkel kontra OHIM (piros és fehér, kerek tabletta) ítélet, T‑337/99, EBHT, EU:T:2001:221, 58. pont). Ezen ítélkezési gyakorlat, amelyet a feltétlen kizáró okok körében fogadtak el, analógia útján alkalmazandó a lajstromozás viszonylagos kizáró okaira is.

87. Márpedig rá kell mutatni, hogy a jelen ügytől eltérően azon ügy, amelyben a Tribunal Superior de Justicia de Madrid, majd ezt követően a Tribunal Supremo eljárt, olyan különös esetre vonatkozott, amelyben az ütköző védjegyekkel megjelölt és a Nizzai Megállapodás szerinti 9. osztályba tartozó különböző árukat „azonosnak” minősítették. A Tribunal Superior de Justicia de Madrid e ténybeli körülmények között, amelyekből a jelen üggyel kapcsolatban nem vonható le következtetés, végezte el a védjegyek közötti hasonlóságok értékelését, és állapította meg átfogó értékelés keretében a hasonlóságok, és ennek következtében az összetéveszthetőség fennállását. A felülvizsgálati eljárást illetően elmondható, hogy a Tribunal Supremo lényegében olyan eljárási okokból utasította el a felülvizsgálati kérelmet, amelyek szintén nem lehetnek hatással a jelen eljárásra.

88. Következésképpen a felperes első jogalapját el kell utasítani.

A 207/2009 rendelet 8. cikke (5) bekezdésének megsértésére alapított második jogalapról

89. A felperes azt állítja, hogy a fellebbezési tanács értékelési hibát követett el annak kimondásával, hogy a korábbi védjegy nem rendelkezik jóhírnévvel, amennyiben azt lajstromozott formájában, azaz a „longines” szóelemtől elkülönítve vizsgálják. Ezzel szemben a felperes szerint teljesülnek a 207/2009 rendelet 8. cikke (5) bekezdésének alkalmazási feltételei.

90. Az OHIM vitatja a felperes érveit.

91. A 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdése szerint a (2) bekezdés szerinti korábbi védjegy jogosultjának felszólalása alapján nem részesülhet továbbá oltalomban a korábbi védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelölés, ha az érintett áruk, illetve szolgáltatások nem hasonlóak azokhoz, amelyek tekintetében a korábbi védjegy oltalomban részesült, feltéve, hogy közösségi védjegy esetén a korábbi közösségi védjegy az Unióban, korábbi nemzeti védjegy esetén a korábbi nemzeti védjegy pedig az érintett tagállamban jóhírnevet élvez, és a megjelölés alapos ok nélkül történő használata sértené vagy tisztességtelenül kihasználná a korábbi védjegy megkülönböztető képességét vagy jóhírnevét (lásd ebben az értelemben: Emidio Tucci ítélet, fenti 47. pont, EU:T:2012:500, 55. pont).

92. Az ítélkezési gyakorlat szerint a 207/2009 rendelet 8. cikke (5) bekezdésének célja nem az, hogy kizárja a jóhírnévnek örvendő védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló valamennyi védjegy lajstromozását. E rendelkezés rendeltetése az, hogy lehetővé tegye a jóhírnévvel rendelkező nemzeti védjegy jogosultja számára, hogy felszólalhasson azon védjegyek lajstromozása ellen, amelyek a korábbi védjegy jóhírnevét vagy megkülönböztető képességét sérthetik, vagy ezen jóhírnevet vagy megkülönböztető képességet tisztességtelenül kihasználhatják. (lásd ebben az értelemben: Emidio Tucci ítélet, fenti 47. pont, EU:T:2012:500, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ugyanezen megfontolások alkalmazandók analógia útján a fent említett rendelet 8. cikke (2) bekezdése a) pontjának a 8. cikk (5) bekezdésével együttesen értelmezett iii) alpontja alapján azon korábbi jóhírnévvel rendelkező védjegyekre, amelyeket nemzetközi megállapodás alapján valamely uniós tagállamra kiterjedő hatállyal lajstromoztak.

93. A jelen ügyben, ahogyan az a fenti 13–15. pontban szerepel, a fellebbezési tanács lényegében megállapította, hogy a felperes által előterjesztett bizonyítékok, jóllehet egyértelműen alátámasztják, hogy árui igen megbecsültek, és azokat az érintett piacon több mint egy évszázada forgalmazták, azt is bizonyítják, hogy ezen árukat szokásosan nem, illetve szinte soha nem jelölték önmagában véve csupán a jelen ügyben szóban forgó megjelöléssel, hanem a stilizált „longines” szót is magában foglaló ábrás védjeggyel. A fellebbezési tanács szerint a szóban forgó megjelölés használata nem elegendő annak bizonyításához, hogy azt az érintett vásárlóközönség jelentős része a szóelem hiányában önmagában felismerné az óraipari áruk és időmérő eszközök összefüggésében a fenti 15. pontban felsorolt országok területének jelentős részén. Márpedig nem lehet valamely védjegy jóhírnevét in abstracto bizonyítani . A fellebbezési tanács szerint a felperes nem bizonyította sikeresen, hogy az érintett vásárlóközönség a „szárnyas homokórából” álló ábrás megjelölést erőfeszítés nélkül képes gondolati képzettársítás útján kapcsolatba hozni a felperes által gyártott óraipari árukkal és időmérő szerkezetekkel.

94. A felperes által előadott állítások lényegében két részre oszthatók. Az első rész arra a körülményre vonatkozik, hogy álláspontja szerint a korábbi ábrás védjegy világszerte jóhírnévvel rendelkezik a 14. osztályba tartozó óraipari áruk és időmérő szerkezetek, valamint ékszerek vonatkozásában, ahogyan az az OHIM előtt bemutatott dokumentációból is kitűnik.

95. Állításainak második részével a felperes főszabály szerint azt kívánja bizonyítani, hogy a bejelentett védjegy lajstromozása sértené a korábbi védjegy által hordozott exkluzivitást, valamint a luxus és a magas minőség imázsát, és ennek következtében annak jóhírnevét és megkülönböztető képességét. A felperes hangsúlyozza azt a körülményt, hogy a bejelentett védjegy lajstromozása felhigítaná a „szárnyas homokórából” álló korábbi védjegy azon képességét, hogy pontosan meghatározott árukat megkülönböztessen, és felkeltse a fogyasztók érdeklődését. A bejelentett védjegy „élősködő” jellegére is utal, amely – megítélése szerint igen valószínűen és előreláthatóan – tisztességtelenül kihasználja azt a körülményt, hogy a korábbi védjegy igen nagyfokú jóhírnévvel rendelkezik.

96. E tekintetben, amennyiben – ahogyan a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 24. pontjában jogosan hangsúlyozta, a 207/2009 rendelet 8. cikke (5) bekezdése alkalmazásához teljesülniük kell bizonyos együttes feltételeknek (lásd még a fenti 91. pontot), a felszólalás alapjául szolgáló korábbi védjegy jóhírnevének bizonyítását beleértve, a Törvényszék kimondja, hogy először is a felperes állításainak első részét kell mérlegelni. Ily módon értékelni kell, hogy a fellebbezési tanács jogosan állapította‑e meg, hogy ilyen jóhírnevet a jelen ügyben nem bizonyítottak, és hogy ezt követően jogosan határozott‑e kizárólag ezen az alapon úgy, hogy a felperes nem hivatkozhat a fent említett rendelkezésre a bejelentett védjegy lajstromozásával szembeni felszólalás érdekében.

97. Először is a fent említett első részre vonatkozó állítások keretében a felperes előadja, hogy a fellebbezési tanács álláspontjával ellentétben a korábbi védjegyet rendszeresen használják akár a „longines” szó nélkül is, például az ékszer‑ és óraiparban használt bizonyos „csatokon” és az óragombokon. Ráadásul álláspontja szerint minden olyan bizonyítéknak, amely elegendő volt ahhoz, hogy a fellebbezési tanács a „longines” szót a korábbi védjeggyel kombinálva jóhírnevű védjegynek tekintse, az elszigetelten vett korábbi védjegy jóhírneve kapcsán is bizonyítékul kell szolgálnia. Az utóbbi a felperes szerint a „longines” szóval együtt vagy anélkül használható.

98. Másodszor a felperes kiemeli, hogy a korábbi védjegyet 1874 óta használják áruk megjelölésére, sőt első használata 1867‑re tehető, és az „rendkívül ismert” nem csupán az óraipari szakemberek, hanem az átlagfogyasztók körében is. A felperes szerint e védjegynek a fémalkatrészeken és az árukon szereplő lenyomata lehetővé teszi a fogyasztók és a szakemberek számára annak ellenőrzését, hogy eredeti árukról van szó.

99. Harmadszor a felperes hangsúlyozza, hogy a korábbi védjegy, amely az árukkal kapcsolatban különböző pozitív üzeneteket közvetít a fogyasztó számára, önálló és elkülönült értékkel bír, amely túlmegy az általa megjelölt, 14. osztályba tartozó árukon, és amely ily módon a 9. és a 25. osztályba tartozó árukat is érinti.

100. A Törvényszék rámutat, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a jóhírnévvel kapcsolatos feltétel teljesítéséhez az szükséges, hogy a korábbi védjegyet az azzal ellátott árukon vagy szolgáltatásokon keresztül az érintett vásárlóközönség jelentős része ismerje. E feltétel vizsgálata során tekintetbe kell venni az ügy minden releváns elemét, többek között a védjegy által birtokolt piaci részesedést, a védjegy használatának intenzitását, földrajzi kiterjedését és tartamát, valamint a vállalkozás által a védjegy reklámozása céljából megvalósított beruházások jelentőségét, ugyanakkor nem követelmény, hogy a korábbi védjegy az így meghatározott érintett vásárlóközönség meghatározott százalékának körében ismert legyen, és hogy a jóhírnévnek az érintett földrajzi terület egészén fenn kell állnia, amennyiben a jóhírnév az érintett terület jelentős részén fennáll (lásd ebben az értelemben: Emidio Tucci ítélet, fenti 47. pont, EU:T:2012:500, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

101. A jelen ügyben a felperes által az OHIM előtt szolgáltatott bizonyítékok vizsgálatából következik, hogy az árui ténylegesen jelentős mértékben, tartósan jelen voltak legalább bizonyos olyan uniós tagállamok területén, ahol a korábbi védjegy oltalmat élvez. A fellebbezési tanács egyébiránt a megtámadott határozatban kifejezetten megerősítette e körülményt annak hangsúlyozása mellett, hogy az említett árukat általában nem az elkülönülten vett korábbi védjeggyel ellátva értékesítették, vagy ez igen ritkán fordult elő, hanem azokat a korábbi védjegyet alkotó ábrás megjelölést is magában foglaló összetett védjeggyel jelölték meg.

102. Ahogyan a megtámadott határozat 35. pontjából kitűnik, a fellebbezési tanács különös jelentőséget tulajdonított azon körülménynek, hogy „a szárnyas homokóra ábrás megjelenítése és a »longines« szó használt kombinációjában az utóbbi minősül a vizuálisan domináns elemnek”. A megtámadott határozat ugyanezen pontjában azt is állítja, hogy az elfogadottól eltérő következtetés akkor lenne lehetséges, ha például a korábbi védjegyet „állandó jelleggel eltérő módon, egy nagyméretű ábra és egy kisméretű szóelem kombinációjaként ábrázolnák, vagy ha a felperes azt alátámasztó bizonyítékokat szolgáltatott volna, hogy a fogyasztók hozzászoktak ahhoz, hogy inkább a szárnyas homokóra ábrás megjelenítésére, mintsem a »longines« szóra összpontosítsanak”. A fellebbezési tanács szerint azonban ezen utóbbi megfontolásokat a jelen ügy tényállására tekintettel figyelmen kívül kell hagyni.

103. E vonatkozásban a Törvényszék elöljáróban megállapítja, hogy a felperes által előterjesztett bizonyítékokra tekintettel a fellebbezési tanács helyesen mondta ki, hogy azokból nem tűnik ki, hogy a fogyasztók hozzászoktak ahhoz, hogy a használt összetett védjegy „szárnyas homokórából” álló elemére összpontosítsanak. Példaként meg kell említeni, hogy e bizonyítékok nem tartalmaznak az érintett vásárlóközönség körében végzett olyan közvélemény‑kutatásokat, amelyek többek között a használt összetett védjegy vásárlóközönség általi észlelésével kapcsolatosak, azon kérdésre vonatkoznak, hogy mely elemeket jegyeztek meg, vagy legalábbis arra, hogy mely elemek voltak a vásárlásai során különböző védjegyekkel találkozó fenti vásárlóközönség számára akként felismerhetők, hogy azok a felperes áruira utalnak. Közelebbről a felperes olyan közvélemény‑kutatásokat sem mutatott be, amelyek keretében a csupán a „szárnyas homokórát” megjelenítő ábrás megjelöléssel szembesített célszemélyeknek meg kellett mondaniuk, hogy ismerik‑e az említett megjelölést, és azt adott esetben mivel hozzák gondolati képzettársítás útján kapcsolatba.

104. Ezt követően a Törvényszék a felperes állításaival ellentétben kimondja, hogy a felperes által az OHIM előtt a „szárnyas homokórából” álló korábbi védjegy használata kapcsán előterjesztett bizonyítékok nem elegendők annak megállapításához, hogy annak jóhírneve bizonyított.

105. Egyrészről ugyanis azokból – ahogyan azt egyébiránt az OHIM jogosan állítja – az következik, hogy amennyiben a korábbi védjegyet önmagában használják, az órákon vizuális szempontból nem jelentős helyen található. Ellenkezőleg, néhány esetben olyan helyeken található, ahol mérete vagy elhelyezése miatt nem észrevehető. E megfontolások különösen azokban az esetekben érvényesek, amikor e felperes a korábbi védjegynek az óracsatokon, óraszíjakon és óragombokon való használatára utal.

106. Másrészről a felperes által az OHIM előtt előterjesztett bizonyítékokból az sem tűnik ki, hogy a korábbi védjegyet elkülönülten véve – akár mennyiségi, akár minőségi szempontból értékelve – kellően jelentős mértékben és időben állandó módon használnák a hirdetési anyagokon, a számlákon vagy a folyóiratokban, ahhoz, hogy az a jóhírnév megítélése során jelentőséggel bírhasson. Ahogyan ugyanis a fellebbezési tanács jogosan megállapította, a bizonyítékokból kitűnik, hogy bizonyos kivételektől eltekintve a korábbi védjegyből és a „longines” szóból álló összetett védjegyet használják rendszeresen.

107. E körülmények között a Törvényszék által még megoldandó fő kérdés abban áll, hogy az érintett vásárlóközönség, amely több alkalommal találkozott olyan hirdetésekkel, dokumentumokkal vagy akár árukkal, amelyekben vagy amelyeken szerepelt a korábbi védjegyből és a „longines” szóból álló összetett védjegy, megjegyezte és emlékezetében megőrizte‑e az önmagában vett korábbi védjegyet is kellően állandó módon ahhoz, hogy abból levonható az a következtetés, hogy az említett védjegy a fenti 100. pontban említett szempontoknak megfelelően jóhírnévvel rendelkezik.

108. Először is e tekintetben a Törvényszéknek figyelembe kell vennie azt a tényt, hogy a felperes által előterjesztett bizonyítékok többek között alátámasztják, hogy a fent említett hirdetések, különböző nyelven írt és többek között a jelen ügyben releváns uniós tagállamokban értékesített mindenfajta folyóiratban és újságban megjelentek. Ezenkívül a fellebbezési tanács e tekintetben a megtámadott határozat 25. pontjának hatodik francia bekezdésében jelezte, hogy az említettek közül 31 újságrészlet uniós tagállamokból származó folyóiratoknak és újságoknak felel meg.

109. Másodszor figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy nagyrészt olyan folyóiratokról volt szó, amelyek nem a szakértők korlátozott közönségéhez szólnak, hanem amelyek célfogyasztói ténylegesen a széles vásárlóközönséghez tartoznak, amely fogyasztók akár a divat, akár a „bulvár” hírek iránt érdeklődnek, vagy hobbijukról kívánnak tájékozódni, a sportot is beleértve. Bizonyos hirdetéseket gyűjtőknek szóló folyóiratokban, míg másokat „általános” folyóiratokban jelentettek meg. A Törvényszék azt is megállapítja, hogy e hirdetések több alkalommal az említett folyóiratok vagy újságok egy egész oldalát vagy fél oldalát is elfoglalták.

110. Harmadszor a felperes által az OHIM előtt előterjesztett bizonyítékokból kitűnik, hogy a szóban forgó összetett védjegyre vagy az említett védjeggyel megjelölt árura vonatkozó hirdetéseket gyakran a kultúra vagy a sport világához tartozó hírességekkel összefüggésben, vagy velük kapcsolatban mutatták be. Ebben az értelemben a felperes által benyújtott különböző dokumentumokból kitűnik, hogy hirdetései hasznot húztak az olyan világszerte ismert személyiségekkel való együttműködésből, akik közé színészek, költők, teniszjátékosok, a lovassportok területéhez tartozó sportolók, síelők, kerékpárversenyzők, íjászok vagy bizonyos modellek is tartoztak. A szóban forgó árukat tehát hirdetési céllal viselték világszerte hírnévvel rendelkező olyan sportolók és színészek, mint például André Agassi, Audrey Hepburn és Humphrey Bogart.

111. Negyedszer a Törvényszék nem mulasztja el figyelembe venni a bizonyítékokból kitűnő azon körülményt sem, hogy a szóban forgó, „szárnyas homokórát” ábrázoló ábrás elemből és a „longines” szóból álló összetett védjegy hirdetéseit számos alkalommal olyan különböző sportversenyek során mutatták be, amelyek közül legalábbis egyeseket a televízió is közvetített.

112. Ötödször a felperes által az OHIM előtt előterjesztett táblázatokból és más bizonyítékokból az is kitűnik, hogy hosszú évek során, nevezetesen 2002 és 2010 között jelentős összegeket költött hirdetésre különböző országokban, így például a jelen ügyben érintett Franciaoszágban, Spanyolországban vagy Olaszországban. A felperes a szóban forgó áruk, különösen karórák értékesítésére vonatkozó számlákra is hozott példát. Az említett számlák minden esetben az összetett védjegyet tartalmazzák, és bizonyítják a felperesnek az európai piacon, különösen Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban való jelentős jelenlétét. Végül a felperes az összetett védjegynek néhány uniós tagállamban, többek között Franciaországban, Németországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban való piacszerzésére vonatkozó bizonyos piackutatásokat is bemutatott.

113. Ily módon egybehangzó bizonyítékok támasztják alá az összetett védjegy hosszú távú, nem csak Svájcban, hanem az Unió jelen ügyben releváns egyes tagállamaiban történő használatát.

114. Márpedig a Törvényszék kimondja, hogy a fent említett körülmények összességükben véve nem teszik érvénytelenné a fellebbezési tanácsnak a fenti 93. pontban említett megfontolásait.

115. Arra vonatkozó konkrét bizonyíték hiányában ugyanis, hogy a fogyasztók hozzászoktak ahhoz, hogy különösen a használt összetett védjegy „szárnyas homokórából” álló elemére összpontosítsanak (lásd a fenti 103. pontot), az említett védjegy és annak különböző alkotóelemeinek átfogó értékelése során azt kell vizsgálni, hogy azt az érintett vásárlóközönség hogyan érzékeli.

116. E vonatkozásban a fellebbezési tanácshoz hasonlóan meg kell állapítani, hogy a felperes által az OHIM előtt előterjesztett és az összetett védjegy használatára vonatkozó bizonyítékokból kitűnik, hogy annak egyértelműen a „longines” szóból álló szóeleme nagyobb jelentőségű az említett megjelölés által, különösen vizuálisan keltett összbenyomás szempontjából.

117. Először is ez a helyzet áll fenn az említett szónak az összetett védjegyben, azaz annak felső felében való elhelyezése és azon körülmény miatt, hogy az mind hosszban, mind szélességben meghaladja a „szárnyas homokórából” álló, jelentősen kisebb méretű ábrás elemet.

118. Ráadásul a „longines” szó könnyen olvasható, mivel nagybetűkkel és olyan betűtípussal írták, amelynek a rajza nem tér el különösen az általánosan használt betűtípusoktól. A fent említett „longines” szó valamennyire is különös grafikai eleme mindössze az azt alkotó nagybetűk széleinek egy apró vonással való meghosszabbításában áll.

119. Azt is hangsúlyozni kell, hogy a felperes szerint „szárnyas homokórát” ábrázoló grafikai elem, anélkül hogy a használt összetett védjegyben elhagyagolhatónak lenne tekinthető, mégis egyértelműen járulékos jellegű és másodlagos marad azon összbenyomás szempontjából, amelyet az említett védjegyet érzékelő fogyasztókban kelt, nem csupán a „longines” szóhoz képest kisebb mérete, hanem viszonylagos bonyolultsága miatt is, abban az értelemben, hogy az kiterjesztett szárnyak ábrázolásából áll, amelyek középen egy rövid oldalára állított és olyan két átlós vonallal felosztott négyszöget fognak közre, amelyeket szintén két vízszintes vonal köt össze, és amely összességében nem könnyen megjegyezhető. Ugyanezen elemzés érvényes a fenti ábrának a felperes által használt egyes variációira is.

120. Ezenkívül a Törvényszék kimondja, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az érintett vásárlóközönség, amely egyébiránt nem figyel oda a használt összetett védjegy részleteire, a rajz közepén található részt egyfajta stilizált „homokórát” alkotóként érzékeli. Jóllehet e gondolat adott esetben könnyebben merülhet fel azon fogyasztókban, akik tudomással bírnak azon – a felperes által hivatkozott – körülményről, hogy a felperes a XIX. században már használt egy „szárnyas homokórából” álló, jóllehet eltérő megjelenítésű ábrás védjegyet, és az ezt követően a Szellemi Tulajdon Világszervezeténél (WIPO) lajstromozott egyik első nemzetközi védjegy volt, meg kell állapítani, hogy – ahogyan azt a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 34. pontjában jogosan állította – nem olyan körülményről van szó, amely az érintett vásárlóközönség által ismertnek tekinthető, mely utóbbi – emlékeztetni kell rá – nem korlátozódik kizárólag az óraipari ágazathoz tartozó szakemberekre (lásd még az alábbi 125. pontot). Nem állnak tehát fenn a szóban forgó grafikai elem fogalmi tartalmához kapcsolódó olyan indokok sem, amelyek ahhoz vezetnek, hogy az érintett vásárlóközönség jelentős része különösen azt őrizné meg emlékezetében.

121. A fentiek összességére tekintettel a Törvényszék úgy ítéli, hogy a fellebbezési tanács nem követett el tévedést annak megállapításával, hogy korábbi védjegy jóhírnevét – annak lajstromozott formájában – nem bizonyították. A korábbi védjegyből és a „longines” szóból álló összetett védjegy időben folyamatos – mennyiségi és minőségi szempontból is jelentős – használata ellenére ugyanis az utóbbi szó vonja magára a fogyasztók figyelmét, és valószínűleg az marad meg az emlékezetükben, anélkül hogy bizonyítást nyert volna, hogy az érintett vásárlóközönség jelentős része az Unió egy vagy több olyan tagállamában, amelyek esetében a jóhírnév fennállására hivatkoztak, szintén ismeri önmagában a korábbi védjegyet, és azt erőfeszítés nélkül gondolati képzettársítás útján kizárólag a felperes azon óraipari áruihoz és időmérő szerkezeteihez kapcsolja, amelyek tekintetében a jóhírnévre hivatkoztak.

122. A felperes egyetlen más állítása sem érvénytelenítheti e megállapítást.

123. Először is, ahogyan a felperes állítja, elméletben nem zárható ki, hogy valamely korábbi védjegynek valamely összetett védjegy keretében való használata elegendő lehet e korábbi védjegy jóhírnevének megállapításához, függetlenül attól, hogy azt önmagában, az összetett védjegytől elválasztva nem, vagy csak keveset használták.

124. E lehetőség ugyanis azon ítélkezési gyakorlat analógia útján történő alkalmazásából következik, amely szerint valamely védjegy különös megkülönböztető képessége megszerezhető hosszú ideig történő használata és egy lajstromozott védjegy részeként történő közismertsége révén, amennyiben a célközönség a védjegyet úgy érzékeli, mint amely egy meghatározott vállalkozás áruinak származását jelöli (lásd ebben az értelemben: 2006. szeptember 7‑i L & D kontra OHIM – Sämann (Aire Limpio) ítélet, T‑168/04, EBHT, EU:T:2006:245, 74. pont). A jelen ügyben azonban, ahogyan a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 35. pontjában jogosan hangsúlyozta, annak az esetleges következtetésnek a levonásához, hogy a korábbi védjegy jóhírnévvel rendelkezik, azt a használt összetett védjegyben eltérően kellett volna megjeleníteni annak érdekében, hogy az érintett vásárlóközönség megjegyezze.

125. Másodszor a felperes azon különböző állításait illetően, amelyek a korábbi védjegy messzire visszanyúló történetét és folyamatos használatát emelik ki, azok nem döntő jelentőségűek a jóhírnevének bizonyítása céljából, kellően konkrét, azon körülményre vonatkozó bizonyítékok hiányában, hogy az érintett vásárlóközönség jelentős része arról tudomást szerzett. Közelebbről, bár a felperes a bizonyítékok között kétségkívül bemutatott néhány cikket, amelyek a „szárnyas homokórából” álló megjelölés használatának és lajstromozásának régre visszanyúló jellegére vonatkoznak, egyrészről meg kell állapítani, hogy bizonyos esetekben inkább a szakmai közönségnek szóló, illetve más esetekben a svájci olvasóknak szánt cikkekről volt szó anélkül, hogy bizonyítást nyert volna, hogy azok ténylegesen elérték a jelen ügyben releváns vásárlóközönség jelentős részét. Mindenesetre meg kell említeni, hogy „szárnyas homokórának” a történelem során használt, különös részletességgel kivitelezett rajza határozottan eltér a korábbi védjegy által jelenleg használt rajztól.

126. Harmadszor a fenti 125. pontban említettekhez hasonló okokból, mint bizonyítatlant el kell utasítani a felperes azon állítását, amely szerint nem csupán a szakmai közönség, hanem a széles vásárlóközönség is tudomással bírt azon tényről, hogy a felperes eredeti árui a „szárnyas homokóra” rajz révén ismerhetők fel és különböztethetők meg a hamisított áruktól. Közelebbről a Törvényszék úgy véli, hogy az érintett vásárlóközönség jelentős része számára magának a „longines” szónak a kérdéses árukon való használata tölti be e funkciót.

127. Ily módon a fenti körülmények összességére tekintettel a felperes nem állíthatja, hogy a korábbi „jóhírnevű” védjegy révén az árukkal kapcsolatban különböző pozitív üzeneteket közvetít a fogyasztó számára, és az olyan önálló és elkülönült értékkel bír, amely túlmegy az általa megjelölt, 14. osztályba tartozó árukon, és amely ily módon a 9. és a 25. osztályba tartozó árukat is érinti. Ugyanis jóllehet az ilyen jóhírnév nem zárható ki a használt összetett megjelölés esetében a „longines” szó jelenléte miatt, ugyanez nem érvényes az önmagában vett korábbi védjegyet illetően.

128. Ebből következően, és mivel a fellebbezési tanács a 207/2009 rendelet 8. cikke (5) bekezdésének vizsgálata során annak megállapítására szorítkozott, hogy a korábbi védjegy jóhírneve nem bizonyított (lásd a fenti 96. pontot), a Törvényszéknek nem feladata, hogy első ízben értékelje a felperes azon kérdést érintő állításait, hogy az említett rendelkezés alkalmazásának többi feltétele (lásd a fenti 91 és 92. pontot) teljesül‑e, mivel ezen állítások a jelen jogvita megoldása szempontjából nem bírnak jelentőséggel.

129. A fentiekből következik, hogy a felperes második jogalapját is el kell utasítani, valamint a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

A költségekről

130. Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

131. A felperest, mivel pervesztes lett, az OHIM kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

Rendelkező rész

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács)

a következőképpen határozott:

1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2) A Törvényszék a Compagnie des montres Longines, Francillon SA‑t kötelezi a költségek viselésére.