C‑494/12. sz. ügy
Dixons Retail plc
kontra
Commissioners for Her Majesty’s Revenue and Customs
(a First‑tier Tribunal [Tax Chamber] [Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„2006/112/EK irányelv — Hozzáadottérték‑adó — Termékértékesítés — Fogalom — Bankkártya csalárd felhasználása”
Összefoglaló – A Bíróság ítélete (második tanács), 2013. november 21.
Az adójogszabályok harmonizálása – Közös hozzáadottértékadó‑rendszer – Termékértékesítés – Fogalom – Dolog olyan vevő részére történő átadásával járó ügyletek, aki csalárd módon használ fizetési eszközként bankkártyát – Bennfoglaltság
(77/388 tanácsi irányelv, 2. cikk, 1. pont és 5. cikk, (1) bekezdés, valamint 2006/112 tanácsi irányelv, 2. cikk, (1) bekezdés, a) pont és 14. cikk, (1) bekezdés)
Az adójogszabályok harmonizálása – Közös hozzáadottértékadó‑rendszer – Adóalap – Termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás – Fogalom – Eladó és bankkártyával fizető vevő közötti adásvételi ügyletek – A vevő nevében az eladóval kötött megállapodás alapján a kártyát kibocsátó harmadik személy által teljesített fizetés – Ellenértéket képező fizetés – Bennfoglaltság
(77/388 tanácsi irányelv, 11. cikk, A. rész, (1) bekezdés, a) pont, valamint 2006/112 tanácsi irányelv, 73. cikk)
A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló 77/388 hatodik irányelv 2. cikkének 1. pontját és 5. cikkének (1) bekezdését, illetve a közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló 2006/112 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) pontját és 14. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a harmadik fél és a termék eladója közötti olyan megállapodás keretében, amelyben ez a harmadik fél kötelezettséget vállal arra, hogy díj levonása mellett az eladónak megfizeti az eladó által a fizetési eszközként ilyen kártyát használó vevőknek eladott termékek vételárát, a termék átadása olyan vevő részére, aki csalárd módon használ bankkártyát e termék kifizetésére, termékértékesítésnek minősül.
Ugyanis a termékértékesítés fogalma nem a tulajdonátruházásnak az alkalmazandó nemzeti jogszabályokban előírt formáira utal, hanem magában foglal bármely, materiális javak átruházására irányuló ügyletet, amelynek során az egyik fél feljogosítja a másik felet, hogy e javakkal úgy rendelkezzék, mintha azok tulajdonosa lenne.
Az említett fogalom objektív jellegű, és az érintett ügyletek céljától és eredményétől függetlenül alkalmazandó, anélkül hogy az adóhatóság köteles lenne vizsgálatot indítani az érintett adóalany szándékának megállapítása iránt, vagy hogy figyelembe kellene vennie az ugyanazon értékesítési láncban részt vevő, ezen adóalanytól eltérő gazdasági szereplő szándékát.
Ennek megfelelően az említett ügyletekben a bankkártya fizetési eszközként történő csalárd használata nincs hatással arra a tényre, hogy ezeket az ügyleteket termékértékesítésnek lehet minősíteni, hiszen nem az e fogalom alapjául szolgáló objektív feltételekkel, hanem a szóban forgó ügyletekben vevőként részt vevő személy szándékaival, illetve az e szándékot megvalósítani hivatott cselekményekkel áll összefüggésben.
Ezenfelül ezt a tényállást meg kell különböztetni az áruk eltulajdonításától, amely nem tartozik a termékértékesítés fogalma alá, mivel ez utóbbi nem jogosítja fel az elkövetőt arra, hogy a tulajdonossal azonos feltételek mellett rendelkezzék az áruval.
(vö. 17., 20., 21., 26., 28., 29., 38. pont és a rendelkező rész)
A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló 77/388 hatodik irányelv 11. cikke A. része (1) bekezdésének a) pontját, illetve a közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló 2006/112 irányelv 73. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a termék olyan vevő részére történő – termékértékesítésnek minősülő – átadása keretében, aki csalárd módon használ fizetési eszközként bankkártyát, ellenértéknek minősül a harmadik fél által a közte és a termék eladója közötti olyan megállapodás alapján teljesített fizetés, amelyben ez a harmadik fél kötelezettséget vállal arra, hogy az eladónak megfizeti az eladó által a fizetési eszközként ilyen kártyát használó vevőknek eladott termékek vételárát.
Ugyanis, amennyiben a vevő az árut hitelkártyával fizeti ki, két ügylet valósul meg, tudniillik egyrészt az eladó eladja az árut, és az általa kért teljes vételárba beleszámítja a hozzáadottérték‑adót is, amelyet a vevő fog végső fogyasztóként megfizetni, és amelyet az adóhatóság javára az eladó szed be, másrészt a kártya kibocsátója szolgáltatásokat nyújt az említett eladónak.
E tekintetben a hatodik irányelv, illetve a 2006/112 irányelv ahhoz, hogy valamely termékértékesítésre vagy szolgáltatásnyújtásra ellenérték fejében kerüljön sor, nem követeli meg, hogy e termékértékesítés vagy e szolgáltatás ellenértékét közvetlenül annak címzettje nyújtsa. A hatodik irányelv 11. cikke A. része (1) bekezdésének a) pontja, illetve a 2006/112 irányelv 73. cikke alapján ugyanis a termékértékesítés ellenértékét nem csupán a vevő teljesítheti, hanem harmadik fél, a jelen esetben a kártya kibocsátója is.
(vö. 34., 35., 38. pont és a rendelkező rész)
C‑494/12. sz. ügy
Dixons Retail plc
kontra
Commissioners for Her Majesty’s Revenue and Customs
(a First‑tier Tribunal [Tax Chamber] [Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„2006/112/EK irányelv — Hozzáadottérték‑adó — Termékértékesítés — Fogalom — Bankkártya csalárd felhasználása”
Összefoglaló – A Bíróság ítélete (második tanács), 2013. november 21.
Az adójogszabályok harmonizálása — Közös hozzáadottértékadó‑rendszer — Termékértékesítés — Fogalom — Dolog olyan vevő részére történő átadásával járó ügyletek, aki csalárd módon használ fizetési eszközként bankkártyát — Bennfoglaltság
(77/388 tanácsi irányelv, 2. cikk, 1. pont és 5. cikk, (1) bekezdés, valamint 2006/112 tanácsi irányelv, 2. cikk, (1) bekezdés, a) pont és 14. cikk, (1) bekezdés)
Az adójogszabályok harmonizálása — Közös hozzáadottértékadó‑rendszer — Adóalap — Termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás — Fogalom — Eladó és bankkártyával fizető vevő közötti adásvételi ügyletek — A vevő nevében az eladóval kötött megállapodás alapján a kártyát kibocsátó harmadik személy által teljesített fizetés — Ellenértéket képező fizetés — Bennfoglaltság
(77/388 tanácsi irányelv, 11. cikk, A. rész, (1) bekezdés, a) pont, valamint 2006/112 tanácsi irányelv, 73. cikk)
A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló 77/388 hatodik irányelv 2. cikkének 1. pontját és 5. cikkének (1) bekezdését, illetve a közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló 2006/112 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) pontját és 14. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a harmadik fél és a termék eladója közötti olyan megállapodás keretében, amelyben ez a harmadik fél kötelezettséget vállal arra, hogy díj levonása mellett az eladónak megfizeti az eladó által a fizetési eszközként ilyen kártyát használó vevőknek eladott termékek vételárát, a termék átadása olyan vevő részére, aki csalárd módon használ bankkártyát e termék kifizetésére, termékértékesítésnek minősül.
Ugyanis a termékértékesítés fogalma nem a tulajdonátruházásnak az alkalmazandó nemzeti jogszabályokban előírt formáira utal, hanem magában foglal bármely, materiális javak átruházására irányuló ügyletet, amelynek során az egyik fél feljogosítja a másik felet, hogy e javakkal úgy rendelkezzék, mintha azok tulajdonosa lenne.
Az említett fogalom objektív jellegű, és az érintett ügyletek céljától és eredményétől függetlenül alkalmazandó, anélkül hogy az adóhatóság köteles lenne vizsgálatot indítani az érintett adóalany szándékának megállapítása iránt, vagy hogy figyelembe kellene vennie az ugyanazon értékesítési láncban részt vevő, ezen adóalanytól eltérő gazdasági szereplő szándékát.
Ennek megfelelően az említett ügyletekben a bankkártya fizetési eszközként történő csalárd használata nincs hatással arra a tényre, hogy ezeket az ügyleteket termékértékesítésnek lehet minősíteni, hiszen nem az e fogalom alapjául szolgáló objektív feltételekkel, hanem a szóban forgó ügyletekben vevőként részt vevő személy szándékaival, illetve az e szándékot megvalósítani hivatott cselekményekkel áll összefüggésben.
Ezenfelül ezt a tényállást meg kell különböztetni az áruk eltulajdonításától, amely nem tartozik a termékértékesítés fogalma alá, mivel ez utóbbi nem jogosítja fel az elkövetőt arra, hogy a tulajdonossal azonos feltételek mellett rendelkezzék az áruval.
(vö. 17., 20., 21., 26., 28., 29., 38. pont és a rendelkező rész)
A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló 77/388 hatodik irányelv 11. cikke A. része (1) bekezdésének a) pontját, illetve a közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló 2006/112 irányelv 73. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a termék olyan vevő részére történő – termékértékesítésnek minősülő – átadása keretében, aki csalárd módon használ fizetési eszközként bankkártyát, ellenértéknek minősül a harmadik fél által a közte és a termék eladója közötti olyan megállapodás alapján teljesített fizetés, amelyben ez a harmadik fél kötelezettséget vállal arra, hogy az eladónak megfizeti az eladó által a fizetési eszközként ilyen kártyát használó vevőknek eladott termékek vételárát.
Ugyanis, amennyiben a vevő az árut hitelkártyával fizeti ki, két ügylet valósul meg, tudniillik egyrészt az eladó eladja az árut, és az általa kért teljes vételárba beleszámítja a hozzáadottérték‑adót is, amelyet a vevő fog végső fogyasztóként megfizetni, és amelyet az adóhatóság javára az eladó szed be, másrészt a kártya kibocsátója szolgáltatásokat nyújt az említett eladónak.
E tekintetben a hatodik irányelv, illetve a 2006/112 irányelv ahhoz, hogy valamely termékértékesítésre vagy szolgáltatásnyújtásra ellenérték fejében kerüljön sor, nem követeli meg, hogy e termékértékesítés vagy e szolgáltatás ellenértékét közvetlenül annak címzettje nyújtsa. A hatodik irányelv 11. cikke A. része (1) bekezdésének a) pontja, illetve a 2006/112 irányelv 73. cikke alapján ugyanis a termékértékesítés ellenértékét nem csupán a vevő teljesítheti, hanem harmadik fél, a jelen esetben a kártya kibocsátója is.
(vö. 34., 35., 38. pont és a rendelkező rész)