1

Fellebbezésével a Mindo Srl (a továbbiakban: Mindo) az Európai Unió Törvényszéke T-19/06. sz., Mindo Srl kontra Bizottság ügyben 2011. október 5-én hozott azon ítéletének (EBHT 2011., II-6795. o.) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel a Törvényszék elutasította az Európai Közösségek Bizottsága az [EK 81. cikk] (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/C.38.281/B.2 – „nyersdohány”-ügy – Olaszország) 2005. október 20-án hozott C(2005) 4012 végleges bizottsági határozatának (HL 2006. L 353., 45. o.; a továbbiakban: vitatott határozat) részleges megsemmisítése, illetve másodlagosan megváltoztatása iránti kérelem, harmadlagosan pedig a vele szemben kiszabott bírság összegének csökkentése iránti keresetet.

2

A felperes Mindo Srl felszámolás alatt álló olasz társaság, amelynek alapvető tevékenysége a nyersdohány elsődleges feldolgozása. Eredetileg családi vállalkozás volt, amelyet a Dimon Inc. egyik leányvállalata 1995-ben felvásárolt. Felvásárlását követően a társaság neve Dimon Italia Srl-re módosult. 2004. szeptember 30-án a Dimon Inc. leányvállalata a társaságban fennálló teljes részesedését eladta négy magánszemélynek, akik semmilyen kapcsolatban nem álltak a Dimon csoporttal, és az eladást követően a társaság neve Mindóra változott. 2005. május 13-án a Dimon összeolvadt a Standard Commercial Corporationnel, egy új, Alliance One International, Inc. (a továbbiakban: AOI) elnevezésű jogalanyt hozva létre.

3

2002. február 19-én a Deltafina SpA – az egyik olasz nyersdohány-feldolgozó – által benyújtott bírság alóli mentesség iránti kérelem megérkezett az Európai Közösségek Bizottságához.

4

2002. április 4-én a Mindo – amelynek az elnevezése ebben az időszakban még Dimon Italia Srl volt – bírság alóli mentességi kérelme, valamint másodlagosan a bírság csökkentésére irányuló kérelme, illetve 2002. április 8-án bizonyos bizonyítékok megérkeztek a Bizottsághoz.

5

2002. április 9-én a Bizottság visszaigazolta a Mindo bírság alóli mentesség iránti kérelmének, valamint a bírság csökkentése iránti kérelmének a beérkezését. A Bizottság tájékoztatta e társaságot arról, hogy a mentesség iránti kérelme nem felel meg a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közleményben (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.) meghatározott feltételeknek.

6

A Bizottság 2005. október 20-án elfogadta a vitatott határozatot, amelyben megállapította, hogy a vitatott határozatban meghatározott olaszországi nyersdohány-feldolgozók – így többek között a Mindo – az 1995-től 2002 elejéig terjedő időszakban az EK 81. cikk (1) bekezdésébe ütköző egységes és folyamatos jogsértést valósítottak meg.

7

A Bizottság rámutatott különösen, hogy az a két csoport, amelynek a jogsértés tartama alatt a Mindo tagja volt, a Standard Commercial Corporation csoporttal történő egyesüléssel megszűnt, ezért az AOI – mint a két csoport jogutódja – a megtámadott határozat címzettjének minősül. A Mindo – a Dimon Italia Srl jogutódjaként – ugyancsak a vitatott határozat címzettjének minősült.

8

A Bizottság a Mindóval szemben kiszabandó bírság kiindulási összegét 12,5 millió euróban rögzítette, amelyet a jogsértés különösen súlyos jellege címén 25%-kal, a jogsértés hat év és négy hónapos időtartama miatt pedig 60%-kal növelte. E társaság felelősségét a legutolsó üzleti év forgalmának 10%-ára, vagyis 3,99 millió euróra korlátozta. A Bizottság helyt adott a Mindo bírság összegének csökkentésére irányuló kérelmének, és azt együttműködés címén 50%-kal csökkentette. A Bizottság tehát a Mindóval és az AOI-val szemben kiszabandó bírság végleges összegét 10 millió euróban állapította meg; amelyből az AOI az egész összeg, miközben a Mindo egyetemlegesen csak 3,99 millió euró megfizetéséért volt felelős.

9

2006. február 14-én az AOI megfizette a vele és a Mindóval szemben a Bizottság által kiszabott bírság teljes összegét.

10

2006. július 4-én a Mindo ellen felszámolási eljárás indult, ám arról az a Törvényszéket egyáltalán nem tájékoztatta.

11

A Mindo 2007. március 5-én a Tribunale ordinario di Roma, sezione fallimentare (római csődbíróság) előtt a csődről, a csődegyezségről, a csődhelyzetre előírt vagyonfelügyelőről és a felszámolásról szóló módosított, 1942. március 16-i 267. sz. királyi rendelet (regio decreto 16 marzo 1942, n. 267, recante disciplina del fallimento, del concordato preventivo, dell’amministrazione controllata e della liquidazione coatta amministrativa, a GURI rendes melléklete, 81. sz., 1942. április 6.) 161. cikke alapján kérte a csődegyezségi eljárás engedélyezését, a vagyon értékesítése mellett. 2007. november 27-én hozott ítéletével e bíróság jóváhagyta a Mindo által javasolt csődegyezséget.

12

A Törvényszékhez 2006. január 20-án benyújtott keresetlevelével a Mindo kérte a vitatott határozat részleges megsemmisítését, másodlagosan pedig a vele és az AOI-val egyetemlegesen kiszabott bírság összegének csökkentését.

13

A 2010. november 29-én tartott tárgyalás során a Bizottság – miután pár nappal korábban tudomást szerzett arról, hogy a felperes 2006 júliusa óta felszámolás alatt áll – lényegében kifejtette, hogy a felperesnek megszűnt az eljáráshoz fűződő érdeke. A Törvényszék ezért felszólította a Mindót, hogy nyújtson be számára minden releváns információt és dokumentumot az AOI-val kötött minden, a bírságnak az utóbbi által való megfizetése, illetve a megfizetett bírság egy részének megtérítésére irányuló keresetindítási lehetőség tárgyában létrejött megállapodást illetően. A Mindo eleget tett e felszólításnak.

14

2011. március 30-i levelével az AOI válaszolt a Törvényszék által feltett kérdésekre, lényegében kijelentve, hogy még nem indított a Mindóval szemben a bírság egy részének megtérítésére irányuló keresetet, mivel meg kívánta várni a Törvényszék előtti eljárás kimenetelét.

15

Először is kifejtette, hogy egy ilyen lépés megtétele érdekében nagy valószínűséggel keresetet kellene indítania, hogy az illetékes bíróság ítéletet hozzon, és hogy az ítélet alapján fizetési meghagyás kibocsátását kellene kérnie, és ha egészben vagy részben törölnék a bírságot, akkor kénytelen lenne kamatokkal együtt visszatéríteni a Mindo számára a megtérített összeget, ami az egész eljárást nehézzé, költségessé és hosszúvá tenné. Továbbá az AOI úgy vélte, hogy keresete nem évült el, és a Törvényszék előtti eljárás végéig nem is fog elévülni. Végül kiemelte, hogy a csődegyezség megkötése iránti eljárás nem akadálya annak, hogy egy hitelező a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságokhoz forduljon, azt kérve, hogy az adott bíróság az említett csődegyezségben szereplő adóssal szemben a csődegyezség tényét megállapító ítéletet hozzon, és fizetési meghagyás kibocsátását kérje, miután a jóváhagyó ítélet megszületett.

16

Az ügy körülményei, és különösen a kérelem tárgya vizsgálatának végeztével a Törvényszék megállapította, hogy a Mindo nem bizonyította az eljárás folytatásához fűződő, létrejött és fennálló érdekének meglétét, és ebből következően a keresete okafogyottá vált.

17

Fellebbezésével a Mindo a megtámadott ítélet egészének hatályon kívül helyezését, valamint azt kéri, hogy a Bíróság érdemi vizsgálatra utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé, továbbá kötelezze a Bizottságot az összes költség viselésére.

18

A Bizottság a fellebbezés elutasítását és a Mindo költségek viselésére való kötelezését kéri.

19

A Mindo fellebbezésre alátámasztása végett két jogalapra hivatkozik. A Mindo az első jogalapjával lényegében arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot azáltal, hogy a helyzetét pontatlanul minősítette, és ebből következően egyáltalán nem ismerte el az eljáráshoz fűződő érdekét. A másodlagosan előterjesztett második jogalapja az AOI és a Mindo tisztességes eljáráshoz fűződő jogának megsértésére vonatkozik.

20

A Bizottság azt állítja, hogy az első fellebbezési jogalap nyilvánvalóan elfogadhatatlan, a második jogalap pedig nyilvánvalóan megalapozatlan.

21

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből, az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből, valamint a Bíróság eljárási szabályzata 168. cikke (1) bekezdésének d) pontjából, továbbá 169. cikke (2) bekezdéséből következik, hogy a fellebbezésben pontosan elő kell adni az ítélet azon vitatott részeit, amelyek hatályon kívül helyezését kérik, valamint az e kérelmet konkrétan alátámasztó jogi érveket (lásd a C-274/99. P. sz., Connolly kontra Bizottság ügyben 2001. március 6-án hozott ítélet [EBHT 2001., I-1611. o.) 121. pontját és a C-646/11. P. sz., 3 F kontra Bizottság ügyben 2013. január 24-én hozott ítélet 51. pontját).

22

Rá kell mutatni arra, hogy a Mindo a Törvényszék téves jogalkalmazására való hivatkozáskor pontosan megjelölte a megtámadott ítélet vitatott részeit, így különösen annak 87. pontját, továbbá konkrétan megjelölte azon okokat, amelyek miatt úgy véli, hogy e részek tekintetében téves jogalkalmazásra került sor.

23

A Bizottság ennélfogva nem hivatkozhat megalapozottan az első jogalap elfogadhatatlanságára.

24

A Mindo elsősorban arra hivatkozik, hogy azáltal, hogy az AOI megfizette a bírság teljes összegét, az olasz polgári törvénykönyv 2055. cikke második bekezdése és 1299. cikkének értelmében a Mindo hitelezőjévé vált. Az olasz polgári törvénykönyv 2946. cikke értelmében az AOI arra vonatkozó jogára, hogy a Mindótól ezen összeg megtérítését követelje, tízéves rendes elévülési határidő alkalmazandó. A Törvényszék tehát tévedett, amikor a megtámadott ítélet 85. és azt követő pontjaiban azt állapította meg, hogy a vitatott határozat megsemmisítése vagy megváltoztatása semmilyen előnyt nem jelentene a Mindo számára, mivel az AOI-nak az a joga, hogy követeléssel lépjen fel annak érdekében, hogy a Mindo megtérítse számára a megfizetett összeget, a bírság megfizetésének napján jött létre, és az erre irányuló keresetindítási jogának elévülési ideje tíz év.

25

Másodsorban a Mindo azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor arra a következtetésre jutott, hogy nincs bizonyíték az AOI Mindo felé fennálló követelésére, illetve hogy az AOI-nak nincs lehetősége, illetve szándéka arra nézve, hogy e követelés megtérítésére irányuló keresetet indítson. Egyrészt a Mindo – a Bizottságnak a Törvényszék felszólítására a Mindo által benyújtott dokumentumokra vonatkozó észrevételeire adott válaszában – az 1942. március 16-i 267. sz. királyi rendeletre vonatkozó bizonyítékok előterjesztésével bizonyította, hogy adóssága áll fenn az AOI-val szemben, illetve hogy az AOI ténylegesen jogosult a bírság egy részének megfizetését követelni. Másrészt a Mindo nem lett volna köteles bizonyítani, hogy az AOI-nak szándékában áll a követelést visszatéríttetni, csupán azt, hogy az utóbbinak ténylegesen fennáll az erre irányuló keresetindításhoz fűződő joga.

26

Harmadsorban a Mindo arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen értékelte a bizonyítási terhet azon megállapításra alapozva, hogy „nem [volt] kizárt”, hogy az AOI azért vállalta át a bírságösszeg Mindóra jutó részének megfizetését, hogy alapot adjon a Törvényszék ítéletének meghozatalára. A Mindo a tárgyalás során kifejtette, hogy a Törvényszék e megállapítása azzal a következménnyel járt, hogy a Mindónak semmilyen védekezési eszköze nem volt, és a bizonyítási teher megfordítását jelentette. A Törvényszék arra vonatkozó átfogó értékelése, hogy a Mindónak nem állt fenn az eljáráshoz fűződő érdeke, az AOI szándékára és egyéb irreleváns eshetőségekre hivatkozó spekulatív megfontolásokon nyugszik.

27

A Bizottság erre nézve azt válaszolja, hogy a bírságösszeg Mindóra jutó részét teljes egészében az AOI fizette meg, és az utóbbi a megtámadott ítélet kihirdetésének időpontjában még mindig nem indított eljárást annak visszatéríttetése iránt, továbbá olyan titkos megállapodás állt fenn a két jogalany között, miszerint az AOI átvállalja a felelősséget a Mindo versenyellenes magatartásáért.

28

A Bizottság szerint a Törvényszék az érvelését nem az olasz joggal kapcsolatos megfontolásokra alapozta, hanem számos olyan ténybeli megfontolásra, amely ellentmond annak az elméletnek, miszerint az AOI-nak a bírságösszeg egy részének megtérítésére irányuló kereset indításához való joga állt fenn a Mindóval szemben. E tekintetben a tárgyalás során hozzáfűzte, hogy véleménye szerint ugyan „normális helyzetben” minden egyéb megállapodás hiányában a hatályos olasz jog értelmében a bírság Mindóra jutó összegének AOI általi megfizetése következtében az AOI-nak a Mindóval szemben ezen összeg megtérítése iránti keresetindítási joga keletkezett, ám a Törvényszék az elé terjesztett bizonyítékokra támaszkodva úgy ítélte meg, hogy az AOI és a Mindo olyan megállapodást kötött, amelynek értelmében az AOI-nak megszűnt a Mindóval szemben az erre irányuló keresetindítási jogosultsága.

29

Emlékeztetni kell arra, hogy az ítéletek indokolására vonatkozó kötelezettség a Bíróság alapokmányának – ugyanezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése alapján a Törvényszékre is alkalmazandó – 36. cikkéből, valamint a Törvényszék eljárási szabályzatának 81. cikkéből következik. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Törvényszék ítéletének indokolásából világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a Törvényszék érvelésének oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék az általa hozott határozat indokait, a Bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (lásd a C-288/11. P. sz., Mitteldeutsche Flughafen és Flughafen Leipzig-Halle kontra Bizottság ügyben 2012. december 19-én hozott ítélet 83. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

30

Meg kell állapítani továbbá, hogy az indokolás hiánya vagy elégtelensége a lényeges eljárási szabályok megsértésének minősül, és olyan eljárásgátló jogalap, amelyet az uniós bíróságnak hivatalból vizsgálnia kell (lásd ebben az értelemben a C-265/97. P. sz., VBA kontra Florimex és társai ügyben 2000. március 30-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-2061. o.] 114. pontját, valamint a C-45/11. P. sz., Deutsche Bahn kontra OHIM ügyben 2011. december 7-én hozott végzés 57. pontját).

31

Meg kell állapítani, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet több következtetése tekintetében sem nyújtott megfelelő indokolást.

32

Elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a vitatott határozatban az AOI-val és a Mindóval szemben 10 millió eurós bírságot szabott ki, megállapítva különösen, hogy a Mindo egyetemlegesen 3,99 millió euró megfizetéséért felelős. Amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 82. pontjában megjegyezte, az AOI 2006. február 14-én megfizette a bírság teljes összegét.

33

A Törvényszék megalapozottan állapította meg, hogy a Mindo a vitatott határozat 2. cikkének értelmében e határozatban megnevezett címzett vállalkozások egyike, és hogy a 3,99 millió euró összegű bírság megfizetéséért egyetemlegesen felelős.

34

A Törvényszék a megtámadott ítélet 85. pontjában kijelentette, hogy a „a [vitatott] határozatnak a [Mindo] által kért jogcímen való megsemmisítése vagy megváltoztatása semmilyen előnyt nem jelentene a [Mindo] számára, mivel a vele szemben kiszabott bírság teljes összegét egyetemleges adóstársa, az [AOI] már megfizette, valamint mivel az utóbbi […] nem lépett fel követeléssel a [Mindo] ellen annak érdekében, hogy az megtérítse számára a megfizetett bírság összegének egy részét, annak ellenére, hogy a megfizetés óta már több mint öt év [telt el]”. A Törvényszék ezenfelül a megtámadott ítélet 87. pontjában azt állapította meg, hogy a Mindo nem bizonyította jogilag megkövetelt módon, hogy az AOI felé tartozása áll fenn.

35

Mindazonáltal a Mindo a Törvényszék előtt e tekintetben arra hivatkozott, hogy a bírság teljes összegének az AOI általi megfizetése olyan követelést keletkeztetett, amelyért a Mindo a Bizottság által a két vállalkozással szemben kiszabott bírság összegének egy része tekintetében egyetemleges adósként felelős volt az AOI felé.

36

Ezen túlmenően a Mindónak a Törvényszék által feltett kérdéseire adott 2011. január 6-i válaszaiból kitűnik, hogy „valamely egyetemleges kötelezettségért felelős fél – miután az adósság egészét megfizeti a hitelezőnek – a többi egyetemleges adóstól követelheti a nevükben kifizetett adósság összegének visszafizetését”. Egyébiránt a Bizottságnak a Törvényszék eljárási szabályzata 64. cikkének értelmében benyújtott dokumentumokra 2011. február 21-én tett észrevételeiből kitűnik, hogy a felek előtt nyilvánvaló volt, hogy a valamely követelésért egyetemlegesen felelős adósok hozzájárulására vonatkozó olasz jog az AOI-nak jogosultságot biztosít arra, hogy a Mindótól követelje a bírság megfizetéséhez való hozzájárulást.

37

Márpedig, ezen érvelés ellenére a Törvényszék kimondta, hogy a bírság teljes összegének az AOI általi megfizetése nem elegendő ahhoz, hogy olyan követelést keletkeztessen, amelyért a Mindo a bírság egyetemleges adósaként lenne felelős. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Törvényszék nem indokolta jogilag megfelelően ezen értékelését.

38

Egyébiránt – amint az a megtámadott ítélet 72. pontjából és az ügy irataiból kitűnik – a Mindo többször is hivatkozott a Törvényszék előtt az AOI keresetindítási joga elévülésének kérdésére, illetve különösen arra az érvre, miszerint az AOI a Bizottság által a két vállalkozással szemben kiszabott bírság teljes összege megfizetésének időpontjától rendelkezik olyan, a Mindo elleni keresetindítási joggal, amely alapján azt követelheti, hogy a Mindo járuljon hozzá a bírság rá eső részének megfizetéséhez. A Mindo arra hivatkozott, hogy e jog csupán 2016. február 14-én fog elévülni.

39

Márpedig a Törvényszék e tekintetben csupán annak kijelentésére szorítkozott, hogy a bírság AOI általi megfizetése óta „több mint öt év telt el”, és hogy a Mindo nem bizonyította jogilag megkövetelt módon, hogy az AOI „továbbra is képes” behajtani ezt a tartozást, ám azt nem vizsgálta, hogy az AOI szóban forgó keresetindítási joga elévült-e, vagy sem, holott a Mindo hivatkozott a Törvényszék előtt az egyetemleges adóstárs keresetindítási jogával kapcsolatos tízéves elévülési időre vonatkozó olasz jogszabályokra, és az erre nézve felhozott érveket megfelelően egyértelműen és pontosan adta elő ahhoz, hogy a Törvényszék azokra nézve állást foglaljon.

40

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Törvényszék – azon indokkal, hogy az AOI fizette meg a Mindo tartozását, ám anélkül, hogy magyarázatot adott volna arra, hogy ennek megfizetése miért nem volt elegendő ahhoz, hogy az AOI-nak követelése keletkezzen – nem volt jogosult megállapítani – amint a megtámadott ítélet 85. és 87. pontjában tette –, hogy a vitatott határozat megsemmisítése vagy megváltoztatása semmilyen előnyt nem jelentene a Mindo számára, és hogy az utóbbi nem bizonyította jogilag megkövetelt módon, hogy az AOI felé tartozása áll fenn.

41

A fenti elemekből az következik, hogy a Törvényszék, azáltal hogy nem válaszolt a Mindo érvelésének egyik központi részére, megsértette a Bíróság alapokmányának – ugyanezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése alapján a Törvényszékre is alkalmazandó – 36. cikkéből, valamint a Törvényszék eljárási szabályzatának 81. cikkéből következő indokolási kötelezettséget.

42

Másodsorban a Törvényszék a megtámadott ítélet 87. pontjában kijelentette, hogy még ha feltételezzük is, hogy a Mindónak tartozása állt fenn az AOI felé, azt sem bizonyította jogilag megkövetelt módon, hogy az AOI „továbbra is képes” behajtani ezt a tartozást.

43

Márpedig a megtámadott ítélet 71. pontjából kitűnik, hogy a Mindo a Törvényszék előtt arra hivatkozott, hogy a hatályos olasz jog szerint az AOI a jövőben visszkereseti igénnyel léphet fel vele szemben. A Törvényszék által feltett kérdésekre adott 2011. május 20-i válaszában a Mindo kifejtette többek között, hogy az olasz jog értelmében „az ítélet meghozatalát megelőzően keletkezett követelések jogosultjai” – mint például az AOI - még a csődegyezség végrehajtását követően is keresetet indíthatnak a Mindóval szemben fizetési meghagyás kibocsátását kérve, feltéve hogy a jóváhagyott csődegyezségben megállapított hitelezői kielégítési arányokat, valamint a határidőket tiszteletben tartják.

44

Erre az érvre válaszolva a Törvényszék ezért nem szorítkozhatott pusztán annak megjegyzésére – amint azt a megtámadott ítélet 91. pontjában tette –, hogy a Mindo semmilyen magyarázattal nem szolgált a tekintetben, hogy az AOI-t miért minősítette „korábbi hitelezőnek”, illetve azon indokokkal kapcsolatban sem, amelyek miatt az AOI nem próbálta meg a követelését érvényesíteni.

45

Ezen túlmenően, miközben a Mindo azt állította, hogy az AOI továbbra is képes tőle behajtani a tartozását, a Törvényszék nem vette figyelembe azt az érvet, amely e tekintetben a Mindo számára meghatározó volt, és amely szerint – amint az a Törvényszék által 2011. július 8-án feltett kérdésekre adott válaszból kitűnik – a csődegyezség lehetővé tette a kifizetéseit beszüntető vállalkozás számára, hogy az összes hitelezőjével szemben újraütemezze az adósságát, és így tovább folytathassa tevékenységét.

46

Ebből következően a Törvényszéknek a megtámadott ítéletben ismertetett indokolásából nem tűnik ki világosan és egyértelműen, oly módon, hogy különösen a Bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét, hogy miért ítélte úgy, hogy a Mindo nem bizonyította jogilag megkövetelt módon, hogy az AOI képes behajtani a tartozását, következésképpen ez az indokolás nem felel meg a jelen ítélet 29. pontjában ismertetett ítélkezési gyakorlatban lefektetett követelménynek.

47

Harmadsorban a Törvényszék a megtámadott ítélet 87. pontjában kijelentette, hogy még ha feltételezzük is, hogy a Mindónak tartozása állt fenn az AOI felé, a Mindo azt sem bizonyította jogilag megkövetelt módon, hogy az AOI-nak „szándékában állt” behajtani ezt a tartozást.

48

A Törvényszék tehát azt követelte a Mindótól, hogy bizonyítsa, hogy az AOI-nak szándékában áll behajtani a tartozást. Ez a követelmény a megtámadott ítélet 91. pontjából is kitűnik, amelyben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Mindo semmilyen magyarázattal nem szolgált azon indokokkal kapcsolatban, amelyek miatt az AOI a csődeljárásban meg sem próbálta előterjeszteni követelését, és annak ellenére sem vitatta az eljárást, hogy e követelés adott esetben befolyásolhatta a többi hitelező arra vonatkozó döntését, hogy csatlakozik-e a felperes által előterjesztett csődegyezség tervezetéhez.

49

Márpedig a megtámadott ítéletből kitűnik, hogy az AOI a Törvényszék által feltett írásbeli kérdésekre válaszul küldött 2011. március 30-i levelében kijelentette, hogy szándékában áll a Mindóval szemben fellépni a követelése behajtása végett, hogy az erre nyitva álló keresetindítási határidő még nem évült el, és hogy ennek érdekében meg kívánja várni, amíg a Törvényszék érdemben határoz a szóban forgó jogvitáról. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a Törvényszék nem vizsgálta meg e dokumentumot.

50

A Törvényszék ezáltal a Mindo eljáráshoz fűződő érdekét attól a feltételtől tette függővé, hogy az utóbbi bizonyítsa egy harmadik személy azon szándékát, hogy vele szemben a követelése megtérítésére irányuló eljárást indítson. Következésképpen a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor az eljáráshoz fűződő érdekének bizonyítása érdekében olyan bizonyítás terhét rótta a Mindóra, amelynek teljesítése az utóbbi számára lehetetlen volt.

51

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a Törvényszék által a megtámadott ítélet említett 87. pontjából levont következtetés az ezen ítélet 85 és 88–92. pontjában bemutatott bizonyítékok csoportján nyugszik, amelyekre figyelemmel a Törvényszék az említett ítélet 93. pontjában úgy ítélte meg, hogy „nem kizárt”, hogy az AOI átvállalta a bírságösszeg Mindóra jutó részének megfizetését, illetve hogy lemondott arról, hogy a Mindótól ezen összeg megtérítését követelje.

52

A megtámadott ítéletből továbbá kitűnik, hogy a Törvényszék felszólította a Mindót, hogy nyújtson be számára minden releváns információt és dokumentumot az AOI-val kötött minden, a bírságnak az utóbbi által való megfizetése, illetve a megfizetett bírság egy részének megtérítésére vonatkozó keresetindítási lehetőség tárgyában létrejött megállapodást illetően. E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 92. pontjában maga is megjegyezte, hogy a felszólítása alapján a Mindo által benyújtott dokumentumok nem tartalmaztak a Mindo javára nyújtott semmilyen biztosítékot vagy mentességet a Bizottság által vele szemben esetlegesen kiszabandó bírság tekintetében.

53

A megtámadott ítélet 93. pontjában használt kifejezés a szóban forgó bizonyítékok csoportjának nem döntő jellegét, illetve egy puszta eshetőség megállapítását bizonyítja. Márpedig egy, bírságot kiszabó bizottsági határozat címzettje eljáráshoz fűződő érdeke hiányának megállapítása nem nyugodhat puszta feltételezéseken, különösen olyan esetben nem, amikor a Törvényszék nem vett megfelelően figyelembe a Mindo által hivatkozott számos, a szóban forgó ügy körülményeinek más megvilágításba való helyezésére, illetve annak bizonyítására hivatott elemet, hogy az AOI vele szemben még mindig felléphet visszkereseti igénnyel, és behajthatja követelésének legalább egy részét.

54

Mindezekből következően, mivel egyrészt a Törvényszék az értékelését nem megfelelően indokolta, másrészt a Mindóra lehetetlen bizonyítás terhét rótta, a Mindo megalapozottan hivatkozhat arra, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem ismerte el a Mindo eljáráshoz fűződő érdekét.

55

Ennélfogva – anélkül, hogy a második jogalap vizsgálata szükséges lenne – a fellebbezésnek helyt kell adni, és a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni.

56

A Bíróság alapokmánya 61. cikkének első bekezdése szerint a Bíróság a Törvényszék határozatának hatályon kívül helyezése esetén az ügyet maga is érdemben eldöntheti, amennyiben a per állása megengedi, illetve határozathozatalra visszautalhatja a Törvényszékhez. A jelen ügyben a per állása nem engedi meg, hogy a Bíróság döntést hozzon.

57

Következésképpen az ügyet vissza kell utalni a Törvényszék elé, a költségekről pedig jelenleg nem szükséges határozni.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott: