AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE

(második tanács)

2014. július 10.(*)

„Közszolgálat – Az EBB személyi állománya – Lelki zaklatás – Vizsgálati eljárás – Az elnök azon határozata, amelyben nem ad helyt a panasznak – A vizsgálóbizottság véleménye – A lelki zaklatás téves meghatározása – A magatartás szándékos jellege – A lelki zaklatásra utaló magatartás és jelek fennállásának megállapítása – Az okozati összefüggés feltárása – Hiány – A vizsgálóbizottság véleményének következetlensége – Nyilvánvaló értékelési hiba – Közszolgálati kötelességszegés – Titoktartási kötelezettség – A személyes adatok védelme – Kártérítési kereset”

Az F‑103/11. sz. ügyben,

az EUMSZ 270. cikk alapján,

CG, az Európai Beruházási Bank személyi állományának tagja (lakóhelye: Sandweiler [Luxemburg], képviseli kezdetben: N. Thieltgen, később: J.‑N. Louis és D. de Abreu Caldas ügyvédek)

felperesnek,

támogatja:

az európai adatvédelmi biztos (képviseli kezdetben: I. Chatelier és H. Kranenborg, később: I. Chatelier és A. Buchta, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó,

az Európai Beruházási Bank (EBB) (képviselik: G. Nuvoli és T. Gilliams, meghatalmazotti minőségben, segítőjük A. Dal Ferro, ügyvéd)

alperes ellen

benyújtott keresete tárgyában,

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),

tagjai: M. I. Rofes i Pujol elnök (előadó), K. Bradley és J. Svenningsen bírák,

hivatalvezető: J. Tomac tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. március 6‑án megtartott tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2011. október 11‑én benyújtott keresetlevelével CG lényegében az Európai Beruházási Bank (EBB, vagy a továbbiakban: Bank) elnöke által 2011. július 27‑én hozott azon határozat megsemmisítését kéri, amelyben nem adtak helyt a lelki zaklatás miatt tett panaszának, valamint kéri a Bank kötelezését azon vagyoni és nem vagyoni károk megtérítésére, amely őt a 2011. július 27‑i határozat jogellenessége, az őt állítólag ért lelki zaklatás és a Banknak betudható közszolgálati kötelességszegés miatt érte.

 Jogi háttér

2        Az EUMSZ 308. cikknek megfelelően az Európai Beruházási Bank alapokmányát az e Szerződéshez és az EU‑Szerződéshez csatolt jegyzőkönyv állapítja meg, amely e Szerződéseknek szerves részét képezi.

3        Az Európai Beruházási Bank alapokmányáról szóló (5.) sz. jegyzőkönyv 7. cikke (3) bekezdésének h) pontja kimondja, hogy a Kormányzótanács hagyja jóvá a Bank eljárási szabályzatát. E szabályzatot 1958. december 4‑én hagyták jóvá és többször módosították. E szabályzat kimondja, hogy a Bank személyi állományára vonatkozó előírásokat az Igazgatótanács fogadja el.

4        1960. április 20‑án az Igazgatótanács elfogadta a Bank személyi állományára vonatkozó előírásokat. A személyi állományra vonatkozó előírások a jogvitára alkalmazandó változatának 14. cikke kimondja, hogy a Bank személyi állománya az ellátott feladatok szerint három alkalmazotti kategóriába sorolható: az első kategóriába a vezetői állomány tartozik, és két besorolási csoportot foglal magában, a „[v]ezetői” csoportot, és a „C csoportot”; a második kategóriába a tervezők tartoznak és három besorolási csoport alkotja: a „D csoport”, az „E csoport” és az „F csoport”; a harmadik kategóriába a végrehajtó személyi állomány tartozik, akiket négy besorolási csoportba osztanak.

5        A személyi állományra vonatkozó előírások 41. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A Bank és a személyi állománya közötti egyedi jogvitákra a[z] [Európai Unió] Bíróság[a] rendelkezik hatáskörrel.

[…]”

6        A Bank magatartási kódexe, melyet a Bank Igazgatótanácsa 2006. augusztus 1‑jén hagyott jóvá (a továbbiakban: magatartási kódex), a „Munkahelyi méltóság” címet viselő 3.6 cikkében kimondja:

„A zaklatás vagy megfélemlítés semmilyen formája nem fogadható el. Bárki, aki zaklatás vagy megfélemlítés áldozatául esik, a Bank munkahelyi méltóságra vonatkozó szabályzatának megfelelően és büntetéstől való félelem nélkül azt az emberi erőforrások főosztály vezetőjének tudomására hozhatja. A Bank köteles gondoskodni az érintett személyről és segítséget felajánlani.

3.6.1 Lelki zaklatás

Meglehetősen hosszú időtartamon belül ellenséges vagy illetlen megjegyzések, cselekedetek vagy viselkedés ismétlődése a személyi állomány egy vagy több tagja részéről a személyi állomány valamely tagjával szemben. Valamely kényelmetlen megjegyzés vagy vita során, a pillanat hevében elhangzó barátságtalan szavak nem minősülnek lelki zaklatásnak. Azonban a rendszeres dühkitörések, sanyargatás, barátságtalan megjegyzések vagy sértő célzások, melyek heteken vagy hónapokon keresztül rendszeresen ismétlődnek, kétségtelenül a munkahelyi zaklatás jelei.

[…]”

7        2003‑ban a Bank kidolgozta a magatartási kódex 3.6 cikkében említett, munkahelyi méltóságról szóló szabályzatot (a továbbiakban: szabályzat). A szabályzat „Meghatározások: megfélemlítés és zaklatás, miről van szó” címet viselő 2.1 cikke kimondja:

„A [magatartási kódex] 3.6 cikke előírja, hogy a zaklatás nem fogadható el, és tartalmazza a zaklatás néhány meghatározását. A zaklatásnak nem létezik egységes meghatározása, mivel a zaklatás és a megfélemlítés sokféle formát ölthetnek. Lehetnek fizikaiak vagy verbálisak, megnyilvánulásuk gyakran időben elhúzódik, még akkor is, ha néhány esetben komoly incidensek fordulnak elő. Annak, hogy a szóban forgó magatartás szándékos‑e, vagy sem, nincs jelentősége. A döntő tényező az, hogy a zaklatás és a megfélemlítés olyan nem kívánatos és elfogadhatatlan magatartás, amely sérti az érintett személy önbecsülését és csökkenti önbizalmát.

[…]”

8        A szabályzat két belső eljárást hoz létre a megfélemlítési és zaklatási esetek intézése céljából, vagyis egyrészt egy informális eljárást, melynek során a személyi állomány érintett tagja békés megoldást keres a problémára, másrészt alakszerű vizsgálati eljárást, melynek során e személy hivatalosan panaszt tesz, melyet három személyből álló vizsgálóbizottság intéz. E bizottság feladata, hogy objektív és független vizsgálatot folytasson le, majd indoklással ellátott ajánlást tartalmazó véleményt ad ki a Bank elnöke részére, aki végül dönt a meghozandó intézkedésekről.

9        A vizsgálati eljárást illetően a szabályzat kimondja:

„Az alkalmazott írásban vagy szóban [az emberi erőforrások főosztály vezetőjének] tudomására hozza az ügyet. Amennyiben ez úgy véli, hogy nem olyan esetről van szó, amely egyértelműen és azonnal fegyelmi intézkedések alkalmazását igényli, és az eset körülményeit tekintve az ügyet zaklatásnak lehet minősíteni, az érintett alkalmazott az alábbi módon indíthatja el a vizsgálati eljárást:

1.      Hivatalos írásbeli kérelemben kéri [az emberi erőforrások főosztály vezetőjétől] a vizsgálati eljárás megindítását, megjelölve a panasz tárgyát és a zaklatást feltételezhetően elkövető személyek személyazonosságát.

2.      Az [emberi erőforrások főosztály vezetője] legkésőbb a panasz kézhezvételétől számított 30 naptári napon belül a személyi állomány képviselőinek egyetértésével javaslatot tesz a [Bank] [e]lnökének a bizottság összetételére és meghatározza a vizsgálat kezdő időpontját.

3.      Az [emberi erőforrások főosztály vezetője] azonnal visszaigazolja az érintett alkalmazott feljegyzésének átvételét, [így] megerősítve [számára] a vizsgálati eljárás megindítását. Ezen kívül:

a.      felhívja az érintett alkalmazottat, hogy feljegyzésben adja elő panaszát […],

[…]

c.       jelzi, hogy a fent említett feljegyzés kézhezvételét követően a feltételezett zaklatót tájékoztatják a panasz tárgyáról és e tekintetben megkapja a szükséges tájékoztatást, de a feljegyzésről nem kap másolatot,

[…]

e.      tájékoztatja a [panaszost], hogy a feltételezett zaklatót figyelmeztetni fogják arra, hogy nem léphet kapcsolatba [a panaszossal], és hogy a panaszt mindkét félnek szigorúan bizalmasan kell kezelnie (a dátummal ellátott feljegyzést) tértivevénnyel továbbítják az [emberi erőforrások főosztály vezetőjének]),

[…]

4.      A [panaszos] feljegyzésének kézhezvételekor az [emberi erőforrások főosztály vezetője]:

a.      haladéktalanul feljegyzést küld a feltételezett zaklatónak, pontosítva a panasz tárgyát és minden szükséges információt, és felhívja, hogy [tíz] napon belül bizalmas megjelöléssel küldjön írásbeli választ, kívánsága szerint csatolva az igazoló iratokat vagy bizonyítékokat,

[…]

c.      emlékezteti a feltételezett zaklatót, hogy nem léphet fel [a panaszos] ellen és hogy a panaszt mindkét félnek szigorúan bizalmasan kell kezelnie (a dátummal ellátott feljegyzést) tértivevénnyel továbbítják az [emberi erőforrások főosztály vezetőjének]),

[…]”

10      A meghallgatást illetően a szabályzat a következőképpen fogalmaz:

„A meghallgatás célja az események pontos megállapítása és tények összegyűjtése az indokolással ellátott ajánlás elkészítéséhez. […]

[…] A bizottságnak lehetősége van az általa megfelelőnek ítélt módon eljárni. Általánosságban a meghallgatás egy sor különálló megbeszélés formájában történik, melyek sorrendje a következő:

–        mindenekelőtt [a panaszos;]

–        [a panaszos] által esetlegesen említett tanúk;

–        a feltételezett zaklató [;]

–        a feltételezett zaklató által esetlegesen említett tanúk [;]

[…]”

11      A vizsgálat eredményét illetően a szabályzat kimondja:

„Az összes fél meghallgatását és minden egyéb esetleg szükséges vizsgálat elvégzését követően a bizottságnak készen kell állnia az ügy megvitatására és indoklással ellátott ajánlás megtételére. A bizottság nem rendelkezik döntéshozatali jogkörrel.

A bizottság különféle ajánlásokat fogalmazhat meg, melyek arra irányulnak, hogy:

[…]

–        [a feltételezett zaklatóval szemben] fegyelmi eljárás induljon.

[…]”

12      A Bank elnökének végleges határozatát illetően a szabályzat kimondja:

„A [Bank] [e]lnökének határozata tartalmazza a meghozandó esetleges intézkedéseket, valamint ezek időpontját; ilyen lehet például:

–        [a feltételezett zaklatóval szemben] fegyelmi eljárás megindítása,

[…]”

13      A szabályzat 1. sz. mellékletének megfelelően a szabályzatot a Bank magatartási kódexével és a személyi állományra vonatkozó előírásokkal együttesen kell értelmezni.

 A jogvita alapjául szolgáló tényállás

14      A felperes 1998. július 16‑án állt a Bank alkalmazásába, a tervezők kategóriájának E besorolási csoportjában.

15      2001. április 1‑jén a felperest előléptették a tervezők kategóriája D besorolási csoportjának első fizetési fokozatába.

16      2001. július 1‑jétől 2008. január 1‑jéig a felperes felettese Y volt, kezdetben egy projekt keretében, majd a kockázatkezelési főigazgatóságon, miközben a felperes az „árfolyamkockázat” egységet vezette a pénzügyi kockázatokkal foglalkozó főosztályon, melynek Y volt a vezetője. E feladatkörében a felperes ugyancsak szorosan együttműködött a kockázatkezelési főigazgatóság hitelkockázati főosztályának vezetőjével, X‑szel.

17      2008. január 1‑jén a felperest kinevezték a „Koordináció” osztály (a továbbiakban: „koordinációs osztály”) vezetőjévé a kockázatkezelési főigazgatóságon belül, és előléptették a C vezetői besorolási fokozatba. Ebben az időszakban a felpereshez hasonlóan X és Y is a kockázatkezelési főigazgatóság főigazgatójának közvetlen irányítása alatt állt, X a hitelkockázati főosztály vezetőjeként, Y pedig a pénzügyi kockázatokkal foglalkozó főosztály vezetőjeként. A keresetindítás időpontjában a felperes továbbra is ezt az állást töltötte be.

18      2008. január 23‑tól március 8‑ig a felperes betegszabadságon volt, 2008. március 9‑től július 28‑ig pedig szülési szabadságon; ezt követően 2008. szeptember 12‑ig éves rendes szabadságát töltötte.

19      A felperes 2008. évi értékelő jelentésében az értékelő megállapította, hogy a felperes teljesítménye minden elvárásnak megfelel, és a felperes jutalomban részesült.

20      A 2009 első félévére vonatkozó értékelő jelentésben az értékelő arra a következtetésre jutott, hogy a felperes teljesítménye nagyon jó volt. A felperes három minifokozatnyi illetményemelést és jutalmat kapott.

21      2010. május 1‑jén a kockázatkezelési főigazgatóság főigazgatóját a Bankon belül más állásba nevezték ki. X‑et a kockázatkezelési főigazgatóság megbízott főigazgatójává nevezték ki 2010 hátralevő részére és 2011. március 30‑ig. Ezen időszak alatt X korábbi, a hitelkockázati főosztály vezetőjeként betöltött állását ideiglenesen Z töltötte be.

22      A felperes, X és Y mindhárman pályáztak a kockázatkezelési főigazgatóság főigazgatói állására, a felperes pedig benyújtotta pályázatát a hitelkockázati főosztály vezetői állására is. Sem a felperes, sem X és Y pályázatai nem voltak sikeresek.

23      2010. május 4‑től a felperes hosszú időtartamú betegszabadságot töltött. Távollétére tekintettel a koordinációs osztály vezetőjeként ellátott bizonyos feladatait felosztották többek között X, Y és Z között.

24      2010. június 28‑án a felperes kezelőorvosa az előbbi kérésére igazolta, hogy a felperes egészségi állapota fekvő helyzetben történő pihenést igényel, azonban otthon dolgozhat, ha a fekvő vagy félig ülő helyzetet megőrzi, mégpedig – az orvosi igazolás kiállításának időpontjában – határozatlan ideig. Ezen igazolás alapján a felperes kérte, hogy távmunka keretében otthon dolgozhasson. A Bank elfogadta e távmunka iránti kérelmet, pontosítva, hogy a felperes jogállása betegszabadságon lévő személy jogállása marad.

25      2010. szeptember elején a felperes a Bank üzemorvosának engedélyét kérte, hogy hetente fél napot a Bank központjában dolgozhasson és továbbra is távmunka keretében maradhasson. E kérelmet elfogadták.

26      2010. december 15‑én új főigazgatót neveztek ki a kockázatkezelési főigazgatóságra, aki 2011. április 1‑jén állt munkába.

27      A 2011. február 8‑tól április 3‑ig terjedő időszakra a felperes számára engedélyezték, hogy orvosi okból részmunkaidőben dolgozhasson.

28      2011. február 18‑án a felperes a szabályzattal összhangban, az informális eljárást követően vizsgálati eljárás megindítását kérte X‑szel és Y‑nal szemben. E kérelemben a felperes előadta, hogy X 2010 júniusa óta, Y pedig 2008 szeptembere óta megfélemlítésre és zaklatásra irányuló magatartást tanúsított vele szemben, amely lényegében egyrészt félretájékoztatással és információk visszatartásával valósult meg, azzal a céllal, hogy munkájának hatékonyságát csökkentsék, másrészt a „félreállításával”, melyet szerepének és felelősségének csökkentésével értek el, harmadrészt nyilvános lejáratásával, valamint nyilvános és szűk körben történő megalázásával, negyedrészt a kollégái köréből történő eltávolításával, kizárva őt a munkahelyi információcseréből.

29      2011. február 22‑én a Bank válaszolt a felperes február 18‑i levelére.

30      2011. február 28‑i levelében az emberi erőforrások főosztály vezetője tájékoztatta a felperest a vizsgálati eljárás megindításáról és felhívta, hogy feljegyzésben adja elő panaszát. A levélben szerepelt, hogy e feljegyzés kézhezvételét követően a feltételezett zaklatókat tájékoztatják a panasz tárgyáról, a védelemhez való joguk védelme érdekében másolatot kapnak a feljegyzésről, továbbá a kölcsönösség jegyében és ugyanezen elv alapján a felperes másolatban megkapja a két feltételezett zaklató válaszát. A levél azt is pontosította, hogy ez utóbbiakat figyelmeztetni fogják arra, hogy nem léphetnek kapcsolatba a felperessel, és hogy a panaszt minden félnek szigorúan bizalmasan kell kezelnie.

31      2011. március 14‑i feljegyzésében a felperes feltárta a feltételezett zaklatók vele szemben tanúsított, megfélemlítésre és zaklatásra irányuló magatartását. A panasz valóságos voltának bizonyítására iratokat csatolt e feljegyzéshez. E mellékletek közül több a felperes egészségügyi állapotára vonatkozó adatokat tartalmazott, ideértve többek között a felperes munkaképtelenségére vonatkozó orvosi igazolásokat és levelezéseket.

32      2011. március 16‑i levelében az emberi erőforrások főosztály vezetője visszaigazolta a 2011. március 14‑i feljegyzés átvételét, és tájékoztatta a felperest arról, hogy e feljegyzést ugyanazon a napon továbbították X‑nek és Y‑nak. A felek között nincs vita arra vonatkozóan, hogy a 2011. március 14‑i feljegyzés mellékleteit szintén továbbították.

33      2011. március 28‑i feljegyzéseikben X és Y benyújtották a felperes feljegyzésére adott válaszukat. A felperes másolatot kapott e feljegyzésekről.

34      2011. április 4‑e és július 8‑a között a felperes betegszabadságon volt. Ezután gyógykezelés miatti félmunkaidő keretében vette fel a munkát, majd 2011. szeptember 1‑jétől teljes munkaidőben tért vissza az állásába.

35      2011. április 6‑i, az emberi erőforrások főosztály vezetőjének címzett levelében a felperes kifogásolta, hogy a 2011. március 14‑i feljegyzését és annak mellékleteit egészében továbbították a feltételezett zaklatóknak, mivel e mellékletek az egészségi állapotára vonatkozó számos bizalmas, személyes adatot tartalmaztak.

36      2011. április 11‑i levelében adott válaszában az emberi erőforrások főosztály vezetője többek között azzal érvelt, hogy a szabályzat vizsgálati eljárásra vonatkozó rendelkezései az iratok felek közötti továbbítására vonatkozó részükben felülvizsgálat alatt állnak, a védelemhez való jog megóvása érdekében, és azért, hogy összhangba kerüljenek az európai adatvédelmi biztos új iránymutatásaival.

37      2011. április 28‑i elektronikus leveleiben az emberi erőforrások főosztály felhívta a feltételezett zaklatók figyelmét arra, hogy a 2011. március 16‑án továbbított iratok között a felperes orvosi iratai is szerepeltek, amelyeket a felperes a vizsgálati eljárás során nyújtott be, és azt kérte a feltételezett zaklatóktól, hogy ezen orvosi adatokat a legszigorúbban bizalmas módon kezeljék.

38      2011. május 2‑án a Bank elnöke kijelölte a vizsgálóbizottságot, amely meghallgatta a felperest, valamint X‑et és Y‑t.

39      Azon tanúk közül akiknek vizsgálóbizottság elé történő beidézését a felperes kérte, egy kivételével megtagadták a bizottság előtti megjelenést. Az X által megjelölt, valamint saját kezdeményezésre kikérdezni kívánt tanúk kihallgatását követően a vizsgálóbizottság úgy határozott, hogy nem erőlteti a felperes által megjelölt tanúk kihallgatását.

40      2011. július 11‑én a vizsgálóbizottság kibocsátotta véleményét (a továbbiakban: a vizsgálóbizottság véleménye). X‑et illetően a vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy „nem állapítható meg olyan visszaélésszerű és szándékos magatartás, amelyet zaklatásnak lehetne minősíteni”, Y‑t illetően pedig, miután megállapította, hogy a felperes által kifogásolt egyes cselekmények valóban megtörténtek, a vizsgálóbizottság nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy e cselekmények lelki zaklatásnak minősülnek‑e. Az említett véleményben a vizsgálóbizottság egy sor ajánlást fogalmazott meg a Bank számára.

41      2011. július 27‑i levelében a Bank elnöke tájékoztatta a felperest, hogy a vizsgálóbizottság véleményére tekintettel úgy határozott, hogy nem tesz hatósági intézkedést a felperes panasza alapján (a továbbiakban: 2011. július 27‑i határozat). E levélben a Bank elnöke pontosította, hogy az emberi erőforrások főosztály vezetője a felperes rendelkezésére állt, hogy megvitassák a Bank pénzügyi főellenőréhez való esetleges áthelyezését.

42      2011 augusztusában, pontosabban nem ismert időpontban, a felperes panaszt tett az európai adatvédelmi biztosnál személyes adatainak a vizsgálati eljárás során való kezelése miatt. Az európai adatvédelmi biztos vizsgálatot indított, de 2012. február 2‑án azt az uniós bíróság jelen ügyben meghozandó végleges határozatáig felfüggesztette.

43      2011. augusztus 25‑én a felperes kártérítési kérelmet nyújtott be a Bankhoz a 2011. július 27‑i határozat jogellenességével és a 2008 szeptembere óta vele szemben elkövetett, közszolgálati kötelességszegésnek minősülő, jogsértő cselekményekkel okozott károk megtérítését kérve.

44      2011. szeptember 1‑jei levelében a Bank elnöke elutasította a kártérítési kérelmet (a továbbiakban: 2011. szeptember 1‑jei határozat).

45      2011. december 21‑én a Bank elnöke arra kérte a kockázatkezelési főigazgatóság korábbi főigazgatóját, hogy vizsgálja meg a felperes más igazgatóságra történő áthelyezésének lehetőségét.

46      2012. február 2‑i, az európai adatvédelmi biztosnak címzett levelében a Bank válaszolt az adatvédelmi biztos által feltett néhány kérdésre.

 A felek kérelmei és az eljárás

47      Keresetlevelében a felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:

–        semmisítse meg a vizsgálóbizottság véleményében foglalt végkövetkeztetést annyiban, amennyiben az azt állapítja meg, hogy nem állnak rendelkezésre olyan tények, amelyeket a felperest ért zaklatásnak lehetne minősíteni;

–        semmisítse meg a 2011. július 27‑i határozatot;

–        állapítsa meg, hogy a felperes zaklatás áldozata volt, és még mindig az;

–        kötelezze a Bankot e zaklatás megszüntetésére;

–        semmisítse meg a 2011. szeptember 1‑jei határozatot;

–        állapítsa meg a Banknak felróható közszolgálati kötelességszegések fennállását;

–        állapítsa meg a Bank felelősségét a 2011. július 27‑i határozat jogellenességét, a felperest ért zaklatást, valamint a Banknak felróható közszolgálati kötelességszegéseket illetően;

–        kötelezze a Bankot a felperes személyes, nem vagyoni és vagyoni, múltbeli és jövőbeli, a Bank elnöke 2011. július 27‑i határozatának jogellenességéből, a felperest ért lelki zaklatásból és a Banknak felróható közszolgálati kötelességszegésekből eredő kára megtérítésére, késedelmi kamatokkal együtt:

–        a 2011. július 27‑i határozat jogellenességét illetően:

–        illetményveszteség címén bekövetkezett vagyoni kár: 113 100 euró;

–        nem vagyoni kár: 50 000 euró;

–        a felperest ért lelki zaklatást illetően:

–        illetmény és előmeneteli veszteség címén bekövetkezett vagyoni kár: 132 100 euró;

–        nem vagyoni kár: 50 000 euró;

–        a keletkezett költségeket érintően: 13 361,93 euró;

–        az EBB‑nek felróható közszolgálati kötelezettségszegéseket illetően:

–        a bizalmas kezelésre és adatvédelemre vonatkozó kötelezettség Bank általi megszegése: 10 000 euró;

–        a tanúk kihallgatása során felmerült események: 40 000 euró;

–        bizonyításfelvétel keretében rendelje el és végezze el a tanúk kihallgatását, ahogyan azt a keresetlevélhez mellékelten felajánlott bizonyítékban pontosította;

–        bizonyításfelvétel keretében kérjen szakértői vizsgálatot a 2011. július 27‑i határozat jogellenességéből, a felperest ért lelki zaklatásból és a Banknak felróható közszolgálati kötelességszegésekből eredő vagyoni és nem vagyoni kára mértékének megállapítására, amely vizsgálat tárgyát a keresetlevélhez mellékelten felajánlott bizonyítékban bővebben kifejtette;

–        a Bankot kötelezze az eljárási költségek viselésére.

48      A Bank ellenkérelmében azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:

–        a keresetet mint elfogadhatatlant és/vagy mint megalapozatlant utasítsa el;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

49      A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2012. január 31‑én érkezett beadványával az európai adatvédelmi biztos kérte, hogy a felperes kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson.

50      A Közszolgálati Törvényszék második tanácsának elnöke a 2012. április 24‑i végzésével engedélyezte az európai adatvédelmi biztos beavatkozását. Az európai adatvédelmi biztos beavatkozási beadványa 2012. június 1‑jén érkezett meg a Közszolgálati Törvényszék Hivatalához. E beadványban az európai adatvédelmi biztos pontosítja, hogy csupán azon kérelmek támogatására avatkozik be, amelyek a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása [helyesen: kezelése] tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 2000. december 18‑i 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (HL 2001. L 8., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 26. kötet, 102. o.) előírt adatvédelmi szabályok elemzését igénylik. 2012. június 22‑én, illetve 2012. július 2‑án benyújtott beadványaiban a felperes és a Bank előadta észrevételeit az európai adatvédelmi biztos beavatkozására vonatkozóan. A Bank az európai adatvédelmi biztos kérelmeinek elutasítását kérte, és az európai adatvédelmi biztos kötelezését azon költségek megtérítésére, amelyek a beavatkozása folytán nála felmerültek.

51      A Közszolgálati Törvényszéknek küldött 2012. március 30‑i levelében a felperes arra panaszkodott, hogy a jelen ügyben a Bankot képviselő egyik meghatalmazott telefonon kapcsolatba lépett a felperes által a keresetlevélhez mellékelten felajánlott bizonyítékban tanúnak javasolt egyik személlyel, azt tudakolva, hogy tanúskodni kíván‑e a felperes mellett. E kapcsolatfelvételt követően az érintett személy állítólag jelezte a felperes egyik kollégájának, hogy a megtorlástól tartva nem akar a felperes mellett tanúskodni.

52      2012. május 4‑i levelében a Bank előterjesztette a felperes 2012. március 30‑i levelére vonatkozó észrevételeit.

53      A Közszolgálati Törvényszék hivatala 2014. január 17‑i leveleiben felhívta a feleket arra, hogy adjanak választ a pervezető intézkedésekre. A felek eleget tettek e felhívásnak. Válaszában a felperes újraértékelte az őt állítólag ért vagyoni kárt, és előadta, hogy annak összege már 218 800 euró.

54      A tárgyaláson a felperes elállt első és negyedik kereseti kérelmétől. Továbbá azt kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék együtt értékelje a hetedik és nyolcadik kereseti kérelmet.

 Az elfogadhatóságról

I –  A zaklatás megállapítására vonatkozó harmadik kereseti kérelemről

55      A felperes annak megállapítását kéri a Közszolgálati Törvényszéktől, hogy lelki zaklatás áldozata volt, és még mindig az.

56      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azonban az uniós bíróságnak nem feladata elvi megállapítások tétele (De Nicola kontra EBB ítélet, T‑120/01 és T‑300/01, EU:T:2004:367, 136. pont; De Nicola kontra EBI ítélet, T‑264/11 P, EU:T:2013:461, 63. pont).

57      Ebből következik, hogy a zaklatás megállapítására irányuló kérelem elfogadhatatlan és azt el kell utasítani. Mivel a felperes azt kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék a tanúk kihallgatása céljából rendeljen el bizonyításfelvételt, hogy megállapíthassa a zaklatás megtörténtét, nem szükséges sem ilyen intézkedést tenni, sem állást foglalni a felperes által a 2012. március 30‑i levelében kifogásolt, eljárást megzavaró eseményről.

II –  A 2011. szeptember 1‑jei határozat megsemmisítésére irányuló ötödik kereseti kérelemről

58      2011. szeptember 1‑jei határozatában a Bank elutasította a felperes szerint a 2011. július 27‑i határozat jogellenességével és a 2008 szeptembere óta vele szemben elkövetett, közszolgálati kötelességszegésnek minősülő jogsértő cselekményekkel neki okozott károk megtérítése iránti, 2011. augusztus 25‑i kártérítési kérelmét.

59      Márpedig a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a jelen keresetében a felperes ugyanezen károk megtérítésére irányuló kártérítési kérelmet terjesztett elő.

60      Ilyen körülmények között nem szükséges önállóan határozni a 2011. szeptember 1‑jei határozat megsemmisítésére irányuló kereseti kérelmekről (lásd: Verheyden kontra Bizottság ítélet, F‑72/06, EU:F:2009:40, 30. pont).

III –  A Banknak felróható közszolgálati kötelességszegések fennállásának megállapítására irányuló hatodik kereseti kérelemről

61      A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék állapítsa meg, hogy a Bank vele szemben több közszolgálati kötelességszegést követett el.

62      A Közszolgálati Törvényszék mindazonáltal megjegyzi, hogy kártérítési kérelmeiben a felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék kötelezze a Bankot az ugyanezen közszolgálati kötelességszegésekkel neki okozott károk megtérítésére. Következésképpen a közszolgálati kötelességszegések megállapítására irányuló kérelmek önálló kérelmek, melyek valójában a kártérítési keresetének alátámasztására felhozott bizonyos érvek Közszolgálati Törvényszék általi elismerésére irányulnak. Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen kérelmeket mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani, mivel a Közszolgálati Törvényszéknek nem feladata, hogy jogi nyilatkozatokat tegyen (A kontra Bizottság ítélet, F‑12/09, EU:F:2011:136, 83. pont; Marcuccio kontra Bizottság végzés, F‑87/07, EU:F:2008:135, 36. pont).

63      Ebből következően a Banknak felróható közszolgálati kötelességszegések fennállásának megállapítására irányuló kereseti kérelmet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

 A megsemmisítés iránti kérelemről és a kártérítési kérelmekről

I –  A 2011. július 27‑i határozat megsemmisítése iránti kérelemről

A –  A felek érvei

64      A felperes azzal érvel, hogy a 2011. július 27‑i határozat nyilvánvaló értékelési hibát tartalmaz és azt meg kell semmisíteni. E tekintetben a felperes azt állítja, hogy a vizsgálóbizottság véleménye egyrészt aggasztó megállapításokat tartalmaz, amelyek alapján a Bank elnökének intézkedéseket kellett volna tennie többek között a zaklatás megszüntetése érdekében, ahelyett hogy lezárja a panaszeljárást. Szerinte a vizsgálóbizottság véleménye rávilágított a felperessel szembeni nyilvános lejáratásra és az ő megalázására, valamint elszigetelésére és kollégái köréből való kizárására. Emellett az említett vélemény szerint Y szándékosan távolította el a felperest az állásából. Másrészt a vizsgálóbizottság véleménye a felperes újrabeosztását ajánlja a felperes érdekében, és azt, hogy helyezzék vissza osztályvezetői állásába, valós előmeneteli perspektívát kínálva neki. Következésképpen a felperes úgy véli, hogy a Bank elnöke nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor a vizsgálóbizottság véleménye alapján elfogadta a 2011. július 27‑i határozatot, és amikor ezáltal megtagadta, hogy a felperes panasza alapján hatósági intézkedést tegyen, a felperest érő zaklatás megszüntetéséhez szükséges intézkedést fogadjon el, visszahelyezze őt a munkakörébe vagy azzal egyenértékű állásba helyezze.

65      A Bank azt a választ adja, hogy a 2011. július 27‑i határozat nem áll ellentmondásban a vizsgálóbizottság véleményével, mivel mindkettő a felperessel szembeni lelki zaklatásra vonatkozó tények hiányát állapította meg. Másfelől, ebben a vizsgálóbizottság véleményét követve, a Bank elnöke a 2011. július 27‑i határozatban felhívta a felperest, hogy fontolja meg a Bank másik igazgatóságára történő áthelyezést.

B –  A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

66      A Közszolgálati Törvényszéknek azt a kérdést tették fel, hogy a Bank elnöke nyilvánvaló mérlegelési hibát követett‑e el, amikor a vizsgálóbizottság véleményének fényében elfogadta a 2011. július 27‑i határozatot. Megőrizve a Bank elnökét megillető széles mérlegelési jogkörnek biztosítandó hatékony érvényesülést, a Közszolgálati Törvényszék már pontosította, hogy valamely hiba akkor nyilvánvaló, amikor az könnyen észlelhető és egyértelműen kimutatható azon szempontok alapján, amelyeknek a szóban forgó döntéshozatali jogkör gyakorlása alá van rendelve (Canga Fano kontra Tanács ítélet, F‑104/09, EU:F:2011:29, 35. pont, fellebbezést követően helybenhagyta a Canga Fano kontra Tanács ítélet, T‑281/11 P, EU:T:2013:252, 127. pont).

67      A Közszolgálati Törvényszék megjegyzi, hogy a vizsgálóbizottság véleménye pontosítja, hogy „e bizottságot annak feltárására kérték fel, hogy a felperest érte‑e [X és Y] részéről zaklatás és megfélemlítés, tudva, hogy [a vizsgálóbizottság] lelki zaklatás alatt minden olyan visszaélésszerű magatartást ért, amely tartós, ismétlődő vagy rendszeres viselkedésben, tettekben, gesztusokban és írott közlésben jelenik meg, szándékos és sérti valamely személy személyiségét, méltóságát, testi vagy lelki épségét”. A vizsgálóbizottság annak kimondásával folytatja, hogy „[a] lelki zaklatás megállapításakor kulcsfontosságú a visszaélésszerű és szándékos fellépés a panaszos által zaklatóként azonosított személyek részéről”, és a vizsgálóbizottság „e szempontok alapján elemezte a [felperes] kifogásait”.

68      E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a magatartási kódex 3.6.1 cikke a lelki zaklatást úgy határozza meg, mint „meglehetősen hosszú időtartamon belül ellenséges vagy illetlen megjegyzések, cselekedetek vagy viselkedés ismétlődése a személyi állomány egy vagy több tagja részéről a személyi állomány valamely tagjával szemben”. A magatartási kódex e rendelkezését a szabályzat rendelkezéseivel, jelen esetben annak a zaklatás meghatározására vonatkozó 2.1 cikkével együtt kell értelmezni, amelynek értelmében annak a ténynek, hogy „a szóban forgó magatartás szándékos‑e, vagy sem, nincs jelentősége. A döntő tényező az, hogy a zaklatás és a megfélemlítés olyan nem kívánatos és elfogadhatatlan magatartás, amely sérti az érintett személy önbecsülését és csökkenti önbizalmát”.

69      A szabályzat 2.1 cikkének a magatartási kódex 3.6.1 cikkével együttes olvasatából kettős következtetés vonható le. Egyrészt a magatartási kódex 3.6.1 cikkében szereplő megjegyzéseknek, cselekedeteknek vagy viselkedésnek sértenie kell az áldozat önbecsülését és csökkenteni önbizalmát. Másrészt, mivel nem szükséges, hogy a szóban forgó cselekmények szándékosak legyenek, nem kell bizonyítani, hogy e megjegyzéseket, cselekedeteket vagy viselkedést valamely személy méltósága megsértésének szándékával követték el. Másként fogalmazva, lelki zaklatás megvalósulhat anélkül is, hogy bizonyítani kellene, hogy a zaklató megjegyzéseivel, cselekedeteivel vagy viselkedésével szándékosan ártani akart az áldozatnak. A szabályzat 2.1 cikkének a magatartási kódex 3.6.1 cikkével együttes olvasata alapján megvalósul a lelki zaklatás, ha a megjegyzések, cselekedetek vagy viselkedés a bekövetkezésükkor objektíven valamely személy önbecsülésének vagy önbizalmának sérelmével járnak.

70      A tárgyaláson a lelki zaklatás meghatározására vonatkozó kérdésre a Bank megerősítette, hogy ahhoz, hogy valamely magatartást a szabályzat 2.1 cikkének a magatartási kódex 3.6.1 cikkével együttes olvasata alapján lelki zaklatásnak lehessen tekinteni, annak „visszaélésszerűnek és szándékosnak” kell lennie, ahogyan az a vizsgálóbizottság véleményében szerepel.

71      Ezen állítás azonban nem tekinthető megalapozottnak, mivel ahogyan az a jelen ítélet 69. cikkéből kitűnik, és a szabályzat 2.1 cikkével összhangban, nem szükséges, hogy a szóban forgó magatartást szándékosan kövessék el.

72      A Bank a tárgyaláson azt is állította, hogy különbséget kell tenni a feltételezett zaklató „objektív” és „szubjektív” szándékossága között, és a szabályzat – amikor úgy rendelkezik, hogy nincs jelentősége annak, hogy a szóban forgó magatartás szándékos‑e, vagy sem – azt kívánja jelezni, hogy csupán a feltételezett zaklató objektív szándékossága követelmény, a szubjektív szándékosság fennállása azonban nem. Ennek az érvnek azonban nem lehet helyt adni, mivel a szabályzat 2.1 cikke nem tesz lehetővé ilyen megkülönböztetést.

73      A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a lelki zaklatásnak a vizsgálóbizottság véleményében elfogadott és a jelen ítélet 67. pontjában szereplő fogalma szűkebb, mint amelyet a szabályzat 2.1 cikkének a magatartási kódex 3.6.1 cikkével együttes olvasata meghatároz, ezért e fogalom nincs összhangban a Bank alkalmazottaira alkalmazandó szabályozással.

74      A teljesség kedvéért a Közszolgálati Törvényszék megvizsgálja, hogy annak ellenére, hogy a lelki zaklatás téves fogalmát használta, a vizsgálóbizottság megvizsgálta‑e, hogy X és Y valóban a felperes által kifogásolt magatartást tanúsított‑e, annak érdekében, hogy ennek megállapítása esetén értékelje, hogy e magatartás objektíven a felperes testi vagy lelki épségének sérelmével járt‑e, amely esetben e magatartás zaklatásnak minősül.

75      E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék megjegyzi, hogy véleményének több bekezdése is azt mutatja, hogy a vizsgálóbizottság annak vizsgálatára szorítkozott, hogy a feltételezett zaklatók „visszaélésszerű és szándékos” magatartást tanúsítottak‑e a felperessel szemben.

76      A vizsgálóbizottság azt állítja, hogy Y‑t „[…] ambiciózus embernek tartják, akinek vannak elképzelései a szakmai jövőjét illetően, és akit nem lehet úgy jellemezni, mint valamiféle úthenger, amely az általa esetleg okozott járulékos veszteségekkel nem törődve halad előre”, és nem gondolja, hogy „Y kiszemelte volna [a felperest], miközben [Y] nagy valószínűséggel ugyanúgy járt volna el, ha valaki más azonos pillanatban ugyanolyan helyzetbe került volna mint [a felperes]: a felperes ott volt, akadályozta a törekvéseit és betegség miatti […] távolléte részben akadályozta [a] munka megfelelő elvégzését, ezért el kellett távolítani”.

77      Ezután a vizsgálóbizottság következtetéseiben és a felperesnek a félretájékoztatásra és információk visszatartására vonatkozó kifogását illetően megállapította, hogy „bizonyos hiányosságok tapasztalhatók a [felperes] információit illetően”, de „[i]nkább felületességről és egyfajta hanyagságról lehet szó, semmint [a] [felperessel szembeni] visszaélés szándékáról az információáramlásból való eltávolítása érdekében.”

78      Ráadásul a felperesnek a feltételezett zaklatókkal szembeni azon kifogását illetően, hogy szerepének és felelősségének csökkentésével „félreállították”, a vizsgálóbizottság miután megállapította e kifogás valós voltát, kimondta, hogy „nem gondolja, hogy [X] szándékosan és visszaélésszerűen hozzájárult a felperes helyzetének aláásásához” ezzel szemben úgy véli, hogy Y „tudatosan kitölti a [felperes] távollétében keletkező teret, és »járulékos veszteségként« elfogadja, hogy a felperest eltávolítsák tisztségéből, hogy végül jobb helyzetbe kerüljön”.

79      Ugyanígy, amikor a vizsgálóbizottság a felperes által nyilvános lejáratásra vonatkozó kifogására utal, azzal érvel, hogy „azon megalázó és lealacsonyító helyzet, amelyben [a felperes] találhatja magát, inkább az általános helyzet eredménye, semmint [X] vagy [Y] erre irányuló szándékának következménye”.

80      Emellett a felperesnek a kollégái köréből való eltávolítására vonatkozó kifogását illetően a vizsgálóbizottság azt állítja, hogy e kizárás, „amely valósnak tűnik, […] nem [a felperes] kizárására irányuló, szándékos és visszaélésszerű tevékenység következménye”.

81      Végül az X‑re vonatkozó egy bekezdés alátámasztja, hogy a vizsgálóbizottság azért állapította meg a zaklatás hiányát, mert nem bizonyosodott be, hogy X szándékosan ártani kívánt a felperesnek. Ugyanis X felperessel szembeni magatartásának megvizsgálását követően a vizsgálóbizottság azt a következtetést vonta le, hogy „következésképpen a [vizsgálóbizottság] nem tudott X részéről olyan visszaélésszerű és szándékos hozzáállást megállapítani, melyet zaklatásnak lehetne minősíteni.”

82      Mindazonáltal még ha a vizsgálóbizottság a lelki zaklatás hibás fogalmának alkalmazása miatt a jelen ítélet fenti 75. és 81. pontjában szereplő módon korlátozta is a vizsgálatát, a Közszolgálati Törvényszék megjegyzi, hogy a vizsgálóbizottság megállapította, hogy X és Y valóban megvalósított a felperes által nekik felrótt bizonyos cselekményeket. Így a vizsgálóbizottság megállapítja, hogy „X nem […] avatkozott be a vélhetően szükséges eréllyel, hogy megértesse Y‑nal, hogy az általa helyettesítés keretében ellátott feladatok tekintetében helyettesítőnek kell maradnia.”

83      Ami Y‑t illeti, a vizsgálóbizottság megállapítja, hogy Y „apránként eltávolította [a felperest] az állásából, kisajátítva a koordinációs feladatok stratégiailag fontos területeit. Jelenleg nyilvánvaló […], hogy a [kockázatkezelési főigazgatóság] szervezeti ábrája szerint [Y] tartja kézben az összes stratégiai, kulcsfontosságú feladatot, amelyek jó rálátást biztosítanak a Bank szervezetére és a [felperes] adminisztratív feladatkörbe szorult vissza. Bekövetkezett az, amit a [felperes] megjósolt.” A vizsgálóbizottság hozzáteszi, hogy véleménye szerint Y „kihasználta a [kockázatkezelési főigazgatóság] akkori általános helyzetét, hogy helyzetbe hozza magát és haladjon szakmai karrierje, és elfogadta, hogy a [felperes] helyzete járulékosan felmorzsolódjon”.

84      Ezután a vizsgálóbizottság azt állítja, hogy „bizonyos hiányosságok tapasztalhatók a [felperes] információit illetően”, hogy „[a felperes] szerepe és felelőssége a kulcsfontosságú és stratégiai részeket illetően, melyek lehetővé teszik, hogy kitűnjön a Bank vezetői előtt és megalapozza későbbi szakmai előmenetelét, nagyrészt ténylegesen kiüresedett”, és hogy a felperes kollégái köréből való eltávolítása „számára valósnak tűnik”.

85      Továbbá a vizsgálóbizottság „meg van győződve arról, hogy [a felperesnél] a lelki zaklatás áldozatául esett személynél rendszerint tapasztalható összes tünet megfigyelhető: depresszió, levertség, aggodalom, saját jelentéktelenségének érzése, magányosság és elszigeteltség érzése, az élet és a szakmai tervek értelmének megkérdőjelezése, munkahelyi kapcsolatok jelentős akadályozottsága”, és megállapította, hogy „a felperes súlyos lelki szenvedést átélő személy, akinél a lelki zaklatás összes tünete megfigyelhető”.

86      Márpedig a Közszolgálati Törvényszék köteles megállapítani, hogy miután egyrészt arra a következtetésre jutott, hogy a felperes által a feltételezett zaklatóknak felrótt bizonyos cselekmények megvalósultak, másrészt ez utóbbinál fennállnak a lelki zaklatás tünetei, a vizsgálóbizottság nem próbálta feltárni, hogy a fent említett cselekmények okozták‑e a lelki zaklatás tüneteit, többek között a felperes önbecsülésének vagy önbizalmának sérelmét. X‑et illetően a vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy „nem állapítható meg olyan visszaélésszerű és szándékos magatartás, amelyet zaklatásnak lehetne minősíteni”, Y‑t illetően pedig, miután megállapította, hogy a felperes által kifogásolt egyes cselekmények valóban megtörténtek, a vizsgálóbizottság nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy e cselekmények lelki zaklatásnak minősülnek‑e.

87      A fenti megfontolások alapján meg kell állapítani, hogy a vizsgálóbizottság véleményét egyrészt olyan vizsgálatot követően fogadták el, amelynek során a feltételezett zaklatók viselkedését nem a lelki zaklatásnak a szabályzat 2.1 cikkének a magatartási kódex 3.6.1 cikkével együttes olvasata szerinti meghatározására tekintettel vizsgálták, másrészt a vélemény nem következetes annyiban, hogy megállapítja mind a felperes által kifogásolt bizonyos cselekmények feltételezett zaklatók általi megvalósítását, mind a felperesnél a lelki zaklatás tüneteinek fennállását, anélkül hogy vizsgálná, hogy ez utóbbit az előbbiek váltották‑e ki.

88      Következésképpen a vizsgálóbizottság véleményében szabálytalanságok figyelhetők meg.

89      A Bank elnöke tehát nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor e vélemény alapján meghozta a 2011. július 27‑i határozatot. Mivel a Bank elnöke jogsértést követett el, a 2011. július 27‑i határozat meg kell semmisíteni.

90      Következésképpen a 2011. július 27‑i határozat megsemmisítésére irányuló kérelemnek helyt kell adni.

II –  A felperes kártérítési kérelmeiről

91      A felperes kártérítési kérelmét három részre osztja. Az elsőben a 2011. július 27‑i határozat jogellenességével állítólagosan okozott károk megtérítését kéri. A másodikban azon károk megtérítését kéri, amelyek a lelki zaklatás és a Bank gondoskodási kötelezettségének megsértése miatt állítólag őt érték. A harmadik részben a közszolgálati kötelességszegésekből állítólagosan eredő kára megtérítését kéri.

A –  A 2011. július 27‑i határozat jogellenességéből eredő károk megtérítéséről

1.     A felek érvei

92      A felperes azzal érvel, hogy a 2011. július 27‑i határozat 218 800 euróra értékelt anyagi kárt okozott neki. Ugyanis mivel a Bank elnöke megtagadta, hogy rá nézve intézkedést hozzon, visszahelyezze őt a munkakörébe vagy azzal egyenértékű állásba helyezze, valós előmeneteli lehetőséget kínálva neki, a felperes felelősségtől megfosztott és semmilyen előmeneteli lehetőséget nem kínáló állásban találta magát. A 2011. július 27‑i határozat ezért hatással volt és a jövőben is hatással lesz a díjazására, többek között a jutalmaira, amelyeket az alkalmazott célkitűzései és felelőssége alapján határoznak meg. A felperes azt állítja, hogy a 2011. július 27‑i határozat bizonytalan és nyugtalanító helyzetbe hozta, jelentős nem vagyoni kárt okozva neki, amelyet méltányosan 50 000 euróra értékel.

93      A Bank válasza az, hogy e kártérítési kérelem nem megalapozott, mivel neki semmiféle jogellenes magatartás nem róható fel.

2.     A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

94      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az adminisztráció szerződésen kívüli felelősségének megállapítása három együttes feltétel fennállásától függ, amelyek a következők: a közigazgatási aktus vagy az intézményeknek felrótt magatartás jogellenessége, a kár bekövetkezése, valamint a felrótt magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés (Skoulidi kontra Bizottság ítélet, F‑4/07, EU:F:2008:22, 43. pont; Marcuccio kontra Bizottság végzés, F‑69/10, EU:F:2011:128, 22. pont). Ebből következően azon tény, hogy e három feltétel egyike nem teljesül, elegendő a kártérítés iránti kérelem elutasításához (Lucaccioni kontra Bizottság ítélet, C‑257/98 P, EU:C:1999:402, 11. és 14. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

95      A jelen ügyben rá kell mutatni, hogy a felperes által hivatkozott vagyoni és nem vagyoni kár a 2011. július 27‑i határozatból ered, amelynek jogellenességét a Közszolgálati Törvényszék a jelen ítélet 89. pontjában megállapította.

96      Mivel a Bank e határozatának jogellenessége megállapítást nyert, meg kell vizsgálni, hogy e jogellenes határozatnak kárt okozó következményei voltak‑e a felperesre nézve.

97      Elsősorban a felperes azon kérelmét illetően, hogy a Bankot kötelezzék a 2011. július 27‑i határozattal neki okozott károk megtérítésére, mivel a Bank a panaszeljárás hatósági intézkedés meghozatala nélküli lezárásával megtagadta, hogy számára kedvező intézkedéseket hozzon, aminek következtében felelősségtől megfosztott állásban találta magát, emlékeztetni kell arra, hogy egy jogi aktus megsemmisítésével a bíróság e jogi aktust visszaható hatállyal kiiktatja a jogrendből, illetve amennyiben a megsemmisített jogi aktust már végrehajtották, joghatásainak megszüntetése céljából vissza kell állítani azt a jogi helyzetet, amelyben a felperes a megsemmisített jogi aktus elfogadása előtt volt (Kalmár kontra Europol ítélet, F‑83/09, EU:F:2011:66, 88. pont). Ezenkívül az EUMSZ 266. cikknek megfelelően az az intézmény, amelyeknek aktusát semmisnek nyilvánították, köteles „megtenni a Bíróság ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket […]”.

98      Mivel a Közszolgálati Törvényszék nem dönthet előre arról, hogy a Bank a jelen ítélet végrehajtásaként meghozandó intézkedések keretében milyen következtetéseket vonna le egy esetleges újabb vizsgálati eljárásból, e szakaszban nem kötelezheti a Bankot a felperest ért vagyoni károk megtérítésére, ideértve a 2011. július 27. óta bekövetkezett károkat. Ebből következik, hogy a Közszolgálati Törvényszék nem adhat helyt a felperes erre vonatkozó kérelmeinek, mivel azok mindenképpen idő előttiek.

99      Másodsorban a felperest állítása szerint ért nem vagyoni károkat illetően emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogellenes aktus megsemmisítése önmagában megfelelő és főszabályként elégséges jóvátételét jelentheti minden olyan nem vagyoni kárnak, amelyet ezen aktus okozhatott, feltéve hogy a felperes nem bizonyítja, hogy őt a megsemmisítést megalapozó jogsértéstől független és a megsemmisítéssel teljes mértékben nem helyrehozható nem vagyoni kár érte (CH kontra Parlament ítélet, F‑129/12, EU:F:2013:203, 64. pont). A Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra is, hogy nyilvánvaló, hogy az igazságtalanság érzése, és az a gyötrelem, amit az okoz, hogy valakinek jogai elismerése érdekében peres eljárásban kell részt vennie, minősülhet olyan kárnak, amely egyedül abból a tényből vezethető le, hogy az adminisztráció jogsértést követett el. E károkat meg kell téríteni, ha azokat a szóban forgó aktus megsemmisítéséből eredő elégtétel nem egyenlíti ki (lásd ebben az értelemben: CC kontra Parlament ítélet, F‑9/12, EU:F:2013:116, 128. pont, az ítélettel szemben T‑457/13. P. ügyszám alatt fellebbezés van folyamatban az Európai Unió Törvényszéke előtt).

100    A jelen ítélet 89. pontjában megállapítást nyert, hogy a Bank elnöke jogsértést követett el, amely a 2011. július 27‑i határozat megsemmisítéshez vezetett. A jelen ügyben a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a Bank elnöke azáltal, hogy a felperes panasza alapján nem tett hatósági intézkedést, ez utóbbit bizonytalan és nyugtalanító helyzetbe hozta, amely a 2011. július 27‑i határozat megsemmisítését megalapozó jogellenességtől elválasztható nem vagyoni kárnak minősül, és egyedül e határozat megsemmisítésével teljes mértékben nem hozható helyre.

101    A Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy mivel a vizsgálóbizottság véleménye lelki zaklatás miatti panaszra vonatkozott, a Bank elnökének gondosan meg kellett volna vizsgálnia az említett véleményt annak ellenőrzése érdekében, hogy a vizsgálatot megfelelően folytatták‑e le, és esetleges hibák megállapítása esetén ennek megfelelően kellett volna eljárnia.

102    Tekintettel azon körülményekre, melyek között a 2011. július 27‑i határozatot elfogadták, a Közszolgálati Törvényszék az ügy sajátos körülményeinek igazságos mérlegelésével úgy határoz, hogy méltányossági alapon a felperes javára 30 000 euró kártérítést állapít meg a felperest e címen ért nem vagyoni kár megtérítéseként.

B –  A lelki zaklatás és a Bank gondoskodási kötelezettségének megsértése miatt a felperest állítólagosan ért károk megtérítéséről

1.     A felek érvei

103    A felperes azt állítja, hogy a Bank megsértette gondoskodási és segítségnyújtási kötelezettségét, amikor felettese által az emberi erőforrások főosztály és a Bank elnöke felé történő jelzései ellenére semmiféle intézkedést nem hoztak az X és Y vele szembeni zaklató és megfélemlítő magatartásának megszüntetése érdekében. A Bank ezáltal belenyugodott, hogy e magatartás hónapokon keresztül folytatódjon. A Bank különösen azzal sértette meg gondoskodási és segítségnyújtási kötelezettségét, hogy nem vette tekintetbe a szakorvos azon kérését, hogy a felperest helyezzék át más szervezeti egységhez.

104    A gondoskodási és segítségnyújtási kötelezettség e megsértése, valamint az őt ért zaklatás felgyorsították fizikai és szellemi egészségének romlását, nem vagyoni kárt okozva neki, melynek összegét 50 000 euróra értékeli. E jogsértések anyagi kárt is okoztak neki, melyet 218 800 euróra értékel, amely összeg egyrészt a 2010 és 2015 közötti évekre vonatkozó jutalom elvesztéséből, másrészt az előmenetelre való esély elvesztéséből tevődik össze. Emellett a felperes azt állítja, hogy az állítása szerint őt ért lelki zaklatás következtében arra kényszerült, hogy a vizsgálati eljárásban ügyvéd segítségét vegye igénybe a védelme biztosítása érdekében, melynek költsége 13 361,93 eurót tesz ki.

105    A Bank a kártérítési kérelem elutasítását kéri.

2.     A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

106    Először is a Közszolgálati Törvényszék feladata annak megvizsgálása, hogy a Bank megsértette‑e gondoskodási és segítségnyújtási kötelezettségét – ahogyan azt a felperes állítja –, amikor megtagadta tőle támogatását, amikor a felperes jelezte, hogy lelki zaklatás áldozatává vált.

107    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a megfélemlítési és zaklatási esetek intézése céljából a szabályzat két eljárást hoz létre: egy informális eljárást, melynek során az érintett békés megoldást keres, másrészt alakszerű eljárást, amely lehetővé teszi számára, hogy hivatalos panaszt tegyen, melyet további intézés céljából vizsgálóbizottság elé tárnak.

108    Noha kifogásával a felperes azt rója fel a Banknak, hogy nem hozta meg a zaklatás megszüntetéséhez véleménye szerint szükséges intézkedéseket azelőtt, hogy a felperes 2011. február 18‑án vizsgálati eljárás iránti kérelmet terjesztett elő, meg kell jegyezni, hogy a Bank e cselekménye az informális eljárás keretébe tartozik, amely a felperes és a feltételezett zaklatók közötti békés megoldás megtalálásra irányult, és a felperes további tájékoztatása hiányában e cselekmény nem minősíthető a Bank gondoskodási és segítségnyújtási kötelezettsége megsértésének.

109    Az iratokból ugyancsak az tűnik ki, hogy 2011. február 22‑i levelével a Bank válaszolt a felperes február 18‑i kérelmére, és az emberi erőforrások főosztály vezetőjének 2011. február 28‑i levelében ez utóbbi tájékoztatta a felperest a vizsgálati eljárás megindításáról. Ezt követően a vizsgálati eljárás különböző szakaszai rövid idő alatt lezajlottak. A felperes ugyanis 2011. március 14‑i feljegyzésével előadta panaszát, amelyre a feltételezett zaklatók március 28‑i feljegyzéseikben adtak választ. A vizsgálóbizottság 2011. május 2‑án hallgatta meg a felperest, valamint X‑et és Y‑t, és 2011. július 11‑én adott véleményt. Ilyen körülmények között a felperes nem állíthatja megalapozottan, hogy a Bank a vizsgálati eljárás folyamán megszegte gondoskodási és segítségnyújtási kötelezettségét.

110    Közelebbről a felperes azon érvét illetően, amely szerint a Bank nem adott helyt a szakorvos, Dr. A azon ajánlásának, hogy a felperest helyezzék át más szervezeti egységhez, a Közszolgálati Törvényszék először megjegyzi, hogy az ügy iratai szerint ezen ajánlás 2011. március 10‑én kelt. Továbbá a felperes a pervezető intézkedésekre adott válaszában azt állítja, hogy a Bank pénzügyi főellenőréhez való áthelyezése már 2010 novemberében megkezdődött. Végül a 2011. július 27‑i határozatból kitűnik, hogy az említett határozat meghozatalakor a tárgyalások még mindig folytak. Tehát meg kell állapítani, hogy a felperes esetleges áthelyezéséről szóló tárgyalásokra 2011. március 10‑e után került sor. Következésképpen a felperes nem állíthatja megalapozottan, hogy a Bank nem vette figyelembe a fent említett áthelyezés iránti kérelmét.

111    Hozzá kell tenni, hogy noha érvével a felperes azt kívánja alátámasztani, hogy a Bank által a pénzügyi főellenőrhöz való áthelyezésére vonatkozó tárgyalások, vagy más szervezeti egységhez való áthelyezést érintő tárgyalások nem valódi előmeneteli lehetőségeket kínáló, egyenértékű állásba való áthelyezésre irányultak, meg kell állapítani, hogy ezen érv nem fogadható el, mivel a felperes nem szolgáltatott bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy a Bank nem jóhiszeműen járt el.

112    A fenti megfontolásokra tekintettel a gondoskodási és segítségnyújtási kötelezettség megsértéséből eredő károk megtérítése iránti kérelmet el kell utasítani.

113    Másodsorban a Közszolgálati Törvényszék feladata annak megvizsgálása, hogy a felperest állítólagosan ért lelki zaklatás vagyoni és nem vagyoni kárt okozott‑e neki, ahogyan azt állítja.

114    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a vizsgálóbizottság feladata a zaklatás megtörténtének megállapítása, és a jelen esetben X tekintetében a vizsgálóbizottság arra a következtetésre szorítkozott, hogy „nem állapítható meg olyan visszaélésszerű és szándékos magatartás, amelyet zaklatásnak lehetne minősíteni”, Y‑t illetően pedig nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a felperes által kifogásolt és általa megállapított cselekmények lelki zaklatásnak minősülnek‑e.

115    Mivel a Közszolgálati Törvényszék nem dönthet előre egy esetleges újabb vizsgálati eljárás vagy egy esetleges újabb vélemény következtetéseiről, sem a Bank jövőbeni határozatáról, a kártérítési kérelmet időelőttisége miatt el kell utasítani.

116    Végül meg kell vizsgálni a felperes arra irányuló kérelmét, hogy térítsék meg azon ügyvéd költségeit és díjazását, akinek segítségét a vizsgálati eljárásban a védelme biztosítása érdekében kellett igénybe vennie.

117    E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék megjegyzi, hogy a peres eljárásban felmerült ügyvédi költségek a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzatának 86. és azt követő cikkeiben előírt feltételek mellett megtérítendő költségeknek minősülnek, és ennek megfelelően kell rendelkezni róluk. Ami a zaklatás miatt indult vizsgálati eljárásban felmerült ügyvédi költségeket illeti, ugyanezen rendelet 91. cikke a megtérítendő költségek között csupán a Közszolgálati Törvényszék előtti eljáráshoz kapcsolódó költségeket említi, kizárva az azt megelőző szakaszban felmerült költségeket. Ennélfogva a bírósági eljárást megelőző vizsgálati eljárásban felmerült költségek kártérítési kereset keretében történő, megtéríthető kárként való elismerése ellentétes lenne a bírósági eljárás előtti szakasz során felmerült költségek nem megtéríthető jellegével. Következésképpen a felperes a kártérítési keresete keretében nem részesülhet tanácsadójának a vizsgálati eljárás során felmerült költségei és díjazása megtérítésében.

118    A fenti megfontolásokra tekintettel el kell utasítani a felperes azon károk megtérítése iránti kérelmét, amelyek a lelki zaklatás és a Bank gondoskodási kötelezettségének megsértése miatt állítólagosan őt érték.

C –  A Banknak betudható közszolgálati kötelességszegés miatt a felperest állítólagosan ért károk megtérítéséről

119    Kártérítési kérelmének alátámasztására a felperes két közszolgálati kötelességszegésre hivatkozik, amelyeket állítása szerint a Bank a vizsgálati eljárásban követett el: az egyik a Bank titoktartási kötelezettségének és a szabályzatban előírt, személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok megsértését, a másik a tanúk kihallgatásának akadályozását érinti.

1.     A titoktartási kötelezettség és a szabályzatban előírt, személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok Bank általi megsértéséről

a)     A felek érvei

120    A felperes azzal érvel, hogy a Bank megsértette titoktartási kötelezettségét és a szabályzatban előírt, személyes adatok védelmére vonatkozó, az európai adatvédelmi biztos által 2005‑ben jóváhagyott szabályokat. Szerinte a Bank akadályozta a vizsgálati eljárás megfelelő lefolytatását, negatív híreket keltett a felperessel kapcsolatban és megsértette a felperes hírnevét, csökkentette hitelességét, 10 000 euróra értékelt nem vagyoni kárt okozva neki.

121    Érvelésének alátámasztására a felperes két kifogást hoz fel.

122    Az első kifogásában a felperes azt rója fel a Banknak, hogy a kockázatkezelési főigazgatóság új főigazgatójának – a vizsgálat szempontjából idegen félnek – továbbította az X által a felperes 2011. március 14‑feljegyzésére válaszul készített feljegyzést. Emellett a felperes azt kifogásolja, hogy a koordinációs osztály „igazgatási állományának bizonyos tagjai” szintén hozzáfértek a vizsgálati eljárás során készült aktához. Az európai adatvédelmi biztos beavatkozási beadványára vonatkozó észrevételeiben a felperes elméletének alátámasztására egy levelezést mutatott be, amely szerint a vizsgálati eljárásban X‑szel és Y‑nal szemben készített iratokat az eljárásban részt nem vevő személyeknek is továbbítottak.

123    A Bank tagadja, hogy hozzáférést biztosított volna a kockázatkezelési főigazgatóság új főigazgatójának vagy a vizsgálat szempontjából idegen bármely más személynek az X által a vizsgálati eljárás keretében készített feljegyzéshez. A Bank hangsúlyozza, hogy tájékoztatta a felperest és a feltételezett zaklatókat arról, hogy a vizsgálati eljárásban egymásnak továbbított dokumentumokat abszolút bizalmasan kell kezelni.

124    Második kifogásában a felperes azt állítja, hogy a vizsgálati eljárásban a Bank a 2011. március 14‑i feljegyzését teljes egészében továbbította a feltételezett zaklatóknak, ideértve a mellékleteket is, amelyek „számos személyes adatot tartalmaztak, különösen az egészségi állapot[á]ra vonatkozóan”, és a szabályzat kimondja, hogy a feltételezett zaklató nem kap másolatot a panaszt tartalmazó feljegyzésről.

125    A Bank azt állítja, hogy a szabályzatban szereplő azon szabály, amely szerint a feltételezett zaklató nem kap másolatot a panaszt tartalmazó feljegyzésről, nem biztosítja teljes mértékben a védelemhez való jogot, amelyet minden olyan eljárásban biztosítani kell, amely sérelmet okozó aktus elfogadásához vezethet. Tekintettel arra, hogy a vizsgálati eljárás X és Y elbocsátásához vezethetett volna, a Bank a feltételezett zaklatók védelemhez való jogának biztosítása érdekében, és a feljegyzés egészben vagy csupán részben történő továbbítása szükségességének mérlegelését követően döntött úgy, hogy a felperes 2014. március 14‑i feljegyzésének egészét továbbítja, mellékletekkel együtt. Pontosabban, mivel a felperes azzal vádolta X‑et és Y‑t, hogy ők okozták egészségügyi problémáit, szükség volt a pszichiáter, Dr. A 2011. március 10‑i azon orvosi igazolásának továbbítására, amely szerint a felperes pszichés zavarai a kockázatkezelési főigazgatóság korábbi főigazgatójának vezetése alatt kezdődtek, az által a felperesre gyakorolt nyomás miatt, és amely szerint tanácsos lett volna a felperest másik szervezeti egységhez áthelyezni.

126    A Bank hozzáteszi, hogy a teljes 2011. március 14‑i feljegyzés mellékletekkel együtt történő továbbítása nem aránytalan, már csak azért sem, mivel az emberi erőforrások főosztály vezetőjének 2011. február 28‑i levelében kifejezetten felhívták a felperes figyelmét arra, hogy feljegyzésének egészét továbbítani fogják a feltételezett zaklatóknak. Mivel mindezek ellenére a felperes úgy döntött, hogy az összes mellékletével együtt – ideértve az orvosi igazolásokat – benyújtja a feljegyzését, anélkül hogy kérte volna ezen iratok bizalmas kezelését, hallgatólagosan hozzájárult ahhoz, hogy ezeket továbbítsák X‑nek és Y‑nak.

127    Noha azt kérte, hogy a titoktartási kötelezettség és a szabályzatban előírt, személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok megsértése miatti kártérítési kérelmek támogatására avatkozhasson be, az európai adatvédelmi biztos a beavatkozási beadványában csupán a 2011. március 14‑i feljegyzés teljes egészének a feltételezett beavatkozók számára történő továbbítására vonatkozó második kifogásról tesz említést. A felpereshez hasonlóan azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék állapítsa meg, hogy e továbbítással a Bank közszolgálati kötelességszegést követett el, és kötelezze a Bankot az e közszolgálati kötelességszegéssel a felperesnek okozott károk megtérítésére.

128    Kérelmeinek alátámasztására az európai adatvédelmi biztos két jogalapra hivatkozik, melyek a szabályzat megsértésére és a 45/2001 rendelet megsértésére vonatkoznak.

129    A beavatkozási beadványra vonatkozó észrevételeiben a felperes szintén azzal érvel, hogy a Bank váltogatja a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó értelmezését, mivel egy 2010‑ben lefolytatott másik vizsgálati eljárásban megtagadta a panasz és az ahhoz kapcsolódó iratok vizsgálati eljárással érintett személy számára történő továbbítását.

130    Az európai adatvédelmi biztos beavatkozási beadványára vonatkozó észrevételeiben a Bank azzal érvel, hogy az európai adatvédelmi biztos által felhozott, a 45/2001 rendelet megsértésére vonatkozó jogalap elfogadhatatlan, mivel arra a felperes keresetlevelében nem hivatkozott.

131    Az érdemi részt illetően a Bank először is hangsúlyozza, hogy soha nem állította, hogy a 2011. március 14‑i feljegyzés egészének, a mellékletekkel együtt történő továbbítása ellentétes a belső eljárásával, hanem azzal igazolta e teljes továbbítást, hogy a belső eljárási szabályoknak tiszteletben kell tartaniuk a védelemhez való jog védelmének terén fennálló általános rendelkezéseket.

132    Továbbá a Bank azzal érvel, hogy az európai adatvédelmi biztos állításával ellentétben a 2011. március 14‑i feljegyzés egészének a mellékletekkel együtt történő továbbítása nem sérti a 45/2001 rendeletet. Ugyanis az X kontra EKB ítéletben (T‑333/99, EU:T:2001:251) kialakított megoldás szerint a védelemhez való jog megköveteli, hogy a védelemhez való jogot minden olyan eljárásban biztosítsák, amely sérelmet okozó aktus elfogadásához vezethet, és ne csupán a bírósági eljárásokban. Márpedig a jelen ügyben a vizsgálati eljárás X és Y elbocsátásához, vagyis sérelmet okozó aktushoz vezethetett volna, mégpedig a bírósági eljárás előtt. A Bank köteles tiszteletben tartani a védelemhez való jogot, ezért hajtotta végre a fent említett továbbítást, a 45/2001 rendelet 5. cikke b) pontjának megfelelően.

133    A Bank vitatja az európai adatvédelmi biztos azon állítását is, amely szerint a Bank nem vizsgálta meg kellőképpen, hogy szükséges‑e a feltételezett zaklatóknak teljes egészében továbbítani a 2011. március 14‑i feljegyzést, vagy elegendő csupán részben. A Bank szerint az európai adatvédelmi biztos részéről csupán spekulációról van szó, és a Bank elvégezte ezen alapos vizsgálatot.

134    A pervezető intézkedésekre válaszul adott beadványaikban a felperes és az európai adatvédelmi biztos nyilatkoztak a Banknak a beavatkozási beadványra vonatkozó észrevételeiben felhozott elfogadhatatlansági kifogására.

b)     A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

135    A Közszolgálati Törvényszék először azt vizsgálja meg, hogy a Bank valóban elkövette‑e a két közszolgálati kötelességszegést, ahogyan azt a felperes állítja. Igenlő válasz esetén megvizsgálja az esetlegesen okozott kár és a hivatkozott kötelességszegés közötti okozati összefüggést. Végül állást foglal az adott esetben fizetendő kártérítés összegéről.

 Harmadik személyeknek a vizsgálati iratokhoz való hozzáférésének biztosításáról

136    Azon kifogás alátámasztására, amely szerint a kockázatkezelési főigazgatóság új főigazgatója, valamint a koordinációs osztály igazgatási állományának bizonyos tagjai hozzáfértek a vizsgálati eljárásban készült aktához, a felperes egyrészt keresetleveléhez csatolva az X által a 2011. március 14‑i feljegyzésre válaszul készített feljegyzésből származó kivonatot és a kockázatkezelési főigazgatóság új főigazgatójának a felperes által a 2010. évi értékelő jelentésével szemben indított alakszerű jogorvoslati eljárás keretében készített irat kivonatát nyújtotta be, mivel úgy véli, hogy e második kivonat nagymértékben merített az elsőből. Másrészt a felperes az európai adatvédelmi biztos beavatkozási beadványára vonatkozó észrevételeihez csatolva két levelet nyújtott be, melyeket saját maga és a Bank egy másik alkalmazottja váltottak egymás között.

137    Elsősorban a keresetlevélhez csatolt két kivonatot illetően a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy azok egy nagyjából azonosan megfogalmazott mondatot tartalmaznak.

138    E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék megjegyzi, hogy az európai adatvédelmi biztosnak küldött 2012. február 2‑i levélben a Bank azzal érvel, hogy a kockázatkezelési főigazgatóság új főigazgatójától származó iratot, melynek kivonatát a felperes keresetleveléhez csatolta, az új főigazgató a felperes azon alakszerű jogorvoslati kérelmére válaszul írta, amelyet a felperes néhány nappal azután nyújtott be a 2010. évi előmeneteli jelentéséről határozni hivatott fellebbviteli bizottsághoz, hogy X nyugdíjba vonult. Márpedig mivel az egész jogorvoslati eljárás X vezetőségének időtartama alatt indult, ez utóbbi nyugdíjba vonulása előtt továbbíthatta utódjának, a kockázatkezelési főigazgatóság új főigazgatójának a feljegyzései egyikének másolatát. E tények, melyeket a tárgyaláson a felperes sem vitatott, magyarázatot adhatnak e két kivonat egy mondatának hasonlóságára. A Közszolgálati Törvényszék ugyanis ésszerűen számíthat arra, hogy X minden olyan adatot továbbított utódjának, melyekről azt feltételezte, hogy relevánsak a fent említett alakszerű eljárásban való döntéshozatal céljából. Mindenesetre a felperes által benyújtott két kivonat nem teszi lehetővé annak jogilag megfelelő bizonyítását, hogy a Bank továbbította a kockázatkezelési főigazgatóság új főigazgatójának az X által a felperes panaszára válaszul készített feljegyzést.

139    Másodsorban ami a felperes és a Bank egy másik alkalmazottja közötti levélváltást illeti, a Közszolgálati Törvényszék megjegyzi, hogy az első levelet, amelyben az szerepel, hogy a kockázatkezelési főigazgatóság új főigazgatója a felperes 2010. évi előmeneteli jelentéséről határozni hivatott fellebbviteli bizottság előtt azt állította, hogy másolatban megkapta azt a feljegyzést, amelyet X a zaklatás miatt indult vizsgálati eljárásban készített, és továbbította a felperes egyik beosztottjának, a felperes írta 2012. március 21‑én. E levélben a felperes azt kérdezte levelezőpartnerétől, hogy az általa írt szöveg jól tükrözi‑e azt, amit a kockázatkezelési főigazgatóság új főigazgatója a fellebbviteli bizottság általi meghallgatásán mondott, amely meghallgatáson mind a felperes, mind levelezőpartnere részt vett. Másnapi válaszában a kérdéses alkalmazott megerősítette a felperes által fogalmazott szöveget.

140    E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a Bank a felperes által hivatkozott levelezésben érintett ezen alkalmazottja nem tett közvetlen tanúvallomást, csupán megerősítette a felperes által saját maga tett állításokat, amely állítások megfogalmazására egyébként csupán 2012. március 21‑én került sor, noha a fellebbviteli bizottság előtti meghallgatásra 2011‑ben került sor. Ráadásul a felperes levele X feljegyzésének a Bank egyetlen alkalmazottja számára történő továbbításáról tesz említést, nem pedig „a személyi állomány bizonyos tagjai” számára történő továbbításról, ahogyan az a keresetlevélben szerepel. A felperes által hivatkozott levélváltás tehát a jelen esetben nem bír kellő bizonyító erővel annak bizonyítására, hogy a Bank továbbította X‑nek a felperes panaszára válaszul készített feljegyzését a kockázatkezelési főigazgatóság új főigazgatója, valamint a koordinációs osztály igazgatási állományának több tagja számára.

141    A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes által elméletének alátámasztására felhozott kellő bizonyíték hiányában nem nyert bizonyítást, hogy a Bank a vizsgálati aktához való hozzáférést biztosított harmadik személyeknek.

 A 2011. március 14‑i feljegyzés egészének, annak mellékleteivel együtt, a feltételezett zaklatóknak történő továbbításáról

–       A kötelességszegés fennállásáról

142    Azon érvelésének alátámasztására, amely szerint a Bank közszolgálati kötelességszegést követett el azáltal, hogy a 2011. március 14‑i feljegyzést annak mellékleteivel együtt továbbította a feltételezett zaklatóknak, a felperes egyetlen jogalapot hoz fel, amely a titoktartási kötelezettség és a szabályzatban előírt, személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok megsértésére vonatkozik.

143    A Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy beavatkozási beadványában az európai adatvédelmi biztos egy második jogalapot is felhoz, amely a 45/2001 rendelet megsértésére vonatkozik. A tárgyaláson ezzel kapcsolatban feltett kérdésre válaszul az európai adatvédelmi biztos hangsúlyozta, hogy nem második jogalapról van szó, hanem a felperes által felhozott jogalap alátámasztására szolgáló érvről.

144    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy noha a Bíróság alapokmánya 40. cikkének negyedik bekezdése, amely az említett alapokmány I. melléklete 7. cikkének (1) bekezdése értelmében a Közszolgálati Törvényszék előtti eljárásra is alkalmazandó, és a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata 110. cikkének 3. §‑a nem zárja ki, hogy a beavatkozó új, vagy az általa támogatott fél érveitől eltérő érveket adjon elő, beavatkozásának a keresetlevélben felhozott érvek megismétlésére korlátozása terhe mellett, nem állítható, hogy e rendelkezések lehetővé tennék számára új jogalapok előterjesztésével a jogvita keresetlevélben meghatározott keretének módosítását, illetve eltorzítását (lásd ebben az értelemben:, Babyliss kontra Bizottság ítélet, T‑114/02, EU:T:2003:100, 417. pont; SELEX Sistemi Integrati kontra Bizottság ítélet, T‑155/04, EU:T:2006:387, 42. pont). Az európai adatvédelmi biztos érvelése tehát nem fogadható el, mivel annak állításával, hogy a Bank megsértette a 45/2001 rendelet bizonyos rendelkezéseit, a felperesnek a szabályzat megsértésére vonatkozó jogalapjától eltérő jogalapot hozott fel.

145    Mivel az európai adatvédelmi biztos nem jogosult olyan jogalapra hivatkozni, amely a keresetlevélben nem szerepel, e második jogalapot el kell utasítani.

146    Ennek ismeretében a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a szabályzat kifejezetten kimondja, hogy a feltételezett zaklatót tájékoztatják a panasz tárgyáról, és e tekintetben megkapja a szükséges tájékoztatást, de a panaszos feljegyzéséről nem kap másolatot.

147    A szabályzat szövegéből kitűnik, hogy a Bank megsértette azt, amikor a felperes 2011. március 14‑i feljegyzését teljes egészében, mellékletekkel együtt közölte X‑szel és Y‑nal. A Bank tehát a szerződésen kívüli felelősségének megállapítására alkalmas jogsértést követett el.

148    E következtetést nem gyengíti a Bank azon kötelezettsége sem, hogy tiszteletben kell tartania a védelemhez való jogot, sem az általa hivatkozott X kontra EKB (EU:T:2001:251) ügyben kialakított ítélkezési gyakorlat. Ugyanis szemben a Bank állításával, a vizsgálati eljárás nem vezethet közvetlenül a feltételezett zaklatóval szembeni szankcióhoz, mivel az említett büntetést csak fegyelmi eljárást követően lehet kiszabni. Következésképpen, mivel a vizsgálati eljárás végeztével nem fogadhatnak el a feltételezett zaklatók számára sérelmet okozó aktust, a Bank nem volt jogosult arra, hogy a védelemhez való joguk tiszteletben tartása céljából közölje velük a felperes összes személyes adatát.

149    A Bank azon érve, amely szerint a felperest előzetesen tájékoztatták arról, hogy a panaszát tartalmazó feljegyzést közölni fogják a feltételezett zaklatókkal, szintén nem fogadható el. Ugyanis az a körülmény, hogy a felperes nem ellenezte kifejezetten feljegyzésének továbbítását, még annak elfogadása mellett is, hogy a Bank ezt hallgatólagos hozzájárulásként értelmezhette, nem jogosítja fel a Bankot a saját belső szabályai megsértésére, vagyis a jelen esetben a szabályzat azon rendelkezésének megsértésére, amely kifejezetten előírja, hogy a panaszos feljegyzését nem közlik a feltételezett zaklatóval.

–       A nem vagyoni kárról és az okozati összefüggésről

150    A Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a felperes nem fejti ki, hogy a 2011. március 14‑i feljegyzés teljes egészében, mellékletekkel együtt történő továbbítása a feltételezett zaklatóknak, hogyan akadályozta az eljárás megfelelő lefolytatását és okozott neki ezáltal nem vagyoni kárt. E kár tényleges bekövetkezése tehát nem bizonyított.

151    Ami a felperes azon állítását illeti, amely szerint a 2011. március 14‑i feljegyzés teljes egészében, mellékletekkel együtt történő továbbítása a feltételezett zaklatóknak kihatott az egyébként is ellenséges munkahelyi környezetére, mivel e továbbítás negatív híreket keltett vele kapcsolatban, így ártott a hírnevének és hitelességének, a Közszolgálati Törvényszék megjegyzi, hogy a 2011. március 14‑i feljegyzés a mellékletekkel együtt a felperes számos személyes adatát tartalmazza, többek között az egészségi állapotára vonatkozóan. A Közszolgálati Törvényszéknek meg kell állapítania, hogy e személyes adatok a feltételezett zaklatóknak történő továbbítása nem vagyoni kárt okozott a felperesnek.

–       A kártérítésről

152    Rá kell mutatni, hogy a keresetlevél semmiféle kifejtését nem tartalmaz azon kár értékelésének, amely a felperest amiatt érte, hogy a 2011. március 14‑i feljegyzés teljes egészét a mellékletekkel együtt továbbították a feltételezett zaklatóknak.

153    Ilyen körülmények között a felperest ért nem vagyoni kárt méltányosan kell értékelni, annak összegét 5000 euróban kell megállapítani, és a Bankot kötelezni kell ezen összeg felperes részére történő megfizetésére.

2.     A tanúk kihallgatásának akadályozásáról

a)     A felek érvei

154    A felperes egyrészt azt rója fel a Banknak, hogy több személynek, akiket a vizsgálóbizottság által kihallgathatóként jelölt meg, téves információkat közöltek esetleges tanúvallomásukkal kapcsolatban, melynek eredményeképpen azok megtagadták a vallomástételt. Másrészt e tanúk némelyikét nem is tájékoztatták arról, hogy őket tanúnak javasolták, és nem is idézték be kihallgatásra. A Bank ezáltal akadályozta a vizsgálati eljárás megfelelő lefolytatását és megsértette a gondos ügyintézés elvét. A Bank e jogsértése a felperesnek nem vagyoni kár okozott, melynek összegét a felperes méltányosan 40 000 euróra értékeli.

155    A Bank vitatja a tanúkihallgatás akadályozására vonatkozó vádakat.

b)     A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

156    Az első kifogást illetően az iratokból valóban kitűnik, hogy bizonyos személyek, akiket a felperes a vizsgálóbizottság által kihallgatható személyként megjelölt, megtagadták a vallomástételt. Ugyanakkor azon elméletének alátámasztására, amely szerint a Bank által adott téves információk vezettek a vallomástétel megtagadásához, a felperes nem adott elő bizonyítékot, és nem említett erre utaló jeleket. Másfelől a felperes maga sem tűnik bizonyosnak állításában, mivel keresetlevelében jelzi, hogy „úgy tűnik, [hogy] […] bizonyos [személyek] a […] Bank [e]mberi [e]rőforrások főosztályán érdeklődtek ezen eljárásról” és „választ kaptak”. E kifogást tehát el kell utasítani.

157    Ami a második kifogást illeti, mely arra vonatkozik, hogy a vizsgálóbizottság nem idézett be tanúskodni minden a felperes által lehetséges tanúként megjelölt személyt, elegendő megállapítani, hogy a szabályzat szerint a vizsgálóbizottságnak lehetősége van az általa megfelelőnek ítélt módon eljárni. Igaz ugyan, hogy a szabályzat azt is előírja, hogy a vizsgálóbizottság megbeszélést folytat „[a panaszos] által esetlegesen említett tanúkkal”, semmi sem teszi lehetővé e rendelkezés olyan értelmezését, hogy a vizsgálóbizottság köteles kihallgatni a panaszos által lehetséges tanúként megjelölt összes személyt. Éppen ellenkezőleg – ahogyan arra a Bank helyesen rámutat –, a vizsgálóbizottság feladata eldönteni, hogy a felek által megjelölt személyek közül melyek azok, akiket ki kell hallgatni. A második kifogást ezért ugyancsak el kell utasítani.

158    Mivel mindkét kifogás elutasításra került, meg kell állapítani, hogy nem nyert bizonyítást, hogy a Bank akadályozta a felperes által javasolt tanúk kihallgatását.

159    A fentiekből az következik – anélkül, hogy szükség volna a felperes által kért bizonyításfelvétel elrendelésére –, hogy a Bankot kötelezni kell arra, hogy a felperesnek fizessen meg 35 000 eurót a 2011. július 21‑i határozat jogellenességével és a Bank szabályzatának megsértésével okozott károk megtérítéseként.

 A költségekről

160    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 1. §‑a alapján, figyelemmel az e szabályzat II. címének 8. fejezetében foglalt egyéb rendelkezésekre, a Közszolgálati Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen cikk 2. §‑a értelmében a Közszolgálati Törvényszék dönthet úgy, hogy ha az a méltányosság alapján indokolt, a pervesztes felet csak a költségek egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.

161    A jelen ítéletben ismertetett indokokból az következik, hogy mivel a Közszolgálati Törvényszék lényegében helyt ad a keresetnek, a Bank pervesztes lett. Továbbá a felperes a kérelmében kifejezetten kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék a Bankot kötelezze a költségek viselésére. Mivel a jelen ügy körülményei nem indokolják az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑ának alkalmazását, a Banknak kell viselnie saját költségeit, és kötelezni kell a felperes részéről felmerült költségek viselésére, ideértve az európai adatvédelmi biztos beavatkozásával mind a Banknak, mind a felperesnek okozott költségeket.

162    Az eljárási szabályzat 89. cikke 4. §‑ának megfelelően a beavatkozó maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján,

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Közszolgálati Törvényszék az Európai Beruházási Bank elnökének 2011. július 27‑i határozatát megsemmisíti.

2)      A Közszolgálati Törvényszék az Európai Beruházási Bankot arra kötelezi, hogy CG‑nek fizessen meg 35 000 eurót.

3)      A Közszolgálati Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

4)      Az Európai Beruházási Bank maga viseli saját költségeit, valamint köteles viselni a CG‑nél felmerült költségeket.

5)      Az európai adatvédelmi biztos beavatkozóként maga viseli saját költségeit.

Kihirdetve Luxembourgban, a 2014. július 10‑i nyilvános ülésen.

Tartalomjegyzék

Jogi háttér

A jogvita alapjául szolgáló tényállás

A felek kérelmei és az eljárás

Az elfogadhatóságról

I – A zaklatás megállapítására vonatkozó harmadik kereseti kérelemről

II – A 2011. szeptember 1‑jei határozat megsemmisítésére irányuló ötödik kereseti kérelemről

III – A Banknak felróható közszolgálati kötelességszegések fennállásának megállapítására irányuló hatodik kereseti kérelemről

A megsemmisítés iránti kérelemről és a kártérítési kérelmekről

I – A 2011. július 27‑i határozat megsemmisítése iránti kérelemről

A – A felek érvei

B – A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

II – A felperes kártérítési kérelmeiről

A – A 2011. július 27‑i határozat jogellenességéből eredő károk megtérítéséről

1. A felek érvei

2. A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

B – A lelki zaklatás és a Bank gondoskodási kötelezettségének megsértése miatt a felperest állítólagosan ért károk megtérítéséről

1. A felek érvei

2. A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

C – A Banknak betudható közszolgálati kötelességszegés miatt a felperest állítólagosan ért károk megtérítéséről

1. A titoktartási kötelezettség és a szabályzatban előírt, személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok Bank általi megsértéséről

a) A felek érvei

b) A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

Harmadik személyeknek a vizsgálati iratokhoz való hozzáférésének biztosításáról

A 2011. március 14‑i feljegyzés egészének, annak mellékleteivel együtt, a feltételezett zaklatóknak történő továbbításáról

– A kötelességszegés fennállásáról

– A nem vagyoni kárról és az okozati összefüggésről

– A kártérítésről

2. A tanúk kihallgatásának akadályozásáról

a) A felek érvei

b) A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

A költségekről

* Az eljárás nyelve: francia.