—

a Pohotovosť s. r. o. képviseletében J. Fuchs konateľ spoločnosti,

—

a Združenie na ochranu občana spotrebiteľa HOOS képviseletében I. Šafranko advokát,

—

a szlovák kormány képviseletében B. Ricziová, meghatalmazotti minőségben,

—

a német kormány képviseletében T. Henze és J. Kemper, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében M. van Beek és A. Tokár, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelvnek (HL L 95., 29. o., magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.) az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 38. és 47. cikkével összefüggésben értelmezett 6–8. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Pohotovosť s. r. o. (a továbbiakban: Pohotovosť) és M. Vašuta között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya azon választottbírósági ítélet végrehajtása, amellyel M. Vašutát fogyasztóihitel‑szerződés tárgyát képező pénzösszeg visszatérítésére kötelezték.

3

A 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a következőket mondja ki:

„Egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára.”

4

Ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”

5

Az említett irányelv 7. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.

(2)   Az (1) bekezdésben említett eszközök olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek lehetővé teszik, hogy a nemzeti fogyasztóvédelmi jogszabályok szerint jogos érdekkel rendelkező személyek vagy szervezetek eljárást kezdeményezzenek a vonatkozó nemzeti jogszabály értelmében bíróság vagy illetékes közigazgatási hatóság előtt annak megítélésére, hogy a fogyasztókkal kötendő szerződésekben általános használatra kidolgozott szerződési feltételek tisztességtelenek‑e, valamint megfelelő és hatékony eszközökkel élnek azért, hogy megszüntessék az ilyen feltételek alkalmazását.

(3)   A saját nemzeti jogszabályok tiszteletben tartásával a (2) bekezdésben említett jogorvoslati eljárások elkülönítve vagy együttesen indíthatók az ellen az azonos gazdasági ágazathoz tartozó több eladó és szolgáltató, illetve szakmai szövetségük ellen, akik illetve amelyek azonos általános szerződési feltételeket vagy hasonló feltételeket használnak, vagy azok használatát javasolják.”

6

Ugyanezen irányelv 8. cikke kimondja:

„A tagállamok az ezen irányelv által szabályozott területen elfogadhatnak vagy hatályban tarthatnak a Szerződéssel összhangban lévő szigorúbb rendelkezéseket annak érdekében, hogy a fogyasztóknak magasabb szintű védelmet biztosítsanak.”

7

A szlovák polgári perrendtartás alapeljárás tényállása idején hatályos szövegének (a továbbiakban: polgári perrendtartás) 93. cikke előírja:

„(1)   A felperes vagy az alperes kérelmeinek támogatása érdekében az a személy avatkozhat be a perbe, akiknek jogi érdeke fűződik az eljárás kimeneteléhez, kivéve, ha házassági bontóperről, házasság érvényességével kapcsolatos perről, vagy házasság létezésének vagy nemlétezésének megállapítása iránt indított perről van szó.

(2)   A felperes vagy az alperes kérelmeinek támogatása érdekében az a jogi személy is beavatkozhat a perbe, amelynek tevékenysége jogvédelmet is magában foglal valamely különös rendelkezés értelmében.

(3)   E személy saját kezdeményezésére vagy valamely félnek a bíróság által közölt kérelmére avatkozik be a perbe. A bíróság csak az erre irányuló kérelem esetén dönt a beavatkozás elfogadhatóságáról.

(4)   A beavatkozót az eljárás keretében ugyanazon jogok illetik, és ugyanazon kötelezettségek terhelik, mint az eljárásban részt vevő felet. Mindazonáltal csak a saját érdekében jár el. Amennyiben a beavatkozó cselekményei az általa támogatott fél cselekményeivel ellentétben állnak, az ilyen ellentétes cselekményeket a bíróság a per egyéb adatait is figyelembe véve bírálja el.”

8

E törvénykönyv 251. cikkének (4) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A határozatok végrehajtását és a különös szabályozás értelmében vett végrehajtást [...] az előző részekben foglalt rendelkezések szabályozzák, kivéve, ha a különös szabályozás eltérően rendelkezik. E kérdésekben azonban mindig végzésben kell rendelkezni.”

9

A végrehajtásról szóló törvénykönyvnek az alapeljárás tényállása idején hatályos szövege (a továbbiakban: végrehajtásról szóló törvénykönyv) 37. cikkének (1) és (3) bekezdésében a következőket mondja ki:

„(1)   Az eljárás felei a hitelező és az adós; egyéb személyek félként csak abban a részben vehetnek részt az eljárásban, amelynek tekintetében a féli minőséget a jelen törvénykönyv részükre elismeri. Amikor a bíróság a végrehajtás költségeiről határoz, a megbízott bírósági végrehajtó is félnek minősül.

[…]

(3)   Végrehajtásra a határozatban adósként megjelölt személytől eltérő más személlyel szemben vagy a határozatban hitelezőként megjelölt személytől eltérő más személy javára csak akkor kerülhet sor, ha bizonyítást nyert, hogy e személyre a 41. cikk alapján a végrehajtható okiratból eredő kötelezettségeket vagy jogokat ruháztak át. Amennyiben olyan körülmények merülnek fel, amelyek alapján a végrehajtható okiratból eredő jogok és kötelezettségek átruházása vagy átszállása következik be, az eljárásban részt vevő feleknek erről a végrehajtó hatóságot írásban és késedelem nélkül tájékoztatniuk kell. A közlést olyan okiratnak kell kísérnie, amely bizonyítja a jogok és kötelezettségek átruházását vagy átszállását. A végrehajtó hatóságnak az eljárásban részt vevő felek változásának engedélyezésére irányuló kérelmet kell benyújtania a bírósághoz az e körülményekről való tudomásszerzés napjától számított 14 napon belül. A bíróság az e kérelem közlésétől számított 60 napon belül végzéssel határoz. A határozatot közölni kell a végrehajtó hatósággal, azon hitelezővel és adóssal, akik a végrehajtható okiratban szerepelnek, valamint azzal a féllel, akinek a jogot vagy kötelezettséget átruházták.”

10

A fogyasztóvédelemről szóló 250/2007. sz. törvény 25. cikkének (1) és (2) bekezdése szerint egy szervezet fogyasztóvédelmi ügyekben akkor indíthat eljárást közigazgatási szerv vagy bíróság előtt, vagy akkor lehet az ilyen eljárásban fél, ha az ilyen tevékenység folytatása képezi elsődleges célját, vagy szerepel az Európai Bizottság által felhatalmazott személyek jegyzékében, ez azonban nem sérti a bíróság arra vonatkozó jogát, hogy az egyes ügyekben e személy keresetindítási jogosultságát megvizsgálja. Egyebekben a szervezet meghatalmazás alapján képviselheti a fogyasztót állami szervek előtt az e fogyasztó jogai gyakorlásával összefüggő ügyekben, beleértve a fogyasztói jogok megsértésével okozott kár megtérítését is.

11

A Pohotovosť M. Vašuta részére fogyasztói hitelt nyújtott. 2010. december 9‑i határozatával a Stálý rozhodcovský súd (állandó választottbíróság) arra kötelezte M. Vašutát, hogy fizessen meghatározott pénzösszeget a Pohotovosť‑nak.

12

A Pohotovosť e jogerőssé és végrehajthatóvá vált választottbírósági ítélet végrehajtására irányuló kérelmet nyújtott be. 2011. március 25‑én a Pohotovosť által megbízott bírósági végrehajtó az említett választottbírósági ítélet végrehajtásának engedélyezésére irányuló kérelmet nyújtott be az Okresný súd Svidníkhez (felsővízközi körzeti bíróság). E bíróság 2011. június 29‑i határozatával elutasította a kérelmet a késedelmi kamat megfizetésére és e megfizetéssel kapcsolatos költségekre vonatkozó részében. Az említett bíróság azonban a többi követelés tekintetében helyt adott az ugyanazon ítélet végrehajtására irányuló kérelemnek.

13

2011. szeptember 9‑én a Združenie na ochranu občana spotrebiteľa HOOS (HOOS fogyasztóvédelmi szervezet, a továbbiakban: Združenie HOOS) a polgári perrendtartás 93. cikkének (2) bekezdésére hivatkozva kérte, hogy engedélyezzék beavatkozását a végrehajtási eljárásba. Érdemben a megbízott bírósági végrehajtó pártatlanságának hiányára hivatkozott, mivel többek között azt állította, hogy a bírósági végrehajtó korábban munkaviszonyban állt a Pohotovosť‑tyal. Márpedig az Ústavný súd Slovenskej republiky (a Szlovák Köztársaság alkotmánybírósága) ítélkezési gyakorlatának megfelelően az a tény, hogy e bírósági végrehajtó a Pohotovosť‑tyal munkaviszonyban állt, összeegyeztethetetlen a bírósági végrehajtó pártatlanságára vonatkozó követelménnyel. Továbbá a Združenie HOOS a végrehajtási eljárás teljes egészében történő felfüggesztését kérte.

14

A Pohotovosť 2012. március 27‑i beadványában a Združenie HOOS‑nak a kérdést előterjesztő bíróság előtti beavatkozása elfogadhatatlanságának megállapítását kérte azzal az indokkal, hogy a végrehajtási törvénykönyv nem írja elő kifejezetten az ilyen beavatkozás lehetőségét.

15

2012. május 24‑i végzésével az Okresný súd Svidník elfogadhatatlannak nyilvánította a Združenie HOOS végrehajtási eljárásba történő beavatkozás iránti kérelmét, és elutasította az ezen eljárás felfüggesztésére irányuló kérelmet.

16

A Združenie HOOS 2012. június 18‑án jogorvoslattal élt e végzéssel szemben. Arra hivatkozott egyrészt, hogy M. Vašuta nem rendelkezett elegendő információval. Másrészt az említett bíróság a tisztességtelen választottbírósági kikötés tekintetében hivatalból nem alkalmazott M. Vašuta javára kellő védelmet nyújtó szabályokat, és nem vont le jogi következtetéseket a teljes hiteldíj mutató fogyasztóihitel‑szerződésben való megjelölésének elmulasztásából. Ugyanezen bíróság nem alkalmazta megfelelően a többek között a C-40/08. sz. Asturcom Telecomunicaciones ügyben 2009. október 6-án hozott ítéletből (EBHT 2009., I-9579. o.) és a C-76/10. sz., Pohotovosť-ügyben 2010. november 16-án hozott végzésből (EBHT 2010., I-11557. o.) eredő ítélkezési gyakorlatot.

17

Az írásbeli észrevételekből kitűnik, hogy a Najvyšší súd Slovenskej republiky (a Szlovák Köztársaság legfelsőbb bírósága) 2012. október 10‑i ítéletében úgy ítélte meg, hogy a fogyasztóvédelmi szervezet beavatkozása nem elfogadható a fogyasztóval szembeni végrehajtási eljárásban, ugyanis nem peres eljárásról van szó, hanem jogerős és az adóssal szemben kényszerítő jellegű érdemi határozat végrehajtására irányuló eljárásról. Egyébiránt az Ústavný súd Slovenskej republiky egy 2013. január 15‑i ítéletben hasonló megközelítést fogadott el.

18

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a Bíróságnak a 93/13 irányelvre vonatkozó értelmezése meghatározó befolyással lehet az alapeljárásban eldöntendő jogvita megoldására.

19

E körülményekre tekintettel az Okresný súd Svidník úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

20

A Bíróság Hivatalához 2014. február 6‑án érkezett, 2014. január 31‑i iratával a Pohotovosť a főtanácsnok indítványának 2013. december 12‑én történt ismertetését követően kérte a Bíróság eljárási szabályzata 83. cikke alapján a szóbeli szakasz újbóli megnyitását olyan új tényre vonatkozó információk elégtelenségére hivatkozva, amely a Bíróság határozatára nézve döntő jelentőségű. Egyébiránt a Pohotovosť azt kérte, hogy a Bíróság a jelen előzetes döntéshozatali eljárás keretében hallgassa meg az Okresný súd Bardejov (bártfai körzeti bíróság) előtt folyamatban lévő peres eljárásban részt vevő azon felet, akinek a javára a Združenie HOOS a Pohotovosť szerint téves jogalapokon és jogi érveken alapuló keresetet terjesztett elő.

21

Először is emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság az eljárási szabályzat 83. cikkének megfelelően hivatalból, a főtanácsnok javaslatára vagy a felek kérelmére is elrendelheti a szóbeli szakasz újbóli megnyitását, ha úgy véli, hogy az ügy körülményei nincsenek kellően feltárva, vagy ha az ügyet olyan érv alapján kellene eldönteni, amelyet a felek nem vitattak meg (a C‑361/12. sz. Carratù‑ügyben 2013. december 12‑én hozott ítélet 18. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

22

Másodszor, az EUMSZ 252. cikk második bekezdése szerint a főtanácsnok feladata, hogy teljesen pártatlanul és függetlenül eljárva, nyilvános tárgyaláson indokolással ellátott indítványt terjesszen elő azokban az ügyekben, amelyek esetében az Európai Unió Bíróságának alapokmánya szerint a főtanácsnok részvételére van szükség. E feladat ellátása során a főtanácsnok az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet adott esetben a kérdést előterjesztő bíróság vagy az alapeljárásban részt vevő felek által szigorúan meghatározottnál tágabb összefüggésbe helyezve is megvizsgálhatja. Mivel a Bíróságot nem köti sem a főtanácsnok indítványa, sem az annak alapját képező indokolás, nem feltétlenül szükséges az eljárási szabályzat 83. cikke alapján minden olyan esetben újból megnyitni a szóbeli szakaszt, amikor a főtanácsnok olyan jogi szempontot hoz fel, amelyet a felek nem vitattak meg (a fent hivatkozott Carratù‑ügyben hozott ítélet 19. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23

A jelen esetben egyrészt az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet nem olyan érvek alapján kell eldönteni, amelyeket a felek nem vitattak meg. Másrészt a Pohotovosť arra vonatkozó kérelmét tekintve, hogy a Bíróság a jelen előzetes döntéshozatali eljárás keretében az alapügybeli nemzeti bírósági eljárástól eltérő nemzeti bírósági eljárásban félként részt vevő személyt hallgasson meg, emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 267. cikkben említett eljárás a nemzeti bíróság és az uniós bíróság közötti együttműködési eljárás, valamint hogy az alapeljárásban részt vevő felek – ahogy az az eljárási szabályzat 97. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik – azok, akiket a kérdést előterjesztő bíróság a nemzeti eljárási szabályok alapján ekként határoz meg. Márpedig a jelen esetben a kérdéses személyt a kérdést előterjesztő bíróság nem azonosította az alapeljárásban részt vevő félként (lásd ebben az értelemben a Bíróság elnökének a C‑368/06. sz. Cedilac‑ügyben 2007. március 23‑án hozott végzése 6. pontját).

24

E körülmények között a főtanácsnok meghallgatását követően a Pohotovosť kérelmeinek nem lehet helyt adni.

25

A Bíróság Alapokmánya 23. cikkének második bekezdése alapján benyújtott írásbeli észrevételeiben a Pohotovosť többek között arról tájékoztatta a Bíróságot, hogy a kérdést előterjesztő bírósághoz 2014. november 14‑én benyújtott beadványában a végrehajtás iránti kérelme teljességétől való elállását nyilvánította ki és az eljárás megszüntetését kérte. A kérdést előterjesztő bíróságnak ezen elállásról a végrehajtási eljárás megszüntetésével kellene határoznia. Mindenesetre, mivel az eljárás az alapeljárásban befejeződött, a Bíróságnak a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet mint elfogadhatatlant el kell utasítania.

26

Az ekképpen bejelentett elállás tekintetében a Bíróság felhívására – amely annak megerősítésére vonatkozott, hogy folyamatban van‑e még előtte azon eljárás, amelynek keretében az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét kezdetben benyújtotta, valamint hogy e tekintetben fenntartja‑e a kérelmét – az Okresný súd Svidník a Bírósághoz 2013. július 8‑án és szeptember 10‑én érkezett levelében úgy válaszolt, hogy a Pohotovosť 2012. december 27‑én a választottbírósági ítélet végrehajtása iránti eljárás felfüggesztésére irányuló kérelmet nyújtott be. A kérdést előterjesztő bíróság arra is utalt, hogy az alapeljárás iratai már a Krajsky súd v Prešove (eperjesi regionális bíróság) előtt vannak, ugyanis a Pohotovosť az utóbbi bírósághoz fellebbezést nyújtott be az előzetes döntéshozatalra utaló határozattal szemben. Az Okresný súd Svidník azonban pontosította, hogy az alapeljárás még mindig folyamatban van előtte, és hogy ezen okból fenntartja az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét.

27

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálásának Bíróság általi megtagadása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben nyilvánvaló, hogy az uniós jog kért értelmezése nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, vagy a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a neki feltett kérdésekre hasznos választ adjon (lásd ebben az értelemben a C-222/05-C-225/05. sz., Van der Weerd és társai egyesített ügyekben 2007. június 7-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-4233. o.] 22. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

28

Mindazonáltal az EUMSZ 267. cikk szövegéből is és rendszeréből is az következik, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás előfeltétele a nemzeti bíróság előtt ténylegesen folyamatban lévő jogvita, amelynek a keretében a nemzeti bíróságnak olyan határozatot kell hoznia, amely alkalmas arra, hogy figyelembe vegye az előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítéletet (lásd ebben az értelemben a C-422/93-C-424/93. sz., Zabala Erasun és társai egyesített ügyekben 1995. június 15-én hozott ítélet [EBHT 1995., I-1567. o.] 28. pontját, a C-314/96. sz. Djabali-ügyben 1998. március 12-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-1149. o.] 18. pontját, valamint a C-225/02. sz. García Blanco ügyben 2005. január 20-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-523. o.] 27. pontját).

29

Az előzetes döntéshozatalra utalás indoka nem tanácsadói vélemények megfogalmazása általános vagy hipotetikus kérdésekről, hanem valamely jogvita tényleges megoldásának szükségessége (lásd a 244/80. sz. Foglia-ügyben 1981. december 16-án hozott ítélet [EBHT 1981., 3045. o.] 18. pontját; a C-480/00-C-482/00., C-484/00., C-489/00-C-491/00. és C-497/00-C-499/00. sz., Azienda Agricola Ettore Ribaldi és társai egyesített ügyekben 2004. március 25-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-2943. o.] 72. pontját, valamint a fent hivatkozott García Blanco ügyben hozott ítélet 28. pontját).

30

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság kérdésére pontosította, hogy az eljárás még mindig folyamatban van előtte. Márpedig amennyiben az EUMSZ 267. cikk szerinti eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, amelynek keretében az előbbi az utóbbiak számára az uniós jog olyan értelmezését nyújtja, amely szükséges az előttük folyamatban lévő ügyek eldöntéséhez (lásd többek között a C-83/91. sz. Meilicke-ügyben 1992. július 16-án hozott ítélet [EBHT 1992., I-4871. o.] 22. pontját és a C-445/06. sz. Danske Slagterier ügyben 2009. március 24-én hozott ítélet [EBHT 2009., I-2119. o.] 65. pontját), a nemzeti bíróság ilyen pontosítása köti a Bíróságot, és főszabály szerint az alapeljárásban részt vevő felek nem vonhatják kétségbe azt.

31

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozattal szemben benyújtott fellebbezés körülményére tekintettel emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 267. cikknek megfelelően az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés helytállósága és szükségessége megítélésének felelőssége főszabály szerint – a Bíróság által, a jelen ítélet 27. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlattal összhangban végzett, szűk körű felülvizsgálat sérelme nélkül – kizárólag a kérdést előterjesztő bíróságot terheli. Így a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló végzéssel szemben benyújtott fellebbezés alapján hozott esetleges határozatból levonja a következtetéseket, és eldöntse: az előzetes döntéshozatal iránti kérelem fenntartásának, megváltoztatásának vagy visszavonásának van‑e helye (lásd a C-210/06. sz. Cartesio-ügyben 2008. december 16-án hozott ítélet [EBHT 2008., I-9641. o.] 96. pontját).

32

Ebből következik, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben a Bíróságnak a kiszámíthatóság és a jogbiztonság érdekében is tartania kell magát az előzetes döntéshozatalra utaló végzéshez, amelynek mindaddig ki kell fejtenie joghatásait, amíg azt az előterjesztő bíróság vissza nem vonja vagy meg nem változtatja, mivel kizárólag e bíróság határozhat a visszavonásról vagy megváltoztatásról (lásd a fent hivatkozott Cartesio‑ügyben hozott ítélet 97. pontját).

33

A Bíróság – miután beérkeztek hozzá adott esetben a kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben tett észrevételei – csak akkor vonhat le következtetéseket a fellebbviteli bíróság határozatából úgy, hogy esetlegesen törli az ügyet, ha a fellebbviteli bíróság az alkalmazandó nemzeti eljárási szabályok szerint hatályon kívül helyezi a kérdést előterjesztő bíróságnak az alapeljárás felperese elállásának tudomásul vételét megtagadó határozatát, valamint elrendeli a kérdést előterjesztő bíróság által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem visszavonását (lásd ebben az értelemben a Bíróság elnöke C‑564/12. sz., BNP Paribas Personal Finance és Facet ügyben 2013. szeptember 25‑én hozott végzésének 1–5. pontját).

34

Meg kell azonban állapítani, hogy a jelen ügyben a Bíróságot nem tájékoztatta az EUMSZ 267. cikk értelmében a kérdést előterjesztő bíróság vagy más bíróság a Krajsky súd v Prešove ilyen határozatáról.

35

Az előző megfontolások összességére tekintettel válaszolni kell az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre.

36

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 93/13 irányelvet, különösen annak a Charta 38. és 47. cikkével összefüggésben értelmezett 6. cikke (1) bekezdését, 7. cikke (1) bekezdését és 8. cikkét akként kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek alkalmazásával nem megengedett, hogy valamely fogyasztóvédelmi szervezet meghatározott fogyasztó támogatása érdekében beavatkozzon az e fogyasztó ellen, jogerős választottbírósági ítélet végrehajtása iránt indított eljárásba.

37

E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következik, hogy az alapeljárásban a Združenie HOOS többek között azért kéri a Pohotovosť által M. Vašuta ellen indított végrehajtási eljárásba történő beavatkozásának engedélyezését, mivel úgy véli, hogy az Okresný súd Svidník a választottbírósági ítélet végrehajtása iránti eljárást csak a hitel egy része tekintetében felfüggesztő, valamint e végrehajtásnak a fennmaradó részben történő engedélyezésére vonatkozó határozatával – tisztességtelen választottbírósági kikötés fennállása mellett – hivatalból nem biztosított a fogyasztó részére megfelelő védelmet, és nem vont le jogi következtetéseket a teljes hiteldíj mutató fogyasztóhitel‑szerződésben való megjelölésének elmulasztásából. Utóbbi határozat nem felel meg a Bíróságnak a különösen a fent hivatkozott Pohotovosť‑ügyben hozott végzésből eredő ítélkezési gyakorlatának.

38

Úgy tűnik továbbá, hogy a polgári perrendtartás 93. cikkének (2) bekezdése alapján valamely fogyasztóvédelmi szervezet lehet beavatkozó a fogyasztó részvételével zajló, valamely jog érdemére vonatkozó jogvitában. Ellenben a fogyasztót érintő végrehajtási eljárás tekintetében – függetlenül attól, hogy valamely nemzeti bíróság ítéletének vagy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló jogerős választottbírósági ítéletnek a végrehajtásáról van‑e szó – a végrehajtási törvénykönyv a Najvyšší súd Slovenskej republiky és az Ústavný súd Slovenskej republiky ítélkezési gyakorlata alapján nem teszi lehetővé az ilyen szervezet beavatkozását.

39

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a 93/13 irányelv által létrehozott védelmi rendszer azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, mind tárgyalási lehetőségei, mind pedig információs szintje tekintetében, amely helyzet az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételek elfogadásához vezet, anélkül hogy a fogyasztó befolyásolni tudná ezek tartalmát (a C-240/98-C-244/98. sz., Océano Grupo Editorial és Salvat Editores egyesített ügyekben 2000. június 27-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-4941. o.] 25. pontja, a C-168/05. sz., Mostaza Claro ügyben 2006. október 26-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-10421. o.] 25. pontja, valamint a fent hivatkozott Pohotovosť‑ügyben hozott végzés 37. pontja).

40

Az említett irányelv által célzott védelem biztosítása érdekében a Bíróság többször hangsúlyozta, hogy ezen egyenlőtlen helyzetet csak a szerződő feleken kívüli, pozitív beavatkozás egyenlítheti ki (a fent hivatkozott Océano Grupo Editorial és Salvat Editores egyesített ügyekben hozott ítélet 27. pontja, a fent hivatkozott Mostaza Claro ügyben hozott ítélet 26. pontja, a fent hivatkozott Asturcom Telecomunicaciones ügyben hozott ítélet 31. pontja, valamint a fent hivatkozott Pohotovosť‑ügyben hozott végzés 39. pontja).

41

E tekintetben a bíróság azon lehetősége, hogy hivatalból vizsgálja a feltételek tisztességtelen voltát, éppúgy megfelelő eszköz a 93/13 irányelv 6. cikkében foglalt eredmény elérésére, vagyis annak megakadályozására, hogy az egyéni fogyasztót a tisztességtelen feltételek kössék, mint annak elősegítésére, hogy az irányelv 7. cikkében szereplő cél elérhetővé váljon, mivel az említett vizsgálat esetleges visszatartó erejének köszönhetően megszűnhet a tisztességtelen feltételek alkalmazása a fogyasztók és az eladók vagy szolgáltatók között létrejött szerződésekben (a C-473/00. sz. Cofidis-ügyben 2002. november 21-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-10875. o.] 32. pontja, a fent hivatkozott Mostaza Claro ügyben hozott ítélet 27. pontja, valamint a fent hivatkozott Pohotovosť‑ügyben hozott végzés 41. pontja).

42

Ahogy azt a főtanácsnok indítványának többek között az 55. és 56. pontjában megállapította, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a jogerős választottbírósági ítélet végrehajtása iránti eljárásban eljáró nemzeti bíróság feladata – ahogy az alapeljárásban is – a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató közötti egyenlőtlen helyzet kiegyenlítése érdekében a szerződő feleken kívüli, az említett irányelv által előírt pozitív beavatkozás. Amikor ugyanis a belső eljárási szabályok alapján – hasonló végrehajtási eljárás keretében – hivatalból kell értékelnie a választottbírósági kikötés és a nemzeti közrendi szabályok közötti ellentmondást, akkor e bíróságnak hivatalból meg kell vizsgálnia az ítéletben meghatározott követelés alapjául szolgáló szerződési feltételek tisztességtelen jellegét, amint rendelkezésére állnak az e tekintetben szükséges ténybeli és jogi elemek (lásd ebben az értelemben a C-243/08. sz., Pannon GSM ügyben 2009. június 4-én hozott ítélet [EBHT 2009., I-4713. o.] 32. pontját, a fent hivatkozott Asturcom Telecomunicaciones ügyben hozott ítélet 53. pontját, valamint a fent hivatkozott Pohotovosť‑ügyben hozott végzés 51. pontját).

43

Tekintettel arra a szerepre, amelyet a fogyasztóvédelmi szervezetek tölthetnek be, meg kell állapítani, hogy a 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását (a C‑472/10. sz. Invitel‑ügyben 2012. április 26‑án hozott ítélet 35. pontja). E tekintetben ezen irányelv 7. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, hogy ezen eszközök közé tartozik, hogy a jogos fogyasztóvédelmi érdekkel rendelkező személyek vagy szervezetek eljárást kezdeményezzenek a bíróságok előtt annak érdekében, hogy azok eldöntsék, hogy az általános használatra kidolgozott szerződési feltételek tisztességtelenek‑e, és adott esetben, hogy tiltsák meg azokat (lásd a C-372/99. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2002. január 24-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-819. o.] 14. pontja és a fent hivatkozott Invitel‑ügyben hozott ítélet 36. pontja).

44

A jogsértő magatartás abbahagyására való kötelezés iránti eljárások megelőző jellegéből és elrettentésre irányuló céljából, valamint bármely konkrét egyéni jogvitától való függetlenségéből az következik, hogy ezen eljárásokat akkor is meg lehet indítani, ha azokat a kikötéseket, amelyek alkalmazásának megtiltását kérték, meghatározott szerződésekben nem használták (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítélet 15. pontját és a fent hivatkozott Invitel‑ügyben hozott ítélet 37. pontját).

45

Ugyanakkor, ahogy azt a főtanácsnok indítványának 62. pontjában meghatározta, meg kell állapítani, hogy sem a 93/13 irányelv, sem pedig a fogyasztóvédelmi szabályozást kiegészítő későbbi irányelvek nem tartalmaznak a fogyasztóvédelmi szervezetek által a fogyasztó részvételével zajló egyedi jogvitákban betöltött vagy betöltendő szerepre vonatkozó rendelkezést. Ennek megfelelően a 93/13 irányelv nem szabályozza azt, hogy az ilyen szervezeteknek biztosítani kell‑e a jogot az ilyen egyedi jogvitákba a fogyasztók támogatása érdekében történő beavatkozáshoz.

46

Ebből az következik, hogy – a fogyasztóvédelmi szervezeteknek a fogyasztókat érintő egyedi jogvitákba történő beavatkozási lehetőségét tekintve – uniós szabályozás hiányában az ilyen szabályok megállapítása az eljárási autonómia elve alapján az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartozik, azzal a feltétellel azonban, hogy e szabályok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső jogi helyzetekre vonatkozókhoz képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által ruházott jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve).

47

Először az egyenértékűség elve megköveteli, hogy a szóban forgó nemzeti szabály különbségtétel nélkül vonatkozzon az uniós jog és a belső jog megsértésén alapuló, hasonló tárggyal és jogalappal rendelkező keresetekre (lásd különösen a C-63/08. sz. Pontin-ügyben 2009. október 29-én hozott ítélet [EBHT 2009., I-10467. o.] 45. pontját).

48

Annak megvizsgálása tekintetében, hogy az említett elvet a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyó eljárásban tiszteletben tartották‑e, e bíróság feladata – amely az egyetlen, amelynek közvetlen ismeretei vannak a keresetek eljárási szabályairól belső jogrendjében –, hogy megvizsgálja a feltételezetten hasonló, belső jellegű keresetek tárgyát és lényeges elemeit. A Bíróság ugyanakkor a nemzeti bíróság által végzendő értékelés tekintetében bizonyos, az uniós jog értelmezésére vonatkozó elemeket szolgáltathat e bíróság számára.

49

E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a végrehajtási törvénykönyv 37. cikkének (1) bekezdése – ahogy azt a főtanácsnok indítványának 73. pontjában hangsúlyozta – kizárja harmadik személyek beavatkozását a nemzeti bíróság határozata vagy a jogerős választottbírósági ítélet végrehajtása iránti eljárásba, függetlenül attól, hogy e beavatkozás az uniós jog vagy a belső jog megsértésén alapul.

50

Ilyen körülmények között az ilyen szabályozás nem sérti az egyenértékűség elvét, amennyiben nem írja elő az alapügyben szóban forgóhoz hasonló fogyasztóvédelmi szervezetnek a jogerős választottbírósági ítélet végrehajtása iránti eljárásba történő beavatkozása elismerésének lehetőségét.

51

Másodszor a tényleges érvényesülés elvét illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság korábban úgy ítélte meg, hogy minden esetben, amikor felmerül a kérdés, hogy valamely nemzeti eljárási rendelkezés lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi‑e az uniós jog alkalmazását, azt kell megvizsgálni, hogy milyen e rendelkezésnek az egész eljárásban betöltött helye, hogy hogyan zajlik az eljárás, és melyek a sajátosságai a különböző nemzeti fórumok előtt. Ebből a szempontból adott esetben azokat az alapelveket is figyelembe kell venni, amelyek a nemzeti bírósági rendszer alapjául szolgálnak, mint például a védelemhez való jog, a jogbiztonság elve, és az eljárás szabályos lefolytatásának elve (lásd a C‑413/12. sz. Asociación de Consumidores Independientes de Castilla y León ügyben 2013. december 5‑én hozott ítélet 34. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

52

E tekintetben a Charta 38. cikke arról rendelkezik, hogy az Unió politikáiban biztosítani kell a fogyasztók védelmének magas szintjét. Ezen kötelezettség érvényes a 93/13 irányelv végrehajtására is. Ugyanakkor ezen irányelvnek a fogyasztóvédelmi szervezetek számára a fogyasztók részvételével zajló egyedi jogvitákba történő beavatkozást biztosító jogot előíró rendelkezése hiányában a Charta 38. cikke önmagában nem követelheti meg az említett irányelvnek e jogot elismerő értelmezését.

53

E megállapítás egyaránt alkalmazható a Chartának a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogra vonatkozó 47. cikkének rendelkezéseire is, ez cikk értelmében ugyanis azoknak, akik nem rendelkeznek elégséges pénzeszközökkel, költségmentességet kell biztosítani, amennyiben az igazságszolgáltatás hatékony igénybevételéhez erre szükség van. Minthogy ugyanezen irányelv az eladók, illetve szolgáltatók, valamint a fogyasztók közötti jogvitában eljáró nemzeti bíróságtól a szerződő feleken kívüli, pozitív beavatkozást vár el, valamely szervezet fogyasztó támogatása érdekében történő beavatkozásának elutasítása semmiképp nem tekinthető úgy, hogy az sérti e fogyasztónak az e cikkben garantált hatékony jogorvoslathoz való jogát. Ezenkívül a fogyasztóvédelmi szervezet beavatkozása nem hasonlítható össze az olyan költségmentességgel sem, amelyet bizonyos esetekben az említett cikk alapján biztosítani kell azoknak, akik nem rendelkeznek elégséges pénzeszközökkel.

54

A fogyasztóvédelmi szervezet arra vonatkozó lehetőségét tekintve, hogy ebben az összefüggésben ugyanezen cikkre hivatkozzon, meg kell állapítani, hogy a fogyasztó részvételével zajló eljárásban e beavatkozás elutasítása nem érinti az említett szervezet mint ilyen típusú szervezet jogainak, többek között a 93/13 irányelv 7. cikkének (2) bekezdésében elismert kollektív keresetindítási jogának védelme tekintetében a hatékony bírósági jogorvoslathoz való jogát.

55

Végül hozzá kell tenni, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás alapján valamely szervezet minden eljárásban – beleértve a végrehajtási eljárást – közvetlenül képviselheti az ilyen fogyasztót az utóbbi által adott meghatalmazás alapján.

56

A fentiekből következően azáltal, hogy nem rögzíti a fogyasztóvédelmi szervezet tekintetében egy jogerős bírósági határozat vagy választottbírósági ítélet végrehajtása iránti eljárásba történő beavatkozás lehetőségét, az alapügyben szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás nem sérti a tényleges érvényesülés elvét.

57

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelvet, különösen annak a Charta 38. és 47. cikkével összefüggésben értelmezett 6. cikke (1) bekezdését, 7. cikke (1) bekezdését és 8. cikkét akként kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek alkalmazásával nem megengedett, hogy valamely fogyasztóvédelmi szervezet meghatározott fogyasztó támogatása érdekében beavatkozzon az e fogyasztó ellen, jogerős választottbírósági ítélet végrehajtása iránt indított eljárásba.

58

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a végrehajtási törvénykönyv 37. cikkének (1) és (3) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az, hogy a nemzeti bíróság a 93/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének, 7. cikke (1) bekezdésének, valamint 8. cikkének értelmében valamely fogyasztóvédelmi szervezetet valamely jogerős választottbírósági ítélet végrehajtása iránti eljárásban beavatkozóként ismer el.

59

A kérdést előterjesztő bíróság valójában e kérdéssel a nemzeti jogáról kialakítható értelmezést kér a Bíróságtól.

60

Márpedig a Bíróság az előzetes döntéshozatali eljárásban nem értelmezheti a nemzeti törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket (lásd a C-151/02. sz. Jaeger-ügyben 2003. szeptember 9-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-8389. o.] 43. pontját, valamint a C-237/04. sz. Enirisorse-ügyben 2006. március 23-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-2843. o.] 24. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

61

A fenti megfontolások összességére tekintettel a második kérdést elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

62

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelvet, különösen annak az Európai Unió Alapjogi Chartája 38. és 47. cikkével összefüggésben értelmezett 6. cikke (1) bekezdését, 7. cikke (1) bekezdését és 8. cikkét akként kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek alkalmazásával nem megengedett, hogy valamely fogyasztóvédelmi szervezet meghatározott fogyasztó támogatása érdekében beavatkozzon az e fogyasztó ellen, jogerős választottbírósági ítélet végrehajtása iránt indított eljárásba.