2008. március 11-én benyújtott kereset – Az Európai Közösségek Bizottsága kontra Osztrák Köztársaság

(C-110/08. sz. ügy)

(2008/C 158/13)

Az eljárás nyelve: német

Felek

Felperes: az Európai Közösségek Bizottsága (képviselők: T. Scharf és D. Recchia, meghatalmazottak)

Alperes: Osztrák Köztársaság

Kereseti kérelmek

A felperes azt kéri, hogy a Bíróság

Jogalapok és fontosabb érvek

Annak érdekében, hogy a különleges természetmegőrzési területek egységes európai ökológiai hálózata a megállapított ütemterv szerint létrehozható legyen, a 92/43 irányelv 4. cikkének (1)bekezdése előírja, hogy az ezen irányelv III. mellékletében meghatározott követelmények és a vonatkozó tudományos ismeretek alapján minden egyes tagállam köteles benyújtani a megfelelő természeti területek javasolt jegyzékét, amelyben feltüntetik, hogy az I. mellékletben felsorolt természetes élőhelytípusok, illetve a II. mellékletben felsorolt őshonos fajok közül melyek fordulnak elő az egyes természeti területeken. Ebben a nemzeti jegyzékben meg kell jelölni azokat a természeti területeket, amelyek magukban foglalják a tagállamok által a III. mellékletben felsorolt szempontok alapján kiválasztott elsődleges fontosságú természetes élőhelytípusokat vagy fajokat. „Elsődleges fontosságúak” azok a természetes élőhelyek és fajok, amelyeket az eltűnés veszélye fenyeget, és amelynek védelméért a Közösség különös felelősséggel tartozik természetes kiterjedésüknek a tagállamok európai területére eső része tekintetében.

Ezt a jegyzéket az irányelv közzétételét követő három éven belül kell a Bizottságnak eljuttatni, az egyes területekre vonatkozó információkkal együtt. Az Osztrák Köztársaság vonatkozásában az irányelv annak az Európai Unióhoz való csatlakozásával, 1995. január 1-jén lépett hatályba a csatlakozási szerződésben megnevezett módosításokkal, és az irányelv átültetésére előírt határidő mostanra vitathatatlanul lejárt.

Mivel az Osztrák Köztársaság még mindig nem közölte a Bizottsággal a javasolt közösségi jelentőségű területek teljes körű jegyzékét, nem teljesítette a 92/43 irányelv 4. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

Az Osztrák Köztársaság állítólagos eljárási hibákra hivatkozik, amelyek a Bizottság eljárását jogszerűtlenné tették.

Az alperes első kifogása az ún. fenntartásos jegyzékekre vonatkozik, vagyis azon élőhelytípusok és fajok jegyzékeire, amelyek tekintetében a Bizottság az alpesi és kontinentális bioföldrajzi régió esetében a közösségi jelentőségű területekkel kapcsolatos határozataiban a hálózat hiányosságát állapította meg. Az alperes arra hivatkozik, hogy mivel az irányelv nem írja elő fenntartásos jegyzék készítését, a Bizottságnak nincs joga arra, hogy ennek alapján a védelmi területek hiányos közlését rója az alperes terhére.

Ez az érv azonban nem helytálló. Nincs jelentősége annak ugyanis, hogy az irányelv rendelkezik-e fenntartásos jegyzék létrehozásáról, hanem mindössze az a kérdés lényeges, hogy teljes körűek-e a Bizottsághoz benyújtott javasolt nemzeti jegyzékek. A fenntartásos jegyzékek ugyanis mindössze arra szolgálnak, hogy a Bizottság leltárt készítsen a hiányosságokról a teljes Natura 2000 hálózat kiépítése folyamán. Ha az irányelv nem ír is elő ilyen jegyzéket, nem tiltja meg annak készítését.

A további utólagos kijelölések azt az alperesi érvet is hatástalanná teszik, miszerint az alperesnek nem áll módjában védekezni, mivel követhetetlenek számára a Bizottság tudományos hivatkozásai. Az alperes nyilvánvalóan maga is képes belátni a további utólagos kijelölések szükségességét, ugyanis nem vitatottan részese volt a bioföldrajzi folyamatnak.

Az első indokolással ellátott vélemény, illetve az első és a második kiegészítő vélemény között eltelt hosszú idő nem fosztotta meg az alperest semmilyen eljárási jogától, ezért a Bizottság eljárása nem kifogásolható. A Bizottság már 1998-ban is csak azért tekintett el az azonnali keresetindítástól, mert oka volt azt feltételezni, hogy az alperes hamarosan teljesíti az irányelvből eredő kötelezettségeit. Az alperes összesen három alkalommal kapott határidőt arra, hogy a Bizottsággal közölje a teljes körű jegyzéket. Szokatlanul hosszú idő állt tehát rendelkezésére, amely alatt mind a bizottsági kifogásokkal kapcsolatos nyilatkozattételre, mind pedig az eljárás tárgyának vitatására lehetősége lett volna.

Az az érv sem tűnik meggyőzőnek, mely szerint az utólagos kijelölésekre a Bizottság az irányelv 4. cikke szerinti eljárásban szólított fel, ezért „azok nem tekinthetők egyidejűleg a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás folytatásának”. Éppen mivel az utólagos kijelölésekre való felszólításokra az irányelv 4. cikke szerinti eljárásban került sor, a kijelölés szakaszának viszont már rég be kellett volna fejeződnie, az utólagos kijelölésekre való felszólítások egyértelmű bizonyítékát jelentik annak, hogy az alperes továbbra sem teljesítette a 4. cikkből eredő kötelezettségeit. Azáltal, hogy a Bizottság keresetindítás nélkül éveken át elfogadta az utólagos kijelöléseket, az alperes újabb és újabb lehetőséget kapott arra, hogy kötelezettségeinek teljesítésével okafogyottá tegye az eljárást.

Végül meg kell jegyezni, hogy az alperes állításával ellentétben az irányelv 5. cikkében szabályozott konzultációs eljárás a jelen ügyben nem alkalmazható. Az említett eljárás ugyanis csak kivételes esetben lehetséges, ha egy adott területtel kapcsolatos tudományos nézeteltérést kell tisztázni a Bizottság és az érintett tagállam között, nem pedig akkor, amikor a területek jegyzékének hiányos közléséről van szó, mint a jelen esetben is.

A felperes által emelt eljárásjogi kifogások tehát alaptalanok.