A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE
(első tanács)
2009. január 20.
F‑32/08. sz. ügy
Marie‑Claude Klein
kontra
az Európai Közösségek Bizottsága
„Közszolgálat – Tisztviselő – Nyugdíjak – Rokkantsági nyugdíj – Elhalálozás – Az eltartott gyermek fogalma – A személyzeti szabályzat VII. mellékletének 2. cikke – Elhalálozási támogatás – Egyösszegű elhalálozási juttatás – Árvasági nyugdíj”
Tárgy: Az EK 236. cikk és az EA 152. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben M‑C. Klein, lényegében a Bizottság Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatalának 2007. május 4‑i azon határozatának megsemmisítését kéri, amelyben elutasították a felperes által apja, a Bizottság volt tisztviselője halála miatt igényelt bizonyos pénzügyi járandóságok elismerése iránti kérelmeit, valamint azt kéri, hogy szükség esetén semmisítsék meg a kinevezésre jogosult hatóság 2007. november 15‑i azon határozatát, amelyben elutasították a fent említett határozattal szemben 2007. augusztus 3‑án benyújtott panaszát.
Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja. A felperes viseli az összes költséget.
Összefoglaló
1. Eljárás – Keresetlevél – Alaki követelmények – A felhozott jogalapok rövid ismertetése
(A Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata, 35. cikk, 1. §)
2. Közösségi jog – Értelmezés – Elvek – Önálló értelmezés
(Személyzeti szabályzat, 70. és 80. cikk)
3. Tisztviselők – Nyugdíjak – A jogosult jogutódai – Eltartott gyermek
(Személyzeti szabályzat, 70. és 80. cikk; VII. melléklet, 2. cikk)
4. Tisztviselők – Szociális biztonság – Balesetbiztosítás és foglalkozási megbetegedésekre vonatkozó biztosítás – Egyösszegű elhalálozási juttatás
(Személyzeti szabályzat, 73. cikk, (1) és (2) bekezdés)
5. Tisztviselők – Nyugdíjak – A jogosult jogutódai – A nyugdíjjogosultság kifizetése iránti kérelem előterjesztésének határideje
(Személyzeti szabályzat, VIII. melléklet, 42. cikk)
1. A Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata 35. cikkének 1. §‑a értelmében a keresetlevélnek többek között tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felperes által felhozott jogalapokat, valamint ténybeli és jogi érveket. A jogbiztonság biztosítása érdekében a kereset elfogadhatóságához az szükséges, hogy azok a lényeges ténybeli és jogi körülmények, amelyeken a kereset alapul, legalább röviden, de összefüggően és érthetően kitűnjenek magából a keresetlevélből. Annak ellenére, hogy a keresetlevél valamely csatolmányára való egyszerű hivatkozás főszabály szerint nem elegendő a tények bemutatására, amelyet a keresetlevélnek kell tartalmaznia, abban az esetben, ha az alperesnek és a közösségi bíróságnak lehetősége volt arra, hogy megértse a panaszban előadott tényállást, a kereset nem nyilvánítható elfogadhatatlannak, hanem azt érdemben vizsgálni kell. Mindenesetre a közösségi bíróságnak joga van az eset körülményeihez képest eldönteni azt, hogy az igazságszolgáltatás megfelelő működése biztosításának a követelménye igazolhatja‑e valamely jogalap érdemi elutasítását anélkül, hogy a bíróság előzőleg határozott volna az alperes által emelt jogellenességi kifogásról.
(lásd a 19. és 20. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑23/00. P. sz., Tanács kontra Boehringer ügyben 2002. február 26‑án hozott ítéletének (EBHT 2002., I‑1873. o.) 51. és 52. pontja; C‑233/02. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 2004. március 23‑án hozott ítéletének (EBHT 2004., I‑2759. o.) 26. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑85/92. sz., De Hoe kontra Bizottság ügyben 1993. április 28‑án hozott végzésének (EBHT 1993., II‑523. o.) 20. pontja; T‑97/92. és T‑111/92. sz., Rijnoudt és Hocken kontra Bizottság egyesített ügyekben 1994. június 22‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1994., I‑A‑159. o. és II‑511. o.) 71. pontja; T‑154/98. sz., Asia Motor Franciaország és társai kontra Bizottság ügyben 1999. május 21‑én hozott végzésének (EBHT 1999., II‑1703. o.) 49. pontja; T‑277/97. sz., Ismeri Europa kontra Számvevőszék ügyben 1999. június 15‑én hozott ítéletének (EBHT 1999., II‑1825. o.) 29. pontja; T‑171/02. sz., Regione autonoma della Sardegna kontra Bizottság ügyben 2005. június 15‑én hozott ítéletének (EBHT 2005., II‑2123. o.) 155. pontja;
a Közszolgálati Törvényszék F‑63/06. sz., Mascheroni kontra Bizottság ügyben 2007. október 17‑én hozott végzésének (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 52. pontja; F‑134/06. sz., Bordini kontra Bizottság ügyben 2008. április 8‑án hozott ítéletének (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 56. pontja.
2. Mind a közösségi jog egységes alkalmazásának követelményéből, mind az egyenlőség elvéből az következik, hogy az olyan közösségi jogi rendelkezés fogalmait, amely értelmének és hatályának meghatározásához nem utal kifejezetten a tagállamok jogára, általában az egész Közösségben önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve a rendelkezés összefüggéseit és a szóban forgó jogszabály célját. Emellett a közösségi jog alkalmazása kifejezett utalás hiányában is magában foglalhat adott esetben a tagállamok jogára történő hivatkozást, amennyiben a közösségi bíróság nem tud a közösségi jogban vagy a közösségi jog alapelvei között olyan érveket feltárni, amelyek autonóm értelmezéssel lehetővé tennék számára az értelem és a hatály meghatározását.
Ami a köztisztviselők személyzeti szabályzatának 70. és 80. cikkében szereplő eltartott gyermek fogalmát illeti, a közösségi jog megfelelő iránymutatást ad, többek között a személyzeti szabályzatban, e fogalom értelmének és hatályának önálló meghatározásához. Mellőzni kell többek között a valamely nemzeti jogra való utalást. Ráadásul az eltartott gyermek fogalmának önálló értelmezése biztosítja legjobban e fogalom egységes alkalmazását, valamint a tisztviselő jogutódaival, az öregségi nyugdíj jogosultjaival vagy a rokkantsági támogatás jogosultjaival való egyenlő bánásmódot.
(lásd a 35. és 36. pontot)
Hivatkozás:
az Elsőfokú Bíróság T‑342/04. sz., Adam kontra Bizottság ügyben 2006. február 22‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑2‑23. o. és II‑A‑2‑107. o.) 32. pontja.
3. A személyzeti szabályzat 70. és 80. cikkében szereplő eltartott gyermek fogalmának értelmezéséhez a személyzeti szabályzat VII. mellékletének az eltartott gyermek után járó támogatásra vonatkozó 2. cikkében szereplő meghatározásra kell hivatkozni, amely cikk (2) bekezdése értelmében „a tisztviselő által ténylegesen eltartott” gyermekről van szó, azzal, hogy a tényleges eltartás magában foglalja a gyermekek alapszükségleteiről való gondoskodás – teljes vagy részleges – tényleges ellátását, különösen a lakhatás, élelmezés, ruházkodás, az oktatás, az orvosi ellátás és az orvosi költségek vonatkozásában.
A személyzeti szabályzat VII. melléklete 2. cikkének rendelkezéseire tekintettel a közösségi bíróság nem hagyhatja figyelmen kívül az említett cikk (3) bekezdésében előírt korhatárt, amelynek az eltartott gyermek után járó támogatás alá van rendelve, vagyis a gyermeknek 18 év alattinak, illetve bizonyos feltételek mellett 26 év alattinak kell lennie. A személyzeti szabályzat VII. melléklete 2. cikkének (3) bekezdésében előírt korhatárok ennélfogva nem csupán az eltartott gyermek után járó támogatás nyújtása esetében igazoltak, hanem az elhalálozási támogatás vagy az árvasági támogatás nyújtását illetően is. Ugyanis ha a jogalkotó mérlegelési jogkörében eljárva abból indult ki, hogy bizonyos kor fölött a gyermekeknek tudniuk kell gondoskodniuk saját szükségleteik ellátásáról, és nem jelenthetnek terhet a közösségi költségvetés számára az eltartott gyermek után járó támogatás révén, semmi sem indokolja, hogy ettől eltérően kellene kezelni a személyzeti szabályzat 70. és 80. cikkében előírt pénzügyi járandóságokat.
A személyzeti szabályzat VII. melléklete 2. cikkének (6) és (7) bekezdése megerősíti, hogy az eltartott gyermek fogalmát ugyanezen cikk (2) és (3) bekezdésének együttes olvasatára tekintettel kell értelmezni. Az előbbi rendelkezésekből ugyanis világosan kitűnik, hogy az eltartott gyermek fogalmát nem kizárólag a (2) bekezdés értelmében kell venni, hanem szélesebb értelemben; így a személyzeti szabályzat VII. melléklete 2. cikkének (6) bekezdése kifejezetten „az e cikk szerinti eltartott gyermekre” hivatkozik, ugyanezen cikk (7) bekezdése pedig kifejezetten „a (2) és (3) bekezdés szerinti eltartott gyermekre” utal.
A személyzeti szabályzat VII. melléklete 2. cikkének (4) bekezdéséből világosan kitűnik, hogy ahhoz, hogy valamely személyt eltartott gyermeknek lehessen tekinteni, „a kinevezésre jogosult hatóság különleges, indokolással ellátott határozata” szükséges. Az adminisztráció azon lehetősége, hogy a személyzeti szabályzat VII. melléklete 2. cikkének (4) bekezdése alapján bármely személyt eltartott gyermeknek tekintsen, egyrészt a tisztviselőt terhelő, „eltartásra vonatkozó törvényi kötelezettség” fennállásának, másrészt a gyermek eltartása által a tisztviselőre rótt „jelentős anyagi teher” fennállásának együttes bizonyításán alapul.
(lásd a 37., 40., 41., 44. és 45. pontot)
Hivatkozás:
az Elsőfokú Bíróság T‑87/04. sz., Arranz Benitez kontra Parlament ügyben 2006. október 10‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑2‑201. o. és II‑A‑2‑1031. o.) 42. pontja, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
4. A személyzeti szabályzat 73. cikkének a tisztviselők baleset és foglalkozási megbetegedés elleni biztosítására vonatkozó közös szabályzatban meghatározott feltételekre való utalása csupán e cikk tárgyi hatályára vonatkozik, vagyis „a foglalkozási megbetegedés és a baleset kockázatára”, nem pedig annak személyi hatályára. Ugyanígy, vagyis a közös szabályzat tárgyi hatályára vonatkozóan kell érteni a személyzeti szabályzat 73. cikke (1) bekezdésének második albekezdését, amely szerint „[a]z említett szabályokban meg kell határozni, hogy a biztosítás mely kockázatokra nem terjed ki”. Másfelől az említett közös szabályzat személyi hatályát illetően, annak 1. cikke értelmében a szabályzat csupán a „tisztviselőkre”, „ideiglenes alkalmazottakra” és „szerződéses alkalmazottakra” terjed ki, vagyis nem fedezi azon kockázatokat, amelyek azután következnek be, hogy valamely tisztviselő vagy alkalmazott szolgálati jogviszonya véglegesen megszűnt. Noha a foglalkozási megbetegedést illetően e szabályzat 16. cikke kimondja, hogy a „korábbi biztosított” (vagyis akinek a szolgálati jogviszonya véglegesen megszűnt) vagy annak jogutódai (ha a biztosított elhalálozott) részesülhetnek a személyzeti szabályzat 73. cikkének (2) bekezdésében előírt juttatásokban, e juttatások kizárólag akkor járnak, ha a „korábbi biztosított” elhalálozása olyan betegség következménye, amely ugyan a szakmai tevékenység végleges befejezését követően jelentkezett, azonban foglalkozási eredetű.
Az, hogy a személyzeti szabályzat 73. cikke kimondja, hogy az egyösszegű elhalálozási juttatás a személyzeti szabályzat V. címének 3. fejezetében előírt ellátásokon felül nyújtható, nem bizonyítja, hogy az egyösszegű elhalálozási juttatás az olyan tisztviselő jogutódainak is járhat, aki már nem áll aktív szolgálatban. Ugyanis noha a szóban forgó 3. fejezet bizonyos rendelkezései az öregségi nyugdíjra vagy rokkantsági támogatásra jogosult személyekre vonatkoznak, más rendelkezései – mint a személyzeti szabályzat 79. és 80. cikke – nem csupán a fent hivatkozott jogosultak jogutódai számára írnak elő pénzügyi juttatásokat, hanem az aktív szolgálatban álló tisztviselő jogutódai számára is, e tisztviselő halála esetére.
(lásd az 54. és 55. pontot)
5. A személyzeti szabályzat VIII. melléklete 42. cikkének rendelkezései – amelyek szerint az elhunyt tisztviselő jogutódai, akik az elhalálozás időpontját követő egy éven belül nem kérik a nyugdíj vagy támogatás folyósítását, elveszítik arra való jogosultságukat, kivéve ha megfelelően bizonyítják vis maior fennállását – imperatív jellegűek, és azoktól sem a felek, sem a bíróság nem térhetnek el, mivel e rendelkezéseket a jogi helyzetek egyértelműségének és biztonságának biztosítása céljából fogadták el. Az a tény, hogy a jogutód csupán ezen időpont lejártát követően szerzett tudomást a személyzeti szabályzatról, nem olyan érv, amely igazolhatná a személyzeti szabályzat be nem tartását, és annak következménye nem lehet a vis maior fennállásának bizonyítása, ugyanis az egyéves határidő kellően hosszú ahhoz, hogy a tisztviselő vagy közösségi nyugdíjban részesülő jogutódai számára elegendő idő álljon rendelkezésre az intézménnyel való kapcsolatfelvételre. Emellett minden, a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó vagy az annak szabályai alapján valamely kedvezményre jogosult személynek ismernie kell a személyzeti szabályzatot, és nem hivatkozhat annak nem ismeretére annak érdekében, hogy bármely téren mentesüljön a személyzeti szabályzatban előírt elévülési határidők alól.
(lásd az 59. és 60. pontot)
Hivatkozás:
az Elsőfokú Bíróság T‑68/97. sz., Neumann és Neumann‑Schölles kontra Bizottság ügyben 1999. szeptember 29‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1999., I‑A‑193. o. és II‑1005. o.) 45. és 48. pontja.