1

Fellebbezésében B. Rintisch az Európai Unió Törvényszékének T‑109/09. sz., Rintisch kontra OHIM – Valfleuri Pâtes alimentaires (PROTIVITAL) ügyben 2011. december 16‑án hozott ítéletének (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel a Törvényszék elutasította a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) negyedik fellebbezési tanácsának a fellebbező és a Valfleuri Pâtes alimentaires SA (a továbbiakban: Valfleuri) közötti felszólalási eljárással kapcsolatban 2009. január 21‑én hozott határozatának (R 1660/2007‑4. sz. ügy; a továbbiakban: megtámadott határozat) hatályon kívül helyezésére irányuló keresetét.

2

A közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK tanácsi rendeletet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.; a továbbiakban: a 40/94 rendelet) hatályon kívül helyezte és felváltotta a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 78., 1. o.), amely 2009. április 13‑án lépett hatályba. Mindazonáltal, tekintettel a tényállás megvalósulásának időpontjára, a jelen jogvita tárgyában továbbra is a 40/94 rendelet az irányadó.

3

A 40/94 rendelet végrehajtásának szabályait a 2005. június 29‑i 1041/2005/EK bizottsági rendelettel (HL L 172., 4. o.) módosított, 1995. december 13‑i 2868/95/EK bizottsági rendelet (HL L 303., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 189. o.; a továbbiakban: végrehajtási rendelet) tartalmazza.

4

A 40/94 rendelet 74. cikkének (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy „az OHIM figyelmen kívül hagyhatja azokat a tényeket vagy bizonyítékokat, amelyeket az érintett felek nem kellő időben hoztak fel vagy terjesztettek elő”.

5

A végrehajtási rendelet 19. szabálya a következőképpen rendelkezik:

[...]

6

E rendelet „A felszólalás vizsgálata” című 20. szabályának (1) bekezdése az alábbiakról rendelkezik:

„Ha a 19. szabály (1) bekezdésében említett határidő lejártáig a felszólaló nem bizonyítja a korábbi védjegyének vagy jogának meglétét, érvényességét és oltalmi hatályát, valamint a felszólalásra való jogosultságát, a felszólalást elutasítják mint megalapozatlant.”

7

Az említett rendeletnek „A fellebbezés vizsgálata” című 50. szabálya (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„Eltérő rendelkezés hiányában a fellebbezési eljárásban megfelelően alkalmazni kell annak a szervezeti egységnek az eljárására vonatkozó előírásokat, amely a fellebbezéssel megtámadott határozatot hozta.

[...]

Ha a fellebbezés a felszólalási osztályok egyikének határozata ellen irányul, a fellebbezési tanács a [40/94] rendeletben és e szabályokban megállapított vagy a felszólalási osztály által a rendelettel és e szabályokkal összhangban megadott határidőn belül benyújtott tényekre és bizonyítékokra korlátozza a fellebbezés vizsgálatát, kivéve ha a fellebbezési tanács úgy véli, hogy [az említett] rendelet 74. cikkének (2) bekezdése értelmében további vagy kiegészítő tényeket és bizonyítékokat kell figyelembe venni.”

8

Az 1041/2005 rendelet (7) preambulumbekezdésének szövege kimondja:

„A felszólalási eljárással kapcsolatos rendelkezéseket teljes egészében át kell alakítani az elfogadhatósági követelmények meghatározása, a hiányosságok jogi következményeinek egyértelmű meghatározása és a rendelkezéseknek az eljárás időrendi sorrendjében történő meghozatala érdekében.”

9

A Törvényszék a megtámadott ítélet 1–16. pontjában az alábbiak szerint foglalja össze a jogvita előzményeit:

[...]

[...]

10

A Törvényszék Hivatalához 2009. március 17‑én benyújtott keresetlevelével a felperes keresetet indított a megtámadott határozat hatályon kívül helyezése iránt.

11

E kereset alátámasztása érdekében három jogalapra hivatkozott, amelyek közül kizárólag a második képezi a jelen fellebbezés tárgyát. E jogalap a 40/94 rendelet 74. cikke (2) bekezdésének a fellebbezési tanács általi megsértésén, valamint hatáskörrel való visszaélésen alapul.

12

Azt követően, hogy a megtámadott ítélet 31. és 32. pontjában, a C-29/05. P. sz., OHIM kontra Kaul ügyben 2007. március 13-án hozott ítélet (EBHT 2007., I-2213. o.) 42. pontjára hivatkozva emlékeztetett arra, hogy a 40/94 rendelet 74. cikkének (2) bekezdéséből következik, hogy főszabályként, és eltérő rendelkezés hiányában a tények és bizonyítékok felek általi előterjesztése továbbra is lehetséges a határidők lejárta után, amelyekhez ezen előterjesztés kötve van, továbbá, hogy az OHIM számára egyáltalában nem tilos, hogy az ilyen, késedelmesen előterjesztett tényeket vagy bizonyítékokat figyelembe vegye, a Törvényszék elutasította a B. Rintisch által a fentiek szerint előterjesztett jogalap első részét, és a megtámadott ítélet 33–42. pontjában az alábbiak szerint határozott:

[...]

13

A Törvényszék ezt követően elutasította a második jogalap második részét az alábbi indok alapján:

14

Mivel a Törvényszék a B. Rintisch által előterjesztett többi jogalapot is elutasította, a jelen jogalapot elutasította.

15

Fellebbezésében B. Rintisch azt kéri a Bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet és az OHIM‑ot kötelezze a költségek viselésére.

16

Az OHIM és a Valfleuri kéri a fellebbezés elutasítását és B. Rintisch kötelezését a költségek viselésére.

17

Fellebbezésének alátámasztására a fellebbező két jogalapra, egyrészt a 40/94 rendelet 74. cikke (2) bekezdésének megsértésére, másrészt a fellebbezési tanács hatáskörrel való visszaélésére hivatkozik.

18

B. Rintisch azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte a 40/94 rendelet 74. cikkének (2) bekezdését és a végrehajtási rendelet 50. szabályának (1) bekezdését.

19

Ennek kapcsán arra hivatkozik, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyta az utóbbi rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének harmadik albekezdését, amely a fellebbezések vizsgálatára vonatkozó olyan különös rendelkezés, amely kifejezetten a 40/94 rendelet 74. cikke (2) bekezdésének alkalmazásáról rendelkezik, a fellebbezési tanács részére tehát mérlegelési jogkört biztosít annak meghatározása során, hogy a további vagy kiegészítő tényeket és bizonyítékokat figyelembe kell‑e venni. Ezenkívül a Törvényszék tévesen elmulasztott különbséget tenni a teljes mértékben új tények, és a végrehajtási rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének harmadik albekezdése szerinti „további vagy kiegészítő” tények és bizonyítékok késedelmes előterjesztése között.

20

Az OHIM vitatja a fellebbező által a vonatkozó rendelkezésekre vonatkozóan javasolt értelmezést. Úgy véli, hogy a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a végrehajtási rendelet 20. szabályának (1) bekezdését a fent hivatkozott Kaul kontra OHIM ügyben hozott ítélet értelmében eltérő rendelkezésnek kell tekinteni, mivel olyan kötelező rendelkezésről van szó, amely jogvesztő határidőt vezet be.

21

A Valfleuri úgy véli, hogy a végrehajtási rendelet 19. szabályának (4) bekezdése és 20. szabályának (1) bekezdése olyan kifejezett és kötelező szabály, amely kizárja minden lehetőségét annak, hogy az OHIM kiterjessze a felszólaló részére a korábbi védjegyek létezésének és érvényességének bizonyítására kitűzött határidőt. Következésképpen az OHIM a szóban forgó helyzetben nem rendelkezik a 40/94 rendelet 74. cikkének (2) bekezdésében számára biztosított mérlegelési jogkörrel.

22

A 40/94 rendelet 74. cikkének (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy az OHIM figyelmen kívül hagyhatja azokat a tényeket vagy bizonyítékokat, amelyeket az érintett felek nem kellő időben hoztak fel vagy terjesztettek elő.

23

Ahogyan azt a Bíróság megállapította, e rendelkezés szövegéből következik, hogy főszabály szerint és eltérő rendelkezés hiányában a tények és bizonyítékok felek általi előterjesztése továbbra is lehetséges a határidők lejárta után, amelyekhez a 40/94 rendelet értelmében ezen előterjesztés kötve van, és az OHIM‑nak nem tilos az ilyen, késedelmesen előterjesztett tényeket vagy bizonyítékokat figyelembe vennie (a fent hivatkozott OHIM kontra Kaul ügyben hozott ítélet 42. pontja és a C‑621/11. P. sz. New Yorker SHK Jeans kontra OHIM ügyben 2013. július 18‑án hozott ítélet 22. pontja).

24

Annak pontosításával ugyanis, hogy az OHIM hasonló esetben úgy „dönthet”, hogy figyelmen kívül hagyja e bizonyítékokat, az említett rendelkezés széles mérlegelési jogkörrel ruházza fel az OHIM‑ot annak – a határozatának e tekintetben történő indokolása mellett történő – eldöntése céljából, hogy azokat tekintetbe kell‑e venni (a fent hivatkozott OHIM kontra Kaul ügyben hozott ítélet 43. pontja és a fent hivatkozott New Yorker SHK Jeans kontra OHIM ügyben hozott ítélet 23. pontja).

25

Mivel a fellebbező által felhozott első jogalap kizárólag azt a mérlegelési jogkört érinti, amellyel álláspontja szerint az OHIM fellebbezési tanácsa rendelkezik, annak megállapítása érdekében, hogy létezik‑e az említett jogkör kizárását lehetővé tévő eltérő rendelkezés, a fellebbezési eljárás szabályait kell megvizsgálni.

26

E tekintetben a végrehajtási rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének első albekezdése úgy rendelkezik, hogy eltérő rendelkezés hiányában a fellebbezési eljárásban megfelelően alkalmazni kell annak a szervezeti egységnek az eljárására vonatkozó előírásokat, amely a fellebbezéssel megtámadott határozatot hozta.

27

A Törvényszék a megtámadott ítélet 37. pontjában megállapította, hogy e rendelkezésből következik, hogy a fellebbezési tanács köteles alkalmazni a végrehajtási rendelet 20. szabályának (1) bekezdését, és ennek megfelelően megállapítani, hogy a korábbi védjegy létezésének, érvényességének és az oltalom terjedelmének bizonyítására irányuló bizonyítékoknak az OHIM által e célból megállapított határidő lejártát követően történő előterjesztése a felszólalás elutasításához vezet, anélkül hogy a fellebbezési tanács e tekintetben mérlegelési jogkörrel rendelkezne.

28

Márpedig ily módon a Törvényszék a végrehajtási rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének téves értelmezését fogadta el, amely figyelmen kívül hagyja a hivatkozott rendelkezés harmadik albekezdését.

29

Ugyanis noha az említett rendelkezés első albekezdése kimondja azt az elvet, amely szerint a fellebbezési eljárásban megfelelően alkalmazni kell annak a szervezeti egységnek az eljárására vonatkozó előírásokat, amely a fellebbezéssel megtámadott határozatot hozta, ugyanezen rendelkezés harmadik albekezdése különös szabálynak minősül, amely ezen elvet lerontja. E különös szabály kifejezetten a felszólalási osztály határozata elleni fellebbezési eljárásra vonatkozik, és meghatározza, hogy a fellebbezési tanács előtt milyen szabályok alkalmazandók az elsőfokú eljárásban megadott vagy megállapított határidők lejártát követően előterjesztett tényekre és bizonyítékokra.

30

A végrehajtási rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének harmadik albekezdését tehát a felszólalási osztály határozata elleni fellebbezési eljárás e különös vonatkozásában kell alkalmazni az említett osztály előtti eljárásra vonatkozó rendelkezések helyett, amelyek között a végrehajtási rendelet 20. szabályának (1) bekezdése is szerepel.

31

E ponton hangsúlyozni kell, hogy az említett különös szabályt a végrehajtási rendeletbe az utóbbinak az 1041/2005 rendelettel történő módosítása vezette be, amelynek (7) preambulumbekezdése szerint az a célja, hogy egyértelműen meghatározza a felszólalási eljárás során előálló eljárási hiányosságok jogi következményeit. E megállapítás megerősíti, hogy a felszólalási osztály előtti eljárás során a bizonyítékok kezelése kapcsán előálló késedelemhez a fellebbezési tanács előtti eljárás során kapcsolódó jogkövetkezményeket az említett szabálynak megfelelően kell meghatározni.

32

Márpedig a végrehajtási rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében, amennyiben a fellebbezés a felszólalási osztály határozata ellen irányul, a fellebbezési tanács a fellebbezés vizsgálatát a felszólalási osztály által megállapított vagy megadott határidőn belül előterjesztett tényekre és bizonyítékokra korlátozza, kivéve ha úgy ítéli meg, hogy a további vagy kiegészítő tényeket és bizonyítékokat a 40/94 rendelet 74. cikkének (2) bekezdésével összhangban figyelembe kell venni.

33

A végrehajtási rendelet tehát kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a fellebbezési tanács a felszólalási osztály határozata ellen irányuló fellebbezés vizsgálata során a végrehajtási rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének harmadik albekezdéséből és a 40/94 rendelet 74. cikkének (2) bekezdéséből eredő mérlegelési jogkörrel rendelkezik annak eldöntése céljából, hogy figyelembe kell‑e venni azokat a további vagy kiegészítő tényeket és bizonyítékokat, amelyeket a felszólalási tanács által megállapított vagy megadott határidőn belül nem terjesztettek elő.

34

Következésképpen annak a megtámadott ítélet 42. pontjában történő kimondásával, hogy a végrehajtási rendelet 20. szabályának (1) bekezdése olyan eltérő rendelkezésnek minősül, amellyel ellentétes, ha a fellebbezési osztály figyelembe veszi a fellebbező által az OHIM előtt késedelmesen előterjesztett bizonyítékokat, azzal a következménnyel, hogy e tanács nem rendelkezik a 40/94 rendelet 74. cikkének (2) bekezdésén alapuló mérlegelési jogkörrel e bizonyítékok figyelembevétele tekintetében, a Törvényszék jogi tévedést követett el az ítéletében.

35

Emlékeztetni kell azonban arra, hogy amennyiben a Törvényszék valamely ítéletének indokolása sérti az uniós jogot, de rendelkező része egyéb jogi indokok miatt megalapozottnak bizonyul, a fellebbezést el kell utasítani (a C-210/98. P. sz., Salzgitter kontra Bizottság ügyben 2000. július 13-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-5843. o.] 58. pontja és a C-352/09. P. sz., ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ügyben 2011. március 29-én hozott ítélet [EBHT 2011., I-2359. o.] 136. pontja).

36

Márpedig a jelen ítélet 34. pontjában szereplő megfontolásokból következik, hogy annak a megtámadott határozat 38–40. pontjában történő megállapításával, hogy a végrehajtási rendelet 20. szabályának (1) bekezdéséből következik, hogy a fellebbezési tanács nem rendelkezett mérlegelési jogkörrel annak eldöntése céljából, hogy figyelembe kell‑e venni a korábbi védjegy létezésének, érvényességének és az oltalom terjedelmének késedelmesen előterjesztett bizonyítékait, a fellebbezési tanács jogi tévedést követett el.

37

Mindazonáltal meg kell említeni, hogy a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 42. pontjában említette, hogy még ha megállapításra is kerül, hogy rendelkezett mérlegelési jogkörrel annak eldöntése tekintetében, hogy figyelembe kell‑e venni a késedelmesen előterjesztett dokumentumokat, azt nem gyakorolta volna a felszólaló javára. Ezt követően az említett határozat 43–46. pontjában kifejtette a fenti következtetését igazoló indokokat.

38

A fellebbezési tanács által – a B. Rintisch által késedelmesen előterjesztett bizonyítékok figyelembevételének elutasítása céljából –másodlagosan kifejtett fenti indokok csak akkor orvosolják azt a hibát, amely a megtámadott határozatot érinti, ha lehetővé teszik annak megállapítását, hogy a fellebbezési tanács ténylegesen gyakorolta az őt a 40/94 rendelet 74. cikkének (2) bekezdése alapján megillető mérlegelési jogkört annak – indokolt módon és valamennyi releváns körülményt figyelembe véve történő – eldöntése céljából, hogy figyelembe kellett‑e venni az előtte késedelmesen előterjesztett bizonyítékokat a tőle várt határozat meghozatala céljából (lásd ebben az értelemben a C‑610/11. P. sz., Centrotherm Systemtechnik kontra OHIM és centrotherm Clean Solutions ügyben 2013. szeptember 26‑án hozott ítélet 110. pontját).

39

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság többek között kimondta, hogy a késedelmesen előterjesztett bizonyítékok figyelembevétele abban az esetben, ha az OHIM‑nak felszólalási eljárás keretében kell határozatot hoznia, különösen akkor igazolható, ha az OHIM szerint egyrészről a késedelmesen előterjesztett bizonyítékok első ránézésre valós jelentőséggel bírnak az előtte folyamatban lévő felszólalási eljárás kimenetele szempontjából, másrészről pedig az eljárásnak azon szakaszával, amikor e késedelmes előterjesztésre sor kerül, és az azt övező körülményekkel e figyelembevétel nem ellentétes (a fent hivatkozott OHIM kontra Kaul ügyben hozott ítélet 44. pontja, valamint a fent hivatkozott Centrotherm Systemtechnik kontra OHIM és centrotherm Clean Solutions ügyben hozott ítélet 113. pontja).

40

A jelen esetben, mivel B. Rintisch felszólalását többek között három lajstromozott német védjegyre alapította, e védjegyek létezésének, érvényességének és oltalmuk terjedelmének bizonyítékait, amelyeket a felszólalási eljárás során kellett benyújtania, a végrehajtási rendelet 19. cikke (2) bekezdése a) pontjának ii. alpontja pontosan és kimerítően felsorolja. B. Rintischnek tehát már a felszólalás benyújtását megelőzően ismernie kellett azon pontos dokumentumokat, amelyeket annak alátámasztására be kellett nyújtania. Következésképpen a fellebbezési tanácsnak e feltételek mellett megszorítóan kell gyakorolnia mérlegelési jogkörét, és csak akkor fogadhatja el ilyen bizonyítékok késedelmes előterjesztését, ha az azt övező körülmények alkalmasak a fellebbező azon késedelmének igazolására, amely a bizonyíték rá háruló kezelése során áll elő.

41

Márpedig határozatának indokolása érdekében a fellebbezési tanács különösen hangsúlyozta, hogy B. Rintisch a szóban forgó védjegyek megújításának bizonyítékával 2007. január 15. óta rendelkezett, és nem adta elő annak okát, hogy miért tartotta vissza e dokumentumot 2007 októberéig.

42

A megtámadott határozatból tehát kitűnik, hogy a szóban forgó védjegyek létezésére, érvényességére és oltalma terjedelmére vonatkozó bizonyítékok késedelmes előterjesztését övező körülmények nem alkalmasak a fellebbező azon késedelmének igazolására, amely a bizonyítékok rá háruló kezelése során állt elő.

43

Az a körülmény, hogy B. Rintisch a felszólalási osztály által e célból meghatározott határidők lejártát megelőzően előterjesztette a Deutsches Patent‑ und Markenamt online védjegylajstromából származó azon kivonatokat, amelyeken az eljárás nyelvétől eltérő nyelven szerepel a szóban forgó védjegyek megújítása, nem cáfolja a fenti elemzést, mivel a végrehajtási rendelet 19. szabályának (4) bekezdéséből következik, hogy az OHIM nem veszi figyelembe azokat a dokumentumokat, amelyeket e határidőn belül nem nyújtanak be, vagy nem fordítanak le az eljárás nyelvére.

44

A fentiekből következik, hogy a fellebbezési tanács megalapozottan utasította el azon bizonyítékok figyelembevételét, amelyeket B. Rintisch a felszólalási osztály által e célból meghatározott határidők lejártát követően terjesztett elő, anélkül hogy határoznia kellett volna e bizonyítékok esetleges relevanciájáról, vagy meg kellett volna határoznia, hogy az eljárásnak azon szakasza, amelynek során e késedelmes előterjesztésre sor került, akadályozza‑e az említett figyelembevételt.

45

A B. Rintisch által állítottakkal ellentétben ugyanis a fellebbezési tanács a 40/94 rendelet 74. cikkének (2) bekezdése szerinti mérlegelési jogkörének gyakorlása során nem köteles megvizsgálni a jelen ítélet 39. pontjában említett három kritériumot, mivel e kritériumok közül egy is elegendő annak megállapításához, hogy nem kell figyelembe vennie a szóban forgó, késedelmesen előterjesztett bizonyítékokat (lásd ebben az értelemben a C‑193/09. P. sz., Kaul kontra OHIM ügyben 2010. március 4‑én hozott végzés 38. pontját).

46

E feltételek mellett tehát a megtámadott ítéletet érintő, a jelen ítélet 34. pontjában megállapított jogi tévedés a fellebbezés vizsgálata során nem jár következményekkel, mivel a 40/94 rendelet 74. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított második jogalap első részének az említett ítélet 47. pontjában a Törvényszék által történő elutasítását a Törvényszék által felhozottaktól eltérő jogi indokok igazolják, és ezért az nem vezethet az említett ítélet hatályon kívül helyezéséhez.

47

B. Rintisch azt állítja, hogy a Törvényszék alulbecsülte azon körülményt, hogy a fellebbezési tanács visszaélt a hatáskörével.

48

Az OHIM megállapítja, hogy a fellebbezésben nem található olyan érv, amely alátámasztaná a második jogalapot.

49

A második jogalapot illetően meg kell említeni egyrészről, hogy a fellebbező általános állításokra szorítkozik, és egyáltalán nem nevezi meg a megtámadott ítélet általa kifogásolt pontjait, másrészről pedig, hogy nem hoz fel jogi érveket e jogalap alátámasztására.

50

Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 256. cikkből, a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből, valamint a Bíróság eljárási szabályzatának a tényállás megvalósulása idején hatályos változata 112. cikke 1. §‑ának c) pontjából (jelenleg a Bíróság eljárási szabályzata 168. cikke (1) bekezdésének d) pontja) következik, hogy az érintett fellebbezés vagy jogalap elfogadhatatlanságának terhe mellett a fellebbezésben pontosan meg kell jelölni a hatályon kívül helyezni kért ítélet kifogásolt elemeit, valamint a kérelem alapjául szolgáló konkrét jogi érveket (a C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P.–C‑208/02. P. és C-213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-5425. o.] 426. pontja, valamint a C-487/06. P. sz., British Aggregates kontra Bizottság ügyben 2008. december 22-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-10515. o.] 121. pontja).

51

A B. Rintisch által fellebbezése alátámasztására felhozott második jogalap tehát nem felel meg e követelményeknek, ezért mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

52

Mivel a fellebbező által fellebbezése alátámasztásául hivatkozott jogalapok egyikének sem lehet helyt adni, a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

53

Az eljárási szabályzat 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről. Ugyanezen szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése értelmében – amely a 184. cikk (1) bekezdése szerint a fellebbezési eljárásban is alkalmazandó – a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

54

Mivel a fellebbező pervesztes lett, az OHIM és a Valfleuri kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: