1. 

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmek jogi háttere a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv. ( 2 )

2. 

A Verwaltungsgericht Berlin (Németország) által előterjesztett kérdésekkel összefüggésben a Bíróságnak konkrétan a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja érvényességét, valamint e rendelkezésnek a köztisztviselők illetményére történő alkalmazására vonatkozó feltételeket, majd a szóban forgó nemzeti rendelkezéseknek az ezen irányelv 2. cikkében kifejezett, az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma elvével való összeegyeztethetőségét kell megvizsgálnia. Ezt követően a Bíróságnak meg kell határoznia ezen elv esetleges megsértésének jogi következményeit. Végül a Bíróságnak vizsgálnia kell, hogy biztosítja‑e a hatékony jogorvoslathoz való jogot az a nemzeti szabály, amely az alapeljárásokban szereplőhöz hasonlóan a folyó költségvetési év végéig kötelezi a köztisztviselőt a nem közvetlenül törvényből fakadó pénzbeli juttatáshoz való jog érvényesítésére.

3.

A 2000/78 irányelv 1. cikkének értelmében annak célja a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel.

4.

Ezen irányelv 2. cikke értelmében:

„(1)   Ezen irányelv alkalmazásában az »egyenlő bánásmód elve« azt jelenti, hogy az 1. cikkben említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni.

(2)   Az (1) bekezdés alkalmazásában:

5.

Az említett irányelvet annak 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a Közösségre átruházott hatáskörök korlátain belül minden személyre alkalmazni kell mind a köz‑, mind a magánszféra vonatkozásában – beleértve az állami szerveket is – az alkalmazási és munkafeltételekre beleértve az elbocsátást és a díjazást is.

6.

A 2000/78 irányelv 6. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A 2. cikk (2) bekezdése ellenére a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az életkoron alapuló eltérő bánásmód nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha – a nemzeti jog keretein belül – egy törvényes cél által objektíven és ésszerűen igazolt, beleértve a foglalkoztatáspolitikát, a munkaerő‑piaci és a szakképzési célkitűzéseket, és ha a cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek [helyesen: ha – a nemzeti jog keretein belül – jogszerű céllal, például jogszerű foglalkoztatáspolitikai, munkaerő‑piaci, vagy szakképzési céllal objektív és ésszerű módon igazolható, valamint e cél elérésének eszközei megfelelőek és szükségesek].

Az ilyen eltérő bánásmód magában foglalhatja, többek között:

[…]”

7.

A 2000/78 irányelv 16. cikkének a) pontja értelmében a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy biztosítsák bármely törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezés eltörlését, amely az egyenlő bánásmód elvével ellentétes.

8.

2011. június 30‑ig a köztisztviselők illetményéről szóló szövetségi törvény 2006. augusztus 31‑én hatályos változatának (Bundesbesoldungsgesetz, a továbbiakban: a BBesG régi változata) 27. és azt követő §‑ai képezték a berlini tartományi köztisztviselők javadalmazásának jogalapját.

9.

A BBesG régi változatában a tényleges életkor alapján megállapított szolgálati idő jelentette a fizetési fokozatba történő kezdeti besorolás kiindulási feltételét, majd ezt követően az illetményrendszer illetményfokozataiban történő előrelépés kiindulópontját.

10.

Ugyanígy, a BBesG régi változatának 27. cikke kimondja, hogy az alapilletményt az illetményre vonatkozó ellentétes rendelkezés hiányában fizetési fokozatonként kell kiszámítani. A fizetési fokozatok közötti előrelépés a szolgálati időtől és a teljesítménytől függ. A köztisztviselő vagy katona legalább annak a besorolási fokozatnak az alapilletményét kapja, amelybe kinevezték. Ugyanezen rendelkezés szerint az alapilletmény az ötödik fizetési fokozatig kétévenként növekszik, majd a kilencedik fizetési fokozatig háromévenként, azt követően pedig négyévenként. Az említett rendelkezés előírja továbbá, hogy az A besorolási fokozatba sorolt köztisztviselők és katonák, akik tartósan kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, előrehozva megkaphatják a következő, magasabb fizetési fokozatnak megfelelő alapilletményt (teljesítményen alapuló fizetési fokozat). Egy adott munkáltatónál az egy naptári éven belül ilyen módon teljesítményen alapuló fizetési fokozatba sorolt személyek száma nem haladhatja meg azon A besorolási fokozatba sorolt köztisztviselők és katonák számának 15%‑át, akik a végső alapilletményt még nem érték el. Ha azt állapítják meg, hogy a köztisztviselő teljesítménye nem felel meg a tisztséghez kapcsolódó átlagos követelményeknek, a köztisztviselő mindaddig az adott fizetési fokozatban marad, amíg a teljesítménye a következő, magasabb fokozatba történő előrelépését nem teszi indokolttá.

11.

A BBesG régi változatának 28. cikke értelmében a szolgálati időt azon hónap első napjától kell számítani, amikor a köztisztviselő vagy katona a 21. életévét betöltötte.

12.

A szolgálati idő számításának ezt a kiindulópontját a 31. életév betöltését követő olyan időszakokra tekintettel ki kell tolni, amelyek köztisztviselőként vagy katonaként nem jogosították illetményre, ezeknek a 35. életév betöltéséig a negyedét, majd ezt követően a felét kell figyelembe venni. A köztisztviselőként vagy katonaként járó illetménnyel azonos megítélés alá esik a főfoglalkozásként végzett szakmai tevékenységért közjogi munkáltatótól, közjogi kulturális közösségtől vagy azok szervezeteitől, vagy bármely más olyan munkáltatótól kapott illetmény, amely alkalmazza a közszférában hatályos kollektív szerződéseket, vagy olyan kollektív szerződéseket alkalmaz, amelyek tartalma ezekkel gyakorlatilag azonos, és amelyek működésében az állam vagy más közjogi személyek jelentős részben részt vesznek, akár hozzájárulások vagy támogatások nyújtásával, akár más módon.

13.

A közszolgálati jogviszonyt módosító, 2011. június 21‑i második törvénnyel (Zweites Dienstrechtsänderungsgesetz) Berlin tartomány átültette a BBesG régi változatának releváns rendelkezéseit Berlin tartomány jogába, ez a köztisztviselők illetményéről szóló szövetségi törvény Berlinre vonatkozó átmeneti változata (Bundesbesoldungsgesetz in der Überleitungsfassung für Berlin, a továbbiakban: a BBesG Bln régi változata).

14.

A Berlin tartomány köztisztviselőinek illetménye módosításáról szóló, 2011. június 29‑i törvénnyel (Gesetz zur Besoldungsneuregelung für das Land Berlin – Berliner Besoldungsneuregelungsgesetz, a továbbiakban: BerlBesNG) Berlin tartomány módosította a BBesG Bln régi változatát. Ettől az időponttól eltérő rendelkezések alkalmazandóak Berlin tartomány köztisztviselőire annak függvényében, hogy 2011. augusztus 1‑jét követően léptek szolgálatba (a továbbiakban: új köztisztviselők), vagy 2011. július 31‑én már köztisztviselők voltak (a továbbiakban: régi köztisztviselők). A BerlBesNG 1. cikkének (1) bekezdése 2011. augusztus 1‑jei hatállyal módosította a BBesG Bln régi változatát. Az új köztisztviselőkre a BBesG Bln így módosított változatát (a továbbiakban: a BBesG Bln új változata) kell alkalmazni.

15.

Az A besorolási fokozatban az új köztisztviselők kezdeti besorolását egy (tapasztalattól függő) fizetési fokozatba, valamint az illetményben történő későbbi fokozatonkénti előrelépést már nem a tényleges életkor alapján megállapított szolgálati idő határozza meg, hanem a tapasztalatokkal kapcsolatos követelményeknek megfelelően megszerzett szolgálati idő időtartama.

16.

Ennek megfelelően a BBesG Bln új változatának 27. cikke kimondja, hogy az alapilletményt ezzel ellentétes, illetményre vonatkozó rendelkezések hiányában (tapasztalati) fizetési fokozatonként kell kiszámítani. A következő, magasabb fizetési fokozatba történő előrelépés a megszerzett tapasztalattól függ. Ezen cikk értelmében minden, a BBesG Bln új változatának hatálya alá tartozó illetményre jogosító állásra történő első kinevezéshez az 1. fokozatnak megfelelő alapilletményt kell megállapítani, amely nem érinti e törvény 28. cikkének (1) bekezdése értelmében a korábbi időszakok figyelembevételét. A BBesG Bln új változata 27. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy az alapilletmény az 1. fizetési fokozatban kétéves tapasztalatszerzési időszakot követően, a 2–4. fizetési fokozatban hároméves tapasztalatszerzési időszakot követően, majd az 5–7. fizetési fokozatban négyéves tapasztalatszerzési időszakot követően növekszik. A köztisztviselői illetményre nem jogosító időszakok időtartama késlelteti a köztisztviselő előrelépését, ami nem érinti a BBesG Bln új változata 28. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket.

17.

A BBesG Bln új változata 27. cikkének (4) bekezdése értelmében azok az A besorolási fokozatba tartozó köztisztviselők, akik tartósan kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, előrehozva megkaphatják a következő, magasabb fokozatnak megfelelő alapilletményt (teljesítményen alapuló fokozat). Egy adott munkáltatónál az egy naptári éven belül ilyen teljesítményen alapuló fizetési fokozatba sorolt személyek száma nem haladhatja meg azon A besorolási fokozatba sorolt köztisztviselők számának 15%‑át, akik a végső alapilletményt még nem érték el. Ha azt állapítják meg, hogy a köztisztviselő teljesítménye nem felel meg a tisztséghez kapcsolódó átlagos követelményeknek, a köztisztviselő mindaddig az adott fizetési fokozatban marad, amíg a teljesítménye a következő, magasabb fokozatba történő előrelépését nem teszi indokolttá.

18.

A BBesG Bln új változata 28. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy amikor e törvény 27. cikkének (2) bekezdése alkalmazásával megállapítják a kezdeti fizetési fokozatot, figyelembe kell venni különösen a főfoglalkozásként közjogi munkáltatónál, közjogi kulturális közösségnél vagy azok szervezeteinél végzett egyenértékű szakmai tevékenységet, feltéve hogy e szakmai tevékenység nem volt feltétele az érintett pályára történő kiválasztásnak. Figyelembe kell venni a kötelező katonai vagy polgári szolgálat ideje alatt a munkahelyek megőrzéséről szóló törvény (Arbeitsplatzschutzgesetz) értelmében kompenzációval érintett időszakokat is, ha a közszolgálatba lépését a katonai vagy polgári szolgálat elvégzésének kötelezettsége késleltette.

19.

A BerlBesNG 2. cikkének (1) bekezdése kivételt állapít meg a régi köztisztviselőkre vonatkozóan. Ez a régi köztisztviselőknek az új rendszerben történő újbóli besorolásáról szóló, 2011. június 29‑i berlini törvény (Berliner Besoldungsüberleitungsgesetz, a továbbiakban: BerlBesÜG).

20.

A BerlBesÜG 2. cikkének (1) bekezdése értelmében 2011. augusztus 1‑jével a köztisztviselőket az ezt követő bekezdésekben meghatározottak szerint a 2011. július 31‑én betöltött pozíció alapján a BerlBesNG 3. mellékletében foglalt fizetési fokozatokba vagy átmeneti fizetési fokozatokba kell besorolni azzal az alapilletménnyel, amelyre a 2011. augusztus 1‑jén a köztisztviselők illetményének és öregségi nyugdíjának Berlin tekintetében történő 2010/2011. évi kiigazításáról szóló, 2010. július 8‑i törvény értelmében jogosultak lennének. A BerlBesÜG 2. cikkének (2) bekezdése értelmében a köztisztviselőt abba a fizetési fokozatba vagy átmeneti fizetési fokozatba kell besorolni, amely megfelel a magasabb egységig felfelé kerekített alapilletmény összegének.

21.

A BerlBesÜG 3. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a BBesG Bln új változata 27. cikkének (3) bekezdése alkalmazásában az előrelépéshez megkövetelt tapasztalat időtartamának kiszámításakor a BerlBesNG 3. mellékletében foglalt fizetési fokozatokba sorolás jelenti a kiindulópontot.

22.

A kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy a jogalkotó ezt a reformot azzal indokolta, hogy a régi illetményrendszer a 2000/78 irányelvre figyelemmel egyre vitatottabbá vált az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma miatt, különösen a szerződéses alkalmazottakkal összefüggő közelmúltbeli ítélkezési gyakorlatra tekintettel.

23.

A szigorúan vett köztisztviselők tekintetében a jogalkotó megállapította, hogy bár az elsőfokú bíróságok határozatai még nem állapítottak meg az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést, szükséges a tapasztalatra épülő rendszert kialakítani, mivel nem zárható ki, hogy magasabb szintű bíróságok és az Európai Unió Bírósága ezt a kérdést másként ítéli meg, ami adott esetben akár évi 109 millió euróra becsült többletköltséggel járhat. Következésképpen a kiinduló illetményt, illetve annak későbbi növelését a továbbiakban nem a tényleges életkor alapján megállapított szolgálati idő, hanem a meghatározott követelményekkel összhangban megszerzett szolgálati időtartamhoz kapcsolódó feltétel alapján kellett meghatározni. A jogalkotó hozzáteszi, hogy az említett reform figyelembe veszi a 2000/78 irányelvet. Álláspontja szerint az új rendszernek mindazonáltal nem volt célja sem a köztisztviselők jövedelmének csökkentése, sem annak növelése. Az új illetményrendszer megalkotására ezért mindenekelőtt „költségsemleges” módon került sor, és az adott besorolási fokozat – a 65. életév betöltéséig előléptetés nélkül elérendő – fiktív jövedelme tekintetében az adott besorolási fokozatban mindkét irányban legfeljebb 1%‑os eltérést tartalmaz. A régi köztisztviselőkre vonatkozó, kivételt megállapító rendelkezés is a köztisztviselők szerzett jogainak megőrzése iránti törekvésből fakadt.

24.

2009. június 30‑ig a BBesG régi változata 27. és azt követő cikkeinek azok 2002. augusztus 6‑án hatályos változata jelentette a szövetségi köztisztviselők illetményrendszerének jogi alapját. Ezek a rendelkezések azonosak voltak a korábban bemutatott, a BBesG régi változatának 2006. augusztus 31‑én hatályos változatával.

25.

A szövetségi közszolgálati jog reformjáról és átalakításáról szóló, 2009. február 5‑i törvény (Gesetz zur Neuordnung und Modernisierung des Bundesdienstrechts) módosította a szövetségi köztisztviselők illetményének a szolgálati időn alapuló számítási rendszerét. Ennek megfelelően 2009. július 1‑jétől a BBesG új változata 27. és azt követő cikkeinek a 2009. február 5‑én hatályos változata értelmében ez a rendszer az úgynevezett „tapasztalaton” alapuló fizetési fokozatokból áll, amelyeket a meghatározott követelményekkel összhangban teljesített szolgálati idő időtartamának megfelelően állapítanak meg.

26.

Az alapeljárások tényállása a következőképpen foglalható össze. Egyrészt T. Specht (C‑501/12. sz. ügy), J. Schombera (C‑502/12. sz. ügy), A. Wieland (C‑503/12. sz. ügy), U. Schönefeld (C‑504/12. sz. ügy), A. Wilke (C‑505/12. sz. ügy), G. Schini (C‑506/12. sz. ügy), másrészt R. Schmeel (C‑540/12. sz. ügy) és R. Schuster (C‑541/12. sz. ügy) (a továbbiakban együtt: az alapeljárások felperesei) egyrészt Berlin tartomány, másrészt a Németországi Szövetségi Köztársaság véglegesen kinevezett köztisztviselői.

27.

Az alapeljárások felpereseit eredetileg a BBesG régi változatának megfelelő, vagyis a kinevezésük napján fennálló szolgálati idejük alapján sorolták be illetményrendszerbe.

28.

Az alapeljárások felperesei vitatják illetményük kiszámítását, és arra hivatkoztak a kérdést előterjesztő bíróság előtt, hogy őket életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetés érte.

29.

A C‑502/12. sz. és C‑506/12. sz. ügyben J. Schombera és G. Schini azt kéri, hogy a 2008. január 1‑je és 2011. augusztus 1‑je – a tapasztalaton alapuló új illetményrendszerre történő áttérés időpontja – közötti időszak tekintetében visszamenőleg fizessék meg számukra a ténylegesen kifizetett illetmény és azon illetmény közötti különbözetet, amelyet akkor kaptak volna, ha őket a legmagasabb fizetési fokozatba sorolták volna.

30.

A C‑501/12. sz., a C‑503/12. sz. és a C‑505/12. sz. ügyben T. Specht, A. Wieland, valamint A. Wilke azt kéri, hogy (a C‑501/12. sz. ügyben) a 2006 szeptembere és 2011. július 31. közötti időszak, illetve (a C‑503/12. sz. és a C‑505/12. sz. ügyben) a 2008. január 1‑je és 2011. július 31. közötti időszak tekintetében fizessék meg számukra a legmagasabb fizetési fokozathoz tartozó illetményt. A 2011. július 31‑ét követő időszak tekintetében annak az illetménynek a megfizetését kérik, amelyet akkor kaptak volna, ha a BerlBesÜG alapján elvégzett újbóli besorolás a korábbi, az illetményüket meghatározó besorolási fokozatuk legmagasabb fizetési fokozata alapján történt volna.

31.

A C‑504/12. sz. ügyben U. Schönefeld vitatja az új illetményrendszerbe való besorolásának módját, és kéri visszamenőleg annak az összegnek a megfizetését, amely a ténylegesen számára kifizetett, illetve azon összeg közötti különbözetnek felel meg, amelyet álláspontja szerint 2011. augusztus 1‑jétől számára ki kellett volna fizetni.

32.

Végül a C‑540/12. sz. és a C‑541/12. sz. ügyben R. Schmeel és R. Schuster vitatják illetményük kiszámítását, és kérik visszamenőleg azon összegek közötti különbözet kifizetését, ami egyrészt számukra akkor járt volna, ha a legmagasabb fizetési fokozatba sorolták volna őket, másrészt amit ténylegesen megkaptak, mindezt a 2008 januárja és az új illetményrendszert bevezetése, azaz 2009 júliusa közötti időszak tekintetében.

33.

A C‑501/12. sz., a C‑503/12. sz. és a C‑505/12. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések azonosak. A C‑502/12. sz. és a C‑506/12. sz. ügyben előterjesztett kérdések megegyeznek a C‑501/12. sz., a C‑503/12. sz. és a C‑505/12. sz. ügyben előterjesztett első öt kérdéssel. A C‑504/12. sz. ügyben előterjesztett első hat kérdés megegyezik a C‑501/12. sz., a C‑503/12. sz. és a C‑505/12. sz. ügyben előterjesztett első három, valamint a hatodik, hetedik és nyolcadik kérdésekkel. Végül a C‑540/12. sz. és a C‑541/12. sz. ügyben előterjesztett kérdések ugyancsak megegyeznek a C‑501/12. sz., a C‑503/12. sz. és a C‑505/12. sz. ügyben előterjesztett első öt kérdéssel, azzal az egyedüli különbséggel, hogy nem Berlin tartomány köztisztviselőinek illetményére, hanem a szövetségi köztisztviselők illetményére vonatkozik.

34.

Minderre tekintettel itt a C‑501/12. sz., a C‑503/12. sz. és a C‑505/12. sz. ügyben előterjesztett kérdéseket ismertetem, tekintettel arra, hogy ezek az ügyek tartalmazzák az itt megválaszolandó valamennyi kérdést.

35.

A Verwaltungsgericht Berlin úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő kérdést terjeszti előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

36.

Az első kérdés, amely a 2000/78 irányelvnek az olyan helyzetekre történő alkalmazására vonatkozik, mint az alapeljárásokban szereplő helyzet, véleményem szerint két részre osztható. A kérdést előterjesztő bíróság először azt a kérdést teszi fel, hogy ezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja alkalmazandó‑e a köztisztviselők díjazásának körülményeire. E tekintetben kétségei vannak e rendelkezés érvényességét illetően az EUM‑Szerződésre figyelemmel.

37.

Emlékeztet arra, hogy az említett irányelvet (a korábbi EK 13. cikknek megfelelő) EUMSZ 19. cikk alapján fogadták el, amelynek (1) bekezdése kimondja, hogy „[a] Szerződések egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül és a Szerződések által az Unióra átruházott hatáskörök keretén belül a[z Európai Unió Tanács[a] megfelelő intézkedéseket tehet a […] koron […] alapuló hátrányos megkülönböztetés leküzdésére” ( 3 ). Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint egy, az illetményrendszerben esetlegesen fennálló, életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés eltörlésének kérdése magának a díjazásnak a kérdését is érinti, amely területen az elsődleges jog az EUMSZ 153. cikk (5) bekezdésének értelmében főszabály szerint semmilyen hatáskörrel nem ruházza fel az Uniót. Mivel a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja kifejezetten kimondja, hogy az alkalmazandó a díjazás körülményeire is, az EUM‑Szerződés rendelkezéseinek értelmében kétséges annak érvényessége.

38.

Ezt követően a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy abban az esetben, ha a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja érvénytelennek minősül, az életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalma mint általános jogelv vagy az Európai Unió Alapjogi Chartájának ( 4 ) 21. cikke alkalmazható lenne‑e önállóan a jelen ügyekben eldöntendő kérdésekben.

39.

A német kormány, valamint az Európai Bizottság úgy véli, hogy az említett irányelv érvényes és a jelen ügyben alkalmazandó. Ezzel az állásponttal az alábbi indokok miatt egyetértek.

40.

Kétségtelenül igaz, hogy az EUMSZ 19. cikk alkalmazása az uniós jogi szabályozás jogalapjaként azokra a területekre korlátozódik, amelyek az uniós jog tárgyi hatálya alá tartoznak. Az uniós jogalkotónak tehát, amikor az ebben a cikkben felsorolt egyik okon alapuló hátrányos megkülönböztetés leküzdése érdekében fogad el egy dokumentumot, meg kell bizonyosodnia arról, hogy az érintett terület azok közé tartozik, amelyeken az Unió az eljárásra az EUMSZ 5. cikk (1) és (2) bekezdése értelmében rendelkezik hatáskörrel, ellenkező esetben a Szerződések hatályának kiterjesztését valósítja meg.

41.

Márpedig az EUMSZ 153. cikk (5) bekezdése, amely a X. Szociálpolitika cím alatt szerepel, és amely lehetővé teszi az Unió számára a munkafeltételekkel kapcsolatos jogalkotást, kifejezetten kizárja hatálya alól a díjazás kérdését.

42.

Ugyanakkor köteles‑e a Bíróság minden olyan esetben tartózkodni a vizsgálattól, amikor a szóban forgó nemzeti jog bármiféle összefüggésben van a díjazással? A 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja érvénytelen‑e emiatt az EUMSZ 153. cikk (5) bekezdésben foglalt kivétel miatt? Álláspontom szerint nem.

43.

Van azonban egy, első pillantásra erőltetettnek tűnő, mindazonáltal alapvető jelentőségű különbség az ebben a rendelkezésben alkalmazott „díjazás” és a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt „díjazás körülményei” fogalmak között.

44.

A Del Cerro Alonso‑ügyben 2007. szeptember 13‑án hozott ítéletében ( 5 ) ugyanis a Bíróság, miután emlékeztetett arra, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét nem lehet megszorítóan értelmezni, kimondta, hogy mivel az EUMSZ 153. cikk (5) bekezdése az ugyanezen cikk (1)–(4) bekezdésétől eltérést engedő rendelkezés, ezért az említett bekezdés által fenntartott tárgyköröket megszorítóan kell értelmezni, úgy, hogy azok ne érintsék szükségtelenül az említett (1)–(4) bekezdés hatályát, és ne vonják kétségbe az EUMSZ 151. cikk által kitűzött célokat. ( 6 ) A Bíróság megállapította azt is, hogy ami pedig különösen az EUMSZ 153. cikk (5) bekezdésében foglalt „díjazásra” vonatkozó kivételt illeti, annak indoka az a tény, hogy a bérszintek meghatározása nemzeti szinten a szociális partnerek szerződési szabadsága körébe, illetve a tagállamok hatáskörébe tartozik e tárgykörben. E körülményekre tekintettel a közösségi jog jelenlegi állapotában célszerűnek tűnt kizárni az EUMSZ 151. és azt követő cikkei alapján vett harmonizációból a bérszintek meghatározását. ( 7 )

45.

Világos tehát, hogy a „díjazás” fogalma az EUMSZ 153. cikk (5) bekezdésének értelmében nem foglalja magában a díjazás körülményeit. Utóbbiak a munkakörülmények részét képezik. Azok nem közvetlenül a díjazás mértékének meghatározására irányulnak, hanem azokra a körülményekre, amelyek között a munkavállaló meghatározott mértékű díjazásban részesül, amelyben akár a magánszektorban az érintett felek, akár a szociális partnerek és az állam egymással előzetesen megállapodtak.

46.

A német köztisztviselők alapeljárásokban szereplő illetményrendszere álláspontom szerint nagyon jól példázza ezt a különbséget a díjazás és a díjazás körülményei között. A német köztisztviselők bérszintjét ugyanis besorolási fokozatok és azon belül fizetési fokozatok határozzák meg. Minden besorolási fokozatot és minden fizetési fokozatot szabadon állapíthatnak meg az erre hatáskörrel rendelkező szervek, az uniós jogalkotó pedig az EUMSZ 153. cikk értelmében semmilyen módon nem avatkozhat be ezeknek az összegeknek a meghatározásába, például minimális összeghatár megállapításával. Ez utóbbi esetekben a tagállamok kizárólagos hatásköréről van szó. ( 8 ) Az Unión belül a díjazás tekintetében fennálló különbségek a jog jelenlegi állapotában nem képezhetik uniós szabályozás tárgyát.

47.

Ezzel szemben az ezekbe a besorolási fokozatokba és fizetési fokozatokba történő besorolásról rendelkező nemzeti szabályok nem eredményezhetik a köztisztviselők hátrányos megkülönböztetését például az életkor alapján.

48.

Amint azt a Tanács írásbeli észrevételeiben kifejtette, a díjazás a munkakörülmények alapvető jelentőségű eleme, ( 9 ) talán a legfontosabb és a hátrányos megkülönböztetés által a leginkább érintett. ( 10 ) Így tehát ha a díjazás körülményeit az EUMSZ 153. cikk (5) bekezdésében foglalt kivétel alá tartozónak tekintjük, az nagyrészt megfosztaná az EUMSZ 19. cikket annak rendeltetésétől, ami, emlékeztetek, a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem.

49.

A 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja tehát érvényes. Ami ennek a rendelkezésnek a köztisztviselők illetményére történő alkalmazását illeti, elegendő emlékeztetni arra, hogy e rendelkezés értelmében az irányelvet alkalmazni kell minden személyre, mind a köz‑, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket is, az alkalmazási és a munkakörülményekre tekintettel, beleértve az elbocsátást és a díjazást. ( 11 )

50.

Következésképpen álláspontom szerint a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy az alkalmazandó a köztisztviselők illetményének körülményeire.

51.

A fentiekre tekintettel véleményem szerint nem szükséges az első kérdés második felére választ adni.

52.

A második és harmadik kérdés megvizsgálását megelőzően álláspontom szerint célszerű visszatérni az alapeljárásokban szereplő illetményrendszerre, és a működés jobb megértése érdekében konkrét példákon keresztül megmagyarázni azt.

53.

A BBesG régi változatának értelmében egy köztisztviselőnek az egy besorolási fokozaton belül egy fizetési fokozatba történő kezdeti besorolását a köztisztviselő 21. életévének betöltése napján kezdődő szolgálati idő határozza meg. 31. életévének betöltéséig tehát a köztisztviselőt felvételekor abba a fizetési fokozatba sorolják, amelybe akkor sorolták volna be, ha 21 éves korában veszik fel. Bizonyos körülmények között a szolgálati időnek ezt a kezdetét a 31. életév betöltését követő időszakokra tekintettel kitolják, amelyeknek a 35. életév betöltéséig a negyedét, majd ezt követően azok felét kell figyelembe venni.

54.

A következő példák konkrétan mutatják be a szolgálati idő számítását. ( 12 )

55.

Egy 1977. április 1‑jén született személy, akit 1994. október 1‑jén vettek fel köztisztviselőnek, 1998. március 31‑én töltötte be a 21. életévét. Szolgálati idejének kezdete tehát 1998. március 1‑je.

56.

Egy 1967. április 1‑jén született személy, akit 2000. október 16‑án vettek fel köztisztviselőnek, 1988. április 1‑jén töltötte be a 21. életévét. Mivel a felvétel időpontjában 33 éves volt, a szolgálati idő kezdete nem 1988. március 1‑je. 1998. március 31. (a 31. életév betöltése) és 2000. október 16. (a felvétel időpontja) közötti időszak két évet, hat hónapot és 16 napot tett ki. A BBesG régi változata 28. cikkének (2) bekezdése értelmében a szolgálati idő kezdete kitolódik ezen időszak negyedével, vagyis hét hónapra kerekített hét hónappal és 19 nappal. A szolgálati idő kezdete 1988. március 1‑je és még hét hónap, vagyis 1988. október 1‑je.

57.

Egy 1964. szeptember 10‑én született személy, akit 2001. május 1‑jén vettek fel köztisztviselőnek, 1985. szeptember 9‑én töltötte be a 21. életévét. A szolgálati idő kezdeteként 1985. szeptember 1‑jét kellett volna megállapítani. Ez a személy ugyanakkor a felvétel időpontjában 36 éves volt. Ugyanezt a rendelkezést kell tehát alkalmazni. Így az 1995. szeptember 9. (a betöltött 31. életév) és az 1999. szeptember 9. (a betöltött 35. életév) közötti időszak negyedét, vagyis egyéves időszakot kell figyelembe venni. Ezenkívül az 1999. szeptember 9. (a 35. életév betöltése) és a 2001. április 30. (a felvétel időpontja) közötti egy év, hét hónap és 21 nap időtartamnak a felét, vagyis egy kilenc hónapos időszakot kell figyelembe venni. A szolgálati idő kezdetét tehát egy évvel és 9 hónappal ki kell tolni, és azt 1987. június 1‑jében kell megállapítani.

58.

Ennek megfelelően második és harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2000/78 irányelv 2. cikkét és 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint az alapeljárásokban szereplő szabályozás, amelynek értelmében a köztisztviselő alapilletményének összege a közszolgálatba lépésekor meghatározó módon a köztisztviselő életkorától függ, és később mindenekelőtt a közszolgálatban töltött szolgálati idejének fényében emelkedik.

59.

Hetedik és nyolcadik kérdésével egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy ugyanezeket a rendelkezéseket úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan átmeneti rendszer, mint az alapeljárásokban szereplő rendszer, amely a régi köztisztviselőknek az új rendszer szerinti fizetési fokozatokba történő besorolásához csak a korábbi alapilletményt veszi figyelembe, és amely a fizetési fokozatokban történő előrelépéshez csak az átmeneti rendszer hatálybalépésétől kezdődően megszerzett tapasztalatot tartja irányadónak, függetlenül a köztisztviselő teljes tapasztalatszerzési idejétől.

60.

Emlékeztetek arra, hogy a 2000/78 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében közvetlen hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha egy személy egy másikénál kedvezőtlenebb elbánásban részesül, részesült vagy fog részesülni egy hasonló helyzetben az ugyanezen irányelv 1. cikkében hivatkozott okok bármelyike alapján, az életkort is beleértve.

61.

A BBesG régi változata által bevezetett illetményrendszer fentiekben leírt működésére figyelemmel álláspontom szerint kétségtelen, hogy az e cikk értelmében valóban az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést valósít meg.

62.

Amint azt bemutattam, e rendszer egyetlen feltétel, tudniillik az életkor alapján végzi el a kezdeti besorolást egy besorolási fokozat egyik fizetési fokozatába. Ebből következik, hogy két eltérő életkorú köztisztviselő, akiknek azonban egyenértékű szakmai tapasztalata van, és akiket ugyanabba a besorolási fokozatba neveztek ki, eltérő illetményben részesül, mivel kizárólag az életkoruk alapján eltérő fizetési fokozatba sorolják őket. Ez a két, hasonló helyzetben lévő köztisztviselő tehát eltérő bánásmódban részesül, tekintettel arra, hogy az egyik kizárólag fiatalabb korára tekintettel kedvezőtlenebb alapilletményben részesül.

63.

A BBesG régi változata által bevezetett illetményrendszer tehát a 2000/78 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében életkoron alapuló eltérő bánásmódot valósít meg. Egyébiránt ez a rendszer hasonló a Hennings és Mai egyesített ügyekben 2011. szeptember 8‑án hozott ítélet ( 13 ) alapjául szolgáló ügyben szóban forgó rendszerhez, amely a Bíróság álláspontja szerint hátrányos megkülönböztetést valósított meg. ( 14 )

64.

Mindazonáltal a 2000/78 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének első albekezdése kimondja, hogy az életkoron alapuló eltérő bánásmód nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha – a nemzeti jog keretein belül – egy törvényes cél által objektíven és ésszerűen igazolt, beleértve a foglalkoztatáspolitikát, a munkaerő‑piaci és a szakképzési célkitűzéseket, és ha a cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek.

65.

E tekintetben a német kormány úgy véli, hogy még ha a Bíróság meg is állapítja az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés fennállását, azt igazolhatja az a tény, hogy a BBesG régi változatának hatálya alatt az illetményrendszer, amelynek alapelve a szolgálati idő alapulvételével kiszámított illetmény volt, alapvetően azt a törvényes célt szolgálta, hogy átalányjelleggel figyelembe vegye az új köztisztviselők kinevezésénél a közszolgálatban vagy azon kívül megszerzett képzettséget és szakmai tapasztalatot. Ez a rendszer egyébiránt a kinevezések során az egységes gyakorlat biztosítékát is jelentette. Ez a rendszer az ennél korábbi, bár igazságos, egyedi elbírálás alapján lefolytatott, de bonyolult, következésképpen nem egységesen alkalmazott besorolási gyakorlat hátrányait volt hivatott orvosolni. Végül a német kormány álláspontja szerint az említett rendszer célja volt vonzóbbá tenni a közszolgálatot az új pályát kereső személyek számára.

66.

Álláspontom szerint ezek a 2000/78 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének első albekezdése értelmében nem jogszerű célok.

67.

Ebből a rendelkezésből ugyanis az tűnik ki, hogy a jogszerűnek tekinthető, és ennek következtében az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvétől való eltérés igazolására alkalmas célok a szociálpolitika területére tartozó célok, mint például a foglalkoztatáspolitikával, a munkaerőpiaccal vagy a szakképzéssel kapcsolatos célok. ( 15 )

68.

Ami a szakmai tapasztalat figyelembevételét illeti, a Bíróság már megállapította, hogy ezt a célkitűzést lényegében úgy kell tekinteni, mint amely a 2000/78 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének első albekezdése értelmében „a nemzeti jog keretein belül”„objektíve és ésszerűen” igazolja az életkoron alapuló eltérő bánásmódot. ( 16 ) Azon tapasztalat megszerzésének jutalmazása, amely a munkavállaló számára feladatainak jobb teljesítését teszi lehetővé, általában jogszerű bérpolitikai célnak minősül. ( 17 )

69.

A jelen esetben álláspontom szerint a cél elérésére alkalmazott eszközök nem megfelelőek és szükségesek. Igaz ugyan, hogy a szolgálati idő kritériumának alkalmazása főszabály szerint alkalmas az említett cél elérésére, mivel a szolgálati idő egyet jelent a szakmai tapasztalattal. ( 18 )

70.

Mindazonáltal mivel a német köztisztviselők illetményrendszere a BBesG régi változatának hatálya alatt kizárólag a köztisztviselő életkorán alapult, az valójában nem tette lehetővé a megszerzett tapasztalat figyelembevételét. Az előre meghatározott fokozatba történő kinevezése napján 30 éves, semmilyen szakmai tapasztalattal nem rendelkező köztisztviselő ugyanis rögtön az 5. fizetési fokozatba sorolandó be. Azonos alapilletményben részesül tehát azzal a köztisztviselővel, akit 21 éves korában neveztek ki, és aki az előbbi személlyel szemben ugyanebben a besorolási fokozatban 9 év szolgálati idővel és szakmai tapasztalattal rendelkezik. Ugyanígy, a felvétele napján 30 éves köztisztviselő ugyanabban a fizetési fokozatok közötti előmenetelben fog részesülni az utolsó fizetési fokozat eléréséig, mint felvétele napján 21 éves köztisztviselő, még ha ez utóbbi a besorolási fokozatban nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkezik is.

71.

Igaz, hogy a BBesG régi változatának 27. cikke a tartósan kiemelkedő teljesítményt nyújtó köztisztviselők számára létrehoz egy teljesítményen alapuló fizetési fokozatot. Meg kell ugyanakkor állapítani, hogy e rendelkezés értelmében egy adott munkáltatónál az egy naptári éven belül ilyen teljesítményen alapuló fokozatba sorolt személyek száma nem haladhatja meg a végső alapilletményt még el nem ért, az A besorolási fokozatba sorolt köztisztviselők és katonák számának 15%‑át. Ez az intézkedés egyrészt nem teszi lehetővé valamennyi azt kiérdemlő köztisztviselő számára az előrelépést, ugyanakkor nem is igazítja ki a szakmai tapasztalat hiányát sem azzal, hogy a besorolási fokozatban szerzett tényleges tapasztalatuknak megfelelően alacsonyabb fizetési fokozatba sorolja a köztisztviselőket.

72.

Következésképpen álláspontom szerint a BBesG régi változata által létrehozott illetményrendszer túllép azon a mértéken, ami szükséges és alkalmas a német kormány által hivatkozott, a szakmai tapasztalat figyelembevételére irányuló jogszerű cél eléréséhez.

73.

Amint azt a Bíróság a fent hivatkozott Hennings és Mai egyesített ügyekben hozott ítéletében kimondta, a megszerzett szolgálati időre vagy szakmai tapasztalatra vonatkozó, az életkorra való hivatkozást mellőző feltétel a 2000/78 irányelvre figyelemmel alkalmasabbnak tűnne ezen törvényes cél elérésére. ( 19 )

74.

Ami a német kormánynak az adminisztratív egyszerűsítési célra alapított érvét illeti, álláspontom szerint az nem igazolhatja az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést. A fentiekben kifejtettem, hogy a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében „jogszerű” céloknak a szociálpolitikához kapcsolódó célok tekinthetők. A német kormány tehát az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés igazolása érdekében nem hivatkozhat kizárólag egy gyakorlat összetettségére, ha az, amint azt maga is elismeri, igazságosabb lett volna.

75.

Végül a német kormány a BBesG régi változata által létrehozott hátrányos megkülönböztetés igazolásaként hivatkozik a közszolgálatnak az új pályát keresők számára történő vonzóbbá tételének céljára. Bár a Bíróság már kimondta, hogy az alkalmazás előmozdítása vitathatatlanul a tagállamok jogszerű szociális vagy foglalkoztatáspolitikai céljának minősül, ( 20 ) álláspontom szerint mindazonáltal a jelen ügyben a BBesG régi változata túllép azon a mértéken, ami szükséges és alkalmas e cél elérésére, mivel az életkor figyelembevétele nélkül pusztán a szolgálati idő vagy a szakmai tapasztalat figyelembevétele is elegendő lett volna azon személyek német közszolgálatba történő jelentkezésének elősegítéséhez, akik már a magánszektorban teljesített pályafutást tudnak igazolni.

76.

A fenti megfontolások összességére tekintettel álláspontom szerint a 2000/78 irányelv 2. cikkét és 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes olyan nemzeti szabályozás, mint amilyen az alapeljárásokban szerepel, amely szerint a köztisztviselő alapilletményének összege a közszolgálatba lépésekor meghatározó módon a köztisztviselő életkorától függ, és később mindenekelőtt a közszolgálati jogviszony időtartamának függvényében emelkedik.

77.

Hatodik és hetedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra is keresi a választ, hogy a régi köztisztviselőkre alkalmazandó átmeneti rendszer ellentétes‑e az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmával.

78.

Emlékeztetni kell arra, hogy a BerlBesÜG 2. cikkének értelmében a régi köztisztviselőknek az új rendszer szerinti fizetési fokozatba történő újbóli besorolása érdekében egyedül a korábbi alapilletményt kell figyelembe venni. Egyébiránt a BerlBesÜG 3. cikke értelmében egyedül az utóbbi hatálybalépésének időpontjától kezdődően megszerzett tapasztalatot kell figyelembe venni a fizetési fokozatok közötti előrelépés tekintetében.

79.

A fent hivatkozott Hennings és Mai egyesített ügyekben hozott ítéletében a Bíróság kimondta, hogy az átmeneti rendszer azáltal, hogy a referenciadíjazás – tudniillik az új szerződéses illetményrendszerre áttéréshez szükséges újbóli besorolás szerinti illetmény – kiszámításához a korábban kapott díjazást veszi alapul, állandósította azt a tényt, hogy egyes alkalmazottak kizárólag a felvételkori életkoruk miatt alacsonyabb díjazást kapnak, mint más alkalmazottak, annak ellenére, hogy hozzájuk hasonló helyzetben vannak. ( 21 )

80.

Ugyanígy van ez a jelen ügyekben is, amennyiben, amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, a BBesG régi változatának hatálya alatt fennálló hátrányos megkülönböztetés a régi köztisztviselők tekintetében alkalmazott átmeneti rendszerben is fennmarad, mivel a korábbi alapilletményt hátrányos megkülönböztetést megvalósító feltétel, tudniillik az életkor alapján állapították meg.

81.

Ellentétben a német kormány állításával, az újbóli besorolás nem szünteti meg fokozatosan a BBesG régi változatával bevezetett illetményrendszer által létrehozott és fennálló, az életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetést.

82.

Ugyanis, bár a BerlBesÜG 3. cikkének értelmében a fizetési fokozatok közötti előrelépéshez kizárólag az e rendelkezés hatálybalépését követően megszerzett tapasztalatot kell figyelembe venni, ez nem változtat azon, hogy az új illetményrendszer fizetési fokozataiba történő újbóli besorolás alapja a hátrányos megkülönböztetést megvalósító korábbi alapilletmény. Így azonos tapasztalattal a fizetési fokozatokban történő előrelépés mindig hátrányos megkülönböztetést valósít majd meg a fiatalabb köztisztviselő kárára.

83.

Ha két köztisztviselő példáját vesszük, akik közül A köztisztviselő a kinevezése napján 20 éves, míg B köztisztviselő 30 éves, az utóbbit az átmeneti rendszerre történő áttéréskor magasabb fizetési fokozatba kell sorolni, mint amelybe A köztisztviselőt sorolják, mivel egyedül az életkoron alapuló korábbi alapilletményt kell figyelembe venni. Egyébiránt a fizetési fokozatokban történő előrelépés is mindig kedvezőbb lesz B köztisztviselő számára, mint A köztisztviselő esetében, mivel B köztisztviselőt előbb sorolják majd a magasabb fizetési fokozatokba, így kedvezőbb bánásmódban részesül.

84.

A német kormány a tárgyaláson előadta, hogy a hátrányos megkülönböztetés az átmeneti rendszerben nem marad fenn, mivel a régi köztisztviselők, akikre nézve a régi rendszer hátrányos megkülönböztetést valósított meg, gyorsabban léphetnek a legmagasabb fizetési fokozatba, mintha a régi rendszer hatálya alatt folytatták volna az előmenetelt. Ez ugyanakkor nem változtat azon, hogy az azonos tapasztalattal rendelkező idősebb köztisztviselő hosszabb időn át lehet a legmagasabb fizetési fokozatba sorolva, így kedvezőbb alapilletményben részesül, mint a fiatalabb köztisztviselő. A hátrányos megkülönböztetés tehát távolról sem tűnik el idővel, hanem továbbra is fennmarad.

85.

Ezt követően meg kell vizsgálni, hogy a hátrányos megkülönböztetést igazolhatja‑e az olyan jogszerű cél, mint amilyenre a német kormány hivatkozik, amely az új rendszerre történő áttérés határnapjaként megállapított időpontban már megszerzett jogok védelme.

86.

E tekintetben a letelepedés szabadságának korlátozásával kapcsolatban a Bíróság kimondta, hogy a személyek valamilyen csoportja által szerzett jog védelme közérdeken alapuló kényszerítő okot jelent, ami igazolja e korlátozást, azzal a feltétellel azonban, hogy a korlátozó intézkedés nem lép túl az e védelem megvalósításához szükséges mértéken. ( 22 )

87.

A német kormány álláspontja szerint az új illetményrendszer megvalósításával a régi köztisztviselők számára az átmeneti rendszer alkalmazása nélkül az illetmény csökkenése egy fizetési fokozatot jelentene, ami 80–150 euró között változó összegnek felel meg.

88.

Mindazonáltal a fent hivatkozott Hennings és Mai egyesített ügyekben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyektől eltérően, amelyekben a Bíróság azt állapította meg, hogy az átmeneti intézkedés nem lépte túl a szerzett jogok védelméhez szükséges mértéket, ( 23 ) láttuk a jelen esetben, hogy a köztisztviselők illetményének alakulásával a hátrányos megkülönböztetést megvalósító hatás nem fog csökkenni.

89.

Az átmeneti rendszer tehát bármiféle időbeli korlát nélkül marad fenn. Így tehát bár az átmeneti rendszert valóban lehet olyannak tekinteni, mint amely megfelelő a régi köztisztviselők jövedelemveszteségének elkerülésére, álláspontom szerint mindazonáltal túllép a szerzett jogok védelméhez szükséges mértéken. A német jogalkotó ugyanis létrehozhatott volna olyan átmeneti rendszert is, amely egy idő után oly módon szünteti meg a hátrányos megkülönböztetés hatásait, hogy fokozatosan közelít az új, az életkorra tekintet nélkül kizárólag a szakmai tapasztalaton alapuló illetményrendszerhez.

90.

Amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, lehetséges lett volna olyan átmeneti rendszert alkalmazni, amely az indokolatlanul előnyösebb helyzetben levő régi köztisztviselő számára annyi ideig biztosítja az illetmény korábbi mértékét, amíg meg nem szerzi az új rendszerben a magasabb illetmény eléréséhez előírt tapasztalatot. Így a hátrányos megkülönböztetés idővel a fiatalabbakhoz képest előnyösebb helyzetben lévő régi köztisztviselők illetményének azonnali csökkenése nélkül szűnt volna meg.

91.

A kérdést előterjesztő bíróság arra a kérdésre is választ keres, hogy a fentiekben leírt megoldáshoz, vagyis a régi köztisztviselők egyéni alapon, a szakmai tapasztalatuk időtartama alapján történő újbóli besorolásához hasonló esetben felmerülő meglehetősen magas terhekkel kapcsolatos megfontolások alkalmasak lehetnek‑e az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés igazolására. Álláspontom szerint nem. Amint arra már rámutattam, a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében a szociálpolitikával összefüggő célok tekinthetőek „jogszerű” céloknak. Az adminisztrációval összefüggő gyakorlati szempontok önmagukban nem képezhetik e politika célját, és nem lehetnek alkalmasak olyan alapvető elvek megsértésének igazolására, mint az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma, annál is inkább, mivel az új illetményrendszer hatálybalépése is mutatja, hogy a közigazgatás képes a szakmai tapasztalatuk alapján, egyedi alapon besorolni a köztisztviselőket.

92.

Következésképpen álláspontom szerint a 2000/78 irányelv 2. cikkét és 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan átmeneti rendszer, mint az alapeljárásokban szereplő, amely a régi köztisztviselőknek az új rendszer fizetési fokozataiba történő besorolása érdekében csak a korábbi alapilletményt veszi figyelembe, és amely a fizetési fokozatok közötti előrelépéshez a köztisztviselő szakmai tapasztalatának teljes időtartamára tekintet nélkül csak az átmeneti rendszer hatálybalépését követően megszerzett szakmai tapasztalatot veszi figyelembe.

93.

Negyedik és hetedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy melyek a jogi következményei a BBesG régi változatában és a BerlBesÜG‑ben foglalt rendelkezések által megvalósított, az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma megsértése megállapításának.

94.

A kérdést előterjesztő bíróság jelzi ugyanis, hogy még a belső jog egészének figyelembevétele mellett sem tud az irányelvvel összhangban álló értelmezést alkalmazni.

95.

Álláspontja szerint továbbá nem alkalmazható a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata sem, amely szerint az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével kapcsolatos eljárásban eljáró bíróságnak a feladata – hatáskörének keretében – azon jogok védelme és teljes érvényesülésének biztosítása, amelyeket az uniós jog a magánszemélyek számára biztosít azáltal, hogy eltekint a nemzeti jog mindazon rendelkezéseinek alkalmazásától, amelyek ellentétesek azzal. ( 24 )

96.

A kérdést előterjesztő bíróság így kifejti, hogy ha eltekintene a BBesG régi változata, a BBesG Bln régi változata és a BerlBesÜG releváns rendelkezéseinek alkalmazásától, azzal megfosztaná a köztisztviselők illetményét annak jogalapjától, következésképpen a köztisztviselőket is az illetményüktől.

97.

Mivel ez a megoldás olyan joghézagot hozna létre, amelynek kitöltésére a német jog nem képes, a kérdést előterjesztő bíróság különösen arra a kérdésre keresi a választ, hogy alkalmazható‑e a jelen esetben a Terhoeve‑ügyben 1999. január 26‑án hozott ítéletben ( 25 ) és a Landtová‑ügyben 2011. június 22‑én hozott ítéletben ( 26 ) alkalmazott megoldás. Ezekben az ítéletekben ugyanis a Bíróság a hátrányos megkülönböztetés tilalma megsértésének megállapítását követően kimondta, hogy amennyiben megállapítható az uniós joggal ellentétes hátrányos megkülönböztetés, és amíg az egyenlő bánásmódot visszaállító intézkedéseket nem fogadják el, az egyenlőség elvének tiszteletben tartása csak úgy biztosítható, ha a hátrányos helyzetbe hozott személyeknek biztosítják ugyanazokat az előnyöket, amelyekben a kedvezményezett csoporthoz tartozó személyek részesülnek, és az uniós jog helyes alkalmazása hiányában e szabályozás marad az egyetlen érvényes hivatkozási rendszer. ( 27 )

98.

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság szerint ez az illetmények visszamenőleges kiegyenlítését jelentené a magasabb szinthez igazítva, mivel ebben az esetben az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés orvoslásának az egyetlen módja az lenne, ha a hátrányosan megkülönböztetett köztisztviselők számára utólag megfizetnék a legmagasabb fizetési fokozatnak megfelelő illetményt.

99.

Ebben az esetben a fő kérdés az, hogy hogyan lehet hatékonyan leküzdeni az uniós joggal ellentétes, életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést. Valóban a tagállam uniós jog megsértése miatti felelősségének érvényesítése lenne az egyetlen szóba jöhető megoldás, amint azt a Bizottság állítja, még akkor is, ha e megoldáshoz új kereset benyújtása szükséges a nemzeti bíróság előtt, és így az további terheket jelent a hátrányosan megkülönböztetett személyek számára?

100.

Bár egyetértek a Bizottság álláspontjával, amely szerint a hátrányosan megkülönböztetett személyek visszamenőleges besorolása a besorolási fokozatuk legmagasabb fizetési fokozatába újabb hátrányos megkülönböztetést eredményezne, és ezért nem megfelelő megoldás, álláspontom szerint ugyanakkor mégis lehetséges a jelen alapeljárásokban a fent hivatkozott Landtová‑ügyben kialakított ítélkezési gyakorlat alkalmazása.

101.

Amint azt bemutattam, a Bíróság ítélkezési gyakorlata kimondja, hogy amíg az egyenlő bánásmódot visszaállító nemzeti intézkedéseket nem fogadják el, a hátrányos helyzetbe hozott személyeknek biztosítani kell ugyanazt a bánásmódot, amelyekben a kedvezményezett csoporthoz tartozó személyek részesülnek. Ehhez pontosan meg kell állapítani a személyek két érintett csoportját.

102.

Igaz, hogy a jelen ügyekben a nehézség abban áll, hogy e két csoport meghatározása nem olyan egyszerű, mint azokban az ügyekben, amelyekről a Bíróságnak eddig döntenie kellett. Az érintett csoportok például nem a férfiak és nők. ( 28 )

103.

Az alapeljárásokban a hátrányosan megkülönböztetett és a kedvezményezett személyek nem képeznek homogén csoportot. A BBesG régi változata által létrehozott illetményrendszerrel megvalósított hátrányos megkülönböztetés több szinten történt. Amint azt láttuk, a hátrányos megkülönböztetés egyenértékű szakmai tapasztalat megléte esetén a legfiatalabbakat sújtja. ( 29 ) Több összehasonlítandó csoport van tehát, mivel annyi csoport lehet, ahány különböző életkorú, de azonos szakmai tapasztalattal rendelkező személy.

104.

Nem látok ugyanakkor olyan okot, amely miatt az alapeljárásokban ne lehetne alkalmazni a fent hivatkozott Terhoeve és Landtová ügyekben hozott ítéletekben is megismételt állandó ítélkezési gyakorlatot ( 30 ). Ezen ítélkezési gyakorlat célja ugyanis a hátrányosan megkülönböztetett polgár számára haladéktalanul biztosítani az uniós jogra alapozott jogainak tiszteletben tartását. Az uniós joggal ellentétes nemzeti jog esetén az egyenlő bánásmódot visszaállító nemzeti intézkedések elfogadásáig a nemzeti bíróság feladata e jogok védelme.

105.

A jelen ügyben az alapeljárások felperesei a 2000/78 irányelvre alapítják azt a jogukat, hogy ne érje őket az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés. Az egyenlő bánásmód azonnali visszaállítása annál is lényegesebb, mivel a hátrányos megkülönböztetés hatása a díjazás feltételeit érinti, és így a köztisztviselők illetményének kiindulási elemét. A Francovich és társai egyesített ügyekben ( 31 ) kialakított ítélkezési gyakorlat azzal a hatással járhat, hogy a felpereseknek új keresetet kellene benyújtaniuk a nemzeti bíróságokhoz, annak valamennyi anyagi és időbeli következményével együtt.

106.

Az a tény, hogy a jelen ügyekben az érintett csoportok nem teljesen homogének, álláspontom szerint nem jelent áthághatatlan akadályt. Úgy vélem ugyanis, hogy az egyenlő bánásmód visszaállítása érdekében a hátrányosan megkülönböztetett köztisztviselők számára nem a besorolási fokozat legmagasabb fizetési fokozatába sorolást, hanem az ugyanabba a fizetési fokozatba sorolást kell biztosítani, amelybe az egyenértékű szakmai gyakorlattal rendelkező idősebb köztisztviselőt sorolták. Egyébiránt a német kormány utal is egy ilyen megoldásra írásbeli észrevételeiben, amikor kifejti, hogy mivel az uniós jog a helyzet orvoslását írja elő, annak fokozottan figyelemmel kell lennie az egyének helyzetére. Kifejti továbbá, hogy az egyedileg megfelelő kompenzáció érdekében meg kell vizsgálni, hogy a konkrét kinevezési helyzetben a hasonló profil ellenére mely jelentkezőket neveztek ki másoknál kedvezőbb feltételekkel magasabb életkorukra tekintettel. ( 32 )

107.

E megoldásnak, ami számomra a legméltányosabbnak tűnik, az az érdeme, hogy a nemzeti bíróság számára lehetővé teszi, hogy egy már létező hivatkozási rendszerre, azaz a régi illetményrendszerre támaszkodjon, és így gyorsan elhárítsa a köztisztviselő által elszenvedett hátrányos megkülönböztetést. Igaz, hogy bizonyos esetekben a nemzeti bíróság az életkora miatt hátrányosan megkülönböztetett köztisztviselőnek megfelelő profil hiányával szembesül. Ilyen esetben a nemzeti bíróságnak kell méltányosan kiválasztani a szerinte leginkább megegyező helyzetet annak érdekében, hogy az ilyen köztisztviselő pályafutásának figyelembevételére a lehető legigazságosabban kerüljön sor.

108.

Következésképpen a fentiekre tekintettel álláspontom szerint, ha az uniós joggal ellentétes hátrányos megkülönböztetés megállapítható, mindaddig, amíg az egyenlő bánásmódot helyreállító intézkedéseket nem fogadták el, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve csak úgy biztosítható, ha a hátrányosan megkülönböztetett köztisztviselőket ugyanabba a fizetési fokozatba sorolják be, mint az egyenértékű szakmai tapasztalattal rendelkező idősebb köztisztviselőket.

109.

Ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy megsértik‑e a hatékony jogorvoslathoz való jogot az olyan nemzeti rendelkezések, mint az alapeljárásokban szereplők, amelyek a felperesek egyenlő bánásmódhoz való jogának gyakorlását attól a feltételtől teszik függővé, hogy azt a munkáltatójuknál megfelelően rövid időn belül érvényesítették‑e, tudniillik a folyó költségvetési év végéig. A német kormány hozzáteszi, hogy a költségvetést a költségvetési törvényévenként állapítja meg.

110.

Elsőként emlékezetetek arra, hogy a Charta 47. cikkének (1) bekezdése értelmében „[m]indenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz”.

111.

Másodikként, amint azt a Bíróság a Bulicke‑ügyben 2010. július 8‑án hozott ítéletében ( 33 ) kimondta, a 2000/78 irányelv 9. cikke úgy fogalmaz egyrészt, hogy a tagállamok biztosítják, hogy az ezen irányelv által előírt kötelezettségek betartatására szolgáló jogi és/vagy közigazgatási eljárások minden olyan személy számára hozzáférhetőek legyenek, akik úgy érzik, hogy az egyenlő bánásmód elve alkalmazásának elmulasztása miatt őket sérelem érte, és másrészt hogy a tagállamok e kötelezettségei nem érintik az említett elvre vonatkozó keresetek határidőivel kapcsolatos nemzeti szabályokat. E megfogalmazásból következik, hogy az irányelvből eredő kötelezettségek betartatására szolgáló eljárás megindításának határideje nem képezi az uniós szabályozás tárgyát. ( 34 )

112.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően vonatkozó uniós szabályozás hiányában a tagállamok eljárási autonómiájának elve alapján ez utóbbiak belső jogrendjének feladata kijelölni a hatáskörrel rendelkező bíróságot, és meghatározni a jogalanyok uniós jogból eredő jogai védelmének biztosítását célzó jogorvoslat eljárási szabályait, a tagállamok felelőssége ugyanakkor e jogok hatékony védelmének biztosítása minden egyes esetben. ( 35 ) Mindazonáltal az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében kimondott jóhiszemű együttműködés elve értelmében azon keresetek eljárási szabályai, amelyek az említett jogok védelmét hivatottak biztosítani, nem lehetnek kevésbé kedvezők, mint a megfelelő belső jogi keresetek (az egyenértékűség elve) és az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását nem lehet gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tenni (a tényleges érvényesülés elve). ( 36 )

113.

Az egyenértékűség elvének tiszteletben tartását illetően a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy ezen elv tiszteletben tartása azt feltételezi, hogy a szóban forgó nemzeti szabály különbségtétel nélkül vonatkozik az uniós jogból származó és a belső jog megsértésén alapuló, hasonló tárggyal és jogalappal rendelkező keresetekre. A nemzeti bíróság feladata – amelynek közvetlen ismeretei vannak az alkalmazandó eljárási szabályokról –, hogy megvizsgálja, hogy az érintett keresetek tárgyukat, indokaikat és lényeges elemeit tekintve hasonlók‑e. ( 37 )

114.

A jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság által előadottak alapján a német ítélkezési elvek értelmében a köztisztviselőnek a nem közvetlenül a törvényen alapuló pénzbeli juttatások iránti jogosultságát viszonylag rövid határidőn belül, mindenképpen a folyó költségvetési év végéig kell érvényesítenie. Kifejti továbbá, hogy a köztisztviselői jogállás sajátosságai, az abból fakadó kölcsönös lojalitás kötelezettsége egyes esetekben korlátozásokat jelent a köztisztviselők ilyen jogosultságainak érvényesítése tekintetében.

115.

A viszonylag rövid határidő, vagyis a költségvetési év vége, tehát úgy tűnik, hogy mind a nemzeti jog megsértésével, mind az uniós jog megsértésével érintett köztisztviselőkre vonatkozik. Úgy tűnik tehát, hogy ez a nemzeti szabály megfelel az egyenértékűség elvének. ( 38 ) Mindenesetre a nemzeti bíróság feladata annak megítélése, hogy valóban ez‑e a helyzet.

116.

A tényleges érvényesülés elve tekintetében meg kell jegyezni, hogy a Bíróság egy előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretében, amelynek jogi hátterét a 2000/78 irányelv jelentette, már megállapította, hogy nem tűnik úgy, hogy egy igény munkáltatóval szembeni érvényesítése határidejének két hónapban történő meghatározása gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé tehetné az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását. ( 39 )

117.

Így ebből következően a köztisztviselőnek az a kötelezettsége, hogy a folyó költségvetési év végét megelőzően érvényesítse a pénzbeli juttatásokra való jogosultságát, nem tűnik számomra olyannak, amely főszabály szerint gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé tenné az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását, mivel a költségvetési év egy naptári évnek felel meg. ( 40 )

118.

Mindazonáltal az ilyen igényérvényesítés hatékony érvényesülésének kérdése felmerülhet, ha a köztisztviselő jogának a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütköző megsértéséről a költségvetési év végén értesül. Abban az esetben például ugyanis, ha a köztisztviselő csak néhány nappal a költségvetési év végét megelőzően értesülne arról, hogy hátrányos megkülönböztetés érte, gyakorlatilag meg lenne fosztva a jogorvoslattól.

119.

Ezért úgy tűnik, hogy a korábban leírt helyzet ténylegesen megfoszthatja a köztisztviselőt az uniós jogból eredő jogainak védelme érdekében szükséges hatékony jogorvoslattól.

120.

Az EUMSZ 267. cikk értelmében az alapeljárások tényeinek értékelésére és a német jog értelmezésére hatáskörrel rendelkező, a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak ellenőrzése, hogy az alapeljárásokban szóban forgó nemzeti szabály, amely előírja, hogy a köztisztviselő a pénzbeli juttatásokhoz való jogát kizárólag a folyó költségvetési évben érvényesítheti, megsérti‑e a hatékony érvényesülés elvét.

121.

A fentiekre tekintettel álláspontom szerint az uniós joggal, különösen az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvével, valamint a Charta 47. cikkével nem ellentétes az olyan nemzeti szabály, amely a köztisztviselő számára úgy, mint az alapeljárásokban előírja, hogy a nem közvetlenül törvényből fakadó pénzbeli juttatásokhoz való jogát még a folyó költségvetési év vége előtt érvényesítse, amennyiben a jogalanyok uniós jogból eredő jogai védelmének biztosítását célzó jogorvoslat eljárási szabályai nem kevésbé kedvezők, mint azok, amelyek a belső jogból fakadó pénzbeli juttatások védelmére hivatottak, és hogy ez a nemzeti szabályozás a jogvesztő határidőre tekintettel nem okoz az eljárási szabályokhoz kapcsolódóan olyan hátrányokat, amelyek rendkívül nehézzé tennék az uniós jogból fakadó jogok gyakorlását, ennek ellenőrzése pedig a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

122.

A fenti megfontolások egészére való tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen válaszolja meg a Verwaltungsgericht Berlin által előterjesztett kérdéseket: