1.

Az európai intézmények még nincsenek a nyelvi korlátokat tárgytalanná tévő Bábel-hal ( 2 ) birtokában, rendelkezésükre csupán a Systran áll, egy, a szövegek korlátozott fordítását végző számítógépes rendszer, amelynek használatát ráadásul jogvita kérdőjelezi meg. ( 3 ) A szervezeti egységek közötti kommunikáció biztosítása érdekében az intézmények újabban olyan munkatársak toborzásával próbálkoznak, akik idegen nyelvként németül, angolul vagy franciául beszélnek. ( 4 ) Olaszország ebben az Unió nyelvi rendelkezéseinek megsértését látja. Ez a tagállam ezért három ilyen versenyvizsga-kiírást kifogásol.

2.

A nyelvhasználat kérdése közismerten igen érzékeny. Az EK 290. cikk (jelenleg, módosítást követően EUMSZ 342. cikk) ezért a megfelelő rendelkezések tekintetében a Tanács egyhangú döntését írja elő, és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 22. cikke kifejezetten elismeri a nyelvi sokféleség elvét. A jelen fellebbezés súlypontja ennek megfelelően a nyelven alapuló hátrányos megkülönböztetéshez és a nyelvi sokféleség elvéhez kapcsolódó kérdéseken van. Emellett mindazonáltal formálisabb kérdések is felmerülnek a versenyvizsgák kiírásával összefüggésben, kifogásolják a bizalomvédelem elvének és az indokolási kötelezettségnek a megsértését is.

3.

Az EK 290. cikk a Tanács feladatkörébe utalja a nyelvhasználat szabályozását:

„A Közösség intézményeinek nyelvhasználatára vonatkozó szabályokat, a Bíróság alapokmányában foglalt rendelkezések sérelme nélkül, a Tanács határozza meg egyhangú határozattal.”

4.

A nyelvhasználattal összefüggésben jelentős továbbá az Európai Unió Nizzában, 2000. december 7-én kihirdetett Alapjogi Chartájának ( 5 ) (a továbbiakban: Charta) 22. cikke is:

„Az Unió tiszteletben tartja a kulturális, vallási és nyelvi sokféleséget.”

5.

Az Európai Gazdasági Közösség által használt nyelvek meghatározásáról szóló első, 1/58/EGK tanácsi rendelet ( 6 ) 1., valamint 4–6. cikkének jelen jogvitára alkalmazandó szövege értelmében:

„1. cikk

Az uniós intézmények hivatalos nyelve és munkanyelve angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, ír, lengyel, lett, litván, máltai, magyar, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák vagy szlovén.

[…]

4. cikk

A rendeleteket és az egyéb általánosan alkalmazandó dokumentumokat a hivatalos nyelveken kell megszövegezni.

5. cikk

Az Európai Unió Hivatalos Lapját a hivatalos nyelveken kell közzétenni.

6. cikk

Az Unió intézményei eljárási szabályzataikban kiköthetik, hogy meghatározott esetekben melyik nyelvet kell használni.”

6.

Az Európai Közösségek tisztviselői személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 1d. cikkének (1) bekezdése különböző, hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó tilalmakat tartalmaz:

„E személyzeti szabályzat alkalmazása során tilos minden megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés.”

7.

Az eltérő kezelés igazolásáról a személyzeti szabályzat 1d. cikkének (6) bekezdése rendelkezik:

„Tiszteletben tartva a megkülönböztetésmentesség [helyesen: hátrányos megkülönböztetés tilalmának] elvét és az arányosság elvét, ezek alkalmazásának bármely korlátozását tárgyilagos és ésszerű okokkal kell indokolni, és azoknak a személyzeti politika keretében az általános érdekekbe tartozó jogos célkitűzéseket kell szolgálnia.”

8.

A 27. cikk a felvételi politika alapjairól rendelkezik:

„A felvétel során arra kell törekedni, hogy az intézmények részére olyan tisztviselők munkáját biztosítsák, akik megfelelnek az alkalmasság, a teljesítmény és a tisztesség legmagasabb követelményeinek, és akiket a Közösségek tagállamainak állampolgárai közül a lehető legszélesebb földrajzi alapon toboroztak.

Semmilyen beosztás sem tartható fenn valamely tagállam állampolgárai számára.”

9.

A 28. cikk a tisztviselők kinevezésének minimumkövetelményeit tartalmazza.

„Egy tisztviselő kizárólag az alábbi feltételekkel nevezhető ki:

[…]

10.

A 29. cikk a beosztások betöltésére vonatkozó eljárásról rendelkezik:

„(1) Mielőtt egy intézmény egy üres beosztását betöltené, a kinevezésre jogosult hatóság mérlegeli, hogy:

[…]

és ezután kezdi meg a vagy képesítéseken, vagy vizsgákon, vagy mind képesítéseken, mind vizsgákon alapuló versenyvizsgára vonatkozó eljárást. A versenyvizsgákra vonatkozó eljárást a III. melléklet állapítja meg.”

11.

A III. melléklet 1. cikkének (1) bekezdése szerinti, a kiírások tartalmára vonatkozó szabályok közül különösen az a) pontban található, a versenyvizsgák különböző jellegére vonatkozó utalások, valamint az f) pont szerinti, a nyelvi követelményekre vonatkozó utalások bírnak jelentőséggel:

„A kiírás tartalmazza:

[…]

[…]”

12.

A III. melléklet 1. cikkének (2) bekezdése a közzétételről rendelkezik:

„A nyílt versenyvizsgákról szóló kiírást a jelentkezési határidő lejárta előtt legalább egy hónappal, és adott esetben a vizsgák időpontja előtt legalább két hónappal az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában kell közzétenni.”

13.

Az Olasz Köztársaság összesen három versenyvizsga ( 7 ) Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (a továbbiakban: EPSO) általi két kiírását kifogásolja. A közzétételre először csupán a Hivatalos Lap német, angol és francia kiadásában került sor. Az első két versenyvizsga–kiírás a T-166/07. sz. kereset tárgya volt; a harmadik versenyvizsga–kiírást a T-285/07. sz. keresettel támadták meg.

14.

Az első két versenyvizsga a megfelelő feltételek II. A. pontja értelmében az európai intézmények üres beosztásainak betöltésére vonatkozó tartaléklisták létrehozása irányul. A harmadik versenyvizsga II. A. pontja előírta, hogy az Európai Bizottság nem vesz részt ebben a versenyvizsgában, következésképpen nem vesz fel egy pályázót sem a tartaléklistáról.

15.

A nyelvtudással kapcsolatos követelményeket az EPSO/AD/94/07 és az EPSO/AD/95/07 versenyvizsga-kiírás I. A. 2. pontja, illetve az EPSO/AST/37/07 versenyvizsga-kiírás I. A. 3. pontja tartalmazza. Ezek értelmében a pályázóknak az Európai Unió valamely hivatalos nyelvének alapos ismeretével kell rendelkezniük, valamint egy további, az angol, a francia vagy a német nyelv kielégítő ismeretével.

16.

Az I. B. pontban szerepel, hogy az előválogató tesztre a második nyelven kerül sor. Ennek megfelelően a pályázóknak meg kellett adniuk azt, hogy az előválogató tesztet és a versenyvizsga vizsgáit németül, angolul vagy franciául kívánják-e tenni.

17.

E pontban ezenkívül az szerepel, hogy az általános tartalmú szövegek, a pályázók felé irányuló és tőlük beérkező tájékoztatások egyértelműsége és érthetősége érdekében az egyes tesztekre és vizsgákra szóló meghívások, valamint az EPSO és a pályázók közötti teljes írásos kommunikáció kizárólag német, angol vagy francia nyelven történik.

18.

Az EPSO 2007. június 20-án ( 8 ) és 2007. július 13-án ( 9 ) a Hivatalos Lap valamennyi nyelvi kiadásában naprakésszé tette a hivatkozott kiírásokat. Ebben utaltak az eredeti kiírásokra, és az adott versenyvizsgákra való jelentkezés tekintetében új, az eredetileg biztosított határidő hosszának megfelelő benyújtási határidőt állapítottak meg. Ezenkívül megemlítették az eljárásban való részvételhez szükséges végzettséget és szakmai tapasztalatot is. Egyebekben hivatkoztak az eredeti kiírások tartalmára.

19.

A Törvényszék a T-166/07. sz. ügyben engedélyezte a Litván Köztársaság beavatkozóként való részvételét Olaszország oldalán, valamint hasonlóképpen a Görög Köztársaság részvételét a T-285/07. sz. ügyben. Végül tárgyalás és ítélethozatal céljából egyesítette az ügyeket. 2010. szeptember 13-án hozott ítéletében a Törvényszék elutasította mindkét keresetet.

20.

Az Olasz Köztársaság ezt követően előterjesztette a jelen fellebbezést. Az kéri, hogy a Bíróság

21.

A Görög Köztársaság ugyancsak azt kéri, hogy a Bíróság

22.

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság

23.

Az első fokon ugyancsak részt vevő Litvánia nem nyilatkozott a fellebbezési eljárásban. A többi részt vevő fél írásban és a 2012. június 6-án tartott tárgyaláson szóban tett észrevételeket.

24.

A Bíróság hivatalból vizsgálja az eljárásgátló okokat. ( 10 ) Ezért foglalkozni kell azzal az elsőre meglepő körülménnyel, miszerint a T-285/07. sz. ügyben a Bizottsággal szemben hoztak ítéletet, pedig az nem vett részt az érintett versenyvizsgában. ( 11 )

25.

Ezt a körülményt mindazonáltal tisztázzák az EPSO létrehozásakor megalkotott szabályozások. A 2002/620/EK határozat ( 12 ) 4. cikke ugyanis kifejezetten meghatározza, hogy az EPSO-ra átruházott hatáskör gyakorlásával összefüggő valamennyi fellebbezést a Bizottság ellen kell benyújtani. A személyzeti szabályzat 30. cikkének első bekezdése és annak III. melléklete szerinti nyílt versenyvizsga lefolytatásának határkörét a hivatkozott határozat 2. cikke ruházza az EPSO-ra. A fellebbezés elfogadhatósága így kétségtelen. ( 13 )

26.

Első jogalapjában Olaszország a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 41. és 42. pontjában kifejtett észrevételeit kifogásolja. Ezekben arról volt szó, hogy a nyelvi rendelkezések jogalapját képező EK 290. cikk és az 1. rendelet 6. cikke lehetővé teszi-e azt, hogy az álláshirdetésekben megköveteljék meghatározott nyelvek ismeretét. A Törvényszék megállapította:

„41   A Tanács az EK 290. cikk alapján fogadta el az intézmények által használt nyelvek meghatározásáról szóló 1. rendeletet. Ennek 6. cikke kifejezetten lehetővé teszi az intézményeknek, hogy belső normáikban meghatározzák a nyelvhasználatra vonatkozó szabályok alkalmazásának részletes szabályait, amely hatáskör gyakorlását illetően – mindent egybevetve – bizonyos fokú funkcionális önállóságot kell elismerni a számukra a megfelelő működésük biztosítása érdekében […].

42   A fentiekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy a vitatott álláshirdetés nem sérti az EK 290. cikket, elfogadására a közösségi intézmények és szervek számára az 1. rendelet 6. cikkében biztosított hatáskör alapján került sor. ( 14 )”

27.

Ezek a megállapítások nem egyeztethetőek össze az irányadó rendelkezések szövegével.

28.

Az EK 290. cikk értelmében a Tanács egyhangúlag szabályozza az uniós intézmények nyelvhasználatát. Erre az 1. rendelettel került sor. A rendelet 1. cikke értelmében valamennyi hivatalos nyelv egyben az uniós intézmények munkanyelve. A 6. cikk értelmében pedig az Unió intézményei eljárási szabályzataikban kiköthetik, hogy meghatározott esetekben melyik nyelvet kell használni.

29.

A versenyvizsgák kiírása – ahogyan azt Olaszország helyesen hangsúlyozza – nem eljárási szabályzat vagy hasonló jogi aktus. Így a vita tárgyát képező kiírások tekintetében az 1. rendelet 6. cikke nem megfelelő jogalap.

30.

Következésképpen úgy tűnik számomra, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet e pontjában tévesen alkalmazza a jogot. Ebből mindazonáltal nem következik az, hogy Olaszország fellebbezése ennyiben eredményes.

31.

Sokkal inkább más okból nem lehet megállapítani az EK 290. cikk és az 1. rendelet 6. cikkének megsértését. Ezek a rendelkezések nem szabályozzák közvetlenül azt, hogy milyen feltételeket lehet támasztani a kiírásokban, és a kiírás során az Unió 23 hivatalos nyelvéből melyiket kell alkalmazni. Ezért ez a kiírás nem sértheti sem az EK 290. cikket, sem az 1. rendelet 6. cikkét.

32.

Következésképpen az első jogalapot el kell utasítani. Az Olaszország által felvetett kérdések mindazonáltal jelentőséggel bírnak a következő három jogalap megítélésében.

33.

A második jogalap a megtámadott ítélet 52–58. pontjában szereplő érvelés ellen irányul. Olaszország azt kifogásolja, hogy a kiírásokat az 1. rendelet 1., 4. és 5. cikke értelmében teljes terjedelmükben valamennyi hivatalos nyelven közzé kellett volna tenni.

34.

A Törvényszék, állandó ítélkezési gyakorlatához ( 15 ) hasonlóan, abból indult ki a megtámadott ítélet 52 és 53. pontjában, hogy az 1. rendelet nem alkalmazandó az intézmények, valamint annak tisztviselői és alkalmazottai közötti jogviszonyokra, mivel az csak az Európai Unió és valamely tagállam vagy valamely tagállam joghatósága alá tartozó valamely személy közötti kapcsolatokban alkalmazandó nyelvhasználatra vonatkozó szabályokat állapítja meg. Az Unió tisztviselői és más alkalmazottai, valamint az ilyen állásokra jelentkezők ugyanis kizárólag az Unió joghatósága alá tartoznak a személyzeti szabályzat rendelkezéseinek alkalmazását illetően, ideértve a valamely intézménybe való felvételre vonatkozó rendelkezéseket is.

35.

Ez az álláspont mindazonáltal, mint azt Olaszország és Görögország helyesen hangsúlyozza, nem meggyőző. Igaz ugyan, hogy az 1. rendelet 2. és 3. cikke a tagállamok és a joghatóságuk alá tartozó személyek kapcsolatára vonatkozik, mégis már az kétséges, hogy a versenyvizsga lehetséges pályázói ilyen minőségükben kikerülnek-e a tagállamuk joghatósága alól. A Bizottság álláspontjával ellentétben ez nem szükségszerűen következik az uniós bíróságoknak az ilyen pályázatokkal összefüggő keresetek esetében fennálló hatásköréből.

36.

A rendelet azonban mindenekelőtt az EK 290. cikken alapul, amely az uniós intézményeknek a nyelvhasználatára vonatkozó szabályoknak a jogalapja. Ennek megfelelően 1. cikke az intézmények hivatalos és munkanyelveit szabályozza. Semmi nem utal arra, hogy ezek csak a kívülállókkal szemben alkalmazott nyelvek lehetnek. ( 16 ) A munkanyelv tipikusan az a nyelv, amelyet az érintett intézmény belső működése közben alkalmaz.

37.

A Bizottság álláspontjával ellentétben az 1. rendelet 6. cikke is az intézmények és az alkalmazottaik közötti kapcsolat tekintetében vett alkalmazása mellett szól. Ennek értelmében ugyanis az intézmények nem határozhatják meg eljárási szabályzataikban azt, hogy a rendelet egyáltalán alkalmazandó-e, csak azt, hogy az részleteit tekintve hogyan alkalmazandó. Így a 6. cikk vélhetően alkalmas jogalap lenne, ha az intézmények meghatározhatnák a belső kommunikáció nyelveit, ( 17 ) egyebekben azonban meghatározza, hogy az 1. rendeletet alkalmazni kell az intézmények és az alkalmazottaik viszonyában.

38.

Így a Törvényszék a megtámadott ítélet e pontjában is tévesen alkalmazza a jogot. Annak megállapításához, hogy más indokolással fenntartható-e, következésképpen azt kell megvizsgálni, hogy az 1. rendelet 4. és 5. cikkével összhangban állt-e a kiírás korlátozott közzététele.

39.

Az 1. rendelet 4. cikke értelmében a rendeleteket és az egyéb általánosan alkalmazandó dokumentumokat a hivatalos nyelveken kell megszövegezni. Az 5. cikk értelmében a Hivatalos Lapot „a hivatalos nyelveken” kell közzétenni.

40.

A Bíróság e rendelkezésekből, valamint a Kik-ügyben hozott ítéletében az EK 254. cikk (2) bekezdéséből azt vezette le, hogy az egyedi határozatokat nem feltétlenül kell valamennyi hivatalos nyelven megszövegezni, még akkor sem, ha a határozat címzettjén kívül az Unió más állampolgárainak – például egy piaci versenytársnak – a jogait is érinthetik. ( 18 )

41.

Ebből ellenben az következik, hogy az 1. rendelet 4. cikkében hivatkozott rendeleteket és az egyéb általánosan alkalmazandó dokumentumokat valamennyi hivatalos nyelven meg kell szövegezni. ( 19 ) Kizárólag az ilyen értelmezés egyeztethető össze a jogbiztonság és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével. ( 20 )

42.

Ez az eredmény megfelel az 1. rendelet 4. cikke szövege fejlődésének. Ez a rendelkezés az 5. cikkhez hasonlóan a legutóbbi bővítés során végrehajtott módosításáig ( 21 ) kizárólag a mindenkori összes hivatalos nyelvet tartalmazta. ( 22 ) Semmi nem utal arra, hogy az utolsó bővítéskor végrehajtott módosításokkal korlátozni akarták a különböző hivatalos nyelvek alkalmazását. Amikor az 1. rendelet 4. és 5. cikke a hivatalos nyelvekről beszél, akkor ezt következésképpen a huszonhárom hivatalos nyelvként kell érteni.

43.

Igaz, hogy a nyílt versenyvizsga kiírása nem rendelet, de – mint Olaszország és Görögország is állítja – az egyedi határozatokkal ellentétben mégis általános jelentőségű dokumentum. Tartalmazza ugyanis a jelentkezési határidőket, és a versenyvizsgán részt venni kívánó valamennyi személy tekintetében kötelező egyéb feltételeket. ( 23 ) Már csak ezért is főszabály szerint valamennyi hivatalos nyelven meg kell szövegezni.

44.

Ezt erősíti meg az 1. rendeletnek a személyzeti szabályzat III. melléklete 1. cikke (2) bekezdésével összhangban értelmezett 5. cikke. Előbbi rendelkezés értelmében az általános álláshirdetéseket ( 24 ) a Hivatalos Lapban kell közzétenni. Mivel a Hivatalos Lapot az 1. rendelet 5. cikke értelmében a hivatalos nyelveken kell közzétenni, főszabály szerint valamennyi kötelező közzétételre valamennyi hivatalos nyelven sort kell keríteni.

45.

A Törvényszéknek a megtámadott ítélet 56. pontjában kifejtett megfontolásait mindazonáltal úgy lehet értelmezni, hogy az intézmények a kiírások során eltérhetnek a fenti rendelkezésektől:

„E körülmények között a belső kommunikáció nyelvének megválasztása az intézmények feladata; amelyek kötelezővé tehetik e nyelv használatát az alkalmazottaik vagy az alkalmazottaikká válni kívánó személyek számára […]. Valamely álláshirdetés külső közzététele nyelvének megválasztása szintén az intézmények feladatkörébe tartozik […].”

46.

Ez az értelmezés végső soron az 1. rendelet 6. cikkére támaszkodik. ( 25 ) Amennyiben az intézmények e rendelkezés értelmében meghatározhatják a belső kommunikáció nyelvét, akkor a 6. cikk azt is megengedheti, hogy csak e nyelveken forduljanak az azokat beszélni köteles potenciális álláspályázók felé.

47.

Mint azonban már megállapítottam, a kiírás nem az 1. rendelet 6. cikkén alapuló jogi aktus. ( 26 ) A Bizottság pedig hivatalosan soha nem határozta meg az 1. rendelet 6. cikke alapján a belső kommunikáció nyelveit, sem a versenyvizsga-kiírások nyelveit. Nem jelent ilyen meghatározást az a puszta gyakorlat, miszerint lényegében meghatározott nyelveket használnak. Az ilyen gyakorlatnak ugyanis már a tartalma is teljes mértékben tisztázatlan. Semmi nem utal arra, hogy egy adott nyelvet milyen körülmények között lehet használni.

48.

Következésképpen az 1. rendelet 6. cikke nem igazolhatja az 1. rendeletnek a személyzeti szabályzat III melléklete 1. cikke (2) bekezdésével összhangban értelmezett 4. és 5. cikkétől való eltérést.

49.

A későbbiekben valamennyi hivatalos nyelven nyilvánosságra hozott útmutatók sem orvosolták a kiírások elégtelen közzétételét. Az útmutatók az információknak ugyanis csak egy részét tartalmazzák. Különösen a nyelvtudásra vonatkozó követelmények hiányoznak. A csupán három nyelven rendelkezésre álló teljes kiírásra való hivatkozás nem pótolhatja a teljes nyilvánosságra hozatalt a többi hivatalos nyelven. Mint Görögország megjegyzi, azok az érdeklődők, akik a három nyelv egyikét sem ismerik, nem tudhatják meg, hogy nem felelnek meg a versenyvizsga feltételeinek, és hogy ezért a csak e három nyelven közzétett kiírások további tartalma számukra érdektelen.

50.

Nincs olyan szabályozás, amely a minden nyelven történő teljes közzététel szabályától eltérést engedne, amint ez az 1. rendeletnek a személyzeti szabályzat III. melléklete 1. cikkének (2) bekezdésével összhangban értelmezett 4. és 5. cikkéből is kitűnik.

51.

Így a kiírásokat valamennyi hivatalos nyelven közzé kell tenni teljes egészükben. A jelen ügyben nem kell dönteni arról, hogy lehetséges-e olyan eltérés a versenyvizsgák esetében, amely csak meghatározott anyanyelvű pályázókat céloz meg. ( 27 )

52.

Mivel a Törvényszék az ítéletben tévesen alkalmazza a jogot, és az ítélet más indokolással sem tartható, a második jogalapnak helyt kell adni. A megtámadott ítéletet ezért hatályon kívül kell helyezni.

53.

Mindenesetre helyesnek tartom a többi jogalap elemzését is annak érdekében, hogy megvalósuljon a jogbiztonság az intézményeknek a versenyvizsgák lefolytatásához kapcsolódó jövőbeli gyakorlata tekintetében.

54.

Harmadik jogalapjával Olaszország azt kifogásolja, hogy a versenyvizsgák csupán három nyelven történő kiírása sérti az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés EK 12. cikk (jelenleg, módosítást követően EUMSZ 18. cikk) szerinti tilalmát, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 22. cikke szerinti többnyelvűség elvét.

55.

Itt nem arról van szó, hogy összeegyeztethetetlen-e a hátrányos megkülönböztetés tilalmával a nyílt versenyvizsga csupán három nyelven történő kiírása. Vitán felül áll, hogy még az angol, a francia vagy a német nyelvet kellően ismerő pályázók sem szükségszerűen a Hivatalos Lap e három nyelv valamelyikén megjelent kiadását olvassák, hanem főszabály szerint az anyanyelvükön készült kiadást. ( 28 ) Fennáll ezért annak a veszélye, hogy ezek az érdekeltek nem szereznek időben tudomást a kiírásról. Mivel az anyanyelv szorosan kapcsolódik az állampolgársághoz, ebben megvalósulna az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés. Ennek megfelelően a 2007. február 28-i és 2007. május 8-i kiírások önmagukban nem voltak elegendőek.

56.

A jelen esetben mindazonáltal azt kell tisztázni, hogy ezt az eredetileg fennálló, állampolgárságon alapuló hátrányos kezelést később hatékonyan orvosolták-e a további nyelveken nyilvánosságra hozott útmutatók, mint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 85–91. pontjában megállapította. Mivel ez a lényeges hiba eltér a Hivatalos Lapban való közzététel kötelezettségének korábban vizsgált formális megsértésétől, ezért a közzététel elmaradásának elégtelen orvoslása tekintetében fent kialakított eredmény ( 29 ) nem vihető közvetlenül át.

57.

Olaszország egyrészt az orvoslás lehetőségét vitatja, másrészt azzal érvel, hogy az útmutatók nem tartalmazták az eredeti kiírás valamennyi adatát.

58.

Olaszország az orvoslás lehetetlenségére vonatkozó álláspontját a megsemmisítés iránti kereset rendszerére alapozza. Az EK 230. cikk (jelenleg, módosítást követően EUMSZ 263. cikk) értelmében az eljárás tárgya a kiírások eredeti formája.

59.

Ezen álláspont értelmében a kereset mindazonáltal már okafogyottá válhatott volna. Szigorúan véve ugyanis az eredeti kiírás már nem létezik. A később nyilvánosságra hozott útmutatók megsemmisítették és új kiírásokkal helyettesítették azt. ( 30 ) Ezek az eredeti kiírás és az új, különösen az új jelentkezési határidőt meghatározó útmutatók kombinációjából állnak, és egy további keresettel kellene megtámadni azokat.

60.

Az ennyire formális eljárást mindazonáltal nem tartom helyesnek. Ahogyan a Törvényszék korábban megállapította, az útmutatók a kiírások lényegén nem változtattak, legalábbis amennyiben azok vita tárgyát képezik. ( 31 )

61.

Ha azonban a jogvita nem vált okafogyottá, akkor annak tárgya a kiírás valóban hatályos formája kell legyen. Ezért figyelembe kell venni a későbbiekben nyilvánosságra hozott útmutatókat.

62.

Olaszország álláspontjával ellentétben az uniós jog egyebekben alapvetően elismeri az eljárási hibák orvoslásának lehetőségét. ( 32 ) Az orvoslási intézkedésnek az érintettet – jelen ügyben a potenciális pályázót – olyan helyzetbe kell hoznia, amelyben akkor lett volna, ha nem merült volna fel az eljárási hiba. ( 33 )

63.

A jelen ügyben az eredeti versenyvizsga-kiírások hibáját nem orvosolták. Az útmutatókkal ugyanaz az újonnan meghatározott jelentkezési határidő vonatkozott azokra a potenciális pályázókra, akiknek az anyanyelvén nem történt meg a kiírás, mint azokra, akiknek az anyanyelvén megtörtént.

64.

Azonban azok a potenciális pályázók, akik csupán a későbbi útmutatóból értesültek a versenyvizsgáról, nem kerültek ugyanolyan helyzetbe, mint amelyben akkor lehettek volna, ha ezen útmutatók már a kiírással egy időben megjelentek volna. Azoknak ugyanis, akik már a kiírásból értesültek a versenyvizsgáról, jóval több idejük volt a versenyvizsgára való felkészülésre. Az EPSO/AD/94/07 és az EPSO/AST/37/07 versenyvizsga esetében ez az előny közel négy hónap volt, az EPSO/AD/95/07 versenyvizsga esetében pedig több mint két hónap. Ezt az időt többek között a szükséges szak- és nyelvismeretek felfrissítésére lehetett használni.

65.

Ezért a nem német, nem angol és nem francia anyanyelvű potenciális pályázókkal szemben a kiírás szelektív közzétételével megvalósult hátrányos megkülönböztetést nem orvosolják a kiírásra utaló útmutatók.

66.

A Törvényszék e hátrányos megkülönböztetést nem észlelte. Ezért a megtámadott ítélet 85–91. pontjában szereplő megállapításai téves jogalkalmazást eredményeznek. A megtámadott ítéletet emiatt is hatályon kívül kell helyezni.

67.

Olaszország azt is kifogásolja, hogy nem a teljes kiírást hozták nyilvánosságra a többi nyelven. Ezzel az érveléssel kapcsolatban el kell ismerni azt, hogy a teljes kiírást anyanyelvükön olvasni képes potenciális pályázók kismértékben előnyösebb helyzetben voltak azon esetleges pályázókkal szemben, akiknek ezt idegen nyelven kellett olvasni.

68.

Ahogyan a Törvényszék a megtámadott ítélet 90. és 99. pontjában helyesen megállapította, ez a hátrányos bánásmód nem éri el az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés súlyát.

69.

Amennyiben pedig a teljes kiírás három nyelvének egyikét sem megfelelően beszélő személyekről van szó, ők nem potenciális pályázók. Ahogyan a Törvényszék a megtámadott ítélet 88. pontjában helyesen rámutatott, ezek a személyek nem rendelkeznek a versenyvizsgán való részvételhez szükséges nyelvismerettel.

70.

Ennyiben a jelen versenyvizsga eltér azoktól az eljárásoktól, amelyek a Törvényszék Olaszország által hivatkozott döntéseinek tárgyát képezték, és amelyek kiírások megsemmisítéséhez vezettek. ( 34 ) E döntések esetében ugyanis olyan eljárásokról van szó, amelyek nem írták elő meghatározott nyelvek ismeretét. Ezen esetekben ezért előfordulhattak olyan potenciális pályázók, akik a kiírást az alkalmazott nyelvek egyikén sem értették meg, míg a jelen jogvita tárgyát képező eljárás potenciális pályázóinak érteni kellett e nyelvek valamelyikét.

71.

Következésképpen a Törvényszék helyesen állapította meg a megtámadott ítélet 85. pontjában azt, hogy az útmutatók orvosolták az eredeti kiírás e hiányosságát. Csak a következő jogalap keretében vizsgálható az, hogy egyáltalán elfogadható volt-e a német, angol vagy francia nyelvtudásra vonatkozó elvárás más második nyelvek engedélyezése helyett.

72.

A harmadik jogalap második része ennélfogva nem megalapozott.

73.

A negyedik jogalap a vita központi elemét érinti, azt, hogy a versenyvizsga tekintetében csak három nyelvet adtak meg lehetséges „második nyelvnek”. Azon megfontolások, amelyekkel a Törvényszék tagadta, hogy a Bizottság választása hátrányosan megkülönböztető vagy nem megfelelő, Olaszország álláspontja szerint sértik az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát és a többnyelvűség elvét.

74.

Az EK 12. cikk (jelenleg, módosítást követően EUMSZ 18. cikk) értelmében az uniós jog alkalmazási körében tilos az állampolgárság alapján történő bármely megkülönböztetés. Ezt az elvet ma az Alapjogi Charta 21. cikkének (2) bekezdése is szentesíti.

75.

Igaz ugyan, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 93–104. pontjában nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a második nyelv korlátozása indokolhatja-e az ilyen hátrányos megkülönböztetést. Mindazonáltal arra a helyes következtetésre jut, hogy nem áll fenn ilyen hátrányos megkülönböztetés.

76.

Az intézmények versenyvizsgái során az első nyelvek alkalmazásának korlátozása lenne hátrányosan megkülönböztető, és igényelne ezért igazolást. Mivel az egyes pályázók által legjobban beszélt nyelv főszabály szerint szorosan kapcsolódik az állampolgársághoz, az ilyen meghatározás legalább közvetetten hátrányos helyzetbe hozná azokat a potenciális pályázókat, akik állampolgárságuk miatt más anyanyelvvel rendelkeznek. A versenyvizsga fontos részein idegen nyelven kellene részt venniük, míg versenytársaik anyanyelvüket használhatnák.

77.

Ennyiben az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés általános tilalmának kiterjesztését jelenti a személyzeti szabályzat 1d. cikkének (1) bekezdésében szereplő, nyelven alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma, amelyet ma már tartalmaz az Alapjogi Charta 21. cikkének (1) bekezdése is. Érintett továbbá a személyzeti szabályzat 27. cikkének (2) bekezdése is, amely szerint a beosztások nem tarthatóak fenn valamely meghatározott tagállam állampolgárai számára.

78.

A jelen ügyben mindazonáltal nem az első nyelv alkalmazását korlátozzák, hanem a második nyelvét. A potenciális pályázók második nyelve az első nyelvhez képest nyilvánvalóan kevésbé szorosan kapcsolódik az állampolgársághoz.

79.

El kell ismerni, hogy vannak bizonyos országok, amelyekben a hivatalos nyelvek egyike más nyelvek mellett különös jogállással rendelkezik. ( 35 ) Ezért fennáll bizonyos mértékű valószínűsége annak, hogy az ezen országokból származó meghatározott pályázók különösen jól beszélik valamelyik engedélyezett második nyelvet.

80.

Az anyanyelvtől eltérően azonban a második nyelv megfelelő ismerete nem kizárólag az adott állampolgárságtól függ, hanem az érintett ország, a család vagy az adott személy további fáradozásaitól. Ennyiben legfeljebb szintbeli különbség állhat fenn azon idegen nyelvek ismerete tekintetében, amelyeket valamely különösen jól kiépített oktatási rendszerben sajátítottak el.

81.

A származási országban különös jogállással rendelkező második nyelvből származó potenciális előny ezért nem alapozhatja meg a más országokból származó pályázók állampolgárságán alapuló hátrányos megkülönböztetést.

82.

Ebből a szempontból csak azokból a tagállamokból származó meghatározott pályázók kerülhetnek „hátrányos helyzetbe”, ahol az Unió több olyan hivatalos nyelvét beszélik, amely nem azonos a három előnyben részesített nyelvvel. ( 36 ) Az ilyen pályázók lehet, hogy nem használhatják a versenyvizsga során a „természetes” második nyelvüket. Mindazonáltal semmi nem utal arra, hogy ez az elméleti hátrány gyakorlati hatással bír meghatározott pályázók tekintetében.

83.

A potenciális pályázók túlnyomó részének mindazonáltal nem jelent különbséget az esetleges második nyelvek korlátozása. Ugyanis az Unió három legelterjedtebb idegen nyelvéről van szó. ( 37 ) Első idegen nyelvként szinte valamennyi tagállamban angolt tanítanak, csak kevés tagállamban többségében franciát, és csak Luxemburgban, az általános iskolában szinte kizárólag németet. A második idegen nyelv esetében egyértelműen a német és a francia vezet. Elszigetelten, de egyértelműen kisebb mértékben merül fel a spanyol, a svéd (Finnországban) és az észt (Észtországban – vélhetően az orosz kisebbség tagjai között). ( 38 ) Így viszonylag valószínűtlen az, hogy léteznek egyáltalán olyan pályázók, akik egyértelműen jobban beszélnek a némettől, angoltól vagy franciától eltérő más idegen nyelveket.

84.

Következésképpen nem tudható be a második nyelv e három nyelvre való korlátozásának az állampolgárságon alapuló hátrányos kezelés hatása.

85.

Olaszország azt az álláspontot képviseli továbbá, hogy a második nyelvek választékának korlátozása sérti a többnyelvűség elvét. Ennek értelmében az lenne elvárható az intézmények állásaira jelentkező pályázóktól, hogy saját tagállamuk nyelve mellett ismerjenek legalább egy további nyelvet, az azonban nem, hogy ez a nyelv kötelezően német, angol vagy francia legyen.

86.

Igaz ugyan, hogy 2007-ben a kiírások időpontjában még nem lépett hatályba a Lisszaboni Szerződés, így az Európai Unió Alapjogi Chartájának 22. cikkében elismert többnyelvűség elve még nem rendelkezett közvetlen kötőerővel. Ez a cikk a hivatalos indokolások ( 39 ) értelmében mégis az akkor hatályos EUSZ 6. cikken alapult, amelynek (3) bekezdése elvárja az Uniótól azt, hogy tiszteletben tartsa tagállamainak identitását (ez az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésének része), valamint az EK 151. cikk (1) és (4) bekezdésén (jelenleg, módosítást követően az EUMSZ 167. cikk (1) és (4) bekezdése), amelynek értelmében a Közösség hozzájárul a nemzeti és regionális sokszínűséghez, illetve tiszteletben tartja és támogatja a kulturális sokszínűséget. Az EUSZ 3. cikk (3) bekezdésének negyedik albekezdése ma különösen előtérbe helyezi ezt a feladatot.

87.

A többnyelvűség elve a kulturális sokszínűség ( 40 ) és a tagállamok nemzeti identitásának része. Így olyan uniós alapértékeken alapul, amelyek már a vitatott kiírások időpontjában is fennálltak. ( 41 )

88.

A többnyelvűség elve mindazonáltal nem követeli meg sem azt, hogy az Unió minden helyzetben használja valamennyi hivatalos nyelvet, ( 42 ) sem arra irányuló konkrét szabályozást nem tartalmaz, hogy mely nyelvek közül választhatnak második nyelvet az uniós állásokra jelentkező potenciális pályázók. E kérdés tekintetében csak az egyenlő bánásmód általános elvével együttműködve lehet hatékony ez az elv.

89.

Ez az időközben az Alapjogi Charta 20. cikkében is rögzített elv megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérően, és az eltérő helyzeteket ne kezeljék ugyanúgy, hacsak objektív módon nem igazolható az ilyen bánásmód. ( 43 ) Az eltérő bánásmód akkor igazolható, ha objektív és ésszerű megfontolásokon alapul, azaz kapcsolatban áll a szóban forgó szabályozás által indokoltan elérni kívánt céllal, illetve arányos az e bánásmód által elérni kívánt céllal. ( 44 ) Ennél az elhatárolásnál figyelembe kell venni az érintett alapvető uniós értékeket, például a többnyelvűség elvét. Amennyiben az intézkedés ellentétes valamely ilyen alapvető értékkel, akkor céljának különös súllyal kell rendelkeznie ahhoz, hogy igazolható legyen.

90.

Azzal, hogy a vita tárgyát képező versenyvizsgák csak meghatározott nyelveket engedélyeznek második nyelvként, különbözőképpen kezelik az Unió különböző hivatalos és munkanyelveit.

91.

A Törvényszék a megtámadott ítélet 93., 94. és 102. pontjában a három nyelv előnyben részesítését ismételten az 1. rendelet 6. cikkére alapozza, amelynek értelmében az intézmények szabályozhatják a nyelvi rendelkezések alkalmazását. Ahogyan mindazonáltal már megállapítottuk, ezt a lehetőséget eddig nem használták ki, ezért ez nem is igazolhatja a versenyvizsga feltételeit. ( 45 ) A Törvényszék az ítéletben tehát ennyiben is tévesen alkalmazta a jogot.

92.

Ez a tévedés mindazonáltal még nem kérdőjelezi meg az eredményt. Még ha az intézmények nem is határoztak meg hivatalosan belső munkanyelveket, a belső kommunikáció lehetősége, mint azt a Bizottság kiemeli, mégis a szervezeti egységeik működésének kötelező feltétele. Következésképpen az intézményeknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy aszerint válasszák ki az új munkatársaikat, hogy be tudnak-e illeszkedni a meglévő szervezeti egységekbe, és együtt tudnak-e dolgozni velük. Így döntő jelentőséggel bír az, hogy ismerik-e az ezen szervezeti egységekben gyakorlatilag már belső munkanyelvként használt nyelveket. Semmi haszna nincs annak, ha valamely alkalmazott kiválóan beszél több olyan hivatalos nyelvet, amelyet rajta kívül senki nem ért meg a szervezeti egységében.

93.

Az Unió valamennyi vagy legalábbis több nyelvének használata az esélyegyenlőséget és a többnyelvűséget szolgálja, hacsak különös körülmények nem követelik meg egy bizonyos vagy néhány nyelv használatát. ( 46 ) E nyelvek gyakorlati használatának módját az érintett alkalmazottak képességeinek megfelelően, esetről esetre lehet meghatározni. Az intézményeknek csak akkor kellene egyetlen nyelvet használniuk, ha a különös körülmények feltétlenül ezt követelik; így például a Bíróság tanácskozásai keretében 1954 óta fennálló hagyomány, miszerint a határozattervezeteket belső használatra kizárólag franciául szövegezik.

94.

Mivel az angol, francia és német a legelterjedtebb idegen nyelv az Unióban, ( 47 ) az intézmények feltételezhetik azt, hogy ezen nyelvek valamelyikének mint idegen nyelvnek az ismerete hatékony belső kommunikációt tesz lehetővé. Hasonló mértékben egyetlen további nyelv sem biztosítja a belső kommunikáció lehetőségét. Következésképpen ez a három nyelv objektív szempontból megfelelő mértékben különbözik a többi hivatalos nyelvtől ahhoz, hogy ezeket egyedül engedélyezett nyelvként kiválasszák közülük. A többnyelvűség elvének figyelembevétele mellett sem sérül ezáltal az egyenlő bánásmód elve.

95.

Olaszország mindezeken túl hivatkozik a személyzeti szabályzat III. melléklete 1. cikke (1) bekezdésének f) pontjára. Ez az érvelés mindazonáltal nem megengedett folytatása az első fokon előadottaknak, hanem egy teljesen új szempont, amely korábban nem volt az eljárás tárgya, így a Bíróság előtti fellebbezési eljárás tekintetében elfogadhatatlan. ( 48 )

96.

Ezért a negyedik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

97.

Az ötödik jogalappal a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy nem sérült a bizalomvédelem elve, mivel tagadta, hogy a Bizottságnak a versenyvizsgák területén folytatott többéves gyakorlata a potenciális pályázókban jogos bizalmat keltett a versenyvizsgák bizonyos szabályait illetően.

98.

A jogos bizalom védelme az alapvető uniós elvek közé tartozik. Az erre történő hivatkozás joga minden olyan jogalanyt megillet, akiben valamely uniós intézmény megalapozott várakozásokat keltett. Amikor azonban a gondos és körültekintő jogalany képes előre látni az olyan intézkedés elfogadását, amely érintheti az érdekeit, ezen intézkedés meghozatalát követően nem hivatkozhat az említett elvre. Továbbá a jogalanyok nem jogosultak valamely olyan fennálló helyzet fennmaradásában bízni, amelyet az uniós intézmények a rendelkezésükre álló széles mérlegelési jogkör keretében megváltoztathatnak. ( 49 )

99.

A jelen ügyben nyitott maradhat az a kérdés, hogy a versenyvizsgák lefolytatása során korábban több évig követett azon gyakorlat, hogy minden hivatalos nyelv lehet második nyelv, az ítélkezési gyakorlat szerinti megalapozott várakozásnak tekinthető-e. Mindazonáltal nincs alapja annak a feltételezésnek, hogy a gondos és körültekintő potenciális pályázók nyelvi képzésük során abban bíznak, hogy az uniós versenyvizsgák során második nyelvként továbbra is alkalmazhatják valamennyi hivatalos nyelvet. A hivatalos nyelvek állandóan növekvő száma ismeretében a potenciális pályázóknak inkább azzal kellett számolniuk, hogy idegen nyelvként nem minden hivatalos nyelv bírhat azonos gyakorlati jelentőséggel. A tanult idegen nyelvek statisztikái egyebekben azt mutatják, hogy egyértelműen túlnyomó mértékben az angol, a francia és a német tekinthető a legfontosabb hivatalos nyelveknek. ( 50 ) Így a potenciális pályázók túlnyomó száma gyakorlatilag már felkészült arra, hogy szakmai előremenetele tekintetében ezek a nyelvek fontosabbak a többinél.

100.

Ezért e jogalapnak sem lehet helyt adni.

101.

A hatodik jogalappal a fellebbező úgy érvel, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 126. és 127. pontjában annak megállapításával, hogy az adminisztráció nem volt köteles arra, hogy a vitatott versenyvizsga-kiírásokban igazolja a három alkalmazandó nyelv kiválasztását, megsértette az EK 253. cikket (jelenleg, módosítást követően az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdése), amely szerint minden jogi aktusnak indokolást kell tartalmaznia.

102.

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EK 253. cikk által megkövetelt indokolást az adott ügy természetéhez kell igazítani. Világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust meghozó uniós intézmény érvelésének oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait. Ez a feltétele annak, hogy az érintettek jogaikat, a Bíróság pedig felülvizsgálati jogkörét gyakorolni tudja. Ezen ítélkezési gyakorlat szerint nem követelmény az indokolással szemben, hogy a releváns tény- és jogkérdések minden részletére kitérjen. Ugyanis azt, hogy egy jogi aktus indokolása megfelel-e az EK 253. cikkben felsorolt követelményeknek, nemcsak a szövege, hanem a háttere, valamint az érintett témára vonatkozó jogszabályok összessége alapján kell megítélni. A különböző kiválasztott technikai megoldások tekintetében túlzás lenne külön indokolást megkövetelni, ha a vitatott aktusból kitűnik az uniós intézmény által követett cél lényege. ( 51 )

103.

A Törvényszék a megtámadott ítélet 125. pontjában nem fejtette ki ezeket a követelményeket, hanem e pontban arra szorította megfontolásait, hogy a kiírások tartalmazták-e a versenyvizsga lefolytatásához szükséges információkat.

104.

Olaszország ennyiben helyesen kifogásolja azt, hogy a Törvényszék ezekkel a megfontolásokkal nem ment bele a jogalapba. A versenyvizsga–kiírás szükséges tartalma nem azonos annak indokolásával.

105.

A Törvényszék mindazonáltal a 126. pontban kiegészítésképpen megállapította, hogy a lehetséges második nyelv három nyelvre korlátozása nem igényel igazolást, mivel megállapítható, hogy megfelel az adminisztráció belső igényeinek. Ennyiben a Törvényszék eleget tesz az Európai Unió Bírósága alapokmányának 36. és 53. cikke szerinti, a határozata indokolásával szemben támasztott követelménynek.

106.

Olaszország álláspontjával szemben a Törvényszéknek a kiírások indokolásának szükségességére vonatkozó ezen megállapítása tartalmilag sem kifogásolható. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a versenyvizsgák feltételei arra irányulnak, hogy azonosíthassák az alkalmazó intézmény belső követelményeinek leginkább megfelelő pályázókat. Közismert tény továbbá, hogy az Unió legelterjedtebb idegen nyelve az angol, a francia és a német, következésképpen ezek a legalkalmasabbak arra, hogy alkalmazzák őket a szervezeti egységek belső kommunikációja keretében. Így ezeket a szempontokat nem kell külön kiemelni a kiírásban.

107.

Ezért ezt a jogalapot sem lehet elfogadni.

108.

Végül a hetedik jogalap a megtámadott ítélet 128–135. pontjában a személyzeti szabályzat 1d. cikke (1) és (6) bekezdésének, 28. cikke f) pontjának, valamint 27. cikke (2) bekezdésének megsértésére vonatkozik. A Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy nem kizárólag a vizsgabizottság feladata a pályázók nyelvismeretének értékelése.

109.

Olaszország álláspontja szerint a kiírást közzétevő hatóság nem végezheti el előzetesen pusztán nyelvi alapon az érdekeltek előválogatását. Továbbá a versenyvizsgák nyelvi követelményei tekintetében főszabály szerint más mércék érvényesek, mint a pályázók szakmai képzettsége esetében.

110.

Az Olaszország által emellett felhozott érvek, különösen az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma, mindazonáltal nem alapoznak meg semmilyen különös elvárást a pályázó második nyelve tekintetében. ( 52 ) Egyébként sem utal semmi arra, hogy a vizsgabizottságnak miért lenne feladata valamely második nyelv ismeretének hiánya miatt kizárni pályázókat, amikor az intézményeknek ez tilos a versenyvizsga-feltételek meghatározása során.

111.

Ezért ezt a jogalapot is el kell vetni.

112.

A Bíróság alapokmánya 61. cikke (1) bekezdésének megfelelően, ha a fellebbezés megalapozott, a Bíróság a Törvényszék határozatát hatályon kívül helyezi. Ha a per állása megengedi, az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti, illetve határozathozatalra visszautalhatja a Törvényszékhez.

113.

Mivel a második jogalapnak és a harmadik jogalap első részének helyt kell adni, a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni. Ugyanakkor a második jogalap vizsgálatából kiderül, hogy a megtámadott versenyvizsga-kiírások nem tesznek eleget az 1. rendelet 4. és 5. cikke, valamint a személyzeti szabályzat III. melléklete 1. cikkének (2) bekezdése szerinti követelményeknek. A harmadik jogalap első részének vizsgálatából továbbá kiderül, hogy a nem német, nem angol és nem francia anyanyelvű potenciális pályázókkal szemben esetleg megvalósult hátrányos megkülönböztetést nem orvosolja a kiírásra utaló útmutatók későbbi közzététele. Ezért a jogvita ennyiben eldönthető. Következésképpen meg kell semmisíteni a kiírásokat is.

114.

Végül azt javaslom a Bíróságnak, hogy a jogbizonytalanság elkerülése érdekében kifejezetten korlátozza ítélete hatályát.

115.

A pályázók kereseteivel összefüggésben a Bíróság megállapította, hogy a tartaléklista létrehozására irányuló nyílt versenyvizsga keretében valamely vizsga megsemmisítése során megfelelő mértékben védelemben részesülnek a felperes jogai abban az esetben, ha a vizsgabizottság és a kinevezésre jogosult hatóság felülvizsgálja a határozatait, és méltányos megoldást keres az esetre; nincs szükség a versenyvizsga teljes eredményének megkérdőjelezésére, vagy a tisztviselői állások tekintetében az azt követő kihirdetett kinevezések visszavonására. Ez az ítélkezési gyakorlat azon az elgondoláson alapul, miszerint egyensúlyba kell hozni a valamely versenyvizsga keretében bekövetkezett hiba miatt hátrányba került pályázó érdekeit a többi pályázó érdekeivel. A bíróságnak ugyanis nemcsak annak szükségességét kell figyelembe vennie, hogy helyreállítsa a hátrányos helyzetbe került pályázók jogait, hanem figyelembe kell vennie a már kiválasztott pályázó jogos bizalmát is. ( 53 )

116.

A jelen ügyben nem kell arról dönteni, milyen intézkedések szükségesek a potenciális pályázókkal szemben esetleg megvalósult hátrányos megkülönböztetés orvoslására. Ellenben figyelembe kell venni a már kiválasztott pályázók jogos bizalmát. Következésképpen a jelen eljárásban nem kérdőjelezendők meg az eredeti versenyvizsga során létrehozott alkalmassági listák, azaz az e listák alapján esetlegesen megvalósult kinevezések sem.

117.

A Bíróság eljárási szabályzata 122. cikke első bekezdésének megfelelően a Bíróság határoz a költségekről, ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot.

118.

Az eljárási szabályzat 118. cikkével összefüggésben értelmezett 69. cikkének 2. §-a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel Olaszország kérte a Bizottság kötelezését a költségek viselésére, és a második jogalap, valamint a harmadik jogalap első része tekintetében teljes egészében pernyertes lett, a Bizottságot kötelezni kell az Olasz Köztársaság mindkét fokon felmerült költségeinek és mindkét fokon felmerült saját költségeinek a viselésére.

119.

Ugyanezen 69. cikk 4. §-ának első bekezdése előírja, hogy az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket.

120.

Mindezek alapján azt javasolom, hogy a Bíróság a következőképpen határozzon: