I – Bevezetés

II – A jogvita előzményei és a megtámadott ítélet

III – A felek kérelmei és a Bíróság előtti eljárás

IV – A másodlagos jog szabályai nemzetközi szerződési joghoz képesti jogszerűsége felülvizsgálatának alapjáról (a fellebbezések első jogalapja)

A – A felek érvei

B – A nemzetközi jog hatályáról az uniós jogban

C – A megtámadott ítéletről

V – A jogszerűség felülvizsgálatával kapcsolatos alternatív megoldásról – az ügy Törvényszék elé visszautalásának igazolása

A – A szerződéses szabályok közvetlen felhívhatóságáról a másodlagos uniós jog jogszerűségének felülvizsgálata szempontjából

1. A „közvetlen hatályról” mint a jogszerűségi felülvizsgálat kijelzőjéről

2. A közvetlen felhívhatóság érdekében előírt feltételek kiigazításáról

B – Az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdése mint a jogszerűségi felülvizsgálat referencianormája

VI – A jogszerűségi felülvizsgálat alapján végzett másodlagos elemzés

A – Előzetes észrevételek

B – A Bizottság által a második jogalappal összefüggésben kifejtett érvek

C – A környezetvédelmi jog megsértéseit illető felülvizsgálat fennállásáról az Aarhusi Egyezmény keretében

D – A környezetvédelmi jog megsértései felülvizsgálatának terjedelméről az aarhusi rendeletben

E – Kiegészítő észrevételek

VII – A csatlakozó fellebbezésről

VIII – Végkövetkeztetések

1.

A jelen fellebbezések az európai uniós jogrend szempontjából alapvető fontosságú kérdéseket vetnek fel. Azáltal ugyanis, hogy rámutatnak az alkotmányos jellegű tétekre, tükrözik azt a feszültséget, amely egyrészt az uniós jog autonómiája megőrzésének szükségessége, másrészt pedig az olyan megállapodásokból eredő nemzetközi kötelezettségvállalásoknak való megfelelésre irányuló szándék között áll fenn, amelyeknek az Unió részese.

2.

A jelen ügyek sajátossága abban rejlik, hogy a szóban forgó nemzetközi egyezmény, vagyis a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló egyezmény (a továbbiakban: Aarhusi Egyezmény), amelyet az Európai Közösség nevében a 2005. február 17‑i 2005/370/EK tanácsi határozat hagyott jóvá, ( 2 ) többek között azt célozza, hogy közérdekből sajátos eljárási jogokat alakítson ki a környezetvédelmi szervezetek számára a környezet mint közjószág védelme érdekében. Ez a helyzet tehát túllép a közjogi jogalanyok és a magánszemélyek dichotómiáján, amely az egyezményes kötelezettségek belső hatályának elemzése során hagyományosan alkalmazott szempont. ( 3 )

3.

Az Aarhusi Egyezmény sajátos összefüggésében tehát a Bíróságot arra kérik fel, hogy vizsgálja felül a megsemmisítés iránti perekben a nemzetközi szerződési jog rendelkezéseinek uniós bíróságok előtti felhívhatóságának feltételeit ( 4 ) a másodlagos uniós jog jogszerűségének felülvizsgálata szempontjából.

4.

A jelen ügyek alapját két rendelkezés egymás mellett létezése jelenti, az egyik a nemzetközi szerződési jogban, a másik pedig egy olyan másodlagos uniós jogi aktusban szerepel, amelynek célja, hogy végrehajtsa a szóban forgó egyezményt.

5.

Az Aarhusi Egyezmény „hozzáférés az igazságszolgáltatáshoz [helyesen: az igazságszolgáltatáshoz való jog]” tárgyú 9. cikkének (3) bekezdése azt írja elő, hogy „a fenti (1) és (2) bekezdésben tárgyalt felülvizsgálati eljárások szabályainak csorbítása nélkül [helyesen: a fenti (1) és (2) bekezdésben szereplő jogorvoslati eljárások sérelme nélkül] valamennyi Fél biztosítja, hogy a nyilvánosság azon tagjai számára, akik a nemzeti jogrendszerben lefektetett kritériumoknak, amennyiben vannak ilyenek, megfelelnek, a közigazgatási és bírói eljárásokhoz való hozzáférés biztosított legyen, hogy megtámadhassák magánszemélyek és hatóságok olyan lépéseit [helyesen: aktusait] és mulasztásait, amelyek ellentmondanak a környezetre vonatkozó nemzeti jog rendelkezéseinek”. E rendelkezés hatályát ugyanezen cikk (4) bekezdése pontosítja, amely többek között azt írja elő, hogy a (3) bekezdésben jelzett eljárásoknak elégséges és hatékony jogorvoslást kell biztosítaniuk, többek között, amennyiben szükséges, a vitatott tevékenység felfüggesztése árán, méltányos, időszerű és nem kizáró módon költséges eljárást követve.

6.

Az Aarhusi Egyezmény rendelkezéseinek az uniós intézményekre és szervekre való alkalmazását az 1367/2006/EK rendelet ( 5 ) (a továbbiakban: aarhusi rendelet) szabályozza. A rendelet „igazgatási aktusok belső felülvizsgálata iránti kérelmek” tárgyú 10. cikkének (1) bekezdése szerint „bármely, a 11. cikkben foglalt feltételeknek megfelelő nem kormányzati szervezet ( 6 ) jogosult belső felülvizsgálat iránti kérelmet benyújtani azon közösségi intézményhez vagy szervhez, amely a környezetvédelmi jog alapján igazgatási aktust fogadott el, vagy – feltételezett igazgatási mulasztás esetén – el kellett volna fogadnia”. Ezzel szemben az „igazgatási aktus” e rendelet értelmében vett fogalmát az aarhusi rendelet 2. cikke (1) bekezdésének g) pontja úgy határozza meg, hogy az „közösségi intézmény vagy szerv által hozott, egyedi hatállyal, valamint környezetvédelmi jogon alapuló, jogilag kötelező és külső hatással bíró intézkedés”. Az uniós jogalkotó tehát kizárta a környezetvédelmi szervezetek által kezdeményezhető felülvizsgálat köréből az általános hatályú aktusokat.

7.

A Vereniging Milieudefensie és Stichting Stop Luchtverontreiniging Utrecht kontra Bizottság ítéletben (T‑396/09, EU:T:2012:301, a továbbiakban: megtámadott ítélet) a Törvényszék az aarhusi rendelet jogszerűségét vizsgálta meg az Aarhusi Egyezményre tekintettel, a Fediol kontra Bizottság ítéletből, illetve a Nakajima kontra Tanács ítéletből ( 7 ) eredő, az Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény (a továbbiakban: GATT), illetve a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó Egyezmény (a továbbiakban: WTO‑egyezmény) rendelkezéseire vonatkozó ítélkezési gyakorlatra támaszkodva.

8.

Noha a Törvényszék ítélete álláspontom szerint ezen indok alapján a hatályon kívül helyezését megalapozó téves jogalkalmazást tartalmaz, ugyanakkor e tévedés lényegi vetülete a szerződéses szabályok felhívhatóságának a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kialakított feltételeire vonatkozik, amelyek nem alkotnak teljesen koherens halmazt. Ezen ítélkezési gyakorlat szerint ahhoz, hogy valamely uniós jogi aktus érvényességének feltételét képezze, a szerződéses szabálynak többek között feltétel nélkülinek és kellően pontosnak kell lennie, vagyis közvetlen hatállyal kell rendelkeznie. ( 8 ) Márpedig miközben joggal próbált állandó megoldást találni az aarhusi rendeletnek az Aarhusi Egyezménnyel való összeegyeztethetőségének vizsgálatára, a Törvényszék nyilvánvalóan megpróbálta megkerülni ezt a feltételt. ( 9 ) A magam részéről úgy vélem, hogy a Törvényszék által ilyen módon küldött jelre figyelmet kell fordítani.

9.

Következésképpen, ha egyetértene a Törvényszék által elkövetett hibával kapcsolatos elemzésemmel, akkor a Bíróság előtt a következő választási lehetőség állna. Ha a Bíróságnak nem lenne kétsége, akkor elképzelhető lenne az Intertanko és társai ítélet ( 10 ) által megtestesített ítélkezési gyakorlat követése – amely a közvetlen hatály feltételének rendeli alá az érvényesség felülvizsgálatának lehetőségét –, és ezáltal az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdését végrehajtó belső jog jogszerűségét érintő felülvizsgálati utak lezárása mind az Unió, mind pedig a tagállamok szintjén.

10.

Ugyanakkor az alább kifejtett okok miatt álláspontom szerint célszerűbb lenne, ha a Bíróság az ún. Biotech ítéletben ( 11 ) – amely kifejezetten kizárta, hogy a közvetlen hatály a jogszerűségi felülvizsgálattal összefüggésben általános felhívhatósági feltétel legyen – követett megközelítéshez hasonlóan kiigazítaná a felhívhatósági feltételeket.

11.

Következésképpen, még az ügy Törvényszék elő történő visszautalása esetén is, a felhívhatósági feltételek enyhítése lehetővé tenné az utóbbi számára, hogy megfelelő alapon vizsgálja, hogy az aarhusi rendelet elfogadásával az uniós jogalkotó az Aarhusi Egyezmény fényében megfelelő szintű bírósági védelmet biztosított‑e a jogalanyok számára.

12.

Az ügyek alapját az Európai Bizottság 2009. április 7‑i határozata ( 12 ) képezi, amellyel az ideiglenes eltérést engedélyezett a Holland Királyságnak a környezeti levegő minőségéről és a Tisztább levegőt Európának elnevezésű programról szóló 2008/50/EK irányelvben ( 13 ) előírt kötelezettségek tekintetében (a továbbiakban: eltérést engedélyező határozat).

13.

A Vereniging Milieudefensie és a Stichting Stop Luchtverontreiniging Utrecht (a továbbiakban: környezetvédelmi szervezetek) a 2009. május 18‑i levélben kérelmezték, hogy a Bizottság alkalmazzon belső felülvizsgálatot az eltérést engedélyező határozat tekintetében, az aarhusi rendelet 10. cikkének (1) bekezdésével összhangban. A Bizottság a 2009. július 28‑i C(2009) 6121 határozatában (a továbbiakban: elfogadhatatlansági határozat) elutasította ezt a kérelmet mint elfogadhatatlant, azzal az indokkal, hogy az eltérést engedélyező határozat nem egyedi hatályú intézkedés, és így nem lehet tárgya az aarhusi rendelet által előírt belső felülvizsgálati eljárásnak. A környezetvédelmi szervezetek ezért keresetet indítottak a Törvényszék előtt.

14.

A megtámadott ítéletben, miután elutasította a szervezetek azon jogalapját, amely az eltérést engedélyező határozat egyedi hatályú intézkedésnek való minősítésére irányult, a Törvényszék helyt adott az említett szervezetek által az aarhusi rendelet 2. cikke (1) bekezdésének g) pontjával összefüggésben értelmezett 10. cikke (1) bekezdésével szemben hivatkozott jogellenességi kifogásnak, amely e rendelkezéseknek az Aarhusi Egyezménnyel való összeegyeztethetetlenségén alapult. Következésképpen a környezetvédelmi szervezetek kérelmére a Törvényszék megsemmisítette az elfogadhatatlansági határozatot.

15.

A tényállás és a jogvita alapját képező eljárás részletesebb leírása megtalálható a megtámadott ítéletben.

16.

2012. szeptember 3‑án benyújtott fellebbezésével (C‑401/12. P. sz. ügy) az Európai Unió Tanácsa azt kéri a Bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, az elsőfokú eljárás felpereseinek keresetét teljes egészében utasítsa el, valamint az elsőfokú eljárás felpereseit együttesen és egyetemlegesen kötelezze a költségek viselésére.

17.

2012. augusztus 24‑én benyújtott fellebbezésével (C‑402/12. P. sz. ügy) az Európai Parlament azt kéri a Bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, érdemben utasítsa el a keresetet, valamint kötelezze az elsőfokú eljárás felpereseit a jelen fellebbezéssel felmerült költségek viselésére.

18.

2012. augusztus 27‑én benyújtott fellebbezésével (C‑403/12. P. sz. ügy) a Bizottság azt kéri a Bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, érdemben bírálja el az ügyet, és utasítsa el az elfogadhatatlansági határozat megsemmisítésére irányuló keresetet, valamint kötelezze az elsőfokú eljárás felpereseit a Bizottság első fokon, illetve a jelen fellebbezéssel összefüggésben felmerült költségeinek viselésére.

19.

A Bíróság elnöke 2012. november 21‑i végzésével az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette a C‑401/12. P. sz., C‑402/12. P. sz. és C‑403/12. P. sz. ügyeket.

20.

2012. február 25‑én a környezetvédelmi szervezetek válaszbeadványt nyújtottak be a fellebbezésre. Az említett felek hiánypótlás iránti kérelemre az eljárási szabályzat 176. cikke (2) bekezdésének megfelelően 2012. március 1‑jén csatlakozó fellebbezést nyújtottak be.

21.

A Tanácsot, a Parlamentet, a Bizottságot, a környezetvédelmi szervezeteket, valamint a cseh kormányt ( 14 ) meghallgatták a 2013. december 10‑én tartott tárgyaláson.

22.

Első jogalapjaikkal a Tanács, a Parlament és a Bizottság lényegében azt állítják, hogy az aarhusi rendelet érvényességének semmilyen felülvizsgálatára nem kerülhet sor a jelen ügyben, figyelemmel arra, hogy az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdése nem rendelkezik közvetlen hatállyal, amit a Bíróság a Lesoochranárske zoskupenie ítéletben ( 15 ) ismert el, valamint arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatában a másodlagos jogi aktusok jogszerűsége felülvizsgálata elfogadhatóságának tekintetében rögzített feltételek kivételes jellegűek. Következésképpen a Törvényszék – a Lesoochranárske zoskupenie ítéletből következő megközelítéstől eltérve, a Fediol kontra Bizottság ítéletből, illetve a Nakajima kontra Tanács ítéletből ( 16 ) eredő ítélkezési gyakorlatra támaszkodva, amely kivételes esetekben megnyitja a lehetőséget a másodlagos jogi aktusok jogszerűségének felülvizsgálatára – tévesen alkalmazta a jogot.

23.

E tekintetben a fellebbezések előterjesztői egyetértően úgy tekintik, hogy mivel a kivételeket megszorítóan kell értelmezni, ( 17 ) az aarhusi rendelet rendelkezései semmiképpen sem felelnek meg a Fediol kontra Bizottság ítéletből, illetve a Nakajima kontra Tanács ítéletből eredő ítélkezési gyakorlatban megállapított feltételeknek.

24.

A Tanács szerint a Fediol kontra Bizottság ítélet arra a helyzetre vonatkozott, amelyben valamely uniós aktus kifejezetten hivatkozik valamely nemzetközi szerződés konkrét rendelkezéseire. Ez az aarhusi rendelet esetében nem áll fenn, mivel a másodlagos jogi aktus puszta utalása valamely nemzetközi okmányra nem elegendő annak igazolásához, hogy az ezen okmány vonatkozásában bírósági felülvizsgálat alá vonható. Ehhez hasonlóan a Törvényszék nem hivatkozhat a Nakajima kontra Tanács ítéletre, amely olyan eltérő helyzetet érintett, amelyben az uniós jogi aktus a nemzetközi megállapodás „konkrét” kötelezettségének végrehajtását célozza.

25.

A Parlament egyetért a Fediol kontra Bizottság ítélet ezen elemzésével. Ami a Nakajima kontra Tanács ítéletet illeti, a Parlament hangsúlyozza, hogy ennek az ítélkezési gyakorlatnak igen korlátozott az alkalmazási területe, ( 18 ) és az arra a helyzetre vonatkozik, amikor az Unió „konkrét kötelezettséget”„kíván végrehajtani”. Nem arról van tehát szó, hogy az Unió általában véve megfelel nemzetközi kötelezettségeinek, amikor mérlegelési mozgástérrel rendelkezik az egy adott nemzetközi megállapodásban szereplő kötelezettségeknek való megfelelés módját illetően, ( 19 ) hanem arról, hogy egy olyan megállapodást hajt végre, amely pozitív, adott értelmű fellépési kötelezettséget állapít meg, és nem hagy számára mérlegelési mozgásteret. ( 20 )

26.

A Bizottság ehhez hozzáteszi, hogy a Nakajima kontra Tanács ítélet alapját dömpingellenes ügyek képezték, és hogy azt a gyakorlatban a Bíróság ítélkezési gyakorlatában szinte kizárólag az uniós dömpingellenes rendeleteknek az 1979. évi GATT és az 1994. évi GATT rendelkezéseivel való összeegyeztethetősége közvetett felülvizsgálata céljából alkalmazták. A Bizottság szerint nem lehet úgy értelmezni az említett ítéletet, hogy az minden olyan esetre vonatkozik, amikor az Unió nemzetközi egyezmények keretében fennálló kötelezettségei teljesítése érdekében intézkedést fogad el.

27.

A fellebbezésekre adott válaszbeadványban a környezetvédelmi szervezetek azt kérik, hogy a Bíróság „hagyja helyben a megtámadott ítéletet, az annak alapjául szolgáló indokok kijavítása vagy helyben hagyása mellett; teljes egészében utasítsa el a Bizottság, a Tanács és a Parlament által benyújtott fellebbezéseket”. Álláspontjuk szerint az Aarhusi Egyezmény jellege és célja nem jelent akadályt az érvényességi felülvizsgálat szempontjából, és a jelen ügyben teljesültek a Fediol kontra Bizottság ítéletben meghatározott feltételek, mivel az aarhusi rendelet több helyen hivatkozik erre az egyezményre.

28.

Már megállapítást nyert, hogy a nemzeti bíróságok nemzetközi megállapodásokkal kapcsolatos hozzáállásának megértéséhez és értékeléséhez az állam alkotmányjogi alapjaiig kell lehatolni. ( 21 ) E követelmény fokozottabban érvényesül a jelen ügyekben, mivel a Bíróságnak az Aarhusi Egyezmény uniós jogrendbeli belső jogi hatályának jogszerűségi felülvizsgálatára alkalmazandó referencianormákat kell meghatároznia, noha a nemzetközi jog és az uniós jog közötti viszonyra vonatkozó ítélkezési gyakorlat évtizedei alatt olyan elvek kristályosodtak ki, amelyek alkalmazása nem mindig mentes a kérdőjelektől.

29.

Ahogy már jeleztem, úgy vélem, hogy azáltal, hogy a jelen ügyben a Fediol kontra Bizottság ítéletből, illetve a Nakajima kontra Tanács ítéletből eredő ítélkezési gyakorlatot alkalmazta, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, mivel ezekben az ítéletekben egy korlátozott, a GATT‑ra és a WTO‑egyezményre vonatkozó ítélkezési gyakorlatban kialakított kivétel szerepel, nem pedig az uniós jog jogszerűségének felülvizsgálatával kapcsolatos általános megközelítés. Ezen állítás alátámasztása érdekében azonban elemezni kell a nemzetközi jogi kötelezettségek uniós jogon belüli belső hatályára vonatkozó ítélkezési gyakorlat fejlődését. Ebből ki fog tűnni, hogy az ítélkezési gyakorlat az évek során egy fához hasonlóan több ágon fejlődött, amelyek azonban a monizmus elve által megtestesített „közös törzsben” kapcsolódnak egymáshoz.

30.

Általános szempontból a Haegeman‑ügyben 1974‑ben hozott ítélet ( 22 ) óta elfogadottnak tűnik, hogy az EUMSZ 216. cikk (korábban EK 300. cikk (7) bekezdése) – amely szerint „[a]z Unió által megkötött megállapodások kötelezőek az Unió intézményeire és tagállamaira” ( 23 ), ami „automatikus inkorporációt” ( 24 ) jelent – monista megközelítésen alapul, így a nemzetközi megállapodások mint olyanok az uniós jogforrások közé tartoznak.

31.

A Kupferberg‑ügyben 1982‑ben hozott ítélettel ( 25 ) a Bíróság megerősítette a nemzetközi megállapodások inkorporációját a közösségi jogrendben, hangsúlyozva, hogy „a nemzetközi egyezmény rendelkezéseinek hatályát a Közösségben nem lehet a szóban forgó rendelkezések nemzetközi eredetétől elvonatkoztatva meghatározni”, valamint, hogy „a nemzetközi jog elveivel összhangban a szerződő felek megállapodhatnak azon hatásokról, amelyeket a megállapodás rendelkezései a szerződő felek belső jogrendjében kiváltanak”. A Bíróság rámutatott, hogy a megállapodás harmadik országgal való megtárgyalására és megkötésére hatáskörrel rendelkező intézmények szabadon megállapodhatnak azon hatásokról, amelyeket a rendelkezések a belső jogrendben kiváltanak. E kérdés eldöntése csak akkor a Bíróság feladata, ha azt a megállapodás nem rendezi. ( 26 )

32.

A monista megközelítésnek megfelelően a szerződéses rendelkezések tehát a végrehajtásuk érdekében elfogadott jogalkotási aktus vagy rendeleti jellegű jogi aktus hiányában is joghatásokat váltanak ki az uniós jogrendben. ( 27 ) Ahogy azt Rozès főtanácsnok a Polydor‑ügyre vonatkozó indítványában összefoglalta, a nemzetközi megállapodást jóváhagyó rendelet pusztán eszközt jelent. ( 28 ) Bőséges későbbi ítélkezési gyakorlat erősíti meg, hogy a nemzetközi megállapodások rendelkezései az uniós jog részét képezik, akkor is, ha rendelkezéseik nem alkotnak referencianormát a másodlagos jog jogszerűségének felülvizsgálata szempontjából. ( 29 )

33.

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a nemzetközi jog felhívhatóságának problémája éppen a monizmus miatt merült fel, figyelemmel különösen az uniós jog azon elvére, amely szerint a nemzetközi megállapodások a hierarchiában magasabban helyezkednek el minden másodlagos jogi aktusnál. ( 30 ) Az ítélkezési gyakorlat ugyanis elfogadja, hogy az EUMSZ 216. cikk (2) bekezdése alapja lehet a másodlagos jog valamely rendelkezése érvénytelenné nyilvánításának a nemzetközi joggal való összeegyeztethetetlensége miatt. Az uniós jogban ez az elsőbbség nem terjed ki az elsődleges jogra, és különösen az általános elvekre és az alapvető jogokra. ( 31 )

34.

Valamely uniós jogi aktus jogszerűségének valamely nemzetközi jogi rendelkezés tekintetében történő felülvizsgálata kapcsán a Bíróság az International Fruit Company és társai ügyben 1972‑ben hozott ítéletben kimondta, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján az érvényesség felülvizsgálatára irányuló hatásköre kiterjed a másodlagos jogi aktusok érvénytelenségi okainak összességére, valamint hogy a Bíróság köteles megvizsgálni, hogy az említett aktusok érvényességére kihathat‑e az, hogy ellentétesek a nemzetközi jog valamely szabályával, ( 32 ) azzal, hogy a közvetlen hatályra vonatkozó feltételnek teljesülnie kell a nemzeti bíróság előtt.

35.

Végül, az Unió által megkötött nemzetközi megállapodásoknak a másodlagos uniós jogi aktusokkal szembeni elsőbbsége azt is megköveteli, hogy az utóbbi szövegét úgy kell értelmezni, hogy az lehetőleg összhangban legyen e megállapodásokkal. ( 33 )

36.

A jelen ügy szempontjából fontos hangsúlyozni, hogy a monista megközelítés – amely a nemzetközi jogi rendelkezések automatikus inkorporációjával jár – jelenti azt az alapszabályt, amely lehetővé teszi az uniós jog és a nemzetközi jog közötti viszony megértését. ( 34 ) Ugyanakkor e szoros viszony óvatos megközelítést igényel, az uniós jog autonómiájának nevében, amelynek legjelentősebb példája az, hogy a Bíróság elutasította a GATT és a WTO‑egyezmény rendelkezései közvetlen hatályának elismerését, ( 35 ) ami lehetővé tette volna azok felhívhatóságát.

37.

Bár tudjuk, hogy a monizmus és a dualizmus közötti különbségtétel olyan egyszerűsítés, amely elfedi az egyik vagy másik tábor részét képező rendszerek közötti jelentős különbségeket, ( 36 ) ugyanakkor a dualizmus egyik sajátossága abban áll, hogy a nemzetközi szerződési jog rendelkezései nem alkalmazandók közvetlenül nemzeti szinten, mivel joghatásaik a belső jogrendben olyan belső jogalkotási vagy rendeleti jellegű jogi aktusoktól függenek, amelyek célja azok végrehajtásának biztosítása (transzformáció). Ezzel szemben a szóban forgó belső jogi rendelkezések értelmezését nemzetközi jogi forrás létezése folytán szabályozza a „treaty friendly interpretation” elve, annak érdekében, hogy a lehető leginkább el lehessen kerülni a nemzeti rendelkezés és a szerződéses kötelezettség közötti esetleges ütközést. A Bíróság lényegileg ezt a megközelítést alkalmazta a GATT‑ra és a WTO‑egyezményre vonatkozó ítélkezési gyakorlatában, ( 37 ) anélkül azonban, hogy elismerte volna, hogy eltért a monizmustól, mint alapelvtől.

38.

Ekképpen Mayras főtanácsnok felhívására válaszul, aki a nemzetközi egyezmények és az intézmények jogi aktusai közötti koherencia mellett érvelt, a Bíróság az International Fruit Company és társai ügyben úgy döntött, hogy az utóbbiak érvényessége akkor értékelhető „a nemzetközi jog valamely rendelkezésére tekintettel, ha e rendelkezés kötelező a Közösségre, és alkalmas arra, hogy olyan jogot keletkeztessen a közösségi jogalanyok számára, amelyre a bíróság előtt hivatkozhatnak”. ( 38 ) Az adott ügyben a Bíróság ugyanakkor úgy döntött, hogy a GATT XI. cikke nem vált ki ilyen joghatást.

39.

Az így elfogadott ítélkezési gyakorlat megerősíti a GATT és a WTO‑egyezmény kivételes jellegét, ( 39 ) aminek alapja egyrészt az, hogy azok a „kölcsönös és kölcsönösen előnyös” tárgyalások elvén alapulnak, másrészt pedig a Közösség helyzete elfogadásuk időszakában. ( 40 )

40.

Nem vitatott ugyanis, hogy a WTO‑egyezmény nem tartalmaz semmilyen utalást az egyezmény jogállását illetően a szerződő államok belső jogrendjében. Eltérően az uniós jogban a Van Gend en Loos ítéletben szereplő elv rögzítését követően érvényesülő helyzettől, a GATT és a WTO‑egyezmény nem alakított ki olyan új jogrendet, amely kiterjed a szerződő felekre, illetve a tagállamokra és polgáraikra. ( 41 ) Következésképpen a WTO‑egyezmény rendszere csak a WTO tagjai által elfogadott megoldások révén ismer el a magánszemélyeket megillető jogokat, és semmilyen módon nem kötelezi arra a nemzeti bíróságokat, hogy ne alkalmazzanak a WTO szabályaival ellentétes rendelkezést. ( 42 )

41.

A GATT‑ot illetően a Bíróság egyértelműen kimondta, hogy az említett megállapodásra magánszemély nem hivatkozhat a közösségi bíróságok előtt annak érdekében, hogy valamely közösségi intézkedés érvényességét vitassa. ( 43 ) A GATT‑ot a rendelkezései rugalmassága jellemezte, figyelemmel a nem kötelező vitarendezési rendszerre, illetve arra a lehetőségre, hogy a felek kivonhatták magukat az egyezményben foglalt kötelezettségek alól, amennyiben a GATT keretében vállalt kötelezettségek kárt okoztak, vagy károkozással fenyegettek.

42.

A WTO‑egyezményt illetően a Bíróság először kimondta, hogy ezen egyezmény nem határozza meg azokat a jogi eszközöket, amelyek biztosítják jóhiszemű végrehajtását a WTO tagjainak belső jogrendjében. ( 44 ) A Bíróság hangsúlyozta, hogy a vitarendezési rendszer fontos szerepet biztosított a felek közötti tárgyalásnak. Ez tehát lehetővé teszi a WTO szabályaival összeegyeztethetetlen intézkedéseket elfogadó tag számára, hogy a szóban forgó intézkedések visszavonása helyett kölcsönös kompenzációt alkalmazzon. A WTO‑egyezményből fakadó kötelezettségekkel ellentétes intézkedés érvénytelenítése azt eredményezné, hogy megfosztják a szerződő felek jogalkotó vagy végrehajtó szerveit attól a lehetőségtől, hogy tárgyalásos megoldásokat találjanak. A Bíróság emellett olyan kölcsönösségi megfontolásokra is hivatkozott, amelyek ahhoz kapcsolódtak, hogy a Közösség kereskedelmi partnerei megtagadták, hogy belső jogukat alávessék a WTO‑egyezményen alapuló jogszerűségi felülvizsgálatnak. ( 45 )

43.

A Bíróság szigorúan tartotta magát megközelítéséhez, kizárva, hogy magánszemély hivatkozhasson a WTO szabályainak megsértésére kártérítés iránti keresetben, még azokban az esetekben is, amikor a vitatott aktust a WTO Vitarendezési Testülete is elítélte. ( 46 ) Ez az ítélkezési gyakorlat arra is kiterjed, hogy maguk a privilegizált felperesek sem kérhetnek jogszerűségi felülvizsgálatot. ( 47 ) E megközelítés azonban nem akadályozta meg a Bíróságot abban, hogy megállapítsa a kötelezettségszegést a GATT rendelkezéseinek tiszteletben nem tartása miatt. ( 48 )

44.

Mindez azonban nem kérdőjelezi meg azt az alapvető szabályt, amely szerint a GATT és a WTO‑egyezmény a közösségi jog részét képezik, vagyis főszabály szerint kötik a Közösséget. ( 49 ) Ennek megfelelően a Bíróság szerint a WTO szabályai (az adott esetben a TRIPS‑megállapodások) a közösségi jogrend szerves részeként referencianormáknak minősülnek az uniós jogi aktusok értelmezése során. ( 50 )

45.

Figyelemmel a GATT és a WTO‑egyezmény hatályára vonatkozó általános ítélkezési gyakorlat korlátozó jellegére, a Bíróság kialakított egy kivételt, ( 51 ) amely „végrehajtási elv” ( 52 ) néven is ismert, és amelynek alapján a közösségi bíróságok felülvizsgálhatják valamely másodlagos jogi aktus jogszerűségét a WTO szabályai, köztük a GATT alapján, amennyiben „a Közösség a WTO keretében vállalt különleges kötelezettségét kívánja végrehajtani, vagy amennyiben a közösségi aktus kifejezetten a WTO‑egyezmény meghatározott rendelkezéseire utal vissza”. ( 53 )

46.

A Fediol kontra Bizottság ügyben a felperes vitatta a Bizottság azon határozatának jogszerűségét, amellyel elutasította az argentin kereskedelmi gyakorlatok vizsgálatára irányuló eljárás megindítására vonatkozó panaszát. Ennek érdekében a közös kereskedelempolitikának különösen a tiltott kereskedelmi eljárásokkal szembeni védekezést illető erősítéséről szóló, 1984. szeptember 17‑i 2641/84/EGK tanácsi rendeletre ( 54 ) hivatkozott, és hozzátette, hogy az említett gyakorlatok ellentétesek voltak a GATT több rendelkezésével is. ( 55 ) A Nakajima kontra Tanács ügyben a felperes az EGK 184. cikk alapján egy dömpingellenes rendelet rendelkezéseinek alkalmazhatatlanságára hivatkozott, előadva többek között azt, hogy e rendelet ellentétes a GATT dömpingellenes kódexének bizonyos rendelkezéseivel.

47.

Ahogy az a Van Parys‑ítéletből ( 56 ) kitűnik, az említett ítéletek jelentik a két kizárólagos kivételt az általános szabály alól; e kivételek csak a GATT és a WTO‑egyezmény területein érvényesülnek – figyelemmel azok jellegére és szerkezetére –, és azok a tárgyalás és a kölcsönösség elvén, illetve az uniós intézmények mozgástere megőrzésének szükségességén alapulnak.

48.

A fentiek fényében kell elemezni a jelen fellebbezések első jogalapját.

49.

Mindenekelőtt megjegyzem, hogy a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 55–57. pontjában szereplő okfejtése főként a GATT és a WTO‑egyezmény kapcsán kifejtett egyik kivételen, mégpedig a Nakajima kontra Tanács ítéletből eredő ítélkezési gyakorlaton alapul, mivel a Fediol kontra Bizottság ítéletre való hivatkozás csak másodlagos, sőt tisztán szerkesztési jellegű. ( 57 ) Úgy vélem ugyanis, hogy a megtámadott ítélet 58. pontja az első mondatában szereplő állítás igazolásának kifejtése, amely szerint az aarhusi rendelet elfogadására az Unió azon kötelezettségeinek való megfelelés érdekében került sor, melyek az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdéséből következnek.

50.

Következésképpen, mivel a Bíróság a Lesoochranárske zoskupenie ítéletben (EU:C:2011:125) elutasította, hogy az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdése esetében bármilyen közvetlen hatályt el lehetne ismerni, és ez láthatóan kizárta a másodlagos jog szerződéses rendelkezéshez képesti jogszerűsége felülvizsgálatának minden lehetőségét, a Törvényszék úgy döntött, hogy a nemzetközi megállapodás „végrehajtására” vonatkozó, a Nakajima kontra Tanács ítéleten alapuló kivételt alkalmaz.

51.

Ennek során a Törvényszék álláspontom szerint tévesen alkalmazta a jogot, ami két szinten nyilvánul meg.

52.

Az első szinten a szóban forgó téves jogalkalmazás abban áll, hogy a GATT‑ra és a WTO‑egyezményre vonatkozó ítélkezési gyakorlatnak általános hatályt tulajdonítanak. Ekképpen a téves jogalkalmazás a fenti észrevételekből kitűnően sajátos logika és jogrendszer által jellemzett különös megállapodásokra vonatkozó ítélkezési gyakorlat átültetésében jelenik meg egy alapvetően eltérő területre, az Aarhusi Egyezmény területére, annak érdekében, hogy el lehessen végezni a másodlagos uniós jog említett egyezményhez képesti jogszerűségének felülvizsgálatát. Márpedig álláspontom szerint az említett ítélkezési gyakorlatot megindokoló okfejtést nem lehet más jogterületeken alkalmazni. ( 58 )

53.

A Bíróságnak már volt alkalma arra, hogy hangsúlyozza a GATT és a WTO‑egyezmény keretében alkalmazandó szabályok sajátosságait azon szabályokhoz képest, amelyek más nemzetközi egyezményekből, többek között a hajókról történő szennyezés megelőzéséről szóló egyezményből ( 59 ) és a biológiai sokféleségről szóló egyezményből ( 60 ) következnek, hogy végül megállapítsa, hogy az említett szabályokat nem lehet összefüggésükön kívül átültetni. Ennek megfelelően a Bíróság rámutatott, hogy valamely közösségi jogi aktus WTO‑egyezményhez, illetve a TRIPS‑megállapodáshoz és a kereskedelem műszaki akadályairól szóló megállapodáshoz képesti jogszerűsége felülvizsgálatának kizárása nem alkalmazható egy olyan egyezményre, amely a WTO‑egyezménytől eltérően nem alapul szigorúan a viszonosság és a kölcsönös előnyök elvén. ( 61 )

54.

Ehhez kapcsolódva egy második szinten a Törvényszék tévesen próbálta a Nakajima kontra Tanács ítélet által kialakított kivétel alapján igazolni a jogszerűség felülvizsgálatát, noha az említett ítélet a GATT‑ra és a WTO‑egyezményre vonatkozó, e jogterülethez kapcsolódó sajátos ítélkezési gyakorlat keretében megjelenő elágazás.

55.

Ahogy ugyanis arra a Törvényszék a Chiquita Brands és társai kontra Bizottság ítéletben emlékeztetett, a Nakajima kontra Tanács ítéletből származó szabály kivételként annak lehetővé tételét szolgálja, hogy a magánszemélyek közvetett módon hivatkozhassanak a GATT vagy a WTO‑egyezmény szabályainak a Közösség vagy annak intézményei által történő megsértésére. Mivel ez kivételt jelent azon elv alól, hogy a magánszemélyek a közösségi bíróság előtt nem hivatkozhatnak közvetlenül a WTO‑egyezmény rendelkezéseire, e szabályt megszorítóan kell értelmezni. ( 62 ) Úgy vélem, hogy a terjedelmének ilyen meghatározása teljes mértékben kizárja annak lehetőségét, hogy arra a GATT és a WTO‑egyezmény szabályainak körén kívül hivatkozzanak. Meg sem kell tehát vizsgálni, hogy a szóban forgó kivételeket helyesen alkalmazták‑e a jelen ügyben.

56.

Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság adjon helyt az első fellebbezési jogalapnak, és helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, mivel az helyt adott az elsőfokon hivatkozott második jogalapnak, és a Fediol kontra Bizottság ítéletből, illetve a Nakajima kontra Tanács ítéletből eredő ítélkezési gyakorlat alapján elvégezte a jogszerűségi felülvizsgálatot.

57.

Az alábbi okok miatt, amelyeket a felek nem vitathattak meg, úgy vélem, hogy a per állása nem teszi lehetővé a határozathozatalt a Bíróság alapokmánya 61. cikkének első bekezdése értelmében, és az ügyet vissza kell utalni a Törvényszék elé. Ha ezzel szemben a Bíróság úgy döntene, hogy érdemben eldönti az ügyet az Intertanko és társai ítélet (EU:C:2008:312) alapján, amelyen a fellebbezések alapulnak, akkor nincs szükség az ügy visszautalására.

58.

Nem vitatott, hogy valamely uniós jogi aktus érvényességét érintheti, ha ez az aktus összeegyeztethetetlen az ilyen nemzetközi jogi szabályokkal. ( 63 ) Klasszikus ítélkezési gyakorlatában a Bíróság tehát egymást követő szakaszokban ilyen összeegyeztethetetlenséget keres. Ennek megfelelően mindenekelőtt a szóban forgó szabályoknak kötelezniük kell az Uniót. ( 64 ) Továbbá a Bíróság az uniós jogi aktusok érvényességét csak akkor vizsgálhatja valamely nemzetközi szerződésre tekintettel, ha ez a nemzetközi szerződés természetével és rendszerével nem ellentétes. ( 65 ) Végül, ha a szóban forgó megállapodás természete és rendszere[ ( 66 )] lehetővé is teszi az uniós jogi aktus érvényességének az e megállapodásban foglalt rendelkezésekre tekintettel történő felülvizsgálatát, még szükséges az is, hogy e megállapodás azon rendelkezései, amelyekre az uniós jogi aktus érvényességének vizsgálata érdekében hivatkoznak, a tartalmuk vonatkozásában feltétel nélkülinek és kellően pontosnak tűnjenek, vagyis közvetlen hatállyal rendelkezzenek. ( 67 )

59.

A közvetlen hatály feltétele akkor teljesül, ha a hivatkozott rendelkezés olyan világos és pontosan meghatározott kötelezettséget tartalmaz, amelynek végrehajtása vagy hatálya semmilyen későbbi aktusnak nincs alárendelve. ( 68 )

60.

Ugyanakkor az uniós jog jelenlegi állása szerint nehezen állítható, hogy csak egyetlen egységes megközelítés létezik a másodlagos jog jogszerűségének a szerződéses jogi okmányokra tekintettel történő felülvizsgálatát illetően. Az erre vonatkozó ítélkezési gyakorlat ugyanis immár nem alkot konszolidált tömböt, hanem ellenkezőleg, azt néha az inkoherenciával határos sokszínűség jellemzi.

61.

Mindenekelőtt, ami a nemzetközi megállapodás rendelkezései közvetlen hatályának elismerését illeti, az uniós bíróság nyilvánvalóan rugalmasságot mutat a harmadik országokkal kötött megállapodások, különösen a társulási megállapodások közvetlen felhívhatósága tárgyában. ( 69 ) E megközelítés lehetővé teszi a magánszemélyek számára, hogy bíróság előtt hivatkozzanak a szóban forgó rendelkezésekre, amennyiben egy nemzetközi egyezmény közvetlenül érintheti helyzetüket. ( 70 ) Ezzel szemben, ahogy arra már rámutattam a WTO‑egyezmény, illetve a TRIPS‑megállapodás és a kereskedelem műszaki akadályairól szóló megállapodás különleges területén, amelyet sajátos jellegük és szerkezetük jellemez, az említett megállapodások rendelkezései nem tartoznak azok közé a normák közé, amelyekre tekintettel a Bíróság a közösségi intézmények jogi aktusainak jogszerűségét felülvizsgálja. ( 71 )

62.

Az említett „klasszikus” megközelítést szembesíteni kell a valósággal, amely fokozott sokszínűséget mutat azon megállapodások tekintetében, amelyeknek az Unió részese, ami az ezen megállapodások által az uniós jogban kiváltott joghatások sokszínűségét is jelenti. Nem vitatott ugyanis, hogy egy kereskedelmi együttműködési megállapodás a belső jogrendben nem válthat ki egy olyan többoldalú egyezmény joghatásaival összevethető joghatásokat, amely általános hatályú, ambiciózus „politikai” célokat hordozó szabályozást alakít ki, amint az gyakran fennáll a környezetvédelem és a közlekedési jog területén. ( 72 ) Ezenkívül a társulási és partnerségi egyezmények jelentős sajátossága nyilvánul meg abban az esetben, ha közelítést alakítanak ki az alapvető szabadságok elvei között. ( 73 )

63.

Ami a jogszerűségi felülvizsgálatot illeti, bár az igaz, hogy bizonyos esetekben a Bíróság a felülvizsgálatot a szerződéses jog rendelkezéseire tekintettel végzi, anélkül azonban, hogy azzal kapcsolatban az IATA és ELFAA ítélethez ( 74 ) hasonlóan átfogó indokolást adna, más esetekben ugyanakkor a Bíróság szigorúbb álláspontot fogad el, az Intertanko és társai ügyben követett megközelítés mintájára.

64.

Az utóbbi ügyre vonatkozó indítványban Kokott főtanácsnok úgy vélte, hogy a Tengerjogi egyezmény olyan „felülvizsgálati mércét” alkothat, amely alapján értékelni lehet a másodlagos jogi aktusok jogszerűségét. ( 75 ) A Bíróság azonban nem követte a főtanácsnoka által javasolt okfejtést, és a magánszemélyekre közvetlenül és azonnal alkalmazandó, és az utóbbiak által az államokkal szemben felhívható jogokat vagy szabadságokat biztosító szabályok hiányára hivatkozott. ( 76 )

65.

Az Intertanko és társai ügyben ilyen módon megállapított megoldás kérdéseket vetett fel, mivel szakítást jelent egy korábbi döntéssel, a Poulsen és Diva Navigation ítélettel, ( 77 ) amelyben a Bíróság elismerte, hogy a magánszemélyek hivatkozhatnak ugyanezen Tengerjogi egyezményre mint a nemzetközi szokásjog kifejeződésére. ( 78 )

66.

A Bíróság néhány pontosítást tett a nemzetközi szokásjog felhívhatóságát illetően az ATA és társai ítéletben (EU:C:2011:864), amelyben kimondta, hogy „a jogalanyok valamely uniós jogi aktus érvényességének a Bíróság általi vizsgálata érdekében akkor hivatkozhatnak a […] nemzetközi szokásjogi elvekre, ha egyrészt ezen elvek alapján kétségbe vonható, hogy az Unió hatáskörrel rendelkezett az említett aktus elfogadására,[ ( 79 )] másrészt pedig a szóban forgó aktus érintheti a jogalanyt az uniós jog alapján megillető jogokat, vagy az uniós jog vonatkozásában kötelezettségeket keletkeztet számára”. ( 80 )

67.

Végül az az ügy, amely a leginkább eltért a fent említett „klasszikus” megközelítéstől, az nyilvánvalóan az ún. Biotech‑ítélet (EU:C:2001:523) alapjául szolgáló ügy. ( 81 ) A Bíróság ugyanis úgy tekintette, hogy az, hogy valamely nemzetközi megállapodás rendelkezéseinek nincsen közvetlen hatálya, vagyis nem teremt olyan jogokat, amelyekre magánszemélyek közvetlenül hivatkozhatnak a bíróság előtt, nem akadálya annak, hogy a Közösségre mint az ezen egyezményben részes félre háruló kötelezettségek betartása bírósági felülvizsgálat tárgya legyen. ( 82 )

68.

Márpedig egy ilyen állásfoglalás véleményem szerint meghatározó a jelen ügyeket illetően.

69.

Ezenfelül meg kell állapítani, hogy feszültség áll fenn az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (3) bekezdése közvetlen felhívhatósága elismerésének a végrehajtási intézkedések elfogadásának szükségessége által igazolt megtagadása, és az egyezmény követelményeinek megfelelő hatékony bírói jogvédelem biztosítására irányuló szándék között, ahogy az a Lesoochranárske zoskupenie ítéletben megjelenik. ( 83 ) A Bíróság ezért hangsúlyozta, hogy az említett egyezmény rendelkezéseinek „– bár általános módon vannak megfogalmazva – az a célja, hogy lehetővé tegyék a környezet hatékony védelmét”. Felhívta tehát a nemzeti bíróságokat, hogy a nemzeti jogot oly módon „értelmezzék, hogy az a lehető legteljesebb mértékben megfeleljen az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (3) bekezdése céljainak”. ( 84 ) Márpedig vitathatatlan, hogy mint intézmény, a Bíróság is köteles megfelelni az Aarhusi Egyezménynek. ( 85 )

70.

Emlékeztetek arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat ( 86 ) szerint a Közösség egy olyan jogközösség, amelyben mind a tagállamok, mind az intézmények jogi aktusait alkotmányos alapjának, azaz a Szerződésnek való megfelelés szempontjából kell megvizsgálni. A jogközösség fogalma kettős dimenziót ölt: mindenekelőtt egy normatív dimenziót, amely a Szerződésnek való megfelelés kötelezettségét tartalmazza, illetve egy bírósági dimenziót, amely a magánszemélyek bírói jogvédelmét feltételezi a jogellenes másodlagos aktusokkal szemben. ( 87 )

71.

Ezenkívül egyre gyakrabban nehéznek tűnik a Bíróság számára, hogy biztosítsa az Unió nemzetközi kötelezettségeinek tiszteletben tartását, megőrizve ugyanakkor az uniós jog autonómiáját, különösen a nemzetközi környezetvédelmi jog területén. ( 88 ) A környezetvédelmi jog ugyanis egyik példája a jog kidolgozási és alkalmazási helyei megsokszorozódásának, ami szükségképpen az említett jogot érintő, kölcsönhatásokkal, nemzetköziesedéssel, sőt világméretűvé válással jellemezhető jelenségekhez vezet. ( 89 ) E réteges jogi környezet véleményem szerint árnyalt megközelítést igényel.

72.

Vitathatatlan, hogy a közvetlen hatály olyan elvet jelent, amely lehetővé teszi a nemzeti bíróság számára, hogy valamely nemzetközi jogi szabályt tegyen meg döntése önálló alapjának, amennyiben az említett szabályt nem vagy nem megfelelő módon ültették át a nemzeti jogba. ( 90 ) Az uniós jogban a közvetlen hatály elmélete, ahogy azt az uniós jog és a tagállamok jogrendje közötti viszonyra alkalmazzák, a teljesség követelményének ( 91 ) megfelelő normákra korlátozódik. Nem vitatott, hogy a közvetlen hatály fogalma tehát az olyan magánszemély által a nemzeti jogrendben elfoglalt helyzethez kapcsolódik, aki az uniós jogra kíván hivatkozni, beleértve az Uniót kötő nemzetközi egyezményeket. Ugyanakkor az uniós jog fejlődésének jelenlegi állása szerint a közvetlen hatály elmélete, amely az uniós jog „gyermekbetegségének” ( 92 ) volt minősíthető, immár nem szolgálja az uniós jog autonómiájának védelmét nemzetközi szinten.

73.

Ezenfelül, figyelemmel a fent bemutatott ítélkezési gyakorlatra, a közvetlen hatály elmélete nem jelent általános és kötelező elvet az uniós bíróság által az uniós intézmények jogi aktusai tekintetében végzett felülvizsgálatot illetően.

74.

Márpedig a jelen fellebbezések keretében fontos megjegyezni, hogy az Intertanko és társai ítéletből a Lesoochranárske zoskupenie ítélettel együttesen eredő ítélkezési gyakorlat automatikus és fenntartások nélküli alkalmazása eredményeként a Bíróság kizárná az Európai Unió Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdéséből eredő kötelezettségvállalásai tiszteletben tartásának bármilyen bírósági felülvizsgálatát, mind a nemzeti bíróság, mind pedig az uniós bíróság részéről. Ebből következően fennáll a kockázata annak, hogy mindez lényegileg érintheti a széles értelemben vett, vagyis nem pusztán a közvetlen jogorvoslatokra, hanem az előzetes döntéshozatali mechanizmusra is vonatkozó bírói jogvédelem fogalmát az uniós jogban.

75.

Figyelemmel a fenti megfontolások összességére, legitim tehát azon kérdés felvetése, hogy miként kell alakítani a közvetlen hatály feltételét a szerződéses rendelkezések közvetlen felhívhatósága tekintetében.

76.

A Bíróság által az Air Transport Association of America és társai ítéletében (EU:C:2011:864) követett okfejtés alapján valamely nemzetközi jogi aktus közvetlen felhívhatósága mindenekelőtt azt feltételezi, hogy azt meg kell vizsgálni jellege, szerkezete és céljai alapján, feltéve, hogy megállapítást nyert, hogy az Uniót valóban köti a szóban forgó jogi aktus. Ami másodszor egy adott, a másodlagos uniós jog jogszerűségi felülvizsgálata során referenciaszempontként felhasználható szerződéses rendelkezést illeti, annak jellemzőire kell támaszkodni.

77.

Úgy vélem, hogy fogalmi szinten egyértelműen különbséget kell tenni azon helyzet között, amelyben valamely magánszemély közvetlenül kíván felhívni valamely nemzetközi jogi aktust, az abból ráháruló jogra hivatkozva, és azon helyzet között, amelyben valamely uniós jogi aktus nemzetközi jogi aktussal való összehangolásának folyamatával ( 93 ) összefüggésben az uniós intézmények mérlegelési mozgásterét vizsgálják felül. Szokásosan a privilegizált szereplők feladata az ilyen felülvizsgálat kezdeményezése az uniós bíróságok előtt, azonban az Aarhusi Egyezmény tekintetében e lehetőséget megnyitották az e tekintetben előírt feltételeknek megfelelő környezetvédelmi szervezetek előtt is.

78.

Annak érdekében, hogy elkerüljük egy mindennemű bírósági felülvizsgálat alól kivont terület kialakulását, álláspontom szerint joggal állítható, hogy valamely uniós jogi aktus nemzetközi joggal való összeegyeztethetősége vizsgálatának keretében egy teljes normának és jogok forrásának tekintett rendelkezés közvetlen hatályának hiánya nem lehet akadálya a jogszerűség vizsgálatának, amennyiben az egyezmény sajátosságai ezt nem zárják ki.

79.

Ezzel szemben a nemzetközi jog jogszerűségi felülvizsgálat során referencia‑szempontként felhasználható rendelkezésének szükségszerűen kellően egyértelmű, érthető és pontos elemeket kell tartalmaznia. Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy egy ilyen rendelkezés vegyes jellegű is lehet. Amennyiben tartalmában el lehet különíteni az említett követelménynek megfelelő részeket, akkor el lehet végezni az említett jogszerűségi felülvizsgálatot.

80.

A nemzetközi jog valamely olyan rendelkezése ugyanis, amely bizonyos szempontokból széles mérlegelési mozgásteret hagy a szerződő felek számára, ezzel párhuzamosan pontos és feltétel nélküli szabályokat tartalmazhat. ( 94 ) Megjegyzem, hogy az ilyen vegyes rendelkezések gyakoriak a környezetvédelmi jog területén.

81.

A felhívhatósági feltételek általam javasolt kiigazítása végeredményben nem áll ellentétben a Bíróság azon álláspontjával, amely szerint a közvetlen hatállyal nem rendelkező normák, mint például a WTO‑egyezmény esetében a privilegizált felperesek sem kérhetik az EUMSZ 263. cikk alapján a jogszerűség felülvizsgálatát. Ellenkezőleg, úgy vélem, hogy a Németország kontra Tanács ítéletben ( 95 ) rögzített, majd a Portugália kontra Tanács ítéletben (EU:C:1999:574) megerősített megközelítés pontosan azt az elgondolást tükrözi, amely szerint mindenekelőtt a szóban forgó nemzetközi megállapodás sajátosságai indokolják, illetve zárják ki a magánszemély általi közvetlen felhívhatóságot, valamint a Bíróság által végzett jogszerűségi felülvizsgálatot. ( 96 )

82.

Egyebekben számos jogtudományi elemzés felvetette, ( 97 ) illetve főtanácsnokok ( 98 ) is rámutattak arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatában különbséget kell tenni valamely szerződéses rendelkezés közvetlen felhívhatóságának problémaköre, és a másodlagos jog valamely szabályának a nemzetközi joghoz képesti jogszerűsége felülvizsgálatának lehetősége között. Arra is megalapozottan hivatkoztak, hogy a közvetlen felhívhatóság elméletét autonóm módon újra ki kell alakítani. ( 99 )

83.

Kiemelendő, hogy egyes szerzők úgy tekintették, hogy az a kérdés, hogy valamely nemzetközi megállapodás jogokat ruház‑e magánszemélyekre, nem releváns annak értékelése szempontjából, hogy egy szóban forgó rendelkezés azon szabályok közé tartozik‑e, amelyekre a Bíróság az uniós jogi aktusok jogszerűségének felülvizsgálata tekintetében hivatkozik. ( 100 )

84.

Meg kell tehát vizsgálni, hogy az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdése megfelel‑e a felhívhatósága kapcsán a fentiekben támasztott feltételeknek.

85.

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a „környezeti demokrácia egyik pillérének” ( 101 ) tekintett Aarhusi Egyezményt a Közösség írta alá, majd azt a 2005/370 határozat hagyta jóvá. Az egyszerre az Unió és tagállamai által kötött vegyes megállapodásként az egyezmény azóta az uniós jogrend szerves részét képezi. ( 102 ) Az Uniót tehát, ahogy valamennyi jogalkotó, végrehajtó és bírói szervét is, köti az említett egyezmény.

86.

A Bíróság már megerősítette az Aarhusi Egyezmény rendelkezéseinek értelmezésére irányuló hatásköre fennállását ( 103 ), és e tekintetben jelentős számú ítéletet hozott értelmezésre irányuló előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekkel, illetve kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásokkal összefüggésben. ( 104 )

87.

Az Aarhusi Egyezmény, amellett, hogy a polgárok számára három eljárási jogot biztosít környezetvédelmi ügyekben ( 105 ), követelményeket is meghatároz. Ily módon előírja, hogy minden egyén kötelessége „a környezet védelme és javítása a jelenlegi és jövőbeli generációk javára”. Mivel a környezetvédelmi célokhoz kapcsolódó jogokat ismer el, az Aarhusi Egyezmény eljárási jellegű eszköz. A környezet védelme ugyanis csak akkor képzelhető el, ha az érdekeltek valódi fellépési eszközökkel rendelkeznek az egyezmény által lefedett igen tág területen. Az Aarhusi Egyezmény tehát a „civil részvételi jogok” forrása, amely a környezeti ügyekkel kapcsolatos eljárási jogokat kodifikálja.

88.

Eltérően például a WTO‑egyezménytől, az Aarhusi Egyezmény tehát nem a viszonosság elvén és a szerződő felek kölcsönös előnyein alapul. ( 106 )

89.

Ellenkezőleg, az Aarhusi Egyezmény célja, hogy lehetővé tegye az állami hatóságok és az állampolgárok számára egyéni és kollektív felelősségük felvállalását a környezet védelmére és javítására a mostani és a jövő generációk jóléte és boldogulása érdekében. ( 107 ) Nem a környezetvédelem területén kötött technikai megállapodások egyike, hanem a környezethez való emberi jog legemelkedettebb vetületének kifejeződése. Ily módon kétségtelen, hogy rendelkezései közül egyesek nem lesznek közvetlenül alkalmazhatók (self‑executing). Ez magyarázza az e nemzetközi előírások belső jogi hatékonyságának biztosítása érdekében elfogadott nemzeti rendelkezések jelentőségét, és ebből következően az ilyen normák jogszerűségi felülvizsgálatának szükségességét.

90.

Ami konkrétabban az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdését illeti, az említett rendelkezés a nemzeti környezetvédelmi jog rendelkezéseinek megsértése esetén ír elő megtámadási lehetőséget.

91.

Vitathatatlan, hogy a Bíróság a Lesoochranárske zoskupenie ítéletben úgy döntött, hogy az említett cikk rendelkezései „egyetlen olyan világos és pontosan meghatározott kötelezettséget sem tartalmaznak, amely közvetlenül szabályozná a magánszemélyek jogi helyzetét”. ( 108 ) Ebből a szempontból e rendelkezés nyilvánvalóan egy későbbi aktus elfogadásának van alárendelve, és arra magánszemélyek nem hivatkozhatnak. Az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdése ugyanis lehetőséget biztosít a szerződő felek számára, hogy meghatározzák azokat a szempontokat, amelyek alapján a nyilvánosság tagjai számára jogot lehet biztosítani a perindításra.

92.

A 9. cikk (3) bekezdése ugyanakkor véleményem szerint „vegyes rendelkezés”, mivel egyértelműen azonosítható eredménykötelezettséget is meghatároz a szerződő felek számára.

93.

A Bíróság maga is rámutatott, hogy „[a 9. cikk (3) bekezdése rendelkezéseinek] – bár általános módon vannak megfogalmazva – az a célj[uk], hogy lehetővé tegyék a környezet hatékony védelmét”. ( 109 ) E védelem az Aarhusi Egyezmény 9. cikkében a magából az egyezményből következő „civil részvételi jogok” megvédésének biztosítását célzó jogorvoslatokra alkalmazandó eljárási szabályok bevezetésében jelenik meg. Ezenfelül az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdését az egyezmény 1. cikkével összefüggésben kell értelmezni, amely minden szerződő fél számára előírja, hogy biztosítsa a jogot az igazságszolgáltatás igénybevételéhez a környezetvédelmi ügyekben.

94.

Mindenesetre az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdésében szereplő szabály vegyes jellege nemzeti szinten a jogalkotó számára abban a tekintetben biztosított mérlegelési mozgástérben jelenik meg, hogy meghatározzon bizonyos olyan szempontokat, amelyeknek a környezetvédelmi jog megsértését kifogásolni kívánó szervezetnek meg kell felelnie. Ugyanakkor véleményem szerint vitathatatlan, hogy az igazságszolgáltatás igénybevételéhez való jog biztosítására irányuló kötelezettség kellően egyértelmű ahhoz, hogy akadályát képezze egy olyan szabálynak, amelynek célja vagy hatása az, hogy a hatóságok nem jogalkotási döntéseinek egyes kategóriáit kivonja a nemzeti bíróságok felülvizsgálati jogköre alól.

95.

Véleményem szerint a 9. cikk (3) bekezdése tehát, figyelemmel céljára és szerkezetére, részben kellően egyértelmű szabályt képez ahhoz, hogy jogszerűségi felülvizsgálat alapjaként szolgálhasson a nemzeti jogszabály, vagy akár az uniós jog alapján perképességgel rendelkező szervezetek igazságszolgáltatáshoz való joga tekintetében. Következésképpen az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdése szolgálhat referencia‑szempontként az uniós intézmények jogi aktusai jogszerűségének értékelése szempontjából.

96.

Mind abban az esetben, ha az ügyet visszautalják a Törvényszék elé, mind pedig abban az esetben, ha a Bíróság úgy ítéli meg, hogy képes érdemben elbírálni az ügyet, álláspontom szerint elengedhetetlen másodlagosan ismertetni néhány, az aarhusi rendelet jogszerűségének az Aarhusi Egyezményhez képest történő vizsgálatára vonatkozó észrevételt.

97.

E tekintetben ki kell emelni, hogy a jelen ügyek nem a környezeti ügyekben az EUMSZ 263. cikk értelmében vett igazságszolgáltatáshoz való jog általános feltételeire vonatkoznak, hanem annak elemzését célozzák, hogy az uniós jogalkotó helyesen egészítette‑e ki a jogorvoslati utakat az Aarhusi Egyezmény követelményeire figyelemmel, a jogi aktusok fogalmának korlátozásával, illetve pontosabban, hogy ebben az összefüggésben kizárhatta‑e az igazságszolgáltatáshoz való jogot az uniós intézmények által elfogadott, általánosan alkalmazandó nem jogalkotási aktusok tekintetében. Ahogy ugyanis az az aarhusi rendelet előkészítő munkáiból kitűnik, az Aarhusi Egyezmény aláírásával az Európai Közösség vállalta, hogy hozzáigazítja jogszabályait az egyezmény által az igazságszolgáltatáshoz való jog tekintetében meghatározott követelményekhez.

98.

Fellebbezésében a Bizottság egy második, arra vonatkozó jogalapra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (3) bekezdésének értelmezése során. Kifejti, hogy e rendelkezés alternatívát kínált a szerződő felek számára, amennyiben azt írja elő számukra, hogy biztosítsanak közigazgatási vagy bírósági felülvizsgálatot kínáló jogorvoslati eljárást. Ekképpen a Törvényszéknek, mielőtt megállapította, hogy az aarhusi rendelet 10. cikkének (1) bekezdése összeegyeztethetetlen az egyezmény 9. cikkének (3) bekezdésével, legalább azt meg kellett volna vizsgálnia, hogy a felpereseknek volt‑e lehetőségük arra, hogy bírósági eljárást kezdeményezzenek a szóban forgó egyedi intézkedéssel szemben, akár Hollandiában, akár uniós keretek között. A Bizottság emlékeztet arra, hogy a 2008/50 irányelv 33. cikkének megfelelően a Holland Királyság az említett irányelv követelményeitől való ideiglenes eltérést a 2009. augusztus 19‑i rendelet ( 110 ) révén ültette át. A Bizottság szerint a környezetvédelmi szervezeteknek tehát volt lehetőségük arra, hogy a nemzeti bírósághoz forduljanak az átültető rendelkezésekkel szemben. Az eltérést engedélyező határozat érvényességének vizsgálata előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés tárgya lehetett volna.

99.

Mindenesetre a Bizottság szerint nem tűnik úgy, hogy az aarhusi rendelet 10. cikkének (1) bekezdése lenne az egyetlen, az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdését végrehajtó rendelkezés: álláspontja szerint az, hogy e cikk korlátozza az egyedi intézkedések felülvizsgálati eljárását, azt bizonyítja, hogy az uniós jogalkotó úgy ítélte meg, hogy az általános hatályú jogi aktusok esetében a jogi eszközök elégségesek az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdésében található követelmények tiszteletben tartásához.

100.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzetközi szerződéseket a szövegük szerint és a célkitűzéseik fényében kell értelmezni. A szerződések jogáról szóló, 1969. évi május 23‑i bécsi egyezmény 31. cikke, továbbá az államok és a nemzetközi szervezetek közötti, valamint a nemzetközi szervezetek egymás közötti szerződéseinek jogáról szóló 1986. március 21‑i bécsi egyezmény 31. cikke – amelyek e tárgyban az általános nemzetközi szokásjogot fejezik ki – e tekintetben előírja, hogy a szerződést jóhiszeműen, kifejezéseinek szövegösszefüggésükben szokásos értelme szerint, valamint tárgya és célja figyelembevételével kell értelmezni. ( 111 )

101.

Az Aarhusi Egyezmény preambulumából következik, hogy figyelemmel a környezet állapotának védelme, megőrzése és javítása iránti igényre, a szerződő felek felismerték környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való jog jelentőségét az állampolgárok számára, azzal, hogy azoknak segítségre lehet szükségük jogaik gyakorlásához. Ugyanezen preambulumból következik, hogy a felek osztoztak abban a kívánságban, hogy a nyilvánosság, illetőleg a szervezetek számára hatékony igazságszolgáltatási mechanizmus álljon rendelkezésre érdekeik védelme érdekében. ( 112 ) E célokra tekintettel kell tehát értelmezni azt a hatályt, amellyel az Aarhusi Egyezmény szerzői az említett egyezmény 9. cikkének (3) bekezdését fel kívánták ruházni.

102.

Az igazságszolgáltatáshoz való jogot a 9. cikk mindhárom, az (1) bekezdésben (az információhoz való hozzáféréssel kapcsolatos felülvizsgálat), a (2) bekezdésben (a környezettel kapcsolatos különös tevékenységekre vonatkozó felülvizsgálat), illetve a (3) bekezdésben (hozzáférés a közigazgatási és bírói eljárásokhoz annak érdekében, hogy megtámadhassák magánszemélyek és hatóságok ( 113 ) olyan aktusait és mulasztásait, amelyek sértik a környezetre vonatkozó jogot) szereplő helyzet esetében előírja. Általánosabb szinten emlékeztetni kívánok az Aarhusi Egyezmény 9. cikke által játszott sajátos szerepre, amennyiben az egyrészt az egyezmény és a nemzeti jog által biztosított, az információkhoz és a döntéshozatali folyamatban történő részvételhez való jog garanciáját jelenti, másrészt pedig a jogrend objektív védelmének eszközét. ( 114 )

103.

Ami az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (3) bekezdésének személyi hatályát illeti, meg kell jegyezni, hogy az említett rendelkezés lehetővé teszi a belső jogban olyan sajátos feltételek meghatározását, amelyeknek a nyilvánosság azon tagjainak, amelyek jogosultak a környezetvédelmi jog megsértéseinek megtámadására, meg kell felelniük. Egyértelmű tehát, hogy az egyezmény részesei az említett jogalanyok minősítése vonatkozásában gyakorolhatják a tekintetükben elismert mérlegelési jogkört. Következésképpen indokoltnak tűnik az az állítás, amely szerint a 9. cikk (3) bekezdése nem kíván actio popularist bevezetni a környezetvédelmi jogban. ( 115 )

104.

Ezzel szemben, ami az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (3) bekezdésének tárgyi hatályát illeti, hangsúlyozni szeretném, hogy az említett rendelkezést a közérdek védelmét szolgáló hatékony mechanizmusok biztosítására irányuló fent hivatkozott célkitűzések alapján kell értelmezni. ( 116 )

105.

Ezenfelül együttesen kell értelmezni a 9. cikk (3) bekezdését, és az ugyanezen rendelkezés (4) és (5) bekezdésének megfelelően alkalmazandó követelményeket. Az említett bekezdéseknek megfelelően ugyanis az érintett eljárásoknak elégséges és hatékony jogorvoslatot kell biztosítaniuk; azoknak méltányosaknak és időszerűeknek kell lenniük, és nem követhetnek kizáró módon költséges eljárást. A nyilvánosság követelménye egyértelműen kitűnik az egyezmény 9. cikkének (5) bekezdéséből.

106.

Következésképpen a szerződő felek egy mindenekelőtt hatékony mechanizmust kötelesek elfogadni, nem pusztán választaniuk kell a különböző típusú eljárások között. Ennek megfelelően úgy kell tekinteni, hogy az egyezmény aláírói mozgástérrel rendelkeznek a kialakítandó eljárást illetően, de a közigazgatási vagy bírósági felülvizsgálati módok kialakítására irányuló kötelezettségeket az egyezmény előírásainak megfelelően kell végrehajtani, annak érdekében, hogy biztosítsák a lehetőséget arra, hogy a 9. cikk (3) bekezdésének megfelelően meg lehessen támadni a környezetvédelmi jog megsértéseit. Ebből következik, hogy az említett kötelezettség végrehajtását az igazságszolgáltatáshoz való tényleges jog alapján kell értékelni. Ezt az értelmezést támasztja alá az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének címe is – „Az igazságszolgáltatáshoz való jog”.

107.

Ez átvezet az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (3) bekezdésének kulcsfogalmához, vagyis a felülvizsgálat alá vonható jogi aktus fogalmához.

108.

Igaz, hogy e fogalomra az Aarhusi Egyezmény nem ad meghatározást. Az egyezmény 9. cikke (3) bekezdésének szó szerinti értelmezése sem teszi lehetővé, hogy úgy tekintsük, hogy az említett fogalom a szerződő felek tekintetében elismert diszkrecionális jogkörbe tartozik. Ezenfelül, ugyanezen rendelkezés még csak az érintett jogi aktusok jogilag kötelező jellegét sem követeli meg. A jogtudomány egyöntetű álláspontja tehát az, hogy az említett rendelkezés a nemzeti ( 117 ) környezetvédelmi jog ( 118 ) megsértésének minden elképzelhető esetére kiterjed.

109.

Az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (3) bekezdésének első ránézésre és a fortiori ugyanezen cikk (1) és (2) bekezdéséhez képest is rendkívül széles hatálya ugyanakkor mérsékelhető. A 9. cikk (3) bekezdésének tárgyi hatályát ugyanis korlátozza az egyezmény 2. cikke (2) bekezdésének második albekezdése, amelyből kitűnik, hogy az utóbbi nem alkalmazható a jogalkotási jellegű aktusokra. Az említett rendelkezésnek megfelelően azon „hatóság” fogalma alól, amelynek környezetvédelmi jogot sértő aktusai megtámadhatók, ki vannak vonva azok az intézmények, melyek igazságszolgáltatási vagy jogalkotói minőségben járnak el.

110.

Egyértelműen úgy tűnik tehát, hogy az Aarhusi Egyezmény szerződő felei csak a nem jogalkotási intézkedéseket kívánták annak hatálya alá vonni.

111.

Másként fogalmazva, a jogalkotás körébe tartozó aktusokon kívül minden másfajta, magánszemélyek és hatóságok által elfogadott aktus, legyen az általános vagy egyedi hatályú, az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (3) bekezdésének hatálya alá tartozik.

112.

Más körülmények is megerősítik ezt az elemzést.

113.

Mindenekelőtt fontos megemlíteni, hogy az Aarhusi Egyezmény végrehajtásával összefüggésben a jogalkotási aktus fogalmának Bíróság általi értelmezésének a célja megőrizni az említett egyezmény 9. cikkének hatékony érvényesülését. ( 119 ) A Bíróság az uniós jog különböző rendelkezéseit az Aarhusi Egyezmény céljainak fényében, azok figyelembevételével végzi, és az uniós jogszabályokat az egyezménnyel „megfelelően össze kell hangolni”. ( 120 ) E megközelítés alapvető fontosságú az aarhusi rendeletnek az egyezményre tekintettel történő értelmezése szempontjából.

114.

Hivatkozni kell továbbá az Aarhusi Egyezmény rendelkezéseinek tiszteletben tartását vizsgáló bizottság állásfoglalására, amely szerint a szerződő feleknek nincs lehetőségük arra, hogy olyan szinten szigorú feltételeket alakítsanak ki, vagy tartsanak fenn, amelyek eredménye az, hogy megakadályozzák a nem kormányzati szervezeteket abban, hogy megtámadják az olyan aktusokat vagy mulasztásokat, amelyek sértik a környezet védelmére vonatkozó nemzeti rendelkezéseket. ( 121 ) Ez egyértelműen csatlakozik a Bíróság által a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatában ( 122 ) elfogadott állásponthoz. Egyébként a bizottság kételyeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Unió megfelel‑e az egyezmény 9. cikkének (3) bekezdésében rögzített feltételeknek. ( 123 )

115.

Végül, bár az Aarhusi Egyezmény végrehajtási útmutatója az ítélkezési gyakorlat szerint nem rendelkezik kötelező erővel, ( 124 ) ez az útmutató mindazonáltal referenciapontként szolgálhat az egyezmény releváns rendelkezéseinek értelmezésénél. ( 125 ) A Fish Legal és Shirley ügyben nemrégiben hozott ítéletben ( 126 ) a Bíróság rendszeresen hivatkozott az említett útmutatóra a környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférésről és a 90/313/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. január 28‑i 2003/4/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek ( 127 ) az Aarhusi Egyezményre tekintettel történő értelmezése során. Márpedig az útmutató az Aarhusi Egyezmény szövegének és szellemének megfelelően az igazságszolgáltatáshoz való jog feltételeinek tág értelmezését ismerteti és ajánlja. Ami ugyanis a felülvizsgálat alá vonható aktusokat illeti, az útmutatóból kitűnik, hogy a nyilvánosság tagjai jogosultak a nemzeti környezetvédelmi jog megsértéseinek megtámadására, „függetlenül attól, hogy kapcsolódnak‑e a nyilvánosság tájékoztatásához, illetve az egyezmény által garantált részvételi joghoz”. ( 128 ) Az útmutatóból az is kitűnik, hogy az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdésében szereplő felülvizsgálat ( 129 ) a közvetlen és közvetett értelemben vett „citizen enforcement” (állampolgárok általi jogalkalmazás) elgondolásán alapul. ( 130 )

116.

Az uniós jog valamely rendelkezésének értelmezésekor nem csupán annak szövegét és céljait kell figyelembe venni, hanem összefüggéseit és az uniós jog rendelkezéseinek összességét is. ( 131 )

117.

Mindenekelőtt, az Aarhusi Egyezményből az uniós jogban következő sajátos kötelezettségek végrehajtásának értékelése érdekében szem előtt kell tartani, hogy az egyezmény – amely egy vegyes egyezmény – hatályát az Európai Közösségnek a 2005/370 határozathoz csatolt nyilatkozata jelölte ki. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy az egyezmény aláírásának idején a hatályos jogi eszközök nem biztosították teljes körűen az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdésében meghatározott kötelezettségek teljes körű végrehajtását, amennyiben magánszemélyek vagy az egyezmény 2. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében szabályozott intézményektől eltérő hatóságok intézkedéseik és mulasztásaik miatti felelősségre vonására szolgáló eljárásokra vonatkoztak. Következésképpen a tagállamok maradnak felelősek ezen kötelezettségek teljesítéséért mindaddig, amíg a Közösség nem fogad el az e kötelezettségek végrehajtását biztosító jogszabályokat.

118.

Márpedig, ahogy arra már emlékeztettem, az aarhusi rendelet elfogadását megelőző jogalkotási munkákból kitűnik, hogy az említett rendelet célja az volt, hogy hozzáigazítsa a közösségi jogot az egyezmény rendelkezéseihez. ( 132 ) Vitathatatlan, hogy az egyezmény alkalmazása az Unió szintjén egyéb másodlagos jogi aktusok elfogadásával járt. ( 133 ) Ugyanakkor, hozzájárulva a környezetvédelmi politika célkitűzéseinek követéséhez, az aarhusi rendelet elsődlegesen arra irányult, hogy 9–13. cikke útján kiegészítse az igazságszolgáltatáshoz való jog különös szempontjait egy már korábban kialakított közösségi rendszeren belül,. ( 134 ) Ez annál is inkább fontosnak tűnik, hogy az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló irányelvtervezet még mindig nem vált az uniós jog részévé. ( 135 )

119.

Következésképpen az aarhusi rendelet névadó egyezményhez képesti jogszerűségének felülvizsgálata annál is sürgetőbb az uniós jog jelenlegi állapotában, mivel az Unió az Aarhusi Egyezményből fakadó kötelezettségei végrehajtása révén köteles teljes mértékben teljesíteni kötelezettségvállalásait.

120.

Ebben az összefüggésben a Bizottság arra vonatkozó érvelésének elutasítását javaslom, hogy átfogóan meg kell vizsgálni a hatékony bírói jogvédelem rendszerét az uniós jogban. Nem vitatott, hogy a magánszemélyek bírói jogvédelmét az Unió peres rendszerében nem csupán különböző közvetlen jogorvoslati lehetőségek biztosítják, hanem az előzetes döntéshozatalra utalás mechanizmusa is. Ugyanakkor az előzetes döntéshozatalra utalás mechanizmusa nem orvosolhatja, és ezáltal nem töltheti ki azokat a hézagokat, amelyek az uniós jogalkotó által egy olyan egyezmény valamely rendelkezésének végrehajtása során követett korlátozó megközelítés eredményei, amelynek az Unió részes fele.

121.

A Bizottságtól eltérően úgy vélem, hogy az azon intézkedésekkel szembeni jogorvoslati utak elsősorban nemzeti szintű kialakítása, „amelyek ellentmondanak a környezetre vonatkozó jog rendelkezéseinek”, azt jelentené, hogy újfent a tagállamokra hárítjuk az Uniót terhelő felelősséget. Márpedig az Unió nem igényelheti azt a tagállamoktól, hogy biztosítsák a felülvizsgálat egy adott szintjét, annak érdekében, hogy kitöltsék a másodlagos jogbeli hézagokat. Az aarhusi rendelet elfogadásával ugyanis az Unió marad teljes mértékben felelős az őt az Aarhusi Egyezmény alapján terhelő kötelezettségek végrehajtásáért.

122.

Ezzel szemben készséggel elismerem, hogy az Aarhusi Egyezményből eredő kötelezettségek végrehajtása megfelelőségének értékelése eltérő lenne, ha e végrehajtás irányelvek révén történne, mivel azt két szakaszban biztosítanák, az irányelvek elfogadásával, illetve azoknak a tagállamok jogába való átültetésével. ( 136 )

123.

Ezt követően, ami az aarhusi rendeletben az igazságszolgáltatáshoz való jog terjedelmét illeti, meg kell állapítani, hogy az aarhusi rendelet 10. cikkének (1) bekezdése úgy ülteti át ezt a célkitűzést, hogy a minősített jogalanyok, vagyis a nyilvánosságot képviselő szervezetek számára lehetőséget biztosít arra, hogy belső felülvizsgálat iránti kérelmet nyújtsanak be a környezetvédelmi joggal ellentétes aktussal szemben. Az előkészítő munkákból egyértelműen kitűnik, hogy a felülvizsgálatot annak érdekében iktatták be, hogy ne avatkozzanak bele a Szerződés szerinti igazságszolgáltatáshoz való jog gyakorlásába, amelynek értelmében valamely személy keresetet indíthat a Bíróság előtt az őt közvetlenül és személyében érintő határozatok ellen. ( 137 )

124.

A személyi hatály szempontjából a felülvizsgálati eljárás kialakítása révén az aarhusi rendelet 10. cikke megkönnyítette a nem kormányzati szervezetek igazságszolgáltatáshoz való jogát, mivel az utóbbiaknak nem kell elégséges érdekre, illetve jogsértésre hivatkozniuk ahhoz, hogy e jogot az EUMSZ 263. cikknek megfelelően gyakorolhassák. A rendelet tehát elismeri e szervezetek címzetti minősítését. ( 138 )

125.

Ezzel szemben a tárgyi hatály szempontjából a „felülvizsgálati” eljárás révén érvényesített esetleges megtámadások alkalmazási körét az aarhusi rendelet 2. cikke (1) bekezdésének g) pontjával összefüggésben értelmezett 10. cikke úgy határozza meg, hogy azok a közösségi intézmény vagy szerv által hozott, egyedi hatállyal, valamint környezetvédelmi jogon alapuló, jogilag kötelező és külső hatással bíró aktusokra vonatkoznak. Ezenfelül a „felülvizsgálat” keretében potenciálisan megtámadás alá eső intézkedést úgy határozzák meg, hogy abból az aarhusi rendelet 2. cikke (2) bekezdésének megfelelően ki vannak zárva az „igazgatási felülvizsgálati szervként eljáró” uniós intézmény vagy szerv által elfogadott igazgatási aktusok.

126.

E tekintetben megjegyzem, hogy eredeti változatában a rendelettervezet úgy határozta meg az aktus fogalmát, hogy annak körébe tartozik „közösségi intézmény vagy szerv által hozott, környezetvédelmi jogon alapuló, jogilag kötelező és külső hatással bíró igazgatási intézkedés”. ( 139 ) Az „egyedi hatállyal bíró igazgatási” aktus fogalma csak a Tanács által elfogadott közös álláspont ( 140 ) szakaszában jelent meg, és azt a Parlament úgy fogadta el második olvasatban, ( 141 ) hogy ahhoz semmilyen indokolást nem csatoltak.

127.

Az igazgatási aktus egyéb uniós jogforrásokban szereplő meghatározásának hiányában az aarhusi rendeletben ad hoc meghatározásról van szó, amelynek hatálya nehezen körülhatárolható marad. ( 142 ) Ugyanakkor számomra egyértelműnek tűnik, hogy a jogalkotó szándéka az volt, hogy korlátozza a felülvizsgálati eljárás körét.

128.

Vitathatatlan, hogy az aktust az aarhusi rendelet 2. cikkének g) pontja úgy határozza meg, hogy a „környezetvédelmi jogon alapuló” intézkedésekre terjed ki. Ezt az utóbbi feltételt tehát széles körűen vázolják, az EUMSZ 191. cikkből fakadó célkitűzésekkel összefüggésben. ( 143 ) Az is igaz, hogy a határozat általános ( 144 ) vagy egyedi jellegét az ítélkezési gyakorlat szerint tartalmára figyelemmel kell értékelni, annak megállapítása érdekében, hogy rendelkezései alkalmasak‑e arra, hogy egyedi és közvetlen hatást gyakoroljanak az érintettek helyzetére. ( 145 ) Az aarhusi rendelettel összefüggésben e különbségtétel alapvetően az Aarhusi Egyezmény értelmében vett „jogszabály” fogalmának értelmezésétől függ, amelyet az aarhusi rendelet is átvett, és amelynek értelmezése a C‑404/12. P. sz. és C‑405/12. P. sz. Tanács és Bizottság kontra Stichting Natuur en Milieu és Pesticide Action Network Europe egyesített ügyekre vonatkozó párhuzamos indítványom tárgyát képezi. ( 146 )

129.

Ugyanakkor nem vitatott, hogy a felülvizsgálati eljárás ( 147 ) csak az olyan joghatásokat hordozó egyedi határozatokra vonatkozik, amelyek kihathatnak címzettjeik érdekeire. A környezetvédelmi jog megsértése esetén az aarhusi rendelet 10. cikkén alapuló megtámadás igen szűk terjedelmét éppen a Bizottság erősítette meg a tárgyaláson, amely nehézségek árán végül egyetlen példát tudott felhozni a felülvizsgálati eljárás konkrét alkalmazására, egy géntechnológiával módosított szervezet fogalomba hozatalának engedélyezését. Végezetül meg kell állapítani, hogy a géntechnológiával módosított szervezetek, illetve a vegyi anyagok REACH‑rendelet szerinti forgalomba hozatala ( 148 ) tűnnek az elsődleges olyan területeknek, ahol a felülvizsgálati eljárást ténylegesen alkalmazzák. ( 149 ) A Bizottság gyakorlata tehát megerősíti az aarhusi rendelet megszorító értelmezését. ( 150 )

130.

Végül rá kell mutatni, hogy az aarhusi rendelet szerint a Bíróság előtti eljárások az említett rendelet 12. cikkének megfelelően nem a vitatott igazgatási aktusokra vonatkoznak, hanem az intézmény vagy szerv által a belső felülvizsgálat iránti kérelemre adott válaszra. Nem kormányzati szervezet tehát kizárólag a jelen ügyek alapját képezőhöz hasonló jogellenességi kifogás révén kérhet érdemi vizsgálatot.

131.

Következésképpen meg kell állapítani, hogy az aarhusi rendelet 10. cikke nem képezi az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdéséből fakadó kötelezettségek teljes körű végrehajtását. ( 151 )

132.

Az Aarhusi Egyezmény 9. cikke (3) bekezdésének értelmezése kapcsán fent kifejtett indokok miatt e megállapítást nem cáfolja az Aarhusi Egyezmény részesei számára biztosított mozgástér terjedelme. A Bíróság ugyanis, bár elismerte az ilyen mozgástér fennállását az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (és például a 96/61/EK irányelv ( 152 ) 15a. cikkének) ( 153 ) végrehajtása során, egy az egyezmény hatékony érvényesülését és céljait nagymértékben védő megközelítést képviselt a tagállamokat terhelő végrehajtási kötelezettségek tekintetében. ( 154 ) Következésképpen véleményem szerint nem képzelhető el eltérő megközelítés elfogadása magának az Uniónak a vonatkozásában sem. ( 155 )

133.

Figyelemmel a fenti megfontolások összességére, úgy vélem, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletben megalapozottan állapította meg, hogy az aarhusi rendelet 2. cikke (1) bekezdésének g) pontjával összefüggésben értelmezett 10. cikkével szemben hivatkozott jogellenességi kifogásnak helyt kell adni. Amennyiben a Bíróság úgy döntene, hogy meg kell vizsgálni a jelen problémakört, akkor tehát azt javaslom, hogy utasítsa el a Bizottság második jogalapját.

134.

Amennyiben a magánszemélyek tekintetében jogforrásként értelmezett nemzetközi megállapodás nem rendelkezik közvetlen hatállyal, hasznos lehet az összhangban álló értelmezés elvére hivatkozni, mint olyan eszközre, amely lehetővé teszi az ilyen megállapodás érvényesítését.

135.

Az ugyanis, hogy a másodlagos jogot a Közösséget kötelező nemzetközi megállapodásokkal összhangban kell értelmezni, az uniós bíróságot is köti. ( 156 ) Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog rendelkezéseit lehetőleg azon nemzetközi megállapodások szövege és célja alapján kell értelmezni, amelyeknek az Unió részese. ( 157 ) Az ilyen „összehangoló értelmezésnek” ( 158 ) a nemzetközi jog esetében van egy korlátja, amely szerint az említett elv „csak akkor alkalmazandó, ha a kérdéses nemzetközi megállapodás elsőbbséget élvez az érintett közösségi jogi rendelkezéssel szemben”. ( 159 ) Ennélfogva egy ilyen értelmezés elvileg elfogadható lenne a jelen ügyben.

136.

Ugyanakkor az összhangban álló értelmezés módszere csak akkor alkalmazható, ha a vitatott rendelkezés nem kellően egyértelmű, vagy összefüggése, jellege vagy a rendelkezés, illetve az azt tartalmazó alapaktus szerkezete alapján többféle értelmezés lehetséges. Márpedig a fenti észrevételekre figyelemmel az aarhusi rendelet 10. cikke esetében, amelyből egyértelműen kitűnik az általános hatályú aktusoknak a rendelet hatálya alól való kizárására irányuló szándék, nem ez a helyzet.

137.

Ezenfelül a nemzeti jog értelmezésére vonatkozó szabályokhoz hasonlóan az összhangban álló értelmezést korlátozzák az általános jogelvek, illetve a contra legem értelmezés kizárása. ( 160 ) Márpedig mivel álláspontom szerint az aarhusi rendelet hatálya a felülvizsgálati eljárás alá eső aktusnak az Aarhusi Egyezmény alkalmazási körére tekintettel túlzottan korlátozó meghatározása korlátozza az igazságszolgáltatáshoz való jogot, ezért az összhangban álló értelmezés álláspontom szerint a jelen ügyben kizárt.

138.

A környezetvédelmi szervezetek általuk „feltételesnek” minősített csatlakozó fellebbezést nyújtottak be a C‑401/12. P–C‑403/12. P. sz. egyesített ügyekben, amennyiben azt kizárólag „arra az esetre nyújtották be, ha a Bíróság nem adna helyt a válaszbeadványban előterjesztett jogalapoknak”. Az említett szervezetek ezzel összefüggésben egyetlen, arra alapított jogalapra hivatkoznak, hogy a Törvényszék tévesen elmulasztotta elismerni az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdésében szereplő „aktusok” fogalmának közvetlen hatályát.

139.

A Tanács, a Bizottság és a Parlament egyetértően úgy tekintik, hogy az ilyen „feltételes” ( 161 ) csatlakozó fellebbezés elfogadhatatlan. Érdemben a szervezetek érveinek elutasítását javasolják, mint megalapozatlanokat. Ezenkívül megjegyzik, hogy a szervezetek nem a megtámadott ítélet rendelkező részének hatályon kívül helyezését kérik, hanem valójában egy új ítéletet, amely helyben hagyná a megtámadott ítéletet, de más indokok alapján.

140.

Mindenekelőtt megjegyzem, hogy kérelmeikben a szervezetek a „megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését, valamint a Bizottság elfogadhatatlansági határozatának megsemmisítését” kérik. Azáltal, hogy a Bíróságtól annak megállapítását kérik, hogy az aktus fogalma közvetlen hatállyal rendelkezik, ami lehetővé tenné az aarhusi rendelet érvényességének vizsgálatát, a környezetvédelmi szervezetek nem a megtámadott ítélet „kiegészítését” igénylik. A közvetlen hatály megállapításának elmaradására vonatkozó panasz, ha annak helyt adnának, a jogszerűség vizsgálatát a Fediol kontra Bizottság ítéletből, illetve a Nakajima kontra Tanács ítéletből eredő ítélkezési gyakorlatra alapító Törvényszék okfejtésének egészét érvénytelenítené. Az említett szervezetek tehát a Lesoochranárske zoskupenie ítéletet kérdőjelezik meg, anélkül azonban, hogy a konkrétan e kérelmet alátámasztó jogi érvekre hivatkoznának. A beadványokból ugyanis nem tűnik ki, hogy a közvetlen hatály fennállásának megállapítására milyen alapon kerülhetne sor az aarhusi rendelet jogszerűségi felülvizsgálatának elvégzése érdekében.

141.

Márpedig elfogadhatatlannak kell tekinteni az olyan fellebbezést, amely nem tartalmaz kifejezetten a Törvényszék ítéletében szereplő téves jogalkalmazás azonosítására irányuló érvelést. ( 162 ) Ez a helyzet a jelen csatlakozó fellebbezés esetében, amellyel a felek lényegileg azt kifogásolják, hogy a Törvényszék nem döntött egy szempontról, anélkül, hogy meghatároznának bármilyen ebből eredő téves jogalkalmazást. Egy ilyen fellebbezés, még ha csak csatlakozó fellebbezésről van is szó, ugyanis nem alkalmas arra, hogy olyan jogi értékelés tárgya legyen, amely lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy az adott területen teljesítse a rá háruló feladatot, és ily módon elvégezze a jogszerűségi felülvizsgálatot. ( 163 )

142.

Ebből következően azt javaslom, hogy a Bíróság a csatlakozó fellebbezést – mint elfogadhatatlant – utasítsa el.

143.

Azt javaslom, hogy a Bíróság: