1. 

Előzetes döntéshozatal iránti kérelmével a Bundesgerichtshof (Németország) a közösségi formatervezési mintáról szóló, 2001. december 12‑i 6/2002/EK tanácsi rendelet ( 2 ) (HL 2002. L 3., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 27. kötet, 142. o.) (a továbbiakban: rendelet) 7. cikke (1) bekezdésének, 11. cikke (2) bekezdésének, és 89. cikke (1) bekezdése a) és d) pontjának értelmezését kéri.

2. 

Első ízben kérik arra a Bíróságot, hogy hozzon döntést a rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében, illetve 11. cikkének (2) bekezdésében foglalt „az érintett ágazaton belül a Közösségben működő szakmai körök” fogalmáról, valamint a rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében foglalt „[a rendes üzletvitel során] ésszerűen nem juthattak az érintett ágazaton belül a Közösségben működő szakmai körök tudomására” kifejezésről (első és második kérdés). A Bírósághoz intézett kérdések tartalmaznak eljárásjogi (bizonyítási teher, elévülés és jogvesztés), valamint az alkalmazandó jogra vonatkozó kérdéseket is (harmadik, negyedik, ötödik és hatodik kérdés).

3.

A rendelet (21) és (22) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

4.

A rendelet 1. cikke (1) bekezdése és (2) bekezdése a) pontjának megfelelően a rendeletben foglalt feltételeknek megfelelő formatervezési minta „lajstromozás nélkül oltalomban részesülő közösségi formatervezési mintaként” oltalomban részesül, ha a rendeletben előírt módon jutott nyilvánosságra.

5.

Az „Az oltalmazhatóság feltételei” című 4. cikk úgy rendelkezik (1) bekezdésében, hogy a formatervezési minta akkor részesülhet közösségi formatervezésiminta‑oltalomban, ha új és egyéni jellegű.

6.

A rendelet „Újdonság” címet viselő 5. cikke értelmében:

7.

A rendelet „Egyéni jelleg” címet viselő 6. cikke (1) bekezdésének a) pontja a következőt írja elő:

„(1)   A formatervezési mintának egyéni jellege van, ha bármely nyilvánosságra jutott mintához képest a tájékozott használóra eltérő összbenyomást tesz:

[...]”.

8.

A rendelet „Nyilvánosságra jutás” című 7. cikke előírja (1) bekezdésében, hogy:

„Az 5. és az 6. cikk alkalmazásában a mintát nyilvánosságra jutottnak kell tekinteni, ha az 5. cikk (1) bekezdésének a) pontjában [...] említett időpontot megelőzően a lajstromozást követő közzététellel, egyéb közlés útján, kiállítással, kereskedelmi forgalomba hozatallal vagy bármilyen más módon bárki számára hozzáférhetővé vált, kivéve ha ezek az események a rendes üzletvitel során ésszerűen nem juthattak az érintett ágazaton belül a Közösségben működő szakmai körök tudomására. A minta nem tekinthető azonban nyilvánosságra jutottnak, ha azt harmadik személy számára kifejezett vagy hallgatólagos titoktartási kötelezettség terhe mellett mutatják be”.

9.

A rendelet „A lajstromozás nélküli mintaoltalom kezdete és időtartama” címet viselő 11. cikke (1) és (2) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az a formatervezési minta, amely megfelel az 1. szakaszban meghatározott követelményeknek, lajstromozás nélkül részesül oltalomban attól a naptól számított hároméves időtartamra, amelyen a Közösségben először jutott nyilvánosságra.

(2)   Az (1) bekezdés alkalmazásában a formatervezési mintát akkor kell a Közösségben nyilvánosságra jutottnak tekinteni, ha azt oly módon tették közzé, állították ki, hozták kereskedelmi forgalomba, vagy vált bárki számára hozzáférhetővé, hogy ezek az események a rendes üzletvitel során ésszerűen juthattak az érintett ágazatban a Közösségben működő szakmai körök tudomására. A formatervezési minta nem tekinthető azonban nyilvánosságra jutottnak, ha azt harmadik személy számára kifejezett vagy hallgatólagos titoktartási kötelezettség terhe mellett mutatják be.”

10.

A rendelet „A közösségi formatervezésiminta‑oltalom tartalma” címet viselő 19. cikke (2) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„A lajstromozás nélküli mintaoltalom esetén a mintaoltalom jogosultja csak akkor léphet fel az (1) bekezdésben említett cselekmények megakadályozása érdekében, ha az engedély nélküli hasznosítás az oltalom alatt álló minta utánzásának következménye.

Az engedély nélküli hasznosítás nem tekinthető az oltalom alatt álló minta utánzásából fakadó hasznosításnak, ha olyan szerző önálló alkotómunkájának eredménye, akiről ésszerűen feltételezhető, hogy nem ismerhette a jogosult által nyilvánosságra hozott formatervezési mintát”.

11.

A rendelet „Az érvényesség vélelme – érdemi védekezés” címet viselő 85. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A nem lajstromozott közösségi formatervezésiminta‑oltalom bitorlása vagy annak kísérlete miatt indított perben a közösségi formatervezésiminta‑oltalmi bíróság a közösségi formatervezésiminta‑oltalmat érvényesnek tekinti, ha a jogosult bizonyítja, hogy a 11. cikkben előírt feltételek teljesültek, és megjelöli, hogy miben áll közösségi formatervezési minta egyéni jellege. Az alperes azonban kifogás útján vitathatja a mintaoltalom érvényességét, vagy a mintaoltalom megsemmisítése iránt viszontkeresetet terjeszthet elő.”

12.

A rendelet „Alkalmazandó jog” című 88. cikke szerint:

„(1)   A közösségi formatervezésiminta‑oltalmi bíróság e rendelet rendelkezéseit alkalmazza.

(2)   Minden olyan kérdésben, amelyről e rendelet nem rendelkezik, a közösségi formatervezésiminta‑oltalmi bíróság nemzeti jogát alkalmazza, nemzetközi magánjogát is ideértve.

(3)   Ha e rendelet eltérően nem rendelkezik, a közösségi formatervezésiminta‑oltalmi bíróság a székhelye szerinti államnak azokat az eljárási szabályait alkalmazza, amelyek irányadók a nemzeti formatervezésiminta‑oltalommal összefüggő azonos tárgyú perekben”.

13.

A rendelet „Jogkövetkezmények a bitorlási perben” címet viselő 89. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ha a bitorlás vagy annak kísérlete tárgyában indított perben a közösségi formatervezésiminta‑oltalmi bíróság úgy találja, hogy az alperes a közösségi formatervezésiminta‑oltalmat bitorolja, vagy azt megkísérelte, a bíróság – feltéve, hogy nyomós okból ettől el nem tekint – a következő intézkedéseket hozhatja:

[...]

[...]”

14.

A Münchener Boulevard Möbel Joseph Duna GmbH (a továbbiakban: MBM Joseph Duna) Németországban forgalmaz egy olyan baldachinos kerti pavilont, amelynek formatervezési mintáját annak ügyvezetője 2004 őszén alkotta meg. 2006 folyamán, a H. Gautzsch Großhandel GmbH & Co. KG (a továbbiakban: Gautzsch Großhandel) elkezdett értékesíteni egy olyan „Athen” elnevezésű kerti pavilont, amelyet a Zhengte kínai társaság gyártott.

15.

Miután úgy ítélte meg, hogy az „Athen” pavilon saját formatervezési mintájának utánzata, valamint hivatkozva az ez utóbbin fennálló lajstromozás nélküli közösségi formatervezésiminta‑oltalomra, az MBM Joseph Duna bitorlási keresetet indított a Gautzsch Großhandel ellen a Landgericht Düsseldorf előtt azon célból, hogy egyrészt a Gautzsch Großhandel hagyjon fel az „Athen” pavilon értékesítésével, továbbá kérte a birtokában vagy tulajdonában lévő, bitorlást megvalósító termékek megsemmisítés céljából történő kiszolgáltatását, és azt, hogy tevékenységéről szolgáltasson adatot, másrészt kérte a kártérítési kötelezettség fennállásának megállapítását.

16.

Az MBM Joseph Duna többek között előadta keresetének alátámasztásául, hogy formatervezési mintája szerepelt 2005. áprilisban/májusban a „MBM‑Újdonságok” elnevezésű újságban, amelyet eljuttattak az ágazat legnagyobb bútor‑ és kertibútor‑kereskedőihez, valamint német bútorbeszerzési szervezetekhez.

17.

A Gautzsch Großhandel védekezésül arra hivatkozott, hogy az „Athen” elnevezésű pavilont a Zhengte mint gyártó 2005 elején az MBM Joseph Duna mintájának ismerete nélkül önállóan alakította ki, és mutatta be 2005 márciusában európai ügyfeleknek kínai bemutatótermeiben. A Gautzsch Großhandel továbbá arra hivatkozott, hogy ezen pavilon egy mintáját 2005. júniusában megküldték egy belgiumi székhelyű társaságnak, valamint hogy a felperes 2005 szeptembere óta tudott ezen formatervezési minta létezéséről és 2006 augusztusa óta történő forgalmazásáról, azaz a felperes követelései tekintetében elévülés és jogvesztés esete áll fenn.

18.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az első és második kereseti kérelemről nem szükséges határozni tekintettel a hároméves oltalom idejének lejáratára. A Gautzsch Großhandelt tevékenységével kapcsolatos adatszolgáltatásra kötelezte, és megállapította kártérítési kötelezettségét.

19.

A Gautzsch Großhandel által ezen ítélet ellen benyújtott fellebbezés elutasításra került. A fellebbviteli bírák arra a megállapításra jutottak, hogy a rendelet 19. cikkének (2) bekezdése és 89. cikke (1) bekezdésének a) és d) pontja, valamint a formatervezési mintákról szóló német törvény alapján az első kereseti kérelmek megalapozottak voltak, és az MBM Joseph Duna jogosult volt kérni adatszolgáltatást és kártérítést.

20.

A Bundesgerichtshof előtt a Gautzsch Großhandel által benyújtott felülvizsgálati kérelem keretében a Bundesgerichtshof elősorban megjegyzi, hogy a fellebbviteli bíróság arra a megállapításra jutott, miszerint az MBM Joseph Duna formatervezési mintája első ízben történő nyilvánosságra jutására a 300–500 példányszámú, az ágazat legnagyobb bútor‑ és kertibútor‑kereskedőihez, valamint német bútorbeszerzési szervezetekhez eljutatott „MBM‑Újdonságok” elnevezésű újság terjesztése során került sor, amely újság 2005 áprilisában és májusában tartalmazta a szóban forgó formatervezési minta ábrázolásait.

21.

Az a kérdés merül fel, hogy a kereset tárgyát képező minta képeinek ilyen mennyiségben kereskedők részére történő terjesztése elegendő‑e annak megállapításához, hogy a rendelet 11. cikke (2) bekezdésének értelmében a rendes üzletvitel során ésszerűen juthatott az érintett ágazaton belül az Unióban működő szakmai körök tudomására. Az a kérdés is felmerül, hogy a szakmai körökbe csak azok a személyek tartoznak‑e, akik az érintett ágazatban a minta megalkotására hatással bírnak.

22.

Másodsorban, a kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy a fellebbviteli bíróság elismerte, hogy az MBM Joseph Duna formatervezési mintája újnak minősül a rendelet 5. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében, úgy ítélve meg, hogy az „Athen” formatervezési minta korábbi nyilvánosságra jutása nem akadályozza az új jelleg elismerését.

23.

Mégha 2005 márciusában be is mutatták az „Athen” formatervezési mintát Kínában a Zhengte társaság bemutatótermében, illetve Belgiumban a Kosmos társaság részére, a fellebbviteli bíróság szerint az érintett ágazat szakmai körei a rendes üzletvitel során nem ismerhették volna meg ilyen módon ezen mintát.

24.

A fenti megállapítások alapján a kérdést előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy a rendelet 7. cikkének (1) bekezdése szerint valamely formatervezési minta, noha azt harmadik személyek számára nem kifejezett vagy hallgatólagos titoktartási kötelezettség terhe mellett mutatják be, milyen körülmények között nem juthatott az érintett ágazaton belül az Unióban működő szakmai körök tudomására.

25.

Harmadsorban a kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy a fellebbviteli bíróság úgy ítélte meg, miszerint a vitatott formatervezési minta nem önálló alkotómunka eredménye, hanem az MBM Joseph Duna mintájának utánzása, elismerve, hogy ez utóbbi részére e tekintetben könnyebbé válik a bizonyítási teher, tekintettel a két vitatott minta közötti objektíven megállapított alapvető lényeges azonosságra. Felmerül a kérdés, hogy a rendelet 19. cikkének (2) bekezdése alkalmazásában ki viseli annak bizonyítási terhét, hogy a lajstromozás nélküli minta az oltalom alatt álló minta utánzásának következménye.

26.

Negyedsorban, a Bundesgerichtshof megjegyzi, hogy a fellebbviteli bíróság megállapította, hogy a rendelet 19. cikkének (2) bekezdése és 89. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti eltiltási jog a keresetindításkor nem évült el. E tekintetben felmerül a kérdés, hogy valamely formatervezési minta bitorlása esetén fennálló eltiltási jog elévül‑e, és ha igen, a jog mely rendelkezése szabályozza az elévülést, mivel a rendelet erre vonatkozóan különös rendelkezéseket nem tartalmaz.

27.

Ötödsorban, mivel a fellebbviteli bíróság elutasította a Gautzsch Großhandel által előterjesztett azon jogalapot is, amely az eltiltási jogra vonatkozó jogvesztést illeti, a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy felmerül az a kérdés, hogy adott esetben valamely lajstromozás nélküli közösségi minta bitorlása esetén a rendelet 19. cikkének (2) bekezdése és 89. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti eltiltási jog milyen körülmények között szűnik meg. A kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy meg kell határozni, vajon azon körülmények, amelyek arra vezetik a Gautzsch Großhandelt, hogy jogvesztési kifogásra hivatkozzon, ezen utóbbi rendelkezés szerinti „nyomós ok” kategóriájába tartoznak‑e.

28.

Hatodsorban és végezetül, a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy az Unió egészében gyakorolt megsemmisítéshez, adatszolgáltatáshoz és kártérítéshez való jog szempontjából azon tagállamok jogrendjét kell‑e alapul venni, amelyek területe vonatkozásában a jogokat gyakorolják. Megjegyzi, hogy e tekintetben egyetlen tagállam jogának egységes alapulvételét támaszthatja alá, többek között a hatékony jogérvényesítés, azonban e megközelítéssel szemben állhat a rendelet 89. cikke (1) bekezdésének d) pontja, valamint a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, 2007. július 11‑i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet („Róma II”‑rendelet) ( 3 ) 8. cikkének (2) bekezdése, amely a bitorlás elkövetési helye szerinti tagállam jogának alkalmazása mellett szól.

29.

A Bíróság Hivatalához 2012. október 25‑én beérkezett határozatával a Bundesgerichsthof az eljárást felfüggesztette és a Bíróság elé az EUMSZ 267. cikk alapján a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra:

30.

Írásbeli észrevételeket tett 2013. február 4‑én a Gautzsch Großhandel, valamint 2013. február 15‑én az Európai Bizottság. A Bíróság – eljárási szabályzata 76. cikke (1) és (2) bekezdésének megfelelően – úgy ítélte meg, hogy elegendő információval rendelkezik, és mivel a felek sem kérték, mellőzte a tárgyalás tartását.

31.

Az első és a második kérdés a rendelet 7. cikke (1) bekezdésében, illetve 11. cikke (2) bekezdésében található nyilvánosságra jutás fogalmára vonatkozik. Pontosabban a nyilvánosságra jutás meghatározásánál használt „az érintett ágazaton belül a Közösségben működő szakmai körök” kifejezés értelmezéséről van szó. A további négy kérdés több eljárásjogi és alapvető problémára alkalmazandó jog meghatározására irányul.

32.

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság a rendelet 11. cikke (2) bekezdésében található „szakmai körök” fogalmáról kérdezi a Bíróságot: a formatervezési mintáról készült képek kereskedők közötti terjesztése elegendő annak megállapításához, hogy a formatervezési minta a rendes üzletvitel során ésszerűen juthatott az érintett ágazatban az Unióban működő szakmai körök tudomására?

33.

Két értelmezés közül kellene tehát választani, egyrészt van egy megszorító értelmezés – amely szerint a szakmai körökbe kizárólag azon személyek tartozzanak, amelyek ezen mintáknak megfelelő áruk megalkotásával, fejlesztesével vagy gyártásával foglalkoznak –, másrészt egy szélesbb körű értelmezés, amely utóbbi értelmezés „az érintett ágazat szakmai körébe sorolná” a nagykereskedőket és kereskedőket.

34.

A kérdést előterjesztő bíróság úgy tűnik, hogy a második értelmezést támogatja. Egyetértek ezzel az állásponttal.

35.

Szó szerinti értelemben a rendelet 11. cikke (2) bekezdésének első mondata két részből áll. Először is azon eseteket sorolja fel, amelyek során a formatervezési mintát az Unióban nyilvánosságra jutottnak lehet tekinteni. Ez az eset áll fenn, ha „azt […] [közzé]tették, [ki]állították, kereskedelmi forgalomba [hozták], vagy vált bárki számára hozzáférhetővé”. Ezt követően a mondat folytatódik azon különös körülmény megnevezésével, amely lehetővé teszi, hogy ezen terjesztés „nyilvánosságra jutásnak” minősüljön (mivel a két részt a „hogy ezek” kötőszó köti össze). Ez az eset áll fenn ha „a rendes üzletvitel során ésszerűen juthattak az érintett ágazatban a Közösségben működő szakmai körök tudomására”.

36.

Ugyanezen egyetlen mondaton belül, a „hogy ezek” kötőszó, amelyet az „események” magyarázó kifejezés követ, szükségszerűen arra vezetnek, hogy a szakmai körök fogalomba besorolásra kerüljön a mondat első felében található esetek és szereplők összessége, ami a kereskedelmi szférát illeti. A „rendes ügyvitel” kifejezés, amely a mondat második részében szerepel, szintén amellett szól, hogy az „érintett ágazatban működő szakmai körök” közé kerüljenek besorolásra a nagykereskedők és a kereskedők.

37.

A rendelet célja és általános kerete ezt az értelmezést nem vonják kétségbe.

38.

Ahogyan azt összefoglalta a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division (Patents Court) (Egyesült Királyság), az a kérdés merül fel, hogy „who is in the circle?” ( 4 ). A fentiekben foglaltaton túl egyetértek a legfelsőbb bíróság válaszával, miszerint főszabály szerint a fogalom magában foglal minden olyan személyt, akik az érintett ágazat áruinak kereskedelmi forgalmában részt vesz. Ez magában foglalja következésképpen azokat, akik a mintákat megrajzolják és gyártják, valamint azokat is, akik az Unióban a gazdasági életben az árukat reklámozzák, forgalmazzák és értékesítik. ( 5 )

39.

Úgy ítélem meg, hogy az első előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre igennel kell válaszolni: a rendelet 11. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a rendes üzletivitel során valamely formatervezési minta ésszerűen juthatott az érintett ágazatban az Unióban működő szakmai körök tudomására, azáltal hogy az említett minta képei terjesztésre kerültek ezt megelőzően az érintett ágazatban műkődő kereskedők között.

40.

A második kérdés már nem a rendelet 11. cikkének (2) bekezdésére vonatkozik, hanem a rendelet 7. cikkének (1) bekezdésére. Mindazonáltal továbbra is a „szakmai körök” fogalmának meghatározására irányul. Ugyanis mialatt az első kérdés arra vonatkozott, hogy a formatervezési minta jogosultja által oltalomba részesíteni kívánt minta elégséges mértékben juthatott‑e nyilvánosságra, ahhoz, hogy a rendelet szerinti oltalomban részesülhessen, a második kérdés arra irányul, amelyet az állítólagos bitorló tesz fel, miszerint a jogosult tudomására juthatott‑e egy harmadik fél mintája (a jelen esetben az állítólagos bitorló mintája) az ő sajátjának a nyilvánosságra jutása előtt, ami állítólagos oltalmi jogának elvesztésével jár.

41.

A kérdést előterjesztő bíróság valójában az kérdezi, hogy abban az esetben ha a mintát egy vállalkozás számára mutatták be (2. a) kérdés) vagy azt valamely vállalkozásnak a szokásos piacfigyelés körén kívül eső bemutatótermében állították ki Kínában (2. b) kérdés), úgy lehet‑e tekinteni ezen mintára, mint amely „ésszerűen juthatott az érintett ágazaton belül az Unióban működő szakmai körök tudomására”.

42.

Emlékeztetőül, a rendelet 7. cikkének (1) bekezdése szerint az 5. és a 6. cikk alkalmazásában a mintát nyilvánosságra jutottnak kell tekinteni, ha az 5. cikk (1) bekezdésének a) pontjában és a 6. cikk (1) bekezdésének a) pontjában vagy – az esettől függően – az 5. cikk (1) bekezdésének b) pontjában és a 6. cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett időpontot megelőzően a lajstromozást követő közzététellel, egyéb közlés útján, kiállítással, kereskedelmi forgalomba hozatallal vagy bármilyen más módon bárki számára hozzáférhetővé vált.

43.

Ugyanezen bekezdés két kivételről rendelkezik. Egyrészt a minta nem tekinthető nyilvánosságra jutottnak, ha azt harmadik személy számára kifejezett vagy hallgatólagos titoktartási kötelezettség terhe mellett mutatják be (a kérdést előterjesztő bíróság kérdésében kizárt eset). Másrészt, nem alkalmazandó az általános szabály abban az esetben sem, ha a nyilvánosságra jutáshoz főszabály szerint kapcsolodó események „a rendes üzletvitel során ésszerűen nem juthattak az érintett ágazaton belül a Közösségben működő szakmai körök tudomására”.

44.

Úgy vélem, hogy a második kérdés első felére adandó válasz a rendelet 7. cikkének (1) bekezdésének szövegezéséből kiderül.

45.

Amennyiben a jogalkotó az első kivétel szövegezésében a többes szám használata mellett döntött („kivéve, ha ezek az események a rendes üzletvitel során ésszerűen nem juthattak az érintett ágazaton belül a Közösségben működő szakmai körök tudomására” ( 6 )), ezen szövegből nem vonható le az a következtetés, miszerint a minta egy vállalkozás számára történő bemutatása elegendő lenne az említett 7. cikkben szereplő követelmény teljesüléséhez, még ha ezen vállalkozás az érintett „szakmai körökhöz” is tartozik.

46.

A második kérdés második része, amely valamely mintának egy Kínában székhellyel rendelkező vállalkozás bemutatótermében történő kiállításával kapcsolatos, sokkal érzékenyebb kérdés.

47.

Ahogyan arra a Bizottság észrevételeiben felhívta a figyelmet, a rendelet 7. cikke (1) bekezdésének első mondata, valamint 11. cikkének (2) bekezdése lényeges különbséget mutat, amennyiben a 11. cikk (2) bekezdés kifejezetten a „Közösségben” történő nyilvánosságra jutásra utal, míg az említett 7. cikk (1) bekezdésének első mondata ilyen módon nem utal az Unió területére.

48.

A fentiekből logikusan következik, hogy a rendelet 7. cikkének (1) bekezdése szerinti nyilvánosságra jutás értékeléséhez főszabály szerint a terjesztésre kell támaszkodni, függetlenül az elhelyezkedéstől. A nemzeti bíróságok és a szakirodalom a szöveg ilyen értelmezését egyébként, úgy tűnik, osztja. ( 7 )

49.

Mindazonáltal, emlékeztetni kell arra, hogy a rendelet 7. cikkének (1) bekezdése, a 11. cikk (2) bekezdéséhez hasonlóan, pontosítja, hogy a nyilvánosságra jutás potenciális címzettjei olyan Unióban működő vállalkozások, amelyeket az „érintett ágaza[t] […] szakmai kör[eihez]” tartozónak kell tekinteni.

50.

Ezen pontosítás nem jelentőség nélküli. A Gazdasági és Szociális Bizottság módosítási javaslatának eredménye ( 8 ), amelynek pontos célja a Bizottság azon javaslata hatályának korlátozása volt, amely kezdetben úgy vélte, hogy az újdonságot az egész világra kiterjedően kell értékelni, minden további magyarázat nélkül. ( 9 ) Azon gyakorlat hatásának korlátozása végett, amely arra viszi rá a bitorolt áruk értékesítőit (elsősorban a textiliparban), hogy olyan igazolásokat szerezzenek be, amelyek hamisan tanúsítják, hogy a vitatott formatervezési mintát egy harmadik fél korábban már megalkotta, a Gazdasági és Szociális Bizottság azt javasolta, hogy a tervezet 5. cikkének (2) bekezdése (a rendelet 7. cikkének (1) bekezdése) az alábbiak szerint kerüljön kiegészítésre: „a mintát nyilvánosságra jutottnak kell tekinteni, ha a lajstromozást követően közzétették vagy kiállították, kereskedelmi forgalomba hozták vagy bármilyen más módon hozzáférhetővé vált, kivéve ha ezek az események ésszerűen nem juthattak az érintett ágazaton belül a Közösségben működő szakmai körök tudomására a referencia‑időpontot megelőzően”. ( 10 )

51.

Az Unióban működő szakmai körök tudomásszerzésére történő hivatkozás tehát nem véletlen. Éppen ellenkezőleg, egy különös gondosság figyelembevételének eredménye. Ahogyan egyes szerzők összegzik, két elemről van szó: az egyik feltétlen, amely a világ bármely részén történő nyilvánosságra jutásra vonatkozik, a másik viszonylagos, amely az érintett ágazatban az Unióban működő szakmai körök tudomásszerzésére vonatkozik. ( 11 )

52.

A francia nyelvben használt „normale” [rendes] és „raisonnablement” [ésszerűen], „normal” és „reasonably” az angol nyelvben, „normale” és „redelijkerwijs” a holland változatban, illetve „normal” és „razoblamente” a spanyol változatban, szintén befolyásolja azon vizsgálatot, amelyet azon bíróságnak kell lefolytatnia, amely értékeli az állítólagos nyilvánosságra jutás hatását. Az elsőt úgy lehet meghatározni mint „minden kivételes jelleget nélkülöző; amely megfelel a leggyakoribb típusnak”, „conforming to a standard; usual, typical, or expected”, „overeenkomstig de regel, niets bijzonders of verontrustends; als norm dienend”, „corriente o habitual”. A második jelentése „józan észnek megfelelő, nem sokat elváró”, „to a moderate or acceptable degree”, „met billijkheid” vagy „met verstand redenerend”, „de manera razonable”, azaz „proporcionada o equilibrada” ( 12 ).

53.

Nem várható el tehát az érintett szereplőktől, hogy különös és elmélyült lépéseket tegyenek egy korábbi formatervezési minta megismerése végett. Amint azt a Bizottság megállapítja írásbeli észrevételeiben, ha annak a valószínűsége, hogy az esetek nem voltak ismertek, nagyobb, mint azé, hogy ismertek voltak, nem juthatunk arra a következtetésre, hogy azok rendes üzletvitel során válhattak ismertté. Más szavakkal, a „quod plerumque fit” [ami a leggyakrabban előfordul] kifejezésre kell hivatkozni. ( 13 )

54.

A kérdés előterjesztő bíróság kérdésének megválaszolása éredekében azon szakmabeliek helyébe kell helyezkedni, akik az Unión belül működnek, és fel kell tenni azt a kérdést, hogy volt‑e lehetőségük ésszerű módon és a rendes üzletvitel során tudomást szerezni a hivatkozott formatervezési mintáról.

55.

Ezen eltérő értelmezési paraméterek alapján arra a megállapításra jutottam, hogy valamely formatervezési minta egyetlen, ráadásul Kínában székhellyel rendelkező vállalkozás bemutatótermében történő kiállítása nem elegendő ahhoz, hogy a rendes üzletvitel során az Unióban működő szakmai körök tudomására jusson. Azonban más helyzet állna fenn, ha a mintát Kínában például egy ismert nemzetközi vásár keretében állították volna ki, amelyen az érintett ágazat szereplőinek egésze vagy jelentős része részt vesz. ( 14 )

56.

Harmadik kérdésével, hasonlóan negyedik és ötödik kérdéséhez, a Bundesgerichtshof a rendelet 19. cikkének (2) bekezdésében szereplő keresetindításra (a bitorlási cselekmények megakadályozása) alkalmazandó eljárásjogi szabályokról kérdezi a Bíróságot. Ezen harmadik kérdés különösen a bizonyítási teherre vonatkozik, miszerint a vitatott használat egy oltalom alatt álló minta utánzásának következménye.

57.

A rendelet II. címének elnevezése „a formatervezési mintákra vonatkozó jog”. A rendelet 19. cikke a 4. szakasz első cikke, amely szakasz elnevezése „A közösségi formatervezésiminta‑oltalom hatása”. A 19. cikk „A közösségi formatervezésiminta‑oltalom tartalma” címet viseli. Ezen cikk (1) bekezdés szerint „[a] lajstromozott közösségi formatervezésiminta‑oltalom alapján a mintaoltalom jogosultjának kizárólagos joga van a minta hasznosítására, és arra, hogy a mintát engedélye nélkül hasznosító harmadik személyekkel szemben fellépjen […]”. Az említett cikk (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] lajstromozás nélküli mintaoltalom esetén a mintaoltalom jogosultja csak akkor léphet fel az (1) bekezdésben említett cselekmények megakadályozása érdekében, ha az engedély nélküli hasznosítás az oltalom alatt álló minta utánzásának következménye”.

58.

A rendelet (22) preambulumbekezdése úgy rendelkezik, hogy „[e] jogok érvényesítését a nemzeti jogszabályokra kell hagyni”, a rendelet szerint „néhány alapvető, egységes szankció előírására van szükség valamennyi tagállam szerint”.

59.

A rendelet 88. cikke egyebekben kifejezetten ezen preambulumbekezdésre utal, amikor (2) és (3) bekezdésében kimondja, hogy „[m]inden olyan kérdésben, amelyről e rendelet nem rendelkezik, a közösségi formatervezésiminta‑oltalmi bíróság nemzeti jogát alkalmazza, nemzetközi magánjogát is ideértve”, és ettől eltérő rendelkezéstől függően „a közösségi formatervezésiminta‑oltalmi bíróság a székhelye szerinti államnak azokat az eljárási szabályait alkalmazza, amelyek irányadók a nemzeti formatervezésiminta‑oltalommal összefüggő azonos tárgyú perekben”.

60.

A rendelet 85. cikkének (2) bekezdése mindazonáltal előírja, hogy „[a] nem lajstromozott közösségi formatervezésiminta‑oltalom bitorlása vagy annak kísérlete miatt indított perben a közösségi formatervezésiminta‑oltalmi bíróság a közösségi formatervezésiminta‑oltalmat érvényesnek tekinti, ha a jogosult bizonyítja, hogy a 11. cikkben előírt feltételek teljesültek, és megjelöli, hogy miben áll a közösségi formatervezési minta egyéni jellege”.

61.

Ez utóbbi két cikk része a rendelet IX. címének, amelynek elnevezése „Joghatóság és eljárás a közösségi formatervezésiminta‑oltalomal összefüggő jogvitákban”.

62.

A rendelet a fentiekben röviden összefoglalt felépítéséből világosan kitűnik, hogy az említett rendelet 19. cikkének (2) bekezdésében nem található semmilyen eljárásjogi szabály.

63.

Ezen cikk éppen ellenkezőleg azon cikk, amely meghatározza a közösségi formatervezési minta jogosultja jogának terjedelmét, figyelmen kívül hagyva bármilyen eljárásjogi megállapítást: valamely lajstromozás nélküli mintaoltalom esetén a mintaoltalom jogosultja csak akkor léphet fel különböző cselekmények megakadályozása érdekében, ha az engedély nélküli hasznosítás az oltalom alatt álló minta utánzásának következménye.

64.

A fentieken túl, a rendelet (22) preambulumbekezdéséből és 88. cikkéből következik, hogy az eljárásjogi szabályok meghatározása – amelyek között szerepel a bizonyítási teher – a nemzeti jogalkotók hatáskörébe tartozik. ( 15 ) Egyebekben egyetértek a Bizottsággal, amikor írásbeli észrevételeiben úgy ítéli meg, hogy a rendelet 85. cikkének (2) bekezdése analógia útján nem alkalmazható. Úgy vélem egyaránt ugyanis, hogy ezen rendelkezés csak a rendelet 11. cikkében található feltételek bizonyítási terhére vonatkozik, hogy a formatervezési minta lajstromozás nélkül oltalomban részesüljön, és nem az említett minta utánzása használatának bizonyítására vonatkozik.

65.

Ezen a ponton tehát a kérdést előterjesztő bíróságnak úgy kell válaszolni, hogy a 6/2002 rendelet 19. cikkének (2) bekezdését nem lehet úgy értelmezni, hogy a lajstromozás nélküli mintaoltalom jogosultjának kell bizonyítania, hogy a vitatott használat az említett minta utánzásának következménye, mivel ezen kérdés a nemzeti jogalkotó hatáskörébe tartozik. Ebben az esetben tehát szükségtelen a 3. b) kérdést megválaszolni, amely a Bíróságot egy esetleges bizonyítási teher megfordulásáról vagy könnyítéséről kérdezi.

66.

Mindazonáltal, az ezen rendelet által követett általános cél, valamint a Bíróságnak egy hasonló, védjegyekkel kapcsolatos kérdésre adott válasza arra ösztönöz, hogy folytassam a gondolatmenetet.

67.

A Class International ügyben ( 16 ) a Bíróságot a közösségi védjegy megsértésére vonatkozó eljárásokban a bizonyítási teherre vonatkozóan kérdezték. Válaszának bevezetésében a Bíróság megjegyzi, hogy „felmerül a bizonyítási teher kérdése akkor, ha jogvita keletkezik, azaz ha a védjegyjogosult a [védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21‑i 89/104/EGK első tanácsi irányelv ( 17 )] irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében és a [közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK tanácsi rendelet ( 18 )] rendelet 9. cikkének (1) bekezdésében megállapított kizárólagos jogának megsértésére hivatkozik”.

68.

Ez a helyzet szorosan kapcsolódik a jelen ügyhöz. Egyrészt, a szóban forgó jog – amely az azonos vagy hasonló megjelölés egyes használatának megtiltására irányul – értelemszerűen azonos a formatervezési mintákat érintően a rendelet 19. cikkében foglaltakkal. Másrészt a két hivatkozott rendelet által, a jogvitákra vonatkozóan felállított rendszer hasonló. ( 19 )

69.

A Class International ügyben Jacobs főtanácsnok hozzám hasonló megoldást javasolt. Álláspontja szerint a közösségi védjegyről szóló rendelet preambulumbekezdéseiből az következik, hogy a bizonyítási teherre a nemzeti eljárásjogi szabályok vonatkoznak, és hogy egy „olyan helyzet[ben], amikor a védjegyjogosult annak megakadályozását kérelmezi, hogy valamely kereskedő a védjegyét gazdasági tevékenysége körében használja [...]”, „[nincs olyan alapos indok], hogy a bizonyítási teherre [ne a] vonatkozó nemzeti szabályok [kerüljenek] [...] alkalmaz[ásra]” ( 20 ).

70.

Mindazonáltal a Bíróság nem osztotta a főtanácsnok álláspontját, és éppen ellenkezőleg határozott aszerint, hogy az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben (amely álláspontom szerint hasonló a jelen ügyben tárgyalt helyzethez) „a [kizárólagos jog megsértésének] bizonyítása a jogsértésre hivatkozó védjegyjogosultat terheli, [és] [h]a ezt bizonyította, akkor az állítólag jogsértő gazdasági szereplőnek kell bizonyítania, hogy a védjegyjogosult beleegyezett az áruknak a Közösségben történő forgalomba hozatalához” ( 21 ).

71.

A 40/94 rendelet és a 6/2002 rendelet szerkezetbeli és lényegi közelségét, valamint a meghatározott oltalmi mechanizmusokat figyelembe véve, tekintettel e két jogi norma célkitűzéseinek hasonlóságára, hajlok annak megállapítására, hogy a Bíróságnak a fent hivatkozott Class International ügyben adott válaszát a formatervezési mintákra vonatkozóan is alkalmazni kell.

72.

Ugyanis, ahogyan azt kifejtette Mengozzi főtanácsnok a FEIA ügyben ismertett indítványának 6. pontjában „[a]mint az a rendelet preambulumbekezdéseiből következik, a Közösség egész területén egységes közösségi formatervezési minta bevezetésének célja [a] […] a tagállami jogszabályok között még mindig fennálló jelentős eltérésekre tekintettel […] annak elkerülése, hogy az azonos formatervezési mintákat a különböző jogrendszerekben különbözőképpen oltalmazzák különböző jogosultak javára” ( 22 ).

73.

Bizonyosan, ahogyan azt a Bíróság a védjegyekkel kapcsolatban, a fent hivatkozott Class International ügyben kimondta, ha „[az eltiltási jog megsértésére vonatkozó bizonyítási teherrel kapcsolatos] kérdés a tagállamok nemzeti jogának hatálya alá tartozik, akkor ez a védjegyjogosult számára az adott jogtól függően eltérő oltalmat eredményezhet. Az irányelv kilencedik preambulumbekezdésében »alapvető fontosságúnak« nevezett cél, hogy »valamennyi tagállam jogrendszerében azonos oltal[om]«, nem valósulna meg” ( 23 ).

74.

A jelen esetben, mivel a 6/2002 rendelet (1) preamubulumbekezdése az Unió „egész területén egységes hatályú és azonos oltalomban részesülő közösségi formatervezésiminta‑oltalom megszerzésének egységes rendszer[éről] beszél”, ugyanezen okfejtés számomra a formatervezési mintaoltalmi jogra is teljességgel alkalmazható.

75.

A fenti megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett 3. a) és 3. b) kérdésre a következő választ adja: a rendelet 19. cikkének (2) bekezdése nem tartalmaz a bizonyítási teherre vonatkozóan semmilyen szabályt. Mindazonáltal az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben a lajstromozás nélküli közösségi formatervezésiminta‑oltalom jogosultjának kell bizonyítania azon körülményeket, amelyek lehetővé teszik az ezen rendelkezés által előírt eltiltási jog gyakorlását, bizonyítva azt, hogy a vitatott használat egy oltalom alatt álló minta utánzásának következménye.

76.

A rendelet (22) preambulumbekezdésének, valamint a 88. cikk (2) és (3) bekezdésének megfelelően a bizonyítási teherre vonatkozó pontos szabályokat a nemzeti jogalkotó fogja meghatározni. A nemzeti bíróság ügyel a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartására. Ugyanis „az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az uniós jog megsértésével kapcsolatos jogvitákra vonatkozó keresetekre alkalmazandó bizonyítási szabályok – különösen a bizonyítási teher megoszlására vonatkozó szabályok – először is ne legyenek kevésbé kedvezőek, mint a belső jellegű, hasonló keresetekre vonatkozó szabályok, másrészt pedig ne tegyék a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé a közösségi jogrend által biztosított jogok érvényesítését a magánszemélyek számára […]” ( 24 ).

77.

Következésképpen, ahogyan arra írásbeli észrevételeiben a Bizottság pontosan emlékeztet, amennyiben a nemzeti bíróság megállapítja, hogy a bizonyítási tehernek a közösségi formatervezésiminta‑oltalom jogosultja általi viselése lehetetlenné teheti vagy túlságosan megnehézítené az ilyen bizonyíték szolgáltatását (különösen mivel olyan adatokra vonatkozik, amelyekkel a jogosult nem rendelkezhet), a nemzeti bíróság köteles a nemzeti jog alapján rendelkezésére álló valamennyi eljárásjogi eszközt igénybe venni ezen nehézség áthidalása végett. Ilyen eszköz lehet a valamely vélelem felállításához vagy bizonyos bizonyítási eszközökhöz való folyamodás, mint például a feleket vagy a jogvitában részt vevő harmadik személyeket felhívhatja valamely irat vagy okirat bemutatására ( 25 ), illetve akár úgy határozhat – figyelembe véve a formatervezési minta jogosultja által benyújtott bizonyítékokat –, hogy az alperest terheli az a kötelezettség, hogy azokat érdemben és részleteiben vitassa.

78.

A kérdést előterjesztő bíróság negyedik és ötödik kérdése az elévülésre és/vagy a jogvesztésre vonatkozó szabályokkal kapcsolatos, amely elévülés és/vagy jogvesztés vonatkozik a rendelet 19. cikkének (2) bekezdésében és 89. cikke (1) bekezdésének a) pontjában foglalt, valamely lajstromozás nélküli közösségi formatervezésiminta‑oltalom bitorlásán alapuló tilalmi jogra. Következésképpen együttesen lehet őket vizsgálni.

79.

Ahogyan arra már a harmadik kérdés vizsgálatánál felhívtam a figyelmet, a közösségi formatervezésiminta‑oltalomhoz fűződő jogok a rendelet 19. cikkében találhatók.

80.

Az említett rendelet 89. cikke a IX. cím alá tartozik, amelynek elnevezése „Joghatóság és eljárás a közösségi formatervezésiminta‑oltalomal összefüggő jogvitákban”. Ezen cikk sorolja fel azon intézkedéseket, amelyeket a közösségi formatervezésiminta‑oltalmi bíróságok hozhatnak. Ezen intézkedések között találhatók, többek között, a megtámadott bitorlás eltiltásával kapcsolatos intézkedések.

81.

Az említett cikk (1) bekezdése szerint a közösségi formatervezésiminta‑oltalmi bíróság intézkedést hozhat, amennyiben megállapítja, hogy az alperes a közösségi formatervezésiminta‑oltalmat bitorolja, vagy azt megkísérelte, „[…]feltéve, hogy nyomós okból ettől el nem tekint[…]”.

82.

A kérdést előterjesztő bíróság határozatában úgy tűnik, hogy a „nyomós ok” körébe sorolja az elévülést. ( 26 ) A jogvesztést illetően, kifejezetten azon kérdés merül fel, hogy „az[on] [...] helyzet, amelyből az alperes a jogvesztést eredezteti, a 6/2002 rendelet 89. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett nyomós oknak tekintendő‑e” ( 27 ).

83.

Mindazonáltal álláspontom szerint ezen megközelítés nem megfelelő.

84.

Ha a Bizottság által a közösségi formatervezési mintákra vonatkozó rendelettervezet bemutatása során adott magyarázatokra hivatkozunk ( 28 ), azon „nyomós okok”, amelyek lehetővé teszik az intézkedések elrendelésétől való eltekintést, a következők lehetnek: például „[...] az a tény, hogy az adott helyzetben, az áruk lefoglalása felesleges vagy túl szigorú lenne. Ugyanígy, bizonyos esetekben az adatszolgáltatás feleslegessé válna ha például, a bitorló egyben a bitorolt áruk gyártója”.

85.

Tényállásokról van szó tehát, nem eljárásjogi szabályokról. Ezen értelmezést igazolja a Bíróságnak az azonos védjegyjogi rendelkezésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlata. A Bíróság szerint „a »nyomós ok« fogalma az adott ügy tényállásához kapcsolódik” ( 29 ).

86.

Ahogyan annak elmagyarázására a harmadik kérdés vizsgálatánál már alkalmam volt, a (22) preambulumbekezdésből és a rendelet 88. cikkéből egyértelműen kiderül, miszerint az eljárásjogi szabályok meghatározása a nemzeti jogalkotók hatáskörébe tartozik.

87.

Bár a rendelet 15. cikkének (3) bekezdése az elévülést említi, csupán ezen cikk első és a második bekezdésében szabályozott keresetekre vonatkozik, azaz a jogérvényesítési keresetekre. ( 30 ) Megállapítom ugyancsak, hogy a rendelet – a közösségi védjegyről szóló rendelettől ( 31 ) eltérően – nem tartalmaz rendelkezéseket a jogvesztéssel kapcsolatban. Úgy vélem azonban, hogy ebből nem vonható le ezen típusú szabály tilalmára vonatkozó következtetés.

88.

Következésképpen az ilyen tárgyú uniós jogszabályok hiányában, ezen kérdésekre, a tagállamok eljárási autonómiája elvének megfelelően, a rendelet 88. cikkének (2) és (3) bekezdése alapján a nemzeti jog alkalmazandó.

89.

Másként fogalmazva, annak kérdése, hogy a rendelet 19. cikkének (2) bekezdése, illetve 89. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti eltiltási jog elévül‑e és/vagy jogvesztésre vezethet‑e, és, adott esetben, milyen szabályok vonatkoznak az elévülésre és/vagy a jogvesztésre, a rendelet 88. cikkének (2) és (3) bekezdése alapján a nemzeti jogot kell alkalmazni.

90.

Az elévülési és jogvesztési határidőre vonatkozó ítélkezési gyakorlat terjedelmes. Három szabályra fontos felhívni a figyelmet:

91.

Ezen három szabály figyelembevételével kell a nemzeti bíróságnak azon nemzeti jogszabályt alkalmazni, amely a rendelet 19. cikkének (2) bekezdése, illetve 89. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti eljárásra alkalmazandó elévülési és jogvesztési határidőt határozza meg.

92.

Hatodik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság a rendelet 89. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerinti intézkedésekre alkalmazandó joggal kapcsolatban kérdezi a Bíróságot a megsemmisítési, adatszolgáltatási és kártérítési kérelmek tekintetében. Ezen, a rendelet által nem meghatározott intézkedésekre a bitorlás elkövetési helye szerinti tagállamok joga vagy az eljáró bíróság helye szerinti tagállam joga alkalmazandó?

93.

A rendelet 89. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerint ha a bitorlás (vagy annak kísérlete) tárgyában indított perben a közösségi formatervezésiminta‑oltalmi bíróság úgy találja, hogy az alperes a közösségi formatervezésiminta‑oltalmat bitorolja (vagy azt megkísérelte), a bíróság „elrendelhet bármely más, a körülményeknek megfelelő olyan jogkövetkezményt [amelyet az a), b) és c) pont határoz meg], amelyet a bitorlás vagy kísérletének elkövetési helye szerinti tagállam jogszabályai biztosítanak, a nemzetközi magánjogot is ideértve”.

94.

Mielőtt meghatározásra kerülne a rendelet 89. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerinti „más jogkövetkezmény[ekre]” alkalmazandó jog, meg kell határozni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott intézkedések összessége – megsemmisítési, adatszolgáltatási és kártérítési kérelmek – valóban ezen rendelkezés hatálya alá tartoznak‑e.

95.

A Bizottság szerint kizárólag a megsemmisítési kérelem tartozik a rendelet 89. cikke szerinti „intézkedések” fogalmának hatálya alá. Hivatkozással a (22) preambulumbekezdésre, a Bizottság úgy véli, hogy kizárólag azon intézkedéseket érinti e cikk, amelyek a jogsértő cselekmények megakadályozására irányulnak.

96.

Nem osztom ezt az értelmezést. A (22) preambulumbekezdés, éppen ellenkezőleg, oly módon került megfogalmazásra, miszerint az intézkedések céljával kapcsolatos meghatározás csak „az egységes szankciókra” vonatkozik, amelyek az uniós jogalkotó számára szükségesek: „[e]hhez néhány alapvető, egységes szankció előírására van szükség valamennyi tagállamban. E szankcióknak – függetlenül attól, hogy a jogérvényesítésre milyen joghatóság alapján kerül sor – lehetővé kell tenniük a jogsértő cselekmények megakadályozását” ( 35 ). A rendelet (31) preambulumbekezdése ehhez hozzáteszi, hogy ez utóbbi nem zárja ki a tagállamok egyéb irányadó jogszabályainak alkalmazását, ilyen rendelkezések lehetnek a polgári jogi felelősségre vonatkozó rendelkezések.

97.

Úgy tűnik számomra, hogy a rendelet 89. cikke (1) bekezdésének megfogalmazása a hivatkozott preambulumbekezdésekben kifejezett különböző szándékokat tükrözi. Egyrészt az uniós jogalkotó egységes szankciókat ír elő, amelyek célja a jogsértő cselekmények megakadályozása. A 89. cikk (1) bekezdésének a), b) és c) pontjában található eltiltási és lefoglalási intézkedésekről van szó. Másrészt a nemzeti jogalkotók elfogadhatnak egyéb intézkedéseket is, mint a például a kártérítésre vonatkozó intézkedést. A rendelet 89. cikke (1) bekezdésének d) pontja ezt a lehetőséget tartalmazza.

98.

A közösségi védjegyről szól 207/2009 rendelet vonatkozó rendelkezése, a 102. cikk ugyanebben az értelemben került megfogalmazásra. ( 36 ) Ezen cikk, noha kevésbé részletes, a szerkezete azonos a formatervezési mintákról szóló rendelet 89. cikkéével. Ugyanis, egyrészt, ezen cikk (1) bekezdése az eltiltási intézkedésről, és azon intézkedésekről rendelkezik, amelyek „nemzeti jogszabály[okkal] összhangban […] az említett eltiltás végrehajtását biztosítják”. Másrészt, ugyanezen cikk (2) bekezdése előírja, hogy „[a] közösségi védjegybíróság minden egyéb kérdésben annak a tagállamnak a nemzeti jogát – ideértve nemzetközi magánjogát is – alkalmazza, amelyben a bitorlást elkövették vagy megkísérelték”. Ahogyan azt Cruz Villalón főtanácsnok a DHL Express France ügyre vonatkozó indítványban kifejtette, ezen bekezdés „[…] az eltiltást biztosító intézkedésektől eltérő intézkedések[re] [is] vonatkozik” ( 37 ).

99.

A rendelet 89. cikke (1) bekezdése d) pontjának szövegezése egyértelmű. Lehetővé teszi a közösségi formatervezésiminta‑oltalmi bíróságnak, hogy hozzon más olyan intézkedéseket, „amelyet a bitorlás vagy kísérletének elkövetési helye szerinti tagállam jogszabályai biztosítanak, a nemzetközi magánjogot is ideértve”. Az elkövetett jogsértések mindegyike tekintetében tehát olyan intézkedés meghozataláról van szó, amelyet az ezen a tagállam területén alkalmazandó nemzeti jog ír elő.

100.

Ezen rendelkezés megfogalmazásából következik, hogy az uniós jogalkotó nem tette lehetővé az eljáró bíróság helye szerinti tagállam jogának alkalmazását. Éppen ellenkezőleg, mindig a bitorlás elkövetési helye (helyeinek) szerinti tagállam(ok) jogáról van szó. Következésképpen soha nem az illetékes bíróság helye szerinti tagállam jogának alkalmazásáról van szó.

101.

A Bíróság ugyanilyen értelemben értelmezte a közösségi védjegyről szóló rendelet megfelelő rendelkezését. A fent hivatkozott DHL Express France ügyben ugyanis egyetértett Cruz Villalón főtanácsnok indítványával, aki szerint „ha az uniós jogalkotó azt szerette volna, hogy az eltiltás biztosítására szolgáló intézkedésekre alkalmazandó jog megegyezzen az egyéb elrendelendő intézkedésekre irányadó joggal, akkor a 98. cikk [jelenleg 102. cikk] (2) bekezdésének rendelkezése felesleges lenne, mivel pontosan ez a rendelkezés funkciója, amit csak akkor lehetne megérteni, ha az előző rendelkezés másról szólna. A hivatkozott [(2)] bekezdés nagyon világosan rendelkezik a tekintetben, hogy az alkalmazandó jog – a biztosítási [helyesen: az eltiltás biztosítására szolgáló] intézkedésektől eltérő intézkedéseken túlmenően – »annak a tagállamnak a nemzeti joga – ideértve nemzetközi magánjogát is – […], amelyben a bitorlást elkövették vagy megkísérelték«. Az (1) bekezdésben foglalt »nemzeti jogszabály« puszta említése éles ellentétben áll a (2) bekezdésben hivatkozott lex loci delicti commissi elvével, ezért arra kellene következtetni, hogy eltérő kollíziós szabályokra vonatkoznak” ( 38 ).

102.

Végül végkövetkeztetésként hozzáteszem, hogy ezt az értelmezést nemcsak a jogirodalom ( 39 ) osztja, hanem a fent hivatkozott, a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló 864/2007 rendelet 14. cikke is.

103.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Bundesgerichtshof által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket az alábbiak szerint válaszolja meg: