YVES BOT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2011. április 7.(1)
C‑281/09. sz. ügy
Európai Bizottság
kontra
Spanyol Királyság
„Televíziós műsorszolgáltatás – Hirdetési műsorok – Adásidő”
1. A „határok nélküli televíziózásról” szóló irányelv jelen ügyben alkalmazandó változatában(2) a reklámműsorok közvetítésének időtartamát korlátozza aszerint, hogy ezek a reklámüzenetek hirdetési műsoroknak vagy más formájú reklámoknak minősülnek.
2. Így az irányelv előírja, hogy a hirdetési műsorok és a távértékesítési műsorok adásideje nem haladhatja meg a tizenkét percet óránként. A más formájú reklámokat illetően azonban az irányelv csak napi korlátot határoz meg, előírva, hogy azok adásideje, a hirdetési műsorok adásidejéhez hozzáadva, nem haladhatja meg a napi adásidő 15%-át.
3. A jelen kötelezettségszegés keretében az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a Spanyol Királyság rosszul alkalmazta ezeket a rendelkezéseket. A Bizottság annak engedélyezését rója fel e tagállamnak, hogy a televíziós reklám új formáit, az úgynevezett reklámcélú riportokat, televíziós promóciókat, szponzorált hirdetéseket, valamint a rövid reklámbejátszásokat az óránkénti tizenkét perces korlátot túllépve sugározzák, holott ezen intézmény szerint ezek az irányelv értelmében vett „hirdetési műsoroknak” minősülnek.
4. A Spanyol Királyság vitatja ezt az elemzést, és fenntartja, hogy a vitatott négy reklámforma nem a hirdetési műsorok fogalmába, hanem a más formájú reklámok fogalmába tartozik.
5. Az irányelv e két fogalmat nem határozza meg.
6. A jelen indítványban annak megállapítását javaslom a Bíróságnak, hogy a két szóban forgó fogalomnak egységes és önálló meghatározása legyen az Európai Közösségben, és hogy, tekintettel az irányelv rendszerére és céljaira, e meghatározásoknak lehetővé kell tenniük az óránkénti korláttal fő műsoridőben elérni kívánt reklámkorlátozások hatékony érvényesülésének biztosítását.
7. Rámutatok azokra az okokra is, amelyek miatt szerintem a más formájú reklámok fogalmát nem különleges formájú reklámként kell értelmezni, amelyek technikai okokból hosszabb adásidőt igényelnek, amint azt az Európai Bizottság állítja, hanem az értelmezés során az irányelvben megjelölt reklámformákból kell kiindulni oly módon, hogy más formájú reklámnak csak a szponzorált hirdetéseket kellene tekinteni.
8. Be fogom mutatni, hogy az említett fogalom Spanyol Királyság általi értelmezése a vitatott négy reklámformát illetően mindenképpen megfosztja az irányelv által előírt óránkénti korlátot a hatékony érvényesülésétől.
9. Ezért azt javaslom, hogy a Bíróság nyilvánítsa a jelen kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet megalapozottnak.
I – Jogi háttér
A – Az irányelv
10. Az irányelv a tagállamok jogszabályait hangolja össze a televíziózás területén a televízióadások Közösségen belüli szabad mozgásának biztosítása céljából.(3)
11. Az irányelv e célból a televíziós reklámot illetően minimumkövetelményeket és kritériumokat ír elő a fogyasztók védelme érdekében.(4) Ezek a szabályok a televíziós reklámok készítésének szabadságát, amely a kereskedelmi csatornák alapvető jövedelemforrása, és az audiovizuális művek, valamint a nézők megfelelő szintű védelmének összeegyeztetését tűzte ki célul a túlzott reklámadások ellen.(5)
12. Az irányelv a normatív rendelkezésben található néhány fogalom, mint például a televíziós reklám, a szponzorálás és a távértékesítés meghatározásával kezdődik.
13. Az irányelv 1. cikkének c) pontja a televíziós reklámot a következőképpen határozza meg: „bármilyen formájú közlemény, amelyet fizetés vagy hasonló ellenszolgáltatás ellenében közvetítenek, vagy önreklámozási célra közvetít egy köz- vagy magánvállalkozás egy szakma, üzlet, foglalkozás vagy hivatás tekintetében, annak érdekében, hogy fizetés ellenében előmozdítsa áruk vagy szolgáltatások értékesítését, beleértve az ingatlanokat, jogokat és kötelezettségeket”.
14. Az irányelv 1. cikkének e) pontja alapján a „szponzorálás” olyan hozzájárulás, amelyet nem televíziós műsorszolgáltató tevékenységekkel vagy audiovizuális munkák [helyesen: művek] előállításával foglalkozó köz- vagy magánvállalkozás nyújt televíziós műsorok finanszírozására azzal a céllal, hogy előmozdítsa nevét, márkanevét, arculatát, tevékenységeit, illetve termékeit.
15. Az irányelv 1. cikkének f) pontja értelmében távértékesítésnek minősülnek „azok a közvetlen ajánlatok, amelyeket fizetés ellenében a közönségnek közvetítenek áruk vagy szolgáltatások értékesítése céljából, beleértve ingatlanokat, jogokat és kötelezettségeket”.
16. Az irányelv 10. cikke értelmében a reklámot és a távértékesítést könnyen felismerhető módon kell megjeleníteni, és a műsorszolgáltatás más részeitől kellően el kell különíteni vizuális és/vagy akusztikai eszközök segítségével. A reklám nem alkalmazhat tudat alatt befolyásoló technikákat. Az elkülönült, műsort megszakító rövid reklámok és távértékesítési műsorok kivételesen sugározhatók.
17. Az irányelv 17. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerint a szponzorált televíziós programok nem ösztönözhetik a támogató vagy egy harmadik fél termékeinek vagy szolgáltatásainak vételét vagy bérletét, különösen oly módon, hogy különleges promóciós célú utalásokat tesznek az illető termékekre vagy szolgáltatásokra.
18. Az irányelv 18. cikke, amely jelen ügy középpontjában található, a reklámadások maximális tartamát határozza meg.
19. E cikk megfogalmazása a „határok nélküli televíziózásról” szóló irányelv különböző szövegváltozatai során megváltozott.
20. A 89/552 irányelv eredeti változatában a következőképpen található:
„1. A reklám mennyisége nem haladhatja meg a napi adásidő 15%‑át. Azonban ez a százalék 20%‑ra növelhető abból a célból, hogy magában foglalja a hirdetések olyan formáit, mint például a közvetlen ajánlatok a közönség számára, termékek eladása, vétele vagy bérlete, illetve szolgáltatások nyújtása tekintetében, feltéve hogy a műsort megszakító rövid reklámok mennyisége nem haladja meg a 15%‑ot.
2. Egy adott egyórás időszakban a műsort megszakító rövid reklám mennyisége nem haladhatja meg a 20%‑ot.
3. Az (1) bekezdés rendelkezéseinek megsértése nélkül a hirdetések olyan formája, mint például közvetlen ajánlatok a közönség számára termékek eladására, vásárlására vagy bérletére, illetve szolgáltatások nyújtására, nem haladhatja meg a napi egy órát”.
21. A jelen ügyben alkalmazandó szövegváltozatban, amelyet, mint erre emlékeztetni kell, a 97/36 irányelv módosításai eredményeztek, a 18. cikk az alábbiak szerint rendelkezik:
„1. A távértékesítési, hirdetési műsorok és más formájú reklámok számára szánt adásidő aránya, a 18a. cikk meghatározása szerinti távértékesítési időszakok kivételével, nem haladhatja meg a napi adásidő 20%‑át. A reklámműsorokra szánt adásidő nem haladhatja meg a napi adásidő 15%‑át.
2. A reklámműsorok és távértékesítési műsorok aránya hatvan percen belül nem haladhatja meg a 20%‑ot.
3. E cikk alkalmazásában a reklám nem tartalmazza a következőket:
– a műsorszolgáltató részéről a saját műsoraival kapcsolatban, illetve azokból a műsorokból közvetlenül származó kiegészítő termékekkel kapcsolatban tett közleményei,
– közszolgálati közlemények és jótékonysági felhívások, amelyeket díjmentesen sugároznak.”
22. A 97/36 irányelv a 18a. cikkel bővült, amely a következőképpen rendelkezik:
„1. A nem kizárólag távértékesítésre szánt csatorna által a távértékesítési műsorokra szánt reklámablakok legfeljebb megszakítás nélkül 15 perces időtartamúak legyenek.
2. A napi reklámablakok száma legfeljebb nyolc lehet. Ezek együttes időtartama nem haladhatja meg a három órát. Ezeket vizuális és akusztikai eszközökkel egyértelműen távértékesítési reklámablakokként kell megjelölni.”
23. Az irányelv 18. és 18a. cikkét a 2007/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(6) módosította, amely a jelen ügyben nem alkalmazható. Az új szövegváltozatukban ezek a cikkek a következőképpen szólnak:
„18. cikk
1. A televíziós reklámbejátszások és a televíziós vásárlási bejátszások aránya egész órától egész óráig tartó időtartamon belül nem haladhatja meg a 20%‑ot.
2. Az (1) bekezdés nem alkalmazandó a műsorszolgáltató által saját műsorszámairól vagy a közvetlenül ezekből a műsorszámokból származó termékekről szóló hirdetésekre, a támogatói közleményekre vonatkozó hirdetésekre és a termékmegjelenítésre.
18a. cikk
A televíziós vásárlási műsorablakok – amelyeknek megszakítás nélküli időtartama legalább tizenöt perc – e minőségét képi és hangeszközök segítségével egyértelműen jelezni kell”.
24. Végül idézni kell az irányelv 3. cikkének (2) bekezdését, amely szerint „a tagállamok megfelelő eszközökkel biztosítják jogrendszerük keretei között, hogy a joghatóságuk alá tartozó televíziós műsorszolgáltatók ténylegesen megfelelnek ezen irányelv rendelkezéseinek”.
II – A tényállás, az eljárás és a felek kérelmei
25. Az Európai Bizottság 2005. május 1‑je és június 30. közötti referencia‑időszakra több nagy spanyol csatorna műsortervére vonatkozó tanulmány elkészítését kérte az Audimetrie független tanácsadó társaságtól, amely a televíziós reklámok piacának kutatására és elemzésére szakosodott.
26. Tekintettel e tanulmány eredményeire és a spanyol hatóságokkal folytatott levélváltást követően az Európai Bizottság 2007. július 11‑én kelt felszólító levelet, majd 2008. május 8‑án indokolással ellátott véleményt küldött meg ezen hatóságokhoz.
27. Az Európai Bízottság 2009. július 17‑én előterjesztette a jelen keresetet, amelyben azt kérte, hogy a Bíróság
– állapítsa meg, hogy a Spanyol Királyság, mivel lehetővé tette az irányelv 18. cikkének (2) bekezdésében előírt szabályok nyilvánvaló, ismételt és súlyos megsértését, nem teljesítette az említett irányelv 3. cikkének – az EK 10. cikkével összefüggésben értelmezett – (2) bekezdéséből eredő kötelezettségeit, és
– a Spanyol Királyságot kötelezze a költségek viselésére.
28. A Spanyol Királyság, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága, aki az alperes tagállam támogatása érdekében részt vett az eljárásban, a kereset elutasítását kérik.
29. A Spanyol Királyság azt is kéri, hogy a Bíróság a költségek viselésére az Európai Bizottságot kötelezze.
III – A felek érvei
A – A Bizottság érvei
30. A Bizottság kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetének tárgya négy, spanyol csatornák által sugárzott reklámforma: a reklámcélú riportok, a televíziós promóciók, a szponzorált hirdetések és a rövid reklámbejátszások.
31. A Bizottság előadja, hogy tekintettel a Bíróságnak az RTI és társai ügyben 1996. december 12-én hozott ítéletében(7)– a 89/552 irányelv 18. cikkére vonatkozó – a „hirdetési műsorok” és a „más formájú reklámok” fogalommeghatározására ezek mindegyike hirdetési műsornak minősül.
32. A Bizottság emlékeztet arra, hogy a „hirdetési műsorok” „általában nagyon rövid időtartamú, jelentős sugalmazó hatással bíró reklámtípusok, amelyek rendszerint csoportokban, a műsorok alatt vagy között változó gyakorisággal jelennek meg, és amelyeket a termékek vagy szolgáltatások gyártói vagy azok ügynökei állítanak elő, nem pedig maguk a műsorszolgáltatók”(8).
33. A Bizottság emlékeztet a Bíróság azon megállapítására is, miszerint „a 18. cikk (1) bekezdésének második mondatában foglalt lehetőség, amely szerint a napi adásidő 20%‑át is elérheti a reklámok adásidejének aránya, a reklámok azon formáira is lehetne alkalmazni, melyek ugyan nem minősülnek »közvetlen ajánlatoknak a közönség számára«, de ehhez hasonlóan és bemutatásuk módja miatt a hirdetési műsoroknál hosszabb időtartamot igényelnek.”(9)
34. A Bizottság előadja, hogy ezen meghatározások fényében, hirdetési műsornak és ennélfogva az irányelv 18. cikke (2) bekezdésében meghatározott óránkénti korlát hatálya alá tartozónak kell tekinteni a műsorok között vagy a szünetek alatt sugárzott mindenfajta reklámot, amelyek bemutatásának módjai nem igényelnek lényegesen hosszabb adásidőt. Ezen intézmény szerint egy különös formájú reklámot akkor lehetne az irányelv 18. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „más formájú reklámnak” tekinteni, ha annak bemutatási módja elkerülhetetlen technikai kötöttségek miatt hosszabb időt venne igénybe.
35. A Bizottság kifejti, hogy a fentiekre tekintettel a négy vitatott reklámformát hirdetési műsoroknak kell tekinteni, a következő okokból.
36. Ami a reklámcélú riportokat illeti, azok meghatározása szerint általában promociós, információátadó vagy leíró tartalmú, a rövid reklámoknál hosszabb időtartamú reklámközlemények. Mint „tartaléktermékek” ismételt közvetítésre alkalmasak, noha egyedi hosszúságú és promociós tulajdonságaik miatt általában nem közvetítik őket újra.(10)
37. A Bizottság rámutat arra, tekintettel az Audimetrie társaság tanulmányában említett példákra, hogy ezeket a reklámcélú riportokat, a hirdetési műsorokhoz hasonlóan, a műsorok között vagy a szünetekben és azonos gyakorisággal sugározzák.
38. A televíziós promóciókat illetően a Bizottság megállapítja, hogy a fent hivatkozott RTI és társai ügyben hozott ítélet szerint a televíziós promóció, azaz „a televíziós reklám egy olyan műsorszám (általában játékok) alatti, egy vagy több termék vagy szolgáltatás bemutatására szolgáló megszakítása, amelyekben a műsorvezetők időlegesen elhagyják a folyamatban lévő játékhoz tartozó szerepüket, hogy a reklám tárgyát képező termékek vagy szolgáltatások »hirdetőivé« alakuljanak át”(11), az elemzés szerint nem minősül hirdetési műsornak.
39. A Bizottság pontosítja ugyanakkor, hogy keresete a televíziós promóciókat érinti, azaz a műsorok között sugárzott közleményeket, melyek a műsoroktól függetlenek, rövid időtartamúak és ismételten sugározhatók.
40. A szponzorált hirdetéseket illetően, a Bizottság keresetét azoknak a spanyol törvény értelmező rendelkezéseiben található meghatározására alapítja, amely szerint az egy sajátos reklámtípus, „euroclaqueta”, melyben egy műsor szponzorálásának bejelentése és a szponzor reklámja egyidejűleg történik.
41. A Bizottság emlékeztet arra, hogy az irányelv 17. cikke szerint a szponzorálásnak való minősítés feltétele, hogy a közlemény ne ösztönözzön a szponzor termékeinek vagy szolgáltatásainak a megvásárlására.
42. Végül, a rövid reklámbejátszásokat illetően, a Bizottság álláspontját szintén a spanyol törvény értelmező rendelkezéseiben található meghatározásra alapítja, mely szerint „a rövid bejátszásokat tartalmazó reklámüzenetek »más formájú reklámoknak« minősülnek, amennyiben 60 másodpercnél hosszabbak, és nem az egymással lazán összefüggő rövid reklámok egyszerűen összeállításai”.
43. A Bizottság azzal érvel, hogy ezen rövid bejátszások bemutatásának módjai, az igazi televíziós promócióktól eltérően, nem igényelnek hosszabb időt, mint a hagyományos reklámok.
44. Következésképpen a Bizottság előadja, hogy a Spanyol Királyság kötelezettségszegését meg kell állapítani, mivel mind az Audimetrie jelentéséből, mind ezen tagállam szabályozásából kiderül, hogy e négy reklámformát a spanyol csatornák óránként 17 percig sugározták, amely az irányelv által előírt óránkénti legfeljebb 12 percet 50%‑kal haladja meg.
B – A Spanyol Királyság érvei
45. A Spanyol Királyság hangsúlyozza, hogy az irányelv nem határozza meg a „hirdetési műsorok” és a „más formájú reklámok” fogalmát. E tagállam szerint, e két fogalmat meg kell különböztetni az alábbi szempontok figyelembevételével:
– a reklámüzenet formája vagy bemutatása: esztétikai vagy vizuális megjelenése, audiovizuális elemek kombinációja más kizárólag grafikai (crawls, surimpressions) vagy hangelemekkel (voix off), különleges műsorokhoz tartozó színészek és díszletterv használata;
– időtartam: reklámcélú riportok vagy rövid hirdetések esetén hosszabb;
– műsortervben elfoglalt helyük: más műsorokhoz kapcsolódik, vagy sem; és
– az közlemény tartalma: a vételre vagy eladásra való ösztönzés nagyságától függően, mely lehet nagyon magas (mint a reklámok esetében) vagy kevésbé, a leíró vonatkozás döntő többsége okán (reklámcélú riportok), vagy mert az a reklám tárgyát képező termék vagy szolgáltatás vizuális megjelenítésére korlátozódik (az intézményi szponzorálás egyszerű álcázása).
46. A Spanyol Királyság rámutat továbbá, hogy a hirdetési műsorok fogalmát az ARD‑ügyben(12) 1999. október 28‑án hozott ítéletében kialakított elvnek megfelelően kell meghatározni, melynek értelmében „ha 89/552 irányelv valamely rendelkezése a televíziós műsorszolgáltatásra és műsorterjesztésre vonatkozóan korlátozásokat ír elő, és a közösségi jogalkotó ezen rendelkezés tekintetében nem fogalmaz világosan és egyértelműen, akkor azt megszorítóan kell értelmezni”(13).
47. Ezen tagállam szerint ugyancsak figyelembe kell venni az irányelv azon célját, mely szerint egyensúlyt kell teremteni egyrészt a televíziós műsorszolgáltatók finanszírozási szükségletei, vállalkozási szabadságukhoz való joguk és a szerkesztői szabadságuk tiszteletben tartása, másrészt a fogyasztók mint televíziónézők érdekeinek a túlzott reklámozással szembeni védelme között.
48. Jogrendjében ezen ok miatt ír elő egy 12 perces óránkénti korlátot a hirdetési műsorok, valamint a távértékesítési műsorok, illetve egy 17 perces korlátozást a más formájú reklámok esetében.
49. A Spanyol Királyság azt állítja, hogy a szóban forgó négy reklámtípus nem csak azok szabványos időtartamára tekintettel nem tartoznak a hirdetési műsorok fogalmához, hanem még amiatt sem, hogy azok kereskedelmi szempontból kevésbé erőszakosak, a fogyasztóval szembeni sugalmazási szintjük alacsony és végül azon körülmény miatt, hogy a televíziónézőt kevésbé zavarják a műsorok élvezetében.
50. Rámutat, hogy ezen reklámok egyikét sem olyan gyakorisággal sugározzák, mint a klasszikus hirdetési műsorokat, ami azok mindegyikének egymás közötti sajátosságaiból, vagy hosszú időtartamukból (a szponzorált hirdetések kivételével nehezen elképzelhető, hogy a más formájú reklámokat ugyanabban a reklámblokkban többször sugározzák), egy adott műsorral való sajátos kapcsolatukból (mint a szponzorált hirdetések és a televíziós hirdetések esetében) vagy tájékoztató műsor jellegükből adódik.
51. A Spanyol Királyság azzal érvel, hogy a vitatott négy reklámformát azok sajátos vagy különös természetű sugárzása jellemzi, amely olyan körülmény, amely egy másikkal együtt mutatja, mint például a televíziós műsorszolgáltatóként változó műsorformátum vagy éppen annak egyes televíziócsatorna általi gyártása, hogy el kell különíteni őket a hirdetési műsoroktól.
C – Az Egyesült Királyság érvei
52. Az Egyesült Királyság azt állítja, hogy a Bizottság által javasolt értelmezés nem egyeztethető össze az irányelvvel, mert ez az értelmezés nem veszi figyelembe az irányelvnek a hirdetési műsorok és más formájú reklámok közötti alapvető különbségeit, többek között a szponzorálás és a műsorszolgáltató által a saját műsoraival kapcsolatban közvetített közleményeket, ami az irányelv 18. cikkének (3) bekezdésében található saját műsoraikat illeti.
53. E tagállam szerint az a körülmény, hogy egy szponzorált hirdetés a szponzor bizonyos termékeit vagy szolgáltatásait promotálja, nem jelenti azt, hogy az hirdetési műsornak minősül.
54. Ugyanakkor, a Bizottság megközelítése, amely szerint a műsorszolgáltató közleményeinek a hirdetési műsorok fogalmába kellene tartoznia azon egyetlen oknál fogva, hogy azok a szolgáltatásait reklámozzák, az irányelv 18. cikkének (3) bekezdésében foglalt kizárást megfosztaná hatékony érvényesülésétől.
IV – Értékelés
55. Osztom a Bizottság álláspontját, amely szerint a vitatott négy reklámformát az irányelv értelmében hirdetési műsornak kell minősíteni. Ugyanakkor, még ha a felperessel azonos megállapításra jutok is, nem értek egyet a más formájú reklámokra vonatkozó fogalommeghatározásával. Ezt az álláspontomat a következő érvek támasztják alá.
56. A jelen jogvita annak meghatározására irányul, hogy a vitatott négy reklámformát hirdetési műsoroknak kell‑e minősíteni, ahogyan azt a Bizottság előadja, vagy a más formájú reklámok körébe tartoznak, ahogyan azt a Spanyol Királyság állítja. E jogvita megoldásától függ, hogy a szóban forgó négy reklámforma sugárzása a hatvan percen belüli 12 perces óránkénti korlát alá esik, vagy csak a napi adásidő 15%‑át nem haladhatja meg.
57. Az említett jogvita tétje tehát tisztán látszik. A televíziós műsorszolgáltatók ezen új formájú reklámok legmagasabb nézettségi időben történő sugárzási jogáról van szó, amely meghaladja az irányelv 18. cikkének (2) bekezdésében a hirdetési műsorokra és a távértékesítési műsorokra előírt 12 percet.
58. A megoldáshoz az irányelv 18. cikkének (1) és (2) bekezdésében található „hirdetési műsorok” és „más formájú reklámok” fogalmának tartalmát kell megvizsgálni.
59. E két fogalom meghatározása nem könnyű. Ahogyan a felek hangsúlyozták, az irányelv e két fogalmat nem határozza meg, sőt, ami őket illeti, nem utal a tagállamok jogára sem.
60. Nem vitatott, ahogyan a Bizottság előadja, hogy az irányelvjavaslat(14) indokolásában rámutat arra, hogy „a hirdetési műsorokhoz képest a »más formájú reklámokról« szóló rendelkezés célja az, hogy biztosítsa az új reklámformák fejlődésével szembeni szükséges rugalmasságot, mint például a televíziós promóciók és a »Dauerwerbesendungen«, amelyek hosszabb időtartamúak, és általában beleilleszkednek a műsorprogramba”(15).
61. Mindazonáltal, ezen első javaslatot a Bizottság megváltoztatta a Parlament által eszközölt módosítások következtében, amely meg kívánta szüntetni a más formájú reklámokra nézve a többlet adásidő lehetőségét.(16)
62. Módosított irányelvjavaslatában(17) a Bizottság egyszerűen kijelenti, hogy a 18. cikkének új változata részben magában foglalja a Parlament általi módosításokat, de sem kívánatosnak, sem lehetségesnek nem tartotta kizárni a rövid reklám formájú reklámoktól eltérő más típusú reklámokat.(18)
63. Ezen megfontolásokra tekintettel, számomra nehezen fogadható el, hogy az irányelv előkészítő munkálatai lehetővé teszik a „más formájú reklámok” fogalmának pontos meghatározását, és bizonyossággal állítani, hogy a közösségi jogalkotó az irányelv 18. cikkének (1) bekezdése vonatkozásában a fogalom tartalmát így kívánta meghatározni.
64. Az ítélkezési joggyakorlatnak megfelelően a hirdetési műsorok és más formájú reklámok fogalmának jelentését és hatályát azon rendelkezések szövegkörnyezetére tekintettel kell meghatározni, amelyek ezen fogalmakra vonatkoznak, és e rendelkezések által kitűzött célokat követik, a célból, hogy a Közösségben az említett fogalmak egységes és önálló értelmezés tárgyai legyenek.(19)
65. A Spanyol Királyság előadja, hogy mivel az irányelvben nem található pontos meghatározás, ezen fogalmakat a reklámok sugárzása szempontjából kedvezően kell érteni.
66. Nem vitatott, ahogyan erre ezen tagállam emlékeztet, hogy a fent hivatkozott ARD‑ügyben a Bíróság megállapította, hogy az irányelv azon rendelkezéseit, amelyek a televízióban való reklámok sugárzását korlátozó rendelkezéseket tartalmaznak, amennyiben azok nem világosak és egyértelműek, megszorítóan kell értelmezni(20).
67. Ehhez hasonlóan a Bizottság azon érve, amely szerint az irányelvben található „más formájú reklámok” fogalmát már meghatározták volna a fent hivatkozott RTI és társai ügyben, vitathatónak tűnik.
68. Ugyanis ebben az ítéletben a Bíróság a 89/552 irányelv 18. cikke (1) bekezdésének „a hirdetések olyan formái, mint például a közvetlen ajánlatok a közönség számára” kifejezésről döntött. E kifejezés szövegezése, különösen a „mint például” szavak használata bizonyítja, hogy azt a közösségi jogalkotó kifejezetten a reklám azon formáira értette, amelyek ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a távértékesítési ajánlatok. Márpedig az irányelvben a más formájú reklámok fogalma már nem kapcsolódik a távértékesítési ajánlatokhoz, amelyek tekintetében, e tevékenység fejlődését és jelentőségét figyelembe véve, a 97/36 irányelv pontosabb szabályokat írt elő.(21)
69. A fentieken túl, az irányelv 18. cikkének (2) bekezdése alapjául szolgáló elérni kívánt célra tekintettel, amely alapján a fogyasztókat védeni kell a túlzott reklámozással szemben a legmagasabb nézettségi idősávban, amelyre a későbbiekben visszatérek, nehezen fogadható el, hogy az óránkénti korláttól való eltérést igazoló kritérium a reklámüzenetek időtartama. Az ilyen értelmezés csak arra buzdítaná a gazdasági szereplőket, hogy olyan új reklámformákat hozzanak létre, amelyek technikailag hosszabb közvetítési időt igényelnek, és így az említett időbeli korlátozás hatékony érvényesülését csökkentik.
70. Amennyiben az irányelv célja az, hogy a tagállamok egészében valamennyi, az 1. cikk c) pontbeli meghatározásnak megfelelő reklámforma sugárzási idejére vonatkozó korlátokat állapítson meg, azt gondolom, hogy az irányelv 18. cikkének (1) bekezdésben található „más formájú reklámok” fogalmának tartalmát ezekben a rendelkezésekben kell keresni.
71. Ezen rendelkezések vizsgálata arra a megállapításra vezet, hogy a más formájú reklámok, amelyeket meg lehetne különböztetni a hirdetési műsoroktól, és amelyeket az irányelv is idéz, tulajdonképpen szponzorált hirdetések. Ezek a hirdetések valóban a reklám egy formájának minősülnek, mivel az irányelv 1. cikkének e) pontja értelmében azok célja a szponzor nevének, márkanevének, arculatának, tevékenységeinek, illetve termékeinek promotálása.
72. A 2007/65 irányelv, véleményem szerint, megerősíti ezt az elemzést, mivel a 89/552 irányelv 18. cikkének (2) bekezdése, ahogyan azt a 2007/65 irányelv módosította, kizárja az óránkénti korlátból nemcsak a műsorszolgáltató által a saját műsorszámairól vagy a közvetlenül ezekből a műsorszámokból származó termékekről szóló hirdetéseket, hanem a támogatói közleményekre vonatkozó hirdetéseket és a termékmegjelenítéseket is.
73. Azt gondolom, hogy az irányelv 18. cikkének (1) bekezdésében említett „más formájú reklámok” inkább szponzorált hirdetéseket, mintsem reklámformákat jelentenek, amelyekhez, ahogyan a Bizottság állítja, elkerülhetetlen technikai megszorítások miatt hosszabb adásidő szükséges.
74. Mindazonáltal a jelen kereset vizsgálata keretében sem az egyik, sem a másik definíció közötti választás nem meghatározó. A Bizottság érvelése, bármelyikre is essen a választás e két definíció közül, véleményem szerint megalapozott, mivel álláspontja szerint az irányelv 18. cikkének (1) bekezdésében említett „más formájú reklámok” fogalmára adott értelmezés az irányelv 18. cikkének (2) bekezdésében található óránkénti korlátot nem foszthatja meg hatékony érvényesülésétől.
75. Ugyanis, még ha a reklámüzenetek sugárzási szabadságát korlátozó fogalmakat megszorítóan is kell értelmezni, ahogyan azt a Bíróság a fent hivatkozott ARD‑ügyben kifejtette, az irányelv azon célját is figyelembe kell venni, miszerint össze kell egyeztetni e szabadság gyakorlását a televíziónézők túlzott reklámozással szembeni védelmének követelményével.
76. Ahogyan a Bizottság arra helyesen emlékeztet, a fogyasztók, azaz a televíziónézők védelme a túlzott reklámozással szemben az irányelv lényeges szempontját képezi.(22)
77. Az irányelv 18. cikkében foglalt óránkénti tizenkét perces korlát a közösségi jogalkotó által kívánt egyensúlyt képviseli a televíziós műsorszolgáltatók reklám általi anyagi szükségletei és a televíziónézők túlzott reklámozás elleni védelme között. Vagyis, a közösségi jogalkotó úgy ítélte meg, hogy az óránkénti legfeljebb tizenkét perces reklámüzenet sugárzási lehetősége elégséges volt a televíziós műsorszolgáltatók anyagi szükségleteinek fedezésére.
78. E rendelkezés hatékony érvényesülése következésképpen azt feltételezi, hogy azok a reklámformák, amelyek e tizenkét percen felül sugározhatók, pontosan megfelelnek annak, amit a közösségi jogalkotó el kívánt érni. Ez a követelmény fennáll valamennyi televíziós műsorszolgáltató egyenlő bánásmódjának biztosítása céljából is, függetlenül attól, hogy melyik tagállam területén telepedtek le.
79. Ezt az értelmezést, szükség esetén, a 2007/65 irányelv is megerősíteni látszik, amelyben a közösségi jogalkotó megszüntette a napi korlátot, és csak az óránkénti korlátot őrizte meg, mivel csak ez utóbbi képes korlátozni a reklámok sugárzását a legmagasabb nézettségi időben, és így betartatni az előbb említett egyensúlyt.(23)
80. Márpedig, ahogyan a Bizottság tökéletesen bemutatta a jelen keresetben, a Spanyol Királyság álláspontja e céllal nyilvánvalóan ellentétes. E tagállam szerint ugyanis a hirdetési műsorok fogalmát szempontok együttese alapján kellene meghatározni és figyelmen kívül hagyni mindannyiszor, ahányszor a szóban forgó reklám formája egy kicsit eltér, egyik vagy másik szemponttól függően, a „hirdetési műsorok” fent hivatkozott RTI és társai ügyben foglalt fogalmának meghatározásától.
81. Ez az álláspont valamennyi tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságára bízza esetről esetre a hirdetési műsorok fogalmának meghatározását, és így megfosztja az irányelv 18. cikkének (2) bekezdésében előírt óránkénti korlátot annak hatékony érvényesülésének nagy részétől.
82. Ezért vagyok azon a véleményen, hogy a jelen kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset megalapozott, ideértve az euroclaquetának nevezett szponzorált hirdetési műsorokra vonatkozókat is.
83. Ugyanis e reklámformának a spanyol törvény értelmező rendelkezései szerinti meghatározása alapján sajátos reklámtípusról van szó, amelyben egy műsor szponzori hirdetése és a szponzor reklámja egyidejű.
84. Ha elfogadjuk, amint azt a Spanyol Királyság teszi, hogy a reklám ezen típusa a más formájú reklámok fogalmába tartozik, és így az a tizenkét perces óránkénti korláton túl is sugározható, akkor a televíziós műsorszolgáltatóknak és a gazdasági szereplőknek lehetővé tesszük, hogy e korlátot megkerülve promotálják termékeiket vagy szolgáltatásaikat.
85. Ugyanis, ahhoz, hogy az említett korlát alól mentesüljenek, elegendő az, hogy a termékeik vagy szolgáltatásaik vásárlására ösztönző reklámüzenetet szponzori hirdetés kíséretében sugározzák. A Bizottság, véleményem szerint, megalapozottan állítja, hogy az irányelv 17. cikke értelmében az óránkénti korláton túl csak azok a szponzori hirdetések sugározhatók, amelyek nem ösztönöznek a szponzor termékeinek vagy szolgáltatásainak a vásárlására.
86. A Bíróság eljárási szabályzata 69. cikke 2. §‑ának értelmében, amennyiben a Bíróság álláspontommal egyetért, a Spanyol Királyságnak kell a jelen eljárás költségeit viselnie. Az Egyesült Királyság ugyanezen szabályzat 69. cikke 4. §‑a első bekezdésének értelmében viseli saját költségeit.
V – Végkövetkeztetések
87. Az előző megfontolásokra tekintettel azt indítványozom, hogy a Bíróság
– nyilvánítsa a jelen kötelezettségszegés megállapítására irányuló keresetet megalapozottnak, amelyben azt kifogásolja, hogy mivel a Spanyol Királyság lehetővé tette az 1997. június 30‑i 97/36/EK európai parlamenti és tanácsi 97/36/EK irányelvvel módosított, a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 1989. október 3‑i 89/552/EGK tanácsi irányelv 18. cikkének (2) bekezdésében előírt szabályok nyilvánvaló, ismételt és súlyos megsértését, nem teljesítette az említett irányelv 3. cikkének – az EK 10. cikkel összefüggésben értelmezett – (2) bekezdéséből eredő kötelezettségeit;
– a Spanyol Királyságot kötelezze a költségek viselésére, valamint határozzon úgy, hogy Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága maga viseli saját költségeit.
1 – Eredeti nyelv: francia.
2 – Az 1997. június 30‑i 97/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 202., 60. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 321. o.) módosított, a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 1989. október 3‑i 89/552/EGK tanácsi irányelv (HL L 298., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 224. o.; a továbbiakban: irányelv).
3– Az irányelv (5)–(11) preambulumbekezdése.
4– Az irányelv (27) preambulumbekezdése.
5– Uo. Lásd a televíziós reklámra vonatkozó „televízió határok nélkül” irányelv rendelkezéseinek bizonyos aspektusaival kapcsolatos értelmező közleményének 3. pontját (HL 2004. C 102., 2. o.).
6 – A 2007. december 11‑i irányelv a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló 89/552/EGK tanácsi irányelv módosításáról (HL L 332., 27. o.).
7 – A C‑320/94., C‑328/94., C‑329/94. és C‑337/94–C‑339/94. sz. egyesített ügyek (EBHT 1996., I‑6471. o.).
8 – A 31. pont.
9 – A 32. és 34. pont
10– Lásd a 2001. december 17‑i felügyeleti és ellenőrzési szolgálat keretében működő, információs társadalmi tartalmakkal foglalkozó szervezet által alkalmazott, reklámadások értelmező rendelkezéseinek 6. pontját (a továbbiakban: a spanyol törvény értelmező rendelkezései).
11– Az 5. lábjegyzetben említett bizottsági értelmező közlemény 25. pontja.
12– A C‑6/98. sz. ügy (EBHT 1999., I‑7599. o.).
13– A 30. pont.
14 – A 89/552 irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvjavaslat (COM(95) 86 végleges).
15 – A 2.4.4. pont
16 – Az Európai Parlamentnek az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló irányelvjavaslatára (HL 1996. C 65., 96. o.) vonatkozó véleményét tartalmazó jogalkotási állásfoglalás. A Parlament a következőképpen javasolta a 18. cikket megfogalmazni:
„1. A reklámokra szánt adásidő nem haladhatja meg a napi adásidő 15%‑át.
A reklám és a távértékesítés aránya (a legalább 15 perces távértékesítési idősávok kivételével) nem haladhatja meg a napi adásidő 20%‑át; ez nem vonatkozik a kizárólag a távértékesítésre szánt szolgáltatásokra.
2. A valamennyi reklámformára szánt teljes adásidő aránya, ideértve a távértékesítési műsorokat is, hatvan percen belül nem haladhatja meg a 20%‑ot. Játékfilm alatt vetített reklámhirdetések aránya nem haladhatja meg a film hosszának 15%‑át.”
17 – A 89/552/EGK irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi módosító irányelvjavaslat (COM(96) 200 végleges).
18 – Lásd az indoklás 2.2. pontját, 7. o.
19 – Lásd az irányelv 1. cikkében foglalt „televíziós reklám” és „távértékesítés” fogalmak vonatkozásában a C‑195/06. sz. Österreichischer Rundfunk ügyben 2007. október 18‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑8817. o.) 24. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
20 – A 29. és 30. pont. A játékfilmek vetítése közben engedélyezett reklámmegszakítások számának meghatározása kapcsán az volt a kérdés, hogy az irányelv 11. cikkének (3) bekezdésében előírt 45 perces időtartamba a reklámok időtartama beleszámít‑e, vagy sem.
21– Lásd a 97/36 irányelv (36) és (37) preambulumbekezdését.
22– A fent hivatkozott Österreichischer Rundfunk ítélet 27. pontja és a ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
23– A 2007/65 irányelv (59) preambulumbekezdése.