1

A felperes Intel Corp. egy amerikai jog szerint működő társaság, amely mikroprocesszorok (a továbbiakban: CPU), chipsetek (lapkakészletek) és egyéb félvezető alkatrészek, illetve az adatkezeléssel és kommunikációs eszközökkel összefüggő platformmegoldások kialakításával, fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozik.

2

2008 végén az Intel világszerte körülbelül 94100 embert alkalmazott. 2007‑ben az Intel nettó bevétele 38334 millió USA‑dollár (USD) volt, nettó haszna pedig 6976 millió USD. 2008‑ban nettó bevétele 37586 millió USD volt, nettó haszna pedig 5292 millió USD.

3

2000. október 18‑án az Advanced Micro Devices (a továbbiakban: AMD) [az EK 81.] és [az EK 82. cikk] végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6‑i 17. tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 3. cikke szerinti hivatalos panaszt nyújtott be a Bizottságnak, amelyet 2003. november 26‑án benyújtott kiegészítő panaszában további tényekkel és állításokkal egészített ki.

4

2004 májusában a Bizottság vizsgálatot indított az AMD kiegészítő panaszában szereplő egyes elemekkel kapcsolatban. E vizsgálat keretében 2005 júliusában a Bizottság több nemzeti versenyhatóság segítségével [az EK 81.] és [az EK 82. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 20. cikkének (4) bekezdése szerinti helyszíni vizsgálatot folytatott az Intel négy telephelyén, az Egyesült Királyságban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban, valamint az Intel számos ügyfelénél Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban.

5

2006. július 17‑én az AMD panaszt nyújtott be a Bundeskartellamthoz (német szövetségi kartellhivatal), amelyben azt állította, hogy az Intel többek között kiszorító forgalmazási megállapodásokat kötött a Media‑Saturn‑Holding GmbH‑val (a továbbiakban: MSH), amely mikroelektronikai eszközöket forgalmazó európai kiskereskedelmi lánc, valamint az asztali számítógépek első számú európai forgalmazója. A Bundeskartellamt az 1/2003/EK rendelet 12. cikkét alkalmazva információcserét folytatott a Bizottsággal erről a kérdésről.

6

2006. augusztus 23‑án a Bizottság találkozót tartott a Dell Inc.‑től, az Intel egyik ügyfelétől érkezett D1‑gyel [.bizalmas] ( 2 ) A Bizottság nem csatolta az ügy irataihoz e találkozó témáinak tájékoztató jellegű listáját (a továbbiakban: témák listája), és nem vett fel jegyzőkönyvet. A Bizottság ezen üggyel megbízott csoportjának egyik tagja feljegyzést készített e találkozóról, amelyet a Bizottság belső feljegyzésnek minősített (a továbbiakban: belső feljegyzés). 2008. december 19‑én a Bizottság e feljegyzés nem bizalmas változatát átadta a felperesnek.

7

2007. július 26‑án a Bizottság kifogásközlést küldött a felperesnek (a továbbiakban: a 2007. évi kifogásközlés), annak öt jelentős eredetiberendezés‑gyártóval (Original Equipment Manufacturer, a továbbiakban: OEM), nevezetesen a Dell‑lel, a Hewlett‑Packard Companyval (a továbbiakban: HP), az Acer Inc.‑kel, a NEC Corp.‑pal és az International Business Machines Corp.‑pal (a továbbiakban: IBM) szemben tanúsított magatartásáról. Az Intel erre 2008. január 7‑én válaszolt, 2008. március 11‑én és 12‑én pedig szóbeli meghallgatásra került sor. Az Intel három alkalommal tekintett be az iratokba, 2007. július 31‑én, 2008. július 23‑án, illetve 2008. december 19‑én.

8

A Bizottság több vizsgálati cselekményt foganatosított az AMD állításai kapcsán, így többek között 2008 februárjában helyszíni vizsgálatot tartott számos európai személyiszámítógép‑kiskereskedő, valamint az Intel telephelyén. Ezenkívül az 1/2003 rendelet 18. cikke alapján írásbeli információkérést intéztek számos nagyobb OEM‑hez.

9

2008. július 17‑én a Bizottság kiegészítő kifogásközlést küldött a felperesnek, az MSH‑val szemben tanúsított magatartása tárgyában. E kiegészítő kifogásközlés (a továbbiakban: 2008. évi kiegészítő kifogásközlés) az Intel Lenovo Group Ltd‑vel (a továbbiakban: Lenovo) szembeni magatartására is kiterjedt, emellett olyan új bizonyítékokat is tartalmazott az Intel egyes OEM‑ekkel szembeni, a 2007. évi kifogásközlésben tárgyalt magatartásáról, amelyeket a Bizottság a 2007. évi kifogásközlést követően szerzett.

10

A Bizottság először nyolchetes határidőt szabott az Intelnek arra, hogy a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre válaszoljon. 2008. szeptember 15‑én e határidőt a meghallgatási tisztviselő 2008. október 17‑ig meghosszabbította.

11

Az Intel a kijelölt határidőn belül nem válaszolt a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre. 2008. október 10‑én ezzel szemben benyújtotta a Törvényszékhez a T‑457/08. számon nyilvántartásba vett keresetet, amelyben azt kérte, először, hogy a Törvényszék semmisítse meg a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre adandó válasz tekintetében határidőt meghatározó bizottsági határozatot, valamint azt a bizottsági határozatot, amelyben a Bizottság elutasítja, hogy beszerezzen különböző kategóriákba sorolt dokumentumokat többek között az Intel és az AMD között az Egyesült Államok Delaware államában folyó polgári per iratai közül, másodszor pedig, hogy hosszabbítsa meg a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre adandó válasz tekintetében a határidőt, annak érdekében, hogy 30 nap álljon rendelkezésére attól a naptól számítva, amikor hozzáférést kapott a releváns dokumentumokhoz.

12

Az Intel ezenkívül benyújtotta a T‑457/08. R. szám alatt nyilvántartásba vett ideiglenes intézkedés iránti kérelmet, amelyben kérte, hogy a Törvényszék az érdemi keresetéről való határozat meghozataláig függessze fel a Bizottság eljárását, valamint hogy függessze fel a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre adandó válasz benyújtására számára szabott határidőt, másodlagosan pedig, hogy biztosítson számára az említett ítélet meghozatalától számított 30 napos határidőt a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre történő válaszadásra.

13

2008. december 19‑én a Bizottság levelet küldött az Intelnek, amelyben felhívta a figyelmét egyes bizonyítékokra, amelyeket esetleges végleges határozatában fel kíván majd használni (a továbbiakban: tényközlő levél) Az Intel erre a levélre a 2009. január 23‑ig tartó határidőn belül nem válaszolt.

14

2009. január 27‑én a Törvényszék elnöke elutasította az Intel ideiglenes intézkedés iránti kérelmét (a Törvényszék elnökének T‑457/08. R. sz., Intel kontra Bizottság ügyben 2009. január 27‑én hozott végzése [az EBHT‑ban nem tették közzé]). E végzés nyomán az Intel 2009. január 29‑én azt ajánlotta, hogy a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre és a tényközlő levélre a Törvényszék elnökének végzésétől számított 30 napon belül válaszol.

15

2009. február 2‑án a Bizottság levélben tájékoztatta az Intelt arról, hogy szolgálatai úgy döntöttek, nem hosszabbítják meg az Intel számára a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre, illetve a tényközlő levélre adandó választ illetően megszabott határidőt. A 2009. február 2‑i levél azt is tartalmazta, hogy a Bizottság szolgálatai mindazonáltal készek megvizsgálni egy késedelmes beadvány relevanciáját, amennyiben az Intel 2009. február 5‑ig benyújtja észrevételeit. Végül, a Bizottság úgy ítélte meg, hogy nem köteles helyt adni a határidőn túl benyújtott meghallgatás iránti kérelemnek, valamint hogy szolgálatai szerint a közigazgatási eljárás megfelelő lefolytatása nem tette szükségessé meghallgatás tartását.

16

2009. február 3‑án az Intel visszavonta a T‑457/08. sz. ügyben előterjesztett alapkeresetét, és az ügyet a Törvényszék ötödik tanácsa elnökének 2009. március 24‑i végzésével törölték a nyilvántartásból.

17

2009. február 5‑én az Intel beadványt terjesztett elő, amely a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre és a tényközlő levélre vonatkozó észrevételeket tartalmazott, és amelyeket az Intel a „[2008. évi] kiegészítő kifogásközlésre adott válasznak” és a „[tényközlő levélre] adott válasznak” minősített.

18

2009. február 10‑én az Intel írásban a meghallgatási tisztviselőhöz fordult, és a 2008. évi kiegészítő kifogásközlés tárgyában szóbeli meghallgatás tartását kérte. A meghallgatási tisztviselő a 2009. február 17‑i levelében elutasította az Intel kérését.

19

A Bizottság 2009. május 13‑án az [EK] 82. cikk és az EGT‑Megállapodás 54. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/C‑3/37.990 – Intel‑ügy; a továbbiakban: megtámadott határozat) meghozta a C (2009) 3726 végleges határozatot, amelynek összefoglalóját az Európai Unió Hivatalos Lapjában tették közzé (HL L 227., 13. o.).

20

A megtámadott határozat szerint az Intel 2002 októbere és 2007 decembere között egységesen és folytatólagosan megsértette az EK 82. cikket és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás (EGT‑Megállapodás) 54. cikkét, mivel egy versenytársnak, az AMD‑nek az x86‑os architektúrájú CPU‑k (a továbbiakban: x86‑os CPU‑k) piacáról való kizárására irányuló stratégiát valósított meg.

21

A megtámadott határozat tárgyát képező termékek a CPU‑k. A processzor minden számítógép kulcsfontosságú eleme mind az általános teljesítmény, mind a rendszer költségei szempontjából. Gyakran a számítógép „agyaként” hivatkoznak rá. A CPU‑k gyártási folyamatához csúcstechnológiát alkalmazó, költséges létesítményekre van szükség.

22

A számítógépekben használt CPU‑k két csoportra oszthatók, az x86‑os CPU‑kra és az egyéb architektúrán alapuló CPU‑kra. Az x86‑os architektúra az Intel által saját CPU‑ihoz tervezett szabvány. Windows és Linux operációs rendszeren egyaránt fut. A Windows alapvetően kötődik az x86 utasításkészlethez. 2000 előtt több gyártó is állított elő x86‑os CPU‑kat. Ezen gyártók nagy része azonban időközben kivonult a piacról. A megtámadott határozat kiemeli, hogy 2000 óta gyakorlatilag már csak két vállalat, az Intel és az AMD gyárt x86‑os CPU‑kat.

23

A Bizottság a vizsgálat alapján arra a következtetésre jutott, hogy az érintett termékpiac nem szélesebb, mint az x86‑os CPU‑k piaca. A megtámadott határozat nem tér ki arra, hogy létezik‑e minden számítógép esetében az x86‑os CPU‑k egységes piaca, vagy meg kell‑e különböztetni az x86‑os CPU‑k három piacát, az asztali számítógépek, a hordozható számítógépek és a szerverek piacát. A megtámadott határozat szerint az Intel egyes szegmensekben fennálló piaci részesedéseire tekintettel nincs különbség a piaci erőfölényre vonatkozó következtetéseket illetően.

24

Az érintett földrajzi piacot a Bizottság világméretűként határozta meg.

25

A megtámadott határozatban a Bizottság megállapítja, hogy a vizsgált 10 éves időszak (1997–2007) során az Intel végig 70% körüli piaci részesedéssel rendelkezett. Emellett a megtámadott határozat szerint az x86‑os CPU‑k piacán jelentős korlátok állnak a piacra lépés és a terjeszkedés útjában. Ezek a korlátok a kutatásra és fejlesztésre fordított vissza nem térülő beruházásokból, a szellemi tulajdonjogokból és az x86‑os CPU‑k előállításához szükséges gyártóberendezésekből erednek. Következésképpen az AMD kivételével az Intel minden versenytársa kilépett a piacról, vagy már csak jelentéktelen részesedéssel rendelkezik.

26

Az Intel piaci részesedése, valamint a szóban forgó piacra lépés és a terjeszkedés korlátai alapján a megtámadott határozat arra a következtetésre jut, hogy legalábbis a határozat által vizsgált időszakban, vagyis 2002 októberétől 2007 decemberéig az Intel piaci erőfölénnyel rendelkezett.

27

A megtámadott határozat az Intel kereskedelmi partnereivel szembeni kétféle magatartását írja le: a feltételhez kötött árengedményeket és az „álcázatlan korlátozásokat”(naked restrictions).

28

Először, a megtámadott határozat szerint az Intel árengedményeket nyújtott négy OEM: a Dell, a Lenovo, a HP és a NEC részére, azzal a feltétellel, hogy az összes vagy szinte az összes x86‑os CPU‑t tőle veszik meg. Az Intel hasonlóképpen kifizetéseket teljesített az: MSH részére, amelyek feltétele volt, hogy az MSH kizárólag az Intel x86‑os CPU‑jával felszerelt számítógépeket értékesítsen.

29

A megtámadott határozat megállapítja, hogy az Intel által nyújtott, feltételhez kötött árengedmények hűségengedménynek minősülnek. Az Intel által az MSH részére teljesített, feltételhez kötött kifizetéseket illetően a megtámadott határozat megállapítja, hogy e kifizetések gazdasági mechanizmusa egyenértékű az OEM‑eknek nyújtott, feltételhez kötött árengedményekével.

30

Ezenfelül a megtámadott határozat gazdasági elemzést is tartalmaz arról, mennyiben lennének alkalmasak arra az árengedmények, hogy kizárjanak a piacról egy versenytársat, amely az Intelhez hasonlóan hatékony lenne (as efficient competitor test, a továbbiakban: AEC‑teszt), azonban nem rendelkezne erőfölénnyel. A vizsgálat lényegében megállapítja, hogy milyen áron kellene kínálnia CPU‑it egy, az Intelhez hasonlóan hatékony versenytársnak, hogy kompenzálja az OEM‑eket az Intel által nyújtott árengedmény elvesztéséért. A Bizottság ugyanilyen elemzést folytatott az Intel által az MSH részére teljesített kifizetésekre vonatkozóan is.

31

A Bizottság által összegyűjtött bizonyítékok ahhoz a következtetéshez vezettek, hogy az Intel feltételhez kötött árengedményei és kifizetései a főbb OEM‑ek és az MSH hűségét eredményezték, e két tényező pedig egymást kiegészítő hatással járt, mivel jelentősen csökkentették a versenytársak arra vonatkozó képességét, hogy x86‑os CPU‑ik érdemei alapján versengjenek. Az Intel versenyellenes magatartása így a fogyasztók választási lehetőségeinek beszűküléséhez és az innováció ösztönzésének csökkenéséhez vezetett.

32

Másodszor, ami az álcázatlan korlátozásokat illeti, a Bizottság előadja, hogy az Intel kifizetéseket teljesített három OEM: a HP, az Acer és a Lenovo számára, amelyeknek feltétele volt, hogy ezek az OEM‑ek halasszák el az AMD‑től származó processzorokkal (a továbbiakban AMD CPU‑k) felszerelt termékek bevezetését, vagy tekintsenek el attól, és/vagy korlátozzák e termékek forgalmazását. A megtámadott határozat megállapítja, hogy az Intel e magatartása is közvetlenül sértette a versenyt, és nem tekinthető a termékek érdemei alapján folytatott rendes versenynek.

33

A Bizottság a megtámadott határozatban megállapítja, hogy az Intelnek a fent említett OEM‑ekkel, valamint az MSH‑val szemben tanúsított magatartásai az EK 82. cikk értelmében visszaélésnek minősülnek, ugyanakkor ezek az egyes visszaélések emellett az Intel egyetlen jelentős versenytársának, az AMD‑nek az x86‑os CPU‑k piacáról való kizárására irányuló egységes stratégia részét is képezik. Ezért ezek a visszaélések az EK 82. cikk értelmében vett egységes jogsértésnek minősülnek.

34

A Bizottság az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatást (HL 2006. C 210., 2. o., a továbbiakban: 2006. évi iránymutatás) alkalmazva a felperessel szemben 1,06 milliárd euró összegű bírságot szabott ki (a bírság számítását illetően lásd a lenti 1554–1558. pontot).

35

A megtámadott határozat rendelkező részének szövege a következő:

„1. cikk

Az Intel […] 2002 októbere és 2007 decembere között egységesen és folytatólagosan megsértette [az EK 82. cikket] és az EGT‑Megállapodás 54. cikkét, mivel a versenytársaknak az x86‑os CPU‑k piacáról való kizárására irányuló stratégiát valósított meg, amely a következő elemekből állt:

2. cikk

A Bizottság az 1. cikkben említett jogsértés miatt 1060000000 euró összegű bírságot szab ki az Intellel szemben […]

3. cikk

Az Intelnek […] haladéktalanul meg kell szüntetnie az 1. cikkben említett jogsértést, amennyiben erre még nem került sor.

Az Intelnek […] tartózkodnia kell az 1. cikkben említett fellépések vagy magatartások megismétlésétől, valamint minden, azonos célú vagy hatású fellépéstől vagy magatartástól.

[…]”

36

A Törvényszék Hivatalához 2009. július 22‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

37

A Törvényszék Hivatalához 2009. október 14‑én benyújtott beadványával az AMD beavatkozási kérelmet terjesztett elő a Bizottság kereseti kérelmének támogatására. Az AMD ugyanakkor 2009. november 16‑án arról tájékoztatta a Törvényszéket, hogy a jelen ügyben visszavonja beavatkozási kérelmét. Következésképpen a Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke 2010. január 5‑i végzésével törölte az AMD‑t mint beavatkozást kérőt az ügyből.

38

A Törvényszék Hivatalához 2009. október 30‑án benyújtott beadványával az Union fédérale des consommateurs – Que choisir (UFC – Que choisir) (a továbbiakban: UFC) fogyasztóvédelmi szervezet beavatkozási kérelmet terjesztett elő a Bizottság kereseti kérelmének támogatására. 2010. június 7‑i végzésében a Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke megengedte a beavatkozást. A Törvényszék Hivatalához 2010. szeptember 22‑én benyújtott beadványával az UFC arról tájékoztatta a Törvényszéket, hogy lemond a beavatkozási beadvány előterjesztéséről, de szóbeli észrevételeket kíván tenni a tárgyaláson.

39

A Törvényszék Hivatalához 2009. november 2‑án benyújtott beadványával az Association for Competitive Technology) (a továbbiakban: ACT) szervezet beavatkozási kérelmet terjesztett elő az Intel támogatására. 2010. június 7‑i végzésében a Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke megengedte a beavatkozást. Az ACT a megszabott határidőben benyújtotta beavatkozási beadványát, és a felek arra észrevételeket tettek.

40

Mivel a Törvényszék tanácsainak összetétele megváltozott, és az előadó bírót a hetedik tanácshoz osztották be, a jelen ügyet következésképpen ennek a tanácsnak osztották ki.

41

A Törvényszék 2012. január 18‑i határozatával úgy határozott, hogy az eljárási szabályzat 14. cikkének 1. §‑a és 51. cikkének 1. §‑a alkalmazásával az ügyet a kibővített hetedik tanács elé utalja.

42

Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék úgy határozott, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt, és a Törvényszék eljárási szabályzata 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében írásban kérdéseket intézett a felekhez, valamint felhívta a felperest és a Bizottságot bizonyos dokumentumok benyújtására. A felperes, a Bizottság és az ACT a megszabott határidőben válaszolt az írásbeli kérdésekre és benyújtotta a kért dokumentumokat.

43

Bár az UFC által a Törvényszék egy írásbeli kérdésére adott válasz a megszabott határidőn túl érkezett be a Törvényszék Hivatalához, a hetedik tanács elnöke 2012. június 1‑jei határozatával úgy döntött, hogy e választ mindazonáltal csatolják az iratokhoz.

44

A Törvényszék a 2012. április 16‑i végzéssel az eljárási szabályzat 65. cikke b) pontjának, 66. cikke 1. §‑ának és 67. cikke 3. §‑a második bekezdésének megfelelően arra kötelezte a Bizottságot, hogy nyújtsa be a Bizottság tisztviselői és a Delltől érkezett [bizalmas] D1 között 2006. augusztus 23‑án tartott találkozóról készített belső feljegyzés bizalmas változatát. A Bizottság e felhívásnak az előírt határidőn belül eleget tett. Először e dokumentumot sem a felperessel, sem a beavatkozókkal nem közölték.

45

Az Intel és a Bizottság azt kérte, hogy az írásbeli beadványaikban és mellékleteikben – beleértve a Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszokat is – szereplő egyes bizalmas körülményeket ne közöljék a beavatkozókkal. Az említett írásbeli beadványoknak és mellékleteknek csak a felperes és a Bizottság által benyújtott nem bizalmas változatát közölték a beavatkozókkal. A beavatkozók nem emeltek kifogást e tekintetben.

46

2012. június 7‑én a felperes, a Bizottság és az ACT egy, az egyes adatok bizalmas kezeléséről és a tárgyalás megszervezéséről szóló nem hivatalos ülésen vettek részt, a kibővített hetedik tanács öt tagjának jelenlétében.

47

A Törvényszék Hivatalához 2012. július 2‑án beérkezett levelében a felperes jelezte, hogy a különböző érintett OEM‑ek, valamint az MSH és az AMD hozzájárultak ahhoz, hogy az őket érintő, korábban bizalmasként megjelölt adatokat bizonyos kivételekkel nyilvánosságra hozzák a tárgyalás nyilvánosan lefolytatott részében, valamint a meghozandó ítélet nyilvános változatában.

48

A 2012. július 3. és 6. között tartott, részben zárt tárgyaláson a felek ismertették szóbeli előadásaikat, valamint a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszaikat.

49

A 2013. január 29‑i végzéssel újra megnyitották a szóbeli szakaszt. A Törvényszék, miután meghallgatta a Bizottságot – amely konzultált a Dellel, és nem támasztott kifogást –, pervezető intézkedések keretében közölte a felperessel és a beavatkozókkal a Delltől érkezett [bizalmas] D1‑gyel tartott találkozóról készített belső feljegyzés teljes változatát, és felhívta azokat, hogy tegyék meg észrevételeiket az említett feljegyzés azon részeit illetően, amelyeket korábban nem közöltek velük. A felperes és az ACT e felhívásnak a megszabott határidőn belül eleget tett. Az UFC nem tett észrevételeket az előírt határidőn belül. A Törvényszék ezt követően felhívta a Bizottságot, hogy tegye meg a felperes észrevételeire vonatkozó észrevételeit. A Bizottság e felhívásnak a megszabott határidőn belül eleget tett. A Törvényszék felhívta továbbá a felperest és a Bizottságot, hogy tegyék meg az ACT észrevételeire vonatkozó észrevételeiket. Azok e felhívásnak a megszabott határidőn belül eleget tettek. A Törvényszék ezt követően 2013. május 6‑án lezárta az eljárás szóbeli szakaszát.

50

Az ACT által támogatott felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

51

A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

52

Az UFC lényegileg csatlakozik a Bizottság kérelmeihez, és azt kéri, hogy a Törvényszék a felperest kötelezze a költségek viselésére.

53

A Bizottság előadja, hogy a felperes által a keresetlevélhez csatolt egyes dokumentumok – amelyek megfelelnek az azon delaware‑i bíróság előtt tett tanúvallomásoknak, amely előtt az amerikai eljárást megindították (a továbbiakban: delaware‑i bíróság, lásd a fenti 11. pontot) – elfogadhatatlanok az eljárási szabályzat 43. cikkének 5. §‑a alapján, amely szerint „[h]a az irat vagy dokumentum terjedelmére való tekintettel abból kizárólag kivonatokat mellékelnek az eljárási irathoz, a Hivatalhoz az egész iratot, illetve dokumentumot vagy annak teljes másolatát be kell nyújtani”.

54

A Bizottság hangsúlyozza, hogy a felperes nem nyújtotta be és nem vetette nyilvántartásba a delaware‑i bíróság előtt tett tanúvallomások mellékleteit. A Bizottság ezenkívül kiemeli, hogy e tanúvallomások egy részénél a felperes csak a leirat kivonatait nyújtotta be a teljes leirat helyett.

55

Kiindulásként el kell utasítani a Bizottság érvelését, amennyiben az azokat a tanúvallomásokat érinti, amelyek leiratát teljes egészében benyújtották, de mellékleteik nélkül. Az eljárási szabályzat 43. cikkének 5. §‑a szerint ugyanis elegendő az egész iratot benyújtani a Hivatalhoz. E cikk nem követeli meg azt, hogy minden más dokumentumot is benyújtsanak a Hivatalnak, amelyre egy eljárási irathoz csatolt dokumentum hivatkozik. Amennyiben a felperes által hivatkozott tanúvallomások egyes részei nem lennének érthetők az azon dokumentumokba való betekintés nélkül, amelyekre a tanúk utalnak, ez csak a tanúvallomások érintett részeinek bizonyító erejére lenne hatással. Ez ugyanakkor nem kérdőjelezheti meg a felperes által keresetleveléhez csatolt tanúvallomások elfogadhatóságát.

56

Ami azokat a tanúvallomásokat illeti, amelyek tekintetében a felperes csak a beadványaihoz csatolt kivonatokat nyújtott be, a következőkre kell rámutatni.

57

Még ha úgy is kell értelmezni az eljárási szabályzat 43. cikkének 5. §‑át, hogy az arra kötelezi a feleket, hogy minden olyan dokumentum esetében, amelynek kivonatát egy eljárási irathoz csatolják, nyújtsák be a teljes változatot a Hivatalnak, e kötelezettség megsértése mindenképpen korrigálható.

58

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Törvényszék 2007. július 5‑én elfogadott, a felek részére szóló módosított gyakorlati útmutatója (HL L 232., 7. o.) 57. pontjának d) alpontja szerint még a jegyzékben említett mellékletek benyújtásának elmaradása is pótolható. Az tehát, hogy egy fél egy dokumentum kivonatát nyújtja be az egész dokumentum helyett, a fortiori korrigálható hiba.

59

A jelen ügyben a Törvényszék pervezető intézkedés keretében felhívta a felperest arra, hogy nyújtsa be valamennyi olyan tanúvallomás teljes változatát, amelynek csak kivonatát terjesztette elő, és amelynek teljes változatát a Hivatalhoz nem nyújtotta be. A felperes e felhívásnak a megszabott határidőn belül eleget tett, a Törvényszék pedig alkalmat biztosított a Bizottság számára, hogy írásban előterjessze az e dokumentumokkal kapcsolatos észrevételeit.

60

El kell tehát utasítani a Bizottság azon érvét, amely szerint a felperes által előterjesztett egyes dokumentumok az eljárási szabályzat 43. cikkének 5. §‑a alapján elfogadhatatlanok.

61

A felperes az uniós bíróság ítélkezési gyakorlatára hivatkozik, és kiemeli többek között, hogy a jelen ügyhöz hasonló versenyjogi ügyek büntetőjogi jellegűek, ami azt jelenti, hogy azoknál a megkövetelt bizonyítási szint magas, és alkalmazandó az ártatlanság vélelme.

62

Az 1/2003 rendelet 2. cikke szerint az EK 82. cikk alkalmazásával járó minden eljárásban a jogsértéssel járó bizonyítási terhet a jogsértést állító fél vagy hatóság – vagyis jelen esetben a Bizottság – viseli. Ezenkívül az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bíróságban felmerülő bármely kételynek annak a vállalkozásnak a javát kell szolgálnia, amely a jogsértést megállapító határozat címzettje. A bíróság tehát nem állapíthatja meg, hogy a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította a kérdéses jogsértés fennállását, amennyiben – különösen egy bírságot kiszabó határozat megsemmisítésére irányuló eljárás során – még kételye áll fenn e kérdéssel kapcsolatosan (a Törvényszék T-67/00., T-68/00., T-71/00. és T-78/00. sz., JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. július 8-án hozott ítéletének [EBHT 2004., II-2501. o.; a továbbiakban: JFE‑ítélet] 177. pontja, valamint a T-112/07. sz., Hitachi és társai kontra Bizottság ügyben 2011. július 12-én hozott ítéletének [EBHT 2011., II-3871. o.] 58. pontja).

63

Az utóbbi helyzetben ugyanis tekintettel kell lenni az ártatlanság vélelmére, amely többek között az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény 6. cikkének (2) bekezdésén, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkén alapul. Tekintettel a kérdéses jogsértés természetére és a hozzá kapcsolódó szankciók súlyosságára és természetére, az ártatlanság vélelme többek között irányadó a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok megsértésével kapcsolatos eljárásokra, amelyek pénzbüntetés vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezethetnek (lásd a Bíróság C-199/92. P. sz., Hüls kontra Bizottság ügyben 1999. július 8-án hozott ítéletének [EBHT 1999., I-4287. o.] 149. és 150. pontját és a C-235/92. P. sz., Montecatini kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 1999., I-4539. o.] 175. és 176. pontját, valamint a fenti 62. pontban hivatkozott JFE‑ítélet 178. pontját).

64

Bár a Bizottságnak pontos és ellentmondásmentes bizonyítékot kell szolgáltatnia azon szilárd meggyőződésének alátámasztására, hogy az állítólagos jogsértés megtörtént, fontos hangsúlyozni, hogy nem szükséges a Bizottság által előterjesztett minden egyes bizonyítéknak a jogsértés összes eleme tekintetében eleget tennie e feltételeknek. Elegendő, ha az intézmény által felhozott bizonyítékok a maguk összességében értékelve megfelelnek e követelménynek, ahogy azt az EK 81. cikk végrehajtására vonatkozó ítélkezési gyakorlat megállapítja (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑238/99. P., C‑244/99. P., C‑245/99. P., C‑247/99. P., C‑250/99. P–C‑252/99. P. és C-254/99. P. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 15-én hozott ítéletének [EBHT 2002., I-8375. o.] 513–523. pontját). Ez az elv az EK 82. cikk végrehajtására vonatkozó ügyekben is alkalmazandó (lásd a Törvényszék T-321/05. sz., AstraZeneca kontra Bizottság ügyben 2010. július 1-jén hozott ítéletének [EBHT 2010., II-2805. o.; a továbbiakban: AstraZeneca‑ítélet] 477. pontját).

65

A Bizottság által megállapított bizonyítékok bizonyító erejét illetően két helyzetet kell megkülönböztetni.

66

Egyrészt, amennyiben a Bizottság a versenyszabályok megsértését azon feltételezésből kiindulva állapítja meg, hogy a megállapított tényállás nem magyarázható másként, mint a versenyellenes magatartás fennállásával, az uniós bíróságnak meg kell semmisítenie a szóban forgó határozatot, amennyiben az érintett vállalkozások olyan érvelést terjesztenek elő, amely a Bizottság által megállapított tényállást más megvilágításba helyezi, és amely így lehetővé teszi, hogy a tényállásnak a Bizottság által kialakított magyarázatát más hihető magyarázattal lehessen felváltani a jogsértés fennállásának megállapítása érdekében. Ilyen esetben ugyanis nem tekinthető úgy, hogy a Bizottság bizonyítékkal szolgált volna a versenyjog megsértésének fennállásáról (lásd ebben az értelemben a Bíróság 29/83. és 30/83. sz., Compagnie royale asturienne des mines és Rheinzink kontra Bizottság egyesített ügyekben 1984. március 28-án hozott ítéletének [EBHT 1984., 1679. o.] 16. pontját, valamint a C-89/85., C-104/85., C-114/85., C-116/85., C-117/85. és C-125/85-C-129/85. sz., Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1993. március 31-én hozott ítéletének [EBHT 1993., I-1307. o.] 126. és 127. pontját).

67

Másrészt, amennyiben a Bizottság olyan bizonyítékokra hivatkozik, amelyek főszabály szerint elegendők a jogsértés megtörténtének bizonyításához, akkor az, ha az érintett vállalkozás annak lehetőségére hivatkozik, hogy olyan körülmény állhatott fenn, amely alkalmas lehetett az említett bizonyítékok bizonyító erejének befolyásolására, nem elegendő ahhoz, hogy a Bizottságnak kelljen bizonyítania, hogy e körülmény a bizonyítékok bizonyító erejét nem befolyásolta. Éppen ellenkezőleg, azon eset kivételével, amikor az érintett vállalkozás magának a Bizottságnak a magatartása miatt nem képes ilyen bizonyítékot szolgáltatni, az érintett vállalkozásnak kell a jogilag megkövetelt módon bizonyítania egyrészt az általa hivatkozott körülmény fennállását, másrészt pedig azt, hogy e körülmény kétségessé teszi a Bizottság által hivatkozott bizonyítékok bizonyító erejét (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-141/08. sz., E.ON Energie kontra Bizottság ügyben 2010. december 15-én hozott ítéletének [EBHT 2010., II-5761. o.] 56. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

68

A fenti megfontolások fényében kell megvizsgálni, hogy figyelemmel a felperes jogalapjaira, a Bizottság a jogilag megkövetelt módon bizonyította‑e a megtámadott határozatban megállapított körülményeket.

69

A megtámadott határozat (924) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy a Dell, a HP, a NEC és a Lenovo részére nyújtott árengedmények valójában ahhoz a feltételhez kapcsolódtak, hogy e vállalkozások az Inteltől szerezzék be x86‑os CPU szükségleteik teljes egészét vagy szinte teljes egészét, legalább egy meghatározott szegmensben, és ebből következően e vállalkozások választási szabadsága korlátozott volt. Ami az MSH részére teljesített kifizetéseket illeti, a Bizottság ugyanezen preambulumbekezdésben megállapította, hogy e kifizetések ahhoz a feltételhez kötődtek, hogy az MSH kizárólag az Intel x86‑os CPU‑it tartalmazó számítógépeket értékesítsen, tehát azok korlátozták az MSG választási szabadságát. A Bizottság a megtámadott határozat (925) preambulumbekezdésében rámutatott, hogy objektív igazolás hiányában e megállapítások elégségesek az EK 82. cikk megsértésének megállapításához.

70

A felperes vitatja a teljesített kifizetések Bizottság által megállapított jogi minősítését. Lényegében előadja, hogy a Bizottságnak értékelnie kellett a globális ténybeli összefüggéseket annak eldöntése érdekében, hogy a kifogásolt árengedmények és kifizetések alkalmasak voltak‑e a verseny korlátozására. Annak megállapítása előtt, hogy egy árengedmény biztosítása ellentétes az EK 82. cikkel, a Bizottságnak bizonyítania kell, hogy ezek az árengedmények ténylegesen alkalmasak arra, hogy kizárják a versenytársakat a piacról a fogyasztók kárára. Amennyiben a magatartás a múltban történt, a Bizottságnak bizonyítania kell, hogy a kifogásolt megállapodások a versenytársak kizárását eredményezték.

71

A Bizottság előadja, hogy a szóban forgó árengedmények a „Hoffmann‑La Roche ítélkezési gyakorlat értelmében vett hűségengedmények” voltak, ahogy az a Bíróság 85/76. sz., Hoffmann-La Roche kontra Bizottság ügyben 1979. február 13-án hozott ítéletéből (EBHT 1979., 461. o.; a továbbiakban: Hoffmann‑La Roche‑ítélet) következik. Úgy véli, hogy az ilyen típusú gyakorlat esetében nem szükséges esetről esetre bizonyítani a tényleges vagy potenciális kiszorító hatásokat.

72

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egy piacon erőfölényben lévő vállalkozás számára az a tény, hogy arra irányuló kötelezettség vagy ígéret alapján köti magához – akár az ő kérésükre – a vásárlóit, hogy azok szükségleteik egészét vagy jelentős részét tőle szerzik be, az EK 82. cikk szerinti erőfölénnyel való visszaélésnek minősül, akár úgy, hogy a szóban forgó kötelezettség mellett mást nem kötnek ki, akár úgy, hogy azt engedményadással ellentételezik (a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítélet 89. pontja, valamint a Törvényszék T-155/06. sz. Tomra Systems és társai kontra Bizottság ügyben 2010. szeptember 9-én hozott ítéletének [EBHT 2010, II-4361. o.; a továbbiakban: a Törvényszék Tomra‑ügyben hozott ítélete] 208. pontja).

73

Ugyanez a helyzet, amennyiben az említett vállalkozás – anélkül, hogy alakszerű kötelezettséggel kötné vevőit – akár az ezen vásárlókkal kötött megállapodások értelmében, akár egyoldalúan hűségengedmény‑rendszert alkalmaz, azaz olyan engedményeket ad, amelyeknek feltétele, hogy a vevő a szükségleteit teljes egészében vagy jelentős részben kizárólag az erőfölénnyel rendelkező vállalkozáson keresztül elégítse ki, egyébként függetlenül a vevő által vásárolt mennyiségek nagyságától (a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítélet 89. pontja, valamint a Bíróság C‑549/10. P. sz., Tomra Systems és társai kontra Bizottság ügyben 2012. április 19‑én hozott ítéletének [a továbbiakban: a Bíróság Tomra‑ügyben hozott ítélete] 70. pontja).

74

Az erőfölényben lévő vállalkozás által nyújtott engedmények visszaélésszerűnek minősítését illetően az engedmények három kategóriáját kell megkülönböztetni (lásd ebben az értelemben a Bíróság 322/81. sz., Nederlandsche Banden-Industrie-Michelin kontra Bizottság ügyben 1983. november 9-én hozott ítéletének [EBHT 1983., 3461. o.; a továbbiakban: „Michelin I”‑ítélet] 71–73. pontját, valamint a C-95/04. P. sz., British Airways kontra Bizottság ügyben 2007. március 15-én hozott ítéletének [EBHT 2007., I-2331. o.; a továbbiakban: a Bíróság British Airways ügyben hozott ítélete] 62., 63., 65., 67. és 68. pontját).

75

Először, a kizárólag az erőfölényben lévő vállalkozástól származó vásárlások nagyságához kötött mennyiségi engedmények rendszere (a továbbiakban: mennyiségi engedmények) általában nem jár az EK 82. cikk által tiltott, piacról kiszorító hatással. Ha az adott mennyiség növekedése a szállító alacsonyabb költségeként jelenik meg, az utóbbinak joga van arra, hogy ügyfeleit ebben a csökkenésben részesítse kedvezőbb ár formájában. A mennyiségi engedmények így feltételezhetően az erőfölényben lévő vállalkozás által elért hatékonyságból és méretgazdaságosságból eredő hasznot tükrözik (lásd a Törvényszék T-203/01. sz., Michelin kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 30-án hozott ítéletének [EBHT 2003., II-4071. o., a továbbiakban: Michelin II‑ítélet] 58. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

76

Másodszor, léteznek olyan engedmények, amelyek megadásának feltétele az, hogy az ügyfél szükségleteinek teljes egészét vagy jelentős részét az erőfölényben lévő vállalkozástól szerezze be. Az ilyen fajta engedményre – amelyre a Bizottság a „Hoffmann‑La Roche ítélkezési gyakorlat értelmében vett hűségengedmény” kifejezéssel utal – a továbbiakban kizárólagossági engedményként hivatkozunk. Hangsúlyozni kell, hogy e kifejezésbe az olyan engedmények is beleértendők, amelyekhez nem 100%‑os beszerzési feltétel kapcsolódik, hanem az a feltétel, hogy az ügyfél szükségleteinek jelentős részét az erőfölényben lévő vállalkozástól szerezze be.

77

Az erőfölényben lévő vállalkozás által alkalmazott ilyen kizárólagossági engedmények ellentétesek a közösségi piacon folyó torzulásmentes versennyel mint célkitűzéssel, mert azokat – kivételes körülményektől eltekintve – nem alapozza meg az e pénzbeli előnyt igazoló gazdasági ellenszolgáltatás, hanem céljuk a vásárló beszerzési forrásokra vonatkozó választási lehetőségének elvonása vagy korlátozása, valamint más termelők piacra jutásának akadályozása (lásd ebben az értelemben a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítélet 90. pontját, valamint a Törvényszék fenti 72. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 209. pontját). Az ilyen árengedmények ugyanis arra irányulnak, hogy pénzbeli előnyökkel akadályozzák az ügyfelek versenytársaktól származó beszerzéseit (a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítélet 90. pontja, valamint a Törvényszék fenti 72. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 210. pontja).

78

Harmadszor, léteznek egyéb engedményrendszerek is, amelyeknél a pénzügyi ösztönzés nyújtása közvetlenül nem kötődik az erőfölényben lévő vállalkozástól való kizárólagos vagy szinte kizárólagos beszerzés feltételéhez, de ahol az engedmény nyújtásának mechanizmusa szintén alkalmas a vásárlói hűség kialakítására (a továbbiakban: harmadik kategóriába tartozó engedmények). Az engedmények e kategóriájához tartoznak többek között az egyéni eladási célkitűzések elérésén alapuló engedményi rendszerek, amelyek nem kizárólagossági engedmények, mivel nem tartalmaznak semmilyen kizárólagossági kötelezettségvállalást, sem pedig a szükségletek bizonyos arányának az erőfölényben lévő vállalkozástól való fedezését. Annak vizsgálata érdekében, hogy az ilyen engedmény alkalmazása az erőfölénnyel való visszaélésnek minősül‑e, a körülményeket – különösen az engedmény adásának feltételeit és módjait – összességükben kell értékelni, és vizsgálni kell, hogy az azt igazoló gazdasági ellenszolgáltatás nélküli előny jelentette engedmények a vevő beszerzési forrásokra vonatkozó választási lehetőségének elvonására vagy korlátozására, a versenytársak piacra jutásának akadályozására vagy az erőfölény torzult verseny általi megerősítésére irányulnak‑e (lásd ebben az értelemben a fenti 74. pontban hivatkozott „Michelin I”‑ítélet 73. pontját, a Bíróság fenti 74. pontban hivatkozott British Airways ügyben hozott ítéletének 65. és 67. pontját, valamint a Bíróság fenti 73. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 71. pontját).

79

A Dell, a HP, a NEC és a Lenovo részére biztosított engedmények, amelyek fennállását a Bizottság többek között a megtámadott határozat 1. cikkének a)–d) pontjában rögzíti, a második kategóriába, a kizárólagossági engedmények körébe tartozó engedmények. A Bizottságnak a megtámadott határozatban megjelenő megállapításai szerint ugyanis olyan engedményekről volt szó, amelyeknek az volt a feltétele, hogy az ügyfél az Inteltől szerezze be legalább egy meghatározott szegmensben x86‑os CPU szükségleteinek vagy teljes egészét (a Dell és a Lenovo esetében), vagy pedig jelentős részét (a HP esetében 95%‑át, a NEC esetében 80%‑át).

80

Ki kell emelni, hogy, ellentétben a felperes állításával, a kizárólagossági engedmény visszaélésszerűnek minősítése nem függ az ügy körülményeinek a potenciális kiszorító hatás alátámasztását célzó elemzésétől.

81

A fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítélet 89. és 90. pontjából ugyanis az következik, hogy az ilyen típusú engedmény erőfölénnyel való visszaélésnek minősül, ha nyújtásának nincs objektív igazoló oka. A Bíróság nem követelte meg a versenykorlátozásra való alkalmasság bizonyítását az ügy körülményei alapján.

82

Ezenfelül a fenti 74. pontban hivatkozott „Michelin I”‑ítéletből, valamint a Bíróság fenti 74. pontban hivatkozott British Airways ügyben hozott ítéletéből az következik, hogy az ügy összes körülményét csak a harmadik kategóriába tartozó engedményeknél kell értékelni. A fenti 74. pontban hivatkozott „Michelin I”‑ítélet 71. pontjában ugyanis a Bíróság emlékeztetett azon ítélkezési gyakorlatra, amely szerint az ügyfelek versenytársaktól származó beszerzéseinek pénzbeli előnyökkel történő akadályozására irányuló árengedmény az EK 82. cikk értelmében vett visszaélésnek minősül. Ezt követően a Bíróság ezen ítélet 72. pontjában megállapította, hogy az ügyben szereplő engedményrendszer nem egyszerű mennyiségi engedmény, és nem olyan rendszer, amely kizárólagossági kötelezettségvállalást vagy a szükségletek bizonyos arányának az erőfölényben lévő vállalkozástól való fedezését tartalmazza. A Bíróság végül ugyanezen ítélet 73. pontjában kiemelte, hogy „következésképpen” figyelembe kell venni az összes körülményt, nevezetesen az engedmények nyújtásának feltételeit és módját.

83

A fenti 74. pontban hivatkozott British Airways ügyben hozott ítéletben a Bíróság először a 62. pontban felidézte a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítéletből következő ítélkezési gyakorlatot, másodszor pedig rámutatott a különbségre az utóbbi ítélet alapjául szolgáló tényállás és a fenti 74. pontban hivatkozott „Michelin I”‑ítélet alapjául szolgáló tényállás között, a 65. pontban hangsúlyozva, hogy ez az ítélet egy olyan engedményrendszerre vonatkozott, amely nem tartalmazott az erőfölényben lévő vállalkozás ügyfelei részéről semmilyen kizárólagossági kötelezettségvállalást vagy szükségleteik bizonyos arányának az erőfölényben lévő vállalkozástól való fedezését. Ezt követően a 67. pontban rámutatott, hogy az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy annak meghatározására, hogy valamely erőfölényben lévő vállalkozás visszaél‑e e helyzetével „a jelen ítélet 65. pontjában leírt” engedményi rendszer alkalmazásával, az összes körülményt figyelembe kell venni. Végül, a 68. pontban a Bíróság rámutatott, hogy az, hogy meg kellett vizsgálni, hogy az engedmények alkalmasak‑e kizáró hatás kifejtésére, az engedmények vagy jutalékok olyan rendszerére vonatkozott, amely „sem a kizárólag az eladások nagyságához kötődő mennyiségi engedményeket vagy jutalékokat, sem pedig a Hoffmann‑La Roche kontra Bizottság ügyben hozott ítélet […] értelmében vett hűségengedményeket vagy jutalékokat nem [tartalmazott]”.

84

Ebből következik, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint kizárólag a harmadik kategóriába tartozó engedmények esetében kell értékelni az összes körülményt, a második kategóriába tartozó kizárólagossági engedmények esetében nem.

85

E megközelítést igazolja az, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás által nyújtott kizárólagossági engedmények jellegüknél fogva alkalmasak a verseny korlátozására.

86

Az ügyfelek erőfölényben lévő vállalkozáshoz kötésére való alkalmasság a kizárólagossági engedmények velejárója. Az, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás kizárólagos vagy az ügyfél szükségleteinek jelentős részére vonatkozó beszerzés ellenében engedményt biztosít, azt jelenti, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás olyan pénzbeli előnyt nyújt, amely akadályozza az ügyfelek versenytárs gyártóktól származó beszerzéseit. Nem szükséges tehát megvizsgálni az ügy körülményeit annak eldöntése érdekében, hogy az engedmény arra irányul‑e, hogy akadályozza az ügyfelek versenytársaktól származó beszerzéseit.

87

Ezenkívül hangsúlyozni kell, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás által nyújtott kizárólagossági engedmények már jellegüknél fogva alkalmasak arra, hogy kizárják a versenytársakat. Az ügyfél arra való ösztönzése érdekében nyújtott pénzbeli előny, hogy szükségleteinek egészét vagy jelentős részét az erőfölényben lévő vállalkozástól szerezze be, ezen ügyfél tekintetében ösztönzést jelent arra, hogy kereslete kizárólagossági kikötéssel érintett része vonatkozásában ne végezzen beszerzést az erőfölényben lévő vállalkozás versenytársaitól.

88

Ezzel összefüggésben ki kell emelni, hogy a kiszorító hatás nem kizárólag akkor valósul meg, ha lehetetlenné teszik a versenytársak számára a piacra való belépést, hanem már akkor is, ha a belépés nehezebbé válik (lásd ebben az értelemben a Bíróság fenti 74. pontban hivatkozott „Michelin I”‑ítéletének 85. pontját; a C-52/09. sz. TeliaSonera-ügyben 2011. február 17-én hozott ítélet [EBHT 2011., I-527. o.; a továbbiakban: TeliaSonera‑ítélet] 63. pontját és a fenti 75. pontban hivatkozott „Michelin II”‑ítélet 244. pontját). Az erőfölényben lévő vállalkozás által az ügyfél arra való ösztönzése érdekében nyújtott pénzbeli előny, hogy kereslete kizárólagossági kikötéssel érintett része vonatkozásában ne végezzen beszerzést az erőfölényben lévő vállalkozás versenytársaitól, jellegénél fogva alkalmas arra, hogy nehezebbé tegye e versenytársak számára a piacra való belépést.

89

Noha a kizárólagossági kikötések főszabály szerint gyakorolhatnak jótékony hatást a versenyre, és így rendes esetben piaci hatásaikat sajátos összefüggésükben kell értékelni (lásd ebben az értelemben a Bíróság 234/89. sz. Delimitis-ügyben 1991. február 28-án hozott ítéletének [EBHT 1991., I-935. o.] 14–27. pontját), e megfontolások nem fogadhatók el egy olyan piac esetében, ahol éppen az egyik piaci szereplő által élvezett erőfölény miatt a verseny már korlátozott (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-310/93. P. sz., BPB Industries és British Gypsum kontra Bizottság ügyben 1995. április 6-án hozott ítéletének [EBHT 1995., I-865. o.; a továbbiakban: a Bíróság BPB Industries és British Gypsum kontra Bizottság ügyben hozott ítélete] 11. pontját, valamint a Léger főtanácsnok által ezen ügyben 1994. december 13‑án ismertetett indítvány [EBHT 1995., I‑867. o.] 42–45. pontját).

90

E megoldást indokolja az a különleges felelősség is, amelyet az erőfölényben lévő vállalkozás visel azért, hogy ne sértse a tényleges, torzulásmentes versenyt a közös piacon, továbbá az, hogy amennyiben egy piaci szereplő erős piaci pozícióval rendelkezik, az adott ügyfél beszerzéseinek jelentős arányát érintő kizárólagos szállítási feltételek a piacra jutás elfogadhatatlan akadályát jelentik (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-65/89. sz., BPB Industries és British Gypsum kontra Bizottság ügyben 1993. április 1-jén hozott ítéletének [EBHT 1993., II-389. o.; a továbbiakban: a Törvényszék BPB Industries és British Gypsum kontra Bizottság ügyben hozott ítélete] 65–68. pontját). Ilyen esetben ugyanis a beszerzés kizárólagossága további sérelmet jelent a piac versenyszerkezetére. Ily módon a visszaélés fogalma főszabály szerint kiterjed minden, az erőfölényben lévő vállalkozás előnyére szolgáló kizárólagos beszerzési kötelezettségvállalásra (lásd ebben az értelemben a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítélet 120., 121. és 123. pontját, a Bíróság fenti 89. pontban hivatkozott BPB Industries és British Gypsum kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 11. pontját, valamint a Léger főtanácsnok által ezen ügyben ismertetett, fenti 89. pontban hivatkozott indítvány 46. és 47. pontját).

91

Egyébiránt azt is hangsúlyozni kell, hogy a jelentős erőfölénnyel – amellyel a felperes is rendelkezik – együtt jár az, hogy az ilyen erőfölényben lévő vállalkozás által kínált terméknek a kereslet nagy részére vonatkozóan nem létezik megfelelő helyettesítője. Az erőfölényben lévő szállító ennélfogva nagyrészt megkerülhetetlen kereskedelmi partner (lásd ebben az értelemben a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítélet 41. pontját; a Bíróság fenti 74. pontban hivatkozott British Airways ügyben hozott ítéletének 75. pontját, valamint a Törvényszék fenti 72. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 269. pontját). A jelen ügyben a felperes nem vitatja a megtámadott határozatban szereplő azon megállapításokat, amelyek szerint a jelen ügyben megállapított jogsértés időszaka során piaci helyzete megfelelt a megkerülhetetlen kereskedelmi partnerének.

92

A megkerülhetetlen kereskedelmi partner pozíciójából következik, hogy az ügyfelek szükségleteik egy részét mindenképpen az erőfölényben lévő vállalkozástól szerzik be (a továbbiakban: nem vitatható rész). Az erőfölényben lévő társaság versenytársa tehát nem képes versenybe szállni egy ügyfél teljes ellátásáért, csak a keresletnek a nem vitatható részt meghaladó hányadáért (a továbbiakban: vitatható rész). A vitatható rész tehát az ügyfél szükségleteinek azon része, amelyet egy referencia‑időszak során az erőfölényben lévő vállalkozás egy versenytársa reálisan át tud venni, ahogy arra a Bizottság is rámutat a megtámadott határozat (1009) preambulumbekezdésében. Az erőfölényben lévő vállalkozás részéről a kizárólagossági engedmény biztosítása nehezebbé teszi a versenytárs számára, hogy saját termékeit szállítsa az erőfölényben lévő vállalkozás ügyfelei számára. Ha ugyanis az erőfölényben lévő társaság egy ügyfele, a kizárólagossági vagy szinte kizárólagossági feltételt be nem tartva egy versenytárstól vásárol, akkor nemcsak az e versenytárshoz áthelyezett egységek utáni engedmény elvesztését kockáztatja, hanem a kizárólagossági engedmény egészének elvesztését is.

93

Vonzó ajánlat előterjesztéséhez tehát az erőfölényben lévő vállalkozás versenytársa számára nem elegendő, ha vonzó feltételeket kíván azon egységek tekintetében, amelyeket maga tud az ügyfél részére szállítani, hanem ezen ügyfélnek kompenzációt is kell nyújtania a kizárólagossági engedmény elvesztéséért. A vonzó ajánlat előterjesztése érdekében tehát a versenytársnak az erőfölényben lévő társaság által az ügyfél szükségleteinek egésze vagy szinte teljes egésze – beleértve a nem vitatható részt is – tekintetében nyújtott engedményt kizárólag a vitatható részre kell szétterítenie. Ily módon a kizárólagossági engedmény biztosítása a megkerülhetetlen kereskedelmi partner részéről szerkezetileg nehezebbé teszi a versenytárs számára, hogy vonzó áru ajánlatot tegyen, vagyis hogy belépjen a piacra. A kizárólagossági engedmény biztosítása tehát lehetővé teszi az erőfölényben levő vállalkozás számára, hogy az ügyfél keresletének nem vitatható részén fennálló gazdasági erejét eszközként használja a vitatható rész biztosítása érdekében, ezáltal megnehezítve a piacra lépést a versenytárs számára.

94

Végül meg kell jegyezni, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás igazolhatja a kizárólagossági engedményi rendszer alkalmazását, különösen ha bizonyítja, hogy magatartása objektíve szükséges, vagy hogy az azzal járó kiszorító hatást ellentételezhetik, esetleg meg is haladhatják a hatékonyságban jelentkező előnyök, amelyekből a fogyasztók is részesülnek (lásd ebben az értelemben a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítélet 90. pontját; a Bíróság fenti 74. pontban hivatkozott British Airways ügyben hozott ítéletének 85. és 86. pontját, valamint a Bíróság C‑209/10. sz. Post Danmark ügyben 2012. március 27‑én hozott ítéletének [a továbbiakban: Post Danmark ítélet] 40. és 41. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Márpedig a jelen ügyben a felperes e tekintetben semmilyen érvelést nem terjeszt elő.

95

A felperes előadja, hogy a Bizottság köteles elemezni az ügy körülményeit, annak érdekében, hogy legalább a potenciális kiszorító hatást bizonyítsa.

96

Elsősorban, a felperes hivatkozik a fenti 74. pontban hivatkozott „Michelin I”‑ítéletben hozott ítélet 73. pontjára és a Bíróság fenti 74. pontban hivatkozott British Airways ügyben hozott ítéletének 67. pontjára. E pontok azonban a harmadik kategóriába tartozó engedményekre vonatkoznak, vagyis nem relevánsak a kizárólagossági engedményeket illetően.

97

E tekintetben el kell utasítani a felperesnek a tárgyalás során hivatkozott azon érvét, amely szerint a Bíróság a fenti 73. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletében felhagyott a megkülönböztetéssel a kizárólagossági engedmények és a harmadik kategóriába tartozó engedmények között. Vitathatatlan, hogy ezen ítélet 70. pontjában a Bíróság először felidézte a fenti 73. pontban hivatkozott formulát, amely szerint az erőfölényben lévő vállalkozás részéről a hűségengedmény‑rendszer alkalmazása visszaélésnek minősül, majd a 71. pontban hozzátette, hogy „[e] tekintetben a körülményeket […] összességükben kell értékelni”. Ugyanakkor – ahogy arra a Bizottság megalapozottan mutatott rá – az ítélet összefüggéséből kitűnik, hogy a Bíróság nem terjesztette ki az ügy körülményei vizsgálatának körét a kizárólagossági engedményekre. Az ezen ítélet 70. és 71. pontjában szereplő megfontolások, amelyekben a Bíróság felidézte az ítélkezési gyakorlatot, ugyanis a harmadik jogalap vizsgálatában szerepelnek, amely nem egy kizárólagossági engedményi rendszerre, hanem egy, a harmadik kategóriába tartozó engedményrendszerre, vagyis egyedi utólagos visszatérítési rendszerekre vonatkozott (a Bíróság fenti 73. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 73., 74., 77. és 78. pontja, valamint Mazák főtanácsnok ezen ügyben 2012. február 2‑án ismertetett indítványának 27. pontja).

98

Másodsorban, a felperes hivatkozik a Bíróság C-280/08. P. sz., Deutsche Telekom kontra Bizottság ügyben 2010. október 14-én hozott ítéletének (EBHT 2010., I-9555. o.; a továbbiakban: a Bíróság Deutsche Telekom ítélete) 175. pontjára, a fenti 88. pontban hivatkozott TeliaSonera‑ítélet 28. pontjára, valamint a fenti 94. pontban hivatkozott Post Danmark ítélet 26. pontjára. Ezekben az ítéletekben a Bíróság úgy döntött, hogy „annak meghatározására, hogy valamely erőfölényben lévő vállalkozás visszaél‑e ezen helyzetével az árképzési gyakorlatának alkalmazásával, ezt az összes körülmény figyelembevételével kell megítélni […]”.

99

Ugyanakkor ezen ítélkezési gyakorlat hatálya az árképzési gyakorlatokra korlátozódik, és nem érinti a kizárólagossági engedmények jogi minősítését. A Bíróság fenti 98. pontban hivatkozott Deutsche Telekom ítélete, valamint a fenti 88. pontban hivatkozott TeliaSonera‑ítélete ugyanis árpréssel kapcsolatos gyakorlatokra, míg a fenti 94. pontban hivatkozott Post Danmark ítélete alacsony árakkal kapcsolatos gyakorlatokra vonatkozott, így e három ügy tárgyát árképzési gyakorlatok jelentették. Márpedig a jelen ügy nem árképzési gyakorlatra vonatkozik. Ami a különböző OEM‑ek részére biztosított engedményeket illeti, a felperessel szemben a megtámadott határozatban hivatkozott kifogás nem az engedmények pontos összegén, és így a felperes által alkalmazott árakon alapul, hanem azon, hogy azok nyújtását kizárólagos vagy szinte kizárólagos beszerzéshez kötötték. A kizárólagossági engedményekkel és az árképzési gyakorlatokkal szemben alkalmazott eltérő bánásmódot igazolja az a tény, hogy a kizárólagos beszerzésre ösztönzéstől eltérően az árszint önmagában nem tekinthető jogellenesnek.

100

E tekintetben el kell utasítani a felperesnek azt a tárgyaláson hivatkozott érvét is, amely szerint a fenti 94. pontban hivatkozott Post Danmark ítélet a jelen ügyhöz hasonló hűségkedvezményekre vonatkozik. Abban az ügyben ugyanis a Bíróság előtti eljárás a Post Danmark által elsődleges versenytársa korábbi ügyfeleivel szemben követett, abban megnyilvánuló magatartásra vonatkozott, hogy eltérő díjszabást alkalmazott, mint a meglévő ügyfeleivel szemben, anélkül hogy a Post Danmark a költségein alapuló megfontolásokkal igazolni tudta volna ezen, a díjakra és engedményekre vonatkozó feltételeiben fennálló jelentős különbségeket, és ezt a gyakorlatot a dán versenyhatóság „elsődleges árdiszkriminációnak” minősítette (a fenti 94. pontban hivatkozott Post Danmark télet 8. pontja). Márpedig a versenykorlátozó gyakorlatok ezen leírása semmilyen módon nem utal kizárólagossági engedményi rendszerre. Ellenkezőleg, az előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapjául szolgáló eljárás kizárólag szelektív alacsony árak miatti erőfölénnyel való visszaélésre vonatkozott (a fenti 94. pontban hivatkozott Post Danmark ítélet 15–17. pontja). Ily módon az elé előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett kérdésre a Bíróság csak annyiban válaszolt, hogy milyen feltételek mellett kell az EK 82. cikkbe ütköző visszaélésszerű kiszorításra irányuló gyakorlatnak tekinteni az alacsony árakra vonatkozó politikát (a fenti 94. pontban hivatkozott Post Danmark ítélet 19. pontja).

101

A felperes ezen érvelését tehát el kell utasítani.

102

A felperes előadja, hogy amennyiben a szóban forgó magatartása a múlt körébe tartozik, a Bizottság köteles konkrét kiszorító hatásokat bizonyítani. A Bizottság tévesen nem vette figyelembe magatartása konkrét versenykorlátozó hatásának hiányát. Ezenkívül a felperes előadja, hogy a Bizottságnak bizonyítania kellett volna a kifogásolt magatartások és a piacra gyakorolt hatások közötti okozati összefüggést.

103

Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a Bizottságnak még az ügy körülményeinek elemzése során is csak a magatartás versenykorlátozásra való alkalmasságát kell bizonyítania (lásd ebben az értelemben a Bíróság fenti 73. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 68. pontját és a fenti 88. pontban hivatkozott TeliaSonera‑ítélet 64. pontját). A megkerülhetetlen kereskedelmi partner pozícióját elfoglaló, erőfölényben lévő vállalkozás által nyújtott kizárólagossági engedmény mechanizmusa lehetővé teszi vállalkozás számára, hogy az ügyfél keresletének nem vitatható részén fennálló gazdasági erejét eszközként használja a vitatható rész biztosítása érdekében (lásd a fenti 93. pontot). Ilyen kereskedelmi eszköz létezése esetén tehát nem szükséges elvégezni az engedmények versenyre gyakorolt konkrét hatásainak vizsgálatát (lásd ebben az értelemben a Bíróság fenti 73. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 79. pontját).

104

Ezt követően, mivel nem szükséges az engedmények konkrét hatásainak bizonyítása, a Bizottság nem köteles az okozati összefüggés bizonyítására sem a kifogásolt magatartások és a piacra gyakorolt hatások között. Ily módon a felperes által hivatkozott azon körülmény, amely szerint az ügyfelek az engedményektől teljesen független üzleti okok miatt eszközöltek kizárólag tőle beszerzéseket, – még ha igazolást is nyer –, nem zárja ki azt, hogy ezek az engedmények alkalmasak voltak arra, hogy az ügyfeleket kizárólagos beszerzésre ösztönözzék.

105

Végül hangsúlyozni kell, hogy a fortiori a Bizottság nem köteles bizonyítani sem a fogyasztókat ért azonnali károkat, sem az ilyen kár és a megtámadott határozatban kifogásolt gyakorlatok közötti okozati összefüggést. Az ítélkezési gyakorlatból ugyanis kitűnik, hogy az EK 82. cikk nemcsak a fogyasztóknak azonnali károkat okozni képes, hanem az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjában is hivatkozott, a hatékony verseny szerkezetét torzító magatartásokra is vonatkozik (a Bíróság fenti 74. pontban hivatkozott British Airways ügyben hozott ítéletének 106. pontja).

106

A felperes előadja, hogy a jelen ügyben szereplő engedmények nem tartalmaztak formális vagy kötelező kizárólagossági kötelezettségeket. Márpedig a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítélet 89. pontjából kitűnik, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás visszaél ezzel a helyzettel, amennyiben kizárólagossági engedményi rendszert alkalmaz, akár „a vásárlókat magához kötő formális kötelezettség nélkül” is. E tekintetben a Bizottság megalapozottan hangsúlyozza, hogy a kizárólagossági engedmények versenykorlátozó ösztönzése nem az arra irányuló formális kötelezettség előírásából ered, hogy az összes vagy szinte az összes beszerzést az erőfölényben lévő vállalkozástól eszközöljék, hanem a vásárlások révén megszerzett pénzbeli előnyökből, illetve az azok által elkerül pénzügyi hátrányokból. Ily módon elegendő az, ha az erőfölényben lévő vállalkozás hiteles jelzést ad ügyfelének arról, hogy a pénzbeli előny biztosítása kizárólagos vagy szinte kizárólagos beszerzéstől függ.

107

A felperes azt állítja, hogy a Bizottság elmulasztotta figyelembe venni az Intel által a kizárólagos vagy szinte kizárólagos beszerzés ellenében az OEM‑ek részére biztosított engedmények mértékét, valamint hogy nem logikus az olyan rendkívül kis mértékű engedmények (például 1 USD) szankcionálása, amelyeket az AMD túlléphetett volna.

108

Márpedig, ahogy arra a Bizottság megalapozottan mutat rá, a megtámadott határozatban nem az engedmények szintje a kifogás tárgya, hanem az a kizárólagosság, amely ellenében az engedményeket biztosítják. Ily módon az engedménynek csak arra kell alkalmasnak lennie, hogy kizárólagos beszerzésre ösztönözze az ügyfelet, függetlenül attól a kérdéstől, hogy a versenytárs beszállító képes lett volna‑e kompenzációt nyújtani az ügyfél részére az engedmény elvesztéséért beszállító váltás esetén.

109

Nem szükséges tehát megvizsgálni azt a kérdést, hogy a felperes által hivatkozott, csupán 1 USD összegű engedmény tisztán elméleti példája esetén ez a minimális engedmény alkalmas volt‑e arra, hogy ösztönzést jelentsen az ügyfél számára a kizárólagossági feltétel betartására. A jelen ügyben ugyanis a Bizottság a jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a felperes évi milliós USD nagyságrendű engedményeket biztosított az OEM‑ek számára. A Bizottság ezenkívül azt is a jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy ezeket az engedményeket legalább részben kizárólagosság ellenében biztosították (lásd az alábbi 444–584., 673–798., 900–1017., 1145–1208. és 1381–1502. pontot). E körülmények elegendők azon megállapítás megalapozásához, hogy a megtámadott határozatban szereplő kizárólagossági engedmények alkalmasak voltak arra, hogy kizárólagos beszerzésre ösztönözzék az OEM‑eket.

110

A felperes szerint figyelembe kell venni szállítási szerződései rövid időtartamát, valamint azt a tényt, hogy e szerződések közül egyesek 30 nap felmondási idő mellett felmondhatók.

111

Ezt az érvet szintén el kell utasítani. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy főszabály szerint minden kizárólagos beszerzésre ösztönzés a piac versenyszerkezetének további sérelmét jelenti, és ezért azt visszaélésszerűnek kell tekinteni, amennyiben arra erőfölényben lévő vállalkozás részéről kerül sor (lásd a fenti 90. pontot).

112

Az egyes szerződések rövid felmondási idő melletti felmondásának lehetőségére vonatkozó érvet illetően hangsúlyozni kell, hogy a szerződés felmondásának joga semmilyen módon nem jelenti hatékony alkalmazásának akadályát addig, amíg nem élnek a felmondás lehetőségével (a Törvényszék fenti 90. pontban hivatkozott BPB Industries és British Gypsum kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 73. pontja).

113

Egyebekben emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben a kizárólagossági engedmények alkalmazásának teljes időtartama egyetlen OEM és az MSH esetében sem volt rövid. Ez az időtartam ugyanis körülbelül egy évtől (a Lenovo esetében) több mint öt évig terjedt (az MSH esetében). Ezzel összefüggésben ki kell emelni, hogy az ügyfelek arra ösztönzése, hogy szükségleteik egészét vagy szinte teljes egészét az erőfölényben lévő vállalkozástól szerezzék be, addig tart, amíg az utóbbi vállalkozás kizárólagossági engedményeket nyújt, függetlenül attól, hogy egy hosszú tartamú szerződést kötöttek, vagy több, rövidebb tartamú szerződés követi egymást (lásd még a lenti 195. pontot is).

114

A felperes előadja, hogy a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie azt, hogy a megtámadott határozatban kifogásolt gyakorlatok az x86‑os CPU‑k piacának csak kicsi, évi 0,3 és 2% közötti részét érintették.

115

Kiindulásként ki kell emelni, hogy a lenti 187–194. pontban kifejtett okok miatt ez az érv minden ténybeli alapot nélkülöz, mivel a felperes által ezen adatok előállítása érdekében alkalmazott számítási módszer hibás.

116

Ezenfelül a szóban forgó gyakorlatok által érintett piaci részesedések csekély volta nem lehet releváns érv. Amennyiben ugyanis a vizsgált magatartást egy olyan piacon erőfölényben lévő vállalkozás folytatta, ahol emiatt a verseny szerkezete már meggyengült, a verseny szerkezetének bármilyen további gyengülése erőfölénnyel való visszaéléshez vezethet (a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítélet 123. pontja). A Bíróság tehát elutasította az EK 82. cikk szerinti „érzékelhető hatásra” vagy minimális küszöbre alapított szempont alkalmazását (Mazák főtanácsnok Tomra‑ügyben ismertetett, fenti 97. pontban hivatkozott indítványának 17. pontja).

117

Ezenkívül a piac lezárt része vevőinek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy részesüljenek a piacon fennálló verseny lehető legmagasabb szintjében, a versenytársak részére pedig a piac egészén lehetővé kell tenni az érdemen alapuló versenyhelyzetben való működést, és nem csupán annak egy részén (a Bíróság fenti 73. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 42. és 46. pontja). Az erőfölényben lévő vállalkozás tehát nem igazolhatja a kizárólagossági engedmények nyújtását egyes ügyfelek részére azzal a körülménnyel, hogy a versenytársak továbbra is szabadon szállíthatnak más ügyfelek részére.

118

Ebből következően el kell utasítani a felperes érvelését.

119

Ezt az eredményt nem kérdőjelezi meg az a körülmény sem, hogy a Bíróság a fenti 73. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 41–45. pontjában megerősítette a Törvényszék azon megállapítását, amely szerint a piac ügyben szereplő, lezárt része „jelentős” volt. E megfontolás ugyanis nem támasztja alá azt az állítást, amely szerint nem állhat fenn kiszorító hatás, amennyiben a piac lezárt része nem jelentős. E tekintetben rá kell mutatni, hogy a Törvényszék fenti 72. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 243. pontjából az következik, hogy a Törvényszék megállapította, hogy „még a felperesek azon érvelésének elfogadása esetén is, amely szerint a kereslet csekély része lezárásának nincs jelentősége, e hányad egyáltalán nem volt csekély a jelen ügyben”. A Törvényszék tehát nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy ez az állítás helytálló‑e.

120

A Bíróság számára elegendő volt megerősíteni a Törvényszék azon megállapítását, amely szerint az ügyben a piac jelentős része került lezárásra, anélkül hogy e körülményt úgy kellene értelmezni, hogy a Bíróság úgy vélte, piac jelentős részének lezárása a visszaélés megállapításához szükséges feltétel. Ezenkívül a Bíróság a fenti 73. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 46. pontjában kifejezetten megállapította, hogy a piac lezárása egy olyan küszöbértékének meghatározása, amely felett a szóban forgó magatartásokat visszaélésszerűnek kell tekinteni, nem szükséges az EK 82. cikk alkalmazásához, valamint hogy „mindenképpen” jogilag megkövetelt módon került bizonyításra, hogy a szóban forgó magatartások lezárták a piacot a verseny elől.

121

Ezt az eredményt nem kérdőjelezi meg a Törvényszék T-65/98. sz., Van den Bergh Foods kontra Bizottság ügyben 2003. október 23-án hozott ítéletének (EBHT 2003., II-4653. o.) 160. pontja sem, amelyre a felperes és az ACT hivatkozik. Ez az ítélet ugyanis nem olyan gyakorlatra vonatkozott, amelynek keretében a pénzügyi ösztönzést kifejezetten ahhoz a feltételhez kötötték, hogy az ügyfél szükségleteinek teljes egészét vagy jelentős részét az erőfölényben lévő vállalkozástól szerezze be. Abban az ügyben az erőfölényben lévő vállalkozás ingyenesen hűtőgépeket bocsátott az ír jégkrémárusok rendelkezésére, azzal a feltétellel, hogy azokat kizárólag az erőfölényben lévő vállalkozás által szállított jégkrémek tárolására használhatják. A kereskedők mindazonáltal árusíthatták a versenytársak által szállított jégkrémeket, ha azokat saját hűtőgépeikben vagy az egyéb jégkrémgyártók által rendelkezésükre bocsátott hűtőgépekben tárolták.

122

A Bizottság ilyen körülmények között tekintette úgy, hogy erőfölénnyel való visszaélésnek minősül az, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás arra ösztönözte a saját hűtőgéppel, illetve az egyéb jégkrémgyártóktól származó hűtőgéppel (hűtőgépekkel) nem rendelkező írországi árusokat, hogy váljanak kizárólagossági feltétel alá eső hűtőgép‑szállítási szerződések feleivé, azáltal hogy azt ajánlotta, hűtőgépeket biztosít számukra az egyedi csomagolású, azonnali fogyasztásra szánt jégkrémek tárolására, és biztosítja azok karbantartását, anélkül hogy ez bármilyen közvetlen költséget jelentene számukra (a fenti 121. pontban hivatkozott Van den Bergh Foods kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 23. pontja). A Bizottság ebben az ügyben azt is megállapította, hogy az összes írországi értékesítési pont 40%‑ánál az azonnali fogyasztásra szánt jégkrémek tárolását szolgáló hűtőgépet vagy hűtőgépeket kizárólag az erőfölényben lévő vállalkozás szállította (a fenti 121. pontban hivatkozott Van den Bergh Foods kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 19. pontja).

123

A Törvényszék e körülmények között állapította meg a fenti 121. pontban hivatkozott Van den Bergh Foods kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 160. pontjában, hogy „[a]z, hogy a piacon erőfölényben lévő vállalkozás de facto egy olyan kizárólagossági kikötés révén kötelezi az érintett piac értékesítési pontjainak 40%‑át (akár azok kérésére is), amely valójában az ezen értékesítési pontokra kényszerített kizárólagosságként működik, erőfölénnyel való visszaélésnek minősül”.

124

Rá kell mutatni, hogy abban az ügyben csak az értékesítési pontok 40%‑ának esetében működött az erőfölényben lévő vállalkozás által szállított termékek kizárólagos tárolásához kapcsolódó feltétel de facto kizárólagossági feltételként, mivel az egyéb értékesítési pontok rendelkeztek egyéb hűtőgépekkel, amelyekben tárolhatták az egyéb gyártók által szállított jégkrémeket. Ebből az ítéletből tehát nem lehet levezetni, hogy a kizárólagos vagy szinte kizárólagos beszerzés feltételéhez közvetlenül kapcsolódó engedmények esetében meg kellene határozni, hogy a piac mely része került lezárásra.

125

A felperes hangsúlyozza, hogy ami egyes OEM‑eket, vagyis a HP‑t, az NEC‑t és a Lenovót illeti, a Bizottság által a megtámadott határozatban megállapított kizárólagossági feltétel nem érintette ezen OEM‑ek x86‑os CPU szükségletének egészét, hanem a HP esetében csak a vállalatoknak tervezett asztali számítógépekbe szánt x86‑os CPU szükségleteinek 95%‑át, a NEC esetében csak a „kliens” PC‑kbe (vagyis a szerverek kivételével az asztali számítógépekbe és a hordozható számítógépekbe) szánt x86‑os CPU‑k 80%‑át, a Lenovo esetében pedig csak a hordozható számítógépekbe szánt x86‑os CPU szükségleteit.

126

A tárgyaláson a felperes hozzátette, hogy a HP vállalatoknak szánt asztali számítógépekbe szánt x86‑os CPU szükségletei a HP x86‑os CPU szükségleteinek csak 30%‑át tették ki. Az állítólagos feltétel csak a HP vállalatoknak szánt asztali számítógépekbe szánt x86‑os CPU szükségleteinek 95%‑át érintette, így az csak a HP összesített x86‑os CPU szükségleteinek körülbelül 28%‑át érintette, és így nem tekinthető kizárólagossági feltételnek.

127

Ezen érvvel a felperes lényegében azt állítja, hogy a HP, a NEC és a Lenovo részére nyújtott engedmények nem tekinthetők kizárólagossági engedményeknek, mivel a feltétel nem érintette az OEM‑ek x86‑os CPU szükségleteinek a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítélet 89. pontja értelmében vett „teljes egészét vagy jelentős részét”.

128

Ezt az érvelést el kell utasítani.

129

A HP részére nyújtott engedményeket illetően hangsúlyozni kell, hogy a szóban forgó magatartás nem ahhoz a feltételhez kapcsolódik, amely szerint a HP‑nak összesített x86‑os CPU szükségletei legalább 28%‑át az Inteltől kell beszereznie, hanem ahhoz a feltételhez, amely szerint a HP‑nak a piac egy meghatározott szegmensében összesített x86‑os CPU szükségletei 95%‑át az Inteltől kell beszereznie. Az a feltétel, amely szerint a HP‑nak egy meghatározott ágazatban szükségletei 95%‑át az erőfölényben lévő vállalkozástól kell beszereznie, nem azonos és nem is összehasonlítható egy olyan hipotetikus feltétellel, amely szerint a HP‑nak csak a valamennyi szegmensben felmerülő szükségletei 28%‑át kellett volna beszereznie az Inteltől.

130

Az Intel által biztosított kizárólagossági engedmények alkalmasak voltak arra, hogy korlátozzák a HP választási szabadságát arra vonatkozóan, hogy az AMD‑től szerezze be a vállalatoknak szánt asztali számítógépekbe szánt x86‑os CPU szükségleteit. Ha ugyanis a HP úgy döntött volna, hogy a vállalatoknak tervezett asztali számítógépekbe szánt x86‑os CPU szükségletei több mint 5%‑át az AMD‑től szerzi be, vagyis nem tartja be a szinte kizárólagossági követelményt, azt kockáztatta volna, hogy elveszíti a kizárólagossági engedményt, és nem csupán az AMD‑től vásárolt egységek tekintetében. Ily módon, ahhoz, hogy a HP által igényelt, a vállalatoknak tervezett asztali számítógépekbe szánt x86‑os CPU‑k 5%‑ánál többet tudjon szállítani, az AMD‑nek nem csupán vonzóbb ajánlatot kellett volna tennie a HP vitatható részében található x86‑os CPU‑k tekintetében, hanem kompenzációt is kellett volna adnia a HP számára a kizárólagossági kikötés elvesztése miatt. Éppen ez a kizárólagossági kikötés versenykorlátozó mechanizmusa.

131

E mechanizmust nem semlegesíti az a tény, hogy az AMD végezhetett beszállítást a HP részére annak a valamennyi magánszemély részére szánt számítógépekbe, illetve vállalatok részére tervezett hordozható számítógépekbe szánt x86‑os CPU szükségletei kielégítése céljából. Az a körülmény ugyanis, hogy a HP választási szabadságát nem korlátozták ezekben a piaci szegmensekben, nem kérdőjelezi meg azt a tényt, hogy a HP választási szabadságának korlátozására alkalmas helyzet állt fenn a vállalatoknak szánt asztali számítógépek szegmensében.

132

Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy az erőfölényben lévő vállalkozások versenytársai részére a piac egészén lehetővé kell tenni az érdemen alapuló versenyhelyzetben való működést, és nem csupán annak egy részén (a Bíróság fenti 73. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 42. pontja). Az erőfölényben lévő vállalkozás tehát nem igazolhatja a kizárólagossági engedmények nyújtását egyes ügyfelek részére azzal a körülménnyel, hogy a versenytársak továbbra is szabadon szállíthatnak más ügyfelek részére (lásd a fenti 117. pontot). Ehhez hasonlóan, az erőfölényben lévő vállalkozás nem igazolhatja az engedmény azon feltétel melletti nyújtását, hogy az ügyfél egy piac adott szegmensében szinte kizárólagosan tőle eszközöl beszerzést, azon körülmény révén, hogy ezen ügyfél a többi szegmensben továbbra is szabadon eszközölhet beszerzést a versenytársaktól.

133

Ezzel összefüggésben irreleváns az az ACT által a tárgyaláson hivatkozott körülmény, miszerint az érintett termékpiac meghatározása során a Bizottság nem tett különbséget a hivatásos felhasználóknak szánt számítógépekben használt CPU‑k és a magánszemélyeknek szánt számítógépekben használt CPU‑k között, ahogy az a megtámadott határozat (831) preambulumbekezdésének 2. pontjából kitűnik. A jelen ügyben alkalmazott kizárólagossági engedmények versenykorlátozó mechanizmusa ugyanis attól a kérdéstől függetlenül működik, hogy a hivatásos felhasználóknak szánt számítógépekben használt CPU‑k és a magánszemélyeknek szánt számítógépekben használt CPU‑k felcserélhetők‑e, vagy sem. A jelen ügyben a feltételt a HP vállalatoknak szánt asztali számítógépeivel kapcsolatos szükségleteire vonatkozóan fogalmazták meg. A HP‑nak tehát az Intel CPU‑it (a továbbiakban: Intel CPU‑k) kellett az általa előállított, x86‑os CPU‑kat tartalmazó, vállalatoknak szánt asztali számítógépek 95%‑ában felhasználnia. Az a kérdés, hogy e CPU‑k eltérnek‑e a magánszemélyeknek szánt számítógépekben felhasznált CPU‑któl, ezzel összefüggésben nem releváns, mivel még ha felcserélhetők is lennének, a HP a kizárólagossági engedmény feltételének megsértése nélkül akkor sem használhatta volna a versenytársak CPU‑it a vállalatoknak szánt asztali számítógépeinek több mint 5%‑ában.

134

Ebből következik, hogy a HP részére nyújtott engedményeket kizárólagossági engedményeknek kell tekinteni, még akkor is, ha a szinte kizárólagossági követelmény csak a HP szükségleteinek egy szegmensét érintette.

135

A NEC részére nyújtott engedményeket illetően ki kell emelni, hogy kizárólagossági feltétel által érintett 80% elegendő ahhoz, hogy szükségleteinek a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítélet 89. pontja értelmében vett „jelentős részét” alkossa. Ezzel összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy ebben az ítéletben a szóban forgó magatartások olyan vásárlási kötelezettségeket is tartalmaztak, amelyek többek között egy ügyfél szükségleteinek 80%‑ára, illetve 75%‑ára vonatkoztak (a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítélet 83. pontja).

136

Nem releváns az a körülmény, hogy a kizárólagossági feltétel – a szerverek kivételével – az asztali számítógépekre és a hordozható számítógépekre vonatkozott csak. E tekintetben a fenti 130–132. pontban rögzített megfontolások megfelelően alkalmazandók.

137

Végül, a Lenovo részére nyújtott engedmények kapcsán az a körülmény, hogy a kizárólagossági feltétel csak a hordozható számítógépekre vonatkozott, ugyanezen okokból szintén nem releváns.

138

A felperes azt állítja, hogy az ügyfelek vásárlóereje kizárja a visszaélést. A jelen ügyben az ügyfelek vásárlóerejüket eszközként használták arra, hogy magasabb engedményeket érjenek el.

139

Ezt az érvet el kell utasítani. Az a körülmény ugyanis – még ha bizonyítást nyerne is –, hogy a felperes által nyújtott engedmények választ jelentettek az ügyfelek igényeire és vásárlóerejére, nem igazolja azok tekintetében a kizárólagos beszerzés feltételének előírását (lásd ebben az értelemben a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítélet 89. pontját; a Törvényszék fenti 90. pontban hivatkozott BPB Industries és British Gypsum kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 68. pontját, valamint a Törvényszék T-66/01. sz., Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyben 2010. június 25-én hozott ítéletének [EBHT 2010., II-2631. o.] 305. pontját). Ahogy a Bíróság a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítélet 120. pontjában hangsúlyozta, az a körülmény, hogy az erőfölényben levő vállalkozással szerződő fél maga is jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozás, valamint hogy a szerződés nyilvánvalóan nem az erőfölényben lévő vállalkozás által kifejtett nyomás eredménye, nem zárja ki az erőfölénnyel való visszaélést, mivel e visszaélést az olyan piac versenyszerkezetét érintő, a kizárólagos beszerzés által eredményezett további sérelem jelenti, ahol a verseny már meggyengült. Egyebekben az OEM‑ek vásárlóereje semmit sem változtat azon a körülményen, hogy azok a felperestől mint az x86‑os CPU‑k piacán megkerülhetetlen kereskedelmi partnertől függtek.

140

A felperes előadja, hogy az AEC‑teszt (lásd a fenti 30. pontot) fontos tényező, amikor a szóban forgó engedmény potenciális kiszorító hatását kell megállapítani. Az AEC‑teszt volt az egyetlen bizonyíték, amelyet a Bizottság a megtámadott határozatban annak bizonyítása érdekében terjesztett elő, hogy az Intel engedményei alkalmasak voltak arra, hogy versenykorlátozó kiszorító hatást fejtsenek ki. A Bizottság ugyanakkor vitatja, hogy az AEC‑teszt a megtámadott határozat jogi elemzésének részét képezné. Ebből következően a felperes szerint a Bizottság által a megtámadott határozatban végzett jogi elemzés nem bizonyítja a szóban forgó engedmények kiszorításra való alkalmasságát. Ezenkívül a felperes szerint a Bizottság számos hibát követett el e teszt alkalmazása során. Álláspontja szerint az AEC‑teszt helyes alkalmazása bizonyítja, hogy az Intel által nyújtott engedmények semmilyen kiszorításra nem voltak alkalmasak.

141

Előzetesen ki kell emelni, hogy a megtámadott határozatban elvégzett AEC‑teszt kiindulópontja az a fenti 93. pontban kiemelt körülmény, amely szerint a hasonlóan hatékony versenytársnak, amely megpróbálja megszerezni a megrendelések azon vitatható részét, amelyet addig a megkerülhetetlen kereskedelmi partner pozíciójában lévő erőfölényben lévő vállalkozás elégített ki, kompenzációt kell nyújtania az ügyfél számára azon kizárólagossági engedmény miatt, amelyet elveszítene, amennyiben a kizárólagossági vagy szinte kizárólagossági feltételben meghatározottnál kisebb mértékben vásárolna. Az AEC‑teszt tehát annak meghatározására irányul, hogy az erőfölényben lévő vállalkozáshoz hasonlóan hatékony versenytárs, amelyet az erőfölényben lévő vállalkozással azonos költségek terhelnek, ebben az esetben is képes‑e fedezni költségeit.

142

A kizárólagossági engedményekre vonatkozó AEC‑teszt relevanciáját illetően a következőket kell kiemelni.

143

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a kizárólagossági engedmény jogellenességének megállapítása nem igényli az ügy körülményeinek vizsgálatát (lásd a fenti 80–93. pontot). A Bizottság tehát nem köteles esetről esetre bizonyítani a kizárólagossági engedmények kiszorításra való alkalmasságát.

144

Ezt követően az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy nem elengedhetetlen az AEC‑teszt elvégzése még a harmadik kategóriába tartozó engedmények esetében sem, amelyeknél az ügy körülményeinek vizsgálata szükséges. Ily módon a fenti 74. pontban hivatkozott „Michelin I”‑ítélet 81–86. pontjában a Bíróság a szóban forgó engedmények vásárlói hűséget kialakító mechanizmusára hivatkozott, anélkül hogy megkövetelte volna annak kvantitatív teszt révén történő bizonyítását, hogy a versenytársak kénytelenek voltak veszteséggel értékesíteni, annak érdekében, hogy kompenzálhassák az erőfölényben lévő vállalkozás által biztosított, a harmadik kategóriába tartozó engedményeket.

145

Ezenkívül a Bíróság fenti 73. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 73. és 74. pontjából az következik, hogy a versenykorlátozó hatások megállapítása érdekében nem szükséges az, hogy az engedményi rendszer arra kényszerítse a hasonlóan hatékony versenytársat, hogy „negatív”, vagyis az önköltségi árnál alacsonyabb árakat számlázzon. A potenciális versenykorlátozó hatás megállapításához elegendő annak bizonyítása, hogy létezik a vásárlói hűséget kialakító mechanizmus (lásd ebben az értelemben a Bíróság fenti 73. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 79. pontját).

146

Ebből következik, hogy feltételezve akár, hogy az ügy körülményeinek értékelése szükséges a kizárólagossági engedmények versenykorlátozó hatásainak bizonyításához, akkor sem kell ezeket AEC‑teszt révén bizonyítani.

147

Egyébiránt a felperes azon érve, amely szerint az AEC‑teszt az egyetlen olyan bizonyíték, amelyet a Bizottság a megtámadott határozatban a szóban forgó engedmények kiszorító hatás gyakorlására való alkalmasságának bizonyítása érdekében előterjeszt, minden ténybeli alapot nélkülöz (lásd a lenti 173–175. pontot).

148

A felperes azon érvét illetően, amely szerint a helyesen elvégzett AEC‑teszt révén bizonyította, hogy a szóban forgó engedmények nem voltak alkalmasak kiszorításra, a következőket kell kiemelni.

149

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a kiszorító hatás nem csak akkor áll elő, ha a piacra lépést lehetetlenné tették a versenytársak számára. Az is elég ugyanis, ha a piacra lépés nehezebbé válik (lásd a fenti 88. pontot).

150

Márpedig meg kell állapítani, hogy az AEC‑teszt csak azon felvetés vizsgálatát teszi lehetővé, amely szerint a piacra lépés lehetetlenné vált, és nem teszi lehetővé az említett piacra lépés nehezebbé válása lehetőségének kizárását. Vitathatatlan, hogy a negatív eredmény azt jelenti, hogy gazdaságilag lehetetlen a hasonlóan hatékony versenytárs számára, hogy megszerezze egy ügyfél keresletének vitatható részét. Annak érdekében ugyanis, hogy az említett ügyfél részére kompenzációt nyújthasson a kizárólagossági engedmények elvesztéséért, az említett versenytárs kénytelen lenne olyan áron értékesíteni termékeit, amely még költségeinek fedezését sem teszi lehetővé. Ugyanakkor a pozitív eredmény pusztán azt jelenti, hogy a hasonlóan hatékony versenytárs képes fedezni költségeit (a megtámadott határozatban elvégzett és a felperes által javasolt AEC‑teszt esetében kizárólag az átlagos elkerülhető költségeket). E körülmény azonban nem jelenti azt, hogy nem áll fenn kiszorító hatás. A kizárólagossági engedmények mechanizmusa, ahogy azt a fenti 93. pontban ismertettük, továbbra is alkalmas arra, hogy nehezebbé tegye a piacra lépést az erőfölényben lévő vállalkozás versenytársai számára, még akkor is, ha a piacra lépés gazdaságilag nem lehetetlen (lásd e megkülönböztetést illetően Mazák főtanácsnok Tomra‑ügyben ismertetett, fenti 97. pontban hivatkozott indítványának 54. pontját).

151

A fentiekből következik, hogy nem szükséges megvizsgálni, hogy a Bizottság az AEC‑tesztet a szakmai követelményeknek megfelelően végezte‑e el, továbbá azt sem kell megvizsgálni, hogy a felperes által javasolt alternatív számításokat helyesen végezték‑e el. Még az AEC‑teszt pozitív eredménye sem lenne képes ugyanis kizárni a fenti 93. pontban leírt mechanizmushoz kapcsolódó potenciális kiszorító hatást.

152

Ezt az eredményt nem kérdőjelezi meg a Bíróság fenti 88. pontban hivatkozott TeliaSonera‑ügyben hozott ítélete, fenti 98. pontban hivatkozott Deutsche Telekom ügyben hozott ítélete, illetve a fenti 94. pontban hivatkozott Post Danmark ügyben hozott ítélete sem. A felperes úgy véli, hogy ezen ítéletekből az következik, hogy a kulcsfontosságú szempont az, hogy egy, az erőfölényben lévő vállalkozáshoz hasonlóan hatékony versenytárs továbbra is képes‑e versenyezni az erőfölényben lévő vállalkozással. Emlékeztetni kell ugyanakkor arra, hogy ezek az ügyek árpréssel kapcsolatos gyakorlatokra (TeliaSonera‑ítélet és a Deutsche Telekom‑ítélet), illetve alacsony árakra (Post Danmark ítélet) vonatkoztak. Az ezekből az ítéletekből következő, az ár‑ és költségelemzés elvégzésére irányuló kötelezettség indoka az, hogy lehetetlen egy ár visszaélésszerű jellegének más árakkal és költségekkel való összehasonlítás nélküli értékelése. Egy ár önmagában nem lehet jogellenes. Ezzel szemben egy kizárólagossági engedmény esetében a nyújtásához kapcsolódó kizárólagos vagy szinte kizárólagos beszerzési feltétel, nem pedig az engedmény összege jelenti a visszaélés alapját.

153

Egyebekben a Bíróság fenti 73. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének – amely későbbi, mint az előző pontban hivatkozott ítéletek – 73., 74. és 80 pontjából az következik, hogy nem elengedhetetlen annak vizsgálata, hogy egy engedményi rendszer arra kényszeríti‑e a hasonlóan hatékony versenytársat, hogy negatív árakat számlázzon, még a harmadik kategóriába tartozó engedmények esetében sem. A fortiori nem szükséges e vizsgálat a kizárólagossági engedmények esetében sem.

154

Az eredményt nem kérdőjelezi meg az „Iránymutatás az [EK 82. cikk] az erőfölényben lévő vállalkozások versenykorlátozó visszaélő magatartására történő alkalmazásával kapcsolatos bizottsági jogérvényesítési prioritásokról” című bizottsági közlemény (HL 2009. C 45, 7. o.; a továbbiakban: a 82. cikkre vonatkozó iránymutatás).

155

A 82. cikkre vonatkozó iránymutatás 2. pontja szerint „[e] dokumentum megállapítja azokat a jogérvényesítési prioritásokat, amelyek alapján a Bizottság eljár [az EK 82. cikk] alkalmazásában”. Ahogy arra a Bizottság a megtámadott határozat (916) preambulumbekezdésében rámutatott, mivel a 82. cikkre vonatkozó iránymutatás azon esetek kiválasztásának prioritásaira vonatkozik, amelyekre a Bizottság a jövőben koncentrálni kíván, így nem arra szánták, hogy egy olyan eljárásban alkalmazzák, amely már a közzététele előtt megindult. Mivel az eljárás megindításáról szóló bizottsági határozat 2007. július 26‑án kelt, az utóbbinak semmilyen esetben sem kell megfelelnie a 82. cikkre vonatkozó iránymutatásnak.

156

Az a körülmény, hogy a 82. cikkre vonatkozó iránymutatás közzétételére a megtámadott határozat meghozatala előtt került sor, nem jelenti azt, hogy az iránymutatás alkalmazandó volt. Az a tény ugyanis, hogy a Bizottság tájékoztatást ad azokról a prioritásokról, amelyek jövőbeli fellépését vezetik, nem kötelezheti arra, hogy újra megvizsgálja azt a kérdést, hogy prioritásként kezel‑e egy olyan ügyet, amelynek kapcsán már úgy döntött, hogy azt prioritásként kezeli, ráadásul e kezelés már előrehaladott szakaszban jár.

157

Nem kell tehát megvizsgálni azt a kérdést, hogy a megtámadott határozat megfelel‑e a 82. cikkre vonatkozó iránymutatásnak.

158

Pusztán az a körülmény, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (916) preambulumbekezdésében jelezte, hogy mindazonáltal úgy véli, hogy az említett határozat megfelel a 82. cikkre vonatkozó iránymutatásnak, nem kérdőjelezheti meg a 82. cikkre vonatkozó iránymutatás jelen ügyet illető relevanciájának hiányát. Egyértelműen olyan megfontolásról van szó, amelyet a Bizottság a teljesség kedvéért ismertetett, miután kifejtette, hogy a 82. cikkre vonatkozó iránymutatás nem alkalmazható a jelen ügyben.

159

A felperes által hivatkozott azon körülményt illetően, amely szerint az akkori Bizottság versenypolitikáért felelős tagja egy 2009. július 17‑i beszédben kijelentette, hogy az Intel‑ügyben a Bizottság a 82. cikkre vonatkozó iránymutatásban meghatározott módszernek megfelelően alkalmazta az AEC‑tesztet, rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozatból – melyet a biztosok testülete fogadott el – egyértelműen kitűnik, hogy a Bizottság úgy vélte, hogy a 82. cikkre vonatkozó iránymutatás nem alkalmazható, valamint hogy az AEC‑teszt nem volt szükséges eleme a szóban forgó magatartások jogellenessége bizonyításának. A Bizottság tehát a teljesség kedvéért végezte el az AEC‑tesztet, és mutatott rá, hogy a megtámadott határozat megfelelt a 82. cikkre vonatkozó iránymutatásnak. Az a körülmény, hogy a Bizottság versenypolitikáért felelős tagja a megtámadott határozat meghozatala után beszédet tartott, amelyben kijelentette, hogy a Bizottság az Intel‑ügyben az AEC‑tesztet alkalmazta, anélkül hogy ezzel összefüggésben kiemelte volna, hogy e tesztet a teljesség kedvéért végezték el, nem alkalmas a megtámadott határozatnak tulajdonítandó értelmezés megkérdőjelezésére.

160

A tárgyalás során feltett kérdésre válaszul a felperes közölte, hogy az AEC‑teszt relevanciájára vonatkozó okfejtését, amely fontos szerepet játszott a közigazgatási eljárás során, úgy kell értelmezni, hogy az a bizalomvédelem elvén is alapul.

161

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az Unió egyik alapvető elvét képező bizalomvédelem elvére való hivatkozás joga minden olyan személyre kiterjed, akiben az uniós igazgatás, különösen meghatározott biztosítékok útján, megalapozott várakozásokat ébresztett. Ilyen várakozás keltésére alkalmas biztosítéknak minősül a közlés formájától függetlenül az arra felhatalmazott és megbízható forrásból származó pontos, feltételhez nem kötött és egybehangzó tájékoztatás. Ezzel szemben senki nem hivatkozhat a bizalomvédelem elvének megsértésére, akinek a közigazgatás nem adott pontos ígéreteket (lásd a Törvényszék T-273/01. sz., Innova Privat-Akademie kontra Bizottság ügyben 2003. március 19-én hozott ítéletének [EBHT 2003., II-1093. o.] 26. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

162

A jelen ügyben a felperes nem utal arra, hogy olyan pontos ígéretet tettek neki a közigazgatási eljárás során, amely szerint az AEC‑teszt lényeges lesz a Bizottság számára az EK 82. cikk megsértésének megállapítása céljából. Ellenkezőleg, ahogy azt a Bizottság joggal hangsúlyozta a tárgyalás során, a meghallgatási tisztviselő jelen ügyben tett zárójelentése (HL 2009. C 227., 7. o.) II. pontja 1. alpontjának második bekezdéséből kitűnik, hogy „a meghallgatás során a Bizottság egyértelművé tette az Intel számára és az Intel megértette, hogy a gazdasági értékelés nem feltétele a visszaélés megállapításának”.

163

A felperes ezt követően a tárgyalás során kijelentette, hogy megértette a meghallgatási tisztviselő szavait. Előadta, hogy mindazonáltal a 2007. évi kifogásközlés 340. pontjából az következik, hogy amennyiben a kiszorításra való alkalmasság bizonyítása szükségessé válik, akkor a Bizottság ezen alkalmasság bizonyítása érdekében kizárólag az AEC‑tesztre fog támaszkodni.

164

Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy pusztán az a körülmény, hogy a Bizottság a 2007. évi kifogásközlés 340. pontjában kijelentette, hogy bizonyítani fogja, hogy a szóban forgó engedmények kiszorító hatással bírtak, mivel megakadályozták a hasonlóan hatékony versenytársat abban, hogy kompenzációt nyújtson az OEM számára a potenciális engedmény elvesztéséért, nem tekinthető arra vonatkozó pontos ígéretnek, hogy a Bizottság nem hivatkozik más alapra a kiszorításra való alkalmasság bizonyítása érdekében. Egyébként a 2008. évi kiegészítő kifogásközlés 260. és 329. pontjából az következik, hogy elemzésében a Bizottság nem kizárólag az AEC‑tesztre támaszkodott, hanem más kvalitatív és kvantitatív bizonyítékokra is.

165

A Bizottság tehát nem sértette meg a bizalomvédelem elvét az általa a megtámadott határozatban követett megközelítés révén.

166

A fentiekből következik, hogy a felperes által előterjesztett érvek nem alkalmasak sem azon megállapítás megkérdőjelezésére, amely szerint nem kell megvizsgálni, hogy a Bizottság a szakmai követelményeknek megfelelően végezte‑e el az AEC‑tesztet, illetve részletesen megvizsgálta‑e a felperesnek a Bizottság részéről ennek végrehajtása során elkövetett hibákra vonatkozó érveit, sem pedig azon megállapítás megkérdőjelezésére, amely szerint nem szükséges a felperes által javasolt alternatív számítások vizsgálata sem (lásd a fenti 151. pontot).

167

A Bizottság a megtámadott határozat (1000) preambulumbekezdésében lényegében megállapítja, hogy az MSH részére azzal a feltétellel teljesített kifizetések, hogy kizárólag a felperes termékeit értékesíti, egyenértékű volt egy kizárólagossági engedménnyel, valamint hogy e kifizetések tehát megfeleltek az ítélkezési gyakorlat által a visszaélésszerűnek minősítés céljából meghatározott feltételeknek.

168

A tárgyaláson a felperes lényegében úgy érvelt, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta ugyanazt a tesztet az OEM‑ek részére nyújtott kizárólagossági engedmények jogi minősítésére és az MSH részére teljesített kifizetések jogi minősítésére. Előadta többek között, hogy az OEM‑ekkel ellentétben az MSH a kiskereskedelmi piacon volt jelen. Annak vizsgálata érdekében, hogy egy versenytárs gyártót kizárnak‑e a piacra lépésből, az ítélkezési gyakorlat a kizárólagossági viszonyok hálózata által előidézett kumulált hatások elemzését követeli meg. Márpedig a szóban forgó időszak során az MSH csak igen gyenge, körülbelül 1%‑os világpiaci részesedéssel rendelkezett

169

Meg kell állapítani, hogy a felperes ezzel ismét azt állítja, hogy a Bizottságnak elemeznie kellett volna az ügy körülményeit a kiskereskedelmi piacon, annak érdekében, hogy bizonyítsa, a felperes MSH‑val szemben tanúsított magatartása alkalmas volt arra, hogy korlátozza a versenyt. Ezen érvelésnek azonban nem lehet helyt adni. Ahogy ugyanis a Bizottság joggal jegyezte meg a tárgyaláson, a felperes OEM‑ekkel szemben és MSH‑val szemben tanúsított magatartásának versenykorlátozó mechanizmusa azonos volt, azzal az egyetlen különbséggel, hogy az MSH részére teljesített kizárólagossági kifizetés nem arra irányult, hogy megakadályozza a felperes közvetlen ügyfelének beszerzéseit egy versenytárstól, hanem annak megakadályozásra, hogy a szállítási láncban lejjebb levő kiskereskedő konkurens termékeket értékesítsen. Az OEM‑ek ugyanis a CPU‑kat beépítik a számítógépekbe, azokat pedig ezután az olyan kiskereskedők értékesítik a fogyasztóknak, mint az MSH. Azáltal, hogy egy kiskereskedőt arra ösztönzött, hogy kizárólag az Inteltől származó CPU‑kkal felszerelt számítógépeket árusítson, a felperes tehát megfosztotta az OEM‑eket a versenytárs vállalkozások CPU‑ival felszerelt számítógépek értékesítését célzó egyik értékesítési csatornától. Ily módon, azáltal hogy elvonta az MSH értékesítéseivel kapcsolatos döntési szabadságát, a felperes korlátozta az OEM‑ek értékesítési csatornáikkal kapcsolatos döntési szabadságát. Mivel e korlátozás alkalmas volt arra, hogy kihasson az OEM‑ek AMD CPU‑kkal kapcsolatos keresletére, az MSH kizárólagos értékesítésre ösztönzése nehezebbé tette az AMD számára az x86‑os CPU‑k piacára való belépést. A felperes mindkét helyzetben a kereslet nem vitatható részén fennálló gazdasági erejét használta eszközként a kereslet vitatható részének biztosítása érdekében, ezáltal megnehezítve a piacra lépést az AMD számára (lásd a fenti 93. pontot).

170

Noha igaz, hogy a Bíróság az EK 81. cikkel összefüggésben kimondta, hogy a versengő piac rendes állapotában sajátos összefüggésükben kell értékelni a beszállító és a kiskereskedő közötti kizárólagossági kapcsolatokat, ami kiterjed különösen az ilyen kapcsolatok hálózata kumulált hatásának elemzésére, meg kell azonban állapítani, hogy e megfontolások nem fogadhatók el az EK 82. cikk végrehajtásával összefüggésben, amely olyan piacokra vonatkozik, ahol éppen az egyik piaci szereplő által élvezett erőfölény miatt a verseny már korlátozott (lásd a fenti 89. pontot).

171

Ennélfogva a Bizottság az MSH részére teljesített kifizetések esetében sem volt köteles megvizsgálni az ügy körülményeit, hanem csak azt kellett bizonyítania, hogy a felperes kizárólagossági feltételhez kapcsolt pénzügyi ösztönzést nyújtott.

172

A teljesség kedvéért, azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság az ügy körülményeinek elemzése révén is bizonyította‑e, hogy a Dell, a HP, a NEC, a Lenovo és az MSH részére nyújtott kizárólagossági engedmények és kifizetések alkalmasak voltak a verseny korlátozására, a következőkre kell rámutatni.

173

Kiindulásként meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozat (924) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a Dell, a HP, a NEC, a Lenovo és az MSH részére nyújtott kizárólagossági engedmények és kifizetések egy olyan összesített hosszú távú stratégia részei voltak, amely a versenytársak piacról való kiszorítását célozta. A megtámadott határozat (925) preambulumbekezdésében a Bizottság rámutatott, hogy az említett határozat VII.4.2.3–VII.4.2.6 pontjában bizonyította, hogy amellett, hogy megfeleltek az ítélkezési gyakorlatban meghatározott feltételeknek, az Intel magatartásai képesek, illetve alkalmasak voltak kiszorító hatás kiváltására. Noha nem elengedhetetlen az EK 82. cikk megsértésének bizonyításához, a hasonlóan hatékony versenytárs elemzés elvégzése az annak bizonyítására kínálkozó egyik lehetőség, hogy az Intel magatartása képes vagy alkalmas volt‑e a versenytársak kiszorításának előidézésére (lásd a megtámadott határozat VII.4.2.3 pontját). Ezen elemzés eredményeire, illetve a kvalitatív és kvantitatív bizonyítékokra (lásd a megtámadott határozat VII.4.2.4 és VII.4.2.5 pontját), valamint az objektív igazolás hiányára és a hatékonyság növekedésének hiányára támaszkodva a Bizottság a megtámadott határozat (925) preambulumbekezdésében megállapította, hogy az Intel által a Dell, a HP, a NEC és a Lenovo részére biztosított feltételes engedmények, valamint az Intel által az MSH részére teljesített kifizetések olyan visszaélést valósítottak meg, amely a Bizottság különös figyelmére tarthat igényt.

174

Egyebekben meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozat más részeit, többek között az érintett termékeknek és az említett határozatban kifogásolt magatartásnak az ismertetésére vonatkozó részeket a határozat V. és VI. pontjában, a piac meghatározására vonatkozó részeket a határozat VII.1 és VII.2 pontjában, a felperes erőfölényére vonatkozó részeket a határozat VII.3 pontjában, valamint a kizárólagos kifizetések jogi minősítésére vonatkozó részeket az említett határozat VII.4.2.2 pontjában úgy kell tekinteni, mint a Bizottság azon következtetésének alapjait, amely szerint a szóban forgó kifizetések alkalmasak voltak a verseny korlátozására.

175

A felperes állításával ellentétben tehát nem az AEC‑teszt a megtámadott határozatban annak bizonyítása érdekében ismertetett egyetlen bizonyíték, hogy a kizárólagossági kifizetések alkalmasak voltak a verseny korlátozására (lásd a fenti 147. pontot).

176

A jelen ügyben kifogásolt kizárólagossági engedmények és kifizetések verseny korlátozására való alkalmasságának értékelését illetően meg kell jegyezni, hogy az ügy körülményeinek elemzésével összefüggésben a Bizottságnak meg kell vizsgálnia, többek között a kizárólagossági kifizetések teljesítésének feltételeire és módjaira figyelemmel azt, hogy ezen engedmények és kifizetések az azt igazoló gazdasági ellenszolgáltatás nélküli előny révén a vevő beszerzési forrásokra vonatkozó választási lehetőségének korlátozására vagy elvételére, a versenytársak piacra jutásának akadályozására, vagy az erőfölény torzult versennyel való megerősítésére irányulnak‑e (lásd ebben az értelemben a Bíróság fenti 73. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 71. pontját).

177

Ki kell emelni, hogy a Bizottság még az ügy körülményeinek elemzésével összefüggésben sem köteles konkrét hatás fennállásának bizonyítására. Elegendő, ha a Bizottság bizonyítja azt, hogy a kifogásolt magatartások alkalmasak a verseny korlátozására (lásd a fenti 103. pontot).

178

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy még ha úgy is lehetne tekinteni, hogy a kizárólagossági engedmény vagy kifizetés erőfölényben lévő vállalkozás általi biztosítása önmagában nem jelent a verseny korlátozására való alkalmasságot, az ilyen pénzügyi ösztönzésnek a felpereshez hasonló megkerülhetetlen kereskedelmi partner általi nyújtása akkor is legalább arra utaló jel, hogy az alkalmas a verseny korlátozására. Amennyiben ugyanis a kizárólagossági engedményt egy megkerülhetetlen kereskedelmi partner nyújtja, az lehetővé teszi az utóbbi számára, hogy a kereslet nem vitatható részén fennálló gazdasági erejét eszközként használja a vitatható rész biztosítása érdekében, ezáltal megnehezítve a piacra lépést a versenytárs számára (lásd a fenti 91. és 92. pontot).

179

A kizárólagossági engedmények és kifizetések arra való alkalmasságát, hogy nehezebbé tegyék a piacra lépést a versenytárs számára, a jelen ügyben megerősítik a megtámadott határozat (983) preambulumbekezdésében szereplő megállapítások is, amelyek szerint az engedmények fontos tényezőt jelentettek az OEM‑ek számára, amelyet az OEM‑ek piacán uralkodó erős verseny, és gyenge üzleti eredményeik miatt figyelembe kellett venni. A felperes nem vitatja azon piac sajátosságait, amelyen az OEM‑ek működnek. Márpedig az engedmények jelentősége kedvezményezettjeik számára megerősíti az utóbbiak vonatkozásában az ösztönzést arra, hogy tiszteletben tartsák a kizárólagos vagy szinte kizárólagos beszerzés feltételeit, és ezáltal hozzájárul az engedmények alkalmasságához a verseny korlátozására.

180

Ezenfelül, az arra vonatkozó bizonyíték, hogy a pénzügyi ösztönzést kedvezményezettjei ténylegesen figyelembe vették annak eldöntése során, hogy szükségleteik teljes egészét vagy szinte teljes egészét az erőfölényben lévő vállalkozástól szerzik be, vagy nem értékesítenek konkurens termékeket, olyan körülményt jelent, amely megerősíti az említett pénzügyi ösztönzés alkalmasságát a verseny korlátozására. A jelen ügyben a Bizottság bizonyította, hogy a felperes által nyújtott kizárólagossági engedmények és kifizetések legalábbis olyan körülményt jelentettek, amelyet a Dell, a HP, a NEC és a Lenovo figyelembe vett arra vonatkozó döntésének meghozatalánál, hogy szükségleteik teljes egészét vagy szinte teljes egészét a felperestől szerzik be, illetve az MSH arra vonatkozó döntésének meghozatalánál, hogy nem értékesít konkurens termékeket (lásd az alábbi 592–599. pontot, [Dell] 882–890. pontot [HP], 1027–1030.pontot [NEC], 1215–1220. pontot [Lenovo] és 1513–1521. pontot [MSH]).

181

Ezenkívül a négy OEM és az MSH részére nyújtott kizárólagossági engedmények és kifizetések versenykorlátozásra való alkalmasságát a jelen ügyben megerősítik azok a megtámadott határozatban szereplő megállapítások, amelyek szerint a felperes két különböző fajta visszaélést valósított meg, egyrészt a nyújtott kizárólagossági engedményeket és kifizetéseket, másrészt pedig az álcázatlan korlátozásokat. Ahogy azt a Bizottság joggal állapította meg a megtámadott határozat 1999. lábjegyzetével (a nyilvános változat 1990. lábjegyzetével) együttesen értelmezett (917) preambulumbekezdésében, (1681) preambulumbekezdésében és (1747) preambulumbekezdésében, e kétfajta magatartása kölcsönösen kiegészíti és megerősíti egymást.

182

Egyébként rá kell mutatni, hogy az a körülmény, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás megpróbálja magához kötni a jelentős ügyfeleket, szintén olyan jel, amelyet figyelembe lehet venni magatartása versenykorlátozó jellegének értékelése során (lásd ebben az értelemben a Bíróság fenti 73. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 75. pontját). Meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozat szerint többek között a Dell és a HP magasabb piaci részesedése, a legnyereségesebb piaci szegmensben való jelenléte, illetve a piacon egy új x86‑os CPU elfogadottá tételére való képessége folytán eltér a többi OEM‑től. A megtámadott határozat (1597) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy ezeknek a piacra lépés szempontjából különleges stratégiai fontosságot képviselő vállalkozásoknak a célba vétele olyan hatást gyakorolt a globális piacra, amely meghaladta az összesített piaci részesedésüknek megfelelő mértéket, amit a felperes nem is vitatott. Következésképpen a Bizottság megalapozottan állapíthatta meg, hogy a kizárólagossági kikötések jelentős OEM‑eket érintettek.

183

Az MSH‑t illetően a lenti 1507–1511. pontban részletesebben is megállapítást nyert, hogy e vállalkozás különleges stratégiai jelentőséggel bírt az x86‑os CPU‑kkal felszerelt, az európai fogyasztóknak szánt számítógépek forgalmazása terén.

184

Végül meg kell állapítani, hogy az, hogy a megtámadott határozatban kifogásolt magatartások egy olyan átfogó stratégiába illeszkednek, amelynek célja az AMD abban való megakadályozása, hogy hozzáférjen a legfontosabb értékesítési csatornákhoz, szintén olyan körülményt jelent, amely megerősíti a kizárólagossági engedmények és kifizetések versenykorlátozásra való alkalmasságát (lásd ebben az értelemben a Bíróság fenti 73. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 19. és 20. pontját). A lenti 1523–1552. pontban részletesebben is alátámasztást nyer, hogy a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította az ilyen átfogó stratégia létezését.

185

Először, a felperes annak előadásával törekszik magatartásának a verseny korlátozására való alkalmasságát cáfolni, hogy a referencia‑időszak során az AMD története legnagyobb üzleti sikerét érte el, soha nem látott növekedést ért el azoknál az OEM‑eknél, amelyek állítólag a visszaélésszerű magatartás célkeresztjében álltak, olyan gyártási kapacitással kapcsolatos nehézségekkel kellett szembesülnie, amelyek meggátolták abban, hogy megfeleljen a CPU‑k iránti keresletnek, és növelte kutatási és fejlesztési befektetéseit. Ezenkívül a CPU‑k minőség alapján kiigazított ára a megtámadott határozat tárgyát képező minden év során 36,1%‑kal csökkent.

186

Ezek az érvek nem fogadhatók el. Amennyiben valamely erőfölényben lévő vállalkozás ténylegesen olyan gyakorlatot folytat, amely alkalmas a verseny korlátozására, az a tény, hogy ez az alkalmasság nem jár konkrét eredményekkel, nem elegendő az EK 82. cikk alkalmazásának megakadályozására (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-219/99. sz., British Airways kontra Bizottság ügyben 2003. december 17-én hozott ítéletének [EBHT 2003., II-5917. o.; a továbbiakban: a Törvényszék British Airways ügyben hozott ítélete] 297. pontját). Márpedig az, hogy az AMD a megtámadott határozat tárgyát képező időszak során jelentős üzleti sikert ért el, és később kapacitási korlátokba ütközött, legfeljebb annak bizonyítására alkalmas, hogy a felperes magatartásai nem jártak konkrét hatásokkal. Ez azonban nem lehet elégséges annak cáfolatára, hogy a felperes által folytatott gyakorlat alkalmas volt a verseny korlátozására. Végül sem az AMD piaci részesedésének, illetve kutatási és fejlesztési befektetéseinek növekedése, sem az x86‑os CPU‑k árainak csökkenése a megtámadott határozat tárgyát képező időszak során nem jelentette azt, hogy a felperes magatartásának nem volt hatása. Arra lehet következtetni, hogy e versenytárs piaci részesedésének növekedése, kutatási és fejlesztési befektetéseinek növekedése, valamint az x86‑os CPU‑k árainak csökkenése e magatartás hiányában erőteljesebb lett volna (lásd ebben az értelemben a fenti 75. pontban hivatkozott „Michelin II”‑ítélet 245.pontját, valamint a Törvényszék fent hivatkozott British Airways ügyben hozott ítélete 298. pontját). Következésképpen nem kell dönteni a Bizottság azon állításairól, amely szerint a felperesnek az AMD piaci részesedése növekedésére, valamint az x86‑os CPU‑k árainak csökkenésére vonatkozó érvei ténybelileg hibásak.

187

Másodszor, a felperes nem alapíthatja érvelését arra, hogy a megtámadott határozatban megkérdőjelezett gyakorlatok a x86‑os CPU‑k globális piacának csak csekély, évi 0,3 és 2% közötti részét érintették. A fenti 116–124. pontban ismertetett érvek mellett meg kell állapítani, hogy a felperes hibás számítási módszer alapján jut arra a következtetésre, amely szerint magatartása az x86‑os CPU‑k piacának csak 0,3 és 2% közötti részét érintette. Ezeket az adatokat az érintett OEM‑ek és az MSH tekintetében ugyanis csak a vitatható rész (lásd a fenti 92. pontot) figyelembevételével számították ki, nem pedig ezen vállalkozások teljes piaci részesedésének figyelembevételével.

188

Az ilyen számítási módszer hatása az, hogy mesterségesen csökkenti az eredményt, mivel a piacnak a kizárólagossági engedmény által lezárt része nem korlátozódik a vitatható részre. Ellenkezőleg, az ügyfél szükségleteinek a kizárólagossági engedmény által kötött része teljes egészében lezárul a versenytársak előtt.

189

Ebből következik, hogy a piacnak az erőfölényben levő vállalkozás magatartása által érintett része meghatározása érdekében nem lehet pusztán az ügyfelek keresletének vitatható részét figyelembe venni.

190

A jelen ügyben a Dell piaci részesedése 2003 első negyedévében 14,58% volt, 2005 negyedik negyedévére pedig 16,34%‑ra nőtt, ahogy az a megtámadott határozat (1580) preambulumbekezdéséből kitűnik. Mivel az említett határozat szerint az Intel engedményeket biztosított a Dell számára, azzal a feltétellel, hogy a Dell tőle szerzi teljes x86‑os CPU szükségletét, ez azt jelenti, hogy 2003 és 2005 között az Intel csak a Dell részére nyújtott engedmények révén a piac 14,58% és 16,34% közötti részét zárta le.

191

E piaci részesedést jelentősnek kell tekinteni, figyelemmel arra a körülményre, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás versenytársainak a piac egészén joguk van az érdemeken alapuló verseny kihasználásához, nem csak annak egy részén.

192

2006 és 2007 folyamán az érintett piaci részesedés kisebb volt, mivel a Bizottság által a megtámadott határozatban rögzített magatartások csak az MSH‑t érintették kizárólagossági kifizetések, illetve a Lenovót, 2006 júniusa és 2006 decembere között álcázatlan korlátozások, 2007 folyamán pedig kizárólagossági engedmények formájában.

193

E tekintetben rá kell mutatni, hogy a Bizottság megalapozottan állapította meg az egységes és folytatólagos jogsértés elkövetését, ahogy azt részletesebben kifejtjük a lenti 1561–1563. pontban. Egységes és folytatólagos jogsértés esetén nem lehet azt megkövetelni, hogy a szóban forgó magatartás az érintett időszak egésze során a piac jelentős részére kihasson. E tekintetben elegendő a lezárt piaci részesedés átlagának átfogó értékelése (lásd ebben az értelemben a Törvényszék fenti 72. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 243. pontját).

194

A jelen ügyben a felperes által a válaszhoz csatolt, C.1. számú szakértői jelentés 48. pontjából kitűnik, hogy a megtámadott határozatban rögzített magatartás által érintett globális piaci részesedés átlagosan körülbelül 14% volt a Bizottság által megállapított jogsértés teljes időtartama során, amennyiben a számítást nem korlátozzuk az érintett ügyfelek keresletének vitatható részére. Ki kell emelni, hogy e részesedés jelentősnek tekinthető.

195

Ami ezt követően a felperes azon érvét illeti, amely szerint szállítási szerződései csak rövid tartamúak voltak, vagy pedig azokat 30 nap felmondási idő mellett fel lehetett mondani, meg kell állapítani, hogy a releváns szempont nem egy szerződés felmondási idejének hossza vagy az egymást követő szerződések sorába illeszkedő egyedi szerződés határozott időtartama, hanem azon teljes időtartam, amelynek során a felperes kizárólagossági engedményeket és kifizetéseket alkalmaz egy ügyfél tekintetében (lásd a fenti 112. és 113. pontot). Ez az időtartam a jelen ügyben körülbelül öt év volt az MSH, körülbelül három év a Dell és a NEC, több, mint két év a HP, és körülbelül egy év a Lenovo esetében. A kizárólagossági engedmények és kifizetések nyújtása ilyen időtartamokon keresztül alkalmas a verseny korlátozására. Ez annál is inkább érvényes a CPU‑kéhoz hasonló piacon, amelyet erős dinamizmus és a termékek rövid életciklusa jellemez.

196

Végül a felperesnek a formális kizárólagossági kötelezettségek hiányára, az OEM‑ek vásárlóerejére, az OEM‑ek vásárlóerejére és az AEC‑tesztnek a kizárólagossági kifizetések értékelésével kapcsolatos relevanciájára vonatkozó érveit illetően utalni kell a fenti 106., 138. és 139., valamint 140–166. pontra.

197

Ennélfogva a fenti megfontolások alapján azt lehet megállapítani, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság a jogilag megkövetelt módon az ügy körülményeinek elemzése alapján bizonyította, hogy a felperes által a Dell, a HP, a NEC, a Lenovo és az MSH részére nyújtott engedmények és kifizetések alkalmasak voltak a verseny korlátozására.

198

A megtámadott határozatban a Bizottság visszaélésnek minősített három magatartást, amelyeket „álcázatlan korlátozásoknak” nevezett. Álláspontja szerint e három magatartás közös vonása az, hogy a felperes kifizetéseket teljesített az OEM‑ek részére annak érdekében, hogy azok – bármilyen módon – késleltessék, megszüntessék vagy korlátozzák az AMD CPU‑val felszerelt termékek forgalmazását. A kifizetések teljesítése konkrétan a következő feltételekhez volt kötve:

199

Annak érdekében, hogy megindokolja az álcázatlan korlátozások visszaélésnek minősítését, a Bizottság a megtámadott határozat (1643) és (1671) preambulumbekezdésében a Törvényszék T-228/97. sz., Irish Sugar kontra Bizottság ügyben 1999. október 7-én hozott ítéletére (EBHT 1999., II-2969. o.; a továbbiakban: Irish Sugar ítélet) hivatkozik. Ezenfelül az (1643) preambulumbekezdésben megállapítja, hogy az EK 82. cikk megsértése következhet az erőfölényben lévő vállalkozás által követett gyakorlat céljából is Ezenkívül a Bizottság a megtámadott határozat (1670), (1672), (1678) és (1679) preambulumbekezdésében kifejti, hogy az álcázatlan korlátozások hatással voltak az OEM‑ek határozathozatali folyamatára, mivel az utóbbiak elhalasztották az AMD CPU‑val felszerelt termékek forgalmazását, eltekintettek attól, vagy valamilyen módon korlátozták azt, az e termékek tekintetében fennálló fogyasztói kereslet ellenére. Végül a megtámadott határozat (1642) preambulumbekezdésében a Bizottság rámutat, hogy a korlátozások egységes stratégiába illeszkedtek, amelynek célja az AMD‑nek a piacról való kiszorítása volt.

200

A felperes először előadja, hogy a Bizottságnak bizonyítania kell, hogy a magatartások „gazdasági szempontból” alkalmasak a verseny korlátozására. Másodszor, a jelen ügyben kifogásolt magatartások eltérnek a fenti 199. pontban hivatkozott Irish Sugar ítélet alapjául szolgáló magatartásoktól. Harmadszor, azáltal hogy elmarasztalta az álcázatlan korlátozásokat, tévesen az EK 82. cikk hatálya alá tartozó új típusú visszaélést alakított ki.

201

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a kiszorító hatás nem kizárólag akkor valósul meg, ha lehetetlenné teszik a versenytársak számára a piacra való belépést, hanem már akkor is, ha a belépés nehezebbé válik (lásd a fenti 88. pontot).

202

A jelen ügyben a fenti 198. pontban kifejtett három feltételhez kötött kifizetések teljesítése alkalmas volt arra, hogy nehezebbé tegye az AMD belépését a piacra. Az első feltételhez kötött kifizetések teljesítése ugyanis alkalmas volt arra, hogy nehezebbé tegye az AMD‑termékek forgalmazását, mivel arra ösztönözte a HP‑t, hogy ne kínálja proaktív módon az AMD x86‑os CPU‑ival felszerelt, a vállalkozásoknak szánt asztali számítógépeket az ügyfelek előre meghatározott csoportjának. A második feltételhez kötött kifizetések teljesítése alkalmas volt arra, hogy nehezebbé tegye az AMD‑termékek forgalmazását, mivel arra ösztönözte a HP‑t, hogy ne értékesítse az AMD x86‑os CPU‑ival felszerelt, vállalkozásoknak szánt asztali számítógépeket értékesítő partnerei révén, kivéve ha azok kereskedelmi ügynökként járnak el. Végül, a harmadik feltételhez kötött kifizetések teljesítése alkalmas volt arra, hogy nehezebbé tegye az AMD‑termékek forgalmazását, mivel arra ösztönözte a HP‑t, a Lenovót és az Acert, hogy tartózkodjanak adott AMD x86‑os CPU‑val felszerelt számítógéptípus értékesítésétől, legalábbis egy adott időszak folyamán, illetve a HP esetében egy meghatározott régióban, vagyis Európában, a Közel‑Keleten és Afrikában (a továbbiakban: EMOA‑régió). A felperes magatartása, vagyis az, hogy a kifizetésekhez az említett feltételeket írta elő, tehát alkalmas volt arra, hogy nehezebbé tegye az AMD x86‑os CPU‑jával felszerelt számítógépek értékesítését az érintett OEM‑ek számára. Mivel ezek az OEM‑ek az MD ügyfelei voltak, a magatartás egyszersmind arra is alkalmas volt, hogy nehezebbé tegye az AMD piacra lépését, ezáltal sértve az x86‑os CPU‑k piacának versenyszerkezetét, ahol, éppen a felperes helyzetére figyelemmel, a verseny már meggyengült.

203

Ezt követően hangsúlyozni kell, hogy az EK 82. cikk alkalmazása szempontjából a versenyellenes cél és hatás egyes esetekben összekeveredhet. Ha ugyanis bebizonyosodik, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás magatartásával megvalósítandó cél a verseny korlátozása, akkor e magatartásnak lehet is ilyen hatása (lásd a Törvényszék T-340/03. sz., France Télécom kontra Bizottság ügyben 2007. január 30-án hozott ítéletének [EBHT 2007., II-107. o.] 195. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

204

Ebben az esetben ez a helyzet. A fenti 198. pontban rögzített három feltétel hatálya ugyanis az AMD‑termékekre korlátozódott, ily módon e vállalkozást kell a felperes magatartása egyedi célpontjának tekinteni. Márpedig az egyetlen olyan érdek, amely egy erőfölényben lévő vállalkozást arra indíthatja, hogy célzottan megakadályozza egy versenytárs termékével felszerelt termékek forgalmazását, csak a versenytársnak való ártás érdeke lehet. Következésképpen azáltal, hogy álcázatlan korlátozásokat érvényesített a HP‑val, a Lenovóval és az Acerrel szemben, a felperes versenykorlátozó célt követett.

205

Végül hangsúlyozni kell, hogy az erőfölényben lévő vállalkozást különös felelősség terheli azért, hogy az érdemeken alapuló versenytől idegen magatartással ne korlátozza a közös piacon a hatékony és torzulásmentes versenyt (lásd ebben az értelemben a fenti 64. pontban hivatkozott AstraZeneca‑ügyben hozott ítélet 355. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Márpedig az, hogy a kifizetéseket az ügyfelek részére egy meghatározott versenytárs termékei forgalmazása kapcsán megállapított korlátozások ellenértékeként teljesítik, egyértelműen nem tartozik az érdemeken alapuló verseny körébe.

206

Ennélfogva meg lehet állapítani, hogy az „álcázatlan korlátozásoknak” nevezett magatartások bármelyikének kifejtése az EK 82. cikk értelmében vett erőfölénnyel való visszaélésnek minősült.

207

E következtetést megerősíti a fenti 199. pontban hivatkozott Irish Sugar ítélet is. Ezen ítélet 226. és 233. pontjában a Törvényszék azt állapította meg, hogy fennáll a visszaélés, mivel az erőfölényben lévő vállalkozás megállapodott egy nagykereskedővel és egy kiskereskedővel, hogy kicserélik a kiskereskedelemben forgalmazott konkurens cukrot saját termékével. A Törvényszék megállapította, hogy a felperes megsértette azt a versenyszerkezetet, amelyet az érintett piac egy új termék belépésével elérhetett volna, azáltal hogy lecserélték a konkurens termékeket egy olyan piacon, ahol az erőfölényben lévő vállalkozás az értékesítések mennyiségének több mint 80%‑át mondhatta magáénak. Az ezen ítélet mögött meghúzódó okfejtés a jelen ügyben is alkalmazható. A versenytárs termékeinek forgalmazását célzó korlátozás ugyanis sérti a verseny szerkezetét, mivel célzott módon akadályozza e versenytárs termékeinek piacra bocsátását.

208

A felperes érvei nem kérdőjelezhetik meg ezt az eredményt.

209

Először, el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint a Bizottság köteles bizonyítani, hogy a magatartások „gazdasági szempontból” alkalmasak a verseny korlátozására. E tekintetben rá kell mutatni, hogy a felperes nem jelöli meg, hogy mit ért a „gazdasági szempontból” kifejezés alatt. Mivel a három, „álcázatlan korlátozásoknak” nevezett magatartás egyértelműen nem tartozik az érdemeken alapuló verseny körébe (lásd a fenti 205. pontot), a Bizottság nem volt köteles részletesebben bizonyítani, hogy a magatartások alkalmasak voltak a verseny korlátozására. Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a fenti 199. pontban hivatkozott Irish Sugar ítéletre, illetve a magatartások versenykorlátozó céljára támaszkodva a jogilag megkövetelt módon bemutatta azok visszaélésszerű jellegét.

210

E tekintetben el kell utasítani a felperes azon érvét is, amely szerint a Bizottságnak bizonyítania kellett volna a verseny kizárásának lehetőségét vagy valószínűségét, ahelyett hogy a magatartások versenykorlátozó céljára hivatkozott. Mivel a versenykorlátozó cél a jelen ügyben összekeveredik az „álcázatlan korlátozásoknak” nevezett magatartások potenciális hatásával (lásd a fenti 203. és 204. pontot), úgy kell tekinteni, hogy a Bizottság nem követett el hibát, amikor azok versenykorlátozó céljára hivatkozott.

211

Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság nem kizárólag a három, álcázatlan korlátozás versenykorlátozó céljára hivatkozott. A fenti 199. pontban hivatkozott Irish Sugar ítéletre való hivatkozás mellett olyan kiegészítő körülményekre is támaszkodott, amelyek megerősítették az álcázatlan korlátozások verseny korlátozására való alkalmasságát, noha az ilyen körülményekre hivatkozás nem elengedhetetlen azoknak az EK 82. cikk értelmében vett visszaélésnek minősítéséhez.

212

Elsősorban, a Bizottság a jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a fenti 198. pontban meghatározott feltételekhez kapcsolt kifizetések olyan tényezőt jelentettek, amelyet a HP (lásd a lenti 882–890. pontot), a Lenovo (lásd a lenti 1215–1220. pontot), és az Acer (lásd a lenti 1367–1369. pontot) figyelembe vett arra vonatkozó döntéseinél, hogy elhalasztják az AMD CPU‑val felszerelt termékek forgalmazását, eltekintenek attól, vagy valamilyen módon korlátozzák azt. Ez megerősíti e kifizetések alkalmasságát a verseny korlátozására. Ezzel összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy egy álcázatlan korlátozás visszaélésszerűnek minősítése kizárólag a verseny korlátozására való alkalmasságtól függ, ily módon nem igényli sem a piacra gyakorolt konkrét hatás, sem az okozati összefüggés bizonyítását (lásd a kizárólagossági engedmények tekintetében a fenti 103. és 104. pontot).

213

Másodsorban, a Bizottság bizonyította, hogy az álcázatlan korlátozások egy olyan hosszú távú stratégia részét képezték, amelynek célja az volt, hogy elzárja az AMD hozzáférését a stratégiai szempontból legfontosabb értékesítési stratégiákhoz (lásd az alábbi 1523–1552. pontot).

214

Végül, mivel a felperes a keresetlevél 307–311. pontjában előadja, hogy a Lenovóval szemben alkalmazott, kizárólag a verseny korlátozását célzó intézkedésre vonatkozó kifizetések tekintetében az AEC‑teszt pozitív lett, meg kell állapítani, hogy az AEC‑teszt nem olyan eszköz, amely alkalmas egy álcázatlan korlátozás versenykorlátozó jellegének megcáfolására. Feltételezve akár, hogy a felperesnek sikerül bizonyítania, hogy a Lenovóval szemben alkalmazott, álcázatlan korlátozásra vonatkozó kifizetések tekintetében az AEC‑teszt pozitív lett, ez nem szünteti meg e magatartás versenykorlátozó célját, sem pedig az arra való alkalmasságát, hogy nehezebbé tegye a piacra való belépést a versenytárs számára.

215

Másodszor, el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint a megtámadott határozatban kifogásolt, álcázatlan korlátozások túlságosan különböznek a fenti 199. pontban hivatkozott Irish Sugar ítéletben ismertetett magatartástól ahhoz, hogy a Bizottság visszaélésszerűnek minősíthesse őket. A felperes által hivatkozott, az Irish Sugar ügy és a jelen ügy közötti különbségek jogilag nem relevánsak.

216

Mindenekelőtt, bár az igaz, hogy a fenti 199. pontban hivatkozott Irish Sugar ítélet egy új vállalkozás új termékének a piacra érkezésére vonatkozik, mindazonáltal az EK 82. cikk általános jelleggel tiltja az értékesítés korlátozására alkalmas visszaélésszerű gyakorlatokat, azt, hogy egy új vállalkozás új termékeinek piacra vitelét megakadályozzák, vagy hogy egy meglevő versenytárs már létező termékeit hátrányosabban kezeljék. A jelen ügyben, még ha az AMD‑t már meglevő versenytársnak is kellene tekinteni, és még ha az álcázatlan korlátozások által érintett termékek nem is lennének újnak minősíthetők, e körülmények semmilyen módon sem változtatnának azon, hogy a magatartások alkalmasak arra, hogy megnehezítsék az AMD piacra lépését. Nem kérdőjeleznék meg annak módját sem, ahogy az érintett magatartások megcélozták az AMD‑t. Sem az AMD piacra lépésének nehezebbé tételére való alkalmasság, sem az álcázatlan korlátozások versenykorlátozó célja nem függ attól, hogy e korlátozások egy új vállalkozás új termékét érintik‑e a piacon.

217

Ezt követően, mivel a felperes előadja, hogy a fenti 199. pontban hivatkozott Irish Sugar ítéletben a Törvényszék kifejezett pénzügyi fenyegetésekre hivatkozott, meg kell állapítani, hogy az, hogy a felperes arról tájékoztatta az OEM‑eket, hogy a fenti 198. pontban megállapított versenykorlátozó feltételek megsértése esetén a HP és az Acer esetében a preferenciális kedvezmények elvesztését, a Lenovo esetében pedig azt kockáztatják, hogy megtagadja a finanszírozás növelését, elegendő annak megállapításához, hogy a felperes bejelentései alkalmasak voltak arra, hogy az érintett OEM‑eket e feltételek betartására ösztönözzék.

218

Végül a felperes előadja, hogy a fenti 199. pontban hivatkozott Irish Sugar ítélet alapjául szolgáló ügy különbözik a jelen ügytől, mivel az utóbbi esetében az AMD nem kényszerült a piac elhagyására, sőt, növelte piaci részesedését. Az, hogy az AMD‑nek nem volt több sikere, a felperes szerint csak saját korlátainak tudható be. Márpedig az a kérdés, hogy a felperes által érvényesített, álcázatlan korlátozások alkalmasak voltak‑e a verseny korlátozására, nem az AMD tényleges kiszorítástól függ. Ezen alkalmasság bizonyítása érdekében ugyanis nem szükséges a piacra gyakorolt konkrét hatás bizonyítása (lásd a fenti 212. pontot). Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy az álcázatlan korlátozások által érintett különböző értékesítési utakat az érintett időszakokban lezárták az AMD CPU‑i előtt. Végül, amennyiben a felperes az AMD üzleti sikerére, és e vállalkozás üzleti korlátaira hivatkozik, annyiban a fenti 186. pontban kifejtettek miatt el kell utasítani az érvelését.

219

Harmadszor, el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint az „álcázatlan korlátozás” fogalmának használata új típusú visszaélést jelent. Meg kell állapítani, hogy a visszaélések területén egy magatartás jogi minősítése nem megnevezésétől függ, hanem az e tekintetben rögzített érdemi kritériumoktól. Ily módon az „álcázatlan korlátozás” fogalmának puszta használata nem lehet elegendő annak megállapításához, hogy a megállapított érdemi kritériumok újak. A jelen ügyben alkalmazott érdemi kritériumokat illetően az EK 82. cikk (2) bekezdésének b) pontjából az következik, hogy az értékesítés korlátozása visszaélést jelent. Ezenkívül a versenyjogban nem újdonság, hogy egy nem egyértelműen az érdemeken alapuló verseny körébe tartozó magatartást jogellenesnek minősítenek (lásd ebben az értelemben a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítélet 91. pontját, valamint a Bíróság C-62/86. sz., AKZO kontra Bizottság ügyben 1991. július 3-án hozott ítéletének [EBHT 1991., I-3359. o.] 70. pontját).

220

Végül, még ha a szóban forgó magatartások visszaélésnek minősítése ténylegesen „új” is lenne, ez nem kérdőjelezné meg a Bizottság hatáskörét azok megtiltására. A Törvényszék ugyanis már a bírságok számítása területén is kimondta, hogy az a tény, hogy hasonló sajátosságokkal jellemezhető magatartást a korábbi határozatokban még nem vizsgáltak, nem mentesíti a vállalkozást felelőssége alól (lásd ebben az értelemben a fenti 74. pontban hivatkozott „Michelin I”‑ítélet 107. pontját, valamint a fenti 64. pontban hivatkozott AstraZeneca‑ítélet 901. pontját).

221

Az ACT által támogatott felperes előadja, hogy az EK 81. cikk és az EK 82. cikk területi hatálya nem korlátlan, és ezért ahhoz, hogy megállapítsa joghatóságának fennállását egy, az Unión kívül tanúsított magatartás értékelését illetően, a Bizottságnak közvetlen okozati összefüggést kell megállapítania az Unió területével, szilárd bizonyítékokat előterjesztve arra, hogy a szóban forgó magatartások tényleges tanúsítása jelentős hatással van a versenyre az Unióban. Előadja továbbá, hogy a harmadik országokkal folytatott kereskedelmi kapcsolatok esetén, még ha a szóban forgó magatartásokat az Unión belül is tanúsítják, a Bizottságnak azt is bizonyítania kell, hogy azok azonnali, jelentős, közvetlen és előre látható hatást gyakoroltak az Unióban.

222

A felperes példaként előadja, hogy a megtámadott határozat nem felel meg az előző pontban rögzített feltételeknek, mivel kifogásolja a Lenovóval egy, a kínai belső piacra szánt hordozható számítógépre vonatkozóan 2006 második félévében megkötött szerződést.

223

Még ha helyes is lenne a Bizottság azon megközelítése, amely szerint a jelen ügyben szereplő engedmények és álcázatlan korlátozások tekintetében megállapíthatja az erőfölénnyel való visszaélést anélkül, hogy bizonyítaná az utóbbi hatásait, mindazonáltal joghatósága fennállásának megalapozása érdekében köteles bizonyítani azok hatásának fennállását az Unió területén. A területi joghatóság kérdése ugyanis a nemzetközi közjogból következő külön kérdés.

224

Az írásbeli szakasz során a felperes előadta, hogy az Unión kívüli jogalanyokat – a jelen esetben a Dellt, a HP‑t, a NEC‑t, az Acert és a Lenovót – érintő megállapodások összességét illetően a megtámadott határozat nem alapozta meg a Bizottság hatáskörét.

225

A tárgyaláson a felperes kijelentette, hogy e jogalapot kizárólag az Acerrel és a Lenovóval szemben tanúsított magatartásokra korlátozza, amit a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítettek is.

226

Az Acert és a Lenovót illetően a felperes hangsúlyozta, hogy gyártási létesítményeik az EGT‑n kívül helyezkednek el, és nem vásárolnak az EGT‑n belül CPU‑t sem az Inteltől, sem az AMD‑től. A szóban forgó magatartás az Ázsiában, az Acer esetében Tajvanon, a Lenovo esetében Kínában található ügyfelek részére történő CPU‑eladásokat érintette, és annak kifejtésére Ázsiában került sor. Az a körülmény, hogy bizonyos számú Acer és Lenovo számítógépet ezt követően az EGT‑n belül értékesítettek, nem releváns a kifogásolt magatartást kifejtésének kérdése szempontjából.

227

Mivel az Intel által az Acerrel és a Lenovóval szemben tanúsított magatartás a CPU‑k ázsiai eladásait érintett, e magatartás közvetlen hatásai is Ázsiában nyilvánultak meg, nem pedig az EGT‑ben. Azokat a számítógép‑értékesítéseket, amelyek az EGT‑re kihathattak, harmadik felek, az Acer és a Lenovo végezték, amelyek nem álltak az Intel ellenőrzése alatt.

228

Az érintett számítógépek mennyisége igen csekély volt, és az EGT‑ben kifejtett hatás nem minősíthető jelentősnek.

229

A tárgyaláson a felperes azt is kifejtette, hogy a szóban forgó magatartás nem volt alkalmas arra, hogy kihasson a tagállamok közötti kereskedelemre.

230

A Bizottság vitatja a felperes és az ACT érveit.

231

Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy a Bíróság és a Törvényszék ítélkezési gyakorlatában két utat követtek annak megalapozása érdekében, hogy a Bizottság joghatóságát a nemzetközi közjog szabályai igazolják.

232

Az első megközelítés a területiség elvén alapul. Ezt az elvet követte a Bíróság 89/85., 104/85., 114/85., 116/85., 117/85. és 125/85. és 129/85. sz., Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1988. szeptember 27-én hozott ítélete (EBHT 1988., 5193. o.; a továbbiakban: Facellulóz‑ítélet). Ezen ítélet 16. pontjában a Bizottság kimondta, hogy két magatartási elemet kell megkülönböztetni, a kartell létrehozását és megvalósítását. Amennyiben a versenyjogi tilalmak alkalmazhatóságát a kartell létrehozásának helyétől tennénk függővé, az nyilvánvalóan könnyen igénybe vehető eszközt jelentene a vállalkozások számára, hogy kivonják magukat az említett tilalmak hatálya alól. A Bíróság tehát megállapította, hogy a meghatározó a kartell megvalósításának helye.

233

A második megközelítés a magatartások Unióban gyakorolt minősített hatásain alapul. E megközelítést követte a Törvényszék a T-102/96. sz., Gencor kontra Bizottság ügyben 1999. március 25-én hozott ítéletben (EBHT 1999., II-753. o.; a továbbiakban: Gencor‑ügyben hozott ítélet). Ezen ítélet 90. pontjában a Törvényszék rámutat, hogy abban az esetben, ha egy tervezett összefonódásnak előreláthatólag azonnali és lényeges hatása lenne a Közösségben, a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 1989. december 21‑i 4064/89/EGK tanácsi rendelet (HL L 395., 1. o.; javított kiadás: HL L 257., 1990., 13. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 31. o.) alkalmazása indokoltnak tekinthető a nemzetközi közjog vonatkozásában.

234

Azáltal, hogy arra hivatkozik, hogy harmadik országokkal fennálló kereskedelmi kapcsolatok esetén, még ha a szóban forgó magatartások kifejtésére az Unió belül került is sor, a Bizottságnak az Unión belüli azonnali, jelentős, közvetlen és előre látható hatások fennállását is bizonyítania kell, a felperes érvelése ismét csak azt állítja, hogy az Unión belüli létrehozás és minősített hatások kumulatív feltételeket jelentenek.

235

A Bizottság a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy a jelen ügyben hatáskörét igazolja egyrészt a szóban forgó magatartások EGT‑n belüli tanúsításának elmélete, amelyet a fenti 232. pontban hivatkozott Facellulóz‑ítélet követ, másrészt pedig a hatások elmélete, amelyet a fenti 233. pontban hivatkozott Gencor‑ítélet követ.

236

E tekintetben rá kell mutatni, hogy a szóban forgó magatartások EGT‑n belüli tanúsításának bizonyítása vagy a minősített hatások bizonyítása annak alátámasztásának alternatív, nem pedig kumulatív módját jelenti, hogy a Bizottság joghatóságát a nemzetközi közjog szabályai igazolják.

237

A fenti 232. pontban hivatkozott Facellulóz‑ítéletben ugyanis a Bíróság kizárólag a szóban forgó magatartásnak az Unió területén belül történő tanúsítására támaszkodott.

238

A felperes semmilyen érvet nem alapíthat arra, hogy Darmon főtanácsnok a fenti 232. pontban hivatkozott Facellulóz‑ügyben 1988. május 25‑én ismertetett indítványának (EBHT 1988., 5214. o.) 82. pontjában kifejtette, hogy a Bíróság feladata „annak eldöntése érdekében, hogy a Bizottság joggal gyakorolta‑e hatáskörét a felperesek tekintetében, annak vizsgálata, hogy az általa hivatkozott magatartás hatásai lényegesek, azonnaliak és előre láthatók voltak”. A főtanácsnok ugyanis azt javasolta a Bíróságnak, hogy a szóban forgó magatartás uniós területen kifejtett hatására támaszkodjon a Bizottság joghatóságának megállapítása érdekében. A Bíróság nem követte a főtanácsnok javaslatát, és a kartell Unión belüli végrehajtására hivatkozott. Ily módon a Bíróság ezen ügyben hozott ítéletéből az következik, hogy amennyiben a Bizottság joghatósága megállapítható a szóban forgó magatartás Unión belüli tanúsítása alapján, akkor a Bizottság joghatóságának megállapítása érdekében nem szükséges megvizsgálni a hatások fennállását.

239

A felperes ezzel összefüggésben hivatkozik a fenti 233. pontban hivatkozott Gencor‑ítéletre is.

240

Ugyanakkor a fenti 233. pontban hivatkozott Gencor‑ítélet 89–101. pontjában a Törvényszék csupán a minősített hatásokra hivatkozott annak alátámasztása érdekében, hogy a Bizottság joghatósága a nemzetközi közjog szabályaira figyelemmel igazolt.

241

Az vitathatatlanul igaz, hogy ezen ítélet 87. pontjában a Törvényszék arra emlékeztetett, hogy a fenti 232. pontban hivatkozott Facellulóz‑ítélet szerint a kartell megvalósításának szempontját az Unióban történő puszta értékesítés is teljesíti. Ugyanakkor az említett 87. pont a Törvényszék azon okfejtésébe illeszkedik, amely révén az rámutatott, hogy a 4064/89 rendelet – területi hatályának meghatározása céljából – nem tulajdonít különös jelentőséget a termelési tevékenységnek az értékesítési tevékenységgel szemben (a fenti 233. pontban hivatkozott Gencor‑ítélet 85–88. pontja). Ezzel összefüggésben a Törvényszék elutasította a felperesnek a fenti 232. pontban hivatkozott Facellulóz‑ítéletre alapított érvét, rámutatva, hogy ezen ítélet szerint a kartell megvalósításának feltételét a puszta értékesítés is teljesíti. A Törvényszék tehát elutasította a felperes azon érvét, amely szerint fenti 232. pontban hivatkozott Facellulóz‑ítéletből következően a termelési tevékenység jelentősége nagyobb lenne az értékesítési tevékenységénél.

242

Ezt követően a Törvényszék a fenti 233. pontban hivatkozott Gencor‑ítélet 89–101. pontjában megvizsgálta, hogy a 4064/89 rendelet alkalmazása az ügyben megfelelt‑e a nemzetközi közjognak. Ezzel összefüggésben a Törvényszék annak vizsgálatára szorítkozott, hogy az azonnali, lényeges és előre látható hatás követelményei megvalósultak‑e.

243

A fenti 233. pontban hivatkozott Gencor‑ítéletből tehát az következik, hogy a Bizottság joghatósága nemzetközi közjog alapján való fennállásának igazolása érdekében elegendő, ha az Unión belüli azonnali, lényeges és előre látható hatás követelményei megvalósulnak.

244

A fentiekből következik, hogy a Bizottság joghatóságának nemzetközi közjog alapján való igazolása érdekében elegendő azt bizonyítani, hogy a magatartás minősített hatásai vagy végrehajtása az Unión belül valósult meg.

245

Egyébiránt rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság nem foglalkozik kifejezetten azzal a kérdéssel, hogy a Bizottság joghatósága a nemzetközi közjog szabályaira figyelemmel igazolt‑e. E tekintetben a Bizottság hangsúlyozza, hogy a megtámadott határozat (1749)–(1753) preambulumbekezdésében tárgyalta a tagállamok közötti kereskedelem érintettségét.

246

Ezenkívül a Bizottság hangsúlyozza, anélkül, hogy ezt a felperes vitatná, hogy a közigazgatási eljárás során a felperes soha nem kérdőjelezte meg a Bizottság joghatóságát.

247

Ezzel összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy az EK 82. cikk szövegezése két elemet tartalmaz, amelyek az Unió területével fennálló kapcsolatra vonatkoznak. Először, az EK 82. cikk az erőfölény fennállását „a közös piacon vagy annak jelentős részén” követeli meg. Másodszor, megköveteli, hogy fennálljon a lehetőség arra, hogy a szóban forgó magatartás hatást gyakoroljon a tagállamok közötti kereskedelemre. A megtámadott határozatban a Bizottság megállapította a felperes világszintű erőfölényének fennállását. Ezenkívül a megtámadott határozat (1749)–(1753) preambulumbekezdésében kifejezetten megvizsgálta a tagállamok közötti kereskedelem érintettségét.

248

Vitathatatlan, hogy az EK 82. cikk által előírt feltételek kérdésétől elkülönült annak kérdése, hogy a Bizottság joghatóságát a nemzetközi közjog igazolják‑e. E tekintetben rá kell mutatni, hogy a tagállamok közötti kereskedelem érintettségének feltétele a közösségi szabályok alkalmazási körének a tagállami jogszabályoktól való elhatárolására irányul (lásd ebben az értelemben a Bíróság 6/73. és 7/73. sz., Istituto Chemioterapico Italiano és Commercial Solvents kontra Bizottság egyesített ügyekben 1974. március 6-án hozott ítéletének [EBHT 1974., 223. o.] 31. pontját).

249

Figyelemmel mindazonáltal egyrészt arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nyilatkozott az EK 82. cikkben előírt, az Unió területével fennálló kapcsolatra vonatkozó két feltételről, másrészt pedig arra, hogy a felperes a közigazgatási eljárás során nem vitatta a Bizottság joghatóságának fennállását, a Bizottságnak nem feltétlenül kellett a megtámadott határozatban kifejezett indokolást nyújtania e kérdéssel kapcsolatban (a Bizottság hatáskörét illető indokolási kötelezettség kapcsán lásd még a Bíróság 48/69. sz., Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyben 1972. július 14-én hozott ítéletének [EBHT 1972., 619. o.] 143–145. pontját). A felperes egyébként a tárgyaláson kiemelte, hogy jogalapja nem az indokolás hiányára vonatkozott, amit a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítettek is.

250

A felperes előadja, hogy különösen súlyos az, hogy a Bizottság elmulasztotta az Unión belüli lényeges, azonnali és előre látható hatások fennállásának vizsgálatát, amennyiben a megtámadott határozat (1685) preambulumbekezdésében kijelenti, hogy nem köteles „az EK 82. cikk alapján bizonyítani egy visszaélés konkrét hatásait”.

251

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság nem köteles bizonyítani a konkrét hatások fennállását ahhoz, hogy igazolja joghatóságát a nemzetközi közjog szabályaira figyelemmel. Az azonnali, jelentős és előre látható hatás feltételei nem jelentik azt, hogy a hatásnak konkrétnak is kell lennie. A Bizottság feladata ugyanis, hogy biztosítsa a verseny védelmét a közös piacon, a hatékony működését érintő fenyegetésekkel szemben.

252

Ilyen körülmények között nem lehet úgy tekinteni, hogy a Bizottságnak azon visszaélésszerű magatartások üldözésére és szankcionálására kellene szorítkoznia, amelyek elérték a tervezett eredményt, és amelyek esetében a verseny működését célzó fenyegetés megvalósult. A Bizottságot nem lehet passzivitásra kötelezni a közös piaci hatékony verseny szerkezetét fenyegető veszély fennállása esetén, tehát beavatkozhat akkor is, amikor a fenyegetés nem vagy még nem realizálódott.

253

Ehhez adódik, hogy a jelen ügyben az Acerrel és a Lenovóval szemben tanúsított magatartás célja az volt, hogy a közös piacon belül váltson ki hatásokat.

254

Az Acerrel szemben tanúsított magatartás ugyanis az volt, hogy azzal a feltétellel teljesítettek kifizetéseket, hogy az Acer világszerte késlelteti egy AMD CPU‑val felszerelt hordozható számítógép piacra való bevezetését. Az ilyen pénzügyi ösztönzés arra irányult, hogy bizonyos időszak során az Acer meghatározott számítógépmodellje sehol a világon ne legyen elérhető a piacon, az EGT‑n belül sem.

255

A Lenovóval szemben tanúsított magatartás egyrészt az volt, hogy részére azzal a feltétellel teljesítettek kifizetéseket, hogy késlelteti és végül törli az AMD x86‑os CPU‑ival felszerelt hordozható számítógépei piacra való bevezetését. E magatartás tehát arra irányult, hogy a Lenovo AMD CPU‑val felszerelt számítógépei sehol a világon ne legyenek elérhetők, az EGT‑n belül sem. Másrészt a Lenovóval szemben tanúsított magatartás árengedmények nyújtásában nyilvánult meg, amelyek szintje ahhoz a feltételhez volt kötve, hogy a Lenovo hordozható számítógépeinél használt valamennyi x86‑os CPU‑ját az Inteltől szerezze be. E magatartás azt célozta, hogy a Lenovo semmilyen AMD CPU‑val felszerelt hordozható számítógépe ne legyen elérhető a piacon, az EGT‑n belül sem. Az Intel magatartása tehát az EGT‑n belüli hatások kiváltására is irányult. Ilyen körülmények között az a kérdés, hogy a felperes elérte‑e a tervezett eredményt, nem releváns a Bizottság joghatósága igazolásának a nemzetközi közjog szempontjából történő vizsgálatával összefüggésben.

256

Egyébként rá kell mutatni, hogy a felperes maga is a Törvényszék T-204/03. sz., Haladjian Frères kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27-én hozott ítéletére (EBHT 2006., II-3779. o.), és különösen annak 167. pontjára hivatkozik, amelyben a Törvényszék a következőket mondta ki:

„[E] tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a versenyszabályok olyan megállapodásra történő alkalmazásának indokolásához, amely megállapodás az Egyesült Államokban a Közösségben történő eladás szándékával vásárolt árukra vonatkozik, e megállapodásnak lehetővé kell tennie jogi vagy ténybeli objektív tényezők egy csoportja alapján annak megállapítását, hogy kellő mértékű valószínűséggel előreláthatóan több mint jelentéktelen hatást gyakorol a Közösségen belüli és a tagállamok közötti kereskedelemre (lásd ebben az értelemben a [Bíróság C-306/96. sz. Javico-ügyben 1998. április 28-án hozott ítéletének (EBHT 1998., I-1983. o.)] 16. és 18. pontját). A puszta tény, hogy egy magatartás valamilyen hatást gyakorolt a Közösség gazdaságára, magában nem jelent kellően szoros kapcsolatot a közösségi hatáskör fennállásának megállapításához. Ahhoz, hogy figyelembe lehessen venni, e hatásnak lényegesnek, azaz érzékelhetőnek, és nem jelentéktelennek kell lennie.”

257

Ez az ítélet tehát nem követeli meg az Unión belüli versenyre gyakorolt konkrét hatások fennállását, csak azt, hogy kellően valószínű legyen, hogy a szóban forgó megállapodás a jelentéktelent meghaladó hatást gyakorolhat. Ezzel összefüggésben rá kell mutatni, hogy e megfontolás nem kifejezetten a Bizottság joghatóságának a nemzetközi közjog szempontjából való igazolására vonatkozott, hanem azt azon kérdéssel összefüggésben fogalmazták meg, hogy az EK 81. cikkben szereplő feltételek teljesültek‑e. Mindazonáltal ez a felperes által hivatkozott ítélet olyan elemet jelent, amely megerősíti azt a körülményt, hogy egy magatartás által a versenyre gyakorolt hatásoknak nem kell feltétlenül konkrétaknak lenniük ahhoz, hogy kellően szoros kapcsolatot jelentsenek az Unióval, amely alkalmas a Bizottság joghatóságának megalapozására.

258

Meg kell tehát vizsgálni, hogy jelen ügyben a jelentős, azonnali és előre látható hatás három feltétele teljesült‑e.

259

A felperes előadja, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban hivatkozott halasztás egy 64 bites technológiával működő AMD CPU‑val felszerelt hordozható számítógépet érintett. Hangsúlyozza, hogy 2003 negyedik negyedévében világszerte csak 100000 ilyen típusú CPU állt rendelkezésre. Álláspontja szerint az Acer ebből legfeljebb körülbelül 4000 darabot vásárolhatott volna meg, emellett az Acernek a piacra való bevezetés elhalasztásával érintett számítógépei többségét mindenképpen az EGT‑n kívül értékesítették. Az EGT‑n belüli hatások tehát nem voltak jelentősek.

260

A Bizottság vitatja a 4000 darabra vonatkozó adatot. Ugyanakkor a tárgyalás során elismerte, hogy az érintett számítógépek mennyisége szerény volt. E tárgyaláson mindazonáltal hangsúlyozta, hogy az Intel egyetlen jelentős versenytársának kiszorítását célzó átfogó stratégia, és az egységes és folyamatos jogsértés fennállása folytán semmi sem indokolta a különböző magatartások hatásainak elkülönült értékelését.

261

A hatások jelentős jellegét illetően mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy nem szükséges az, hogy az Unió vagy az EGT jobban érintett legyen, mint a világ egyéb régiói (lásd ebben az értelemben a fenti 233. pontban hivatkozott Gencor‑ügyben hozott ítélet 98. pontját).

262

Egyébiránt az EGT a világpiac jelentős részét képezi. Ennek bemutatása érdekében rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat (1775) preambulumbekezdése szerint az Intel x86‑os CPU‑ival felszerelt számítógépek értékesítése az EMOA‑régióban a világszintű értékesítések körülbelül 32%‑ának felelt meg. Ezenkívül a Bizottság rámutatott, hogy az Intel részéről az EGT‑ben letelepedett vállalkozásoknak történt értékesítések az EMOA‑régión belüli értékesítések körülbelül 80%‑át tették ki.

263

Ezenkívül hangsúlyozni kell, hogy a megtámadott határozatban hivatkozott bizonyítékokból, különösen a lenti 1240. pontban hivatkozott e‑mailből az következik, hogy az Acer értékesíteni kívánta Európában a piacra való bevezetés elhalasztása által érintett modellt. El kell tehát utasítani a felperes által a tárgyaláson hivatkozott azon érvet, amely szerint lehetséges, hogy valamennyi szóban forgó számítógépet az EGT‑n kívül értékesítették volna.

264

Az annak érdekében nyújtott pénzügyi ösztönzés, hogy egy ügyfél világszerte halassza el egy versenytárs CPU‑jával felszerelt számítógép piacra való bevezetését, amelynek európai értékesítését is tervezték, alkalmas arra, hogy legalábbis potenciális hatásokat gyakoroljon az EGT‑n belül.

265

Az ACT előadja, hogy a fenti 1240. pontban hivatkozott e‑mailből kitűnik, hogy a Bizottság által hivatkozott, álcázatlan korlátozások csak az Acer Európán kívüli országokban történő értékesítéseinek korlátozására vonatkoztak.

266

E tekintetben elegendő azt megállapítani, hogy az Acer végül vállalta, hogy az egész világon elhalasztja a szóban forgó számítógép piacra való bevezetését (lásd a lenti 1246., 1247., 1268. és 1269. pontot). Az ACT azon érve tehát, amely szerint a Bizottság olyan jogsértést állapított meg, amely kizárólag az Acer Európán kívüli országokban történő értékesítéseire vonatkozik, minden ténybeli alapot nélkülöz.

267

Egyébként rá kell mutatni, hogy a Bizottság joggal állapította meg, hogy a megtámadott határozatban rögzített különböző magatartások egy egységes és folytatólagos jogsértés részét képezték (lásd a lenti 1561–1563. pontot).

268

Annak vizsgálata érdekében, hogy a hatások jelentősek‑e, nem lehet elszigetelten vizsgálni az egységes és folytatólagos jogsértést alkotó egyes különböző magatartásokat. Ellenkezőleg, elegendő, ha az egységes jogsértés egészében véve alkalmas a jelentős hatások kiváltására.

269

Ami a tagállamok közötti kereskedelemnek az EK 82. cikk értelmében vett érintettségét illeti, az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy figyelembe kell venni az erőfölénnyel való visszaélés által a közös piacon zajló hatékony verseny szerkezetében okozott következményeket (lásd a Bíróság 22/79. sz. Greenwich Film Production ügyben 1979. október 25-én hozott ítéletének [EBHT 1979., 3275. o.] 11. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). A Bíróság arra is rámutatott, hogy annak vizsgálata érdekében, hogy alkalmazható‑e az EK 82. cikk, egyes szerződések teljesítése nem értékelhető elszigetelten, hanem azt az érintett vállalkozás tevékenységeinek összessége szempontjából kell mérlegelni (lásd a fent hivatkozott Greenwich Film Production ítélet 12. pontját). Ami a tagállamok közötti kereskedelem érintettségét illeti, a Bíróság tehát egyértelműen kimondta, hogy az egyes szerződések nem vizsgálhatók elszigetelten.

270

Ugyanez a megoldás érvényesül abban az esetben, ha egységes és folytatólagos jogsértés esetén azt kell megvizsgálni, hogy a Bizottság joghatóságát a nemzetközi közjog igazolja‑e. Nem lehet ugyanis megengedni a vállalkozások számára, hogy kivonják magukat a versenyjog szabályainak alkalmazása alól, azáltal, hogy összekapcsolják az olyan, azonos célra irányuló magatartásokat, amelyek elszigetelten vizsgálva nem alkalmasak arra, hogy jelentős hatást váltsanak ki az Unióban, de együttesen alkalmasak ilyen hatás kiváltására.

271

A jelen ügyben emlékeztetni kell arra, hogy az egységes és folytatólagos jogsértés összességében véve a felperes ügyvédje által végzett számítások alapján átlagosan a világpiac 14%‑át érintette – feltéve, hogy e számítások nem korlátozódnak kizárólag a vitatható részre –, amit a piac jelentős részének kell tekinteni (lásd a fenti 194. pontot).

272

E körülmény elegendő annak megállapításához, hogy a felperes magatartásának potenciális hatásai jelentősek voltak.

273

Ezenkívül rá kell mutatni, hogy a Bizottság a jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a felperes olyan hosszú távú stratégiát követett, amelynek célja az volt, hogy megakadályozza az AMD hozzáférését a stratégiai szempontból legjelentősebb értékesítési csatornákhoz (lásd a lenti 1523–1552. pontot).

274

Az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a tagállamok közötti kereskedelem érintettsége szempontjának vonatkozásában az egy versenytárs kiesése által a közös piac hatékony versenyszerkezetére gyakorolt hatásokat kell figyelembe venni (lásd ebben az értelemben a fenti 248. pontban hivatkozott Istituto Chemioterapico Italiano és Commercial Solvents kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 33. pontját, valamint a Törvényszék T-24/93-T-26/93. és T-28/93. sz., Compagnie maritime belge de transports és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1996. október 8-án hozott ítéletének [EBHT 1996., II-1201. o.] 203. pontját). A piac versenyszerkezetét érintő változásokat is figyelembe kell venni, amikor a Bizottság joghatóságának a nemzetközi közjog szempontjából való igazoltsága kérdésének vizsgálatánál az EGT‑n belüli jelentős hatások fennállását kell meghatározni (lásd ebben az értelemben a fenti 233. pontban hivatkozott Gencor‑ítélet 94. és 96. pontját).

275

Ezzel összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy nemcsak egy versenytárs kiszorítása gyakorolhat hatást a közös piacon folyó verseny szerkezetére, hanem a felperes világszinten jelentős egyetlen versenytársának azáltal történő meggyengítésére alkalmas magatartás – mint a jelen esetben szóban forgó magatartás –, hogy elzárják előle a legfontosabb értékesítési csatornákat, szintén alkalmas arra, hogy hatásokat gyakoroljon a közös piacon folyó hatékony verseny szerkezetére. Ennélfogva azt a megállapítást, amely szerint a felperes magatartásának potenciális hatásait jelentősnek kell tekinteni, a közös piacon folyó hatékony verseny szerkezetére gyakorolt potenciális hatások is igazolják.

276

A fentiekből az következik, hogy a felperes magatartásának potenciális hatásait jelentősnek kell tekinteni.

277

Az Intel magatartása arra irányult, és alkalmas volt arra, hogy azonnali hatást váltson ki az EGT‑ben.

278

E magatartás ugyanis arra irányult, és alkalmas volt arra, hogy arra ösztönözze az Acert, hogy elhalassza egy AMD CPU‑val felszerelt hordozható számítógép piacra való bevezetését az egész világon, beleértve az EGT‑t is. A piacra való bevezetés elhalasztása azt jelenti, hogy bizonyos idő keresztül nem érhető el egy AMD CPU‑val felszerelt számítógépmodell, az EGT‑ben sem. Közvetlen hatásról, nem pedig csupán közvetett hatásról volt szó.

279

Ellentétben a felperes és az ACT által előadottakkal, az a körülmény, hogy az Intel nem adott el CPU‑kat az Acer részére az EGT‑ben, nem jelenti azt, hogy az Intel magatartásának hatása az EGT‑ben csak közvetett lehetett. Az a feltétel ugyanis, amelyet a kifizetésekhez kapcsoltak, vagyis egy adott számítógépmodell piacra való bevezetésének elhalasztása az egész világon, beleértve az EGT‑t is, közvetlenül érintette az Acer számítógép‑értékesítéseit.

280

Ezenkívül, a felperes által elkövetett egységes és folytatólagos jogsértés összességében véve alkalmas volt arra, hogy az a felperes egyetlen jelentős versenytársának meggyengítését eredményezze, az értékesítési csatornák előtte való elzárása révén, és így alkalmas volt arra, hogy módosítsa a közös piacon folyó hatékony verseny szerkezetét.

281

Az a hatás, hogy az elhalasztás időtartama alatt egy AMD CPU‑val felszerelt számítógépmodell nem lesz elérhető, többek között az EGT‑ben sem, előre látható volt a felperes számára. Arról a hatásról van ugyanis szó, amelyet magatartása elő kívánt idézni.

282

Ehhez hasonlóan, egyetlen jelentős versenytársának meggyengülése előre látható volt a felperes számára, és azt elő kívánta idézni.

283

A felperes előadja, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban hivatkozott, piacra való bevezetést érintő első elhalasztás két AMD CPU‑val felszerelt hordozható számítógépmodell elhalasztott kínai piacra való bevezetését érinti (lásd e tekintetben a lenti 1035–1037. pontot). E megállapodás kizárólag a kínai piacot érintette, és azt nem hajtották végre az Unióban.

284

E tekintetben elegendő azt megállapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem hivatkozik az EK 82. cikk megsértésére az AMD CPU‑val felszerelt hordozható számítógépmodellek kínai piacra való elhalasztott bevezetését illetően (lásd a lenti 1042. pontot). A felperesnek az e magatartás szankcionálását illetően a Bizottság joghatóságának hiányára alapított érvelése tehát hatástalan.

285

A piacra való bevezetés megtámadott határozatban szereplő elhalasztása az említett számítógép‑modellek világszerte késleltetett piacra való bevezetésére vonatkozik. E tekintetben a felperes a tárgyalás során hangsúlyozta, hogy a keresetlevél A.120. mellékletéből kitűnik, hogy a piacra való bevezetés elhalasztása által érintett két számítógépmodell esetében az előirányzott értékesítési szint igen alacsony volt.

286

E tekintetben rá kell mutatni, hogy ebből a mellékletből az tűnik ki, hogy 2006. június 1‑jén a piacra való bevezetés elhalasztása által érintett két hordozható számítógép‑modell esetében a 2006 negyedik negyedévére az EMOA‑régióban előirányzott értékesítési mennyiség 5400 és 4250 darab volt.

287

A tárgyalás során a felperes utalt arra, hogy lehetséges, hogy valamennyi ilyen számítógépet az EMOA‑régió EGT‑n kívüli részébe szántak.

288

E tekintetben rá kell mutatni, hogy a felperes részéről puszta spekulációról van szó, amelynek alátámasztására nem terjesztett elő semmilyen érvet. Vitathatatlan, hogy az EGT‑ben előirányzott értékesítések pontos mennyisége nem tűnik ki a keresetlevél A.120. mellékletéből. Rá kell ugyanakkor mutatni, hogy az EGT az EMOA‑régió nagyon fontos része.

289

A keresetlevél A.120. mellékletéből egyértelműen kitűnik, hogy a Lenovo tervezett értékesítést az EMOA‑régióban. E körülmény elegendő az EGT‑ben érvényesülő, legalábbis potenciális hatások megállapításához, olyan konkrét jelek hiányában, amelyek alapján feltételezni lehetne, hogy valamennyi tervezett értékesítés az EMOA‑régiónak az EGT‑n kívüli részét érintette.

290

Vitathatatlan, hogy az EMOA‑régióban az érintett darabszám alacsony volt. Rá kell azonban mutatni, hogy a Lenovóval szemben tanúsított magatartás egy egységes és folytatólagos jogsértés részét képezte, valamint hogy elegendő, hogy e jogsértés összességében alkalmas arra, hogy jelentős hatásokkal járjon, ahogy az a jelen esetben is fennáll (lásd a fenti 267–276. pontot).

291

A hatás azonnali és előre látható jellegét illetőn a fenti 277–282. pontban szereplő megfontolások megfelelően alkalmazandók.

292

A megtámadott határozat szerint az Intel 2007 januárja és 2007 decembere között engedményeket biztosított a Lenovo számára, amelyek szintje ahhoz a feltételhez volt kötve, hogy a Lenovo hordozható számítógépeinél használt valamennyi x86‑os CPU‑ját az Inteltől szerezze be.

293

A megtámadott határozat tehát egy az Intel által a Lenovónak annak érdekében nyújtott pénzügyi ösztönzést rögzít, hogy az kizárólag az Intel által gyártott x86‑os CPU‑kat használjon fel hordozható számítógépeiben. E magatartás alkalmas olyan azonnali hatás kiváltására, amelynek folytán a Lenovo egyetlen, az Intel valamely versenytársának x86‑os CPU‑jával felszerelt hordozható számítógépe sem volt elérhető sehol a világon, az EGT‑n belül sem. Az a körülmény, hogy az Intel CPU‑kat értékesít, a Lenovo pedig számítógépeket, nem jelenti azt, hogy a hatás csak közvetett lehet. Ha ugyanis a Lenovo hordozható számítógépeinél használt teljes x86‑os CPU szükségletét az Inteltől szerzi be, ez közvetlenül és szükségképpen azt jelenti, hogy nem gyárthat és értékesíthet egyetlen, az Intel valamely versenytársának x86‑os CPU‑jával felszerelt hordozható számítógépet sem.

294

E hatás előre látható, sőt tervezett volt az Intel számára.

295

A hatás jelentős voltát illetően elegendő arra emlékeztetni, hogy a kizárólagossági engedmények egy egységes és folytatólagos jogsértés részét képezték, amely összességében alkalmas volt arra, hogy jelentős hatásokat váltson ki az Unió és az EGT területén, ami elegendő (lásd a fenti 267–276. pontot). Nem szükséges tehát megvizsgálni azt a kérdést, hogy a Lenovo részére biztosított kizárólagossági engedmények elszigetelten alkalmasak voltak‑e arra, hogy jelentős hatást váltsanak ki az említett területen.

296

A fentiekből következik, hogy az Intelnek a Bizottság által a megtámadott határozatban rögzített magatartása alkalmas volt arra, hogy jelentős, azonnali és előre látható hatást váltson ki az EGT‑ben. Ebből következik, hogy a Bizottság joghatósága e magatartás szankcionálására a nemzetközi közjog szabályai alapján igazolt.

297

A szóban forgó magatartás EGT területén belül történő végrehajtásának kérdését az alábbiakban tehát csak a teljesség kedvéért vizsgáljuk meg.

298

A felperes úgy érvel, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a vállalkozás részéről a kifogásolt magatartással érintett termékek Unióba irányuló közvetlen értékesítése szükséges a Bizottság joghatóságának megalapozásához. A jelen ügyben a Bizottság nem bizonyította, hogy az állítólagos visszaélések mindegyike a releváns termék, vagyis az x86‑os CPU‑k Intel általi, az Unión, illetve az EGT‑n belüli vásárlók számára történő közvetlen értékesítésére vonatkozott volna.

299

A felperes hangsúlyozza, hogy az EGT‑ben nem értékesített x86‑os CPU‑kat sem az Acer, sem a Lenovo számára. Az Acer és a Lenovo nem a megtámadott határozat által érintett termékeket, vagyis az x86‑os CPU‑kat értékesítette, hanem x86‑os CPU‑kkal felszerelt számítógépeket.

300

A Bizottság vitatja a felperes érveit.

301

Emlékeztetni kell arra, hogy a szóban forgó magatartások Unión belüli tanúsítása elegendő ahhoz, hogy igazolja a Bizottság joghatóságát a nemzetközi közjog szempontjából (lásd ebben az értelemben a fenti 232. pontban hivatkozott Facellulóz‑ítélet 16. pontját).

302

Igaz, hogy a fenti 232. pontban hivatkozott Facellulóz‑ítélet alapjául szolgáló ügyben (12., 13., 16. és 17. pont) a Bíróság megállapította, hogy a szóban forgó kartell közös piacon történő végrehajtására a kartell résztvevői által az Unióban letelepedett vásárlók részére – ténylegesen koordinált árakon – történő közvetlen értékesítés révén került sor.

303

Ugyanakkor ebből nem következik az, hogy a Bizottság megtámadott határozatának címzettjei által végzett közvetlen értékesítések jelentenék egy magatartás Unióban történő tanúsításának egyetlen eszközét. Pusztán az a körülmény tehát, hogy a felperes nem értékesített CPU‑kat az Acer és a Lenovo EGT‑ben található leányvállalatai részére, nem zárja ki a szóban forgó magatartások EGT‑n belüli tanúsítását.

304

A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozatban nem állapított meg maga a felperes által az EGT területén az Acerre vonatkozó álcázatlan korlátozás végrehajtása érdekében kezdeményezett fellépést.

305

Ugyanakkor az erőfölénnyel való visszaélés a jelen ügyben abban állt, hogy pénzügyi ösztönzést nyújtottak annak érdekében, hogy az Acer egy bizonyos hordozható számítógép‑modell piacra való bevezetését világszerte halassza el. Az Intel által teljesített kifizetések feltételét, tudniillik az AMD CPU‑jával felszerelt hordozható számítógépmodell piacra való bevezetésének elhalasztását illetően tehát az volt a terv, hogy azt az Acer világszerte, így az EGT‑ben is, végrehajtja.

306

Ilyen helyzetben mesterséges lenne az erőfölényben lévő vállalkozás által tanúsított magatartás figyelembevételére szorítkozni. Ellenkezőleg, figyelembe kell venni azoknak az erőfölényben lévő vállalkozás ügyfele általi végrehajtását is.

307

Ebben az összefüggésben azt, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás ügyfele egy számítógép‑modellt bizonyos ideig nem értékesít az EGT‑ben, úgy kell tekinteni, mint az álcázatlan korlátozás végrehajtását.

308

Ezenkívül a megtámadott határozatban hivatkozott bizonyítékokból következik, hogy az Acer fellépett az EMOA‑régióban a szóban forgó számítógép piacra való bevezetésének elhalasztása érdekében. A lenti 1247. pontban szereplő, a tárgyaláson ebben az összefüggésben a Bizottság által hivatkozott e‑mailből ugyanis kitűnik, hogy az Aceren belül [bizalmas] azt az utasítást kapta, hogy az érintett AMD CPU‑t 2003‑ra „hagyni kell”, és ezt az utasítást az EMOA‑régió tekintetében is végrehajtotta.

309

A fentiekből az következik, hogy a Bizottság hatáskörét a jogsértésnek az Unió és az EGT területén történő elkövetése is igazolja.

310

Ami az álcázatlan korlátozásokat, vagyis az azzal a feltétellel nyújtott engedményeket illeti, hogy a Lenovo elhalasztja két számítógépmodell piacra való bevezetését, rá kell mutatni, hogy ezeket az intézkedéseket a Lenovónak az egész világon végre kellett hajtania, beleértve az EGT‑t is. Ebből következik, hogy a Bizottság joghatóságát a jogsértésnek az említett területen történő végrehajtása is igazolta. E tekintetben a fenti 304–307. pontban szereplő megfontolások megfelelően alkalmazandók.

311

A kizárólagossági engedményeket illetően, ezen engedmények ellenszolgáltatását, vagyis azt, hogy a Lenovo kizárólag az Inteltől szerezte be a hordozható számítógépeibe szánt x86‑os CPU‑kat, a Lenovónak világszerte végre kellett hajtania, beleértve az EGT‑t is, azáltal hogy kizárólag az Intel x86‑os CPU‑ival felszerelt hordozható számítógépeket értékesít. Ezzel összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy a CPU‑k rendeltetése, vagyis a Lenovo általi felhasználásuk a hordozható számítógépekben, az előre meghatározott ellenszolgáltatás részét képezte. Ilyen körülmények között a felperes nem alapíthat semmilyen érvet arra, hogy az érintett piac tárgyát az x86‑os CPU‑k jelentették, a Lenovo pedig nem CPU‑kat értékesített, hanem a CPU‑kat tartalmazó számítógépeket. Az előre meghatározott ellenszolgáltatás ugyanis közvetlen kapcsolatot alakított ki a Lenovo által gyártott és értékesített számítógépekkel.

312

A felperes magatartása arra irányult, hogy a Lenovo ellenszolgáltatását mindenhol végrehajtsák, ahol a Lenovo hordozható számítógépeket értékesített, beleértve az EGT‑t is.

313

Mivel az előre meghatározott ellenszolgáltatás kifejezetten a meghatározott termékkategória, vagyis a hordozható számítógépekben való felhasználásra szánt CPU‑kra vonatkozott, a felperes nem hivatkozhat eredményesen arra, hogy maga nem fejtett ki befolyást az Intel CPU‑k Lenovo általi felhasználására. Egyebekben a felperes nem hivatkozott arra, hogy nem volt tudomása arról, hogy a Lenovo jelen van a közös piacon, és azon értékesíti hordozható számítógépeit.

314

A fentiekből az következik, hogy a felperes által a Lenovóval szemben tanúsított magatartást illetően a Bizottság joghatóságát a jogsértésnek az Unió és az EGT területén történő elkövetése is igazolja.

315

A tárgyalás során a felperes azt is előadta, hogy a szóban forgó magatartás nem volt alkalmas arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet.

316

A tagállamok közötti kereskedelem érintettségének feltételét illetően a Bizottság a megtámadott határozat (1750) preambulumbekezdésében rámutatott, hogy az olyan visszaélések, amelyek egynél több tagállamban gyakorolnak hatást a verseny szerkezetére, jellegüknél fogva alkalmasak arra, hogy érintsék a tagállamok közötti kereskedelmet.

317

Az ítélkezési gyakorlat szerint ahhoz, hogy valamely döntés, megállapodás vagy magatartás alkalmas legyen a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására, jogi és ténybeli tényezők összessége alapján kellő valószínűséggel lehetővé kell tennie, hogy közvetlenül vagy közvetetten, ténylegesen vagy potenciálisan olyan irányú hatást gyakoroljon a tagállamok közötti kereskedelem szerkezetére, amely akadályozhatja a tagállamok között az egységes piac megvalósítását. Ezenkívül az is szükséges, hogy ez a hatás ne legyen jelentéktelen (lásd a fenti 256. pontban hivatkozott Javico‑ítélet 16. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

318

A jelen ügyben a felperes nem hivatkozott arra, hogy az Acerrel és a Lenovóval szemben tanúsított magatartása csak egyetlen tagállam területét érintette. Annak érdekében, hogy vitassa a tagállamok közötti kereskedelem érintettségét, a felperes ehelyett arra a körülményre hivatkozott, hogy a hatások az EGT‑n kívüli területen jelentkeztek, és hogy az érintett számítógépek mennyisége mindenképpen csekély volt, így a hatások semmiképpen sem lehettek jelentősek.

319

Ugyanakkor, ahogy a fenti 269. pontban megállapítást nyert, a felperes Acerrel és Lenovóval szemben tanúsított magatartása nem vizsgálható elszigetelten. A felperes által elkövetett egységes jogsértés összességében alkalmas volt arra, hogy jelentős hatást váltson ki az Unióban és az EGT‑ben.

320

El kell tehát utasítani a felperes azon érvelését, amellyel a tagállamok közötti kereskedelem érintettségét kívánja vitatni.

321

A fentiek összességéből az következik, hogy a felperes azon érvelését, amellyel a Bizottság joghatóságának fennállását kívánja vitatni, el kell utasítani.

322

Az ACT által támogatott felperes azt állítja, hogy a Bizottság tévesen tagadta meg második meghallgatásnak az Intel 2008. évi kiegészítő kifogásközléssel (lásd a fenti 9. pontot) és a tényközlő levéllel (lásd a fenti 13. pontot) kapcsolatban történő meghallgatása érdekében való tartását, annak ellenére, hogy e dokumentumok új állításokat tartalmaztak többek között a Lenovót érintő feltételes engedményekkel és álcázatlan korlátozásokkal, valamint az MSH részére biztosított engedménnyel kapcsolatban.

323

A Bizottság által az [EK 81.] és [EK 82. cikk] alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7‑i 773/2004/EK bizottsági rendelet (HL L 123., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 81. o.) 10. cikke (2) bekezdésének megfelelően amikor a Bizottság értesíti az érintett feleket a kifogásközlésről, kitűzi azt a határidőt, amelyen belül ezek a felek írásban tájékoztathatják őt álláspontjukról. Az említett határidő lejárta után beérkezett írásbeli beadványokat a Bizottság nem köteles figyelembe venni.

324

A 773/2004 rendelet 12. cikkének megfelelően a Bizottság szóbeli meghallgatás keretében lehetőséget ad érveik kifejtésére azoknak a feleknek, akikhez kifogásközlést intézett, amennyiben a felek írásbeli beadványukban ezt kérik.

325

A 2008. évi kiegészítő kifogásközlést illetően a felek között nem vitatott, hogy a felperesnek főszabály szerint a fent hivatkozott rendelkezések értelmében joga volt egy második meghallgatáshoz. A Bizottság a 2008. évi kiegészítő kifogásközlés kísérőlevelében elismerte e jog fennállását. Meg kell ugyanakkor állapítani, hogy a felperes nem kérte kellő időben második meghallgatás tartását. A 2008. évi kiegészítő kifogásközlésben ugyanis a Bizottság először nyolchetes határidőt szabott a felperesnek észrevételei megtételére. 2008. szeptember 15‑én e határidőt a meghallgatási tisztviselő 2008. október 17‑ig meghosszabbította (lásd a fenti 10. pontot). A felperes az utóbbi határidőn belül nem válaszolt a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre, és ezzel egyidejűleg második meghallgatás tartását sem kérte. Következésképpen a második meghallgatáshoz való joga elenyészett.

326

E megállapítást, amely már a 773/2004 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének, illetve 12. cikkének szövegezéséből is következik, e rendelkezések célja is megerősíti. A kifogásközlés címzettjét terhelő, a jog elenyészésének terhe mellett a meghallgatás Bizottság által megszabott határidőn belüli kérésére irányuló kötelezettséget eljárásgazdaságossági okok indokolják. A meghallgatás előkészítése ugyanis nem elhanyagolható koordinációs erőfeszítéseket igényel a Bizottság részéről, mivel a meghallgatáson nem csupán a kifogásközlés címzettje és a Bizottság szolgálatai vesznek részt, hanem adott esetben harmadik személyek, és a tagállamok képviselői is. Ezenkívül a Bizottságnak kellő idővel kell rendelkeznie ahhoz, hogy figyelembe vehesse a meghallgatás során tett észrevételeket a végső határozatban.

327

Ami ezt követően a tényközlő levelet illeti, meg kell állapítani, hogy a 773/2004 rendelet 12. cikke által előírt meghallgatáshoz való jog csak a kifogásközlés Bizottság általi kibocsátását követően áll fenn. A felperesnek tehát semmilyen meghallgatáshoz való joga nem volt a tényközlő levél vonatkozásában. Mindenesekre meg kell állapítani e levelet illetően is, hogy a felperes kellő időben nem kérte meghallgatás tartását, mivel e levélre a 2009. január 23‑án lejáró határidőn belül nem válaszolt.

328

Következésképpen a Bizottság jogosan tagadta meg meghallgatás tartását mind a 2008. évi kiegészítő kifogásközlést, mind pedig a tényközlő levelet illetően. A felperes és az ACT érvei nem alkalmasak e megállapítás megkérdőjelezésére.

329

Először, a felperes előadja, hogy 2009. február 2‑i levelében (lásd a fenti 15. pontot) a Bizottság kifejezetten elfogadta, hogy figyelembe vegye a felperes által a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre és a tényközlő levélre tett észrevételeket, amennyiben azokat 2009. február 5. előtt közlik. A felperes szerint a Bizottság ily módon 2009. február 5‑ig meghosszabbította a meghallgatás iránti kérelem benyújtására nyitva álló határidőt.

330

Ezt az állítást el kell utasítani. A Bizottság joggal mutat rá arra, hogy a közigazgatási eljárás során, ahogy a megtámadott határozatban is, kifejezetten kizárta, hogy elfogadja az Intel késedelmes beadványát mint megfelelő időben benyújtott választ, ahogy kizárta azt is, hogy ezen észrevételek figyelembevételét a határidő meghosszabbításaként lehessen értelmezni. A Bizottság ugyanis többek között a 2009. február 2‑i levélben – amelyre érvelése alátámasztása érdekében a felperes is hivatkozik – azt állapította meg, hogy nem köteles helyt adni egy határidőn túl benyújtott meghallgatás iránti kérelemnek, valamint hogy szolgálatai úgy vélik, hogy a közigazgatási eljárás megfelelő lefolytatása nem igényli meghallgatás tartását. A felperes állításával ellentétben tehát a Bizottság 2009. február 2‑i levelében nem hosszabbította meg 2009. február 5‑ig a meghallgatás iránti kérelem benyújtására nyitva álló határidőt.

331

Másodszor, a felperes azt állítja, hogy azért nem küldte el a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre és a tényközlő levélre adott válaszát 2009. február 5. előtt, mert keresetet terjesztett elő a Törvényszék előtt, annak érdekében, hogy az semmisítse meg a meghallgatási tisztviselő 2008. szeptember 15‑i határozatát, és bocsásson ki ideiglenes végzést, amellyel felfüggeszti a megállapított határidőt.

332

Márpedig meg kell állapítani, hogy a felperes jogai fenntartása mellett előterjeszthette volna a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre vonatkozó észrevételeit, a Törvényszékhez forduláshoz való jogának gyakorlása mellett. Ahogy a Törvényszék elnöke a fenti 14. pontban hivatkozott Intel kontra Bizottság ügyben hozott végzésének 87. pontjában rámutatott, a felperest megsemmisítés iránti keresetének és ideiglenes intézkedés iránti kérelmének benyújtása semmilyen módon sem gátolta abban, hogy a rendelkezésére álló adatok alapján megfelelő időben előkészítse és benyújtsa, legalább jogainak fenntartása mellett, a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre adandó válaszát, annál is inkább, mivel a rendelkezésére álló határidőt a meghallgatási tisztviselő négy héttel meghosszabbította. Az Intel mindenképpen kérhetett volna meghallgatást a meghallgatási tisztviselő által megszabott határidőn belül, vagyis 2008. október 17. előtt, mivel e kérelem nem függött kiegészítő információktól.

333

Ugyanez az okfejtés vonatkozik a tényközlő levélre, attól függetlenül, hogy a 773/2004 rendelet 12. cikke nem írja elő meghallgatás tartását a tényközlő levél elküldését követően (lásd a fenti 327. pontot). A felperest sem megsemmisítés iránti keresete, sem ideiglenes intézkedés iránti kérelme nem akadályozta meg abban, hogy kellő időben meghallgatás tartását kérje.

334

Harmadszor, igaz, hogy a 773/2004 rendelet 10. cikkének (2) bekezdésében és 12. cikkében rögzített feltételek mellett a Bizottságnak nincs mérlegelési jogköre a meghallgatás tartását illetően. A 773/2004 rendelet 12. cikke szerint a Bizottság szóbeli meghallgatás keretében „lehetőséget ad” érveik kifejtésére azoknak a feleknek, akikhez kifogásközlést intézett, amennyiben a felek írásbeli beadványukban ezt kérik. Ugyanakkor a felperes nem terjesztett elő kellő időben kérelmet, így e rendelkezés nem alkalmazható.

335

Negyedszer, a felperes előadja, hogy a meghallgatási tisztviselő 2009. február 17‑i határozata – amellyel az elutasította a felperes ismételt kérelmét, hogy tartson meghallgatást a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre vonatkozóan – indokolatlan és aránytalan.

336

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a felperes nem kérte kellő időben a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre vonatkozó meghallgatás tartását. Márpedig, ahogy arra a meghallgatási tisztviselő joggal emlékeztetett 2009. február 17‑i határozatában, a meghallgatás tartásához való alanyi jog a kifogásközlés megválaszolásához biztosított határidő végéig áll fenn. E határidő lejártát követően a Bizottságot nem terheli semmilyen meghallgatás tartására vonatkozó kötelezettség.

337

Elfogadva, hogy a meghallgatási tisztviselőnek mindazonáltal mérlegelési jogköre van meghallgatás tartását illetően, a Bizottság tehát nem sértette meg a 773/2004 rendelet 12. cikkét, hanem azt a felperes számára kedvező módon értelmezte. Végezetül, a meghallgatási tisztviselő a második meghallgatás tartása elutasításának indokait részletesen ismertette 2009. február 17‑i levelében. A felperes e tekintetben pusztán azt terjeszti elő, hogy a meghallgatás tartása nem lett volna hátrányos a Bizottság számára, mivel – a felperes szerint – a második meghallgatás tartása által a közigazgatási eljárás lefolytatásában okozott sérelem „minimális” lett volna. Márpedig meg kell állapítani, hogy a meghallgatási tisztviselő semmilyen hibát nem követett el, amikor lényegében azt állapította meg, hogy a közigazgatási eljárás lefolytatásában jelentkező indokolatlan késedelem nem csupán a felperesre vonatkozó eljárásban érdekelt harmadik felek jogai, de az olyan, párhuzamos eljárásokban érintett felek jogai sérelmének kockázatával is jár, amelyek kellő időben kérték meghallgatás tartását.

338

Ötödször, az ACT lényegében úgy érvel, hogy annak ellenére, hogy a 773/2004 rendelet 12. cikke csak abban az esetben írja elő meghallgatás tartását, ha a Bizottság kifogásközlést bocsátott ki, a Bizottság mindazonáltal köteles volt meghallgatást tartani a tényközlő levél elküldését követően, a felperest megillető, védelemhez való alapvető jog alapján. Ez az érv nem meggyőző. Mindenekelőtt rá kell mutatni, hogy a 773/2004 rendelet „A meghallgatáshoz való jog gyakorlása” című V. fejezete, amely a rendelet 10. cikkének (2) bekezdését és 12. cikkét is tartalmazza, a felperes védelemhez való jogának konkretizálását jelenti. Sem a felperes, sem az ACT nem terjesztett elő e rendelkezések esetleges jogellenességére vonatkozó érveket. Azzal kapcsolatban, hogy az ACT előadja, hogy a Bizottság az egyik fél meghallgatáshoz való alapvető joga megsértésének igazolása érdekében nem hivatkozhat azokra a korlátozásokra, amelyeket saját rendeleteiben maga határoz meg, meg kell állapítani, hogy az 1/2003 rendelet 33. cikke (1) bekezdése c) pontjának megfelelően a Bizottság jogosult meghozni a meghallgatásokkal kapcsolatos gyakorlati intézkedéseket. Ezt követően a teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy feltételezve akár, hogy a védelemhez való jog különleges körülmények között arra kötelezhetné a Bizottságot, hogy egy tényközlő levél elküldését követően tartson meghallgatást, ugyanakkor e hipotetikus jog nem lehetne korlátlan. Azt a Bizottság a meghallgatás tartására irányuló kérelem benyújtására nyitva álló határidők megállapítása révén korlátozhatná. Márpedig a jelen ügyben a felperes nem válaszolt kellő időben a tényközlő levélre (lásd a fenti 327. pontot).

339

A fentiek összességéből az következik, hogy a Bizottság téves jogalkalmazás és a 773/2004 rendelet rendelkezéseinek megsértése nélkül utasíthatta el az arra irányuló meghallgatás tartását, hogy az Intel ismertethesse álláspontját a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésre és a tényközlő levélre vonatkozóan.

340

2008. május 21‑én, miután online közzétették a felperes és az AMD által a közöttük Delaware államban folyó eljárás (lásd a fenti 11. pontot) keretében készített előkészítő iratokat, a Bizottság mind a felperest, mind az AMD‑t felhívta arra, hogy nyújtsanak be hozzá minden általuk szerkesztett vagy kapott, előkészítő beadványaikban hivatkozott dokumentumot.

341

2008. augusztus 6‑i levelével a felperes jelezte, hogy álláspontja szerint a Bizottság által lefolyatott vizsgálat hiányos volt. Felhívta a Bizottságot, hogy szólítsa fel az AMD‑t arra, hogy nyújtson be minden, a 2008. évi kiegészítő kifogásközlésben szereplő állítások szempontjából releváns dokumentumot. Ezenkívül hangsúlyozta, hogy a Delaware államban megkeresett bíróság által 2006. szeptember 26‑án kibocsátott fenntartó végzés (protective order, a továbbiakban: fenntartó végzés) akadályozta meg abban, hogy felhasználja az AMD által a Delaware államban folyó eljárás keretében benyújtott iratokat ezen eljáráson kívül.

342

A 2008. szeptember 4‑i levélhez csatolva a felperes egy 87 pontból álló listát küldött a Bizottságnak, amely azokat a dokumentumokat vagy dokumentumkategóriákat tartalmazta, amelyek AMD‑től való beszerzésére a Bizottságok felkérte (a továbbiakban: lista).

343

A 2008. október 6‑i levelében a Bizottság tájékoztatta a felperest, hogy úgy döntött, azon szóban forgó dokumentumok benyújtására hívja fel az AMD‑t, amelyek a listában oly módon szerepelnek, amely lehetővé teszi pontos azonosításukat, továbbá küldött a felperesnek egy olyan listát, amelyen az a hét dokumentum szerepelt, amelyek megküldésére az AMD‑t felhívta.

344

A megtámadott határozat (61)–(74) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejti, hogy miért nem vélte úgy, hogy köteles a listában szereplő egyéb dokumentumok beszerzésére, hangsúlyozva, hogy a felperes kérelme nem volt kellően pontos, hogy az aránytalan volt, s a felperes nem bizonyította, hogy minden rendelkezésére álló eszközt kimerített annak érdekében, hogy a Delaware államban folyó eljárás további dokumentumait nyújtsa be a Bizottságnak, valamint hogy azok a dokumentumok, amelyek beszerzését a felperes a Bizottságtól kérte, nem voltak mentő jellegűek.

345

A felperes úgy véli, hogy azok a dokumentumok, amelyek AMD‑től való beszerzésére a Bizottságot felkérte, különösen fontosak védekezése szempontjából, többek között annak bizonyítása érdekében, hogy az OEM‑ek a felperes kifogásolt magatartásának elmaradása esetén sem vásároltak volna több AMD CPU‑t, valamint hogy az AMD gyártási kapacitási problémákkal szembesült. Mivel elutasította e kiegészítő dokumentumok beszerzését, a Bizottság nem elemezte a releváns bizonyítékokat, és megsértett egy lényeges eljárási szabályt. Ily módon a Bizottság megsértette az Intel védelemhez való jogát.

346

A felperes előadja, hogy nem kizárólag az a hét dokumentum volt egyértelműen megjelölve a listában, amelyek benyújtására a Bizottság az AMD‑t felhívta. A Törvényszék által feltett írásbeli kérdésre válaszolva előadta ezenkívül, hogy a fenntartó végzés megsértése nélkül nem állt módjában pontosabban megjelölni a szóban forgó dokumentumokat, mint ahogy a listában tette.

347

A Bizottság erre azt válaszolja, hogy a felperes kérelmének nem volt semmilyen jogalapja, mivel a szóban forgó dokumentumok nem szerepeltek a vizsgálati aktában.

348

Egyébiránt a felperes által előterjesztett körülmények nem alkalmasak a felmentésére. Az Intel magatartása jogellenességének megállapítása érdekében sem a verseny tényleges kizárásának, sem az AMD kapacitáskorlátainak, sem az AMD üzleti vagy műszaki gyakorlatának, sem pedig a fogyasztókat ért esetleges hátránynak a bizonyítása nem szükséges.

349

A felperes arra az ítélkezési gyakorlatra hivatkozik, amely szerint a Bizottság nem határozhat arról egyedül, hogy melyek lehetnek a versenyjogi jogszabályok megsértése miatt indított eljárásban érintett vállalkozások védelmére alkalmas dokumentumok (a Törvényszék T-30/91. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 1995. június 29-én hozott ítéletének [EBHT 1995., II-1775. o.; a továbbiakban: a Solvay‑ítélet] 81. pontja).

350

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog elvével járó iratbetekintési jog magában foglalja azt, hogy a Bizottság köteles lehetőséget biztosítani az érintett vállalkozás számára a vizsgálat iratai között található valamennyi olyan dokumentum vizsgálatára, amely releváns lehet a védelme szempontjából (lásd ebben az értelemben a C-199/99. P., Corus UK kontra Bizottság ügyben 2003. október 2-án hozott ítéletének [EBHT 2003., I-11177. o.] 125–128. pontját és a fenti 349. pontban hivatkozott Solvay‑ítélet 81. pontját).

351

Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy ez az ítélkezési gyakorlat a Bizottság vizsgálati iratai közé tartozó dokumentumokba való betekintés jogára vonatkozik. Az ítélkezési gyakorlatból vitathatatlanul az következik, hogy a Bizottság köteles a feleknek betekintést biztosítani valamennyi, a közigazgatási aktában található iratba, a belső vagy bizalmas dokumentumok kivételével, valamint hogy a Bizottság nem jogosult egyedül vizsgálni azt, hogy mely dokumentumok lehetnek hasznosak a vállalkozás védelme szempontjából. Ugyanakkor a közigazgatási aktában található valamennyi iratba való betekintés biztosítására irányuló kötelezettség nem jelenti azt, hogy a Bizottság köteles beszerezni minden olyan dokumentumtípust, amely potenciálisan mentő jellegű lehet.

352

Az ítélkezési gyakorlatban már nyilatkozott az olyan dokumentumokba való betekintetés feltételeiről, amelyek a Bizottság birtokában vannak, de nem képezik magának a vizsgálati aktának a részét. Ily módon a kifogásközlésre az eljárás egyéb felei által adott válaszokat illetően az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a kifogásközlés kézbesítésekor az akta részét nem képező dokumentumokkal kapcsolatosan a Bizottság csak akkor köteles ismertetni a szóban forgó válaszokat a többi érintett féllel, ha kiderül, hogy azok új terhelő vagy mentő bizonyítékokat tartalmaznak (a Törvényszék T-240/07. sz., Heineken Nederland és Heineken kontra Bizottság ügyben 2011. június 16-án hozott ítéletének [EBHT 2011., II-3355. o.] 242. pontja), vagy pedig, ha e válaszok nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a felperes számára lehetővé tegyék a Bizottság által a kifogásközlésben felhasznált számadatok vitatását (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-199/08. sz., Ziegler kontra Bizottság ügyben 2011. június 16-án hozott ítéletének [EBHT 2011., II-3507. o.] 118. pontját).

353

Ezzel összefüggésben az ítélkezési gyakorlatban adódott már alkalom annak kifejtésére, hogy a Bíróság C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C-219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7-én hozott ítéletéből (EBHT 2004., I-123. o., 126. pont) következő megállapítás, miszerint a Bizottság nem határozhat egyedül arról, hogy melyek az érintett vállalkozás védelme szempontjából hasznos iratok, nem alkalmazható a többi érintett vállalkozás által a Bizottság kifogásközlésére adott válaszokra (a fenti 352. pontban hivatkozott Heineken Nederland és Heineken kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 254. pontja).

354

A felperes által hivatkozott, T-25/95., T-26/95., T-30/95-T-32/95., T-34/95-T-39/95., T-42/95-T-46/95., T-48/95., T-50/95-T-65/95., T-68/95-T-71/95., T-87/95., T-88/95., T-103/95. és T-104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 15-én hozott ítéletben (EBHT 2000., II-491. o.) a Törvényszék megvizsgált számos arra alapított érvet, hogy a Bizottság nem biztosított betekintést olyan dokumentumokba, amelyek az érintett vállalkozás szerint hasznosak lehettek volna védelmük előkészítéséhez a közigazgatási eljárás során. A kifogásközlés egyéb címzettjei által arra adott válaszokon kívül a nemzeti kartellekre vonatkozó meghallgatások jegyzőkönyveiről, egy adott rendszer bejelentésére vonatkozó bizottsági aktáról, egy bizonyos állami támogatásokra vonatkozó bizottsági aktáról, a Bizottság néhány belső feljegyzéséről, és az ugyanazon kartellre vonatkozó egyéb ügyekben előterjesztett ellenkérelmekről volt szó (az ítélet 380. pontja). E dokumentumok, bár nem képezték részét a vizsgálati aktának, a Bizottság birtokában voltak.

355

A jelen helyzet azonban különbözik a fenti 349–354. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapjául szolgáló helyzettől. A jelen ügyben ugyanis olyan dokumentumokról van szó, amelyek nincsen a Bizottság birtokában. A felvetett kérdés tehát nem az iratokba való betekintetés jogának terjedelmére vonatkozik.

356

A felperes előadja, hogy a már a vizsgálati aktában elhelyezett mentő dokumentumokba való betekintéshez való jogra vonatkozó ítélkezési gyakorlatot a fortiori alkalmazni kell akkor is, ha a Bizottság nem csupán a közlési kötelezettségét mulasztotta el, hanem a releváns mentő dokumentumok beszerzését is. Úgy tűnik, hogy ezen érvelés logikája az, hogy amennyiben nem lehet elfogadni, hogy kizárólag a Bizottság vizsgálja, hogy az aktában szereplő mely dokumentum lehet hasznos az érintett vállalkozások védelme szempontjából, akkor a helyzet még súlyosabb, ha egyes dokumentumok egyáltalán nem is találhatók meg az aktában, és így még a Bizottság sem képes annak vizsgálatára, hogy azok tartalmaznak‑e mentő körülményeket.

357

Ez az érvelés nem meggyőző. Az ilyen logika ugyanis nem veszi figyelembe azt, hogy a teljes aktába való betekintéshez való jogra vonatkozó ítélkezési gyakorlat mögött meghúzódó elgondolás az, hogy a fegyveregyenlőség azt igényli, hogy az érintett vállalkozás ugyanolyan jól ismerje az eljárásban felhasznált iratokat, mint a Bizottság (lásd ebben az értelemben a fenti 349. pontban hivatkozott Solvay‑ítélet 83. pontját). Az olyan dokumentumokat illetően, amelyek nincsenek a Bizottság birtokában, nem áll fenn a kockázat, hogy az utóbbi az e dokumentumokban szereplő terhelő körülményekre hivatkozik, és elmulasztja kellőképpen figyelembe venni a mentő körülményeket. A fenti 349. pontban hivatkozott Solvay‑ítélet 83. pontjában kiemelt egyenlőtlenség, vagyis az, hogy a Bizottság egyedül dönthet arról, hogy felhasználja‑e a dokumentumokat a felperessel szemben, vagy sem, míg a felperes azokba nem tekinthetett bele, és ezért nem tudta meghozni az arra vonatkozó megfelelő döntést, hogy azokat felhasználja‑e védekezése céljából, vagy sem, a jelen ügyben nem áll fenn. Nem merül fel tehát a fegyveregyenlőséggel kapcsolatos ugyanazon probléma sem, mint amely a Bizottság vizsgálati aktájában található dokumentumok vonatkozásában fennáll.

358

A jelen ügyben valójában az a kérdés merül fel, hogy a Bizottság betartotta‑e az ügy gondos és pártatlan megvizsgálására vonatkozó kötelezettségét.

359

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a közigazgatási eljárások uniós jogi garanciái közé tartozik különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikke által rögzített gondos ügyintézés elve, amelyhez a hatáskörrel rendelkező intézmény azon kötelezettsége kapcsolódik, hogy az adott ügy minden lényeges elemét gondosan és pártatlanul megvizsgálja (lásd a Törvényszék T-191/98. és T-212/98-T-214/98. sz., Atlantic Container Line és társai egyesített ügyekben 2003. szeptember 30-án hozott ítéletének [EBHT 2003., II-3275. o.] 404. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

360

Rá kell ugyanakkor mutatni, hogy főszabály szerint a Bizottság feladata annak eldöntése, hogy milyen módon kívánja lefolytatni egy versenyjogi ügyben a vizsgálatot, illetve hogy mely dokumentumokat kívánja beszerezni annak érdekében, hogy kellően teljes képe legyen az ügyről.

361

Nem lehet a Bizottságot arra kötelezni, hogy maximális számú dokumentumot szerezzen be annak érdekében, hogy gondoskodjon minden potenciális mentő körülmény megismeréséről. Eltekintve ugyanis attól, hogy a Bizottság forrásai végesek, a Bizottság nem képes biztosítani azt, hogy semmilyen mentő körülmény se kerülje el a figyelmét.

362

Ha egy olyan vállalkozás, amely ellen a versenyjog megsértése miatt bírság kiszabását is lehetővé tevő eljárás folyik, azt kéri a Bizottságtól, hogy szerezzen be bizonyos dokumentumokat, akkor az utóbbinak meg kell vizsgálnia ezt a kérelmet. A Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik annak eldöntését illetően, hogy be kell‑e szerezni a szóban forgó dokumentumokat. Az eljárás felei nem rendelkeznek feltétlen joggal ahhoz, hogy a Bizottság beszerezzen bizonyos dokumentumokat, mivel a Bizottság joga eldönteni, milyen módon folytatja le az ügy vizsgálatát.

363

E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy nem lehet azt követelni a Bizottságtól, hogy végezzen további vizsgálatokat, ha úgy ítéli meg, hogy az ügy vizsgálata elegendő volt (a Bíróság 9/83. sz., Eisen és Metall kontra Bizottság ügyben 1984. május 16-án hozott ítéletének [EBHT 1984., 2071. o.] 32. pontja, és a Törvényszék T-141/94. sz., Thyssen Stahl kontra Bizottság ügyben 1999. március 11-én hozott ítéletének [EBHT 1999., II-347. o.] 110. pontja).

364

Ez nem zárja ki, hogy bizonyos körülmények között a Bizottságot kötelezettség terhelje az akta valamilyen aspektusának vizsgálatára.

365

Ily módon a fenti 363. pontban hivatkozott Thyssen Stahl kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 97. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a gondos ügyintézés és a fegyveregyenlőség elvéből az következik, hogy a Bizottság köteles volt komolyan megvizsgálni a felperes azon állításait, amelyek szerint a Bizottság másik főigazgatóságához tartozó tisztviselők ösztönözték arra, hogy olyan magatartást tanúsítson, amelyet a megtámadott határozatban vele szemben kifogásoltak, rögzítve ugyanakkor azt, hogy a Bizottság, és nem a felperesek döntenek az ilyen vizsgálat lefolytatásának módjáról. A Törvényszék azokra a körülményekre hivatkozott, amelyek szerint egyrészt a Bizottság olyan állításokkal szembesült, amelyek biztosan jelentősek voltak az érintett vállalkozások védelme szempontjából, másrészt pedig, hogy a Bizottság privilegizált helyzetben volt azok igaz vagy hamis voltának megállapítását illetően, mivel saját szolgálatai magatartásáról volt szó (a fenti 363. pontban hivatkozott Thyssen Stahl kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 96. pontja). Hangsúlyozni kell, hogy ez az ítélet kizárólag azt állapította meg, hogy a Bizottság köteles belső vizsgálat révén megvizsgálni az akta egy bizonyos aspektusát. Ez az ítélet nem foglalkozott a Bizottság bizonyos dokumentumok beszerzésére irányuló kötelezettségével

366

A fenti 363. és 365. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a Bizottság irányítja a vizsgálatot. Először, főszabály szerint eldöntheti, hogy mikor elegendő az ügy vizsgálata. Másodszor, még abban az esetben is, ha a Bizottság köteles megvizsgálni az akta egy bizonyos aspektusát, az ő feladata dönteni az ilyen vizsgálat lefolytatásának módjáról (lásd ebben az értelemben a fenti 363. pontban hivatkozott Thyssen Stahl kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 97. pontját).

367

A felperes érvelése alátámasztása érdekében hivatkozik a Törvényszék T-314/01. sz., Avebe kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27-én hozott ítéletére (EBHT 2006., II-3085. o.) is.

368

Az előző pontban hivatkozott ítélet 70. pontjából az következik, hogy a szóban forgó ügyben az Avebe benyújtotta a jogi képviselői és az egyesült államokbeli Department of Justice [igazságügyi minisztérium] szervezeti egységei közötti levélváltást, amelyből kiderül, hogy több alkalommal is megpróbálta az utóbbiaktól egy másik vállalkozás amerikai hatóságok előtt tett, az Avebe szerint rá nézve mentő állítólagos nyilatkozatának másolatát beszerezni. Az Avebe e nyilatkozatot be szerette volna nyújtani a Bizottságnak a közigazgatási eljárás keretében. Mindemellett a levélváltás szerint a fenti szervezeti egységek e kérelmeit elutasították, jelezve, hogy adott esetben hajlandóak lennének azt a Bizottság rendelkezésére bocsátani a szóban forgó dokumentumot, amennyiben az ilyen kérelemmel fordulna hozzájuk.

369

Ebben az ítéletben a Törvényszék elutasította az Avebe érvelését, amely szerint a Bizottság köteles volt beszerezni a szóban forgó dokumentum másolatát az Egyesült Államok illetékes hatóságaitól, arra a körülményre hivatkozva, hogy az Avebe a közigazgatási eljárás során nem kérte kifejezetten a Bizottságtól e dokumentum beszerzését (az ítélet 72. pontja). A Törvényszék az ítélet 71. pontjában kifejezetten kimondta, hogy nem szükséges annak vizsgálata, vajon a Bizottság köteles volt‑e az amerikai hatóságok előtt tett állítólagos nyilatkozat beszerzésére megfelelő intézkedéseket hozni.

370

A Törvényszék tehát ebben az ítéletben nem határozta meg azokat a feltételeket, amelyek mellett a Bizottság köteles lehet bizonyos dokumentumok harmadik felektől való beszerzésére. Egyetlen feltétel megállapítására szorítkozhatott, az adott esetben az ilyen irányú kifejezett kérelem meglétére a közigazgatási eljárásban, ugyanis e feltétel az adott ügyben semmiképpen sem teljesült.

371

Rá kell mutatni, hogy bizonyos körülmények között fennállhat a Bizottság arra irányuló kötelezettsége, hogy a vizsgálattal érintett vállalkozás kérelme alapján beszerezzen bizonyos dokumentumokat. A Bizottság ilyen kötelezettsége ugyanakkor kivételes körülményekre korlátozódik, mivel főszabály szerint a Bizottság dönt arról, hogy miként folytatja egy ügy vizsgálatát, nem pedig az érintett vállalkozások.

372

Amikor egy vizsgálattal érintett vállalkozásnak tudomása van egy olyan mentő dokumentum létezéséről, amelyet maga nem tud beszerezni, vagy amelynek a Bizottság elé terjesztésében akadályoztatva van, az utóbbi pedig képes e dokumentum beszerzésére és felhasználására, akkor bizonyos körülmények között lehetséges, hogy a Bizottság az érintett vállalkozás által megfogalmazott kifejezett kérelmet követően köteles e dokumentum beszerzésére. A Bizottság ugyanis köteles gondosan és pártatlanul lefolytatni a vizsgálatot, így nem szorítkozhat a terhelő dokumentumok beszerzésére, tudomást sem véve a mentő körülmények fennállásáról.

373

Ugyanakkor egyensúlyba kell hozni egyfelől a Bizottságnak az ügy gondos és pártatlan vizsgálatára irányuló kötelezettségét, másfelől a Bizottság annak eldöntésére vonatkozó jogát, hogy milyen módon kívánja lefolytatni vizsgálatait, illetve milyen módon kívánja felhasználni erőforrásait annak érdekében, hogy hatékony módon biztosítsa a versenyjog tiszteletben tartását.

374

A Bizottság arra irányuló kötelezettségére, hogy egy vállalkozás kérelmére beszerezzen bizonyos dokumentumokat, a közigazgatási eljárás során előterjesztett ilyen tartalmú kérelmen (lásd a fenti 369. és 370. pontot) túl legalább az alábbi 375–382. pontban meghatározott kumulatív feltételeknek kell vonatkozniuk.

375

Az ilyen kötelezettségre mindenekelőtt az a feltétel vonatkozik, hogy az érintett vállalkozás számára ténylegesen lehetetlen legyen a szóban forgó dokumentumok beszerzése, vagy a Bizottsággal való közlése. Mivel ugyanis a Bizottság irányítja saját vizsgálatait, az ilyen kötelezettségnek olyan kivételes esetekre kell korlátozódnia, amelyekben a vizsgálattal érintett vállalkozás olyan akadállyal szembesült, amelyet egyedül nem tud megkerülni, mivel bár tudomása van egy mentő körülményről, azt nem tudja beszerezni, illetve a Bizottsággal közölni.

376

Az érintett vállalkozás feladata tehát annak bizonyítása, hogy minden lépést megtett annak érdekében, hogy a kérdéses dokumentumokat beszerezze és/vagy megszerezze az engedélyt azoknak a Bizottság vizsgálata során történő felhasználására.

377

Ezenkívül a tőle telhető legpontosabban meg kell jelölnie azokat a dokumentumokat, amelyek beszerzését a Bizottságtól kéri. A Bizottságot kivételes jelleggel terhelő, egy vizsgálattal érintett vállalkozás kérelmére bizonyos dokumentumok beszerzésére irányuló kötelezettségnek ugyanis előfeltétele a vállalkozás részéről tanúsított együttműködés.

378

Ezt követően, a Bizottság arra irányuló kötelezettségének, hogy egy vizsgálattal érintett vállalkozás kérelmére bizonyos dokumentumokat beszerezzen, feltétele az, hogy a szóban forgó dokumentumok valószínűleg nagy jelentőségűek legyenek az érintett vállalkozás védelme szempontjából.

379

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy főszabály szerint a Bizottság feladata eldönteni, hogy aktája mikor kellőképpen teljes végső határozata elfogadásához (lásd ebben az értelemben a fenti 363. pontban hivatkozott Eisen und Metall kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 32. pontját, valamint a fenti 363. pontban hivatkozott Thyssen Stahl kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 110. pontját). Pusztán az a tény, hogy egyes dokumentumok esetleg mentő körülményeket tartalmazhatnak, nem elegendő ahhoz, hogy annak alapján fennálljon a Bizottság kötelezettsége arra, hogy azokat a vizsgálattal érintett valamely fél kérelmére beszerezze. Amennyiben a Bizottság úgy véli, hogy az ügy vizsgálata elegendő volt, nem köteles folytatni a vizsgálatot annak érdekében, hogy az ügyről még pontosabb képet kapjon. A versenyjog megsértéseire vonatkozó vizsgálatok során ugyanis gyakran rendkívül nagy mennyiségű olyan dokumentum létezik, amely potenciálisan mentő körülményeket tartalmazhat, és mindig tovább lehet pontosítani egy akta bizonyos aspektusait, a Bizottság erőforrásai viszont végesek.

380

A Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik annak eldöntésére, hogy az állítólagos mentő körülmények jelentősége igazolja‑e azok Bizottság részéről történő beszerzését, és elutasíthatja a kérelmet például azon az alapon, hogy a potenciális mentő körülmények olyan kérdésekre vonatkoznak, amelyek nem állnak a jogsértés bizonyításához szükséges megállapítások középpontjában.

381

El kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint Jacobs főtanácsnok C-36/92. P. sz., SEP kontra Bizottság ügyben 1995. december 15-én ismertetett indítványában (a Bíróság 1994. május 19-én hozott ítélete, EBHT 1994., I-1911., I-1914. o., 21. pont) úgy írta le a helyes feltételt, hogy az az a kérdés, hogy „a Bizottság a kérelem benyújtásakor ésszerűen feltételezheti‑e, hogy a dokumentum segítséget nyújt számára az állítólagos jogsértés megállapítását illetően”. E rész ugyanis azokra a feltételekre vonatkozik, amelyek esetén a Bizottság joggal kérheti egy dokumentum benyújtását, nem pedig arra az ettől nagyban különböző kérdésre, hogy a Bizottság milyen feltételek mellett köteles beszerezni bizonyos dokumentumokat.

382

Végül ki kell emelni, hogy a Bizottság többek között abban az esetben is elutasíthat egy kérelmet, ha a szóban forgó dokumentumok mennyisége aránytalan ahhoz a jelentőséghez képest, amellyel a dokumentumok a vizsgálattal összefüggésben bírhatnak. Ezzel összefüggésben a Bizottság adott esetben figyelembe veheti azt, hogy a szóban forgó dokumentumok beszerzése és elemzése jelentősen késleltetheti az ügy vizsgálatát. A Bizottságnak jogában áll mérlegelni egyfelől a kért dokumentumok mennyiségét, és azt a késedelmet, amelyet e dokumentumok beszerzése és tanulmányozása az ügy vizsgálatát illetően okozhat, másfelől a vállalkozás védekezése szempontjából képviselt relevancia potenciális szintjét.

383

Meg kell vizsgálni, hogy a fent meghatározott együttes feltételek teljesülnek‑e azon dokumentumok esetében, amelyeket az AMD a Delaware államban folyó eljárás keretében nyújtott be, és amelyeket a fenti 342. pontban hivatkozott listán megjelöltek (a továbbiakban: az AMD delaware‑i dokumentumai).

384

A megtámadott határozat (67) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapítja, hogy a felperes nem bizonyította, hogy kimerített minden rendelkezésére álló eszközt annak érdekében, hogy több, a Delaware államban folyó eljárásból származó dokumentumot terjesszen elé, figyelemmel arra, hogy a Dell által az említett eljárásban benyújtott dokumentumokat a felperes ezzel szemben képes volt gyorsan elé terjeszteni.

385

Ellenkérelmében a Bizottság előadja, hogy a felperesnek magának is volt lehetősége arra, hogy kérje az AMD delaware‑i dokumentumai felhasználásának engedélyezését a Bizottság előtt folyó eljárásban.

386

A Bizottság ezenkívül hangsúlyozza, hogy a fenntartó végzés egy a felperes és az AMD közötti, a felperes által saját érdekében elfogadott titoktartási megállapodáson alapul. Rámutat, hogy a fenntartó végzés alapján az AMD és a felperes által a Delaware államban folyó eljárás során szolgáltatott valamennyi információt a priori bizalmasnak minősítették, nem sértve azonban a felek arra irányuló jogát, hogy megszerezzék a hozzájárulást az említett dokumentumok „bármely törvényes célra való felhasználására”. A Bizottság hangsúlyozza, hogy a fenntartó végzés 16. pontjának megfelelően az Intel kérhette volna az AMD‑től, hogy járuljon hozzá azon dokumentumok Bizottsággal való közléséhez, amelyeket az AMD a Delaware államban folyó eljárás során benyújtott, és ebben a helyzetben az AMD elutasítása esetén az amerikai bíróság döntött volna. A Bizottság előadja, hogy 2006. szeptember 26‑tól, vagyis a fenntartó végzés időpontjától a felperes rendelkezésére állt egy arra szolgáló mechanizmus, hogy elérje az AMD delaware‑i dokumentumai felhasználásának engedélyezését a Bizottság közigazgatási eljárásában, de a felperes meg sem próbált ilyen kérelmet előterjeszteni.

387

Ezenkívül a Bizottság szerint az AMD pozitívan állt volna az Intel arra irányuló kérelméhez, hogy engedélyezze az AMD delaware‑i dokumentumainak a Bizottság vizsgálata során történő felhasználását, mivel ez lehetővé tette volna az AMD számára, hogy maga is fordított irányban hozzájárulást kérjen az Intel azon dokumentumait illetően, amelyek alátámaszthatták volna saját panaszát.

388

Erre az érvelésre válaszul a felperes előadta, hogy kizárt, hogy az AMD, amely a Delaware államban folyó eljárásban ellenfele, és a Bizottság előtt panaszos, megadta volna hozzájárulását annak érdekében, hogy segítséget nyújtson az Intel számára a Bizottság előtt folyó eljárásban, miközben a Delaware államban folyó eljárás még folyamatban volna, és a delaware‑i bíróság elé terjesztett, az említett dokumentumok bizalmas minősítésének megszüntetésére irányuló kérelemnek semmi esélye sem lett volna a sikerre. A felperes ezenkívül előadja, hogy olyan jogszabályi rendelkezés hiányában, amely valamennyi közigazgatási jogorvoslati lehetőség kimerítését írja elő, az ilyen követelmény megfogalmazása a védelemhez való jog nem megfelelő korlátozását jelentené, és e tekintetben hivatkozik Mazák főtanácsnok C-407/08. sz., Knauf Gips kontra Bizottság ügyre vonatkozó, 2010. február 11-i indítványára (a Bíróság 2010. július 1-jén hozott ítélete, EBHT 2010., I-6375., I-6380. o., 38. pont).

389

A Törvényszék által feltett írásbeli kérdésekre adott válaszok keretében a felperes ezenkívül előadta, hogy az AMD‑nek nem fűződött érdeke a kölcsönösséghez a megtámadott határozat elfogadását megelőzően, mivel a Bizottság aktájában nagyszámú, az Inteltől származó dokumentum, de csak igen kevés az AMD‑től származó dokumentum szerepelt. A Bizottság semmilyen, az érintett időszakból származó bizonyítékra nem hivatkozik azon feltevése alátámasztására, amely szerint az AMD pozitívan állt volna az Intel kérelméhez a vizsgálat során, a kölcsönösség feltétele mellett.

390

A jelen ügyben a felperes nem bizonyította, hogy lehetetlen volt számára az AMD hozzájárulásának megszerzése az AMD delaware‑i dokumentumainak felhasználásához.

391

Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy a Törvényszék által a tárgyaláson feltett kérdésre válaszolva a felperes elismerte, hogy nem kérte az AMD‑től, hogy adjon számára ilyen hozzájárulást.

392

Mindazonáltal egyáltalán nem volt kizárva, hogy az AMD megadta volna a felperesnek ezt a hozzájárulást, ha azt a felperes kérte volna tőle. Az AMD‑t ugyanis a felpereshez hasonlóan kötötte a fenntartó végzés, és nem állt módjában benyújtani a Bizottsághoz az Intel által a Delaware államban folyó eljárásban előterjesztett dokumentumokat, amennyiben azok bizalmas minősítését nem szüntetik meg. Teljes mértékben lehetséges tehát, hogy az AMD engedélyezte volna a felperes számára, hogy felhasználja az AMD delaware‑i dokumentumait, amennyiben a felperes cserében engedélyt ad számára, hogy a Delaware államban folyó eljárás Inteltől származó dokumentumait felhasználja a Bizottság közigazgatási eljárásában.

393

El kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint az AMD‑nek nem fűződött érdeke a kölcsönösséghez a megtámadott határozat elfogadását megelőzően, mivel a Bizottság aktájában nagyszámú, az Inteltől származó dokumentum, de csak igen kevés az AMD‑től származó dokumentum szerepelt.

394

Ezzel összefüggésben rá kell mutatni, hogy az Intel saját maga szerint a Delaware államban folyó eljárás során több mint 145 millió oldalnak megfelelő elektronikus adatot szolgáltatott. Teljesen egyértelmű, hogy az a körülmény, hogy a Bizottság közigazgatási aktája „nagyszámú”, az Inteltől származó dokumentumot tartalmazott, nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az Intel által a Delaware államban folyó eljárás során szolgáltatott több mint 145 millió oldal között nem szerepeltek olyan dokumentumok, amelyekre az AMD terhelő körülményként hivatkozni kívánt volna.

395

A teljesség kedvéért rá kell mutatni, hogy a felperes a tárgyaláson kijelentette, amennyiben a Bizottság vizsgálata során engedélyt kért volna az AMD‑től a dokumentumok egy releváns kategóriájának felhasználására, az AMD szinte elkerülhetetlenül azt közölte volna, hogy ha az Intel az AMD egyes dokumentumait kéri, akkor az AMD a Bizottság irataihoz kíván benyújtani nagyszámú további dokumentumot, panasza alátámasztása érdekében. E nyilatkozat azonban nem áll összhangban a felperes azon, az írásbeli kérdésekre adott válaszok keretében tett kijelentésével, amely szerint az AMD‑nek nem fűződött érdeke a kölcsönösséghez a megtámadott határozat elfogadását megelőzően.

396

A felperes sikeresen nem kifogásolhatja azt sem, hogy a Bizottság semmilyen, az érintett időszakból származó bizonyítékra nem hivatkozik azon feltevése alátámasztására, amely szerint az AMD pozitívan állt volna az Intel kérelméhez a vizsgálat során, a kölcsönösség feltétele mellett. Nem a Bizottság feladata ugyanis annak bizonyítása, hogy az AMD engedélyt adott volna az Intel részére az AMD delaware‑i dokumentumainak felhasználására, hanem a felperesnek kell bizonyítania, hogy nem volt képes megszerezni ezt az engedélyt, bár minden erre irányuló lépést megtett.

397

Mivel nem volt kizárva, hogy az AMD engedélyt adott volna a felperes számára az AMD delaware‑i dokumentumainak felhasználására, a felperes feladata volt ezen engedély kérése. Nyilvánvaló, hogy pusztán az a körülmény, hogy az AMD ellentétes irányú engedélyt kérhetett volna, nem mentesítheti a felperest e kötelezettség alól. A felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság hiányos akta alapján hozta meg a megtámadott határozatot. E tekintetben rá kell mutatni, hogy a Bizottság aktája még teljesebb lett volna, ha az AMD delaware‑i dokumentumain kívül – amelyek a felperes szerint mentő jellegűek voltak – tartalmazta volna az Intel által a Delaware államban folyó eljárás során szolgáltatott dokumentumokat is, amelyek az AMD szerint terhelő jellegűek voltak. A felperes egyszerre nem húzhat előnyt a fenntartó végzésből, amennyiben az AMD nem nyújthatja be a Bizottságnak az Intel által a Delaware államban folyó eljárás során szolgáltatott dokumentumok között szereplő esetleges terhelő dokumentumokat, és kerülheti el e határozat hátrányait, azt igényelve a Bizottságtól, hogy szerezze be az AMD‑től az AMD által a Delaware államban folyó eljárás során szolgáltatott dokumentumok között szereplő esetleges mentő dokumentumokat.

398

A felperes ezenkívül előadja, hogy olyan jogszabályi rendelkezés hiányában, amely valamennyi közigazgatási jogorvoslati lehetőség kimerítését írja elő, az ilyen követelmény megfogalmazása a védelemhez való jog nem megfelelő korlátozását jelentené, és e tekintetben hivatkozik Mazák főtanácsnok Knauf Gips kontra Bizottság ügyre vonatkozó, a fenti 388. pontban hivatkozott indítványára (38. pont).

399

Az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben a Bizottság megtagadta a betekintést egy fellebbezőtől az eljárás egyéb felei által a kifogásközlésre adott válaszokba. Az említett fellebbező az aktákba való betekintéshez fűződő jogának megsértésére hivatkozott. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy a fellebbező nem hivatkozhat érvényesen védelemhez való jogának megsértésére. E tekintetben a Bizottság arra hivatkozott, hogy a fellebbező elmulasztotta kimeríteni a rendelkezésére álló jogorvoslatokat a kért betekintés megtagadását illetően, mivel nem fordult a meghallgatási tisztviselőhöz. Mazák főtanácsnok ezen érvelés elutasítását javasolta, és úgy ítélte meg, hogy az érdekelt féltől a Bizottság előtti közigazgatási eljárás során rendelkezésére álló jogorvoslatok kimerítését kifejezetten megkívánó jogi előírás hiányában egy ilyen korlátnak a Bíróság általi felállítása túlságosan korlátozná a fél védelemhez való jogát, és megakadályozná az igazságszolgáltatáshoz való jogának teljes érvényesülését (Mazák főtanácsnok Knauf Gips kontra Bizottság ügyre vonatkozó, a fenti 388. pontban hivatkozott indítványának 38. pontja).

400

A Bizottság hangsúlyozza, hogy Mazák főtanácsnok álláspontjával ellentétes egy másik ítélkezési gyakorlat, a Törvényszék T-44/00. sz., Mannesmannröhren-Werke kontra Bizottság ügyben 2004. július 8-án hozott ítélete (EBHT 2004., II-2223. o., 51–53. pont).

401

A jelen ügyben nincs szükség annak eldöntésére, hogy követni kell‑e Mazák főtanácsnok érvelését. A jelen eljárás alapjául szolgáló tényállás ugyanis eltér a Knauf Gips ügy alapjául szolgáló tényállástól. Az utóbbi ügyben az a kérdés merült fel, hogy a fellebbező köteles volt kimeríteni a Bizottság előtti közigazgatási eljárás során rendelkezésére álló valamennyi jogorvoslatot azzal szemben, hogy a Bizottság megtagadta tőle a betekintést egyes birtokában lévő dokumentumokba, mégpedig a többi fél által a kifogásközlésre adott válaszokba.

402

A jelen ügyben felmerülő kérdés nem a Bizottság határozata elleni jogorvoslati lehetőségek kimerítése, hanem az, hogy a Bizottság esetleges arra irányuló kötelezettségének, hogy beszerezze az AMD delaware‑i dokumentumait, feltételét képezték‑e a felperes arra irányuló erőfeszítései, hogy maga szerezze meg az AMD‑től az engedélyt e dokumentumok felhasználására. Valójában ez volt a helyzet, mivel a Bizottság arra irányuló kötelezettségének, hogy egy vizsgálattal érintett vállalkozás kérelmére beszerezzen bizonyos dokumentumokat, kivételes esetekre kell korlátozódnia, továbbá az szükséges, hogy az érintett vállalkozás számára ténylegesen lehetetlen legyen a szóban forgó dokumentumok Bizottsággal való közlése (lásd a fenti 375. pontot).

403

Hangsúlyozni kell, hogy itt nem egy olyan jog korlátozásról van szó, amellyel a felperes a védelemhez való joga alapján rendelkezik, azáltal hogy a jogorvoslatok kimerítését írják elő azzal szemben, hogy a Bizottság megtagadta e jogot. Ellenkezőleg, a felperes esetleges ahhoz fűződő joga terjedelmének meghatározásáról van szó, hogy a Bizottság bizonyos dokumentumok beszerzésével meghatározott vizsgálati intézkedéseket tegyen.

404

Mivel nem volt kizárva, hogy az AMD engedélyt adott volna az Intel számára az AMD delaware‑i dokumentumainak Bizottsághoz való benyújtására, adott esetben a kölcsönösség feltétele mellett, az Intelnek meg kellett volna próbálnia beszereznie ezt az engedélyt. Nem kell megvizsgálni azt a kérdést, hogy ezen túl az Intel részéről a delaware‑i bírósághoz intézett, a dokumentumok bizalmas minősítésének megszüntetésére irányuló kérelemnek lett volna‑e esélye a kedvező elbírálásra.

405

A fentiekből az következik, hogy a Bizottság nem volt köteles az AMD delaware‑i dokumentumainak beszerzésére, mivel a felperes nem bizonyította, hogy nem volt számára lehetséges az e dokumentumok felhasználására vonatkozó engedély beszerzése az AMD‑től.

406

A listából kitűnik, hogy azok a dokumentumok, illetve dokumentumkategóriák, amelyek beszerzésére a felperes a Bizottságot kérte, az AMD kapacitásainak korlátaira (a lista 1–9. pontja), a végrehajtási folyamatban tanúsított hiányosságaira (a lista 10–33. és 85. pontja), az Európában követett, magas árakon alapuló stratégiájára (a lista 34. és 35. pontja), gyenge műszaki és kereskedelmi teljesítményére, valamint beszállítói hitelességének hiányára (a lista 36–57., 83. és 84. pontja), az ágazatban követett gyakorlatokra (a lista 58–63. pontja), az Intel és az AMD közötti versenyre (a lista 64–82. pontja), és az AEC‑tesztet érintő adatokra (a lista 86. és 87. pontja) vonatkoztak.

407

Meg kell jegyezni, hogy a felperes állításainak megfelelően az AMD kapacitásainak korlátaira, a végrehajtási folyamatban tanúsított hiányosságaira, az Európában követett, magas árakon alapuló stratégiájára, valamint gyenge műszaki és kereskedelmi teljesítményére vonatkozó dokumentumok relevánsak lehettek volna annak bizonyítása szempontjából, hogy a felperes ügyfeleinek tényleges kereskedelmi okai voltak arra, hogy ne az AMD‑től, hanem az Inteltől szerezzék be szükségleteiket. Ki kell ugyanakkor emelni, hogy az ilyen tényleges kereskedelmi okok fennállása – még ha bizonyítást is nyer – nem lehet alkalmas a megtámadott határozatban a kizárólagossági engedmények és az álcázatlan korlátozások fennállásának bizonyítása érdekében hivatkozott bizonyítékok megcáfolására (lásd a lenti 540–543. és 1096–1101. pontot). Ezenkívül a megtámadott határozatban visszaélésszerűnek minősített magatartásokat illetően meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem köteles sem a magatartások konkrét hatásainak, sem pedig az e magatartások és az OEM‑ek üzleti döntései közötti okozati összefüggés bizonyítására (lásd a fenti 104. és 212. pontot).

408

Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy azon tény, miszerint más indokok alapján előnyösebb lehetett az a döntés, hogy a beszerzéseket kizárólag, vagy szinte kizárólag a felperestől intézzék, nem zárja ki azt, hogy az utóbbinak a megtámadott határozat tárgyát képező magatartásait az ügyfelek szintén figyelembe vehették döntéseik meghozatalakor.

409

Ebből következik, hogy a fenti 407. pontban felsorolt dokumentumkategóriák tekintetében nem teljesült az a feltétel, amely szerint valószínűnek kell lennie, hogy azon dokumentumok, amelyek beszerzését a vállalkozás a Bizottságtól kéri, védekezése szempontjából nagy jelentőséggel bírnak.

410

Ezzel összefüggésben el kell utasítani a felperes arra alapított érvét, hogy a vizsgálattal érintett vállalkozás megválaszthatja védekezésének módját. A vállalkozás védelmének hasznosságát ugyanis objektíven kell értékelni, és amennyiben a vizsgálattal érintett vállalkozás tévesen véli úgy, hogy egyes érvek rendkívül relevánsak védekezése szempontjából, a Bizottságot nem lehet arra kötelezni, hogy beszerezze azokat a dokumentumokat, amelyek e vállalkozás szerint alátámaszthatják ezeket az érveket.

411

Az Intel által hivatkozott, az ágazatban követett gyakorlatokat illetően a következőket kell megjegyezni.

412

A lista 58–60. pontja a CPU‑gyártók és a számítógép‑kiskereskedők közötti pénzügyi támogatásokra vonatkozó, az ágazatban követett gyakorlatokról szól. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az Intellel szemben a megtámadott határozatban a Bizottság nem azt kifogásolta, hogy pénzügyi támogatási megállapodásokat kötött az MSH‑val, hanem azt, hogy a pénzügyi ösztönzés feltétele a kizárólagosság volt. Az azt bizonyító dokumentumok, hogy a pénzügyi támogatási megállapodások bevett gyakorlatot jelentenek az ágazatban, tehát nem lehettek volna mentő jellegűek a felperes számára. Az a tény, hogy egyidejűleg a többi kiskereskedő is köthetett pénzügyi támogatási megállapodást az Intellel és az AMD‑vel, nem kérdőjelezheti meg azt a körülményt, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban hivatkozott bizonyítékok alátámasztják azt, hogy az Intel és az MSH között kötött megállapodásokban szerepelt egy kizárólagossági feltétel (lásd az alábbi 1487. pontot).

413

A lista 61–63. pontja olyan dokumentumokra vonatkozott, amelyek a „A hiányzó dokumentumok relevanciája [a 2007. évi kifogásközlés / a 2008. évi kiegészítő kifogásközlés] szempontjából” című rubrikában szereplő megjelölés szerint az AMD azon agresszív taktikái folytán voltak relevánsak, amelyek „rámutattak a verseny ádáz légkörére, és amelyek hozzájárultak annak egyértelművé tételéhez, hogy az Intel versenystratégiái a rendes, érdemeken alapuló verseny körébe tartoztak egy erősen versengő üzleti piacon”. E tekintetben rá kell mutatni, hogy az, hogy az agresszív taktikák bevettek lehettek a CPU‑ágazatban, nem kérdőjelezheti meg sem a kizárólagossági engedmények és az álcázatlan korlátozások fennállásának bizonyítását, sem pedig azok visszaélésszerűnek minősítését. Ugyanez a helyzet a „versengő légkör” fennállásával. E tény legfeljebb a tényleges kiszorítás elmaradását bizonyíthatja, Ezzel szemben nem cáfolhatja meg a megtámadott határozat tárgyát képező magatartások fennállását, és nem kérdőjelezheti meg azok alkalmasságát a verseny korlátozására.

414

Azzal kapcsolatban, hogy az Intel versennyel szembesült (a lista 64–82. pontja), a következőket kell kiemelni.

415

A lista 64. pontja egy olyan OEM helyzetére vonatkozik, amelynek vonatkozásában a megtámadott határozatban semmilyen jogsértést sem állapítottak meg. Azok a dokumentumok tehát, amelyek a felperes szerint bizonyíthatnák, hogy az AMD nem volt akadályoztatva abban, hogy versenyezzen az Intellel ezen OEM tekintetében, nem lehettek volna mentő jellegűek az Intel szempontjából.

416

A lista 65–71. pontja olyan dokumentumokra vonatkozik, amelyek a felperes szerint annak bizonyítása szempontjából relevánsak, hogy „az AMD és az Intel legjobb képességeik szerint versenyeztek annak érdekében, hogy üzletet kössenek a Lenovóval, ami azt bizonyítja, hogy rendes, az érdemeken alapuló verseny állt fenn egy erősen versengő piacon”. A felperes azt kérte a Bizottságtól, hogy olyan dokumentumokat szerezzen be, amelyek az AMD által a Lenovo részére tett ajánlatokra, illetve az e vállalkozások közötti tárgyalásokra vonatkoznak. E tekintetében rá kell mutatni, hogy az, hogy az AMD szintén tett ajánlatokat a Lenovónak, és tárgyalt vele, nem alkalmas az Intel által a Lenovo tekintetében tanúsított, a megtámadott határozat tárgyát képező magatartások fennállásának és azok versenykorlátozásra való alkalmasságának megkérdőjelezésére. Pusztán az a tény ugyanis, hogy a Lenovo tárgyalt az AMD‑vel, nem zárja ki sem azt, hogy a Lenovo azzal a feltétellel részesült pénzügyi ösztönzésben, hogy elhalasztja az AMD CPU‑val felszerelt termékek piacra való bevezetését, valamint hogy kizárólag a felperestől szerzi be szükségleteit, sem azt, hogy ezek az ösztönzések hatást gyakoroltak a Lenovo üzleti döntéseire (lásd az alábbi 530. és 1089. pontot).

417

A lista 72–82. pontja olyan dokumentumokra vonatkozik, amelyek a felperes szerint annak bizonyítása szempontjából relevánsak, hogy „az AMD és az Intel versenyeztek annak érdekében, hogy üzletet kössenek az MSH‑val, és az AMD egyenértékű feltételekkel szembesült a piac megszerzésére irányuló versengést illetően, ha ez volt a szándéka”. A felperes azt kérte a Bizottságtól, hogy olyan dokumentumokat szerezzen be az AMD‑től, amelyek az AMD által a német MediaMarkt társaság részére 2002 és 2004 között tett azon ajánlatokra vonatkoznak, amelyek az MSH részéről az AMD CPU‑val felszerelt termékek vásárlását illető érdeklődéshez, illetve az AMD megfelelő ajánlataihoz kapcsolódnak, továbbá az AMD által más kiskereskedők részére tett ajánlatokat illető dokumentumokat. E tekintetben meg kell állapítani, hogy az a körülmény, hogy az AMD is tett ajánlatokat a MediaMarkt részére, valamint az a körülmény, hogy az MSH mérlegelte annak lehetőségét, hogy AMD CPU‑val felszerelt termékeket vásároljon, nem alkalmas az Intel által az MSH tekintetében tanúsított, a megtámadott határozat tárgyát képező magatartások fennállásának és azok versenykorlátozásra való alkalmasságának megkérdőjelezésére. Pusztán az a tény ugyanis, hogy az AMD ajánlatokat tett a MediaMarkt részére, valamint hogy az MSH mérlegelte annak lehetőségét, hogy AMD CPU‑val felszerelt termékeket vásároljon, nem zárja ki sem azt, hogy az MSH azzal a feltétellel részesült pénzügyi ösztönzésben, hogy kizárólag Intel CPU‑val felszerelt termékeket árul, sem azt, hogy ezek az ösztönzések hatást gyakoroltak az MSH üzleti döntéseire (lásd a lenti 530. és 1089. pontot). Az AMD által más kiskereskedők részére tett ajánlatok a fenti 412. pontban kifejtett indokok miatt nem kérdőjelezhetik meg a megtámadott határozat következtetéseit.

418

Az AEC‑tesztet érintő adatokat illetően (a lista 86. és 87. pontja) elegendő arra emlékeztetni, hogy a jelen ügyben az AEC‑teszt nem releváns (lásd a fenti 142–166. pontot).

419

A fentiekből következik, hogy a listában szereplő egyetlen dokumentum vagy dokumentumkategória sem volt olyan jelentős a felperes védekezése szempontjából, hogy a Bizottság köteles lett volna azok beszerzésére.

420

A felperes ezenkívül olyan új dokumentumokra hivatkozik, amelyeket a közte és az AMD között Delaware államban folyó eljárás rendezését követően a válaszhoz csatolva ő maga nyújtott be, és amelyekre a válasz 298–304. pontjában hivatkozik, mivel álláspontja szerint e dokumentumok mentő jellegűek. E dokumentumok azonban nem alkalmasak azon eredmény megkérdőjelezésére, amelyre a Bizottság jutott, a Bizottság által vitatott elfogadhatóságukról való döntés nélkül.

421

E tekintetben rá kell mutatni, hogy az értékelési szempont nem az a kérdés, hogy az AMD egyes delaware‑i dokumentumai mentő jellegűek voltak‑e, mivel a jelen ügyben felmerülő kérdés nem az iratokba való betekintés megtagadását érinti, hanem a Bizottság arra irányuló kötelezettségét, hogy gondosan és pártatlanul folytassa le a vizsgálatot. A Bizottság bizonyos dokumentumok beszerzésére irányuló kötelezettségének fennállását a fenti 374–382. pontban meghatározott feltételek alapján kell megvizsgálni, többek között azon feltétel alapján, amely szerint a közigazgatási eljárás során valószínűnek kell lennie, hogy a szóban forgó dokumentumok az érintett vállalkozás védekezése szempontjából nagy jelentőséggel bírnak.

422

A teljesség kedvéért e dokumentumok tartalmát illetően a következőkre kell rámutatni.

423

A felperes előadja, hogy e dokumentumokból többek között az tűnik ki, hogy az AMD nem járt sikerrel a Dellnél, mivel azt aggasztotta, hogy az AMD nem tartotta be teljesítménnyel kapcsolatos ígéreteit, illetve hogy az AMD elismerte, hogy a Dellnek tényleges kereskedelmi okai voltak arra, hogy ne tőle szerezze be szükségleteit, valamint hogy a Dell továbbra is kapcsolatokat tartott fenn az AMD‑vel. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az a körülmény, miszerint a Dellnek más indokai is lehettek arra, hogy ne eszközöljön beszerzést az AMD‑től, nem zárja ki sem a kizárólagossági engedmények bizonyítását, sem azok verseny korlátozására való alkalmasságát (lásd a lenti 540–546. pontot). Ehhez hasonlóan az a tény, hogy a Dell kapcsolatokat tartott fenn az AMD‑vel, és folyamatosan értékelte annak lehetőségét, hogy attól beszerzéseket eszközöljön, nem kérdőjelezi meg a kizárólagossági engedmények fennállását (lásd a lenti 530. pontot).

424

A felperes előadja azt is, hogy a szóban forgó dokumentumok egyikéből kitűnik, hogy [bizalmas] a HP‑től jelezte az AMD‑nek, hogy „[az AMD által a HP‑nál elszenvedett] kudarcoknak semmi köze nincs az Intelhez”. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bizottság a jogilag megkövetelt módon bizonyította a kizárólagossági engedmények és az álcázatlan korlátozások fennállását, ahogy az az alábbi 673–873. pontból kitűnik. Az Intel által hivatkozott dokumentum csak azt a körülményt bizonyíthatja, hogy a HP az AMD‑vel tartott egyik találkozó során tagadta, hogy az AMD által a HP‑nál elszenvedett kudarcok az Intel magatartásához kapcsolódtak. E körülmény nem kérdőjelezheti meg azokat a bizonyítékokat, amelyek egyértelműen alátámasztják a kizárólagossági engedmények és az álcázatlan korlátozások fennállását. Ezzel összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy a HP‑nek érdeke fűződött ahhoz, hogy ne közölje az AMD‑vel a közötte és az Intel között kötött megállapodások íratlan feltételeit.

425

Ehhez hasonlóan, az AMD‑nek a kudarcai okaival kapcsolatos belső reflexiói, valamint az AMD‑nek a termékei minőségére és hírnevére vonatkozó belső e‑mailjei nem kérdőjelezhetik meg a kizárólagossági engedmények és az álcázatlan korlátozások fennállását. Legfeljebb azt a körülményt bizonyíthatják, hogy az ügyfeleknek egyéb okaik is lehettek arra, hogy szükségleteiket az Inteltől szerezzék be.

426

Rá kell mutatni, hogy a listában szereplő pontok többsége nem konkrét dokumentumokra vonatkozik, hanem dokumentumkategóriákra.

427

A Bizottság joggal hangsúlyozza, hogy ha helyt adott volna a felperes teljes kérelmének, és felhívta volna az AMD‑t, hogy nyújtsa be a listán szereplő valamennyi dokumentumkategóriát, akkor az AMD rendkívül nagy mennyiségű dokumentumot nyújthatott volna be. Rá kell mutatni, hogy a felperes nyilatkozata szerint az AMD körülbelül 45 millió oldalnyi bizonyítékot terjesztett elő a Delaware államban folyó eljárás során. Ha a Bizottság például arra hívta volna fel, hogy nyújtson be „minden, az AMD kapacitáskorlátaira vonatkozó AMD‑dokumentumot” (a lista 1–3. pontja), akkor az AMD potenciálisan rendkívül nagy mennyiségű dokumentumot nyújthatott volna be a Bizottságnak. Ugyanez a helyzet például „az AMD minden, az AMD értékesítési előrejelzéseire és értékesítési adataira vonatkozó dokumentumával” (a lista 6–9. pontja), „az AMD minden, szállítási és tervezési kudarcára vonatkozó dokumentumával” (a lista 10–12., 16–24, 33. és 52–56. pontja), „az AMD minden, teljesítményével és fogyasztói megítélésével kapcsolatos dokumentumával a vállalati szegmensben” (a lista 13., 37–43. és 57. pontja), illetve „a hordozható számítógépek szegmensében” (a lista 48–59. és 51. pontja).

428

A Bizottság vizsgálatát jelentős mértékben késleltethette volna, ha valamennyi, e széles kategóriákba tartozó dokumentum benyújtását kéri, tanulmányozza a benyújtott dokumentumokat, azokba betekintést biztosít a felperes számára és összegyűjti a felperes e dokumentumokkal kapcsolatos észrevételeit.

429

A Bizottság tehát jogszerűen tekinthette úgy, hogy az Intel kérelme összességében aránytalan volt ahhoz a hozzáadott értékhez képest, amellyel e dokumentumok kiegészíthették volna a már a birtokában lévő dokumentumokat.

430

A Bizottság figyelembe vehette azt a körülményt is, hogy az eljárás előrehaladott szakaszban volt, amikor a felperes azt kérte tőle, hogy szerezze be e kiegészítő dokumentumokat, valamint hogy fennállt volna a megtámadott határozat meghozatalát érintő jelentős késedelem kockázata, amennyiben helyt adott volna a felperes kérelmének.

431

Ahogy a Bizottság hangsúlyozza, a felperes érvelése azt eredményezi, hogy a Bizottság helyett a vizsgálat tárgyát képező vállalkozásra ruháznak diszkrecionális jogkört az erőforrásoknak a versenyjog hatékony alkalmazását célzó felhasználása tekintetében.

432

Végül emlékeztetni kell arra, hogy a 2008. május 21‑i levéllel, miután online közzétették a felperes és az AMD által a közöttük Delaware államban folyó eljárás keretében készített előkészítő iratokat, a Bizottság mind a felperest, mind az AMD‑t felhívta arra, hogy nyújtsanak be hozzá minden általuk szerkesztett vagy kapott, előkészítő beadványaikban hivatkozott dokumentumot (lásd a fenti 340. pontot).

433

Ahogy azt a Bizottság hangsúlyozza, a delaware‑i bíróság 2008. március 28‑i végzése azt tartalmazta, hogy ezeknek az előkészítő iratoknak mindkét fél esetében tartalmazniuk kell „az állításaik vagy védekezésük egyes elemeit alátámasztó főbb ténykörülményeket”.

434

A Bizottság tehát joggal tekinthette úgy, hogy megkapta azokat a terhelő és mentő bizonyítékokat, amelyeket a felek a leginkább relevánsnak tekintenek. A Bizottság úgy tekinthette, hogy megtette az ahhoz szükséges lépéseket, hogy kellőképpen teljes képe legyen az ügyről, azáltal hogy felhívta az Intelt és az AMD‑t arra, hogy nyújtson be minden előkészítő beadványaikban hivatkozott dokumentumot.

435

Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben a kérdés, hogy a Bizottság betartotta‑e az ügy gondos és pártatlan megvizsgálására vonatkozó kötelezettségét (lásd a fenti 358. pontot). Mivel a Bizottság minden, a felperes és az AMD által előkészítő beadványaikban hivatkozott dokumentumot bekért, ezért nem lehet azt kifogásolni, hogy a Bizottság részrehajló vizsgálatot folytatott volna.

436

A fentiek összességéből az következik, hogy el kell utasítani az arra vonatkozó kifogást, hogy a Bizottság elutasította bizonyos dokumentumok beszerzését az AMD‑től. A felperesnek ugyanis meg kellett volna próbálnia beszerezni az AMD engedélyét arra, hogy a Bizottsággal közölje az AMD delaware‑i dokumentumait. Az a körülmény, hogy ezt a felperes nem tette meg, elegendő e kifogás elutasításához, mivel a fenti 374–382. pontban megfogalmazott feltételek kumulatívak. Ezenkívül a Bizottság nem volt köteles beszerezni az AMD delaware‑i dokumentumait, mivel nem volt valószínű, hogy azok nagy jelentőséggel bírnának a felperes védekezése szempontjából. Ezenfelül a Bizottság jogszerűen tekinthette úgy, hogy az Intel kérelme összességében aránytalan volt ahhoz a hozzáadott értékhez képest, amellyel e dokumentumok kiegészíthették volna a már a Bizottság birtokában lévő dokumentumokat. Nem szükséges tehát megvizsgálni azt a kérdést, hogy a felperes pontosabban is meg tudta volna‑e jelölni azokat a dokumentumokat, amelyek beszerzését a Bizottságtól kérte.

519

Az ACT által támogatott felperes előadja, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság tévesen támaszkodott a Dell belső előrejelzéseire. A felperes szerint az az állítás, amely szerint a Dell meg volt győződve arról, hogy az MCP‑engedmények szintje az Intel kizárólagos értékesítőjeként betöltött státuszán alapult, a jogbiztonság elve alapján jogilag nem releváns. Az erőfölényben lévő vállalkozás felelőssége nem alapulhat azon, amit az ügyfelei hisznek. A tárgyalás során a felperes e tekintetben lényegében azt fejtette ki, hogy magatartásának fennállása nem vezethető le egy ügyfél előrejelzéseiből, mivel ezek az előrejelzések ésszerűtlenek lehetnek.

520

Az ACT a tárgyaláson előadta, hogy azon tényt, miszerint a Bizottság a visszaélés fennállására vonatkozó elméletét a Dell belső becsléseire alapította, alátámasztja az a körülmény is, amely szerint a felperes magatartása nem változott sem a megtámadott határozatban kifogásolt jogsértés időszakának elején, sem annak végén. Az ACT szerint a Bizottság a jogsértéssel érintett időszak elejének és végének megállapítása érdekében kizárólag a Dellen belüli, arra vonatkozó belső spekulációk elejére és végére hivatkozott, hogy milyen következményei lehetnek az AMD‑től történő részleges beszerzésnek. Amikor a Törvényszék érvelését illetően meghallgatta, az ACT kiemelte, hogy nem állítja, hogy a jogsértésnek a megtámadott határozatban rögzített tartamát csökkenteni kell, csupán azt, hogy a visszaélés fennállásának a Bizottság által kidolgozott elmélete a Dellen belüli belső spekulációkon alapult.

521

Rá kell mutatni, hogy a jelen ügyben formális kizárólagossági feltétel hiányában a Bizottság a Dell belső előrejelzéseire támaszkodott annak bizonyítása érdekében, hogy a felperes de facto jelezte a Dellnek a kifogásolt időszak során, hogy az MCP engedmények szintje ilyen feltételhez van kötve. E megközelítés, amelynek segítségével a Bizottság pusztán a felperes magatartásának bizonyítása érdekében vette figyelembe egy ügyfél várakozásait, nem kifogásolható.

522

Igaz, hogy a fenti 98. pontban hivatkozott Deutsche Telekom ügyben hozott ítélet 198. és 202. pontjában, valamint a fenti 88. pontban hivatkozott TeliaSonera‑ügyben hozott ítélet 41. és 44. pontjában a Bíróság megerősítette, hogy a valamely erőfölényben lévő vállalkozás által folytatott árpolitika megengedhetőségének értékelése végett főszabály szerint az erőfölényben lévő vállalkozás részéről felmerült költségekre alapított árakkal kapcsolatos feltételekre kell támaszkodni, valamint hogy annál is inkább indokolt e megközelítés, mivel megfelel a jogbiztonság általános elvének is, hiszen az erőfölényben lévő vállalkozás árainak és költségeinek figyelembevétele lehetővé teszi az utóbbi számára, hogy értékelje saját magatartásának jogszerűségét.

523

Ugyanakkor ez az ítélkezési gyakorlat, amely korlátozza az árpolitika megengedhetőségének értékelése során figyelembe vehető jogi szempontokat, nem gátolja a Bizottságot abban, hogy a tények szintjén egy ügyfél belső várakozásaira támaszkodjon az erőfölényben lévő vállalkozás magatartásának bizonyítása érdekében. A jelen ügyben az erőfölénnyel való visszaélés fennállására vonatkozó jogi kifogás azon a körülményen alapul, amely szerint a felperes olyan engedményrendszert alkalmazott, amelynek szintje de facto a kizárólagosság feltételétől függött. E kifogás tehát kizárólag a felperes olyan magatartásán alapul, amelyről az szükségképpen tudomással bírt. Ezzel szemben az nem a Dell belső előrejelzésein alapul, amelyekre a Bizottság csak a szóban forgó magatartás ténybeli bizonyítása érdekében támaszkodott.

524

Ugyanezen okok miatt el kell utasítani az ACT azon érvét, amely szerint a Bizottság a jogsértéssel érintett időszak elejének és végének megállapítása érdekében kizárólag a Dellen belüli, arra vonatkozó belső spekulációk elejére és végére hivatkozott, hogy milyen következményei lehetnek az AMD‑től történő részleges beszerzésnek. Mivel ugyanis a Bizottság a megtámadott határozatban magának a felperesnek a magatartását kifogásolta, semmi sem zárta ki, hogy e magatartás kezdetének és végének megállapítása érdekében a Dell belső előrejelzéseire támaszkodjon.

525

Végül el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint magatartásának fennállása nem vezethető le egy ügyfél előrejelzéseiből, mivel ezek az előrejelzések ésszerűtlenek lehetnek. Az igaz, hogy főszabály szerint a felperes cáfolhatja a Bizottság által a megtámadott határozatban ismertetett bizonyítást annak bizonyítása révén, hogy a Dell belső előrejelzései, amelyek alapján a Bizottság megállapította, hogy a felperes kizárólagossági engedményt alkalmazott, ésszerűtlenek voltak, és hogy azokat következésképpen nem a felperes magatartása eredményezte. A jelen ügyben azonban a felperes ezt nem bizonyította. Ellenkezőleg, az a tény, hogy a Dell belső előrejelzései egybevágnak az Intel belső dokumentumainak, illetve a 2004. december 7‑i e‑mail tartalmával (lásd a fenti 505–515. pontot), megerősíti, hogy ezek az előrejelzések nem voltak ésszerűtlenek, hanem éppen azon alapultak, amit a felperes a Dellel közölt.

526

A felperes lényegében úgy érvel, hogy a Bizottság tévesen elmulasztotta annak bizonyítását, hogy az MCP engedményeket ténylegesen aránytalanul csökkentették volna, amennyiben a Dell ügy dönt, hogy részlegesen az AMD‑től is eszközöl beszerzést. Különösen a Dell belső dokumentumaiban nem veszik figyelembe a Dell engedményeit érintő tényleges módosításokat. Azokban ehelyett azzal kapcsolatos feltételezések szerepelnek, hogy mi történhetett volna, ha a Dell úgy döntött volna, hogy az AMD‑től eszközöl beszerzést.

527

Meg kell állapítani, hogy a kizárólagossági engedmény versenykorlátozásra való alkalmassága azon alapul, hogy kizárólagos beszerzésre ösztönözheti az ügyfelet (lásd ebben az értelemben a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítélet 90. pontját és a Bíróság fenti 74. pontban hivatkozott British Airways ügyben hozott ítéletének 62. pontját). Márpedig az ilyen ösztönzés fennállása nem függ attól a kérdéstől, hogy az engedmény ténylegesen csökkent vagy megszűnt‑e, ha megsértették a kizárólagossági feltételt, amelyhez biztosítását kapcsolták (lásd ebben az értelemben a Törvényszék fenti 72. pontban hivatkozott Tomra‑ügyben hozott ítéletének 300. pontját). E tekintetben ugyanis elegendő az, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás olyan benyomást keltsen az ügyfélben, hogy ez fog történni. A döntő tényezőt azok a körülmények jelentik, amelyekre az ügyfélnek az erőfölényben lévő vállalkozás közlése alapján számítania kellett, amikor megadta megrendelését, nem pedig az utóbbi által az ügyfél arra vonatkozó döntésére adott tényleges reakció, hogy az megváltoztatja beszerzési forrását.

[omissis]

539

A felperes előadja, hogy a Dell az AMD‑től való beszerzés esetén az engedmények aránytalan csökkentésétől való bárminemű aggálytól teljesen független okokból eszközölt kizárólag nála beszerzést. Először, a Dell az Inteltől való kizárólagos beszerzés alacsonyabb költsége miatt döntött úgy, hogy alacsony költségű üzleti modellje keretében kizárólag az Inteltől vásárol. Másodszor, a Dell úgy ítélte meg, hogy az Intel CPU‑i általában jobb minőségűek az AMD CPU‑inál, valamint hogy az Intel beszállítóként nagyobb kapacitásokkal rendelkezik. Harmadszor, a Dellt aggasztotta „[az AMD] terveinek fenntarthatósága, valamint [az AMD] lapkakészletek ökoszisztémája”. Negyedszer, a Dell kételkedett az AMD mint beszállító megbízhatóságában. Ötödször, a Dell megállapította, hogy az AMD‑től való beszerzés jelentős logisztikai problémákkal járna. Hatodszor, a Dell aggódott amiatt, hogy az AMD nem lesz képes jelentős mennyiségű igényei kielégítésére.

540

E tekintetben meg kell állapítani először, hogy a felperes érvei hatástalanok, mivel az arra vonatkozó bizonyítás megcáfolására irányulnak, hogy a felperes jelezte a Dell részére, hogy az MCP engedmények szintje a kizárólagossági feltételhez kapcsolódik.

541

Érveivel ugyanis a felperes a közötte és a Dell között a kifogásolt időszak során fennálló kizárólagossági viszony létezését a kizárólagossági engedményektől eltérő okokkal próbálja megmagyarázni. Márpedig a megtámadott határozatban a Bizottság nem pusztán a felperes és a Dell közötti kizárólagossági viszony fennállása alapján vezette le a kizárólagossági engedmények fennállását, oly módon, hogy e bizonyítás megcáfolása érdekében a felperesnek elegendő lehetett volna egy alternatív magyarázatot szolgáltatnia. Ellenkezőleg, a Bizottság – különösen a Dell és az Intel belső dokumentumaira, a Dell 18. cikk alapján adott válaszára, valamint a 2004. december 7‑i e‑mailre támaszkodva – pontos és egybehangzó bizonyítékokat alapján megállapította, hogy a felperes azt jelezte a Dellnek, hogy az MCP engedmények szintje a kizárólagos beszerzés feltételéhez kötődött (lásd a fenti 446–515. pontot). A felperesnek a Dell kizárólagos beszerzésre vonatkozó állítólagos független indokaira vonatkozó érvei azonban nem érintik közvetlenül a megtámadott határozatban rögzített bizonyítékokat. Azok ehelyett e bizonyítékok közvetett megkérdőjelezésére korlátozódnak, alternatív magyarázatot nyújtva a felperes és a Dell közötti kizárólagossági viszony fennállására a kifogásolt időszak során. Az ilyen közvetett vitatás semmiképpen sem lehet elegendő a megtámadott határozatban rögzített bizonyítékok bizonyító erejének megcáfolására.

542

Ezenkívül az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy amennyiben a Bizottság olyan bizonyítékokra hivatkozik, amelyek főszabály szerint elegendők a jogsértés megtörténtének bizonyításához, akkor az, ha az érintett vállalkozás annak lehetőségére hivatkozik, hogy olyan körülmény állhatott fenn, amely alkalmas lehetett az említett bizonyítékok bizonyító erejének befolyásolására, nem elegendő ahhoz, hogy a Bizottságra háruljon a bizonyítási teher arra vonatkozóan, hogy e körülmény a bizonyítékok bizonyító erejét nem befolyásolta. Éppen ellenkezőleg, azon eset kivételével, amikor az érintett vállalkozás magának a Bizottságnak a magatartása miatt nem képes ilyen bizonyítékot szolgáltatni, az érintett vállalkozásnak kell a jogilag megkövetelt módon bizonyítania egyrészt az általa hivatkozott körülmény fennállását, másrészt pedig azt, hogy e körülmény kétségessé teszi a Bizottság által hivatkozott bizonyítékok bizonyító erejét (a fenti 67. pontban hivatkozott E.ON Energie kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 56. pontja).

543

Márpedig meg kell állapítani, hogy azáltal, hogy alternatív magyarázatot nyújt a közötte és a Dell közötti kizárólagossági viszony fennállására, a felperes nem kérdőjelezi meg azt a tényt, hogy az MCP engedmények szintje a kizárólagos beszerzés feltételéhez kötődött. Még ha fel is tesszük, hogy a felperesnek sikerül bebizonyítania, hogy a Dell kizárólag a felperes által hivatkozott okokból eszközölt tőle beszerzést, e körülmény akkor sem kérdőjelezi meg azon bizonyítékok bizonyító erejét, amelyek alapján a Bizottság megállapította a kizárólagossági engedmény fennállását. A felperes által vázolt bizonyítás ugyanis csak a kizárólagossági engedmény – amelynek fennállását a jogilag megkövetelt módon bizonyították a megtámadott határozatban – és a Dell arra vonatkozó döntése közötti okozati összefüggés megcáfolását teszi lehetővé, hogy kizárólag a felperestől eszközöl beszerzést. Nem teszi azonban lehetővé a kizárólagossági engedmény mint olyan fennállásának megcáfolását.

544

Ebből következik, hogy a felperes érvei hatástalanok, amennyiben az arra vonatkozó bizonyítás megcáfolására irányulnak, hogy a felperes azt közölte a Dellel, hogy az MCP engedmények szintje a kizárólagos beszerzés feltételéhez kötődik.

545

Másodszor, meg kell állapítani, hogy a felperes érvei annyiban is hatástalanok, amennyiben a kizárólagossági engedményeknek tulajdonított visszaélésszerű magatartás jogi minősítésének megkérdőjelezésére irányulnak. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a kizárólagossági engedmény visszaélésszerűnek minősítése nem igényli sem a piacra gyakorolt konkrét hatás, sem az okozati összefüggés bizonyítását (lásd a fenti 103. és 104. pontot). Az ilyen engedmény a verseny korlátozására való alkalmassága miatt jogellenes. Még ha fel is tesszük, hogy a felperesnek sikerül megcáfolnia az okozati összefüggés fennállását a kizárólagossági engedmények nyújtása, és a Dell arra vonatkozó döntése között, hogy kizárólag a felperestől eszközöl beszerzést, ez nem kérdőjelezi meg az MCP engedmények versenykorlátozásra való alkalmasságát. Minden olyan pénzbeli előny ugyanis, amelynek nyújtása kizárólagossági feltételhez kötődődik, szükségképpen alkalmas az ügyfél kizárólagos beszerzésre ösztönzésére, anélkül hogy releváns lenne, hogy az ügyfél kizárólag az erőfölényben lévő vállalkozástól eszközölne‑e beszerzést kizárólagossági engedmény hiányában.

546

Ennélfogva meg kell állapítani, hogy hatástalanok a felperesnek az egyéb olyan indokok fennállására vonatkozó érvei, hogy a Dell kizárólag tőle eszközölt beszerzést a kifogásolt időszak során. Semmiképpen sem alkalmasak arra, hogy megcáfolják a kizárólagossági engedmény fennállásának bizonyítását, illetve visszaélésszerű jogi minősítését. Következésképpen ezeket az érveket el kell utasítani, anélkül hogy meg kellene vizsgálni azok megalapozottságát, és dönteni kellene arról, hogy a felperes a jogilag megkövetelt módon bizonyította‑e azt, hogy a Dell kizárólag a kizárólagossági engedmény fennállásától eltérő okokból eszközölt kizárólag a felperestől beszerzést.

[omissis]

601

A felperes az kifogásolja, hogy a Bizottság megsértette a védelemhez való jogát, mivel nem vett fel megfelelő jegyzőkönyvet a 2006. augusztus 23‑án a Bizottság szolgálatai és D1 [bizalmas] között tartott találkozóról. A Bizottság csak azt követően ismerte el e találkozó megszervezését, hogy a felperes bizonyította előtte a témák listájának létezését, tagadva ugyanakkor azt, hogy jegyzőkönyvet vettek volna fel. Néhány hónappal később a meghallgatási tisztviselő elismerte a belső feljegyzés létezését, kijelentve ugyanakkor, hogy olyan belső dokumentumról van szó, amelybe a felperesnek nincs joga betekinteni. A Bizottság végül „udvariasságból” 2008. december 19‑én megküldte az Intelnek a belső feljegyzés egy másolatát, amelyben számos részt kitakartak.

602

A felperes szerint mind a témák listájából, mind pedig a belső feljegyzésből kitűnik, hogy a Bizottság és D1 között tartott találkozó a Dellel kapcsolatos kulcskérdésekre vonatkozott. Valószínű, hogy D1 az Intel tisztázására alkalmas bizonyítékokat szolgáltatott.

[omissis]

612

Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a Bizottság elkövetett‑e szabálytalanságot a közigazgatási eljárás során, meg kell állapítani először, hogy a Bizottság nem sértette meg az 1/2003 rendeletnek a 773/2004 rendelet 3. cikkével együttesen értelmezett 19. cikkének (1) bekezdését. A Bizottság ugyanis nem volt köteles a D1‑gyel tartott találkozót az e rendelkezések értelmében vett hivatalos kikérdezésként megszervezni.

613

Az 1/2003 rendelet 19. cikkének (1) bekezdése azt írja elő, hogy a Bizottság adatokat kérhet minden olyan természetes vagy jogi személytől, aki hozzájárul ahhoz, hogy a vizsgálat tárgyára vonatkozó információk beszerzése céljából kikérdezzék. A 773/2004 rendelet 3. cikke az utóbbi rendelkezésen alapuló kikérdezések tekintetében bizonyos alaki szabályokat ír elő. A 773/2004 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének megfelelően a Bizottságnak a kikérdezés megkezdésekor meg kell jelölnie a kikérdezés jogalapját és célját, és emlékeztetni kell annak önkéntes jellegére. A kikérdezett személyt tájékoztatnia kell továbbá arról a szándékáról, hogy a kikérdezést rögzíti. Az említett cikk (3) bekezdése szerint a Bizottság a kikérdezett személy nyilatkozatait bármilyen formában rögzítheti. A felvétel egy példányát jóváhagyás céljából hozzáférhetővé teszik a kikérdezett személy számára. Szükség esetén a Bizottság határidőt tűz ki, amelyen belül a kikérdezett személy közölheti vele a nyilatkozattal kapcsolatos helyesbítéseit.

614

Márpedig meg kell állapítani, hogy az 1/2003 rendeletnek a 773/2004 rendelet 3. cikkével együttesen értelmezett 19. cikke (1) bekezdésének hatálya nem terjed ki a Bizottság által folytatott vizsgálat tárgyával kapcsolatos minden találkozóra. Meg kell ugyanis különböztetni a Bizottság által az említett rendelkezések alapján végzett hivatalos kikérdezéseket a nem hivatalos megbeszélésektől. A közigazgatás megfelelő működésének gyakorlati szükségletei, valamint a versenyszabályok hatékony védelméhez fűződő érdek igazolja azt, hogy a Bizottság rendelkezésére áll a lehetőség, hogy olyan találkozókat tartson, amelyekre nem vonatkoznak a 773/2004 rendelet 3. cikke által előírt alaki szabályok. Mind eljárásgazdaságossági indokok, mind pedig az az elrettentő hatás, amelyet a hivatalos kikérdezés egy tanú arra való hajlandóságára gyakorolhat, hogy információkat szolgáltasson, az ellen szól, hogy a Bizottság általános jelleggel köteles legyen minden találkozót a 773/2004 rendelet 3. cikke által előírt alaki szabályoknak megfelelően megtartani. Ha a Bizottság a határozatában terhelő bizonyítékként kíván felhasználni egy nem hivatalos megbeszélés során kapott információt, azt hozzáférhetővé kell tennie a kifogásközlés címzettjeként szereplő vállalkozás számára; adott esetben e célból az aktába helyezendő írásbeli dokumentumot kell készítenie (lásd ebben az értelemben a fenti 359. pontban hivatkozott Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 352. pontját, valamint a Törvényszék T-38/02. sz., Groupe Danone kontra Bizottság ügyben 2005. október 25-én hozott ítéletének [EBHT 2005., II-4407. o.] 67. pontját). Ugyanakkor a Bizottság úgy is felhasználhatja a nem hivatalos megbeszélés során kapott információkat, többek között szilárdabb bizonyítékok megszerzése érdekében, hogy az ilyen információkat nem teszi hozzáférhetővé az érintett vállalkozások számára.

615

Az 1/2003 rendelet 19. cikke (1) bekezdésének szövegből – amely szerint a Bizottság „a vizsgálat tárgyára vonatkozó információk beszerzése céljából”„adatokat kérhet” egy adott személytől – kitűnik, hogy a Bizottság diszkrecionális jogkörrel rendelkezik annak eldöntésére, hogy egy találkozót a 773/2004 rendelet 3. cikkében szereplő alaki követelmények alá von‑e. A szöveg ezen értelmezését megerősíti az 1/2003 rendelet 773/2004 rendelet 3. cikkével együttesen értelmezett 19. cikkének célja. A Bizottság arra irányuló kötelezettségéből, hogy a felvételt jóváhagyás céljából hozzáférhetővé tegye a kikérdezett személy számára, az következik, hogy a 773/2004 rendelet 3. cikke által előírt alaki követelmények a kikérdezett személy védelme mellett főként a beszerzett nyilatkozatok megbízhatóságának növelésére irányulnak. Ily módon az említett rendelkezések nem vonatkoznak minden, a vizsgálat tárgyával kapcsolatos találkozóra, hanem csak azokra az esetekre, amelyekben a Bizottság olyan terhelő és mentő információkat gyűjt, amelyekre az adott vizsgálatot lezáró határozatában bizonyítékként hivatkozhat. Ezzel szemben e rendelkezéseknek nem célja, hogy korlátozzák a Bizottság lehetőségét arra, hogy nem hivatalos megbeszéléseket szervezzen.

616

Az 1/2003 rendelet 773/2004 rendelet 3. cikkével együttesen értelmezett 19. cikkének ezen értelmezése az 1/2003 rendelet (25) preambulumbekezdéséből is következik. E preambulumbekezdés kimondja, hogy a versenyszabályok megsértésének felderítése egyre nehezebbé válik, és a verseny hatékony védelme érdekében a Bizottság vizsgálati jogkörét ki kell egészíteni. E preambulumbekezdés kimondja továbbá, hogy a Bizottságot ezért fel kell hatalmazni minden olyan személy megkérdezésére, akinek hasznos információ lehet a birtokában, valamint az általuk tett nyilatkozatok rögzítésére. Az 1/2003 rendelet 19. cikkének célja tehát az, hogy „kiegészítse” a Bizottság egyéb vizsgálati jogköreit, és „felhatalmazza” a kikérdezésre és rögzítésre. Ugyanakkor az említett rendelkezésnek nem célja, hogy korlátozza a Bizottságot az informális gyakorlatok alkalmazásában, azáltal, hogy általános kötelezettséget ír elő számára arra, hogy a vizsgálat tárgyával kapcsolatos minden találkozó tekintetében alkalmazza a 773/2004 rendelet 3. cikkében megfogalmazott alaki követelményeket és az eljárás alá vont vállalkozás rendelkezésére bocsásson egy felvételt.

617

Az 1/2003 rendelet 773/2004 rendelet 3. cikkével együttesen értelmezett 19. cikkének ezen értelmezése nem jelenti azt, hogy a Bizottság egy találkozó során önkényesen dönthet arról, hogy mely információkat rögzíti. A 773/2004 rendelet 3. cikkének (1) bekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy amikor a Bizottság az 1/2003 rendelet 19. cikke szerinti kikérdezést végez, akkor a kikérdezés megkezdésekor tájékoztatást kell adnia a kikérdezés jogalapjáról és céljáról, valamint arról a szándékáról, hogy azt rögzíti. Ebből következik, hogy a Bizottságnak minden találkozó elején el kell döntenie, hogy hivatalos kikérdezést kíván‑e tartani. Ha a Bizottság a kikérdezett személy hozzájárulásával ilyen kikérdezést folytat, akkor nem mulaszthatja el egyes aspektusok rögzítését. Ebben az esetben köteles az egész kikérdezést rögzíteni, azon döntési lehetőség sérelme nélkül, amelyet a 773/2004 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése a rögzítés formájának megválasztása tekintetében a Bizottságnak nyújt. Ugyanakkor a jelen ügyben a Bizottság rámutatott, anélkül hogy ezt a felperes vitatta volna, hogy a találkozó célja nem az volt, hogy az 1/2003 rendelet 19. cikke alapján ellenjegyzett jegyzőkönyv vagy nyilatkozatok formájában bizonyítékokat gyűjtsenek, hanem csupán annak megvizsgálása, hogy elegendő jel utal‑e arra, hogy az Intel Dellel szemben tanúsított kereskedelmi gyakorlatai sértik a versenyjogot, valamint a Dellel szembeni új vizsgálati intézkedések feltárása. A Bizottság szolgálatai és D1 között tartott találkozó tehát nem minősült az 1/2003 rendelet 19. cikke értelmében vett hivatalos kikérdezésnek.

618

Mivel a Bizottság szolgálatai és D1 között tartott találkozó tehát nem minősült az 1/2003 rendelet 19. cikke értelmében vett hivatalos kikérdezésnek, és a Bizottság nem is volt köteles ilyen kikérdezést tartani, a 773/2004 rendelet 3. cikke a jelen ügyben nem alkalmazható, így az utóbbi rendelkezés által előírt alaki szabályok állítólagos megsértésére vonatkozó érv hatástalan.

619

Másodszor, az Alapjogi Charta 41. cikkében szereplő gondos ügyintézés elvét illetően az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy ez az elv azt a kötelezettséget írja elő a hatáskörrel rendelkező intézmény részére, hogy gondosan és pártatlanul vizsgálja meg az ügy valamennyi releváns körülményét (a fenti 359. pontban hivatkozott Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 404. pontja, és a Törvényszék T‑458/09. és T‑171/10. sz., Slovak Telekom kontra Bizottság egyesített ügyekben 2012. március 22‑én hozott ítéletének 68. pontja). Bár a Bizottságnak semmilyen kötelezettsége nincs arra, hogy rögzítse azokat a beszélgetéseket, amelyeket a panaszosokkal vagy más felekkel a találkozók vagy a telefonbeszélgetések során folytatott (lásd ebben az értelemben a fenti 359. pontban hivatkozott Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 351. és 385. pontját, valamint a fenti 614. pontban hivatkozott Groupe Danone kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 66. pontját), mindazonáltal a gondos ügyintézés elve az ügy sajátos körülményeitől függően arra irányuló kötelezettséget róhat a Bizottságra, hogy rögzítse az általa megszerzett nyilatkozatokat (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-15/02. sz., BASF kontra Bizottság ügyben 2006. március 15-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-497. o.] 501. pontját).

620

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Bizottság arra irányuló kötelezettségének fennállása, hogy rögzítse az általa találkozók vagy telefonbeszélgetések során megszerzett információkat, illetve e kötelezettség jellege és terjedelme az információk tartalmától függ. A Bizottság a vizsgálat tárgyához kapcsolódó lényeges kérdésekről köteles megfelelő dokumentációt vezetni abban az aktában, amelyhez az érintett vállalkozások hozzáférhetnek. E megállapítás érvényes minden, bizonyos jelentőséggel bíró, és a vizsgálat tárgyával objektív kapcsolatban álló körülményre, függetlenül azok terhelő vagy mentő jellegétől.

621

A jelen ügyben kitűnik többek között a belső feljegyzésből, hogy a találkozó során tárgyalt témák nem tisztán formális kérdéseket érintettek, mint például egyes adatok bizalmas jellege, hanem a vizsgálat érdeméhez objektíven kapcsolódó kérdéseket. Egyébként D1 egyike volt az Intel egyik legnagyobb ügyfele legfelsőbb szintű vezetőinek. Végül, ahogy arra az Intel a tárgyaláson és 2013. március 6‑i beadványában rámutatott, a találkozó öt órán át tartott. E körülmények olyan jelentőséget kölcsönöztek a találkozónak, amely arra kötelezte a Bizottságot, hogy legalább egy rövid feljegyzést helyezzen el az aktában, amely tartalmazza – az esetleges bizalmas kezelés iránti kérelmeket tiszteletben tartva – a résztvevők nevét, valamint a tárgyalt témák rövid összefoglalását. Mivel a Bizottság elmulasztotta ilyen, az aktához csatolandó dokumentum felvételét, amelybe a felperes betekintést kérhetett volna, meg kell állapítani, hogy megsértette a gondos ügyintézés elvét.

622

Mindazonáltal azáltal, hogy a közigazgatási eljárás során a felperes rendelkezésére bocsátotta a belső feljegyzés nem bizalmas változatát, és lehetőséget biztosított számára, hogy észrevételeket tegyen e dokumentumra, a Bizottság orvosolta a közigazgatási eljárás ezen eredeti hiányosságát, így az nem szabálytalan. Az a tény, hogy a belső feljegyzést a Bizottság szolgálatainál dolgozók részére emlékeztetőnek készítették, és hogy csak egy olyan változatot adtak át a felperesnek, amelyben bizonyos részeket kitakartak, nem kérdőjelezi meg ezt a megállapítást. A belső feljegyzésnek a közigazgatási eljárás során a felperes részére átadott változata ugyanis tartalmazza azokat az információkat, amelyeket a Bizottságnak rögzítenie kellett volna egy olyan, az aktához csatolandó dokumentumban, amelybe a felperes betekintést kérhetett volna. Tartalmazza a résztvevők nevét és a tárgyalt témák rövid összefoglalóját.

623

Harmadszor, el kell utasítani a felperesnek a 2013. március 6‑i észrevételekben hivatkozott érvét, amely szerint a Bizottság eljárási szabálytalanságot követett el, amikor nem közölte vele a közigazgatási eljárás során a belső feljegyzés bizalmasan kezelt részeit. Az 1/2003 rendelet 27. cikke (2) bekezdésének és a 773/2004 rendelet 15. cikke (2) bekezdésének megfelelően ugyanis a betekintési jog nem terjed ki a Bizottság belső dokumentumaira. E korlátozást a versenyszabályok megsértése elleni fellépés területén érintett intézmény megfelelő működése biztosításának szükségessége igazolja (lásd ebben az értelemben a fenti 359. pontban hivatkozott Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 394. pontját). A Bizottság és D1 közötti találkozóra vonatkozó feljegyzés a betekintési jog alól mentesülő belső jellegű dokumentum. D1‑től eltérő forrásokból származó információkat, valamint szerzője személyes értékeléseit és megállapításait tartalmazza (lásd még az ombudsman határozatának (108) és (109) preambulumbekezdését). Következésképpen a Bizottság nem volt köteles a belső feljegyzés kitakart részeit közölni a felperessel.

624

Vitathatatlan, hogy a belső feljegyzés nem bizalmas változatának a felperessel való közlése lehetővé tette a Bizottság számára, hogy orvosolja az eljárás abból fakadó eredeti hibáját, hogy a Bizottság elmulasztotta olyan, az aktához csatolandó feljegyzés elkészítését, amelybe a felperes betekintést kérhetett volna. Ugyanakkor a közigazgatási eljárás ezen szabályossá tétele nem tette szükségessé a belső feljegyzés egészének közlését a felperessel. Mivel a belső feljegyzésnek a felperes részére átadott változata csak helyettesítette azt a feljegyzést, amelynek az aktában kellett volna szerepelnie, valamint az olyan információkat tartalmazott, amelyeket a Bizottságnak e feljegyzésben kellett volna rögzítenie, a Bizottság nem volt köteles szélesebb körű betekintést biztosítani a felperes számára a belső feljegyzésbe.

625

A fentiek összességéből az következik, hogy a közigazgatási eljárás nem volt szabálytalan.

626

A teljesség kedvéért meg kell vizsgálni, hogy kihathat‑e a megtámadott határozat jogszerűségére a közigazgatási eljárás hipotetikus szabálytalansága, amely az 1/2003 rendelet 773/2004 rendelet 3. cikkével együttesen értelmezett 19. cikkének megsértéséből, a jogsértés gondos ügyintézés elvének megfelelő orvoslásának elmaradásából vagy a betekintési jog megsértéséből fakad. E tekintetben meg kell állapítani, hogy valamely szabálytalanság csak akkor vezethet a megtámadott határozat megsemmisítéséhez, ha konkrétan befolyásolta a felperes védelemhez való jogát, és így az említett határozat tartalmát (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-75/06. sz., Bayer CropScience és társai kontra Bizottság ügyben 2008. szeptember 9-én hozott ítéletének [EBHT 2008., II-2081. o.] 131. pontját). Ugyancsak ez a helyzet, amennyiben a szabálytalanság a gondos ügyintézés elvének megsértésében áll (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑476/08. P. sz., Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság ügyben 2009. december 3‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 35. pontját).

627

Az iratokba való betekintés jogának megsértését illetően az ítélkezési gyakorlatból az tűnik ki, hogy amennyiben az ügy irataiba, közelebbről pedig a mentő körülményeket tartalmazó iratokba való betekintés a bírósági eljárás szakaszában biztosított, az érintett vállalkozásnak nem azt kell bizonyítania, hogy amennyiben hozzáfért volna a nem közölt iratokhoz, a Bizottság határozatának tartalma más lett volna, hanem csupán annyit, hogy a szóban forgó iratok a védekezése szempontjából hasznosak lettek volna (lásd a Bíróság C-110/10. P. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 2011. október 25-én hozott ítéletének [EBHT 2011., I-10439. o.] 52. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ilyen esetben az érintett vállalkozás feladata először is annak bizonyítása, hogy e dokumentumok hasznosak lehetnek a védelme szempontjából (lásd ebben az értelemben a fenti 352. pontban hivatkozott Heineken Nederland és Heineken kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 256. pontját). E tekintetben, amikor a Bizottság közvetlen okirati bizonyítékokra támaszkodik egy jogsértés bizonyítása érdekében, a vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy a közigazgatási eljárás során elérhetővé nem tett körülmények ellentmondanak az említett bizonyítékok tartalmának, vagy legalább más megvilágításba helyezik azt (lásd ebben az értelemben a fenti 353. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 133. pontját).

628

Amennyiben a felperes úgy érvel, hogy a Bizottság megsértette védelemhez való jogát azáltal, hogy elmulasztotta közölni vele a közigazgatási eljárás során a belső feljegyzés bizalmasan kezelt részeit, ez az ítélkezési gyakorlat közvetlenül alkalmazandó a jelen ügyben. Mivel a belső feljegyzés teljes változatát a bírósági eljárás szakaszában közölték a felperessel, annak volt lehetősége annak valószínűsítésére, hogy a korábban bizalmasan kezelt részekben található elemek védelme szempontjából hasznosak lehettek volna.

629

Végül, mivel a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem vett fel megfelelő jegyzőkönyvet a találkozóról, meg kell állapítani, hogy legalábbis az ügy körülményei között az annak vizsgálata szempontjából releváns szempontok, hogy egy e kérdéssel kapcsolatos esetleges eljárási szabálytalanság alkalmas lehet‑e arra, hogy konkrét hatással legyen a felperes védelemhez való jogára, azonosak azokkal a szempontokkal, amelyeket az ítélkezési gyakorlat a betekintési jogot illetően előír. A felperesnek tehát valószínűsítenie kell, hogy a Bizottság elmulasztotta az olyan mentő körülmények rögzítését, amelyek ellentmondanak azon közvetlen okirati bizonyítékok tartalmának, amelyekre a Bizottság a megtámadott határozatban támaszkodott, vagy legalább más megvilágításba helyezik azt. Az azonban nem elegendő, hogy egy ilyen lehetőséget nem lehet kizárni.

630

A jelen ügyben ugyanis, még a felperes által igényelt jegyzőkönyv hiányában is a jogilag megkövetelt módon rekonstruálni lehet más forrásokból – többek között a belső feljegyzésből és egy, a Dell által a D1‑nek a találkozó során szóban feltett kérdésekre adott írásbeli válaszait tartalmazó dokumentumból (a továbbiakban: kísérő dokumentum) – a Bizottság és D1 között tartott találkozó tartalmát. E körülmény megkülönbözteti a jelen ügyet a fenti 627. pontban hivatkozott Solvay kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügytől (az ítélet 61–63. pontja), amelyre a felperes a tárgyaláson és későbbi észrevételeiben hivatkozott, és amelyben a Bíróság megállapította a védelemhez való jog abból eredő megsértését, hogy miután megtagadta a felperestől az iratokba való betekintést a közigazgatási eljárás során, a Bizottság elveszített bizonyos számú részaktát, amelyek tartalmát nem lehetett rekonstruálni, így nem lehetett kizárni, hogy ezek a részakták olyan mentő körülményeket tartalmazhattak, amelyek relevánsak lehettek volna a fellebbező védekezése szempontjából.

631

Azt a megállapítást, amely szerint a belső feljegyzés az egyik olyan elem, amelyből a Bizottság és D1 között folyt találkozó tartalma rekonstruálható, nem kérdőjelezi meg a belső feljegyzés funkciója sem, miszerint az a Bizottság számára készült emlékeztető. E minőségében ugyanis a belső feljegyzés kettős célt szolgált. Egyrészt azt célozta, hogy objektív módon rögzítse azokat a körülményeket, amelyek a Bizottság mint a vizsgálatért felelős hatóság szempontjából relevánsak voltak. Ily módon az objektív jellegű dokumentációra jellemző célokat követett. Másrészt a belső feljegyzés lehetővé tette a bizottsági szolgálatoknak a találkozón részt vett tagjai számára, hogy megőrizzék szubjektív értékeléseiket. Ugyanakkor e szubjektív értékelések kiegészítik a belső feljegyzésben található objektív dokumentációt, nem pedig megkérdőjelezik azt. Ezenkívül, mivel a feljegyzést kizárólag a Bizottság belső céljait szolgáló emlékeztetőként készítettek, nincs ok azt feltételezni, hogy abban nem szerepel olyan beszélgetés, amelyre valójában sor került.

[omissis]

680

Rá kell mutatni, hogy a HP 18. cikk alapján adott válaszából kifejezetten és egyértelműen kitűnik, hogy a HPA‑megállapodásokhoz kapcsolódtak bizonyos íratlan feltételek, mint a 95%‑os feltétel.

681

Hangsúlyozni kell, hogy a HP harmadik vállalkozás volt, vagyis nem a panaszos, és nem a Bizottság vizsgálata által érintett valamelyik vállalkozás.

682

Ezenkívül rá kell mutatni, hogy a jelen ügyben nem tűnik úgy, mintha a HP‑nek bármilyen érdeke fűződött volna ahhoz, hogy e tekintetben téves információkat szolgáltasson a Bizottságnak, és hamisan vádolja az Intelt.

683

Ezzel összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy lehetséges, hogy egy vizsgálattal érintett erőfölényben lévő vállalkozás ügyfelének érdeke fűződik ahhoz, hogy megtorlástól tartva ne közölje az erőfölényben lévő vállalkozás jogellenes magatartását. Ily módon a Bíróság fenti 89. pontban hivatkozott PB Industries és British Gypsum kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 26. pontjában rámutatott arra a lehetőségre, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás megtorló intézkedéseket hozhat azon ügyfelekkel szemben, akik együttműködtek a Bizottság által folytatott vizsgálat során, és megállapította, hogy a Bizottság bizalmasan kezelheti az információkérésre adott válaszokat.

684

Ugyanakkor az erőfölényben lévő vállalkozás ügyfelének rendesen nem fűződik semmilyen érdeke ahhoz, hogy hamisan vádolja az erőfölényben lévő vállalkozást versenykorlátozó magatartással. Ellenkezőleg, az erőfölényben lévő vállalkozás azon ügyfele, amely e vállalkozást hamisan vádolja versenykorlátozó magatartással a Bizottság vizsgálata során, azt kockáztathatja, hogy megtorló intézkedések érik a vállalkozás részéről.

685

A jelen ügyben igen valószínűtlen, hogy a HP, amelynek az Intel megkerülhetetlen kereskedelmi partnere volt, olyan téves információkat szolgáltatott volna a Bizottság számára, amelyeket az felhasználhatott az EK 82. cikk Intel általi megsértésének bizonyítására.

[omissis]

690

Ezenkívül rá kell mutatni, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerint a vállalkozások részéről a téves információszolgáltatás bírsággal sújtható. A Bizottság részére történő téves információszolgáltatással tehát a HP bírság kiszabását is kockáztatta volna a Bizottság részéről.

691

Végül, ahogy arra a fenti 557. pont is emlékeztet, az ítélkezési gyakorlatból az tűnik ki, hogy a valamely vállalkozás nevében adott válaszok nagyobb súlyúak, mint a vállalkozás munkavállalójától származók (a fenti 62. pontban hivatkozott JFE‑ítélet 205. pontja).

692

Meg kell tehát állapítani, hogy a HP teljesen egyértelmű és pontos kijelentéseit különösen megbízhatónak kell tekinteni, mivel a HP‑nek semmilyen érdeke nem fűződött ahhoz, hogy olyan téves információkat szolgáltasson a Bizottság számára, amelyeket az felhasználhat az EK 82. cikk Intel általi megsértésének bizonyítására, valamint hogy a HP jelentős kockázatokat vállalt volna, ha téves információkat szolgáltat a Bizottságnak.

[omissis]

717

Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a HP 18. cikk alapján adott válasza adott esetben önmagában elegendő lehet‑e a megtámadott határozatban a HPA‑megállapodások íratlan feltételeit illetően rögzített tények pontosságának bizonyítására, a következőket kell kiemelni.

718

Az uniós jogban érvényesülő elv a bizonyítékok szabad értékelésének elve. A előterjesztett bizonyítékok értékelése során egyetlen releváns szempont azok hitelessége (a Bíróság C-407/04. P. sz., Dalmine kontra Bizottság ügyben 2007. január 25-én hozott ítéletének [EBHT 2007., I-829. o.] 63. pontja).

719

Az ítélkezési gyakorlat azt is kimondta egy, az EK 81. cikk megsértésének bizonyítékaként felhasznált okirat kapcsán, hogy az uniós jog egyetlen elve sem zárja ki, hogy a Bizottság egyetlen bizonyítékra támaszkodjon, feltéve hogy annak bizonyító ereje nem kétséges, valamint hogy az említett bizonyíték önmagában biztosan alátámasztja a szóban forgó jogsértés fennállását (a fenti 354. pontban hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 1838. pontja).

720

Az EK 81. cikk megsértéseit illetően az ítélkezési gyakorlat azt a szabályt alakította ki, amely szerint egyetlen, kartellben való részvétellel vádolt vállalkozás nyilatkozata, amelynek pontosságát több más, hasonlóan megvádolt vállalkozás vitatja, nem tekinthető az utóbbiak által elkövetett jogsértés megfelelő bizonyítékának, ha más bizonyíték azt nem támasztja alá (lásd a fenti 62. pontban hivatkozott JFE‑ítélet 219. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Az ítélkezési gyakorlat azt is kiemeli, hogy ha a kartell csak két felet foglal magában, az egyik vállalkozás nyilatkozata tartalmának másik vállalkozás általi vitatása elég ahhoz, hogy további bizonyítékokat követeljenek meg az alátámasztásához (a fenti 614. pontban hivatkozott Groupe Danone kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 285. pontja).

721

Nincs helye ugyanakkor az ilyen szabály alkalmazásának egy olyan harmadik vállalkozás – amely nem a panaszos és nem a vizsgálat tárgyát képező vállalkozás – nyilatkozatára is, amely egy másik vállalkozás EK 82. cikk megsértésének minősülő magatartására vonatkozik, amennyiben a vizsgálattal érintett erőfölényben lévő vállalkozás vitatja e nyilatkozat tartalmát.

722

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az általános szabály felállítása kivételt jelent a bizonyítékok szabad értékelésének elve alól. Egy olyan vállalkozás esetében, amely kijelenti, hogy részt vett az EK 81. cikkel ellentétes kartellben, az ilyen szabály indokolt, mivel a vizsgálattal érintett, vagy a bírság alóli mentesülés vagy annak mérséklése érdekében a Bizottsághoz forduló vállalkozás hajlamos lehet arra, hogy csökkentse saját felelősségét a jogsértésben, és előtérbe helyezze más vállalkozások felelősségét.

723

A helyzet eltérő az olyan harmadik vállalkozás nyilatkozata esetében, amely, mint a HP, lényegében tanú. Vitathatatlan, hogy egy ilyen vállalkozásnak bizonyos esetekben érdeke fűződhet ahhoz, hogy ne jelentse be a jogsértést, azoktól a megtorló intézkedésektől tartva, amelyeket vele szemben az erőfölényben lévő vállalkozás hozhat (lásd a fenti 683. pontot). Ugyanakkor igen valószínűtlen, hogy az olyan vállalkozás, mint a HP, amelynek az erőfölényben lévő vállalkozás megkerülhetetlen kereskedelmi partnere, e vállalkozást tévesen vádolja az EK 82. cikk megsértésének minősülő magatartással, amennyiben nem állnak fenn olyan kivételes körülmények, amelyek mellett e harmadik vállalkozásnak érdeke fűződik ahhoz, hogy így tegyen.

724

Nem mondható ki tehát olyan általános szabály, amely szerint egy harmadik vállalkozás nyilatkozata, amelyben az szerepel, hogy egy erőfölényben lévő vállalkozás bizonyos magatartást követett, soha nem lehet önmagában elegendő arra, hogy bizonyítsa az EK 82. cikk megsértését jelentő tényeket.

725

Márpedig a jelen ügyhöz hasonló ügyekben, amelyekben nem tűnik úgy, hogy a harmadik vállalkozásnak bármilyen érdeke is fűződne ahhoz, hogy tévesen vádolja az erőfölényben lévő vállalkozást, a harmadik vállalkozás nyilatkozata főszabály szerint önmagában elegendő lehet a jogsértés fennállásának bizonyításához.

726

Mindenesetre a HP 18. cikk alapján adott válaszát több másik körülmény is alátámasztja, ahogy azt lentebb kifejtésre kerül.

[omissis]

1523

A megtámadott határozat szerint a felperes olyan hosszú távú átfogó stratégiát hajtott végre, amelynek az volt a célja, hogy megakadályozza az AMD hozzáférését a stratégiai szempontból legfontosabb értékesítési csatornákhoz. Az említett határozatban a Bizottság e stratégia fennállását lényegében a következő bizonyítékokra támaszkodva igazolta:

1524

A felperes vitatja az átfogó stratégia fennállását. Az ilyen következtetés téves, mivel nem egyeztethető össze a Bizottság OEM‑ekre és az MSH‑ra vonatkozó állításainak töredezett jellegével, sem az érintett termékeket, sem pedig a szóban forgó időszakot illetően. A Bizottság álláspontja összeegyeztethetetlen P3 professzor észrevételeivel, aki „ellentétes adatokra”, többek között az érintett OEM‑ek AMD‑től származó beszerzéseinek növekedésére hivatkozva cáfolta a stratégia fennállását. A Bizottság semmilyen bizonyítékot nem szolgáltatott tartós és koherens terv fennállására. Az 1998. évi e‑mailek semmilyen bizonyítékot sem szolgáltattak olyan koherens terv fennállására, amely az AMD kiszorítását célozta. Végül, a felperes vitatja, hogy leplezte volna magatartása versenykorlátozó jellegét.

1525

Előzetesen meg kell jegyezni, hogy az átfogó stratégia létezésének bizonyítása nem szükségképpen igényel olyan közvetlen bizonyítékot, amely alátámasztja a koherens versenykorlátozó terv fennállását. A Bizottság a terv fennállását bizonyíthatja valószínűsítő körülmények csoportja révén is.

1526

Ami ezt követően e körülményeket illeti, amelyekre a Bizottság a megtámadott határozatban támaszkodott, a következőkre kell rámutatni.

1527

Először, amennyiben a felperes a vitatott magatartások töredezett jellegére hivatkozik, meg kell állapítani, hogy azok a jelek, amelyekre a Bizottság a megtámadott határozatban támaszkodott, a jogilag megkövetelt módon alátámasztják e magatartások koherenciáját.

1528

Elsősorban, a Bizottság jogszerűen hivatkozott arra, hogy a jogsértések időben összefüggtek. A megtámadott határozat e tekintetben hangsúlyozza, hogy a vitatott magatartások 2002 és 2005 között koncentrálódtak, valamint hogy a 2003 szeptembere és 2004 januárja közötti időszak során hat egyedi visszaélésre került sor, mégpedig feltételes engedményekre, illetve kifizetésekre a Dell, a HP, a NEC és az MSH tekintetében, valamint álcázatlan korlátozásokra a HP és az Acer tekintetében. Bár igaz, hogy a 2006. év egy része tekintetében a megtámadott határozat csak egy jogellenes magatartást jelöl meg az MSH‑ra vonatkozóan, a 2006. év fennmaradó része és a 2007. év vonatkozásában pedig csak az MSH és a Lenovo vonatkozásában tanúsított jogellenes magatartásokra hivatkozik, a felperes versenykorlátozó magatartása globális intenzitásának e meggyengülése a jogsértéssel érintett teljes időszak vége felé nem kérdőjelezi meg azt a körülményt, amely szerint fennáll az időbeli folytonosság a magatartások között. Ebből következik, hogy a felperes azon érvét, amely szerint e magatartások az érintett időszakot illetően töredezett jellegűek voltak, el kell utasítani.

1529

Másodsorban, a Bizottság joggal hivatkozott a megtámadott határozatban vitatott magatartások összehasonlíthatóságára és egymást kiegészítő jellegére. Ezzel szemben a felperes azon érvének, amely szerint a jogsértések töredezett jellege az érintett termékek különbségeiből ered, nem lehet helyt adni.

1530

Egyrészt a megtámadott határozatban kifogásolt magatartások összessége valóban rendelkezik közös jellemzővel, mivel azok mind alkalmasak voltak arra, hogy kiszorítsák az AMD‑t az x86‑os CPU‑k világpiacáról. Ily módon e magatartások kapcsolódtak egymáshoz, mivel mindannyian ugyanarra a piacra, és a felperes ugyanazon versenytársára vonatkoztak.

1531

Vitathatatlan, hogy a felperes szerint az MSH‑val szemben tanúsított magatartásai eltérnek az OEM‑ekkel szemben tanúsított magatartásaitól, mivel azok az elektronikus termékek egy olyan forgalmazóját érintik, amely egyáltalán nem vásárol CPU‑kat közvetlenül az Inteltől, és nem kap valódi engedményt az Inteltől, csak marketing‑hozzájárulásban részesül. Ezenkívül azt kifogásolja, hogy a Bizottság az MSH tekintetében nem határozta meg sem az érintett termékpiacot, sem az érintett földrajzi piacot.

1532

Meg kell ugyanakkor állapítani, hogy ezek az érvek nem foszthatják meg a felperes megtámadott határozatban kifogásolt magatartásait összehasonlítható, illetve egymást kiegészítő jellegüktől.

1533

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a felperes által az OEM‑ek és az MSH tekintetében tanúsított magatartások főszabály szerint összehasonlíthatók, ugyanis az egyetlen különbség az, hogy az MSH részére teljesített kizárólagossági kifizetés nem arra irányult, hogy megakadályozza a felperes közvetlen ügyfelének beszerzéseit egy versenytárstól, hanem annak megakadályozásra, hogy a szállítási láncban lejjebb levő forgalmazó konkurens termékeket értékesítsen. Meg kell jegyezni, hogy a Bizottság nem volt köteles az érintett termékpiac, illetve az érintett földrajzi piac meghatározására az MSH‑t illetően. A felperes MSH‑val szemben tanúsított magatartásai ugyanis alkalmasak voltak arra, hogy korlátozzák a versenyt az x86‑os CPU‑k világpiacán. Azáltal, hogy megfosztották az OEM‑eket az AMD‑CPU‑ival felszerelt számítógépek egy értékesítési csatornájától, e magatartások alkalmasak voltak arra, hogy hatással legyenek az OEM‑ek AMD CPU‑k iránti keresletére az x86‑os CPU‑k világpiacán. Ily módon arra irányultak, hogy megnehezítsék az AMD belépését e piacra (lásd a fenti 169. pontot). Az a tény, hogy a felperes MSH‑val szemben tanúsított magatartása érinthette azt a piacot is, amelyen az MSH tevékenykedett, nem kérdőjelezi meg ezt a megállapítást. Következésképpen nem kell dönteni az azon piac megfelelő elhatárolására vonatkozó kérdésről, amelyen az MSH tevékenykedett.

1534

Másrészt a megtámadott határozatban kifogásolt magatartások által megvalósított versenykorlátozó mechanizmusok kiegészítik egymást. Ami először a kizárólagossági engedmények és kifizetések, illetve az álcázatlan korlátozások közötti kiegészítő jelleget illeti, a Bizottság a megtámadott határozat (1642) preambulumbekezdésében megalapozottan fejti ki, hogy az álcázatlan korlátozások hatóköre konkrétabb, mint a kizárólagossági engedmények és kifizetések hatóköre. Az álcázatlan korlátozások ugyanis rövidebb tartamúak, és egy adott termékre, termékcsoportra vagy értékesítési csatornára koncentrálnak, míg a kizárólagossági megállapodások hosszabb tartamúak, és minimálisan egész üzleti szegmensekre vonatkoznak. Ily módon az átfogó stratégia keretében az álcázatlan korlátozások olyan taktikai lépéseket jelentenek, amelyek az AMD hozzáférésének megakadályozását célozzák jól megjelölt termékekhez vagy értékesítési csatornákhoz, míg a kizárólagossági engedmények és kifizetések inkább stratégiai jellegű eszközök, amelyek az AMD hozzáférésének megakadályozását célozzák az OEM‑ek keresletének egész szegmenseihez.

1535

Ami másodszor az OEM‑ek részére nyújtott kizárólagossági engedmények, illetve az MSH részére teljesített kizárólagossági kifizetések közötti kiegészítő jelleget illeti, a Bizottság a megtámadott határozat (1597) preambulumbekezdésében megalapozottan állapította meg, hogy e magatartásokat a beszerzési lánc két eltérő szintjén fejtették ki. Feltételezve akár, ahogy azt a felperes előadja, hogy az MSH számítógépeinek csak egy kis részét vásárolta olyan OEM‑ektől, amelyek részére a felperes kizárólagossági engedményeket biztosított, e körülmény nem kérdőjelezi meg az OEM‑ek részére nyújtott kizárólagossági engedmények, illetve az MSH részére teljesített kizárólagossági kifizetések közötti kiegészítő jelleget. Azáltal ugyanis, hogy arra ösztönözte az MSH‑t, hogy kizárólag Intel CPU‑val felszerelt számítógépeket értékesítsen, a felperes további versenyellenes eszközt működtetett, amely szintén alkalmas volt azon OEM‑ek kereskedelmi szabadságának korlátozására, amelyek részére a felperes nem nyújtott kizárólagossági engedményt, megfosztva azokat egy értékesítési csatornától az AMD CPU‑val felszerelt számítógépeiket illetően. Ily módon a felperes olyan további akadályt állított az AMD piacra lépése elé, amely kiegészítette a kizárólagossági engedmények által jelentett akadályt.

1536

Másodszor, a felperes magatartása stratégiai jellegét cáfoló körülményként egyrészt arra hivatkozik, hogy a jogsértések a piac egy korlátozott részét érintették. A tárgyalás során e tekintetben hangsúlyozta, hogy a 2006. év egy részét illetően a megtámadott határozat csak egy jogellenes magatartást állapít meg az MSH‑ra vonatkozóan, a 2006. év fennmaradó része és a 2007. év vonatkozásában pedig csak az MSH és a Lenovo vonatkozásában tanúsított jogellenes magatartások fennállására hivatkozik (lásd a fenti 1528. pontot). Ehhez hozzátette, hogy az említett határozat nem állapítja meg, hogy a Lenovo a Dellhez és a HP‑hez hasonló stratégiai jelentőséggel bírt. A hordozható számítógépek azon értékesítése az Unióban, amelyet a Lenovóval szemben tanúsított magatartása érintett, elhanyagolható. Ugyanez a helyzet az MSH‑val szemben tanúsított magatartása által potenciálisan érintett számítógép‑eladások terén, ha ezeket az értékesítéseket a világméretű értékesítésekhez képest vizsgáljuk. Másrészt a felperes magatartása stratégiai jellegét cáfoló körülményként arra hivatkozik, hogy az érintett OEM‑ek növelték az AMD‑től származó vásárlásaikat a kifogásolt időszak során, valamint hogy e növekedés nagyobb volt, mint az AMD értékesítéseinek növekedése a piac többi részén.

1537

Ugyanakkor egyrészt amennyiben a felperes előadja, hogy a jogsértések csak a piac korlátozott részére vonatkoztak, meg kell jegyezni, hogy egy magatartás akkor is stratégiai jellegűnek tekinthető, ha csak a piac korlátozott részére vonatkozik. A jelen ügyben ugyanis a felperes magatartásának stratégiai jellege abból fakad, hogy arra törekedett, hogy megakadályozza az AMD hozzáférését a legfontosabb értékesítési csatornákhoz, vagyis a Dellhez a 2002 decembere és 2005 decembere közötti időszak során, valamint a HP‑hez a 2002 novembere és 2005 májusa közötti időszak során (lásd a fenti 182. pontot). Végül a 2006. és a 2007. évet illetően meg kell állapítani, hogy az átfogó stratégiát alkotó egyedi jogsértések közötti koherenciát nem szakította meg az a körülmény, amely szerint a Lenovóra és az MSH‑ra vonatkozó jogsértések kisebb jelentőségűek voltak a Dellt és a HP‑t érintő jogsértéseknél. E megállapítás annál is inkább érvényes, mivel az MSH különleges stratégiai jelentőséget képviselt az x86‑os processzorral felszerelt, az európai fogyasztóknak szánt számítógépek piacán (lásd a fenti 183. és 1507–1511. pontot). Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy a piac lezárt részének átlagos értéke jelentős volt (lásd a fenti 187–194. pontot).

1538

Másrészt, amennyiben a felperes az OEM‑ek AMD‑től történő vásárlásainak növekedésére hivatkozott a kifogásolt időszak során, meg kell állapítani, hogy e körülmény még csak annak bizonyítására sem alkalmas, hogy a felperes magatartása nem járt hatásokkal. Úgy lehet tekinteni, hogy a felperes magatartásának hiányában az OEM‑ek AMD‑től történő vásárlásainak növekedése még jelentősebb lett volna (lásd a fenti 186. pontot).

1539

Harmadszor, ellentétben a felperes állításaival, a két 1998. novemberi e‑mail szintén arra utal, hogy a felperes stratégiai jelleggel fejtette ki magatartásait. 1998. november 27‑én [bizalmas] az Inteltől a következőket írta: „[k]étségtelen, hogy hosszú távon azt szeretném, ha az AMD termékei márkátlan, alacsony árú/alacsony értékű termékként terjednének el a világban. Peking mellékutcái csodálatosak.” Ehhez hasonlóan, 1998. november 20‑án [bizalmas] az Inteltől a következőket írta: „Elismerve, hogy szembesülnünk kell a versennyel, úgy vélem, hogy jobb, ha a termékeiket világszerte korlátozott piaci térnyerés mellett értékesítik, mintsem hogy erős piaci térnyeréssel rendelkezzenek a leginkább látható, és a trendeket leginkább alakító piacon.” Bár igaz, hogy önmagukban az ilyen nyilatkozatok agresszív, ám nem gyanús kereskedelmi nyelvnek tekinthetők, mindazonáltal a fent említett egyéb bizonyítékokra figyelemmel a két e‑mail megerősíti, hogy az Intel célja az volt, hogy korlátozza az AMD hozzáférését a piachoz. Ezenkívül, ellentétben a felperes állításával, pusztán az a tény, hogy a két e‑mail 1998‑ban íródott, vagyis körülbelül négy évvel a megtámadott határozatban kifogásolt időszak előtt, nem fosztja meg azokat minden bizonyító erejüktől.

1540

Negyedszer, amennyiben a felperes vitatja, hogy leplezte magatartása versenykorlátozó jellegét, meg kell jegyezni, hogy a Bizottság e tekintetben a megtámadott határozat (1742) és (1743) preambulumbekezdésében a következő jelekre hivatkozik:

1541

Elsősorban a 2006. június 18‑i e‑mailt illetően, a felperes kifejti, hogy ez az e‑mail csupán azokat a tárgyalási erőfeszítéseket tükrözi, amelyeket részéről [bizalmas] annak érdekében fejtett ki, hogy meggyőzze a Lenovót arról, hogy fejlessze a felperest érintő tevékenységeit. Teljesen nyilvánvaló, hogy kellemetlen lett volna a felperes számára, ha harmadik személy, különösen a Dell megtudja, hogy a felperes egy másik OEM‑mel folytatott tárgyalásai során kihasználja a Dell arra vonatkozó döntését, hogy egy versenytárshoz fordul. Ez az érv nem meggyőző. Figyelemmel ugyanis arra a nyilatkozatra, amely szerint minden versennyel kapcsolatos egyeztetési program törölve lesz, mivel a Dell versenyt indít, ez az e‑mail arra utaló jelet tartalmaz, hogy a felperes által a Dell részére biztosított engedményekhez kizárólagossági feltétel kapcsolódott (lásd a fenti 460., 463. és 1124. pontot). Ezenkívül az I2 azon nyilatkozata, amely szerint az, hogy a Dell megsértette ezt a feltételt, „korábban csupán felvázolt lehetőségeket nyit a Lenovo/Intel előtt”, azt jelentette, hogy a Dell részére biztosított engedmények csökkentését követően a felperes fel fogja ajánlani a korábban a Dellt illető preferenciális státuszt a Lenovo részére (lásd a megtámadott határozat (526) preambulumbekezdését). Következésképpen az I2 által a Lenovónál [bizalmas] részére megfogalmazott kérés, hogy törölje az e‑mailt, arra utaló jel, hogy a leplezni kívánta a felperes és a Dell, illetve a Lenovo közötti kapcsolatok versenykorlátozó jellegét.

1542

Másodsorban, az MSH‑val kötött kizárólagossági megállapodás titkos jellegét illetően, a fenti 1490–1492. pontban részletesebben is bizonyítást nyert, hogy a kizárólagosság hiányára vonatkozó kikötést iktattak a kizárólagossági szerződésekbe, így a hozzájárulási szerződések az ellenkezőjét írták elő, mint amiben valójában megállapodtak.

1543

Harmadsorban az íratlan versenykorlátozó kikötések alkalmazását illetően a HP tekintetében, a felperes pusztán azt adja elő, hogy a HP‑re nem vonatkoztak szerződéses kizárólagossági kötelezettségek, illetve egyéb íratlan feltételek. Márpedig a HPA‑megállapodások íratlan feltételeinek nem kellett jogilag kötelezőeknek lenniük ahhoz, hogy alkalmasak legyenek arra, hogy tiszteletben tartásukra ösztönözzék a HP‑t (lásd a fenti 106. pontot). Mivel a megtámadott határozat megalapozottan állapította meg, hogy a HPA megállapodások által biztosított engedményekre több íratlan versenykorlátozó feltétel vonatkozott (lásd a fenti 666–873. pontot), a kikötések íratlan jellege szintén olyan jel, amely alátámasztja, hogy a felperes milyen módon próbálta leplezni versenykorlátozó magatartását.

1544

Negyedsorban az eufemizmusok felperes részéről történő használatát illetően, először rá kell mutatni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (661) preambulumbekezdésében azt állapította meg, hogy a felperes számos dokumentumban a „VOC” betűszót használta, amely „privilegizált beszállítót” (vendor of choice) jelent, olyan eufemizmusként, amellyel azt írta le, hogy az MSH kizárólagossági feltétel révén kötődött hozzá. A Bizottság a megtámadott határozat (662) preambulumbekezdésében kiemeli, hogy létezett egy olyan, a felperes jogi részlege által kidolgozott dokumentum is, amelynek az volt a címe, hogy „Referenciakártya az értékesítési és marketinganyagok kidolgozásához” (Sales and Marketing Creation Reference Card). E dokumentumban a „Kényes megfogalmazások” cím alatt a „privilegizált beszállító” kifejezés használatát javasolták a kizárólagossági kapcsolatok megjelölésére, azon kifejezések helyett, amelyek potenciálisan helytelen magatartásokra utaltak, a következők szerint:

„Kerüljenek MINDEN harcias, agresszív megfogalmazást MINDENHOL (beleértve a belső e‑maileket, emlékeztetőket stb.), például akadályok kiépítése… a verseny kizárása… Háború… Csata… Kötelék... Irányítás… dominál… Felülről lefelé… Elsöprés… a verseny megszüntetése… gyilkos… összefog… technológiai helybenjárás… Ezek helyett a következők használandók: vezető helyen van… követelményeket határoz meg… a piaci szegmens növelése… privilegizált beszállító… támaszkodik rá… értéket ad hozzá.”

1545

Másodszor, a megtámadott határozat (1743) preambulumbekezdése hivatkozik több, 2004. április 30‑i e‑mailre. Az említett határozat szerint az Intel Németország egyik vezetője hivatkozott az Intel arra irányuló kísérleteire, hogy „sikeresen megakadályozzuk az Opteron fokozottabb alkalmazását fontosabb ügyfeleinknél”. Az Intel Franciaország egy vezetője erre az e‑mailre a következők szerint válaszolt: „Kérem, hogy legyen nagyon óvatos, amikor olyan kifejezéseket használ, mint »megakadályozzuk az Opteron fokozottabb alkalmazását«, amelyeket tévesen versenykorlátozó megfogalmazásnak lehet értelmezni. – Úgy gondolom, azt akarja mondani, hogy »győzünk az IA‑val az Opteronnal szemben«. – Ha azt tapasztalja, hogy mások hasonló kifejezéseket használnak, emlékeztesse őket az EU versenyhatósága által folytatott vizsgálatokra, a be nem jelentett ellenőrzésekre stb.” A megtámadott határozat kiemeli, hogy e kommunikáció korábbi, mint a Bizottság által folytatott vizsgálatok.

1546

A felperes elismeri, hogy soha nem tagadta, hogy a „privilegizált beszállító” kifejezés jelentheti azt, hogy egy ügyfél kizárólag vagy túlnyomórészt tőle eszközöl beszerzést. Márpedig álláspontja szerint a „Referenciakártya az értékesítési és marketinganyagok kidolgozásához” egyik része sem támasztja alá a Bizottság azon értelmezését, amely szerint kötelező jellegű kötelezettségvállalás valamilyen formájáról van szó. E dokumentum kizárólag arra irányul, hogy értékesítőit felkészítse arra, hogy elkerüljék az olyan megfogalmazásokat, amelyeket a versenyhatóságok félreértelmezhetnek. Ami a 2004. április 30‑i e‑mailt illeti, a felperes hangsúlyozza, hogy az szintén csupán az olyan megfogalmazások kerülésére szólított fel, „amelyeket tévesen versenykorlátozó megfogalmazásnak lehet értelmezni”, ami jogszerű törekvés.

1547

Különbséget kell ugyanakkor tenni az olyan helyzet között, amelyben egy vállalkozás ügyel arra, hogy jogszerű magatartását ne értse félre a versenyhatóság, valamint azon helyzet között, amelyben egy vállalkozás arra figyel, hogy versenykorlátozó magatartását ne derítsék fel. Az igaz, hogy egy vállalkozás tekintetében főszabály szerint jogszerű, ha felhívja munkavállalóit arra, hogy ne használjanak olyan kifejezéseket, amelyeket egy versenyhatóság félreértelmezhet. Ugyanakkor e körülmény arra utaló jelnek minősül, hogy a vállalkozás leplezte magatartása versenykorlátozó jellegét, amennyiben e magatartás fennállását más bizonyítékok révén alátámasztották.

1548

Végül, a felperes előadja, hogy a Bizottság csak az MSH, a HP és a Lenovo tekintetében fogalmazott meg konkrét, a leplezésre vonatkozó állítást. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat (1742) és (1743) preambulumbekezdése az átfogó stratégia bizonyítására vonatkozik, valamint hogy a fenti 1539. pontban ismertetett bizonyítékokra valószínűsítő körülményként hivatkoznak. Meg kell állapítani, hogy e bizonyítékok a jogilag megkövetelt módon alátámasztják, hogy a felperes arra törekedett, hogy leplezze magatartása versenykorlátozó jellegét, legalábbis a Dellel, a HP‑vel, a Lenovóval és az MSH‑val fennálló viszonyait illetően. Annak bizonyítása érdekében, hogy a felperes olyan átfogó stratégiát követett, amelynek célja az AMD kiszorítása volt a piacról, a Bizottság nem volt köteles a megtámadott határozatban minden végrehajtási magatartás tekintetében bizonyítani a leplezésre irányuló erőfeszítést, szorítkozhatott pusztán az e négy vállalkozásra vonatkozó bizonyítékok felsorolására.

1549

Egyébiránt a megtámadott határozat (1742) és (1743) preambulumbekezdésében valószínűsítő körülményként felsorolt bizonyítékokat megerősíti a határozat (167) preambulumbekezdésében szereplő általános megállapítás, amely szerint az Intel valamennyi magatartása rendelkezik közös vonással, amennyiben az Intel és ügyfelei között számos, néha százmillió, sőt milliárd dollár nagyságrendű megállapodást kötöttek egyezségek alapján, illetve azok jelentős, íratlan kikötéseket tartalmaztak. Az íratlan versenykorlátozó kikötések alkalmazására vonatkozó kifogás tehát nem kizárólag a felperes által a Dell, a HP, a Lenovo és az MSH irányában tanúsított magatartásra vonatkozik, hanem kiterjed a felperes által valamennyi OEM, és az MSH vonatkozásában tanúsított magatartásra.

1550

Vitathatatlan, hogy a felperes szerint a CPU‑k piacán, amelyet az új termékek gyors bevezetése és a létező termékek árának jelentős csökkenései jellemeznek, az informális megállapodások az ágazat ritmusának, illetve az OEM‑ek igényeinek következményei. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy bár a vállalkozások köthetnek informális módon olyan megállapodásokat, amelyek megfelelnek a versenyszabályoknak, az informális versenykorlátozó feltételek alkalmazása jelenthet az azok leplezését célzó erőfeszítésre utaló jelet. A jelen ügyben ilyen jel nem csupán önmagában a felperes, és az OEM‑ek, illetve az MSH között kötött megállapodások informális jellegéből következik, hanem – legalábbis a HP és a Lenovo tekintetében – az íratlan versenykorlátozó kikötéseknek az írott szerződéseken kívüli alkalmazásából, illetve az MSH esetében még az olyan írásbeli kikötések alkalmazásából is, amelyek az ellenkezőjét tartalmazták annak, mint amiben valójában megállapodtak.

1551

A fenti 1540–1550. pontban rögzített megfontolások alapján megállapítható, hogy a Bizottság a jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a felperes megpróbálta leplezni magatartása versenykorlátozó jellegét. Következésképpen nem kell dönteni a Bizottság egyéb, arra vonatkozó érveinek elfogadhatóságáról vagy megalapozottságáról, hogy fennállnak‑e egyéb olyan körülmények, amelyek alátámasztják a fent említett bizonyítékokat, vagy konkrétabb módon bizonyítják, hogy a felperes az Acert és a NEC‑t illető versenykorlátozó magatartásait is leplezte.

1552

A fenti megfontolások összessége alapján meg kell tehát állapítani, hogy a Bizottság a jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a felperes olyan hosszú távú átfogó stratégiát hajtott végre, amelynek az volt a célja, hogy megakadályozza az AMD hozzáférését a stratégiai szempontból legfontosabb értékesítési csatornákhoz.

1553

A megtámadott határozat rendelkező részének 2. cikke szerint 1,06 milliárd euró összegű bírságot szabtak ki a felperessel szemben.

1554

A 2006. évi iránymutatás 19. pontját alkalmazva a Bizottság kimondta, hogy a bírság alapösszege az eladások értékéhez bizonyos meghatározott mértékben aránylik; az arányszámot a jogsértés súlyának függvényében állapítják meg, és a jogsértés éveinek számával szorozzák meg (a megtámadott határozat (1778) preambulumbekezdése).

1555

A Bizottság az eladások figyelembe veendő értékét 3876827021 euróban határozta meg, ami az Intel által az EGT piacán jelen levő vállalkozások részére a jogsértéssel érintett utolsó év során számlázott x86‑os CPU eladások értékének felel meg (lásd a megtámadott határozat (1773)–(1777) preambulumbekezdését).

1556

A jogsértés súlyát illetően a Bizottság figyelembe vette többek között a jogsértés jellegét, az érintett felek piaci részesedését és a jogsértés földrajzi kiterjedését. A Bizottság figyelembe vette továbbá azt a tényt, hogy az Intel egységes jogsértést követett el; hogy ezen egységes jogsértés intenzitása eltért az évek során, és hogy a szóban forgó egyedi visszaélések többsége a 2002 és 2005 közötti időszakra koncentrálódott; hogy a visszaélések valószínű versenykorlátozó hatásukat illetően eltértek; valamint hogy az Intel intézkedéseket hozott a megtámadott határozatban megállapított magatartások leplezése érdekében. Következésképpen a Bizottság ezt az arányt 5%‑ban állapította meg (lásd a megtámadott határozat (1779)–(1786) preambulumbekezdését).

1557

A jogsértés tartamát illetően a Bizottság megállapította, hogy a visszaélés 2002 októberében kezdődött, és legalább 2007 decemberéig folytatódott. Öt évig és három hónapig tartott tehát, ami a 2006. évi iránymutatás 24. pontjának megfelelően e tartam figyelembevétele céljából 5,5‑szörös szorzót jelent (lásd a megtámadott határozat (1787) és (1788) preambulumbekezdését).

1558

A fentiekre figyelemmel a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az Intellel szemben kiszabandó bírság alapösszegeként 1060000000 eurót kell megállapítani (lásd a megtámadott határozat (1789) preambulumbekezdését). Nem állapított meg enyhítő vagy súlyosbító körülményeket (lásd a megtámadott határozat (1790)–(1801) preambulumbekezdését).

1559

Az ACT által támogatott felperes előadja, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogköre alapján, az EUMSZ 261. cikknek és az 1/2003 rendelet 31. cikkének megfelelően a bírságot a következő indokok miatt el kell törölni, vagy jelentősen csökkenteni kell. Először, a Bizottság nem alkalmazta megfelelően a 2006. évi iránymutatást, és teljesen irreleváns megfontolásokat vett figyelembe. Másodszor, a felperes nem sértette meg sem szándékosan, sem gondatlanságból az EK 82. cikket. Harmadszor, a bírság összege nyilvánvalóan aránytalan.

1560

A felperes előadja, hogy az alapösszeg számításában számos hiba található. Először, a Bizottság nem értékelte megfelelően azokat a termékeket, illetve szolgáltatásokat, amelyeket a jogsértés 2006 januárja és szeptembere között érintett. A Bizottság ezenkívül oly módon növelte a bírság összegét, hogy az Intel által 2007 decemberében valamennyi EGT tagállamban elért eladásokat vette alapul, holott tizenkét tagállam a jogsértéssel érintett időszak során csatlakozott az EGT‑hez. Másodszor, a Bizottság tévesen tekintette a jogsértés súlyának megállapítása szempontjából figyelembe veendő tényezőnek a leplezést. Harmadszor, a Bizottság tévesen hivatkozott az egységes jogsértés fennállására vonatkozó megállapítására, mint az egész érintett időszakra vonatkozó súlyosbító körülményre. Negyedszer, a megtámadott határozat hibás, mivel a Bizottság 5,5‑szörös, az időtartamon alapuló szorzót alkalmazott minden egyes jogsértésre. Ötödször, a Bizottság visszaható hatállyal alkalmazta az iránymutatást.

1561

Előzetesen meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat (1747) és (1748) preambulumbekezdésében a Bizottság az olyan átfogó stratégia fennállásából, amelynek az volt a célja, hogy megakadályozza az AMD hozzáférését a stratégiai szempontból legfontosabb értékesítési csatornákhoz, megalapozottan következtetett az EK 82. cikk egységes és folytatólagos megsértésének fennállására, amely 2002 októberétől 2007 decemberéig tartott, és arra irányult, hogy kiszorítsa a versenytársakat a piacról (lásd a fenti 1523–1552. pontot).

1562

Az ítélkezési gyakorlatból ugyanis kitűnik, hogy az egységes és folyamatos jogsértés fogalma olyan cselekmények összességére vonatkozik, amelyek – azonos, a közös piacon belüli versenyt torzító céljuk alapján – átfogó terv keretébe illeszkednek. Különböző cselekmények egységes és folyamatos jogsértésnek minősítése érdekében meg kell vizsgálni, hogy ezek kiegészítik‑e egymást abban az értelemben, hogy mindegyiknek a rendes verseny egy vagy több következményével való szembenézés a célja, és a kölcsönhatás révén hozzájárulnak az ezen átfogó terv keretében kitűzött célok megvalósításához. E tekintetben figyelembe kell venni valamennyi körülményt, amely megalapozhatja vagy megkérdőjelezheti e kapcsolatot, mint például a szóban forgó különböző cselekmények időtartamát, tartalmát (beleértve az alkalmazott módszereket), és ezzel kapcsolatosan azok célját (a fenti 64. pontban hivatkozott AstraZeneca‑ügyben hozott ítélet 892. pontja).

1563

Meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozatnak az átfogó stratégia fennállására vonatkozó megállapításai megfelelnek e követelményeknek. Következésképpen a Bizottság e megállapításokból levonhatta azt a következtetést, miszerint a felperes egységes és folytatólagos jogsértést követett el. E tekintetben emlékeztetni kell többek között a megtámadott határozatban kifogásolt jogsértések időbeli összefüggésére, valamint összehasonlítható és egymást kiegészítő jellegükre. A felperessel szemben kifogásolt egyedi magatartások azonos célt követtek, mivel mindegyik arra irányult, hogy kiszorítsa az AMD‑t az x86‑os CPU‑k piacáról. E tekintetben kiegészítették egymást, mivel azokat az ellátási lánc két különböző szintjén alkalmazták, továbbá az álcázatlan korlátozások olyan taktikai lépéseket jelentettek, amelyek az AMD hozzáférésének megakadályozását célozták jól megjelölt termékekhez vagy értékesítési csatornákhoz, míg a kizárólagossági engedmények és kifizetések inkább stratégiai jellegű eszközök voltak, amelyek az AMD hozzáférésének megakadályozását célozták az OEM‑ek keresletének egész szegmenseihez. Ezenkívül emlékeztetni arra, hogy az egyedi jogsértések közötti koherenciát nem szakította meg az a körülmény, amely szerint a Lenovóra és az MSH‑ra vonatkozó jogsértések kisebb jelentőségűek voltak a Dellt és a HP‑t érintő jogsértéseknél (lásd a fenti 1525–1537. pontot).

1564

Az ítélkezési gyakorlat szerint tehát a Bizottság jogszerűen szabott ki egységes bírságot. E tekintetben nem volt köteles egyedileg megjelölni a megtámadott határozat indokolásában azt a módot, ahogy az egyes kifogásolt visszaélésszerű körülményeket a bírság összegének megállapítása érdekében figyelembe vette (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-83/91. sz., Tetra Pak kontra Bizottság ügyben 1994. október 6-án hozott ítéletének [EBHT 1994., II-755. o.] 236. pontját, valamint a fenti 75. pontban hivatkozott „Michelin II”‑ítélet 265. pontját).

1565

A fenti megfontolások fényében kell megvizsgálni a felperesnek a 2006. évi iránymutatás állítólagos téves alkalmazására vonatkozó érveit.

1566

A felperes egyrészt előadja, hogy a bírság jogellenes, mivel az évi 5%‑os értéket a 2006 januárja és szeptembere közötti forgalom túlzottan magas értékére alkalmazták. A Bizottság az MSH‑t illető állításai kapcsán nem határozta meg az érintett termékpiacot és földrajzi piacot. Mivel az MSH‑val szembeni állítólagos visszaélés az egyetlen olyan jogsértés, amely legalább 2006 januárja és 2006 szeptembere között kapcsolódhat az EGT területéhez, a Bizottság hibát követett el, amikor az x86‑os CPU‑k EGT‑n belüli piacának egészére vonatkozó forgalmi adatot egy olyan állítással összefüggésben alkalmazta, amely nem kapcsolódott ehhez a piachoz. A Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor a bírság összegének számításánál nem vette figyelembe az állítólagos jogsértés korlátozott földrajzi kiterjedését ezen időszak során. Az MSH az EGT‑n belül nem volt aktív sok tagállamban, és a kiskereskedelmi piacok kiterjedése általában nemzeti szintű.

1567

Másrészt a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság növelte a bírság összegét, amikor a megtámadott határozat (1784) preambulumbekezdésében megállapította, hogy „a jogellenes magatartás az EGT egészére kiterjedt”, és az Intel által 2007 decemberében, vagyis a jogértéssel érintett időszak végén valamennyi EGT‑tagállamban elért eladásokat vette alapul. Ugyanakkor tizenkét tagállam a jogsértéssel érintett időszak során csatlakozott az EGT‑hez, és korábban nem tartozott a Bizottság joghatósága alá. Amennyiben a határozat külön bírságot szabott volna ki minden jogsértés után, akkor ki kellett volna zárnia az Intel ezen államokban elért eladásainak értékét, vagy kisebb szorzót kellett volna alkalmaznia.

1568

Ezek az érvek nem meggyőzők.

1569

Egyrészt a 2006. évi iránymutatás 13. pontjának megfelelően a kiszabásra kerülő bírságok alapösszegének meghatározásához a Bizottság a jogsértés által közvetlenül vagy közvetve érintett, a vállalkozás által az EGT‑n belül, az érintett földrajzi területen értékesített áruk és szolgáltatások eladásának értékét alkalmazza. E megfogalmazás az érintett piacon végzett eladásokra vonatkozik (a Törvényszék T-211/08. sz., Putters International kontra Bizottság ügyben 2011. június 16-án hozott ítéletének [EBHT 2011., II-3729. o.] 59. pontja). Ugyanezen pont szerint a Bizottság rendszerint a vállalkozásnak a jogsértésben való részvétel utolsó teljes üzleti évében történt eladásait veszi figyelembe.

1570

Másrészt a 2006. évi iránymutatás 22. pontjából kitűnik, hogy a jogsértés földrajzi kiterjedése az egyik olyan körülmény, amelyet figyelembe lehet venni a jogsértés súlyának meghatározása, és így annak eldöntése érdekében, hogy az eladások értékének alkalmazandó aránya alacsonyabb vagy magasabb legyen a 2006. évi iránymutatás 21. pontjában meghatározott 30%‑os mértéknél.

1571

Bár igaz tehát, hogy a 2006. évi iránymutatás 13., illetve 21. pontja is hivatkozott a jogsértés földrajzi kiterjedésére, mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a Bizottság, az alábbiakban kifejtetteknek megfelelően, nem sértette meg a 2006. évi iránymutatás 13. pontját, illetve 21. pontját, amikor nem vette figyelembe azon piac földrajzi kiterjedését, amelyen az MSH működött, illetve azt a tényt, hogy tizenkét tagállam csak a jogsértéssel érintett időszak egy része során volt tagja az EGT‑nek.

1572

A megtámadott határozat (792)–(836) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság azt állapította meg, hogy az érintett piac az x86‑os CPU‑k világméretű piaca. Az említett határozat (1773) preambulumbekezdése szerint az a 3876827021 eurós összeg, amelyre a Bizottság az eladások figyelembe veendő értékeként hivatkozott, megfelel az x86‑os CPU‑k eladásai Intel által az EGT‑ben jelen lévő vállalkozások részére kiszámlázott értékének a jogsértés utolsó évében. Ez az érték nem veszi figyelembe sem azon piac állítólag kisebb földrajzi kiterjedését, amelyen az MSH tevékenykedett, sem pedig azt, hogy tizenkét tagállam csak a jogsértéssel érintett időszak egy része során volt tagja az EGT‑nek.

1573

Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy azáltal, hogy nem vette figyelembe sem azon piac földrajzi kiterjedését, amelyen az MSH működött, sem pedig az Unió bővítését a jogsértéssel érintett időszak során, a Bizottság nem alkalmazta helytelenül a 2006. évi iránymutatás 13. pontját.

1574

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben a Bizottság jogszerűen szabott ki egységes bírságot, és nem volt köteles egyedileg megjelölni a megtámadott határozat indokolásában azt a módot, ahogy az egyes kifogásolt visszaélésszerű körülményeket a bírság összegének megállapítása érdekében figyelembe vette (lásd a fenti 1564. pontot).

1575

Egyrészt meg kell állapítani, hogy a 2006. évi iránymutatás 13. pontjának megfelelően az eladások értékének meghatározása szempontjából rendesen a jogsértésben való részvétel utolsó teljes üzleti éve a releváns év, vagyis a jelen ügyben a 2007. év. A felperes nem állítja, hogy a Bizottságnak el kellett volna tekintenie ezen szabály alkalmazásától, és más évet kellett volna referenciaévként választania. Márpedig a Bizottság a 2007. év egészére bizonyította a visszaélés fennállását, nemcsak az MSH‑t illetően, hanem a Lenovo vonatkozásában is. A felperes által az utóbbi vállalkozással szemben 2007‑ben tanúsított magatartást illetően a felperes nem vitatja, hogy az érintett piac az x86‑os CPU‑k világméretű piaca volt. Mivel legalább a felperes által 2007‑ben tanúsított egyik visszaélésszerű magatartás érintette tehát az x86‑os CPU‑k világméretű piacát, a Bizottság nem alkalmazta helytelenül a 2006. évi iránymutatást, amennyiben az eladások értékét csak az x86‑os CPU‑k piacára hivatkozva állapította meg, nem pedig a számítógépek fogyasztók részére történő forgalmazásának azon állítólag korlátozottabb piacára hivatkozva, amelyen az MSH tevékenykedett.

1576

Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság nem volt köteles külön termékpiacot, illetve külön földrajzi piacot meghatározni az MSH tekintetében, valamint hogy a felperes által az MSH tekintetében tanúsított magatartások alkalmasak voltak a verseny korlátozására az x86‑os CPU‑k világméretű piacán (lásd a fenti 1533. pontot). Mivel a Bizottság nem volt köteles külön földrajzi piacot meghatározni az MSH tekintetében, arra sem volt köteles, hogy figyelembe vegye egy ilyen hipotetikus piac korlátozott földrajzi kiterjedését az eladások értékének a 2006. évi iránymutatás 13. pontjának megfelelő meghatározása során.

1577

Másrészt meg kell állapítani, hogy az a tizenkét tagállam, amely a jogsértéssel érintett időszak során csatlakozott az EGT‑hez, a 2007. év egésze során az EGT tagja volt. Mivel a 2006. évi iránymutatás 13. pontjának megfelelően az eladások értékének meghatározása szempontjából releváns év a jelen ügyben a 2007. év, a Bizottság nem volt köteles az eladások értékének meghatározása során figyelembe venni azt a tényt, hogy e tagállamok csak a jogsértéssel érintett időszak egy része során voltak tagjai az EGT‑nek.

1578

Rá kell mutatni, hogy a jogsértés súlyát illetően a Bizottság a megtámadott határozat (1784) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a felperesnek az AMD kiszorítására irányuló stratégiája az egész világra kiterjedt. A jogsértés súlyának értékelésével összefüggésben e körülmény azt eredményezte, hogy a jogsértés az EGT egészét érintette.

1579

Meg kell állapítani, hogy azáltal, hogy ily módon nem vette figyelembe azon piac földrajzi kiterjedését, amelyen az MSH tevékenykedett, a Bizottság nem alkalmazta helytelenül a 2006. évi iránymutatás 21. pontját.

1580

Meg kell ugyanis állapítani, hogy pusztán az a tény, hogy a 2006. év egy részét illetően a megtámadott határozat csak egyetlen, az MSH‑val szemben tanúsított jogellenes magatartást állapít meg, nem kérdőjelezheti meg azt a következtetést, amely szerint a felperesnek az AMD kizárására irányuló stratégiája világméretű földrajzi kiterjedéssel rendelkezett. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a Bizottság nem volt köteles az érintett termékpiac, illetve az érintett földrajzi piac meghatározására az MSH‑t illetően, valamint hogy a felperes MSH‑val szemben tanúsított magatartásai alkalmasak voltak arra, hogy korlátozzák a versenyt az x86‑os CPU‑k világpiacán (lásd a fenti 1533. pontot). Egyébként mivel a felperes MSH‑val szemben tanúsított magatartásai egy koherens átfogó stratégia keretébe illeszkedtek, azokat nem lehet elszigetelten vizsgálni. E stratégia földrajzi kiterjedése világméretű volt. Következésképpen a megtámadott határozatban a Bizottság megalapozottan állapította meg, hogy a jogsértés az EGT egészére kiterjedt.

1581

Végül meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem volt köteles azon tény figyelembevételére sem, hogy tizenkét tagállam csak a jogsértéssel érintett időszak egy része során volt tagja az EGT‑nek, mivel a jogsértés súlyosságának értékelésével összefüggésben úgy ítélte meg, hogy az AMD kizárására irányuló stratégia világméretű kiterjedése azt eredményezte, hogy a jogsértés az EGT egészére kiterjedt.

1582

Hangsúlyozni kell ugyanis, hogy a Bizottság csak azt állapította meg, hogy a jogsértés az EGT egészére kiterjedt. Ily módon dinamikusan hivatkozott azokra az államokra, amelyek a jogsértéssel érintett időszak egy adott pillanatában az EGT tagjai voltak. A Bizottság nem volt köteles az egységes jogsértés súlyának értékelésénél figyelembe vett földrajzi kiterjedést felosztani azon különböző államok tekintetében, amelyek a jogsértéssel érintett időszak egy adott pillanatában csatlakoztak az EGT‑hez. A Bizottság ugyanis nem volt köteles egyedileg megjelölni azt a módot, ahogy az egyes kifogásolt visszaélésszerű körülményeket a bírság összegének megállapítása érdekében figyelembe vette (lásd a fenti 1564. pontot).

1583

Rá kell mutatni, hogy a jogsértés súlyának értékelése érdekében a Bizottság a megtámadott határozat (1785) preambulumbekezdésében figyelembe vette azt a tényt, hogy a felperes intézkedéseket tett az említett határozatban kifogásolt magatartások leplezése érdekében.

1584

A felperes azt állítja, hogy a Bizottság tévesen vette figyelembe a jogsértés állítólagos leplezését, mivel nem sikerült bizonyítania. Ezenfelül a Bizottság ezen leplezésre vonatkozó állításai csak az MSH‑t, a HP‑t és a Lenovót érintették, és ebből következően nem alkalmazhatók átfogóan minden jogsértésre.

1585

Ezek az érvek nem állják meg a helyüket.

1586

Előzetesen meg kell állapítani, hogy az uniós versenyszabályok megsértésének titkos jellege fokozhatja annak súlyosságát (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-259/02-T-264/02. és T-271/02. sz., Raiffeisen Zentralbank Österreich és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. december 14-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-5169. o.] 252. pontját, és a fenti 139. pontban hivatkozott Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 446. pontját). A jelen ügyben a Bizottság számos más körülmény mellett a jogsértés súlyának értékelése érdekében figyelembe vette az Intel arra irányuló kísérleteit, hogy leplezze magatartását.

1587

Emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatban rögzített bizonyítékok a jogilag megkövetelt módon bizonyítják azt, hogy a felperes megpróbálta leplezni magatartása versenykorlátozó jellegét, legalábbis a Dellel, a HP‑vel, a Lenovóval és az MSH‑val fenntartott kapcsolatait illetően (lásd a fenti 1540–1551. pontot). Ellentétben a felperes állításával, ahhoz, hogy az leplezést az egységes jogsértés súlyosságát meghatározó tényezőként figyelembe vegyék, elegendő volt, hogy a Bizottság kizárólag e négy vállalkozást illetően tegyen az leplezésre vonatkozó konkrét állításokat. A Bizottság ugyanis nem volt köteles egyedileg megjelölni azt a módot, ahogy az egyes kifogásolt visszaélésszerű körülményeket a bírság összegének megállapítása érdekében figyelembe vette (lásd a fenti 1564. pontot).

1588

Rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat (1747) preambulumbekezdésében az átfogó stratégia fennállására vonatkozó megállapításokkal összefüggésben a Bizottság azt állapította meg, hogy a felperes egyedi magatartásai alkalmasak voltak arra, hogy még nagyobb hatást váltsanak ki a piacon, illetve ez várható volt. Az említett határozat (1785) preambulumbekezdésében a jogsértés súlyára vonatkozó megállapításokkal összefüggésben a Bizottság rámutatott, hogy figyelembe vette azt a tényt, hogy az Intel egységes jogsértést követett el, hogy e jogsértés intenzitása eltérő volt az évek során, hogy a szóban forgó egyedi visszaélések többsége a 2002 és 2005 közötti időszakra koncentrálódott, valamint hogy a visszaélések valószínű versenykorlátozó hatása eltért.

1589

A felperes azt állítja, hogy a Bizottság „valószínűleg” az egységes jogsértés megállapítását használta fel súlyosbító körülményként a súlyosság meghatározásánál. Az egységes jogsértés felhasználása a jogsértés súlyát fokozó tényezőként téves, mivel egyes időszakok tekintetében nem lehet bizonyítani, hogy egy „ilyen tényező” alkalmas volt a hivatkozott magatartás súlyának fokozására. A 2006. év egy részét illetően, amikor az EGT‑vel kizárólagosan kapcsolatos magatartások az MSH‑t érintették, nincs semmilyen alapja annak, hogy fokozottabb súlyt kapcsoljanak a felperes egységes jogsértéséhez.

1590

Ezeket az érveket el kell utasítani.

1591

Emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben a Bizottság jogosan szabott ki egységes bírságot, és nem volt köteles egyedileg megjelölni azt a módot, ahogy az egyes kifogásolt visszaélésszerű körülményeket a bírság összegének megállapítása érdekében figyelembe vette (lásd a fenti 1564. pontot). Ezenkívül a felperes érve azon a téves előfeltevésen alapul, amely szerint a Bizottság növelte az egységes jogsértés fennállása miatt figyelembe veendő jogsértő magatartás súlyát. Ugyanakkor a helyzet nem ez. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy az egységes jogsértés intenzitása eltérő volt az évek során, hogy a szóban forgó egyedi visszaélések többsége a 2002 és 2005 közötti időszakra koncentrálódott, valamint hogy a visszaélések valószínű versenykorlátozó hatása eltért. E megállapítások a jogilag megkövetelt módon figyelembe veszik azt a körülményt, amely szerint a 2006. év egy részét illetően az MSH‑ra vonatkozó jogsértés volt a megtámadott határozatban megállapított egyetlen, az EGT‑t érintő jogsértés.

1592

Rá kell mutatni, hogy a jogsértés tartamát illetően a Bizottság a megtámadott határozat (1787) és (1788) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a visszaélés 2002 októberében kezdődött, és legalább 2007 decemberéig folytatódott. Öt évig és három hónapig tartott tehát, ami a 2006. évi iránymutatás 24. pontjának megfelelően e tartam figyelembevétele céljából 5,5‑szörös szorzót von maga után.

1593

A felperes szerint a megtámadott határozat hibás annyiban, hogy a Bizottság 5,5‑szörös szorzót alkalmazott minden egyes jogsértés tartama után. E megközelítés számára hátrányos volt, mivel az OEM‑eket érintő minden egyes jogsértés jelentősen rövidebb tartamú volt, mint a jogsértéssel érintett teljes időszak.

1594

Ez az érv nem meggyőző.

1595

Ellentétben ugyanis a felperes állításával, a Bizottság az 5,5‑szörös szorzót nem minden egyes jogsértésre alkalmazta, hanem az egységes jogsértésre. Mivel a Bizottság megalapozottan állapította meg az egységes jogsértés fennállását 2002 októbere és 2007 decembere között (lásd a fenti 1561–1563. pontot), e megközelítés nem kifogásolható.

1596

A felperes szerint a Bizottság megsértette a visszaható hatály tilalma és a bizalomvédelem elvét, azáltal hogy visszaható hatállyal alkalmazta a 2006. évi iránymutatást. Az iránymutatás egyes részeinek módosítását meg kell különböztetni az iránymutatás első bevezetésétől. Az iránymutatás első bevezetése először alakított ki egy odáig nem létező jogos bizalmat, ami kizárja az új iránymutatás visszaható hatályú alkalmazását.

1597

Ennek az érvnek nem lehet helyt adni.

1598

Az ítélkezési gyakorlatból ugyanis az tűnik ki, hogy sem a jogbiztonság, sem pedig a bűncselekmények és büntetések jogszerűségének az EJEE 7. cikkének (1) bekezdésében szereplő elvével nem ellentétes, ha a Bizottság úgy dönt, hogy új bírságkiszabási iránymutatást fogad el és alkalmaz, akár a jogsértés elkövetése után is. A versenyjogi szabályok hatékony alkalmazásához fűződő érdek igazolja azt, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikkének korlátai között a vállalkozásnak számolnia kell azzal a lehetőséggel, hogy a Bizottság általános versenypolitikája a bírságokat illetően módosul, akár a számítási módszert, akár a bírságok szintjét tekintve (a Törvényszék T‑83/08. sz., Denki Kagaku Kogyo és Denka Chemicals kontra Bizottság ügyben 2012. február 2‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 98–127. pontja). E megállapítás érvényes az Alapjogi Charta 49. cikkének (1) bekezdését illetően. A Bizottság tehát a fortiori jogszerűen alkalmazta a 2006. évi iránymutatást egy olyan egységes jogsértésre, amely csak az iránymutatás elfogadását követően fejeződött be.

1599

A felperes előadja, hogy nem járt el gondatlanul. Ezen állítás alátámasztása érdekében lényegileg azt adja elő, hogy a feltételes engedmények nem mindig jogellenesek, valamint hogy az álcázatlan korlátozások a visszaélések új kategóriáját jelentik. Bizonyította, hogy a Bizottság nem támasztotta alá az AMD kiszorítására irányuló stratégia fennállását. A Bizottság tévedett, amikor úgy tekintette, hogy intézkedéseket hozott magatartása leplezése érdekében. A felperes nem láthatta előre azokat az eredményeket, amelyekre a Bizottság az AEC‑teszt alkalmazása során jutott. Ezek az eredmények ugyanis a különböző OEM‑ektől származó belső adatokon alapultak, vagyis olyan információkon, amelyeket az Intel soha nem ismert, és amelyekhez nem fért hozzá.

1600

Ezek az érvek nem állják meg a helyüket.

1601

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az a feltétel, hogy a jogsértést szándékosan vagy gondatlanságból kövessék el, teljesül, amennyiben a szóban forgó vállalkozás felismerhette magatartásának versenyellenességét, függetlenül attól, hogy a Szerződés versenyjogi szabályait tudatosan sértette meg vagy sem (a Törvényszék fenti 1564. pontban hivatkozott Tetra Pak kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 238. pontja, valamint a Törvényszék T-271/03. sz., Deutsche Telekom kontra Bizottság ügyben 2008. április 10-én hozott ítéletének [EBHT 2008., II-477. o.] 295. pontja). Valamely vállalkozás akkor van tudatában magatartása versenyellenességének, ha ismeri azon ténybeli elemeket, amelyek mind az erőfölény adott piacon való fennállásának megállapítását, mind az ilyen helyzettel való visszaélés Bizottság általi megítélését igazolják (lásd ebben az értelemben a fenti 74. pontban hivatkozott Michelin I‑ítélet 107. pontját, valamint a fenti 1586. pontban hivatkozott Raiffeisen Zentralbank Österreich és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 207. és 210. pontját; lásd még Mazák főtanácsnok fenti 98. pontban hivatkozott Deutsche Telekom kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványának [EBHT 2010., I‑9567. o.] 39. pontját).

1602

Először is a felperes azon érvét illetően, amely szerint a feltételes engedmények nem mindig jogszerűtlenek, és amely szerint az álcázatlan korlátozások a visszaélések új kategóriáját jelentik, elegendő megállapítani, hogy az ilyen érvelés csupán arra irányul, hogy alátámassza, hogy a felperes nem volt tudatában a megtámadott határozatban az EK 82. cikkre tekintettel kifogásolt magatartás jogellenes jellegének. Az előző pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében ezt el kell utasítani mint megalapozatlant (lásd analógia útján a Bíróság fenti 98. pontban hivatkozott Deutsche Telekom kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 127. pontját). Mindenesetre a felperes számára nem lehetett ismeretlen magatartásának versenyellenessége. Az uniós bíróságok több alkalommal szankcionálták azt, hogy erőfölényben lévő vállalkozás kizárólagossági feltételtől függővé tett pénzügyi ösztönzést nyújtott. E tekintetben elegendő a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítéletre és a Bíróság fenti 89. pontban hivatkozott BPB Industries és British Gypsum kontra Bizottság ügyben hozott ítéletére utalni. Az álcázatlan korlátozásokat illetően a fenti 219. és 220. pontban megállapítást nyert, hogy az ilyen magatartások visszaélésszerűnek minősítése nem tekinthető újnak, valamint hogy mindenesetre az a tény, hogy hasonló sajátosságokkal jellemezhető magatartást a korábbi határozatokban még nem vizsgáltak, nem mentesíti a vállalkozást felelőssége alól.

1603

Másodszor, emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatban rögzített bizonyítékok a jogilag megkövetelt módon bizonyítják, hogy a felperes olyan hosszú távú átfogó stratégiát hajtott végre, amelynek az volt a célja, hogy megakadályozza az AMD hozzáférését a stratégiai szempontból legfontosabb értékesítési csatornákhoz, valamint hogy magatartása versenyellenességének leplezésére törekedett, legalábbis a Dellel, a HP‑vel, a Lenovóval és az MSH‑val fennálló viszonyait illetően (lásd a fenti 1523–1552. pontot). Következésképpen meg lehet állapítani, hogy a felperes legalábbis gondatlanságból követte el a jogsértést.

1604

Harmadszor, el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint nem láthatta előre azokat az eredményeket, amelyekre a Bizottság az AEC‑teszt alkalmazása során jutott. Emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság a kizárólagossági engedmények jogellenességének megállapítása érdekében elsődlegesen az ítélkezési gyakorlat által a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítéletben kialakított feltételekre támaszkodott (lásd a fenti 69., 72. és 73. pontot). Ezzel szemben a megtámadott határozatban csak a teljesség kedvéért támaszkodott az AEC‑tesztre (lásd a fenti 173. és 175. pontot). Emlékeztetni kell arra, hogy az AEC‑teszt alkalmazása nem szükséges a felperesi magatartás jogellenességének bizonyításához, valamint hogy egy ilyen teszt nem jelenthet megbízható menedéket az erőfölényben lévő vállalkozás számára a jogsértés kizárása céljából (lásd a fenti 140–166. pontot). Még ha fel is tesszük, hogy a felperes nem láthatta előre azokat az eredményeket, amelyekre a Bizottság e teszt alkalmazása során jutott, e körülmény akkor sem kérdőjelezi meg azt a tényt, hogy a felperesnek tudnia kellett azon ténybeli körülményekről, amelyek a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítéletben kialakított ítélkezési gyakorlatban meghatározott feltételek alapján igazolták a Bizottságnak az erőfölénnyel való visszaélés fennállására vonatkozó megállapítását.

1605

A felperes lényegileg három érvre hivatkozik azon megállapításának alátámasztása érdekében, hogy a bírság szintje aránytalan volt. A bírságot nem független hatóság szabta ki. Az aránytalan volt a más határozatokban kiszabott bírságokhoz képest. A valaha kiszabott legsúlyosabb bírság aránytalan azzal, hogy a jogsértés nem gyakorolt konkrét hatásokat a piacra.

1606

Ezen érvek összességét el kell utasítani.

1607

A felperes szerint a Bizottság nem az EJEE által meghatározott független és pártatlan bíróság. Előadja, hogy mivel a bírság az EJEE 6. cikke értelmében büntetőjogi jellegű, azt vele szemben jogellenesen, azon jogát megsértve szabták ki, hogy a vele szemben felhozott büntetőjogi vádat független bíróság bírálja el.

1608

Ezt az érvet nem lehet elfogadni.

1609

A független és pártatlan bírósághoz való jog, amelyre a felperes hivatkozik, az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében található garanciák részét képezi. Az uniós jogban az e cikk által nyújtott védelmet az Alapjogi Charta 47. cikke biztosítja. Ezért kizárólag az utóbbi rendelkezésre kell utalni (lásd ebben az értelemben a C-386/10. P. sz., Chalkor kontra Bizottság ügyben 2011. december 8-án hozott ítélet [EBHT 2011., I-13085. o.] 51. pontját). A Charta 52. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy amennyiben ez olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az EJEE‑ben biztosítottaknak, a Chartában elismert jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek ezen egyezményben szerepelnek. Az e cikkhez fűzött magyarázat szerint, amelyet a Charta 52. cikkének (7) bekezdésével összhangban az uniós bíróságnak figyelembe kell vennie, a jogok tartalmát és terjedelmét nemcsak az EJEE szövege határozza meg, hanem az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata is (lásd ebben az értelemben a C-279/09. sz. DEB-ügyben 2010. december 20-án hozott ítélet [EBHT 2010., I-13849. o.] 35. pontját).

1610

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése nem zárja ki, hogy egy közigazgatási jellegű eljárásban a „büntetést” először egy közigazgatási hatóság szabja ki. Feltételezi ugyanakkor, hogy a közigazgatási hatóság olyan határozatát, amely nem felel meg az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében szereplő feltételeknek, később korlátlan felülvizsgálati jogkörrel rendelkező igazságszolgáltatási szerv felülvizsgálja. A korlátlan felülvizsgálati jogkörrel rendelkező igazságszolgáltatási szerv jellemzői közé tartozik, hogy az alacsonyabb szintű szerv által hozott határozat bármely pontját akár ténybeli, akár jogi szempontból megváltoztathatja. Hatáskörrel kell rendelkeznie többek között arra, hogy megvizsgáljon minden, az előtte fekvő ügy szempontjából releváns ténykérdést és jogkérdést (lásd az EJEB 2011. szeptember 27‑i A. Menarini Diagnostics kontra Olaszország ítéletét [43509/08. sz. kereset] 59. §.).

1611

Ebből az ítélkezési gyakorlatból az vezethető le, hogy a vizsgálati, az eljárás lefolytatására vonatkozó és a döntéshozatali jogköröknek az 1/2003 rendelet tárgyát képező versenyjogi jogsértésekkel kapcsolatos eljárások tekintetében a Bizottság kezében történő egyesítése önmagában nem ellentétes az Alapjogi Charta 47. cikkével, feltéve ugyanakkor, hogy az eljárás alá vont vállalkozások egy olyan szerv előtt élhetnek jogorvoslattal a Bizottság határozatával szemben, amely megfelel a szóban forgó cikk követelményeinek (lásd a Mengozzi főtanácsnoknak a Bíróság C-521/09. P. sz., Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 29-én hozott ítéletére vonatkozó indítványa [2011. szeptember 29-én hozott ítélet; EBHT 2011., I-8947. o., I‑8954. o.] 31. pontját).

1612

E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az EUMSZ 263. cikkben előírt – és az EUMSZ 261. cikknek megfelelően az 1/2003 rendelet 31. cikkében foglalt, a bírság összegére vonatkozó korlátlan felülvizsgálati jogkörrel kiegészített – jogszerűségi vizsgálat összhangban van a Charta 47. cikkében szereplő hatékony bírói jogvédelem elvére vonatkozó követelményekkel. A Szerződésekben előírt felülvizsgálat ugyanis magában foglalja, hogy az uniós bíróság mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból felülvizsgálatot gyakorol, és jogosult a bizonyítékokat értékelni, a megtámadott határozatot megsemmisíteni és a bírságok összegét módosítani (lásd ebben az értelemben a fenti 1609. pontban hivatkozott Chalkor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 67. pontját).

1613

A felperes előadja, hogy a kiszabott bírság aránytalan a közelmúltbeli egyéb ügyekhez viszonyítva, beleértve a Törvényszék T-201/04. sz., Microsoft kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 17-én hozott ítéletének (EBHT 2007., II-3601. o.) alapjául szolgáló ügyet is.

1614

Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlata nem szolgál jogi háttérként a versenyügyekben kiszabott bírságok tekintetében, és a más ügyekben hozott határozatoknak csupán jelzésértékük van a hátrányos megkülönböztetés esetleges fennállásának vonatkozásában, mivel meglehetősen valószínűtlen, hogy valamely ügyek sajátos körülményei – mint például az érintett piacok, termékek, vállalkozások és időszakok – megegyezzenek (a Bíróság C-167/04. P. sz., JCB Service kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21-én hozott ítéletének [EBHT 2006., I-8935. o.] 201. és 205. pontja; a C-76/06. P. sz., Britannia Alloys & Chemicals kontra Bizottság ügyben 2007. június 7-én hozott ítéletének [EBHT 2007., I-4405. o.] 60. pontja, valamint a Törvényszék T-192/06. sz., Caffaro kontra Bizottság ügyben 2011. június 16-án hozott ítéletének [EBHT 2011., II-3063. o.] 46. pontja).

1615

Ugyanakkor az egyenlő bánásmód elvét – amely tiltja, hogy összehasonlítható helyzeteket különböző módon kezeljenek, vagy hogy különböző helyzeteket azonos módon kezeljenek, hacsak objektíve nem igazolt az ilyen bánásmód – a Bizottságnak ugyanúgy tiszteletben kell tartania, amikor bírságot szab ki valamely vállalkozással szemben versenyjogi jogszabályok megsértése miatt, mint minden intézménynek, valamennyi tevékenységük során. Ez nem változtat azon, hogy a Bizottság bírságkiszabással kapcsolatos korábbi határozatai csak akkor relevánsak az egyenlő bánásmód elve tiszteletben tartásának szempontjából, ha bizonyított, hogy az ezen más határozatok alapjául szolgáló tényállás az olyan körülmények tekintetében, mint a piacok, a termékek, az országok, a vállalkozások és az érintett időszakok, összehasonlítható a jelen ügy tényállásával (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑360/09. sz., E.ON Ruhrgas és E.ON kontra Bizottság ügyben 2012. június 29‑én hozott ítéletének 261. és 262. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

1616

Márpedig a jelen ügyben a felperes nem bizonyítja, hogy az általa hivatkozott korábbi határozatokra vonatkozó részletes adatok összehasonlíthatók a jelen ügy adataival. Következésképpen a fenti 1615. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra figyelemmel az említett határozatok nem relevánsak az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartása szempontjából.

1617

Először is a fenti 1613. pontban hivatkozott Microsoft kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyet illetően, a felperes az ezen ügy és a jelen ügy közötti különbség kiemelésére szorítkozik, kifejtve, hogy az említett ügyben a kifogásolt magatartások nagyszámú számszerűsíthető negatív hatást gyakoroltak a versenytársakra, ami a jelen ügyben nem áll fenn. A felperes azonban nem terjeszt elő semmilyen érvet annak bizonyítása érdekében, hogy a Microsoft kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügy részletes adatai összehasonlíthatók a jelen ügy adataival. Meg kell jegyezni, hogy az említett ügy többek között más piacokra, és más visszaélésszerű magatartásokra vonatkozott, mint amelyek a jelen ügyben szerepelnek.

1618

Másodszor, a felperes hivatkozik a Bizottságnak az [EK 81. cikk] és az EGT‑Megállapodás 53. cikke szerinti eljárásban (COMP/39.125 – „járműipari üveg”‑ügy) 2008. november 12‑én hozott határozatára, amelynek összefoglalóját 2009. július 25‑én tették közzé a Hivatalos Lapban (HL C 173., 13. o.), azon érve alátámasztása érdekében, amely szerint a vele szemben kiszabott bírság messze meghaladja a kartellügyben visszaesővel szemben valaha kiszabott legmagasabb bírságot. A felperes ugyanakkor nem bizonyítja, hogy az említett határozat alapjául szolgáló – kartellre, nem pedig erőfölénnyel való visszaélésre vonatkozó – ügy részletes adatai összehasonlíthatók a jelen ügy adataival.

1619

Harmadszor, a jelen ügyben kiszabott bírság, és a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche‑ítélet, a fenti 74. pontban hivatkozott „Michelin I”‑ítélet, a fenti 75. pontban hivatkozott „Michelin II”‑ítélet, valamint a Törvényszék fenti 186. pontban hivatkozott British Airways ügyben hozott ítélete alapjául szolgáló ügyekben kiszabott bírság összehasonlítását illetően meg kell állapítani, hogy a felperes azt sem bizonyítja, hogy ezen ügyek részletes adatai összehasonlíthatók a jelen ügy adataival. E tekintetben egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 74. pontban hivatkozott „Michelin I”‑ítélet, a fenti 75. pontban hivatkozott „Michelin II”‑ítélet, valamint a Törvényszék fenti 186. pontban hivatkozott British Airways ügyben hozott ítélete nem kizárólagossági engedményekre vonatkoztak, hanem a harmadik kategóriába tartozó engedményekre (lásd a fenti 78. pontot), valamint hogy a jelen ügy az álcázatlan korlátozásokra is vonatkozik. Másrészt fontos kiemelni, hogy még ha fel is tesszük, hogy a jelen ügyben kifogásolt visszaéléstípusok hasonlók, sőt azonosak a fenti 71. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche ítélet, a fenti 74. pontban hivatkozott „Michelin I”‑ítélet, a fenti 75. pontban hivatkozott „Michelin II”‑ítélet, valamint a Törvényszék fenti 186. pontban hivatkozott British Airways ügyben hozott ítélete alapjául szolgáló ügyekben kifogásolt visszaéléstípusokkal, e körülmény mindazonáltal nem elegendő ahhoz, hogy a jelen ügyet, és a felperes által hivatkozott ügyeket a fenti 1615. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében összehasonlíthatóvá tegye, tekintettel azokra a különbségekre, amelyek többek között a szóban forgó vállalkozásokat, piacokat és termékeket érintik, és figyelembe véve az ügyek között eltelt időt, továbbá a Bizottság bírságokkal kapcsolatos politikájának alakulását.

1620

Emlékeztetni kell arra, hogy a jogsértés súlyának meghatározása érdekében a Bizottság többek között figyelembe vette a jogsértés jellegét, az érintett vállalkozások piaci részesedéseit és a jogsértés földrajzi kiterjedését. Ami konkrétabban a jogsértés jellegét illeti, a Bizottság a megtámadott határozat (1780) preambulumbekezdésében megállapította, hogy az x86‑os CPU‑k piaca nagy gazdasági jelentőséggel bír. Az említett határozat szerint e piac több mint 30 milliárd USD bevételt generált 2007‑ben. Ez azt jelenti, hogy e piacon minden versenykorlátozó magatartás jelentős hatást gyakorol.

1621

A felperes előadja, hogy a bírság szintjét a piacra gyakorolt állítólagos „jelentős hatás” határozza meg, de a visszaélésszerűnek mondott magatartások által az AMD‑re vagy a piacra gyakorolt tényleges hatásokat illetően semmilyen elemzést nem végeztek. Emlékeztet arra, hogy 1,06 milliárd euró összegű bírsága az egyetlen vállalkozással szemben a versenyszabályok megsértése miatt valaha kiszabott legsúlyosabb bírság. Ennélfogva e bírság meghatározása során figyelembe kellett volna venni a jogsértés tényleges hatásait, és az okozati összefüggést e hatások és a fogyasztók, illetve a versenytársak számára okozott kár között, függetlenül attól, hogy a tényleges hatások relevánsak‑e a visszaélés fennállásának megállapítása szempontjából. A felperes előadja, hogy a bizonyítékok azt támasztják alá, hogy a tárgybeli időszakban a CPU‑k piacát az AMD és az Intel között folyó intenzív verseny jellemezte, aminek következménye az árak folyamatos csökkenése és a termékek minőségének javulása volt, a fogyasztók legnagyobb előnyére. Ezenkívül az AMD megsokszorozta piaci részesedését. Végül, az OEM‑ek arra vonatkozó döntése, hogy a felperes termékeit vásárolják, ha nem is teljes egészében, de részben a feltételes engedmények által kiváltott hűségtől eltérő gazdasági indokokon alapult.

1622

Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdése alapján a bírság mértékének meghatározásakor tekintetbe kell venni a jogsértésnek mind a súlyát, mind az időtartamát. Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az uniós versenyjogi jogsértések súlyát számos tényező függvényében kell értékelni, mint például az ügy sajátos körülményei, háttere és a bírságok elrettentő hatása, anélkül azonban, hogy létezne kötelezően figyelembe veendő szempontok kötött vagy kimerítő listája. Következésképpen a felperes állításával ellentétben a jogsértés által a piacra gyakorolt tényleges hatás az ítélkezési gyakorlatban kialakított feltételek alapján főszabály szerint nem kötelezően figyelembe veendő tényező, hanem csupán egyike azon tényezőknek, amelyek a jogsértés súlyosságának értékelése és a bírság meghatározása szempontjából relevánsak (lásd ebben az értelemben analógia útján a C-534/07. P. sz., Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 3-án hozott ítélet [EBHT 2009., I-7415. o.; a továbbiakban: Prym‑ítélet] 54. és 55. pontját). Ezenkívül az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy azok a szempontok, amelyek valamely magatartás céljával kapcsolatosak, a bírság összegének megállapítása során nagyobb jelentőségűek lehetnek, mint azok, amelyek a magatartás hatásait érintik (lásd a fenti 64. pontban hivatkozott AstraZeneca‑ítélet 902. pontját).

1623

A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o.; a továbbiakban: 1998. évi iránymutatás) alapján a jogsértés súlyának megállapításánál többek között figyelembe kell venni a jogsértés „piacra gyakorolt tényleges hatását, ha ez a hatás mérhető” (1. pont, A. rész). E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, legalábbis az önmagában a jellegüknél fogva különösen súlyos jogsértések tekintetében, hogy a jogsértés által gyakorolt tényleges hatás csak a figyelembe veendő tényezők egyikét jelenti, amely lehetővé teheti a Bizottság számára, hogy a bírság kiindulási összegét a 20 millió euró lehetséges legalacsonyabb összeghez képest növelje (lásd ebben az értelemben a fenti 1622. pontban hivatkozott Prym‑ítélet 75. pontját). Igaz, hogy az ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy amennyiben a Bizottság a bírság összegének számítása szempontjából helyénvalónak ítéli, hogy a jogsértés által a piacra gyakorolt tényleges hatást mint fakultatív tényezőt figyelembe vegye, nem szorítkozhat csupán egy vélelem felállítására, hanem olyan konkrét, hiteles és kielégítő bizonyítékokat kell szolgáltatnia, amelyek lehetővé teszik annak mérlegelését, hogy a jogsértés ténylegesen hogyan befolyásolhatta az említett piacon fennálló versenyt (a fenti 1622. pontban hivatkozott Prym‑ítélet 82. pontja).

1624

Ugyanakkor a jelen ügyben a bírság összegének meghatározása nem az 1998. évi iránymutatáson alapul, hanem a 2006. évi iránymutatáson. Rá kell mutatni, hogy az 1998. évi iránymutatással ellentétben a 2006. évi iránymutatás már nem írja elő, hogy egy adott jogsértés súlyának értékelése során figyelembe kell venni a „piacra gyakorolt tényleges hatását, ha ez a hatás mérhető”. A 2006. évi iránymutatás 22. pontja szerint annak eldöntéséhez, hogy az eladások értékének súlyosság alapján megállapított aránya az akár 30%‑os mérték alsó vagy felső értékéhez közelítsen‑e, a Bizottság olyan tényezőket fog figyelembe venni, mint például a jogsértés jellege, az érintett felek összesített piaci részesedése, a jogsértés földrajzi kiterjedése, valamint az, hogy a jogsértés megvalósult‑e.

1625

Az tehát igaz, hogy a 2006. évi iránymutatás szerint a Bizottság főszabály szerint nem köteles figyelembe venni a jogsértés által a piacra gyakorolt tényleges hatást, amikor megállapítja az eladások értékének a súlyosságtól függően meghatározott arányát. Ugyanakkor rá kell mutatni, hogy az iránymutatás nem is tiltja, hogy ezen arány növelése érdekében figyelembe vegyék a jogsértés által a piacra gyakorolt tényleges hatást. E tekintetben meg kell állapítani, hogy amennyiben a Bizottság ezen arány növelése érdekében helyénvalónak ítéli, hogy a jogsértés által a piacra gyakorolt tényleges hatást figyelembe vegye, akkor a fenti 1623. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alkalmazandó a 2006. évi iránymutatás tekintetében is, így a Bizottságnak olyan konkrét, hiteles és kielégítő bizonyítékokat kell szolgáltatnia, amelyek lehetővé teszik annak mérlegelését, hogy a jogsértés ténylegesen hogyan befolyásolhatta az említett piacon fennálló versenyt. Ezzel szemben a Bizottságnak a 2006. évi iránymutatás 22. pontja alapján nem kell feltétlenül figyelembe vennie a konkrét hatás hiányát mint enyhítő körülményt a súlyosság értékelésénél. Elegendő, ha az eladások értéke arányának a Bizottság által megállapított szintjét más, a súlyosság meghatározásának befolyásolására alkalmas tényezők indokolják.

1626

A fenti megfontolások fényében kell megvizsgálni a felperes érveit.

1627

Először, el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint a jelen ügyben a bírság szintjét a piacra gyakorolt állítólagos „jelentős hatás” határozza meg, de a visszaélésszerűnek mondott magatartások által az AMD‑re vagy a piacra gyakorolt tényleges hatásokat illetően semmilyen elemzést nem végeztek. Meg kell ugyanis állapítani, hogy a jelen ügyben a Bizottság nem vette figyelembe a jogsértés súlyának megállapítása érdekében az általa a piacra gyakorolt tényleges hatást. Ellentétben a felperes állításával abból, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy „[az x86‑os CPU‑k piacán] minden versenykorlátozó magatartás jelentős hatást gyakorol”, nem lehet megállapítani azt, hogy a Bizottság e hatást figyelembe vette. Emlékeztetni kell e tekintetben arra, hogy a felperes által kifogásolt megállapítást a Bizottság a jogsértés jellegének ismertetése érdekében tette. Mivel a jogsértés „jellege” a jogsértés elvont és általános vonásaira utal, a Bizottság ebben az összefüggésben joggal állapíthatta meg, hogy az x86‑os CPU‑k piacán keletkezett bevételek jelentőségére figyelemmel az e piacon tanúsított minden versenykorlátozó magatartásnak jelentős hatása van. Ennek során a Bizottság nem a megtámadott határozatban kifogásolt magatartások tényleges hatásait vette figyelembe, hanem a „jelleget”, vagyis e magatartások alkalmasságát az ilyen hatások kiváltására.

1628

Azt a tényt, hogy a Bizottság a bírság összegének megállapítása érdekében nem vette figyelembe a jogsértés által a piacra gyakorolt tényleges hatást, megerősítik a következő körülmények is. Egyrészt, noha a megtámadott határozat egyes, nem a bírság összegének meghatározására vonatkozó részei tartalmaznak a felperes magatartása által az OEM‑ek és az MSH választási szabadságára gyakorolt konkrét hatásra (lásd a határozat (1001) és (1678) preambulumbekezdését) és a fogyasztókat ért kárra (lásd a határozat (1597)–(1616) preambulumbekezdését) vonatkozó megállapításokat, a Bizottság e megállapításokra nem hivatkozott, amikor megállapította a jogsértés súlyát. Másrészt az ugyanezen határozat (1785) preambulumbekezdésében található, a súlyosságra vonatkozó megállapítással összefüggésben a Bizottság megállapította, hogy a visszaélések „valószínű versenykorlátozó hatásukat” illetően eltértek. Az a tény, hogy a súlyosságra vonatkozó megállapítással összefüggésben a Bizottság az egyes visszaélések „valószínű versenykorlátozó hatására” hivatkozott, egyértelműen bizonyítja, hogy nem vette figyelembe a jogsértés által a piacra gyakorolt tényleges hatást, hanem csak annak valószínű hatását.

1629

Ennélfogva meg kell tehát állapítani, hogy a Bizottság nem hivatkozott a jogsértés tényleges hatására súlyosságának növelése érdekében.

1630

Másodszor, amennyiben a felperes azt állítja, hogy a Bizottság tévesen mulasztotta el figyelembe venni a súlyosság értékelése során enyhítő körülményként a jogsértés tényleges hatásait, és az okozati összefüggést e hatások, és a fogyasztóknak, illetve a versenytársaknak okozott kár között, érvelését szintén el kell utasítani. Meg kell állapítani, hogy az eladások értéke súlyosság alapján megállapított 5%‑os arányának rögzítése érdekében a Bizottság nem volt köteles figyelembe venni a jogsértés által a piacra gyakorolt konkrét hatás állítólagos hiányát. A jelen ügyben ugyanis az egyéb olyan körülmények, amelyekre a Bizottság a megtámadott határozatban a jogsértés súlyának meghatározása érdekében hivatkozott, igazolják az eladások értéke figyelembe veendő arányának 5%‑ban történő meghatározását.

1631

E tekintetben előzetesen meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatban rögzített 5%‑os szint a 2006. évi iránymutatás 21. pontja alapján akár 30%‑ot is elérhető mérték alsó részére esik.

1632

Ami ezt követően elsősorban a jogsértés jellegét illeti, rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat (1780) és (1781) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy találta, hogy a piac 80%‑ával rendelkező felperesen kívül a piacon jelen lévő egyetlen komoly versenytárs az AMD volt. Emlékeztetett továbbá arra, hogy a felperes az AMD piacról való kiszorítására irányuló összetett stratégiát hajtott végre. Ily módon a felperes visszaélésszerű magatartásai az egyetlen komoly versenytárs kiszorítását, vagy legalább a piachoz való hozzáférésének korlátozását célozták. Figyelemmel az x86‑os CPU‑k gyártásához való hozzáférés korlátaira, valószínű, hogy ha az AMD‑t kiszorították vagy háttérbe szorították volna, akkor nem lett volna más hiteles piacralépő a piacon.

1633

Másodsorban az érintett vállalkozások piaci részesedését illetően, a Bizottság a megtámadott határozat (1783) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a jogsértéssel érintett időszak egésze során a felperes nem csupán erőfölényben volt az x86‑os CPU‑k piacának minden szegmensében, hanem piaci részesedése is sokkal magasabb volt, mint versenytársaié.

1634

Harmadsorban a jogsértés földrajzi kiterjedését illetően, a Bizottság a megtámadott határozat (1784) preambulumbekezdésében megállapította, hogy bizonyította, hogy a felperesnek az AMD kizárására irányuló stratégiája világméretű kiterjedéssel bírt. A jogsértés súlyának értékelésével összefüggésben e körülmény azt jelenti, hogy a jogsértés az EGT egészére kiterjedt (lásd a fenti 1578–1582. pontot).

1635

Negyedsorban emlékeztetni kell arra, hogy a jogsértés súlyára vonatkozó megállapítással összefüggésben a Bizottság a megtámadott határozat (1785) preambulumbekezdésében megállapította többek között azt, hogy a felperes egységes jogsértést követett el, amelynek intenzitása eltérő volt az évek során, hogy a visszaélések valószínű versenykorlátozó hatása eltért, valamint hogy a felperes megpróbálta leplezni magatartása versenykorlátozó jellegét (lásd a fenti 1583–1591. pontot).

1636

E megállapítások, amelyeket vagy nem vitat a felperes, vagy pedig a Bizottság a jogilag megkövetelt módon alátámasztott, elegendők az eladások értéke aránya 5%‑ban való rögzítésének igazolásához.

1637

Harmadszor, ami a felperes arra irányuló érveit illeti, hogy alátámassza a piacra gyakorolt konkrét hatások, illetve az okozati összefüggés hiányát, a teljesség kedvéért emlékeztetni kell arra, hogy sem az AMD piaci részesedésének növekedése, sem az x86‑os CPU‑k árainak csökkenése a megtámadott határozat tárgyát képező időszak során nem jelentette azt, hogy a felperes magatartásának nem lett volna hatása. Arra lehet következtetni, hogy e versenytárs piaci részesedésének növekedése, valamint az x86‑os CPU‑k árainak csökkenése e magatartás hiányában erőteljesebb lett volna (lásd a fenti 186. pontot). Ehhez hasonlóan, amennyiben a felperes a feltételes engedmények által kiváltott hűségtől eltérő gazdasági indokokra hivatkozik, mint az OEM‑ek arra vonatkozó döntésének okaira, hogy a felperes termékeit vásárolják, rá kell mutatni, hogy ez az érvelés még arra sem alkalmas, hogy kizárja a vitatott feltételes engedmények és kifizetések által az OEM‑ek üzleti döntéseire gyakorolt mindenfajta hatást (lásd a fenti 597. pontot).

1638

Ennélfogva el kell utasítani a felperes valamennyi, annak bizonyítására irányuló érvét, hogy a bírság szintje aránytalan volt.

1639

A tárgyalás során a felperes négy pontot emelt ki, amelyek álláspontja szerint indokolnák a bírság összegének a Törvényszék általi csökkentését a korlátlan felülvizsgálati jogköre gyakorlása keretében. Először, hangsúlyozza a jelen ügy összetettségét, és előadja, hogy igen nehéz volt számára a jogszabályok tiszteletben tartása. A jelen ügyben a Bizottság a 82. cikkre vonatkozó iránymutatás megközelítését követte. Ez nem tiltja önmagában a feltételes engedményeket, de az AEC‑teszt alkalmazását írja elő. A jogbiztonság ilyen módon előállt hiányát a Törvényszéknek figyelembe kell vennie. Másodszor, a felperes arra hivatkozik, hogy a közigazgatási eljárás kilenc évig tartott, holott az EJEE 6. cikke és az Alapjogi Charta 41. cikke a büntetőügyek gyors elbírálását írják elő. E késedelem jelentős része az AEC‑teszt alkalmazásához szükséges munkálatok miatt állt elő. A késedelem olyan tényező, amelyet a Törvényszék mindig figyelembe vehet. Harmadszor, a Törvényszéknek figyelembe kellene vennie az ombudsman 2009. július 14‑i határozatát, amely megállapítja, hogy a Bizottság és D1 között tartott találkozó rögzítésének hiánya hivatali visszásságot jelent. Negyedszer, az Acert érintő visszaélésre vonatkozóan a Törvényszéknek figyelembe kellene vennie azt, hogy a hordozható számítógép piacra való bevezetésének elhalasztása csak kettő–négy hétre terjedhetett ki.

1640

Ezen érvek egyike sem alkalmas azonban arra, hogy a bírság Bizottság által megállapított összegének módosítását eredményezze.

1641

Először, a felperes nem húzhat semmilyen előnyt az állítólagos jogbizonytalanságból a kizárólagossági engedmények jogellenességét illetően. A Bizottság és a Bíróság ugyanis több alkalommal szankcionálta azt, ha egy erőfölényben lévő vállalkozás olyan magatartást tanúsított, amelynek révén kizárólagossági feltételtől függővé tett pénzügyi ösztönzést nyújtott (lásd a fenti 1602. pontot). Ami a 82. cikkre vonatkozó iránymutatást illeti, a megtámadott határozat (916) preambulumbekezdéséből az tűnik ki, hogy a Bizottság azt nem alkalmazta a jelen ügyben. Fent már megállapítást nyert, hogy erre nem is volt köteles. Emellett a felperes nem bizonyította, hogy a Bizottság jogos bizalmat kelthetett a felperesben az AEC‑teszt alkalmazását illetően (lásd a fenti 160–165. pontot).

1642

Másodszor, a közigazgatási eljárás tartamát illetően, a felperes érvelésének nem lehet helyt adni.

1643

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlása nem egyezik meg a hivatalból való felülvizsgálattal, és emlékeztetni kell arra, hogy az uniós bíróságok előtti eljárás kontradiktórius. A közrenden alapuló jogalapok kivételével, amelyeket – úgymint a megtámadott határozat indokolásának hiányát – a bíróságnak hivatalból kell megvizsgálnia, a felperesnek kell felhoznia a megtámadott határozattal szembeni jogalapokat, és neki kell bizonyítékokat előterjesztenie e jogalapok alátámasztása érdekében (a fenti 1609. pontban hivatkozott Chalkor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 64. pontja).

1644

A felperes által hivatkozott azon jogalapot, amely csak a közigazgatási eljárás hosszára, nem pedig a Törvényszék előtt folyt eljárás hosszára vonatkozik, az eljárási szabályzat 48. cikkének (2) bekezdése alapján elfogadhatatlannak kell nyilvánítani. Az említett jogalap, amelyre nem hivatkoztak a keresetlevélben, nem tekinthető egy korábban a keresetlevélben már közvetlenül vagy hallgatólagosan kifejtett jogalap kiterjesztésének, és nem alapul olyan jogi vagy ténybeli elemeken sem, amelyek az eljárás folyamán derültek ki. Egyébiránt a jelen ügy körülményei között nem kell hivatalból vizsgálni a Bizottság előtti eljárás ésszerűtlen időtartamára alapított jogalapot (lásd analógia útján a Törvényszék T-18/03. sz., CD-Contact Data kontra Bizottság ügyben 2009. április 30-án hozott ítéletének [EBHT 2003., II-1021. o.] 130. pontját).

1645

Harmadszor a Bizottság és D1 között tartott találkozó rögzítésének elmaradását illetően, fent már megállapítást nyert, hogy a Bizottság a belső feljegyzés nem bizalmas változatának a felperes rendelkezésére bocsátásával orvosolta a közigazgatási eljárás azon eredeti hiányosságát, amely abból fakadt, hogy nem készítettek rövid feljegyzést, és azt nem bocsátották a felperes rendelkezésére (lásd a fenti 622. pontot). Ilyen körülmények között nem kell módosítani a bírság összegét. A teljesség kedvéért rá kell mutatni, hogy feltéve akár, hogy a Bizottság nem orvosolta az eljárási hibát, e szabálytalanság alapján a Törvényszék nem módosítaná a bírság összegét.

1646

Negyedszer, az Acert érintő visszaélésre vonatkozóan a felperes azon érve, amely szerint a hordozható számítógép piacra való bevezetésének elhalasztása valójában csak kettő–négy hétre terjedt ki, a fenti 1345–1357. pontban elutasításra került.

1647

Ezenfelül rá kell mutatni, hogy a Törvényszéket a versenyjogi szabályok megsértése miatt kiszabott bírságok területén megillető korlátlan felülvizsgálati jogkörre figyelemmel, a felperes által a fent megvizsgált jogalapok összességével összefüggésben előterjesztett kifogásokban, érvekben, ténybeli és jogi körülményekben semmi sem indokolja annak megállapítását, hogy a vele szemben a megtámadott határozatban kiszabott bírság aránytalan jellegű lenne. Ellenkezőleg, úgy kell tekinteni, hogy e bírság megfelel az ügy körülményeinek. Ezen értékelés keretében figyelembe kell többek között venni a fenti 1631–1636. pontban kifejtett körülményeket, valamint azt, hogy a bírság az Intel éves forgalma 4,15%‑ának felel meg, ami jóval az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében rögzített 10%‑os felső érték alatt marad.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hetedik tanács)

a következőképpen határozott: