—

az Espada Sánchez és társai képviseletében C. Chulio Purroy és D. Miró García abogados,

—

az Iberia Líneas Aéreas de España SA képviseletében J. Fillat Boneta és M. Fillat Torné abogados,

—

a német kormány képviseletében T. Henze és J. Kemper, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében S. Pardo Quintillán és K. Simonsson, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Közösség által 1999. december 9-én aláírt és annak nevében a 2001. április 5-i 2001/539/EK tanácsi határozattal (HL L 194., 39. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 5. kötet, 491. o.) jóváhagyott, a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó egyes jogszabályok egységesítéséről szóló, 1999. május 28-án Montrealban kötött egyezmény (a továbbiakban: Montreali Egyezmény; Magyarországon kihirdette: 2005. évi VII. törvény) 22. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet Espada Sánchez, Oviedo Gonzáles és kétkiskorú gyermekük, Lucía és Pedro, valamint az Iberia, Líneas Aéreas de España SA (a továbbiakban: Iberia) között, az e társasággal történt repülőútja során feladott poggyász elvesztéséből eredő kár megtérítése tárgyában indult jogvitában terjesztették elő.

3

A Montreali Egyezmény preambulumának harmadik bekezdésében az ezen egyezményben részes államok „felismer[ik], hogy fontos a nemzetközi légi szállítás megrendelői érdekvédelmének a biztosítása, valamint hogy szükség van az eredeti állapot helyreállításának elvén alapuló méltányos kártérítésre”.

4

A fenti preambulum ötödik bekezdése értelmében:

„[…] az érdekek méltányos egyensúlyának megteremtésére az Államoknak a nemzetközi légi fuvarozást szabályozó egyes jogszabályok további harmonizálására és a jogszabályalkotás érdekében közösen, egy új Egyezmény keretében tett lépései jelentik a legmegfelelőbb eszközt […]”.

5

A Montreali Egyezmény „Utasok és poggyász” című 3. cikkének (3) bekezdése előírja:

„A fuvarozó köteles az utas minden egyes ellenőrzött poggyászát poggyász-azonosító címkével ellátni.”

6

Ezen egyezmény „Az utasok halála és sérülése – Poggyászkár” című 17. cikkének (2) és (4) bekezdése kimondja:

„(2)   A fuvarozó csak azzal a feltétellel viseli a felelősséget az ellenőrzött poggyász megsemmisülése vagy elvesztése vagy megrongálódása miatt bekövetkezett kárért, ha a megsemmisülést, elveszést vagy megrongálódást előidéző esemény a légi jármű fedélzetén, vagy bármely olyan időszakban történt, amely alatt az ellenőrzött poggyász a fuvarozó felügyelete alatt volt. A fuvarozót azonban nem terheli felelősség, ha és amennyiben a kár a poggyász benne rejlő hibája, minősége vagy eltérése miatt következett be. A nem ellenőrzött poggyász esetén, beleértve a személyes holmikat is, a fuvarozót akkor terheli felelősség, ha a kár az ő, vagy az alkalmazottai vagy megbízottai hibája miatt következett be.

[…]

(4)   Ellenkező meghatározás hiányában a jelen Egyezményben a »poggyász« kifejezés mind ellenőrzött, mind pedig nem ellenőrzött poggyászt jelent.”

7

A fenti egyezménynek a „késedelemmel, a poggyásszal és az áruval kapcsolatos felelősség korlátozását” megállapító 22. cikke az alapügyben szereplő tényállásra alkalmazandó változatában a (2) bekezdésében előírja:

„Poggyász fuvarozásakor a fuvarozó felelőssége megsemmisülés, elvesztés, megrongálódás vagy késedelem esetére minden egyes utassal szemben 1000 SDR összegre korlátozott, kivéve, ha az utas, amikor az ellenőrzött poggyászt a fuvarozónak átadta, külön kiszolgáltatási érdekbevallást tett, és az ezért felszámított esetleges pótdíjat megfizette. Ebben az esetben a fuvarozó a bevallott összeg erejéig felel, hacsak nem bizonyítja, hogy ez az összeg a feladónak a kiszolgáltatáshoz fűződő tényleges érdekét meghaladja.”

8

A Montreali Egyezmény a Közösség vonatkozásában 2004. június 28-án lépett hatályba.

9

A 2001/539 határozat (1) preambulumbekezdése értelmében:

„Az Európai Közösség légiszállítói számára előnyös, ha a kártérítési felelősségükre vonatkozó egységes és egyértelmű szabályok alapján működnek, és ha ezek a szabályok megegyeznek a harmadik országok szállítóira érvényes szabályokkal.”

10

A 2002. május 13-i 889/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 140., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 6. kötet, 246. o.) módosított, a légifuvarozók baleset esetén fennálló felelősségéről szóló, 1997. október 9-i 2027/97/EK tanácsi rendelet (HL L 285., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 3. kötet, 489. o.; a továbbiakban: 2027/97 rendelet) 1. cikke kimondja:

„Ez a rendelet a Montreali Egyezménynek az utasok és poggyászuk légi szállítására vonatkozó lényeges rendelkezéseit hajtja végre, és egyes kiegészítő rendelkezéseket állapít meg. […]”

11

A 2027/97 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az utasok és poggyászuk tekintetében a közösségi légifuvarozó felelősségét a Montreali Egyezménynek az ilyen felelősségre vonatkozó összes rendelkezése szabályozza.”

12

A 889/2002 rendelet (12) preambulumbekezdése szerint: „[p]oggyász elvesztésére, károsodására vagy megsemmisülésére és a késedelemmel okozott kárra vonatkozó egységes felelősségi határok, amelyek a közösségi fuvarozók által bonyolított minden utazásra érvényesek, egyszerű és világos szabályokat biztosítanak mind az utasok, mind a légitársaságok számára, és lehetővé teszik, hogy az utasok felismerhessék, mikor van szükség további biztosításra.”

13

Espada Sánchez, Oviedo Gonzáles és két kiskorú gyermekük 2008. augusztus 1-jén utazott el az Iberia légitársaság járatán Barcelonából (Spanyolország) Párizsba (Franciaország). E négy személyből álló család poggyásza két bőröndben volt elhelyezve. Ezek elvesztek az út során, és nem is találták meg azokat.

14

E tény okán a négy utas a Montreali Egyezmény 22. cikkének (2) bekezdése címén 4000 különleges lehívási jognak [Special Drawing Rights] (a továbbiakban: SDR), azaz utasonként 1000 SDR-nek megfelelő, 4400 euró összegű kártérítést követel az Iberiától.

15

A 2010. március 18-i ítéletében a Juzgado Mercantil no 2 de Barcelona részben helyt adott a kérelmüknek, és az Iberiát 600 euró törvényes kamatokkal növelt összegének megfizetésére kötelezte.

16

Ezen ítélettel szemben benyújtott fellebbezést vizsgálva az Audiencia Provincial de Barcelonának kételyei merültek fel a Montreali Egyezmény 22. cikke (2) bekezdésének értelmezése vonatkozásában. E tekintetben megállapítja, hogy nem kizárt, hogy az ezen egyezmény 3. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett e rendelkezés előírja, hogy kizárólag az az utas jogosult kártérítésre a poggyász elvesztése során, aki kapott az utóbbi rendelkezésben előírt poggyászazonosító címkét.

17

E feltételek mellett az Audiencia Provincial de Barcelona úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

18

Az együttesen vizsgálandó kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Montreali Egyezmény 3. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett 22. cikkének (2) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy a kártérítési jog és a fuvarozónak a poggyász elvesztése esetében fennálló felelősségének korlátozása alkalmazandó az olyan utasra is, aki más utas nevében feladott poggyász elvesztése címén követel kártérítést.

19

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a 2027/97 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az utasok és poggyászuk tekintetében a közösségi légifuvarozó felelősségét a Montreali Egyezménynek az ilyen felelősségre vonatkozó összes rendelkezése szabályozza.

20

Mivel az egyezmény hatálybalépésétől annak rendelkezései az uniós jogrend szerves részét képezik, a Bíróság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy előzetes döntéshozatal keretében értelmezze azt, az Uniót kötelező általános nemzetközi jog értelmezési szabályainak tiszteletben tartása mellett (lásd ebben az értelemben a C-386/08. sz. Brita-ügyben 2010. február 25-én hozott ítélet [EBHT 2010., I-1289. o.] 39–42. pontját, és a C-63/09. sz. Walz-ügyben 2010. május 6-án hozott ítélet [EBHT 2010., I-4239. o.] 20. és 22. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

21

Ez utóbbi tekintetében a Bíróság korábban már kimondta, hogy jóllehet a szerződések jogáról szóló, 1969. május 23-i Bécsi Egyezmény nem kötelező sem az Unióra, sem annak valamennyi tagállamára nézve, a nemzetközi szokásjog részét képezi, amely ilyenként köti az Unió intézményeit, és az uniós jogrend részét képezi (a fent hivatkozott Brita-ügyben hozott ítélet 42. pontja).

22

Így ezen egyezmény 31. cikke pontosítja, hogy egy szerződést jóhiszeműen, kifejezéseinek szövegösszefüggésükben szokásos értelme szerint, valamint tárgya és célja figyelembevételével kell értelmezni (a C-70/09. sz., Hengartner és Gasser ügyben 2010. július 15-én hozott ítélet [EBHT 2010., I-7233. o.] 36. pontja, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint a fent hivatkozott Walz-ügyben hozott ítélet 23. pontja, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23

A Montreali Egyezmény 17. cikkének (2) bekezdéséből lényegében az következik, hogy a fuvarozó felelős többek között a poggyászok elvesztésével járó károkért. Ugyanezen egyezmény 22. cikkének (2) bekezdése előírja többek között, hogy „poggyászszállítás során bekövetkező […] elvesztés […] esetén a fuvarozó felelőssége utasonként 1000 [SDR-re] korlátozódik”.

24

A fenti pontban hivatkozott rendelkezésekből következik, hogy egyrészt a poggyászszállítás során bekövetkező elvesztés esetében bekövetkező kár alapozza meg a légifuvarozó felelősségét, másrészt pedig az utas jogosult az elszenvedett kár megtéríttetésére az ott meghatározott korlátok között.

25

Egyébiránt a Montreali Egyezmény 17. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, hogy a légifuvarozó felelős az utasok összes – az ellenőrzött és a nem ellenőrzött – poggyásza elvesztéséhez kapcsolódó kárért. E megállapítást megerősíti a Montreali Egyezmény 22. cikkének (2) bekezdésében az ugyanezen egyezmény 17. cikkének (4) bekezdésében eltérő rendelkezés hiányában „mind az ellenőrzött, mind a nem ellenőrzött poggyászként” meghatározott „poggyász” kifejezés további pontosítás nélküli alkalmazása is.

26

Ezen értelmezést nem kérdőjelezi meg a Montreali Egyezmény 3. cikkének (3) bekezdése, amely megfogalmazása szerint „[a] fuvarozó minden egyes ellenőrzött poggyászhoz kiállít az utas részére egy poggyászazonosító címkét”. Az Ibéria és az Európai Bizottság állításával ellentétben e rendelkezés – amint arra a német kormány jogosan hivatkozik – a légifuvarozót terhelő, a feladott poggyász azonosítására irányuló kötelezettség előírására korlátozódik, és nem következik belőle, hogy a poggyász elvesztése esetében fennálló kártérítési jog és az ezen egyezmény 22. cikkének (2) bekezdésében szereplő korlátozás kizárólag az egy vagy több poggyászt feladó utasok javára szól.

27

Így a Montreali Egyezmény vonatkozó rendelkezéseit úgy kell értelmezni, hogy összefüggésükben értelmezve, a légifuvarozó felelős az utast valamely ugyanazon járaton utazó, más utas nevében feladott csomag elvesztése esetében érő kár megtérítéséért, amennyiben ezen elveszett poggyászban az előbbi utasnak is voltak tárgyai, amelyek elvesztése alkotja az őt érő kárt. Következésképpen nemcsak a saját poggyászát egyénileg feladó utas, hanem az is, akinek tárgyai az ugyanazon a járaton utazó, más utas által feladott poggyászban voltak, érvényesíthet e tárgyak elvesztése esetében egyéni kártérítési igényt a Montreali Egyezmény szerint, az ezen egyezmény 17. cikke (2) bekezdésének első mondatában megállapított részletes szabályoknak megfelelően és a 22. cikkének (2) bekezdésében megállapított korlátok között.

28

Ezt a megállapítást alátámasztják a Montreali Egyezmény elfogadását vezérlő célok is.

29

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az említett egyezmény preambulumának harmadik bekezdése elismeri, hogy „fontos a nemzetközi légi szállítás megrendelői érdekvédelmének a biztosítása, valamint hogy szükség van az eredeti állapot helyreállításának elvén alapuló méltányos kártérítésre”. Márpedig e két célt szükségképpen megkérdőjelezik, ha azon utas, akinek tárgyai az ugyanazon a járaton utazó, más utas által feladott poggyászban voltak, saját jogán nem kaphat kártérítést az utóbbi tárgyak elvesztése esetében őt érő kárért.

30

Ráadásul, e célokra tekintettel, az említett egyezményben részes felek úgy határoztak, hogy szigorú felelősségi rendszert írnak elő, amely azonban megköveteli, hogy az „érdekek méltányos egyensúlyát” megőrizzék, különösen a légifuvarozók és az utasok érdekei tekintetében (lásd a fent hivatkozott Walz-ügyben hozott ítélet 31. és 33. pontját). Az ilyen egyensúly megőrzése érdekében Montreali Egyezmény előírja a légifuvarozók felelősségének bizonyos esetekben – nevezetesen a Montreali Egyezmény 22. cikkének (2) bekezdése értelmében a poggyász megsemmisülése, elvesztése, sérülése vagy késedelme esetén – történő korlátozását; az ebből eredő kártérítés korlátozását „utasonként” kell alkalmazni (lásd a fent hivatkozott Walz-ügyben hozott ítélet 34. pontját).

31

Márpedig nem ez az eset áll fenn, ha valamely utasnak a más utas poggyászában található és az utóbbi által feladott tárgyait ki kell zárni az említett egyezmény által előírt kártérítési jog alól, mivel az említett poggyászt nem az előbbi utas adta fel.

32

Továbbá nem állítható érvényesen, hogy a Montreali Egyezmény 22. cikkének (2) bekezdésében előírt kártérítési jog elismerése azon utas vonatkozásában, akinek a tárgyai a más utas által feladott poggyászban voltak, sérti az érdekek méltányos egyensúlyát, mivel azzal a következménnyel jár, hogy a légifuvarozóra igen súlyos, nehezen meghatározható és kiszámítható kártérítési terhet telepítene, amely veszélyeztethetné, akár meg is akadályozhatná annak gazdasági tevékenységét, ennélfogva ellentétes ezen egyezménnyel.

33

E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy az ilyen elismerés semmilyen esetben sem akadályozza a légifuvarozó azon lehetőségét, hogy utasonként azonosítsa és világosan kiszámítsa az esetlegesen őt terhelő kártérítést.

34

Ezt követően e lehetséges teher nem tekinthető akként, mint amely veszélyezteti, akár meg is akadályozza az említett légifuvarozók gazdasági tevékenységét. Ugyanis hangsúlyozni kell, hogy a felelősségnek a jelen ítélet 29. pontjában hivatkozott korlátozásai a légifuvarozó javát szolgálják, és a poggyászokat illetően az előírt korlát a Montreali Egyezmény22. cikkének (2) bekezdése alapján a kártérítés felső határát képezi, amely tehát nem illet meg automatikusan és átalányként minden utast a poggyásza elvesztése esetében. Emellett ezen egyezmény 17. cikke (2) bekezdésének megfelelően a fuvarozó nem felelős, annyiban, amennyiben a kár a poggyász eredendő hibájából, minőségéből vagy hiányosságából származik.

35

Végül emlékeztetni kell arra, hogy a Montreali Egyezmény 22. cikkének (2) bekezdésében előírt kártérítés érdekében a nemzeti bíróság ellenőrzése mellett az érintett utasok kötelesek jogilag megkövetelt módon megállapítani az elveszített poggyász tartalmát, valamint azon tényt, hogy a más utas nevében feladott poggyász valóban tartalmazta az ugyanazon a járaton utazó más utas tárgyait. E tekintetben a nemzeti bíróság figyelembe veheti azt a tényt, hogy ezen utasok ugyanazon család tagjai, együtt vásárolták jegyeiket, vagy hogy ugyanabban a pillanatban jelentkeztek be az utasfelvételnél.

36

A fentiekből következik, hogy a Montreali Egyezmény 3. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett 22. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a kártérítési jog és a fuvarozónak a poggyász elvesztése esetében fennálló felelősségének korlátozása alkalmazandó az olyan utasra is, aki más utas nevében feladott poggyász elvesztése címén követel kártérítést, amennyiben ezen elveszett poggyász valóban tartalmazta az előbbi utas tárgyait.

37

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

Az Európai Közösség által 1999. december 9-én aláírt és annak nevében a 2001. április 5-i 2001/539/EK tanácsi határozattal jóváhagyott, a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó egyes jogszabályok egységesítéséről szóló, 1999. május 28-án Montrealban kötött egyezménynek 3. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett 22. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a kártérítési jog és a fuvarozónak a poggyász elvesztése esetében fennálló felelősségének korlátozása alkalmazandó az olyan utasra is, aki más utas nevében feladott poggyász elvesztése címén követel kártérítést, amennyiben ezen elveszett poggyász valóban tartalmazta az előbbi utas tárgyait.