1. 

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem, amely a Bíróság eljárási szabályzata 104a. cikkének első bekezdése alapján gyorsított eljárás tárgyát képezi, az uniós polgárok harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjainak a tagállamok területén való tartózkodáshoz való jogának terjedelmére vonatkozik. Ez érzékeny kérdés, mivel annak elhatárolásához vezet, hogy mi tartozik az uniós polgároknak a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogára vonatkozó rendelkezések hatálya alá, és mi kapcsolódik a bevándorlás ellenőrzéséhez, amely területre vonatkozóan a tagállamok rendelkeznek hatáskörrel mindaddig, amíg az Európai Közösség véghez nem viszi a teljes harmonizációt. A tárgy alkotmányos sokoldalúsága indokolja az élénk vitát – nem kevesebb, mint tíz tagállam lépett fel beavatkozóként az alapügyben alperes kormány kérelmeinek támogatása végett, az alapügy felperesei és az Európai Közösségek Bizottsága által képviselt értelmezés vitatása érdekében. Az is igaz, hogy a Bíróság korábbi állásfoglalásai is táplálták ezt a vitát, mivel a meghatározott ítélkezési irányvonal koherens jellege nem nyilvánvaló. A jelen ügyben a 2004/38/EK irányelv ( 2 ) értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatali kérdések azonban a Bíróság számára megfelelő alkalmat kínálnak arra, hogy ezt tisztázza.

2.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a High Court (Írország) előtt megindított négy, egyesített bírósági eljárás keretében nyújtották be, amelyek az Írországban letelepedett uniós polgárok harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársainak tartózkodási engedélyét megtagadó határozat vitatására irányulnak. Mind a négy ügyben közös, hogy egy harmadik állam állampolgárságával rendelkező személy közvetlenül Írországba beutazott, és ott politikai menedékjogot kért, amelyet elutasítottak. Az Írországba való megérkezését követően az érdekelt személy egy Írországban tartózkodó és dolgozó uniós polgárral házasságot kötött. Ezen házasságkötést követően az Írországban jogszerűen tartózkodó tagállami állampolgár házastársaként tartózkodási kártyát („residence card”) kért. Ezt az igazságügyi minisztérium elutasította azzal az indokolással, hogy a kérelmező nem tudta bizonyítani az Írországba való beutazását megelőzően valamely más tagállamban való jogszerű előzetes tartózkodását, amint azt a 2004/38 irányelv átültetése keretében elfogadott ír szabályozás megköveteli. A kérelmezők tehát a tartózkodási engedélyt elutasító minisztériumi határozatok ellen jogorvoslati kérelmet nyújtottak be, amelyben azzal érveltek, hogy az ír szabályozás által megkövetelt, valamely más tagállamban való jogszerű előzetes tartózkodásra vonatkozó feltétel, amelynek be nem tartása a vitatott elutasítást indokolta, ellentétes a 2004/38 irányelv rendelkezéseivel.

3.

A tartózkodási engedélyek elutasítására vonatkozó vitatott határozatok elleni jogorvoslati kérelmek megalapozottságának vizsgálata érdekében ezért az előterjesztő bíróság szükségesnek tartja, hogy a Bíróság elé kérdést terjesszen lényegében azzal kapcsolatban, hogy a 2004/38 irányelv kedvezményes rendelkezéseire, pontosabban egy uniós polgár Közösségen kívüli állampolgár házastársának tartózkodási jogára való hivatkozás függővé tehető-e ez utóbbinak a fogadó tagállamba való beutazását megelőzően valamely más tagállamban való jogszerű előzetes tartózkodására vonatkozó feltételtől. Ez az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés tárgya. Amennyiben ez nem így van, meg kell határozni, hogy a harmadik ország állampolgárára a jelen ügyben a 2004/38 irányelv kedvezményes rendelkezései akkor sem lehetnek-e irányadók, ha – jóllehet a szóban forgó irányelv 3. cikkének (1) bekezdése az uniós polgárt „kísérő” vagy hozzájuk „csatlakozó” családtagjainak tartja fenn azt a jogot, hogy ezen rendelkezésekre hivatkozzanak – csak az Írország területére való belépést követően került sor a házasságkötésre. Erre vonatkozik az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdés, amelyek lényegében a házasságkötés időpontjának a 2004/38 irányelv alkalmazhatóságára kifejtett hatását érintik. Ezt a két pontot fogom egymást követően megvizsgálni.

4.

Az a kérdés, hogy a 2004/38 irányelv lehetővé teszi-e azt, hogy az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjának adandó, a fogadó államban való tartózkodásra jogosító engedély kibocsátását valamely más tagállamban való jogszerű előzetes tartózkodás feltételéhez lehessen kötni, tulajdonképpen a szóban forgó jogszabály hatályára vonatkozik: ez csakis azon családtagokra vonatkozik-e, akik a fogadó államba való beutazást megelőzően egy másik tagállamban letelepedtek? Másképpen fogalmazva, a 2004/38 irányelv egy uniós polgár Közösségen kívüli állampolgár családtagjainak kizárólag az Unió területén való szabad mozgását biztosítja-e, vagy bizonyos esetekben ezen utóbbiaknak az Unió területére való beutazását is?

5.

A 2004/38 irányelv erre nem ad egyértelmű választ. Megelégszik a 6., 7., és 16. cikkeiben az érvényes útlevéllel rendelkező azon családtagok tartózkodási jogának elismerésével, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, „és az uniós polgárt kísérik, vagy hozzá csatlakoznak”. Mivel a szóban forgó jogszabály indokolása nem nyújt segítséget, a célkitűzéseit kell figyelembe venni. A 2004/38 irányelv az EK 18. cikk értelmében az uniós polgárokat közvetlenül megillető, „a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás alapvető és egyéni joga” biztosítására irányul ( 3 ). Éppen ezért a szóban forgó irányelv rendelkezéseit az uniós polgárok szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való alapvető jogára tekintettel kell értelmezni. Az irányelvben előírt jogokat funkcionálisan kell értelmezni oly módon, hogy kizárólag az említett jognak az unió polgárait megillető szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog érvényesülésének biztosításához szükséges terjedelme, de ugyanakkor a szükséges terjedelem egésze elismert legyen. Másképpen kifejezve annak meghatározásáról van szó, hogy ahhoz, hogy az uniós polgár a tartózkodási jogával teljesen és egészében élhessen, szükséges-e az is, hogy az uniós polgár Közösségen kívüli állampolgár családtagjainak tartózkodási joga, amely egy származtatott, az uniós polgár jogától függő jog ( 4 ), az Unió területére való beutazás jogát is magába foglalja.

6.

Ezen megközelítéssel és az ebből eredő válasszal szemben a beavatkozó tagállamok nem hozhatják fel érvényesen a hatáskörök vertikális alkotmányos felosztását. Bár igaz az, hogy főszabály szerint a tagállamok rendelkeznek hatáskörrel a bevándorlás ellenőrzése, tehát a közösségi területen kívüli területekről származó, harmadik országok állampolgárainak beengedése terén, ebből nem lehet arra következtetni, hogy a 2004/38 irányelv kizárólag az uniós polgároknak és családtagjaiknak tagállamok közötti szabad mozgására vonatkozik, és ezeknek az Unió területére való beutazására nem. Az állandó ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy a tagállamok a közösségi jog, különösen pedig a szabad mozgás alapvető jogának tiszteletben tartásával kötelesek gyakorolni nemzeti hatáskörüket ( 5 ). Ily módon a Bíróság már kifejezetten kimondta, hogy az uniós polgárok szabad mozgásának és tartózkodásának tiszteletben tartására vonatkozó követelmény ( 6 ) a tagállamokat a – különösen a bevándorlás ellenőrzése terén fennálló ( 7 ) – hatásköreik gyakorlására kötelezheti.

7.

A 2004/38 irányelvnek az uniós polgár Közösségen kívüli családtagjainak a Közösség területére való belépésének kérdésére való alkalmazhatóságának vitatása érdekében nem lenne helyes előtérbe helyezni a közösségi hatásköröknek az EK-Szerződés által meghatározott különböző jogalapokból eredő rendszerét. Jóllehet, csupán az EK-Szerződés IV. címe teszi lehetővé a bevándorlás és a külső határok ellenőrzése terén való közösségi jogi aktusok elfogadását ( 8 ), a 2004/38 irányelv az EK-Szerződés III. címén alapul. Ez utóbbi azonban kizárólag az uniós polgárok jogait szabályozza közvetlenül, a családtagjaik jogait csakis akkor foglalja magában, ha az uniós polgárokhoz csatlakoznak. Az, hogy ezáltal hatást fejthet ki a bevándorlás ellenőrzésének területére, nem jelenti a IV. címre alapított hatáskörbe való beavatkozást, mivel a fő célja az uniós polgárok szabad mozgási és tartózkodási joga gyakorlásának biztosítására szorítkozik.

8.

Azt kell tehát meghatározni, hogy az uniós polgársággal járó jogok teljes érvényesülése azt feltételezi-e, hogy az uniós polgár családtagjaira a 2004/38 irányelv által ruházott tartózkodási jog bizonyos esetekben a közösségi területre való beutazás jogát is magába foglalhatja. Ennek érdekében elsősorban fel kell idézni a Szerződés által biztosított alapvető szabadságok gyakorlása elé háruló akadályok megszüntetése érdekében a tagállamok állampolgárai családi élete védelmének a jogalkotó ( 9 ), valamint a Bíróság ( 10 ) által ismételten hangsúlyozott fontosságát. A családi élet tiszteletben tartásához való jog és a szabad mozgás között felállított ezen eszközjellegű kapcsolat különösen azon álláspont elfogadására ösztönözte a Bíróságot, hogy az EK-Szerződés 52. cikkének (jelenleg, módosítást követően EK 43. cikk) rendelkezéseit és a 73/148/EGK irányelv ( 11 ) rendelkezéseit akként kell értelmezni, hogy ezek értelmében az adott tagállam köteles engedélyezni azon állampolgára házastársának a területére való beutazását és tartózkodását – függetlenül a házastárs állampolgárságától –, aki az EK-Szerződés 48. cikke (jelenleg, módosítást követően EK 39. cikk) értelmében a házastársával együtt egy másik tagállamba ment annak érdekében, hogy ott munkavállalóként dolgozzon, majd visszatér, hogy az állampolgársága szerinti állam területén az EK-Szerződés 52. cikke értelmében letelepedjen; a Bíróság szerint egy tagállam állampolgárát az visszatarthatná a származási országának egy másik tagállam területén önálló vállalkozóként vagy munkavállalóként való tevékenység folytatása érdekében történő elhagyásától, hogy abban az esetben, ha az állampolgársága szerinti országba vissza kíván térni annak érdekében, hogy ott önálló vállalkozóként vagy munkavállalóként tevékenységet folytasson, a házastársa és gyermekei nem lennének jogosultak e tagállam területére beutazni és ott tartózkodni legalább olyan kedvező feltételekkel, mint amilyeneket a közösségi jog egy másik tagállam területén biztosít számukra ( 12 ). A szóban forgó eszköz jellegű kapcsolat továbbá megmagyarázza a Bíróság azon álláspontját, miszerint az EK 49. cikket a családi élet tiszteletben tartásához való alapvető joggal összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, hogy a származása szerinti tagállamban letelepedett és más tagállamokban székhellyel rendelkező igénybevevőknek szolgáltatást nyújtó személy származása szerinti tagállam megtagadja e személy harmadik állam állampolgárságával rendelkező házastársától a területén való tartózkodás jogát ( 13 ). Ugyanígy az Akrich-ügyben hozott ítéletben ( 14 ), amelyben a Bíróság az 1612/68 rendelet alapján elutasította a származás szerinti országba letelepedés szándékával visszatérő uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársa tartózkodási jogának elismerését, mivel ez utóbbi előzetesen nem tartózkodott jogszerűen egy másik tagállamban, azonban a származás szerinti tagállam illetékes hatóságait arra kötelezte, hogy a házastársnak a területére való beutazásra és az ott való tartózkodásra irányuló kérelmét az EJEE 8. cikkének értelmében vett, a családi élet tiszteletben tartásához való alapvető jog tükrében mérlegelje ( 15 ), tekintettel arra, hogy az uniós polgár szabad mozgásáról van szó.

9.

Ezt a megközelítést követve el kell ismerni, hogy a 2004/38 irányelv akként való értelmezése, hogy egy uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjainak a fogadó tagállamban elismert tartózkodási joga számukra nem biztosítja a Közösség területére való beutazás jogát, illetve azt csak akkor biztosítja, ha valamely más tagállamban előzetesen jogszerűen tartózkodtak, sértené az uniós polgárnak a rendezett családi élet folytatásához való jogát, illetve ebből következően a fogadó tagállamban való tartózkodás jogát. Az alapeljárásban vitatott ügyben az Írországban letelepedett uniós polgárok arra vonatkozó lehetőségének a hiánya, hogy a Közösségen kívülről beutaztassák házastársukat, alkalmas arra, hogy megkérdőjelezze az ezen tagállamban való tartózkodás szabad megválasztását, mivel arra ösztönzi őket, hogy elhagyják Írország területét, és olyan tagállamba vagy harmadik államba utazzanak, ahol a házastársukkal közös életet folytathatnak. Következésképpen az uniós polgárt megillető, a származás szerinti államon kívüli más tagállamban való tartózkodáshoz való jognak az érvényesíthetősége megköveteli, hogy a 2004/38 irányelv által a Közösségen kívüli családtagjai számára elismert, származtatott tartózkodási jogot akként kell értelmezni, hogy az magába foglalja a családegyesítéshez való jogot, beleértve közvetlenül az Unión kívülről való érkezést. Ebből következik, hogy a tagállam érvényesen nem követelheti meg ezen családtagoktól a valamely más tagállamban való jogszerű előzetes tartózkodást annak érdekében, hogy a szóban forgó irányelv rendelkezéseire hivatkozhassanak.

10.

A 2004/38 irányelv ilyen értelmezésével szemben az ír kormány és a beavatkozó tagállamok az Akrich-ügyben hozott ítéletben ( 16 ) elfogadott azon megoldást hozzák fel, miszerint az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársának, aki azon más tagállamba utazik be, amelybe az uniós polgár költözött, ahhoz, hogy az 1612/68 rendelet 10. cikkében foglalt jogokban részesüljön, előzetesen valamely tagállamban kell jogszerűen tartózkodnia, mivel a szóban forgó rendelet kizárólag a Közösségen belüli szabad mozgásra vonatkozik, és nem szól az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező ezen házastársának a Közösség területére való beutazást illető jogairól.

11.

A fent hivatkozott Akrich-ügyben hozott ítélet megoldása azonban több okból nem bír olyan általános jelentőséggel, mint amelyet a tagállamok neki tulajdonítanak. Eltér attól az ítélkezési irányzattól, amely a közösségi jogalkotó által az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjának biztosított tartózkodási jogot kizárólag a „családi kötelék” fennállásának megállapításától teszi függővé. A Bíróság így foglalt állást 2003 előtt ( 17 ). Ezt követően is így foglal állást ( 18 ). A közösségi jog által közvetlenül, csupán a családi kötelékre tekintettel biztosított ezen tartózkodási jogból arra következtetett, hogy a tagállam nem hozhat egy uniós polgár Közösségen kívüli családtagjával szemben kiutasító intézkedést csupán arra alapítva, hogy nem tartotta be a külföldiek ellenőrzésével kapcsolatos jogszabályi alakszerűségeket ( 19 ), illetve, hogy a szóban forgó családtag tartózkodási engedélyének kiállítása csupán jogot megállapító jelleggel bír ( 20 ).

12.

Ugyanakkor a Jia-ügyben hozott ítéletben ( 21 ) maga a Bíróság kifejezetten a jogszerű előzetes tartózkodásnak az Akrich-ügyben hozott ítéletben kidolgozott feltételéhez kötötte az alapügy sajátos tényállási hátterét, amelyben egy uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársa jogszerűtlenül tartózkodott valamely tagállamban, és megkísérelte a nemzeti bevándorlási szabályozást rosszhiszeműen megkerülni. H. Akrich, egy brit állampolgár férje, mivel nem rendelkezett az Egyesült Királyságban való tartózkodás jogával, végül is beleegyezett, hogy kiutasítsák Írországba, ahol a röviddel azelőtt odatelepült feleségéhez költözött, akinek az volt a szándéka, hogy a férjével együtt visszatér az Egyesült Királyságba úgy, hogy a közösségi jogból eredő tartózkodási jogra hivatkoznak annak érdekében, hogy a szabad mozgás jogával élő uniós polgár házastársaként beléphessen az országba.

13.

Végül figyelembe kell venni a 2004/38 irányelv által képviselt felosztást. Feltéve akár, hogy a fent hivatkozott Akrich-ügyben hozott ítélet megoldása az adott ügy (joggal való visszaélés) sajátos körülményeire nézve korlátlanul alkalmazandó, azt az 1612/68 rendelet alkalmazása mellett és alkalmazása érdekében hozták meg. Továbbá a 2004/38 irányelv, amint azt a (3) preambulumbekezdése kimondja, valamennyi uniós polgár szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogának „megerősítése” érdekében nem csupán az egységes szerkezetbe foglalásra, hanem a már meglévő jogi eszközök felülvizsgálatára irányul. Ugyanakkor míg az 1612/68 rendelet – a címét idézve – kizárólag a munkavállalók Közösségen belüli „szabad mozgás[ára]” vonatkozik, addig a 2004/38 irányelv az EK 18. cikkben előírt jog irányvonalát követve az uniós polgárok nem csupán a tagállamok területén való szabad „mozgásához”, hanem „tartózkodásához” való jogára is vonatkozik. Másképpen fogalmazva a munkavállalók szabad mozgása és az ennek alkalmazása érdekében elfogadott szabályozás mindenekelőtt a munkavállalók mobilitása elé háruló akadályok megszüntetésére irányul. A hangsúly tehát a tagállamok által elfogadott intézkedések által a tagállamból való kiutazásra vagy a tagállamba való beutazásra kifejtett visszatartó erőre helyeződik. Mindent összevetve ez a szempont ihleti a fent hivatkozott Akrich-ügyben hozott ítélet ratio decidendi-jét. A Bíróság ugyanis, miután felidézi, hogy a közösségi rendelkezések rendszere a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásának biztosítására irányul, amelynek gyakorlása nem sújthatja a migráns munkavállalót és családját, ebből arra következtetett, hogy amikor a valamely tagállamban letelepedett uniós polgár, aki egy harmadik ország olyan állampolgárának házastársa, aki az ezen tagállamban való tartózkodás jogával nem rendelkezik, egy másik tagállamba költözik annak érdekében, hogy ott keresőtevékenységet folytasson, a házastársát az 1612/68 rendelet 10. cikke alapján megillető azon jog hiánya, hogy vele együtt ezen másik tagállamban letelepedjen, nem jelenthet kedvezőtlenebb bánásmódot, mint amely azelőtt megilletné, hogy a szóban forgó uniós polgár élt a Szerződés által a személyek szabad mozgása terén kínált lehetőségeket, és következésképpen nem alkalmas arra, hogy visszatartsa az uniós polgárt az EK 39. cikk által elismert szabad mozgáshoz való jogok gyakorlásától; ezzel szemben ha valamely tagállamban letelepedett uniós polgár, aki harmadik ország olyan állampolgárának házastársa, aki rendelkezik az ezen tagállamban való tartózkodás jogával, egy másik tagállamba költözik annak érdekében, hogy ott keresőtevékenységet folytasson, ez a költözés nem jelentheti a jogszerű együttélés lehetőségének elvesztését, amely okból az 1612/68 rendelet 10. cikke a szóban forgó házastárs számára biztosítja az ezen másik tagállamban való letelepedés jogát ( 22 ). Jelenleg a 2004/38 irányelv ugyanúgy hangsúlyt fektet a tagállamok területén való szabad tartózkodás jogára is. Most már nem csupán a mobilitást, hanem az állandóságot, a másik tagállamban való tartózkodás huzamos jellegét is igyekszik biztosítani. Ezen új szemszögből könnyen kitűnik, hogy a jogszerű előzetes tartózkodás feltételének annak érdekében való alkalmazása, hogy egy uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagját a 2004/38 irányelv által biztosított tartózkodási jog megillesse, alkalmas arra, hogy az uniós állampolgár által szabadon választott tagállamban való tartózkodás folytatását befolyásolja. Amennyiben a családi körülményei megváltoznak, és a családtag a közösségi jogra – valamely más tagállamban való jogszerű előzetes tartózkodás hiányában – nem hivatkozhat annak érdekében, hogy hozzá csatlakozhasson, akkor ez az uniós polgárt a letelepedés céljából kiválasztott tagállam elhagyására ösztönzi, egy olyan más államot – tagállamot vagy harmadik államot – választva, amelyben újra megteremtheti a családi egységet. A rendezett családi életvitelhez való jognak a valamely más tagállamban való jogszerű előzetes tartózkodás követelményéből eredő sérelme ily módon nyilvánvaló hatással lenne a tartózkodási jog érvényesülésére. Ugyanakkor semmi nem indokolja a családi élet sérelmének az aszerinti különböző értékelését, hogy az az uniós polgárnak egy másik tagállamba való beutazásának szabadságát vagy egy más tagállamban való tartózkodás szabadságát akadályozza-e. Következésképpen, mivel a 2004/38 irányelvet, ugyanúgy, mint az 1612/68 rendeletet ( 23 ) is, a családi élet tiszteletben tartásához való alapvető jog tükrében kell értelmezni, meg kell állapítani, hogy a 2004/38 irányelv által az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjának biztosított tartózkodási jog odaítélése nem függhet a szóban forgó állampolgárnak a valamely más tagállamban való jogszerű előzetes tartózkodásától.

14.

Talán nem szükséges emlékeztetni végül arra, hogy az, hogy a 2004/38 irányelv által az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjai számára elismert tartózkodási jog egy, a Közösség területére való beutazáshoz való jogot is magában foglal, nem jelenti azt, hogy ez utóbbit a tagállamok nem korlátozhatják. Ezek kifejezett szabályozás tárgyát képezik. A szóban forgó jogszabály 27. cikke az uniós polgárok és családtagjaik szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogával szemben – állampolgárságra tekintet nélkül – a hagyományos közrendi fenntartásra hivatkozik. A 35. cikk pedig a joggal való visszaélés vagy csalás eseteire vonatkoztatja a fenntartást. Ez nyilvánvalóan az érdekházasság lehetőségére vonatkozik, de az is elképzelhető, hogy az Akrich-ügyhöz hasonlóan a joggal való visszaélés a nemzeti bevándorlási szabályozás alkalmazása rosszhiszemű megkerülésének megkísérlését takarja. Megjegyzendő, hogy a 2004/38 irányelv által megengedett ezen korlátozások azokat is magukban foglalják, amelyeknek a szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében való, az EJEE 8. cikke értelmében a családi élet tiszteletben tartásához való jogot érintő bevezetését a Bíróság tette lehetővé a tagállamok számára ( 24 ).

15.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre tehát akként kell válaszolni, hogy a 2004/38 irányelv nem teszi lehetővé valamely tagállam számára, hogy az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjai számára nyújtott tartózkodási jog odaítélését azon feltételtől tegye függővé, hogy a szóban forgó állampolgárok valamely más tagállamban előzetesen jogszerűen tartózkodjanak.

16.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdés lényegében arra kéri a Bíróságot, hogy foglaljon állást azon kérdéssel kapcsolatban, hogy egy harmadik állam állampolgára hivatkozhat-e a 2004/38 irányelv rendelkezéseire annak érdekében, hogy az uniós polgár házastársával együtt a fogadó tagállamban tartózkodási jogot szerezzen, jóllehet a fogadó tagállamba a házasságkötést megelőzően, vagy akár az uniós polgár beutazását megelőzően érkezett. Ez a kérdés azért merülhet fel, mert az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése az ezen kedvezményes rendelkezések alkalmazhatóságát az uniós polgároknak és „az őket kísérő vagy hozzájuk csatlakozó […] családtagjaik[nak]” tartja fenn. Vajon nem kell-e úgy tekinteni, hogy ez a megfogalmazás azt feltételezi, hogy a harmadik ország állampolgárának a családtag jogállására a fogadó államba való beutazást megelőzően kell szert tennie? Ez az ír kormány véleménye. Ha nem így lenne, akkor a harmadik ország állampolgára családtagként hogyan kísérhetné az uniós polgárt, vagy csatlakozhatna hozzá?

17.

A 2004/38 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének megszövegezése azonban nem igazán támasztja alá az alapügyben alperes tagállam álláspontját. Különösen a „kísérő” szó ugyanúgy lehet mozgásjelző és érthető akként, hogy valakivel együtt megy, mint ahogyan statikus jelentés is társítható hozzá, mely esetben együttélést jelent. A francia kifejezés ezen kettős értelme megtalálható egyéb nyelvi változatokban is, legyen szó akár az angol „accompany”, a spanyol „acompañar”, az olasz „accompagnare” vagy a portugál „acompanhar” szóról. A megfogalmazás ezen kétértelműségének eloszlatása érdekében tehát ismételten egy funkcionális értelmezést kell kidolgozni. Ebben a vonatkozásban, amennyiben a hangsúly kizárólag a közösségi állampolgárok mobilitására, valamely másik tagállamba való beutazásuk szabadságára helyeződik, akkor bizonyos relevanciával megállapítható, hogy a közösségi jog a családtagnak nem biztosítja a migráns uniós polgár tagállamában való tartózkodás jogát mindaddig, amíg a családi kapcsolat megkötésére a szabad mozgáshoz való jog gyakorlását követően kerül sor. Ebben az esetben ugyanis a családegyesítés megakadályozásának ténye nem gyakorolhat visszatartó hatást a közösségi állampolgár szabad mozgására.

18.

Amint tudjuk azonban, az EK 18. cikk által az uniós polgári jogálláshoz fűzött jogok között szerepel a tagállamok területén való szabad tartózkodáshoz való jog is. A 2004/38 irányelv, amely az uniós polgároknak a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való alapjog gyakorlásának szabályozására irányul, a 3. cikke értelmében logikus módon vonatkozik mindazokra az uniós polgárokra, „akik olyan tagállamba költöznek, vagy olyan tagállamban tartózkodnak”, amelynek nem állampolgárai. Ugyanakkor az első kérdésre adandó válasz keretében már hangsúlyoztam, hogy az uniós polgár a fogadó államban való tartózkodásának huzamosságát megkérdőjelezné, ha ott nem élhetne a családtagjaival. A tartózkodáshoz való jogának érvényesülése szempontjából kevéssé jelentős, hogy valamely személy mely időpontban vált családtaggá. Az is kevéssé jelentős, hogy a családtagjává vált személy már a fogadó tagállam területén tartózkodott-e az uniós polgár megérkezése előtt. A harmadik ország állampolgára az uniós polgárral akár ez utóbbinak a fogadó államban való tartózkodása során köt csak házasságot, mint az alapeljárás tárgyát képező ügyben, akár már belépett a fogadó tagállamba a házasságkötés pillanatában, a szóban forgó tagállam által az őt az uniós polgár házastársaként megillető tartózkodási engedély odaítélésének megtagadása – ezáltal akadályozva a családi életet – mindenképpen érintené az uniós polgárnak a területén való tartózkodását.

19.

A Bíróság már a munkavállalók alapvető mozgási szabadságához fűződő tartózkodási joggal összefüggésben kimondta, hogy valamely tagállam a 68/360/EGK ( 25 ) irányelv és a 73/148 irányelv által a közösségi munkavállalók és ezáltal a családtagjaik számára elismert tartózkodási jog megsértése nélkül nem tagadhatja meg a fogadó államban a jogellenes beutazást követően egy közösségi munkavállalóval házasságot kötni szándékozó harmadik ország állampolgárával szemben a tartózkodási engedély kiadását ( 26 ). Ami igaz volt a 2004/38 irányelv előtti jogszabályok hatályosságának az időszaka alatt, az még inkább igaz a jelenben. Szükségképpen megismétlem, hogy a szóban forgó irányelv valamennyi uniós polgár tartózkodáshoz való jogának „megerősítésére” irányul. Ebből arra kell tehát következtetni, hogy a harmadik országok állampolgárai hivatkozhatnak a 2004/38 irányelv által az uniós polgárt „kísérő” családtagok számára a szóban forgó irányelv 3. cikke értelmében biztosított jogokra, függetlenül attól, hogy mikor váltak az adott polgár családtagjává.

20.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdésre tehát akként kell válaszolni, hogy a 2004/38 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a fogadó tagállamban tartózkodó uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársára a házasságkötés helyétől és idejétől, illetve a fogadó tagállamba való érkezése körülményeitől függetlenül alkalmazandó.

21.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy a High Court által feltett kérdésekre a következőképpen válaszoljon: