1. 

A 2003/96/EK tanácsi irányelv ( 2 ) bevezette a valamennyi energiatermék és a villamos energia tekintetében harmonizált minimum adómértéket megállapító szabályozást. ( 3 ) Bizonyos energiatermékeket, beleértve a kettős felhasználásúnak minősítetteket is, kifejezetten kizártak az irányelv hatálya alól. A Gerechtshof ’s‑Hertogenbosch (’s‑hertogenbosch‑i [Hollandia] regionális fellebbviteli bíróság) jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmében azzal kapcsolatban vár iránymutatást a Bíróságtól, hogy a hivatkozott irányelv alkalmazásában mit jelent a „kettős felhasználás” fogalma. A kérdést előterjesztő bíróság azt is meg szeretné tudni, hogy a nemzeti jogalkotókat kötelezi‑e a kettős felhasználás uniós fogalma akkor, ha nemzeti intézkedések bevezetését választják az ilyen energiatermékek adóztatása érdekében.

2.

A 2003/96 irányelv következő preambulumbekezdései relevánsak:

[…]

3.

Az irányelv 1. cikke úgy rendelkezik, hogy a tagállamok annak rendelkezéseivel összhangban adót állapítanak meg az energiatermékekre és a villamos energiára.

4.

Az irányelv 2. cikkének (5) bekezdésével összefüggésben értelmezett 2. cikke (1) bekezdésének b) pontja előírja, hogy az irányelv alkalmazásában „energiatermékek” többek között „a 2701, 2702 és 2704–2715 KN‑kódok alá tartozó termékek”. ( 4 ) A szén a 2701, 2702 vagy 2704 KN‑kódok alá tartozhat.

5.

Az energiatermékek bizonyos felhasználása az irányelv hatályán kívül esik. ( 5 ) Ezeket a 2. cikk (4) bekezdésének b) pontja sorolja fel, amelynek értelmében:

„Ezen irányelvet nem lehet a következőkre alkalmazni:

[…]

az energiatermékek és a villamos energia következő felhasználásai:

[…]”

6.

A 4. cikk (1) bekezdése értelmében a tagállamoknak az irányelvben előírt minimum adómértéket kell alkalmazniuk a 2. cikkben felsorolt, a szénhez hasonló energiatermékekre.

7.

A 9. cikk (1) bekezdése értelmében a tüzelő‑, fűtőanyagokra alkalmazandó minimum adómértékeket az irányelv I. mellékletének C. táblázatában meghatározottak szerint kell rögzíteni. ( 6 )

8.

A tagállamoknak 2003. december 31‑ig kellett átültetniük az irányelvet nemzeti jogukba, és annak rendelkezéseit 2004. január 1‑jétől kellett alkalmazniuk. ( 7 ) A nemzeti átültető intézkedéseknek hivatkozást kell tartalmazniuk az irányelvre, vagy azokhoz hivatalos kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást kell fűzni. ( 8 )

9.

A Wet belastingen op milieugrondslag (a környezetvédelmi adókról szóló törvény, a továbbiakban: Wbm) adót állapít meg a 2701, 2702 és 2704 KN‑kód alá tartozó, tüzelő‑, fűtőanyagként felhasznált széntermékekre. ( 9 ) Az adót a termék érintett adóalanyhoz történő leszállításakor számítják fel. Mentesül az adó alól az ilyen termékek „kettős felhasználása”. ( 10 ) A kettős felhasználás a széntermékek tüzelő‑, fűtőanyagként, ugyanakkor nem üzemanyagként vagy tüzelő‑, fűtőanyagként való felhasználását jelenti. ( 11 ) Az adómentesség a szén kettős felhasználása tekintetében alkalmazandó; és az illetékes nemzeti hatóságok visszatérítik a megfizetett adót akkor, ha a szenet nem tüzelő‑, fűtőanyagként használták fel, vagy a kérdéses széntermékek kettős felhasználása esetén. ( 12 )

10.

A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a Wbm 20. cikkének indokolását részletező parlamenti dokumentumok arra utalnak, hogy a „kettős felhasználású” fogalom 20. cikk e) pontjában való bevezetésének célja a nemzeti jog irányelvnek való megfelelésének biztosítása. ( 13 )

11.

A törvény indokolása értelmében:

„A 20. cikk új pontja tartalmazza a kettős felhasználás fogalmának meghatározását, amely összhangban van az energiaadóról szóló irányelv[ ( 14 ) ] szerinti meghatározással. A kettős felhasználás alatt a szén olyan felhasználását kell érteni, amelynek során a szén tüzelő‑, fűtőanyag funkciója mellett egy vagy több további funkciót is betölt. A szén kémiai redukció és fémipari folyamatok során való felhasználása a kettős felhasználás esetének tekintendő. Nem tekintendők kettős felhasználási esetnek azok a helyzetek, amelyek során kizárólag a szén égéstermékét (például CO2) hasznosítják, és a szenet magát csupán tüzelő‑, fűtőanyagként használják fel.” ( 15 )

12.

Ezen túlmenően a Wijziging van de Wet belastingen op milieugrondslag en de Wet op de accijns (implementatie richtlijn Energiebelastingen) (a környezetvédelmi adókról szóló törvény és a fogyasztási adóról szóló törvény módosításáról szóló törvény [az energiaadóról szóló irányelv átültetése]) indokolását részletező dokumentumok a következőt tartalmazzák:

„A koksz formájában feldolgozott szén felhasználását nem terheli adó, amennyiben a felhasználás célja más, mint az üzemanyag célú felhasználás. Más felhasználási cél lehet a nyersanyagkénti felhasználás és a redukciós felhasználási cél. A koksz ilyen felhasználására példa a nyersvas‑előállítás.” ( 16 )

13.

X, az alapügy felperese, cukorrépából cukrot és cukortartalmú termékeket állít elő. A cukorgyártáshoz X szenet vásárolt ( 17 ), és a Wbm értelmében megfizette az üzemanyagadót.

14.

A cukorrépából történő cukorgyártási folyamat számos fázisból áll. ( 18 ) Az első lépés a nyerslé cukorrépából való kinyerése. Ezt követően a nyerslevet megtisztítják, majd a tisztítási eljárás során kinyert híg levet bepárlásnak és kristályosításnak vetik alá, amely végül kristálycukrot eredményez. Az eljárás során olyan melléktermékek keletkeznek, mint a csapadékformában megjelenő mésziszap, amelyet a mezőgazdasági iparban a föld pH‑értékének fenntartásához használnak fel. A leszűrt csapadék – mésziszap – főként kalciumkarbonátból áll.

15.

A cukorrépából kinyert nyerslé tisztításához a cukorgyártónak szénsavazógázra van szüksége. E gáz előállításához a mészkövet és a szenet előbb összekeverik, és a mészégetőbe töltik. A mészégetőben lezajló kémiai reakció során szénsavazógáz keletkezik (szénből, valamint magából a mészkőből származó széndioxid (CO2) és a levegőből származó nitrogén keveréke). A szénsavazógáz mintegy 40% CO2‑t tartalmaz, és a gáznak mentesnek kell lennie minden szennyeződéstől. A széntől eltérő más anyag nem alkalmas a szükséges „tiszta” szénsavazógáz előállítására. A (körülbelül 97%‑ban CaCO3‑t tartalmazó kalciumkarbonátból álló) mészkő megfelelően magas hőmérsékletre való felhevítésével ( 19 ) a CO2‑t (magas százalékban szenet tartalmazó, körülbelül 85%‑ban szénatomokból álló) szén, valamint a levegőből származó oxigén (O2) reakciójából állítják elő. E reakció során hő szabadul fel, és ezt a hőt használják arra, hogy a mészkövet lebontsák aktív mésszé és széndioxiddá (disszociáció).

16.

Valamennyi (holland) cukorrépa‑feldolgozó üzemben a gyáron belül, egy mészégetőben állítják elő a létisztításhoz szükséges aktív szenet és CO2‑t.

17.

A szénsavazógáz mintegy 12%‑át a levegőbe engedik. A fennmaradó részt (88%) felhasználják a szénsavazáshoz ( 20 ). A szénsavazógáz szénsavazás során való felhasználását követően annak egy része kibocsátásra kerül (ez a szénsavazás során kibocsátott gáz). Ezáltal elveszik a szénsavazás során felhasznált CO2 mintegy negyede. A CO2 fennmaradó részét a mésziszap köti meg.

18.

X 2008. március 7‑i beadványában 97114,23 euró összegű üzemanyagadó‑visszatérítést kért. A hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok e kérelmet elutasították a 2008. április 24‑i határozattal. X első fokon eredménytelenül támadta meg ezt a határozatot. X ezt követően fellebbezést terjesztett a Gerechtshof ’s‑Hertogenbosch elé, amely a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

19.

Írásbeli észrevételt terjesztett elő X, a holland kormány és az Európai Bizottság, és valamennyien előterjesztettek szóbeli észrevételeket a 2013. december 12‑i tárgyaláson.

20.

A tagállamoknak az irányelvvel összhangban legalább a minimális adómértéket alkalmazniuk kell a szénhez hasonló energiatermékek esetében. ( 21 ) A kérdést előterjesztő bíróság által bemutatott cukorgyártási folyamatban tüzelő‑, fűtőanyagként használják fel a szenet. Mivel az előterjesztett kérdések nem az üzemanyagként felhasznált energiatermékeket érintik, értékelésemet az energiatermékek esetleges kettős felhasználására összpontosítom, amely felhasználások közül az egyik a tüzelő‑, fűtőanyagként való felhasználás.

21.

A kérdést előterjesztő bíróság első és második kérdésével az irányelv 2. cikke (4) bekezdésének b) pontja szerinti „kettős felhasználás” cukorgyártással, valamint az ezen eljárás során keletkező mésztrágya‑melléktermékkel kapcsolatos jelentését kívánja megállapítani. Mivel e kérdések szorosan kapcsolódnak egymáshoz, együtt foglalkozom velük.

22.

X azzal érvel, hogy az irányelv részletesen nem állapítja meg a kettős felhasználás uniós fogalmának hatályát. Bár tartalmazza a kettős felhasználás bizonyos példálózó felsorolását, e példák nem kimerítőek. Az irányelvben semmi nem utal arra, hogy tágan vagy szűken kell‑e értelmezni a kettős felhasználás szavakat. A kifejezést mindazonáltal egységesen kell értelmezni valamennyi tagállamban.

23.

X szerint a szóban forgó összefüggésben a kettős felhasználás abból áll, hogy a szenet egyfelől tüzelő‑, fűtőanyagként használják fel a CO2 gáz előállításához, ami másfelől szükségszerűen szerves részét képezi a gyártási folyamatnak mind a cukor, mind a melléktermék, a mésztrágya, esetében. A szén elégetésével előállított CO2 fontos szerepet játszik a szénsavazási eljárásban, és a szenet, amelyből keletkezik, a hőtermeléstől eltérő célokra használják fel. Következésképpen eleget tesz a kettős felhasználás uniós meghatározásának. Szén nélkül sem a cukor, sem a mésztrágya gyártására nem kerülne sor optimális módon. Az irányelv nem tesz különbséget az energiatermékek végtermékek gyártásához szükséges nyersanyagként való felhasználása, vagy fogyasztható termékként, vagy ilyen termékek hasznos felhasználása között. Az irányelv azt sem határozza meg, hogy a kérdéses energiaterméket egyszerre kell felhasználni tüzelő‑, fűtőanyagként és más módon ahhoz, hogy megvalósuljon a kettős felhasználás. Semmi nem utal arra sem, hogy az irányelv környezetvédelmi célkitűzése döntő lenne a szöveg értelmezésekor.

24.

A holland kormány és a Bizottság is ellentétes álláspontot képvisel.

25.

Álláspontjuk szerint csak akkor valósul meg az irányelv szerinti kettős felhasználás, ha magát a termékből származó energiát használják fel hőtermeléstől eltérő célra. Ezt a következtetést támasztják alá az irányelv preambulumbekezdései (különösen a (2)–(7), valamint a (22) preambulumbekezdés). Az energiatermékek hőtermelésre való felhasználása adókivetésre ad lehetőséget. Következésképpen, amennyiben az energiatermékeket egyedül hőtermelésre használják fel, úgy azok az irányelvvel összhangban adókötelesek. Minden ettől eltérő értelmezés sértené az egységes piac működését. Ezt az értelmezést az előkészítő munkálatok is megerősítik. ( 22 )

26.

A szenet a cukorgyártási eljárás egyik szakaszában használják fel. Az e szenet magában foglaló egyetlen kémiai reakció oxigénnel valósul meg, hőt termelve annak érdekében, hogy a mészkövet disszociálják azáltal, hogy lebontják aktív mésszé és CO2‑vé. Az eljárás ezt követő szakaszaiban nem magát a szenet használják fel. Sokkal inkább az égés maradványa vagy eredménye az, amelyet ezt követően felhasználnak a cukorgyártásban és az ebből keletkező melléktermék, a mésztrágya előállításánál.

27.

Miközben igaz, hogy a szenet egyszerre használják fel hő és CO2, előállítására, amelyek egyaránt fontosak a cukor cukorrépából való előállításához, a szóban forgó kérdés megválaszolásakor sokkal inkább magának az energiaterméknek a felhasználását kell megvizsgálni, nem pedig azt a célt, amelyre felhasználják. Itt a szén teljes mértékben felhasználódik az égés során, és felhasználása kizárólag erre korlátozódik.

28.

Hollandia írásbeli észrevételeiben két példát hozott fel álláspontjának alátámasztására. Az irányelv szerinti kémiai redukció egyik példája az, amikor a vas ércből való előállításához használják fel a szenet. Ebben az eljárásban a szenet i. tüzelő‑, fűtőanyagként, valamint ii. redukálószerként használják. Ha a szenet megfelelően magas hőmérsékletre hevítik, a vasérckohóba juttatott redukálószer elválasztja a fémet az oxidoktól. Az ezen eljárással kinyert nyersvas 4% elemi szenet tartalmaz, amely a gyártási eljárásban felhasznált szénből származik. A nyersvas előállítása során tehát tüzelő‑, fűtőanyagként és redukálószerként is felhasználják a szenet. A cukorgyártási eljárástól eltérően továbbá, amelyben a végtermék nem tartalmaz elemi szenet, a vasérc megolvasztásával keletkező nyersvasban is található elemi szén. Következésképpen a szén kettős felhasználásra kerül az olvasztás során. A kettős felhasználás másik példája az, amikor villamos energiát használnak a cink megolvasztásához. Ebben az eljárásban a villamos energiát a koncentrált cink (cink tartalmú érc) tiszta cinkké alakításához használják fel. Két eljárásra kerül sor, az elektrolízis eljárására és a pirometallurgiai eljárásra. Az elektrolízis úgy működik, hogy elektromos áramot vezetnek a cink‑szulfát oldatba. Ennek következtében a cink elválik az azt megkötő oxidoktól. Villamos energiát használnak a cinkfinomítás során megvalósuló elektrolízishez szükséges hőtermeléskor is.

29.

Értelmezésemben valamennyi fél elfogadja a cukorgyártási eljárás kérdést előterjesztő bíróság általi bemutatását. Nem vitatott, hogy a szenet ezen eljárásban tüzelő‑, fűtőanyagként használják fel annak érdekében, hogy lebontsák a mészkövet és CO2–t állítsanak elő. E tekintetben Hollandia és a Bizottság helyesen emeli ki, hogy a vizsgálat tárgya sokkal inkább a szén esetleges kettős felhasználása, nem pedig a CO2–é. Az a kérdés, hogy mindketten helyesen érvelnek‑e azzal is, hogy az irányelv szerinti kettős felhasználás megállapításához magát az energiaterméket kell egyetlen eljárásban (nem pedig egymást követő eljárásokban) felhasználni ahhoz, hogy az égést (azaz a tüzelő‑, fűtőanyagként való felhasználás eredményeként létrejött reakciót) eredményezőtől eltérő kémiai reakció jöjjön létre.

30.

Hollandia írásbeli észrevételében megállapítja, hogy a kérdést előterjesztő bíróság azt állítja, hogy a szenet csupán hőtermelésre használják fel (bár a tárgyaláson Hollandia kifejtette, hogy a szenet egyszerre használják hő és CO2 előállítására). Véleményem szerint az előzetes döntéshozatalra utaló végzés nem tartalmazza azt a ténymegállapítást, hogy csak hőtermelésre használják fel a szenet. Sokkal inkább úgy vélem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság arra utal, hogy bizonyos mennyiségű CO2–t tartalmazó szénsavazógáz keletkezik a szén levegőből származó oxigénnel való reakciója révén. Ez a reakció hőt szabadít fel, amelyet aztán arra használnak, hogy lebontsák (vagy disszociálják) a mészkövet, még több CO2–t termelve. ( 23 ) Ez a megállapítás azt sugallja számomra, hogy a szenet két célra használják fel a mészégetőben, a CO2 előállításának nyersanyagaként, valamint tüzelő‑, fűtőanyagként.

31.

Az a kérdés, hogy az irányelv szerinti kettős felhasználást jelent‑e a szén két célra – hő és CO2 előállítására – való felhasználása.

32.

Úgy vélem, hogy az irányelv szövege elég tág ahhoz, hogy „kettős felhasználásnak” minősüljön a szén ilyen felhasználása.

33.

A kettős felhasználású energiatermékek meghatározását maga a 2. cikk (4) bekezdése b) pontjának második francia bekezdése tartalmazza. Egy energiatermék akkor „kettős felhasználású”, ha egyaránt felhasználják tüzelő‑, fűtőanyagként, valamint nem tüzelő‑, fűtőanyagként. A nehézség a „nem” ilyenként való felhasználást meghatározó szöveg hiánya. A szöveg hallgat arról, hogy az energiaterméket egyidejűleg kell‑e felhasználni hőtermelésre és nem tüzelő‑, fűtőanyagként; hogy a „kettős felhasználás” lefedi‑e a gyártási folyamatok egymást követő eljárásait is, például azt, amikor valamely energiaterméket először valamely különös kémiai reakció létrehozásához, majd ezt követően hőtermelésre használnak fel. (A szenet itt egyszerre használják fel hő és CO2 előállításához, következésképpen szükségtelen eldönteni azt, hogy az egymást követő eljárások a „kettős felhasználás” fogalma alá tartoznak‑e.) Az irányelv csak példákat sorol fel, beleértve az energiatermékek kémiai redukcióhoz, valamint elektrolízises és fémipari folyamatokhoz való felhasználását. Semmilyen korlátozó szöveg nem sugallja azt, hogy a bemutatott példák kimerítőek lennének. Az sem világos, hogy a jogalkotó a célra („a kémiai redukciós eljárásban”) vagy az eljárására („elektrolízisnél és fémipari folyamatokban”) összpontosított‑e: valóban, úgy tűnik, mindkettőt szem előtt tartotta.

34.

Ezt az álláspontot támasztja alá az irányelv (22) preambulumbekezdése, amely szerint az energiatermékeket alapvetően akkor terheli adó, ha azokat tüzelő‑, fűtőanyagként használják fel. Az adórendszer természetéből és logikájából adódik, hogy az adózásból kizárják az ilyen termékek kettős felhasználását és a nem tüzelő‑, fűtő vagy üzemanyagként való felhasználását. A preambulumbekezdés általánosságban hivatkozik a kettős felhasználásra, ami azt sugallja, hogy egyszerűen példálózó jellegűek az irányelv 2. cikke (4) bekezdése b) pontjának második francia bekezdésében a kettős felhasználásra vonatkozó példák.

35.

A példálózó felsorolás számos különböző eljárást bemutat. Valóban helytálló lehet, hogy a nyersvasban elemi szén található, ha a szenet redukálóanyagként használják a gyártási folyamatban, valamint hogy a széntartalom okozza a nyersvas ridegségét. Akkor azonban, amikor villamos energiát használnak fel a cink megolvasztásához, nem az történik, hogy a villamos energia maga megtalálható lesz a végtermékben, és különös tulajdonságokkal ruházza fel a cinket, amelyet elválasztottak az oxidjaitól és katódokhoz kötöttek. Úgy tűnik számomra, hogy e példák nem azt mutatják, hogy a jogalkotó szándéka szerint csak akkor történik kettős felhasználás, ha valamely különös eredményt érnek el az energiatermék felhasználásával (például azt, hogy az a kérdéses eljárás végtermékének részét képezi). Ezen túlmenően még a Hollandia által felhozott példában sem maga a szén található meg a nyersvasban; sokkal inkább a szénből származó elem, a szénatom a része a végterméknek.

36.

A 2. cikk (4) bekezdésének b) pontja továbbá a „nem […]ként felhasznált” energiatermékre hivatkozik. E megfogalmazás azt sugallja, hogy az energiatermék (hőtermelésen kívüli) felhasználási célja releváns tényező (lehet).

37.

Végül a 2. cikk (4) bekezdésének b) pontja öt olyan esetet sorol fel, amelyben az energiatermékek felhasználása nem tartozik az irányelv hatálya alá. E felsorolás heterogén. A 2. cikk (4) bekezdése b) pontjának első francia bekezdése a nem tüzelő‑, fűtőanyagként felhasznált energiatermékekre vonatkozik. A kettős felhasználású termékeket e rendelkezés második francia bekezdése tartalmazza az eljárást és a célt is azonosító példákkal. A 2. cikk (4) bekezdése b) pontjának harmadik francia bekezdése az elsősorban kémiai redukció céljaira használt villamos energiára hivatkozik. A negyedik francia bekezdés olyan villamos energiát említ, amely egy termék költségének több mint 50%‑át teszi ki. Az ötödik francia bekezdés az ásványtani folyamatokra vonatkozik. Magában a 2. cikk (4) bekezdése b) pontjának szövegében vagy rendszerében semmi nem utal arra, hogy a kérdéses energiaterméket mindig különös módon kell felhasználni, vagy hogy a felhasználás bizonyos típusait ki kellene zárni a „nem […] tüzelő‑, fűtőanyagként felhasznált” kifejezésből.

38.

Következtetésem szerint a 2. cikk (4) bekezdése b) pontja második francia bekezdésének szövege elég tág ahhoz, hogy magában foglalja a szóban forgóhoz hasonló módon két célra, nevezetesen hőtermelésre és CO2 kibocsátásra felhasznált energiatermékeket.

39.

Az irányelv célkitűzéseinek vizsgálata nem enged másra következtetni.

40.

Az irányelv három fő célkitűzéssel rendelkezik: az energiatermékek minimális adómértékét megállapító szabályozás bevezetése; ( 24 ) a belső piac megfelelő működésének biztosítása a nemzeti energiaadó‑mértékek különbségeinek csökkentésével ( 25 ) és a környezetvédelem fejlesztése, különösen a CO2 kibocsátások csökkentése a Kiotói Jegyzőkönyvvel összhangban. ( 26 ) Az irányelv preambuluma azonban nem nyújt kifejezett magyarázatot a „kettős felhasználás” e célkitűzésekkel összefüggő jelentésével kapcsolatban.

41.

Az előkészítő munkálatok ( 27 ) arra utalnak, hogy a nem tüzelő‑, fűtőanyagként felhasznált energiatermékek irányelv hatálya alóli kizárása „[…] azt jelenti, hogy nem adókötelesek az iparban kémiai redukció céljaira vagy nyersanyagként felhasznált termékek”. ( 28 ) A végül a (22) preambulumbekezdést és a 2. cikk (4) bekezdése b) pontjának első és második francia bekezdését alkotó szöveget akkor iktatták be, amikor a javaslat a Tanács előtt volt, bár a 2. cikk (4) bekezdése b) pontja első francia bekezdésének szövege szerepelt a Bizottság eredeti javaslatában. ( 29 )

42.

Az előkészítő munkálatokban semmi nem utal arra, hogy a kérdéses energiaterméket nem lehet egyszerre felhasználni hőtermelésre és olyan nyersanyagként, amelyből olyan más anyag keletkezik, amely szükséges a kérdéses gyártási folyamathoz.

43.

Továbbá úgy tűnik számomra, hogy a 2. cikk (4) bekezdése b) pontjának első és második francia bekezdésében is megjelenő „nem […] tüzelő‑, fűtőanyagként felhasznált” kifejezést logikusan ugyanúgy kell értelmezni mindkét rendelkezésben.

44.

Az irányelv rendszerével összeegyeztethetetlen lenne, ha a valamely gyártási folyamat során kizárólag nyersanyagként felhasznált energiatermék a 2. cikk (4) bekezdése b) pontjának első francia bekezdése alapján kikerülne az irányelv hatálya alól, miközben ugyanezt a terméket a második francia bekezdés az irányelv hatály alá vonná azért, mert egyszerre tüzelő‑, fűtőanyagként is felhasználják. Így ha valamely energiatermék nyersanyag a 2. cikk (4) bekezdése b) pontjának első francia bekezdése értelmében, akkor a második francia bekezdés szerinti kettős felhasználással rendelkezőként kell besorolni akkor, ha tüzelő‑, fűtőanyagként és nyersanyagként is felhasználják.

45.

Ekkor felmerül a kérdés, hogy a szóban forgó gyártási folyamatban nyersanyagnak is minősül‑e a tüzelő‑, fűtőanyagként is felhasznált szén.

46.

A kérdést előterjesztő bíróság cukorgyártási folyamatra vonatkozó leírásából számomra az következik, hogy hő végzi a mészkő aktív mésszé és CO2‑vé disszociálását. Feltételezhetően e hőt elő lehet állítani a széntől eltérő egyéb energiatermékekkel is. A kérdést előterjesztő bíróság azonban kiemeli, hogy a mészkövet és a szenet előbb összekeverik, és a mészégetőbe töltik, valamint hogy más anyagok nem alkalmasak a szükséges „tiszta” szénsavazógáz előállítására. E megállapítás azt sugallja számomra, hogy a szénre szükség van annak a szénsavazógáznak az előállításához, amely rendelkezik a kérdéses cukorgyártási folyamathoz szükséges tulajdonságokkal. Arra is utal, hogy a szenet kétféleképpen, tüzelő‑, fűtőanyagként és CO2 előállításához is nyersanyagként használják fel e gyártási folyamatban. Ez kettős felhasználást eredményezne.

47.

Az irányelv környezetvédelem fokozására irányuló célja tekintetében a Kiotói Jegyzőkönyv célja hat, a CO2‑t is magában foglaló üvegházhatást okozó gáz átfogó kibocsátásának csökkentése. ( 30 ) A kérdést előterjesztő bíróság cukorgyártási folyamatra vonatkozó magyarázatából számomra az következik, hogy a keletkezett CO2 nagy részét nem kibocsátják, hanem annak nagy részét sokkal inkább elnyeli a mésztrágya melléktermék. ( 31 ) Ezzel összefüggésben a kettős felhasználás olyan értelmezése, hogy az magában foglalja a szénnek a hő, valamint a CO2 előállításához való felhasználását, nem szükségszerűen összeegyeztethetetlen az irányelv környezetvédelmi céljaival.

48.

A rend kedvéért segíthet annak végiggondolása, hogy az uniós környezetvédelmi jogból levezethetők‑e olyan hasznos elvek, amelyeket alkalmazhatnánk analógia útján. A Bíróság a környezetvédelmi joggal összefüggésben megvizsgálta a „maradékanyag” és a „melléktermék” fogalmát, különösen a hulladék‑keretirányelv ( 32 ) értelmezése során. Álláspontom szerint e fogalmakat a jelen ügyben nem lehet analógia útján alkalmazni. Először, az alapügy a szén felhasználásával foglalkozik, amely nem melléktermék vagy maradékanyag; azt sokkal inkább a kérdéses gyártási folyamatban használják fel. Másodszor, nem foglalkozunk a CO2 besorolásával; így lényegtelen az, hogy ez az égetés mellékterméke vagy maradékanyaga‑e. Harmadszor, nagyon eltérő összefüggésben merül fel a hulladék‑keretirányelvben használt „hulladék” és „szemét” szavak jelentéséhez kapcsolódó, környezetvédelmi ítélkezési gyakorlat. Az említett intézkedés szövege, rendszere és célkitűzései nem azonosak a jelen eljárásban szóban forgó irányelvével. Ennek megfelelően a jelen ügyben nem tartom segítségnek a környezetvédelmi ítélkezési gyakorlatot.

49.

Összefoglalva: számomra úgy tűnik, hogy megvalósul az irányelv 2. cikke (4) bekezdése b) pontjának második francia bekezdése szerinti kettős felhasználás, ha a szenet felhasználják CO2 előállítására és a mészkő disszociálásához szükséges tüzelő‑, fűtőanyagként is annak érdekében, hogy szénsavazógáz szabaduljon fel a cukorrépából nyert nyerslé tisztításához. Ha ebben az eljárásban megvalósul a szén kettős felhasználása, akkor szükségszerűen kettős felhasználás valósul meg az ezen eljárás melléktermékeként keletkező mésztrágya tekintetében is.

50.

A harmadik kérdés annak tisztázására irányul, hogy abban az esetben, ha a szén cukorgyártásban való felhasználása kettős felhasználásnak minősül a 2. cikk (4) bekezdése b) pontjának második francia bekezdése értelmében, alkalmazni kell‑e az irányelvet az alapügyben szóban forgóhoz hasonló nemzeti jog értelmezése során, amely adót számít fel az ilyen energiatermékekre. A negyedik kérdés azt kérdezi, hogy amennyiben az irányelv nem alkalmazandó, úgy az uniós jog tiltja‑e a kettős felhasználás megszorítóbb fogalmának nemzeti jogalkotó általi használatát?

51.

A harmadik és negyedik kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy az irányelv teret biztosít‑e a kettős felhasználás uniós fogalmának, és amennyiben igen, úgy e fogalmat milyen mértékben kell figyelembe venni a nemzeti jog (a Wbm) releváns rendelkezéseinek értelmezésekor.

52.

X azt állítja írásbeli észrevételében, hogy bizonyos szomszédos tagállamok nem vetnek ki energiaadót a cukorgyártásra, vagy azért, mert ez az eljárás nem tartozik a releváns energiaadó‑rendszer hatálya alá, ( 33 ) vagy azért, mert kettős felhasználású terméknek tekintik a szenet. ( 34 ) X azzal érvel, hogy a kettős felhasználás holland kormány általi értelmezése nem egyezik a kettős felhasználás uniós fogalmával, és hogy a tagállamoknak ezt a fogalmat kell alkalmazniuk nemzeti jogukban.

53.

Sem a Bizottság, sem Hollandia nem tett észrevételt a kettős felhasználású energiatermékek más tagállamokban használatos fogalmával kapcsolatban. Ezt a kérdést nem vetette fel a kérdést előterjesztő bíróság sem. Nem gondolom, hogy a harmadik és a negyedik kérdés megválaszolásához a Bíróságnak értékelnie kellene a más tagállamokban fennálló helyzetet, és a teljes információ, valamint a felek között a más tagállamokban fennálló helyzettel kapcsolatban felmerülő vita hiányában értékelésemben nem veszem figyelembe a rendelkezésre álló korlátozott anyagot.

54.

A 2. cikk (4) bekezdése kifejezetten kimondja, hogy „[e]zen irányelvet nem lehet […] alkalmazni […] energiatermékek kettős felhasználás[ára]”. Így egyértelmű, hogy az ilyen termékek nem tartoznak az irányelv hatálya alá, és nem kell alkalmazni rájuk a harmonizált minimális adómértéket. Következésképpen a tagállamok főszabály szerint adókat vethetnek ki az ilyen energiatermékekre, feltéve, hogy hatáskörüket az uniós jog, különösen az EUMSZ 30. cikk és az EUMSZ 110. cikk tiszteletben tartásával gyakorolják. ( 35 )

55.

Az irányelv minimális harmonizációs rendszert vezet be. Ezzel összefüggésben az uniós jogalkotó azt választotta, hogy a kettős felhasználású energiatermékeket kiveszi annak hatálya alól. Következésképpen a tagállamok szabadon hozhatnak rendelkezéseket a környezetvédelem fokozására például azáltal, hogy adót számítanak fel valamennyi kettős felhasználású termékre, vagy bizonyos kettős felhasználású termékekre. A tagállamok emellett azt is választhatják, hogy az irányelvet tükrözve egyáltalán nem számítanak fel adót az ilyen termékekre.

56.

A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a nemzeti jogalkotó a „kettős felhasználás” fogalmát kifejezetten azért használta a Wbm 20. cikkének e) pontjában, hogy ezt az intézkedést összhangba hozza az irányelvvel. Következésképpen felmerül a kérdés, hogy létezik‑e a kettős felhasználásnak olyan uniós fogalma, amelyre X hivatkozhat az alapügyben; és e tekintetben alkalmazandó‑e a Bíróság Leur‑Bloem ügyben hozott ítélete ( 36 )?

57.

A jelen ügy szerinti helyzet álláspontom szerint eltér a Bíróság előtt a Leur‑Bloem‑ügyben szereplő helyzettől. Ez utóbbi ügyben az volt a kérdés, hogy a Bíróság rendelkezik‑e hatáskörrel az olyan nemzeti jogi rendelkezések értelmezésére, amelyek lényegében olyan helyzetekre alkalmazták az uniós jogot, amelyekre nem kellett alkalmazni az adott uniós jogot. A kérdés az egyesülésekről szóló irányelv ( 37 ) 2. cikkének d) pontja szerinti „részesedéscsere” fogalma értelmezésének különös összefüggésében merült fel. A Bíróság a Leur‑Bloem‑ügyben hozott ítéletben megállapította, hogy a kérdést előterjesztő bíróság úgy vélte, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntése érdekében úgy kell értelmezni a részesedéscsere esetében az egyesülés (akkor) közösségi jogi összefüggésben vett fogalmát, hogy ezt a fogalmat tartalmazza a 90/434 irányelv, hogy azt átvették az irányelvet átültető nemzeti jogba, és hogy azt kiterjesztették hasonló, tisztán belső jellegű helyzetekre. ( 38 )

58.

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a nemzeti jogalkotó bizonyos célkitűzéseket követett akkor, amikor az irányelvet átültette a nemzeti jogba. E célok, úgy tűnik, annak biztosítására irányulnak először, hogy a kettős felhasználású termékek előírt minimális adómérték alóli kizárásának hatálya ne legyen tágabb, mint amelyet az irányelv megenged; ( 39 ) valamint arra, hogy bizonyos kettős felhasználású energiatermékek esetében adót állapítsanak meg azáltal, hogy ezt a fogalmat szűkebben értelmezik annál, mint ahogyan azt az irányelv használja. ( 40 ) A Leur‑Bloem‑ügyben hozott ítéletben szereplő állásponttól eltérően a kérdést előterjesztő bíróság itt kétségeit fejezi ki azt illetően, hogy a kettős felhasználás uniós fogalmát ültették‑e át a nemzeti jogba.

59.

Úgy tűnik számomra, hogy a nemzeti jogalkotó figyelembe vette a „kettős felhasználás” irányelvben szereplő fogalmát a kérdéses nemzeti intézkedés hatályának megállapítása során, és biztosította, hogy ez ne legyen tágabb a kettős felhasználás uniós fogalmánál; ezt a kérdést előterjesztő bíróságnak kell majd megvizsgálnia. A nemzeti jogalkotó azonban tovább ment ennél, és úgy határozott, hogy bizonyos kettős felhasználású termékekre adót vet ki azzal, hogy e fogalom szűkebb értelmezését alkalmazza.

60.

Amennyiben a kettős felhasználású energiatermékek nem tartoznak az irányelv hatálya alá, annyiban a tagállamok főszabály szerint szabadon számíthatnak fel adót e termékekre. A tagállamok nem használhatják a „kettős felhasználásnak” az uniós fogalomnál tágabb meghatározását – ha így tesznek, jogellenesen kizárják az irányelv hatálya alá tartozó energiatermékeket, amelyekre alkalmazni kell az irányelv I. mellékletében szereplő harmonizált adómértékeket.

61.

Mindazonáltal alkalmazhatnak szűkebb meghatározást a kettős felhasználás tekintetében, és választhatják a kettős felhasználású energiatermékek adóztatását, feltéve hogy hatáskörüket az uniós jog tiszteletben tartásával gyakorolják. ( 41 ) Ha valamely tagállam ilyen szűkebb meghatározás alkalmazását választja, az adóalany nem hivatkozhat a kettős felhasználás tágabb uniós fogalmára annak érdekében, hogy mentesüljön a nemzeti jogon alapuló adófizetés alól.

62.

A fenti megfontolások alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a Gerechtshof ’s‑Hertogenbosch előzetes döntéshozatal iránti kérelmére a következőképpen válaszoljon:

Az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló, 2003. október 27‑i 2003/96/EK irányelv 2. cikke (4) bekezdése b) pontjának második francia bekezdése szerinti kettős felhasználás valósul meg akkor, ha a szenet (a 2701, 2702 és 2704 KN‑kódok alá tartozó termékeket) tüzelő‑, fűtőanyagként használják fel a mészégetőben annak érdekében, hogy széndioxidot állítsanak elő a szénsavazógáz‑termeléshez, amelyet ezt követően a cukorrépából nyert nyerslé tisztításához használnak, és ezen eljárás során csapadékformában megjelenő mésziszap keletkezik melléktermékként.

A tagállamok alkalmazhatnak szűkebb meghatározást a kettős felhasználás tekintetében, és választhatják a kettős felhasználású energiatermékek adóztatását, feltéve hogy hatáskörüket az uniós jog tiszteletben tartásával gyakorolják. Ha valamely tagállam ilyen szűkebb meghatározás alkalmazását választja, akkor az adóalany nem hivatkozhat a kettős felhasználás tágabb uniós fogalmára annak érdekében, hogy mentesüljön a nemzeti jogon alapuló adófizetés alól.