1.

A jelen ügy tárgya a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27-i 2201/2003/EK tanácsi rendelet ( 2 ) sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás keretében történő értelmezése.

2.

E rendelet 56. cikke szabályozza a gyermekek intézményi gondozásba vagy nevelőszülőknél történő, határokon átnyúló elhelyezését. Az ír High Court egy tizenhét éves gyermeket ( 3 ) (S. C.) bentlakásos intézményi gondozásba helyezett Angliában. Írországban nem állt rendelkezésre megfelelő intézmény. A helyzet azonban a gyermek mindenekfelett álló érdeke okán nem tett lehetővé halasztást, ezért S. C.-t azonnal intézményi gondozásba helyezték.

3.

A High Court ilyen körülmények között szeretné megtudni, hogy a gyermek védelmében történő, szabadágelvonással járó elhelyezés egyáltalán a rendelet hatálya alá tartozik-e. További kérdései az elhelyezés sürgősségét figyelembe véve lényegében arra irányulnak, hogy a gyermek ilyen elhelyezését elrendelő határozat esetében szükséges-e a rendelet 28. cikke szerinti végrehajthatóvá nyilvánítás, és a határozat milyen joghatásokkal bír más tagállamban az ilyen végrehajthatóvá nyilvánítást megelőzően. Ezenkívül a rendelet 26. cikkének (2) bekezdése szerinti hozzájárulási eljárással kapcsolatos követelmények vonatkozásában terjeszt elő kérdést e bíróság.

4.

A 2201/2003 rendelet alábbi rendelkezései különös jelentőséggel bírnak a jelen ügyben:

„1. cikk

Hatály

(1)   Ezt a rendeletet a bíróság jellegétől függetlenül az alábbiakkal kapcsolatos polgári ügyekben kell alkalmazni:

[…]

(2)   Az (1) bekezdés b) pontjában említett ügyek különösen a következőkkel foglalkoznak:

[…]

„28. cikk

Végrehajtható határozatok

(1)   A mindkét fél közös gyermeke tekintetében a szülői felelősség gyakorlásáról valamely tagállamban hozott határozat, amely az adott tagállamban végrehajtható, és amelyet kézbesítettek, más tagállamban akkor kerül végrehajtásra, ha bármely érdekelt fél kérelmére ott végrehajthatóvá nyilvánították.

(2)   Az Egyesült Királyság területén azonban az ilyen határozatot Angliában és Walesben, Skóciában, illetve Észak-Írországban akkor hajtanak végre, ha azt bármely érdekelt fél kérelmére az Egyesült Királyság érintett részén végrehajtás céljából nyilvántartásba vették.”

„56. cikk

A gyermek elhelyezése egy másik tagállamban

(1)   Amennyiben a 8–15. cikk szerint joghatósággal rendelkező bíróság mérlegeli egy gyermek intézményi gondozásba vagy nevelőszülőknél történő elhelyezését, és amennyiben erre az elhelyezésre egy másik tagállamban kerülne sor, úgy először konzultál ez utóbbi tagállam központi hatóságával, illetve joghatósággal rendelkező egyéb hatóságával abban az esetben, ha az említett tagállamban hatósági beavatkozás szükséges belföldi ügyekben a gyermekelhelyezéshez.

(2)   Az (1) bekezdésben említett elhelyezéssel kapcsolatos határozatot csak a kérelmező államban lehet meghozni, amennyiben a megkeresett állam hatáskörrel rendelkező hatósága hozzájárult az elhelyezéshez.

(3)   Az (1) és (2) bekezdésben említett konzultációs vagy beleegyezési [helyesen: hozzájárulási] eljárásokra a megkeresett állam nemzeti joga az irányadó.”

5.

S. C. ír állampolgár és Írországban élt. A High Court gyakorolja felette a felügyeleti jogot. S. C.-t 2000-ben a Health Service Executive (az Írországban állami gondozásban élő gyermekekért felelős hatóság, a továbbiakban: HSE) gondozásába adták. S. C.-t azóta Írországban nevelőszülőknél és intézményi gondozásban is elhelyezték. A HSE a kérdést előterjesztő bíróság előtt benyújtott ideiglenes kérelmében ( 4 ) S. C. szabadságmegvonással járó, angliai, őrzött terápiás és nevelési intézményben ( 5 ) történő elhelyezését kérte. S. C.-t azt megelőzően bentlakásos intézményben helyezték el Írországban. A közelmúltban S. C. ismételten öngyilkosságot próbált elkövetni. Írországban nem állt rendelkezésre megfelelő intézmény. Az ellenérdekű felek S. C. és A. C., a gyermek anyja.

6.

A kérdést előterjesztő bíróság 2011. december 2-án helyt adott HSE kérelmének, és S. C. védelmére elrendelte egy angliai bentlakásos magánintézményben történő elhelyezését. S. C.-től eltekintve az eljárás valamennyi résztvevője az angliai elhelyezést támogatja, mert az felel meg leginkább a gyermek mindenekfelett álló érdekének. Az elhelyezést először egy hónapra rendelték el, havonta felülvizsgálják, és adott esetben megújítják.

7.

Mivel a gyermek mindenekfelett álló érdeke a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint azonnali cselekvést követelt, S. C.-t a bíróság végzését követően azonnal intézményi gondozásba helyezték Angliában. Az alapeljárásban szereplő jogvita tárgya az elhelyezés és annak fenntartásának jogszerűsége. A High Court a Bírósághoz 2012. február 22-én beérkezett, 2012. február 16-i végzésével az alábbi kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra:

8.

Az ugyanezen a napon hozott további végzésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kéri a Bíróságtól, hogy a Bíróság eljárási szabályzatának 104b. cikke szerinti sürgősségi eljárás keretében határozzon. A Bíróság második tanácsa 2012. február 29-én a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek sürgősségi eljárás keretében történő elbírálásáról határozott.

9.

A Bíróság előtti eljárás írásbeli szakaszában által képviselt S. C., az ír kormány, valamint a Bizottság tett észrevételeket. Az eljárás szóbeli szakaszában 2012. március 26-án az eljárás e résztvevői, a német kormány, valamint az Egyesült Királyság Kormánya vett részt.

10.

A High Court of Ireland először is azt szeretné megtudni, hogy a 2201/2003 rendelet hatálya alá tartozik-e az olyan bírósági határozat, amely egy gyermeknek, önveszélyeztetésétől való védelme érdekében olyan intézménybe történő elhelyezését rendeli el, amely szabadságmegvonással járó terápiás és nevelő gondozást biztosít.

11.

A rendelet tárgyi hatályát annak 1. cikke szabályozza. E cikk (1) bekezdésének b) pontja szerint a bíróság jellegétől függetlenül a szülői felelősség megállapításával, gyakorlásával, átruházásával, korlátozásával vagy megszüntetésével kapcsolatos polgári ügyekben kell alkalmazni.

12.

A 2. cikk 7. pontja szerint a „szülői felelősség” és különösen a 7. cikk 9. pontja szerinti „felügyeleti jog” magában foglalja a gyermek tartózkodási helye meghatározásának jogát. A 2. cikk 8. pontja szerint a szülői felelősség gyakorlója „olyan személy, aki szülői felelősséget gyakorol egy gyermek felett”. Nem bír jelentőséggel, hogy – mint a jelen ügyben – a felügyeleti jogot nem a szülők gyakorolják.

13.

Az 1. cikk (2) bekezdésének d) pontja szerint a szülői felelősséggel kapcsolatos polgári ügyek különösen a gyermek nevelőszülőknél való elhelyezésével vagy intézményi gondozásba helyezésével foglalkoznak.

14.

A Bíróság már úgy ítélte meg, hogy egyrészt a polgári ügyek fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az magában foglal olyan gyermekvédelmi intézkedéseket is, amelyek valamely tagállam jogrendjében a közjog hatálya alá tartoznak. ( 6 ) Másrészt a Bíróság megállapította, hogy – bár a rendelet nem írja elő kifejezetten – valamely gyermek gyermekvédelmi intézkedésként történő állami gondozásba vétele a rendelet hatálya alá tartozik. ( 7 ) A Bíróság e tekintetben kifejezetten megemlítette az egyik tagállam álláspontját, amely szerint a gyermek állami gondozásba vételéről szóló határozat bizonyos körülmények között a gyermek szabadságának elvonásával is járhat. ( 8 ) Nem foglalkozott azonban azzal a kérdéssel, hogy a szabadság elvonásával járó elhelyezés a rendelet hatálya alá tartozik-e.

15.

A rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában használt „intézményi gondozás” fogalma alatt olyan intézmény értendő, amelyben gyermekek és fiatalok laknak és pedagógiai gondozásban részesülnek. E fogalom szó szerinti értelme alapján olyan intézményeket is magában foglal, amelyekben gyermekeket saját védelmükre szabadságelvonás mellett helyeznek el.

16.

A rendelet hatálya alóli kivételeket az 1. cikk (3) bekezdése nevesíti. A g) pont szerint a rendelet nem vonatkozik a gyermekek által elkövetett bűncselekmények eredményeként tett intézkedésekre. E kivétel ellenkövetkeztetésként arra utal, hogy a rendeletalkotó a bentlakásos elhelyezést is a rendelet hatálya alá tartozónak tekintette. Csak így magyarázható meg, hogy szükségesnek tartotta annak megállapítását, hogy nem tartoznak a rendelet hatálya alá a fiatalkorúakra vonatkozó büntetőjogi szankciók, amelyek közé tartozhat különösen a szabadságelvonás.

17.

Ezen irányba mutat Paul Lagarde-nak a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló, 1996. október 19-i hágai egyezményre ( 9 ) (a továbbiakban: Egyezmény) vonatkozó részletező jelentése ( 10 ) is. E jelentés eligazítást nyújt a 2201/2003 rendelet történeti és rendszertani értelmezése keretében a rendelet vonatkozó rendelkezéseinek értelmezéséhez. Mivel a rendelet szülői felügyeleti jogra vonatkozó rendelkezései az Egyezmény előkészítő munkálatain alapulnak, széles körben megfelelnek annak, ( 11 ) így a hatály tekintetében itt értelmezendő rendelkezések vonatkozásában is. ( 12 ) A rendelet és az Egyezmény vonatkozó rendelkezéseit azért is ugyanúgy kell lehetőség szerint értelmezni, hogy elkerüljük, hogy eltérő megoldások szülessenek attól függően, hogy az adott eset más tagállamra vagy harmadik államra vonatkozik. ( 13 )

18.

A Lagarde-jelentés a gyermek nevelőszülőknél való elhelyezésére vagy intézményi gondozásba helyezésére vonatkozó intézkedéseket a védelmi intézkedések prototípusának nevezi. Ezek kifejezett kizárás hiányában – mint például a gyermek által elkövetett bűncselekmények vonatkozásában – nyilvánvalóan az Egyezmény hatálya alá tartoznak. ( 14 ) Az Egyezmény tárgya a gyermekek védelme, ezért csak a fiatalkorúakra vonatkozó büntetőjogi intézkedések kizártak. ( 15 )

19.

A rendelet keretében is minden, a szülői felelősséget érintő határozat a rendelet hatálya alá tartozik, ha nem vonatkozik rá az 1. cikk (3) bekezdésében foglalt kivétel. ( 16 ) A bentlakásos intézményben való elhelyezés, amelyre a gyermek önveszélyeztetéstől vagy öngyilkosságtól való védelmében kerül sor, és pedagógiai és terápiás gondozást szolgál, így a rendelet megfogalmazása, keletkezési története és összefüggései alapján a hatálya alá tartozik.

20.

Ezen értelmezés eredménye megfelel a rendelet célkitűzésének is, amelyet az (5) preambulumbekezdés fogalmaz meg. ( 17 ) Annak értelmében a rendelet kiterjed a szülői felelősségre vonatkozó valamennyi határozatra, beleértve a gyermek védelmére vonatkozó intézkedéseket is, annak érdekében, hogy minden gyermek számára egyenlőséget biztosítsanak.

21.

Amennyiben a gyermek védelme bentlakásos intézményben való elhelyezést követelhet meg, és a rendelet a szülői felelősségre vonatkozó valamennyi határozatra tekintettel minden gyermek számára egyenlőséget kíván biztosítani, nem megmagyarázható, hogy miért lennének éppen a bentlakásos intézményben való elhelyezésre vonatkozó határozatok kizárva a rendelet hatálya alól. Végül is az elhelyezés e módja érinti leginkább az érintettek alapvető jogait. Éppen ezen érzékeny területen döntő jelentőségű, hogy a rendelettel egységesen legyen szabályozva a joghatóság, amelyet a rendelet a gyermek mindenekfelett álló érdekének figyelembevételével alakít ki, ( 18 ) és ezen határozatok elismerése és végrehajtása.

22.

Ezáltal elkerülhetők az egyes esetekben fellépő elhatárolási problémák is. Az elhelyezés különböző formái ugyanis általában átmenet nélkül összefolynak. A bentlakásos elhelyezés mindig ultima ratio és csak feltétlenül szükséges ideig tart. A bentlakásos elhelyezést követően azonban a gyermeket adott esetben ugyanazon intézményi gondozás keretében szabadságelvonás nélkül helyezik el. Így történt az alapeljárásban is: S. C.-t csak feltétlenül szükséges ideig helyezik el szabadságelvonással, e helyzet hamarosan történő enyhítését követően azonban S. C. ugyanabban az intézményben marad. Csak az elhelyezés valamennyi formájára vonatkozó határozatokat egységes joghatósági és elismerési szabálynak alávető szabályozás szolgálja a gyermek mindenekfelett álló érdekét. Ha a szabadságelvonással járó intézményi gondozásba helyezés nem esne a rendelet hatálya alá, az az elhelyezés formája alapján eltérő bírósági joghatóságokhoz vezetne. Ez nem lenne szakszerű.

23.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt kell tehát válaszolni, hogy a 2201/2003 rendelet tárgyi hatálya alá tartozik a gyermek szabadságelvonással járó és a gyermek védelmében történő más tagállamban lévő intézményi gondozásba vételét elrendelő határozat is.

24.

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy az ilyen elhelyezéssel kapcsolatban milyen kötelezettségek erednek a 2201/2003 rendelet 56. cikkéből a konzultációs vagy a hozzájárulási eljárások jellege vonatkozásásban.

25.

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés adataiból következik az az összefüggés, amelybe e kérdés illeszkedik.

26.

A kérdést előterjesztő bíróság megállapításai szerint nem volt lehetséges kétséget kizáróan meghatározni, hogy az Egyesült Királyságban mely hatóság rendelkezett hatáskörrel a rendelet 56. cikkének (2) bekezdése szerinti hozzájárulás tekintetében. Az Official Solicitor, illetve a Central Authority for England and Wales ( 19 ) először is továbbította az információt a „magánintézménynek”, amellyel az előbbi közölte, hogy felveheti S. C.-t. Ezt követően a High Court előtt eskü alatt tett nyilatkozatban Anglia és Wales központi hatóságának egyik tisztviselője kifejtette, hogy az 56. cikk szerint nem az említett hatóság rendelkezik joghatósággal, és hogy a rendelet értelmében nincs egyetlen joghatósággal rendelkező hatóság. A kérdést előterjesztő bíróságnak az a benyomása, hogy csak az S. C.-t elhelyező „magánintézmény” hozzájárulása volt meg, és ezen intézményt tekintették joghatósággal rendelkező hatóságnak.

27.

A tárgyaláson feltett kérdésre válaszolva az Egyesült Királyság Kormánya ezzel szemben előadta, hogy a gyermeket elhelyező intézmény nem magánintézmény. Az intézmény Peterborough városához tartozik, e város kezeli, ezáltal állami intézmény. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a kérdést előterjesztő bíróság által az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban előadott tényállás alapján kell alapvetően megítélni. A kérdést előterjesztő bíróság második kérdésére adott érdemi válasznak az Egyesült Királyság által nyújtott tájékoztatás alapján azt is tisztáznia kell, hogy az állami intézményi gondozásba vételhez adott hozzájárulás megfelel-e az 56. cikk (2) bekezdésében foglalt követelményeknek.

28.

Az 56. cikk (2) bekezdése szerint valamely gyermek más tagállamban történő elhelyezésével kapcsolatos határozat csak akkor hozható meg, amennyiben a megkeresett állam hatáskörrel rendelkező hatósága hozzájárult az elhelyezéshez. Az 56. cikk (1) bekezdése szabályozza az előzetes konzultációs eljárást: amennyiben valamely bíróság a más tagállamban való elhelyezést mérlegeli, a Bíróság először konzultál a központi hatósággal, illetve a hatáskörrel rendelkező egyéb hatósággal.

29.

Az 56. cikk (2) bekezdésében használt „hatáskörrel rendelkező hatóság” fogalom gyűjtőfogalomként értendő az (1) bekezdésben használt „központi hatóság”, illetve a „joghatósággal rendelkező hatóság” fogalmak tekintetében. Hiszen az ott használt „joghatósággal rendelkező egyéb hatóság” megfogalmazásból következik, hogy a központi hatóságot szintén hatáskörrel rendelkező hatóságnak tekinti.

30.

Ezen értelmezést megerősíti a norma keletkezési története is. A rendelet korábbi tervezeteiben az (1) bekezdésben használt fogalmakkal párhuzamosan a (2) bekezdésben is központi hatóságról, illetve joghatósággal rendelkező egyéb hatóságról volt szó. ( 20 ) A jogalkotásnak csak igen késői szakaszában esett ki a (2) bekezdésből a központi hatóság megemlítése. ( 21 ) A tanácsi tárgyalások dokumentumaiból kitűnik, hogy a központi hatóság (2) bekezdésből történő törlése tartalmi változtatásra irányult.

31.

Az 56. cikk alapján vagy a központi hatóságnak vagy egyéb joghatósággal rendelkező hatóságnak kell hozzájárulását adnia. Mivel az 53. cikk szerint minden tagállam kijelöl egy vagy több központi hatóságot, a rendelet rendszeréből ki van zárva, hogy nincs az 56. cikk (2) bekezdése értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóság. ( 22 ) Az 53. cikk kötelezi a joghatósággal nem rendelkező központi hatóságot a tájékoztatásnak a hatáskörrel rendelkező központi hatóság részére történő továbbítására.

32.

Vizsgálni kell még, hogy az 56. cikk (2) bekezdése értelmében vett rendelkező hatóság alatt a gyermek elhelyezését szolgáló magán- és állami intézményeket is érteni kell-e.

33.

Az 56. cikk (3) bekezdése meghatározza ugyan, hogy az (1) és (2) bekezdés szerinti konzultációs vagy hozzájárulási eljárásokra a megkeresett állam nemzeti joga az irányadó. Az a kérdés, hogy a gyermek elhelyezését szolgáló magánintézmény is az 56. cikk értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóság lehet-e, nem a hozzájárulás részleteit érinti, hanem olyan alapvető döntés, amely magát a hozzájárulást érinti. Ezt pedig nem lehet a nemzeti jognak átengedni, hanem az uniós jog egységes alkalmazása miatt az uniós jogban önállóan meghatározandó. ( 23 )

34.

A német nyelvi változatban a „hatóság” fogalmának használatából már világosan kitűnik, hogy valamely állami szerv hozzájárulása szükséges. A rendelet egyéb nyelvi változataiban is olyan fogalmakat használnak, amelyek a hozzájárulást megadó szerv állami jellegére utalnak: így a francia változatban az „autorité compétente” fogalma, az angol változatban pedig a „competent authority” fogalma szerepel. E nyelvi változatokban az állami szerv részvételére irányuló követelmény éppenséggel az 56. cikk (1) bekezdésének utolsó mondatrészével összefüggésben is kitűnik, amelyben a hasonló belföldi esetekben hatósági („autorité publique”, „public authority”) beavatkozásról van szó.

35.

Már az 56. cikk megfogalmazásából is következik tehát, hogy nem elegendő a gyermeket elhelyező magánintézmény hozzájárulása. Nem ilyen egyértelmű a megfogalmazás azon kérdést illetően, hogy az 56. cikk (2) bekezdése tekintetében elegendő-e az állami intézmény hozzájárulása. A hatóság fogalmának tág értelemben vett jelentése alapján az állami intézmény is beletartozhat.

36.

Azt hogy a gyermeket elhelyező – akár magán-, akár állami – intézmény hozzájárulása az 56. cikk (2) bekezdése értelmében nem elegendő, megerősíti a hozzájárulásra vonatkozó követelmény értelme és célja is. Ez kitűnik az Egyezményre vonatkozó Lagarde-jelentésből is, amely Egyezmény a 33. cikkének (2) bekezdésében a 2201/2003 rendelet 56. cikke (2) bekezdésének megfelelő rendelkezést tartalmaz a gyermekek elhelyezésével kapcsolatban. Ez is a befogadó állam előzetes hozzájárulására vonatkozó követelményt támaszt. ( 24 ) A Lagarde-jelentés e tekintetben kifejti, hogy ezen előzetes hozzájárulásnak lehetővé kell tenni, hogy a befogadó államban különösen az ott hatályos bevándorlási törvényekre tekintettel ( 25 ) előzetesen rendezésre kerüljenek a gyermek tartózkodásának feltételei vagy az elhelyezésre vonatkozó intézkedés végrehajtása révén felmerülő költségek megosztása. ( 26 )

37.

A hozzájárulási követelmény arra szolgál, hogy a lehető legnagyobb mértékben előzetesen rendezésre kerüljenek a befogadó tagállamban való elhelyezéssel kapcsolatban felmerülő kérdések, még mielőtt sor kerül az elhelyezésre. Ezáltal éppen a gyermek mindenekfelett álló érdeke okán biztosítani kell, hogy nem merülnek fel később, amikor a gyermek már elhelyezésre került, adminisztratív vagy egyéb nehézségek, amelyek a legrosszabb esetben szükségessé tehetik a gyermek visszavitelét.

38.

Nem felelhet meg a rendelet rendszerének a befogadó tagállam által azon kérdés újbóli vizsgálata, hogy az elhelyezés megfelel-e a gyermek mindenekfelett álló érdekének. E vizsgálatot ugyanis a rendelet által hatáskörrel rendelkező bíróságként elismert, a gyermek elhelyezését elrendelő bíróság már elvégezte. A befogadó tagállam hatóságai felhívhatják azonban a figyelmet arra, ha álláspontjuk szerint közrendi nehézségek merülhetnek fel, amelyek a 23. cikk szerint az elhelyezést elrendelő határozat elismerését vagy végrehajthatóvá nyilvánítását kizárják. A konzultációs és a hozzájárulási eljárás révén pedig végül is az elhelyező tagállamban lévő hatóság jelezni tudja, ha a konkrétan kiválasztott intézményben való elhelyezéssel kapcsolatban nehézségek merültek fel. A befogadó tagállam hatósága főszabály szerint jobban ismeri a helyi intézményt a származási tagállam bíróságánál. És nem utolsósorban a hozzájárulási követelménynek biztosítania kell, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságokat kellő időben értesítik arról, hogy a hatáskörükbe tartozó gyermek érkezik, annak érdekében, hogy ez ne történhessen az állami szervek adott esetben történő ellenőrzése nélkül.

39.

A hozzájárulási követelmény céljának nem felel meg, ha a hozzájárulást maga a gyermeket elhelyező magánintézmény adja meg. A magánintézmény nem vállalhat olyan kötelezettségeket az elhelyezés adminisztratív szempontjai vonatkozásában, amelyeket később a befogadó tagállamnak követnie kell. A hozzájárulási követelmény e szempontját az állami intézmény teljesíteni tudja. Az elhelyezés vonatkozásában konkrétan kiválasztott intézménynél felmerülő problémák megoldására irányuló megfontolások az állami intézmény esetében is az ellen szólnak, hogy elegendőnek tekintsék a maga az intézmény által adott hozzájárulást. A hozzájárulási követelmény értelme és célja ezáltal megköveteli, hogy a hozzájárulást magától az intézménytől eltérő állami hatóság adja meg. Nem bír jelentőséggel, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság kezeli vagy irányítja az intézményt. Biztosítani kell azonban, hogy a hozzájárulást megadó határozat a hatáskörrel rendelkező hatóság önálló határozata legyen. Ezen állami hatóság a határozathozatalánál figyelembe veheti, és figyelembe is kell vennie a gyermeket elhelyező intézmény álláspontját. Az intézmény álláspontja nem léphet azonban a hatóság hozzájárulása helyébe.

40.

A Bíróság előtti eljárás során az Egyesült Királyság előadta, hogy Angliában az 56. cikk (2) bekezdése értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóság az a helyi hatóság, amelynek illetékessége alá a gyermeket elhelyező intézmény tartozik. ( 27 ) A jelen esetben ez a Peterborough City Council.

41.

A Bíróság elé terjesztett iratokból kitűnik, hogy a központi hatóság a kérdést előterjesztő bíróság 56. cikk (2) bekezdése szerinti hozzájárulás iránti kérelmére válaszolva továbbította a gyermeket elhelyező intézmény vezetőjének levelét. E levél fejlécében mind a City Council, mind pedig az intézmény neve szerepelt. ( 28 ) Az Egyesült Királyság azzal magyarázta a fejlécben szereplő kettős megnevezést, hogy az intézményt a Peterborough City Council kezeli. Az iratokból kitűnik azonban az is, hogy a központi hatóság a hatáskörrel rendelkező ír hatóságnak később az intézmény egy további pontosító levelét továbbított, amelynek fejlécében csak az intézmény neve szerepelt. ( 29 )

42.

A kérdést előterjesztő bíróság feladata ezt követően vizsgálni, hogy a jelen esetben a Peterborough City Council hozott-e határozatot, vagy csak a gyermeket elhelyező intézmény.

43.

A következőkben azt kell tehát vizsgálni, hogy mik a következményei annak, ha kitűnik, hogy az alapeljárásban nem a hatáskörrel rendelkező hatóságtól származik a hozzájárulás.

44.

Az 56. cikk (2) bekezdése szerint az elhelyezéssel kapcsolatos határozatot csak akkor lehet meghozni, amennyiben a megkeresett állam hatáskörrel rendelkező hatósága hozzájárult az elhelyezéshez. A hozzájárulást azelőtt kell megadni, mielőtt a származás szerinti tagállam bírósága határoz az elhelyezésről. A hozzájárulás kötelező jellegét erősíti az a tény is, hogy a 23. cikk g) pontja előírja, a szülői felelősségre vonatkozó határozat nem ismerhető el, illetve nem nyilvánítható végrehajthatónak, ha nem tartják be az 56. cikkben meghatározott eljárást.

45.

Főszabály szerint csatlakozom tehát a Bizottság álláspontjához, amely szerint a hozzájárulás feltétele a bíróság elhelyezésről szóló határozatának. Ez következik kötelező jelleggel a hozzájárulási követelmény fent hivatkozott értelméből és céljából is. Az elhelyezés ellen szóló okok korábbi tisztázásával éppen azon helyzet elkerülése a cél, hogy adott esetben később szükségessé váljon a gyermek visszavitele.

46.

Ezzel egyidőben az olyan kivételes esetekben, mint a jelen ügy, amelyet a központi hatóság egymásnak ellentmondó kijelentései jellemeznek, figyelembe kell venni, hogy kivételes esetben később is beszerezhető a hozzájárulás. Végeredményét tekintve a kérdést előterjesztő bíró egyrészt hatalmas erőfeszítéseket tett a hozzájárulás beszerzésére. Másrészt pedig a helyzetet nem a hozzájárulás teljes hiánya jellemezte, hanem az, hogy az Egyesült Királyság központi hatósága először is továbbított egy hozzájárulást, később pontosította azonban, hogy nem ő a hatáskörrel rendelkező hatóság. A központi hatóság azáltal azonban nem ellenezte közvetlenül az elhelyezést. Ebben az összefüggésben ellentmondana a gyermek mindenekfelett álló érdekének, ha még egyszer elölről folytatnák le az elhelyezést elrendelő határozat meghozatalára irányuló eljárást, hogy aztán – érvényes hozzájárulással és jelentős időveszteséggel – újból elrendeljék az elhelyezést.

47.

Igazoltnak tűnik ezáltal, hogy az ilyen kivételes esetben, ha az elhelyezést elrendelő bíró az erőfeszítései ellenére csak egy, a rendelet 56. cikkének (2) bekezdése értelmében utólag elégtelennek nyilvánított hozzájárulást tudott beszerezni, engedélyezzék a hozzájárulás utólagos beszerzését. ( 30 ) Nem merül fel a hozzájárulási követelmény megkerülésének veszélye az utólagos hozzájárulás ilyen pontosan meghatározott engedélyezésének elismerésekor.

48.

Az Egyesült Királyság hatáskörrel rendelkező hatósága az utólagos hozzájárulás vizsgálatánál a maga részéről köteles figyelembe venni, hogy az Egyesült Királyság központi hatóságának félreérthető kijelentései alapján, amely hatóság az 53. cikk alapján tulajdonképpen köteles a kérelmet a hatáskörrel rendelkező hatósághoz továbbítani, hogy az Egyesült Királyságban történő elhelyezésre, kielégítő hozzájárulás nélkül került sor. A gyermek mindenekfelett álló érdekének figyelembevétele a jelen esetben ahhoz vezethetett, hogy csak kifejezetten jelentőséggel bíró okok miatt lehet megtagadni a 2201/2003 rendelet 56. cikke értelmében vett hozzájárulást.

49.

A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában kitér arra is, hogy a megkereső bíróságnak a hozzájárulás vizsgálatával kapcsolatban mely információkat kell továbbítania a befogadó tagállam hatáskörrel rendelkező hatósága számára. Az eljárás egyes résztvevői is nyilatkoztak állásfoglalásaik során arról, hogy mely további követelményeket kell támasztani a hozzájárulási eljárással szemben.

50.

Ehhez azt kell hozzáfűzni, hogy a rendelet 56. cikkének (3) bekezdése szerint a hozzájárulás részletszabályaira a vonatkozó nemzeti jog az irányadó. A tényleges érvényesülés elvéből mindenesetre az következik, hogy a tagállamok az 56. cikk szerinti hozzájárulás tekintetében világos szabályokat és eljárásokat kötelesek előírni, a jogbiztonság és a gyorsaság biztosítása érdekében. Az 53. cikk szerint a hatáskörrel nem rendelkező központi hatóság köteles továbbítani a tájékoztatásokat a hatáskörrel rendelkező hatóság részére. Ezzel szemben a rendeletből következő kötelezettségeket sérti, ha a központi hatóság más tagállam hozzájárulást kérő bíróságával anélkül közli, hogy nem rendelkezik hatáskörrel, hogy megnevezné a ténylegesen hatáskörrel rendelkező hatóságot, hiszen a hatáskörrel rendelkező hatóság keresésével járó időveszteség és bizonytalanság szükségtelenül késlelteti az elhelyezést elrendelő határozat meghozatalát, és ezáltal ellentmond a gyermek rendelet által biztosítandó mindenekfelett álló érdekének.

51.

Álláspontom szerint a jelen eljárásban nem bírnak jelentőséggel az azon kérdéssel kapcsolatos további fejtegetések, hogy az uniós jogból következnek-e hozzájárulási eljáráshoz kapcsolódó további – például a benyújtandó dokumentumokkal kapcsolatos – követelmények. Ugyanis semmi sem támasztja azt alá, hogy e kérdések valóban felmerültek az alapeljárásban. Egyéb adatok alapján az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben csak az volt kérdéses, hogy magánintézmény is lehet-e az 56. cikk (2) bekezdése szerinti hatáskörrel rendelkező szerv. Különösen a tagállamok részvételi lehetőségét a tárgyalásra korlátozó sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás keretében ( 31 ) kell a Bíróságnak körültekintően megítélnie az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések releváns voltát.

52.

Szintén nem kell vizsgálni a jelen eljárás keretében azon kérdést, hogy az 56. cikk (1) bekezdésének utolsó mondatrésze szerint mikor lehet eltekinteni az 56. cikk (2) bekezdése szerinti hozzájárulásról. Az 56. cikk (1) bekezdése értelmében nem áll fenn konzultációs kötelezettség, ha az elhelyező tagállamban a hasonló, belföldi elhelyezési esetekben nem írják elő a hatóság beavatkozását. Az 56. cikk (2) bekezdése nem ír elő a hozzájárulási követelmény alóli hasonló kivételt. A rendelet szövegéből nem tűnik ki világosan, hogy – különösen intézményi gondozásba helyezés esetében – az (1) bekezdésben foglalt konzultációs kötelezettségnek megfelelő hozzájárulási követelmény nem áll fenn, ha a gyermekek belföldi elhelyezése esetében nem írják elő a hatóság beavatkozását. Az intézményi gondozásba helyezést illetően, ha elképzelhető egyáltalán, hogy az ilyen elhelyezés valamely tagállami jog alapján lehetséges a hatóság részvétele nélkül, számomra mindenesetre nem tűnik elfogadhatónak a hozzájárulási követelményről történő lemondás. A rendeletnek sem lehetett ez a célja, különben legalábbis a (4) bekezdés szerinti nevelőszülőknél való elhelyezés esetéhez hasonlóan nevesítette volna a hatáskörrel rendelkező hatóság tájékoztatására irányuló kötelezettséget.

53.

A jelen esetben azonban – amint az az Egyesült Királyságnak feltett egyik kérdésre adott válaszból következik, és a bentlakásos elhelyezéssel kapcsolatban nem is várható másként – az Egyesült Királyság joga szerint kötelező a hatóság, illetve a bíróság beavatkozása a jogvita tárgyát képező elhelyezéshez hasonló belföldi esetben.

54.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre azt kell tehát válaszolni, hogy a 2201/2003 rendelet 56. cikkének (2) bekezdése szerinti hozzájárulást az elhelyezésre irányuló döntés előtt állami hatóságnak kell megadnia. Nem elegendő a gyermeket elhelyező intézmény puszta hozzájárulása. Ha utólag kiderül, hogy az elhelyezésről határozó bíró az erőfeszítései ellenére nem a joghatósággal rendelkező hatóság hozzájárulását szerezte meg, és e tévedés a központi hatóság félreérthető és elégtelen tájékoztatásán alapul, elhelyezést elrendelő újabb határozathozatal nélkül engedélyezett a hozzájárulás utólagos beszerzése.

55.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy a gyermeknek, annak akarata ellenére történő, más tagállamban történő bentlakásos intézményi gondozásba helyezését elrendelő határozat a befogadó tagállamban végrehajthatóvá nyilvánítható-e a gyermek tényleges elhelyezését megelőzően. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés arra irányul, hogy milyen joghatásokkal bír a befogadó tagállamban az ilyen elhelyezést elrendelő határozat a végrehajthatóvá nyilvánítást megelőzően.

56.

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik, hogy S. C.-t már elhelyezték Angliában bentlakásos intézményben, jóllehet az elhelyezésről szóló határozatot ott még nem nyilvánították végrehajthatónak. Mivel már megtörtént az elhelyezés, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés értelmében nem bír jelentőséggel, hogy a tényleges elhelyezést megelőzően szükséges-e a végrehajthatóvá nyilvánítás. A Bíróság előtti eljárásban az Egyesült Királyság által nyújtott tájékoztatás alapján kiderült, hogy időközben, 2012. március 8-án a HSE felkérésére az elhelyezést elrendelő ír határozatot nyilvántartásba vették, és ezáltal végrehajthatóvá nyilvánították. Következésképpen kétséges a két kérdés releváns volta, és ezáltal elfogadhatósága.

57.

Mindenesetre még nem járt le a végrehajthatóvá nyilvánítás elleni jogorvoslat benyújtására előírt határidő. Mindaddig a negyedik kérdés amúgy sem bír jelentőséggel. Mivel az előzetes döntéshozatalra utaló bíró kifejtette továbbá, hogy ideiglenesen, négy-négy hétre rendeli el az elhelyezést, az ilyen határozat joghatásaira irányuló kérdés S. C. elhelyezésének teljes időtartama alatt, a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás lezárásáig releváns marad a későbbi határozathozatalok tekintetében. A kérdést előterjesztő bíró elsősorban azt kívánja megtudni, hogy határozata – abban az esetben, ha S. C. elmenekül az intézményi gondozásba helyezésből – a végrehajthatóvá nyilvánítás nélkül is jogalapot biztosít-e azon önálló intézkedések számára, amelyekkel a gyermek visszavihető az intézményi gondozásba. Az a kérdés, hogy az elhelyezésnek az alapügyben szereplőhöz hasonló elrendeléséhez szükséges-e a végrehajthatóvá nyilvánítás, továbbra is releváns kérdés az előterjesztő bíróság számára, és ezáltal elfogadható. A következőkben e kérdést vizsgálom.

58.

A 2201/2003 rendelet 21. cikke felállítja azt az alapelvet, hogy a valamely tagállamban hozott határozatot a többi tagállamban külön eljárás nélkül elismerik.

59.

A rendelet 28. cikke szabályozza a végrehajthatóvá nyilvánítást. E cikk szerint a gyermek feletti szülői felelősség gyakorlásáról valamely tagállamban hozott határozat, amely az adott tagállamban végrehajtható, és amelyet kézbesítettek, más tagállamban akkor kerül végrehajtásra, ha bármely érdekelt fél kérelmére ott végrehajthatóvá nyilvánították. Az Egyesült Királyság esetében a rendelet 28. cikkének (2) bekezdése szerint a végrehajthatóvá nyilvánítás helyébe az Angliában vagy Walesben, Skóciában, illetve Észak-Írországban történő nyilvántartásba vétel lép, attól függően, hogy hol kell végrehajtani a határozatot. Ebből nem következik érdemi különbség a végrehajthatóvá nyilvánításhoz viszonyítva.

60.

A bentlakásos intézményi gondozásba helyezést elrendelő határozat a fent kifejtetteknek megfelelően, a szülői felelősséggel kapcsolatos határozat. E minősítésen nem változtat az elhelyezésnek a jogvita tárgyát képező ideiglenes jellegű elrendelése sem. ( 32 ) Végrehajtható abban az értelemben is, hogy végrehajtható a tartalma. ( 33 ) Hiszen határozatával a kérdést előterjesztő bíró elrendelte, hogy S. C.-t bentlakásos intézményben helyezzék el. ( 34 )

61.

A végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás („exequatur-eljárás”) a végrehajtható külföldi okiratok végrehajthatóvá nyilvánítására irányuló eljárás. ( 35 ) A végrehajthatóvá nyilvánítás, illetve a nyilvántartásba vétel a pusztán automatikus elismeréssel szemben a rendelet 21. cikke szerint akkor szükséges, ha a határozatot végre kell hajtani. A végrehajtás azt jelenti, hogy valamely határozat tartalmát állami kényszerrel juttatják érvényre.

62.

Az alapeljárásban a gyermek szembehelyezkedik a bentlakásos gondozásba vételét elrendelő bírósági határozattal. Az elhelyezés végrehajtása érdekében ezért végrehajtási intézkedések szükségesek. Ezt támasztják alá S. C.-nek Írországból az angol intézménybe történő átszállításának tényleges körülményei is. hatósági tisztviselők és az ír rendőrség alkalmazottjai kísérték S. C.-t Londonba, ott a brit rendőrség alkalmazottjai fogadták őket, és egy magánvállalkozás segítségével biztosították az intézménybe szállítását. Az intézményben azóta S. C.-t szabadságelvonás mellett akarata ellenére tartják fogva.

63.

A kérdést előterjesztő bíróság ezenkívül hangsúlyozza, hogy ha S. C. elmenekülne a bentlakásos intézményből, szükségessé válik a hatóság segítsége az Egyesült Királyságban, hogy S. C.-t saját védelmére akarata ellenére, kényszer alkalmazásával visszavigyék az intézménybe. A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben előadja, hogy amint pedagógiai szempontból megengedhetőnek tűnik, S. C. részt fog venni az intézményi kirándulásokon. A részvétele döntő jelentőséggel bír a program sikere vonatkozásában, bár ezáltal megnövekszik a szökés veszélye.

64.

Mindezen szabadságelvonó és szabadságot korlátozó intézkedések az elhelyezésről szóló határozat végrehajtása révén gyakorolt közvetett kényszer alkalmazását jelentik.

65.

Lehet, hogy nem minden nemzeti jogrendben van szó ez esetben a polgári jog alá tartozó, hagyományos végrehajtási eszközökről. Ugyanúgy azonban, ahogy a Bíróság a rendelet hatályának tág értelmezéséből indul ki, és abba közjogi intézkedéseket is beleért, ( 36 ) a végrehajtási intézkedések fogalmát is tágan kell értelmezni ahhoz, hogy feltétele lehessen a végrehajthatóvá nyilvánítás szükségességének. A végrehajtás fogalmának az uniós jogban önálló fogalomként való meghatározása sem ellentétes a rendelet 47. cikkének (1) bekezdésével, amely előírja, hogy a végrehajtási eljárásra a végrehajtás helye szerinti tagállam joga az irányadó. Hiszen itt nem a végrehajtási eljárásra vonatkozó kérdésekről van szó, hanem annak meghatározásáról, hogy mely tények teszik szükségessé a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárást. Ezt pedig egységesen kell meghatározni az Unió egész területén.

66.

Ebben az értelemben végrehajtásnak minősül a szülői felelősségre vonatkozó határozat minden állami közhatalmi vagy az állami közhatalom által igazolt végrehajtás.

67.

E megfontolásokból következik, hogy főszabály szerint a gyermek bentlakásos gondozásba helyezését elrendelő határozat kényszerrel történő végrehajtásához is szükséges a végrehajthatóvá nyilvánítás.

68.

A kérdést előterjesztő bíróság és az alapeljárás valamennyi résztvevője kételyeinek ad hangot a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás lefolytatásával járó időveszteséggel kapcsolatban. Hangsúlyozzák az alapeljárást jellemző különös sürgősséget. Alternatív írországi elhelyezési lehetőségek hiányában csak egy elhelyezés jött szóba Angliában, és az elhelyezést pedig az önsérelem jelentős veszélye miatt nem lehetett tovább halogatni. Az érvelés ezért abba az irányba mutat, hogy a sürgősség és a gyermek mindenekfelett álló érdeke miatt a végrehajthatóvá nyilvánítás nem lehet feltétele a külföldi elhelyezés végrehajtásának. A határokon átnyúló elhelyezés hatékonyságát veszélyezteti a végrehajthatóvá nyilvánítás követelménye.

69.

A kérdést előterjesztő bíróság által előadott, a gyermek határokon átnyúló ilyen sürgős elhelyezése végrehajtásának gyakorlati problémái valóban léteznek. Megértem tehát az eljárás résztvevőinek a kételyeit. Valószínű, hogy a gyermekek határokon átnyúló elhelyezésének eseteit gyakran jellemzi a sürgősség.

70.

A 2201/2003 rendelet 31. cikkének (1) bekezdése ugyan előírja, hogy a végrehajthatóvá nyilvánításra vonatkozó határozatot haladéktalanul kell meghozni. Az Egyesült Királyság Kormánya a kérdésre adott válaszában elmagyarázta, hogy e döntést kevesebb mint egy hét alatt is meg lehet hozni. Másrészt a 33. cikk (5) bekezdése a végrehajthatóvá nyilvánítás ellen jogorvoslat benyújtására egy, illetve két hónapot ír elő.

71.

A különös sürgősség okai önmagukban nem vezethetnek azonban ahhoz, hogy más tagállamban a végrehajtási intézkedéseket olyan bentlakásos gondozásba helyezés elrendelésére alapítsák, amelyet még nem nyilvánítottak végrehajthatónak.

72.

Hiszen a 2201/2003 rendelet éppen a sürgősség miatt két fajta határozat tekintetében is kifejezetten nélkülözhetetlennek nyilvánította a végrehajthatóvá nyilvánítást, nevezetesen egyrészt a láthatási jogra vonatkozó döntések ( 37 ), másrészt pedig a jogellenes elvitt gyermek visszavitelére vonatkozó döntések ( 38 ) vonatkozásában. Bizonyos mértékben pótolja a végrehajthatóvá nyilvánítást az ezen esetekben az ítéletet kötelező jelleggel annak érdekében kísérő igazolás, hogy elhagyható legyen a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás. Ezen igazolással igazolja a határozatot hozó bíróság a rendeletben előírt követelmények tiszteletben tartását, amelyek közé tartozik különösen a gyermek meghallgatása.

73.

A végrehajthatóvá nyilvánítási eljárásnak az igazolás bevezetése melletti, a határozat utóbb pontosan megnevezett fajtái vonatkozásában való eltörléséből ellenkövetkeztetéssel az következik, hogy a szülői felügyeletről szóló többi döntés vonatkozásában a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárást kivétel nélkül – a sürgős ügyekben is – le kell folytatni. Ha a sürgősség miatt az elhelyezésről szóló határozatok esetében is le akarunk mondani ezen eljárásról, helyette még a határozatot hozó bíróság igazolása sem állna rendelkezésre.

74.

Az ítéletet kibocsátó államon kívüli előzetes végrehajthatóvá nyilvánítás nélküli végrehajtás jelentős gyakorlati problémákat is felvetne. Az ír végrehajtási szervek aligha lesznek abban a helyzetben, hogy egyáltalán megítéljék az eléjük terjesztett külföldi határozatot, különösen pedig, hogy vizsgálják a határozat végrehajthatóságának feltételeit, valamint kiszűrjék a foganatosítandó végrehajtás módját és terjedelmét. Éppen az ilyen bizonytalanságok elkerülése végett is írja elő a rendelet a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárást. Lehet, hogy nem nyilvánvalóak az alapeljárásban a végrehajthatóvá nyilvánítás nélküli végrehajtás e gyakorlati nehézségei az érintett jogrendek hasonlósága és az azonos nyelv alkalmazása miatt is. A végrehajthatóvá nyilvánítás szükségességének ugyenezen kérdése természetesen olyan összefüggésekben is felmerülhet, amelyekben a végrehajtási szervek teljes mértékben idegennek tűnő okiratok végrehajtásával állnak szemben.

75.

A sürgősség tehát nem igazolja a végrehajthatóvá nyilvánítás szükségessége alóli kivételt.

76.

S. C. ügygondnoka előadott egy további érvet a jogvita tárgyát képező határozat végrehajthatóvá nyilvánításával szemben. Álláspontja szerint nem írja elő a rendelet, hogy főszabály szerint a gyermekkel szembeni kényszerintézkedéshez végrehajthatóvá nyilvánítás szükséges, az csak a felnőttekre vonatkozó határozat kényszerrel történő végrehajtása esetében szükséges Az alapeljárás tárgyát képező jogvitában mind a HSE, mind pedig S. C.-nek az eljárásban részt vevő édesanyja egyetértett az elhelyezéssel. Hasonlóan érvelt a tárgyalás során a német kormány is, amely álláspontja szerint a határozatnak a gyermek akarata ellenére történő végrehajtása nem minősül végrehajtásnak.

77.

A szülői felelősségre vonatkozó határozatok végrehajtását illetően nem vitatott, hogy leggyakrabban az az eset jut eszünkbe, amikor az egyik szülő a másik szülővel szemben kíván végrehajtatni határozatot. A rendelet azonban a hatálya alá vonta a gyermekelhelyezésre vonatkozó határozatokat is. A rendeletben sehol sem található utalás arra, hogy ezen határozatok, amennyiben a gyermek ellenszegülése mellett kell azokat végrehajtani, kivételt jelentenének a végrehajthatóvá nyilvánítás követelménye alól.

78.

Igaz, hogy a rendelet 39. cikke szerint kiállítandó igazolásban a kérdést előterjesztő bíróság a központi hatóságot és a Peterborough City Councilt jelölte meg a végrehajtás ellenérdekű feleként. Ennek megfelelően S. C. ügygondnoka azt az álláspontot képviseli, hogy az ítélet nem tartalmazza a gyermek cselekvésre vagy attól való tartózkodásra való kötelezését, hanem főként az elhelyező intézményt érinti. Mindazonáltal az elhelyezésról szóló határozat előírja S. C. számára, hogy tűrje az intézményi gondozásba vételt és az ott-tartózkodást.

79.

A bentlakásos gondozásba vétel elrendelésének kényszerrel történő végrehajtása érinti mellesleg az elhelyezendő személy alapjogban biztosított szabadságjogát, amely az alapjogi charta 6. cikke szerint „mindenkit”, így a kiskorúakat is megilleti. ( 39 ) Az az álláspont, amely szerint a gyermek elhelyezése elrendelésének kényszerrel történő végrehajtásához nem szükséges a végrehajthatóvá nyilvánítás, a végeredményét tekintve ahhoz vezetne, hogy a gyermekkel szembeni végrehajtási intézkedésekhez nem szükséges a végrehajtások vonatkozásában alapvetően előírt jogalap, amely igazolja a szabadság sérelmét és a külföldi határozatnak a végrehajtó állam jogrendjébe való felvételét igazoló végrehajthatóvá nyilvánítás formájában nyilvánul meg.

80.

Az ilyen felfogás nem lenne összeegyeztethető a gyermek alapvető jogaival. A rendelet (33) preambulumbekezdéséből azonban az következik, hogy a rendelet elismeri az alapvető jogokat, és betartja az Európai Unió alapjogi chartájának elveit, és különösen arra törekszik, hogy biztosítsa a gyermek alapvető jogainak tiszteletben tartását, ahogyan azt a charta 24. cikke előírja. ( 40 )

81.

A szülői felelősségre vonatkozó jelen határozat tárgyát képezőhöz hasonló szabadságelvonással járó elhelyezés és annak kényszerrel történő végrehajtása különösen súlyos beavatkozást jelent a gyermek jogaiba. Ha abból indulunk ki, hogy a jelen esetben nem szükséges a végrehajthatóvá nyilvánítás, az elhelyezés elrendelésének végrehajtására irányuló kényszerintézkedések csak a határozatnak a rendelet 21. cikk szerinti elismerésén alapulnának. Ez pedig, amint azt a Bizottság jogosan előadta, arra kötelezné a gyermeket, illetve ügygondnokát, hogy a 21. cikk (3) bekezdése szerint határozathozatalt kezdeményezzenek az elhelyezés elrendelésének el nem ismeréséről annak érdekében, hogy megfosszák jogalapjától a végrehajtási inézkedéseket. Ebben a helyzetben nem kerül megfelelően figyelembevételre a gyermek érdeke.

82.

Végül az Egyesült Nemzetek gyermekek jogairól szóló egyezményének 20. cikke hangsúlyozza, hogy az olyan gyermeknek, aki ideiglenesen vagy véglegesen meg van fosztva családi környezetétől, jogosult az állam különleges védelmére és segítségére.

83.

A végrehajthatóvá nyilvánítási eljárásban az „exequatur” kiadásához szükséges vizsgálat keretében a bírósági hivatalból vizsgálja a rendelet 23. cikke szerinti kizáró okok fennállását. Ehhez az 56. cikkben foglalt eljárás betartása mellett hozzátartozik a 23. cikk a) pontjában szabályozott ordre public [közrend] a gyermek mindenekfelett álló érdekének különös figyelembevétele mellett. Különösen kiemelendő továbbá ebben az összefüggésben a 23. cikk b) pontja szerinti, a gyermek meghallgatásának hiányára alapított kizárási ok.

84.

A 2201/2003 rendelet elfogadásával bizonyos egységes eljárási követelmények, mint például a végrehajthatóvá nyilvánítás követelményének főszabály szerinti fenntartása került elfogadásra. Ez az eljárás résztvevőinek a védelmében is történt. Nem felelne meg a rendelet értelmében, ha ezen eljárási követelményeket megtagadnák a bentlakásos gondozásba helyezés elrendelését ellenző kiskorúak esetében a kiskorúságuk miatt.

85.

A rendelet 56. cikkének (2) bekezdése szerinti hozzájárulási eljárás nem pótolhatja a végrehajthatóvá nyilvánítást. Ez következik az 56. cikknek a rendelet szerkezetében elfoglalt helyéből is, amely cikk a központi hatóságok közötti együttműködésről, nem pedig az elismerés és végrehajtásról szóló fejezetben található. Ezen túlmenően mindkét eljárás eltérő célokat szolgál. Amint fentebb kifejtettem, a hozzájárulás a határokon átnyúló elhelyezést adott esetben akadályozó adminisztratív nehézségek tisztázására szolgál, az elhelyezés elrendelését megelőzően. A végrehajthatóvá nyilvánítás ezzel szemben az elhelyezésről szóló határozat kényszerrel történő végrehajtására szolgál. A rendelet nem tartalmaz szabályozást a hozzájárulási eljárás konkrét lefolytatása vonatkozásában, az 56. cikk (3) bekezdése átengedi ezt a nemzeti jognak. Ebből az okból is nem lehet a hozzájárulás kellő helyettesítője a rendeletben pontosan szabályozott végrehajthatóvá nyilvánítási eljárásnak.

86.

A gyermek bentlakásos gondozásba helyezésére vonatkozó határozat esetében akkor is szükséges a végrehajthatóvá nyilvánítás, ha gyermekkel szemben kerül végrehajtásra.

87.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik és negyedik kérdésre azt kell válaszolni, hogy a gyermek bentlakásos gondozásba helyezésére vonatkozó határozat esetében szükséges a 2201/2003 rendelet 28. cikke szerinti végrehajthatóvá nyilvánítás, ha valamely más tagállamban a határozat tartalmának végrehajtására szolgáló közhatalmi intézkedéseket e határozatra alapítják.

88.

A jelen helyzetet elsősorban a fenyegető önveszélyeztetés és a megfelelő belföldi elhelyezési alternatívák hiánya jellemezte. Ezért a következőkben röviden kitérek a tárgyaláson vitatott kérdések kapcsán, hogy a különösen sürgős határokon átnyúló elhelyezés esetében milyen lehetőségek kínálkoznának pragmatikus eredmény eléréséhez.

89.

Az egyik lehetőség az lenne, hogy a jelen esetben a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás lezárásáig az angol bíróságok a rendelet 20. cikkének (1) bekezdése alapján ideiglenes intézkedéseket hoznak az elhelyezés végrehajtása érdekében. Ezen eljárást választotta az angol High Court is.

90.

A 2201/2003 rendelet 20. cikke vonatkozásában három feltétel együttes teljesülése szükséges: először is az (1) bekezdés szerint az érintett intézkedéseknek sürgősnek kell lenniük, másodszor, olyan személyek vonatkozásában kell azokat meghozni, akik a 20. cikkre alapítani kívánó bíróságok székhelye szerinti tagállamban tartózkodnak, harmadszor pedig, a (2) bekezdés értelmében ideiglenes jellegűnek kell lenniük, azaz hatályukat vesztik, ha az alapügyben hatáskörrel rendelkező bíróság „intézkedéseket hozott”. ( 41 )

91.

A sürgősség követelménye a jelen esetben kétséget kizáróan teljesül. A második feltétel, amely szerint a személynek a bíróság szerinti államban kell tartózkodnia, szintén adott a jelen esetben. Álláspontom szerint különösen sürgős esetben a gyermek először is az elhelyezés elrendelésének végrehajtására szolgáló belföldi intézkedésekkel is átvihető másik tagállamba, hogy ezáltal a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás lezárásáig ott teljesüljenek a 20. cikk szerinti ideiglenes elhelyezés feltételei. A gyermek védelmét szolgáló intézkedések folyamatosságának biztosítása érdekében ilyen esetben a bíróságok az 55. cikk c) pontja értelmében kapcsolatot tarthatnak és kötelesek tartani.

92.

Az eljárás legtöbb résztvevője a 20. cikk szerinti eljárás ellen érvelt, amely szerint ebben az esetben nem a rendelet szerint ténylegesen hatáskörrel rendelkező bíróság határoz. A 20. cikk (2) bekezdése maga meghatározza, hogy az ideiglenes intézkedések hatályukat vesztik, ha az érdemi ügyet tekintve joghatósággal rendelkező tagállam bírósága megtette az intézkedéseket. A jelen esetben az alapügyben joghatósággal rendelkező bíróság már hozott határozatot, és csak az a kérdéses, hogy annak van-e már joghatása.

93.

A tárgyaláson felmerült ezért a rendelet 20. cikke szerinti eljárás alternatívájaként, hogy a végrehajtás már azelőtt alapítható-e a végrehajthatóvá nyilvánításra, mielőtt az exequatur elleni jogorvoslat benyújtására előírt határidő lejár, illetve a jogorvoslati eljárás lezárul. Ez azt jelentené, hogy amint a joghatósággal rendelkező bíróság a 31. cikk (1) bekezdése szerint végrehajthatóvá nyilvánítja határozatot, a határozat végrehajtási intézkedések alapjául szolgálhat. A jogorvoslat benyújtásának nem lenne halasztó hatálya. A rendelet 31. cikkének (1) bekezdése szerint haladéktalanul megtörténik a végrehajthatóvá nyilvánítás; Angliában pár napon belül történhet meg.

94.

Az Egyesült Királyság Kormánya által bemutatott jogszabályokból és a Bíróság kérdésére adott írásbeli válaszból mindenesetre kitűnik, hogy az angol jog szerint a rendeletben a végrehajthatóvá nyilvánítás elleni jogorvoslat benyújtására nyitva álló határidő lejártáig nem alapíthatók végrehajtási intézkedések a külföldi határozatra. ( 42 )

95.

Felmerül tehát a kérdés, hogy a rendelet a jelen esethez hasonló ügyben előírja-e, hogy bizonyos körülmények között megengedhetők végrehajtási intézkedések akkor is, ha a nemzeti jog szerinti végrehajthatóvá nyilvánítás még nem jogerős.

96.

Bár a 2201/2003 rendelet nem tartalmaz a 44/2001 rendelet (I. brüsszeli rendelet) ( 43 ) 47. cikkéhez hasonló rendelkezést. Az említett rendelkezés kifejezetten engedélyezi a végrehajtás biztosítására szolgáló intézkedéseket a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás lezárását megelőzően is.

97.

A rendelet szövegével mindenesetre nem ellentétes az olyan értelmezés, amely szerint végrehajtási intézkedések közvetlenül a végrehathatóvá nyilvánítást követően hozhatók. Hiszen a rendelet 28. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a szülői felelősségre vonatkozó határozatok végrehajthatók, ha azokat végrehajthatóvá nyilvánították. A 31. cikknek megfelelően a bíróság határozatával fennáll a végrehajthatóvá nyilvánítás. Ezen a rendelet megfogalmazása szerint az sem változtat, ha a 33. cikk szerint jogorvoslatot nyújtanak be a végrehajthatóvá nyilvánítás ellen.

98.

A rendelet értelmezése és alkalmazása során az alapjogi charta 24. cikke alapján először is a gyermek mindenekfelett álló érdekét kell szem előtt tartani. A gyermek mindenekfelett álló érdeke megkívánhatja, hogy a határokon átnyúló különösen sürgős elhelyezés esetében a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás időtartama vonatkozásában rugalmas megoldást engedélyezzenek, ha amúgy a határokon átnyúló elhelyezés elrendelése nem tudja betölteni a szerepét az idő múlása miatt.

99.

A gyermek mindenekfelett álló érdekének legnagyobb mértékű figyelembevétele és megvalósítása tükrében a végrehajthatóvá nyilvánítás fennállása esetében történő végrehajtás mellett szól, hogy ezáltal segíti a rendelet rendszere alapján joghatósággal bíró bíróságot a végrehajtásban, ahelyett hogy csak másodlagosan joghatósággal bíró bíróság sürgősségi intézkedéseit venné igénybe az áthidalás idejéig. A rendelet elsődlegesen joghatósággal rendelkező bíróságnak a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti bíróságot tekinti, mivel abból indul ki, hogy az említett bíróság tudja a gyermekhez való közelsége miatt a legmegfelelőbb döntést hozni. ( 44 ) A végrehajthatóvá nyilvánítással ezenkívül már bírósági döntés születetett arról, hogy az okirat alapján engedélyezni kell a végrehajtást a befogadó tagállamban.

100.

Igaz, hogy a határozat azonnali végrehajtása a rendelet 33. cikke szerinti jogorvoslati eljárás lezárásáig kész tényeket teremt, mivel a joghatósággal rendelkező bíróság határozata legalábbis ezen időtartamig visszavonhatatlanul végrehajtásra kerül. Mégis a gyermek mindenekfelett álló érdeke áll a figyelem középpontjában. Ha nem kerül sor elhelyezésre a jogorvoslati eljárás alatt, szintén fennáll a komoly következményekkel, nevezetesen a gyermek egészségének, sőt mi több életének veszélyeztetésével járó kész tények teremtésének a veszélye. Ezek alapján nyilvánította már a joghatósággal rendelkező bíróság szükséges intézkedésnek az elhelyezés elrendelését valamennyi figyelembe veendő követelmény mérlegelését követően. Ellentmondana a rendelet joghatóságra vonatkozó rendszerének és a kölcsönös bizalom elvének, ha a befogadó tagállam valamely bírósága ezen értékelést közvetetten felülvizsgálná a jogorvoslati eljárás lezárásáig hozott saját sürgősségi intézkedések elfogadása révén.

101.

Előnyösebbnek találom tehát azt a megoldást, hogy a határokon átnyúló különlegesen sürgős elhelyezés eseteiben, amikor a sürgősség magából a határozatból következik, a joghatósággal rendelkező bíróság határozata már a végrehajthatóvá nyilvánítás jogerőssé válását megelőzően végrehajtásra kerüljön.

102.

Ha ezzel szemben csak a rendelet 20. cikkére alapított eljárást fogadjuk el, a fent hivatkozott megfontolások álláspontom szerint ahhoz vezetnének, hogy mindenesetre a védőintézkedéseknek a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás lezárásáig tartalmilag a lehető legnagyobb mértékben a joghatósággal rendelkező bíróság határozatának végrehajtására kell irányulniuk.

103.

Ezen ideiglenes intézkedések és védőintézkedések esetében az e tagállam jogában előírt intézkedésekről van szó. Ezért alapvetően a nemzeti jogalkotónak kell meghatároznia a nemzeti hatóságok által a gyermek alapvető érdekeire tekintettel meghozandó intézkedéseket és azok végrehajtásának eljárásjogi feltételeit. ( 45 )

104.

A jelen ügyhöz hasonló ügyben, amelyben csak a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás jogerős lezárásáig tartó idő alatti áthidalásról van szó, a befogadó állam bíróságainak a nemzeti jogukban rendelkezésre álló lehetőségeket a lehető legnagyobb mértékben ahhoz kellene felhasználniuk, hogy a sürgősségi intézkedéseikkel tartalmilag végrehajtsák a joghatósággal rendelkező bíróság határozatát. Ez következik az elhelyezésről szóló határozatnak a rendelet 21. cikke szerinti elismerésének hatásaiból is.

105.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik és hatodik kérdés arra irányul, hogy az elhelyezést meghosszabbító ismételt bírósági elrendelés esetében mindig szükséges-e újabb, az 56. cikk (2) bekezdése szerinti hozzájárulás és a 28. cikk szerinti végrehajthatóvá nyilvánítás. A kérdést előterjesztő bíróság azt azon összefüggésben kérdezi, hogy az elhelyezést, ideiglenes intézkedés révén csak egy lehetőleg négy hétre szóló rövid időszakra kívánja elrendelni, hogy azt követően, ha továbbra is szükséges, rövid időszakokra megújítsa az elhelyezés elrendelését. Ebből következően a kérdést előterjesztő bíróság számára gyakorlati szempontból nem tűnik lehetségesnek az ismételt hozzájárulás és a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás.

106.

A fent hivatkozott célját szolgálva az elhelyezés tervezett időszakát le kell fednie az 56. cikk (2) bekezdése szerinti hozzájárulásnak. A csak egy hónapra megadott hozzájárulás nem bír határozatlan ideig tartó hatással a jövőben, hacsak nem kifejezetten az elhelyezés elrendelésének esetleges meghosszabbítása vonatkozásában is vagy határozatlan időre hozták.

107.

A végrehajtási intézkedések csak a magából a határozatból kitűnő terjedelemben alapíthatók a végrehajthatóvá nyilvánított határozatra. Ha e határozat az elhelyezést csak bizonyos időszakra rendeli el, a végrehajthatóvá nyilvánított határozat sem lehet a jogalapja a határozatban megjelölt időszaknál hosszabb időszakra való elhelyezés kényszerrel történő végrehajtásának. A hosszabb időszak tekintetében hiányzik a végrehajthatóság. A határozat által elrendelt elhelyezés időszakán túl a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás tekintetében hiányozni fog a határozatnak az ítélet kibocsátása szerinti államban való végrehajthatóságára irányuló feltétel. ( 46 ) Az elhelyezés további elrendelése vonatkozásában ismételt végrehajthatóvá nyilvánítás szükséges. Abban az összefüggésben, hogy a bentlakásos gondozásba helyezés mindig is ultima ratio lesz, szükséges, hogy csak a feltétlenül szükséges időtartamra korlátozzák. Adott esetben az elhelyező bíróság mérlegelheti azonban, hogy hosszabb időszakra rendelei-e el először az elhelyezést (és azt végrehajthatóvá nyilvánítják), majd rövid időszakonként felülvizsgálja, hogy e határozatot hatályon kívül kell-e helyezni.

108.

Az ötödik és hatodik kérdésre adott válaszként meg kell tehát állapítani, hogy a 2201/2003 rendelet 56. cikkének (2) bekezdése szerinti, meghatározott időszakra adott hozzájárulás nem érvényes azon határozatokra, amelyekkel az elhelyezés meghosszabbításra kerül; ezen esetben a hozzájárulás újbóli beszerzése szükséges. Végrehajtási intézkedések csak olyan időszak vonatkozásában alapíthatók a végrehajthatóvá nyilvánított határozatra, amely tekintetében a határozat az elhelyezést elrendelte.

109.

E megfontolások alapján azt javaslom, hogy a bíróság az alábbiak szerint válaszoljon a High Court of Ireland előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseire: