1.

Azt követően, hogy a spanyol hatóságok 2008. június 2-án az 1996. szeptember 27-i egyezmény ( 2 ) alapján kérelmezték kiadatását, a francia hatóságok I. P. Santesteban Goicoecheát ( 3 ) kiadatási letartóztatásba helyezték Franciaországban. ( 4 )

2.

A kérdést előterjesztő bíróság által közölt információk szerint I. P. Santesteban Goicoechea az Euskadi Ta Askatasuna/Tierra Vasca y Libertad/Pays basque et liberté (ETA) tagja. A terhére rótt cselekményeket 1992 februárjában és márciusában követte el Spanyolország területén. E cselekmények a következők: háborús fegyverek tartása, robbanóanyag jogosulatlan birtoklása, más személy tulajdonában lévő gépjármű jogosulatlan használata, jármű rendszámának megváltoztatása, terrorista szervezethez tartozás. ( 5 )

3.

A cour d’appel de Montpellier (Franciaország) vizsgálati tanácsa (a továbbiakban: „kérdést előterjesztő bíróság” is), amelynek a kiadatás iránti kérelmet el kell bírálnia, kételyeket táplál az 1996. évi egyezmény alkalmazhatósága tekintetében. Álláspontja szerint az említett egyezménynek a Francia Köztársaság általi alkalmazása ellentétes lehet az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló kerethatározattal ( 6 ) (a továbbiakban: kerethatározat). Ilyen körülmények között cour d’appel de Montpellier vizsgálati tanácsa úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a kerethatározat értelmezésére előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

4.

Mivel I. P. Santesteban Goicoechea jelenlegi fogvatartásának egyetlen oka a spanyol hatóságok kiadatás iránti kérelme, a kérdést előterjesztő bíróság kérelmezte, a Bíróság harmadik tanácsa pedig elrendelte az eljárásra a sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás alkalmazását (az eljárási szabályzat 104b. cikke).

5.

A jelen döntéshozatali kérelem elfogadhatóságát az EK 234. cikk és az EU 35. cikk fényében kell értékelni. E tekintetben főként két kérdést kell elkülöníteni, azaz egyrészt, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróságnak az előzetes döntéshozatali kérelmekre vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlata értelmében vett „nemzeti bíróság”-e, ( 7 ) másrészt pedig annak kérdését, hogy e bíróság a jelen esetben igazságszolgáltatási és nem pedig közigazgatási szerepet tölt-e be. ( 8 )

6.

Az első kérdéssel kapcsolatban nem kétséges, hogy egy francia fellebbviteli bíróság vizsgálati tanácsa, amelynek egy kiadatás iránti kérelmet kell elbírálnia, „nemzeti bíróságnak” tekintendő a Szerződésnek az előzetes döntéshozatali eljárásra vonatkozó rendelkezései értelmében. A francia kormány által e tekintetben írásbeli észrevételeiben adott magyarázatai szerint ugyanis az említett tanács törvény által létrehozott állandó szerv, tagjai olyan bírák, akiknek függetlensége és a hivatalból való elmozdíthatatlansága biztosított, kötelező és kontradiktórius eljárás keretében gyakorolja hatáskörét, és jogszabályokat alkalmaz.

7.

A második ponttal kapcsolatban természetesen felmerülhet a kérdés, hogy a kiadatási eljárás, amelyben a fellebbviteli bíróság vizsgálati tanácsa eljár, valóban igazságszolgáltatási jellegű-e. A francia Conseil d’État (Államtanács) ugyanis korábban kimondta, hogy a francia jog szerint közigazgatási, nem pedig igazságszolgáltatási hatáskörről van szó. ( 9 ) A nemzeti jognak ez az értékelése azonban nem befolyásolhatja annak a kérdésnek az eldöntését, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a közösségi jog értelmében véve igazságszolgáltatási hatáskört gyakorol-e.

8.

A francia kormány jogosan hangsúlyozza, hogy a jelen ügyben a cour d’appel de Montpellier vizsgálati tanácsának egy véleménykülönbség tárgyában kell határoznia. Ez a véleménykülönbség az ügyészség és a kiadni kért személy között áll fenn. Az eljárás jogvita jellege különösen szembeötlő a jelen ügyben, mivel az érdekelt nem egyezett bele a kiadatásába, hanem éppen ellenkezőleg, vitatta a kiadatás jogszerűségét.

9.

Természetesen a cour d’appel vizsgálati tanácsa nem egymaga dönt a kiadatásról, mivel azt követően egy közigazgatási hatóságnak kell határozatot hoznia a kiadatás tárgyában. A cour d’appel vizsgálati tanácsnak feladata azonban, hogy kontradiktórius eljárás keretében, és teljesen függetlenül értékelje a kérelmezett kiadatás jogszerűségét. Ha e bíróság kedvezőtlen véleményt ad a kiadatásról, a kiadni kért személy nem adható ki, és hivatalból szabadlábra kell helyezni.

10.

Általánosabban, nem tévesztendő szem elől az a tény, hogy a különböző nemzeti kiadatási eljárások, ideértve egyébként a kerethatározat végrehajtására bevezetett eljárást is, ilyen vagy olyan módon gyakran előírják egy közigazgatási hatóság bevonását, ( 10 ) például, mint amilyen a jelen esetben Franciaországban alkalmazandó. Az előzetes döntéshozatali kérelmek elfogadhatóságára vonatkozó feltételek túlzottan megszorító értelmezése azzal a kockázattal járna, hogy ilyen esetben elzárhatná a Bírósághoz fordulás útját, következésképpen veszélyeztethetné a kerethatározat egységes értelmezését.

11.

Végül, a kerethatározat jellegére tekintettel kétségbe vonható, hogy a Bíróság hatáskörrel rendelkezik a kérdések megválaszolására. Az EU 34. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerint a kerethatározatnak nem lehet közvetlen hatálya. Ebből következik, hogy a kerethatározat nem akadályozhatja meg a kiadatásra vonatkozó nemzeti jogszabályok alkalmazását. Következésképpen a jelen esetben megkérdőjelezhető a Bíróság válaszának hasznossága.

12.

Mindenesetre nem téveszthető szem elől, hogy a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések relevanciájának vélelmét csak kivételesen lehet megdönteni. Ez lenne a helyzet, ha nyilvánvalónak tűnik, hogy a kérdésekkel érintett európai uniós jog kért értelmezése semmilyen kapcsolatban sem áll az alapjogvita tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azon ténybeli és jogi körülmények, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a feltett kérdésekre hasznos módon válaszolhasson. Ezen esetek valamelyikének kivételével a Bíróság főszabály szerint köteles az EU 35. cikk (1) bekezdésében szereplő jogi aktusokra vonatkozó előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről határozni. ( 11 ) A Bíróság válaszának hasznossága azonban többek között a francia jog [közösségi joggal] összhangban álló értelmezése tekintetében nem eleve nyilvánvalóan kizárt.

13.

Mindezen indokok alapján a jelen előzetes döntéshozatali kérelmet elfogadhatónak kell nyilvánítani.

14.

A kérdést előterjesztő bíróságnak az 1996. évi egyezmény alkalmazhatóságával kapcsolatos kétségei lényegében az alábbi megfontolásokon alapulnak:

15.

Ilyen körülmények között kiderülhet, hogy „joghézag” van a Francia Köztársaság és a Spanyol Királyság között alkalmazandó kiadatási rendszerben az alapügyben szereplőkhöz hasonló, 1993. november 1-je előtt elkövetett cselekmények tekintetében. Mindkét előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés annak vizsgálatára irányul, hogy létezik-e ilyen joghézag.

16.

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a kerethatározat 31. cikkének (1) bekezdése megtiltja-e valamely nemzetközi egyezmény rendelkezései alapján történő eljárást a kiadatás iránti kérelem tárgyában, ha a kérelmező tagállam a kerethatározat 31. cikke (2) bekezdése negyedik albekezdésének megfelelően nem jelentette be az említett nemzetközi egyezmény alkalmazására irányuló szándékát, míg a végrehajtó tagállam a kerethatározat 32. cikke szerinti nyilatkozattal a maga részéről kizárta az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás alkalmazását.

17.

Mindenekelőtt ki kell emelni, hogy a 2004. január 1-je után kézhez vett kiadatási kérelmekre főszabály szerint az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás irányadó. ( 12 ) Ez a kerethatározat 32. cikkének második mondatában megfogalmazott általános szabály. Következésképpen egy olyan kiadatási kérelem esetében, mint amilyet a Spanyol Királyság 2008. június 2-án benyújtott, főszabály szerint az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás alapján kell eljárni. ( 13 )

18.

Az említett általános szabály enged azonban kivételeket, amelyeket a kerethatározat 31. cikkének (2) és (3) bekezdése és 32. cikke ír elő. Különösen, a tagállamok az általuk meghatározott időpont előtt elkövetett cselekményekre vonatkozó megkeresésekkel kapcsolatban kizárhatják az európai elfogatóparancs alkalmazására irányuló eljárást (a kerethatározat 32. cikkének 3–6. mondata). Ennek alapján jelentette ki a Francia Köztársaság, hogy az 1993. november 1-je előtt elkövetett cselekményekre vonatkozó megkeresésekkel kapcsolatban nem az elfogatóparancs, hanem továbbra is a 2004. január 1-je előtt alkalmazandó kiadatási rendszer szerint jár el. Mivel az I. P. Santesteban Goicoechea terhére rótt cselekményeket 1992-ben követték el, a Spanyol Királyság által benyújtott jelen kiadatási kérelmet tehát a Francia Köztársaságnak az 1994. január 1-je előtt alkalmazandó kiadatási rendszer alapján kell elbírálnia, nem pedig az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás alapján.

19.

Hátra van azonban annak vizsgálata, hogy e korábbi rendszer alkalmazásához a végrehajtó tagállam (a Francia Köztársaság) által a kerethatározat 32. cikke értelmében tett nyilatkozaton kívül, a kérelmező tagállam (a Spanyol Királyság) nyilatkozata is szükséges-e a kerethatározat 31. cikke (2) bekezdésének negyedik albekezdése értelmében.

20.

A kérdést előterjesztő bíróság által közölt információk szerint a Spanyol Királyság semmilyen bejelentést nem tett arra vonatkozólag, hogy továbbra is a már meglévő egyezményeket kívánja alkalmazni, például az 1996. évi egyezményt, amelynek alapján a jelen kiadatás iránti kérelmet benyújtotta, sőt esetleg az 1957. évi egyezményt ( 14 ).

21.

A Spanyol Királyság ilyen bejelentésének hiányából első látásra az volna levezethető, hogy az 1996. évi egyezményt – mint egyébként az 1957. évi egyezményt is – a kerethatározat váltotta fel (lásd annak 31. cikke (1) bekezdését), és ezért az a jelen ügyben nem alkalmazható. Egy ilyen következtetés azonban összeegyeztethetetlenek tűnne a kerethatározat általános rendszerével és céljaival.

22.

Mindenekelőtt, a kerethatározat 31. cikkének (2) bekezdésében előírt bejelentési rendszer nem alkalmazható olyan egyezmények esetében, mint az 1996. évi egyezmény. Amint ugyanis a Bizottság hangsúlyozta, az említett 31. cikk (1) bekezdésében kifejezetten megemlített többoldalú egyezmények, köztük az 1996. évi egyezmény, már részét képezik az európai uniós vívmányoknak, ( 15 ) és létezésük köztudott a tagállamokban. A Francia Köztársaság jogosan teszi hozzá, hogy a kerethatározat 31. cikkének (2) bekezdése valójában csak azokra a kiadatási eljárásokra vonatkozik, amelyek ambiciózusabbak az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárásnál, és alkalmasak annak kiegészítésére és javítására, mint például a skandináv együttműködésben részt vevő államok közötti kiadatási rendszer. ( 16 )

23.

Még ha feltételezzük is, hogy az 1996. évi egyezmény a kerethatározat 31. cikkének (2) bekezdése szerinti bejelentés tárgya lehet, egy ilyen bejelentés hiánya nem tekinthető úgy, hogy az megakadályozza a jelen ügyben az említett egyezmény tényleges alkalmazását. A kerethatározat 32. cikkében szereplő nyilatkozatot és a kerethatározat 31. cikke (2) bekezdésének negyedik és ötödik albekezdésében előírt bejelentést nem kell közzétenni az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában, és nem kell közölni a többi tagállammal. Ebből lehet arra következtetni, hogy e bejelentést tisztán nyilatkozat jellegű aktusnak kell tekinteni, ami nem jelenti a már meglévő vagy új megállapodások alkalmazásának előzetes feltételét.

24.

Továbbá a kerethatározat 31. cikkét a kerethatározat fő célkitűzésének fényében kell értelmezni, amely a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségéhez való hozzájárulás, ami magában foglalja a kiadatási eljárások javítását és felgyorsítását. ( 17 ) A már meglévő, a kerethatározat 31. cikkének (1) bekezdésében felsorolt bizonyos egyezmények felváltásának célja szintén a kiadatási eljárások javítása és felgyorsítása, nyilvánvalóan nem pedig azok lassítása vagy megnehezítése. ( 18 ) Elképzelhetetlennek tűnik, hogy a kerethatározat 31. cikkének (1) bekezdése az annak hatálybalépésekor két állam viszonylatában alkalmazandó kiadatási rendszer megszüntetését eredményezze.

25.

Következésképpen két tagállam bilaterális viszonylatában a már meglévő egyezmények, mint például az 1996. évi egyezmény és az 1957. évi egyezmény csak akkor tekinthetők úgy, hogy azok helyébe a kerethatározat lép, amennyiben a kerethatározatot e két tagállam viszonylatában ténylegesen alkalmazzák. Mindaddig, amíg e két tagállam valamelyike, a jelen esetben a Francia Köztársaság, bizonyos kiadatás iránti kérelmek vonatkozásában nem alkalmazza a kerethatározatot, ezek a kérelmek, a kerethatározat 32. cikkében foglalt feltétellel benyújthatók és elbírálhatók a már meglévő egyezmények alapján.

26.

A fentebb kifejtett indokok összességére tekintettel az első kérdésre nemleges választ kell adni.

27.

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a kerethatározat 32. cikke szerinti nyilatkozatot tett tagállam a kiadatás iránti kérelmek tekintetében eljárhat-e egy 2004. január 1-je előtt aláírt, de az említett tagállamban ezen időpontot követően hatályba lépett egyezmény alapján. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem kontextusából, valamint a felek észrevételeiből következik, hogy ez a kérdés az 1996. évi egyezményre vonatkozik, amelyre a Spanyol Királyság a jelen esetben 2008. június 2-i kiadatás iránti kérelmét alapozta.

28.

Tény, hogy az 1996. évi egyezményt a kerethatározat 32. cikkében szereplő, 2004. január 1-jei időpontot megelőzően írták alá, de az a Francia Köztársaság vonatkozásában csak 2005. július 1-jén lépett hatályba, ( 19 ) mégpedig az ezen időpontot követően kézhez vett kiadatás iránti kérelmek vonatkozásában. ( 20 ) Felmerül tehát a kérdés, hogy az 1996. évi egyezmény tekinthető-e a Spanyol Királyság és a Francia Köztársaság viszonylatában „2004. január 1-je előtt alkalmazandó kiadatási rendszer” részének.

29.

Első ránézésre úgy tűnik, hogy erre a kérdésre nemleges választ kell adni, mivel az 1996. évi egyezmény Franciaországban csak 2004. január 1-jétől, tehát a kerethatározat 32. cikkében említett időponttól kezdve volt alkalmazandó. A jelen ügyben tehát az 1957. évi egyezmény, nem pedig az 1996. évi volna alkalmazandó.

30.

Egy ilyen válasz azonban nem venné kellőképpen figyelembe a kerethatározat általános rendszerét és céljait. Amint fentebb kifejtettem, ( 21 ) a kerethatározat fő célkitűzése a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségéhez való hozzájárulás, ami magában foglalja a kiadatási eljárások javítását és felgyorsítását is. ( 22 )

31.

A kerethatározat 32. cikke, azáltal, hogy előírja az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárástól való eltérés lehetőségét, nem zárja ki, hogy a tagállamok továbbfejlesszék az egymás között alkalmazandó kiadatási eljárásokat, azok fokozatos javításával és felgyorsításával. Az a puszta tény, hogy valamely tagállam a kerethatározat 32. cikke szerinti nyilatkozat által egyes kiadatás iránti kérelmeket kivon az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás alól, nem kötelezi e tagállamot arra, hogy belső jogát „befagyassza” abban az állapotában, ahogyan az 2004. január 1-jét megelőzően ilyen kérelmekre alkalmazandó volt. Nem állítható, hogy az érintett tagállam kizárólag a 2004. január 1-jeistatus quo, illetve az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás között választhatna. A kerethatározat céljának fényében semmilyen akadálya nincs annak, hogy egy tagállam lépésről lépésre megfeleltesse az említett 32. cikk szerinti nyilatkozatában meghatározott régi ügyekre alkalmazandó kiadatási eljárását.

32.

Ellenkezőleg, a tagállamoknak továbbra is lehetőségük van azon kiadatás iránti kérelmekre alkalmazandó eljárási jogszabályaik fokozatos javítására, amelyeket eleve sem kívántak az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárásnak alávetni. Ennek érdekében többek között hatályba léptethető az 1996. évi egyezményhez hasonló, már 2004. január 1-je előtt megkötött valamely nemzetközi egyezmény, amelyet azonban ratifikálni kell ahhoz, hogy alkalmazható legyen. ( 23 ) Az alkalmazandó eljárások ilyen javítása tökéletesen összhangban van a kerethatározat általános rendszerével és céljaival. ( 24 )

33.

A kerethatározat 32. cikke legalábbis úgy értelmezendő, hogy azzal nem ellentétes a végrehajtó tagállamban 2004. január 1-je előtt alkalmazandó kiadatási rendszer utólagos javítása.

34.

Ilyen meglévő kiadatási rendszer javítását jelentette 2005. július 1-jén a Francia Köztársaság számára az 1996. évi egyezmény alkalmazhatóvá tétele. Az 1996. évi egyezmény célja ugyanis az 1957. évi egyezmény rendelkezéseinek kiegészítése és alkalmazásának megkönnyítése (lásd az 1996. évi egyezmény 1. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdését és preambulumának utolsó előtti bekezdését). ( 25 ) Ugyanilyen értelemben, már az 1957. évi egyezmény is biztosította 28. cikkében az aláíró felek számára annak lehetőségét, hogy rendelkezéseinek kiegészítése vagy az abban foglalt elvek alkalmazásának megkönnyítése céljából egymás között két- vagy többoldalú megállapodásokat kössenek.

35.

Azt a megállapítást, hogy az 1996. évi egyezmény kiegészít és javít valamely, már meglévő kiadatási rendszert a kerethatározat 32. cikke értelmében, egyébként maga a kerethatározat is alátámasztja, amely az említett egyezményt az uniós vívmányok részét képező nemzetközi egyezmények közé sorolja. ( 26 )

36.

A fent kifejtett indokok összességére tekintettel a második kérdésre igenlő választ kell adni.

37.

A Bírósághoz benyújtott észrevételeiben I. P. Santesteban Goicoechea kifejti, hogy az 1996. évi egyezmény jelen ügyben történő alkalmazása sértené az általános jogelveket és az alapvető jogokat.

38.

Az EU 6. cikk értelmében az Unió a jogállamiság elvén alapul, és a közösségi jog általános elveiként tartja tiszteletben az alapvető jogokat, ahogyan azokat az EJEE ( 27 ) biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból erednek. Következésképpen a tagállamok jogi aktusaiknak a Szerződéseknek és az általános jogelveknek való megfelelése tekintetében felülvizsgálat alá vannak vetve az Európai Unió jogának végrehajtása során ( 28 ) (lásd az Európai Unió Nizzában, 2000. december 7-én kihirdetett alapjogi chartája (HL C 364., 1. o.) 51. cikkének (1) bekezdését is).

39.

Ezért úgy érvelhetnénk, hogy a tagállamok nem járhatnak el a kerethatározat 32. cikke alapján olyan kiadatási rendszer alkalmazása érdekében, amely az alapvető jogokkal nem egyeztethető össze. ( 29 ) Mindazonáltal nem feltétlenül szükséges, hogy a Bíróság erről a kérdésről a jelen sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás keretében határozzon. Mindenekelőtt, a kérdés nem része az előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek. Ráadásul, amint a következőkben kifejtésre kerül, úgy tűnik, az általános jogelvek nem sérültek.

40.

Tény, hogy az EJEE önmagában nem biztosítja a kiadatás megtagadásának jogát, ( 30 ) és nem tartalmaz rendelkezéseket sem a kiadatás teljesítésének feltételeire, sem az alkalmazandó eljárásra vonatkozólag. ( 31 ) Ráadásul a kiadatási eljárás nem érinti a felperes polgári jogi jogait és kötelezettségeit, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát az EJEE 6. cikke értelmében. ( 32 )

41.

Hátra van azonban annak vizsgálata, hogy ellentétes-e az Európai Unió jogának általános elveivel, ha a Francia Köztársaság az 1996. évi egyezmény alapján jár el a Spanyol Királyság által benyújtott kiadatás iránti kérelem tárgyában. I. P. Santesteban Goicoechea különösen a jogszerűség elvére, a súlyosabb büntetőjogi jogszabályok visszaható tilalmára, valamint a jogbiztonság elvére utal.

42.

A büntetések jogszerűségének elvét illetően (nullum crimen, nulla poena sine lege) emlékeztetni kell arra, hogy ez az elv a tagállamok közös alkotmányos hagyományainak alapját képező általános jogelvek közé tartozik. Azt több nemzetközi szerződés elismerte, többek között az EJEE 7. cikkének (1) bekezdése ( 33 ), valamint újabban az Európai Unió alapjogi chartájának 49. cikke.

43.

Megkérdőjelezhetné ezt az elvet, ha valamely tagállam, a kerethatározat 32. cikkének szövege ellenére, amely a „2004. január 1-je előtt alkalmazandó kiadatási rendszerre” utal, ezen időpontot követően hatályba lépett rendelkezéseket kívánna alkalmazni.

44.

A nullum crimen, nulla poena sine lege elvéből következik, hogy a törvénynek világosan meg kell határoznia a jogsértéseket és a hozzájuk kapcsolódó büntetéseket. ( 34 ) Szorosan kapcsolódik a büntetőjogi jogszabályok és büntetések visszaható hatálya tilalmának elvéhez (nullum crimen, nulla poena sine lege praevia), amelynek értelmében a jogalkotó nem vezethet be visszaható hatállyal büntetőjogi törvényi tényállást vagy büntetést, és visszaható hatállyal a büntetés mértékét sem emelheti.

45.

A nullum crimen, nulla poena sine lege (praevia) elve azonban csak az anyagi jog vonatkozásában alkalmazandó, vagyis azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy egy bizonyos cselekmény szankcionálható-e, vagy sem. Az említett elv nem vonatkozik azonban a büntetőjog eljárásjogi kérdéseire. ( 35 ) Valamely személlyel szemben tehát a nullum crimen, nulla poena sine lege (praevia) elvének sérelme nélkül alkalmazhatók a terhére rótt cselekmény elkövetése után bevezetett vagy módosított eljárásjogi rendelkezések. Erről van szó különösen a személyek államok közötti kiadatását szabályozó rendelkezések esetében, ( 36 ) mivel azok tisztán eljárásjogi jellegűek.

46.

Következésképpen I. P. Santesteban Goicoechea nem hivatkozhat érvényesen a nullum crimen, nulla poena sine lege (praevia) elvére annak elkerülése érdekében, hogy az 1996. évi egyezményt alkalmazzák a Spanyol Királyság által benyújtott jelen kiadatási kérelemre.

47.

A jelen ügyben e két elvre abban az értelemben hivatkoztak, hogy I. P. Santesteban Goicoechea helyzetét „véglegesen meghatározta” a Spanyol Királyság által 2000. október 11-én benyújtott előző kiadatási kérelem elutasítása ( 37 ). Felmerülhet tehát a kérdés, hogy a jelen, 2008. június 2-án benyújtott kiadatás iránti kérelem sérti-e a jogbiztonságot vagy a ne bis in idem szabályt.

48.

Ez a kérdés azonban magának a kiadatási kérelem értékelésének körébe tartozik, nem pedig az ilyen vizsgálatra irányadó szabályok előzetes vizsgálatának körébe. A jelen előzetes döntéshozatali kérelem mindössze arra a kérdésre irányul, hogy a jelen esetben melyik kiadatási rendszert kell alkalmazni. Következésképpen a nemzeti bíróság a kérelem értékelése során köteles vizsgálni és biztosítani az alapvető jogok, köztük a jogbiztonság és a ne bis in idem szabály tiszteletben tartását. A Bíróság azonban szolgálhat néhány támponttal e tekintetben.

49.

A jogbiztonság elvét illetően, amelynek elválaszthatatlan részét képezi a jogerő, az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az a Bíróság által alkalmazott elismert alapvető jogelvek körébe tartozik. ( 38 ) Jogerő azonban csak azokhoz a ténybeli és jogi kérdésekhez kapcsolódik, amelyeket a szóban forgó bírósági határozat ténylegesen vagy szükségszerűen eldöntött. ( 39 )

50.

Ebben az esetben az előző határozat kétségtelenül ugyanazon személyre és ugyanazon cselekményekre vonatkozó kiadatás iránti kérelem tárgyában döntött, mint a jelen határozat. A hatáskörrel rendelkező bíróság azonban nem az 1996. évi egyezmény alapján döntött az említett kérelemről, mivel az akkor még nem volt hatályban. Az abban az időpontban adott kedvezőtlen vélemény jogereje tehát nem jelentheti akadályát annak, hogy az ugyanazon személyre és ugyanazon cselekményekre vonatkozó jelen kiadatás iránti kérelmet új jogi alap, azaz az 1996. évi egyezmény alapján bírálják el. ( 40 )

51.

E tekintetben emlékeztetünk arra, hogy a 2000. október 11-i kiadatás iránti kérelem elutasítása azon alapult, hogy az I. P. Santesteban Goicoechea terhére rótt cselekmények a francia jog szerint elévültek. Pontosan e tekintetben történt jogváltozás, mivel az 1996. évi egyezmény már nem engedi meg a végrehajtó tagállam számára, hogy a cselekmények saját belső joga szerinti elévülésére hivatkozzon. ( 41 )

52.

A ne bis in idem elvével kapcsolatban, amelyet az EJEE hetedik kiegészítő jegyzőkönyvének 4. cikke és az Európai Unió alapjogi chartájának 50. cikke is elismer, megjegyzendő, hogy az a közösségi jog alapvető jogelve, amelynek megtartását a bíróságok biztosítják. ( 42 )

53.

A ne bis in idem elvének alkalmazása a tények azonossága, a jogsértő egyezősége és a védett jogi érdek egyezősége hármas feltételének teljesülésétől függ. Ez az elv tiltja tehát ugyanazon személlyel szemben egy alkalomnál többször szankció alkalmazását és e személy büntetőeljárás alá vonását ( 43 ) ugyanazon jogellenes magatartás miatt ugyanazon jogi tárgy védelmében. ( 44 )

54.

Megállapítandó, hogy a Bíróság rendelkezésére álló információk szerint I. P. Santesteban Goicoecheával szemben ugyanazon cselekmények miatt nem folyt több büntetőeljárás, és a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak nem áll szándékában ugyanazon cselekmények miatt több alkalommal szankciót alkalmazni vele szemben. ( 45 ) A spanyol hatóságok egyszerűen több alkalommal kérték a kiadását a Francia Köztársaságtól, és ez mindig ugyanazon büntetőeljárás keretében történt.

55.

A kiadatás azonban nem szankció, és az a puszta tény, hogy valamely személyt kiadnak, semmilyen módon nem befolyásolja annak kérdését, hogy a kérelmező tagállamnak joga van-e e személlyel szemben szankciót alkalmazni és azt végrehajtani.

56.

Következésképpen a ne bis in idem elve nem magára a kiadatási eljárásra alkalmazandó. Nem képezheti tehát akadályát annak, hogy a Spanyol Királyság ismételten kiadatás iránti kérelmet nyújtson be I. P. Santesteban Goicoechea tekintetében, és annak tárgyában a Francia Köztársaság eljárjon.

57.

Mindezek alapján azt javaslom, hogy a cour d’appel de Montpellier által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a Bíróság a következő választ adja: