21.4.2012

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 118/9

A Törvényszék (negyedik tanács) T-394/08., T-408/08., T-453/08. és T-454/08. sz., Regione Autonoma della Sardegna és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. szeptember 20-án hozott ítélete ellen a Timsas Srl által 2011. december 8-án benyújtott fellebbezés

(C-632/11. P. sz. ügy)

2012/C 118/14

Az eljárás nyelve: olasz

Felek

Fellebbező: Timsas Srl és társai (képviselők: D. Dodaro és S. Pinna ügyvédek)

A többi fél az eljárásban: Európai Bizottság, Regione Autonoma della Sardegna, Selene di Alessandra Cannas Sas és társai

A fellebbezők kérelmei

—

A Bíróság helyezze hatályon kívül a Törvényszék T-394/08., T-408/08., T-453/08. és T-454/08. sz. egyesített ügyekben 2011. szeptember 20-án hozott ítéletét abban a részében, amelyben elutasítja a felperesnek a vitatott támogatások ösztönző hatásának értékelésére vonatkozó indokolás elégtelenségére alapított kifogását;

—	semmisítse meg az „1998 évi 9. sz. tartományi törvény — az N 272/98 sz. támogatás visszaélésszerű felhasználása” támogatási programról szóló, 2008. július 3-i bizottsági határozatot (C1/2004 Olaszország — SG-Greffe (208) D/204339 sz. állami támogatás).(HL L 302., 9. o.)

—	kötelezze az Európai Bizottságot a jelen ügyben folytatott mindkét fokú eljárás költségeinek viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

A megtámadott ítélet elferdítette a kereseti jogalapokat, téves jogalkalmazás, illogikusság és ellentmondásosság az indokolásban. A fellebbező elsősorban arra hivatkozik, hogy a Törvényszék nem indokolta — közvetetten sem — azt, hogy miért utasította el a Bizottság által a támogatás ösztönző hatására vonatkozó értékelésében elkövetett nyilvánvaló hibára alapított kifogást. A Törvényszék úgy érvel, hogy „kizárólag annak megvizsgálásáról (van szó), hogy a felperesek a jelen ügyben bizonyították-e olyan körülmények fennállását, amelyek még abban az esetben is biztosítani tudják a vitatott program ösztönző hatását, ha a kérelmet nem a szóban forgó projektek kivitelezésének megkezdése előtt nyújtották be”, ugyanakkor nem állapította meg, hogy a felperesek nem bizonyították ezt, és semmiféle olyan indokot nem adott, amelynek alapján meg lehetne érteni ezen (teljességgel közvetett) meggyőződést.

Elégtelen és ellentmondásos az ítélet 227. pontjában tett azon megállapítás, miszerint a Bizottság nem volt köteles értékelni az egyéni kedvezményezettek saját egyedi körülményeit. Érthetetlen, hogy a felperesek hogyan érvelhettek volna az ösztönző hatás fennállása mellett, ha nem a saját körülmények bemutatásával: a Bizottságnak, majd a jogorvoslati eljárásban a Törvényszéknek egységes elvet kellett volna ebből kibontania, objektíven megvizsgálva az egyes személyeket jellemző helyzetet, amely a személy tekintetében különösnek vagy egyedinek csak a konkrét adatokhoz viszonyítva minősíthető, azonban általános és elvont kifejeződéshez vezetne.

Végül, mind a Bizottság a megtámadott határozatban, mind pedig a Törvényszék a megtámadott ítéletben elferdítette a fellebbező szándékát, azt a célkitűzést tulajdonítva neki, hogy egyéni szintre kíván áttenni egy olyan határozatot, amelynek vonatkozási alapja egy általános rendszer, és e tévedés okán a Bizottság és a Törvényszék tévesen nem vette figyelembe azt a hatást, amelyet a fellebbező által eléjük terjesztett elemek gyakorolhattak a támogatási rendszer terjedelmének értékelésére általános értelemben.