JULIANE KOKOTT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2010. november 25.(1)
C‑434/09. sz. ügy
Shirley McCarthy
kontra
Secretary of State for the Home Department
(A Supreme Court [Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Uniós polgárság – Az Unió polgárainak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való joga – Kettős állampolgárság – EUMSZ 21. cikk – 2004/38/EK irányelv – Kedvezményezett – Jogszerű tartózkodás – Családegyesítés – Fordított megkülönböztetés”
Bevezetés
1. Hivatkozhat‑e az a személy, aki két EU‑tagállam állampolgára, de e két állam közül mindig csak az egyikben élt, ezzel a tagállammal szemben az uniós jogra annak érdekében, hogy ott magának és különösen házastársának tartózkodási jogot szerezzen? Lényegében ez az a kérdés, amelyet a Bíróságnak a jelen ügyben tisztáznia kell.
2. S. McCarthy brit és ír állampolgár, de mindig csak Angliában élt(2). Ő maga természetszerűleg tartózkodhat Anglia területén. Jamaikai állampolgárságú férjére ez azonban nem vonatkozik: ő az Egyesült Királyság nemzeti bevándorlási rendelkezései alapján nem rendelkezik angliai tartózkodási joggal. S. McCarthy a férjével való családegyesítés lehetővé tétele érdekében most arra tesz kísérletet, hogy ír állampolgársága alapján uniós polgárként tartózkodási jogot eszközöljön ki magának Angliában; ez közvetetten a férje javát is szolgálná, aki így az uniós jog erejénél fogva származékos tartózkodási jogot igényelhetne.
3. Ebben az összefüggésben a Bíróságnak tisztáznia kell majd, hogy miként kell értelmezni a „kedvezményezettnek” a tartózkodásról szóló 2004/38/EK irányelvben(3) szereplő fogalmát. Ezenkívül a Bíróságnak arra kell választ adnia, hogy milyen követelményeket kell támasztani a „jogszerű tartózkodással” szemben, amely ezen irányelv értelmében a huzamos tartózkodáshoz való jog megszerzésének alapvető feltétele.
Jogi háttér
4. Az EUMSZ 21. cikk mellett a 2004/38 irányelv határozza meg a jelen ügy uniós jogi kereteit. Ennek személyi hatályát az irányelv „Általános rendelkezések” című I. fejezete, pontosabban annak „Kedvezményezettek” című 3. cikke a következőképpen határozza meg:
„(1) Ezt az irányelvet kell alkalmazni mindazokra az uniós polgárokra, akik olyan tagállamba költöznek, vagy olyan tagállamban tartózkodnak, amelynek nem állampolgárai, valamint az őket kísérő vagy hozzájuk csatlakozó, a 2. cikk 2. pontjában meghatározott családtagjaikra.
[…]”
5. A 2004/38 irányelv IV. fejezetében a 16. cikk a huzamos tartózkodás jogának megszerzésére vonatkozó általános szabályokat állapít meg:
„(1) Azok az uniós polgárok, akik jogszerűen öt éven át folyamatosan tartózkodtak a fogadó tagállamban, huzamos tartózkodási jogot nyernek ott. […]
[…]”
6. A 16. cikk mellett utalni kell a 2004/38 irányelv (17) preambulumbekezdésére is:
„A huzamos tartózkodás joga azon uniós polgárokban, akik a hosszú távú letelepedés mellett döntöttek a fogadó tagállamban, az uniós polgárság érzését erősíti, emellett az Unió egyik alapvető célja, a társadalmi kohézió előmozdításának kulcseleme. A huzamos tartózkodás jogát ezért valamennyi uniós polgár és családtagjaik számára biztosítani kell, ha öt évig folyamatosan a fogadó tagállamban tartózkodnak az ezen irányelvben meghatározott feltételeknek megfelelően, és ha nem álltak kiutasítási intézkedés hatálya alatt.”
7. A 2004/38 irányelv VII. fejezetének záró rendelkezéseiből végül a „Kedvezőbb nemzeti rendelkezések” című 37. cikket kell kiemelni, amely a következő szabályokat írja elő:
„Ezen irányelv rendelkezései nem érintik azokat a tagállami törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket, amelyek kedvezőbbek az ezen irányelv hatálya alá tartozó személyekre.”
I – A tényállás és az alapeljárás
8. Shirley McCarthy egyesült királyságbeli születése folytán brit állampolgár. Mindig is Angliában élt, ahol tartózkodása a nemzeti jog értelmében mindvégig jogszerű volt.
9. S. McCarthy Angliában szociális ellátásokban részesül. Nem állítja, hogy az uniós jog értelmében munkavállalónak, önálló vállalkozónak vagy önellátó személynek minősült vagy minősül.
10. S. McCarthy 2002. november 15‑én házasságot kötött egy jamaikai állampolgárságú férfival, George McCarthyval. G. McCarthy a nemzeti bevándorlási rendelkezések értelmében nem rendelkezik az Egyesült Királyságban tartózkodási engedéllyel, az Egyesült Királyságban letelepedett személy házastársaként sem(4).
11. S. McCarthy a brit állampolgársága mellett az Ír Köztársaságnak is állampolgára. Házasságkötésüket követően kérelmezte – egyébként első ízben – az ír útlevelet. Kérelmének helyt adtak azon az alapon, hogy anyja Írországban született.
12. 2004. július 23‑án S. McCarthy a Secretary of State for the Home Department(5) előtt az uniós jog alapján tartózkodási okmány iránti kérelmet nyújtott be, mint uniós polgár. G. McCarthy is hasonló kérelmet nyújtott be mint ezen uniós polgár házastársa. A 2004. december 6‑i határozatban mindkét kérelmet elutasították. Indokolásként azt fejtették ki, hogy S. McCarthy nem felel meg a törvény által előírt feltételeknek; az említett személyi körhöz lényegében csak munkavállalók, önálló vállalkozók vagy önellátó személyek tartoznak. Következésképpen G. McCarthy nem tekinthető a törvény által előírt feltételeknek megfelelő személy házastársának.
13. A 2004. december 6‑i elutasító határozattal szemben S. McCarthy 2004. december 13‑án fellebbezést nyújtott be. A fellebbezését 2006. szeptember 7‑én az Asylum and Immigration Tribunal(6) elé utalták.
14. G. McCarthy ugyan nem nyújtott be fellebbezést az őt érintő, 2004. december 6‑i elutasító határozattal szemben, de 2006. október 16‑án újabb, tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtott be, mint S. McCarthy házastársa. E második kérelmet is elutasították a 2007. április 20‑i határozattal, mellyel szemben G. McCarthy 2007. május 4‑én fellebbezést nyújtott be az Asylum and Immigration Tribunal‑hoz.
15. Az Asylum and Immigration Tribunal elnapolta G. McCarthy fellebbezésének tárgyalását az S. McCarthy fellebbezése ügyében történő jogerős döntés meghozataláig.
16. 2006. október 17‑én az Asylum and Immigration Tribunal egyesbírája elutasította S. McCarthy fellebbezését. 2007. február 13‑án a High Court of Justice (England and Wales) (Anglia és Wales legfelsőbb bírósága) azonban elrendelte, hogy a Tribunal tárgyalja újra S. McCarthy fellebbezését. Erre tekintettel 2007. augusztus 16‑án a Tribunal e fellebbezést újratárgyalta, ám fenntartotta a fellebbezést elutasító határozatát. Az S. McCarthy által a Court of Appeal of England and Waleshez (Civil Division)(7) benyújtott fellebbezés is sikertelen volt; azt 2008. június 11‑én elutasították.
17. S. McCarthy további jogorvoslati kérelme alapján az alapeljárás immár a Supreme Court of the United Kingdom (korábban: House of Lords), a kérdést előterjesztő bíróság előtt van folyamatban(8).
II – Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem és a Bíróság előtti eljárás
18. A kérdést előterjesztő bíróság 2009. november 2‑i levelével – amely a Bírósághoz 2009. november 5‑én érkezett – előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé(9):
1) A kettős állampolgársággal, Írország és az Egyesült Királyság állampolgárságával rendelkező személy, aki egész életében az Egyesült Királyságban tartózkodott, „kedvezményezettnek” tekinthető‑e a 2004/38/EK irányelv 3. cikkének értelmében?
2) Az ilyen személy a 2004/38 irányelv 16. cikke alkalmazásában „jogszerűen tartózkodott”‑e a fogadó tagállamban abban az esetben, ha nem tudta teljesíteni az ezen irányelv 7. cikkében foglalt követelményeket?
19. A Bíróság előtti eljárásban S. McCarthy, Dánia, Írország, Észtország, Hollandia és az Egyesült Királyság, valamint az Európai Bizottság tett írásbeli nyilatkozatot. A 2010. október 28‑án tartott tárgyaláson S. McCarthy, Dánia és Írország, valamint a Bizottság vett részt.
III – A jogkérdésről
20. Első ránézésre különösnek tűnhet, hogy egy uniós polgár saját származási tagállamának hatóságaival szemben az uniós jogra hivatkozik annak érdekében, hogy ott tartózkodási jogot vívjon ki magának. Semmi kétség sem fér ugyanis ahhoz, hogy ez az uniós polgár már pusztán állampolgárságánál fogva rendelkezik a tartózkodás jogával abban az államban, amelynek állampolgára, és ez a jog nem korlátozható(10).
21. Közelebbről szemügyre véve azonban a jelen ügyben nem is annyira S. McCarthy személyes angliai tartózkodási joga forog kockán, mint inkább a harmadik ország állampolgárságával rendelkező férjének az ő személyéhez esetlegesen kapcsolódó, közvetett tartózkodási joga. Végső soron tehát családegyesítésről van szó, amelyet az uniós jog által kívánnak elérni, mert azt az Egyesült Királyság nemzeti joga nem biztosítja(11). Erre a Bíróság előtti tárgyaláson is többször utaltak.
22. Kérdéses mindazonáltal, hogy alkalmazható‑e az uniós jog a jelen ügyre, hiszen S. McCarthy sohasem gyakorolta az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése, az EUMSZ 45. cikk, az EUMSZ 49. cikk és az EUMSZ 56. cikk(12) szerinti és az Európai Unió Alapjogi Chartája(13) 15. cikkének (2) bekezdésében és 45. cikkének (1) bekezdésében megerősített szabad mozgáshoz való jogát. Uniós jogi kapcsolóelvként a jelen esetben egyedül S. McCarthy „kettős állampolgársága” jöhet szóba, aki a brit mellett ír állampolgársággal is rendelkezik.
23. Miközben S. McCarthy úgy véli, hogy kettős állampolgársága megfelelő uniós jogi kapcsolóelv, addig az eljárásban részt vevő minden kormány és a Bizottság is ezzel ellentétes állásponton van.
A – A „kedvezményezett” fogalma a 2004/38 irányelv értelmében (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés)
24. A kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével a „kedvezményezett” 2004/38 irányelv 3. cikke értelmében vett fogalmának az értelmezéséről kér felvilágosítást. Lényegében azt kell megvizsgálni, hogy valamely személy, aki két EU‑tagállamnak az állampolgára, de mindig csak e két állam egyikében élt, hivatkozhat‑e ezen állammal szemben a 2004/38 irányelvre annak érdekében, hogy annak területén tartózkodási jogot szerezzen magának, és közvetetten házastársának.
25. A 2004/38 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének szövege alapján erre a kérdésre nemleges választ kell adni. Eszerint az irányelv értelmében kedvezményezett mindazon uniós polgár, aki olyan tagállamba költözik, vagy olyan tagállamban tartózkodik, amelynek nem állampolgára. A 3. cikk (1) bekezdése a contrario arra enged következtetni, hogy a 2004/38 irányelv nem alkalmazandó az uniós polgár és azon tagállam viszonyában, amelynek állampolgára, és amelyben mindig is tartózkodott.
26. A 2004/38 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének szabályozási környezetét és ezen irányelv célját szemügyre véve ez az értelmezés igazolódik be.
27. A 2004/38 irányelv célja, hogy megkönnyítse az uniós polgárok szabad mozgását a tagállamok területén. Ennek megfelelően az irányelv gyakran egy kalap alatt említi a szabad mozgáshoz és a tartózkodáshoz való jogot(14); célja „valamennyi uniós polgár szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogának egyszerűsítése és megerősítése” (15).
28. Ami a 3. cikk (1) bekezdésének szabályozási környezetét illeti, meg kell jegyezni, hogy a 2004/38 irányelv számos rendelkezése szól az uniós polgár „beutazásáról”(16), „egy másik tagállam területén” való tartózkodáshoz való jogáról(17) vagy a „fogadó tagállamról”(18). A fogadó tagállam az irányelv értelmében „az a tagállam, ahova az uniós polgár költözik azért, hogy a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát gyakorolja”(19). Miként e rendelkezések mutatják, a 2004/38 irányelv az uniós polgár azon tagállambeli jogállását szabályozza, amelyben a szabad mozgáshoz való jogát gyakorolva – adott esetben már a születésétől kezdve(20) – tartózkodik, és amelynek állampolgárságával nem rendelkezik.
29. Ez biztosan nem zárja ki azt, hogy a 2004/38 irányelv az uniós polgár származási országával szemben is alkalmazható, ha uniós jogi vonatkozás áll fenn. Így az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a szabad mozgáshoz való jogát gyakorló és a származási tagállamába visszatérni kívánó uniós polgár a származási államával szemben hivatkozhat az uniós jogra(21). Ugyanez érvényes egyébként akkor is, ha az uniós polgár a származási tagállamát el kívánja hagyni azért, hogy az uniós jog által biztosított szabad mozgáshoz való jogával élve más tagállamba költözzön(22).
30. Valamely olyan uniós polgár azonban, mint S. McCarthy, aki mindig az állampolgársága szerinti tagállamban tartózkodott, és soha nem élt az uniós jog által biztosított szabad mozgáshoz való jogával, sem a 3. cikk (1) bekezdésének szövege, sem e rendelkezés célja és szabályozási környezete alapján nem tartozik a 2004/38 irányelv hatálya alá. Ugyanez vonatkozik S. McCarthy családtagjaira(23), mivel azok beutazási és tartózkodási joga – valamint általánosabban a családegyesítés lehetősége – nem a szabad mozgáshoz való eredeti jogon alapul, hanem az uniós polgár szabad mozgáshoz való jogából fakad, és annak megvalósulását szolgálja(24).
31. Véleményem szerint nem következik más az uniós polgárnak az elsődleges jogban rögzített szabad mozgáshoz való jogából (az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése és az Alapjogi Charta 45. cikkének (1) bekezdése) sem. Igaz ugyan, hogy a másodlagos jogi szabályokat az elsődleges joggal – például a Szerződésekben biztosított alapvető szabadságokkal – összhangban kell értelmezni és alkalmazni(25). A 2004/38 irányelv azonban véleményem szerint összhangban áll az elsődleges jogi előírásokkal. Különösen nem vélem úgy, hogy az uniós polgárok akkor is levezethetik a tartózkodási jogot az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdéséből az állampolgárságuk szerinti tagállammal szemben, ha – mint S. McCarthy esetében – minden határokon átnyúló elem hiányzik(26).
32. Azt kell még megvizsgálni, hogy az eddig feltárt eredményen változtathat‑e az a körülmény, hogy S. McCarthy két EU‑tagállam állampolgárságával – brit és ír állampolgársággal – rendelkezik.
33. Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt azt kell megjegyezni, hogy az S. McCarthy helyzetében lévő uniós polgárnak nem tiltható meg már eleve, hogy a második – jelen esetben az ír – állampolgárságára hivatkozzon, pusztán például az állampolgárság ténylegességet nélkülöző jellegének indokával. A jelen ügyben ugyan minden jel arra utal, hogy S. McCarthy brit állampolgársága a ténylegesebb, hiszen S. McCarthy mindig is Angliában élt, és ír útlevelet voltaképpen csak az uniós jogi tartózkodási engedély iránti kérelmének benyújtását előkészítendő igényelt. Miként azonban a Bíróság hangsúlyozta, az Európai Unión belül „nem a tagállam feladata, hogy a valamely másik tagállam által nyújtott állampolgárság hatásait csökkentse, és a Szerződés által szabályozott alapvető szabadságok gyakorlásához további feltételeket írjon elő ezen állampolgárság elismeréséhez”(27). Az ítélkezési gyakorlat alapján ezért a kettős állampolgárság fennállása az uniós polgárok származási tagállamaikkal szembeni jogállásának megítélése szempontjából főszabály szerint mindenképpen jelentőséggel bír(28).
34. Így az uniós polgár kettős állampolgársága szükségessé teheti, hogy nevének meghatározásakor eltérjenek a származási tagállamainak egyike szerinti nemzeti névviselési szabályoktól(29). A név ugyanis a személyazonosság lényeges eleme. Ezért minden uniós polgárnak képesnek kell lennie arra, hogy megbízzon abban, hogy az egyik tagállamban jogszerűen viselt nevét minden más tagállamban elismerik(30). Ha kétség merülne fel az uniós polgár személyazonosságát illetően, mert a neve tagállamonként eltérően hangzik vagy íródik, akkor az érintett súlyos magánéleti és szakmai hátrányokat szenvedhetne(31).
35. Ami azonban a névviselés terén érvényes lehet, az nem szükségszerűen ültethető át a jelen ügyben vizsgált tartózkodási jogra és a családegyesítés azzal összefüggő lehetőségére is. Jelentőséggel sokkal inkább az bír, hogy az uniós polgár helyzete a kettős állampolgárságára tekintettel jogilag releváns módon ebben az összefüggésben is különbözik‑e más olyan uniós polgárok helyzetétől, akik csupán a fogadó tagállam állampolgárságával rendelkeznek.
36. A helyzeteket jellemző tényezőket és e helyzetek hasonló jellegét főként a szóban forgó különbségtételt létrehozó szabályozás tárgyának és céljának fényében kell meghatározni és értékelni. Ezen túlmenően tekintetbe kell venni azon szabályozási terület elveit és céljait, amelyre a szóban forgó szabályozás tartozik(32).
37. Az uniós polgár jelen ügyben vitatott saját és családtagjai tartózkodásához való joga az uniós polgárok szabad mozgásának megkönnyítését szolgálja a tagállamok területén(33). E vonatkozásban az S. McCarthy helyzetében lévő uniós polgár kettős állampolgárságából nem adódik semmiféle sajátosság. Tartózkodási jogi szempontból ugyanolyan helyzetben van, mint minden más olyan brit állampolgár, aki mindig Angliában élt, és a származási országát soha nem hagyta el: nem gyakorolja a szabad mozgáshoz való jogát(34).
38. Az olyan uniós polgár, mint S. McCarthy, nincs korlátozva a szabad mozgáshoz való jogában(35), és hátrányos megkülönböztetésben sem részesül a vele összehasonlítható helyzetben lévő más brit állampolgárokkal szemben. Önmagában az a körülmény, hogy S. McCarthy a brit mellett ír állampolgársággal is rendelkezik, nem követeli meg, hogy rá és családtagjaira a beutazás és az ott‑tartózkodás jogára vonatkozó uniós jogi rendelkezéseket alkalmazzák.
39. Ily módon kétségkívül arra a következtetésre lehet jutni, hogy a szabad mozgáshoz való jogát gyakorló uniós polgár a harmadik országból származó családtagja javára az uniós jognál fogva a beutazás és az ott‑tartózkodás jogára vonatkozó kedvezőbb szabályokat tud érvényesíteni, mint a fogadó tagállam olyan állampolgára, aki mindig is a fogadó tagállam területén tartózkodott(36). E problémát rendszerint a fordított megkülönböztetés fogalmával írják körül, vagy a fordított irányú hátrányos megkülönböztetés megnevezéssel illetik.
40. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azonban az uniós jog nem kínál fogódzót ehhez a problémához. Az a körülmény ugyanis, hogy az uniós polgárok a harmadik országokból származó családtagjaik beutazását és tartózkodását illetően esetleg eltérő bánásmódban részesülnek annak megfelelően, hogy ezen uniós polgárok korábban gyakorolták‑e a szabad mozgáshoz való jogukat, nem tartozik az uniós jog hatálya alá(37).
41. A szakirodalom néha fontolóra veszi ugyan, hogy az uniós polgárságból a fordított megkülönböztetés tilalmát vezesse le(38). Legutóbb Sharpston főtanácsnok is ebben az értelemben foglalt állást(39). Miként azt azonban a Bíróság már többször megállapította, az uniós polgárságnak nem célja az uniós jog alkalmazási körének kiterjesztése olyan belső helyzetekre, amelyek semmilyen módon nem kapcsolódnak az uniós joghoz(40).
42. Biztosan nem zárható ki, hogy a Bíróság idővel átgondolja ítélkezési gyakorlatát, és a jövőben az uniós polgárságból a fordított megkülönböztetés tilalmát vezeti majd le. Mindazonáltal az uniós polgárság jogállásának az a rendeltetése, „hogy a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállásául szolgáljon, lehetővé téve az azonos helyzetben lévők számára, hogy állampolgárságuktól függetlenül és az e tekintetben kifejezetten előírt kivételek sérelme nélkül ugyanabban a jogi bánásmódban részesüljenek”(41).
43. Számomra úgy tűnik azonban, hogy a jelen ügy nem kínál alkalmas keretet a fordított megkülönböztetés kérdéskörének behatóbb vizsgálatához. A jelen esetben ugyanis az olyan „statikus” uniós polgár, mint S. McCarthy egyáltalán nem szenved hátrányos megkülönböztetést a „mobil” uniós polgárokkal szemben(42). Ugyanis még ha eltekintenénk is attól, hogy S. McCarthy nem gyakorolta a szabad mozgáshoz való jogát, és elvileg lehetősége lenne arra, hogy a 2004/38 irányelv rendelkezéseire hivatkozzon, akkor sem teljesítené a huzamos tartózkodáshoz való jog megszerzésének az uniós polgárokra vonatkozó egyéb feltételeit.
44. S. McCarthy nem munkavállaló, és nem rendelkezik elegendő forrásokkal önmaga és családja számára sem; nem „önellátó személy”, hanem állami támogatások kedvezményezettje az Egyesült Királyságban(43). Ezáltal nem felel meg az uniós jog által azokkal az uniós polgárokkal szemben támasztott anyagi jogi követelményeknek, akik három hónapot meghaladóan kívánnak a fogadó tagállamban tartózkodni(44). Arra sem utal semmi, hogy S. McCarthy a múltban öt éven át folyamatosan foglalkoztatott lett volna az Egyesült Királyságban, vagy elegendő forrásokkal rendelkezett volna önmaga és családja számára, ami a huzamos tartózkodáshoz való jog megszerzésének alapvető feltétele lenne(45). Következésképpen S. McCarthy‑t még „mobil” uniós polgárként sem illetné meg az uniós jogból fakadó tartózkodási jog.
45. A fentiekre tekintettel fenntartom azon véleményemet, hogy a kérdést előterjesztő bíróság első kérdésére nemleges választ kell adni. Azt úgy kell megválaszolni, hogy az az uniós polgár, aki két EU‑tagállam állampolgára, de e két állam közül mindig csak az egyikben élt, ebben az államban nem igényelhet tartózkodási jogot a 2004/38 irányelv alapján.
46. Ha a Bíróság a jelen ügyben mégis az uniós polgárság jogállásának továbbfejlesztése mellett döntene(46), akkor kívánatosnak tartanám az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását. A feleknek ugyanis a jelen ügyben eddig csak érintőlegesen – a szóbeli szakasz vége felé – nyílt alkalmuk arra, hogy érveiket e kérdéskör kapcsán kifejtsék. Véleményem szerint még lehetőséget kell biztosítani számukra annak mélyrehatóbb megvitatására. Ebben az esetben az is igen valószínű, hogy további tagállamok éreznék szükségét annak, hogy szóbeli észrevételeket terjesszenek a Bíróság elé.
B – A „jogszerű tartózkodás” fogalma a 2004/38 irányelv 16. cikkének (1) bekezdése értelmében (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés)
47. A kérdést előterjesztő bíróság a második kérdésével a „jogszerű tartózkodásnak” a 2004/38 irányelv 16. cikke (1) bekezdése értelmében vett fogalmáról kér felvilágosítást(47). Lényegében azt kell tisztázni, hogy e fogalom annak az uniós polgárnak a tartózkodását is magában foglalja‑e, aki mindig csak a fogadó tagállamban élt, miközben ott a tartózkodáshoz való joga tartózkodásának teljes időtartama alatt egyedül abból fakadt, hogy éppen ennek az államnak az állampolgára.
48. Ez a kérdés logikailag az első kérdésnek alárendelt. Ha – a javaslatomnak megfelelően – már az első kérdésre nemleges válasz születik(48), akkor az uniós polgár egyáltalán nem tartozik a 2004/38 irányelv hatálya alá, és a második kérdést nem kell megválaszolni. Ennek megfelelően a második kérdést a továbbiakban csak másodlagosan tárgyalom.
49. A jogszerű tartózkodás fogalmát, amelyet a 16. cikk (1) bekezdése a huzamos tartózkodáshoz való jog megszerzésének feltételéül ír elő, a 2004/38 irányelv közelebbről nem határozza meg.
50. Véleményem szerint a Lassal‑ügyben nemrég hozott ítéletben sem oldotta meg végleg ezt a problémát a Bíróság, hanem csupán leszögezte, hogy „a „korábbi közösségi jogszabályokkal összhangban történő […] tartózkodást figyelembe kell venni”(49). Ez semmiképpen sem zárja ki azt, hogy az egyedül a külföldiekre vonatkozó nemzeti rendelkezések alapján történő tartózkodást is figyelembe kell venni.
51. Igaz, hogy a 2004/38 irányelv preambuluma arra utal, hogy jogszerű tartózkodás alatt elsősorban „az ezen irányelvben meghatározott feltételeknek megfelelő” tartózkodást, tehát az olyan tartózkodást kell érteni, amelyre az érintett az uniós jog erejénél fogva jogosult volt(50). A 2004/38 irányelv szabályozási környezetére és kitűzött céljaira tekintettel azonban az irányelv rendelkezései nem értelmezhetők megszorítóan(51).
52. A 2004/38 irányelv 16. cikke szerinti huzamos tartózkodás jogával a közösségi jogalkotó „az Unió egyik alapvető célja, a társadalmi kohézió előmozdításá[t]”(52) és a „fogadó tagállam társadalmába való integrálódás valódi eszköz[ének]”(53) megteremtését célozta. Ennek a célnak megfelel a huzamos tartózkodásra jogosultak körének azon uniós polgárokra történő kiterjesztése, akiknek a fogadó tagállamban való tartózkodáshoz való joga egyedül annak a külföldiekre vonatkozó nemzeti rendelkezéseiből fakad(54); az uniós polgár fogadó tagállambeli integrálódása fokának megítélése szempontjából ugyanis másodrendű, hogy min alapul a tartózkodási joga.
53. Azt, hogy lehetnek olyan esetek, amelyekben a tartózkodási jog pusztán a fogadó tagállam külföldiekre vonatkozó nemzeti rendelkezésein alapul, jól mutatja a 2004/38 irányelv 37. cikke, mely értelmében a kedvezőbb tagállami törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések kifejezetten érintetlenül maradnak. Az ítélkezési gyakorlatból is ismertek olyan esetek, amelyekben az uniós polgároknak a fogadó tagállamban való tartózkodása nem az uniós jogra, hanem egyedül a külföldiekre vonatkozó nemzeti rendelkezésekre volt alapítható(55). Az ilyen tartózkodást a Bíróság semmi esetre sem tekintette figyelemre méltatlannak, hanem éppen ellenkezőleg, uniós jogi következményeket fűzött ahhoz(56).
54. Mindazonáltal a 2004/38 irányelv 16. cikkének (1) bekezdése értelmében vett jogszerű tartózkodást csak olyan tartózkodásként lehet értelmezni, amely a külföldiekre vonatkozó rendelkezéseken alapul, nem pedig olyanként, amelynek jogszerűsége pusztán abból a körülményből fakad, hogy az érintett személy a fogadó tagállam állampolgára. A 2004/38 irányelv ugyanis, miként azt már kifejtettem(57), az uniós polgárok szabad mozgásának megvalósítását és megkönnyítését szolgálja. Az például nem a fogadó tagállam azon állampolgárainak az ezen állam társadalmába való beilleszkedését mozdítja elő, akik a szabad mozgáshoz való jogukat sohasem gyakorolták.
55. A külföldiekre vonatkozó rendelkezésekből fakadó tartózkodási jog és az érintett személy fogadó tagállam szerinti állampolgárságából fakadó tartózkodási jog között alapvető minőségbeli különbségek vannak. Miközben ugyanis a tagállamok a nemzetközi jogi elvek értelmében a saját állampolgáraik tartózkodáshoz való jogát semmilyen módon nem korlátozhatják(58), addig jogosultak arra, hogy a külföldiek területükön való tartózkodását csak meghatározott feltételekkel engedélyezzék. Ez vonatkozik a másik tagállamból származó uniós polgárok tartózkodására is, amelynek tekintetében természetesen tiszteletben kell tartani az uniós jog által meghúzott határokat(59).
56. Ha a szabad mozgáshoz való jogát sohasem gyakorló S. McCarthy helyzetében lévő uniós polgár számára lehetővé tennénk, hogy a 2004/38 irányelvre hivatkozzon, akkor ez végül egyfajta „kimazsolázást”(60) eredményezne: az uniós polgár ebben az esetben anélkül élvezhetné a házastársával való családegyesítés tekintetében a 2004/38 irányelv előnyeit, hogy az irányelv céljainak – a szabad mozgás megvalósítása és megkönnyítése – eleget tenne, és hogy az irányelv valamely feltételének, például az önellátásra vonatkozó, a 7. cikk (1) bekezdésében foglalt követelményének meg kellene felelnie. Miként azt az eljárásban részt vevő több kormány is helyesen hangsúlyozta, ez nem felel meg a szabad mozgásról és a tartózkodáshoz való jogról szóló uniós rendelkezések szellemének és céljának.
57. A kérdést előterjesztő bíróság második kérdésére tehát a következőképpen kell válaszolni:
A tartózkodás jogszerűsége, amely a 2004/38 irányelv 16. cikkének (1) bekezdése értelmében a huzamos tartózkodáshoz való jog megszerzésének feltétele, az uniós jogon vagy a fogadó tagállam külföldiekre vonatkozó nemzeti rendelkezésein alapulhat.
Ha azonban az uniós polgár a fogadó tagállam állampolgára, és ott mindig csak az állampolgársága alapján tartózkodott, anélkül hogy a szabad mozgáshoz való jogát gyakorolta volna, akkor nincs szó a 2004/38 irányelv 16. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „jogszerű tartózkodásról”.
C – Záró megjegyzések
58. Az általam javasolt megoldás szerint az S. McCarthy helyzetében lévő uniós polgár nem hivatkozhat az uniós jogra annak érdekében, hogy magának és családtagjainak tartózkodási jogot szerezzen abban a tagállamban, amelyben mindig is élt, és amelynek állampolgára.
59. Amint azonban a Bíróság arra már a Metock‑ügyben(61) rámutatott, minden tagállam részese az EJEE‑nek(62). Még ha az EJEE nem biztosítja is valamely külföldi számára önmagában azt a jogot, hogy egy bizonyos országba beutazzon, vagy ott tartózkodjon, az egyezmény 8. cikkének (1) bekezdése által védett, a családi élet tiszteletben tartásához való jogba történő beavatkozásnak minősülhet, ha valamely személytől megtagadják az olyan országba való beutazást vagy az olyan országban való tartózkodást, amelyben a közeli hozzátartozói élnek(63).
60. E körülmények között nem lehet teljesen kizárni, hogy az Egyesült Királyságot az EJEE‑beli részvétele alapján kötelezni lehetne arra, hogy G. McCarthy‑nak, mint egy Angliában élő brit állampolgár házastársának megadja a tartózkodási jogot. Ez azonban nem uniós jogi kérdés, hanem egyedül az Egyesült Királyság EJEE‑ből eredő kötelezettségeinek kérdése, melynek megítélésére kizárólag a nemzeti bíróságok és adott esetben az Emberi Jogok Európai Bírósága rendelkezik hatáskörrel.
IV – Végkövetkeztetések
61. A fentiekre tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg:
Az az uniós polgár, aki két EU‑tagállam állampolgára, de e két állam közül mindig csak az egyikben élt, ebben az államban a 2004/38 irányelv alapján nem igényelhet tartózkodási jogot.
1 – Eredeti nyelv: német.
2 – A „brit állampolgárság”, valamint az „angliai” tartózkodás kifejezésekkel itt és a továbbiakban az előzetes döntéshozatalra utaló végzés azonos megfogalmazásához igazodom.
3 – Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 158., 77. o.; helyesbítés: HL 2009. L 274., 47. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.).
4 – S. McCarthy jogi képviselőjének a Bíróság előtti tárgyaláson tett nyilatkozata szerint ez azért van így, mert G. McCarthy eredetileg mint „visitor” (látogató) utazott be az Egyesült Királyságba.
5 – Az Egyesült Királyság belügyminisztere.
6 – Menekültügyi és bevándorlásügyi bíróság.
7 – Anglia és Wales fellebbviteli bírósága, polgári tanács.
8 – A jogorvoslati kérelmet az alapeljárásban még a House of Lords nyilvánította elfogadhatóvá 2008. november 13‑án. Az alkotmány reformjáról szóló 2005. évi törvény (Constitutional Reform Act 2005) alapján mindazonáltal a House of Lords mint bírói fórum hatáskörei 2009 októberében az újólag felállított Supreme Court of the United Kingdomra (az Egyesült Királyság legfelsőbb bíróságára) szálltak át.
9 – Ezekről a kérdésekről még a House of Lords határozott. Azokat azonban már a Registrar of the Supreme Court of the United Kingdom (az Egyesült Királyság legfelsőbb bíróságának hivatalvezetője) továbbította. Az, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a „Draft Reference” (előzetes döntéshozatalra utalás tervezete) felirattal van ellátva, annak elfogadhatóságát nem csorbítja. Amint az ugyanis a 2009. november 2‑i kísérőlevélből kitűnik, az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet hivatalosan a Supreme Court nyújtotta be a Bíróságon.
10 – Miként azt a Bíróság a 41/74. sz. Van Duyn‑ügyben 1974. december 4‑én hozott ítélet (EBHT 1974., 1337. o.) 22. pontjában megállapította, a nemzetközi jog egyik elve értelmében „[…] az állam a saját állampolgáraitól nem tagadhatja meg a területére való belépés és az ott‑tartózkodás jogát”; lásd ezenkívül a C‑370/90. sz. Singh‑ügyben 1992. július 7‑én hozott ítélet (EBHT 1992., I‑4265. o.) 22. pontját és a C‑291/05. sz. Eind‑ügyben hozott ítélet (EBHT 2007., I‑10719. o.) 31. pontját, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez csatolt, 1963. szeptember 16‑án Strasbourgban aláírásra bocsátott és 1968. május 2‑án hatályba lépett 4. kiegészítő jegyzőkönyv 3. cikkét (ETS 46. sz.).
11 – Ezért is napolták el a G. McCarthy tartózkodási jogával kapcsolatos fellebbezése tárgyában történő határozathozatalt (lásd a jelen indítvány fenti 15. pontját).
12 – Korábban az EK 18. cikk (1) bekezdése, az EK 39. cikk, az EK 43. cikk és az EK 49. cikk.
13 – Az Európai Unió Alapjogi Chartáját először 2000. december 7‑én Nizzában (HL C 364., 1. o.), majd később 2007. december 12‑én Strasbourgban (HL C 303., 1. o.) hirdették ki ünnepélyesen.
14 – A 2004/38 irányelv 1. cikkének a) pontja, 3. cikkének (2) bekezdése és 5. cikkének (4) bekezdése, valamint (3) és (22) preambulumbekezdése.
15 – A 2004/38 irányelv (3) preambulumbekezdése; hasonlóan a 2004/38 irányelv címéhez, valamint (5) preambulumbekezdéséhez, ahol az uniós polgárnak „a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz” való jogáról van szó. Lásd a C‑127/08. sz., Metock és társai ügyben 2008. július 25‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑6241. o.) 59. pontját; a C‑310/08. sz. Ibrahim‑ügyben 2010. február 23‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 49. pontját és a C‑480/08. sz. Teixeira‑ügyben 2010. február 23‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 60. pontját; valamint a C‑162/09. sz. Lassal‑ügyben 2010. október 7‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 30. pontját is.
16 – Lásd például a 2004/38 irányelv 3. cikkének (2) bekezdését, 5. cikkét, 8. cikkének (2) bekezdését, 15. cikkének (2) bekezdését, 27. cikkének (3) bekezdését, 29. cikkének (2) és (3) bekezdését, 31. cikkének (4) bekezdését, valamint (6) és (22) preambulumbekezdését.
17 – A 2004/38 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése; hasonlóan ezen irányelv (11) preambulumbekezdése, ahol „egy másik tagállamban való tartózkodás alapvető és személyes jogáról” van szó.
18 – A 2004/38 irányelv 2. cikke, 3. cikkének (2) bekezdése, 5. cikkének (3) bekezdése, 7., 8., 14–18., 22., 24., 28., 29., 31. és 33. cikke, valamint (5), (6), (9), (10), (15), (16), (17), (18), (19), (21), (23) és (24) preambulumbekezdése.
19 – A 2004/38 irányelv 2. cikkének 3. pontja.
20 – Lásd a 2004/38 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését és (24) preambulumbekezdését; valamint ugyanebben az értelemben a C‑200/02. sz., Zhu és Chen ügyben 2004 október 19‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑9925. o.) 19. pontját és a 15. lábjegyzetben hivatkozott Teixeira‑ügyben hozott ítélet 45. pontját.
21 – A 10. lábjegyzetben hivatkozott Singh‑ügyben hozott ítélet 19–23. pontja és a 10. lábjegyzetben hivatkozott Eind‑ügyben hozott ítélet 32–36. pontja, hasonlóan a C‑60/00. sz. Carpenter‑ügyben 2002. július 11‑én hozott ítéletnek (EBHT 2002., I‑6279. o.) különösen a 46. pontja.
22 – A C‑33/07. sz. Jipa‑ügyben 2008. július 10‑én hozott ítéletnek (EBHT 2008., I‑5157. o.) különösen a 17. és 18. pontja.
23 – Ebben az értelemben már a 35/82. és 36/82. sz., Morson és Jhanjan egyesített ügyekben 1982. október 27‑én hozott ítélet (EBHT 1982., 3723. o.) 11–18. pontja.
24 – Ebben az értelemben a 10. lábjegyzetben hivatkozott Eind‑ügyben hozott ítélet 23. pontja.
25 – Lásd például a C‑305/05. sz., Ordre des barreaux francophones et germanophone és társai ügyben 2007. június 26‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑5305. o.) 28. pontját, valamint a C‑402/07. és C‑432/07. sz., Sturgeon és társai egyesített ügyekben 2009. november 19‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑10923. o.) 48. pontját.
26 – Ezzel ellentétes álláspontot képvisel Sharpston főtanácsnok a C‑34/09. sz. Ruiz Zambrano‑ügyben 2010. szeptember 30‑án ismertetett indítványának (az EBHT‑ban még nem tették közzé) különösen a 91–97. pontjában és 122. pontjának első mondatában.
27 – A C‑369/90. sz., Micheletti és társai ügyben 1992. július 7‑én hozott ítélet (EBHT 1992., I‑4239. o.) 10. pontja, a C‑148/02. sz. Garcia Avello‑ügyben 2003. október 2‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑11613. o.) 28. pontja és a 20. lábjegyzetben hivatkozott Zhu és Chen ügyben hozott ítélet 39. pontja.
28 – A 27. lábjegyzetben hivatkozott Garcia Avello‑ügyben hozott ítéletnek különösen a 32–37. pontja. A 27. lábjegyzetben hivatkozott Micheletti és társai ügyben hozott ítélet szintén a kettős állampolgárság uniós jogban elfoglalt jelentőségére világít rá, legalábbis egy olyan tagállammal szemben, amelynek az érintett uniós polgár nem állampolgára.
29 – A 27. lábjegyzetben hivatkozott Garcia Avello‑ügyben hozott ítéletnek különösen a 36., 37. és 45. pontja.
30 – Ebben az értelemben a C‑353/06. sz., Grunkin és Paul ügyben 2008. október 14‑én hozott ítéletnek (EBHT 2008, I‑7639. o.) különösen a 23. és 31. pontja.
31 – A 27. lábjegyzetben hivatkozott Garcia Avello‑ügyben hozott ítélet 36. pontja és a 30. lábjegyzetben hivatkozott Grunkin és Paul ügyben hozott ítélet 23‒28. és 32. pontja; hasonlóképpen már korábban a C‑168/91. sz. Konstantinidis‑ügyben 1993. március 30‑án hozott ítélet (EBHT 1993., I‑1191. o.) 16. pontja.
32 – A C‑127/07. sz., Arcelor Atlantique et Lorraine és társai ügyben 2008. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑9895. o.) 26. pontja.
33 – A 15. lábjegyzetben hivatkozott Metock és társai ügyben hozott ítélet 82. pontja, lásd a jelen indítvány fenti 27. pontját is.
34 – A jelen ügy ebben különbözik a 20. lábjegyzetben hivatkozott Zhu és Chen ügytől, amelyben az érintett uniós polgár – Catherine Zhu – nem volt a fogadó tagállam állampolgára, hanem csupán egy másik tagállamé, úgyhogy születésétől kezdve az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése (korábban az EK 18. cikk (1) bekezdése) szerinti szabad mozgáshoz való jogát gyakorolva élt a fogadó tagállamban. A jelen ügy ugyanígy különbözik a 10. lábjegyzetben hivatkozott Eind‑ügytől, amelyben az érintett uniós polgár ugyan a fogadó tagállam (Hollandia) állampolgára volt, azonban oda a szabad mozgáshoz való jogának gyakorlását követően tért vissza.
35 – Miként azt Írország helyesen hangsúlyozza, S. McCarthy‑t semmi sem korlátozza abban, hogy a szabad mozgáshoz való jogát gyakorolva egy másik tagállamban, például Írországban telepedjen le, ahova családtagként a férje is elkísérheti.
36 – Lásd ennek kapcsán a 15. lábjegyzetben hivatkozott Metock és társai ügyben hozott ítéletet 76‒78. pontját.
37 – A 15. lábjegyzetben hivatkozott Metock és társai ügyben hozott ítélet 77. és 78. pontja; ugyanebben az értelemben a Szerződések szerinti alapvető szabadságokhoz fűződő állandó ítélkezési gyakorlat, lásd például a C‑212/06. sz., Gouvernement de la Communauté française és Gouvernement wallon ügyben 2008. április 1‑jén hozott ítélet (EBHT 2008., I‑1683. o.) 33. pontját.
38 – Borchardt, K.‑D., „ Der sozialrechtliche Gehalt der Unionsbürgerschaft”, Neue Juristische Wochenschrift 2000., 2057. (2059.) o.; Edward, D., „Unionsbürgerschaft – Mythos, Hoffnung oder Realität?”, in: „Grundrechte in Europa” – Münsterische Juristische Vorträge, Münster 2002., 35. (41.) o.; Edward, D., „European Citizenship – Myth, Hope or Reality?”, in: „Problèmes d’interprétation” – à la mémoire de Constantinos N. Kakouris, emlékirat, Athén/Brüsszel 2004., 123. (131–133.) o.; Spaventa, E., „Seeing the Wood despite the Trees? On the Scope of Union Citizenship and its Constitutional Effects”, Common Market Law Review 45 (2008), 13. (különösen a 30‒39.) o.
39 – A 26. lábjegyzetben hivatkozott Ruiz Zambrano‑ügyben ismertetett főtanácsnoki indítványnak különösen a 139–150. pontja.
40 – A C‑64/96. és C‑65/96. sz., Uecker és Jacquet egyesített ügyekben 1997. június 5‑én hozott ítélet (EBHT 1997., I‑3171. o.) 23. pontja; a 27. lábjegyzetben hivatkozott Garcia Avello‑ügyben hozott ítélet 26. pontja; a C‑403/03. sz. Schempp‑ügyben 2005. július 12‑én hozott ítélet (EBHT 2005, I‑6421. o.) 20. pontja; a 37. lábjegyzetben hivatkozott Gouvernement de la Communauté française és Gouvernement wallon ügyben hozott ítélet 39. pontja és a C‑499/06. sz. Nerkowska‑ügyben 2008. május 22‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑3993. o.) 25. pontja.
41 – A C‑184/99. sz. Grzelczyk‑ügyben 2001. szeptember 20‑án hozott ítélet (EBHT 2001., I‑6193. o.) 31. pontja és a C‑524/06. sz. Huber‑ügyben 2008. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑9705. o.) 69. pontja; hasonlóan a C‑300/04. sz., Eman és Sevinger ügyben 2006. szeptember 12‑én hozott ítéletnek (EBHT 2006, I‑8055. o.) különösen az 57., 58. és 61. pontja. Az uniós polgárság jogállása mint „alapvető jogállás” kapcsán lásd továbbá a C‑413/99. sz., Baumbast és R ügyben 2002. szeptember 17‑én hozott ítélet (EBHT 2002, I‑7091. o.) 82. pontját, a 27. lábjegyzetben hivatkozott Garcia Avello‑ügyben hozott ítéletet 22. pontját és a C‑135/08. sz. Rottmann‑ügyben 2010. március 2‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 43. pontját.
42 – Ebben az értelemben Sharpston főtanácsnok 26. lábjegyzetben hivatkozott Ruiz Zambrano‑ügyben ismertetett indítványának 146. pontja is, miszerint a „statikus” és a „mobil” uniós polgárok helyzetének összehasonlíthatónak kell lenniük.
43 – Lásd a jelen indítvány fenti 9. pontját.
44 – A 2004/38 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése.
45 – A 2004/38 irányelv 16. cikkének (1) bekezdése; ezzel összefüggésben részletesebben lásd az általam a jelen indítvány 47–57. pontjában az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés kapcsán kifejtetteket.
46 – Ebben az értelemben Sharpston főtanácsnok 26. lábjegyzetben hivatkozott Ruiz Zambrano‑ügyben ismertetett indítványa.
47 – A 2004/38 irányelv 16. cikkének és különösen a „jogszerű tartózkodás” fogalmának értelmezésére vonatkozó különféle kérdések vetődnek fel a folyamatban lévő C‑325/09. sz. Dias‑ügyben, C‑424/10. sz. Ziolkowski‑ügyben és C‑425/10. sz. Szeja‑ügyben. Ezek azonban – amennyire kitűnik – nem a fogadó tagállam állampolgárságával rendelkező uniós polgár esetére vonatkoznak.
48 – Lásd a jelen indítvány fenti 25. és 45. pontját.
49 – A 15. lábjegyzetben hivatkozott Lassal‑ügyben hozott ítélet 40. pontja.
50 – A 2004/38 irányelv (17) preambulumbekezdése.
51 – A 15. lábjegyzetben hivatkozott Metock‑ügyben hozott ítélet 84. és 93. pontja, valamint a 15. lábjegyzetben hivatkozott Lassal‑ügyben hozott ítélet 31. pontja.
52 – A 2004/38 irányelv (17) preambulumbekezdése.
53 – A 2004/38 irányelv (18) preambulumbekezdése; lásd továbbá a 15. lábjegyzetben hivatkozott Lassal‑ügyben hozott ítélet 32. pontját, az integrációs gondolatokhoz lásd a 37. pontját is.
54 – Lásd ebben az értelemben már a 15. lábjegyzetben hivatkozott Teixeira‑ügyben 2009. október 20‑án ismertetett indítványom 119. pontját; láthatóan egy másik álláspont felé hajlik Trstenjak főtanácsnok a 15. lábjegyzetben hivatkozott Lassal‑ügyben 2010. május 11‑én ismertetett indítványa 88. pontjának utolsó mondatában.
55 – A C‑456/02. sz. Trojani‑ügyben 2004. szeptember 7‑én hozott ítéletnek (EBHT 2004, I‑7573. o.) különösen a 36. és 37. pontja; hasonlóan a C‑85/96. sz. Martínez Sala‑ügyben 1998. május 12‑én hozott ítéletnek (EBHT 1998, I‑2691. o.) különösen a 14. és 15., illetve 60. és 61. pontja, mindazonáltal úgy tűnik, hogy az utóbbi ügyben inkább az uniós polgár tartózkodásának gyakorlati tűréséről van szó.
56 – Az 55. lábjegyzetben hivatkozott Martínez Sala‑ügyben hozott ítélet 64. és 65. pontja, valamint az 55. lábjegyzetben hivatkozott Trojani‑ügyben hozott ítélet 39. pontja.
57 – Lásd az általam az első kérdés kapcsán különösen a jelen indítvány 27. és 28. pontjában kifejtetteket.
58 – Lásd a jelen indítvány fenti 20. pontját és 10. lábjegyzetét.
59 – Lásd különösen a 2004/38 irányelv 7., 8. és 27–33. cikkét.
60 – Ugyanebbe az irányba mutatnak az Írország által a Bíróság előtti tárgyaláson használt „à la carte approach” és „the best of both worlds” kifejezések.
61 – A 15. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 79 pontja.
62 – Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (ETS 5. sz.).
63 – Lásd például az Emberi Jogok Európai Bírósága 1991. február 18‑i Moustaquim kontra Belgium ítéletet (A. sorozat, 193. szám, 18. o, 36. §), a 2001. augusztus 2‑i Boultif kontra Svájc ítéletet (Ítéletek és határozatok tára, 2001‑IX., 39. §) és a 2004. április 22‑i Radovanovic kontra Ausztria ítéletet (42703/98. sz. panasz, 30. §). Az Európai Közösségek Bírósága a maga részéről az Európai Unió tekintetében elismerte, hogy a közeli hozzátartozókkal való együttéléshez való jog a tagállamok számára negatív kötelezettségekkel járhat abban az esetben, ha egy tagállam köteles valamely személy kiutasításától tartózkodni, illetve pozitív kötelezettségekkel járhat abban az esetben, ha köteles valamely személy területére való belépését és annak ott tartózkodását lehetővé tenni (a C‑540/03. sz., Parlament kontra Tanács ügyben („családegyesítés”‑ügy) 2006. június 27‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑5769. o.] 52. pontja).