C‑300/09. és C‑301/09. sz. egyesített ügyek
Staatssecretaris van Justitie
kontra
F. Toprak és I. Oguz
(a Raad van State [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek)
„Az EGK–Törökország társulási megállapodás – Munkavállalók szabad mozgása – Az 1/80 társulási tanácsi határozat 13. cikkében előírt »standstill« szabály – A munkaerőpiachoz való hozzáféréssel szembeni új korlátozások bevezetésének megtiltása a tagállamok számára”
Az ítélet összefoglalása
Nemzetközi megállapodások – Az EGK–Törökország társulási megállapodás – Személyek szabad mozgása – Munkavállalók – Az 1/80 társulási tanácsi határozat 13. cikkének standstill szabálya – Terjedelem – Új korlátozás – Fogalom
(Az EGK‑Törökország Társulási Tanács 1/80 határozata, 13. cikk)
Azokat a török munkavállalókat illetően, akik olyan tagállamban dolgoztak, ahol 1980. december 1‑jén hatályban volt az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulást létrehozó megállapodás által létesített Társulási Tanács által elfogadott, a társulás fejlesztéséről szóló 1/80 határozat, e határozat 13. cikkét a következőképpen kell értelmezni: az e cikk értelmében vett új korlátozást képez e tagállamnak a tartózkodási engedély török munkavállalók általi megszerzésére vonatkozó, 1980. december 1‑jét követően bevezetett valamely rendelkezésének szigorítása, amely rendelkezés az 1980. december 1‑jén hatályos rendelkezés enyhítését írta elő, még akkor is, ha az 1980. december 1‑jén hatályos rendelkezésből eredő feltételekhez képest ez a szigorítás nem nehezíti az említett engedély megszerzésére vonatkozó feltételeket, amit a nemzeti bíróságnak kell megvizsgálnia.
E tekintetben meg kell állapítani, hogy – mivel az 1/80 határozat 13. cikke nem tartalmaz semmilyen meghatározott időpontot arra vonatkozóan, hogy a „standstill” szabályt mikortól kell alkalmazni – az e cikk szerinti új korlátozások fennállása azon szöveg hatálybalépésének időpontjához – jelen esetben az 1/80 határozat hatálybalépésének időpontjához – képest ítélhető meg, amelybe az illeszkedik.
Ebből azonban nem következik, hogy csak ez az időpont a releváns. Ily módon az „új korlátozások” kifejezés terjedelmének meghatározásához az 1/80 határozat e cikkével elérni kívánt célkitűzésre kell hivatkozni. Ennek a cikknek a célja a munkavállalók szabad mozgása fokozatos megvalósításának kedvező feltételek megteremtése azáltal, hogy azzal a céllal tiltják meg a nemzeti hatóságok számára, hogy az említett szabadsággal szemben újabb akadályokat vezessenek be, hogy ne nehezítsék meg ez utóbbinak a tagállamok és a Török Köztársaság közötti fokozatos megvalósítását. Meg kell állapítani, hogy az említett 13. cikkben szereplő „standstill” kötelezettség terjedelme – analóg módon – magában foglalja a munkavállalók szabad mozgásának gyakorlásával szembeni bármilyen új, egy adott időpontban fennálló feltételeket súlyosbító akadályt.
Fontos tehát annak biztosítása, hogy a tagállamok ne térjenek el az elérni kívánt célkitűzéstől azáltal, hogy visszatérnek az 1/80 határozat területükön történt hatálybalépését követően a török munkavállalók szabad mozgása érdekében elfogadott rendelkezésekhez. Következésképpen az új szabályok elfogadásának időpontja az az időpont, amelytől kezdve értékelni kell azt, hogy az ilyen rendelkezések bevezetése „új korlátozásokat” eredményez‑e.
(vö. 49–52., 54–56., 62. pont és a rendelkező rész)
A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)
2010. december 9.(*)
„Az EGK–Törökország társulási megállapodás – Munkavállalók szabad mozgása – Az 1/80 társulási tanácsi határozat 13. cikkében előírt »standstill« szabály – A munkaerőpiachoz való hozzáféréssel szembeni új korlátozások bevezetésének megtiltása a tagállamok számára”
A C‑300/09. és C‑301/09. sz. egyesített ügyekben,
az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyában, amelyeket a Raad van State (Hollandia) a Bírósághoz 2009. július 30‑án érkezett, 2009. július 24‑i határozataival terjesztett elő az előtte
a Staatssecretaris van Justitie
és
F. Toprak (C-300/09),
I. Oguz (C-301/09),
között folyamatban lévő eljárásokban,
A BÍRÓSÁG (második tanács),
tagjai: J. N. Cunha Rodrigues tanácselnök, A. Rosas, U. Lõhmus, A. Ó Caoimh és P. Lindh (előadó) bírák,
főtanácsnok: J. Kokott,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a holland kormány képviseletében C. M. Wissels és B. Koopman, meghatalmazotti minőségben,
– a dán kormány képviseletében V. Pasternak Jørgensen és R. Holdgaard, meghatalmazotti minőségben,
– a német kormány képviseletében M. Lumma és N. Graf Vitzthum, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében G. Rozet és M. van Beek, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügyek elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19‑i 1/80 társulási tanácsi határozat (a továbbiakban: 1/80 határozat) 13. cikkének értelmezésére irányulnak. A Társulási Tanácsot az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulás létrehozásáról szóló, egyrészről a Török Köztársaság, másrészről az EGK tagállamai és a Közösség által 1963. szeptember 12‑én Ankarában aláírt, a Közösség nevében az 1963. december 23‑i 64/732/EGK tanácsi határozattal (HL 1964. 217., 3685. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 11. kötet, 10. o., a továbbiakban: EGK–Törökország társulási megállapodás) megkötött, jóváhagyott és megerősített megállapodás létesítette.
2 E kérelmeket a C‑300/09. sz. ügyben F. Toprak, a C‑301/09. sz. ügyben pedig I. Oguz és a Staatssecretaris van Justitie (igazságügyi államtitkár) között, határozott időre szóló tartózkodási engedélyük módosításának az utóbbi általi megtagadása miatt folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós szabályozás
A társulási megállapodás
3 A társulási megállapodás 2. cikkének (1) bekezdése értelmében annak célja a Szerződő Felek közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok folyamatos és kiegyensúlyozott megerősítésének elősegítése, beleértve a munkaerő tárgykörét is, a munkavállalók szabad mozgásának fokozatos megvalósítása által, a letelepedés szabadságára és a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó korlátozások megszüntetése révén, a török állampolgárok életszínvonalának javítása és a Török Köztársaságnak a Közösséghez történő későbbi csatlakozásának megkönnyítése érdekében.
Az 1/80 határozat
4 Az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A családtagok szabad munkavállalásra való jogosultságáról szóló 7. cikk sérelme nélkül, valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló ebben a tagállamban:
– egy év rendes foglalkoztatás után jogosult arra, hogy munkavállalási engedélyét ugyanannál a munkáltatónál megújítsa, amennyiben munkahellyel rendelkezik;
– három év rendes foglalkoztatás után – és a Közösség tagállamai munkavállalóinak biztosítandó elsőbbségre is figyelemmel – jogosult arra, hogy ugyanazon foglalkozás vonatkozásában a választása szerinti munkáltatónál pályázzon rendes feltételek mellett e tagállam munkaügyi hatóságánál bejelentett állásajánlatra;
– négy év rendes foglalkoztatás után jogosult a választása szerinti bármely munkaviszonyban történő munkavállalásra.” [nem hivatalos fordítás]
5 Az említett határozat 13. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A Közösség tagállamai és Törökország nem vezethetnek be új korlátozásokat a területükön jogszerűen tartózkodó és munkát vállaló munkavállalók és családtagjaik tartózkodási és munkavállalási feltételeire vonatkozóan.” [nem hivatalos fordítás]
A kiegészítő jegyzőkönyv
6 A Brüsszelben 1970. november 23‑án aláírt – a Közösség nevében az 1972. december 19‑i 2760/72/EGK tanácsi rendelettel (HL L 293., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 11. kötet, 41. o.) megkötött, jóváhagyott és megerősített – kiegészítő jegyzőkönyv (a továbbiakban: kiegészítő jegyzőkönyv) a 62. cikke szerint a társulási megállapodás szerves részét képezi.
7 A kiegészítő jegyzőkönyv 41. cikke (1) bekezdésének a szövege a következő:
„A Szerződő Felek tartózkodnak attól, hogy egymás között új korlátozásokat vezessenek be a letelepedési joggal és a szolgáltatásnyújtás szabadságával kapcsolatban.”
A nemzeti szabályozás
8 1980. december 1‑jén a külföldiek Hollandiába történő beutazását és ott‑tartózkodását az 1967. január 1‑jén hatályba lépett, a külföldiekről szóló törvény (Vreemdelingenwet, Stbl. 1965., 40. sz.), valamint a külföldiekről szóló végrehajtási rendelet (Vreemdelingenbesluit) és a külföldiekről szóló 1966. évi körlevél (Vreemdelingencirculaire 1966) szabályozta.
9 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból kitűnik, hogy az 1980. december 1‑jén alkalmazandó rendszer a következő volt.
10 Az a külföldi, akinek határozatlan időre szóló tartózkodási joggal rendelkező személlyel kötött házassága legalább három évig fennállt, továbbá Hollandiában három évig tartózkodott, és „házastársnál való tartózkodás” feltételéhez kötött tartózkodási engedéllyel rendelkezett, főszabály szerint – a házassági életközösség megszűnése ellenére – önálló tartózkodási engedélyt igényelhetett. Az ilyen engedély megadását azonban meg lehetett tagadni, ha a külföldi nem rendelkezett elegendő megélhetési eszközökkel. Egyébiránt kivételesen ilyen engedélyt nyomós humanitárius okokból vagy abban az esetben lehetett megadni, ha a külföldi által végzett tevékenység a Holland Királyság alapvető érdekeit szolgálta.
11 A külföldiekről szóló, 1982‑ben elfogadott körlevél (a továbbiakban: 1982. évi körlevél) 1983. február 1‑jei hatállyal ezt a rendszert két szempontból módosította. Először is a házassági életközösség megszűnését vagy a házasság felbontását megelőző hollandiai tartózkodás időtartamát – amely három év volt – egy évre csökkentette. Másodszor pedig a megélhetési eszközök hiányára csak abban az esetben lehetett hivatkozni a külföldi állampolgárral szemben, ha a hatáskörrel rendelkező hatóságok kötelezhették a munkaerőpiacon való rendelkezésre állásra.
12 2001. április 1‑jén hatályba lépett a külföldiekről szóló törvény átfogó újraszabályozásáról szóló, 2000. november 23‑i törvény (Wet van 23 november 2000 tot algehele herziening van de Vreemdelingenwet, Stb. 2000, n° 495). Ezt a törvényt kiegészítette a külföldiekről szóló, 2000‑ben elfogadott rendelet (Vreemdelingenbesluit 2000, Stb. 2000, n° 497, a továbbiakban: 2000. évi Vb), valamint a külföldiekről szóló, szintén az említett évben elfogadott körlevél (Vreemdelingencirculaire 2000, a továbbiakban: 2000. évi körlevél).
13 A 2000. évi Vb és a 2000. évi körlevél 2001. április 1‑jei hatálybalépésével az 1982‑ben bevezetett módosítások hatályukat vesztették, az önálló tartózkodási engedélyek megszerzésére vonatkozóan 1980. december 1‑jével előírt feltételeket pedig visszaállították.
14 A 2000. évi Vb 9. cikkének (6) bekezdése alapján azonban átmeneti szabályokat írtak elő azokra a külföldiekre, akik 2000. december 11. előtt házasságuk okán tartózkodási engedélyt szereztek. E szabályok értelmében, abban az esetben, ha a külföldi állampolgár a házassági életközösség megszűnését vagy a házasság felbontását megelőzően legalább három évig fennálló házasságon alapuló tartózkodási engedéllyel rendelkezett legalább egy éven keresztül, úgy a külföldi számára a „munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként végezhető tevékenység keresésének és végzésének” feltételéhez kötött tartózkodási engedély adható.
Az alapeljárások és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
A Toprak‑ügy (C‑300/09. sz. ügy)
15 F. Toprak, török állampolgár holland állampolgárral kötött házasságot 2001. június 14‑én. 2002. május 21‑én ideiglenes tartózkodási engedéllyel lépett be Hollandiába, amelyet a „házastársnál való tartózkodás céljából” megjegyzéssel ellátott, határozott időre szóló tartózkodási engedély váltott fel, amelynek érvényességi idejét 2006. szeptember 24‑ig meghosszabbították.
16 Az F. Toprak és házastársa között létrejött házassági életközösség 2004. április 12‑én – azaz a házasság megkötésétől számított három éven belül – ténylegesen megszűnt, a házasságot pedig 2004. december 30‑án – azaz a házasság megkötésétől számított három év elteltével – felbontották. Következésképpen F. Toprak – Hollandiába való belépésének időpontja és házassági életközössége tényleges megszűnésének időpontja között – kevesebb mint három évet tartózkodott házastársánál Hollandiában.
17 A házasság felbontását követően F. Toprak több kérelmet nyújtott be a „házastársnál való tartózkodás” megjegyzés „munkavállalóként történő munkavégzés” megjegyzésre való módosítása, valamint a határozott időre szóló tartózkodási engedély meghosszabbítása iránt.
18 F. Toprak kérelmeit a hatáskörrel rendelkező miniszter azzal az indokolással utasította el, hogy házassági életközösségének tényleges megszűnése óta már nem felelt meg a házastársnál való tartózkodás feltételének. Ezenfelül, F. Toprak – jóllehet dolgozott Hollandiában –, azt sem bizonyította megfelelően, hogy az említett időpontban teljesítette azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdése alapján munkavállalóként történő munkavégzés érdekében tartózkodási engedélyt szerezzen. Különösen azt nem bizonyította, hogy egy évig dolgozott ugyanannál a munkáltatónál, sem azt, hogy ez utóbbi hajlandó lett volna fenntartani ezt a munkajogviszonyt. Munkavállalóként történő munkavégzése egyebekben nem szolgálja a Holland Királyság alapvető érdekeit.
19 F. Toprak felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Staatssecretaris van Justitiéhez. Ez utóbbi azonban ezt a kérelmet mint megalapozatlant elutasította.
20 F. Toprak ekkor a Rechtbank ’s‑Gravenhagéhoz fordult. Ez a bíróság úgy vélte, hogy a korábbi enyhítést követően az F. Toprakhoz hasonló személyekkel szemben folytatott politika szigorítása az 1/80 határozat 13. cikke szerinti „új korlátozást” képez. Következésképpen a keresetnek helyt adott, megsemmisítette a Staatssecretaris van Justitie elutasításról szóló határozatát, és ez utóbbit új határozat elfogadására utasította. A Staatssecretaris van Justitie az ítélettel szemben fellebbezéssel élt a Raad van State előtt.
Az C‑301/09. sz. Oguz‑ügy
21 I. Oguz török állampolgár, aki Hollandiában való, határozatlan időre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkező török állampolgárral kötött házasságot. Házasságkötésükre 2002. augusztus 12‑én került sor. I. Oguz – egy évvel később Hollandiába történt belépését követően – „házastársnál való tartózkodás” feltételéhez kötött, határozott időre szóló tartózkodási engedélyt szerzett, amelynek érvényességét 2009 augusztusáig meghosszabbították.
22 Az I. Oguz és házastársa közötti házassági életközösség 2005. október 16‑án ténylegesen megszűnt, a házasságot pedig 2006. július 21‑én felbontották, azaz mindkét helyzet házasságkötésük után több mint három évvel következett be. I. Oguz azonban – 2003‑ban Hollandiába történt belépésének időpontja és házassági életközössége tényleges megszűnésének időpontja között – kevesebb mint három évig tartózkodott házastársánál Hollandiában.
23 2006. április 12‑én I. Oguz kérelmet nyújtott be – „házastársnál való tartózkodás” megjegyzést tartalmazó – tartózkodási engedélyének megadásához kapcsolódó feltétel módosítása iránt, hogy az immár a „munkavállalóként történő munkavégzés” megjegyzést tartalmazza. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy I. Oguz 2004. április 1‑je és október 1‑je közötti időre szóló munkaszerződést kötött egy munkáltatóval, hogy 2005. október 16‑tól másik munkáltatónál dolgozott, valamint hogy 2006. február 1‑jétől egy harmadik munkáltató alkalmazta.
24 I. Oguznak a határozott időre szóló tartózkodási engedély módosítására irányuló kérelmét a hatáskörrel rendelkező miniszter több határozatával azzal az indokolással utasította el, hogy házassági életközösségének tényleges megszűnése óta már nem felelt meg a „házastársnál való tartózkodás” feltételének, amelytől tartózkodási engedélyének megadását függővé tették. Ezenfelül, I. Oguz nem bizonyította megfelelően, hogy az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdése alapján munkavállalóként történő munkavégzés érdekében tartózkodási engedélyt igényelhet. Különösen azt nem bizonyította, hogy egy évig dolgozott ugyanannál a munkáltatónál, sem azt, hogy ez utóbbi hajlandó lett volna fenntartani ezt a munkaviszonyt. Munkavállalóként történő munkavégzése egyebekben nem szolgálja a Holland Királyság alapvető érdekeit.
25 I. Oguz felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Staatssecretaris van Justitiéhez, amely I. Oguz kifogását megalapozatlannak tartotta.
26 A Staatssecretaris van Justitie különösen azzal érvelt, hogy I. Oguz a 2000. évi Vb 9. cikkének (6) bekezdésén alapuló átmeneti rendelkezések értelmében azért nem igényelhet tartózkodási engedélyt, mert tartózkodási engedélyét nem 2000. december 11. előtt adták meg.
27 I. Oguz a Rechtbank ’s‑Gravenhagéhez fordult. Ez a bíróság úgy vélte, hogy a Staatssecretaris van Justitie tévesen támaszkodott a 2000. évi Vb 9. cikkének (6) bekezdésére, holott az 1983‑tól követett politikát kellett volna alkalmaznia. I. Oguz keresetének helyt adott, és kimondta, hogy – a török állampolgárokkal szemben alkalmazott enyhébb rendszert követően – a vele szemben a Staatssecretaris van Justitie által alkalmazott szigorúbb rendszer az 1/80 határozat 13. cikkével ellentétes „új korlátozást” képez. Következésképpen megsemmisítette a Staatssecretaris van Justitie határozatait, és ez utóbbit új határozat elfogadására utasította. A Staatssecretaris van Justitie az ítélettel szemben fellebbezéssel élt a Raad van State előtt.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
28 E körülmények között a Raad van State az eljárás felfüggesztéséről határozott, és előzetes döntéshozatal céljából mindkét ügyben a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:
„Úgy kell‑e értelmezni az 1/80 határozat 13. cikkét, hogy az e rendelkezés értelmében vett új korlátozás fogalmába bele kell érteni az 1980. december 1‑jét követően hatályba lépett olyan rendelkezéshez képest bevezetett szigorítást is, amely rendelkezés az 1980. december 1‑jén hatályos rendelkezés enyhítését írta elő, amennyiben ez a szigorítás nem jelent az 1980. december 1‑jén hatályos rendelkezéshez képest szigorítást?”
29 A Bíróság elnöke 2009. október 2‑i végzésével az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélet meghozatala céljából elrendelte a C‑300/09. sz. és a C‑301/09. sz. ügyek egyesítését.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
Előzetes észrevétel
30 Előzetesen meg kell állapítani, hogy az 1/80 határozat 13. cikke nemcsak törvényekben vagy rendeletekben, hanem olyan körlevélben szereplő rendelkezésekre is alkalmazható, amely körlevél annak módját határozza meg, ahogyan az érintett kormány a jogot alkalmazni kívánja.
31 Az említett 13. cikk ugyanis a tagállamok által bevezetett korlátozásokkal foglalkozik, anélkül hogy meghatározná az ilyen korlátozásokat bevezető jogi aktusok jellegét.
32 A Bíróság – a C‑398/06. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 2008. április 10‑én hozott ítéletben – az alapeljárásbelihez hasonló, a külföldiekről szóló körlevél jogszerűségét vizsgálta a személyek szabad mozgására vonatkozó másodlagos uniós jog tükrében. Akkor a Bíróság kimondta, hogy az említett körlevél ellentétes ezzel a joggal.
33 Nem vitatott, hogy – a fent hivatkozott, Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben szóban forgó körlevélhez hasonlóan – az 1982. és a 2000. évi körlevél hatálya kiterjed az érintett külföldiekre, köztük a török állampolgárokra.
34 Következésképpen az 1/80 határozat 13. cikke alkalmazható az ilyen körlevelek rendelkezéseire.
A Bíróság válasza
35 Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a tartózkodási engedély – F. Toprakhoz és I. Oguzhoz hasonló – török munkavállalók általi megszerzésére vonatkozó nemzeti rendelkezéssel kapcsolatban az 1/80 határozat 13. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az e cikk értelmében vett „új korlátozást” képez az 1980. december 1‑jét követően hatályba lépett olyan rendelkezéshez képest bevezetett szigorítás, amely rendelkezés az 1980. december 1‑jén hatályos rendelkezés enyhítését írta elő, még akkor is, ha az 1980. december 1‑jén hatályos rendelkezésből eredő feltételekhez képest ez a szigorítás nem nehezíti az említett engedély megszerzésére vonatkozó feltételeket.
36 A Raad van State által előterjesztett kérdés tehát alapvetően az 1/80 határozat 13. cikke szerinti valamely új korlátozás fennállásának vizsgálata céljából releváns időpont meghatározására vonatkozik.
37 Jóllehet a holland kormány nem vitatja, hogy F. Toprak és I. Oguz dolgozott Hollandiában, fenntartja, hogy ezt a kérdést nem kell megválaszolni, mivel az 1/80 határozat 13. cikkét a jelen ügyben azért nem kell alkalmazni, mert az alapügyben szereplő rendszer nem az e cikkben említett török munkavállalók munkavállalási feltételeire, hanem a külföldi házastársak családegyesítéshez való jogára vonatkozik.
38 A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés megválaszolása előtt – adott esetben – ezt az érvet kell megvizsgálni.
39 A holland kormány ugyanis kifejti, hogy három éve fennálló házasság és az e házasságra figyelemmel biztosított, ugyanilyen időtartamú hollandiai tartózkodás után, a külföldi állampolgár főszabály szerint – a házastársánál való tartózkodással kapcsolatos feltétel nélküli – önálló tartózkodási engedélyre jogosult. Amennyiben azonban a családegyesítés szükségessége a házassági életközösség megszűnése miatt e három év letelte előtt már nem áll fenn, ez – főszabály szerint – megszünteti a tartózkodási jogot. Ez a rendszer nem a munkavállalókra vonatkozik, ekként pedig az 1/80 határozat 13. cikkét nem kell alkalmazni. A török állampolgároknak – amennyiben a házassági életközösség e három év során szűnt meg – a szóban forgó rendszer alapján már nincs tartózkodási joguk, és csak az 1/80 határozat 6. cikkére alapíthatnák ezt a jogot akkor, ha megfelelnek az ugyanazon munkáltatónál meglévő munkaviszony szabályszerű voltára vonatkozóan az e cikkben előírt feltételnek.
40 E tekintetben az említett rendszer természetesen nem közvetlenül a külföldi munkavállalókra, hanem a Hollandiában határozatlan időre szóló tartózkodási joggal rendelkező személyekkel házasságot kötött külföldi állampolgárokra vonatkozik.
41 Az ehhez hasonló rendszernek azonban lehetnek hatásai a külföldi munkavállalókra – különösen a török munkavállalókra – nézve, mivel az a házastársnál való tartózkodástól függetlenül határozza meg az önálló tartózkodási engedély megadásának feltételeit.
42 Az iratokból ugyanis kitűnik, hogy az említett engedély megadását illetően 2001. április 1‑jétől megváltozott a Hollandiában határozatlan időre szóló tartózkodási joggal rendelkező személyekkel – különösen holland állampolgárokkal – házasságot kötött török munkavállalók helyzete. Az említett időpont óta – és az 1983. február 1‑jétől fennálló helyzettel ellentétben – ezekre a munkavállalókra ismételten vonatkozik a házastársuknál e tagállamban három éven keresztüli tartózkodással kapcsolatos feltétel.
43 A Bíróság már ítélkezett a tartózkodási engedély török állampolgárok részére történő megadásával kapcsolatos feltételeknek a kiegészítő jegyzőkönyv 41. cikkének (1) bekezdésében és az 1/80 határozat 13. cikkében szereplő „standstill” szabályok tekintetében történő módosításairól. A Bíróság kimondta, hogy a kiegészítő jegyzőkönyv 41. cikkének (1) bekezdése szerinti „új korlátozást” képez a szolgáltatásnyújtással kapcsolatos bizonyos tevékenységek Németországban történő gyakorlásra jogosító vízummal rendelkezésre vonatkozó azon kötelezettség bevezetése, amely a kiegészítő jegyzőkönyv hatálybalépésekor még nem létezett (a C‑228/06. sz., Soysal és Savatli ügyben 2009. február 19‑én hozott ítélet [EBHT 2009., I‑1031. o.] 57. pontja). A Bíróság azt is kimondta, hogy az 1/80 határozat 13. cikkében megtiltott korlátozást képez a valamely tartózkodási engedély megadására vonatkozó, a tagállami állampolgárokra alkalmazottakhoz képest aránytalan összegű illeték bevezetése (a C‑242/06. sz. Sahin‑ügyben 2009. szeptember 17‑én hozott ítélet [EBHT 2009., I‑8465. o.] 74. pontja).
44 A jelen ügyekben az alapügyben szereplő holland szabályozás bizonyos tartózkodási engedélyek megadásával kapcsolatos feltételek módosítását is magában foglalja. Amennyiben ezek a módosítások érintik az F. Toprakhoz és az I. Oguzhoz hasonló török munkavállalók helyzetét, úgy meg kell állapítani, hogy az ehhez hasonló rendszer az 1/80 határozat 13. cikkének hatálya alá tartozik.
45 Semmilyen módon nem akadályozza az említett 13. cikk alkalmazását az a körülmény, hogy az érintett munkavállalók már nem integrálódnak a hollandiai munkaerőpiacra, tehát nem felelnek meg az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételeknek. A Bíróság korábban már kimondta, hogy az 1/80 határozat 13. cikkében szereplő „standstill” szabály nem arra irányul, hogy egy tagállam munkaerőpiacára már integrálódott török állampolgárokat védje, hanem az a célja, hogy éppen azokra a török állampolgárokra vonatkozzon, akik az e határozat 6. cikkének (1) bekezdése alapján még nem rendelkeznek munkavállalási és ezzel összefüggő tartózkodási joggal (lásd a C‑317/01. és C‑369/01. sz., Abatay és társai egyesített ügyekben 2003. október 21‑én hozott ítélet [EBHT 2003., I‑12301. o.] 83. pontját, valamint a C‑92/07. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 2010. április 29‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 45. pontját).
46 Következésképpen el kell utasítani a holland kormány azon érvelését, amely szerint az 1/80 határozat 13. cikke azért nem alkalmazható az alapügyben szereplő rendszerre, mert az nem az e cikkben említett török munkavállalók munkavállalási feltételeire, hanem a külföldi házastársak családegyesítéshez való jogára vonatkozik.
47 Ezért meg kell vizsgálni az 1/80 határozat 13. cikke szerinti „új korlátozás” fennállásának elemzése céljából figyelembe veendő időpontot.
48 A holland, a dán, valamint a német kormány úgy véli, hogy kizárólag az 1980. december 1‑jei időpont releváns annak igazolásához, hogy valamely jogszabály vagy meghatározott politika megnehezíti‑e a török munkavállalók helyzetét. Nem kell figyelembe venni azokat a későbbi módosításokat, amelyek e munkavállalók számára kedvezőbbek lennének.
49 Meg kell állapítani, hogy – mivel az 1/80 határozat 13. cikke nem tartalmaz semmilyen meghatározott időpontot arra vonatkozóan, hogy a „standstill” szabályt mikortól kell alkalmazni – az e cikk szerinti „új korlátozások” fennállása azon szöveg hatálybalépésének időpontjához – jelen esetben az 1/80 határozat hatálybalépésének időpontjához – képest ítélhető meg, amelybe az illeszkedik. A Bíróságnak egyébként már több alkalommal nyílt lehetősége erre a kiindulási pontra hivatkozni. Ily módon a fent hivatkozott C‑92/07. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 2010. április 29‑én hozott ítélet 49. pontjában a Bíróság kimondta, hogy az 1/80 határozat 13. cikkével ellentétes az említett határozatnak a Hollandiában történő hatálybalépését követően a munkavállalók szabad mozgásának a gyakorlásával kapcsolatos minden új korlátozásnak a holland szabályozásban való bevezetése (lásd még különösen a fent hivatkozott Abatay és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 74. pontját, valamint a fent hivatkozott Sahin‑ügyben hozott ítélet 63. pontját; analógia útján a kiegészítő jegyzőkönyv 41. cikkének (1) bekezdésében szereplő „standstill” szabályt illetően lásd a fent hivatkozott Abatay és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 66. pontját, valamint a fent hivatkozott Soysal és Savatli ügyben hozott ítélet 47. pontját).
50 Ebből azonban nem következik, hogy csak ez az időpont a releváns.
51 Az „új korlátozások” kifejezés terjedelmének meghatározásához az 1/80 határozat 13. cikkével elérni kívánt célkitűzésre kell hivatkozni.
52 A fent hivatkozott Abatay és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 72. pontjában a Bíróság kimondta, hogy az 1/80 határozat 13. cikkében és a kiegészítő jegyzőkönyv 41. cikkének (1) bekezdésében szereplő „standstill” szabályok a munkavállalók szabad mozgása, a letelepedési jog, illetve a szolgáltatásnyújtás szabadsága fokozatos megvalósításának kedvező feltételek megteremtéséből álló, azonos célkitűzés elérését szolgálják azáltal, hogy azzal a céllal tiltják meg a nemzeti hatóságok számára, hogy az említett szabadságokkal szemben újabb akadályokat vezessenek be, hogy ne nehezítsék meg az említett szabadságoknak a tagállamok és a Török Köztársaság közötti fokozatos megvalósítását.
53 A C‑16/05. sz., Tum és Dari ügyben 2007. szeptember 20‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑7415. o.) 61. pontjában a Bíróság a kiegészítő jegyzőkönyv 41. cikkének (1) bekezdését illetően hozzáfűzte, hogy ez a rendelkezés a letelepedési szabadság fokozatos megvalósításának kedvező feltételek megteremtésére irányul azon, a nemzeti hatóságoknak szóló abszolút tilalom révén, hogy e szabadság gyakorlásának bármilyen új, egy adott időpontban fennálló feltételeit súlyosbító akadályát vezessék be.
54 Az elérni kívánt célkitűzést illetően a kiegészítő jegyzőkönyv 41. cikkének és az 1/80 határozat 13. cikkének értelmezési konvergenciája tekintetében meg kell állapítani, hogy az említett 13. cikkben szereplő „standstill” kötelezettség terjedelme – analóg módon – magában foglalja a munkavállalók szabad mozgásának gyakorlásával szembeni bármilyen új, egy adott időpontban fennálló feltételeket súlyosbító akadályt.
55 Fontos tehát annak biztosítása, hogy a tagállamok ne térjenek el az elérni kívánt célkitűzéstől azáltal, hogy visszatérnek az 1/80 határozat területükön történt hatálybalépését követően a török munkavállalók szabad mozgása érdekében elfogadott rendelkezésekhez.
56 Következésképpen – az alapügyben szereplőkhöz hasonló esetekben –, az új szabályok elfogadásának időpontja az az időpont, amelytől kezdve értékelni kell azt, hogy az ilyen rendelkezések bevezetése „új korlátozásokat” eredményez‑e.
57 Ez az értelmezés az uniós jog más területein – különösen a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó‑rendszer: egységes adóalap‑megállapításról szóló, 1977. május 17‑i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelvben (HL L 145., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 23. o.; a továbbiakban: hatodik irányelv) kimondott hozzáadottérték‑adó levonásához való jog és a tőke szabad mozgása területén – meglévő „standstill” szabályok értelmezése tekintetében a Bíróság által alkalmazott irányt követi.
58 A hozzáadottérték‑adót illetően a Bíróság kimondta, hogy a nemzeti szabályozás sérti a hatodik irányelv 17. cikkének (6) bekezdésében szereplő „standstill” szabályt, ha azzal jár, hogy ezen irányelv hatálybalépését követően bővíti a meglévő kizárások alkalmazási körét, és ily módon eltávolodik az említett irányelv céljától. A Bíróság megállapította, hogy ez vonatkozik a hatodik irányelv hatálybalépését követően eszközölt bármely olyan módosításra, amely kiterjeszti az e módosítást közvetlenül megelőzően meglévő kizárások hatályát. E tekintetben csekély jelentősége van annak, hogy a módosítás nem terjeszti ki az ezen irányelv hatálybalépésekor alkalmazott kizárások hatályát (lásd a C‑40/00. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2001. június 14‑én hozott ítélet [EBHT 2001., I‑4539. o.] 17–19. pontját).
59 A Bíróság hasonló ítéletet hozott a tőke szabad mozgása területén az EK 57. cikk (1) bekezdésében előírt kivételt illetően, amely lehetővé teszi a nemzeti jogrendben 1993. december 31‑én hatályban lévő, a harmadik országokba irányuló vagy onnan származó tőkemozgás tekintetében elfogadott egyes korlátozások fenntartását. A Bíróság úgy vélte, hogy az említett cikkben szereplő időpontban – azaz 1993. december 31‑én – hatályban lévő korlátozás fogalma azt feltételezi, hogy az a jogi keret, amelybe a kérdéses korlátozás illeszkedik, az érintett tagállam jogrendjének az említett időpont óta folyamatosan a részét képezi. A Bíróság hozzáfűzte, hogy amennyiben ez másként lenne, a tagállamok bármely időpontban ismét bevezethetnék azokat a harmadik országokba irányuló vagy onnan származó tőkemozgás tekintetében elfogadott korlátozásokat, amelyek 1993. december 31‑én a nemzeti jogrendben hatályban voltak, de amelyek hatálytalanná váltak. Ily módon a Bíróság megállapította, hogy a kivétel nem foglalja magában azt a rendelkezést, amely olyan akadályt vezet be újból, amely a korábbi jog hatályon kívül helyezését követően már nem létezett (a C‑101/05. sz. A‑ügyben 2007. december 18‑án hozott ítélet [EBHT 2007., I‑11531. o.] 48. és 49. pontja).
60 Ennélfogva úgy kell tekinteni, hogy valamely tagállam – akkor, ha az 1/80 határozatnak az érintett területen történt hatálybalépése óta elfogadott rendelkezések hatálya alatt a török munkavállalókra a tartózkodási engedély megszerzése tekintetében alkalmazandó feltételeket a korábban rájuk alkalmazandó feltételekhez képest megnehezítő rendelkezéseket fogad el – az e határozat 13. cikke szerinti „új korlátozásokat” vezet be.
61 Az alapügyben szereplőkhöz hasonló helyzetekben a nemzeti bíróság feladata megvizsgálni azt, hogy – az 1982. évi körlevélre figyelemmel − a 2000. évi körlevél megnehezíti‑e az önálló tartózkodási engedély török munkavállalók általi megszerzését, valamint hogy F. Toprak és I. Oguz esetében teljesülnek‑e az 1982. évi körlevélben előírt feltételek. Abban az esetben, ha az ilyen engedély megszerzése nehezebb a 2000. évi körlevél alapján, úgy ez az 1/80 határozat 13. cikke szerinti „új korlátozást” képez, még akkor is, ha ez a körlevél csupán az 1980. december 1‑jén a holland jogszabályokban meglévő rendelkezéseket vezette be újból.
62 A fenti megfontolásokra figyelemmel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az alapügyben szereplőkhöz hasonló, a tartózkodási engedély török munkavállalók általi megszerzésével kapcsolatos nemzeti rendelkezéssel összefüggő körülmények között az 1/80 határozat 13. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az e cikk értelmében vett „új korlátozást” képez az 1980. december 1‑jét követően hatályba lépett olyan rendelkezéshez képest bevezetett szigorítás, amely rendelkezés az 1980. december 1‑jén hatályos rendelkezés enyhítését írta elő, még akkor is, ha az 1980. december 1‑jén hatályos rendelkezésből eredő feltételekhez képest ez a szigorítás nem nehezíti az említett engedély megszerzésére vonatkozó feltételeket, amit a nemzeti bíróságnak kell megvizsgálnia.
A költségekről
63 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:
Az alapügyben szereplőkhöz hasonló, a tartózkodási engedély török munkavállalók általi megszerzésével kapcsolatos nemzeti rendelkezéssel összefüggő körülmények között az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulást létrehozó megállapodás által létesített Társulási Tanács által elfogadott, a társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19‑i 1/80 határozat 13. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az e cikk értelmében vett „új korlátozást” képez az 1980. december 1‑jét követően hatályba lépett olyan rendelkezéshez képest bevezetett szigorítás, amely rendelkezés az 1980. december 1‑jén hatályos rendelkezés enyhítését írta elő, még akkor is, ha az 1980. december 1‑jén hatályos rendelkezésből eredő feltételekhez képest ez a szigorítás nem nehezíti az említett engedély megszerzésére vonatkozó feltételeket, amit a nemzeti bíróságnak kell megvizsgálnia.
Aláírások
* Az eljárás nyelve: holland.